Bir – iki – üç –dört

2020 január 17 4:29 de.22 hozzászólás

Ne lepődjön meg senki, aki a cím olvastán egy szót sem ért! Bár bizonyára vannak, akik értik, de errefelé nincsenek túl sokan. Pedig egyszerű. A négy szó jelentése: 1 – 2 – 3 – 4 – csakhogy törökül! Az ok pedig, hogy erről szó esik, egy érdekes új tanfolyam, a Budapesti Török Kulturális Intézet, a Yunus Emre Enstitüsü szervezésében.

Január 20-án hagyományos török íjásztanfolyam kezdődik az Intézetben – már nem is először – és a címben olvasható négy szó az íjászok vezényszava. Ezt a négy szót mondják, amikor felemelik, megfeszítik, célra tartják az íjat, majd kilövik a nyilat. Hogy ez nem is olyan egyszerű tevékenység, odafigyelést, koncentrálást, fegyelmet és komoly szakmai tudást is igényel – arról meggyőződhettek mindazok, akik jelen voltak a tanfolyamok korábbi résztvevőiből álló csoport látványos bemutatóján. Sőt, a bemutató végeztével, akinek kedve, bátorsága volt, maga is kézbe vehetett egy íjat és megfelelő tanácsokkal ellátva, kellő felügyelet mellett ki is próbálhatta ezt az ősi harc- és vadászeszközt. A kezelése, csak tisztes távolról szemlélve látszik nagyon egyszerűnek.

 Azzal, hogy megismertetjük a fiatalokat a hagyományos török íjászattal, értéket teremtünk – hangsúlyozta a bemutató előtt Yakup Gül-Ye, a Kulturális Központ igazgatója. A Yunus Emre Intézet a világ ötvennyolc országában van jelen és közülük 25 országban kezdődik az ittenihez hasonló, az íjászatot népszerűsítő tanfolyam, Törökországban pedig már második éve, két sikeres rajzfilm sorozattal igyekeznek felkelteni és ébren tartani az érdeklődést iránta. Magyarországon is működnek íjászattal foglalkozó, hagyományőrző csoportok, akikkel nagyon jó a kapcsolatunk – emelte ki az igazgató – annyira, hogy most, ezen a bemutatón is jelen vannak a Tatai Patara történelmi játék (korábbi cikkünk róla: http://www.utazonet.hu/matyas-kiraly-labnyomaban-c807.html) íjász csoportjának képviselői.

 A hagyományos török íjászat történetbe Angel N. Viktória, Isztambulban tanult íjász oktató avatta be a hallgatóságot. Tudjuk, hogy az összes ázsiai népnél – de fel egészen a vikingekig – nagy múltja van az íjászatnak. Több ezer éves hagyományt próbálunk feleleveníteni. Isztambulban oktató intézete van, ahová a világ türk hagyományú országaiból rendszeresen hívnak meg fiatalokat. Itt íjkészítő, vesszőkészítő műhely is van, ahol a teljes munkafolyamattal meg lehet ismerkedni. Megtanulják hozzá, hogy milyen nagyra becsülik azt, aki messzire tud lőni. Egy sereg erejét ugyanis sokban befolyásolja, íjászai meddig lőnek, hiszen olyan messzire tudják tartani maguktól az ellenséget. Fontos számunkra, hogy a világrekordot most magyar, Mónus József tartja, aki tavaly augusztusban, egy Nevadában megrendezett nemzetközi versenyen 918 méterre röpítette nyilát!

Az íjászat szellemi hátteréről szólva, az ugyancsak Isztambulban is járt íjász oktató, Takács Gergely rövid részletet olvasott fel egy könyvből. A hallgatóság megtudhatta belőle, az íjászok testülete szigorúan zárt társaság, ahová kizárólag kvalifikáció és beavatás útján lehet bekerülni. A kvalifikáció egy mester mellett végzett gyakorlásból áll, melyet rituális elfogadási szertartás előz meg. A mester egy íjat ad át a tanítványnak e szavakkal. „Allah parancsolatának és kiválasztott hírnöke útjának megfelelően.” A gyakorlás hosszú és fáradtságos. Célja a tökéletesedés, a tanítványnak erre kell szentelnie magát! Ha a tanítvány bevégezte a tanulás hosszú folyamatát, akkor a hivatalos felvételére kerül sor, a sejk által. A jelöltnek meg kell mutatnia, hogy képes eltalálni a célt és nyilát nem kevesebb, mint kilencszáz nagy lépésnyire tudja ellőni!

 Ha a sejk elégedett, a tanítvány letérdel előtte és felvesz egy íjat, felajzza, ráhelyez az idegre egy nyilat, majd visszateszi – és mindezt háromszor megismétli. A sejk ekkor utasítja a szertartás vezetőjét, hogy vezesse a tanítványt mesteréhez, akitől megkapja a markolatot. Annak átadása a külső jele a beavatásnak. A markolat ugyanis sokkal többet jelent, mint az íj fogója, valójában az a titok hordozója! A markolat a keleti népek által használt összetett íj középső része, összekapcsolja a felső és alsó részt, általa válik az íj eggyé! Allah egységének jelképe Mohameddel, összekapcsolja a felső isteni részt, az alsó prófétaival. A mester megérinti tanítványát, majd a Koránt mintául vevő kölcsönös szövetség szimbólumaként fülébe súgja a titkot.

 A jelölt ettől kezdve tagja az íjászok testületének, tagja az Ádámig visszanyúló láncolatnak. Ádám volt ugyanis az első íjász, aki azért kapott íjat, hogy megvédje a Paradicsom gyümölcseit a madaraktól. Az ifjú íjász versenyezhet, és ha rekordot állít fel, kővel jelzik annak helyét. A három részből álló „visszacsapó” íjjal az átlagos íjász is el tud lőni négyszáz méterre – ennyire őseink is tudtak – míg a Nyugat-Európában használt „hosszú íj” hordtávolsága kisebb, csak kétszáz méterig ad olyan találatot, ami a harcban ér is valamit. Egyebek mellett ez is magyarázza a 900-as évek elején születhetett modenai himnusz („ab Ungerorum nos defendas iaculis”) – vagyis: „védj meg minket a magyarok nyilaitól” elterjedését Nyugat-Európában. Természetesen a Budapesti Török Kulturális Intézet épületének tetőterében kialakított lőtéren a tanulók nem erre használják majd tudományukat. Érdekességként, szórakoztató és egyben hasznos testmozgás elsajátítására feltétlenül jók lesznek ezek a tanfolyamok, mert a tervek szerint egymás után többet is szándékoznak majd indítani.

22 hozzászólás

  • Nincs ezzel semmi baj.Még akkor sem, ha az íjászatot övező szertartások keretében ízelítőt kapnak a résztvevők Mohamed próféta tanításaiból, a muzulmán erkölcsi-etikai felfogásból. Amikor kb.60 évvel ezelőtt divatossá váltak a távol-keleti harcművészetek – a dzsudó, karate stb: majd száz különböző ága-boga van ezeknek-, akkor sem lettek tömegesen sintóisták vagy buddhisták az európai, amerikai fiatalok.
    A baj az olyan tosztázatlan hátterű szervezetekkel van, mint pl. a Türk Tanács – amelynek ülésén a kormányfő azt a „kipcsakügyi” nyilatkozatot tette. A nem nyilvános tanácskozásról annyit lehet tudni:akkor és ott a türk-tudatú (vagy milyen) tagok a titkoszolgálataik egységesítéséről tárgyaltak. Néhány hét múlva Buapesten létre is jött a Türk Tanács helyi irodája, amelynek működését magyar hatóságok nem ellenőrizhetik, munkatársai diplomáciai védettséget élveznek – éppúgy, mint az orosz tulajdonú „befektetési bank” budapesti központja. A munkatársak hozzátartozói és vendégei védettségét végül visszavonták.
    Mit jelent a diplomáciai védettség? Pl. azt, hogy a személyeket, autóikat, csomagjaikat a határon (EU-határ) nem ellenőrizhetik, szabadon hozhatnak-vihetek ezt-azt. (Mondjuk információért cserébe ópiumot, heroint.) Ha meg egy bank működését a helyi pénzügyi felügyelet se vizsgálhatja, azt hiszem egyértelmű: az bizony egy mosoda. Miután a piszkos pénzek tisztára mosásának igen magas a „profitrátája” – 50-60% -, a kérdés tán nem költői: vajon kinek a zsebébe kerül ez az”extraprofit”?

  • Allah parancsolatának és …. nem magyar embernek való, helyette egy friss történet.

    Hősünk jobb lábát 27 éve amputálták, s kellene neki a meghosszabbított érvényességű parkolási rokkantkártya.
    A szokott ügymenetben szerette volna igényelni, de mondták neki ácsi, orvosi felülvizsgálat kell a rendelkezés szerint, hogy az állapota végleges. (?)

    Az orvosi felülvizsgáló bizottsághoz tavaly ősszel benyújtotta az összes papírt, amik zöme arról szólt, hogy lábamputált, állapota végleges. Nem hiszed el, mi történt.

    Az orvosi bizottság berendelte felülvizsgálatra, közben lejárt a parkolási igazolványa. A berendelésen megvizsgálták (!!!) és megállapították, tényleg csonkolt a jobb lába. Viszont az okmányiroda még a mai napig nem kapta meg a felülvizsgálat eredményét, hogy állapota végleges! Így még ma sincs megújított parkolási rokkantkártyája.

    Gondolom arra várnak, hátha 27 év után kinő a csonkolt lába.
    (mint kiderült, esete nem egyedi, több végleges állapotú rokkant nem kapta még meg az újraérvényesített parkolási kártyáját)

  • talalom
    2020 január 17
    6:47 de.

    A sintoista vagy buddhista vallások nem emberellenesek és nem agresszívak. Nem kívánják meg a hívektől hogy vérrel és vassal terjesszék az „igazhitet”

    A muszlim viszont ilyen. Alattomosan terjeszkedik ha gyengének érzi magát, karddal és lefejezéssel ha azt hiszi megerősödött.

    Aztán csodálkoznak ha a fejlettebb fehérember megsüti őket kissé.
    Rikoltoznak az ENSZ.-ben hogy nekik tiporják a „jogaikat”.

  • Orsós Elemér

    Kenny
    2020 január 16
    9:46 de. (Náci beszéd Orbán pofájából.)
    Kedves Kenny, csak azért hogy, ne hidd hogy, idő kifutás hiányában megfutamodok a nekem szánt kényes kérdésektől már csak itt érlek utol az őszinte válasszal:

    „Megosztanád velem a megoldást? Azt tudom mit nem akarsz. Mit akarsz?
    Jó igy, ha már így alakult?”

    Nos, az én szerény 12 év tanulásom már túl sok a cigány integráció megoldásához, ezért nem tudhatom a helyes választ, DE ha lenne a magyar -még nálam is duplán túliskolázottabb- felelős -jobbára- elméleti értelmiségi politikusaink között legalább egy, akinek lenne akkora bátorsága és visszafogottabb büszkesége hogy, egy 80 éves, 4 elemivel rendelkező, józan paraszti észzel megáldott szántóvető vagy pásztor véleményét meg merné kérdezni, aki a cigányok közelében vagy velük él és hozzájuk hasonló értelmi, érzelmi és túlélési ösztönökkel rendelkezik, akkor ez már rég nem lenne probléma!

  • Orsós Elemér

    Kedves Jóindulatu Szerző, meg mernék esküdni rá hogy, a mostani kifejezetten ismeretterjesztő kiváló cikke vallási, etnikai és politikai irányzatu elterelések céltáblájává fog hamarosan válni! Őszinte részvétem!

  • Kis reménysugár, hogy akadnak a fiatalabb generációk között felelősen gondolkodók is, amit le is írnak:

    https://24.hu/poszt-itt/2020/01/11/karafiath-vigyazz-ha-orban-letegez/

  • Orsós! Bocs, hogy belebeszélek. Az érveléseddel az a baj, hogy nem magyarázata a rasszizmusnak. Sorolhatod napestig a példákat pro és kontra, akkor sem. Abban igazad van, hogy sokat ártott/árt az ügynek az a szemforgató mellébeszélés, ami egy bizonyos körben zajlik.
    Pár éve majd megették a miskolci rendőrkapitányt, mert azt mondta: létezik cigánybűnözés. Holott ő kriminalisztikai szempontból mondta: nem azt állította, hogy minden cigány bűnöző. Hanem azt: kisebb lopásokat, betöréseket általában a cigányok követnek el, míg a sikkasztások, hivatali hatalommal visszaélések elkövetőit felesleges a cigánytelepeken keresni.
    Bár a hazai cigányság vezetői úgy tűnik sikeresen felzárkóztak már ebben a tekintetben – és nemcsak Farkas Flórián. Érdemes lenne körülnézni, mi zajlik a helyi nemzetiségi önkormányzatokban.
    Ez is azt bizonyítja: a magyar cigány nem rosszabb, mint a többi magyar: követi a kormányerő példáját.
    Ugyanakkor: minden embernek vannak alapvető jogai – a cigánynak is, a gyanúsítottnak is, sőt a bűnelkövetőnek is. Az élethez, emberi néltósághoz való jogot pl. a keresztyényi alapvetés szerint is csak isten veheti el, ő ítélhet „elevenek és holtak” fölött.
    A társadalmi együttélés szabályait megsértők felett a bíróság ítélkezik – a fönálló törvények alapján, számbavéve a vádlott mellett és ellen szóló egyéb érveket is. Amikor elzárásra ítéli, annak nem lehet célja a puszta megtorlás. Az elzárás persze büntetés, annak is kell lennie, de ennek ideje alatt arra kellene törekedni, hogy a bűnös megértse, mit követett el a közösség ellen, és hogyan tehetné ezt jóvá. Ezért fontosak a börtönviszonyok. Ráadásul évszázados tapasztalat: a megtorlás csak dühöt, bosszút generál, nem tart vissza a további bűnözéstől – se cigányt, se svábot, se Töhötöm egyenesági leszármazottját, legyenek mindannyian magyarok vagy angolok.
    Ha egy kormányfőségre vergődött odáig aljasul, hogy népét egymásra uszítja, ennél nagyobb bűnt a nemzet ellen el sem lehet képzelni,lógjon akár mindeközben a szájából a gyászfátyollal övezett trikolór.

  • DRAZIRI;

    Az altalad csatolt 444-es allitas terjesztese igazan gyuloletes hangu propaganada.

    Habar, a petevezeteikbeli-fogamzas es fokent a daganat-kifejlodeset valoban annak eltavoliyasaval kezdodik.

    A sterilizacio csupan a pete-cso-veztek gatolasaval tortenik.

  • Orsós Elemér

    talalom
    2020 január 18
    8:27 de.
    Köszönöm hogy, okosan beleszoltál! De azt azért nem értem hogy, a tárgyilagos kritikáimat cáfolat helyett miért frappáns dafke rasszizmusnak feltételezni?

    („Az érveléseddel az a baj, hogy nem magyarázata a rasszizmusnak. Sorolhatod napestig a példákat pro és kontra, akkor sem.”)

  • Aróra Boreálisz

    Talalom 8:27

    Csatlakozva csak egy kissé átalakított mondatodhoz [utsóelőtti sor]:

    „Ennél nagyobb bűnt nemzet ellen el sem lehet képzelni; lógjon”!.

    😀

  • Aróra Boreálisz

    ˙

    Melyik a legprogresszívabb nép ?

    A magyar. Mert mindig előre száguld, de folyton hátra nyilaz…

    .
    A B

  • Aróra Boreálisz

    Talalom
    8:27 +

    „Nem azt mondta”, de ott úgy hangzott.

    Kommented egyéb részeivel azonosulva, annyit mégis megjegyeznék, hisz Te is tudod, hogy annak az említett miskolci rendőrkapitánynak a kijelentésével csak az volt a bibi, hogy nyilvánosan, azaz széleskörű sajtótájékoztatón tette ezt a kijelentést és nem egy szakmai körben. Mely körülmény végsősoron joggal vágta ki a biztosítékot. Állami alkalmazottként, felelőps munkakörben tette ezt abban a világban, ahol nem sokkal korábban még a Magyargárda nevű nyilas-egyenruhás fasiszta csőcselék masírozott többségében cigánylakta, végsősoron szegregált falvakban és városnegyedekben – mármár gettókban – a náci „felvonulók”biztonságát szavatoló és demonstráló . r e n d ő r i . f e l ü g y e l e t . mellett.
    Kapitányúrnak ez a felelőtlen okoskodása adott körülmények közöpette, akár olaj is lehetett a tűzre. Leváltása tehát bölcs és megelőző cselekedet volt, különös tekintettel, hogy rendőri vezetőként az imént említett borsodi rendőri „biztosítás” megszervezésében is aktív része lehetett… Leváltása tehát akkor igenis szükségszerű lépés volt.
    Kár tehát a magad elfogulatlanságát ilyen szubjektív elemmel bizonygatnod…

    Üdvözlettel: A B

  • Orsós Elemér

    Drizari
    2020 január 18
    8:18 de.

    „No lám, így mennek dolgaink, “s a haza fényre derül!” :

    https://444.hu/2020/01/17/vegyetek-ki-mindket-petevezeteket-ennek-a-budos-ciganynak-ne-szaporodjanak

    Lehet hogy, elhamarkodott volt a ejaculatio praecoxod?

    https://magyarnemzet.hu/belfold/lejarato-kampany-zajlik-a-miskolci-korhaz-ellen-7686440/

    No persze, most kézenfekvő arra hivatkozni hogy ezt a hamis cáfolatot CSAK a kormány lapja hozta le, de ha ennek ellenére mégis igaznak bizonyul és ezt bíróságok által elrendelt sajtó helyreigazolások is fogják igazolni, akkor még egy-két ilyen jól sikerült demokratikus ellenzéki és független jogvédő lejáratás a patás ördögnek 2022-re 4/5-öt fog eredményetni!

  • Orsós Elemér

    „tisztelhölgyeimésuraim”
    2020 január 19
    3:36 de.

    Sajnos valami nem stimmel evvel a megnyithatatlan Horvát Aladáros linkkel, viszont annak nagyon örülök hogy, a „Jób lázadása” című filmet felújítva újra műsorra tűzték! (Szerintem anno simán Oscar díjat érdemelhetett volna!)

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    Orsós Elemér

    Népszava –> Horváth Aladár állítja …

    Egyébként a Jób lázadása – fantasztikus filmköltemény – valóban megérdemelte volna akár az Oscart is. – Az igen…

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    Orsós

    Szerinted a Magyarnemzet c. szennylap egy objektív hírforrás ?

  • Orsós Elemér A film is, és Zenthe Ferenc is.

  • Orsós Elemér

    „tisztelhölgyeimésuraim”
    2020 január 21
    2:34 de.

    „Szerinted a Magyarnemzet c. szennylap egy objektív hírforrás ?”

    Ezt egy szóval sem mondtam, de szerinted a többi az? 😀 Naugye! 😀
    Mellesleg, ha az alaphírről kiderülne hogy, rágalom, akkor ki nyerne hatalmasat vele? Szerintem nem a túl merész próbálkozó! (Én azt mondom, leközlés előtt jobban utána kellett volna nézni e -lehet hogy megrendezett átverés- „szenzációnak” a valóság tartalmának, mert sokkal nagyobb lehet az utólagos pofára esés mint a rosszul betervezett, vélt haszon. De ez csak az én buta okoskodásom! 😀 )

  • Kiss Bertalan

    Talalom!
    Nem veszi észre, hogy a szerencsétlen cigányokat a rendszermegtévesztés óta figyelem elterelésre használják közel-keleti földfoglalók? Most már, hogy az orbán nevű strómann látszat magyar államának a titkos evakuáció kezd megfelelően alakulni, erre a kitartott, öt kiló krumpliért, egy kis piáért vagy herbálért irányítható és élősködő, tehát profit gyártásra és dolgos cselédnek alkalmatlan népcsoportra nincs szükségük, ezért magukra hagyva, hamarosan ők lesznek a magyarországi állam fékentartott palesztinjai! Miért olyan nehéz ezt észre venni és helyette mindenféle fantazmagórikus filantróp félrebeszéléseket gyártani?

  • Kiss Bertalan, 2020 január 23, 6:02 de.
    Bődületes egy náci görény vagy! A kurucinfón a helyed.