Szolidaritás, kölcsönös segítség, együttműködés a koronavírus-járvány megfékezéséért

2020 március 11 10:51 de.79 hozzászólás

Kísérteties képet mutat ezekben a napokban Róma és Milano, s megannyi más olasz város. Elnéptelenedett utcák, üres autóutak, utas nélküli buszok, metró szerelvények. Aki csak teheti, eleget tesz a kormány felhívásának, hogy maradjon otthon, tartsa távol magát másoktól, hogy lassítsa – ha elejét venni már nem is lehet – a koronavírus terjedését. Itáliában több mint tízezren fertőződtek meg,  több mint 600-an pedig meghaltak. 600-an meg is gyógyultak ugyan, de még távoli a pillanat, hogy az ember fellélegezhetne – jelentette kedden a Magyar Békekör tudósítója.

NÉPTELEN VELENCE (Fotó:  Marco Di Lauro/Getty Images)

Az olasz kormány és egészségügyi hatóságok egész országra kiterjedő vesztegzára példa nélküli békeidőben. És nemcsak Olaszországban az. Még a vírus bölcsőjének számító Kínában sem hoztak ilyen drákói intézkedéseket. Conte és kormánya nem az emberek félelmére, hanem józanságára, öntudatára, erkölcsi tartására apellál. Azért maradjatok otthon, hogy ne kapjátok el a vírust, ne vigyétek haza szeretteiteknek, s ne adjátok át másoknak, ha megfertőződtetek – hangzik a felhívás. Figyelmeztetnek arra is, hogy lehetnek, vannak olyan fertőzöttek is, akiken nem jelentkeznek a betegség tünetei, mégis fertőzhetnek. Óriási összegeket bocsátottak az egészségügy rendelkezésére, és további óriási összegeket is készek folyósítani. Rendelet születik a hitelrészletek, az egyéb tartozások fizetésének felfüggesztéséről, a munkanélküli segély kiterjesztéséről azokra is, akiknek van ugyan állásuk, de a vesztegzár miatt nem állhatnak munkába.

Orvosok és ápolók többé nem ismernek munkaidőt. Önfeláldozóan küzdenek a betegek életéért és gyógyulásáért. A 61 millió lakosú ország TV csatornáit és internetes weboldalait bejárta annak a cremonai ápolónőnek a fényképe, aki kimerültségében leroskadt egy kórházi asztalra teljes védőöltözetben. Egy orvos fényképezte le. (Lásd a Magyar Békekör Facebook oldalán!) A közös ellenséggel szemben megnyilvánuló ilyen erős szolidaritásra a náci megszállás és az ellenállás óta nem emlékeznek Itáliában.

Kína máris viszonozza az Olaszországtól kapott segítséget: teherszállító repülőgépekkel szállít orvosi felszereléseket, védőruhákat és maszkokat Olaszországnak. Kínai orvosok is érkeznek, hogy megosszák tapasztalataikat az olasz kollégákkal, és beszámoljanak, hogyan tudták feltartóztatni a járványt, és visszafordítani a trendet, elérni, hogy többen gyógyuljanak ki fertőzésükből, mint ahányan megfertőződnek. Kínából ezer lélegeztető gép érkezik Itáliába. Szükség van rá, mert nincs elég. A koronavírus ugyanis a tüdőt támadja, s a súlyos beteg csak mesterséges lélegeztetéssel tud életben maradni.

Luigi di Maio olasz külügyminiszter az olasz TV-ben kedd délután azt mondta, Olaszország nem fogja elfelejteni, ki segít neki ezekben a nehéz napokban, és ki zárkózik el a segítségtől, magát féltve, ahelyett, hogy segítene neki, ezzel magát is segítve.

Az olasz diplomácia vezetőjének nyilatkozatára reagálva a Magyar Békekör arra kérte a magyar kormányt, hogy siessen az olasz egészségügy segítségére olyan eszközökkel, amelyekre szüksége van. A legjobb védekezés a járvány terjedésével szemben a járvány feltartóztatása ott, ahol a legjobban pusztít. A Magyar Békekör emlékeztette a kormányt Magyarország nagyszerű helytállására a Firenzét sújtó 1966. évi árvíz idején.

A Magyar Szociális Fórum köszönetét nyilvánította azoknak az orvosoknak és ápolóknak, akik odaadóan gyógyítják a koronavírusos betegeket, és harcolnak életükért. Arra kéri a kormányt, hogy minden segítséget adjon meg nekik küldetésük teljesítése érdekében – jelezte a Békekör.

A koronavírusnak még nincs ellenszere, ezért könnyen tovább terjedhet. Ameddig fel nem fedezik az ellenszérumot, terjedését csak átadásának megnehezítésével lehet lelassítani.
Számtalan gyógyszergyár és laboratórium kutatja a vakcinát, de összefogás és együttműködés helyett gyakran inkább egymással vetélkednek a sikerért, és persze a profitért. Magánérdek kontra társadalmi érdek. A vírus pedig tovább terjed.

Magyar Békekör

79 hozzászólás

  • szolidárnoszty, meg együtt a békéért és a nagy békeharc tankokkal és nukleáris csúzlikkal a siker bizonyos… és még vírusok is vannak, hogy mik nem vannak manapság, borzasztó

  • A kormány ma kihirdette a vészhelyzetet: az országba nem léphetnek be Olaszországból,Kínából, Iránból érkezők. Illetve csak a magyar állampolgárok. (Az ő szűrésükről később történik tájékoztatás.)A Kútvölgyi kórházban megkezdődött újabb elkülönítő részlegek kialakítása(ez ésszerű döntés, hiszen a Kútvölgyi ún. pavilonos kialakítású, így jobban elkülöníthetőek az egyes osztályok).Minden nagyobb rendezvényt lemondtak a pártok is – a március 15-i rendezvényeket is. A kormány megtiltotta az ötven főnél nagyobb résztvételű rendezvényeket, az egyetemek bezártak. (Szerintem hétfőtől az iskolákban is megszűnik a tanítás.)Fontos az egyéni fegyelem. Ebben mindenki egyetért. Szakemberek szerint több hónapig is eltarthat, mire Európában csendesedik a járvány, a gazdasági károk felmérése akkor kezdődhet. De az biztos: sokáig érezzük még ezeknek az időknek a súlyát, és ma még az is felmérhetetlen, miféle változásokat okoz a mai megrettenés.
    Most mondjunk köszönetet az orvoscsoportoknak, mentőknek, ápolóknak, akik végkimerülésig szolgálnak, és ne feledkezzünk meg róluk akkor sem, amikor majd ismét a rendes kerékvágásba kerül az életünk.

  • Volt(van)itt a KMH oldalain egy hozzászóló,némelykor cikkíró,aki 1-2 évvel ezelőtt azt írta itt a KMH oldalain,hogy bizony a világban”túlnépesedés”van.A megoldást is ide írta.”Szükség lenne egy újabb világháborúra vagy egy járványra,ami esetleg részleges megoldás lehetne a túlnépesedés ellen”.Nos a világháború még nem, de a korona vírus megérkezett a kedves nick néven író örömére.Ha van vér a pucájában erre válaszolhat.Nem kötelező.Én úgysem fogom elárulni a valódi nevét,pedig két évvel ezelőtt személyesen beszélgettem vele Pesten az Andrássy úti Művészben.

  • Tetszik – nagyon tetszik

    🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂

    Eljött az Apokalipszis korszaka!!!!!!!!!

  • gyuri10
    2020 március 11
    1:03 du.

    Volt(van)itt a KMH oldalain egy hozzászóló,némelykor cikkíró,aki 1-2 évvel ezelőtt azt írta itt a KMH oldalain,hogy bizony a világban”túlnépesedés”van.A megoldást is ide írta.”Szükség lenne egy újabb világháborúra vagy egy járványra,ami esetleg részleges megoldás lehetne a túlnépesedés ellen”.Nos a világháború még nem, de a korona vírus megérkezett a kedves nick néven író örömére.Ha van vér a pucájában erre válaszolhat.Nem kötelező.Én úgysem fogom elárulni a valódi nevét…

    😀
    Gyyurrrrika, nem épp a minap küldted nekem emilkében, hogy a migránsok ellen csak egy megoldás van, a géppuska? Hozzam ide azt az írást?
    😀

    Egyébként pedig amit én írtam, az a szomorú valóság. És pontosan ezért acsarkodtok egymásra az arabokkal. És ezért lóg a lába egy újabb világháborúnak Trump és a világpolitika más szereplői segedelmével, ezért kellenek a nemzetek, hogy ürügyet szolgáltassanak egy jó kis verekedésre. Az evolució már csak így működik, nem akarat, és nem is szimpátia kérdése.

    Azt persze tudom, hogy olvasni nem tudsz, de írni se? Na, megtanítlak: Azt kell ilyenkor írni: „Én úgysem fogom elárulni a valódi nevét, ami A-val kezdődik és lmási-val végződik.”

    De ez legyen a kettőnk titka.

  • Gabriel Ez csak egy járvány. Semmi több.

  • Magyar Békekör – sajnos nem ismerem őket, de szimpatikus amit írnak, és tényleg hatalmas szükség lenne a valódi összefogásra, emberségre ebben a nehéz helyzetben, ami ismét csak jól mutatja, hogy mennyire sebezhető ma is a humánum (az „istenített” tudományos haladás ellenére).

    „Olaszország nem fogja elfelejteni, ki segít neki ezekben a nehéz napokban, és ki zárkózik el a segítségtől, magát féltve, ahelyett, hogy segítene neki, ezzel magát is segítve.”
    Vajon merünk-e nagyok lenni? A tetteinkkel is vagy csak a szokásos szólamok szintjén!

  • Izraeli orvosok kikisérletezték és 2 héten belül forgalomba
    hozzuk a koronavírust megfékező vakcinát.Erre is van ellentmondás? Remélem nem a koronavírus lesz a harmadik világháború helyett.Azt is remélem,hogy háború sem lesz.Az idejáró „óbudai jósnő”nagy bánatára.

  • Igen! Eljott o1g bukasa!
    Ez csak 1 gyenge virus, amire rosszul reagaltaķ!
    Kiderul, nyilvanvalova valik meg az orbanistaknal is az elsorvasztott eü állapota, amikor ok es a rokonaik hullani kezdenek!
    Nem a virus a katasztrofa, hanem a rossz lereagalasa! Oriasi gazdasagi valsagot produkalnak belole! Ld. Olaszo.a turizmus bedolesevel meg fog szenvedni, ha tuleli is….
    Magyarorszag gyengebb , torz gazdasagu, igy a recesszio nagysagrenddel nagyobb lesz, mint a 2008-as volt, kirugasok, bedolo hitelek es bedol a teljes lufi-ingatlanpiac (megfelezodnek az arak) a forint bedol, allamcsod, az allampapirok wc-papirkent mukodnek majd nagyjabol!
    Minimum par evig fog tartani! Autokat, cegeket foglal le a kormany! Adokat emel, bekemenyit a lakossaggal, eros szankciok korlatlan hatami erodemonstracioval, kulonleges allapotok kulonbozo formai szerint elnyomas, retorziok, hadiallapot a lakossaggal szemben!
    Kozben jo esely lesz arra, h haborut fog kirobbantani valamelyik allam, v a menekultekkel szemben, h bunbakot allitva azzal alcazzak tehetetlenseguket, ill.fenntarthassak a kulonleges allapotot egy diktatura keretei kozott! Retteg az eddigi korrupcios es rablasai elszamoltatasatol, igy BÁRMIRE KEPES LESZ!
    Ezt mar csak egy totalis, mindenre kiterjedo valtozas hozhatja helyre ! Azutan….

  • Nem a virus a legnagyobb baj!
    Csak annak kapcsan a rossz bajkezeles miatt fog beindulni a lavina!
    A gazdasagi valsagot o1g mar nem fogja tudni hatekonyan kezelni! De nem is baj, mert o okozza!

  • A koronavírus, és a szabadjára engedett médiahiszti elhozta azt, amiről a széljobbos gang álmodott. Orbán maga 2015 óta küzd egy kis rendkívüli állapotért. Megkapta ős is, és olasz „kollegája” is.
    Valójában érdemes lenne összevetni: a magyar média 20nál kevesebb covid-19 -es betegen rugózik, miközben ezerszer ennyi influenza-fertőzött van, és egy borús hétvégén többen szenvednek balesetet az utakon.
    A kórházba kerültek közül is alacsony a halálozási ráta. de mert a tünetes (köhögőm prüszkölő, majd 2-3 nap láz után spontán gyógyuló betegeket még csak nem is szűrik, a valós letalitási ráta valószínűleg akár nagyságrenddel lehet alacsonyabb.
    Valójában a magyar gazdaságot és politikát sokkal jobban meg fogja viselni a hatalmi komplexusban szenvedő kedves beteg idiotizmusa, mint a vírusok bármelyike.

  • Igen, a vilag tulnepesedett.
    De barki is velhette azt hogy haborura vagy jarvantokra lenne szukseg az nem csak esztewlen, de elkolcstelen is am.

    De ma a WHO kijelentette hogy a COVID-19 virus pendamuc. Az az vulagszerti jarvany.

    A az egeszsegugyi kutatok regota veltek, sot mar mondhato, hogy vartak is hogy mikor tortenn-e az allatifjbol az emberusegre jatvany at0ugrasa.

    A deneverek tobb mint 100 jarvanyok virussait hodozzak.
    Hasonloan mint volt az HIV es mas jarvanyok is.

    A korojnavirus ellen maig nem letezik sem anribiotic, sem vedelmi szerum.

    Habar az atlag halaozas aranylat alacsonyabb eddig mint az alatalanos influenzak.

    A szakertok meglatasa, hiogy ez fog terjedni ,mielott lelappadna.

    Persze terjed, eltekintve a megfertozottek nemzetisegeu vagy allampolgarsagitol elteroen.

    Megfertozott magyarpolgarok ugyan ugy terjesztik mint Kinai vagy Olasz polgarok akik fertozottek.

  • Hegedűs Sándor

    Egyedül Magyarország kormánya hozott ellentétes intézkedést, megtiltotta az iskolai intézményvezetőknek, illetve a helyi jegyzőnek, hogy saját hatáskörbe az iskolai oktatást a korona vírus miatt felfüggessze! Nem tudom mire vélni ezt az eszetlen intézkedést. Hiszen (lehet, hogy a fertőzés lefolyása enyhébb a fiataloknál) a gyermekek a 45 perces órák alatt éppen elegendő idő arra, hogy maguk indukálják, és esetükben a legkönnyebb a fertőzés elterjedése az iskolákban. A kormányfő (minden intézkedés mögött ott van O1G, és ördögi tanácsadó testülete) megfeledkezett a tanárokról, és a gyermekek szüleiről, nagyszüleikről. Hiszen a gyermekek este haza mennek, és az egész napi összezártság miatt egészen biztos, hogy viszik magukkal haza, és hozzájárulnak a vírussal fertőzés exponenciális emelkedéséhez, ki lesz ennek a felelőse, szerintem a kormány amelyik ezt a buta döntést hozta!!!

  • ÁÁÁÁÁÁÁÁ-gikkkkka,
    örülök,hogy te tudsz írni és olvasni is.Az értelmezés és az európai EMBERhez tartozó gondolatvilág,már egy másik régióba tartozik.Te nem ismerheted,mert honnan ismerhetnéd.Kairói vagy beiruti továbbképzésen tanultad volna.Á…lehetetlenség ott csak zsidógyűlöletet,mai modernizált nyelven anticionizmust tanítottak tanulhattál.Javadra legyen írva,hogy diplomád minden erejét igénybe véve tudtad satírozni érzelmeidet.Amit a géppuskákkal kapcsolatosan írsz,arra csak annyit,hogy bizony annak a bizonyos limonádénak az árát is inkább töltényvásárlásra kellett volna adományoznom.

  • Ma láttam, mit okoz a koronavírus (híre). Kora délelőtt elindultam bejárató körútra, holnapig produkálnom kellene az ezres revízióhoz szükséges kilométert. Ismét Balatont kerültem, az idő kifogástalan volt, és a tó körüli országutak megengedett legnagyobb sebessége pont egy ifjú autónak való.

    Így volt időm jobbra-balra tekingetve szemügyre venni a lakott települések épületeit, infrastrukturális kínálatát.

    Mit ne mondjak, ez már nem a 70-es évek, szebbnél-szebb magán üdülők, „kartávolságra” éttermek, falatozók és halászcsárdák, fitnesz termek … csak éppen mind zárva. Pedig előszezon .. csak éppen vendég nincs … pedig ilyenkor már lenni szoktak. A tavon se árválkodott egyetlen vitorlás (hajó) sem. Mind vagy a parton aludta még téli álmát, vagy a kikötőben szundikált.

    S akkor eszembe jutottak a szállodai alkalmazottak, takarítók, szakácsok, pincérek … mi lesz velük munka (és fizetés) nélkül?

  • gyuri10
    2020 március 11
    3:52 du.

    csak az tudja „kikisérletezni” aki kitalálta a vírust… nahát?

    The number of coronavirus cases in the US has crept past 1,200, with at least 37 people succumbing to the deadly disease that has claimed at least 4,291 lives worldwide, most of them in China’s Hubei province where the Covid-19 originated. As of Wednesday, the virus has spread to as many as 42 US states, with Washington (366 cases), New York (216 cases), and California (133) being the hardest-hit. However, it is expected the number of cases will continue to snowball as the screening process is being plagued by the lack of access to testing kits. At least one million kits have been allocated across the nation, and another 4 million are expected to be rolled out by the end of the week.

  • Andrew_s
    2020 március 11
    7:39 du.

    látod? a gyurka máris leleplezte: cui prodest

    zöld rebetli terített tök ulti

  • Hegedűs Sándor Írországban is bezárják az iskolákat, kollégiumokat. Most egyenlőre három hétre.
    Aki karanténba kerül, az teljes fizetést kap. Külön autóflottát állítottak fel mintavételezéshez, ami a házaknál történik, és a karantén is háziőrizet. Minden kórház tele fertőtlenítővel, bár itt mindig.
    Az orvosoknak még kezet fogni is tilos, ha megbukik karanténba kerül. Nem tudjuk mennyire lesz hatásos, de legalább megpróbálják amit lehet.

  • Keszthelyi Vince

    gyuri10
    2020 március 11
    3:52 du.

    „Izraeli orvosok kikisérletezték és 2 héten belül forgalomba
    hozzuk a koronavírust megfékező vakcinát.Erre is van ellentmondás? Remélem nem a koronavírus lesz a harmadik világháború helyett.Azt is remélem,hogy háború sem lesz.Az idejáró “óbudai jósnő”nagy bánatára.”

    EZ NAGYON ELGONDOLKOZTATÓ, mert ha ez igaz, akkor az a vakcina megvolt már a járvány kirobbanása előtt!

  • @gyuri10
    2020 március 11
    1:03 du.
    ___________________

    gyuri10
    2020 március 11
    3:52 du.
    _______________________

    Azt sejtettem, hogy nem nagyon fogod fel azt, amiről mások írnak, de őszintén szólva azt nem feltételeztem, hogy ennyire övön aluli, aljas csapásokkal vagdalkozol.
    Hát… lelked rajta…

  • Mivel ez a cikk a Magyar Bekekor-tol ered, igazan szertenem tudni, hogy mit cselekszik a Magya Bekekor az emeberiseg bekejen erdekeben.

    Kulonosen a tomeg-pusztitasokat szenvedo tarsadalmat.
    Mint Szyria menekulo lakosssaga amely latszolagosan okozza mind az europaiak rettegeseit?

    Ertve mind a sok blah-balahs legszennyezeseket kiveve.

  • SzandiMandi
    2020 március 11
    3:35 du.

    Hja kérem kár volt nekik
    annyira összeborulniuk a Népköztársaságiakkal…

  • gyuri10
    2020 március 12
    10:06 de.

    Már megint kezdesz nagyon ideszokni.
    Nincs jobb dolgod mint itt mocskolódni ?

  • A cionizmus bevallottan aljas ellenségeinek nincs „őve”.
    -Nekem legalább van lelkem,ami rajta.- Neked úgy látom nincs rajta semmi az antiszemita érzéseiden kívül.A véleményed viszont irtózatos feszültséget ébreszt bennem,főként amikor az Eötvös utcai gangon játszogatok a libanoni és egyiptomi élményeid alul értékelésével.Remélem a diplomádat is a kairói egyetemen szerezted,mint Mahmud Abbas(Abu Mázen)Holokauszttagadásból.Geyza nickbarátod már igazán besegíthetne neked.Méltó elvbarátok voltatok,de egyenlőre eltűnt.Neki használt az ignorálás.

  • Almási Alma (Gyuri10-nek):
    „nem nagyon fogod fel azt, amiről mások írnak, de őszintén szólva azt nem feltételeztem, hogy ennyire övön aluli, aljas csapásokkal vagdalkozol.”

    Kedves Alma, miért nem? (A kérdésem komoly.)

  • Egyesek azt képzelik az ilyen vírus-járványok a vicc-kategóriába tartoznak.
    És ezek az emberek irányítanak egész országokat.
    Kínában például börtönbe került az az orvos aki pár hónapja nyilvánosságra hozta az első klinikai adatokat a járvánnyal kapcsolatban.

    Dehát..mit lehet várni Rodeo-mester imádottjaitól.
    Sok jót nem, az már biztos.

  • Láthatatlan, mint a rádióaktív sugárzás. De az utóbbi jelenlétét legalább kimutathatod dózismérővel. A koronavírust a magyar „szervek” csak a tüneteket produkáló betegben bírják kimutatni. A panaszmentesekben – akik másokat fertőznek – nem, mert panaszmentesekkel nem foglalkoznak. Főleg a fiatalok, panaszmentesen kigyógyulnak. Persze közben ők is fertőznek. De nem mutatható ki a koronavírus a tárgyakon se, így elkerülni se bírod. Megfogod, rád tapad. Kész.

    Mivel jár mindez? Pl. lebetegszenek a gyógyszerforgalmazó cég raktári és kiszállítói dolgozói. Kórházakba és patikákba szállítan(án)ak. Ez csak egy példa … mert ezen a rádióadón a betelefonálók mondják a magukét. De egészen más malomban őrölnek … közülük egyesek. Ilyenkor gyorsan átkapcsolok egy másik rádióadóra.

    (ja, és úgy néz ki, mehetek az ezres szervizre, 630 megtett kilométerre tankoltam 27 litert, utána még belenyomtam 190 kilométert, nem hiszem, hogy bármi hibát találnának)

  • Keszthelyi Vince,
    értelmezési problémákat és rosszindulatú jelzéseket nem tudok kezelni.

  • Keszthelyi Vince

    gyuri10
    2020 március 13
    9:03 de.
    Te adtad fel a magas labdát óvatlan hencegéseddel, amit én csak másodiknak csaptam le! Pubika, máskor légy elővigyázatosabb és akkor nem kell rosszindulatra és értelmezési problémákra hivatkozni! Minden esetre önleleplező elkotyogásodat már nagy szorgalommal terjesztem! Eddig még senki sem kételkedett mindkettőnk igazában, mert hihetőnek találták!

  • Kedves Kővendég!

    Ha tényleg komolyan kérdezed…
    Lehet, hogy nem tűnt fel, de én kezdetben mindenkihez nyitottan és őszintén viszonyulok. Beszélgettünk gyuri10-zel is, és kiderült, hogy ugyanabban a pesti kerületben – VI. – gyerekeskedtünk, sőt ő kamaszként még az apám műhelyére is emlékszik.

    Találkozni akart velem, és én természetesen belementem. Nekem senki előtt nincs titkom (ezért vicces, hogy Gábriel komoly nyomozást indított, majd amikor „rájött” az igazi nevemre, elkezdett célozgatni… 😀 ).

    Találkoztunk, és egy jót beszélgettünk. Akkor nagyon kedves volt, és normális, bár nem mindenben értettünk egyet, mert én nem vagyok híve a cionizmusnak, véleményem szerint Izraelt a nyugati hatalmak azért hozták létre, hogy legyen, aki az arab tűzfészekben Amerika helyett verekedjen. (Az más tészta, hogy ezt mennyire karakánul végzi, azt elismerem, még ha olykor túl is lihegi egy kissé.) Vagyis szerintem a zsidók igazából be lettek csapva. (A további politikai nézeteimet és az indokaimat most nem részletezem, csak ha mást is érdekel, és még nem derült volna ki eddig.)

    Ettől függetlenül gyuri10-től NAGYON BARÁTSÁGOSAN váltunk el. Aztán másnap itt már elkezdett engem gyalázni. De az még olyan vegyes felvágott volt, elment… Mivel úgy véltem, súlyos identitászavarai vannak, ami az ő múltjával érthető is, szóval elfogadtam, istenem, olyan, amilyen.

    De most, amikor nem csak ellenvéleményt, hanem direkt hazugságokat terjeszt rólam – és éppen akkor, amikor Gábriel is ugyanezt teszi, nem tudom, mit gondoljak? Vajon valaki direkt irányítja mindkettőjüket? Nem vagyok beképzelt, úgy gondolom, semmi jelentősége nincs, hogy ki mit gondol rólam, kis pont vagyok a világban. Én tudom, ki vagyok és hogyan gondolkodom, és nekem ez elég. Szóval most sem az zavar, hogy mit terjesztenek. Hanem csak az bosszant, hogy ott az Andrássy úti presszóban nem vettem észre, hogy MENNYIRE JELLEMTELEN. (Gábriel is az, de ő legalább nem találkozott velem személyesen, és nem bűbájoskodott a feketekávé mellé…)

    Utóirat: Nemcsak a KMH-n, hanem a Face-n is érzékelhetően „fokozódik a helyzet”. Szívesen segítenék visszafordítani legalább itt ezt a szörnyű, hazug, ostoba és embertelen stílust, de sajnos úgy tűnik, lehetetlen.

    Ennyi.

  • Orsós Elemér

    Almási Alma
    2020 március 13
    10:57 de.

    „Utóirat: Nemcsak a KMH-n, hanem a Face-n is érzékelhetően “fokozódik a helyzet”. Szívesen segítenék visszafordítani legalább itt ezt a szörnyű, hazug, ostoba és embertelen stílust, de sajnos úgy tűnik, lehetetlen.

    Ennyi.”

    Látod kedves Alma, ezért óvok mindenkit -látszólag prűden, de valójában előrelátó óvatosságból és másoktól szerzett rossz tapasztalatokból- az úgynevezett „közösségi oldalakon” való nyílvános kitárulkozásoktól! Részvétem!

  • Geyza
    2020 március 12
    7:08 du.

    ami a vicckategória, az a @geyzaŁłí$ß

    most az a hír járja kies USA ban, hogy mivel WUHAN ból érkezne az USA ba az összes offshore 86,12% és most nem jön az USA erre alapozott bizniccei bezárhatnak vagy eljárhatják a kállai kettőst hármasával… a @geyzÁäŁ$ß÷ kedves agytrösztje a grizi azt írja, hogy az olajárak zuhanása majd betesz…EBBEN TÖK IGAZA VAN MEG (REBETLI) az USA overhead olaj és gáz ügyben a fricking fracking miatt $60+/barrell mialatt a szaudi és az orosz overhead nagy átlagban $18,31/barrell azaz ragyogó profitot termel mialatt az USA shale industry belly up és a FED hiába tette le 1,25% ra a kamatait a nulla kamat sem oldaná meg az iparág halálát

    namost @geyzuci$ß;ł˝Í nem beszélni ingliset neki nem fordítom lényeg: „belly up” = megdöglött (és mint döglött krokodil úszik a Níluson hasával felfelé) a többit majd a grizi elmagyarázza @geyzikének amintŁłÍ˝´ motrodzik

    egyébként tök rebetli piros negyvenszáz ultival

  • Rodeo11
    2020 március 13
    3:18 du.

    Sok szó.
    Sok gondolat-törmelék.
    Jó az, csak ne vágnál bele folyton a saját szavadba hehehe

  • Alma:

    Rólam is hazudozik folyamatosan más fórumokon ez a Gurltiz.
    Például egyszer azt találta hazudni a Leharblogon
    hogy ÉN MEGKÉRDEZTEM ŐT, MIÉRT NINCSENEK KIIRVA A DOHÁNYUTCAI ZSINAGÓGÁBAN AZ ELPUSZTÍTOTT ROKONAIM NEVEI !!
    (Nem is tudtam hogy ki vannak írva az áldozatok nevei ott, meg amúgysem járok templomba, de ez őt nem zavarja a hazudozásaiban)
    Mire ő -állítása szerint- azt válaszolta nekem hogy mert nem minden népcsoport neveit írják ki .
    (Arra célzott hogy csak zsidók szerepelhetnek ott.)

    Szaal mocskos egy alávaló hazudozó disznó őkelme 😀 😀 😀

  • Orsós Elemér
    2020 március 13
    2:46 du

    Kedves Elemér, borzasztóan nincs igazad. Miért ne tárulkozzak fel, ha egyszer nincs semmi titkom? Én pont ellenkezőleg gondolom. Ha én őszinte vagyok, és nem vagyok bizalmatlan, akkor általában mások is bíznak bennem, és végül mindketten nyerhetünk a dolgon. Én úgy gondolom, mentálisan teljesen rendben vagyok, és rám lehet támaszkodni. Ezzel segíthetek másoknak. A valódi életben ez nem egyszer megtörtént már. Persze a virtuális élet az más, de én még nem vagyok tisztán virtuális ember, én még természetközeli vagyok – dacára annak, hogy már 1970 óta vagyok számítástechnikus, amikor még a legtöbb ember azt se tudta, mi ez a szakma, eszik-e, vagy isszák.

    Sajnos úgy tűnik, a legtöbb ember már beleesett ebbe a virtuális csapdába. Ezért olyan könnyű a dolga néhány propagandista gazembernek, mert az átlagember már nem érzékeli a valóságot. Ezen kéne változtatni.

  • Alma!

    „ezért vicces, hogy Gábriel komoly nyomozást indított…”

    Miért kell kiferdítened mindig mindent egy kicsit, vagy ráraknod még két lapáttal?
    Hol kellet volna nekem nyomozást folytatnom mindezért, hacsak nem hazudtam volna be magamnak, hogy „…á az nem Te vagy, akibe lépten-nyomon belebotlok”
    Tudod Te miért mondom, hiszen ott ahol veled találom szembe magam, Te is találkozol velem, még csak nem is más néven.
    Ja, hogy nem nem vetem fel a dolgot, nem babám, mert mindig is és mindenhol tiszteltem a másik inkognitóját, ha ö nem jelez felém, én nem tolakszom. Ennyi. Ennyit a másik respektjéről ..
    És most én nem még ezután sem mondom, hogy menj a ….., pedig mondhatnám …

    De látod, viszont ezért nem bízhatok abban egy percet sem, hogy a teljes igazságot mondod!

    Pedig én meg pont azért bíztam meg benned sokáig, hogy mint intelligens, kiművelt fővel rendelkezőnek nem kell sokat ragoznom amit írok (legalábbis Neked)

    Aztán be kellett látnom, hogy tűzzel-vassal véded a vakhited, amit még ráadásul az súlyosbít, hogy meg róla győződve, hogy nem hiszel semmiben …

    És ami súlyosabb, hogy azt terjeszted mint a vírust, azt híve hogy az nem ártalmas – pedig öl.
    Jobban mint ez a semmiség, amiből valakik most milliárdos hasznokat húznak éppen
    Vagy csak szemünk előtt (hátunk mögött) rendezik át a világgazdaságot.
    Tudod, „hol a piros? Itt a piros…”

  • Alma még valamit

    Ha akarod, én a legkisebb indulatoktól mentesen el tudnám neked mondani, hogy mi történt azon a beszélgetésen köztetek. (mivel Te magad nyilvánossá tetted)
    El tudnám mondani, hogy mivel sértetted vérig Gyuri10-et, és mivel „gyaláztad a földbe”. (inkább magadat)

    Bocsánat, de kérlek, egy fél pillanatra se értsd ezt úgy, hogy el-, vagy megítéllek érte.
    Hiszen tudatlanul tetted, és ma is ŐSZINTE tudatlanságból nem érted. Magad szempontjából, vagyis az ismereteid szintjén belül nyilatkoztál.
    Hiszen mások ágálása ellenére, csak úgy kell értelmezzem, (nem tudom másként) hogy tiszta szívedből beszélsz.
    HISZEN NYÍLTAN KIBESZÉLED! (én ezért is merek erre utalni)

    Sokan mások nem értik, mert nem élik át.
    Szó sincs itt a holokausztról, teljesen másról – súlyosabb dologról van szó.

    Miért kérdem, hogy írhatom-e?
    Csak azért mert semmiféle-képpen vitázni nem akarok erről.
    Ez nem vita tárgya.
    El mondhatom a véleményem róla, de kifejezetten nem azért, hogy ebben a kérdésben bárkit is bármiről győzködjek, akit megérint, megérint, akit nem, nem; de mondhatja, hogy menjek a picsába .. csak ennyi

  • Keszthelyi Vince
    2020 március 13
    9:38 de.

    Miről beszélsz?
    Kicsit közérthetőbben

  • KESZTHELYI VINCE;

    Ne ertsed-felre, letezik „vakszina” a korona virus ellenhatasa.

    De az csupan a tehenek eseteiben alkalmazva. A terhes tehenek eseteben. Mert azok is a virus hatasara , hasonlaon mint az emberiseg is, egyik tunetei a hasmenes.
    S marha tenyesztok erdeke megelozni a szultendo borju fejlodes vesztesseget a virus, ill. a tehen hasmnese altal.

    Kinaban is a koronavirus az allatoktol lepet at az emberi-szervezetbe.
    A deneverek, s ezen esetben a pangolinok gyanitva a virus erdetetenek.

    A kogy a pengolin pikkely-e ledaraltan-por-ban orok-ifjusagot biztossit.

    Azert az azsiai es az afrikai pengolinok majdnem teljesen kipousztitva.

  • Orsós Elemér
    2020 március 13
    2:46 du

    Látod kedves Alma, ezért óvok mindenkit -látszólag prűden, de valójában előrelátó óvatosságból és másoktól szerzett rossz tapasztalatokból- az úgynevezett “közösségi oldalakon” való nyílvános kitárulkozásoktól! Részvétem!

    ——————————————

    „Bezzeg Elemér” létedre, ha kicsit figyelmesebben olvasnál, nem szaladnál bele minden butaságba: Alma nem „nyilvános kitárulkozásról” írt, hanem őszinte emberi hangnemről, azaz csak olyat vár el magával szemben amilyet maga is ad – viselkedésével erre ösztökél mindenkit, akihez ez elér. Én rendre olvasom Almát a fb-on is, sőt már sok évvel ezelőttről egy másik, akkor hasonló népszerűségnek örvendő fórumról is ismerem, és sosem tapasztaltam nála indokolatlan, „nyilvános kitárulkozást” és most már csak az a kérdés, hogy nálad ez a kifejezés mit is jelent?
    Az őszinte emberi megnyilatkozás, az esetenkénti „példabeszéd” még messze nem kitárulkozás – ha azt mondod, írod valamiről amit valóban gondolsz, és nem az aktuális trendnek megfelelően kavarsz, nincs mitől tartanod. Utóbbi esetben nagyon oda kell figyelned, mert könnyen szembesíthetnek előző, „más felületen” képviselt elveiddel. Ez úgy általában mindannyiunkra érvényes, nem kifejezetten rád vonatkoztatva írom.

  • Orsós Elemér

    Almási Alma
    2020 március 13
    6:26 du.

    Kedves Alma, nem szívesen mondok ilyet, de: mi még nem értünk meg az őszinteség viszonzására! Valami nagyon rosszul lett az utóbbi évszázakok alatt belőlünk elkódolva, de azért a kertészákosi genetikát erős túlzásnak tartom!

  • Geyza
    2020 március 13
    6:13 du.

    &[€Ł$ß\geyzucicus

    a világ esze a Fehér Házban azt találta ki, hogy utasította a pénzügyminiszterét a Steven Mnuchin-t, hogy vásárolja fel az olcsó (lezuhant ára van) összes olajat és töltse fel a vésztárolókat…erre a hírre az olaj ára rohamosan emelkedni kezdett

    a NATO Ünnepi Játékokat akar rendezni a Vidám Fiúkkal teljes harci díszben erre jön egy vírus és a halálfélelemtől beszarva most nem lesznek ünnepi játékok, pedig ugye a harc az életveszélyes de egy vírustól is beszarnak? jaa arra nem lehet lőni

    piros rebetli

  • Gábriel,
    nyugi. Ha én ignorálni tudom a hazugság gyáros szeszkazánt vérmérsékletem dacára és mostantól már az antizijunistát(מזדינת)aki szeretne nem antinak látszani,de ez már több okból nem megy neki,akkor Te is használd ki az időt jobb dolgokra.Én még továbbra is זיין maradok,de a jóizlésem nem engedi,hogy rohasztó arabnáci elméletekkel és hívő terjesztőivel vitába szálljak.Az időm nekem is drága.
    Üdv:Gy.

  • gyuri10
    2020 március 14
    5:04 du.

    Ennek itt minden harmadik mondata egy vaskos hazugság.
    Ha ez a Gurltiz azt mondja valakinek hogy
    „jónapot kívánok”,már abban is hazudik.
    Én még ilyen alakot nem láttam.
    De komolyan.

  • Figeled Gabriel.hogy nyal nálad a hazudós Conchita?
    Korábban Rodeo mestert kereste ” szövetségesnek”
    de az nem volt vevő a nyalizására.
    Most te kerültél sorra hehehe

  • Kedves Elemér!
    Más fórumtársakkal ellentétben még mindig érdeklődéssel figyelem a küzdelmet, amit sajátmagaddal vívsz. Mindnyájunkat körülvesz egy kultúra, amelynek a hatásait és az üres sémáit csak ritkán vesszük észre magunkon. Pedig van egy csomó ilyen mindnyájunkban. Az ember hajlamos még sajátmagát is ámítani.

    Nyilvánvalóan az őszinteség nem felém, vagy bárki más felé kezdődik, hanem sajátmagunk felé. Én ezt úgy szoktam csinálni, hogy egy unalmas délutánon, vagy éjszaka, ha nem tudok elaludni, felteszem magamnak a kérdést, hogy vajon TÉNYLEG úgy gondolom-e, amit gondolok. Valamikor gyerekkoromtól kezdve ezt rendszeresen megteszem, régen rengeteg felületességen kaptam rajta magamat, de ma már egyre inkább szinkronban vagyok sajátmagammal.

  • Rodeo11
    2020 március 14
    2:31 du.

    A világ a vírustól függetlenül egy deflációs recesszív spirálban volt. Igaz, csak az elején. Alsó hangon egy éve nyüszögnek ezen a közgazdákok.
    A vírus-pánik hatására csak az történik, hogy a tőzsde, illetve a gazdaságpolitikusok fellélegeznek. Egyszerűen azért, mert szabadjára engedhetik a válságot. Nem kell fedősztorikon agyalni, mert a vírusra bármit rá lehet fogni.
    Ezért tökéletesen megfelel az országvezetők zömének a felkorbácsolódó pánik (a corona fertőzötteinek a száma nagyjából ezreléke az influenzásoknak, és alatta van a közúti baleseteknek). Rá lehet fogni a recesszió jó részét. A diktátoroknak meg a hatalmi mániájuk kiélését is.

  • SchumackerLady

    Gabriel valódi arca a 03.11./1:42-ben kulminálódik.
    .

    Ott az önmagának misztikusan névadó, népek felkent és elhivatott

    felügyelő Gábriél arkangyalaként bemutató,elhívatási komplexusú,

    megszállott, a KMH lapjain ismét szabadjára engedett kótyomfitty

    immár boldogan kuruttyol egy újabb apokalipszis korszakáról,

    vagyis arról, amit az ő förtelmesen zavart és setét agyában

    képes volt össze-szintetizálni a történelem kétségtelen, még

    ma sem egyszerű jelenségeiből.

    Márcsak azt kéne megtudni tőle, hogy mely információ váltotta

    ki benne ezt az utóbbi sztrókját? Táncsak nem beindult

    Salamon Templomának az újjáépítése, vagy netán valamely ország

    >hadipari-gazdasági komplexuma< hirdet felvételt gyakorlott

    gagman-ek számára, és kedves olvtársunk most erre gyakorol –

    persze rajtunk és a mi bőrünkre… 🙁

  • Schumacker Ladi! március 15.

    Én is csodálkozom, hogy a . k o m m e n t t á r s a k . közül senkinek nem szúrt szemet Gabrielnek ez az . A r m a g e d d o n . iránti vágya, vagyis a háború iránti kóros vonzalma…

    Biztosan visszavágyik még Horthysztán és Szálasiland vidékére is. Hiába a romantikus lélek hűséges az eszméihez.

    Üdvözlettel: G..Zoli

  • Alma:

    Én,ha nemtok elaludni,
    akkó unalmamban elalszom…

  • Orsós Elemér

    Almási Alma
    2020 március 14
    7:05 du.

    Kedves Alma, nem sárgán, de egészségesen irigyellek! Én középiskolás koromig kultúra mentesen -rossz anyagi és apamentes családi okok miatt- az utcán nőtem fel, ezért sokáig csak gyakorlati okokon tudtam meditálni. Hál’ Istennek a saját családommal való sikeres törődés a lelki, érzelmi javulásomat is szolgálta, de gyakorlati célokat nélkülöző elméleti okoskodások kidolgozásáig még most sem fejlődtem. A rendszeres álmatlanságom leküzdésére már a birka számlálásokon is túljutottam, úgy hogy, éjszaka inkább természetfilmeket nézegetek, okos KMH kommenteket olvasgatok vagy jó zenét hallgatok.
    Köszönöm hogy, drukkolsz nekem!

  • Almási Alma:
    „Ha tényleg komolyan kérdezed…”
    Kedves Alma, persze és köszönöm a választ.

    Alma:
    „Lehet, hogy nem tűnt fel, de én kezdetben mindenkihez nyitottan és őszintén viszonyulok.”

    Ez föltehetően alkati kérdés is, én valószínűleg kissé zártabb személyiség vagyok.

    Alma:
    „Nekem senki előtt nincs titkom”
    Nekem vannak… Sőt, érzésem szerint személyes titkok nélkül nem létezhet ember, legföljebb a legszörnyűbb börtönökben, lágerekben, ott is legföljebb akkor, amikor az illető már „muzulmán”.

    Alma:
    „nem mindenben értettünk egyet, mert én nem vagyok híve a cionizmusnak, véleményem szerint Izraelt a nyugati hatalmak azért hozták létre, hogy legyen, aki az arab tűzfészekben Amerika helyett verekedjen. …

    Igen, emlékszem, egyszer közted és köztem is beindult a cionizmus kapcsán némi vita, mi sem értettünk egyet (ahogy gyaníthatóan ma sem), aztán – nem is tudom miért, nekem nem volt időm, vagy neked? – kifejtetlenül abbamaradt a témáról az eszmecsere. Talán, ha egyszer majd nem lesz a folyó témához képest nagyon off-topic és időnk-kedvünk engedi,
    éppen akár folytathatjuk is.
    (Csak zárójelben: a mai Izraelt nem a „nyugati hatalmak” hozták létre – a legkevésbé például a vitathatatlanul nyugati Nagy-Britannia – hanem a II.Vh. ismert körülményei és következményei, a Szovjetunió, az USA és a jisuv. Az új államot elsőnek épp a Szovjetunió és az USA ismerte el; az adott körülmények között számottevő szovjet-cseh fegyver- és kiképzési támogatás nélkül Israel aligha élte volna túl a Függetlenségi Háborút.)

    Alma:
    „Vagyis szerintem a zsidók igazából be lettek csapva.”

    Hol, mivel és kik által? Kik és mit ígérgettek nekik, hogy alijázananak?
    Előtte például „magyar hazájuk” (de a többi „hazájuk” se volt lényegesen különb) megfosztotta őket legalapvetőbb jogaiktól és emberi méltóságuktól, majd az utolsó jegygyűrűjüket is beleértve kirabolta, gyilkos munkaszolgálatra hurcolta Szovjetunióba vagy Szerbiába, a gyerekeket, nőket öregeket deportálta valamelyik német lágerbe. Amikor 1945-46-ban a lágerek és a MUSZ túlélőinek nagy része lassan visszavánszorgott Magyarországra, nagyrészt hiába keresték hozzátartozóikat, rokonaikat, hiszen azokat meggyilkolták. Házaikban, lakásaikban idegenek éltek. A lakosság nem kis része kifejezett ellenszenvel fogadta őket (hiszen korábban olyan tekintélyes urak, mint a falusi vezető, de a csendőrök is megmondták, az újságok is megírták, hogy”ezek ide vissza többé nem jönnek!” – hát akkor hogyan és miért jöttek ezek vissza? „Többen jöttek vissza, mint ahányat elvittek! – járt a mondás a lakosság között.). Nem egy helyen, főként Lengyelországban és Magyarországon pogrom tört ki a visszatértek ellen. Elég sokan féltek, hogy vissza kell adniuk az 1938-45 között elvett, és birtokukba került zsidó vagyont; az üzletet, a heverőt vagy a télikabátot, kinek mi jutott. Szerintem ebből a szempontból érdemes elolvasni az akkori első demokratikus(nak nevezett) magyar kormány miniszterelnökének, vitéz lófő dálnoki Miklós Béla vezérezredesnek (ő a Horthy 1944.október 15-i proklamációja után helyettesével, Kéri Kálmán vezérkari ezredessel együtt átment a szovjet csapatokhoz) az esetét egy, a Vitézi Széktől 1943-ban kapott volt un. zsidó mintabirtokkal: http://www.hetek.hu/hatter/201307/dalnoki_miklos_bela_es_a_zsido_vagyon.

    Hát nézd, szinte bizonyos vagyok abban, hogy ha akkoriban élek, és 1945-ben 20-30-40 évesen visszatámolygok egy német lágerből vagy a munkaszolgálatból Magyarországra, akkor megpróbálom itt fellelni az esetleg túlélő hozzátartozóimat, és megtudom, hogy már halottak, akkor nem csak a lehető leggyorsabban igyekszem nemcsak végleg távozni az országból, hanem talán még magyarul is elfelejteni. Hogy hová? Majdnem mindegy, talán megpróbálok illegálisan bejutni Palesztínába, még akkor is, ha elfognak az angolok és egy jó időre a ciprusi angol internálótáborban kötök ki. Jó kapcsolatokkal és sok pénzzel – ami nekem akkor se lett volna – esetleg be lehetett volna jutni az USA-ba, netán Ausztráliába. (Magyarországról zsidónak viszont kb. 1947-ig legálisan-féllegálisan ki lehetett jutni, 1948-ban már útlevelet kellett vásárolnia az ÁVO-tól, 1948 végétől, 49 elejétől már nem lehetett kijutni.)

    Akik akkoriban Magyarországról Palesztínába (1948 májusától Izraelbe) mentek, azokat nem csapta be senki, senki nem ígért nekik semmit. Palesztína-Izrael akkor sem volt az Igéret Földje, ahogy ma sem az. Tudták, hogy – ha közben nem esnek az angolok fogságába – hová mennek; nagyrészt követ hordani, mocsarat csapolni, stb.

  • Andrew_s
    2020 március 14
    8:59 du.

    hahaha, pontosan! mint grizinek kifejtettem: a deriválások az okai az értéktelen értékpapírok egyik zsebből a másikba vándorolnak és a börze beiktatásával egyre több nulla lesz bennük (ugye nincs előttük más számjegy???) és ezt azután felszorozzák így lehet termelő munka nélkül kurva sok pénzhez jutni, az egész gazdaság 85-90%-ka semmit sem érő papírhalmaz de lehet érte jachtot venni meg egyéb izéket ha van kínai import… ha nincs akkor van gáz… mint most már elég régen

    a Mnuchin elvtárs azt találta kiöklendezni, hogy jó kis vírus ez, hazajön a termelés Kínából (azóta várja de az meg -mármint a termelés- …ik jönni mert nincs aki gyártsa és nincs aki annyiért megvegye) egyébként mindenki kosárlabdázik meg tojáslabdázik és golfozik most az is csőd…, marad a rötyipapír ipar és ki ér oda elsőnek a rötyibe pelenkaosztás is van

    zöld rebetli

  • Kővendég,
    amit írsz nem teljes,de erről a témáról vastag könyvet lehetne írni és teljes még akkor sem lehetne.Nem érdemes,mert az antizijunistákat csak akkor lehetne szemkinyitásra bírni,ha a kairói egyetemen tanítanák Izrael valós történelmét.A saját szubjektív,aljas véleményükről a kairói egyetemi tanárokat is rendre utasítanák.

  • gyuri10
    2020 március 15
    1:27 du.

    koncsita

    ne menj „olyan” messze!

    Mózes és Amenhotep Echn Aton…ezzel minden egyszer s mindenkorra el is van mondva (aki nem ismeri járjon után én nem részletezem)

  • SZOLIDARITAS ?

    Na lassuk, ki lenne hajlnado kifejezni itten legalabb par sorrral szolidaritasat mind a bajokban szenvedok javai melett.

    Ugy a jaravnyok, betegsegek, szerencsetlensegek, nyomor, szegnyseg, haborus pusztitasok aldozatai, idossek, minden segitsgre szorulok melett letuk jobba fordulasaiert ????

    Ne aggodj!
    Semmidbe nem kerul, csupan joindulatod gepelt kinyilvanitaban.

  • Kővendég
    2020 március 15
    10:26 de.
    _______________

    Csak teljesen általánosan: Egyetértek, hogy a zsidó emberek a II. Világháború után nemigen tehettek mást, mint kivándoroltak Európából. Bár szerintem, ha az európai népek megbékéltek volna a saját országukban élő zsidókkal, az sokkal jobb lett volna mindenkinek.

    Én azzal nem értek egyet, hogy a közelkeleti politikai-háborús gócba (ez már zsidó állam NÉLKÜL is góc volt másfélezer éve), beleillesztettek egy új zsidó államot. És ne mondd, hogy ősi zsidó terület. Ha a mostani Mexikóba beleillesztenének egy inka államot az ősi területükre, és mindenhonnan odasereglenének a másutt esetleg rossz szemmel nézett „ősi” inkák, hát bizony az ottani latinok is ugyancsak fel lennének hergelve.

    De annyiban mélyen együttérzek a zsidósággal, hogy ha már „mindenki” meg akar tőlük szabadulni, legyen egy saját államuk. De világpolitikai szempontból ez mégis a „fehér, keresztény” európai és amerikai nagyhatalmaknak a politikai érdeke elsősorban. Végleg megbékélni a zsidósággal a születési helyükön sokkal célszerűbb lett volna. De most tényleg nem érdemes erről vitáznunk. Majd máskor.

    Bevallom, egyre jobban utálom ezt a légkört nemcsak Magyarországon, hanem itt a KMH-n is…

  • rohadeo,
    mi történt?Csak nem valami Grűn csita sámfára húzott,hogy most már Kon csitákról álmodozol?Engem ne keress!Teljesen alkalmatlan vagyok.Próbálkozzál szesztestvérednél!

  • Kővendég,
    Te itt egy jól satírozóba trafáltál bele.Beszélhetsz az igazunk érdekében.Az időből kitelik.Legföljebb kapsz egy vallomást,hogy (többek között)utálja ezt a légkört.Akiknek megoldásaik vannak a zsidó kérdésre,azoktól kell leghatározottabban elhatárolódni. Amióta a zsidó állam létezik,a vansei konferencia annullálva lett,csak még nem nyugodtak bele.Az is bánatossá teheti őket,hogy a korona vírus nem a zsidók irtásáról szól.Régebben,egyszer már megírtam,de most emlékeztetőül újra ideírom:”A filoszemita ugyan olyan mint az antiszemita.A különbség,hogy ráadásul hazudik is”.

  • Almási Alma
    2020 március 15
    3:55 du.

    Álmaink Almája
    kedves…ragyogsz!
    kifelejtetted az okokat: KAPZSISÁG
    mindig egy valamilyen birodalom érdekeinek megvalósításában emberélet nem számít sem saját haderőben sem a kirabolni vágyottban, ember van bőven majd ….nak hogy legyen utánpótlás rabszolga (ma is van rabszolga mert az éhbér az csak szemenköpdösés) a pompass (usa külügyér) most nyilatkozta, hogy ha iraqiak iraqban lövik a megszállóikat akkor megvédik magukat… pofátlanságnak nincs felső határa lásd még grizit…

    most éppen vannak események a börze sikítófrászban a FED már nem képes fedezni a spekulánsok meg megveszik azt aminek holnap már semmi papírértéke sem lesz

    van COVID-19 is de az mellékes alig szed áldozatot de a gazdaságokat szépen tönkreteszik öngyilkos intézkedésekkel

    pagát uhu

  • Kedves Alma!
    Néhány igazán remek film született mostanában a hazatéréssel kapcsolatban ami megnézhető valahol a neten (youtube, videa?)
    Talán segíthet jobban megérteni azt a kort:
    – 1945
    – Hajnali láz
    – Akik maradtak

  • SzandiMandi
    2020 március 16
    2:01 du.

    magam részéről nem filmekből akarom azt az életet megismerni amit átéltem, az, hogy a rendező és író gondolatsora alapján átértelmezzem annak, meg nem látom értelmét

    ugyanez vonatkozik a történelemre is nagyon sok és sokféle emléket kell elemezni és magamnak összerakni, hogy valami használható kijöjjön bár alapelvem cui prodest scelus, is fecit … cui bono Séneca fején találta a szöget Médea -jával

    pagát uhu

  • SzandiMandi,
    semmiféle film nem ellenpólus a Koronának és egy jó kis világháborúnak.Azt a kort a kairói egyetemen jobban és maradandóbban tanítgatták.Felejthetetlen és nagyon testhez álló! Akkor is ha a hívőiktől hányingert kaptam.

  • Kedves SzandiMandi! Köszönöm a filmajánlatokat.

    Én már éltem abban a korban, igaz, még csak csecsemőként. De a családtagjaim a saját bőrükön tapasztalták, és elég sokat meséltek róla. Nem nekem, hanem viszaemlékezésként egymásnak, a különféle családi összejöveteleken. Minálunk mindennapos beszélgetések folytak ebben a témában. Én speciel nem vagyok zsidó a Horthy-féle definíció szerint, viszont két nagybátyám is zsidó nőt vett feleségül, és ezért volt zsidó rokonság is a mi családi összejöveteleinken szép számmal. Ezért azt gondolom, én elég jól tájékozott vagyok a témában.

  • A rohadt paradicsom már nem tud elgurulni innen.Amikor a Bartus már nem bírja a szagát akkor újra és újra idetöri a radai rosseb.

  • Jichak Perlmutter

    Almási Alma! 3:55-ben írod, hogy
    „bevallod, egyre jobban utálod ezt a légkört nemcsak Magyarországon, hanem itt a KMH-n is”. Jó kis hátralépő hivatkozás, ürügy… !

    Na, hát azok „a zsidók” akik akkor a lágerekből haza tántorogtak, akikről kővendéggel eszméztek, pontosan ezt érezték, amikor kivándoroltak az Óhazába.

    Te is, ama nagy és naiv őszinteségedben jutottál oda, hogy megúnva főleg a Gábrielféle Luciferek b….gatását, meghajolva, a sanda szellemi erőszak előtt és beadva derekad lám, lassan már ki is akarsz ugrani az egészből. Csakhogy ezzel namcsak az ő igazuk látszatát bizonyítod, de még föl is adod az évek alatt itt a KMH-n oly korrekt és alapos munkával, érvekkel bizonyított igazadat is, amelyre állítom hogy sokan támaszkodtunk, és használtuk fel értékes, sokszor természettudományos, de filozófiai, szellemi munícióit is…

    Ne légy hát gyenge !!! – Hisz’ ők pontosan ezt akarják, ez a céljuk. A te értékeidet a végletekig eldevalválni, hogy aztán mondhassák is, hogy nicsak, Almási beismerte az eddig felhozott érveinek további tarthatatlanságát…

    Ne engedd hát el magad. Legfeljebb maradj egy kis darabig veszteg, pihenj egyet, aztán persze folytasd, folytassuk ott, ahol abbahagytad, félbehagytuk… Nemcsak rólad van szó ! 🙂

    Na Szia Alma: J P 🙂

  • Kovendeg!
    Koszonet a magyarazatodert Izrael szuleteserol.
    Errol valoban komoly irodalom letezik-es meg nem teljes.
    En is, mint annyian-csaladom tortenetebol is- ismerem.
    Talan csak annyit tennek hozza,hogy tobbseguket elpusztitottak,
    de voltak kozottuk uttorok,akiknek nyomaban alijaztak
    a tobbiek.
    Boldogult anyam,akinek sikerult a halalmarsbol es Bergen Belsenbol visszaternie,
    1956-ban ezt a feliratot latta az utcan,munkabol jovet-
    „Icig,most nem viszunk Auschwitzig”.

    Ekkor hataroztunk vegleg- az alijarol.

    Nem felejtem valaszat kerdesemre- ” Mit ereztel volna. mikor
    Mengele elott kellett elvonulni,ha tudod,hogy lesz zsido
    allam?”
    Egy szoval valaszolt: „Vigaszt” .
    Vegul- egy megjegyzes- napjainkrol .
    Olvastam,hogy Budapesten szobrot avattak Hanna Szenes emlekere.
    A cikk-a HVG-ben roviden beszamolt eleterol .
    A rovid cikket- hozzaszolasok ozone kovette,mint mindeg,
    amikor Izraelrol vagy zsido temarol van szo.
    Nagyon sok- szelsoseges antiszemita hangvetellel.
    Bar meg kell jegyeznem,hogy olyan is akadt,aki hosnek
    tartja, aki a naci Nemetorszag es csatlosa, Horthy rendszere
    ellen harcolt.
    Hanna- az ejtoernyos tiszt,akit a magyar fasisztak kivegeztek,
    a zsido jisuv kuldotte volt-a Brit Hadsereg zsido brigadjaban,
    amelyrol Ben-Gurion ezt mondta {Alma figyelmebe} :
    ” Ugy harcolunk a haboruban,mintha nem lenne Feher Konyv
    es ugy harcolunk a Feher Konyv ellen,mintha nem lenne haboru.”
    {Aki nem tudja- a Brit Mandatum alatt- a Feher Konyv-
    a zsido bevandorlast „szabalyozta”- tiltotta }.
    Vegul- Rodeonak {apropo, Egyiptom} egy izraeli kozmondas:
    ” Tul vagyunk Faraon,tul leszunk ezen is.”

  • Azoknak akik érdeklődnek a filmek iránt:
    1945:
    https://videa.hu/videok/film-animacio/1945-drama-magyar-yTjdObmP7KANm2Ll

    Hajnali láz:
    https://videa.hu/videok/film-animacio/hajnali-laz.-full-hd-drama-YOY4vZeS2SVIbgsl

    Akik maradtak – Még túl friss lehet, nem találtam linket hozzá.
    Jó szórakozást! 🙂

  • magam részéről saját készítésű vitaminbombát készítettem 10 litert, a többit majd a többiek elmagyarázzák, ha kipihentem magam majd benézek

    addig pagát uhu

    mindenki ott lakik ahol van a csigaháza pláne ha kiutálta belőle a másik csigát ez olyan igazi kósher tök betli

  • gyuri10, 2020 március 16, 7:21 du.
    Lehet, hogy nem a kairói egyetem előadásai a legelfogulatlanabb források a soá (és a túlélők hazatérési) történetének megismerésére. Legalább is én biztosan nem onnan tájékozódnék.

  • Kedves Izraeli!
    Sajnos még csak miniszobrot, de már ez is hatalmas hír!
    Szenes Hanna nőnapon kapott szobrot Budapesten.
    https://hvg.hu/kultura/20200308_Szenes_Hanna_nonapon_kapott_szobrot_Budapesten
    Van még tovább is…
    „A II. kerülteti Széna téren terveznek szobrot állítani Szenes Hanna költőnek, Izrael nemzeti hősének, nem messze attól a helytől, ahol 75 évvel ezelőtt kivégezték.”
    https://neokohn.hu/2020/03/08/miniszobrot-kapott-szenes-hanna-budapesten/

  • „Te is, ama nagy és naiv őszinteségedben jutottál oda, hogy megúnva főleg a Gábrielféle Luciferek b….gatását, meghajolva, a sanda szellemi erőszak előtt és beadva derekad lám, lassan már ki is akarsz ugrani az egészből. Csakhogy ezzel namcsak az ő igazuk látszatát bizonyítod, de még föl is adod az évek alatt itt a KMH-n oly korrekt és alapos munkával, érvekkel bizonyított igazadat is, amelyre állítom hogy sokan támaszkodtunk, és használtuk fel értékes, sokszor természettudományos, de filozófiai, szellemi munícióit is…

    Ne légy hát gyenge !!! – Hisz’ ők pontosan ezt akarják, ez a céljuk. A te értékeidet a végletekig eldevalválni, hogy aztán mondhassák is, hogy nicsak, Almási beismerte az eddig felhozott érveinek további tarthatatlanságát… ”

    Kedves Jichak Perlmutter! Szó sincs arról, hogy bármit feladnék, vagy bármelyik véleményemet megváltoztatnám. Ezeket én már nagyon sokszor végiggondoltam, és minden gondolatom és érvem már jócskán előbbre tart, mint azt gyuri10 vagy Gábriel a maguk buta vagy hiú fecsegésével saját magukra erőltetik.

    De az tagadhatatlan, hogy ennyi rosszindulat és ennyi hiú ostobaság olvasása elfáraszt, és csalódást kelt bennem, hogy ez a rengeteg önsorsrontó hazugság, amit itt és másutt is terjesztenek, valaha is tisztázható… Ezért külön köszönöm, ha néha valamelyikőtök jelét adja, hogy érti, amiről írok, és megfontolásra érdemesnek tartja. Ez erőt ad nekem, hogy nem hiába beszélek. Köszönöm. Természetesen előfordul, hogy nem értünk egyet, de nem ez a fontos, hanem a nyitottság az új gondolatokra. Nekem is, nektek is.

  • Izraeli
    2020 március 17
    9:17 de.

    válaszom erre:
    Vegul- Rodeonak {apropo, Egyiptom} egy izraeli kozmondas:
    ” Tul vagyunk Faraon,tul leszunk ezen is.” hja aprópopó és kósher mangalica

    rá is basztatok még a Vörös tenger is annyira röhögött hogy kettéhasadt, amint a Mózes rohant fejét vesztve egyszál slafrokban a lándzsák vakarták neki amit sohase mosott

    utána volt amikor az égő csipkeborban szalonnát sütött

  • Rodeo!
    Ugy latszik, hogy a bekepzeltsegednel csak a hulyeseged nagyobb.
    Ezt-rajtam kivul- mar tobben igazoltak itt.

  • gyuri10
    2020 március 17
    8:01 de.

    Hát kisöreg, ez most nagy pofára esésed volt 😀 😀 😀

    Bartuslacival személyes barátok vagyunk 😀
    Levelezünk is néha.

    De te azért csak hazudozzál tovább.
    Ahogy mexoktuk tőled.

    Apropo:
    Emlékeim szerint a Bartus úgy kívágott téged az oldaléról anno mint macskát szarni.
    A mocskos bejegyzéseid miatt amiket ott megengedtél magadnak.

    Javítsál ki ha nem ígyvolt.

    Te hazug Iránbérenc álzsidó disznó 😀 😀

  • gyuri10
    2020 március 16
    7:21 du.

    Mindig mondom,
    valami nem gömbölyű
    az Irábnérenc disznó körül.
    Most is a Kairói Egyetemet preferálja
    és próbálja a torkunkon lenyomni az onnan beszopott értesüléseit.Ilyen csak a mesében van,esetleg egy vicclapban..

  • gyuri10
    2020 március 16
    10:16 de.

    Hja komám..akinek nem inge…

    Neked persze kínos.Megértelek.
    Tán nem kellett volna itt „outcoming”-olnod 😀
    Mostmár sajnos viselned kell ennek az ódiumát.
    Máskor figyelj jobban miket árulsz el magadról.

  • gyuri10
    2020 március 16
    10:40 de.

    Kővendég:
    Vigyázzzzzzzzzz
    Gurltiz barátsága olyan mint az alkohol:
    Öl, butít, stb…

    De ettől a fajtától még okádékolnia is kell az embernek.