Egy kis mosoly
A Borbás Marcsi erényei alatti polémiánk nyomán veszem a bátorságot, hogy folytassam a diskurzust a gasztronómiáról, benne a magyar hagyományokról – változatlanul remélve, hogy Ti is hozzájárultok majd egy-egy jóízű történettel Kanadából, Írországból, az USA-ból, vagy ahol éltek.
Közbevetőleg: a Gasztroangyal nálam ”leszállt” – hasra. Óvatlanul megnéztem ugyanis egy szentestei vacsorára készült adást. Hááát. Ezúttal a műsorvezetőnő házában forgattak, ahol Marcsi két, indokolatlanul viháncoló vihornyával – az unokahúgaival – készült a vendégek fogadására. (Hogy a húgok szülei miért nem voltak ott karácsonykor, az homályban maradt. Erős a gyanúm, hogy nem annyira a családi kapcsolat, mint inkább a dekoráció kedvéért szerepeltek.) A főfogáson a háttérben egy mesterszakács dolgozott. Csak annyit tudtunk meg, hogy gesztenyés-májas töltelékkel tölti meg a pulykamellet – még csak nem is egész pulykát! – és különböző zöldségekből ad hozzá látványos köretet. A süteményeket a helyi – solymári – cukrászat hozta, készen. Láthattuk, hogyan fújja be aranysprayvel, meg hogyan tép az aranyfüstből idomtalan lemezkéket a kész! tortára. Arról szó sem volt, mi van a látványos sütikben, meddig kell keverni, amíg olyan lesz, mint a képen – szóval ami egy főzőműsor lényege lenne. Csak az ájult sznobság.
Eközben az unokahúgok az udvaron egy kb. 8-10 méteres fenyő combvastagságú törzsét fenyegették kisbaltával, nagyfejszével – rejtély, végülis hogy tuszkolták be a házba, és szegény fenyő hogy állt meg a lábán.
Az asztalról style list gondoskodott – komor lilába-aranyba borítva szegény bútort. Még jó, hogy nem kandellábereket állítottak az asztal köré…
Szóval ebben az adásban a promóció átvette a műsor szerepét. Gyanítom, hogy a mindvégig uralkodó széles-szeles jókedv okozója az a tokaji borász volt, akinek a palackjaiból kellő áhítattal, ám derekasan kóstolgatott mindenki. Nyilván a karácsonyfa is ezért maradt félbe-szerbe, amit a lányoknak kellett volna feldíszíteni. Szegény fán ugyanis a találomra feldobált kék, sötét- és halványlila gömbökön kívül az égvilágon semmisem volt. Se szaloncukor, se egy szál gyertya, vagy égőfűzér, egy nyomorult mézeskalács dísz, bármi.
De hát én sose állítottam, hogy a Gasztroangyal a világ legjobb tévéprogramja – csak annyit mondtam, hogy bírom. Legalábbis jobban, mint az olyan „szórakozzá’ ba+” típusú műsorokat, ahol tök ismeretlen celebek jókat röhincsélnek saját, kívülálló számára ismeretlen okból humorosnak gondolt poénjaikon.
Térjünk rá a gasztromókusok világára. Eleinte érdeklődéssel követtem a nekem ismeretlen ízesítőket, fűszereket, elkészítési módokat, (néhány be is vált) bátran bevallom: nekem megmaradt a hagyományos, egyszerű, tiszta ízekre kondicionált gyomrom. Bár szívesen és kíváncsian megkóstolok mindent – szeretem a tengeri herkentyűket, és ettem már azt a forrón remegő zöld kocsonyát is, ami a fűszervajjal készített csigából válik a pirítóson – ízlett, de azért nem tennék nagyobb vándorutat érte. A magyarok többsége a tengeri haltól annak erős illata miatt idegenkedik – nekem az nem büdös, hanem halszag. Viszont: nem szeretem a belsőségeket – a májat sokáig csak májkrém formájában ettem meg – annak nincs májíze. Felnőttként már megeszem pl. a pacalt, körömpörköltet – egy évben egyszer, nagy társasággal és sörrel-borral bőségesen körítve. Nem szoktam rá a gyümölccsel főzött-sütött húsra sem, bár Anyukám is készített a főtt leveshúshoz meggy-, vagy egresmártást, de szívesebben választottam a nyers, frissen reszelt (natúr!) tormát mellé. A kompótot én makacsul desszertnek kérem. Nálam szegény bazsalikom – és ezzel az olasz konyha is – kihúzta a gyufát: szerintem kölniízű, miközben a szintén illatos rozmaringot, zsályát szívesen használom a sültekhez, mert azok kiválóan megszelídítik a tolakodóan erős húsízt. Ezzel elárultam azt is –nem tartoznak a kedvenceim közé a vöröshúsok: marha, vad.
De ami miatt biztosan minden kényes ízlésű gourmand-nál kiverem a biztosítékot: megkóstolni sem vagyok hajlandó a nyers húst – így kihagytam a tatárbifszteket. Egyetlen nyers húsétel kivétel – az is csak azért, mert eleinte nem tudtam, hogy nyers, és azért füstölt volt: a füstölt lazac. De szusivacsorával senki ne csábítson – persze, megkóstoltam így aztán tudom: nem az én világom. A fasírtom is kész szerencsejáték: ugyanis a magam keverte darálthúsba se nyalok bele, és csúnyán néznék arra a szakácsra, aki véresen tenné elém a húst: mi van, nem volt türelme kivárni, hogy elkészüljön? (Miközben a halálom a pépesre főzött zöldség.)
Jókat derülök a gasztromókusok kínos igyekezetén, ahogy legújabban óriási – otthon inkább kínálótálnak használt – tányérok közepére építenek mikroszkopikus méretű tornyokat, majd az egészet körülcsepegtetik valamivel. Merthogy az milyen szép! Szééép?! Nekem inkább gyanús halom, amiből itt-ott ismeretlen szálak lógnak ki, és sose tudhatom, mikor harapok rá valamilyen kompótra, amikor mondjuk sült csirkét kértem.
A húgom egyszer jól meg is viccelt egy pincért. Van ugyanis nekünk egy családi „törzshelyünk”, egy, a kispesti lakótelep árnyékában húzódó kisvendéglő, ahol a családi születés- és névnapokat tartjuk. Ahogy öregszünk a testvéreimmel, nincs már kedvünk hajnaltól a konyhában robotolni, majd két napig mosogatni, hogy „megünnepeljenek” minket. Ízletes, sima magyarkonyhát vittek – bőséges adagokkal, barátságos árakkal. Egyszer aztán bezártak felújítás miatt – ez rá is fért az ugyan mindig tiszta, de azért sokéves ételszagot a falakon, lambérián hordozó helyiségekre. Új tulajdonos, vele új csapat is érkezett – bár az a pincér maradt, aki nekem kérdés nélkül hozta az alkoholmentes sört (autóval járok, ez az oka), a nővéremnek a pohár édes vöröset (ezt sose értettem: a vörösbor édesen nekem legalább akkora felségsértés, mint a kávé cukorral). A húgom elé letette a fél konyakot (ami legújabban már csak 4 cent), meg hozta az étlapokat is.
Az étlap is megújult – de azért megtartották a korábbi ételeket is. Megrendeltük a kedvenceinket: a kárpáti borzaskát, meg a sült kacsacombot – pir.burg.pár.káp. Érkeztek is tálcának beillő tányérokon az ételek – a középre tolt kaját körülcsepegtetve lendületes szószcsíkokkal. Mire a húgom: Pincér! Ez a tányér koszos! Szegény felszolgáló ijedtében köpni-nyelni nem tudott: hol, hol? Hát itt, nézze – valamivel lecsöpögtették, és nem mosták el rendesen. De hát az kólaszósz! (Persze, hogy tudtuk – nézünk mi főzőműsorokat.) Aztán megrökönyödve nézte, ahogy a szalvétával tisztára töröljük a tányérunkat.
Úgy hihetitek, nem adunk a tálalásra, de ez nem igaz. Mi nem vagyunk válogatósak, de finnyásak igen. Anyukám otthon még a zsíroskenyér mellé is külön kistányérban tette le az uborkát, paradicsomot – mikor, mit. Sőt a főzelék feltétjének is külön tányér járt – egyáltalán nem mindegy, hogy néz ki az az étel, mielőtt bekerül abba az egy gyomrunkba. Közöttünk vitathatatlanul a húgom a tálalás mestere: olyan hidegtálat készít, maga főzte töltött tojással, paradicsommal, körözöttes fél paprikákkal, hogy eladásra is beválna – csak sokkal finomabb.
Sokat fecsegek – de azért még a „street food”-dal (magyarul: sztrítfúddal) kapcsolatos kalandjaimat elmesélem. Nálunk gyerekkoromban tilos volt az utcán evés: a fagylaltot még csak-csak elnézte Anyu, de a lángosra, főtt kukoricára már összehúzta a szemöldökét: Az ember nem zabál mentében, mint az abrakos ló! Megterít rendesen, leül az asztalhoz, és evőeszközzel eszik, nem kézzel-lábbal! Így azután, amikor nálunk is megjelentek az első hot-dogosok, hamburgeresek, meg palacsintázók – még nem a MaC Donaldstól – revolúció számba ment, hogy a vásárlás, nézegetés közben elmajszoltunk egy virslis kiflit. A hamburger nem ízlett: és nemcsak azért, mert a maszekok puffancsba – vagyis édes, kalácsszerű zsemlébe tették a lapos fasírtot. A „mekit” is megkóstoltam – de nem bírok kibékülni azzal, hogy a zsemlébe tömött mindenféle – uborka, paradicsom, zöldség – eláztatja a tésztát. Ráadásul nyakon öntik az egészet az édes majonézzel – ami egyébként tartármártás, fene tudja miért ragadt rá a majonéz elnevezés. A húspogácsa meg olyan, mintha fűrészporból szárították volna – pedig úgy tudom, mindenhol azonos szabvány szerint készül.
Szóval, én már csak megmaradok ilyen maradinak – és ha mégis az utcán tör rám az éhség, inkább a péknél veszek egy sóskiflit üresen. Esetleg egy lángost –de csak sósan, fokhagymásan – a tejföl, sajt, lecsó már terített asztalra való.
És nálatok???
Rátesi Margit
Author: Rátesi Margit
1947-ben születtem Budapesten. Édesapám kocsmáros volt, az államosítás után segédmunkásként, csaposként próbálta fenntartani a családot, amihez édesanyám is hozzájárult, mint házmester. Eredeti szakmám mechanikai műszerész, alma materem az Orion Rádió és Villamossági Vállalat volt. Minden további tanulmányomat munka után, este végeztem, érettségit a Bem József Dolgozók Gimnáziumában szereztem. Üzemi lapoknál kezdtem hivatásosan írni. 1979-ben végeztem el a Bálint György Újságíró Akadémiát, majd 1984 és 1988 között az MSZMP KB Politikai Főiskoláján tanultam közgazdaságot és vállalatirányítást. Újságíróként főleg gazdasági témákkal foglalkoztam. 1989 óta nem dolgozom aktív újságíróként: sajtóösszefoglaló készítőként (szemlézőként), sajtófőnökként mentem nyugdíjba.
Felfogásom sokat változott az évek során – nem utolsósorban éppen a főiskolán szerzett ismeretek hatására. A politikát – eredeti jelentésében a közügyek intézésének módját – fontosnak tartottam mindig és fontosnak tartom ma is. A politika, és aktorainak, a politikusoknak a lejáratása a közvélemény szemében szerintem a legnagyobb kártétel, amit el lehet követni az „egyszerű” emberekkel szemben. Mert azt sugallja: nincs esélyed a cselekvésre, hajtsd meg magad, húzd meg magad, akkor talán hagynak élni.
Ezzel szemben én arra szeretnék rávenni mindenkit: Kételkedj, gondolkozz, cselekedj!
10:09 de.
szia, innen kies Kanada külső… nagy igazi kanadai tél újévkor, és argentin barátunkkal napokkal korábban elmentünk (előzmény, péanaszoltam, hogy nem tudom megenni a medium rare (majdnem véres vastag faggyús és majdnem hideg marhasültnek készült beefsteak et (bifsztek) semmilyen körettel és a szószoktól hidegrázást kapok
egyedül az otthoni töltöttpaprika és töltöttkáposzta „szószai ehetőek számomra)
szóval elvitt engem lakóhelyünktől nagyon messzi saccperkébé 65 km re El Gaucho hoz ő argentin hentes és tudja hogyan kell…
barátom a szokásos (számára) hatalmas bordákat kérte (képzelj el kb 2 coll majdnem 3 coll vastag bordát hosszában szeletelve azaz fűrésszel a csontot benne hagyva… és az esetleges de szükséges vékony (és meglehetősen gusztusosan kinéző kövérjét) rajtahagyva és vett Chimminchurri t egy kis fél literes befőttes üvegben
hazamentünk és este a ház előtt (mi nagyon romantikusak voltunk) nyílt faszénparázson lévő acél rácsra tette a húsokat semmi faxni, közben fogyott az argentin vörös ami
-természetesen- sohasem édes(!!!) és elő volt készítve az olasz péktől beszerzett hatalmas igazi magyar ropogós házikenyér amit nem igen vágtunk azt törni kell ..
és most a művészet (D -dúrban és néha C dúr ban)
a hatalmas darab marhabordákat rátette a rácsra ami nem volt távolabb a parázstól, mint 5 cm!!! és amikor már servcegni kezdett el kezdte locsolni a chimminchurri val (ez is olyan mezei füvek keveréke citrom és citrus termékek levével meg fűszerekkel összeérlelve mint a hierbamate amit sohasem tudtam megfejteni de ha látod a Barcelona FC meccseinek előzetesét azt szívják ezüst szopókával a Messi és a Soares)
szóval locsolta és forgatta nem gyorsan és nem sűrűn hagyta hogy megsüljön
ehhez ugye hatalmas tőrkéseket használunk és nagy villákat hatalmas tálakon amit erre a célra tányérnak nevezünk ás amúgy forrón
a hús isteni vaj puha olvad a fogaid alatt a kövérje adja a zamatot kicsit ress, és a kb 15 kiló hús 5 személyre el is fogyott egy pár óra alatt sok borral és a kenyérrel
annyit tudjál, hogy a chimminchurri nem hivalkodik és kizárólag a hús puhítására van és amikor tálalod már nyoma sincs a húson
itt ahol jól készítenek húsokat az a KEG
kedvenc helyem és isteni a kiszolgálás meg a piák én nem vezetek akkor és iszok a taxi meg hazatalál
az ablak mellett szeretek ülni
https://www.kegsteakhouse.com/locations/sherway-keg/
nézd meg a képeket
ezen kívűl a Red Lobster jó a tengeri herkentyűkhöz de a legjobb langusztát Afrikában ettem az Atlanti Óceán partján egy kis félszigeten lévő étteremben a languszt kb 60 cm hosszú és közel két kiló faszénparázson készült csípős paprikával és sóvalm kevert vajjal locsolva… és ahhoz is bor jár ott portugál fehéret de előtte aguardiente t (az olyan törköly szerű vagy grappa) semmi fejfájás és a tenger éjszakai illatai meg a hullámok zenéje elég volt hozzá kíséretnek szószról szó sem esett yucca volt szintén vajban sütve köretnek és persze ananász fagylalttal letakarva desszertként
ennyike
10:57 de.
Egyik kedvencem a Miso-Ramen leves a Moxie’s Grill-ben (1976 Ogilvie Road, Ottawa). Szóval a levesben: tészta, főtt tojás, garnélarák, chili, fokhagyma, gomba, mogyoróhagyma és szezámolj. Nagyon finom és kocsival alig 10 percre vagyok a vendéglőtől.
Ime a fotó amit utoljára készítettem: http://kanadaihirlap.com/wp-content/uploads/2019/03/IMG_20181021_143508612.jpg
11:05 de.
Chris:
Elkérem jóanyámtól a tojáslevese receptjét.
Nagyon jól készíti.
Más:
Soha nem szerettem a vajat, vajaskenyeret.
Megettem de nem voltam leájulva tőle.
Pár éve a TESCO-ban vettem egy csomag Rochefort vajat, mert azthittem valami jól megérlelt francia sajt.
(Hja a szemügét elő kellett volna szedni hehe)
Mikor kibontottam eléggé csalódottan láttam , de aztán a meglepetésem határtalan volt.
Hogy ez a vaj milyen finom..
https://www.groby.hu/product_images/pr/01/6/41098_se2_2ebca.png
12:23 du.
Christopher Adam
2019 március 28
10:57 de.
egészen megéheztem, pedig éppen most fejeztem be csípős paprikalében párolt hatalmas darab erdei gomba (portobello) pörköltet zöldséges rizzsel, ez a leves isteni lehet
én anno házilag készített vajat ettem a nagynénémnél amit az ő általa készített és az én segítségemmel (én hordtam a rőzse kötegeket a kemence felfűtésére) sütött hatalmas kenyérre kenve és a kukorica között nőtt paprika paradicsommal és a saját tehene tejével amit a kútban hűtöttünk
4:11 du.
Találom Egyszer valamikor régen Salzburgban a Bécsi szelethez lekvárt kaptam. Kerekedett a szemem. Azután az első falat után még jobban. Nagyon finom volt, rászoktam.
4:15 du.
Találom A steakről csak annyit, hogy Isten szeretetből adta az embernek, mint az egyik legnagyobb ajándékot. Hagymakarikával, sültkrumplival és borsosszósszal. Az éttermi burgereknek pedig semmi köze a gyorséttermihez. Egészen más szerzet.
11:08 du.
GRATULALOK a nagyszeru irasodhoz Margit!
7:08 de.
Kenny! Úgy tapasztalom, hogy – bár az embernek az élete folyamán változik az ízlése, a gyerekkori alapélmények megmaradnak. Az én gyerekkoromban Pesten akkor sem lehetett húst kapni, ha volt pénze az embernek: hát, ha még az sem! Hétvégére jött valami a henteshez, amiért hajnaltól sorba kellett állni. Aztán nem az volt, hogy kérek ezt vagy azt: kaptad, ami volt. Ha disznót, akkor disznót, ha marhát, akkor marhát. Még hogy karaj kéne! Csülök van és kész. Ráadásul volt, hogy Anyu akkor se vett, ha jutott volna valami: többnyire brutálisan kiengedett fagyott húsok voltak, gyanús állaggal. Emiatt nálunk a hús leginkább baromfit jelentett: Anyu hozott a csarnokból egy pár élő csirkét, tyúkot, kacsát – amit kapott, aminek a szezonja volt. De garantáltan friss húst ettünk. Még ezt a csirkét is minimum háromféleképpen készítette el – hogy kiteljen legalább három ebéd – ötünknek. Szóval – kevés húst ettünk, és ez megmaradt. Ma is bármikor elcserélnék egy vörösboros szarvaspörköltet egy tányér dödölléért lágy tejföllel,kunkori sült hagymával a tetején, vagy csípős brindzával megrakott sztrapacskáért.
7:49 de.
Találom Miért kell elcserélni? Vetésforgóban kell fogyasztani.
Elfelejted, nekünk sem köszönt vissza a templom egere, de miért kellene ezért nem élvezni az ízeket ma, mikor lehetőségem van rá? Engem gúnyolhatnak a sznobságomért, de azt az ízrobbanást ami éreztem mikor a Tokaji Esszenciát összekevertem a számban a libamájjal, sosem feledem. Minden nap persze fenének sem kell, de minden hónapban egy hétvégi vacsorára pazar. A sztrapacska is nagyon finom, mindent a maga idejében. A pacallal viszont vallatni lehetne. Tudom divat szeretni, de még a szagát sem bírom. Viszont egy pörkölt tarhonyával bármikor.
Van mikor 5 csillagos étterembe van kedvem menni, van mikor az utcán egy sült kolbász.
Mindent a maga idejében, és akkor nincs baj. A megszokás ritkán jó. Azt hiszem.
11:06 de.
Kenny
2019 március 29
7:49 de.
ahogy Mawgly mondta Shir Khan nak: egyívásúak vagyunk
6:39 de.
Kenny! Nem mondom, hogy jó vagy rossz – nekem más az ízlésem – és ennek lehet oka a gyerekkori megszokás. Tudom hogy furcsán hangzik: nem szeretem a máj ízét. A libamájét sem – a testvéreim viszont szeretik. Semmilyen belsőséget nem szeretek – talán a rántott velő kivétel – pikáns tartármártással,nem azzal az édes izével, amivel a hambit öntik nyakon. Engem a savanyútüdővel lehetne vallatni – bár a pacalt is csak felnőtt koromban voltam hajlandó megkóstolni – ahogy írtam, nagy társasággal, sörrel-borral bőségesen körítva.
Bár már sok étteremben van normális tartár,jobban szeretem amit magam keverek, sajátkezűleg készített majonézből.
A majonéz ugyanis nem más, mint natur tojássárga, olajjal kikeverve. Kényes munka: 1 közepes tojás sárgájához kell 1 deci olajat keverni. Az olajat kicsinként kell hozzáadni, folyamatos keverés mellett, és nem eshetsz ki a ritmusból,mert az olaj öszerántja a tojást – dobhatod ki az egészet. A végén kapsz egy meglepően nagy mennyiségű, világossárga, kemény – krémsajt keménységű anyagot. Ezt fűszerezed sóval, borssal, pici cukorral, citromlével, kevered tejföllel, mustárral: ez a tartár. (1 tojássárgából kb. fél liter tartárt készíthetsz.)
A nyers tojás azonban veszélyes kaja: gyorsan romlik, meg a hőkezelés nélküli tojásban is lehetnek baktériumok (pl.szalmonella). Ezért a boltban és az éttermekben kapható „majonézt” tojásporból keverik, mindjárt hozzáadva a tejföl-félét,sót, borsot, mustárt és az én ízlésemhez képest rengeteg cukrot (vagy édesítőt).
Van ilyen: van, aki a gombát nem szereti, a viszonylag semleges ízű sampinyont se, hiába mondod, hogy az milyen finom. Így vagyok a májjal.
Egy formájában vagyok hajlandó megenni – és szeretem is. Mindig gond volt, hogy nem szeretjük az ún. töltelékárut – felvágottakat. Mi legyen reggelire, vacsorára, különösen nyáron, amikor ezek a „felvágottak” hamar bomlásnak adják a fejüket.
Erre csináltam májat. Sok zsírban – annyiban, hogy ellepje – sütöttem baromfimájat – a libamáj nem jó, nem bírja a hosszú sütést. A legjobb a kacsamáj, de megteszi a csirke- vagy pulykamáj is. Fél kiló májhoz fél kiló zsír kell,jó a libazsír, de nyáron inkább a disznózsír, mert az kenhető marad hűtés nélkül is. Addig kell sütni, amíg az utolsó csepp víz is elsül alóla – akkor marad tartós. Ezt kenyérre kenve – tulképpen zsíroskenyér, pici májszeletekkel -, paradicsommal, paprikával – télen eceteshagymával…mmm.
Na, nem fárasztalak benneteket tovább – megyek, nézek valami reggelit…
9:27 de.
talalom
2019 március 31
6:39 de.
Egy jó zsemlegombócos szalontüdővel vagy bármilyen husos vadasmártással a nejem nálam bármit el tud érni! Még csodát is!
3:41 du.
Kedves talalom – Az előző Borbás cikked kapcsán leírtam volna a véleményemet, de mire észbe kaptam Ch. bezárta az oldalt, és úgy gondoltam, ez a sors keze, ha nem hát nem! Írtad, hogy nem nézel Tv-t sem ilyet, sem olyat, ha meg mégis akkor direktbe azt amit ajánlanak, de csak a neten. Ezért aztán úgy gondoltam miért ne legyen meg az az örömed, hogy ha ajánlásra megismerkedsz egy műsorsorozattal, akkor az tessen! Ám mivel úgy látom jelen cikkedben részben visszatértél a témára, talán mégis elmondom, én hogy látom.
Régebben több Gasztroangyalt láttam, ha nem is mindet, de mostanában már nem köt le, sőt! A karácsonyi kavalkádjában sem volt részem, de írásod alapján el tudom képzelni! Azt mondtad előzőleg, hogy azért tetszett, mert B.Mariska nem politizál, sőt az egyszerű emberek örömét és igyekezetét szeretné bemutatni! Én úgy látom, Borbás úgy politizál, hogy látszólag nem teszi, de minden rezdülésével állást foglal – miként te magad is írtad, műsorának középpontjába helyezi a MAGYAR-t – minden tekintetben! Borbás tehát állást foglal, mint ilyen, a köztévé által (DunaTV) közpénzből folyó műsorsorozata pontos koncepciókra épül, egy- egy sorozat elkészítésére, legyártására köt szerződést vele a csatorna, azon belül szabad kezet kap, de az irány „megszabott” Az irány pedig 1. a határon túli magyar mindenhatóság 2. a hazai, de maghatározott irányvonalat képviselő, azaz erősen kormányközeli ( ha nem is élesben) jól menő gazdaságok, panziók, vendégházak, borospincék stb vállalkozások bemutatása, mind a konyha / gasztronómia, mind a különböző terményeinek, borainak bemutatása és körbecsodálása! Az elsőről nem szükséges semmit írnom, azt magad nagyon jól jellemezted amikor a „puliszkával” kapcsolatos érzelmi kitöréseit ecsetelted – ebben minden benne volt, illetve amit a továbbiakról írok az nagyjából minden műsorára jellemző, függetlenül a helytől!
Marcsi mindenkivel jóban van, mindenki a személyes ismerőse, mindenkit csókkal, nyakbaborulva köszönt, mindenkit tegez – ez persze önmagában még nem lenne baj, de a miliő már magáért beszél! Borbás minden egyes megmozdulásával pozicionálja magát, mondhatnám kicsit csúnya kifejezéssel, hogy nem a semmiért bratyizik a kijelölt alanyokkal. Kormányközeli beállítottsága nem is lehet kérdéses, hiszen a köztévében futó, esetenként egy órás műsora már garancia lehet arra, hogy Marcsika nem csak ami kutyánk kölyke, hanem egyenesen a mi kutyánk, mellesleg ebből ő maga sem csinált titkot egyéb nyilatkozataiban sem! Borbás még véletlenül sem megy ötletszerűen vagy csak nagyon elvétve, olyan helyre ami „nem állja ki a próbát” – ő nem annyira a kis ember tisztességéről, szerényen- szégyenlősen meglengetett tisztakötényéről, vagy a hétköznapok furmányos gazdálkodásáról szól, azaz, hogy Erzsi néni, Pista bácsi vagy a szomszéd Juliska néni családostól miként oldja meg a mindennapokban a semmiből valamit kérdését, mit tesz az asztalra, amikor nem olyan a termés amilyennel ki tudja húzni egyik időszaktól a másikig, mit vet, mit szüretel és főz be, hogy jusson is és maradjon is és mivel eteti a malacait az ólban vagy a veteményesben kapirgáló tyúkjait! Mert hogy a magyar konyha nem csak zavartalanul működő és bőséges terméseket produkáló portákat feltételez, az ízeket ott is elő kell ( lehet) csalogatni, ahol a gazdák nagyon átlagosan vannak eleresztve, és szorgalmuk, hozzáértésük nem mindig elég, hogy egyről a kettőre jussanak! Engem személy szerint – de lehet hogy másokat is – nagyon zavarnak azok a díszletpultok meg rétközepére, kertvégébe, ház elé stb kiállított alkalmi tűzhelyek, folyóparton felállított kétlapos gázfőző( ?) ahol a kitelepülés nélkülözhetetlen eszközeit felsorakoztatva kavarja az akármelyik horgász egyesület horgásza az ilyen olyan halpaprikást, vagy a fészerben felállított nagy asztalon folyó termetes méretű tepsikbe sorakoztatott csülköket vagy tarjákat, vadhúsokat. Miként az üstökben kavargatott különböző levesek sem annyira a mindennapokról szólnak – szóval az egésznek van egy olyan eseti hangulata mint ahogy egy lakodalmi előkészület sem adja vissza az adott falu általános jellemzőit, mert az más, akkor és ott minden esetleges. Értem én, hogy a műsor végén összegyűlnek egy nagy közös asztalnál, és a többféle főzött- sütött ételt együtt elfogyasztják és ez jó is így, de az egésznek van egy „dzsembori” hangulata. Nekem jobban tetszettek azok az adások ahol a saját súrolt viaszos vászonnal borított asztalán nyújtja a kalácstésztát vagy a levestésztát a háziasszony, a család valamelyik tagja segítségével lánya, férje, sógornője stb összedolgozva mutatják be az életük egy szeletét, a kutyát, macskát, háziállatokat vagy mutogatja a verandáján szárítgatott fűszernövényeket, esetleg a háza kamrájában felakasztott sonkát, szalonnát, vagy befőtteket, savanyúságokat – kinek mi van!. De, persze ez abszolút ízlésfüggő, nem rovom fel, ha mások másként gondolják!
Az már valóban csak a személyes ízlésem, mondhatnám a dilim, amennyiben zavarónak érzem, amikor Marcsi beáll az asztal közepére, szinte behasal, jobbról balról kerülgetik a munkát végzők, az égvilágon mindenbe belenyúl, hol ezt, hol azt veszi ki a kezéből valakinek, kavar egyet, belekóstol mindenbe és ájuldozik mindentől és mindenkitől – neki minden isteni! Többnyire vastag nagy sálakkal körbetekerve, nemritkán stólákkal, nagykendőkkel beburkolva buzgólkodik az asztal körül. de legcikibbnek azt érzem, amikor a haja, oldalt lelógó frufruja szabadon lengedezik az asztal, ill. edények felett – nincs egy nyamvadt hajráf, gumi vagy valami amivel összefogja a hosszú haját? Senki nem szól, a stábja sem figyelmezteti? Mindent kiakar próbálni, a háziakkal, gazdákkal szeretne „együtt működni” ezért aztán a csúcs nekem az volt amikor valami óriás termést, talán valami marharépát, cukorrépát, retket (?) vagy nem tudom mi lehetett, amit a kapával a földből kellett felszedni és Marcsika is „megpróbálta” – mindehhez fehér teniszcipőt, és majdnem bokáig érő fehér gyolcsszerű anyagból varrott szoknyát viselt éppen. Amikor sikerült kihúzni a földből, a termést a két karjával a feje fölé emelve büszkén óbégatva állt a homokos földön a fehér szoknyájában! Na, kb azóta nem nézem a Gasztroangyalt!
6:35 du.
Találom A zsirban sült máj az tényleg nagyon finom, nem tudok vele vitatkozni. 🙂 Az ízlelést is meg kell tanulni. Nagyon sok olyan ételt megszerettem, amit nem ettem volna meg régen. Mióta szigeten lakom, előtérbe kerültek a halak. Sosem gondoltam volna, hogy a rája ilyen finom. A kagylós spagetti, vagy a tenger csótánya a garnélarák. Csak ne a fejével együt tálalják. A homár is igen ízletes. Az osztriga nem megy, már nem is erőltetem.
Mondjál nekem nyugodtan rosszat, Neked szabad. 🙂
4:24 de.
Kenny! Miért mondanék? Szoktam? Egyébként ez a „fej” szindróma nálam is bejön:ha botottcsirkét veszek, megkérem a hentest, vágja le a fejét. Ez a mi álságosságunk: megesszük, de nem szeretjük, ha közben vádlón néz… A vega nem megoldás – bár a saját fiamat se tudom leszoktatni róla. Az ember mindenevő, és szüksége van az állati fehérjékre. (Egyébként úgy,ahogy a sertés: genetikusoktól hallani mostanában, hogy a génkészletünk jobban hasonlít a sertésére, mint a majoméra: kísérleteznek sertésszervek átültetésével. Úgy tudom, volt is már sikeres szívátültetés.
DE adjunk az egészségnek.Mindenki szokjon le – inkább ne szokjon rá – a dohányzásról. Tudom miről beszélek: 58 éve vagyok láncdohányos.
Sok hátránya – büdös, drága – teljesen tönkreteszi az ízlelődet és a szaglásodat is. Ez viszont megakadályozza hogy igazi gourmand lehess.
7:41 de.
Kenny:
Mos’mán világosan látom:
Sajnos el kell hogy ássalak téged 😀 😀
Ha mégegyszer a zsírjában sült libamájjal gondolatával kínozol
Mikozben itten csendesen eszegetem az egyik legkiválóbb
„hungarikumot” : a fából faragott májkonzervet.
8:29 de.
Géyza
Azok a felejthetetlen hazai ízek ….. mint fürészporos májkonzerv!!!
9:21 de.
Geyza Hát most lesz rá egy heted, ha megtalálsz. Szerintem akkor viszont ásogatás helyet whiskizgetés lesz.
10:05 de.
A vega nem megoldás. Húst enni kell. Nincs lelkiismeretfurdalásom, ők is megennének minket ha szükségük lenne rá.
Értelmetlül nem pusztitok állatot, a kertünkben vigyázunk és elősegítjük az élővilágot. Még rovarházunk is van. Amit viszont használok, azt gond nélkül elveszem. Ez az egész állatszeretet álszent, hobbyból tartanak olyanok állatokat, akik több fajt pusztítanak ki mint az emberek, de én ne egyek húst.
A dohányzásról tudod a véleményemet, a legsúlyosab butaság a világon, büntetése halál.
10:08 de.
most pillantottam a teve képernyőjére és mit látok a doktors egy órája című össznépi hurál az usa ból a mai téma:
boldoggá tesz e ha rázod a segged?
egy háziorvosból lett teve dumafranci egy szikológus PhD, és egy másik PhD aki a végső előadás specialistája (bármit is jelent az) és most még egy leányzó is akire már nem pazaroltam pillantásomat mert a teve hangja helyett a holland opera adó műsora megy…vidám, mi?)
és mindezt nagyon komolyan és pontosan egy óra alatt meg is beszélgetik kapnak tweeteket és egyebeket amiket ott helyben meg is emésztenek
teljes a ha tudnám micsoda…
hahahahaha
de ez már a csinnbummcirkusz a Bilicsi és a Csákányi hiányzanak de nagyon meg a Rátonyi Robi a 4 méter széles vigyorával
11:33 de.
Kenny
2019 április 2
9:21 de.
hehehe tartok tőle 😀 😀
11:37 de.
Gabriel
2019 április 2
8:29 de.
Meg a szappanízű (és formájú)
viszont figyelemfelkeltő élénk-kék
és nagyonpiros meg szép zöld ALU-fóliába
csamagolt, méregdrága vasútállomás-béli UTASELLÁTÓ-boltokban
árúsított csokis-sütemény-szerű képződmények 😀 😀 😀
12:47 du.
Kenny
2019 április 2
10:05 de.
Nincs mese,
mekkell őket enni!
Másképpen ők esznek meg minket
A zalkohó’ meg öl, butít, nyomorba dönt.
Ezért önként vállaltam hogy ott pusztítom ahol érem!
4:01 du.
Kenny
2019 március 28
4:11 du.
Bécsi szeletet még nem ettem lekvárral, de nem lehet rossz, ki is fogom próbálni, tekintve, hogy Margittal ellentétben én kifejezetten szeretem a mindenféle gyümölccsel körített, vagy töltött, esetleg szósz /mártás formájában nyakon öntött húsételeket. Bécsben még nem ettem Bécsi szeletet, de a Wörthi tónál igen, és az tényleg olyan volt, hogy lelógott az egyébként sem kicsi tányérról! Fogalmam sem volt hogy csinálták, de friss volt nagyon, ropogós, belül omlós, nagyon sokáig meleg és finom íze volt, valamiféle tejszínes, metélőhagymás krumplisalátával, amiben még valami apróra vágott, átsütött szalonna is volt, a férjem szerint nagyon jó volt, én azonban nem éltem vele a hagyma miatt, egyébként is lelkiismeret furdalásom volt a péklapát méretű hús okán, így nekem a nagyon kedves pincér körtéből készült kompótot hozott, ami egy marék piros ribizlivel volt megszórva, és túl azon, hogy mint látvány is nagyon impozáns volt, „passzolt” a húshoz! Úgy hogy bogarat ültettél a fülembe, legközelebb kipróbálom valami pikáns lekvárral!
4:26 du.
Kedves Margit! I
Igazat adok neked abban, hogy az ember lánya /fia élete későbbi szakaszában is meghatározóak a gyermekkori, ill. otthonról hozott ízek, ételek, szokások amik tudat alatt is befolyásoló tényezők! Persze, ez nem azt jelenti, hogy nem kóstol meg szívesen minden olyasmit amit addig nem ismert, ha valaki vállalkozó alkat, esetleg még némileg ínyenc is, akkor bármi belefér, meg is lehet kedvelni/szeretni bármi addig szokatlant, de – az igazi kedvencek szerintem is azok maradnak, amit otthon, gyermekként megszokott, és mindig is szeretett! Az is valószínű, hogy otthon sem volt minden, rendszeresen elővezetett étel kedvelt – van amit akkor nem, ma meg simán megeszik valaki, és még csak nem is érti, hogy mi baja volt azzal az étellel addig?
Ilyen nekem a leves – elképzelni sem tudtam régen, ki volt az az őrült aki feltalálta a levest , na pláne a zellert, és képes voltam egy tányér leves előtt ülni némán addig, míg nem apukám el nem húzta előlem a tányért , mikor anyu el volt foglalva mással – onnantól semmi bajom nem volt. Ma ezzel szemben nem tudok elképzelni ebédelést leves nélkül, a zellert meg egyenesen imádom, kivált az illatát! A belsőségek viszont nekem is „idegenek” – nagyon megértem a fenntartásaidat irányukban, és igencsak kimerülnek nálam is a májban, de abból is csak a csirkemájban. Hogy miért utasítom el eleve a belsőségeket, nem igazán tudom, nem emlékszem, hogy anyukám annak idején készített volna, azért – e, mert nem szerettük, vagy azért nem szerettük, mert nem is ismertük, fene tudja, de tény, hogy bármilyen finomnak tartják is sokan a szalontüdőt, vesevelőt, szív , vese vagy zúza pörköltet, még sosem csináltam, és azt is kétlem, hogy ha bárki megkínálna, jó étvággyal elfogyasztanám, mert valamiért bizalmatlan vagyok irányukban. Pacalt sem ettem még sosem, bár évek óta győzködöm magam, hogy egyszer megkóstolom – mert, hogy az milyen finom ! – de eddig nem került rá sor, és sanszos, hogy nem is fog, mert tudom miből készül! Vizuális típus vagyok, nagyon befolyásol egy egy étel külleme, „anyaga” és készítési módja! Így aztán a kocsonya, meg a körömpörkölt is felejtős nálam – előbbinek max. a levéből szoktam néhány villával kóstolni és az elég is a következő évig – a férjem nagyon szereti ezért újévkor az ő kedvéért veszek egy nagy levegőt ( plusz néhány körmöt meg egy nagy fazekat ) és készítek pár adagot, de nagyon fellélegzek, amikor végre elfogy!
Egyébként nem vagyok különösebben válogatós, mindenféle főzeléket, levest, és húst szeretek – rántva kevésbé, de megeszem, mert miként otthon nem volt szokás külön főzni az egyéni ízlések okán, úgy ezt én sem vezettem be, bár kezdetben a házasságunk elején rendre gyártottam vasárnaponként a húsleves rántott csirke, krumlipüré triót, mert az „uram” kedvence volt! Én azonban sütve, párolva, töltve jobban szerettem a húsit, így lassan megtaláltam, a „helyes arányt” miszerint időnként rántok ezt azt, de jobbára a töltött, rakott ételek, sült, vagy párolt ez- z a menü, sőt a rizs is elfogadott lett, pedig a férjem annak idején állítólag nem ette meg (édesanyja szerint) mára azonban egy nyikkja sincs ha rizs kerül az asztalra! De hát itt is az köszön vissza, amiről már írtam – náluk a fenti ételek dívtak, nálunk más volt a szokás, így az évek alatt közelítettünk, mára kialakult, hogy mindannyian nagyon szeretjük a vadat, a vadast, vagy a vadszerűen készített ételeket, így az ehhez illő boros / gyümölcsös mártások, gyümölcs saláták, kompótok stb nagyon bejönnek! Egy szarvas párolva, áfonyával vagy fekete bodzamártással, a narancsos vadkacsa, vagy vörösboros meggyel készített fehérpecsenye (marha) vagy egyszerűen egy pirosra sült egész pulyka szilvamártással + mindenféle gyümölccsel készült salátával szerintem felséges! Karácsonyi étkek ezek nálunk, vagy alkalomra készítem, és – a sors iróniája, hogy állítólag a rántott húsok után (!) ezeket készítem a legjobban! De kedves ételeim a pörköltös vagy a káposztás ételek is, pl egy jól sikerült pörkölt tarhonyával meg kovászos uborkával Kennyhez hasonlóan levesz a lábamról, vagy a lassú tűzön sokáig sütött fűszeres sertéscomb, még inkább lapocka párolt almás – káposztával (piros) mennyei! A mustár, tejföl, tejszín és főleg a citrom, na meg a pikánsabb fűszerek a meghatározói az általam készített ételeknek! Valamikor nagy kedvvel készítettem, szerettem a családomat ( kibővített) levenni a lábukról, miután a két tesóm közül egyik sem volt valami fergeteges konyhaművész, így nálunk mindent úgy ettek mint a mannát – mi tagadás, jól esett az elismerésük! Zsírt nem igen használok – nem szoktam meg, mert apukám folyamatos diétája miatt anyám olajat használt viszont az olíva olajjal is csínján bánok, mert kevés kivétellel szinte mindnek mellékízét érzem, de azért tartok otthon egy kis kacsazsírt, hátha! Néha szoktunk a „zurammal” zsíros kenyeret enni lila vagy zöldhagymával ( ő sűrűbben is eltudná viselni) ha tudjuk, hogy nincs jelenésünk, már nem megyünk sehova, és mi sem várunk senkit, én azonban egyre ritkábban áldozok e téren mert minden bajom van tőle – de lehet, hogy csak beképzelem! -: )))))
5:46 du.
Besancon
2019 április 2
4:01 du.
Elmondanám hogy csináld:
Előbb felfalod a bécsiszeletet,
azztán jöhet a lekvár.Kofi.Egy deci vörös.
Azonban nem tisztán, hanem 3 deci rummal hígítva.
/Rejtő/
5:55 du.
Besancon
2019 április 2
4:26 du.
Kicsi gyerekkoromban
gyűűűűlöltem a húslevest,a hideg kirázott tőle.
Aztán olyan 15 éves korom után kezdtem meghalni érte.
Mind a mai napig imááádooom…
6:01 du.
Besancon:
De a kapros tökfőzelék
esetében semmi nem változott.
Csak egyszer ettem életemben önszántamból
azok után hogy kikerültem a szülői terror alól:
a Seregben. De akkor gyakorlat után kuvvául éhes voltam.
Befogtam az orrom úgy ettem,a többiek meg röhögtek.Már megérte.
3:34 de.
Besancon A ribizli lekvár tökéletes. Savanykás legyen, az a lényeg. Rieslinggel vagy Grüner Weltrinerrel, 10-12 fokra hűtve. Én úgy szeretem.
6:18 de.
Geyza!
A kofi, meg a deci vörös – bár szerintem lehet az kettő is – rendben is van, rum nélkül! A rum ízét nem szeretem még a sütikből is kihagyom, amibe a recept szerint kéne! Inkább vilmoskörtével, vagy császárkörtével helyettesítem, vagy az általam nagyon kedvelt citrommal v.citromhéjával – gyerekként is mindig citromországba készültem!
A bécsivel meg leginkább akkor van gondom, ha nekem kell elkészíteni – bár nem a kedvencem, de azért szeretem – viszont egyre kevesebb türelmem van a panírozás utáni „utómunkákhoz” a tojás, liszt, kiszóródott prézli eltakarításához, majd sütés után az olaj külön szűrögetéséhez, és tárolásához stb Állítólag a benzinkutaknál átveszik a használt háztartási olajat is, de gondolom nagyobb mennyiségben, nem félüvegekkel! Szóval valamikor még a karfiolt, patisszont, és a gyenge tököt is kirántottam – ma már ilyen elő nem fordulhat, inkább töltve, vagy rakottan alkalmazom, és azzal vigasztalom magam, hogy a panír úgysem egészséges, meg különben is az olajban sütés dupla kalória!
A kapros tökfőzelék szerintem a világ legjobb találmánya – bármilyen feltéttel, de még csak úgy magában is nagyon szeretem, főleg ha még igazán zsenge a tök! A húsleves meg egyenesen Isten ajándéka, a fiam gyakran mondogatja, hogy ő pl azért nem hagyja el az országot – bár én szívem szerint erre biztatom, ha nem is végleg, de egy időre – mert mi lenne a húsleveseimmel ha nem tudnának a dobozaikkal rendre megjelenni, és ránk romolna! Bár mindig mondogatja, hogy a húsleveseimért a világ végére is elmenne, azért még nem indulnak neki, valami csodában reménykednek ! Hát, pedig nem úgy néz ki, hogy erre egyhamar sor kerül!
Még egy szót a vajról amit feljebb vagy egy másik cikk alatt írtál – én is pontosan úgy voltam vele mint te, nem csak, hogy nem szerettem, de nem is ettem vajas kenyeret szinte soha, még a valami alá kenését is elhagytam, aztán egyszer csak vettem egy henger alakú valamit , a Corában ( akkor még volt Törökbálinton, azóta az is Auchan lett) egy zsírpapírba tekert, szép hangulatos tájat, legelésző teheneket ábrázoló terméket, amiről csak annyit tudtam megállapítani, hogy valami francia vajféle, elég apró betűkkel volt ellátva, nem húztam az időt a böngészéssel, de mivel mutatós volt megvettem, gondoltam, legrosszabb esetben elhasználom sütéshez – akkoriban kezdett elegem lenni, hogy bármilyen kenő margarint vettem, az mind gurult, olyan egyforma íze volt, és nem annyira kenhető! Hát ez is egy francia vaj volt, és életem delén én is felfedeztem a vajat, mint „önállóan ehető terméket” kivált friss sós kiflivel, vagy magos kenyérrel! Azóta direkt figyelem és próbálgatom a vajakat, az ír Kellog’s ( az aranypapíros) és a dán (?) Lurpak ami még szerintem nagyon finom! Viszonylag drágább mint a többi termék, de tényleg jó – szóval sikerült rákattannom nekem is a vajra! -:))))
10:14 de.
Besancon Nem Kerrygold?
12:51 du.
Besancon
2019 április 3
6:18 de.
Kettő gondolat:
1
a rumot nem az íze miatt isstzuk, mert az undorijjó.
Hanem merthogy fejbevág DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
2
Én a büdössajtoktól kaptam régen hányingert,
mígnem egyszer egy Nemzetközi Vitorlázórepülő Oldtimer Rally-n (1983-ban asszem) a svájci csapat rendezett egy tábortüzzel egybekötött borivós bulit a reptér kellős közepén,
ahol is felszolgáltak vagy 50 féle , egyenesen Svájcból érkezett spéci sajtfélét.
Azóta imádom ezeket, bár akkor csak hosszas unszolásra* és egészen apró falatokkal próbáltam meg.
*A hosszas unszolás = egy idő után nagyon összehaverkodtak a „komcsi” MHSz pilótákkal a nyugatiak, bár eleinte eléggé tartózkó volt mindenki. Namármost ez odáig fajult, hogy a „hosszas unszolás ” azt jelentette hogy jól megvernek ha nem kóstolom meg hehehehehe…mutatták hogy kell enni: Volt amit pár szem mogyoróval, vagy dióbéllel, volt amit 1 korty borral, stb….hajnalra mindenki totál részeg lett nációtól függetlenül.Akkor , másnap, másnaposan ismertem meg a brit Vintage Aero Club tagjai révén a tejes tea előnyeit.
2:09 du.
Besancon – Geyza Miután én az ízéért iszom, tudom ajánlani a Zacapa XO. rumot. Megváltozik a véleményetek a rumról.
2:57 du.
Kenny!
A ribizlit minden formájában imádom, ha nincs idénye, akkor is van pár dobozzal a mélyhűtőben, mert bármilyen húshoz, pecsenyéhez, hidegtálakhoz is remekül megy, és díszítőelemnek sem utolsó – sőt, én gyors desszertnek is felhasználom, mert ha idő híján nincs más ötletem, akkor néhány evőkanál ribizlivel, egy kis mézzel két pohárnyi krémes joghurttal, ha épp nincs, akkor tejföllel vagy ami a hűtőben található jól összeturmixolom – természetesen a citromlevét és a reszelt héját nem szabad kihagyni! – majd ráöntöm ill. összekeverem bármilyen keksszel, vagy piskótával. Kb 1-2 óra múlva fogyasztható, ha van, kis mentalevéllel és párszem ép ribizlivel díszítve ! Szóval ez a gyümölcs mindig mindenre és mindennel „összejön!”
Fehér bort nem igazán iszom – bár a Zöld Veltelini finom – kóstoltam már többször – de ha már, akkor jobban kedvelem a rozét, vagy a száraz vörösbort, bár nincs kedvelt fajtám, vagy ízlik vagy nem!
3:22 du.
Kenny
2019 április 3
10:14 de.
Besancon Nem Kerrygold?
Sajnos épp nincs a hűtőben, így nem tudom megnézni, de ha aranyburkolatú, lapos kis csomag ( 20 dkg) zöld felirattal, és fekete mintás tehénke legel rajta, akkor az! Nem tudom miért ugrott be a másik név – lehet, hogy az is valami általam ismert és használt termék, amivel a hasonlóság miatt összekevertem! Időnként rám jön, hogy marha tudatosan és egészségesen fogok élni, ez kb addig tart, míg fel nem fedezek egy -egy üveg addig nem ismert, még sosem kóstolt dzsemet, gyümölcslekvárt stb + ott a vaj, és akkor az egészség már csak a piritósban mutatkozik – azt szeretem és megszoktam, de néha elcsábulok a magos kenyerek felé! Imádom a magas gyümölcstartalmú, lekvárokat – a már említett ribizlin kívül a meggy a kedvencem – élő gyümölcs formájában is ! -:)))
3:39 du.
Geyza – A tejes tea nagyon különleges, sokáig én sem ismertem, azt hittem ez valami angol dili, de egyszer megkóstoltam, csak úgy kíváncsiságból amikor a Csengetett Mylord ment a TV-ben – nagyon tetszett, ki nem hagytam volna egy részt sem – és tényleg nagyon finom a tejes tea! No lám, tőlük is érdemes tanulni, ha nem is épp a „Huxitot” de, pl azt igen, hogy mi a jó másnaposságra – :))))
A sajtokat is nagyon kedvelem, kedvencem a piros ( valójában narancsszín) Cheddar, de mindenféle francia, érlelt, fűszeres vagy diós sajtot nagyon szeretek – bár az igazi kedvenceimet aranyárban mérik, de azért néha elcsábulok! A nagy gond, hogy sokkal jobban kell vele vigyázni, mint gondolnánk, a viszonylag magas zsírtartalma miatt! Nem szabad félkilónként enni, csak módjával!
3:42 du.
Talalom – Még mielőtt Ch. bezárja az oldalt, megkérdezem, hogy tulajdonképpen mikor kezdted a a dohányzást? Nekem ez az 58 év túlzásnak tűnik, akárhogy számolom „sem jön ki a matek!”Vagy én értettem félre valamit?
6:08 du.
Bár itt – a KMH-fórum tiszteletre méltó szokásaitól eltérően -mintha kialakulóban lenne valamiféle tolerancia, mégis, alig merek megszólalni; ugyanis hozzám képest itt mindenki gourmand.
Főszabályként csekélyszámú kivétellel bármit megeszek, amit éppen elémraknak, vagy amit bárhol is vagyok, az éppen legközelebbi élelmiszerboltban elfogadható áron véletlenszerűen kiválasztok, de azt hiszem, gyümölcsökön, tejen vagy aludttejen és (lehetőleg barna) kenyéren tulajdonképpen meglennék. (No jó, akkor nagyritkán nyilván rámjönne a kívánság, hogy egyek egy keveset valami döglött állatból, leginkább madár, hal, húsából, olyankor megkóstolnék bármit – de kutyát, majmot és embert nem! – ami nem véres, nem zsíros és nem túl szálkás.)
Szóval azt hiszem, talán Geyzáéval rokon valamelyest az izlésünk (bár én a tökfözeléket is szeretem) kivétel az alkohol; hetente összesen max. egy dl. a borfogyasztásom (de többször elfordult, hogy egy-egy palack bor rám pimposodott) a töményt és a sört nem szeretem.
A dohányzást illetően Kennynek teljesen igaza van, de én sajnos dohányzom.
8:28 du.
Kenny!
Te az íze miatt iszod a rumot, Geyza a „fejbevágásra vágyik” ( bár nyilván csak viccelt) én meg mint írtam még a krémekből is kihagyom, mert nem szeretem a rum ízét, se az illatát – ezért kevés a valószínűsége, hogy tudnál olyat mutatni amitől véleményt váltok!
Én úgy általában nem élek a rövid italokkal, jó néhánynak taszít az illata, így már az íze sem hoz lázba! Van egy fajta narancslikőr ( míly meglepő, hát nem francia az is?) ritkán lehet kapni, és tulajdonképpen csak a neve likőr, valójában 38 vagy 40%-os, na azt szeretem az átható narancsíze miatt, de mert erős, azt is ritkán iszom, ám ha valami alkalomból rövidet iszunk, én ezt választom – vagy leginkább a semmit, az legalább nem kaparja a torkom! Sajnos nem tudom a nevét, nemrég ürült ki, vagy két éve biztos ott állt a szekrényben, pedig még sütéshez is használtam belőle, helyes kis sötétbarna pocakos üvegben volt, drapp cimkével ! ( na a férjem az ilyen meghatározásoktól kap „idegbajot” mikor a nevét, pontosabb adatait nem tudom valaminek, de a színe, formája meg, hogy milyen alkalomból vettük, és tél volt e vagy nyár stb az megvan!)
Ezenkívül ünnepi alkalmakkor karácsony előtt, meglep egy üveg Portóval, mert egyszer évekkel ezelőtt felkeltette az érdeklődésem egy áruházban az üvege, miután nem szokványos boros üveg volt – mint ahogyan a Porto sem szokványos vörösbor – azt hitte szegény férjem, hogy erre vágyom, de kb még félig van, pedig rég volt karácsony meg a névnapom! A Porto -t én személy szerint egyébként túl édesnek találom, még a desszert bor jellegű italok között is az, nyilván más alkalomra is való mint egy rozé vagy a száraz vörös bor – de én inkább maradok az utóbbiaknál! Mondok még valamit, és akkor már garantáltan szóba sem álltok velem többé – én a tokaji borokat sem szeretem, az aszút pl kifejezetten nem ! Nehéz, édes, geil, és mellékíze van!
Szóval láthatod, hogy kár lenne belém valami csodás rum, mert nem tudnám értékelni anélkül meg minek? Egy pohárka vörösborral vagy az említett narancslikőrömmel prímán elvagyok egy egész este – míg a férjem a skót whiskyre meg az unikumra esküszik, ám az asztalnál találkozunk: ő is vörösbor párti, az ajándékba kapott fehérborokat meg általában főzéshez, szoktam használni, ahhoz nagyon megfelelőek, főleg a félédes!.
7:41 de.
Besancon
2019 április 3
8:28 du.
egy egyéniség lakozik benned, hahahaha! gratula vidám soraid felderítették a napi hírektől felborzolt lelkemet.
neked egy speciális memóriád van, lehet, hogy szakemberek fotografik memóriának neveznék
én mindenívó vagyok kivéve az émelygős körömlakkokat amelyeket messze elkerülök… a legjobb a zöld ovális üvegben házhozjövő Perrier szódavíz bármihez ami nem sör, mert a sör az magában isteni…nagyon hiányolom a Hatüey t és a Cabeza de Lobo t dehát -legalább- szép emlékek
foie gras az a kedvencem pirítóssal
9:07 de.
Besancon Ez általános tévedés. Tudnék neked úgy mutatni, hogy változtassál a véleményeden.
Egy XO kaparja a torkot? Olyan nincs. Az XO-k finomabbak a bársonynál, legyen bármilyen ital. A legfinomabb ital is elveszti az értékét, ha rosszkor és rosszul iszod. A bontott bor szakszerűen tárolva max két nap, a Portói max egy hét, a tömény az üveg kétharmadáig élvezhető, de az is csak megfelelő hőfokon és pohárban. Ha azt elrontod, a legfinomabb ital is pocsék lesz.
A levegő minden ital ellensége, a vörösbornak is csak fél oráig használ. Én mesélek a Rolls-Royce-ról, Te meg egy ütött-kopott Trabantot hoztál fel ellenpéldának.
9:07 de.
Rodeo11
2019 április 4
7:41 de.
Te csak maradj meg a kefírnél.
Már így eléggé gárgyult vagy.
Nem tudod megkülönböztetni a hamut a mamusztól hehehe
Hülyegyerek.
9:11 de.
Besancon
2019 április 3
3:39 du.
Hát igen a kiváló
francia és svájci sajtokat
aranyárban mérik.Már önmagában
ez is a biztosíték arra hogy ne falja
az ember kétpofára. Nomeg Mo.-n nem is igen van választék.