Ne mi legyünk a legmagasabbak

2019 június 8 8:57 de.17 hozzászólás

Emlékszünk még a sárazsadányi szőlőkre? Amikor nem volt taggyűlés? Orbán Viktor első miniszterelnöksége idején történt mindez, akkor mondta a megjelent a tagtársaknak, hogy ne mi kapjuk a legtöbbet. És tényleg nem ők kapták a legtöbbet. Csak a második legtöbb támogatást nyerte el az a társaság, amelynek a miniszterelnök felesége, Lévai Anikó is tagja volt. A korrupciós botrányt azzal a cinikus bírósági végzéssel úszhatták meg az érintettek – Orbán és társai – hogy az összejövetel hivatalosan nem minősült taggyűlésnek.

Most meg itt ez a meglehetősen zavarbaejtő fotó. A Miniszterelnök Sajtóiroda tette közzé, június 4-én készült, a Nemzeti Összetartozás Napján, Széphalmon, a Kazinczy kertben.

Ami feltűnő: Orbán Viktor nem szokott ennyire magas lenni. Kicsi és korpulens, ezért is furcsa, hogy képen látható emberek közül mindössze néhányan magasabbak nála. Mintha megnagyobbították volna a Vezért, hogy magasabbnak, délcegebbnek hatalmasabbnak látsszon. Még a valóságosnál is igazságosabbnak.

Volt már ilyen a történelemben, meg olyan is, hogy a szükségtelen személyeket kiretusálták a képről. Trockijt a szovjethatalom idején, Pozsgay Imrét a lakiteleki sátorból.

Láttunk már olyan képet is, ahol Lázár János, akkor még miniszterként üdvözli Orbánt. Kissé megroggyantott lábakkal, így próbált nem nagyobbnak látszani a főnökénél. Mert annak soha sincs jó vége, ha egy beosztott nagyobb főnökénél.

Szebb nála, okosabb, tájékozottba, hozzáértőbb.

Tisztességesebb, teszem azt.

Nézzük a képet és zavarban vagyunk. A teljesség kedvéért azért megjegyezzük, hogy talán mégsem manipulált. Lehet az is, hogy sikerült olyan embereket válogatni Orbán köré, akik közül a legtöbben kisebbek nála

Ha így van, akkor mi kérünk elnézést.

Föld S. Péter




17 hozzászólás

  • az egész egy rakás szerencsétlenség ahogy ezek ott összeizélődtek… szakember megnézné látná fotodóshop utólag tették bele az O1G-t
    ki is vasalták a roggyantásokat a pantallójából, majdnem olyan mint egy egy normális öltöny

    bruhahaha

  • A kepen lathato nyolc (8) ferfi kozzul, negy (4) ketsegtelenul magasabbak.

    Talan mert Orban tuklzottan O-labu.

    De nem letezett volna magyarorszagnak miniszter-elnoke aki magasabb volt meg fej-nelkul is ???

    Mint FDR polioja miatt nem volt kepes felalni a labain.

    Hat mi a pont ebben.

  • csak a rend kedvéért!
    „A korrupciós botrányt azzal a cinikus bírósági végzéssel úszhatták meg az érintettek – Orbán és társai – hogy az összejövetel hivatalosan nem minősült taggyűlésnek.” – egy kicsit, na jó nagyon szépítése a dolognak!
    Az történt, hogy a dologról beszámoló ÉS-t büntették meg ezért!

  • Nekem azt tűnt fel, hogy a „kompozíció” közepén csak kanok vannak. A hölgyek a perifériára szorultak. Gondolom a konyha már tele volt.

  • Rodeo! Az a nadrág változatlanul rogyik. De nem érdekes.
    Az is lehet, hogy Széphalmon többségében „mokány” magyarok élnek. Volt Magyarországnak alacsony miniszterelnöke – nem cseréltem volna el a szép szál grúz legényre, de még a „daliás” mostani USA elnökre sem.
    Fiúk! Mikor értitek meg végre, hogy nem a méret számít?!
    Amúgy jó lenne,ha a díszes társaság nemcsak vitrin mögött nézné a magyar nyelv gyönyöű produktumait. Pl. A himnusz költőjének e sorait: „És mond: Honfi, mit ér epedő kebel e romok ormán?/Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér” (Kölcsey Ferenc: Huszt)

  • Találom Ezt a kicsik találták ki. Bizony fontos a méret. Ahogy egy kolléganőm mondta, ha egy férfi magas, félig már szép.

  • ˙

    Azért ha Orrban tudja, hogy a felvilágosult, nem akarom mondani, hogy megvilágosodott* Kazinczy Ferenc mennyire gyűlölte az (illiberális) önkényt, akkor ez a >besötétedett< "Fiatal Demokrata" 😀 bizony nem Széphalmot választja e múzeum színhelyéül… De nem tudja. Nem tudja, hogy Kazinczy nemcsak nemzethyben gondolkodott,hanem nemzetköziben, és legalább annyira…

    .

    * Az "illuminátus" tagja.

  • Talalom!

    Ha nem számít a „méret”, akkor mi a f…nak az a vastag cipősarok, meg a magas sarok ??? Vagy csak lábujjhegyen
    Nameg, miért állította a magasabbakat tőle távolabb és méghátrébb ?

    Hidd el, hogy Cipollát* egész életén a törpesége lelki traumái kísérik sőt kísértik és mi magyarok is ma mindennek isszuk a levét…

    .

    * Thomas Mann: Mario és a varázsló

  • Bendegúz

    Rossz példa, az emberiességében is igazán nagy formátumú Franklin D. Roosevelthez hasonlítani ezt a kicsinyes senkiházi keresztapát [vagyis godfathert].

    Apropó, 2010-ben alighogy ez a Lego-Napoleon* hatalomra került első dolga volt a Budapest felszabadításában oroszlánrészt vállalt, és közülünk túl korán eltávozott amerikai elnök nevét leszereltetni a róla elnevezett, azelőtt Lánchíd-térről.

    „Nála nagyobbakat” ez az alak nem tűr meg a közelében. Persze napoleon is így volt, csakhogy ott legalább volt gógyi, emberi tartás és bizonyított hadvezéri attitűd… Orbán, csupa-csupa kisebbségi komplexusból adódó, hazug svindler természet. [Ld.pl. a saját pávatáncát ecsetelő nyilvános, diplomaták előtt előadott önvallomása.]

    .

    *Lego-Napoleon: ezt a rémesen a találó nicknevet Bödőcs Tibor adta neki. 😀

  • 4:59 helyesb.

    vastag cipőtalp

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Vegyétek már észre, hogy csak pipiskedik !

    Azért olyan szenvedő a pofázmánya, mert még egy futballistának

    is nehéz a lábujjhegyen állást oly sokáig elviselni…

    Igazán adhattak volna rá akár stoplis focicipőt is, abban aztán

    tényleg önmaga. Még az Ó-láb sem hat annyira furcsán, mint így,

    mert abban még a látszat is délcegség benyomását keltheti…

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Róna Gyuri 9,37

    És ha csak az egyéni ügyben lenne ez a r e l a t í v . j o g s z e r ű s é g, de a nagy ügyekben ugyanezt érvényesíti az Orbán-Lévai duó fontos a . k ö d ö s í t é s .

  • THU!

    Néhány másodpercnyi szemlélgetés után én is úgy találom, hogy lábujjhegyen áll, méghozzá nem is kicsin! Ő aki kisbíró módra a hasát előretolva feszít mindig, úgy hogy a két keze a zsebében, most csak úgy áll leengedett karokkal, ilyen szerencsétlen ábrázattal? Zsebre vágott kezekkel majdnem lehetetlen a lábujjhegy – hiszen oda az egyensúly! Legalábbis úgy, hogy ne dőljön ki a sorból mint egy krumplis zsák!

  • SchumackerLady

    Geyza! 4:37

    Amit itt leírsz a tökéletesen megfelel a tényeknek, ám amikor ITT a Vöröshadsereg véráldozatait, mint bizonyítékot hozod fel érvül sokan nemcsak felszisszennek, de azt is mondják, azoknak meg úgy köllött (káposztába hús köllött)…
    Ezek továbbra is szívesebben látták volna itt a többi nácit, „akikkel ki akartak törni” az ostromgyűrűből. Nekik a lakosság élete és érdeke nem is számított… Ők azok is akik, vagy akiknek az unokái még ma is Drezdáért hullatnak álságos krokodilkönnyeket miközben idehaza a lakosságra szánt szándékkal ráhúzták a legszörnyűbb szenvedéseket…
    Azok a szovjet katonák, az odahagyott és odaveszett otthonaikkal, családjaikkal és Jóska Bácsival a hátuk megett igenis hősök voltak a javából. Itt is a megtámadott hazájukért harcoltak és ennek tudatában győztek is…

    Üdv!!! SL

  • DON GOLO;

    Az egyent nem ismerem, hala Istennek.
    Tehat az egyeniseget nem akarnam, s nem vagyok kepes itelni.

    De a kozismert tetteit azt nagyon es mindeg itelem itten.

    S HA olvassa es ertelmezi soraimat mind az egesz magyar-allamhatalom mukodeset nem csak ertelmetlennek, esztelennek, de sulyosan a kozgazdasagot es az egesz tarsdalmat sertonek es veszelyeztetonek latom.

    Kezdve a leg-fontosabb gazdasagi,anyagi ostobasagaikat.
    Az oeiasi allam-burokracia, a tulkoltekezesei, adorendszeret amely nyomoritja a nemzet anyagi lehetosegeit, a kozgazdasagot.

    Europa kozgazdasaga nem a leheto leg-kivalobb allapotokban van.

    Meg Kina is jelentosen lassuloban van mar masodik eve.
    Japan soha nem labalt ki a problemaikbol.

    A US is a kozeli lassulas lehetosegeit mutatja.

    A jelen kormany szorja a penzt mintha az szemet lenne.

    Iger mindent mindenkinek.

    Penzt a terhessegert es szulesert, lakas, kocsi vasarlasra,stb.

    Vilagszerte a leheto-leg-szuksegtelenebb dolgokra.

    Ugyanakkor az inflacio jelentosen emelkedett.

    Ma reggel olvastam, a penzugyminisztertol :
    ” A hazai vallalatoknak a nagyosszegu ,hosszu tavu es szabadon felhasznalhato forrasert cserebe vallalniuk kell kezdeti hitelminositeset es annak eves felulvizsgalasat.”

    S magyarorszag kozgazdasaga a kulfoldi vcegek befektetesein alapszik. Aminek sikerei az europai alatalanos kozgazdasag allapototain fugg!

  • Bendeguz79
    2019 június 9
    11:11 de.

    gizi mi történt veled? a valóság rálépett a bütyködre?

    az usa nem lassúl!!! még hogy lassúl? tolat kérem szépen azaz retrocede avagy pirézűl: shunt!

    essetunni

    ahol a valós érték 1,2 trillió és a derivatívok 25 trillió ott már a zuhanás esete forga fenn… esetként

    méghogy hitelminősítés? valahová el kell baszni a sok kinyomtatott zöld papírt a feasibility study-t meg nem is ismeritek…mikor kértem ilyet onnan usánkából kétszer visszakérdeztek komolyan gondolom e és ha igen az milyen

    egyébként jól vagy? az agyhúgyköved nem mocorog?

  • kedves nagyérdemű közönségünk most azt láthatják, hogy nem láthatják a gizi (és lebendézi magát előtte de az nem lényeges), reakcióját a szakmai kérdésemre (mint soha korábban …megfutamodik és mátyáskirály fürtjeiről óbégat)
    pedig olyan jó lett volna tudni mit mond a szagember

    dehát? ha nem hát nem szólt a sündisznócska és leszállt a súrolókeféről