Havasi cáfol: Orbán nem járul a pápa elé Csíksomlyón

2019 február 3 8:07 de.134 hozzászólás

Néha egy hír cáfolatán legalább úgy el lehet gondolkodni, mint magán a híren. Ilyen lehet az, hogy cáfolták: Orbán akarná fogadni a pápát Csíksomlyón. Az alaphírt egy napilap blogrovatában közölték. Állítólag egy püspök kijelentésére hivatkozva. A cáfolat Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke részérő annyi, hogy a pápa fogadása Orbán részéről sajtókacsa, amivel nem kívánnak foglalkozni.

Havasi Bertalannak mindezt a legteljesebb mértékben elhihetjük. Még akkor is, ha Orbán esetleg mégis találkozna a pápával Csíksomlyón. Egyszerűen azért, mert Csíksomlyón Orbán annyi közjogi státusszal rendelkezik, mint bármelyik turista, aki arra jár. Még akkor is, ha a bátrak bátrát több tucat további, vállas és kisportolt turista kísérné. Természetesen nem azért, mert a pánikot kívánnák csökkenteni, hanem baráti szívjóságból. Mi másért? Ellenben Orbán Viktor a zarándok turista legfeljebb elé járulhat a pápának, és nem fogadhatja Ferencet. Márpedig ezzel a státuszhelyzettel elhiszem, hogy a hatalmi sajtókabinet nem akar, még az esetleges megvalósulása esetén sem, foglalkozni. Aligha illene bele Orbán Viktor azon önképébe, hogy akkora nagy harcos, hogy a bokájánál vergődik az Isten, és mindenki más csak lejjebb lehet.

Ugyanakkor az sem biztos, hogy Ferenc hivatalosan fogadná egy harmadik országban, mint magyar miniszterelnököt. Ennél a pápa valószínűleg jobb politikus. Amellett pár éve elég világosan meg látszott üzenni, hogy hivatalosan elhatárolódik attól a decibelkereszténységtől, amit az Orbán-Erdő tálalt fel a menekültválság kapcsán, illetve azt követőleg. Márpedig azóta csak gyarapodtak azok a gesztusok, amelyek megerősítették: Orbán kereszténységfelfogása igencsak eltér attól, amit az egyházfő vall Jézus tanításairól. Márpedig kettejük közül a pápa, messzemenően humanista, nézőpontja tűnik közelebbi viszonyban lenni az egykori tanítónak a Bibliában lejegyzett tanításaival. Akkor is, ha a Fideszhez közeli szájtépők a pápát is megpróbálták egy kicsit megkaraktergyilkolni. Mely kísérleten talán elég jól elszórakoztak a Vatikánban ahhoz, hogy Orbán elnyerje a pápa bocsánatát. Ha szépen kéri.

Még az is előfordulhatna ebben az esetben, hogy a vitathatóan elhangzott „Csuhások! Térdre, imához!” mondat úgy módosulna, hogy „Térdre fiam! Kézcsókra!” Amire azért volt már példa a történelemben. Az észak-itáliai Canossa váránál.

134 hozzászólás

  • Elég szomorú, hogy a csíksomlyói búcsújárás ócska vásárrá züllött. De legyen ez az istenhívők dolga.
    Az írás kapcsán viszont eszembe jutott egy Hofi-mondás, amit a humorista még 2000 táján mondott, az első OVi regnálás idején:
    Mi a különbség Isten és Orbán között? Isten nem akar Orbán lenni…

  • Az a „kezcsok” ha jol vagyok ertesulve, a kezen levo GYURU, ami a papai hatlamat jelkepezi.
    S az a romai egyhaz tagjainak a szokasos modja.
    Jelkepezi a romai hatalom elismereset !

  • talalom;

    Kicsit igen furcsa, egy atheista Marxista tesz kijelentest az „Isten” neveben.
    Nem ??????

  • Bendeguz79
    2019 február 3
    9:08 de.

    Technikailag valóban a halász-gyűrűt illeti a csók. Azonban a magyar nyelvben van „kézcsók” és nincs „gyűrűcsók” kifejezés.

  • Bendeguz79
    2019 február 3
    9:09 de.

    Inkább az a furcsa
    hogy mondanivalód ugyan nincsen
    de mégis mindig mindenhez hozzá okoskodsz valami hülyeséget.

  • Endre István Simaynak csak gratulálni lehet, hogy egy általa is kacsának tartott hírből egy „színvonalas” cikket tudott fabrikálni! A hozzászólások csak tovább minősítik az írást, anélkül, hogy bárkit is meg akarnék bántani!

  • lelszi
    2019 február 3
    12:54 du.

    Nem mondod hogy nemtetszett a cikk ??!

  • és mi lesz az O1G fiacskájával a vallásalapító Gazsi del O1G, aki meg tudja idézni a cserebogarakat is és teljesen szentéletű, pénzért mindent ha már máshoz nem ért a Récsöl meg a férje is ráálltak a lábaitokra…

    meg kellene reformálni az egyházakat (az összeset) mióta tudjuk, hogy a Hold termékeny talajjal rendelkezik és a Plutó még nem döntötte el, hogy kívülről befelé vagy belülről kifelé, egyébként is egységesen a Mammon javallt, abban is nagyon sokan kivéve akik éppen tönkrementek

    brühühühühü

  • lelszi!

    teljesen igazad van,itt össze vissza írogatnak…a hülyék terjesztik a hírt amit,nem csak Havasi Bertalan cáfolt,hanem a cikk „tájékozott” szerzője is….mi itt a gond,miért is írt cikket ez a szegény ember?,miért is fizetik?Kit is érdekel?
    Amúgy a Pápától(akit tisztelek becsülök!!!nincs miért bocsánatot
    kérni Orbánnak,aki nem fogadott anno” természetesen” többszörösen átvilágított migránsokat emberbaráti szeretetből….mint a Szentatya!
    Na most ennyi, most NEM ÉREK RÁ TOVÁBB!

  • megint egy cikk aminek semmi értelme,(!!!!!!)a Pápa egy nagyon értelmes,modern,érzékeny katolikus főpap,közjogi méltóság,de nem képes(nem akarja felfogni…)az Európát nagyon is érintő bűnöző
    mingráns veszélyt…..mint ahogy Gyurcsány is befogadott pár éjszakára (szintén átvilágított!!!!)migránsokat,
    Természetesen a köztiszteletben lévő Pápa és a bűnöző,hazug,idióta Gyurcsány között semmiféle hasonlóság nincs,aki ezt állítaná,az jellemtelen,hazug és minimum nem normális!!!!!!!!!!!!!!!!

  • ANDREW_S;

    A kerdes valoban az lehetne, hogy a gyurut a papa job-kezenek a gyurus ujjan, vagy a keze-fejet csokoljak.

    Talan minden azon mulna. Nem ?

    De az hogyan lehetne megallapithato ????

    S mint mar tettem fel a kerdest, de az torolve lett, hogy
    miert nem inkabb a „pasztor-bot” a hivatalanak a jelkepe.

    Hiszen az erterlmesebb, jelkepsebb es csokolhato lehetne, s az nem annyira kerdore vonhato lenne.

  • talalom!

    A csíksomlyói búcsú nem ócska „vásár”…,jobb ha tőlem tudod te és a hozzád hasonlók,de ugye sem a te,sem a mások véleménye nem számít,nem oszt-szoroz….remélem ezt biztosan
    felfogtad?tudod?….bízom benne,hogy igen?……

  • EN ott kezdenem, hogy a mai papa „vizet predikal es bort iszik” Hany menekultet fogadott be a papa a mai napig? EGY csaladot! Pedig a Vatikan egy varos maga, biztos lenne TOBB csalad szamara is hely, csak ott. Roma varosrol meg nem is beszelve! KI mondta azt, hogy mas szemeben meglatod a szalkat, de magadeban nem latod a gerendat ?!

  • talalom
    2019 február 3
    8:50 de.Kedves Talalom Csikesoksomlyo Egy hagyomanyos hely a magyar tortenelem folyaman, egy bucsuhely. Sok katolikus erdelyi msgyar hisz abban, hogy Szuz Maria vedte meg oket a haboruban, kozel 5oo eve Maria Terezia seregetol! Azota van Csiksomlyoi bucsu, ugynevezett zarandoklat is!
    En is voltam ott! Fantasztikus tomeg gyulik ossze Punkosdkor,.Minden felol jonnek ide magyarok akkorAusztraliabol, Kanafabol Amerikabol is! SOKLSZOT !_Neha MILLIOAN IS ELMENNEK ODA EBBEN AZ IDOBEN!

  • Boda Marcsi
    2019 február 3
    3:27 du.

    „…,de nem képes(nem akarja felfogni…)…a Pápa”

    Mondok egy Magának bizonyára meglepőt és újat Marcsi. A Pápa a Biblia, ha tetszik a szentírás szerint, vagy ha méginkább úgy tetszik az Úr szava szerint, és az Ő kedvére cselekszik és ezen nem fog egyik Pápa sem változtatni sem a maga, sem Bayer Zsóti, sem Orbán Viktor földi halandók kedvéért. Valamit szerintem Maga megint nem ért, pl. a keresztényi, ill. Jézus tanításaiból sem.

  • Figyelo
    2019 február 3
    4:46 du.

    Kedves Figyelő, a gondolatmenete világi megközelítés alapján fogalmazódhat csak meg, ahogy Boda Marcsi is világi mód írt fentebb, mindenféle keresztényi gondolkodás híján.

    De kérdezem akkor, hogy vajon maga Jézus Krisztus is vizet prédikált egész életében? Hiszen másokat megmentett, meggyógyított, feltámasztott, ellenben saját magát nem „mentette” meg, nem szedte le a keresztről.

    Egyébként nem jól tudja, mert a Vatikán befogadott menekülteket 2017-ig 70 családot és azóta is fogadja. Ezt a témát sem először beszéltük át magával kedves Figyelő. Érdekes, hogy ebben a tekintetben hajaz Marcsira, hogy hiába kap a kérdéseire választ, pár nap, pár hét, pár hónap múlva mintha mi sem történt volna újra megfogalmazza ugyan azt, ahogy most is szemrehányást tesz Vatikán felé. Tehát, a tájékozódás kedvéért ajánlom figyelmébe az alábbiakat. Szögezzük le tehát és alakítsuk ki a konszenzust ebben a témában, hogy a maga állításával ellentétben nem egy családot fogadott be a Vatikán, hanem folyamatosan fogad be menekülteket:

    http://www.magyarkurir.hu/hirek/ujabb-harom-menekultcsalad-kapott-szallast-vatikanban

    https://szemlelek.blog.hu/2017/04/05/menekultek_vatikan

    aztán

    https://index.hu/kulfold/2018/12/10/az_olasz_papok_tenyleg_kinyitjak_a_templomokat_a_menekultek_elott/

    https://index.hu/kulfold/2016/04/16/a_papa_menekulteket_visz_magaval_vatikanba/.

    Rengeteg olvasnivaló van a témában.

  • Ja azt kihagytam, hogy ahhoz, hogy elerje valaki a bucsuhelyet, meg kell masznia Csiksomlyo hegyet. En NEHANY EVE MEGMASZTAM, DE NEM HINNEM, HOGY MA MAR MEGTUDNAM MASZNI!

  • Boda Marcsi
    2019 február 3
    4:10 du.

    A te véleményed meg aztán a hangyafingnál is kevesebbet nyom a latban.

    te idióta 😀

  • Boda Marcsi
    2019 február 3
    4:10 du.

    Valami kis nyamvadt kirakodóvásár amiből népnemzeti jamboree.-t próbálnak egy ideje kreálni.
    Pedigcsak egy vásár.Piac.
    Bárhol találni hasonlókat, ezért nem kell elmenni a francba.

  • Geyza, ne nyilatkozz megvetően a búcsúkról, meg a fesztiválokról. Nem csak gazdasági jelentőségük van ezeknek, hanem komoly társadalomépítő és megtartó szerepük is. Mindegy, hogy Szűz Mária búcsú, vagy Sörfesztivál… Mindegyik egyformán FONTOS.

  • lelszi
    2019 február 3
    12:54 du.

    1. Havasi minősítette kacsának. Attól, hogy szövegértési problémád van, attól még ez van. Ha nem tetszik, fordulj Havasihoz vagy az MTI-hez;
    2. Annak idején a nemzeti indigó esetét Szijjártó kacsának minősítette. Aztán Skicc Paja mégis belebukott.

  • Boda Marcsi
    2019 február 3
    3:27 du.

    Mesélj!
    1. Hol van leírva, hogy a Pápa hülye lenne? Itt nem, de a Fidesz-nél igen (bayerzsóti, Harrach). Ezzel a problémáddal tehát fordulj a trolltartódhoz.
    2. Mint lelszinek írtam. A forrás az MTI, ahol közölték Havasi cáfolatát. Ha ezzel van problémád, akkor fordulj a nemzeti kacsafelelőshöz (MTI);
    3. Rajtad kívül ki emlegette Gyurcsányt? Ha titokban szerelmes vagy Gyurcsányba az a Te problémád, de ne hozd ide a lelki sebeidet. Nem tudunk vele mit kezdeni.

  • HunCanada
    2019 február 3
    5:30 du.

    Csak kiegészítésként:
    – Amikor Erdő Péter megtagadta a segítséget a menekültektől, akkor Várszegi megnyitotta Pannonhalma kapuit…..

    Csak a decibelkeresztények erről is szeretnek megfeledkezni

  • HUNCANADA;

    Az ENSz menekulteket segito szerveinek adatai alapjan nem kevesebb mint 65 millio „menekult” van nyilvantartva, akik valahol hazajuktol tavol sator-taborokban jotekony szervezetek tartanak el.

    Mind a szelszoseges Musulman kegyetlensegek altal okozva.
    Mint a Hasballa, Iran, ISIS, Taliban, Szyria diktatora Assad es hadi-tamogatoja Putin, Boka-Haran, PLO,srb.srb.

    Csupan a Venezuellai menekultek a docso szocializmus altal okozott elelmiszer-hianyok alatal okozva.

  • Az persze (IV. Henrik német-római császár) canossa-járásának megfelelő vezeklést jelentene. Erre viszont egy Staatsführer soha sem „VETEMEDNE”. Hogy nézne már ki!

  • Bendeguz79
    2019 február 4
    9:46 de.

    „Csupan a Venezuellai menekultek a docso szocializmus altal okozott elelmiszer-hianyok alatal okozva.”

    Jó nagy butaságot méltóztatott ide büfikézni: nem a szocializmus okozott Venezuelában élelmiszer hiányokat, hanem az a rengeteg olaj amire kegyed szamaritánus hazája -amerikai monopol helyzetét akár erőszakkal is megtartandó- szemet vetett! Máskülömben meg semmi esélye nem lett volna Venezuelának a szocializmusra, ha nem lendítette volna fel az olajkincs az ország gazdaságát, ami aztán a javak szociális szétosztását eredményezte, persze csak a humanitárius embargókig!

  • Bendeguz79
    2019 február 4
    9:46 de.

    Nem tudom mi végett címezte nekem, de Köszönöm szépen Bende79. Én is így tudom, vagyis egészen pontosan 2018-as adat szerint 68,5 millió azoknak a száma, akik valamilyen erőszak miatt kényszerültek menekülni.

  • INKABB BIBI;

    Venzuela a vilag LEG-gazdagabb olaj-orszaga.
    Tobb olajuk van mint Purinal Siberiaban, vagy mint az Arab kiralyoknak es Sheikeknek, meg Irani muftiknak.

    Venezuella valojaban uszik az olajon.
    S ma az olaj ara emelkedik kozel 60 dollar korul.
    De volt az meg a szaz dollar folott is.

    S mit okozott a dicso szocialaista hatalom ????????

    A lakossai menekulnek millioival csak hogy ehen-ne-haljanak.
    Hat mi a fene koze van ahoz a US-nak.

    A US fizeti a vilagpiaci arat mint barki is az olajert.

    A US tobb mint 20 millio hordo olajat eget naponta.
    Kb. fele behozatal, amiert a mi penzunk megy nekik.

    Tehat ma az olaj mint egy arany-banya.
    Sot NEM is kell banyaszni, csak eladni !!!!!
    Venezuelaban SOHA nem volt elelmiszewr hiany!!!!!!
    Hugo Shavez okozta azt, masodik Sztalinak kepzelte onmagat.
    Tehat ma a Venezuela lakossai szenvedenk mint annak idejen bajuszos Joe aldozatainak millioi !!!

  • HUNCANADA;

    Szivesen !
    Neked cimeztem,mert a Te hozzaszollasodra es azzal kozolt negy web-cimekre vonatkozoan. Amiben a jelentes volt a Vatikan befogadott Muslim menekulteket.

    Persze a Vaticanban SENKI nem let elszallasolva.
    Csupan Romaban az egyhaz tulajdonaban levu epuletekben.
    De mag a csatolt jelentes adta hogy bizonyos ido-utan az Olasz hatosagok hataskorebe jutottak.

    Olaszorszag ma kitoloncolja a legtobb afrikai bevandorlokat. Olaszorszag egy nagy-kivandorlo nemzet.
    Tul nepesedett. Rengeteg az olasz szarmazasuak ugy eszak mint del-amerikaban.

    De ma, a menekultek 90+%-a a Musulman hoditasoknak az eredmenye !!Az Islam kinyilatkozott celja es kuldetese, hogy azt a vilag egyedulli valasava tegyek.

  • Venezuela a vilag LEG-gazdagabb olaj nemzete.
    Kozel 300 biilo hordora becsult olajkeszlete. A vilag ossz-oalajank a 20%-a.

    Venezuel az OPEC egy-eredeti alapitoja.

    Szabadon aruljak barki hajlando fizetni a napi vilagpiaci arat.
    A US is vasarolja olajukat.
    Kina a legnagyobb vasrloja.
    Cubanak nyujt olajat 40%-os leszallitott aron.

    De a kerdes hogy hova tunik ell mind az a rengeteg olaj-jovedelem ?????????????
    (Chavez leanyai billiomosak.)

  • Andrew!

    Én soha nem írtam olyat,hogy a Pápa hülye. lenne….rázd meg a bogyódat..
    egyébként nem vagyok „troll” mint itt egyesek….(többen..)!

    egyébként nekem nincs semmi problémám,de neked ugye igen…
    Amúgy a leszerepelt (milliárdos!!!)Gyurcsányba nem vagyok szerelmes (már megint és nem először kihagy az agyad?….)akit mindig is megvetettem,letojtam, és azt kívánom ítéljék el a sok szemétségéért….
    Na részvétem neked és a hasonlóknak!

    Pá,elmegyek mielőtt „fertőzést” kapok!

  • Bendeguz79
    2019 február 4
    3:00 du.

    Hát Bende bátyám, akkor megint nem olvasta el a linkeket. Csak beszél róluk. Biztosan tudja, hogy Olaszország nem a Vatikán. Továbbá az olaszországi egyházak sem az olasz állam. Capisce?

    Továbbá, megint azt mondom, hogy nem olvasott utána arról amiket állít, mert az egyik cikkben (talán az elsőben is benne van), hogy vatikáni tulajdonokban helyezte el a Vatikán a menekülteket. Tudja a Vatikán egy térnyi ország, hát hol helyezze máshol el, talán a föld alá? OMG!

    Aztán, szintén azt sem olvasta el, hogy nem csak muszlim, hanem keresztény menekülteket is befogadott a Vatikán. A többi stimmel. Azaz kb. a nem sokkal egyenlő.

  • Andrew!
    Annak viszont nagyon örülök(veled ellentétben…)hogy Fletó szélhámos ügyvédje ,Czeglédi Csaba ellen a napokban vádat emeltek,és jogosan…..
    Ítélet még nincs,de remélhetőleg hamarosan lesz!
    Mellesleg Gy.F, (féreg) 3 év alatt a saját vagyonnyilatkozata alapján!!!!!1,7 milliárd forinttal gyarapodott,remélhetőleg kiderül,hogy milyen alapon?
    Na pá!

  • Inkább Bibi
    2019 február 4
    12:14 du.

    Amerika szegényítette el Velezuenát.
    Hát ennél nagyobb böszmeséget még Rodeo barátod se tudna kitalálni.

  • Almási Alma
    2019 február 4
    4:21 de.

    Kétségtelen, ezt a tényt én is osztom.
    Azonban véleményem szerint
    szügségtelen túllihegni,neadj Isten misztifikálni
    ezeknek a búcsúknak a jelentőségét.
    Kiváltképp az atomkorban.

  • Az Adevarul blog rovatában egy Georghe Simion nevű ökör, egy ottani Geyza szerű nyomoronc irta,ezt a „kamuhírt” amit többen tendenciózusan benyaltak, magyarellenesége miatt…

  • Figyelő:
    „Sok katolikus erdelyi msgyar hisz abban, hogy Szuz Maria vedte meg oket a haboruban, kozel 5oo eve Maria Terezia seregetol!”

    Tisztelt Figyelő, beismerem, én a csiksomlyói búcsú történetében járatlan vagyok, és mivel se pro, se kontra nem érdekel a kérdés, nem vettem s nem is veszem a fáradtságot, hogy utánanézzek.

    Erdélyben ugyan jónéhányszor jártam, ám ott egyetlen olyan – se protestáns, se katholikus – magyarral nem beszéltem, aki azt hitte volna, hogy 500 éve Mária védte volna meg őket Mária Terézia seregétől.

    S tudja miért nem hihetik ezt? Mert Mária Terézia nem 500 éve, hanem 1740-től 1780-ig uralkodott. Ezt tényt pedig úgy a magyarországi, mint a romániai elemi iskolákban is tanították és tanítják.

  • HunCanada
    2019 február 3
    5:30 du. ELnezeset kerem, ha a feltett kerdeseire nem valaszoltam! A paparol volt szo eredetieg akit nem kedvelek! En ben hasonlitanam juzus krisztushoz! BEken vannak megerzesim Rola, amit az ujsagiok hirei is megtamasztanak! Jezus azt is mondta, hogy a langyos vizet kikopi a szajabol! Valahogy igy vagyok a mostani papaval is! Elso lepese az volt, hogy „nyugdiajazta” Benedek papat! Soha katolikus egyhaznal nem nyugdijaztak a papat! Benedek volt az elso, szerintem OT Ferenc papat egy mozgalom tette oda! Valoszinu politikai okbol!

  • Ja, azt nem tudtam, hogy mostanaban meg befogadott a vatikan uj menekultet! Ez igaz, ujsagok nem irtak errol. Remelem, hogy kereszteny menekulteket ! T.i. sSzyriaban ukdozik oket!

  • talalom
    2019 február 3
    2019 február 3
    8:50 de.
    Elég szomorú, hogy a csíksomlyói búcsújárás ócska vásárrá züllött. De legyen ez az istenhívők dolga.
    Az írás kapcsán viszont eszembe jutott egy Hofi-mondás, amit a humorista még 2000 táján mondott, az első OVi regnálás idején:
    8:50 de. Nem tudok arrol, hogy Csiksomlyoi bucsurol, mert par eve voltam ott, es semmi jelt nem lattam, hogy 3 „olcso basar” lenne!

  • 2019 február 4
    11:06 du.
    talalom
    2019 február 3

    par eve voltam ott es ocska vasart nrm lattam sehol! viszont kozel fel millio zaradokot!

  • slapaj
    2019 február 4
    4:59 du.

    Azért
    mert te egy
    ócska szarrágó
    kis FIDESZ-nyaló
    és kitartott troll vagy
    még vannak más tisztességes emberek
    akik nem a nép nyakán élósködnek mint te.

  • Boda Marcsi
    2019 február 4
    4:01 du.
    Ezt bírtad írni.

    Annak viszont nagyon örülök(veled ellentétben…)hogy Fletó szélhámos ügyvédje ,Czeglédi Csaba ellen a napokban vádat emeltek,és jogosan…..
    Ítélet még nincs,de remélhetőleg hamarosan lesz!

    Gratulálok. Ennél világosabban nehéz lenne összefoglalni a koncepciós perek lényegét. A vád jogosságát ugyanis az ítélet megalapozottsága alapján lehet megállapítani. Ha ezt megelőlegezik, az a koncepciós bíráskodás.
    De, gondolom, ezen is felülemelkedsz. Ameddig majd nem ellened hoznak fel akármiért, akármilyen vádat. Mondjuk, ha a lakásod kell valakinek. Vagy bármi miatt. Pl. nem teljesíted az itteni troll-normádat.

  • Marcsi!

    Ezt írtam:
    „1. Hol van leírva, hogy a Pápa hülye lenne? Itt nem, de a Fidesz-nél igen (bayerzsóti, Harrach). Ezzel a problémáddal tehát fordulj a trolltartódhoz.

    Olvasni nem tudsz, vagy nem érted amit olvasol, vagy Te vagy báyerzsóti magyar hangja?

  • Geyza
    2019 február 4
    4:18 du.

    „Amerika szegényítette el Velezuenát.
    Hát ennél nagyobb böszmeséget még Rodeo barátod se tudna kitalálni.”

    Hiszek Neked, mert olyan részletesen és logikusan el tudsz magyarázni mindent! 😀

  • Figyelő:
    „Valahogy igy vagyok a mostani papaval is! Elso lepese az volt, hogy “nyugdijazta” Benedek papat! Soha katolikus egyhaznal nem nyugdijaztak a papat! Benedek volt az elso,”

    Figyelő, Figyelő, már megint…
    Állatgondozó-idomár vagyok, igen-igen távol vagyok a minimális egyháztörténeti ismeretektől is, de azért mégis…
    A római keresztény egyház első „nyugdíjazott”, a trónjáról 1294-ben a környezete kérése ellenére lemondott pápája az idős V.Celesztin („Aki a nagy lemondást tette gyáván…” írta róla – szerintem teljesen igazságtalanul – Dante (Pokol, III.60., Babits Mihály fordítása) volt.

  • Geyza
    2019 február 4
    4:21 du.

    „véleményem szerint
    szügségtelen túllihegni,neadj Isten misztifikálni ezeknek a búcsúknak a jelentőségét.
    Kiváltképp az atomkorban.”
    ______________

    Ellenkezőleg! Éppen most, az „atomkorban”, amikor egyre pusztulnak a valódi emberi közösségek – legalább is nálunk, de gyanítom, hogy mindenütt a világon – amikor mi, magyarok, leginkább otthon ülünk, bezárkózva és eltorlaszolva magunkat a többi embertől, pont most van egyre nagyobb jelentősége mindenféle búcsúnak, népünnepélynek, amikor legalább az utcán találkozhatunk és barátkozhatunk a többiekkel…

  • Figyelő:
    „par eve voltam ott es ocska vasart nrm lattam sehol! viszont kozel fel millio zaradokot!”

    A róm. katholikusokat értem, ők a csíksomlyói búcsún őtk valójában lehetnek zarándokok. De a protestánsok? Ők mióta és miért „zarándokok”? Szerintem ők turisták, kíváncsi emberek (kivéve, amelyikük netán épp katolicizálásra készül), amivel persze abszolut semmi baj, sőt…, de nem „zarándokok”. Éppúgy nem, mint ahogy én sem voltam „zarándok”, hanem csak kíváncsi turista, amikor megnéztem a zalaszántói buddhista sztupát.

    Kihasználva az alkalmat, a témához kapcsolódva fölteszem egyik kedvenc filmem, Buñuel „La voie lactée” linkjét. Akit érdekel, nézze meg. (Mélyen hívő r. katholikusoknak nem biztos, hogy merhetem ajánlani!!)

    https://www.youtube.com/watch?v=_bXqouUEP8Q

  • Inkább Bibi
    2019 február 5
    4:22 de.

    Botsedli én NEM magyarázok, én csak véleményezek.
    A véleményemhez jogom van,
    a magyarázgatás pediglen szügségtelen olyanoknak akik zsigerből „politizálnak”. Mint például te öregem.

  • Almási Alma
    2019 február 5
    5:38 de.

    Hát lehet.
    De én nem járok bucsúba.(direkte írtam így 😀 )
    Van róla nóta is, afféle roma-kesergő:

    Joóóól beb…szott nekűűűűnk
    A szentkuti bucsúúúú,
    Ellopták a csacsit összes szerszámostúúúl.
    Nem maradt máááás nekűűűnk,
    Csak az apánk f…szaaaa,
    Azt szerszáámoztuk feeel
    S azon mentünk haza..

    Mondanom sem kell hogy e kis műalkotás a repülőtérről származik 😀

  • Geyza
    2019 február 5
    9:17 de.

    geyzusska… árad belőled a seggség és hazudsz is, a bibit tagadva pofátlanul
    brühühü

  • Geyza
    2019 február 5
    9:17 de.

    geyzusska a Gizi nagynénje

    én sem magyarázok, elmondom:

    ellopták és azért nincs nekik…

    nem az első eset, de lehet, hogy az utolsó?

  • slapaj
    2019 február 4
    4:59 du.

    Jó nézni hogy azé mevvan az utánpótlás.
    Ha SoB* eléggé ügyes, még Mesterének nyomdokaiba léphet.
    Sakkor neki is állítanak majd szobrot 😀 😀 😀
    https://index.hu/belfold/2019/02/01/bayer_zsolt_szobrot_avattak_titokban_a_pozsonyi_uton/

    *SoB = Slapaj of Bájerzsóti

  • Fenntihez:
    A műalkotás szájából,
    ha nem lenne világos, kutyaszar dől kifele…

  • Rodeo unalmas akár egy vállalati termelési értekezlet.
    És pont annyira érdektelen is.

  • Látod Bibi.

    Ide jutottál:
    Egy echte Holocaust-tagadó senki
    véd be tégedet. Hát hiányzott ez neked?

    De..az is lehet TUD valamit ez a patkány.
    ( A Holocaust-tagadók félszavakból is értik egymást.)

    Megjegyzem ez a Rodeo sem nagyon tudja mivé legyen:
    Kínaiak seggnyalója? Vagy esetleg mocskos, délamerikai , magukat „szocialistának” kikiáltó diktatúrák szószólója ?
    Esetleg echte náci legyen mint itt páran?
    Vagy Putyin-párti Európa és hazaáruló?
    Zavaros az ipse…de majd kialakul.
    Előbbutóbb mindből kigyön a szög, akár a zsákból.

  • Kővendég
    2019 február 5
    6:38 de.

    Én sem vagyok vallásos, de egyszer azért elmennék oda, mert még soha nem voltam egy ég alatt annyiféle magyar emberrel.

  • Geyza
    2019 február 5
    9:17 de.
    Nem haragszol meg egy ingyen diagnózisért?
    Geyzuka Neked idült fogalomzavarod van: aki ostorozza a politikusokat, szerintem az az elvetemült nem politizál, hanem -jól vagy rosszul- ítélkezik, ami sokkal kisebb gazemberség mint a politizálás! 😀

  • Geyza
    2019 február 5
    10:31 de.
    No, ezt se gondoltam volna, hogy te leszel a postás két ügyfeled között! 😀 Hanem, tudod-e mi jár a postásnak? 😀

  • Andrew!

    Piszkosul „rám ijesztettél” ellenem nem tudnak olyan vádakat felhozni ami a lakhatásomat veszélyeztetné,(soha nem voltam kétes pártok,szervezetek tagja,)meg ugye egy tisztességes nyugdíjas vagyok,aki nem politikából,hanem MUNKÁBÓL élt annó,és ezután kapja a megérdemelt nyugdíját,nem úgy mint egyes politkusok,pld,ügyvédek……
    Mellesleg más okom is van arra,hogy teljesen biztonságban érezzem
    magam,de ezt nem kötöm az orrodra……
    Ilyen szöveggel csak teljesen leépült,tájékozatlan időseket lehet etetni……de én szerencsére még normális vagyok!!!!!!!!!!
    Ne aggódj miattam!

  • Geyza
    2019 február 5
    10:31 de.

    egyszerű, mint a faék, geyzusska mindarról amit itt összeröfögsz te magadnak sincs halvány lila fingod sem, mint ahogy az az általad ideröfögöttből ki is derül, tudatlanságod és most már hisztérikusságod is, szerencsétlen egy fószer a geyzusska, de csínján kell vele bánni, mert különben sikoltozni is kezd és megtépi

    brühühü

  • Andrew!
    Azt javaslom neked (és a hasonlóknak…) nézz többször TV-ét,olvass újságokat,(többfélét)talán jobban képben leszel….!!!
    Amúgy koncepciós perek a komcsiknál és a szociknál voltak divatban(ha még jó a memóriád..?.)
    Szerencsére én (a betegségeket leszámítva…)jól vagyok,sőt még megtakarításom is van,amellett,hogy nem szenvedek semmiben hiányt,meg egy orvosi műhiba perből is plusz bevételre is számíthatok,de ugye az én ügyvédem orvosi diplomával rendelkező profi ügyvéd,meg a szakértőink sem csalók, sarlatánok…..
    Ne vedd annyira a szívedre a kedvenc baloldal siralmas helyzetét,mert még megbetegszel!Nem éri meg!

  • Mellesleg:ahogy (mint a cikkíró is elismeri!) a Pápa nem találkozott Orbánnal,ugye én sem……soha!
    Akkor miről is „értekezünk”,teljesen feleslegesen?
    Az más kérdés,hogy régebben többször írtam a Fidesznek(jogosan),volt,hogy kaptam választ,volt hogy nem,de az tény,hogy az ügyeimet politika mentesen,a kormány nélkül próbálom
    megoldani,akkor is, ha ez sokaknak hihetetlen,ugyanis és tényleg
    nem vagyok „troll”,mint több szánalmas baloldali…!
    Na remélem,hogy az itteniek is képesek ezt felfogni…..!!!

  • Na búcsúzóul mára!
    Nagy szegénységi bizonyítvány,hogy a hozzászólásomra az általam
    tisztességesnek és normálisnak tartottak közül(fórum,moderátor…) senki nem válaszolt,de annak azért örülök és engem igazol,ahogy Geyzát egyre többen minősítik…!
    Jó éjt mindenkinek(aki meg csak forgolódik az ágyában,azt ugye nem sajnálom!)

  • /Géjjza nagyon röhög Bibin meg a másik féleszűn/

  • Boda Marcsi
    2019 február 5
    2:44 du.

    Hát hogyne te idióta.
    Majd nézni és hallgatni fogjuk azt a szart amin te is ennyire mértéktelenül elhülyültél.
    (Bár előtte sem voltál egy észkombájn, csak egy törtető agresszív gátlástalan kis szemétláda.)

  • Geyza
    2019 február 5
    5:40 du.

    geyzusska, szedjél valami hathatósabbat, mert ez csak görcsöket okoz neked… (te röhögőgörcsnek nevezed, én másnak)
    most olvasom a valóságot és vidám percek következnek sok mókával és kacagással a guídó nevű guaido és bűntársai tömegbázist keresnek, ha ti (geyzusska) mind a hatan beálltok mögéje (jó szorosan) akkor akár már heten is lehetnek a tömegben

    brühühü

    és akkor a J.B. újabb sárga lapokra firkál mindenfélét… még jó hogy tud írni

    ja és a venéz olaj 60% ban a Rosnyeft tulajdona, megvette 3 éve

    essetunni?

  • „meg egy orvosi műhiba perből is plusz bevételre is számíthatok”
    _________

    Marcsikám, ez most megmozgatta a fantáziámat… 😀

  • Boda Marcsi
    2019 február 5
    2:44 du.

    Nem aggódok miattad.
    A hozzád hasonló pártgyűlési vattaembereknek, és trolloknak mindig, minden autoriter és kontraszelektált rendszerben biztos megélhetése volt.
    Koncepciós per ügyben előbb tisztázd le magadnak a fogalmat, mint olyat. Aztán olvasgass a történelemben. Akár az eszlári pertől kiindulva

  • ˙

    A GYŰRŰCSÓKRÓL VITÁZÓK FIGYELMÉBE:

    .

    A Törvény [Mózes V. 5./8-9.{a 10 parancsolat}] így szól:

    „Ne csinálj magadnak faragott képet…”
    „N e . b o r u l j . l e . előttük és ne szolgáld azokat…”

    Márpedig,
    1./ Ha a gyűrűcsók* célja (mint állítják egyesek) „csupán” . c s a k . a . m e g h a j l á s . és nem a kéz megcsókolása, ez a művelet így is, függetlenül attól, hogy köztük van a gyűrű feje, a . k é z . s z á j j a l . történő megérintésének a . k é p z e t é t . teremti meg az összes, az összes misztériumban résztvevő elméjében, illetve emlékezetében.

    2./ A gyűrű megcsókolása sem mentesíti annak végrehajtóját, a faragott kép, azaz bálvány imádásának bűnétől…

    3./ Ez a művelet, valamint az alávetettség megélésére késztetés pedig egyenlő a . f a r a g o t t . k é p . előtti . l e b o r u l á s . t é n y á l l á s á v a l, vagyis az említett szentírási igehely [a Törvény**] totális megszegésével.

    .

    * A gyűrűcsók uralkodók és a katolikus főpapok gyűrűjének a megcsókolása, alávetettséget fejez ki.

    ** Maga Jézus is azt hirdette, hogy
    „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a Törvényt…” …Nem azért jöttem, hanem azért, hogy betöltsem azt…”[Máté 5. 17-18.] – Azaz, hogy még az eddigieknél is még szigorúbb tartalmat adjon A Törvénynek azaz a Tórának…

  • Almási Alma 4:21

    Szellemes húzás, hogy a sörfesztiválokkal említed a búcsúkat, mint „megtartó” vonást. Persze attól függ, hogy mit tartanak meg.

    Tudniillik pár esztendeje annak, hogy a csíksomlyóin még egész falvak vonultak fel árpádsávos* z á s z l ó e r d ő k . alatt, deklarálva az ő megtartott hol-állásukat és világnézetüket. 75 évvel korábban egyes erdélyi városok pedig még horogkeresztes zászlókkal is várták a kormányzóurat…
    Gondolom a sörfesztivál hasonlattal pedig Hitlerék müncheni gennyes gócaira utalsz…

    .

    * = Nyilas zászló [ott, álcázásképp nyilaskereszt nélkül], amelyből egy-egy még ma is szerepel e szép hagyományos ünnepen.

  • Inkább Bibi:
    „Én sem vagyok vallásos, de egyszer azért elmennék oda,”

    Miért nem menne el oda, ha teheti? Nem próbáltam befolyásolni senkit, hogy menjen vagy ne menjen. De úgy látom, túl nehezen érthetően firkálgatok. Megpróbálom érthetőbben megismételni, hátha sikerül.

    Valaki – talán Figyelő – említette, hogy amikor ő ott járt, félmillió ZARÁNDOK volt ott. Nos, az oda látogatók közül a róm. katholikusok, akik zarándokok, a többiek – protestánsok, zsidók, muszlimok, taoisták, konfuciánusok, tűzimádók, vallásilag közömbösök vagy ateisták – NEM ZARÁNDOKOK, hanem turisták vagy egyszerűen érdeklődő, kíváncsi emberek; hiszen pusztán attól, hogy valaki elmegy Zalaszentgrótra megnézni az ottani buddhista sztupát, zarándokhelyet, még nem buddhista zarándok.

    Inkább Bibi
    „mert még soha nem voltam egy ég alatt annyiféle magyar emberrel.”

    Nem vallási, hanem alkati kérdés, ki mennyire szereti turistaként tömegben, esetleg tumultusban tölteni az időt… régebben párszor megkért a lányom, vigyem ki az augusztus 20-i tüzijátékot megnézni a Duna-partra, kivittem ugyan, de egyáltalán nem túl lelkesen.

  • cukihara
    2019 február 6
    6:42 de.
    ______________

    Rosszul gondolod. Én mindössze arról írtam, hogy a társadalomnak (az embereknek) szükségük van ünnepekre, amelynek apropóján összegyűlnek. Köztereken, magánterületeken, akárhol, és ismerkednek, barátkoznak. Egy búcsú, egy fesztivál ilyen. Emellett gazdasági szerepe is van, árusok vannak és vásárlók, az árucikkek pedig rendszerint tökéletes marhaságok, amik emléknek valók, de nem használati cikkek.

    Ehhez a nyilasoknak és a kommunistáknak semmi közük, még ha ők is rendeznek felvonulást, gyülekezést. A fesztivál lényege nem politikai.

  • cukihara
    2019 február 6
    6:21 de.

    Az biztos hogy a Katolikus Egyház kissé „megerőszakolta” Jézus iránymutatásait és elveit.

  • Andrew_s
    2019 február 6
    5:11 de.

    Ne mondj OIM*-nak ilyeneket.
    Az ilyen dolgok ismeretéhez valamicske
    minimális irodalmi felkészültség is szükségeltetik ugyebár.

    Éshát..ennek a tanulatlan pártkancának
    az irodalmi ismertei..hiszen csak a pártsajtóból táplálkozik szellemileg. Nemdebár ??!

    *OIM = Oldal Idióta Macája

  • Tüske Zsófia

    Figyelő, Ferenc nem nyugdíjazhatta XVI.Benedek pápát, mert nem volt abban a helyzetben, hogy ezt megtehesse. Benedek 2013-ban, 83 évesen mondott le: egészségének hanyatlását nevezte meg hivatalos okként, ami miatt nem kívánja tovább betölteni az egyházfői tisztséget. Orvosaival konzultálva megállapította, hogy többször nem lesz már képes tengerentúli utazásokra, így a közelgő riói Katolikus Ifjúsági Világtalálkozón sem fog tudni részt venni.
    Az argentin jezsuita Bergoglio püspököt, a későbbi Ferencet II. János Pál nevezte ki bíborossá. Pápává sem magamagát nevezte ki: az ötödik fordulóban választotta meg a pápaválasztó testület. Azért választotta Assisi Ferenc nevét, mert olyan egyházat szeretne, amely kiáll a szegények, a béke és a teremtett világ védelmében.

  • Tüske Zsófia

    amíg az ember él, remél… de azt sosem gondoltam volna, hogy Magyarországon Vida Ferenc, Tutsek Gusztáv vérbírók, a Sólyom per, [sógoromat abban ítélték halálra, majd egyike volt annak a két embernek, akit öt év fegyház után életben talált a rehabilitálás] Rajk és a láncos kutya, Titonak a paksi csőszkunyhóban történt „hazaárulása” után még életemben tapasztalok olyat, hogy van , aki helyeseli a koncepciós pereket.
    Hiába, kis ország vagyunk, csőcselékünk csak egy van…. 🙁 Boda, aki Gyurcsány minden megnyert rágalmazási pere ellenére aljasozza, aki ellen még Polt sem volt képes egyetlen megálló vádat sem felállítani, aki Czeglédy Csaba másfél évi előzetes fogvatartása után is nagy nehezen és bizonyítékok nélkül összekapart vádemelésének örvendezik, mert készpénznek veszi az ítéletet…. annyit mondhatok, hogy az undorító, fekete meztelen csiga egy gerincoszlop ehhez a vén áspiskígyóhoz képest.
    Tudod mit, Boda, félj csak egész nyugodtan, mert egy olyan országban, ahol amiatt lehet kóterba dugni egy embert, mert kimondta egy fideszes önkormányzati képviselőről, hogy az kokainpartin vett részt, akkor ott senki, te sem vagy biztonságban. Sosem tudhatod, hogy nem vádolnak meg azzal, hogy boszorkány vagy, mérget keversz [ami bizonyítható is a KMH-n folytatott ámokfutásoddal] és nem tartasz fenn orbánimádó vén nyanyákból álló nyilvánosházat.

  • Andrew!

    Nem vagyok gyógypedagógus…..(csupán egy tisztességes nyugdíjas
    gazdasági igazgató),meg troll,sem és mellesleg párt gyűlésekre sem
    jártam soha és most sem járok,mint itt egyesek,akik régen és most is a politikai pártokból éltek……így nem ismétlem meg,amit már többször leírtam(felesleges)
    Próbáld megérteni és továbbítani a szintén gyengébbeknek!
    (a leggyengébb Gezyának többször is el kell elmondani….)

  • Ja és javaslom neked,a hasonlóknak… és különösen Geyzának,hogy nézzetek TV-t is néha,(több csatornát)ugyanis élő riportokat közölnek a sok hazug
    baloldali törtetővel és szembesítik a régebbi szintén riporterrel
    folytatott rögzített beszélgetéseikkel,tényekkel hazugságaikkal(kép,hang egyenesben)!
    na ezen nincs mit ragozni,csak megvetéssel röhögni rajtuk!

  • Tüske!

    Megértem a családodban történt sajnálatos események miatti bánatod..az biztosan igaz,hogy de ugye az a per sem most volt?….!
    Az is tény,hogy Gyurcsány eddig megúszta….de kérdés meddig?és ugye sok dolog már eddig kiderült róla……és nincs vége!
    Jó lenne,ha nem ilyen vétlen embereket ostoroznál,mint én aki soha senkinek nem ártott!

  • Boda Marcsi
    2019 február 6
    2:24 du.

    Boda, most Ön azt mondja, hogy nem bízik a magyar államban? A magyar állam nem csukta le, nem zárta be, nem talált semmit Gyurcsányon pedig volt rá már 9 éve és Gyurcsány még mindig szabadlábon szaladgál ide-oda, maga pedig most pont ezt, azaz a Magyar Államot kérdőjelezi meg!! Hogy van ez? Mi az a sok dolog ami kiderült róla, és mégsem áll bíróság előtt? Marcsi, tegyen feljelentést ha tud ilyenről. Tessék, hátha magának mint fidesz trollnak vannak olyan ismeretei amivel rács mögé lehet juttatni. Ne tartsa magában, ki vele!

  • Figyelo
    2019 február 4
    10:34 du.

    Köszönöm szépen kedves Figyelő. Természetesen lehet a Pápát is utálni ha a kellő ismerettel rendelkezve vélekedik róla úgy. Én például Ratzinger bíborost, alias Benedek Pápát ha nem is utáltam, de egy jellegtelen sátáni kacajú földihalandónak tartottam a botrányoktól hemzsegő uralkodása alatt. A másik, hogy Én csak a „Bort iszik vizet prédikál” mondására hoztam példát, és nem Jézushoz hasonlítottam a Pápát 🙂 értelemszerűen. Semmi baj, ha félreértette, ez a szimplán materialista, világi megközelítéséből adódhat.

    Benedeket nem kellett nyugdíjazni, Ő mondott le, majd a mostani Pápát a konklávé választotta meg nem egy mozgalom. A konklávé 115 bíborosából több mint a fele 67-et maga Benedek tett korábban bíborossá. Ha a választó konklávé egy mozgalom lenne akkor viszont hívhatjuk „Benedek-Pápa mozgalmának”. Azt gondolom, hogy előítélete hiányos, vagy nem megfelelő ismeretek alapján épül azzá ami: előítélet.

    Ha már Pápa, akkor II. János Pál Pápa nekem a mindenkori pápa, lehet azért, mert olyan hosszú ideig volt ő.

  • Amúgy Vida(bárhogy is tagadott „bizonyított”…)Sólyom..stb. meg a Rajk per…ugye nem mostanában volt?…..
    Fletó jóval később jött,de ugye a komcsi elődeit hűen követte,(erőszak,szemkilövés…) némi
    kozmetikával…..ami nem igazán jól sikerült,amit igazol a napjainkban történő „népszerűsége”…folyamatos lecsúszása bár csak politikailag ….mert ugye 1,7 milliárdos vagyona van….
    Na nyugodj le szépen!

  • Tüske Zsófia

    nem vagyok bánatos és revansot sem kívánok, a családom anyámat kivéve sebekkel bár, de kiheverte az ötvenes éveket. De pont ezért nem kívánom vissza az alcsúti szaroscsizmás komcsi párttitkárkölyök által visszaforgatott, koncepciós perekkel és diszkriminációval tűzdelt időszakot, Putyinnal súlyosbítva. Ha te nem veszed észre az analógiát, a te szemeddel van probléma.
    Gyurcsányról meg leszállhatsz – Sorosról is – mert összes hibájával és bűnével együtt a maffia egyetlen tagja sem ér fel még a cipője talpáig sem.
    Koncepciós kirúgásokat, karaktergyilkosságot és hamis vádak alapján kirótt börtönt ő nem prezentált.
    Császy a kollégám volt, akit „bűnkisérletért” ítéltek el pusztán azért, mert nem volt hajlandó azt vallani, hogy a sukorói telkek értékbecslésénél Gyurcsány utasította. Ő még annyival rosszabbul járt, mint Czeglédy, hogy sérült lábbal berakták egy olyan „nemzethy” rab mellé, akinek bizalmasan megsúgták, hogy ez nagy komcsi volt….. és amikor ez összevissza verte őt, a smasszerok felszívódtak. Három hónapig ügyvéddel sem beszélhetett, a gyereke első karácsonya előtt vitték el előzetesbe. Ez a te „tisztességes jobboldali” – egy frászt az, magukat átfestett gazemberek – imádott kormányod felér a legrosszabbfajta diktátorokkal.

  • Boda Marcsi
    2019 február 6
    12:49 du.

    „Nem vagyok gyógypedagógus….”
    Viszont lehet hogy rászorulnál egyre?

    Ami a pártokból élést illeti….
    A kínaiak azt mondják, hogy ami úszik a vízen, úgy viselkedik, mint egy kacsa, azt eszik, amit egy kacsa az nagy valószínűséggel kacsa.

    Te, ahogy többször kiveséztük: olyan szólamokat hangoztatsz, mind egy fórumtroll, úgy viselkedsz, mint egy fórumtroll így nagy valószínűséggel egy fórumtroll vagy. Az, hogy ezt önként, személyes ostobaságból, vagy pénzért követed el, az személy szerint nem érdekel. Ha még pénzt sem kapcsz érte (amit kétlek), az a Te problémád.

  • Hogy sikoltozik az idióta Boda 😀

  • cukihara
    2019 február 6
    6:42 de.

    Jol esik hazudni? Vagy soha nem volt ott !
    Meg valaki elhiszi, hog igazat ir!
    A kornyeo iskolak diakjai jonnek fel eloszor a hegyre es hozzak az iskolaik zaszlajat! Soha politika nem volt a zarandoklatban!

  • Meg annyit. hogy arpad savos zaszlot SEM lattam Soha!

  • Meg annyit. hogy arpad savos zaszlot SEM lattam Soha!
    Tuske zsofianak meg elismeresem a papalrol irtakhoz. Egy ateista ugy latszik jobban van imformalva , mint en, a katolikus. Ennek ellenere nem kedvelem Ferenc papat.

  • Kővendég
    2019 február 6
    7:30 de.

    Egyetértek Almával, de azt elárulom, hogy nekem is tömegiszonyom van, föleg a magukat évente egyszer megjátszó alkalmi bigottoktól, ezért inkább majd egy csendes hétköznapon látogatok oda.

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    A cikk címéhez igazodva

    Ugyan miért is járulna O1G a pápa elé,amikor a Fid-SS élharcosai , köztük ő maga is, meg az a jóbarát „publicista” Bayer, az 5.sz.tagkönyv tulajdonosa, de az itteni Figyelő nevet viselő nagysasszony is, a legdurvább, a pápa rangjához, de korához is méltatlan, dehonesztáló kijelentésekkel illették ezt a krisztusi tanokat betű szerint értelmező egyházfőt ? Hogyis ne!!! Hogy aztán még úgy járjon a Vezér, mint Nicaragua érseke (Ernesto Cardenal), akit anno II.Jánospál a látogatása alkalmából épphogy csak ki nem átkozott, mivel az a nicaraguai forradalom, ill. a szegények mellé állt*.
    Persze Assisi Szent Ferenc mai követője, Ferenc pápa nem ilyen bosszúálló, mint korábbi elődje volt, Ő talán nem átkozná ki az őt viszont lépten-nyomon >átkozó magyar mozgalom< sugalmazó főnökét és (állítólag református) vezéralakját…
    .

    *Ama nevezetes látogatáson az az akkori "jóságos atya" nyilvánosan, a gyűrűcsók elől a kezét elhúzva, az ujjával megfedte az előtte térdeplő(!) bátor főpapot. Kb. 5 év múlva pedig – 1985-ben – 4 papot a rendjéből menesztett, mert úgymond, azok is a radikális oldalra állottak – Nicaraguában.

  • Gurltiz, a meggárgyult agyú oppurtunista és OIM* a féleszű hazudó-gép figyelmébe :

    https://nepszava.hu/3024583_naci-karlenditesnek-tuno-mozdulatot-mutatott-be-egy-videon-a-kormanypropaganda-oszlopos-tagja

  • Boda Marcsi
    2019 február 6
    12:49 du.

    Andrew!

    „Nem vagyok gyógypedagógus…..(csupán egy tisztességes nyugdíjas
    gazdasági igazgató),meg troll,sem…”

    Hát gyógypedagógus az biztos nem vagy – ezt simán elhisszük. De, szerintem hagyni kéne már ezt a ” tisztességes nyugdíjas gazdasági igazgatózást” is, mert 1. tisztességes biztos nem vagy, 2. nyugdíjas mondjuk ettől még lehetsz 3. gazdasági igazgató pedig aligha lehettél, mert úgy tűnik „számszakilag” a legegyszerűbb tényeket sem fogod fel, te a tények nagy „szakértője”, aki egy kétjegyű számból képtelen vagy kivonni egy másik kétjegyű számot!! Nálad ugyanis a 49% még mindig nagyobb mint az 51% – mondhatnám, ennek alapján egy cseppet sem csodálkozom, hogy bezárták, ill. egy másikba olvasztották azt az intézményt, ahol ilyen „gazdasági igazgatók” léteztek, de nem mondom, mert annak biztosan más oka is volt!

    Szóval Boda, „nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani” mondta egyszer valaki, és milyen igaza volt! (a google a barátod, utána nézhetsz kitől ered az idézet) Aki ugyanis úgy hangoztatja a maga tisztességét, hogy közben másokét két lábbal tiporja minden kézzel fogható konkrét bizonyíték nélkül, az fogja csak be a száját, és ne értekezzen senki tisztességéről!

    Hogy troll vagy e vagy sem, azt pedig mindenki maga eldönti, minek lát téged az itteni működésed alapján !

  • OIM* = Troll Ipari Szakmunkás

  • Figyelo
    2019 február 6
    10:50 du.

    „Meg annyit. hogy arpad savos zaszlot SEM lattam Soha!”

    Azért mert TE nem láttad, akkor már nincs is?
    Jobb lenne ha „kinyilatkoztatások” helyett inkább informálódnál.
    Mintahogyan a 2006-os hazai eseményekről sem tudsz fittyfenét sem de mégis magyarázod állandóan…

    https://jezsuita.blog.hu/2010/05/28/csiksomlyo_szep_is_jo_is_de

  • Besancon!

    Hogy te mit hiszel a „kissé” csökkent agyaddal….az egy dolog,az is,hogy szánalmasan tényeket cáfolsz (velem kapcsolatban is)az ennek az egyenes következménye,amúgy az iskolát a szocik szüntették meg,mert kellett nekik a patinás,rendben tartott műemlék épület(az utóbbi nekem köszönhető!!!)és szegény kollégáim több más iskolába kerültek…..én már nyugdíjasként dolgoztam és kértem a felmentésem,nem kívántam ebben részt venni,búcsúztató is volt!
    Amúgy az állapotod rohamosan megközelíti Geyzáét ami már kritikus!
    Nektek nem a Pápával,hanem a kezelőorvosaitokkal,gyógyszerészeitekkel kellene találkozni,de sürgősen!
    Nagy ívben tojok az „eszmefuttatásaitokra”,egyre jobban égtek!

  • Amúgy nekem sem a múltamból,sem a jelenemből nincs mit titkolnom,szégyellenem !
    (bár már bánom,hogy régen több dolgot őszintén megírtam )az ilyen ki tudja
    milyen végzettségű alakoknak(senkiknek),akik csak sejthető,hogy miből is éltek régen…és napjainkban….?

  • Besancon!

    Ne erőlködj,mert még baj lesz…..
    természetesen tudom,hogy az 51 % magasabb,mint a 49%…de ugye miről is beszélsz?
    rendszeresen utána lehet nézni a népszerűségi mutatóknak,mind az össznépesség(szavazásra jogosultak nélkül)mind a szavazásra jogosultak pártokon belüli megoszlásáról,nos mindkét esetben a felmérések,a közvélemény kutatások szerint a Fidesz-KDNP vezet,míg az ellenzékiek(jó páran 7-8 párt..) esetleg összesen(!!!)kap ennyi %-ot,de ugye összefogni nem tudnak,nem is akarnak,a hatalmat mindenki magának akarja…..sőt fúrják egymást:így mégis milyen esélyük van ?semmi!akkor sem ha egyes fanatikus idióták „hűségesen kitartanak”mellettük.
    A népszerűségi mutatók persze mind a jobb,mind a baloldalon változóak,de ugye az utóbbiaknál egyre inkább csökkennek….
    Amúgy a napokban szembesítették Karácsony Gergelyt egy régebbi
    kijelentésével:”jobban utálom az MSZP-t,mint a Fideszt”….
    Na erről ennyit….!

    Aztán Tüske!

    Mint írtam a valódi,tényleges koncepciós perek idején Orbán vagy még nem is élt,vagy gyerek volt…..
    Sok családnak van bánata,jogos sérelme, akár a zsidóknak a holokauszt miatt,akár a vétlen keresztényeknek,a komcsik,szocik (meg főleg 1956 miatt)amiről ugye nem a mostani kormány tehet!

  • „tisztelthölgyeimésuraim” En NEM ELEK OTTHON ES NEM Vagyok Fidesz parti’ Valakivel osszetevezt’ Viszont, hogy NEM kedvelem a jelenlegi papat, ahhoz jogom van’

  • Mellesleg, anno az őskorban anyukám öccse(szakács volt) a háborúban a Don-kanyarban tűnt el(soha nem jött haza) és akkor Anyu segítséget kért Dobi I.-tól,Kádártól,de egyik sem segített…..
    Tudom ez nem koncepciós per, háború volt,…de szomorú dolog…..
    Mind a németeket,(a fasizmust)mind az akkori itthoni kormányt elítélem,ugyanúgy, mint később a kommunista,szocialista kormányokat,akik sok embernek halált hoztak,a hozzátartozóknak,meg el nem múló fájdalmat!
    Jó lenne hosszú távon békében élni,akkor is ha a politikusok vitatkoznak,ma már lehet,mert több párt rendszer van!

  • Boda Marcsi
    2019 február 7
    1:16 du.

    Besanconnak írja: „természetesen tudom,hogy az 51 % magasabb,mint a 49%…”

    Itt valami nem stimmel, mert ellentmond szokás szerint önmagának.
    Akkor kérdem én miért hazudta maga Marcsi azt egy hete, hogy a Fidesz több szavazatot kapott (ami 49), mint az összellenzék (51)?

    Itt megnézheti az erre vonatkozó hozzászólását, hogy valóban ezt mondta. Klikk a linkre:

    https://i.imgur.com/YJcJ4LA.jpg

    Adott esetben elfogadom, hogy nem hazudta, hanem tudatlan volt (bár attól még hazugság amit írt). Adott eset az, ha elnézését kér pontatlansága miatt. De lesz ebből az újabb valótlan kijelentéséből – hiszen már a mai napi nyilatkozata szerint tudja Marcsi, hogy az 51% az több mint a 49% – önvizsgálat, vagy pl. egy „elnézést, valóban egy hete rosszat írtam” – féle kijelentés magától?

  • HunCanada:
    „Boda, most Ön azt mondja, hogy nem bízik a magyar államban?”

    Boda Marcsi miben bízik, miben nem, számomra érdektelen, az említett elképesztően mocskosszájú úrihölgy non egzistens niemand.

    Én viszont (mea culpa, mea maxima culpa!) valóban nem bízok a magyar államban, se a maiban, se a korábbiban. Nem tudom, enyhítő vagy súlyosító körülmény számomra, hogy általában meglehetősen kevés bizalommal tekintek az Államra mint olyanra, bármelyik múltbéli, jelenlegi vagy jövőbeni államra.

  • Almási Alma:
    „Geyza, ne nyilatkozz megvetően a búcsúkról, meg a fesztiválokról. Nem csak gazdasági jelentőségük van ezeknek, hanem komoly társadalomépítő és megtartó szerepük is. Mindegy, hogy Szűz Mária búcsú, vagy Sörfesztivál…”

    Kedves Alma, egy mondattal megmagyaráztad, hogy – a korábbi és a mai magyar állami vezetés – manapság pl. az Orbán és tsai. Kft. – valamint a Római Katholikus Anyaszentegyház magyarországi vezetésének minden hősies erőfeszítése és önfeláldozó igyekezete ellenére – miért ér el engem viszonylag csekély mértékben dicsőséges társadalomépítő és társadalom-megtartó szerepük. Nyílván mert kihagyom úgy a Szűz Mária-búcsúkat, mint a sörfesztiválokat. 🙂

    Almási Alma:
    „Mindegyik egyformán FONTOS.”

    Van akiknek igen, nekem nem. Egyik általad említett iparágban sincs érdekeltségem, és a jövőben sem óhajtok szerezni.

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    ˙

    Figyelő 1:40

    Írja, hogy maga nem fidesz-párti, mégis lépten-nyomon annak az ideológiáját lökdösi maga előtt, mint „Vezér 😀 fonalat”, mint elfogult anya hülye gyerekét az iskolába…

    Másrészt az az állítása, hogy önnek úgymond’ „j o g a . van a papat nem kedvelni”, igencsak sántít, mert kijelentése ütközik a „pápai csalhatatlanság” kizárólag katolikusokra vonatkozó dogmájával, de az egyházfőn keresztül még az egyház tiszteletével is…

    Namost, ha kegyed – a féltéglás katolikus – olyan kijelentésekkel illeti az említett, tiszteletreméltó öregurat, amilyeneket csak itt a KMH-n is a maga tollából eddig olvashattunk, akkor ehhez éppen magának nincs „joga”. Mert ebben a formájában a maga hivalkodó katolicizmusa nem több, mint a „hamis kegyesség”, azaz puszta emberi gőg és kevélység, mely magatartást a Törvény és minden más szentnek tartott igehely is bűnnek nevez, illetve mélyen elítél. [Ha kéri fel is sorolom ezeket.]

    Na hát íme, ezt mondja a Biblia vagyis az ön vallási . j o g á l l á s a . a kegyed fennhéjázó pökhendiségéről kedves Figyelő, mely magatartást ráadásul mégcsak nem is meggyőződésből, hanem fondor politikai megfontolásból csűr és csavar itt kiskegyed…

    .

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    ˙

    Boda Marcsi 2:27

    A Don-kanyar áldozatai ügyében házszámot tetszett téveszteni, amikor illetékesség kérdésében Dobi Istvánra és Kádár Jánosra panaszkodik…

    Adott kérdésben nyugodtan forduljon inkább Horthy Miklós őfőméltósága és annak minden követőjéhez, különösen az említett háborús bűnös tömeggyilkos kultuszát újjáélesztő Fid SS bagázshoz…

    .

  • Boda Marcsi
    2019 február 7
    2:27 du.

    Mellesleg, anno az őskorban anyukám öccse(szakács volt) a háborúban a Don-kanyarban tűnt el(soha nem jött haza) és akkor Anyu segítséget kért Dobi I.-tól,Kádártól,de egyik sem segített…..

    Ha olyan közönséges lennék, amilyen pl. bayerzsóti, akkor azt mondanám, hogy menjen ki a horthysta pártjával a keleti határra és várja meg a hazaérkezőket.
    Így az unokbáttyért részvétem.
    A maga eszéért is. Mert nem a Don-nál, hanem lábon sorvadt el. A Don-hoz Horthy zavarta el könnyű tavaszi felszerelésben a katonákat. Hátha nem veszik észre a kemény mínuszokat. Sok tényleg nem vette észre, mert gyakorlatilag húsdarálóba kerültek.
    Azért persze pártfogoéja Horthy-t, míg belezöldül. Kézen fogva a Figyelővel, és a többi antiszemita rasszosta, hatalommániás agyhalottal.
    Figyelőnek előre: kár tagadni mindezt. Tudja, egyszer már beidéztem a rasszista szövegeit.

  • Már megint nem értik egyes „értelmiségiek” amit leírtam:
    A gyengébbek kedvéért (vannak egy páran?)röviden: pontosan az akkori német kormányra a nácikra (Hitlerre) utaltam ,Horthy csak kényszerhelyzetben volt,mert német gyarmat voltunk,amúgy meg Dobi Istvántól,meg Kádár Jánostól csupán a kutatásban kért segítséget az anyukám,(hogy él- e,vagy meghalt az öccse…)akik a fülük botját sem mozgatták!
    Mellesleg az továbbra is tény,hogy a komcsik,szocik később és főleg 56-ban nem idegen országban,hanem itthon minden kényszer nélkül nyírták ki az ártatlan embereket(az tény,hogy a ruszki
    befolyás,parancs hatására….)
    Amúgy Orbánnak,aki nemrég volt 55-vagy 56 éves,neki ugyan mégis mi köze ehhez?…..
    Na részvétem „tisztelthölgyeimésuraim” nevű hozzászólónak!

  • Egyébként igaz a mondás:”Nagy az Isten állat kertje”.szokták mondani kritikaként…de ugye ez mind a félelmetes vadállatokra,mind a szerethető,kedves főleg háziállatokra sértő,mert ugye
    mindegyiknek van esze(!!!!)ami itt nem mindenkiről mondható el…..
    Na elmentem,jó vígjátékot nézek és azon legalább a szellemesség,humor miatt lehet nevetni,míg itt csupán szánalomból egyeseken….

  • Amúgy nem mellesleg:amíg a zsidó túlélők,és az áldozatok családtagjai méltó(magas!!!)elégtételt kaptak,addig az ártatlan,vétlen,frontra vezényelt netán…keresztény származású áldozatok és családtagjai mit?……semmit!!!!.Na ezért utálják jogosan sokan,mind a nácikat,mind a komcsikat!

    Aki „képes” az felfogja!!!!!
    Mindezt a reklám alatt!Pá!

  • Egy kis csemege az amerikai népszavától:
    https://nepszava.us/hitler-legalabb-nem-csinalt-zsido-olimpiat/

    (Mi lehet ott a fejekben?!?!)

  • Amúgy Horthy 1944 októberében távozott Portugáliába és ott is halt meg….Rákosi Mátyás „pajtás,”.Dobi I,Kádár J.áldásos… „uralkodása”
    csak ezután következett…..a magyar nép többségének nagy bánatára……(Egyes még élő és szabadlábon lévő bűnözök örömére)
    Ezt megint a reklám alatt írtam, és a témát lezártam részemről!

  • Boda Marcsi
    2019 február 8
    2:47 du.

    „Már megint nem értik egyes “értelmiségiek” amit leírtam”

    Ezt kár volt így kategorizálva idebiggyeszteni, mert én sem értem, pedig nem vagyok „értelmiségi”! 😀

  • Boda Marcsi
    2019 február 8
    2:47 du.

    A gyengébb Te vagy.
    – Horthy úgy lépett háborúba, hogy nem volt német megszállás. Az ország nem volt német gyarmat.
    – Szálasy szerinted komcsi volt, mert ezrével ölték a magyarokat.
    – Horthy is komcsi volt, mert a deportálások a regnálása alatt kezdődtek.
    – Orbán szerint a saját bevallása szerint is antiszemita, százezreket a halálba küldő gyáva senki, azaz Horthy, kivételes államférfi volt.

    Ne fáradj, mindezek tények. Olvass utána és konkrét linkekkel cáfold, ha képes vagy.

    – Szerinted meg Orbán kivételes államférfi.

    Igazán minősített társaság.

  • Boda Marcsi
    2019 február 8
    4:10 du.

    Mit magyarázol te idióta te is csak azért kerülhettél zsíros állásba mert átvágtad a Pártbizottságot anno.
    A Szakszervezetről meg a Szocialista Nőszövetségről (vagy kikről) meg a többi társadalmi szervezetekről már nem is beszélve.

    Undorító vagy.

  • Boda Marcsi
    2019 február 7
    2:27 du.

    Látszik hogy ez az idióta nőszemély abszolute nincs tisztában a fogalmakkal.
    Mert a történelem órák helyett kijárt cigizni a klotyóba.

    Te idióta:
    Áruld már el miköze a németeknek a fasizmushoz?
    Annyit tudsz a történelemről mint egy földigiliszta a vályogvetésről,,,-

  • Kővendég
    2019 február 8
    5:31 de.

    Na igen.
    Nem járok sem sörfesztiválokra sem más idiótikus tömeg-bulikra.
    Megtalálom az egész embert kívánó elfoglaltságot és szórakozást a munkámban, a saját kis laboromban.

    De azért ennek van valamicske előzménye:
    kb 16 éves koromban volt egy Omega-buli a PAMUTTEXTIL Művelődési házban, a Fehérvári úton.Délelőtti hétvégi matiné műsor keretében.

    Egy csaj hívott oda hogy frankó lesz.
    Hát a csajt nem láttam ott, de az Omegát kedveltem…VOLNA ha nem sikoltozik ez egész nézőtér iszonyatos hangerővel.
    A Kóbor csak megemelte félkézzel a szárazfát, mire egyből kitört az ováció.
    Gyakorlatilag SEMMIT nem lehetett hallani a hátsó sorokban az éktelen sikitozástól.
    Akkoriban már építettem az első saját tervezésű magnómat*.
    Inkább azon hallgattam Omegát meg másokat is, legalább hallható volt.

    *Saját tervezésű magnó:
    A hatvanas években egy magnetofon kb 4000 Forint volt, egy kezdő fizetés meg 1000. Vagyis szóba sem jött hogy majd a szüleim vesznek nekem egyet.Így tehát a legtöbb átlagembernek elérhetetlen álom volt csupán.
    (Hacsak nem csinált magának egyet.)

  • Boda Marcsi
    2019 február 6
    4:01 du.

    Neked nem per „Fletó” te szarházi büdös banya,
    hanem Gyurcsány úr.
    Csak miheztartás végett.
    Világos ?

  • Nagy Imánuel

    Geyza
    2019 február 8
    8:00 du.
    Milyen idilli amikor két ülepfényesítő azok vitatkozik, hogy kinek a valaga kellemesebb! Egyformák vagytok, punktum!

  • Geyza
    2019 február 8
    7:54 du.

    Egyszer én is voltam egy olyan Omega koncerten mint amiről írtál, de többet sosem! A Fehérvári úti FMH-ban, abban a félkör alakú műv.házban amit azóta átépítettek, ma már másként néz ki. Nem tudom ez azonos e az általad említett Pamuttextil Művelődési házzal, lehet hogy nem – de ezek szerint Dunát lehetett rekeszteni akkor a Fehérvári úti művelődési házakkal: no lám mire volt képes ez a „szociálista kultúra!” -:)))

    Tény, hogy a koncert után kb két hétig nem hallottam rendesen, kicsit olyan volt mintha üvegbúrán keresztül érzékeltem volna a világot és megállapítottam, hogy az ilyesfajta koncertek nem nekem valók, így nem is mentem jó ideig, pedig az OMEGÁT én is kedveltem, de tök mást kaptam mint amit vártam, gyakorlatilag az egy- egy elkapott hangfoszlányból még a számokat is alig ismertem fel. Miután én nem voltam egy „magnó készítő” típus, ezért a 17 éves szülinapomra kértem és kaptam egy Philips magnót – micsoda nagy szó volt, de akkor talán fel sem fogtam – és anyukám szerint teljes 1300 forinttal drágább volt mint a szintén akkor menő, de kissé ormótlan és jóval nagyobb méretű Grundig. Ez bizony még a „tekerős” szalagos fajta volt, ha „kifáradt” a szalag mert sokat nyüstöltem, előbb megnyúlt, majd szakadt, st b. Elvben én kaptam, mert nagyon be voltam sózva érte, de ez nálunk úgy működött, hogy valójában mind a hármunké volt, akár a könyvek amiket kaptunk – bár tulajdonképpen egy idő után ki is sajátítottam, mert a másik két tesómat nem igen érdekelte, a számok 99 százalékát én vettem fel, ami nagyon tetszett többször visszatekertem, meg sosem untam, csak egy idő után élvezhetetlenné vált ( ilyen volt pl a Dave Dee, Dozy, Beaky….től a Last night in Soho, vagy Cat Stevenstől a Lady d’arbanville, vagy a July morning az Uriah Heep-től és még jó néhány) Még ma is megvan a szerkezet, valahol valamelyik tároló szekrény aljában, egyik nagytakarítás és „szanálás”alkalmával a férjem módszeresen kitisztogatta, és „próbára tette” – még szólt, de mintha a kútból jött volna a hang -:)))) Régi szép idők!!!!!

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    BM 2:47

    „Orbánnak mégis/…/ mi köze ehhez ?”
    kérdezi egy ártatlan szendeszűz: BodaMári.

    Ismétlem, csak annyi a köze, hogy őkelme már kezdettől (1998-tól) fogva egyértelműen és hivatásszerűen a Horthy kultusz feltámasztásán fáradozik. Éppen a Boda említette viszonylag fiatal politikusi életkort kihasználva igyekszik azaz;
    „a nekem . v a n . m é g . i d ő m . rá”
    machiavellista, és hitlerista elvét a szakadék szélével végződött 1919-től 1945-ig tartó ellenforradalmi éra formai és tartalmi vonatkozásait számtalan apró lépés sorával restaurálni. Mindezt olyan módszerbeli példák tucatjaival, és százaival, mely módszereket eredményesség tekintetében még a chicagoi maffiavezér, Gabriel Al Capone is megirigyelhetné…
    E bűnöket minősíti még egy már jóval előbb, szándékosan kispekulált gondolatsortól áthatva, nemcsak az I.Magyar Köztársaság (1918.), és nemcsak a külföldi intervenció ellen egyedül harcoló Tanácsköztársaság hősi emlékével, de még az új idők rendszerváltása során kikiáltott III. Magyar Köztársaság gyakorlati felszámolásával és jogrendszerének a majdnem teljes felrúgásával…
    Az >ungarisches Führer< hályas teste jelenleg éppen – Horthy álmát beteljesítendő – a királyság intézményének a visszaállításának a fázisában forgolódik, egyelőre még csak a Budai Vár szimbolikus bevételében elmélyülve…
    "Jó Budavár magas tornyán az érckakas csikorog élesen."

    .

  • Besancon
    2019 február 9
    5:05 de.

    Egy épületről beszélünk.
    Eredetileg a Pamuttextil gyárnak volt a müv-háza és rajta ragadt a környékbeli „szleng”-ben a név:
    „Megyek matinéra a Pamutexbe…”
    Jó filmeket adtak ott ezeken a matinékon” szinte ingyenes belépődij mellett.
    Ott láttuk az összes Fanthomas-filmet, meg az „Azok a csodálatos férfiak az ő repülő masináikkal”-t meg az első Bud Spenceres krimiket..tök jó volt.

    Tudomásom szerint csak egy Omega manifesztáció volt ottan.
    Ezek szerint egyszer ott is egy helyen voltunk tini-korunkban 😀 😀 milyen kicsi a Világ 🙂

    Én ott éltem a Kispiaccal szemben egészen bevonulásig.
    És katonakorom idején költöztem a Moszkváshoz.
    Az elöljáróim messzemenően segítettek engem ennek a helyzetnek a lebonyolításában.

  • Nagy Imánuel
    2019 február 9
    3:39 de.

    Örülök hogy így látod.
    Csak egy a baj: nevezetesen az hogy én meg TÉGED nem látlak

  • Tisztelt Hölgyem Vagy Uram?….
    Ismétlem,ugye az 55 éves Orbánnak tényleg ehhez semmi köze,sőt még Horthynak sem sok,mivel nem ő robbantotta ki a háborút,nem miatta
    kellett az oroszok ellen támadást intézni,meg ugye mellesleg beszüntette Pesten a csendőrséget,zsidókat is mentett ahogy tudott,mellesleg Portugáliába
    kényszerült menekülni….na jobban kellene tájékozódni….!
    Amúgy a komcsik,szocik (főleg az előbbiek…de a szocik sem maradtak le…)a népirtással,akkor sem ha a ruszkik kezdeményezték…ők ugye buzgón még rá is tettek egy lapáttal,nagyon igyekeztek,”szorgalmasak” voltak e téren.
    Na túlragoztuk a dolgot,le kéne állni a hazugságokkal,hülyeségekkel!

  • Szerencsétlenek…..

    sem Szálasi,sem Horthy nem volt komcsi…és ugye a háborút nem
    Horthy robbantotta ki ?(Ilyen hülyeséget én nem írok!!!)A németek robbantották ki a háborút,amibe mi is kényszerből részt vettünk….
    Amúgy az meg tényleg abszurd,amit Orbánból írnak egyes agy mosott,tájékozatlan alakok,ugyanis Orbán vezette be a Holokauszt emléknapot,jó kapcsolatban van a rabbikkal,jelentós támogatást kapnak a zsidó egyházi közösségek,sőt az izraeli elnökkel is szívélyes találkozó volt….
    Na nem semmi egyesek szintje…de nem érek rá terheltekkel vitatkozni…..!

  • Amúgy az,hogy egyes kintiek el vannak tájolva az egy dolog,de akkor nézzenek utána a tényeknek…
    Itthon ugyanis a Jobbik antiszemita(sajnos a vezetői!) és épp velük szövetkezik az állítólag „antiszemita”MSZP,meg a többi ellenzéki a hatalom érdekében,na ezért,a jellemtelenségük miatt csúsztak le ilyen mélyre,és veszíttek nagyon sok szavazót,ezt érdemlik és semmi esélyük,ugyanúgy mint az ittenieknek,főleg Geyzának,aki ugye itthon él!

  • Visszanéztem kedves Hun (is él)Canada?!
    Képzelje,én a mai magyar államban igenis bízom,akkor is ha nem vagyok olyan ész nélküli elfogult,mint itt több ellenzéki …és ha kell kritizálok is,de ugye tudok különbséget tenni a nem véletlenül lecsúszott,levizsgázott,jellemtelen,fanatikus népség és az esetleg nem hibátlan,de a többség által megszavazott,támogatott és sok dologban bizonyított jelenlegi kormány között!!
    Szerencsére én illetőleg a hozzám hasonlóak vagyunk többségben többségben,ami talán nem véletlen?…..
    Na mindezt a reklám alatt!

    s

  • Marcsikám… „Horthy a zsidómentő”… 😀
    Gondolom, Orbán Viktor éppen most járja ki neki az „zsidók megmentője” kitüntetést Netanjahunál, posthumus…

  • Boda Marcsi
    2019 február 9
    3:22 du.

    KÉNYSZERBŐŐŐL ???!
    Te idióta te.

    És még ez meri azt állítani magáról hogy főiskolát végzett.
    Te OIM* egy tanulatlan , szövegértelmezési problémákkal köszkölődő félanalfabéta vagy aki túl azon hogy képtelen értelmezni az általános iskolás történelemkönyv tananyagát, még kettő kétjegyű számot sem tud kivonni egymásból.

    *OIM = Oldal Idióta Macája

  • Boda Marcsi
    2019 február 9
    3:47 du.

    Te idióta te.

    Épp a múlt héten kapták rajta a legélesebb kormánypárti média, a ” 888 ” egyik megmondóemberét amint náci karlendítéssel üdvözli a cimborákat

    https://nepszava.hu/3024583_naci-karlenditesnek-tuno-mozdulatot-mutatott-be-egy-videon-a-kormanypropaganda-oszlopos-tagja

    Van egy mondás:
    „Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani”
    és megfordítva is igaz :
    „Nem elég tisztességtelennek lenni, annak is kell látszani”

    (Az én olvasatom eltér Gurltiz barátod véleményétől: én a nácikat és az olyanfajta szimpatizánsaikat mint TE vagy Gurltiz , tisztességtelen embereknek tartom.)

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    ˙

    Boda 2:20

    És tényleg! „Le kéne állnia a hazugságokkal, hülyeségekkel.”

    Látva, Kedves Mári, hogy a leírása kegyednél gondokat okoz, a nick-nevemhez annyit fűznék, hogy
    ez a „tisztőőőtt hölgyejim és uraaaajim” megszólítás
    így >egybeírva< a Maga nagyrabecsült urának, O1G-nek a legkedvesbb, azaz ama ő egymaga-kitalálta röhejesen urizáló megnyilvánulása, melynek során a kiskondás túl akar tenni még a legudvariasabb, már önmagában megbecsülést kifejező, udvarias magyar megszólításon, és a hölgyem és uram-hoz teljesen önkényesen és fölöslegesen sőt agyonvágva azt a hatást, a két szó igazán finom eleganciáját…, h o z z á c s a p j a . m é g . azt a . t i s z t ű ű t t t e t . is. – Teszi ezt természetesen rémesen hadarva, és tartalmatlan gépiességgel…
    Na! Hát az én nicknevem, a "tisztelthölgyeimésuraim" úgy egybeírva, ahogyan azt O1G egyben, az ő kellemetlen führeri torokhangján kiköpi, idézőjelbe téve épp ennek a – fideszes Pálinkás József akadémikus szerint is – a mai elit bunkó tempójának állított mementója.

    )) 😀 ((

  • JichakPerlmutter

    ˙

    Bodai Mircsi szerint Horthy a zsidók megmentője…
    .

    „Még szerencse, hogy meg vagyunk mentve!”
    – mondhatják t e m e t e t l e n . h a l o t t a i n k – apák, anyák nagyapák, nagyanyák, nagybácsik és nénik, valamint az ott elpusztított aprószentek százezrei – Auschwitz-Birkenau, a sziléziai, a mazuri vidékek és Kamenyec-Podolszk
    f ö l ö t t . l e b e g v e … 🙁

    .

  • OIM* nagyi-val csak egy baj van.

    Ezt mostan ki is fogom fejteni egy részleteibe menően alapos tudományos munkában, amit sok-sok év megfigyelési anyagaira alapozok meg.
    Lehetséges hogy ebből a munkámból -talán- egy igen előremutató disszertáció születik meg, ami esetleg előre viheti az egész Emberiség fejlődését, kiváltképp tekintettel a modernkori elbutulásra.

    Nostehát:

    „Na a nagya nagyagya gyagya”

  • Geyza
    2019 február 9
    8:32 de.

    A szóban forgó koncert a jelek szerint meglehetősen „nagy jelentőségű” mert ha – mint írtad – a „tetthelyen” akkoriban csak ez az egy volt, akkor nem csak mi ketten voltunk egy időpontban egy helyen egy adott négyzetméteren belül, hanem a férjem is, akiről még akkoriban azt sem tudtam, hogy létezik! -:))) Véletlenül derült ki – még évekkel ezelőtt, a fiam egy Metallica koncerten vett részt, és a kérdésemre, hogy milyen volt, azt mondta, „szerinte nem annyira akarom én azt tudni milyen egy ilyen koncert, ugyanis voltak percek amikor szabály szerint nem érzett talajt a lába alatt, percek alatt sodorta a tömeg innen oda, meg vissza, és egy kicsit meg is „süketült”, de amúgy tök jó volt…” A hangeffektre reagálva előhoztam az egykori OMEGA „élményemet” és kiderült, a férjemet is hasonló hatások érték, szintén egy OMEGA koncerten – akkor megfejtettük, hogy alighanem ugyanazon a koncerten vettünk részt, és valószínű te is! Az ő helyzetét tetézi, hogy egyfajta bezártsági érzés keríti hatalmába időnként, mert a katonaságnál ( Vasvári lakt.) rádiós volt, a Gellért hegy „gyomrában” teljesített szolgálatot, gyakran 12 órában „morzézott” ablak, fény vagy levegő stb sehol, viszont idővel megtanult félálomban is jeleket adni/venni – ám azóta egy MR, vagy CT vizsgálat is „megpróbáltatás” a számára! Egy tömeg közepén valószínű „megőrülne” ezért ha tüntetni járunk, arra mindig figyelek,hogy véletlenül se sodródjunk a sűrűjébe! -:)))

    Az említett környéket én is nagyon szeretem, mint már írtam, hosszú éveken keresztül rendre arra felé utaztam, ott dolgoztam a környéken, és a Skála, kispiac, és a későbbi Allé napi vásárlási színterem volt! Az egyik barátosném még ma is ott lakik a Szabolcskában, gyakran megyek hozzá, a piacon/csarnokban is sűrűn megfordulok, a Körtéren meg nemrégiben felfedeztünk egy nagyon hangulatos kis francia kávézót, az egyik a gimi oldalában a Váli útra vezető kis közben van, a másik a Bartókon, a Gárdonyi szobor közelében ( a’ Table) különleges sütik és croissant-ok kaphatók – plusz különleges kávék! A Moszkva tér nekem már kiesett, de a Déli pu. környékét én is kedveltem, plusz – ha már Budapest – akkor egyik kedvencem a Tabán, ott is sokszor voltunk aug. 20-án a híres LGT koncerteken, majd átsétálva a hídon a pesti belváros eleje! De a legjobban az Andrássy u. és az Oktogon környéke tetszik, végig a Ligetig a „kisföldalattival” – ott gyakran érzem még a’20-as,’30-as évek levegőjét! -:))))

  • Boda Marcsi
    2019 február 8
    3:29 du.

    Figyi te Istenbarma:
    Miért kellene a Don-kanyarban meghalt magyar katonák után jóvátételt fizetni?
    És főleg KINEK ??!
    Te agyacsökött idióta ??

    Az oroszoknak talán? Csak mert a Magyar Honvédség legyilkolt párszázezer szovjet állampolgárt a Csernyigovi Járásban?

    (Senkit ne tévesszen meg a „járás” mint területi egység megnevezés, az Magyarország területének a többszöröse.)

    A németeknek kellett volna a háború után?
    Aztán ugyan miért?
    Különösebben nem szorgalmazták a szart sem érő Magyar Honvédség beavatkozását a Szovjetúnióban ! Csak akadályozta a Wehrmachtot kitűzött céljainak az elérésében !
    De a magyarok mentek megbódultan mint a legyek a mézre.
    Ugyanis az aljas Horthy-propaganda minden ott harcoló magyar bakának szép kis birtokot helyezett kilátásba a jó zsíros ukrán termőföldekből.

    Vagy esetleg a Rákosi ill. Kádár kormánynak?
    Aztán ugyan milyen jogi alapon te hülye ??

    A németek VALÓBAN fizettek jóvátételt a lágerbe elhurcoltak után.
    Én is kaptam Nyugatnémetországtól mostani pénzben kifejezve kb fél millió Forintot mert az apámat elvitték de szerencsére az US Army felszabadította azt a haláltábort (vele együtt) ahol volt.

    Ekora egy ostoba hazudós gyagyás barmot mint ez az OIM* !