Nem tudom, hogy mondhatom-e igazán azt, hogy van szerencsém ismerni ezt a fura figurát, de szerencse ide vagy oda, ismerem. Éppen most ünnepelte születésnapját, a jó félévszázadosat. Nem tudom, ki hogy van vele, de a számok számomra nem sokat jelentenek, ismertem én már 15 éves felnőttet és negyven éves kölyköt is.

A szóban forgó figura minden ismerőse egyetért abban, hogy semmiképpen nem erre a világra való. Burokban született, és talán ezért is volt képtelen elfogadni a mások valóságát, így aztán még egy utópiás buborékot is fújt maga köré! Ilyen kettős védelemben élt majdnem mostanáig. A burkot maga nem tudta eltávolítani, a buborékot pedig nem akarja kipukkasztani. Így aztán inkább a környezetét és az embereket cseréli ki maga körül. Hát normális ez?

Azt hiszi, hogy hét élete van, mint a macskáknak. Negyvenes évei közepére már a harmadik életét élte, volt, amikor 10 percen múlt, hogy meghal, aztán csak 20% esélye volt az ötéves túlélésre, volt, hogy összecsúsztak a csigolyái és az agya megbuggyant. Járt felnőttként négykézláb és bottal. De még így is maradt három élete!

Csak a buroktól nem tudott megszabadulni!

Akik ismerik, biztosak abban, hogy makulátlan és védett gyermekkora volt, és szülei megadtak neki mindent, hogy így is maradjon. Hiszen jó kinézetű, magas és okos volt.

De ő hogyan érezte magát benne?

Elmondása szerint gyengének, gyámoltalannak és gyarlónak. A burok kötelez! Mindenkinek meg kell felelni, szülőknek, rokonoknak, tanároknak, és mindahány, annyiféle különböző elvárással. Megalkuvónak érezte magát, mintha agyonnyomták volna, ki akart törni, de akkor még nem lehetett.

Így sokszor félrehúzódó, dacos és morcos volt, mintha egyáltalán nem lett volna hálás mindazért, amit kapott. Pedig csak azt nem bírta elviselni, ahogy azt adták.

Néha azonban ki tudott válni ebből és akkor tanusíthatom, hogy felszabadult, vidám, tevékeny és gondoskodó volt, a közösség rugója. Ilyenkor felnőttes könnyedséggel oldotta meg a problémákat, addig, amíg újra vissza nem süppedt a burok puha, és fullasztó párnái közé.

Úgy kezdte hivatalos felnőtt korát, hogy ő azt észre sem vette, ezt azonban nem mondhatjuk el másokról. A burokból kikukucskáló leánykát, – hát igen, muszáj tudni a nemét mostmár – kétszer is, kétféle módon megerőszakolták és ő csak nézett némán, mint amikor kicsi korában a rokona kávét és pálinkát adott neki. Ez akkor a burkon kívüli normális élet?!

Ezután már nem tudott az elvárásoknak megfelelni, tovább állt. Elment, de vitte magával ellentmondásos énjét, gyámoltalanság és dac, gyarlóság és makacsság váltogatta egymást. És a harc önmagában foytatódott.

De lassan azért kiásta magát, és már majdnem boldog volt és egész. S ekkor visszacsöppent a burokba és a konfliktusok folytatódtak. De hiszen mindennel ellátták és segítették! Azonban mindig idegen maradt és nem a család szerves, nélkülözhetetlen és tevékeny része.

S most jött el a leszámolás napja a Burokkal!

Illusztráció: Lora Zombie — Living in a Bubble

Bár tudta, hogy mit várnak el tőle, mi lenne a helyes, mert a régi megalkuvó énjét látják vendégül, azonban már képtelen volt meghasonulni.

Látványosan és végérvényesen kitört, a burkot letépte és mindenkit, akik a burokhoz kötődött fájdalmasan eltávolított. Sírva távozott, de a könnyek között hátát kiegyenesítette és nem szégyellte azt, hogy nem bánta meg a tettét.

Ezután mindig egyenjogú fél lesz, akinek a véleménye számít és akit tisztelnek azért aki ő valójában. Persze lesznek, akik örökre haraggal gondolnak majd rá és értetlenül nézik a burok elszáradó maradékát.

Ezután már csak a maga építette buborékban ünnepli majd születésnapjait, növekvő családjával együtt. Oda megy, ahol sohasem járt még és mindenkire rámosolyog, és mond nekik valami kedveset.

Kerékpárral fog túrázni és legyalogolja a maratont. De futni soha sem fog, az nem az ő sportja, a gátfutás pedig semmiképpen sem.

Petényi Judit