Új orbáni eszme a Nemzeti Zsarolás Rendszere?

2019 október 23 11:04 de.29 hozzászólás

A Fidesz, szigorúan az új vezetéssel való együttműködés jegyében, meghirdette Budapest esetében az „így zsarolunk mi” programját. Nagyjából ebbe illik bele a sportberuházásokkal, illetve a Városligettel kapcsolatos kommunikáció azon fordulata is, amelyet Hollik István perdített elő az MTI-n át.

Fotó: EISimay

Annak a részleges valóságtartalmát kár lenne vitatni, hogy a fővárosi vezetés felelőssége a döntés a beruházásokról. Az is igaz lehet, hogy félig kész betonbaromságok maradhatnak több helyen. Közte a Városligetben is, ahol korábban összecserélték a parkfenntartást a parklegyalulással. Az is igaz, hogy a hangulati beruházáskezelés olyan idiotizmusokat eredményezhet, mint a félbemaradt vízlépcső annak idején. Amit nem ment, hogy a hasonló hangulati gazdaságpolitizálás, a gengszterváltó kormány jóvoltából, ezermilliárdokban mérhető, máig ható károkat okozott 1990 után. Amiért alkalmasint nem szobrot, hanem cellát szoktak avatni az elkövető miniszterelnöknek. Máshol.

A jelen budapesti helyzet kapcsán azonban ennek csak nagyon átvitt jelentősége van. Megnyitva azt a csatornát, amin keresztül Orbán és gitt-egylete belekezdhet a források elapasztásába, illetve a fővárosi vezetés kommunikációs, illetve hangulati zsarolásába. Valószínűleg abban bízva, hogy átmegy az a kommunikáció, hogy „bezzeg mennyi pénzt termelhettek volna, ha…”. Amiben egyébként lehet is valami. S különösen akkor lenne benne valami, ha az eddigi gigamega-beruházások költséghatékonysági elemzése rendelkezésre állna. Beleértve akár az előző vizesnyolcas bajnokságot is. Dunai ugrótoronytól az utolsó mobil-WC ajtajáig. Nem bemondásra állapítva meg egy-egy beruházás értékét, hanem a megtermelt bevétellel, a járulékos bevételekkel súlyozva. Lehet, hogy kiderülne: az eddigi stadionokkal és egyéb látvány-Lőrincségekkel csak szegényebbek lettünk.

Azért persze be lehet próbálkozni a zsarolással. Netán a főváros megbüntetésével. Elvégre Orbán szemében Budapest már korábban is a bűnös város volt. Az a város, amelyben az ott lakók nem hajtanak feltétel nélkül térdet a fenséges segg(fej) előtt. A zsarolási kísérlet azonban két okból sem biztosan több egy kommunikációs offenzívánál. Az egyik az, hogy a beruházás és a beruházó csak Orbán fejében jelenti egy ismerősi, haveri kör érintettségét. Az sem kizárt, hogy a beruházásokat más módon, netán másokkal kiviteleztetve nem lehet olcsóbban, netán hatékonyabban is megoldani.

A másik, hogy korántsem biztos, hogy a fővárosnak ne lennének anyagi forrásai, ha az egész önkormányzati-, illetve adó-rendszer egy arányos, és nem egy lerablásos janicsár-logikát követne. Budapest ugyanis elég jelentős költségvetési befizető. Ha az itt termelt GDP, illetve az itt befizetett adók, tetszőleges adónemekkel, Budapesten maradnának, akkor valószínűleg jobban járnának a budapestiek, mintha az általuk megtermelt és befizetett jövedelemből Kukutyincsúton építenek kertvégi csarnokot. Könnyen lehet, hogy csak le kellene porolni a Budapest-városállam ötletét. Orbán meg hirdesse meg máshol a nemzeti zsarolás rendszerét.

29 hozzászólás

  • A kormany tevekenyseget, eröltetett kártekony epitkezeset a Főváros is képes akadalyozni jogszabalyi es más modokon!
    Pl. Varosliget!
    De akar a környék forgalmát is, hiszen lezárhatják az utakat, v csak a tomegkozlekedest engedelyezik!
    A parkolokat megnyitják, de 1,5 t-as határral, amint az átmenoforgalmat is!
    Behajtási tilalmat rendelnek el!
    Eseti behajtasi engedelyt adnak ki, ha akarnak, es azt pl. 1millioert 1 alkalomra, súlykorlátozással!
    U.igy a Várban az épitkezéseknél, v. az o1g-kozeli epitkezeseknél!

  • Az o1g-beruhazasokat civil szervezetek blokkolhatják, amint o1g álciviljei is a mertoépitést, ami miatt nem lett átadva az, csak 4 evvel később o1g-ek, a kovetkezo választásokkor….
    Az o1g kivitelezőit folyamatosan hivatalbol agyonellenórízhetik, birsagolhatják, pótlolagos hatastanulmányokat vegeztethetnek, hiszen az eredetihez kepest valtoztatásokkal valosultak meg!
    A Varba új behajtasi rendszert vezetnek be, súlyhatárral, kulonbozo eloirasokkal, korlatozasokkal, pl. Autoval tilos behajtani a Vár o1g által lefoglalt resze fele, parkolni sem szabad a kozelben, igy hasznalni se nagyon túdna….
    A szabalytalan luxuslakasepitesi projectjeiket visszamenolegesen lehet ellenorizni a jogszabályok teljeskoru betartasarol, ha nem, akkor bunteteskent az epitési, eladási ár volumenehez igazodo birsagot megállapitani, Lehet pl. a korrupcios adot, ami a korrekt versenyhelyzethez képesti árak alapján a teljes nyereseg 100%-a lehetne, plusz az ezzel megegyezo birsag!
    Igy a fovaros ezeket a mega-ingatlanberuhazasokat megkapna!
    Megtarthatná, mint berlakasokat, de el is adhatná! Így törvényesen juthatna 100milliárdokhoz!

  • Jurásek Fábián Sebestyén

    Kedves Elvetemült Cikkíró!

    Az nyilvánvaló, hogy tele van idulatokkal és előítéletekkel, de azért ne tessék lehülyézni egy legalább fél országot egy volt országromboló csürhe nevében és zsarolásról te tessék beszélni amíg az nem nyilvánvaló…

  • hahaha

    ennek az O1G-nek egyetlen önálló ötlete sincs, még a lopásra, rablásra sem! amit a „beruházásokkal” csinál az egyszerű másolata a Nagy Demokrácia Fellegvár gyógyszeriparának, kőolaj és földgáz iparának, építőiparának árképzési rendszerének (sok minden kimaradt, de a fogászati és az egyéb gyógyászati kezeléseket is beleértem, akkor nem sok marad a Nagy Gazdasági Csoda Rendszeréből, ami nem egyszerű ÚTONÁLLÁS)

    mondjak egy példát? miért ne? legfeljebb a Cenz Ura kitörli…

    a palagáz „kifejtés” önköltsége USA BÁZISON (nyomott árakon két sikoly között) 35-45%-KAL MAGASABB, MINT AZ ELADHATÓSÁGI ÁR, UGYANEZ ÉRVÉNYES AZ OLAJÁRAKRA IS, AZAZ ÁLLAMI SZUBVENCIÓRA SZORUL az összes többi fentemlített esetben pedig 150-1500%-kos profittal megfejelt árakon adják, és mivel a piac 99,99%-ban a nagyvállalkozók ellátóhálózatára épül eszi nem eszi nem kap mást alapon ezeken az árakon veszi az egységsugarú vevő

    és ebből van azután O1G nek (is) kacsalábon forgó Pancsoló Arénája és minden egyéb

    a többi kitermelő szindikátusban van és OPEC meg hasonló és ezért nem nem keletkezik ugyanakkora veszteség, és ebből is világosan deriválható, hogy miért foglalja el katonai erővel, erőszakkal az USA az energia és alapanyagforrásokat? mert azokból ingyen rabolja ki és a teljes ár az ő profitja persze a katonai kiadásokkal csökkentve de azt meg a NATO tagállamok perselypénzeiből pótolja

    meg van ez oldva

    hahahahaha

  • Természetesen nem értek egyet. Mivel magyarnak születtem, az én hazám Kukutyincsút is. Mivel európainak születtem a hazám Berlin és Párizs, a Loire menti kastélyok, és a gyönyörűséges liptószentmiklósi (liptovska Mikulaska) tó is. Még sőtebb:mivel embernek születtem,az én hazám is Ottava és Nigéria, a Csendes Óceán és a Velencei tó.
    Az ember pedig felelősséggel tartozik a hazája iránt, lakjon bárhol. Ezt nem értik meg a korlátolt soviniszták.
    Félreértés ne essék: nem a t. Szerzőt tartom sovinisztának – csak nem tartom célravezetőnek a „ha Te úgy, én is úgy” politikáját.
    Való igaz, szülővárosommal méltatlanul bánik ez a „nerszer”. Fő bűne, hogy mindenáron fel akarja áldozni a mára ócska biznisszé züllött olimpia oltárán. A szolidaritás alapkövetelményének tartom, hogy a kvalifikált munkaerő és a vállalkozószellem adójából jusson a szegénységben vergődő falvak népének is a társadalmi közszolgáltatásokból. Bár nem várok ezért „hálát”, az is igaz, nehezen viselem az utálatot. Ami persze igazságtalan, és a tények nem ismeretén alapul. Ma Magyarországon minden ötödik ember a fővárosban él. Aki tehát hülyeségeket hablatyol „vízfejről”, meg hasonló ostobaságokról (mint Tóth Péter), annak fogalma sincs a valódi helyzetről. Például arról, hogy Kőbánya (szívem csücske kerület, bár most nem ott élek) adott esetben messzebb van a „vízfejtől”, mint Mátészalka.

  • György Molnár

    A Fidesz első uralma alatt (1998-2002) mindenhová beépítette a primitív bunkó szabotőröket, és azóta már csak ilyenek töltenek be mindenütt kulcspozíciókat,. Egyértelműen egy bűnös (bűnöző…) banda van hatalmon, nincs közöttük értelmes, intelligens ember egyetlen egy sem.

  • Jurásek Fábián Sebestyén

    „Kedves” Elfogult Cikkíró!

    Látom nem is titkolja elfogultságát, elvakult gyűlöletét és megelőlegezett véleményét… Mindenesetre kb. a fél ország nevében kikérem magamnak, hogy lehülyézzenek és azt is hogy hülyének nézzenek! Főleg azok, akik eddig csak az országrombolásban jeleskedtek! Mindenesetre zsarolásról, akkor beszéljen, ha az már megtörtént, tehát az múlt és valós. Én inkább azt nevezném politikai zsarolásnak, amit állít, de hát a ballibsi oldalon mindent szabad állítani, még akkor is gyomorforgató. Mindenesetre várom a ballibsi csodatevést és azt gondolom, hogy jól jött jól jön ez az „emlékeztető védőoltás”, mert már kezdik elfelejteni az emberek, hogy mire is vagytok képesek! Végezetül íme egy adat: https://demokrata.hu/magyarorszag/hatalmas-tobblettel-adtak-at-a-fideszes-keruleteket-172749/?fbclid=IwAR0VLkwlRRprlWgqDrQYHTKTt8U2yrAIN0VydOOWF3EO5B4_Z4-O1tiRFdE Ennyi.

  • Orsós Elemér

    talalom
    2019 október 25
    7:13 de.

    „Mivel magyarnak születtem, az én hazám Kukutyincsút is.”

    Margitka, ezért a vallomásodért a Jóisten áldjon meg! (Pedig nem vagyok vallásos, de ennél fokozhatóbban még nem lehet hálálkodni! 😀 )
    Bárcsak ezt vallanák egyöntetüen az EU-ba akreditált semmittevőink is!!!!

  • talalom
    2019 október 25
    7:13 de.

    „Félreértés ne essék: nem a t. Szerzőt tartom sovinisztának”

    Tudod, erről eszembe jutott, hogy nagyjából ugyanazt az elvi vonalat képviselve annak idején, még az egyetemen az egykori elvtársa(id?) sanszé lefasisztáztak. Ma hasonló gondolatokért a fasiszták libsiznek.
    Úgyhogy valahol középen lehetek. Amivel elbékélgetek.

    Alkalmasint, ha azért lesovoniztáz valaki, amiért a lokálpatriotizmust nem cserélem össze a lojálidiotizmussal, akkor azt is elviselem.

    Ennek „“ha Te úgy, én is úgy” politikáját.”” ugyan sokat segítene egy alátámasztás a cikkből, de már leszoktam arról, hogy ilyen felütés, „Természetesen nem értek egyet. ” túlzott igényeim legyenek.

  • Jurásek Fábián Sebestyén
    2019 október 25
    2:02 de.

    Remélem azért feltünt, hogy a nagy vagdalkozásban valójában nem írtál semmit.
    Indulatokkal, amit másnak rósz fel, túlkínálatban vagy. Érveid is vannak, vagy csak kötőszavaid?

  • Jurásek Fábián Sebestyén

    Andrew_s

    Ha Önnek egy bizonyítottan országosan eredményes (nem adósságot felhalmozó!) jobboldali önkormányzati munka nem bizonyíték semmire se, akkor mit vár tőlem? Még egy kis adalék, miszerint a ballibsik hogyan csinálnak hülyét a jóhiszemű emberekből: https://valovilag1.blogspot.com/2019/10/foldi-laszlo-megdobbento-elemzese-az.html?fbclid=IwAR3kBqXxqrQutzjh274l6vw-BWmqk_VzFAzrFGIkGgLGNSDf8q4GK_StQOs

  • Jurásek Fábián Sebestyén
    2019 október 25
    11:52 de.

    Kend pl. orbitális csúsztatásokra vagy képes. A Fidesz meg síbolásra.
    Csak emlékeztetőül:
    A devizahiteleket a Fidesz kezdte felvetni/bevezetni. A Fidesz kormányrakerülésével elsőként a forintot döntötték be 2010-ben, ami a devizahiteleseket megnyomorította.
    Viszont a HUF romlásárta spekuláló fideszes pénzemberek (Simicska is) igen jól jártak.
    A látványberuházások sokba kerülnek, pénzt nem hoznak, a fenntartási költségük magas. Az utóbbi időzített bombaként nyomja a területi önkormányzatok költségvetését.
    Annak idején Antall és kormánya trilliárdokban mérhető kárt okozott. A rohanó inflációt Bokros megállította (mindenki megfizette az árát). A pozitív kasszával átadott államot a Fidesznek első dolga volt kiüríteni.
    Manapság semmi érdemi növekedés nem lenne az EU-s pénzek nélkül. Primer gazdaság gyakorlatilag nincs az országban. Az EU-s pénzek közel negyede, de közvetítő csatornákon keresztül közel 60 %-a vándorol magánszámlákra. A töredékéből születik meg az, ami. Ergo, az ország lerobbant gazdasági állapota egy oligarcha kört gazdagít. Aligha az OTP-nél vezetett számlákkal.
    A GDP növekedése egy statisztikai trükk. Pl. egy stadion annyit ér, amennyit rámondanak. Valós értéke viszont a fentiekből következően nulla, vagy negatív. Viszont a rámondott szám jól mutat a GDP számlásakor. Ergo, hazugság.
    A kerületek „adósságmegszabadítása” annyit jelentett, hogy a kormány az egyik zsebéből áttette a pénzt a másikba. Tekintettel arra hogy az önkormányzati kiadások pontosan olyan közösségi kiadások, mint az államiak. Ami normálisan éppen úgy egy nagy „önkormányzat”. Kivéve a diktatúrákat.

    – +1 A demokretént, mint objektív hirforrással zárkózz bodamarcsihoz.
    – +2 Miért nem keresel egy hordót, és állsz ki agitálni a sarokra? Csak nem azért, amiért Orbán sem mer már a választói elé állni évek óta? Mert féltek, hogy a demagóg baromságaitok a 3% csőcseléken kívül egyre kevesebb embert szólít meg?

  • Jurásek, jól látom, hogy a volt munkásőr, mára magát vitéznek kinevezett Bencsik újságjának cikkét ajánlgatja hitelesnek?
    hát, a komcsi nem vész el, csak átalakul… ahogy gondolom, magas is köpönyeget váltott valamikor.

  • Kalocsai Miklós

    Jurásek Fábián Sebestyén
    2019 október 25
    11:52 de.

    Így jár aki szennylapból tájékozódik! Kocsis Máté volt szíves titokban tartani, hogy Melyik kerületekből jött össze ez a sok többlet!

  • 2019 október 25 2:02 de.

    No akkor lássuk, hogy száll a „nullás liszt”!

    … hát bizony ha a fél ország egy ilyen félművelt, cezaromániás, elvetélt focistát, bugris, tahó, befejezetlen jogászt tart hatalomban a feje fölött, akkor ott – választási törvény milyensége ide vagy oda – jókora nagy baj van azzal a fél országgal … – ha Borkait így is pozícióba szavazta a „többség”, ahogy, akkor ott a többséggel is – bár csupán csak a „keresztény szabadságukkal” éltek – igen nagy baj van … Rövidebben: tahó népnek tahó a főnöke, „oszt jó napot!”

  • Jurásek Fábián Sebestyén

    Andrew_s

    Egy zavaros aggyúval, szándékosan az agyakban zavart okozó anarhistával, ge-is ál-forradalmárral, nem állok le szót váltani. Maximum erősíti bennem a már fennálló ellenszevemet és megvetésemet…
    Azt is megjegyezném, hogy én itten a saját nevemen írogatok, míg az összes ballibsi okostojás meg illegalitásból köpködi a ál-valóságot. Ez is jellem dolga, mint ahogy a tartalom is!

  • Tüske Zsófia

    Jurásek Fábián Sebestyén
    2019 október 26
    1:08 de.

    na most még a valóvilág is? Uram, kegyelmezz ennek a sötétségbe süllyedt népnek…

  • Tüske Zsófia

    Andrew_s
    2019 október 26
    4:41 de.

    az alábbi adatokra a HVG-n bukkantam tegnap:
    2008ban a magyar gdp/fő az osztrák 30,41 % a volt
    2018 ban a magyar gdp/fő az osztrák 30,09 % volt
    2008ban a magyar gdp/fő az usa 32,6% a volt
    2018 ban a magyar gdp/ fő az usa 25,4% a volt
    2008 ban a magyar gdp/ fő a szlovák 84,5% a volt
    2018 ban a magyar gdp/fő a szlovák 81,3% a volt
    2008 ban a magyar gdp/fő a német 34,5% a volt
    2018 ban a magyar gdp/fő a német 33,1 % a volt
    pedig az utóbbi 10 évben bejött évi 5-6 milliárd eur felzárkózási és egyéb támogatás is brüsszeltől, enélkül még sokkal gyászosabb lett volna a teljesítményünk.
    tehát a magyar gazdaság szárnyalása nem más, mint egy nagy propagandahazugság, mivel csak az elértéktelenedő forintban számolva nő a magyar gazdaság, dollárban vagy euróban semmit.
    lásd világbank:
    https://data.worldbank.org/

  • Miklós bá’
    2019 október 26
    2:09 du.

    Az ország olyan kicsi, hogy csak egy csőcselékre tellik. Mint tudjuk.
    A bodamarcsik annak idején valószínűleg a párttitkár fenekében lógtak. Most is. Csak a párt neve változott.

  • Tüske Zsófia

    …és egy cikk a New York Timesból:
    At another stadium, Mr. Orban sat with a constitutional court judge, Istvan Stumpf, who at the time was reviewing Mr. Orban’s legislation.

    “Anyone who wants to get close to Orban tries to do that through football,” said Attila Juhasz, an analyst with Political Capital, a research group in Budapest. A stadium construction boom fueled by the tax change, he said, was rife with corruption.

    “There are massive amounts of money that can be stolen,” he said.

    While Hungary’s health care ratings have dropped, the flood of money into sports has not improved its ranking in European soccer.

    And in both health care and tax revenue, Mr. Orban’s government has weakened accountability and transparency, much in the way he has curbed the media, the courts and other democratic institutions in creating what critics call a semi-autocracy inside the European Union.

    “In the last eight years, across the government, the system of checks and balances has been dismantled,” said Ferenc Falus, a former chief medical officer dismissed weeks after Mr. Orban took power in 2010. “And that has also happened in the health care system.”

    A Health System in Turmoil
    Today, Hungarians die of preventable diseases at the fifth-worst rate in the European Union. The cancer death rate is tied for worst. And the government has refused to release the number of infections contracted in state hospitals for fear of, in its words, “spreading panic.”

  • Tüske Zsófia
    2019 október 27
    4:18 de.

    Kedves Zsófika, valamit azért tisztázzunk: már 2008-ban sem volt tisztán magyaroké az itt megtermelt GDP és az azóta eltelt 10 év óta a külföldi stratégiai partnerek száma nem csőkkent, hanem a Fidesz „jóvoltából” brutálisan növekedett, ezért a GDP ennek hatására csak a kóbor apácákat megtévesztő kozmetikázás hatására csökkenhetett, ráadásul ez a „magyar” GDP-nek hazudott mutató is fals mert már a megtermelés évében nagyobb része elhagyja haszon formájában az országot, ezért csak a maradékkal kellene GDP-ként dicsekedni! Vagy lehet hogy, józan paraszti ésszel gondolkodó dilettánsként rosszul következtetek?! 😀 Meglehet, de hogy valami ezzel sem stimmel az tuti! 😀

  • Jurásek Fábián Sebestyén
    2019 október 27
    2:54 de.

    TE VETSZ MEG ITT BÁRKIT IS ???!
    Hát nem veszed észre hogy tégedet itt mi mindannyian csak leköpünk?

    (Leszámítva persze a helyi nácikat akiket ide vezényelt a Párt, hogy agitációs feladatokat lássanak el. Csakúgy mint tégedet is. Csakhogy neked az agyad borsónyi. Nem jól látod el a munkát te idióta.)

  • Tüske Zsófia

    Elemér én hol állítottam, hogy a magyar GDP tisztán a magyaroké?

    Nem vagyok abban a helyzetben, hogy analizáljam a Világbank adatait, egyrészt, mert nem értek hozzá, adatbányász lennék, nem közgazdász. Nyilván vannak itt együtthatók, amiket nem részleteztek az adatoknál, amik finomítanák a tényeket.

  • Orsós Elemér

    Tüske Zsófia
    2019 október 28
    4:23 du.

    „Elemér én hol állítottam, hogy a magyar GDP tisztán a magyaroké?”

    Ezt tényleg nem mondtad, ezért elnézést kérek, de abban megegyezhetünk hogy, Orbán olyan pávatollakkal pöffeszkedik, amik nem az ő seggéből nőttek ki! 😀

  • Jurásek Fábián Sebestyén
    2019 október 27
    2:54 de.

    Nekem tök mindegy, hogy milyen néven írsz. Érveid sem bodamarcsiként, sem jurásekfábiánként nincsenek.

  • Jurásek Fábián Sebestyén
    2019 október 27
    2:54 de.

    Andrew_s

    ……………

    Azt is megjegyezném, hogy én itten a saját nevemen írogatok, míg az összes ballibsi okostojás meg illegalitásból köpködi a ál-valóságot. Ez is jellem dolga, mint ahogy a tartalom is!

    ——————————————-

    Az, hogy ki milyen néven ír – valós vagy választott nick néven – az a vélemény szempontjából majdnem mindegy.
    Ha én pl Balogh Gizella vagy Juhász Pál néven írok akkor Ön biztos abban, hogy én valóban az vagyok? És ha igen, mennyiben változtat az általam leírtakon? Itt egy név alig különbözik valamiben a választott nick-től, bárki, bármilyen nevet megadhat, miután senki nem folytat kutató munkát ez ügyben – Önt sem ellenőrzi le senki, hogy valóban Jurásek úr- e vagy valami egészen más, mindössze tudomásul vettük, hogy Ön ezen a néven írogat, és kész!

    Egyébként, ha többször előfordulna az oldalon, valószínű tudná, hogy Andrew – akinek Ön használhatóbb érvek híján a neve elhallgatását rója fel – azonos a cikk írójával azaz Simay Endre Istvánnal, mint ahogyan a talalom néven hozzászóló és válaszolgató fórumtárs Rátesi Margittal. Ők (is) lennének tehát a „ballibsi okostojások”alias „ál – forradalmárok” akik illegalitásból köpködnek?

    Sem a jellem, sem a tartalom nem kérhető számon tehát egy vélt vagy valós név okán!

  • Tüske Zsófia

    Elemér orbán pávatollairól itt inkább nem nyitnék társalgást, mert gusztustalan asszociációim lesznek tőle.
    De ebben egyetértünk.. van közelinek mondható ismerősöm, aki fogát összeszorítva alakítja a magyar gazdaság adatait a felső megrendeléshez.

  • a 444 rettegett hírben beszámol érkezik a Putyin meg a Lavrov a két gonosz! most majd kikövetelik a +2,5% GDP-t mint NATO hozzájárulást, meg vetetnek veletek F-15-ösöket meg rakétákat a kilövőkkel és harci macskákat jó drágán? jaaa, vagy az nem a Putyin? akkó’ a Putyin mit fog csinálni? tollba mond (ja diktál?)

    hahahaha