Sorozatunk negyedik – befejező részében a város három legfontosabb nevezetességéről lesz szó. Azokról, amelyekért valóban érdemes a földgolyó ellentétes oldaláról is ideutazni és az is egészen bizonyos, hogy a felkeresésük nélkül nem szabad elmenni innen. A térképre nézve, nagyjából egy derékszögű háromszög csúcspontjaiban helyezkednek el, az egyik a Lapa negyedben, a másik a város szárazföldi részének majdnem közepén, a trópusi esőerdőben, míg a harmadik egy óceánba nyúló félszigeten.

Aki Rio de Janeiróról életében legalább egy filmet már látott vagy egy könyvet már elolvasott, a háromból kettővel biztosan találkozott. A hegy csúcsán kiterjesztett karokkal álló Krisztus-szobor olyan szimbóluma lett a városnak, mint Budapestnek a Szabadság-szobor. A 710 méter magas Corcovado-hegy (magyarul Púp-hegy) a Tijuca Nemzeti Park területén áll. Ennek növényzete és állatvilága egyaránt védett, az állatok etetése tilos. Az 1800-as években itt kávéültetvények voltak, mígnem a század második felében, az eróziós károk megszüntetése érdekében II. Pedro brazil császár elrendelte az erdő visszatelepítését. A szoborállítás gondolata is legelőször ugyanebben az időben fogalmazódott meg, de sokáig nem történt semmi, csak a Portugáliától való függetlenség 1822-ben történt elnyerésének századik évfordulóján kerül újból előtérbe. A pályázatot Heitor da Silva Costa szoborterve nyerte, a megvalósításhoz viszont csak 1926-ben kezdtek hozzá és a szobrot 1931-ben avatták fel.

Szinte a város minden pontjáról látható. A hegytetőre út vezet, és vasutat is építettek. A négy kilométer hosszú pályán a kocsikat eleinte gőzmozdony húzta, később ez lett Brazília első villamos vontatású vonata. Már maga az út, mely egy trópusi esőerdőn megy keresztül – önmagában is élvezetes. A városból autóbusszal is feljuthatunk ide, sőt a Largo do Machado metróállomás melletti térről (sorozatunk első részének utolsó fotója) mikrobusz különjárattal is felmehetünk. A harminc méter magas és közel ezer tonna súlyú szobor több részletben készült. A test öntött vasbeton, a fejet és a kezeket Paul Landowski lengyel-francia szobrászművész Párizsban készítette el. Az alaphoz felhasznált kő Skandináviából származik, végül a szobrot kívülről különleges, brazil szappankő mozaik darabokkal burkolták, ez az esőnek, erős szélnek jobban ellenáll. A madarak elriasztására végig a felső éleken szögeket helyeztek el. A szobor kiterjesztett karjaival üdvözli, magához öleli az érkezőt, megáldja az alant élő karioka népet. Felállítása óta már monda is fűződik hozzá: Ha a tenger felöl veszély fenyegetné a várost, karjait összezárva jelezné a baj közeledtét!

A Corcovadoról lefelé menet az úton találunk olyan helyet, ahonnan jó kilátás nyílik a szomszédos domboldalba épült favelára. Amit az afrikai országokban a bádogvárosoknak hívnak, azok Rióban a favelák. Oda turistának egyedül bemerészkedni nem tanácsos, a terület birtoklásáért rivális bandák vívnak esetenként tűzharcot egymással, olykor még a rendőrséggel is. Ilyen szegénynegyedből több száz is van a városban, lakóik száma ismeretlen. A legutóbbi becslések szerint Rio de Janeiro hat és félmillió lakosának harminc százaléka favelákban él. Az első úgy keletkezett, hogy a brazil kormány ajándék házat ígért az 1864-től 1870-ig tartó, Paraguay elleni háborúban harcoló katonáknak. Persze nem adta meg! Amikor a katonák visszatértek, a kikötővel szemközti domboldalon önhatalmúlag kezdtek el építkezni, így jött létre a Providência (Gondviselés) favela. A szegénység növekedtével a favelák száma is szaporodott, ma már a tengerparton, elegáns szállodák, például a Sheraton mögötti területen is látható belőlük. Az egymás tetejére épített házakban különleges jogrend uralkodik. Ha az újonnan felépített ellen az alul lakók közül tíz évig senki nem tesz panaszt, az új építője is jogos tulajdonossá válik.

A Corcovado tetejéről csodás kilátás nyílik a városra és jól látható a másik, valóban „kiemelkedő” fontosságú nevezetesség: a Sugarloaf, portugálul Pão de Açúcar, magyarul a Cukorsüveg-hegy. A láthatóság fordítva nem mindig igaz, a Megváltó Krisztus szobra olykor felhőbe burkolódzik. A gyarmati időkben a portugálok a cukornád levét amfora alakú tartályokban vitték hajókkal Portugáliába. Mire megérkeztek, a folyadék víztartalma gyakran elpárolgott, a megszilárdult cukor felvette a tartály alakját – a hegy pont ilyen volt, ezért is nevezték el cukorsüvegnek. A 396 méter magas hegy meglátogatására előbb az alacsonyabb, 250 méteres Morro da Urca-hegyre kell drótkötélpálya segítségével feljutni, majd onnan egy másik hasonlóval mehetünk tovább.

Amikor 1912-ben megnyitották, ez volt a világ harmadik drótkötélpályája. Az első Spanyolországban, 1907-ben, a második Svájcban, egy évvel később állt szolgálatba. Érdemes az Urca-hegyen is megállni, kicsit körülnézni a teraszon, már innen is nagyon szép kilátás nyílik a városra és a tengerpartra. Ezen az állomáson látható egy-egy példány a pályán korábban használt kabinokból, a nagyobbik egy James Bond filmben is szerepet kapott. A drótkötélpálya második útjával feljutva a csúcsra, a panoráma valóban káprázatos. Kitárul előttünk a Botafogo öböl és a világhírű strand, a Copacabana! Élvezhetjük a látványt étterem, bár, kávézó teraszáról, a kilátás a városra naplementekor innen a legszebb.

A háromszög harmadik csúcsában nem természeti jelenség vár megtekintésre, hanem épített különlegesség: a Metropolitan Cathedral vagy más néven Rio de Janeiro Szent Sebestyén Székesegyház. Az Edgar de Oliveira da Fonseca tervezte épület a maja piramisok alakját idézi, de az alapja nem négyzet, hanem kör, mert így minden bennlévő egyenlő távolságra van Istentől. Az 1979-ben elkészült katedrális 75 méter magas, belső átmérője 96 méter, területe nyolcezer négyzetméter. Különlegessége, hogy sem mesterséges világítása sem gépi szellőzése nincs. A légcserét a fal résein átáramló levegő végzi. A templomot délután öt órakor bezárják, esti istentiszteleteket nem tartanak benne. Ülőhely ötezer ember számára van, a legutóbbi két pápa látogatásakor viszont állva tízezren is elfértek benne.

Az egyenes vonalú ólomüveg ablakok 64 méter magasak, azt szimbolizálják, hogy mindenki eljuthat a mennyországba. Szent Sebestyén hintóját a szent emléknapján feldíszítik és a hívek maguk húzzák a menetben. Kívánságleveleket helyeznek el rajta és hálagyertyákat gyújtanak, amikor valamelyik kívánság teljesült. A templom belsejében a Corcovadon már megismert szappankő táblába faragott relief azt örökíti meg, hogy volt idő, amikor a portugálok és az indiánok együtt harcoltak a betolakodó franciák ellen.

Kilépve az impozáns katedrálisból, ismét a régi belváros területén találjuk magunkat. Pár percnyire van csak a Circo Voador tér, a hófehér viadukt tetején guruló kedves, öreg villamosával, vár a gazdag szórakozási lehetőségeket kínáló Santa Teresa negyed, ahol egy asztalnál, egy pohár jeges caipirinha mellett megengedhetjük, hogy áthasson bennünket a szamba hangulata és magunkban ismét megállapíthatjuk: kariokának lenni jó! Érdemes kipróbálni!

Révay András

(A szerző a HAVAS Creative Tours támogatásával járt a helyszínen)