Orbán Viktor levelet írt nekem
Erre jövök haza 11 napnyi párizsi tartózkodásom után! A viszonyunk több, mint hűvös, így nem is értettem, mit akar tőlem?
Nos, megnyugtatott, hogy a gazdaság idén is jobban teljesít – hogy miben és hol, nem részletezte, igaz, nem is tartozik rám, jobban teljesít, és kész! Ha ő mondja, biztos úgy van.
Csak aztán hazudik egy bekezdésnyit, mi szerint 2010-ben vállalta a nyugdíjak értékének megőrzését, ami azért annyira nem sikerült neki, és 2013-ban és 2014-ben csökkentette a nyugdíjas háztartások rezsiköltségeit, ami mellett azóta is kitart.
Ezzel csak két bajom van: ezek szerint csak mi, nyugdíjasok kaptunk rezsicsökkentést? Amit azért annyira nem lehet észrevenni, de, ha ő mondja, biztosan úgy van! Ám akkor mi van a több milliónyi nem nyugdíjas háztartással? Azok nem kaptak rezsicsökkentést? Micsoda felháborító diszkrimináció ez? Rezsiszilárd fúziós pacalbiztos erről miért nem szólt eddig?
A másik bajom az, hogy ez az egész rezsicsökkentés úgy kamu, ahogy van. A földgázról egyértelműen kiderült, hogy ha nem az állami kereskedőn keresztül kerülne be az országba, hanem piaci áron, VALÓBAN lehetne rezsicsökkentésről beszélni, de így? Azon felül érdekes módon valamiért csökkent a földgáz fűtőértéke. Nem kell ehhez semmi féle tudományos tohuwabohu, elég feltenni egy fazék vizet a lakótelepi gáztűzhelyre, és mérni, mikor kezd el forrni a benne lévő víz. Aztán ezt az igen egyszerű kísérletet el lehet végezni pl. egy PB-gázpalackos tűzhelyen. Érzékelhető lesz a különbség.
Aztán ott van a villamos energia, ami egy másik kamu. Itt ráadásul még a számlán is feltüntetik – szigorúan zsűri által meghatározott magenta-színnel és betűnagysággal/formával – mert ez olyan rohadtul fontos – eddig mennyivel is vertek át. A számla ugyanis olyan részletezésben készül, mint egy Burda-szabásminta, a pórnak fingja nincs arról, mi is az az „elosztói alapdíj”, „energiahasználati alapdíj” – mégis, mijafaszt használnának, e=mc2-t? – , „rendszerhasználati díj”, „szénipari szerkezetátalakítási hozzájárulás” – ami úgy EU szinten fontos lenne, de mi éppenséggel nem járultunk hozzá, hiába, Pénztáros Lölö megvette a Thorez külfejtést Gagarin hőerőműstől, csak nem tesz a Gazda neki keresztbe? – , „kapcsolt termékszerkezet átalakítás” – hogy ez mi a bánat, senki nem tudja. Azon felül, mivel én csoportos beszedési megbízást adtam a szolgáltatónak, még azzal sem fárad, hogy részletes számlát küldjön, így fogalmam sincs, mennyit is takarított meg nekem a Gazda.
Mind1 is, a lényeg, hogy rohadtul rezsicsökkentettek vagyunk.
Noch dazu, a nyugdíjasok továbbra is számíthatnak a magyar kormányra. Hát, ha ő mondja… Mondjuk, ellopni tőlük már nagyon nincs mit, max. a hátra levő éveiket. A szintén kormányzati magyar egészségügy ehhez hathatós támogatást ad, privát ellátásra meg – amióta ellopták a nyugdíjpénztári megtakarításokat – a zömnek nincs esélye.
Minden esetre a Gazda jó egészséget kívánva üdvözöl. A könnyem is kicsordult ennyi törődés olvastán!
Ja, hogy a mellékelt csekkeket beváltandó, Gödöllőre kell, hogy autózzak az ELMÜ ügyfélszolgálati (?) irodájába, már smafu. De mit csinál az a vidéki, zsákfaluban lakó nyugdíjas, akinek nincs autója, de a szomszédjának se, a sógorának se, ám az ügyfélszolgálati iroda a megyeközpontban van?
Csókoltatom a Gazdát!
8:57 de.
Nem tetszik a rendszer?
9:18 de.
És mit csinál, aki szénnel-fával fűt, vagy távfűtéses lakásban lakik? A sokmilliárdért kinyomtatott, postázott papírokat ugyanis kizárólag a villany- és a gázszámla kifizetésére lehet használni.
Hogy miért? Mert a tüzelőanyag-kereskedelmet és a távfűtőket MÉG nem államosította a rezsim, az elektromos és gázműveket viszont már államosította: persze baráti kezekbe adva. Két legyet üt egycsapásra: KÖZPÉNZBŐL növeli a haveri cégek nyereségét, és megsimogatja az erre vágyó, az okokról mit sem sejtő idősek fejecskéjét. Ahelyett hogy betartaná a nyugdíjtörvényt, és legalább a Matolcsy bank által elismert infláció mértékével emelné a nyugdíjakat.
9:43 de.
Mit csinálnak a papírokkal? Megjelentek az első apróhirdetések, amikben árverésre bocsátják az utalványokat. Nyilván abban reménykednek, hogy így talán a névérték felénél többet kaphatnak értük.
Ha faluban lennék polgármesterjelölt, most névértéken, készpénzért vásárolnám meg az utalványokat. Nem nagy tétel: 4,5 MILLIÓ FORINTÉRT ÖTSZÁZ NYUGDÍJAST KAPHATOK – olcsóbb, mint egy óriásplakát. Márpedig 500 voks egy nagyobb, 4-5 ezres faluban is eldöntheti a végeredményt. Ráadásul március végéig vissza is kaphatom ezt a 4,5 milliót a számláimban. Vagy szóróajándékként adhatom olyanoknak, akiknek még van villany, gáz a házukban: párszáz szavazatot ez is hoz.
9:56 de.
Mind ez a „rezsi-csokkentes” a bizonyitek hogy a magyar allam monopoluimi hatalmat gyakorol. Mifele tarsadalom az ahol az nem lenne torvenyellenes ???
11:31 de.
Miklos Banfi
2019 szeptember 18
8:57 de.
Örűjjünk.
(Wazze)
11:35 de.
Talalom:
Már árusítgatják a rezsi-csökk.utalványokat.
Potom pénzekért.
11:36 de.
Jókora átb..szás ez a rezsiutalvány.
Egy gazemberség.
12:44 du.
Miklos Banfi
2019 szeptember 18
8:57 de.
nincs benne semmi, ami tessék 🙁 de nem is nekem kell, hogy tessen, hanem a Boda-féle lelkesen bégetőknek. nekik meg tetszik, ráadásul el is hiszik, hogy kurva sokat megtakarított nekik az állam – mert hát, az már csak ilyen jóságos – és nem számolnak utána, mert nincs viszonyítási alapjuk.
pedig hát: 25 dkg. gluténmentes kenyér (van ugyancsak sok lisztérzékeny nyugdíjas) 840 huf-ba kerül. még szerencse, hogy ezt az alamizsnát nem lehet ilyesmire költeni, 10,5 nap múlva már nem telne rá, és csak szidnák a kormányt. de hát Auschwitzban se kaptak több kenyeret a foglyok. sőt, a Gulagon sem.
de ne osszuk vissza e nagylelkű adományt semmi féle élvezeti cikk kiváltására, maradjunk a realitásoknál: mind1, mit kommunikálnak, a megalázó nem az összeg, hanem a gondolat, hogy ezzel megvehetők a nyugdíjasok. igazuk van, megvehetők. de még erre is rátesznek az inflációs eltérés miatti utólagos, 0,7%-os (!!!) nyugdíjemeléssel, amivel a minimálnyugdíjon tengődők – 3.237-re teszik a számukat – kemény 199,5 huf emelésre számíthatnak! ja, miért nem dolgoztak többet, több pénzért? a kérdés jogos. ugyanazért, amiért nem harangoznak Porosfalván, aminek 100 oka is lehet. az első: mert nincs harang…
na, most tessék számolni: 583.358 nyugdíjas 50 és 100ezer között kap, na ők sem fognak örömtáncot lejteni. persze, a nyugdíjasok összáma 1.997.898. ebből húszan millió huf feletti nyugdíjat kapnak, ketten 2 millió felettit. na, ők örülhetnek. igaz, nekik a százezres emelés már nem jelent semmit. valszeg nem is szavaznak, leszarják az egész cirkuszt…
12:46 du.
Geyza
2019 szeptember 18
11:36 de.
nem az, csak sima porhintés, valamint a tűrőképesség tesztje.
1:24 du.
Ille!
1/A nyugdíjak vásárlólértékének megőrzését (prémium,visszamenőleges emelés..)a kormány évente rendszeresen biztosítja(míg Gyurcsányék a választási etetésként…. adott 13-ik havi nyugdíjat röcid időn belül csökkentették, majd megszüntették)
2/ Ami a mostani egyszeri rezsiutalványt illeti,azt valóban csak a nyugdíjasok kapják,de a rezsicsökkentést, ami 2013 óta
folyamatos,ugye minden magyar család megkapta kapja és nem csak a
-nyugdíjasok!!!!!!!
2013-ban 30 %-os csökkentés volt : januártól a a gáz,áram,távhő
ára 10 %-kal ,és novemberben további 11.1 %-kal csökkent,a víz-csatorna és szemétdíj ár PEDIG 10 %-KAL….
2014-ben április hóban a gázért és az áramért 6.5 %-kal,míg az áramért szetzemnnertőé 5.7 %-kal,a távhőért pedig 3.3 %-kal kevesebbet fizettünk! Ezzel szemben a szocik idején nem kicsi….gázáremelés volt!A szénnel fával fűtők is kaptak támogatást!
3/ Orbán meg ugye minden magyar háztartásnak írt,ami nem jelenti azt,hogy ott „valóban magyarok”? élnek,így ne vizza el magát….
Végezetül mielőtt cikket ír próbáljon meg tájékozódni a tényekről,gondolkozni ….pláne,hogy Párizsban kipehente a fáradalmait,meg azért is,hogy be égesse magát még jobban,mint eddig!!!!!!!!!!!
Amúgy a maga cikkén kívül ma csak Gy.Fletó többször lejátszott
„őszödi beszédét” élveztem a TV-ben.
Na erről ennyit,és az a kérésem,hogy a gyengébbek be strapálják
magukat az idétlen,alaptalan „hozzám..szólásaikkal”hanem próbáljanak együttesen önkritikát gyakorolni!
1:33 du.
Tárgyilagos vagyok: abban az egyben (!!)igaza van,hogy a szolgáltatók megérik a pénzüket,mindenféle plusz díjat(rendszerhasználati..stb)számolnak fel.,ami régen is így volt…remélhetőleg talán ebben is történik a jövőben változás!
2:28 du.
Ja csak halkan súgom meg:ugye nem mindegy honnan vesszük a gázt?….és a világpiaci (ami magasabb)árnál jelenleg alacsonyabb áron!(persze ebbe nem érdemes belemélyedni,az már + politika vita lenne)
Na azt hiszem mindent elmondtam,amit akartam és a tájékozottak,tárgyilagosak ,főleg értelmesebbek fel is fogják?a
csökönyös fanatikusokat leszámítva….!
3:09 du.
JajIlle! 3 ÉVE NEM VOLT VISSZAMENŐLEGES NYUGDÍJEMELÉS A HIVATALOS INFLÁCIÓHOZ IGAZÍTVA SEM!!!Novemberben kiosztottak valami „prémiumot” – de nem emelték meg a nyugdíjat! Vagyis 2018-ban a hivatalos! Matolcsy féle infláció 2,4 % volt, januárban 0,7%-os nyugdíjemelés. A nyugdíjtörvény szerint 2018 novemberében visszamenőleg, 11 hónapra meg kellett volna kapni a 11×1,7%-ot a hivatalos és a tervezett infláció közötti különbséget, valamint 1,7% nyugdíjemelést. NEM VOLT NYUGDÍJEMELÉS! Csak valami prémium, egyszeri, egyösszegben.
Dehát ezt egy „gazdasági vezetőnek” hiába magyarázod. Pedig ebből az következik, hogy a nyugdíjak NEM TARTJÁK MEG A REÁLÉRTÉKÜKET, még a hivatalos infláció mértékét sem követik.
3:33 du.
érdemes meghallgatni
https://www.youtube.com/watch?v=3MLLCf4ynVc&feature=push-sd&attr_tag=3D7izZOnR0QvxjKv%3A6
4:04 du.
„talalom” mind ket megjegyzesei bizponyitotta hogy a magyarallam ma is a MONOPOLIUMO-t gyakorolja.
Na, az nem csoda, hiszen az europaiak Romolus es Remus koratol csupan a monopolium aldozatai voltak.
Igazan meglepo, sot egy valoban forradalmi tett lenne ha azt legalabb belatnak, es annak a kovetkezmenyeit.
Na de meg az is gyanus hogy mindenki ertelen azt.
Tudom, hogy a rodeo-felek miket allitanak majd.
4:04 du.
Ami a Geyzának írt hozzászólásomat illeti az ugye nem jelent meg….de sebaj,így megkimélték….nem szembesítették szegényt,az általam vázolt siralmas
állapotával…..Megértem!
Pá!
7:29 du.
„…ebből az következik, hogy a nyugdíjak NEM TARTJÁK MEG A REÁLÉRTÉKÜKET, még a hivatalos infláció mértékét sem követik.”
Kedves talalom, ennek a megállapításához nem kellenek semmiféle elvont statisztikai adatok, meg híres szakértők sem. Csak ki kell menni a piacra… Bár azt elhiszem, hogy sem a Karib szigeti nyaralás, sem a vadonatúj Toyota ára nem ment fel annyira – csakhát mi nyugdíjasok inkább krumplira meg párizsira költjük (felelőtlenül) a pénzünket…
8:33 du.
Bendeguz79
2019 szeptember 17
9:13 du.
gizi,
„ptoblemaja???” ez milyen nyelven van? és mit jelent?
szerény elemzéseim eredményeképpen nem az í és i betűid elhelyezése vagy hiátusa a gond az „esszéidben” az a gond, hogy nem lehet belőlük kihámozni mit akarsz mondani mert amikor már minden lehetséges réteget lehámoztam, akkor nem marad semmi, tudod, mint a hagyma…addig hámozod amíg nem marad hagyma
na ez van veled is… gyógymódot sem ajánlok, mert majd valahogy ez is megoldódik nem gondolkodtál e azon, hogy amikor a rendszer aláhúzza hullámzó pirossal ott valamit újra kellene olvasnod és korrigálnod?
bruhahaha
7:03 de.
Boda ne hazudozzál már te hülyének nézel mindenkit?
Idióta ostoba banya.
7:39 de.
Almási Alma
szept.18.7:29
„sem a Karib szigeti nyaralás, sem a vadonatúj Toyota ára nem ment fel annyira – csakhát mi nyugdíjasok inkább krumplira meg párizsira költjük (felelőtlenül) a pénzünket…”
—————————————–
Hát ez az! Mégis csak igaza volt Gulyás Gergelynek, amikor azt találta mondani, hogy „a nyugdíjasok ma már igenis megtudnak élni normális szinten a nyugdíjaikból, feltéve, ha nem költekeznek felelőtlenül” – na látod, te már le is buktál, mert mi az, hogy párizsi? Mi ez az indokolatlan luxus?
8:49 de.
Alma, Besancon, még szerencse, hogy a mi pohos vezérünk tudja, mi kell nekünk… ballagtam ma le a lakótelep tetejéről,és az alábbi tacepao fogad, rajta fideszes polgármesterünk arcképével: szept. 21.-től vagy két héten át minden kerületi lakos lakcímkártyája felmutatása ellenében kaphat egy zsák – 10 kg – krumplit 300 ft-ért, felsorolva a helyszíneket, ahol át lehet azt venni, de kizárólag személyesen.
Na ezt kell beosztani a következő választásig.
A polgink hajdani főiskolai cimborája 2018-ban tejet osztogatott, miután az előző választáson nem jött be a fenyegetőzése, hogy ha nem őt választják, csadorban fogsz járni. Úgy látszik, hogy fejlődtek annyit, hogy fenyegetés helyett egy kis akciós krumpli-baksist dobnak fel a szavazatért.
9:50 de.
Zsófi! – Igen, én is láttam a plakáton, hogy a Hoffmann Tamás polgm. jelölt választókerületébe tartozó szavazó polgároknak eljött a Kánaán igaz, krumpli formájában de mégiscsak eljött! Ráadásul a lakcím kártya felmutatása ( szükségessége) nyílt beismerése annak, hogy ez nem más mint választási fogás azokon a szerencsétlen kerületi honpolgárokon, akiknek az a nyomorult krumpli amit 30 ft.ért megkap kilónként annyira kell, hogy ezért még akár rá is szavazna…!
Meddig tart ki 10 kg krumpli? És mennyi a különbözete ha normál áron veszi meg valaki akkor, amikor neki kell, és annyit amennyit épp szeretne? Mennyire kell ahhoz elesettnek lenni, hogy odacaplassanak a „fejadagért” – igazolva magukat, hogy már pedig ők jogosultak stb bár gondolom, hogy még csak nem is a legjobb minőségű krumplit zsákolgatták? Van egy olyan érzésem, hogy nem az igazán rászorulók menne oda „érvényesíteni a jogaikat!”
1:09 du.
a „szintén észlény” talalomnak is csak azt javaslom tájékozódjon:
ugyanis a szénnel-fával fűtők,és a távfütéses lakások tulajdonosai is kaptak,kapnak rezsicsökkentést,ami pedig a mostani rezsi-utalványt illeti(ami valóban gázra és villanyra vonatkozik)símán át lehet adni térítés ellenében bárkinek,aki
csekkel fizeti be a
rezsit!akinek meg nem kell az adja oda egy rászorúló kisnyugdíjasnak,ha annyira jószívű és szociálisan érzékeny lélek…!
Na a témáról ennyit!
1:16 du.
Amúgy a nagyon hátrányos(mással fűtő) helyzetű kisnyugdíjasok segélyt is kérhetnek az illetékes önkormányzattól,a legtőbb helyen adnak is!!!!!!
1:25 du.
Tüske Zsófia
2019 szeptember 18
3:33 du.
„érdemes meghallgatni”
Igen érdemes, viszont el kéne gondolkodni azon hogy, miként és miért váltak röpke másfél év alatt Paulból Saullá! Másfél éve még a Fidesz legjobb -mert kollaboráns- ellenzéke voltak, mára viszont a legbosszantób leleplezők! Egyébbként, amiket elmond az teljesen hiteles, de nem fals egy volt, egykor hiteltelen szélsőjobbos náci szájából? 😀
(Igazad van,
1:54 du.
Boda Marcsi
2019 szeptember 19
1:16 du.
a „nagyon hátrányos(mással fűtő) kisnyugdíjas” csak nem a tüzifával fűtőket takarja, akiket jól átvertek a gázról való átállással? 😀
2:26 du.
Tájékoztatás az „otthon melege” programról,minden érintettnek(és persze a feleslegesen uszítóknak):
A távfűtétes házak,és a lakók jelentős anyagi támogatást kapnak,hogy korszerűsíthessék a radiátorokat
1/ ha fáznak a lakók,akkor a készüléket magasabb hőfokra állíthassák4
2/ha túl meleg lenne,akkor lejjebb csavarhassák a készüléket,hogy
ne az utcát fűtsék,(szellőztetés)felesleges többletköltséggel…
Ez mindenkinek előnyös és költségmegtakarítással jár.
Tájékozódjanak a részletekről(én nem vagyok éríntett)
Üdvözletem!
2:34 du.
Orsós!
Én nem hallottam arról,hogy bárkit is győzködtek volna:álljon át
gázfűtésről tüzifára….
Kisebb vidéki helyeken(ahol nincs gáz)fűtenek fával,szénnel….
erről hallottam,de ugye ezek lényegesen olcsóbbak,mint a gáz vagy
villanyfűtés?!….és mint írtam a szénnel,fával fűtök is kérhetnek és kaptak is
támogatást,utána kell nézni…én Pesten élek!
2:35 du.
Egy „vadmotorosnak” a szókincse változatlan -hónapok,évek óta
üdvözletével.
2:38 du.
Elemér: nekem nem feladatom a jobbik szennyesének mosogatása. Nekem úgy tűnik, a szélsőjobbos nácik lepattantak a magát Toroczkainak nevező Tóth László pártjába. A jobbik tagsága a hozzászólásokból úgy tűnik, szereti és bízik Jakab Péterben, aki tisztességes embernek tűnik. Mindenesetre amilyen felszólalásokat produkál a parlamentben, (papír nélkül, folyékonyan) azokban nincs egyetlen kifogásolható mondat sem. Egyébként meg a Jobbik másfél éve már nem volt a fidesz kollaboránsa, erősen támadták orbánt és a fideszt (gondolj a Simicska-plakátokra) – nekem erősen az az érzésem, hogy ha nincs Pálffy Ilona és az OVB, valamint az egyéni választókörökben három napig szorgalmasan dolgozó önkéntesek és a szerver- összeomlása, a tavalyi választást vitte volna a Jobbik. Hogy mi lett volna, nem tudni, majd elválik, mivé alakulnak a jövőben, feltéve, ha az Alcsúti Messiás nem hivatkozik az Úr akaratára és nem tiltja be az összes ellenzéki pártot. Az még kérdés, hogy a jobbik hívei mennyire képesek változni.
2:59 du.
Búcsúzóul:
Most már „tuti”,hogy Geyza itt a főember…(ami a fórumnak nem dicsőség…)!,de ugye egy állítólag demokratikus fórumtól elvárható lenne,ha egy ilyen
„szint alatt lévő” alak mocskolódásait leközli(ami mellékesen nem izgat!)akkor a jogos választ is?…
Na erről ennyit!
Levontam a konzekvenciát, sőt nem izgattam fel magam,elmentem,mert jó filmet nézek!
3:23 du.
Mint veltem a monopoluimozasukon tett megjegyzesemmel, hogy lesznek akin meg ertelmezni sem lesznek kepesek.
S gondoltam Rodeaora.
Par-ora mulva reagal,kerdezi hogy az „mi neyelven van ?”
4:15 du.
Besancon
2019 szeptember 19
7:39 de.
„Szegény gazdagok..kénytelenek márványpalotáikban magányosan halálra únni magukat, miközben a szegények a tömegszállásaiokon mulatozva babfőzeléken* dőzsölnek”
/Idézet Karinthytól, nem szó szerint./
* A babfözelék az ötvenes évek előtti évtizedekben még igen olcsó étel volt.
Például a gesztenyepürét kipaszírozott főtt babbal keverték.
MÁRA MÁR MEGFORDULTAK AZ ÁRAK !
4:20 du.
tóth péter
2019 szeptember 19
2:35 du.
Az az orvos sem normális, aki a
rákos daganatot málnaszörppel igyekszik gyógyítani.
A pirula barátocskám keserű.Fogadd el és próbálj javulni.
4:23 du.
Besancon
2019 szeptember 19
7:39 de.
Párizsit akarna enni az Alma ? Nahát…
Micsoda nagyravágyás..költekezne mint valami Mészáros.. 😀
3:05 de.
Boda Marcsi
2019 szeptember 18
1:24 du.
megértem, hogy a napi tapasztalatok érzetét elnyomja magában pártpropaganda benyalt hülyesége, de amiket itt összehord, az már krónikusan hülyeség.
ad 1: keveri a szezont a fazonnal.
ad 2: ha ide idézné ezen – amúgy hazug – adatoknak a bizonyító forrásait, nagyban segítene a megítélésén, de így csak marad a szajkó-üzemmód.
ad 3: ez von Haus aus marhaság 🙂 Orbán a nyugdíjasokhoz írt levelet, ráadásul ennek semmi köze a magyarságukhoz. amúgy e kérdésben miért is bíznám el magam?
maga mindig jó filmet néz, egyáltalán mikor van ideje ennyi marhaságot összeollózni? még cáfolásra se érdemes 😀 amúgy az a bizonyos őszödi beszéd egy szakszerűen összeollózott, ügyes partizánmunka volt, javaslom, hallgassa meg az egész beszédet, igaz, értelmezni nem tudja, mivel az túl magas a képességének.
a világpiaci ár meg magasabb lenne, mint amiért az állambácsi – máshonnan – veszi? nem ártana ezt némi adattal bizonyítania. képes rá, vagy csak megint hisztizik egy sort, hogy ez nem a maga dolga?
hajrá, Boda!
3:10 de.
tóth péter
2019 szeptember 19
2:35 du.
nem véletlen, a Fidesz agymosó propagandacsecséről táplálkozik. ráadásul csak reklámszünetben, és mindig jó filmet néz. szerintem ugyanazt.ráadásul szerinte itt mindenki hülye, hazaáruló és nem magyar, csak ő villamos 😀 minden esetre részvéttel teli, valamint elmeszakértő. tkp. sajnálni való. szar lehet ilyen életet élni.
6:17 de.
a jereváni rádiót hallották, Boda tolmácsolásával.
A távfűtéses lakások NEM kapnak jelentős támogatást a radiátorok korszerűsítésére.
Az Öko-program keretében beszállhattak a fűtés egyéni mérésére, ami azt jelentette, minden fűtőtestre felszereltek egy rádiójellel leolvasható mérőeszközt, ami – elvileg – a tényleges mérés alapján állította ki a számlát.
A gyakorlatban ez nem valósult meg. A Techem meglehetősen zavaros magyarázatot adott, hogy nem a tényleges fogyasztást számlázzák, hanem a megosztókat és a lakáskörnyezetet is figyelembe veszik. Nyáron ugyanúgy számláznak, ahogy azelőtt nekem 7000 ft körül, ráadásul augusztus végén „leolvasási díjat” kell fizetni az úgy 6500 volt. A rezsicsökkentésben csak boda és a fidesz hisz, de az értelmesebbek már inkább a saját szemüknek hisznek és nem annyira a fideszes rizsának.
6:19 de.
Geyza én még tavaly is találtam a gesztenyepürében egész babszemet 🙂
7:52 de.
Tüske Zsófia
2019 szeptember 19
2:38 du.
Abban nem vagyok biztos, hogy az előző választásokat valóban vitte volna – e a Jobbik – de miután a „szerver összeomlott” ezt már sosem tudjuk meg! Én ugyan nem érzékeltem akkora Jobbik támogatottságot, de ettől még persze bőven lehetett. Nagy valószínűség szerint a Fidesz nyert volna az extra manőver nélkül is, csak az nem mindegy, hogy mennyivel – az biztos, hogy 2/3-juk garantáltan nem lett volna! Jól tudták ezt, és ezért nem bízták a dolgot a véletlenre, mert anélkül azt a sok gazemberséget nem tudták volna véghez vinni, amit így megtettek! Mindent bedobtak, ez egy percig sem kétséges, így az sem, hogy valamennyi párt más „eredményt” mutatott volna a nap végén, a „rendszerhiba” nélkül.
A Jobbik annál biztosan többet kapott, mint amennyit kihoztak nekik, továbbá meggyőződésem, hogy a DK és az LMP is más szavazatszámmal bírt volna, ha a tényleges voksokat megismerhetjük ( a DK többel, az LMP kevesebbel) de a Fidesz érdeke mást kívánt.
Nem tudom Vona lemondása után, Jakab Péter tagja volt e már a Jobbik frakciónak, vagy valamelyik távozó önérzetes Jobbikos helyére került menet közben ( rá ugyanis a 2018 előtti parlamentből valamiért nem emlékszem) pedig elég jelentős személy, a mondanivalója meg pláne figyelemre méltóbb annál, hogy csak úgy egybeolvadjon a háttérrel, de ha igen, vajon miért nem jelöltette magát az elnöki aspiránsok közé, szerintem garantáltan lett volna esélye!
Fel nem foghatom, hogy egy választási vereség után ( a Jobbik végül is nyerni készült ) hogy a fenébe választhatták meg a több mint kétes személyiségű, gyenge habitusú, és mindenféle karizma nélküli, abszolút semmitmondó Schneider Tamást elnöküknek? Ez a pasi képtelen összefogni a még megmaradt, széthullásnak indult bandát, nem tud egy határozott, jól látható irányt mutatni, csak sodródik az árral, nemlétező tekintélye rongyaiba burkolózva látszat elnök csupán, akit igenis le kell váltani, ha a Jobbiknak a továbbiakban meghatározó céljai vannak még a politikában! Az elnöki posztra szerintem is Jakab Péter a legalkalmasabb – sőt, talán jelenleg az egyetlen alkalmas személy! Addig üsse a vasat, míg lehet, különben a mélymagyar „Toroczkai” alias Tóth László összeszippantja a sok identitását vesztett, kósza, talajtalan Jobbikost, akinek még beadhat bármit, és egykettőre „Mi hazánk” tagot csinál belőlük – sajna a tagság, és szimpatizánsok zöme sem ismeri fel a különbséget, a lényeg, hogy pattogjon a faragott nyelű ostor lobogjon a magyar zászló, lengedezzen az árvalányhaj – iránymutatásnak meg ott feszül Dúró hasán a nemzeti szín pántlika!
7:56 de.
Tüske Zsófia
2019 szeptember 20
6:19 de.
Naaa..hátakkó jól jártál vele !
Értékes babszemek voltak a pürében !
7:58 de.
Ez az OIM*
ANNYIRA hülye egyhelyből,
mint más nekifutásból…sem 😀
*OIM = Ostoba Idióta Marcsa
8:57 de.
Geyza
2019 szeptember 20
7:58 de.
lécci ne minősítsd, mert azzal lemész az ő szintjére, és a végén még keszonbetegséged lesz, ha visszajössz! minősítik őt a tudatlan, szélsőséges és agymosottságról tanúskodó hozzászólásai.
a rosszabb az, hogy úgy véli, ez vélemény, ami nem lenne gond, ha nála az lenne, de a vélemény – általában – saját gondolkodás mentén kialakított megnyilvánulás, ami az ő esetében teljes képtelenség. évek óta nincs egy önálló gondolata.
9:12 de.
Bodának, szeretettel:
„Az országban van olyan település, ahol a jogosultak még a tavaly télre járó tüzifa támogatást sem kapták meg. Az őszi önkormányzati választásokra várva abban bíznak, ha a település új polgármestert választ, akkor karácsonyig talán hozzájuthatnak az őket megillető 12000 forinthoz, vagy az összegnek megfelelő mennyisêgű tüzifához…”
ennyit a hagymázos „önkormányzati támogatás” c. dumájáról.
11:36 de.
Besancon: vitte volna. A kiábrándult fideszesek nem a baloldal felé indultak, hanem a konszolidálódó jobbik felé. (sőt, a kiábrándult mszp-sek is, a legtöbb kétkezi munkás barátom mondta, hogy a jobbikra szavaz, mert az mszp átverte őket.
Jakab Péter a wiki szerint 2009 óta a miskolci jobbik elnöke. itt vannak róla az ifók, nem írom be őket.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Jakab_P%C3%A9ter_(politikus)
A tavalyi választás után elment a miskolci cigánysorra is, csak beszélgetni. Mivel tudják róla, hogy történelmet tanított a Kalyi Jag cigány középiskolában, nem fogadták ellenségesen.
Én akkor figyeltem fel rá, amikor tavaly decemberben bement a tévészékházba szolidaritás vállalni Hadházyékkal. Amit akkor mondott, tetszett, leszerelte a pártjának az ellenkezőit. Azóta figyelem az napirend előtti felszólalásait és azokban sosincs hiba, nem papírból beszél és rendkívül lényegre törő. Az ellenzékből csak egy-egy képviselő mond ennyire igaz és kemény dolgokat. Az önkormányzati választások után lesz a jobbikban tisztújítás, Jakab megpályázza az elnökséget. És talán lesz esélye annak, hogy egy széleskörű összefogás álljon fel a csuti és maffiabandája ellenében.
11:37 de.
Ille Bodahoz cimzett soraira;
Igazan kivancsi vagyok , hogy azon telepuleseken a talan ujjonana valsztott polgarmesterek kiknek a zsebeibol veszik majd azt az 12,000 Forintot, vagy kiknek a fait fogjak majd kivagni masok altal feltuzelni ???
Vajon kiket fog „megilletni” az a szerencse, vagy szerencsetlenseg ????
11:58 de.
https://www.youtube.com/watch?v=_SWTt6rL0Hg
https://www.youtube.com/watch?v=NxlGigAPfCE&t=15s
12:00 du.
Ille és Geyza!
részben megtiszteltetés…..hogy reagáltak,de ugye kitől mi telik?
Ille! Maga nem sötét, csak „kissé” tájékozatlan, hiteltelen, jellemtelen és ***MODERÁLVA***!
Csak álmodozzon tovább a szánalmas ellenzék „elsöprő” győzelméről….egyszer majd csak felébred!(???)
Geyza! Azt tanácsolom ***MODERÁLVA***
Egyébként sem az Ille félék,sem a Geyza félék nincsenek azon a szinten,hogy meg tudjanak sérteni……!
Én mint pártokon kívűli ,aki ugye nem belőlük él, mint itt többen,…..annyira nyugodt vagyok, mint annó kormányválasztáson is.
Se polgármester választást, de pláne a főpolgármester választást illetően nincs miért aggódnom, mivel a mi kerületünkben népszerű és tisztességes polgármester van (aki mellesleg bizonyított is),az utóbbiak meg ugye gyenge cirkuszi bohócok, akiknek Tarlóssal szemben „0” esélyük van. Na azt hiszem a cikkról,a témáról ennyi elég is!
3:30 du.
Nos megértem,hogy Ille szerint minden olyan forrás hamis,ami az
ő állításaival ellentétes,de ugye ellenőzizhető,bizonyítható,csak utána kéne néznie…….(Újság,TV.internet) így megóvhatná magát a jogosan bizonyítható hiteltelen állításai következmányeitől.
NA ILYEN EGYSZERŰ a dolog!!
Én mindíg mindennek igyekszem utánanézni!
2:47 de.
Bendeguz79
2019 szeptember 20
11:37 de.
egyetlen önkormányzatnak sincsenek erdei, mi több, ha lennének, csakis az erdőgazdálkodási törvény szerint működhetnének benne.
erdei az államnak vannak. az önkormányzatoknak az állam juttatja a tűzifa-segélyt, az önkormányzat csak a szétosztásáról gondoskodhat.
itt, Mogyoródon, még a privát erdőtulajdonosok se vághatnak ki egyetlen fát sem – saját felhasználásra pláne nem – az erdőgazda engedélye nélkül! ráadásul újra telepítésre kötelezi őket a törvény!
2:54 de.
Boda Marcsi
2019 szeptember 20
3:30 du.
nem igazán értem az összefüggést a kamu rezsicsökkentés, és az önkormányzati választások közt, de ez legyen az én bajom. maga biztosan lát valamilyet 🙂
a többivel meg az a gond, hogy még egyetlen cáfolatot se bírt összehozni állításaimmal szemben, aminek hitelességének megállapítása, lássuk be, meghaladja a szerény képességeit 🙂
megértem, hogy mindíg, mindennek igyekszik utána nézni, de jól érzékelhetően igyekvése nem jár sikerrel 😀 mondja, nem frusztrálja, hogy soha, semmit nem képes igazolni állításai közül? na persze, ha OLYAN újságot olvas, TV-t néz, internetet böngész, akkor ez nem csoda. az is lehet, a szemüvegével van a baj. vagy a látókörével. orvosa mit mond?
8:17 de.
Boda nyugdíjkompenzációs rögeszméjéhez:
„… 2010 óta a nyugdíjak kizárólag a várható infláció arányában változnak. Ez azt jelenti, hogy pl. 2017-ben a 2,4 százalékos tényleges nyugdíjemelés helyett a svájci indexálással számítva 7,65 százalékkal, 2018-ban a 3 százalékos emelés helyett 7,15 százalékkal kellett volna emelni a nyugdíjakat, mivel 2017-ben az infláció 2,4 százalék, a keresetváltozás pedig 12,9 százalék,
2018-ban az infláció 3 százalék, a keresetváltozás pedig 11,3 százalék volt. Ha a 2018. évi 125 ezer forintos átlagos nyugdíjjal számolunk, akkor 2017-ben havi 6563 forinttal, 2018-ban pedig havi 5188 forinttal rövidített meg egy átlagos nyugdíjat a svájci indexálás eltörlése.
Bár a fent említettek szerint a nyugdíjprémium nem ennek, hanem az elvett tizenharmadik havi nyugdíjnak a kompenzálására szolgál, de jól látható, hogy annak 2017. évi 12 ezer forintos és 2018. évi 28 ezer forintos törvény szerint számított éves összege meg sem közelíti a svájci indexálás eltörlése miatti veszteséget.”
https://nepszava.hu/3050786_a-nyugdijasok-atverese
nu, amice? erre mit lép?
10:25 de.
A nyögdijjasokat FOLYAMATOSAN károsítják meg, visszamenőlegesen, 10 év óta.
Ezenkívül HOL VAN A 13.-ik havi nyugdíj ???
10:27 de.
Ne mocskolódj Boda.
Uncsi vagy mint egy vállalati szeminárium a hetvenes évekből.
12:01 du.
Ille Istvan valaszara;
Nagyon koszonom a reszletes es tisztesseges reagalasat es mind az adatokat !!!
Persze a kerdes, mindazok dacara fenmarad, hogy kiknek a zsebeibol venne az allam azokat a 12,000 forintos jutalmaztatasokat?
.
A tuzifa eseten is valaki fait kell feltuzelniuk.
S minden fa ered valaki ingatlanarol.
Sot mind azok az „allami erdok” allami elkobazasaik elott valaki magan tulajdonai voltak.
S magyarorszag igen fatlan terulet.
A nyugdij emelesen is meglepoen reszletes es ertelmes valaszt nyujtott!!!
Persze a problemak azzal, elsokben, hogy a nyugdijasok az emelest az elmult ev adatain lettek megallapitva, s csak a kovetkezo evben kapjak az emelkedett jovedelmeiket.
S kerdore vonhato a magyrorszagi VALODI inflacio, es Swajci bankarok alatal szamitott adat.
Igazan orommel latva hogy Ille Istvan valaszai az egyeni tamadasoktol mentesen es a feltett kerdesekre oszinten es reszletekben nyujtotta.
Kosoznettel veve mind azt !!!
3:14 du.
Tüske Zsófia
2019 szeptember 19
2:38 du
Vona Gáborról köztudott hogy, nem volt despota, sőt inkább gyengekezű, ezért furcsa hogy, alatta Jakab Péter nem bontakoztatta ki valóban szokatlanul realista nézeteit és az a Gyöngyössi Márton, aki -talán antiszemitának látszató- szerintem szándékos elszólásával fekete seggű lett, mára szinte migráns és zsidó barátként tetszeleg, de a legfurcsább az a Damm Andrea, akit anno ingatlanpanama ügyei miatt még az ügyvédi kamarából is kizártak és Gyurcsányt is csak szemkilövetőként emlegettett, most a dékás ősellenség Vadai Ágnessel ölelkezik! Hidd el nekem, valami erősen bűzlik a jobbiknál -jobban mint Dániában-, amit én már a -szinész- Simicskával való összebobútorozásnál gyanítottam és e forumon is referáltam! No mindegy, szerintem a már Csurka Istánnak is szerfelett gyanus jobbikra erősen oda kell figyelni, mert szerintem nagyobb szélhámosok, mint a belőlük kivállt toroczkai-féle atillások!
3:46 du.
Besancon
2019 szeptember 20
7:52 de.
„Abban nem vagyok biztos, hogy az előző választásokat valóban vitte volna – e a Jobbik – de miután a “szerver összeomlott” ezt már sosem tudjuk meg! Én ugyan nem érzékeltem akkora Jobbik támogatottságot, de ettől még persze bőven lehetett. Nagy valószínűség szerint a Fidesz nyert volna az extra manőver nélkül is, csak az nem mindegy, hogy mennyivel – az biztos, hogy 2/3-juk garantáltan nem lett volna!”
Maximálisan egyetértek, sőt még akkor sem lett volna meg a kormányalakításhoz való többség, ha -ne adj’ Isten- az LMP-vel és a DK-val való paktumot sikerül a betegesen idealista Szél Bernadettnek nyélbe ütnie!
De, ha mégis, az a kormányválságok sorozatát indította volna el, szerint.
4:10 de.
Elemér, igazat adtam Márki-Zay Péternek, az erős fidesz-nyomás ellenében megválasztott tisztességes hódmezővásárhelyi polgármesternek, amikor azt mondta, mindenkire szükség van ahhoz, hogy a fideszt kisöpörjék a hatalomból. Azt hiszem, Vona „gyenge keze” is ezért lett olyan, amilyen. Annak ellenére, hogy a jobbik mennyire volt radikálisan szélsőjobboldali, úgy gondolom, a kompromisszumkészség mindenképpen a javára szól. Vona gyöngyösi, Jakab Péter miskolci, a vidékiek szinte mind jobbik-pártiak. Gondolom, Jakab a Vona-vezette jobbikba lépett be, tehát jellemes és egyenes ember lévén hozzá volt lojális. Ha ezek hajlandóak együttműködni másokkal az szerintem pozitív. Kis, elszigetelt pártokkal a kvázi-demokrácia és a maffia orbán haláláig megmarad. Vagy addig, amíg a hatalommániás vályogban született kisgömböc az országban még fellelhető maradék értéket is el nem csencseli a legtöbbet kínálónak. És a jobbágysorba süllyesztett, elhülyített, gondolkozni képtelen maroknyi maradék magyar végleg be nem törik mérszaros kezét csókolgató közmunkásnak. Mert az, aki itt szellemi vagy fizikai teljesítményre képes, hosszú tömött sorokban masírozik civilizáltabb országok irányába. Amennyiben a jobbik ezt felismerte, és megpróbál tenni ellene, akkor jó úton jár.
Aki nincs ellenünk, az velünk van. Gondolom, a mezei tagság is tudja már, hogy a legnagyobb ellenség az egész országot gátlástalanul kirabló fideszes bagázs. Te nálam nyilván tájékozottabb vagy a jobbik kádereit illetően, de én azt gondolom, hogy most nem a szalámi-taktikának van helye, hanem az együttműködésnek. És ha a fidesz indulásától a mai arculatáig végbement tendenciákat vizsgálod, láthatod, hogy változni mindkét irányban lehet. Reméljük, hogy a jobbik a pozitív irányt vette célba. Mindenesetre Jakab Péter bátor felszólalásaihoz hasonlót az ellenzékben nem túl sokan produkálnak.
10:40 de.
Tüske Zsófia
2019 szeptember 22
4:10 de.
Amiket leírtál az nagyon kerek, DE azért én még azt is el tudnám fogadni hogy, a Fidesz csináljon olyan pálfordulást, mint a Jobbik! Nekem nem a pártok szájtépése számít, hanem az amit jótéteményként NEKÜNK , A JAVUNKRA tesznek! Na persze ehhez az kellene hogy a csúcspolitikusok a mi munkavállalóink legyenek és ne a pártjaiké, magyarul minden munkanap regel-este blokkoló óra, napi teljesítmény elszámolás, A mentelmi jog eltörlése, sőt egy civilhez képest dupla büntetési tételek hogy, 10 keményen dolgozó szakmunkás bérét jobban becsüljék meg! Túl szigorú vagyok? 😀
10:48 de.
Tüske Zsófia
2019 szeptember 22
4:10 de.
Reggel, két gével, elnézést!
12:54 du.
Elemér, te végletesen gyári munkásként határoznád meg a politikusokat 🙂 nem bánom, egy próbát megérne, de azt hiszem, max a gombnyomást számolhatnák el fidesz-fronton teljesítménynek, meg járulékos eredményként a napi rablott vagyon gyarapodását
6:35 du.
Tüske Zsófia
2019 szeptember 22
12:54 du.
Jól van, egy kicsit valóban eltúloztam, de ami a magyar parlamentben folyik az egyik fél részéről sem tűnik megeröltető munkának, felelőség teljesnek meg végképp nem! Semmiért felelőségre nem vonható, 4 évre bebetonozott, megérdemeletlen krőzusi megélhetési politizálás folyik minden részről, az ellenzék is csak a saját gesztenyéjével és gusztustalan személyeskedéssel foglalkozik, még olyan komoly javaslataik sincsenek amiket megfontalni lehessen, a választók meg nagy ívben büdösek! De a csúcs a jogász protokoll köztársasági elnök, aki sötétzöld szakértőnek álcázva akarja megváltani az egész világot, annak ellenére hogy , még egy kis ország parlamentjéből sem tudja kisöpörni a szemetet! 😀
9:21 de.
Tüske Zsófia:
„Elemér, te végletesen gyári munkásként határoznád meg a
politikusokat 🙂 nem bánom, egy próbát megérne”
Hmm… szerintenm nem érné meg a próbát. Nem sok Lenint olvastam (pedig lehet, hogy nem ártana olvasni, mert ugyan elméletileg sokkal kisebb gondolkodó volt pl. Marxnál, és – szerintem – vajmi kevés köze volt Marxhoz, ám a hatalom megszerzésének és megtartásának szinte „zseniális” technikusa volt), de úgy rémlik, mintha az 1917 tavaszán-nyarán írt „Állam és forradalom” c. brosúrában mintha – egyebek mellett – Orsós úrhoz hasonlókat is fejtegetett volna. Bár gyanítom, hogy az I.Vh. után az oroszországi társadalmi viszonyok között Leninék nélkül sem maradt volna a polgárháború és a terror, majd elkerühető lett volna a modernizációs diktatúra (legföljebb nem szocializmusnak nevezték volna), ennek ellenére sem hiszem, az Orsós úr javaslatának próbája megérné. Ettől persze még lehetséges, hogy egy újabb „próba” végbemegy.
1:06 du.
Elemér: egyetértünk. felelősség semmi, viccház az egész, orbán mester bábszínháza.
7:23 de.
Tüske Zsófi és Elemér!
Kővendéggel értek egyet azzal a kiegészítéssel, hogy ki van próbálva, nem működött. Mármint a dolgozó, visszahívható, mentelmi jog nélküli képviselők. 1990 előtt csak „mellékállásban” voltak képviselők, gondosan kiszámítva: legyen munkás, paraszt, értelmiség, művész, nő, fiatal, öreg stb.Egy parlamenti ülésszakra 5000 ft-ot kaptak, költségérítésre.
ÉLETVESZÉLYES, amiről beszéltek – és Ovi legszebb álma! Húsz éve sulykolja, hogy fölösleges a vita, a parlament „ellenzék nélkül ia működik”, csak akadályozzák a kormány (mármint, ha ő van kormányon) munkáját.
SZÉPEN BESZOPTÁTOK! A „megélhetési politikust”, a „cirkusz, vicc az egész” hamisságát. Ezt persze nyomatják ezerrel – és nemcsak a fideszoldalon. Nemrégiben Rezsiszilárd odanyilatkozott, hogy a politika a politikusok dolga, a többieknek be kéne tiltani. (Még megérhetitek.)
Az ellenzék minden törvényjavaslathoz több tucat – költségvetéshez több száz módosítót nyújt be. Nem is kerülnek a plenáris ülés elé, mert már a bizottságokban leszavazzák – ezért olyan fontos a kétharmad. A legtöbb nem is kerül bizottság elé. A több mint 4000 (négyezer!) törvény kétharmada egyéni képviselői indítvány volt – ami azt jelenti, hogy nem kell hatástanulmány, sem előzetes bizottsági vita. (Olyan „lényegtelen” ügyekben, mint az egyházügyi törvény, a gyülekezési törvény, vagy a rabszolgatörvény.)
Az erőszaktól sem riadnak vissza: a 2013-as kopasztámadástól már továbbjutottak: ’18 végén a rabszolgatörvény ellen tiltakozó képviselők ellen a Házban Kövér et. kivezényelte a parlamenti – jól megerősített, és FELFEGYVERZETT őrséget.
A jogállam nem valami cicoma egy rendszerben, hanem a lényege. Az rendben, hogy az Ugye-ügyi olvtárs nem érti: neki pont megfelel, hogy „tovább a lenini úton”.
8:51 de.
Kővendég
2019 szeptember 23
9:21 de.
Elfogadom, de a leurazásomat túlzásnak tartom!
(Egyébbként -már nem jut eszembe hogy hol- de valahol tényleg létezik olyan kritérium hogy, a parlamentben dolgozók semmilyen más pénzkereső munkát nem vállalhatnak!. Talán még Európában is! Ám, lehet hogy, rosszul tudom és bár tévedni emberi dolog, azért engedtessék meg nekem hogy, néha én is tévedhessek! 😀 )
12:43 du.
Orsós! Nálunk is tilos. Ám vannak kivételek (szép számmal.)
Ami biztos: díjazás ellenében nem tilos a publikálás, előadások tartása. A legtöbb pénzt az állami vállalatok felügyelő bizottsági tagsága hozza: MÁV, Posta, MVM, Szerencsejáték Rt., elektromos művek, gázművek (utóbbiakat nemrég államosították vissza), önkormányzati cégek. Megmaradhat a saját tulajdonú (résztulajdonú)cég is, bár a vezetésében részvenni nem tilos, de nem is illendő. Az azokból érkező osztalék is rendben lévő +jövedelem.
1:42 du.
talalom
2019 szeptember 24
12:43 du.
Kedves Margitka, ráböktél a lényegre! Szerintem, amelyik politikus állami vállalattól kapja a „tiszteletdíját”, az eleve nem lehet elfogulatlan, mert akkor közvetve az éppen regnáló hatalomtulajdonos tenyeréből eszik! 😀 Ezért kivételek se legyenek! Punktum! 😀
3:27 du.
Orsós Elemér:
„Elfogadom, de a leurazásomat túlzásnak tartom!”
No, most zavarba hozott! Szaktársamnak, kartársamnak nem szólítom, mert nem vagyok benne biztos, hogy Ön is – hozzám hasonlóan – állatgondozó-állatidomár. Tisztelendő vagy tiszteletes úrnak se, mert hátha Ön szintén nem katholikus pap vagy református lelkész. Bajtársnak? Jó, jó, mindketten tudjuk, hogy mindnyájan nyakig ülünk a dreckben, de hát a bajtárs megszólítás túl katonás, nem szeretem. Elvtársnak? Ne hülyéskedjünk; van itt egy, talán két kommentelő, akikkel úgy általában kb. 50-70%-ban egyet szoktam érteni – de 100%-osan még önmagammal se igen szoktam egyetérteni.
11:53 du.
Kedves Elemér! Gondoljuk végig! Mi az, hogy „elfogulatlan”? Mitől? Az fb tagságok éppen arra lennének jók, hogy ellenőrizzék: a cég a társadalmi szolgáltatások színvonalát is fejlessze – ne csak a menedzsment,meg az ott dolgozók létét biztosítsa.A legkorruptabb államokban a hatalomnak gazsulálnak a cégek számukra előnyös törvényekért: lásd a dohány nagy- és kiskereskedelmet, a földtörvényt, vagy épp a rabszolgatörvényt (amit szerintem az állam a saját alkalmazottaival szemben hozott, nem annyira a multik érdekei miatt.)
Ennek legjobb ellenszere a szabad verseny és az állam irányításában a hatalommegosztás. De nem csodaszer, és nagyon macerás megtartani egy olyan egyensúlyt, ami nem vágja tönkre a legfontosabb gazdasági potenciált: a dolgozó embert. Viszont: a létezett szocializmusok pont abba buktak bele, hogy egy szűk kör döntött a gazdasági ügyekben (is), diktálta a törvényeket, vita, érvelés nélkül. Ez a diktatúra, ami szükségszerűen beszűkíti a lehetőségeket, így a gazdaság teljesítménye romlik, a társadalom elszegényedik. A fejlesztések elmaradnak, a leszakadás nő.De erről sok-sok könyvtárnyi könyvet írtak már nálam okosabbak.