Az osztalékról
Az osztalék az a pénzösszeg, melyet a részvénytársaság a részvény-tulajdonosainak fizet, általában akkor, amikor nyereséget ért el.
Az Orbán és Tsai Rt évek óta nyereséges, ám osztalékot csak klienseinek és oligarcháinak fizet. Ami azért érdekes, mert a részvényekért a részvényesek jobb helyen fizetni szoktak, de az Orbán és Tsai Rt esetében nem tudni arról, hogy pl. Mészáros, Garancsi vagy Csányi befektetett volna bármennyit is. Noch dazu, a befektetésükért a részvényesek hasznot várnak el.
A haszon nem is marad el, csak éppen az uniós felzárkóztatási pénzek kerülnek befektetésre. No, nem projekt szinten, hanem a csókosok zsebe táján.
A képlet egyszerű: Orbán birtokolja a központi hatalmat és mindent, ami vele jár, jövedelmet, státuszt, presztizst. Ám – mint jó uralkodó – a helyi hatalmat – és mindazt, ami vele jár, jövedelmet, státuszt, presztizst – meghagyja a helyi eliteknek, lojalitásukért – és a szavazatok biztosításáért -cserébe. Övé az egyeduralom és a szabad rablás, de kliensei városaiban, falvaiban övék mindez, az ő patrónusaiké és azé a néhány családé, aki megbízható, feltétlen híve – és kiszolgálója – a hatalomnak. Mindenki annyit ér, amennyire beárazom – mondja – aki okos az tudja, mit kell tennie, hogy növekedjen az ázsiója.
Persze, azért ne tévedjünk, olyan nagyon nem eresztette meg jó uralkodónk a gyeplőt, koronként és helyenként bele-bele nyúl a helyi hatalomba és jövedelemelosztásba. Leg feltűnőbben ez a helyi elit kiszorítása a fejlesztési pénzek felhasználásának területéről. A monarchikus törekvések egyértelműek, a királyi bizomány növekedése megállíthatatlan. Nincs alku: minden a központi hatalomé. Aki nem vejem – ellenem (by Lengyel L.).
A központosításnak nincs pártszínezete, se ideológiája, csak elvi szempontja: elviszem, pont! Gátlástalanul elvesz intézményeket, jövedelmeket a helyi Fidesz hatalmasságoktól is, ha úri kedve úgy tartja. Nekik is tudomásul kell venniük, hogy minden Orbántól és családjától függ, a helyi fideszes elitnek is kuss! A központosított hatalom hivatalaiban, igazgatási rendszereiben a tudás bolsevik trükknek számít, a politikai akarat szolgalelkű végrehajtása és a hithű lojalitás az egyetlen értékmérő.
Most éppen az igazságszolgáltatás lojálissá alakításán dolgoznak az Rt-ben.
A jó király azonban nem csak oszt, de kellő módon ravasz is. Népe egyszerű gyermekének mutatja magát: pocakos, harmonikázó nadrágjából kilógó kockás inget visel, beszélget a disznajával, szotyolahéjat köpköd, keze feszt a zsebében, egy közülünk. „Hasa, hája, kék nadrágja…Minden kész e méltóságra.” Nem uraskodik – mondjuk, ez nem igaz, mert a várba költözésének csekély 25 milliárdja nem éppen ezt bizonyítja, de legyen – és együtt érez velünk. Ahogy ezt a közalkalmazottak és a rabszolgatörvény esetében bizonyította. Sajnos, Orbán, bár nem érti a népét, mégis éjt nappallá téve dolgozik érte, pedig ezek a hálátlanok tán meg sem érdemlik az ő végtelen jóságát!
Egy kétségtelen: amikor osztalékról van szó, magának nem oszt. Majdhogynem vagyontalan, mindössze hétszázegynehányezer forint megtakarítása van a bankban. Szinte már sajnálja őt a pór, akinek a kormányzati kimutatások szerint két évre 27 milliónyi jövedelme van, és több milliónyi megtakarítása.
Nem úgy kedvenc udvari történésze, aki nincs rászorulva az Orbán és Tsai Rt osztalékára. Schmidt Mária családi vállalkozása 2,6 mrd huf osztalékot fizet. Megteheti: családban marad.
8 milliónyi kisrészvényes, akinek betétjeiből az Orbán és Tsai Rt gyarapodik, nem kap osztalékot. Ill. mégis: a nemzeti pejparipa pimpilijét, vékonyan szeletelve.
Ille István
10:45 de.
Erdekes kerdest tett a szezo soraiban, amikor feltette a kerdest hogy pl. Meszaros, Csanyi, stb.stb. „befektetett volna barmenyit is?”
Hiszen allandoan olvashato itten hogy ugyan azok az egyenek fel-magyaroszag tulajdonossai. Talan mind azokra a allitasokra a szerzo nem emlekezne. Mert nem lenne mind az „befekteteseik” ???
Na de ami a cikkenek alapaveto jelenteset illeti, hat az ottani, ill. az altalanos europai allamigazgatasi rendszere amodon megy, ill. csak amodon mehet. Mert a parlamntari rendszer az NEM teszi lehetove, s celzatosan am, hogy a lakossag tobbseghatarozata lehessen a donto barmi ugyekben.
Letezett magyarorszagon amikor a nemsseg, majd a nemzeti szocialistak, s azt kovetoen a nemzetkozi szocialistak korlatlan remuralami volt az egyedulli modszer.
Ma meg ismet egy maroknyi politikai fenek-nyalok kezeben a telejes es korlatozhatatlan uralom. S mind az csupan 199 olyanok lehetosege.
Na de annak valtozatatasa a nep-kezebe tenni az amit az itteniek a leg-vehemntlenebbul, mkezdve a fenti cikk szerzojevel a leg-gyuloletesebb es duvabb modon ellenzik.
Hat vajon mit velenenek, mi mas lehetoseg letezhetne ??? Hat miert nem elvezik amit mindeg ohajtottak??????
10:45 de.
A gyilkosom Orbán, de ki fogja érte felelősségre vonni…..?
11:04 de.
A szerzo alatal felhozott kerdes ido-allo, es remelve a lakossag kezdene gondolkodni azon.
Az u.n. volr „nep-vagyonok”, amik persze az orszag lakossaitol volt eroszakkal elrabolva az allamhatalom altal.
A magyar dolgozok alatali, elobb 1945, majd az 1956-os remenyeik alapjan mind a dolgozoik tulajdonaba valo atruhazasan remnykedtek a part es az allam allitott szloganaik alapjan.
Az hogy minden a vallalaltok dolgozoi-tulakdona lehetett volna. Valasztani vezetoiket, donteni azok terbein es mukodesen szabadon. Sajnos az mint semmibe ment.
A rendszer nevenek valtoztatasa utan annak tobbsege a volt vezetok elsajatitottak magukeva es elvtarsaikkeva lett.
Mind a mai allami-tulajdonban levo vagyonok, kezdve az MNB, MAV, Posta, Malev,stb.stb. valllatok jelentos vagyonokat jelent, de lenyegeben a szakszeru-vezetes hianya, s fokent a szukseges motivaciok megsemmisitese okabol mind azok az adofizetok penzebol fenntartva.
Mivel az allam a tulajdonos, s NEM a lakossag, tehat senki mas a maroknyi benfektes politikusokon kivul halvany tudataban sem lehet azok mukodeseinek es korulmenyeinek reszletein.
Na de ahoz szokott hozza magyar nep mar ezer-eve.
Bizonyara azert keptelen meg elkepzelni is hogy letezheto am mas modszer is ami a nep hatarozata, dontese alapjan a nep-kozos erdekeiben mukodhetne.
Azert csak amihez reg hozzaszoktak kepesek es hajlnadok valtozhatatlanul kovetni.
Tehat, valosagban nincsen sem lehetoseguk, sem joguk meg panaszkodni sem!!!
„Mindenki a sajat szerncsejenek es sikereinek a kovaccsa”!!!
11:27 de.
Szép összefoglaló:) Boda fajtának azért nem fog tetszeni:)
1:25 du.
Bendeguz79
2019 április 15
11:04 de.
gizi megint beletapicskoltál olyanba amihez nem értesz… kedves barátom és becses környezete vidáman játszik a magyar börzén és eddig (évek óta) éppen nyerőben van… nem kell ahhoz sem szeretni sem tisztelni a dividend kialakítóját csak besöpörni… a pénz nem politizál és szaga sincs
persze nem mindenki csinálja… dehát vannak arrafelé is gizik
budzsuhaha
le vagy ibrikálva
1:25 du.
Miklos Banfi
2019 április 15
11:27 de.
” Szép összefoglaló:) Boda fajtának azért nem fog tetszeni:)”
———————————————–
Kedves Miklós!
Őszintén kérdezem, nem ironizálok – szerinted mit fog fel ebből a „Boda fajta?”
Elárulom, el sem olvassa – megállapítja, hogy ” na megint egy felesleges, uszító cikk, de ugyan kinek minek?” és onnantól bokszolja a semmit, hazudozik, minősít – különösen Illét mint cikkírót – aztán 128612 szer elmondja ki mindenkinek nincs jelleme, esélye, ki hova csúszott le, tablettákat ajánl, stb persze kizárólag a reklám alatt ! Kb 15-20 hsz-a lesz mind ugyanebben a stílusban és értelmi szinten, míg nem túllő a már megszokott célon, és megint „kizáratik” egy hétre, majd visszatérése után ott folytatja ahol abba hagyta – és ismétlem mindezt úgy, hogy az adott témát ( cikk) még csak nem is érinti! Ám ez őt egyáltalán nem zavarja, ezért ajánlom tényleg egyszer és mindenkorra ejteni őt mint tényezőt, mert ennek így sosem lesz vége, és minden cikk, írás, hozzászólás ezzel lesz tele – őszintén írom, hogy reménytelen, és nem azért mert más a véleménye, hanem azért mert nincs véleménye – hacsak az üres mocskolódást nem tekintjük annak !
Ille cikke amúgy szóról szóra így van, nem lehetett kis meló ezt így összehozni – különleges koncentrációt igényelhetett!
2:08 du.
Elfogtunk egy levelet!
Boda ujjacskáját megharapta a cica, ezért tollba mondta, illetve mentálisan kisugározta.
A gyenge és torz jeleknek köszönhetően a közérthetőség szempontjából békagénekkel pótoltam a hiányzókat, hogy minél kisebb legyen az eltérés….
Na! Már megint egy fölösleges cikk Föld s. Pétertől, ettől a mindenki számára ismeretlen komcsi bértollnoktól!
Már megint csak értelmetlen és nembizonyított kamukkal hergeli itt a hazaáruló ballib antidemokratikus olvasókat!
Bezzeg mi igazmagyarok tudjuk, hogy a mi urunk ORBÁN VIKTOR DEMOKRATIKUSAN KÉTHARMADDAL MEGVÁLASZTOTT MINISZTERELNÖK URUNK a Magyar népért kűzd még álmában is!
Hazugság, hogy nagyívben szarik ránk, mert ahogy Kim Dzson Unnak sincs ahhoz kimeneti nyilása, úgy a Mi Urunknak sincsen! Sőt! Orbánnak nemcsak 1! De 2 sincsen! Tehát Ő győzött!
Na! Vége az izaiura reklámszünetének, megyek nézek valami értelmesebbet , mint ezt a sok hazugságot!
5 percel később. Kedves olvasóink, Boda mozgolódni kezd, mert szegény macskája már fuldokolva az utolsó erejével belekarmolt a rajta ülő apró kékvirágos otthonkájába.
Na! Megvakult az izaura már megint! Nem tanult semmit az elmúlt 40 évben!
5 perc múlva jön a kedvencem Joky, a Dallaszig megdolgozom a pénzemért. Már úgyis egy 10-sel kevesebbet utaltak márciusra, kicsit belehúzok!
Már megint ez az unalmas felesleges hazudozás Földestől! Kár volt a papírért!
Ja! Vagy ille! Egykutya! Mindegyik csak ballib hazudozó! Miért nem fizetik inkább ki izaura szemműtétjét! Ők legyenek szocioálisak! Azért ismétlik állandóan a sorozatot, mert lassan gyűlik a pénz. A végén még azt mondják, hogy azt is Orbán fizesse meg!
Én nem utálom a cigányokat és a zsidókat, de miért nem azokkal fizettetik ki! Bezzeg Horthynak volt igaza , meg Tormay Cecilenek!
Na pá! Ezt a hülyeséget én végig sem olvasom! Már ahogy az első szót kibetűztem, akkor tudtam, hogy ez végig hazugság!
2:37 du.
Boda Marcsi felhívott a narancssárga bunkfonjáról, és elismerően meglapogatta a vállam képzeletben, elcsukló hangon gratulált, és szónélkül megosztotta velem díjazását! Szépkártyával fizetett. Aszem megyek velneszezni!
Ha Bodával kéne menjek, átadom a megtiszteltetést llle mesternek!
Kitaláltam egy új ágát az írásnak: a publicisztikával együtt megírni a szokásos nevesített kommenteket is!
Nem is értem! Mit fáradozunk, bosszankodunk mások baromságain, amikor rövidre zárhatjuk idegeskedés nélkül, ha a publicista azt is megírja helyettünk.
Legfeljebb cenzuralasunk utan kicsit belejavítgatnánk. Pontosabban beletennénk több-kevesebb helyesirasi hibat!
4:07 du.
666 OrBean
😀
9:16 du.
Ketsegtelen hogy a szerzo szorgalmasan dolgozott a cikken, de az senkit nem erdekelt.
Mindenki csak a Boda Marcsirol beszelt megallasnelkul.
Vajon miert ???
Hiszen egy arvaa szoval sem szollalt meg, biztos valami kivallo filmet nez, de mindenki remesen elfoglalt Boda Marcsirol almodni.
Talan egy rovatot kellene nyitni a Boda Marcsin?!
Hiszen semmi mas nem erdekel senkit !!!
10:54 du.
Szegény Bendeguz!
DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
11:58 du.
Bendeguznak; azaz Karacsony urnak (akarom mondani Hanuka urnak); azert nem erdekli a tobbseget ez a cikk, mert bar a cikk hatalmas osszpontositast kovetelhetett, lenyegeben csak egy ures allitas, minden bizonyitek nelkul.
Nem tudom maga hogy van vele, de nekem semmi kedvem akar csak 10 percet is elpazarolni arra, hogy a magyar ellenzeki sajto ures kijelenteseinek utanajarjak. Ha a cikkiro ugy gondolta, hogy nem szukseges az allitasat alatamasztani, akkor en miert foglalkozzam vele?
1:26 de.
Bendeguz: attól tartok, nem igazán tudod, mi a „befektetés”. amit az említettek elkövettek, az vagyongyarapítás.
Besancon: köszönöm az elismerést, de a helyzet az, hogy olvasgatok ezt-azt, forrásmunkákat,szakcikkeket, ilyesmiket, és leginkább szintetizálom az azokban foglaltakat. igaz, némi saját gondolat is akad benne 🙂 amúgy Boda nem csak az ilyen témájú írásokból nem fog fel semmit.
666 OrBean: igazad van, túl sokat foglalkozunk ezzel a szerencsétlen trollal. mondjuk, ezzel nagyjából ki is elégítjük – e tárgyban más úgysem jut neki – de az ötleted elgondolkoztat. asszem nyitok a Face-bookon egy oldalt Boda, mint olyan címmel, ahova beidézem hozzászólásait, meg a válaszokat. a KMH hozzászólás kezelése objektív okból meglehetősen lomha – nem Chris hibája, ő sem ül on-line a gépe előtt – de a Face kétségtelenül dinamikusabb. gondolom, Boda is élvezni fogja 🙂
2:58 de.
„Hasa, hája, kék nadrágja…Minden kész e méltóságra.”
Igaz, de csak ez-:)
ps: Sok konteó kering Orbán Viktor titkos bankszámláiról, amelyekre Mészáros, Garancsi, stb un „visszaosztási pénzei” kerülnek. Azonban eddig egyetlen egy konkrétum vagy komolyan vehető ismeret nincs ezekről (ld Gyurcsány szélhámoskodása a tavalyi választások előtt!) Ha lenne akkor már Orbánt régen lebuktatták volna az egyes oknyomozó újságírók a Washington Post-tól a 444.hu-ig-:), hiszen olyan nagy a gyűlölet ellene.
Sokan várjuk a bizonyítékokat, de amíg ezek nincsenek elénk tárva, addig marad az ártatlanság vélelme.
6:13 de.
T.Ille Úr !
– Dicséretes az Önnél módosabbak ásatag, prolis gyűlölete, de ezt már flekkek ezreiben taglalták megmondó emberek, akiknek a publikáláshoz igényes eszközei vannak…!
– Van egy rossz hírem, a „lopás” felemlegetése nem politikai kategória, hála az Önök politikailag „haladó” tündöklésének, amikor ezt a bűnt túlszárnyalhatatlanná tették örökre…
– Nem tudom, „írása” a kampányban fogant, vagy csak egy random „orbánozás” de azt tudnia kell, hogy abszolút kontraproduktív..
– Az Orbán hívők, elismerik hogy a miniszterelnők előnyöket élvez, de meggyőződésük, hogy még ennél többet is megérdemel, az ország fajlagos nyugalmáért…
6:41 de.
Apám belefáradt az itt elhangzó kommentekbe, anyám meg végképpen… Egy időre bejelentkezem most én is.
Visszalapoztam éveket, s felfedeztem egy uriembert, aki névre azonos a cikkiróval, valami Ívó utcában lakott, anno, nem messze az M3-astól.
Ez a cikk kissé egyoldalú. Tudomásom szerint Gyurcsányék osztaléka sem bullshit, az is megérne legalább egy bekezdést. Meg az egykori éhségmenetesek is…
És ki az a „Boda Marcsi”, aki itt most az 1.sz. közellenség?
7:27 de.
D.Bernstein Boda Marcsi nem személy, hanem jelenség. A fideszhívők ostobaságát, vakságát, gerinctelen köpönyegforgatását jeleniti meg, csodálatra méltó öntudatóssággal és vastag bőrrel az orcáján. Semmit sem tud, de azt nagyon, és a fidesz minden böfenéséért rajong, legyen bármilyen aljas vagy ostoba. Boda Marcsi egy nagy falka neve, akinek egy saját gondolata sincs, és olyan picike, hogy csak „többségben” érzi jól magát. Ha nincs többsége, akkor többséget hazudik magának és nekünk. Bámulja a fidesz TV-t, olvassa a fidesz újságokat, szabad ideje felében önmagát csodálja, másik felében a gondolkodókat gyalázza (szigorúan reklám alatt). Boda Marcsi egy korrajz, egy magyarázat, miért rohadhat el egy jobb sorsa érdemes kis ország.
Nem, nem Boda Marcsi a közellenség, hanem az agresszív butaság. Boda Marcsi csak azért kapott nevet, mert sikerült itt gyökeret ereszteni, és minden kultúrnövényt megtépdesni. Régen házmesterek voltak az ilyenek, de a szocializmusban kinőtték magukat. Minket külföldön élőket azért hívnak gyökértelennek, mert ezeket a gyökereket ott hagytuk.
7:38 de.
Ille István. Slapajnak igaza van, a fideszesek büszkék arra, hogy vezetőjük gazdag. Régi cselédszokás örülni uruk gazdagságának, és megelégedni a morzsákkal. A jól teljesítők még Kanadába is eljuthatnak. Az eszére hatni annak aki nem akarja használni mert kényelmetlen, lehetetlen vállalkozás. Ezt kell látnod. Matrixban könnyebb élni mint a valóságban.
8:07 de.
slapaj
2019 április 16
6:13 de.
„…még ennél többet is megérdemel, az ország fajlagos nyugalmáért……”
Aztaa…miccoda szócséplés..nemhiába SoB* a „szerző”
8:09 de.
Bernstein:
„Boda a semmi megtestesülése” … /By Laszlo/
8:11 de.
Kenny:
Matrix-lakók….ez jó.
Majdnem olyan jó mint a „buckalakók” hehehe
Engedelmeddel ezt használni fogom, a kifejezés
szerzőjének megjelenítésével persze.
8:24 de.
D.Bernstein Ha olvastál Moldovát, ő személyesíti Józsit a disznót, Gömörinével vegyítve a Sellő a pecsétgyűrűből. 🙁
9:21 de.
KENNY sorai hivakozik a „buszkesegre” azon.
Olvassa Rodeo fenti sorait.
Az igazi Marxista, Castroista, Maduroista, Kimista „buszkeseget”!!!
9:38 de.
Kovessek Kenny peldajat !
Pesti ingatlanokba kell befektetni.
Az arak emelkednek, s ossze is omolhatnak (ertve az ingatlan piaci arakat).
Sot azt fenn is kell am tartani, adot , biztositast fizetni, s ha troger berlobkbe jut , befektetset gyorsan tonkre is teszik am azok.
S kirugni azokat meg, hosszzu, bonayadlamas es sokba kerul.
De hat az eletben minden reszki !
Mint a mondas : „tegyek penzuket oda ahol a szajjuk van”!
10:06 de.
slapaj: valamit nagyon benéztél. ide idéznéd, mely mondataim utalnak a módosabbak gyűlöletére? melyekben emlegetem a lopást? hol fedezhető fel kampányízűség? mi benne az orbánozás? javaslom a ctrl-c ctrl -p alkalmazását, arra még te is képes vagy 😀
hanem, a „fajlagos” szó jelentésével – mint ahogy sok máséval sem – nem igazán vagy tisztában. fajlagos: egységnyi anyagra, tömegre stb. vonatkozó fizikai mennyiség. 😛
10:10 de.
D. Bernstein:
az osztalékról írtam, nem tehetek róla, hogy Orbánék profilja. az éhségmenetesekről – mivel a budapesti szakaszon én is együtt meneteltem velük, interjúkkal súlyosbítva – már írtam.
a beazonosítás helyes. na und?
12:25 du.
Bendeguz79
2019 április 16
9:21 de.
gizi azzal együtt, hogy ferdítesz semmi közöd hozzá, csak nem bűn kiállni az emberi jogok mellett?
képzeld még neked is vannak jogaid bár embernek nem igen tartalak
és mi is a bajod Maduro val? őt választotta Venezuela népe elsöprő többséggel elnöknek ha beledöglesz akkor is…aki belepofázik azt szájon kell törölni egy szeneslapáttal
budzsu haha
le vagy ibrikálva
12:29 du.
Bendeguz79
2019 április 16
9:21 de.
mi is a bajod, gizi a Kim -mel? hogy önjáró és nem nyal be azután, hogy kedves befogadó földed lakói 60000000 honfitársát gyilkolták halomra és szétverték az országát?
én sem csinálnám, maradjatok otthon és játszatok baseball-t ott lehet verekedni is meg ordibálni és fogy a (lopott: a csehektől loptátok) budweiser
budzsuhaha
le vagy ibrikálva
12:49 du.
Úgy látom, hogy a kommentek Gyurcsány gyalázásától kezdve megint mindenről szóltak, csak a publicisztikáról nem!
Én kérek bocsánatot Mr. Illétől ezért az udvariatlan figyelmetlenség miatt!
Következő ötletem:
Írok egy publicisztikát Orbán a király- cimmel. Ebben minden magyar egyetért, bár különböző előjellel értenék.
Pontosabban nem írok. Üresek lesznek a sorok.
És biztos vagyok benne, hogy ugyan ezek a hozzászólások jönnek….
1:12 du.
Bendegúz79 Te tényleg a Boda vagy. Két ilyen ostoba lény nem időzhet egyszerre a galaxisban.
2:18 du.
666 OrBean
már megszoktam. némi önteltséggel akár azt is mondhatnám, túl magas a színvonal, nem értik a mondanivalómat, de valójában nagyon is értik, csak érvek és cáfolatok hiányában másként, mint személyeskedve, nem tudnak hozzá szólni.
egymás b…ogatása meg pótcselekvés.
2:22 du.
Ferenc: „Sokan várjuk a bizonyítékokat, de amíg ezek nincsenek elénk tárva, addig marad az ártatlanság vélelme.”
– Megis mit gondolsz miert olyan nagy ellenseg az EU ugyeszseg? Szerinted mikor fog O1G vagy barmelyik samesza ellen poltpeter vagy pintersanya vadat emelni, egyaltalan nyomozni? Hany ilyen peldat tudsz mondani az elmult 9 evben?
– Szoval marad az artatlansag velelme, amig a hetedik bort is le nem nyuzzak minden megtevesztettrol.
Slapibaba bemutatja milyen is a hazafias NER gyulolet, ami termeszetesen nem ásatag es cseppet sem prolis …:)
„Az Orbán hívők, elismerik hogy a miniszterelnők előnyöket élvez, de meggyőződésük, hogy még ennél többet is megérdemel, az ország fajlagos nyugalmáért…”
– Na, pontosan igy kell kierdemelni es megszolgalni egy kanadai tanulmanyutat tovabba nekifutasbol seggbeugrani…
– Ilyen megosztott, szolidalitas nelkuli, egymasnak ugrasztott talan meg soha sem volt ez a nemzet – hala a feknyuzgyarto tiatyatoknak. Aki talan mar az eletfogytiglant is megerdemelne azert a sok joert amit koszonhet neki ez a szerencsetlen orszag.
4:02 du.
Kenny;
Oh , talan te vagy az egyedulli zseni aki felesege penzenek befektetsevel pesti lakspokba dicsekedett.
No personnal pun !!!
Hiszen NEM Boda, csupan az Irorszagi Letterknneybol volt az irva.
S azt hogyan tudna barki is „ostaba”-nak velni ?
5:58 du.
Ille István
2019 április 16
10:06 de.
SoB* mindent nagyon benéz.
Rólam pl. azt terjeszti hogy szolgálat után
a fogasra akasztom az ötágúcsillagos tányérsapkámat.
Mindezt azután hogy Gyuri10 barátja felvilágosította őt
hogy FELISMERT engemet itt a stílusomról,1964-ből,
amikoris én őt vertem a Gyorskocsi utcai rendőrfogdában.
Hát erre varrjál gombot DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
*SoB = Slapaj of Bayerzsolt
6:00 du.
Rodeo11
2019 április 16
12:29 du.
Figyelitek ezt a nyomorult disznót
hogyan mentegeti a mocskos É-korai tömeggyilkos diktátort?
Mikozben vaskosakat hazudik hozzá?
Pffuujjj..de undorító..
6:02 du.
Bendeguz79
2019 április 16
9:21 de.
Hagyd ki Marxot.
ennek a mocskos disznónak, ennek a Rodeonak meg elvbarátainak, akik a példaképei, vajmi kevés közük van Marxhoz.
6:03 du.
Kenny
2019 április 16
8:24 de.
A „Beszélő Disznó” 😀 .. jó írás 😀
6:26 du.
Geyza
2019 április 16
6:00 du.
kit is gyilkolt meg és mikor? valamint hol?
részegen ne járj a járda szélén mert beesel a Panni robogód alá toltában
geyza a blog inherens geekje
hahahahahaha
7:47 du.
Rodeio
„”őt választotta Venezuela népe elsöprő többséggel elnöknek ha beledöglesz akkor is…aki belepofázik azt szájon kell törölni egy szeneslapáttal””
Te szennyes hazug – és még ráadásul egy alávaló úszitó is – téged kellett volna hogy az édesapucid anno pofántöröljön
Hitlert is elsöprö többséggel választották – ugye? csalás hamasítás ugye soha?
Miért nem mensz oda lakni?
2:55 de.
komment nélkül:
„A Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) megjelent tájékoztatás szerint a Mészáros Építőipari Holding Zrt. több mint 5,1 milliárd forintot fizet anyacégének, az Opus Global Nyrt.-nek.”
vagyis Mészáros jattol Mészárosnak. ügyes.
3:56 de.
T.Ille [pimpili] Úr !
– Az „osztalék” – ról írt egy sanda „parabolát” !
– Vegye tudomásul kapitalizmus van, az ő farkastörvényeivel…
– Látom írogatással próbálkozik, és vonzódik az „értelmiséghez”… inkább olvasson sokat, és felejtse el, amit eddig igaznak gondolt… – mert a világ most rohadtul más !
4:52 de.
Bendegúz79. Leírom megint, jó?
Van egy lakásunk Budapesten, egy 53 négyzetméteres panel lakás, amit az állam dobott oda egy kisajátított Kossuth téri hatalmas lakás helyet. Ezt megtartottuk, mert a jobboldal bánatára nem vagyunk hajlandóak nyom nélkül eltűnni az országból.
Ezt a lakást használjuk mikor oda megyünk. Ebben a lakásban él feleségem édesanyja, természetesen ingyen, a rezsit mi fizetjük.
Ebben hol látod az anyagi hasznunkat? Halálunk után az unokánké lesz, aki most a mosolyával fizet.
A „dicsekvés” az volt, hogy a CSOK és a családsegítő programokról leírtuk a valóságot, hogy keveset érnek. Leírtuk a hivatalok és a bankok packázását leányunkkal és férjével, akik éppen a babavárás utolsó pillanatában voltak. Miután bebizonyosodott, hogy az állam csak hátráltat, hagytuk a francba, és vettünk a leányomnak és már az unokánknak egy lakást, a saját nevére. Ha nem lépünk közbe, most a babával hajléktalanok a „családok évében”. Mert GYES előtt nincs hitel.
Csak azért kaptak végül hitelt, mert havi apanázst kaptak tőlünk, amit nagyon okosan mindig utaltuk, és elfogadták állandó pénzforrásnak hiszen tíz éve folyamatos. Meglepő rugalmasság egy magyar banknál. Nálunk ez természetes.
Ezért most havi 250 000 forintot fizetünk. Ezen kívül még komoly anyagi segítséget is nyújtunk nekik, ebben a hónapban kb 300 000 forintot. Ebben is látod az üzletet? Ezen kívül rendkívül idős és beteg édesanyámat is „gyógykezeltetjük”, ami szintén havi szinten már több mint százezres kiadás. Miután örökség utána nem várható semmi, mert már 20 éve a mi segítségünkkel él, ebben sem látok anyagi hasznot. Ha Te igen segíts, bár már kértem de nem segítettél.
Harmadik ingatlanunk itt van, amit teljesen aljas módon saját magunk lakunk. Igen, ez egy nagy ház hatalmas kerttel, demonstrálva, hogy negyed annyi munkával öt év alatt nagyságrenddel többet értünk el, mint ott 22 év alatt.
Már csak hat év van hátra, és a mienk. A részleteket minden megerőltetés nélkül fizetjük, telik mellé új autókra, utazásra és luxusra. Jövő hónapban érkezik meg feleségem új Mercedese, mert a régi autója már öt éves. Na ez a dicsekvés. 🙂
Ezen kívül minden rokonunk és barátunk aki kijön hozzánk, a mi költségünkre jön, a barátoknak fizetni kell a saját repülőjegyüket, minden mást mi állunk. Egy turnus 10-12 nap. Ebben is látsz anyagi hasznot?
Még azt is elmondom, bármennyire is fáj nektek, itt nincs a „feleségem” pénze. Itt minden pénz és vagyon közös.
Azt sem értem, nyugdíjam mellett miért várjátok el, hogy dolgozzam? Nem tudjátok mit jelent a nyugdíj?
Nálunk mindig közös volt minden, akkor is mikor napi 21 órát dolgoztam, és Ő „csak” tanult. Bár ez sem igaz, mert egyetem mellett is volt munkája, csak fizetést nem nagyon akartak neki adni. Szokatlan ugye, hogy egy „libsi” család igazi család? Szokd a gondolatot.
Tehát így néz ki a mi megvetendő kapzsi életmódunk. Miután többször leírtam, így egyértelmű, hogy aljas módon akarsz te és barátnőd folyamatosan befeketíteni.
Azt sem értem, miért kell neked folyamatosan leírni hol lakom. Ez nem undorító? Igen, Letterkennyben lakom. És? Gyönyörű hely, Smaragd sziget legszebb megyéje. Ha szorgalmas vagy, megkeresheted a pontos címemet, mert gyönyörűen látszik a kis erdőnk benne a tavunkkal a légi felvételeken. Miért érdekel annyira és mért olyan fontos megosztani állandóan? Te bezzeg gondosan titkolsz magadról mindent. Ez így becsületes, igaz?
Gondolom elképzelni sem tudod, hogy egy egy hektáros rettenetesen elhanyagolt kert tündérkerté varázsolása mennyi munkával jár? Ez az én semmittevésem.
A magyar (nem) tudásod is érdekes. Véletlenül mindig úgy tévedsz, hogy a legsértőbb legyen, és a legnegatívabb a megszólított irányába. Azután nyafogsz. Alja ember vagy Bendegúz, sajnos ez tagadhatatlan.
Ui: Van itt egy ifjúsági klub, ahol a mi volt házimozi rendszerünkön hallgatják a meccseket, mert kapzsiságunkban nekik ajándékoztuk az egészet. Mi nagyon gonosz emberek vagyunk, a vak is láthatja „kedves” Bendegúz. 🙁
6:29 de.
Bendegúz79. Még egy apróság „kedves” Bendegúz. Ha esetleg feldereng dicső múltad, és valami huncutságra vetemednél, minden a bankunkon és ügyvédeinken (ír és magyar) keresztül történik, minden törvényes és minden fillérrel vagy centtel el tudunk számolni. 🙂
7:53 de.
Gabriel
2019 április 16
7:47 du.
a német eseményekhez is annyit értesz, mint a ló a hegedüléshez, hát még a papagájkommandó rothadt és pofátlan hazugságait kerepelni mint a bolond kereplő amit Pistike verebeket ijesztgetendő teker zajosan, én semmi mást nem kívánok neked húsvétra, mint veled essen meg személyesen ugyanaz bárhol is esz a rossebb amit a netuggykik csinálnak a venezuelai néppel…
a virágzó és gazdag Lybia megkapta amit te akarsz Venezuelába is és most milyen? és egyetlen ellenpéldát sem tudsz felhozni, nem lenne jobb ha bedugulnál vagy beköltöznél az általad olyannyira imádottaknál (nem kapsz vízumot? elintézzem?) a Bronx ba, Louisiana ba, Detroit kies negyedeibe ahol a patkányok kergetik a macskákat… és a többi kellemesen demokratikus kisvárosba ahol a cloaca maxima az utca hosszában fedetlenül és nincs ivóvíz csak valami barna rozsdás lé csorog a csapból… engem meg ne utaztass, nem vagy te TRIVAGO, meg én magamtól is 35 nél több országban láttam a valóságot
szóval dugulj már el, és hazudj annak aki most jött a kétórai vicinálissal Alsókisbürgözdről
8:17 de.
kenny
2019 április 17
6:29 de.
kedves Kenny, kellemes húsvéti ünnepeket, és boruljon virágzó zöldbe ami eddig még nem tette! (ahogy Jókai mondta valahol Rousseau ról: az ermenonvillei virány, ne bizonygasd, aki kétli nem érdemli… aki „olyan” az akkor sem hiszi el, ha odaviszed és megmutatod neki, és vannak „szegény” emberek akik csak bizonyos dolgokat bizonyos módon képesek
óriási az a tömör biblásítatlanításod… egyetértve, én magam is gyakorlom… lásd még a legutóbbi „biblikus választásokat” ott a siratófal tövében, hogy a könnyek meddig? dehát az önzés üli torát
9:32 de.
Rodeo11 Tudom és igazad van, de még mindig undorít ez az igaztalan vádaskodás. Azt hittem, sokadszorra már megértette ez a Bendegúz. Túlbecsültem.
Köszönöm, viszont kívánom. Gyönyörű tavaszunk van, bár egy kicsit hűvös, de a nap süt. A békák túltolták, tízezernyi ebihal fickándozik a tóban. 🙂 Minden bimbózik, virágzik, panaszunk nem lehet. Pesten minden rendben, egy hete jöttünk haza. Az egyetlen negatívumot tudod, az sajnos változatlan.
Az autó is hamarabb jött, mire megírtam a kommentet már jött az értesítés, szedjük a lábunkat, a boltban van. Ha valaki megérdemli, akkor a doktornő igazán megérdemli.
Mindenhez Zelenka szól, vagyis minden perfekt.
3:16 du.
Kerdeztem ILLE ISTRVANT megmagyarazni nekunk hogyan mukodik az „osztaale”.
Hay mi a femeert meg azt sem szabad kozolni Hpgy Ille Istvan lehetpseget kapna nekunk megmagyarazni azt ???
Hiszen azt a o allitasara tettem.
Senki nem ohajtana talan tanulni azt ????
4:25 du.
Azért mert arra sem veszi a fáradtságot, hogy legalább a szerző nevét helyesen írja le.
4:44 du.
Lám,lám … Rodeio szerint Hitler is teljesen demokratikusan lett megválasztva, és mint ilyen a Népakarat megtestesitöjeként gyakorolta jogait, tehát minden amit tett teljesen demokratikus és jogos volt.
Csauszesku is a hevenyészet tárgyalásán folyamatosan a Népre apellált, arra, hogy ö mint a Népakarat megtestesitöje csak a Népnek köteles elszámolni.
Már persze azzal amivel akar – mint ahogy a többi despoták is.
Mint Orbán példaképe, a Mossulini is.
Hát igy jártunk … innentöl persze Rodeionak mindenben igaza van, hiszen ha ezek a személyek a Demokrácia Valódi Megtestesitöjei – akkor valóban a demokrácia és a népakarat az egy nagyon kétséges intézmény,- mivel tudjuk ezek miatt Rodeio levonhatta azt a „jogos” következtetést, hogy demokrácia sose volt még sehol, csak demagógia.
Igen, 35 ilyen „demokráciát” végiglátogatott (hogy miért vajon?)
Bizony, ebböl arra jutni – Kanadából – hogy soha sehol nem volt demokrácia, hááát …. nagyon be kell lenni löve hozzá.
6:01 du.
kenny
2019 április 17
4:52 de.
Kedves Kenny, nagyon nem helyeslem, hogy szabatkozol! Akinek nem tetszik az bekaphatja, persze csak ha fizet érte! 😀 (Kiváncsi vagyok, hogy az utóbbit megérti-e! 😀 )
7:46 du.
Gabriel
2019 április 17
4:44 du.
meg kellene már egyszer határoznod (definiálni) mi is az a diktatúra, és mi is az a diktátor???? kétségben az egység!
eddig annyi látszik, hogy … de nem mondom… majd te felvilágosítod a nagyérdeműt
egyébként hidegen hagynak betűid…, megtanultam lapozni
9:10 du.
KENNEY maganbeszamolojara;
Csak altalanossagban reagalok hosszu egyeni korulmenyeinek a reszletes beszmolojara.
Mindenek elott, nem ertheto hogy valoban miert is nyujt itten mind az egyeni, csaladi es minden reszletes anyagi ugyeirol ?
Soha nem ajlanlatos egyeni dolgokat koznyilvanosagra hozni a weben.
Milliok vesztik egyeni adtaikat a modon allandoan.
Svihakok masok egyeni adtait hasznaljak nem csak anyagi-celokbol, mint hitelfevetelekre, de meg hazassag is ismerve hogy tortent masok neveben.
Hiszen nem igen hinnem hogy barki is erdelkelt lehetne itten Kenny minden magan ugyeivel.
Legalab is en egyaltalan NEM !!!
Talan csak dicsekedni, hencegni ohajt mind azzal?
Persze semmi benyomast nem hinnem hogy elert barkin is.
Vagy talan mas lehet mogotte?
Valmi bantja, aggasztja?
Tobbszor emliti feleseget, nem nagy szerlem sem tisztelet tukrozesevel persze.
Talan inkabb aggasztja valami abbol eredoen?
Ismetelten jelezte mar itten, hogy neje a bread-winner.
Az Irorszagi egeszsegi-szolgalatban bizonyara 20-30 szor tobbet vissz-haz mint Kenney magyaroszagi EMT nyugdijja.
Lelki-ismeret furdalas idez gyakran, boldogtalan, aggodo megelegedetlen, sot haragos, durva-egyeni magatartast.
Amit meg-allas-nelkulli ocsarakodo es legdurvabb, gyalazo es gyulolettel teli soraival mindeg bizonyit.
Ha tizlabbal magasabbnak erezzne magat mind azzal, az nekem teljesen jelentektelen am!
Tehat nincsen ertelme azt tenni.
De ha barmi is bantana onerzeteben, inakbb elfoglalna magat valami tevekenyseggel, miert-nem lehetne tevekeny, , miert-ne onkentes-munkat, masok korulmenyeit, jovoltabol elolenditeni?
Sot u.n. barmi alanyu csopoertos kozremukodest.
Barmi tennivalo is ertelmesebb es egyeni-megelegedeset hozhat inkabb mint masok megallasnelkulli atkozasai.
Elterelni unalmabol eredo problemait.
P.S. Barmi reagalasa szuksegtelen es jelentektelen, tehat ne is gondolja arra !!!
9:19 du.
Cris Adam;
Ille Istvan igerte kioktatni minket itten a kulkombozo befektetesek modszerein.
Velhetoen, mindekit nagyon erdekelt volna hogyan jovedlmezhtenenk , novelni vagyon jovedelmeiket!!!
11:31 du.
Szerintem sem erdemes sokat faradni B79-cel Kenny,
Valoszinuleg nagy reszet nem is erti annak amirol itt szo lehet, gondolom a google forditot hasznalja oda-vissza.
Legalabb is en csak nagyon ritkan tudok kivenni valamit a mondandojabol. Igaz elobb-utobb csak sikerul megtanulnia magyarul, ha kitartoan probalkozik. Bar hatekonyabb lenne, ha iras elott atnezetne valakivel aki kijavitja a hibait.
2:27 de.
Bendegúz79 Sokat irtál nem olvasom el. Kevés vagy te ahhoz, hogy gyűlöljelek. Nullákat nem gyűlölünk. Miért irtam le a mocskos rágalmaid cáfolatát? Mert nekem nincs miért titkolóznom. Veled ellentétben, aki a csatornában élsz, és onnan szóród az „okosságaidat”.Egy ócska provokátort nem gyűlöl az ember fia, hanem megvet.
3:55 de.
Inkább Bibi Kedves bibi. Akkor szabadkoznék, ha leülnék véletlenül a helyedre az asztalnál.
Én csak válaszoltam bendegúz aljasságaira (megint). Aljasságok, mert nagyon jól tudja, hogy hazudik. Miért, azt nem tudom.
Én azt szűrtem volna le a kommentemből, hogy Írországban a rothadó kapitalista „migránsimádó” nyugaton mennyire megbecsülik erkölcsileg és anyagilag az okos, tudós embereket (még itt sem elégé). Azt szűrtem volna le, hogy miért kell egy száguldó gazdaságban két keményen dolgozó fiatalnak komoly segítség a lakáshoz jutáshoz, mert a fizetésük kevés hozzá. Az is figyelemre méltó, hogy a nagy családbarát kormány alatt egy gyermeket váró család esélytelenné válik a lakáshitelre.
Az is feltűnt volna, miért kell két életét végigdolgozó magyar állampolgárt (anyát) komoly anyagi segítséggel ellátni minden hónapban, mert a nyugdíjuk az éhenhaláshoz sok, az élethez kevés.
Az is feltűnt volna, hogy nem egy mellét verő keresztény családról van szó aki állandóan a Bibliát idézgeti, hanem egy átkozott „libsi” családról, aki tudja mi a keresztényi szeretet, és azon kívül, hogy példamutató a házasságuk és az életük, hozzátartozóiknak nem engedik el a kezét egy pillanatra sem. Pedig ugye mindeni tudja, a „libsik” családellenesek és még gyerekük sincs, hiszen „buzik”. Még „libsinek” is rosszak vagyunk? Azt is le lehetett volna szűrni, hogy használt dolgainkat nem eladjuk kihasználva a kevésbé szerencsések helyzetét, hanem elajándékozzuk annak akinek szüksége van rá. Általában nem is tudják ki az ajándékozó. Talán még azt is le lehetett volna szűrni, hogy kár volt Őket Magyarországról elengedni (na jó engem nem volt kár, bár állásom még mindig üres, pedig nehéz munka kevés fizetésért. Nem értem miért nincs jelentkező).
Szeget üthetett volna a fejébe, hogy talán a Fidesz propaganda mégsem az igazat írja.
Sok mindent le lehetett volna szűrni, de már megjött Bendegúz válasza, és már az első mondatból látszott, semmit nem értett meg. Nem is olvastam tovább okoskodását, a vízben nem teremnek gondolatok, legfeljebb kifordítja a mondanivalómat.
Azt sem értheti, milyen nagyszerű érzés, mikor semmit sem kell titkolni, mert nincs szégyellni valónk. Ezért nagyon sajnálom őt a trollok homályos zugában. Mindenkit sajnálok, aki titkolózni kénytelen, fárasztó lehet.
Én azt szűrtem le újra bendegúz válaszából, szóhasználatából, hogy egy trollisklolába jártak bodával. Nem irigylem őket, nagyon komoly lelki deficitre vall.
Nem szabadkoztam, felháborodtam megint a pofátlan és aljas vádakon.
Ha járnék lakhelyén a csatornában, akkor szájon vágnám, de nem járok arra.
4:43 de.
Bendeguz79:
ha ide idéznéd, mi módon és hol ígértem meg a kioktatást – ami, lássuk be, sok téren rád is férne – sokban javítana a szavahihetőségeden, de addig csak hülyeségeket beszélő névtelen acsarkodó maradsz.
az osztalék működésének elmagyarázása – amúgy sem értenéd – nem az én tisztem, a cikkem se arról, hanem az Orbán és Tsai Rt. ténykedéséről szól. talán tőlük kellene megkérdezned, hogyan működik.
5:03 de.
slapaj:
aha. tehát az orbáni nepotizmus, a haverisztáni leosztások, az orbáni oligarchákra szabott pályázati kiírások a kapitalizmus farkastörvényei szerint valók. ez érdekes. akkor hol a 3,14csában van a kapitalizmusban érvényes nyílt verseny? mert ilyen Orbanisztánban nincs, ahogy kapitalizmus sincs!
amúgy nem állsz azon a szinten, hogy „írogatásnak” minősítsd szépirodalmi munkásságomat, persze, ez nem is csoda, még nicket is önmagad lenézésével választottál.
slapaj = a schlepp német kifejezésből elszármazott pestinémet (volksdeutsch & jiddisch) újságíró szakkifejezés.
Eredetileg a slapaj az alárendelt szellemisegédmunkát végző , leginkább kezdő, gyakornok újságíró volt. Aki aztán úgy maradt s képességeiből többre nem tellett, az televízió, sőt, 150 v-os hálózatunk fogyatékai miatt nem felelt meg elektronikusújságírónak sem, az revolver-újságíró slapajává züllött, akinek azért fizettek cikke alanyai, ha nem adta le a „riportot” a szerkesztőségben (maipestiül szeri’ben) Tkp.: a sajtómunkásság alja.
te vélhetően a közelében se jártál valódi sajtómunkásoknak, vagy, ha igen, hordtad a táskájukat, leszaladtál a boltba nekik tízóraiért, főzted a kávét, szóval, igyekeztél hasznossá tenni magad – már amennyire a te szinteden bárki is hasznos tud lenni.
11:10 de.
ILLE ISTVAN;
Ketnappal ezelotti soraiban allitotta, hogy nem tudom hogy „mi a befektetes”.
S azert kertem magat mint befektetesi szakertot, hogy lett volna jo reszletes ertesiteset nyujtani azon.
De a foszerkeszto es cenzor torolte azt a kerelmemet.
Errtjeto eddig ???
Tehat most azt iiten megismetelem !
2:19 du.
Bendeguz79:
kicsi huszár, ha tudod, hogy mi a befektetés – amint az szavaidból kitűnik – miért kellene bárkinek téged kioktatni e tárgyban? illogikus. érthető eddig?
ha esetleg ide idéznéd, hol is és miként állítottam, hogy befektetési szakértő lennék, nagyban segítene megítéléseden – lásd, mint fent, az előző esetben se sikerült idézned. tudod, az idézet nem ugyanaz, mint a rögeszméid ismételgetése, ráadásul, ha kérhetem, szó szerint idézd. tudod, klasszikusoktól úgy illik.
attól tartok, a cenzor fogalmával se vagy tisztában. lassan nem marad semmi, amivel tisztában lennél.
3:49 du.
A Magyar Nemzeti Szégyenfolt ugyanazt az utat követi mint a korábbi mágnások, nemesek. Először elhűlyítették majd kirabolták a magyart mindenükből. Nem Dózsával kezdték, nem is azzal az arany bullával, amiben minden benne volt kivéve az embereket. Az Ille jó tájon jár. Erre a pelenkás bendegúzra, vagy arra a sok kis felállított egérszarra akik idelenn pattognak egy velejéig rohadt rendszer védelmében, nem érdemes sok időt pazarolni. Nem velük kell foglalkozni hanem azokkal akik még nem lettek tökéletesen elhülyítve, akikben még él a kiváncsiság, az igazságosság, jogállamiság és a fenntartható fejlődés iránti tisztelet.
Ne olyan hangokat hallassunk amelyek az izraeli lábvízkereskedőket vagy a diétés vén tarokkegyesület pelenkás tagjait vonzzák ide le. Tudnánk, kedves hölgyeim és uraim ebben az alúljáróban egy olyan nyelven beszélni amely azokat a fiatal magyar fiúkat és lányokat vonzaná ide, akik a kiútat keresik abból a sötét alagútból amelybe a Tisza Istvánt és Horthyt imádó Felcsúti bugris vezette népünket ?
6:46 du.
Kenny, azokat a hozzászólásokat, amit itt leírtál és a higgadt reakciódat tanítani kellene.
mind bodát tekintve, mind bendegúznak adott válaszod epikai remekmű….
én bendegúzt nem olvasom mert zavaros, válaszolni nem érdemes neki, mert nem fogja fel, na meg az az alligátoros jelleme hozzá, ez nálam rendszerint az ugorgyunk kategória.
a magyar helyzetet pedig ennél pontosabban nem is lehetne leírni.
van itt még egy figyelemre méltó cikk, bár az osztalékkal csak érintőlegesen foglalkozik, de azért nem off.
Bozóki Andrással készített interjú, amelynek a címével – előrebocsátom – nem értek egyet, mert Lázárt legalább akkora brigantinak tartom, mint orbánt, de a mondanivalóval nemigen lehet vitatkozni.
https://24.hu/belfold/2019/04/15/bozoki-andras-lazar-jobb-miniszterelnok-lenne-mint-orban/?fbclid=IwAR2S_DSH4wzNLJ_q86EChsW6pjysHj0GgOs7IyASUIo0uSHF-RRx0Hkz_jA
10:41 du.
ILLE ISTVAN es Szandi Mandi;
Persze, mint a szerzo megallapitotta hogy en semmit nem tudok hogyan lehetne „vagyont-gyarapitani”.
S azt bevallottam neki, sot kertem hogy vilagositson fel azon.
Igazan szeretnem azt rudni, hogyan leheto az.
Nem hinnem hogy senki mast nem erdekelne.
Aki a fenti cikkeben allitasait adta, az bizonyara nem irta volna cikket teljes tudatlansaggal.
Hat miert tartana azt titokban tollunk ???
Meg Maduro elvtars imadojanak jo baratai is jovedelemznek a kapitalista kizsakmanyolasokon a Peti HuX-on.
Miert olyan remesen onzok azt titokban tartani ???
Nagyon varom valaszat, igazan szertenem tanulni modszereit!!!
10:50 du.
Egy jo-ideje mar nem hallottunk FIGYELO-tol sem.
Remelve minden rendben van vele !!!
11:38 du.
Bendeguz79
2019 április 18
10:41 du.
Gizi, ha meg akarsz gazdagodni, akkor ismerned kellene a kapitalizmus törvényszerűségeit! de azt sem ismered, mint a kérdésed kristály tisztán mutatja, benne élsz valamilyen „rendszerben” amiről halvány lila fingod sincs… vagy pofátlan provokátor vagy aki nem tud semmilyen nyelven sem írni sem olvasni és bárki megmagyarázza a nagyérdeműnek a gizi miért egy seggfej azt utálni kezded
én meg budzsuhaha
és le vagy ibrikálva és ki is röhöglek mint a röhögényt
hahahaha
1:43 de.
Bendeguz79:
„Persze, mint a szerzo megallapitotta hogy en semmit nem tudok hogyan lehetne “vagyont-gyarapitani”.
S azt bevallottam neki, sot kertem hogy vilagositson fel azon.
Igazan szeretnem azt rudni, hogyan leheto az.”
Mr Bendeguz79 kivételesen nagyon értelmes kérdést tett fel, válaszolok is. Vagyont gyarapítani (vagy akár megalapozni) munkával lehet; leginkább mások munkájával.
2:34 de.
Az allando mocskolodasbol lehet latni, hogy miert tart ott a magyar ellenzek, ahol tart.
Ugy latszik ugyanugy sajat magukat olik meg, ahogy vilagszerte a feher ember is a kihalas mellett dontott.
Kovetelniuk kellene az uraknak es a holgyeknek, hogy a Fikusz illetekese hetente, de legalabb havonta egyszer mondjon koszonetet a magyar ellenzeknek e csodalatos aknamunka lattan.
Ennel jobban nem is lehetne tolni a Fikusz szekeret! Gratulalok!
3:07 de.
Bendeguz79:
egy szó, mint száz, képtelen vagy állításaidat tőlem vett idézetekkel igazolni, ráadásul mellé beszélsz. semmi baj. igaza lehet Göllner Andrisnak: teljesen értelmetlen egy mentális fekete lukra, mint amilyen te vagy, egyetlen szót is pazarolni.
ami Figyelőt illeti, a nagy figyelése közepette vélhetően rájött, hogy a személyeskedésen kívül nem igazán tud szakszerűen hozzászólni a cikkekhez, így mellőzi a konzervatív jobboldali megnyilvánulásait.
4:22 de.
Tüske Zsófia Kedves Zsófi Igazából annak a kettőnek a motivációját nem értem.
Azt értem, hogy az egyik imádja a pártját és vezérét, a másik meg gyűlöli Magyarországot és szeretne okosnak látszani. Idáig rendben van.
A szándékos és aljas hazugságokat nem értem, azt, amikor tudják, hogy hazugság amit írnak, mégis körmölik folyamatosan.
Nem igazán értem, miből gondolják, ha engem (minket) sikerül befeketíteni, attól Magyarországnak jobb lesz?
No most. Ha valaki becsületes munkával pénzt szerez, akkor azt úgy fekteti be ahogy akarja, és a befektetés hozama is tisztességes pénz. Ebben semmi kivetni valót nem lehet találni, de ezt Bendegúz halálos bűnnek látja. A miértjét, azt sejtem.
Előbb elvtársnak gúnyol, majd mint kapitalistát szid. Tényleg ilyen hülye?
A mi esetünkben ez nem játszik, minket nem boldogít az, ha a folyószámlánkon nagy összeg szerepel. Az nulla. Nekem a 4000 euró nem érték, nekem az egy Naim erősítő. Ez itt a többségnek semmit nem jelent, csak talán Rodeonak. Ezt lehet megvetni, lehet kritizálni, lehet megérteni, de szándékosan kapzsiságnak titulálni nem, mert nem az. Az ember azért tanult, azért dolgozik, hogy profitáljon belőle. Isten nem azért teremtette az embert, hogy rossz élete legyen, az ember csinálja rossznak.
Az igénytelenség hirdetése mindig a gazdagok privilégiuma volt. Mindig csak a másokat próbálták igénytelennek nevelni. Az igénytelen Vatikán? Persze tudom, Ők csak jó szándékból őrzik és használják a kincseket, nehogy rossz emberek kezébe kerüljön. Persze.
Az a néhány ember aki elosztogatta a vagyonát, nem becsületes módon szerezte, azért csömörlött meg, illetve élete volt olyan élvhajhász, amitől megundorodott.
Ezt ránk húzni szintén nevetséges próbálkozás.
Mi a pénzt felhasználjuk, tudom itt sokan megvetnek érte, mert élvezzük a pénz adta lehetőségeket. Minden amit mi csinálunk, megvetendő hedonizmus, mert becsületes ember éhezik, fázik, gyalog jár és csak egy nadrágja van. Az sem zavarja Őket, hogy ez becsületesen megkeresett pénz, nem mások kirablásával szerzett. Bár Bendegúz próbálkozott azzal, hogy feleségem fizetése a szegények kizsákmányolásából származik, nyugdíjam pedig a fiatalok vérének szívása, de ezt ő sem gondolhatta komolyan. Remélem az ő érdekében.
Nem lehet úgy magukat felsőbb rendűnek tartani, hogy a másikat rossznak hazudják. Ettől csak rosszabbak lesznek nem felsőbbrendűek.
Az sajnálatos, hogy a liberálisokról való téveszméjük sokszor ütközik ellentmondásba, és ezzel nem tudnak mit kezdeni.
Egy liberális szereti a családját, nem örül a Notre Dame leégésének, ráadásul nem is „buzi”, és még csak nem is kábítószerezik a disznó. Jogszerű, hogy korlátolt ostoba kis énjük zavarba kerül, és bármi módon próbálják igazolni magukat.
A vezérük csak nem tévedhet. Még csak Bécsben sem rettegünk, nyugodtan sétálgattunk a Grabenen. Ez mégis, hogy lehet?
Persze, legjobb lenne nekik nem válaszolni, de ez őket nem akadályozza meg a rágalmaik leírásában időszakonként újra és újra. Úgy gondolom, akinek van becsülete, annak joga van azt megvédeni, így leírni, hogy ezek az alakok hazudnak. Ha ez dicsekvésnek hangzik, akkor dicsekszem, ne rágalmazzanak, nem fogok dicsekedni. Nem lehet mindenki olyan szerény mint az ibolya, van rózsa is meg kaktusz is a világon. Mi becsületesen felosztottuk magunk között, nekem jutott a kaktusz.
Ráadásul tudomásom szerint az álszerénység is bűn, és miért ne lehetne az ember arra büszke, amit saját erejével becsületesen elért?
Most megyek a kertbe ingyen élni, sajnos itt is elszemtelenedtek a gyomok és elburjánoztak.
8:36 de.
T.Ille Úr!
– Kivánok sok sikert, szépirodalmi tevékenységéhez, nekem is szívügyem a magyar nyelv, amitől sajnos távolodom…
– Külön elismerésem, hogy a jiddis nyelvbe is beásta magát !
– Nem tudom milyen kényszer alatt „politizál” – de lelke rajta…
8:42 de.
Tisztelt szerzo ur,
Lenne jo nyujtani valami felvilagositast, kovetve cikket, hogy hol talalhato informacio ertelemzni az adatokat azon a „ket evi 27 millios” osztalekon, es a Smidth Maria cegenek a „2,6 mrd huf” osztalekan, vagy jovedelmen.
Erteelemezni a jelenteset, hogy mik azok a vallalatok, mit produkalnak, mennyi befektetesek, mi az ertekuk, s talan felfogni hogy valoban sikeresek-e.
Erdemes e-befektetni azokban ?
10:41 de.
@ Nagy Lajos
Elég messzire estél te is attól a nagy fától, a fehér faj pusztulásával kapcsolatos siránkozásoddal. És a belgákkal ki fog törődni, hé? Vegyél magadnak egy pár szines ceruzát, szinezd át az embereket, és minden oké lesz a fejed viharos sarkában.
12:31 du.
Göllner András
2019 április 18
3:49 du.
nagy művészek sok mindent megmutattak, és hogyan… érteni kellene
https://www.youtube.com/watch?v=RAfk5GYqfwo&t=289s
1972 Buenos Aires
dehát az van, hogy …na jó… nem nézem
2:24 du.
ILLE;
Figyelo volt az EGYEDULLI itten aki soha senkit NEM sertett semmifele egyeni-gyalazkodasokkal.
3:46 du.
Bendeguz79
2019 április 19
2:24 du.
Bízunk benne, hogy Figyelővel nincs semmi baj, és jó egészségnek örvend. Viszont ebben téved, hogy nem személyeskedett volna soha. Számtalanszor megtette minden alapot nélkülözve is. Kétség kívül kevesebbszer mint mondjuk Maga vagy Boda Mária teszi azt, ez igaz.
Emlékezzünk csupán arra, amikor bizonyos Göllner Andrást olyan kontextusba helyezte, ahol véleményként kifejtette, hogy sajnos nem lövik le az ő definiciója szerinti „hazaáruló” mivoltja miatt:
https://imgur.com/a/pcQlK
..és ez csak egy ellenpélda az ön állítása végett a rengetegből.
8:02 du.
Göllner Andrásnak; nem a lenyegre valaszolt, de ha mar felhozta Belgiumot, elkuldok egy kis cikket, amit nem en irtam.
Budaházy Edda: Mordor
Brüsszelben jártam.
Szívszorító volt látni, ahogy ez az ország megadja magát az idegen hódításnak. Az utcákon hemzsegnek az arabok és az afrikaiak, fejkendős asszonyok vonszolják, tolják, cipelik gyerekeiket vég nélkül.
A központtól pár száz méterre már hegyekben áll a szemét, a kutyaürülék, a boltok előtt szoknyás férfiak ücsörögnek, feketék ordibálnak és a valaha szép színes belga házacskák előtt csapatokba verődnek a hódítók. Az őshonos lakosság pedig valami tompa közönnyel kerülgeti a betelepülteket, úgy tesz, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga. Lehajtja fejét és megszaporázza lépteit.
Sehol egy rendőr.
A villamos Romániára emlékezteti az embert, a buszokon négerek ülnek és a metró maga a rémálom. A budapesti metróállomások mikrobiológiai kutatóintézet tisztaságúak a brüsszelihez képest.
Bár itt is vannak lepusztult városrészek, de Tarlós Istvánt már rég agyonverték volna, ha Budapesten tömegesen ilyen állapotok uralkodnának. Este egy kis egészségügyi séta az életünkbe kerülhet, és a helyzet tragikomikuma, hogy még egy kést sem tarthatunk magunknál!
Persze a központi tereken nagyobb a rend, több a rendőr is, és vannak szép régi épületek, templomok, paloták. De minden omlik, mohás és pusztul. Atlantiszi hangulat. Látszik, hogy itt nem valami közepesen koszos társaság él, hanem itt egy magas kultúrájú közösség költözött össze egy szutyokban magát jól érzővel. És az utóbbiak győztek.
Mordor éjfekete földjén, sűrű árnyak mezején…
Az a magyar, aki inkább itt él ahelyett, hogy a hazajönne az őrült.
Nem csodálom, hogy országuk látványos elvesztését a belgák csak kábítószer hatása alatt tudják elviselni. Ha Új-Zélandon is ez a helyzet, akkor azt sem csodálom, hogy van, aki nem bírja tovább.
Tudjuk, hogy a Belgium-félék végigrabolták az évszázadokat, és nekünk nincs miért barátságot ápolni velük. Amíg mi a vérünket ontottuk a déli végeken, ezek a népek a törökökkel kereskedtek a hátunk mögött, és kövérre híztak gyarmataik vérén.
De az embert mégis elfogja valami nagy-nagy szomorúság.
És most az uniós politikusok, ezek a kutyák, akik ráengednek egy vitális, szapora, agresszív idegen tömeget saját népeikre, ezek, akik hagyják elveszni őseik földjét, ezek akarnak most minket kioktatni, demokráciából meg szolidaritásból? Ezek a haldoklók, akik saját magukat sem képesek megtartani, még utolsó mozdulatukkal minket is magukkal akarnak rántani? Ezekhez az „európai értékekhez” kéne nekünk idomulnunk?
Milyen kvóta?
Mindenkinek el kellene töltenie egy hosszú hétvégét Brüsszelben egyedül, nyakába véve a várost, mielőtt szavazatával május 26-án azokat az erőket támogatja, melyek a brüsszeli bürokrácia kebelén az Európai Egyesült Államok tiszavirág életű formációjáért küzdenek. Tiszavirág életű, mert 2 évtizeden belül könnyen a muszlim testvériségben találnák magukat.
9:05 du.
Nagy Lajos
2019 április 19
8:02 du.
„valahol” azt olvastam, tegnap, friss újságcikkben, hogy a „nyugati kultúrának” lőttek, így múlt időben… nem akarom a történelmet idézni mert aki tudja unná aki meg nem tudja azt meg nem érdekli! lényeg az, hogy a csodálatos „nyugat” és itt hadd emeljem ki a Renascimento csodáit és az utána következő évszázadok alkotásait, tudomány művészet és gazdaság… de megmaradt (inherens) az amit az általad idézett cikk említ, a gyarmatosítás, az apartheid, a rasszizmus, és a vallási fanatizmus mert mert a gazdaság urainak nem érdeke a felvilágosult tömeg, jobb hagyni őket a hitben (bármit is jelent ez a hit) és a tudás hatalmát meg akarják tartani maguknak, nem megy!!! egy példa az usa képtelen előrukkolni egy 5G vel tehát bárki (mindegy ki az) aki előáll vele az ellenség lesz, mert az újfajta gyarmatosítás már 70+ éve folyik vérrel és fegyverrel és a gazdasági (egy frászt, profit!!!) érdek mindent letarol, mint az egyszer élünk most és hogy mi lesz holnap meg holnap után az már nem az ezek gondja (egyébként is kihalóban vannak, a kor azaz idő nem áll meg bármennyire is szedik a szereket ellene… a gerontológiai tanulmány az usa szenátus és kongresszus bebetonozott tagjaival (méghogy választások hahahaha) van olyan aki 45 éve ott koptatja az ülepét és segíti a gazdáját aki a, profitért bármire képes és ez látszik ma szerte a világban… nem igen propagálja senki amit Nelson Mandela írt Obama nak, az sem teszi ki az ablakba!
„ezek” a bevándorlók ingyenélni akarnak és felemésztik a környezetet és továbbállnak miután már számukra sem jó az amit „létretönkretettek” ne fessük az iszlámot a falra mint a minden rossznak okozóját, minden vallás retardált az iszlám olyan országokban jött létre, ahol a létkörülmények nem rózsásak, és ha nem találnak a homok alatt fekete aranyat a kőkorszakban maradnának mert a napon 65C° van és nincs folyóvíz, ami van azt összekoszolják… egy másik vallás akarja megmondani az iszlámnak hogy mit és hogyan, azaz két retardált idióta veszekszik a semmin… és mindezt bizonyos profitéhes senkiháziak kihasználják és fogadásokat kötnek cinkelt kártyákkal és fenntartják a káoszt mert a zavarosban könnyebb (egy nyavaját, de azt hirdetik… egészen rendbe jöttem mióta: saccperkábé évek óta nem is tudom fogni a CNN t és a többi csatornát és a neten -természetesen- nagy ívben elkerülöm őket)
a bevándorlók azt akarják visszakapni amit elraboltak tőlük évszázadok alatt de nem ébrednek fel hogy bilibe lóg a kezük, mert az aranytojást tojó tyúkot darabolják és zabálják
és ehhez van ám mindenféle propaganda meg elterelő „hadműveletek” nehogy meglássa a bamba hogy nem fogja tudni eltartani magát és a szaporulatát sem, mert…
nem jó ez így, de az nem megoldás amit „bizonyos” körök annak neveznek
még egy renascimento vagy a Götterdämmerung nincs más! idő kérdése!
10:03 du.
még valami (kockáztatva, hogy cenzor nem engedi át)
magánvéleményem, hogy a fekete lyuk propagandakampánya amely ráadásul semmiféle gyakorlati hasznot nem hoz a következő 100 évben elfedi az elnöki rendeletet (ugye az usa nem diktatúra?) amellyel több tízezer tudós és magasan kvalifikált kutatót rak az utcára azzal, hogy a megújuló energiákat kutató intézeteitől megvonja 100%-ban az állami hozzájárulást és a széntüzelésű erőműveket preferálja, mert az a lobby ami fizeti a golf pályáit?
és akkor a retarded kicsoda? Boston Orlando vonattal 24 óra ha odaér ugyanaz a távolság Kínában: 2,3 óra
dehát…
8:05 de.
A TEHETSÉG AZ TEHETSÉG
hírlevél
A cikk lényege tisztűűtt hőggyejim és urajim, hogy az én csúti kenyerespajtásom és strómanom beprotezsáttam a világ leggazdagabb emberei közzzé…
Képzeljék ő, Mészáros, egy gázos polgaaar és mester, nomeg fakadémia elnök ma már
Ő ma a VILÁG 2057-ik LEGGAZDAGABBJA.
Hozzátéve, hogy ezt konkrétan egy hónapja közölték, azóta már még előrébb is lépett ez a hozzám hasonlóan igen egyszerű pór.
Aláírás:
Orrban Vuki
Hjraa Felcsút SK.
8:12 de.
T.Christopher Adam
Én az Ön helyében ezt a Nagy Lajost a 8:02-es . n á c i . cikk leközléséért egyenest kiebrudalnám a komment rovatból…
Üdvölettel: DG
9:40 de.
Kenny!
Osztom a mondanivalódat, osztom a felfogásod a javakról is, vagyis az ahhoz való hozzáállásodat is.
Ha már csak azért is, mivel nem tudom hogy Te ismered-e, de volt egy Jézus Cristus nevü egyén ugy jó 2000 évvel ezelött, aki szinte tökéletesen azonos nézeten volt ebéli ügyekben.
Most a napokban sokat beszélnek róla, amugy csak szamárságokat, mint általában.
De egyben azért nem értek veled egyet:
Bendegüz nem utálja és nem gyülöli a a magyarokat ugy általában.
Ha jól értelemezem zsidógyökereit tekintve ezt persze megtehetné, tekintve az elmult századok történéseire, de nyilván baromság erre csak a magyarokat kipécezni, hiszen az ugymond „europai kultura” emlöin nevelkedettek (ha az alatt a „kereszténységnek” kihirdetett hamis vallásosságot értjük) bizony nemzeti válogatás nélkül jó 1500 éve zsidógyulölök. (Antiszemiták)
Bendeguz csak mint egy „külsö szemlélö” vagy „”téritö”” igyekszik rámutatni a magyarság faj- és öngyülölö, önpusztitó magatartására, ami a nem más, mint „A magyar átok” Kölcsey-vel kifejezve.
Hogy ezt kicsit nehéz értelmezni, aláirom, de hát ki igy, ki ugy.
Tényleg nagy kár, hogy magyarul nem igazán lehet értelmezni a mondanivalóját (sokszor), és mivel a magyar történelemben nem él benne, igy persze sok dolgot nem is érthet meg, de sok olyan is van, amit jobb lenne ha a magyarok se gondolnák ugy, hogy értik.
Mivel inkább csak „azt hiszik”
kellemes további ünnepeket!
10:44 de.
Gabriel Elfogadom, hogy Bendegúz nem gyűlöli a magyarokat, nem látok szerencsére a fejébe. Azért mégis furcsa, hogy többször bukott ki az egész magyarság irányába gyűlölködő, megvető megjegyzés, és szavai is mindig véletlenül a legsértöbbek. Te ezt hiányos magyarságának tudod be, én nem vagyok ilyan jóindulatú. Mindegy is.
Jézus Christus? Igen, hallottam róla már valamit harangozni.
Neked is kellemes Húsvétot, hiszen tudjuk mindjárt feltámad! 🙂
11:06 de.
MINDENKINEK KELLEMES TOVÁBBI ÜNNEPET!
3:20 de.
Rodeo11nek; en nem hiszek a vallashaboruk mitoszaban. Ugy latom maga sem, de mintha maga nem ismerne fel, hogy ha az egyik felet vallasi alapon tuzelik fel egy olyan masik fel ellen, akiknek a vallasa mas, akkor azok, akikre ratamadtak nem vallasi alapon harcolnak, hanem csupan az eletukert, illetve a relativ szabadsagukert.
Mert valljuk be oszinten nem mindegy, hogy odahaza bekesen turom a foldet, vagy egy rabszolgapiacon kiherelten varom az uj gazdamat.
5:36 du.
Nagy Lajos
2019 április 21
3:20 de.
hahahaha
háborúnak háború a neve… hogy belekevernek vallásokat
(észrevetted e, hogy a monoteisztikus vallások „istenei” harcoltatják a híveiket, azaz a politikusaik vallási mezbe öltöztetik a piszkos anyagi érdekeiket és a kapzsiságukat meg az ingyenélésre) a monoteisztikusban hol helyezkedik el a szentháromság?
a politeisztikus hitűek sokkal kevésbé uszíthatóak!!!!
(ki is fizeti az usa hadiiparának trilliókban mérhető költségeit???
ugye nem hiszed, hogy a Joe a 12. alsó Karolina szélsőről a titkos kenderültetvényes adóiból?)
elrabolják és kikényszerítik mert a sok vazallus seggfej assziszi, hogy az nekik is jó…hogy milyen hülyék?
hát ilyenek, mert van egy varázsszó (számomra nincs!!!) a demokrácia „bevitele” bárhová ahol nem akarnak vazallusok lenni, letolják a torkukon mint … szóval azt
ennyit erről háborúk vallási nevek alatt piszkos anyagi érdekekért
a sok sok trójai háború ugye Trója olyan helyen volt, hogy nélküle nem lehetett továbbhajózni és adót szedett, utána nem volt adó de nem is volt hová hajózni sem Agamemnon és bandája akkora hülyék voltak mint a rómaiak a pún háborúikkal
Hannibál ante portas hahahahaha
és mindegyiknek ez a vége utána egy darabig csend szokott lenni de már 75 éve nem alakult ki mint a fidexkft programja: folytatjuk
milyen kicsi a világ
8:11 du.
Nagy Lajos
2019 április 21
3:20 de.
majdnem kifelejtettem a lényeget, a
„demokrácia” is egy vallás, hinni kell benne, mert egyébként sehol soha nem létezett
hahahahaha
ok a háborúra, hajánál fogva előrángatják a netuggykik