Mítikus nép vagyunk

2019 február 24 7:36 de.48 hozzászólás

Most tekintsünk el származásunktól, mi szerint őseink a Szíriuszról jöttek, maradjunk kis helyi, törzsi mítoszainknál.

Ilyen a NER. Mert ugyan nemzetinek hívja magát – ahogy egy dohánybolt is – de már az együttműködés több, mint kétséges. Az alattvalók engedelmes talpnyalását, ugyan, ne tekintsük már együttműködésnek! Ami a rendszert illeti, leginkább a társadalom szövetének megbontásában csúcsosodik ki, nomeg milliárdok zsebre tételében. De persze, építkezik is: stadionok és felhőkarcolók képében, de új történelmi múltat is épít, valamint alap nélküli identitástudatot, ami amolyan Potemkin-valóság: a díszes homlokzat mögött sivár gondolati sekélység honol.

Megszülető félben van az új magyar mitológia, mi szerint a magyar biblikusan kiválasztott nép, Európa és a kereszténység védelmezője, utolsó védőbástya a muszlim invázióval szemben. Dagad is az igaz magyar honfi keble, hiszen hős vezetőnkkel, a Kárpátok Oroszlánjával az élen, jó úton haladunk a magyarság egykori nagyságának visszaállításában! Igaz, kívülről inkább ordító egérnek tűnik, de ezt mi kikérjük magunknak! Hogy ez anno sem volt más, mint egy túltengő militáns magatartás? Na und? Udvari ideológusaink szorgalmasan magyarázzák – félre – a történelmünket, fals nemzeti mítoszt teremtve az arra fogékonyaknak.

Mára már odáig jutottak, hogy állítják, a világháborúk győztesei tkp. a mi győzelmeinket sajátították ki, egyszerűen eltulajdonították, és megszentségtelenítették a mindenek és mindenki felett álló magyar identitást!

Lombikban tenyésztett mítoszaink vannak, melyek sok évezredet akarnak vért izzadva átírni, hogy képzelt eredetmondáink megfeleljenek a mai, vezérelt identitásunknak. Erősítik a -természetesen Isten által indukált – kiválasztottság tudatunkat (pedig úgy tudom, ezzel Isten egy másik népet tisztelt meg), múltbeli érdemeket és díszeket aggatnak a jelen NER-kiváltságosaira, de főképpen átmossák agyukat az elődök sérelmeivel. Az eredmény: a NER meghatározza a múltat, ami bárhogy is volt, nem úgy volt, és kijelöli a célt, a nemzet valódi, NER-ből fakadó sorsát. Hogy ez nekik miért jó? Ki tudja? De biztosan van belőle valami hasznuk, különben nem csinálnák.

Volt már ilyen: a történeti múltat és a tudományos kutatások eredményeit a párt ideológiájának megfelelően torzítani, a katekizmusba gyúrni. Ehhez bőven akad csinovnyik, szellemileg nem túltengő mezei káder, aki lelkesen segédkezik a gyurmázásban. Az, hogy az igazság nem ideológia, hanem módszertan kérdése, nem igazán zavarja őket. Nekik a lényeg: a párt és a megfelelés.

Persze, van olyan mítosz, ami pozitív kihatással lehet a magyarságtudatra, de valamiért mítoszgyártóink nem törekednek ilyesmire. Miért nem? Mert az elégedett, önérzetes nemzetfi nem igazán manipulálható a hatalom érdekeinek megfelelően, ráadásul nem jól viseli, ha megmondják neki, mennyire magyar és mitől az. De egy vagy depressziós, vagy nárcizmusban fetrengő agyonmagyart bárki ellen fel lehet használni, még nemzettársa ellen is.

A NER mítoszteremtő eszköztára gazdag. Szobrokat távolítanak el – mögöttes történetükkel egyetemben -, cserébe másokat állítanak, utcanév táblákat változtatnak meg, tankönyveket írnak át, tudóscsoportokat lehetetlenítenek el, másképpen gondolkodókat átkoznak ki.

Ostrommentalitás gerjesztettek, ostrom nélkül, a fenyegetettséget potencianövelő szerekkel érték el.

Kis ország vagyunk, satnya kis, mesterséges mítoszokkal. Még egy igazira sem telik.

48 hozzászólás

  • az örökké változó múlt

    és aki ehhez kell: felfuvalkodott hólyag senkiházi aki ilyenekben találja meg sohasem létezett NAGYÉRDEMŰ IDENTITÁSÁT

    magam részéről már apró gyermekkorban is kiröhögtem az ilyen senkiket… O1G a hadseregben szerzett tapasztalatai alapján próbál 16 krumplivirágos marsallá avanzsálni, de csak a trágyadombra fér fel hogy onnan kotkodácsoljon

  • „”””….Szobrokat távolítanak el – mögöttes történetükkel egyetemben -, cserébe másokat állítanak, utcanév táblákat változtatnak meg, tankönyveket írnak át, tudóscsoportokat lehetetlenítenek el, másképpen gondolkodókat átkoznak ki….”””””
    Nagyon érdekes : mindig elfelejtkeztek,hogy a szobrokat , emlékműveket ,névtáblákat,egyházi iskolákat és mindazt mit Ti felsoroltok—valamikor mind az elődeitek ill.Ti változtattátok meg,tettétek el,vittétek el szüntettétek meg!
    Tehát most siránkozni ezen?! Ez azt jelenti el akarjátok felejteni ,mit tettek az eszméitek nevében , vagy -kortól függően-tettetek.
    Rendszerváltás környékén volt egy göndör hajú,kopaszodó ,külföldről hazatért ember –aki akkor elkezdte az utca neveket lefesteni,leszedni,ha jól emlékszem–a szadeszhez tartozott-de tévedhetek ebben.
    Most ezek a fiúk igyekeznek mindezeket visszafordítani. NO EZEK NEM TETSZENEK NEKTEK ! És tekergettek mindent kifelé
    üdvözletével.

  • 1) Mitikus nép vagyunk „…akár a többi nép,
    s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép…” (Radnóti M.)

    2) Kádár, Gyurcsány, Orbán, stb nélkül is Jókai, Vörösmarty, Petőfi, Bartók, Kodály, népe vagyunk

    3) Nácizmus, Kommunizmus, NER megy, de az „emberek” akik sem rosszak, sem jók, maradnak.

    3) Anti tézis: Ne merjünk kicsik lenni

  • Többek között ezt a cikket kellene elvinni az ország olyan településeire, ahol csak a propaganda tv-t nézik. Bár kétséges, hogy egyáltalán felfognák-e a lényeget.

  • Jurásek Fábián Sebestyén

    Kedves „Kurva ország” satnya képviselője!

    Tessék csak magában beszélni és csakis önmagát leírni, lesajnálni. Én a magam részéről Önnél sokkal többre tartom Országomat és Önmagamat és mindazt, amit tenni tudunk Kis Nagy Országként! Szerencsétlen hazátlan…

  • Gabriel Karikas

    Végül is a valódi történelmünk elég csúfos vég-kifejlettre jutott. Mármint a Kárpát-medencei.

    Az azelőtti valamivel szebb volt, csak azt inkább elhazudták és hazudják.

    A rendszerváltáskor a hazug történelmet írók karmaiba lökte a a nép a sorsát, ahelyett, hogy a kezébe vette volna.

    Inkább nyalták a seggét az Antal-féle perverzeknek, és még ma is védik azokat – mert mikor védik a „mundér becsületét” azzal tulajdonképpen az akkori és a mai szűk-látókörűségüket takargatják.

    Közben ki látszik a seggük-luka.

    A kápát-medencei nagy katlanban összefőztek egy olyan népességet, amelynek az Istene a hazugság, a vezére sötétség.
    Ezért kellenek a hazug mítoszok, amelyek meg- és kielégítik ezt a népséget.

    Minden népnek olyan vezetői vannak amit megérdemel.

    Persze – mielőtt általánosítanánk, mondjuk ki nyíltan, szégyenkezés nélkül, hogy mindig az adott generációra igazak a fentiek, vagyis az adott generációra (az adott korszak népességének)

    Jó hír, hogy kitermelődhet egy újabb, egy normálisabb.

    Sajnos kevés kivétellel a mai vénségek tíz-körömmel kapaszkodnak a múlt fertőjébe – a jövő nemzedéket (saját fiakat) igyekezvén visszahúzni a mocsaras hínár bűzölgő, mindent magába szívó mélységeibe.

  • Mindig voltak mitoszok , nem csak a magyaronal, hanem minden nepnek megvan a sajat mitosza.

  • En nem igy latom’ Ismerem es olvastam Marai Sandort is , aki nagy kritikus volt, de megis magyar vol halalalig San DIAGOBAN. Nagy iroink , koltoink, zeneszerzoink, Festomuveszink vilaghiruek’ Kereztul utaztam egyszer autoval es kanadai gyerekeimmel Magyarorszagon az erdeyi hataig’ nagyon tetszett mindegyiknek’ A MAGYAR IROKAT felkutaTTAM, akik KUFOLDON IRTAK MAGYAARUL ES PUBLIKALTAK’MONTREALBAN eloadast tartottam muveikrol.

  • 1. Eredet mítoszok mindig voltak. Nem egy esetben konkurens mítoszokkal. A NER eredet mítosza a Turul háton érkező Jézus által személyesen felkent vezér mítosza.
    2. A Pannon-medencébe érkező keleti menekültek annak idején nem érkezhettek annyian, amennyivel országot lehet alapítani. Valószínűbb, hogy a „honfoglalás” sokkal inkább az akkoriban gyakori keveréke volt a migrációs válságnak és a rablóhadjáratnak. Ahogy a vikingek is jöttek, mentek, rabolásztak. Aztán megtelepedtek az orosz pusztában.
    3. A keletről érkezők nm egy steril területre érkeztek. Beházasodtak ide-oda, és megtanultak földet művelni, illetve a csatolt munkákat elvégezni. De lélekben megmaradtak kalandozó vigéceknek, akik szerint a munka olyasmi, ami mással kell, hogy megtörténjen. Akár a honfitárs rovására is. Illetve főleg annak a rovására. Nem véletlen, hogy a kipróbált barát, illetve rokon kivételével külföldi munka esetén isten mentsen meg egy magyart egy magyar kollégától.
    4. A fenti illusztrálása, hogy számos előítéletet ismerünk dolgos svábokról, földtúró tótokról, birkapásztor románokról, de igen keveset dolgos, kollegális magyarokról. A mítoszok jobbára melldöngető, hangos magyarokról, és vitéz királyaikról, vezéreikről, szájhőseikről beszélnek.

  • Jurásek:

    ” kurva ország”…nem én mondtam, hanem te. habár a kurvák közt is van tisztelhető, de a te kurvád nem az. ráadásul se a képviselője nem vagyok, se satnya: 184 cm és 95 kg. nem annyira satnyaság 🙂
    hogy te nálam mit tartasz többre, teljesen érdektelen, részint, mert nem vagyok összehasonlítható egy országgal,részint, mert nem vagy kompetens, még nagy O-val írt országod esetében sem.
    önmagad fölém való helyezése, már megbocsáss, minden alapot nélkülöző barokkos túlzás. 😀
    miért is lennék hazátlan? igaz, hazának elég szar, hiába eseng a Himnusz, nem tudok híve lenni az ilyenek miatt, mint te, Jurásek. de a még hátra levő időmre – vélhetően nagy bánatodra – nem cserélem el.
    „Tessék csak magában beszélni és csakis önmagát leírni, lesajnálni. ” mond, egyáltalán tudod, milyen marhaságokat írsz le? feltételezem, azt akartad írni, hogy magamról beszéljek. ezzel az a gond, hogy lehet, véleményem valóban az enyém, de találkozik sok máséval. ezzel az „önmagát leírni” dologgal is komoly gondjaim vannak. milyen értelemben gondolod? irodalmi értelemben, tehát leíró megfogalmazással, mint szeme, haja színe, testalkata, küllemi egyéb jegyei? vagy pénzügyi értelemben?
    amúgy kíváncsi lennék, olajbogyó, mégis, mijafaszt tudnál tenni te – személyesen – kicsiny nagy hazánkért? (volt egyszer egy film, a címe: „Kis nagy ember”, Dustin Hoffmannal a főszerepben. rendesen megszívta, mivel leginkább csak kicsi volt, nagynak csak képzelte magát.)

    magamba

  • Figyelő:
    valóban. csakhogy a történelemhamisítást mintha nem mítosznak neveznék…
    tudomásom szerint a nemzet történészasszonya most dolgozik a muhi csata alternatív történelmén. nincs kétségem a felől, hogy kiválót fog alkotni!

  • Karikás Gábriel

    Az Ön hozzászólása kb annyira szélsőséges, mint a jelenlegi magyar hivatalos történelem bemutatása.
    Egyik se jó.
    Egy tényt senki nem annullálhat: Magyar nyelvű populáció több mint ezer éves múlttal rendelkezik egyetlen földraji helyen.

  • Ferenc
    2019 február 25
    3:05 de.

    Jó, csak éppen
    mutass nekem akár EGY magyart is
    itt, aki „tösgyökeres”.Nem tudsz olyat.
    Ezért nevetséges mikor egyesek melldöngetve „magyaroschkodnak”.Csakhát sajnos te és még sokan
    mások elborult szemekkel ész nélkül falják ezt a mákonyt.

  • Lehet agyonmagyarkodni a történelmet, de azt gondolom, hogy ez a rossz út. Demagógiát, és nacionalizmust szül, a 30-as évek végétől már ismerősnek kellene lennie ennek a történelmi ámokfutásnak.

    Fogalmazza meg végre valaki egyértelműen, hogy mitől magyar a magyar, és mitől nem magyar a magyar. Hogy néz ki úgy amúgy antropológiailag, meg szemléletileg mit is kell képviselnie, meg ki az aki erre hivatott, hogy egyáltalán meghatározza?

    „Ne azt kérdezd, hogy mit tud érted tenni a hazád, hanem azt, hogy te mit tudsz tenni a hazádért” (John Fitzgerald Kennedy) talán ha ez a szemlélet volna a vezérelv – ami valljuk be jelenleg nonsens, sőt futurisztikus elképzelés – akkor talán az országban uralkodó gyűlölet lángja oltható lenne.

  • Geyza

    „…mutass nekem akár EGY magyart is itt, aki “tösgyökeres”.”

    Nem tudok, de ennek a „tősgyökeres” felvetésnek semmi értelme. Az én felmenőim egyrészt szlovákok, másrészt délvidéki szerbek, magyarországi (békési-) magyarok továbbá a rokonságomban vannak zsidók is. Mindezzel együtt az én/mi történelmi/vallási/kulturális tudatom magyar – ez a lényeg.
    Mindezt azért részleteztem, mert tipikusan magyar.

  • Nem tudom, hogy jogosan illik ehhez hossaszolnom engem lecusuktak, kihallgattak, mert , a kommunizmusban 53 ban, Sztalint Nem hivtam „APAMNAk es felszoltam ellene az iskolaban’ Akkor 17 eves voltam. A nacizmusban, meg apamat vittek el a nacik 1944 ben.. Ma is ugy gondolom hogy aki ma is magyarnak tartja magat 62 eve az idegenben, halalig magyar marad.

    Valoban sok idegen nemzet gyermeki is itt elnek, es sok magyar zsido is. Viszont, sok zsido magyarnak erzi mindig magat, ha magyarorszagi szuletesu.

  • Az en konkluziom: az a magyar, aki annak erzi magat es sziven viseli a magyarok sorsat.

  • ghost
    2019 február 25
    12:13 du.

    „Fogalmazza meg végre valaki egyértelműen, hogy mitől magyar a magyar, és mitől nem magyar a magyar. Hogy néz ki úgy amúgy antropológiailag, meg szemléletileg mit is kell képviselnie, meg ki az aki erre hivatott, hogy egyáltalán meghatározza?”

    Mivel már ebben a nagy ezer éves keveredésben senki sem tudja bebizonyítani, hogy akár csak egy ezrelék Árpád kori -akkor még talán elkülöníthető- magyar vér csörgedezik az ereiben, ezért szerintem az tekinthető magyarnak, aki magyarul gondolkodik, magyarul számol és magyarul álmodik és mindezt nem szégyelli. Ilyen alapon akár a fenti ismérvekkel megáldott szerbek, románok, svábok, cigányok, zsidók, hollandok(bizony van már jónéhány önként ideintegrálódott!), kinaiak(lásd Liu testvérek!) is magyarok. Ennyi! Az antropológia teljesen mellékes, elég egy őszinte önbevallás! (Bennem talán nincs is magyar vér, oszt mégis magyarnak érzem magam!) Olyan nagy szégyen magyarnak lenni?

  • Figyelo
    2019 február 25
    2:35 du.

    Én is így gondolom, az a magyar aki annak érzi magát. Hiába mondta ezzel szemben tavaly októberben Orbán, hogy az a magyar akinek az unokája is magyar. Öröm, hogy Maga nem ült fel erre a lóra.

  • Tüske Zsófia
    2019 február 25
    3:36 du.
    ez a vadszittya tudós teljesen a Jason Momoa hawaii-i színészre hasonlít és belleme is hasonló lehet tegnap Glen Close zal volt látható Oscar -on…,

    a kásler féle kutatás az olyan lehet mint annó a kertben a húsvéti tojások keresése volt előre tudtuk, hogy festett tojásokat kell keresni és sok virággal egy szép fűzfakosárban más eredmény lehetetlen volt… na ez a legújabb „nagymagyar” múlt a kacagányban és röhögényben

    budzsuhaha (ez bendegizinek szól, ha hozzá akar tenni valamit)

    budzsu haha

  • tóth péter
    2019 február 24
    12:32 du. A nasik cikknol ( MItikus nep vagyunk) A velemenyem az, hohy a 2O. szazadbab, a magyar tortenlnet sokszor megvaltoztattak! Csak a magyarar iskolai tortenelemi konyvekre gondolok..

  • Tüske

    A magyarok eredetének kutatása nincs egyértelműen és véglegesen lezárva. A „nacionalisták” így-, az „internacionalisták” úgy magyarázzák a végeredményt világnézetük szerint mivel vannak pro- és kontra érvek.
    Az új- és a mindenkori magyarság kutatás túldimenzionált – feleslegesen.

  • Inkább Bibi
    2019 február 25
    4:32 du.

    „Ilyen alapon akár a fenti ismérvekkel megáldott szerbek, románok, svábok, cigányok, zsidók, hollandok(bizony van már jónéhány önként ideintegrálódott!), kinaiak(lásd Liu testvérek!) is magyarok. Ennyi! ”
    ————————————————————
    Nem ilyen alapon – a Liu testvérek magyarok, nem „ide integrálódott” kínaiak vagy mások, hanem Magyarországon, magyar anyától született magyar állampolgárok, akiknek apjuk ugyan kínai származású, aki maga is Magyarországon él, itt tanult stb a gyermekei pedig egyértelműen „magyarul gondolkodnak, magyarul számolnak, magyarul álmodnak”, és aligha szégyenlik! „Olyan nagy szégyen magyarnak lenni?” – kérdezed. Nem, ami a születést illeti, miért lenne?

  • Tüske Zsófia

    rodeo:
    a berakott cikk volt az a kutatás, aminek az állításaira tárgyi és elméleti hivatkozások is vannak. a vadszittya tudós lehet muris külsejű (pláne, hogy Kurultájon nyilazni is szokott) de csak amit igazolni tud, azt írja le.

    most itt vannak az ellenkutatásról szóló cikkek, élvezd, ha akarod:
    https://index.hu/techtud/2019/01/04/kasler_miklos_magyarsagkutato_ostortenet_emmi_horvath-lugossy_gabor/

    https://hvg.hu/itthon/201842__magyarsagkutatas__finnugor_rokonsag__kasler__nyelv_csapas

    https://infostart.hu/belfold/2019/01/02/uj-idoszamitas-kezdodik-a-magyarsagkutatasban-kasler-miklos-nyilatkozik

    osztán, ha gondolod, vond le a megfelelő konzekvenciát a cikkekből.

  • Figyelo
    2019 február 25
    2:31 du.

    „Nem tudom, hogy jogosan illik ehhez hossaszolnom engem lecusuktak, kihallgattak, mert , a kommunizmusban 53 ban, Sztalint Nem hivtam “APAMNAk es felszoltam ellene az iskolaban’ Akkor 17 eves voltam.”
    ——————————————————————————————————————

    Eddig arról írt, hogy nem volt hajlandó Istennek tekinteni Sztalint, ezért nem is tett felajánlást a születésnapjára, emiatt az osztálytársnője feljelentette. Majd 2-3 nappal ezelőtt arról írt Kővendégnek, hogy a „magyarsága kinyilvánításáért” idézték az AVO elé, és ítélték el.

    Egyébként 1953-ban Ön nem 17 éves volt, hanem 21. Stimmel? Ha, Önt a „bűne” elkövetése után még félévig AVO-elé idézték, majd egy évre bezárták, plusz még 3 évig a Kandó K. technikumba járt, ami után még dolgozott is, hiszen azt is többször írta, hogy „diplomája” birtokában került ki a munkás státusból – akkor miként fér bele az időbe, hogy 1956 novemberében disszidáljon? Sima összeadás! Mert ahhoz, hogy 1957-januárban a két civil ruhás egyén csak a hűlt helyét találta a lakásán, el kellett mennie 56-ban! Nem?
    Kérdés, a tecnikumba mikor járt – börtön előtt vagy után?

  • Ferenc
    2019 február 25
    1:51 du.

    Magyar itten minden ember,
    Tõsgyökeres fajta!
    Megjárhatja, csinnadratta,
    Aki belénk botlik: –
    Magyar fiúk, magyar lányok,
    Mikor a tyúk kotlik.

    /Részlet Mr. F Karinthy „Pósa Lajos” karikatúrájából /

  • Ille István
    2019 február 25
    2:37 de.

    Jurásek egy autodidakta idióta.
    Nem tudtad ?
    Saját magát képezte ki és
    turbózta fel ekkora nagy darab marrhává 😀

  • Jurásek Fábián Sebestyén
    2019 február 24
    2:11 du.

    …tartom Országomat és Önmagamat és mindazt,…

    PFFF..fff..ff..

    Nagy „O” nagy „Ö” hehehe

  • Tüske Zsófia
    2019 február 26
    1:21 du.
    ha jól értetted (??? SIC) bejegyzésemet én egyetértésemet fejeztem be a szittya tudóssal (aki valóban kutat!!!) és minden egyebet főleg kásler coci „keresgélését” minősítettem a húsvéti össznépi játékokhoz… bocs … de nem fárasztom magam fényevéssel és az 50000 éves nagy magyar múlt meg a Szíriusz… környéki agylúdtalpakkal

    üdv neked

  • Tüske Zsófia

    Rodeo, persze, jól értettem. csak az ellenpont kedvéért tettem be a Kásler álláspontjáról szóló linkeket.

    de abban tévedsz, hogy ez fényevés lenne…. nagyon is konkrét, forintok elsíbolására szolgál ez a „tudományos” program. semmi másra nem.

  • …”””Demonstráció 1989-ben Krassó György (56-os forradalmár, rendszerváltó) vezetésével a Münnich utca visszanevezéséért Nádor utcáváForrás: Fortepan/PHILIPP …””
    Hát igen,Ő volt a híres utcanév „leszedő,átfestő”
    Krassó György-nek hívták.A szadesz párttagság nem igazolódott

  • Tüske Zsófia
    2019 február 26
    3:00 du.
    kösz!

    de kásler ezzel nincs egyedül az egész fidexkft tanulta a nagy testvértől a két nagy pocsolya között elhelyezkedő világ eszeitől akik a korrupciót átkeresztelték lobby zásra és assziszik hogy az már szent ferenc pedig a kénköves ördög, és még sokan oda is vannak értük … persze vannak kivételek

    még annyit nem értek hogy a fanyűvés az csak azért mert a fa tovább él és lehetősége van kivágni és a fa nem tud zokogni és seggbe sem tudja rúgni?

    itt történt a 100 éves 1,5 m átmérőjű fűzfát hogy neki a gyökerei az alagsorában felszedik a padlót kivágták de az egész töve bennmaradt azaz a seggfejnek semmi előnye nem lett belőle és a fa tulajdonosa az össze wodoo t 3 napig végcsinálta hogy ne bántsák az ő általa hitt szellemek de következő tavasszal olyat még nem láttam…. a tő kizöldült hatalmas bokorrá ami azóta m
    ár újra nő és a seggfej lebonthatja a rossz helyre (szomszéd telek) épített kalyibáját!!!!

    kásler meg.. és a bűntársai majd eljön az igazság pillanata és az nagyon fog fájni

  • Besancon
    2019 február 26
    1:39 du
    EJNEZST, DE CSK MOST LATTAM A KEdeRdESET. aHOGY IRTAM ,17 eves voltam , hogy a bunt rlkobrttrm. az ISKOLA IGAZGATOJ AZONNAL KICSAPOTT , Z ORSZAG OSSZES ISKOLAJABOL. EUTAN AZ AVO BEHIVASOK ERKEZTEK KIHALLGA TASRA, AEL EVIG. MAJD IDEZTET KAPTA, A LEGFELSO BIROSARA. ITT NYILT TARGYALASON ITELT EL JANKO PETER
    , EGY a fIATALKORUAK BORTONeRE’ a TECHNIKUM ESTI TAGOZATAN VEGEZTEN EL 3 EVIG. AKKOR MAR SZABADLABON VOLTAM. MERT LEVETTEK A BUNTTESBOL 3 HOONAPOT.igy csak, 9 HONAPOT VOLTAM LECSKVA’

  • Besancon:
    Bencsics Klára memóriája már régóta nem a régi. nem ez az egyetlen keverése. két évvel ezelőtt még azt állította, hogy egy bécsi kávézó teraszán élte meg az SS-ek bevonulását a városba,holott az Anschluss a Wehrmacht gépesített egységeinek támogatásával történt, 1938-ban. akkor – bevallása szerint – 6 éves volt. most tekintsünk el attól, hogy miként kerül egy 6 éves gyerek egy bécsi kávézó teraszára.
    Budapest ostromát – emlékei szerint – hol a család egy tábornok barátjának budai villa beli szuterénjében, hol egy belvárosi bérház pincéjében vészelte át, ahol nagynénjét az orosz katonák meg is erőszakolták. akik amúgy aligha lehettek oroszok, mert Budapestre az ázsiai segédcsapatokat küldte Malinovszkij. mondjuk, akkor – ha minden stimmel – 12 éves lehetett. ebből következőleg ’53-ban tényleg 21 lehetett, ráadásul állítása szerint egy, a faliújságra írt cikke miatt jelentette fel valaki, és nem magyarkodása miatt.
    de most jön a java: állítása szerint kiskorúak börtönébe zárták, ami aligha volt elképzelhető az ő korában.
    ráadásul, miután az ország összes iskolájából kizárták – ő állítja! – hogyan tudott a Kandóba járni, ami csak 1953-ban kapta meg nevét és technikumi minősítését!
    szóval, Klára asszony visszaemlékezései meglehetősen zavarosak, bár ne nevezzük őt hazugnak, inkább csak élénk fantáziájúnak. az idő amúgy is megszépíti a múltat. pláne az övét.

  • Ille István
    2019 február 27
    2:32 de.
    mi MINDEN NYARON, AZ ISKOLAI SZUNETBEN, bECSBEN VOLTUNK, MERT aNYAM OSZTRAK SZARMAZAU VOLTT, ES A rAX NEVU HEGYEN ELT, OTT VOLT SZALLODAJA. egeszen, A II. vILAGHABORU KItoreseig.En 7 eves voltam az utolso latogatakor 1939ben. Noverem 1o eves volt.Ezutan, eloszor akkor voltamikor mikor kimentem végleg Budapestrol, 1957 oszen.
    Figyelmebe hozom, hogy en nem szoktam hazudni es a memoriam tokeles, korom ellenere.

  • Besancon
    2019 február 26
    10:04 de.
    Maximálisan igazad van, én baltáztam el a mondanivalómat, mert az általad tőlem idézettekből az „akár” szó teljesen felesleges, másrészről viszont elkerülte figyelmedet, hogy én az ide költözött hollandokra értettem az önkéntes integrálódást, a Liu testvérek meg természetesen magyarok és ezt még akkor is fenntartanám, ha az édesnyjuk is kinai lenne!

  • Na, eszerint Figyelő 32-ben született. Az anschluss 6 éves korában, stimmel. 53-ban viszont 21 éves lenne, de segítsünk, nem 53-ban, hanem 49-ben volt az afférja az AVH-val, 17 éves korában. Egy év kihallgatás, tárgyalás, egy év börtön, szabadul: 19 vagy max. 20 éves, 52-ben. 53-ban Kandó 3 évig, az 56. Kimegy 57-ben, 25 éves korában.

    Nincs ezzel semmi probléma…

  • És mivel Sztálin 1948-ban volt 70 éves, és tényleg, akkor volt a nagy felhajtás is, 70-es trolibuszok, meg ilyesmi. Nyilvánvaló, hogy Figyelőnek is akkor akadtak gondjai. És akkor tényleg 17-18 éves volt…

    Tehát Figyelőnek csak egyetlen tévedése van, nem 1953, hanem 1948 vagy 1949… majd örülhetünk, ha nekünk is csak ennyi tévedésünk lesz 87 éves korunkban…

  • Figyelő:

    éppen most bizonyította be, hogy a memóriájával komoly bajok vannak. elhiszem, hogy nem szokott hazudni, csak éppen egy másik valóságra emlékszik 🙂 Besancon jól számolt 😀

  • Ille István
    2019 február 27
    2:32 de.

    Jól ismerem már Figyelő gondolkodását, érveit, és az emlékezetét – 2013- ben vagy 2014 -ben regisztráltam ide, azóta pár variáción már túl vagyunk – úgy, hogy semmi újat nem mondtál!-:))))

    Ezzel együtt én sem gondolom, hogy „hazug” lenne, valami alapja biztos, hogy van a történetének, de valamiért az időt, évszámot, néhol a helyet , és így az egész történést meglehetősen önkényesen kezeli – öt éve ugyanez volt! Ezt csak részben lehet a korával magyarázni – bár a memóriájára nagyon büszke – valójában maszatol, és célzatosan soha semmire nem válaszol, egyszerűen „kiforog” a kérdésekből, mintha nem értené mi a gond – ha a folyamatos ellentmondásaira figyelmezteti bárki, akkor vagy eltűnik egy kis időre arról az oldalról, vagy megsértődik, hogy „piszkálják” és fogadkozik hogy soha többet nem ír a magánügyeiről stb – ezt legutóbb két napja tette! Alma ugyan kérte, hogy ne fogadkozzon, mert semmi értelme, és milyen igaz – de hát végül is mindegy! Az én privát véleményem egyébként, hogy valószínű igaz amit leír – ez úgy összességében értendő minden „vele történtekre”így az ’56-os eseményekre is – csak épp nem teljes a történet, alighanem kimarad ( nem véletlenül) egy-egy lényeges láncszem, ami megmagyarázná, érthetővé tenné a dolgokat – így marad a zagyva, ellentmondó történet.

    Szerintem nem kéne semmit sem írnia – ezt már F.-nek magának is ajánlottam többször – elvégre az ő dolga, az ő személyes múltja, senkinek semmi köze nem lenne hozzá, ha semmit nem tett volna közzé az életéből, ahhoz sem! Mert az ellentétes állításaival hívja fel újra és újra a figyelmet, ezért egy – egy kirívó ellentmondásra rákérdeznek/ünk, akkor is ha pontosan tudjuk hogy semmi értelme!

    Jószerével, szerintem hagyná is mindenki annyiban, hisz tényleg nem ér annyit, hogy napi szinten vitát generáljunk, ha nem épp a kedves Figyelő akarná megmondani a tutit, nekünk, itthon maradottaknak, a magyarországi viszonyokról ! Mindezt 62 év távlatából és 6 ezer km távolságból!

  • Besancon
    2019 február 27
    4:07 du.

    és a többi szenvedők, némi humorral és kuncogással kell szemlélni ezt a kóresetet, ő a tipikus fidexkft az állandóan és pillanatnyi érdekek szerint változó múlt nagy kreatív ebben le a kalappal előtte… semmilyen variációját sem szabad elhinni, mert akár 20-on éves is lehet aki szerepet játszik közrökönyödésre és kuncog hozzá a kis okostelója mögül

    egy jó espresso val kellemesebb és harsány röhögény

  • Rodeo11
    2019 február 27
    4:56 du. Rohogj csak amig jolesik! Ugye tudod ki rohog utolara? AZ aki utoljára rohog!

  • Almási Alma
    2019 február 27
    1:45 du. Gratulalok! Nem csak jol irsz, hanem jol számolsz is!

  • Ille István
    2019 február 27
    2:32 de. Ille, azt is irtam, hogy minden nyarat Becsben, azaz Rax hegysegen toltottunk es mikor kitort a haboru Becsben teaztunk, lattuk a nemet katonak masirozasat a teraszról.7_& EVES VOLTAM. Budapest ostroma, ami 45 ben volt , 12- 13 eves voltam. 1957 ben , mikor a forradalom kitort 25 eves voltam.

  • Figyelő:
    nyilván a korod miatt kaptál kiskorúak börtönébe szóló büntetést 😀

    nem igazán érdekes, mikor, hány éves voltál – mivel mindig más. ’45-ben most vagy 12, vagy 13 éves voltál, de mind1, a forradalom ráadásul ’56-ban tört ki.

    mint a tények bizonyítják, gépesített német alakulatok hajtották végre az Anschlusst, azok meg elég ritkán masíroznak. te ráadásul SS-alakulatok csizmáinak dobogásáról szóltál.

    jó nevelést kaphattál: 7 évesen Bécsben teázni, nem semmi! rendesen eltartottad a kisujjadat? 😀

  • Tüske Zsófia

    Rodeo, [bocs, néhány napja nem jártam erre]

    gyűlölöm a fakivágásokat… már csak azért is, mert Budapest arculatát és levegőjét teszik tönkre vele.

    Van viszont egy német erdész, Peter Wohlleben, aki több évtizedes erdőmunka után írt egy könyvet A fák titkos élete címen, ami átdimenzionálja az ismereteinket az erdők és a fák életéről. Ha megkaparintod ezt a könyvet,nem lehet letenni. A fák kommunikálnak egymással, gyógyítják egymást és pl a zsiráfok ha lerágják egy akácia levelét, tudják, hogy a szomszédos fákkal nem érdemes táplálkozni, csak távolabbival, mert információt kapnak és van idejük némi kellemetlen méreganyagot juttatni a levelekbe, ami legalábbis időlegesen, de megvédi a leveleiket a lelegeléstől.

    Nem tudom, pontosan hol élsz Kanadában, a Toronto Public library-ben van példánya:
    Wohlleben, Peter
    The hidden life of trees : what they feel, how they communicate : discoveries from a secret world

    Itt van róla egy cikk magyarul: https://magyarnarancs.hu/konyv/mesel-az-erdo-103088

    Ha nem Torontoban élsz és nem boldogulsz az online katalógussal, szívesen megkeresem neked, ha megírod, merre laksz.

  • Tüske Zsófia
    2019 március 1
    3:09 du.

    kösz, majd bemegyek a Young -on a központi ba és nekiesek

    volt valami hasonló „megérzésem” ezzel kapcsolatban azon az alapon, hogy az lehetetlen hogy élő egyedek nem lennének képesek kommunikálni és működni… a panteisták nagyon jól tudják (éltem éveket közöttük) mindezt az a bizonyos fűzfa egy Jamaica i család tulajdona látnod kellett volna őket ahogy hetekig kellett „tárgyalásokat” folytatniuk arról, hogy egyáltalán tegyenek e akármit bármilyen seggfej is volt aki kérte

    üdv.