Sértett fehér keresztény heterók randalíroztak 2006 őszén a Szabadság téren

2020 január 31 2:49 du.62 hozzászólás

Sokáig azt gondoltuk, hogy 2006 őszén egy felheccelt tömeg randalírozott, és provokátorok szervezésében tört, zúzott, fosztogatott a Magyar Televízió akkor még Szabadság téri székháza előtt. Autókat gyújtottak fel, és kifosztották a televízió büféjét – szavahihető szemtanúk szerint, főleg a Túró Rudi volt menő a köreikben. A csütörtöki Niedermüller-ellenes tüntetés tükrében azonban már tudjuk, hogy nem erről volt szó, hanem arról, hogy Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök az őszödi beszéddel vérig sértette a fehér, keresztény heterókat. Álljon itt az akkori történet ma ismert változata.

2006 szeptemberében a fehér, keresztény heteró férfiak és nők nagy tömegben érkeztek a Magyar Televízió Szabadság téri székháza elé. Többen közülük nem csupán hazafiasan, de igen demokratikusan is viselkedtek. Volt olyan fehér, keresztény heteró, aki társaival együtt berongyolt a televízió büféjébe, ott tört és zúzott, majd, miután rájött, hogy őt megsértették, kénytelen volt néhány karton cigarettával, üdítőkkel, és csokoládéval távozni. Normál üzemmenetben az ilyet a szakirodalom rablásnak és garázdaságnak nevezi. Ám amikor a haza a sorsa a tét, akkor a tényállás más megítélés alá esik és a fehér keresztény heterók forradalomnak hívják.

Más fehér, keresztény heterók nem elégedtek meg azzal, hogy kreativitásukat a büfé kifosztásában éljék ki. Ők betörték az épület ablakait, a náluk is találékonyabbak pedig gépkocsikat gyújtottak fel. Nem volt könnyű dolguk, igen ötletesnek kellett lenniük, hogy elegendő számú autót tudjanak felgyújtani. A legtöbb ember ugyanis – ellentétben a 2006-os fehér, keresztény heterókkal – ha tüntetésre megy, hiába köt csomót a zsebkendőjére, szinte biztos, hogy elfelejt benzines palackot magával vinni. Vagy ha van nála, akkor esetleg a gyufát, vagy az öngyújtót hagyja otthon. Innen is látszik, hogy a fehér, keresztény heterók eszén nem lehet túljárni, ha valamelyikük úgy dönt, hogy felgyújt egy autót, akkor ide a rozsdás bökőt, hogy meg is teszi.

Voltak olyan fehér, keresztény heterók, akik úgy reagáltak az őket ért sértésre, hogy szó szerint szétszedték az utcát. Azaz, a mások által járásra és közlekedésre használt kockaköveket és betondarabokat felszedték, a nagyobb, súlyosabb darabokat pedig a rendőrök közé dobták. Ezek a fehér, keresztény heterók valószínűleg úgy lettek szocializálva, hogy ha meglátnak egy betondarabot, azzal nyolc napon belül, vagy túl gyógyuló sérüléseket okozzanak a normális emberek által, az ő védelmükben fizetett egyenruhásoknak. A fehér, keresztény heterók által kezdeményezett csatározásokban több százan sebesültek meg, közülük minden második rendőr, de csak egy volt közülük életveszélyes állapotban.

A vérig sértett fehér, keresztény heterók a rasszizmus elleni harc jegyében, rasszista jelszavakat kiabáltak, mert ez – amellett, hogy félelmet kelt a gyanútlan szemlélőben – minden másnál jobban kifejezi a magyarság sorsa és a nemzet függetlensége iránt érzett elkötelezettséget.

A fehér, keresztény heterók hajnaltájt, nem kis bátorságot tanúsítva, felgyújtották a Magyar Televíziót, amely – csak úgy mellesleg – akkor még Budapest egyik legszebb épületében működött. Ugyancsak megrongálták a Szabadság téren lévő szovjet emlékművet, ami szintén derekas tettnek számított, különös tekintettel arra, hogy alatta halottak, mégpedig katonaként foglalkoztatott fiatal fiúk holtteste feküdt.

A 2006-os fehér, keresztény heterók nagyvonalúságát bizonyítja, hogy amikor az épület már biztonsággal égett, csak kezdetben akadályozták az oltásra kivezényelt tűzoltók munkáját. Később is csak elvétve dobálták őket kővel és üvegekkel, sőt, olyan periódusok is előfordultak, amikor – hiába, hogy meg lettek sértve – hagyták őket dolgozni.

62 hozzászólás

  • Judith Kopacsi

    Azokról a frusztrált, impotens, heteró keresztényekről beszélsz, akik a békesség és türelem és keresztényi szeretet nevében harcolnak a tartós békéért? Csak kérdem, mert nem voltam eddig biztos, hogy kikről is van szó…

  • „2006-os fehér, keresztény heterók” …jogosan voltak felháborodva 2006-ban, mert Gyurcsány elismerte (amit nagyjából sokan sejtettek): „Hazudtunk reggel, éjjel meg este” és ezzel az egész országot becsapva nyert választást.
    Igen, ilyen esetben a felháborodott emberek törnek zúznak, mert más eszközük nem nincs.
    A lázadások már csak ilyenek.

  • Bayer Zsolt angol női megfelelője a minap díjat vehetett át, a „nemzet egyesítéséért küzdő trófeát”, angolul Campaign to Unify the Nation Trophy Ez viszont betű vagy mozaikszóval: CUNT. Ami értelmes angol szó. Katie Hopkins örömmel vette át a külön neki készített díjat:

    http://www.youtube.com/watch?v=eRIdtMlqwNA

  • volt egy kép, eltűnt…

    egyébként mi a pontos politikai definíciója a heteróságnak? és mennyit fizetnek érte a fidexkft ban?

    más blogon nagyon régen egy női hölgy arról elmélkedett, hogy az a férje akinek körül van metélve az jobban és többet élvez, namost az én kérdésem az maradt (megválaszolatlanul, mert a „vita” nyomdafestéket nem tűrővé vált), hogy a női hölgy honnan tudja és mivel méri a férje élvezeti faktorját?

    ha jól emléxek a képen valaki olyan van akinek már mindegy, hogy heteró vagy kleptomániás mert … túl van …szóval azon a falon

    bruhahaha

    valaki elmagyarázná?

  • – “2006-os fehér, keresztény heterók” …jogosan voltak felháborodva 2006-ban, mert Gyurcsány elismerte (amit nagyjából sokan sejtettek): “Hazudtunk reggel, éjjel meg este” és ezzel az egész országot becsapva nyert választást. –
    Őszintén örültem a fenti hozzászólásnak, mert nagyon jól jellemzi azokat, azoknak a szintjét (nem bírom hozzátenni hogy „szellemi”), akiknek a “Hazudtunk reggel, éjjel meg este” még érthető (ha szónoki fordulat volt, ha nem), de a „ne azt nézzék amit mondok, hanem amit teszek” kijelentés megértése már meghaladja képességeit.
    Azzal, hogy milyen választási csalások sorozata történt azóta, már nem is akarok foglalkozni.

  • György Molnár

    Nagyon sok hülye magyar van (fehérek, keresztények,heterók…..) akik semmit nem értenek meg, beszéltem néhánnyal, félelmetes, mennyire buták…) Nem vigasztal az sem, hogy Trump vagy Boris Johnson alattvalói is ugyanilyen hülyék. Az az ő bajuk.

  • György Molnár

    „Ferenct” – rólad is írtam az előző bejegyzést….

  • Lássuk be, Niedermüller tényleg pontatlan volt. Elfelejtette hozzátenni, hogy mi, pestiek már a múlt század negyvenes éveiben megmondtuk: a felsőbbrendű ember magas, mint Goebbels, karcsú, mint Göring, és szőke, mint Hitler.

    Ezen kívül mi az, hogy nők is vannak köztük? Ha vannak is, azok kizárólag a barbibaba-szépségű és eszű hölgyek. Tavaly karácsony előtt az Auchan-ban kerestem az unokámnak Barbie- babát. Láttam is egyet, szeme körül fekete monoklival. Mondom a mellettem álló középkorú hölgynek: Behúzott neki a pasija? Nem, mondja, hanem ez a divat! A legdivatosabb hölgyek ilyen monoklit tetováltatnak maguknak. Hát igen, gondolom, ez fontos a fehér-keresztény-heteroszexuális-monogám-magas-karcsú-szőke nőknél, elvégre nem várható el, hogy a párjuk minden nap a saját öklével készítse el azt a monoklit…

    Na, megnyugodtam, Viktorunk az összes felsőbbrendűségi követelménynek megfelel. Illetve van egy probléma még: Én úgy tudom a XX. századból, hogy a felsőbbrendű ember német. Igaz, mi magyarok is ott vagyunk a második-harmadik helyen, de hát ez azért snassz egy kicsit. Na, ezt a problémát még le kell küzdenünk, hiszen mi magyarok jóval különlegesebbek vagyunk a németeknél…

  • Boda Marcsinak!

    Marcsikám, remélem, te is ott voltál a tüntetésen, és kicsordult belőled is a határtalan, keresztény, krisztusi szeretet…

  • Csakhogy kedves Fernc1! Azok a kormányok 2002 és 2006 között nem a „népnek” hazudtak, minden szociális ígéretüket beváltották. Ezért sem sikerült 2006 tavaszán Ovinak a trón közelébe férkőznie. Hanem a jóléti intézkedések megnövelték a hiányt, amit az EU előtt kellett elsikálni. Erről szól a beszéd. Igaz, arról is, hogy választásokat nem szabad ígéretekkel megnyerni, amikre nincs fedezet. Ezen még mára sem sikerült túllépni.
    Ősszel nem a „nép”háborodott föl, hanem csak néhány ezer, részben fizetett hőbörgő. Az október 23-a más. Ott nem tüntetés volt, hanem a legnagyobb ellenzéki párt nagygyűlésére mentek több tízezren. A „lázadók” meg nagyon unták már, hogy öt hét alatt se sikerült számottevő tömeggé terjeszkedniük. A vidék néma maradt, eltekitve néhány tucat résztvevővel zajló útelzárástól. Pedig: az akkori köztévé folyamatosan tudósított az eseményekről!!! Annak ellenére sem, hogy a legnagyobb ellenzéki párt mindent megtett a feltüzelésre: vezetőik szónokoltak naponta, háborítatlanul, színpadon, kivetítővel, hangosítással. Került sátor, gulyáságyú – mindez nem kétfillér. Úgy gondolták – az említett ellenzéki párt lelkiismeretlen vezetőivel együtt -, hogy a nagygyűlés jó alkalom a tömeg provokálására. A rendőröknek ezt kellett megakadályozniuk. Persze ért attrocitás a nagygyűlésről távozó tömegből sokakat: súlyos sérülés (a rendőrökön kívül) egy történt. De tömegoszlatásnál ez már csak így van.
    Akkor ez a „nép hangja” volt? Ma meg „áskálódás, rendzavarás”, ha az ellenzéki szavazók képviselői élni akarnak a jogaikkal???

  • Kopácsi, apád forog a sírjában….

  • Földes ! Te zsidó vagy , vagy keresztény ? (És hetero ?)

  • Az életben előfordulnak megmagyarázhatatlan reakciók, amik bekövetkezésük idején teljesen szembemennek a közfelfogással. Eddigi pályafutásom alatt ilyen megesett velem is néhányszor, okukra azonnal nem tudtam volna válaszolni. Egyik ilyen a sorkatonai esküm alakzatban történő felmondása alatt történt.

    Talán mert addig soha nem kellett esküt tennem, szövegmondás helyett csak tátogtam. A vezénylő és a tisztelgő parancsnokaink csak azt láthatták, hogy én is felmondom az esküszöveget, holott nem. Valamiféle rossz előérzés kerített hatalmába, hogy kimondjam: az életem árán is megvédem …

    Nem értettem, mára értettem meg: az életem olyan könnyen nem adom oda. Pláne nem politikai szélnek engedve. Különben is, családomban van már Doni áldozat.

    (ez a kommentem is egy megmagyarázhatatlan reakció)

  • T. Szerző!

    „Hazudtunk reggel, délben meg este.” – mondta Gyurcsány. Egy ilyen mondatra ill. beszédre – szerintem – bárhol a világon, fehérek, sárgák, feketék, nők, férfiak stb. hasonlóan reagálnának, mint nálunk 2006 őszén.

  • talalom

    „…minden szociális ígéretüket beváltották…”

    Na, ja hitelből és nem a már megtermelt GDP-ből.
    Amikor már baj volt(gazdasági válság) akkor az IMF-től gyorsan kértek kb 20 mrd usd-t amit a következő kormánynak kellett kiköhögni. Nagy válság csak egy lerobbant állam-gazdaságot tud megroppantani.
    Így volt.

  • jani: „Hazudtunk reggel, éjjel meg este” – klasszikusoktól csak pontosan szabad idézni.

    Orbán Viktor is ezt teszi, csak nem mondja. Tanult más kárán. És máshol nem reagálnak úgy, hogy nekiállnak Túró Rudit lopni.

  • Orsós Elemér

    D.Bernstein
    2020 február 1
    7:52 de.

    Mindegyik, mikor mire van égetően szükség, úgy mint Gyurcsány, aki ha kell cigány, ha kell magyar, ha kell keresztény(aki többször is bérmálkozik), ha kell zsidó és Charlie, ha kell palesztin, ha kell hetero, ha kell homoszexbomba, de filantrop még soha sem volt!

  • jani
    2020 február 1
    9:13 de.

    Böszmeséget mondtál..nem kicsit, nagyot.

  • D.Bernstein
    2020 február 1
    7:50 de.

    Te már most is forogsz.
    A hülyeséged okán…

  • Amikor a fél és egészen náci felheccelt tömeg tört-zúzott randalírozott Budapesten,
    láttam a TV-ben (akkor még volt MTV) egy térfigyelőkamera által felvett kis réaszletet, valamelyik balhés éjszaka hajnalán, másnap, mikor az egyik megfáradt heteró-keresztény fehérember magányosan mendegélt hazafelé zsebredugott kézzel egy kihalt utcában.

    A szarházin természetesen szürke kapucnis pulóver volt, fekete nadrággal és Martens bakkanccsal.A pofázmánya nem látszódott a kapucnija miatt, csak egy pillanatra mikor megfordult. Egy lepusztult orcájú kopasz tanulmány-fej, amúgy egy eléggé girnyo gyerek keskeny vállai között.

    Az útja egy KISPOLSZKI FIAT mellett vette őt el.
    USA polgárok kedvéért ITT látható egyike ezeknek a pirinyó autóknak:
    https://kocsi.pics/207/polski-fiat-126-650-p-1-tulaj-164212_158950_9xl.jpg

    A pofa azért fordult meg, hogy egy karatei pörgő-rúgással kirúgja az ártatlan kisautónak a szélvédőjét, ami vamilyen pesti csórónak volt a munkábajáró eszköze, és sikerült is neki.

    Aztán mint aki jól végezte dolgát, közömnösen ment tovább, zsebredugott kézzel.

    Hát kérem.
    Bizonyosra veszem hogy ez a senki büdös-náci nemhogy az Öszödi Beszédről (amit 100 év múlva tanítani fognak az isklákban csakúgy mint most a Nemzeti Dalt,) nem hallott, de még Gyurcsányról sem.

    Viszont felindult a balhé kedvéért,a többi rohadékkal együtt akik randalíroztak akkor, a Jani meg Brenstein és Ferenct meg hasonló senkik legnagyobb gyönyörűségére.

  • jani
    2020 február 1
    9:13 de.

    jancsi, az a beszéd saccperkábé 2 óra hosszú volt nem volt unalmas ezt az egy mondatot több, mint 2 órán át ismételni? és senki sem lőtte le?

    a világsajtó perceken belül szárnyára kapta eme szart ugyanakkor amit a Pompass mondott: miszerint Lopott, hazudott és betört azt agyonhallgatja

    van ám demagográcia

    bruhahaha

  • Almási Alma,talalom

    Mellébeszélés, terelés az egész téma. Az ellenzék úgy tesz, mintha valamilyen rasszista fajoztatás alapján került volna többségbe a Fidesz tábora. A francokat azért! Jobb a gazdaság politikájuk. A pénznek nem csak szaga nincs.

    Egyébként, Európában a fehér ember az őshonos. Ezen az éghajlaton alakult ki. Mikor Európába érkezett a homo sapiens, még sötétebb bőrű volt. A már 400 ezer évvel korábban érkezett neandervölgyi emberrel való keveredésnek köszönhető a fehér bőrünk. Lám, már az ősemberek sem voltak rasszisták, ha szexről volt szó. A négereket senki nem rekesztette ki. Egyszerűen csak máshol őshonosak. Ha soká maradnak, a napfényhiány és a keveredés miatt előbb-utóbb ők is kifehérednek. A homokosok pedig a heterók nélkül kipusztulnának. Ja! A zsidók (Jézus és az Apostolok) tehetnek arról, hogy keresztények vagyunk.

  • jani Szerencsére ez nem igaz. Van aki megértette, és van aki nem
    Értelmes embernek viszont nem jut eszébe felgyújtani és lerombolni egy várost csak azért, mert képtelen értelmezni egy bonyolultabb mondatot.

  • D.Bernstein Neked ehhez semmi közöd.
    Egyébként ki akarja tudni Földes irányultságát? A férj vagy a feleség szeretné elcsábítani? Nálatok ezt sosem lehet tudni.

  • Rodeo11 Ha nem vakítana el az antiszemitizmus, akkor nem kérdeznél butaságot. Szomorú lenne, ha nem tudná valaki, hogyan kell örömöt szerezni a partnerének, mi és hol szerez neki nagyobb élvezetet.
    Az emberek többségének pedig több kapcsolata van a kezénél, tapasztal dolgokat csak oda kell figyelni.
    Azt viszont én nem tudom, hogyan állapítjátok meg, hogy valaki képtelen az örömszerzésre.
    Egészséges élettel és egy kis szerencsével egy férfi még kilencven évesen is képes rá. Olyan mint a levegővétel, nem szabad abbahagyni.

  • Most itt divat lesz a másik szüleivel foglalkozni? Kevés mocskosabb dolog van.

  • AróraBoreálisz

    Az egyik legjellegzetesebben sértett, fehér heteró az égő műemlék [tőzsdepalota] tévészékház közvetlen szomszédságában a nagylelkű náci Führer által „visszacsatolt” területek hazatérése alkalmából emelt „Hazatérés Templomának” örökös gazdája ifj.Hegdűs Lóránt református pap az egész székház attak alatt – ezzel is uszítva a sértődött csőcseléket – egyfolytában húzta az istenháza harangját.
    Egyébként nem sokkal később, a TV elleni támadás után közvetlenül az irredentizmus e temploma bejáratánál, annak belterületi mivoltára hivatkozva, a lépcsőn ugyanez a személy állíttatta fel engedély nélkül a tömeggyilkos Horthy mellszobrát és adta kultikus zarándokhelyként a sértett magyar fehér szélsőjobboldal számára.

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    Miből is adódik ez a „jogos sértettség”?

    Természetesen abból, hogy Európa bástyáját, ezt az előre, aztán meg vissza- Rohanó fehér, Übermens sereget, egy szerintük vörös ázsiai nép a saját hazájában tanította meg kesztyűben dudálni, ill. móresre, amikor 25 éves eszmei és katonai felkészülés dacára szarrá-verte kacagányos, kócsagtollas urambátyám röhögvény népségét…

    Ezt a sértettséget egyébként a lélektani szakirodalom frusztráltságként említi, amely ha kell – ennek csőcseléke –
    akár még új háborút is képes gerjeszteni …

    Íme egy . s é r t e t t, f e h é r-h e t e r ó . közülük – már csak a Fid- SS tetkó hiányzik arról a gusztusos bőrfejről…

    https://pestisracok.hu/rig-lajosnak-eszsebe-jutott-hogy-nem-az-ss-hanem-a-felesege-elott-tiszteleg-becsulet-es-huseg-jelszavakkal/

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    ˙

    Ebben frusztrált sértettségben még az sem vigasztalja őket, hogy Fővezérüket, tod’ azt a vitézet és nagybányait a felettük abszolúte győztes – vörös – seregek a háborúban megdicsőült hadvezére húzta ki a nürnbergi Háborús Bűnösök Nemzetközi Bíróságának a markából, megadva neki azt a számára érdemtelen kitüntetést, hogy ágyban és párnák közt dögöljön meg …

  • Egy kis atyai útravaló sértett fehér keresztényeknek:

    https://nepszava.us/a-gyulafehervari-apostoli-kormanzo-eliteli- a-gyergyoi-kirekesztest/

  • D.Bernstein
    2020 február 1
    7:52 de.

    Földes ! Te zsidó vagy , vagy keresztény ? (És hetero ?)

    ———————-

    Közöd?

  • Le5I1eL
    2020 február 1
    1:43 de.

    Szívemből szóltál!

  • Dubois

    Egyel feljebb belinkeltem az általad hivatkozott cikket, hátha ez működik!
    Kár lenne, ha nem olvashatnák el azok akik bizonyára égnek a vágytól, hogy ezekkel az intelmekkel szembesüljenek! -:))))

  • „tisztelhölgyeimésuraim”

    Mi minden rosszat bele tudsz vizionálni bárkibe!

    Egyébként, kíváncsi volnék, megindított-e benned valamifajta együttérzést, mikor Gyurcsány azonosító jel nélküli rendőrei ártatlan járókelőket vertek?

  • jani!

    Vélt vagy valós igazad tudatában rombolhatsz, pusztíthatsz, gyújtogathatsz? Kapjál már magadhoz!

    Amúgy pedig: az a (felvett nevű) Toroczkai führer-pojáca kifizette már a tízmilliós bírságot, amit kiszabott rá a bíróság? Vagy „amnesztiát” kapott ő is a többi, úgynevezett nemzeti érzelmű garázda mocsokkal együtt?

    Bernstein! (2020 február 1 7:52 de.)

    Hogy jön ide a „zsidó” szó?
    Vagy észre sem veszi, milyen árulkodó lehet egy-egy ilyesféle elszólás?

  • Apósom elmondta, hogy aki csak nem kimondottan hülye, az úgy is tudta, hogy ott a TV-székház ostrománál arra ment ki Gyurcsány játszmája, hogy ott egy rendőr meghaljon. Ekkor kihirdethette volna a rendkivüli állapotot, s ebből keményen profitálhatott volna. Ezért nem kaptak erősitést a (vidékről felvezényelt) szerencsétlen rendőrök a Parlamentnél. Hála, hogy ez nem következett be, s hála hogy ez Fletó közeli bukásához is vezetett….!

  • Jani
    6:54

    Írod, hogy „a zsidók tehetnek arról, hogy keresztények vagyunk”.

    Történelmi tények szerint pedig a rómaiak.
    Ők voltak azok, akik hódító szemüket Izrael földjére vetvén, vagy kétszáz év kitartó – nem ám ekevassal, de karddal, erőszakkal, és ha az nem ment, hát békésnek álcázott intrikus intervenciókkal, ideológiai (vallási) – áskálódással*, l a z í t o t t á k . f e l . a . s z e n t . f ö l d . teológiailag alaposan kötött . t a l a j á t.
    S aztán lássatok csodát: a valóságban erre született meg a kereszténység.
    ˙

    *Az ősegyház Holt-tengeri tekercsei csupán részleges megfejtése is ezt igazolja. Az viszont attól részleges, hogy a Római Katolikus Egyház az elsőként birtokába vett papíruszokat még mindig nem szabadította föl. Vajh miért is, de azokat 60-70 év után is a Vatikáni Könyvtár titkos trezorjaiban őrzik…

  • Kenny
    2020 február 2
    1:20 de.

    ugye nem kell mindig egyetértenünk?

    egyébként megoldódott egy nagy adag problémám, hatalmas összeget nyertem mert hatalmas összegre lefogadtam (a booky most meg is betegedett), hogy a Cenz Ura kitörli, és mitaggycenz megtörtént…

    bruhahaha

  • Miklós bá’

    Fogjál nyugodtan kezet „Tisztelthölgyeimésuraimmal” aztán együtt forgassátok ki szavaim és erősítsétek egymás rosszindulatú vízióit.

    Biztos megdöbbensz, és csalódást okozok, hogy fehér, keresztény és heteró létemre, nem helyeslem a rombolást. Azzal pedig nem tudom mit akarsz vészjóslóan „sejtetni”, hogy a „zsidó” szót használtam? Miről „árulkodik” szerinted azon kívül, amit írtam?
    Én a helyedben büszke lennék, hogy a zsidó néptől eredeztethető a kereszténység.

  • D.Bernstein
    2020 február 2
    4:07 du.

    „Apósom elmondta, hogy aki csak nem kimondottan hülye, az úgy is tudta, hogy ott a TV-székház ostrománál arra ment ki Gyurcsány játszmája, hogy ott egy rendőr meghaljon. Ekkor kihirdethette volna a rendkivüli állapotot, s ebből keményen profitálhatott volna.”

    ————————————

    Gratulálok az apósod észjárásához és logikájához, de azért ne légy rá nagyon büszke, főleg ne nagyon terjeszd – ugyanis „mindenki aki csak nem kimondottan hülye” az úgyis tudja, hogy ez nem igaz!

    Az, hogy nem a saját véleményed írod, hanem hivatkozol más meggyőződésére mintegy tényként elfogadva azt, már meg sem lep, de azért áruld már el légyszi – ha nem megy fordulj csak töretlen bizalommal az apósodhoz – hogy vajon mi szüksége lett volna Gyurcsánynak egy „rendkívüliállapotra?” Vajon mit „profitálhatott” volna abból?
    És arról tudsz e vajon – ha te nem is, legalább az apósod – hogy Orbán viszont a mai napig fenntartja az általa elrendelt rendkívüli állapotot, melyet még a „migráncsveszély” kezdetén vezettetett be, és a mai napig nem oldotta fel, erről legalábbis nem olvastam /hallottam! De, mint írod ebből profitálni lehet, hát most várok és figyelem a fejleményeket!

  • Beancon Szerinted korrekt tényekkel megzavarni a Bernstein családot?
    Azért ez a Gyurcsány tényleg hülye, még egy rendőrt sem sikerült meggyilkolnia.
    Szegény juhász (is) rosszabbul járt.

  • D.Bernstein
    2020 február 2
    4:07 du.

    Nagyon eredeti magyarázat,
    de a valóság kissé másképpen fest:
    A zsaruk egyszerűen nem voltak felkészülve ekkora náci
    randalírozásra. Gondolom te is ott voltál apósoddal együtt
    hogy vasrudakkal eltörhessed egypár zsaru lábszárcsontját.
    Mert ott ez ment. Több rendőr került súlyos sérülésekkel
    kórházba, mint amennyi náci csirkefogó.
    Akkoriban igencsak kesztyűskézzel bántak a gazemberekkel.

    Bezzeg ma !
    Egy nácisöpredékből kimosakodott álbiztonsági akárki megverhet egy parlamenti képviselőt, mire a képviselőt fenyegetik bíróságilag nyolc évig terjedő fegyházzal, önbíráskodás miatt. Merthogy védekezni mert.

    Hát tisztelt uram/hölgyem:gratulálok a te szép új világodhoz

  • jani!

    Ha jobban figyeltél volna, láthatnád: hozzászólásom második része Bernsteinnek szól. Még dátumoztam is.
    A szavaidat meg nem kellett kiforgatni.

  • Orsós Elemér

    D.Bernstein
    2020 február 2
    4:07 du.

    A mai sokkal szerényebb demokratikus ellenzék meg mit nem adna akár egy CNN, DW, FAZ, RTL vagy ATV kamera előtt pofonnak látszó nyanvadt kis rendőri simogatásért is!

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    Jani 12:36

    Jaaaa!!! Hogy Te azokra a Fradi B-közepes*,arcukon kendő-álarcot

    viselő,falszterral operáló, „ártatlan” járókelőkre gondolsz ?

    Hát igen…

    Egyébként az úgymond’ „vízióimat” a jobboldalról, különösen a

    szélsőről, egy élet tapasztalata szüli, amelybe többek közt

    keményen bejátszik ez az ominózus előre eltelvelt és felettébb

    jólszervezett 2006-os pesti valóság is.
    ˙

    .

    * Videó felvételek tanúsítják, hogy néhány héttel(?), ezeket a szelíd utcai jeleneteket megelőzően, az immár másodszor is ellenzékbe kényszerült s ettől rémesen frusztrált – s é r t e t t – oly fehér Keresztapa törzs-szektorukban, egy kellemes szotyolázásra látogatta meg a „zöld sasok” 😀 B-közép fehér, legszélsőségesebb fehér-heteró véleményvezéreit…[A találkozót az a listás Kubatov hozta össze.] Ott rágták a szart az egész meccs alatt, és döntöttek…
    Na-kérlek! Ott dőlt el az októberi csőcseléktámadás az alkotmányos rend ellen, melynek f e j é b e n a goodfather számukra egy ú j . Fradi-s t a d i o n t . helyezett kilátásba az úgylátszik elavult „Albert Flóri” helyett… [2014-re át is adta nekik a Groupama Arénát].

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    Jani 12.36

    Egyébként erre az esetre áll a bölcs népi mondás:

    „aki korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók”…

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    Geyza 1:15 🙂

    🙁

  • SchumackerLady

    Jani 6:54 Igaza van, hogy
    „a zsidók tehetnek róla, hogy ma keresztények vagyunk”, hiszen ha

    rögtön megtagadják és feladják a valláson nyugvó, nemzeti identitásukat, az akkor már több,mint 2000 éves kultúrájukat, és simán lefekszenek a hódító Rómának,de főleg(!) átadják nekik a szentföld őket magukat illető javait,stb. akkor ma nincs kereszténység, mert úgy már minek is kéne…

  • Miklós bá’

    Ha nem nekem szólt a burkolt antiszemitázás, akkor bocsi.

  • SchumackerLady

    3:46/folyt.:

    DE ők nem hagyták, hoyg leigázzák őket s mivel az idő egyre telt, itt volt az idő, hogy ha másképp nem megy, hát az achilles sarkán az idegrendszerén, azaz a vallási szokások garmadájánál fogva kellett elcsípni a makacs, „kicsi Dávidot”. Belenyúlni a kérdés kellős közepébe, ami az lefojtott zsidó állam immunitását gyengítheti le. Ki kellett hát oltani a védekezés automatizmusát, amit a hit – az egyetlen istenbe és és a várva-várt messiah-ba vetett rendíthetetlen bizalom – nyújtott az egész zsidóság számára tartozzanak bármely vallási párthoz is… Ezt, a minden izraelitában mélyen élő erős kötődést, biztonság érzést kellett előbb feloldani, majd kioltani ahhoz, hogy az egész, szentnek hitt országot a kincseivel együtt végleg, provinciává téve, a Római Birodalomhoz csatolhassák. Ma már nyilvánvaló, hogy e birodalmi törekvésnek volt jó eszköze a római zsidó Pál, aki valláson belüli rendszerváltást hirdetve vágott rést a judaizmus testén úgy, hogy egy általa személyesen nem is ismert messiásra, azaz a várva-várt új zsidó királyként fellépett igehirdető, gyógyítóra hivatkozva [annak halála után harminc évvel] magát felmagasztalva apostolnak tagadta, illetve másította meg atyái több sarkalatos hittételét is [Ap.csel.]…
    Annyit hozzá kell tennünk, hogy ez a behatolás, a provincia megkaparintása ezen a „páli úton” sem lett sikeres, „el kell ismerni, hogy bár gyengített a nép zelóta szellemének harcos hitén”, de a harci szellemén annál kevésbé. Ezért Róma mégis kénytelen a >vesszőnyaláb<*, illetve a kardok erejével, elűzve őket a földjükről, tehát a maga klasszikus módján rendet vágni a mindvégig lázongó és harcos Biblia-népe sorai között.

    Összességében, ennek a kb.200 éves fizikai harcnak csupán az indirekt melléktermékeként jött tehát létre a kereszténység, mely kf.irányzataiból csak isz.325-ben egyesült egy vallássá, sőt – és ez lényeges – világhatalmi tényezővé. Aztán kétségtelen, egész további története során szinte végig zsidó eredetének – időnként erőszakba fulladó – tagadásában kereste és vélte meglelni a maga földi létének fő célját…

    Megjegyzendő, hogy a világ zsidósága ma nagyobb létszámnak örvend, mint a római szétszóratása idejében volt.

    Üdvözlettel: SchL
    ˙

    .
    Vesszőnyaláb: a fasces. Római hatalmi jelkép a bárddal egybekötött vesszőköteg. Később a fasizmus átveszi, a nevét is ebből meríti.

  • Sebaj… Most majd jönnek a fehér keresztény heteró férfiak, és megünneplik a kitörés napját… Ha eccer szabad nekik…

  • idézet az izraeli sajtóból, autentikus:

    Israeli Culture Minister Miri Regev says she is proud to be “fascist” and considers fascism an integral part of Israeli culture.

    azaz: az izraeli kukltuszminiszternő örömmel tudatja: büszke arra, hogy a fasizmus integráns része a zsidó kultúrának

  • SchumackerLady

    Rodeó11

    Kérjük a szöveg-környezetet is.

    Kiemelt mondatokkal operálsz.

    🙁

  • SchumackerLady

    kieg.

    Ti. lehetőleg a konkrét beszéd adott szakaszát, bekezdését, vagy az egészet egy linkben…
    Apropó:ne légy link!

  • Alma! A megemlékezést annak a turul-szobornak a közelében tartják, ahol Pokornyi nemrégiben „megrendült”. A polgármester most megmutathatná, hogy csak az önsajnálat – vagy önigazolás – vezette-e megrendülését, vagy tényleg tudja-e, miről van szó? És elbontatja az egész szennyes kőrakást – amire eredetileg kötelezték, és csak egy rapid törvényalkotás tette lehetővé, hogy ott maradjon.
    Egyúttal beszélgethetne a „fiúkkal” arról, miféle dátumot választottak becsületük napjául.
    Az a maroknyi magyar reguláris katona a bőrét mentette 45 februárjában. A szövetségesek cserbenhagyták, a hadvezetés a Szálasi-kormánnyal együtt már a nyugati határszélen hőbörgött, jobb híján a sajátjaikat akasztgatva (Bajcsy-Zsilinszky, Újházy stb.)
    A Horthy hadsereg ugyan erősen fertőzött volt a nyilas eszméktől, – főként a tisztes állomány -, de nem minden katona volt elvakult barom. Az a maroknyi katona jól látta: őket martalékul vetették az úthenger elé, hátha pár órára-napra lelassíthatják a nyomulást – teljesen értelmetlenül. Az ország kétharmada megszállva, november óta működik az ideiglenes kormány Dálnoki Miklós Béla (Horthy-tiszt) vezetésével, Pest két hete elfoglalva.
    Naná, hogy megpróbáltak elugrani az úthenger elől.
    Áldozatok voltak, ahogy az a több százezer, aki az orosz mezőkön,meg az ukrán falvakban vesztette életét.
    A „keresztény, nemzeti, fehér heterók” áldozata.

  • Orsós Elemér

    Rodeo11
    2020 február 4
    2:57 du.

    Tuti hogy, nem kormánylapból idéztél!!!

  • Talalom
    8:21

    Írod, „n a n á ,hogy megpróbáltak elugrani az úthenger elől”.

    Hát ez az érvrendszer nem egy kicsit, de nagyon sánta… Hisz’ józan ésszel, veszett fejsze nyele után már senki nem kapkod. Ellenben ezek a „kitörők”, mint mint afféle . á d á z . keresztény nemzeti fehér heterók – Budapest, a mi létünk(!) árán még mindig az ellenforradalmi Horthy-r e n d s z e r t – vélték helyesnek védelmezni, annak minden 25 éves aljasságával együtt. És tették mindezt az oly sokat hivatkozott „német megszállókkal” szoros fegyverbaráti, sőt bajtársi – csatlósként – szövetségben. Nem utolsó sorban ezzel jelentősen akadályozva sőt, feltartóztatva a Vöröshadsereget, „az úthengert” nemzetközi, szövetségesi kötelességében egész Európa(!) nácizmus alóli felszabadításában …

    Hamis megközelítésed és utolsó mondataid gyászossága* cáfolatául mégis létezett egy nagy kivétel, a Budai Önkéntes Ezred amely a maga több, mint 2500 átállt(!) magyar katonájával, magyar tisztek parancsnoklása alatt(!!!), magyar egyenruhájukon és sapkájukon külön is vörös jelzéssel vett részt a Déli-pályaudvar, a Gellért-hegy, a Budai Vár és más fontos objektumok felszabadításában a fehér heteró übermensch kitörők alól.
    Igaz . h ő s i e s s é g ü k e t . 600 (azaz Hatszáz magyar hősi-halottjuk) is igazolja, hogy van magyar igazság is.

    *Tény és igaz, az orosz hómezőkön, ill. a megtámadott „Valahol Oroszországban” ágyútöltelékként elviselt szenvedésük, ami kismiska az általuk, a magyar seregek által a megtámadottaknak okozott polgári és katonai szenvedésekhez veszteségekhez képest.
    Miközben a szovjetek – az „úthenger” – láthatólag (még Budapesten is) honvédő háborút folytattak a tengelyhatalmaknak becézett gaz latrok és azok fehér heteró pribékjei ellen.
    Az ártatlan magyarok viszont, úgy általában, még ágyútöltelékként . s e m . l á z a d t a k . f ö l . több-évtizedes ellenforradalmi . r e n d s z e r ü k . ellen, mint aztán egy évtized múlva, 1956-ban valamiféle sértettségre hivatkozva egy nem is háborús rezsim ellen ezt mégiscsak megtették…

    Üdv.légy.

  • Voronyezs!

    Egy kis plusz adalék az ártatlan ágyútöltelékek margójára:

    https://fortepan.hu/?search=masodik vilaghaboru holttest

  • Voronyezs!

    Egy kis plusz adalék az ártatlan ágyútöltelékek margójára:

    https://fortepan.hu/?search=masodik-vilaghaboru-holttest

  • Voronyezs
    2020 február 6
    3:49 de.

    figyeld mit mond Álmaink Almája oly röviden de velősen!

    az „ir” latin képző végigvonul az egész levédiabasznádi történelmen: irredenta, illiberális, … önmagát meghatározni önmaga karakterisztikái szerint képtelen (mert olyan nincs neki?) csak valakivel (valamivel szemben)

    aki nálam butább annál én okosabb vagyok és erre a szemléletre épül az egész szarvár

    bruhahaha