Trócsányi elsunnyoghat békében — Anélkül, hogy a magyar jogállam tönkretételéért felelnie kellene

2019 október 5 7:07 de.41 hozzászólás

Nem értek egyet az Európai Unió jogi bizottságával Trócsányi László ügyében, illetve a bizottság indoklásával, amellyel elutasították a jelenlegi magyarországi kormány biztosi jelöltjét. Sergey Lagodinsky, a jogi bizottság alelnöke érvei szerint a testületnek nem feladata a jelölt korábbi tevékenységének, illetve elképzeléseinek megítélése. Arról a parlamenti képviselőkből álló szakbizottság előtt kell számot adnia az aspiránsnak. Nekik az a dolguk, hogy a biztosok személye feddhetetlen legyen, rendelkezzen a megfelelő végzettséggel – ilyesmik.

Az ilyen különbségtételre viszont kevéssé fogékony az uniós magyar polgár. Csak azt látja: szóba sem került, mit művelt a magyar jogállammal a nevezett úr igazságügyi miniszterként 2014 óta. A törvények megszövegezése (kodifikálása), a jogrendszerbe való beillesztése mindenütt az igazságügyi minisztérium dolga, Trócsányi, mint ennek vezetője, jelentős mértékben felelős a jogállam szétveréséért. Erről a folyamatról szólnak az uniós országjelentések, amelyekből a legutóbbit már az európai parlament többsége elfogadta, mert a magyar kormánypárt pártcsaládjához, az Európai Néppárthoz tartozó képviselők is egyre többen látják, hogy Magyarországon a törvényeket egy szűk kör személyei diktálják. Ettől diktatúra a diktatúra – ha már lőnek az utcán, vagy rendőrautók jelennek meg állampolgárok lakásánál – az már a terror. Bár ez utóbbira van már jónéhány példa: a 2017-ben módosított büntető-eljárásjogi törvény ugyanis lehetővé teszi, hogy akár évekig aszalják a gyanúsítottat előzetes letartóztatásban megfogalmazott vád nélkül. Ez azt jelenti, hogy a gyanúsított védekezni sem tud – mi ellen? Ez történt Czeglédi Csabával, Tátrai Miklósékkal. A ő ügyük szerepelt a nyilvánosságban, de kisebb ügyekben vélhetőleg sok-sok olyan gyanúsított szenvedte el az előzetes fogvatartás hátrányait, aki később ártatlannak bizonyult.

Korábbi ügy, de tanulságos. Molnár Gyula újbudai polgármester és képviselő ellen 2007-ben tettek feljelentést hivatali visszaélés miatt. Az ügyészség 3 évvel később, 2010-ben kezdett foglalkozni az üggyel, és az országgyűlési választásokon képviselő-jelöltként induló szocialista politikust látványosan – egy kampánygyűlésen – vitték előzetesbe, akkor a mentelmi jog még nem terjedt ki a jelöltekre. (A főügyész akkor Sólyom jelöltje, Kovács Tamás volt.) Az ügyre sok-sok forduló után 2014-ben a Kúria tett pontot: felmentette Molnárt a vádak alól. Természetesen 2010-ben is és 2014-ben is a fideszes jelölt győzött a választásokon. (Az eseten elgondolkodhatnak azok, akik szerint a képviselő mentelmi joga fölösleges.)

Persze a közember könnyen mondhatja – én sose kerülök ilyen helyzetbe, mindig egyenes úton járok! A többségre ez nyilván igaz, de a lényeg az, mint minden diktatúrában: bárki, bármikor ott találhatja magát, hogy egy hajnalon bilincsben vezetik el a rendőrök. Például, mert a szomszédja, akivel régóta hűvös a viszonya, – bár azt sem tudja miért haragszik rá a szomszéd – feljelenti, hogy kábítószerrel kereskedik. Súlyos vád, jogos az előzetes, amíg a nyomozás fel nem deríti a tényeket, és az ügyészség ezek alapján össze nem állítja a vádat. Ez meg nem megy egyik napról a másikra – korábban az előzetes hat hónapig tarthatott, és az ügyész legfeljebb kétszer kérhette a meghosszabbítását, a mai szerint egy év a minimum, és gyakorlatilag korlátlan ideig hosszabbítható.

Trócsányi biztos-jelölt miniszteri regnálása alatt fogalmazták meg, és fogadták el a különlegesen aljas SS-törvénycsomagot (Stop-Soros) tavaly.

Van akár mosolygásra is késztethető – ha nem lenne olyan fenyegető – törvény is Trócsányi roásán. Az új gyülekezési törvény, ami szerint 2 (Kettő!) ember is gyülekezésnek számít, így nyilvános helyen csak a rendőrséggel való előzetes egyeztetés után politizálhatnak: 2.§ (1) E törvény alkalmazása során gyűlés a legalább két személy részvételével közügyben való véleménynyilvánítás céljából tartott nyilvános összejövetel.

Mellékszál: elképzelem ugye, amint két magyar állampolgár ugye, a bolt előtt összetalálkozva dicséri a magyar kormányt ugye, – hiszen csak dicsérni lehet ugye, – és a rendőrség feloszlatja a gyülekezést.

Mindezekről most nem esik szó az Európai Parlamentben, hiszen Trócsányi nem is kerül a szakbizottság elé. Jelölését a jelenlegi kormány visszavonta, és a 2014 óta Magyarország EU nagyköveteként dolgozó Várhelyi Olivért jelölte. A főkolompos bízhat Várhelyi lojalitásában – Magyarország nevében megvétózta az EU-Afrika csúcs megállapodását, mondván, hogy az nem ítéli el eléggé a migrációt. Úgyhogy az illető maximálisan SS-tv-komform (StopSoros).

A magyarországi kormány viszont győzelemnek is beillő 11-esnek könyvelheti el, hogy megmaradt a magyar biztos feladatköre: az Unió bővítéséért felel majd, és a csatlakozni szándékozó országok jogrendszerét vizsgálhatja, hogy mennyire felelnek meg a jogállami kritériumoknak. Ez nemcsak a magyar jogállam szégyenletes állapota miatt kérdőjelezhető meg. A magyarországi kormány fejének ambíciója, hogy miután ’18 tavaszán nem kerültek döntési pozícióba a föderációt ellenző – tulajdonképpen az EU-t szétrobbantani akaró erők, a felvételre váró nyugat-balkáni országokból kerülhetnek ki új szövetségesei. Annál is inkább, mert a Visegrádi négyek – még Antall József által összekovácsolt csapata – immár alig kéttagúra olvadt. Nem kis mértékben a magyarországi rezsim soviniszta – sőt, irredenta –irányvonalat vett politikája miatt. (Eredetileg a Négyek: Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia volt. Csehország és Szlovákia már régebben távozott, és a magyar-lengyel viszonyt is beárnyékolja Putyin eltérő megítélése.)

Pikáns adalék, hogy a kormányzat diplomáciai segítséget nyújtott Észak-Macedónia korrupció miatt jogerősen elítélt miniszterelnökének, Nikola Gruevskynek a szökéséhez, aki azóta is Budapesten éli világát.

A propaganda média persze azonnal „politikai lincselést” kiáltott, a bukott jelölt meg így fogalmazott: „Politikusok kezében vagyunk.” Könyörgöm! Trócsányi nem kötésmintákat tanulmányozni ment volna Brüsszelbe! Mint ahogyan Magyarországon sem a szálöltés és a láncöltés közötti különbségekkel foglalkozott! Politikus és politizál – ez nem bűn. Bár lehet, a volt magyar igazságügy-miniszter érzi valahol, hogy ahogyan ő és tettestársai politizálnak, az súrolja a törvényszegés határát. Elég gyakran – pl. a tájékoztatási kötelezettség megszegésével – át is lépik e határt.

Az EU jogi bizottsága végülis összeférhetetlenség miatt utasította el az aspiránst. Mégpedig amiatt, mert a jelölt jogi irodája – amely a Trócsányi nevet viseli – a tulajdonos politikai szerepvállalása idején is milliókat kapott a magyar államtól a kormányzati megbízások nyomán.

Ez egy kicsit elgondolkodtatott. Úgy tudom, az iroda vezetéséről lemondott Trócsányi – ahogyan más politikusok is teszik – de a tulajdonrészéről nem. Ahogyan ezt Bárándy Péter is tette, amikor a szocialista kormány igazságügy-minisztere lett. (Ez nem is feltétel.) Nyilván korábbi munkatársai ismeretségét se tagadta le, és azt sem felejtette el, ki, milyen szakember, mi az erőssége, mi a hátránya. Kézenfekvő, ha adódik egy feladat, az általa ismertet ajánlja a megoldásához. Nem lehet minden, kisebb jelentőségű feladatra pályázatot kiírni, kollektív döntést hozni. Ez teljesen szétzilálná a közigazgatást. (A magyar közigazgatás jelenlegi szétesésének nem ez az oka.)

De mikortól korrupció ez? A pályázat-kötelezettség összeghatárát ugyan meghatározzák, de ez sem lehet túl alacsony, hiszen ha pl. egy ügyvédi közreműködést 1 millió fölött pályáztatni kellene, az adott ügy jó esetben le is zárul, mire az ügyvédi pályázatokat elbírálják. Így viszont sok-sok kicsi ügyből hamar összejöhet az a sok-sok millió. (A jogi szolgáltatások Magyarországon is nagyon drágák.)

Ne legyünk már farizeusok! Azt várnánk a politikusoktól, hogy fénnyel táplálkozzanak, szőrcsuhában járjanak, süketen és vakon, ne legyenek rokonaik, ismerőseik? Szakítsanak meg minden kapcsolatot korábbi életükkel? Dobják ki minden addig szerzett vagyonukat? És mihez kezdjenek, ha nem választják meg őket?

A mérték persze fontos – és tudjuk, hogy a jelenlegi magyarországi kormány nem a mértéktartásáról híres, ha arról van szó, mennyit vigyen haza közös pénzeinkből. De hát a korrupció – vagyis a romlottság – akkor is romlottság, ha egy forintot tesz zsebre bárki érdemtelenül, pozíciójával visszaélve.

Mi lehetne a megoldás? Talán az, ha a közös pénzeinkért elvégzett munka minőségét szigorúan ellenőrizzük, miközben a vállalkozó cég törvényes működésében – adófizetés, foglalkoztatás – sem lehet hiba. Részmegoldás, tudom.

De Trócsányi esetében pirruszi győzelem született: elsunnyoghat békében, anélkül, hogy a magyar jogállam tönkretételéért felelnie kellene.

Várhelyi nagykövetnek már sokkal könnyebb lesz az itthoni viszonyok miatti védekezés: hiszen ő „itt sem volt”.

De mi, magyarok itt voltunk – legalábbis, aki nem az állam határaitól távolról ”szavazott bele” az ügyeinkbe.

41 hozzászólás

  • Lopjanak, csaljanak, virágozzon a korrupció, hiszen az elcsalt választási eredmény erre adott nekik megbízatást!
    Magyarországot ez tartja életben, nem a munka, a versenypiaci termelés!
    Mekkora sz@rban lenne az ország, ha a stromanok tényleges versenypiaci teljesítmenye határozná meg az országot!

  • Az ember csak nyeldekel…

  • MINDENNEK MEGVAN A MAGA IDEJE
    SZÁNTÁSNAK,VETÉSNEK,ARATÁSNAK
    ˙

    Aztán miért Trócsány feleLne?

    Akkor inkább, miért nem Orbán?

    Hiszen az ugyancsak egy jogász.

    Vezérünk ezt az egész puccsot már

    az úgynevezett”ellenzéki”kerekasztal

    körül sertepertéltében végig gondolta.

    Kicsit sokáig tartott, de Trócsányik és

    más hozzáhasonló hűbéres hadaival majdnem

    végig is csinálta. A következő etap további

    „békés”menetelés illiberalizmusból igyenöst a

    totalitarizmusba. Ő hiszi; az idő neki dolgozik.

  • Alapos elemzés de megvallom, a felét sem értem… Sebaj, a másik fele is elég…

  • Trócsányi-elutasítása (is) nem más mint az EU parlament szívózása von der Leyennel ill. a Tanáccsal.

  • Amúgy R.Margit majdnem(!!!)megtévesztett azzal,hogy nem ért egyet
    az EU.bizottság döntésével(már kezdtem örülni…)de aztán elolvasva a cikkét,rájöttem,hogy nagyon is egyetért!
    Hát megint naív,jóhiszemű voltam….,de sebaj,még mindig jobb mint hiteltelen,hazaáruló ellenzékinek lenni….!

  • Nos elismerem,hogy siettem az olvasásban és sajnos(!!!) tévedtem amikor a jogi bizottság alelnökének a véleményéről naívan azt hittem,hogy azt a cikk szerzője írta……
    Mentségemre szolgáljon,hogy egy jó filmre készültem…és igazságot,tárgyilagosságot feltételeztem egy megbízott cikkírótól……
    Van ilyen,de ugye szerencsére minden kiderült!

  • kedves Margitka, olvasván eme hosszú és szomorú bohózatot a NER szabadtéri változatáról az az álláspontom, hogy addig jár a köcsög a kútra amíg valaki szétveri, vagy egyszerűen leesik és darabjaira porlad… mivel tartalma az új vallás a Mono teizmus és a politeizmus kombinációjaként a MONO POLY össznépi NER hurál andalog míg el nem üti a nagy hajókötél

    bruhahaha

    Borkai Ákos családszeretőről sok szép és szexi fotót láttam a neten terjed, teljesen álruha nélkül mutatkozik amint éppen… valami ülésen van ami teljesen közös, ciki

  • Béla István

    Vélemény: TRÓCSÁNYI a Staatsführernek bevállalta a trójai faló magyar változatát. Valószínű, van valami sötét folt a múltjában, amivel a Viktátor pórázon tartja. Orbán meg Trócsányival megnézette, meddig mehet, a fal kemény-e.

  • Egyébként a képen
    szép a sminkje Istenbácsinak.
    Ránézésre az minima kalkula egy
    ötezer Forintos felrakás.Értek hozzá,
    sok leányt kivakoltak itt nálam mikor reklám-
    fotókat csináltam.Hacsak nem lefotósoppolták az
    isteni fényben tündöklő jóságos ábrázattyát nekije.

  • Aczél Gábor

    Elismerésem!

  • tisztelthölgyeimésuraim

    ˙
    PARLAGFŰ

    És még ez az alak tanított az egyetemen jogász palántákat…
    Nem is csoda ha olyan gyomok sarjadtak ki belőlük, mint Orbán Viktor, Répási Róbert, Szájer József, vagy Gulyás Gergely…

    🙁

  • Boda Marcsi
    2019 október 5
    4:53 du.

    „…Mentségemre szolgáljon,hogy egy jó filmre készültem…és..”

    Mivel készültél öreglány?
    Felvettél tisztabugyit ?

  • Mellesleg úgy tudom…sőt olvastam,hogy az igazságtalanul elutasított Trócsányi helyett(AKI joigosan bírósági eljárást kezdeménez)van másik jelölt,sőt rajta kívűl + egy női delegált!
    Trócsányinak csupán az a bűne,hogy egyetértett,sőt támogatta a határzárat,amúgy meg a magyar jogot sem „tette tönkre”(sőt)…..és az
    sem akadály,hogy itthon ügyvédi irodája van,hasonlóan más politikusokhoz,akik szintén nem csak a politikából élnek,(máshoz is értenek…)mint itt
    többen…akiknek csak ennyire
    futja!

  • Amúgy részemről nagyon szánalmasak azok az emberek,akik csak apolitizálásból éldegélnek…. és semmi máshoz nem értenek!
    Az ő bajuk,ugyanis egyszer fent egyszer lent,de akinek tisztességes szakmája is van az ugye biztonságban van és megél,hazugság és mocskolódás nélkül is!

  • Boda:

    Fingásod sincs mit művelt Trócsányi és hogy miért bukott meg Brüsszelben.

    Meghogy „bírósági eljárást kezdeményez” miatta.
    Ha ezt a hét viccének szántad,
    hát eléggé szánalmasra sikeredett

  • Boda Marcsi
    2019 október 6
    3:49 du.

    Geyzanak igaza van. Önnek dunsztja sincs semmiről, kiváltképpen arról amikor ezt írja:

    „Trócsányinak csupán az a bűne,hogy egyetértett,sőt támogatta a határzárat,amúgy meg a magyar jogot sem “tette tönkre”(sőt)…..és az
    sem akadály,hogy itthon ügyvédi irodája van”

    Ez pontosan a kormánypropaganda narratívája az idióták felé a köztévén és a saját leuralt médián keresztül – pl magának, aki el is hiszi. Ezzel szemben a valóság az, hogy Trócsányi tevékenységét régen is kritizálták itthon, de mivel a Fidesz zsebében van a magyar ügyészség is így csalóként dolgozott tovább, mint saját magával összeférhetetlen barom.
    A saját ügyvédi irodáját pedig jobb ha nem emlegeti, hiszen ezen ügyvédi iroda védte a BANKOKAT a MAGYAR EMBEREKKEL szemben a devizahitelezések kapcsán. Érti Marcsika. Szerintem nem, úgyhogy még egyszer, mint a 2 éveseknek (bár túlértékelem ezzel a képességeit) Szóval a Bankokat képviselte a magyar emberek érdekeivel szemben a Trócsányi ügyvédi iroda!!! Mert a pénz az Isten, meg a hatalom! Maga meg elhiszi a migránsos propaganda narratívát még mindig, kész vicc maga! 😀 😀 Szegény Marika, sajnálom hogy ennyi év után is hülyének nézik azok akiknek bizalmat ad négyévente, pont magát aki lelkesen x-el és elhisz mindent a valósággal szemben nekik.

  • Tüske Zsófia

    Boda Trócsányi hazudott az Európai Uniónak – mert azt állította, hogy nincs tulajdonrésze a nevét viselő ügyvédi irodában (pedig van) és nem kapott állami megrendeléseket, pedig igen. Pedig ehhez miniszterként az összeférhetetlenség miatt nem volt joga.
    Az, hogy jogi lépéseket tesz, az csak a hozzád hasonló mindentelhisz fideszhívőknek a mákonyos cumi, hiszen egy pozícióra jelölés esetén a döntőknek jogában áll elutasítani a jelöltet.
    Bizony, tudomásul kellene venni, hogy az orbán-kormány miatt Magyarország el van könyvelve Európában a legkorruptabbak között.
    http://hungarianspectrum.org/2019/10/06/the-devils-advocate-exposes-the-corrupt-orban-regime/
    de csak bégess tovább, mindenesetre ha te nem is, mindenki más nélküled is képben van, ami a rossz hírünket illeti, a világban.

  • hehehe a kis hülye Boda
    foggal körömmel védi Orbánék bukott jelöltjét.

  • Boda Marcsi
    2019 október 5
    4:53 du.

    Rátesi Margit megbízott cikkíró, én hazaáruló vagyok, a hozzászólók nagyobb része sötét és idióta.

    maga pedig, husikám, egy mindenki felett álló, tisztán látó, magasabb értelmű lény – legalábbis a tükre szerint. ráadásul ítélőképessége – feltételezem,képzettsége alapján – lenyűgöző. ámbár, ahogy mondta, naivsága nem szolgál a javára – habár én inkább másnak nevezném, de nem naivságnak. bár az, hogy maga komolyan veszi, hogy Trócsányi bírósági eljárás indítását kezdeményezi (milyen fórumon? milyen jogcímen?) mégiscsak a naivitása mellett szól. igaz, én még mindig másképpen nevezném.

  • Borkay Zsolt olimpiai járadéka (állam adja) idén havi 324 ezer forint (980€). Megnyerte, megérdemli. És példás magyar keresztényi polgári életet él. Nála első a család és a felesége.

    Mert ugye, egyetlen magyar keresztény férj se qrogatja csoportos szexpartin a saját feleségét, és még kevésbé szopatja vele a saját nemi szervét. Nem lenne szép magyar keresztényi viselkedés. Más nőciket lehet, az nem bűn, meggyónni se kell.

    Példakép Borkai Zsolt fideszes győri polgármester, aki családi fotóval is bizonyította FB oldalán keresztényi családja összetartozását. „Kitartunk. Jóban, rosszban. Írta a képhez.

    Fiáról is gondoskodó, aki 20 éves korától a mai napig (négy éven át) kap egy neki alapított, de nulla forgalmat bonyolító cégtől havi egymillió forintot (3030€) (egyedüli alkalmazottként). És gondoskodott kedveséről is, aki szült neki a házasságán kívül egy zabigyereket, így tehát vett nekik a belvárosban 130 millió forintért (393939€) egy szerény lakást.

    Irigyei támadják, rajta keresztül ezt a boldog családot is:
    https://www.facebook.com/borkaizsoltgyor/

  • Tüske Zsófia
    2019 október 7
    10:52 de.

    Boda Trócsányi hazudott az Európai Uniónak – mert azt állította, hogy nincs tulajdonrésze a nevét viselő ügyvédi irodában (pedig van) és nem kapott állami megrendeléseket, pedig igen. Pedig ehhez miniszterként az összeférhetetlenség miatt nem volt joga.

    ——————————————–

    Nem csak, hogy folyamatosan állami megrendeléseket kapott az irodája – amit persze Brüsszelben simán letagadott, mert senki nem szólt neki, hogy ott igazat kell mondani, hiszen a dolgok nem pusztán bemondásra mennek, mint itthon – de egyéb dolgok is árnyalták a posztra való alkalmasságát :

    „Bár a miniszter korábban többször hangsúlyozta, hogy nincs köze ügyvédi irodája napi működéséhez, mert felfüggesztette a praxisát, (12 éve) nem elhanyagolható körülmény, hogy Trócsányi főtanácsadója, Bogdán Tibor részt vesz a minisztériumi munkában.

    Eközben pedig Bogdán aktív tagja és gyakorló jogásza a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Irodának is, de a kormányülésekre is bejáratos. Ez alapján pedig nem zárható ki, hogy az új törvény a választott bírósági eljárásokban a miniszter ügyvédi irodájának kedvezhet. ”

    ( Magyar Nemzet 2017.július.11)

  • HunCanada
    okt.7.9:50

    “Trócsányinak csupán az a bűne,hogy egyetértett,sőt támogatta a határzárat,amúgy meg a magyar jogot sem “tette tönkre”(sőt)…..és az
    sem akadály,hogy itthon ügyvédi irodája van”

    ———————————————

    Aki annyira ismeri a „magyar jogot” mint Boda, attól nem meglepő ez a „sőt” – hiszen – a logikája alapján – akinek ügyvédi irodája van, az egy okos és élelmes ember, aki „nem csak a politikából él” és nyilván megbízások is szükségesek az iroda létezéséhez, ha pedig az állami, hát Istenem! Így aztán nála semmi kivetnivaló nincs abban sem, hogy Paks II. jogi képviseletét is a Nagy és Trócsányi iroda látta el – mit is piszmog ilyen összeférhetetlenségi apróságokon a brüsszeli JURI ? Boda nem érti mit jelent az összeférhetetlenség, nem tudja és nem ismeri a kormányzati tisztség viseléséhez szükséges kritériumokat, és miután itt minden másként működik, mint azt normális demokráciában elfogadnák, abból indul ki hogy ez a helyes! Az meg túl fáradtságos, hogy utána olvasson, mondjuk a „reklám alatt!” -:)))

  • És na végre! Miniszterelnökünk (aki Orbán Viktor) kendőzetlenül szólította meg személyesen Miskolc választó polgárait!

    Azt találta nekik mondani, ha jót akarnak, meg fejlesztéseket, és beruházásokat, akkor maradjanak a jó oldalon, és a jövőben is működjenek együtt! Különben elszegényedik a város! – jó, ez utóbbit nyíltan nem mondta, de amiket szólt, értelme mégis ez.

  • És lám-lám, értelmet nyert Orbán Viktor nem régóta hangoztatott „keresztény szabadsága”. Ezt Novák Katalin családügyi államtitkár világította meg, akit a minap kérdezték a Borkai ügyről.

    A Fidesz alelnöke azt mondta: ez egy szerencsétlen, rossz dolog, és sajnálja, hogy ez történt, Borkai nem viselkedett példaértékűen, de ez alapvetően az ő és a családja személyes ügye.

    Szerinte ebből nem kell annak következnie, hogy a Fidesz a soraiból kizárja ezt az embert. Nagyon keveset tudunk egymás magánéletéről, és ez rendben is van – mondta, megismételve az addig elhangzottakat, végül pedig azt mondta, abban bízik, hogy egyre nagyobb szabadságot tudnak adni a magyar embereknek.

    És azt hitted, föntebb hülyéskedek, hogy Borkainak első a családja és felesége (a Fidesz után), hiszen ez a gruppenszex mindössze keresztény szabadság.

    Hajrá Magyarország!
    (figyeld meg, vasárnap Győr újraválasztja magának Borkait!)

  • Óóóóó … és Gödöllőn is eljátszotta Orbán a királyt, nemcsak Miskolcon. Ígért itt is fejlesztéseket és beruházásokat, ha fideszes lesz a polgármester, csak hát ugye, „én tudok pénzt, meg fejlesztést meg sok mindent tudok segíteni, csak úgy nem lehet, hogy ellenséges közegben csinálunk valamit.”

    Ellenséges közeg. Gödöllő választópolgárai és lakosai (1990-től Gémesi György a polgármester) eddig ellensége a Fidesznek, és személyesen Orbán Viktornak.

    Érti ezt ott valaki Kanadában?

    (Orbán ezt a szövegét nagy büszkén egy videóban is fölrakta feliratozva a fészbúk fiókjába, ha nem hiszed nézzed ott meg)

  • Boldog új esztendőt kívánok az Úr 5760. évére.
    Sana Tová

  • Drizari.Hozzátenném: Gémesi György nem valami kommenista: 90-ben MDF színekben nyerte el városa polgárainak bizalmát, és bírja majd 30 éve. Szerintem Gémesi van a legjobban meglepődve, hogy a kommenista libsi kormányok idején nem bántották polgári, az önkormányzatiságot erősítő ügyei miatt. A mostani hatalom vitte ki alóla a 120 település közös vállalkozását a hulladékgyűjtésre. Naná, kellett a haveroknak a biznisz, amire nemcsak közös pénzeinkből jut, hanem amire az EU polgárainak adóiból is szánnak. Minden maffia a szemétre, mint gazdasági alapra építkezik az USA-ban és Olaszországban egyaránt.
    Hazánkban is a szemétdombokon tenyésző pöffeteggombák uralják a terepet, középkori emlékeinket, értékeinket szétromboló „panorámaerkélyekről” szét porlasztva dögletes spóráikat.

  • talalom,

    nemcsak Gödöllő alól vitte ki a Fidesz a pénzt, hanem valamennyi önkormányzat alól. Mára felére csökkent az önkormányzatoknál maradó helyi adók összege, plusz egy rakás közigazgatási ügyet vettek ki a kezeikből és utaltak a kormányablakok jogkörébe.

    Na, ezért ismételgetem itt, hogy hiába nyerne most vasárnap az ellenzék, a hatalom változatlanul a Fidesz kezében. Emiatt Karácsony is hiába ígérgeti a budapesti kórházak helyzetének rendezését, amikor azok csak a gyógyszerbeszállítóknak tartoznak milliárdokkal. A többi beszállítót és szolgáltatókat nem is említem.

  • gyuri10
    2019 október 9
    9:36 de.

    Azt hazudtad nem iszod a lőrét, amit eladásra kotyvasztasz.
    De ezek szerint mégiscsak úgy beszívtál belőle hogy még az Újévnél tartasz.
    Holott már Április 4 is rég elműlt heheheeehehehe

  • Elnézést kérek a téves beírásomért.
    Javítás: Boldog új esztendőt kívánok az Úr 5780.évére.
    Sáná Tová.

  • talalom
    2019 október 9
    10:25 de.

    Csak remélni tudom és szívből szurkolok, hogy Gémesi megint nyerő lesz! Én őt egy végtelenül tisztességes embernek tartom, és bár nyilván nem értek vele mindenben egyet, de alapjaiban azt gondolom minden város és település ilyen vezetőt érdemelne! Erre megjelenik Döbrögi és máris lázít, kirekeszt és első szám első személyben ígér „adok ha…. de ellenséges légkörben nem lehet…” Mit nem lehet? Lopni és visszaosztani? Azt tényleg nem – gondolom Gémesinél ez eddig nem volt divat. Úgy őszintén nem is értem: egy magyarországi város lakosainak egy része ezek szerint a miniszterelnök ellensége? Csak és pusztán attól, hogy megvan elégedve a városa vezetőjével, eredményeivel emberi hozzáállásával stb és valószínű továbbra is őt szeretné a város első emberének? Ettől már ellenségek lesznek mondjuk az ország több városának és településeinek a lakosai is?
    Hát mondja csak valaki, hogy ez az ember nem beteg!

  • Drizzari. Sokáig úgy gondoltam én is: tök fölösleges erőlködni az önkományzatokban – csak a bénakacsa szerepére ítéljük az ellenzéki helyhatóságokat. De beláttam: igenis van tétje, hány falu, város, kerület, netán a főváros lakossága veri bele a ner orrát a valóságba.

  • A KMH jól mutatja a magyarországi közhangulatot, se cikk (talalom is mindössze Gémesi MDF-es múltját említi), se felháborodott kommentek nem születtek a „Borkai-vádorról” (Borkai polgármester lólengésben nyert olimpiai aranyat, abban az egyik nehéz tornaelem a magyar-vádor), Orbán pénzosztó miskolci és gödöllői zsarolásáról, nemkülönben a Borkait védő „bajtársiasság” mibenlétének ecseteléséről, az orbáni 11. parancsolatnak megfelelve. (lentebb idézettel kibontom)

    Szóval, ha már itt se gerjeszt hullámokat a héten történtek – a magyar választó csak zsák krumpliban bír mérlegelni – akkor hozok itten egy kispesti fideszes képviselő magáról készítette videót, mellékelve Orbán gondolatait a bajtársiasságról:
    „Azt jelenti, akkor is lojális vagyok hozzád, amikor te tévedsz, és akkor is számíthatok rád, amikor én tévedek. És melyikünk nem tévedett még az elmúlt 30 év során? De összetartottunk, őszinték voltunk egymáshoz, és végül minden nehézségből kilábaltunk. Ezért vagyunk mi fent, és az egymást folyton eláruló liberális baloldal lent. Ne mondj rosszat a fideszes társadról! Ezt majd még gyakorolni kell!” (tiszta keresztapai duma, a szicíliaiak sehol sincsenek)

    Ezután itt egy újabb (de saját magáról készítette és hacker szerezte) amatőr videó:

    https://pestibulvar.hu/2019/10/09/gusztustalan-video-kerult-az-internetre-egy-maszturbalo-fideszes-kepviselorol/

  • No, miért is nincs hatalmas tüntetéseket kiváltó közfelháborodás? Ha nem tudsz olvasni szájról, feliraton is elolvashatod:

    https://uploads.disquscdn.com/images/ff821667766590ff5e771a4758480fec486bca3a00ad4ca1717cdda12cd7076f.gif?w=600&h=300

    És Győrben ismét megválasztják Borkait, a fővárosban Tarlóst.

  • Kedves Drizari, megnéztem a szexvideót, és borzasztóan sajnálom ezt a fiatalembert. Ez egy fiatal, 40-es férfi, és csak erre futja? Én úgy emlékszem, (bár rég volt), hogy egy ilyen korú férfinak még derékszögben, vagy még magasabban kéne állni annak az izének… Hallottam már, hogy a modern időkben nagyon romlik a férfi-potenciál, de hogy ennyire? A szellemi képességét, amely arra késztette, hogy ezt felvegye (és közzétegye?) már nem is elemezném…

    Egészen komolyan elszomorodtam.

  • Kedves Almási Alma,

    a fiatalember állítólag fideszes kerületi képviselő, vagyis politikai alapú gazdasági döntésekben vesz részt, amik kihatással bírnak lakosokra. Az odáig a magánügye, mit tesz magával, de hogy erről felvételt készít, ez nagyfokú meggondolatlanságot jelez. Egyben megkérdőjelezi józan gondolkodásának képességét, vagyis alkalmatlan embereket érintő döntésekben közreműködnie.

  • Almási Alma,
    ilyen szellemi,fizikai és úgy látszik biológiai produkcióra alkalmasak a mai és lehet,a mindenkori magyar politikusok,azelőtt „nemesek”.Miért?…Mert megtehetik.Hányinger.

  • Drizari
    2019 október 10
    3:35 de.

    A KMH jól mutatja a magyarországi közhangulatot, se cikk (talalom is mindössze Gémesi MDF-es múltját említi), se felháborodott kommentek nem születtek a “Borkai-vádorról

    —————————————–

    Szerintem rosszul látod, netán egy kissé türelmetlen vagy!Ide a Trócsányi cikk alá valószínűleg nem akart már senki Borkairól írni,C. egykettőre bezárja az oldalt,+ tegyük hozzá idő kellett hogy ezt az ügyet megemésszük, felfogjuk, szerintem senki nem akart ajtóstól rohanni a házba!Azóta önálló cikk született a témában – ott számonkérheted a jogos felháborodást, bár az oldalt tegnap frissítette utoljára C. de ami késik nem múlik várakozóban biztos van már jó néhány vélemény!

  • Drizari:
    „No, miért is nincs hatalmas tüntetéseket kiváltó közfelháborodás?”

    Mármint miért? Az illető polgármester állitólag kétes anyagi ügyei, vagy valami szexuális video miatt?
    Ha voltak, vannak kétes anyagi ügyei, azokat ki kellene vizsgálni, és ha a gyanu alapos, vádat emelni ellen (a jelenlegi legfőbb ügyész szolgálati ideje alatt erre aligha kerül sor). Viszont a szexuális élete – ha nem használ fel rá közpénzt, hivatali befolyását és munkaidejét) szerintem a feleségén és a parnere(i)n kívül nem tartozik senkire.

  • Almási Alma:
    „A szellemi képességét, amely arra késztette, hogy ezt felvegye (és közzétegye?) már nem is elemezném…”

    Ha ő vette föl… hát, kissé furcsa, de magánügye, Ha ő tette közzé, akkor jó nagy marha. Arról viszont nem vagyok meggyőződve,
    hogy ez utóbbi – ti., hogy valaki nagy marha – önmagában feltétlenül és mindig akadálya a politikai karriernek. Néha az, néha nem az. A polgármester úrnak most valószínűleg peche volt. Van ilyen.