Bezárták az iskolákat Kanada legnépesebb tartományában — A miniszterelnök felesége is elkapta a coronavírust
Ontario tartomány kormánya bejelentette, hogy három hétre bezárja az állami és a római katolikus iskolákat. Jövő héten kezdődne a hagyományos egy hetes márciusi szünet, idén azonban legalább három hétig zarva maradnak a szekuláris és katolikus iskolák. A szomszédos Québec tartományban pedig a római katolikus püspökök bejelentették: határozatlan időre felfüggesztik a vasárnapi szentmiséket. Az egyház döntése a francia többségű tartományi kormány azon rendeletét követte, amely betiltja a 250 fősnél nagyobb benti gyűléseket. Van számos olyan egyházközség, ahol lehetetlen lenne biztosítani ezt a korlátozást.
Közben Justin Trudeau kanadai miniszterelnök felesége, Sophie Grégoire is elkapta a coronavírust. A kormányfő 14 napra lemondta valamennyi teendőjét és jelenleg önkaranténban van. Péntek reggelre 157-re emelkedett a koronavírusos fertőzések Kanadában. Az esetek többsége Ontarioban (54) és Brit Columbiában (53) van, míg Québecben a fertőzöttek száma pénteken 17 főre emelkedett. Eddig Albertában 23 főt tesztelt pozitívan.
Patty Hajdu, Kanada szövetségi egészségügyi minisztere jelezte: a kanadai lakosság akár 70 százaléka megfertőződhet. „Szerintem mindenki tudja, hogy ez egy nemzeti vészhelyzet, ezért minden lépést meg kell tennünk, a hatékony tájékoztatás érdekében”–mondta Hajdu. A miniszter jelezte a kormány stratégiáját: azt szeretnék elérni, hogy a fertőzéseknek ne legyen csúcspontja, ne érkezzen el olyan idő, hogy nagy számban fertőződnek meg kanadaiak egyszerre, hanem lassabb tempóban, progresszívan alakuljanak a számok. Sokkal hatékonyabban menedzselhető a krízis ha a fertőzések száma stabilabban megy fölfelé. Fontos azonban itt megemlíteni, hogy Kanadában az egészségügy elsősorban tartományi, nem pedig szövetségi hatáskör. Ezért az egységes fellépés helyett inkább országosan koordinált hozzáállásról beszélhetünk — de még nem tartunk itt. Pozitív hír azonban, hogy vészhelyzet esetében az egyik tartományban regisztrált orvosok praktizálhatnak szomszédos, illetve más kanadai tartományban is. Ehhez az érintett tartománytól kérvényezhetnek egy speciális, vészhelyzetben használható engedélyt.
Közben számos egyetem már bezárt — elsőként a Laurientian University Sudbury városában (észak-Ontarioban), illetve a londoni Western University (délnyugat Ontarioban), valamint a Torontói Egyetem, a York University (Torontóban), az Ottawai Egyetem, a Carleton Egyetem (Ottawában), a Concordia University (Montreálban) és a McGill Egyetem (Montreálban), továbbá a francia nyelvű Montreáli Egyetem és a szintén francia nyelvű Université de Québec à Montréal (UQAM).
Péntek délután jelentette be a szövetségi kormány, hogy korlátozzák a Kanadába érkező nemzetközi járatokat. A részleteket még nem tudjuk, annyit viszont igen, hogy csak néhány kanadai repülőtér fogadhat majd külföldről érkező repülőjáratokat. Hajdu szerint kritikus időszakba érkezett Kanada — a napokban derül ki, hogy sikerül-e korlátozni a COVID-19 drasztikus terjedését.
3:20 du.
A fiatal szervezet – csekély kivétellel – legyűri a Covid-19-et. Ezzel egy életre-szóló védettséget szereznek. Mint a gyerekkori mumpsz. Védettséggel nem rendelkező felnőtteknél súlyos következményekkel vonul végül vissza. Ez a koronavírus hasonlóan viselkedik: fiatalok egy részénél tüneteket se okoz, az idős korosztály viszont egy lépéssel közelebb kerül a temetőhöz, sokan be is lépnek a kapuján. Talán mert az immunrendszerük kidolgozta magát, s pihenésre váltott. Vírust látva megvonja a vállát, s szól: elfáradtam.
3:36 du.
Ja igen, még annyit: egy vírusos járvány – védőoltás hiányában – akkor fullad ki, ha az emberek 60-70 százaléka túljutott a fertőzésen – mondják a valóban hozzáértő szakemberek. Érdekes módon ezt látszik bizonyítani a statisztika jelenlegi állása: E szerint felgyógyultak 69779-en, meghaltak 5088-an. Majdnem 14-szer többen gyógyultak, mint amennyien elhunytak.
4:02 du.
Hogy mi lessz majd mind ennek a kovetkezmenye, mindeg hivatkozom a vak ember allitasara; „Majd meg latjuk”.
4:35 du.
C.Ádám!
Öszinte sajnálattal olvastam a cikkét,sajnos egyre több országban terjed a vírus…mi még szerencsésebbek vagyunk(itt a legkevesebb
a fertőzött,és a kormány mindent megtesz a lakosság és főleg az idősebbek érdekében)
Itthon megjelent egy cikk,hogy egy idős 100 éves fertőzött más sok betegséggel is küzdő beteget Kínában koronavírusból felgyőgyult betegek véréből (ami ellenanyagot termelt),véráttömlesztésel gyógyítottak meg,ami nagyon jó hír….Pár nap múlva az egyébként magas vérnyomású,a.kóros és eszméletlen idős beteg ember annyira jobban lett,hogy hazaengedték!!!!!!
Örölnék,ha segíthettem volna!
üdvözlettel: Marcsi
6:24 du.
Mo-n nem zárják be az iskolákat.
Gondolom ritkítani akarják a 65 év felettieket, tudván hogy leginkább a nagyszülők vannak a csemetékkel.
A fiatalja kigyógyul úgyis. nyugdíjat meg majd nem kell osztani.
Egyszerű ez kérem mint az ágybaszarás.
Eddig még nem történt olyan tragédia a világon amiből ne húztak volna busás hasznot.
2:34 de.
Friss hír:
Hétfőtől már Magyarországon is . b e z á r j á k .
az . i s k o l á k a t. (Az egyetemek már csütörtökön bezártak)
Íme egy kis vigasz:
„Na végre, hogy tavasz van,
A vén telet meguntam.
Máris a szegen lóg a korcsolyám,
Ott van a szemem már a strandruhán.
Az . i s k o l á t . b e z á r j á k,
A strandokat kinyitják, … ” 🙂
[Fáy András Attila/ Rákosi János: Végre,hogy tavasz van;
1970.Táncdalfesztivál; Zalatnay Sarolta]
2:53 de.
˙
Amazónia:
Lám, ez a korona a messiásokat sem kíméli;
immár erdőégető és földi légkörrontó
Jair Messias Bolsonaro is megkapta.
3:07 de.
˙
Geyza
6:24
Orbán alap-hozzáállása az egészségügy szervezéshez:
„Hadd hulljék a férgese!”
Ebből következően:
Vezérünk a járványra zárt körben úgy reagált, hogy soha jobbkor, ez az átkozott egészségügy a nyugdíjasokkal egy púp a NER hátán.
Ezért húzta az időt, amíg csak tehette.
Ám, engedelmeddel pontosítanám utsó mondatodat:
Eddig még nem történt a világon olyan tragédia,
amiből ez a FidSSFührer ne húzott volna hasznot.
🙁
7:05 de.
Kanadabol irtak, tegnap este, h az egyetemet bezartak.
Szerintem csak akkor lesz nyugalom, ha a lakossag 70%-a tulesik a fertozesen. Akire veszelyes, az o elszigetelesere kell figyeljunk!
A legertekesebbek a mar gyogyult fertozottek, mert verukbol aktiv immunizalasos ellenanyagot lehet nyerni! Ezert becsuljetek meg az irani es kinai fertozotteket, mert ok termelik nektek az ellenanyagot!
Fizessetek nekik sok penzt! A veruket adjak ertetek!
Szerintem erdemes lenne olyan relytett fertozotteket keresni, akik tulestek a fertozesen ennek felismerese nelkul!
Szerintem rengetegen lehetnek!
Az ő verük a mi megmento szerumunk!
Ezekbol az orszagokbol kéne importalnunk, becsábitani gyogyult fertozotteket, szerumot kesziteni!
7:07 de.
No szóval … a generációs marketing osztályozását alapul véve, az X generációnak és a náluk fiatalabbaknak különösebb félnivalójuk nincs a koronavírus fertőzésétől. Persze leszámítva közülük a krónikus betegségben szenvedőket, akik áldozatul eshetnek a Covid-19 támadásának.
A járvány megfelelő vakcina hiányában magától majd akkor csillapodik és hal el, amikor az adott ország lakosainak 60-70 százaléka átesik a betegségen és a többségük felgyógyul, ezzel szerezve egy életre szóló védettséget.
A járulékos veszteséget a veteránok (1920-1939) és a baby-boom (1940-1959) generációja jelenti majd, a köreikből kerül ki a legtöbb haláleset. Történelmünkre visszatekintve, talán nem is nagy csoda, hogy az immunrendszerük mára elfáradt. Gondolj csak bele, mi mindenen ment keresztül ez a két generáció, álljanak is akármelyik politikai oldalon, vagy akár semleges területen?
Persze lesznek köztük érthetetlen túlélők, ilyennek gondolom Trumpot, Putyint, Erdoğant, és sajnos lesznek olyanok is, akik nélkül szegényebb lesz majd a világ, mint mondjuk ….
Ha te, aki olvasod ezeket a fenti sorokat, és 1920-1959 között születtél, vess számot életeddel, s békélj meg … izé … szóval … te biztosan tudod mivel és kikkel.
Mindez miért jutott az eszembe? Ezért, és főleg figyelj nagyon a felvétel 6:06 percétől, rólad szól:
http://www.youtube.com/watch?v=orBAqRii4uY
8:41 de.
Ugy tunik, sokkal korrektebben, hatekonyabban kezeli Kanada a helyzetet, mint Orbanek.
A lakosok itt is hitelesebbnek tartana a kormanyt (Bodan kivül), ha nem hazudna!
Azt irtak nekem, hogy ma mar 400CAD-ért lehet returjegyyel Mo-rol menni meg kisebb varosba is! Megfelezodtek, harmadolodtak az arak. Biztos, h a legitarsasagok joresze bedől, mert ezt nyilvan nem lehet birni.
Kanadaban is vannak nemzetkozi turisztikai celpontok, igy ott is oriasi a veszelye, h a turizmusbol elok hogy elik tul!
Most akartam Churchill-be menni a jegesmedvefővarosba! De ez ma mar lehetetlen. Mentem volna meg a Banff erintesevel orias tokhalat es kiralylazacot fogni. Eletre szolo elmeny lett volna, ahogy Tadousac bálnafigyelése….
Olaszoban már az állam fizeti a bedőlő lakashitelek reszleteit!
Az is egy megoldas, bar necces!
11:04 de.
A föntebb ajánlott videó (és a 6:06 perce) már itt nézhető/hallható:
http://www.youtube.com/watch?v=8MY6RE7m9OA
12:09 du.
Geyza!
Rázd meg az „okos”(üres9 fejedet……
Eddig az egyetemeket zárták be,hétfőtöl meg az iskolákat,óvodákat is: mai hírek,újságok!
Egyébként az igaz,hogy főleg az idősekre veszélyesa vírus,de már eddig is több fiatal megkapta,és van aki kigyógyult,de sokan
bele is haltak.
Eszed nincs!csak úszítani tudsz,mint mindíg!
Igyál tovább….nrked már nem árthat!
12:23 du.
Egyébként nálunk a legkevesebb a fertőzött,és a kormány mindent megtesz(tanácsadás,homeopátiás immunerősítők a patikákban,fertőtlenítés stb) az emberek érdekében,és főleg az idősek védelmében (kórházi és idősotthoni látogatási tilalom régóta)!
Az tény,hogy a koronavírus ellenszerét még nem találták meg,de intezív kutatás folyik,nálunk is!
Az is tény,hogy az agybajba nem lehet belehalni,(bégleges állapot)csak „kissé” kellemetlen…te már csak tudod?!!!!!!!!!!
1:27 du.
Félreértés ne essék!!!!
A második(utolsó) hozzászólásomat is Geyzának írtam,és fenntartom!
2:36 du.
Boda Marcsi
2020 március 14
12:09 du.
Baromságokat hordtál össze.
Megint.
2:39 du.
Dubois
2020 március 14
3:07 de.
Akkor jól láttam a helyzetet.
Meg akarnak ölni minket.
2:44 du.
Boda Marcsi
2020 március 13
4:35 du.
Ez a Bodanick egy echte barom.
Az sem zavarja hogy az életére törnek, csak nyalhassa a nagy segget. Azért kevés ekkora idiótát lehet látni…
2:50 du.
Itt Albertában is mindent bezárnak a jövőhéten, de már most is „kijárási tilalmat” rendelt el az időjárás.
Most -21 fok van de éjszakára -28-at jósolnak 🙂
2:58 du.
+ az ilyenkor szokásos sarkiszél és a közel vizszintesen eső havazás ami miatt a hőérzet -32 fok. Az időjárás itt legalább a mi oldalunkon áll a vírus-csatában 🙂
4:35 du.
Boda ! A virus majd eldonti sorsodat!
Fent aktiv immunizalast irtam, de az a passziv volt. Az aktiv, amikor legyengitett virussal fertozzuk meg a delikvenst, akinek a szervezete igy konnyebben legyuri a virust es immunis lesz!
Bocs!
4:37 du.
Kulonben latom, hogy a legtobb dolog mar elkezdodott megvalosulni a prognosztizalt valsagparameterekbol!
4:56 du.
Boda ugy adja elo, mintha o1g nem hazudott volna!
Tegnapig meg azt mondta, h a gyerekeket nem erinti a coronavirus, nem kell bezarni az iskolakat! Sőt, megfenyegetett, ha bezarnak, v nem mennek iskolaba, akkor ervenytelen az evük!
Boda tenyleg ennyire orbanvak?!
Kivancsi vagyok, h a virus is inkabb kimenekul-e belole?
5:25 du.
O1g nyilatkozatban , riportban elismerte, hogy leáll a gazdaság!
5:31 du.
O1 G 666 !
szánalmas vagy …..és még hazudsz is!!!!Olyat állítasz amit nem írtam,ennyire fanatikus,értetlen és jellemtelen vagy?…Ne válaszolj:sajnos igen!!!
8:48 du.
Boda Marcsi
2020 március 14
12:23 du.
„Egyébként nálunk a legkevesebb a fertőzött,és a kormány mindent megtesz(tanácsadás,homeopátiás immunerősítők a patikákban,fertőtlenítés stb) az emberek érdekében,és főleg az idősek védelmében (kórházi és idősotthoni látogatási tilalom régóta)!
”
Nem tündérke. Magyarországon nem a fertőzött kevés, hanem az adat a valós fertőzöttségről. Tekintettel arra, hogy ángyod és ormányod sz..rá verte az egészségügyet, és mindössze egy hivatalos laborban engedélyezi a szűrővizsgálatokat. „Alanyi jogon” meg sehol. Csak aranyáron, a reális ár triplájáért van magánszűrés.
Úgyhogy, tündérke, menjél szépen a fenébe a hülyeségekkel. A vírus nem jobb/baloldali, hanem sejtparazita. A lakosság fele előbb-utóbb fertőződik. Mert a vírus nem Orbán szavára, hanem egy tüsszentésre vár. Ostoba vagy. Végtelenül ostoba.
Még pártrollnak is végtelenül silány. Mert egy jó demagógnak legalább féligazságai vannak. Neked viszont még az sem jutott.
Csak egy éhen döglött agyrágó-bogár a fejedbe.
9:27 de.
Olvasom ma a hivatalos „leghitelesebb” oldalon: „A kormány megteremtette az egyértelmű, hiteles és megbízható információáramlás alapjait a koronavírus-járvánnyal összefüggésben, a fertőzésről a lakosság a koronavirus.gov.hu internetes oldalon érheti el a legfrissebb, legegyértelműbb és legpontosabb tudnivalókat – mondta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár”
Nézem a statisztikát : 32 fertőzött, 1 gyógyult, 0 elhunyt …
Ehhez képest bejelenti Szaniszló Sándor, a XVIII. kerületi polgármester: „Meghalt egy koronavírusos beteg a Szent László kórházban – az elhunyt XVIII. kerületi lakos volt.”
Állítólag egy 75 éves emberről van szó, aki eddig nem szerepelt a hírekben.
Pffff …..
9:41 de.
Na tessék! Mire leírtam a mai észrevételező hozzászólásom, javították a statisztikát a hivatalos oldalon!
9:42 de.
kedves Cenz Ura amikor amúgy portörölgetsz itt a skólákban nem tűröd a grizinek szánt oktató balladámat… pedig olyan kedves voltam benne egyébként nem csak én látom ugyanúgy endrjút beengedted…
pusszantlak és rebetli
10:37 de.
Dr(ága)! Boda M.Riska!
Rossz sorba állt sorba, amikor osztogattak! Eszt es aszt!
De, hat a diktatornak pont az ilyen zemberek kellenek! Ha lenne ott esze vkinek, azt azonnal eluldozne! Mert az káros neki! Inkább a kóros neki ami kell, mert az nem tud ,v lusta gondolkodni! Te örüljél, mert hasznos vagy Neki!
Nem en hazudok, hanem a kedves vezerkeje, aki azt mondta, h „az iskolakat nem szabad bezarni a törveny szabalyozta kotelezo oraszam miatt! A gyerekekre nincs hatassal a koronavirus….”
Másnap mar az ellenkezojet nyilatkozta!
De ez a paulus-i pálfordulás magácskabol is, mint Saulusi Bodánéból Paulusi Mariskavá változott!
De nefeljen, mert az orbani köpönyegnek csak a belseje volt sz@ros, de mára megtisztult a belseje es kívul lett csak elcsufitva!mondjuk azt viszont mindenbe belekeni, mint egy taknyos kölyök! Hiszen tudjuk, kiderült, h volt gyerekszobája!
Ugyan mesélje csak Bodácska! Ki is a fanatikus, értetlen, jellemtelen hazaáruló?
Maga van az 1.-k kozott, akiket beáldoz! Tudja! Coronavirus az unokaktol Husvetra!
Nem is tudom, hogy miért is szánom magacskát!
Nem en akarom megsporolni a nyugdijat, h zsiros megrendeleskent magamnak hazavigyem….
10:37 de.
666;
Evente mennek az oltasok minden osszel a varhato influenza jarvanyok ellen.
De mire barmi vedelme lehetne sikeres mindeg ugy varialt virus bukkantja fel fejet.
Ez evben is azt tortent.
De amig Kina vadolja a US-t a virus allitott alaklmazasaert, a tagadhatatlan valosag, hogy Wuhanban, es kozel az ottani Egyetemi korhazhoz, ahol a COVID-19 felbukkant, Kinanak mukodik egy u.n. „kategori 4”-es hadi laboratoriuma.
Lehetseges- lenne-e ,hogy a virus csupan veletlensegbol is onnan eredt ??
Hat ki tudna azt?????
10:50 de.
En eladom a szabadalmamat o1g-nek!
Nyugdijasok szamara ingyenes (csak az idegenforgalmi adót kell befizetni) fürdőlátogatás termalmedencevel es masszazzsal!
Online, virtuális módon!
Hasonloan lehetne még korhazi gyogykezeles svajci szinten és 3 fogásos ebéd és vacsora heti 5-ször!
Közben hetvegen böjtölni kell, nehogy elhizzanak!
Lesz 13. Es 14. Havi nyugdij is, sőt, ha az orszag, a magyarok jol teljesitenek, 15. Havi is! Persze ez is csak virtuálisan! De virtuálisan felhasználható a Duna tv-n Hawaii utazasra!
Választások elott bevezetem a Lotto 5-ost , a telitalalatot mindenkinek, aki vesz szelvényt! Sőt, előre kihúzzuk a nyerő számokat!
A nyeremenyeket mindenki lottoszelvenyekben fogja megkapni!
10:59 de.
Atyaég! „Homeopátiás immunerősítők”! Én inkább homeopátiás vírusokat szeretnék! Eddig ugyanis bizonyított, hogy a homeopátia hatástalan.
11:15 de.
Bendeguz79
2020 március 15
10:37 de.
grizi nyomozd ki! nagy valószínűséggel (vagy ahogy te ismered: highly likely LOL), mint a Skripál ügyben
(az a kóbor kutyát sem érdekelte, hogy a skripálok ott sem voltak amikor a kilincs meg lett…)
a trump versenyez az orbánnal ki tudja jobban félretájékoztatni az egységsugarút Bolsonaro tagadja de a hírek már kürtölik
így lehet rémhíreket gyártani: a COVID-19 sokkal kevesebb áldozatot szedett eddig, mint az izrael által végrehajtott kalóz bombázások a környező országokban, mert most, hogy 45 éve nem tudták krikettben legyőzni perzsákat vadásznak és mindig valami mást találnak el a perzsák meg röhögnek a nyahú elvtárson
tök rebetli
1:27 du.
SZANDI MANDI;
Tehat veget vet a nagy fagy a corona viruosknak is.
De nallunk a 87 fokban sem okoz problemat.
Legalabb is eddig !!!
1:33 du.
Boda Marcsi!
Hiába írod meg az igazat,
– a rothadt paradicsom csak Bartus Lacit olvas és imád,
– Dubois azt hiszi itt is róla van szó, („“Hadd hulljék a férgese!”)
– az O1G meg nem veszi figyelembe, hogy mi a különbség egy „G” és közte! A „G”-ből még lehet ember! 🙂
Hármuk közös vonása, hogy olyan okosak mint Vadai Ágica, aki szerint Orbán Viktornak már évekkel ezelőtt fel kellett volna készülnie a koronavírusra!
1:51 du.
lelszi
2020 március 15
1:33 du.
Tuggyuk pajtás.
Mindenki hülye csak te vagy a helikopter.
1:55 du.
O1G666
2020 március 14
5:25 du.
Eddig is tudták a szakemberek hogy le fog állni,
csak éppen most van mire kenni.
Mondtam itt a minap:
Nincs olyan Világtragédia,
amiből ezek ne tudnának óriási hasznot húzni.
2:01 du.
Bendeguz79
2020 március 15
1:27 du.
grizi 87 fokban lehet tojást főzni vagy????
From To Formulae
Celsius Rankine Ra = C × 1.8 + 32 + 459.67
Celsius Réaumur Re = C × 0.8
kelvin Celsius C = K – 273.15
kelvin Fahrenheit F = K × 1.8 – 459.67
szóval pontosítanád?
ez most Kelvin?
tök betli
11:38 du.
Ha a zemberek nem mennek dolgozni, akkor leall, befagy a gazdasag! Nincs fizetes (mert mire is lenne!) Bedol minden!
Vagy hogy van?
Mibol lenne fizetes?
Rosszabb, mint a ll. Vh, mert akkor legalabb a hadiipar termelt!
Most ha nem zarjak be, max az irodakban lehet unatkozni!
12:04 du.
Aki nem iszakoskodik, nem dohanyzik, nem el reszki eletmodot, megfeleloen taplalkozik, ertve so, cukor, allati-zsiradekok nelkulli modon.
Napi vitamin szuksegleteit nem halasztja, s nem aldozata szervezetet gyengito betegsegeknek, mint cukor, rak, sziv, stbk,-nek meg mind a telen jaro influenza variacioinak sem lessz aldozata.
Garantalt !!!!
2:12 du.
Geyza
2020 március 13
6:24 du.
Valószínű mindenkinek ezt az álláspontot kellene képviselni,akit ez a hozzászóló,akkor minden jóra fordulna
üdvözletével
3:24 du.
Lelszi!
Amúgy Vágó István (valamikori Kvízmester) és Geyza sajnos hasonló
szinten vannak,akkor is ha az előbbi iskolába is járt,de az utóbbi időben a DK csicskása lett(undorítóan gúnyolódott a teszt vizsgálatok hiányán,és nyugdíjasok írtásán…..amivel a kormányt
vádolta…)míg Geyza csupán egy lecsúszott primitív alak…!
Kettejükben az a közös,hogy mindketten jellemtelen ballibsik,akik
még az ország minden lakosát érintő vészhelyzetre sincsenek tekintettel,csupán jellemtelen mocskolódásra képesek…..persze lehet,hogy jól megfizeti őket kínjában a lecsúszott baloldali ellenzék,de ugye feleslegesen:2022-re megszünnek,ha így folytatják….!(remélhetőleg!!!!!!!!!!!!!)
Bízom benne,hogy a véleményem megjelenik,(mivel maximálisan moderáltam magam)ezen a „demokratikus” fórumon????
3:42 du.
„tok betli”
Yeah, fozhetsz tojast barhol, barmikor, eltekintve a napi homerskelettol.
3:58 du.
A hazai iskolák bezárása után szinte garantált a siker a mától bevezetett digitális oktatásban, mivel olyan szakmai nagyágyúk vettek részt az előkészítésében mint Deutsch Tamás (Tompika), a Digitális Jólét Programot vezető miniszterlenöki biztos, és 2016 óta Czunyiné mint a digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztos. Czunyiné dr. Bertalan Judit 2014. június 15. és 2016. február 6. között volt az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára, kinek az idejére esnek a legnagyobb pedagógus-tiltakozások, négy évvel ezelőtt ezért is kellett ciklus közben meneszteni.
https://hvg.hu/kultura/20200315_Cegledi_digitalis_oktatas__Czunyine_hol_vagy
4:45 du.
Nos „az egyszer volt” c. cikkhez már nem lehetett hozzászólni,de sajnos Gyuri10 véleményével nem tudok egyetelérteni(mások sem),ami pedig Geyzát illeti,hát ő a cikkben ismét mocskos módon és valótlanul ócsárolta a tisztességes és valóban zsidókat mentő
Apámat,amiért külön megvetem,elítélem!
Ezek után a kissé „morbid”,de őszinte és főleg kultúrált(!!!) előző hozzászólásomat sem vonom vissza vele kapcsolatban!!!!!!!!
Ő egy tényleg undorító hazug,jellemtelen alak!
5:41 du.
Boda Marcsi Szerinted ki tehet a vizsgálatok hiányáról és a kórházak kétségbeejtő helyzetéről? Soros, Vágó, Geyza vagy a magyar felelős kormány. Indokolnád is miért?
1:37 du.
Kenny!
Nem mellesleg a panasszal rendelkező betegeket,fogadják a kórházak(karanténban tartják,és kezelik!)
2:02 du.
Kenny!
+ csak még egy mondat:ha nem itthon élsz?(úgy tudom,nem!…)akkor ne tedd magad nevetségessé,ezt a hazai ellenzék egyes észlény…tagjai is megteszik,nélküled!!!!!!
Jó film megy csak ennyit akartam válaszolni!
5:18 du.
Boda Marcsi,
ez igaz,hogy nem vagyunk és nem is lehetünk mindig azonos véleményen.Amit a részeges csavargóról írsz nem megható!Észre sem kéne venni,hogy még mindig idejár,a trágya szagú száját jártatni. Bocsáss meg szerencsétlennek.Máshoz nem ért.
7:14 du.
Boda Marcsi. Megint „elfelejtettél” válaszolni.
6:09 de.
Boda Marcsi
2020 március 17
4:45 du.
Állítani bármit lehet.
Bizonyítani annál nehezebb.
Gyuri10 barátod például azzal próbált „menőzni”
Tüske Zsófia előtt, hogy ő megnyerte az 1956.-odik
évi ifjúsági kajak-kenu versenyt a Csepeli Dunaágban.
Hát kérem.
Utánanéztem a dolognak
A NET-en fenn van az ÖSSZES
kajak-kenu verseny győztesének a neve 1956-ból.
Akkor csak egy ilyen verseny volt, de nem ifjúsági
és nem a Csepeli Dunaágon, hanem az OLIMPIAI CSAPAT FELKÉSZÜLÉSI VERSENYE volt csak, a Hajógyári Dunaágon.
Gyuri10 hazudozásait
könnyű leleplezni de a tieidet is.
Ha apád
zsidókat mentett volna anno,
akkor TE nem mocskolódtál volna
pár éve itt Izrael Állam létjogosultságáról.
Te egy antiszemita kis mocsok vagy, aki most azért fogja magát vissza mert ezt megköveteli az a végbél amit most
éppen nyalsz 😀 😀
Gyuri10 pedig,
aki láthatólag Izrael
lejáratásában érdekelt,
tapsikál neked. Zsák a foltját..
6:14 de.
Boda Marcsi
2020 március 16
3:24 du.
Osztán honnan veszed hogy „lecsúszott” alak vagyok?
Van egy jó nagy házam, kocsim, motorom,
az alagsorban egy szerszámgépekkel felszerelt mühelyem,
a másik alagsori helyiségben egy ipari jellegú elektronikus analitikai műszerekkel felszerelt laborom és olyan ismeretségi köröm a szakmai világban amiről te még álmodni sem tudsz.
Te ostoba idióta. 😀 😀
8:43 de.
Boda Marcsi,
ha válaszra méltatod ezt a bunkót,ki fog derülni,hogy magyar-angol-német-francia-olasz-orosz egyetemi tanári diplomája is van. Szerencsére az ivritre azt hiszi,hogy svédül van írva.Neki szól az a mozgalmi dal,hogy:
Hej,te bunkócska
te drága,
hej te eleven fa(sz)
gircses-görcsös ága….
9:07 de.
Geyza Ha Boda szerint lecsúszott alak vagy, akkor az vagy. Ne merd megkérdőjelezni magasan kvalifikált radírszámolónkat!
1:38 du.
Kenny,
Boda Marcsit lehet elfogadni vagy nem elfogadni,de azért Téged
sokkal többre tartottalak,minthogy lecsatlakozz egy degenerált szeszkazánhoz.Ne alázd le Magadat.
1:54 du.
Kenny,
ez nem egy lecsúszott alak,mert lecsúszott csak az lehet,aki valaha fent volt.Ez a rachmónesz olyan lent volt és van,hogy onnan már felhúzni sem lehet,pedig tisztítaná ezt a hozzá hasonló vírusokkal fertőzött levegőt.
4:57 du.
Gyuri10 Kedves Gyuri. A Te és Geyza közötti párbajhoz semmi közöm, de nagyon sajnálom, hogy így elfajult köztetek a veszekedés.
Bodát viszont nem lehet elfogadni, egyszerűen a létezése is természetellenes.
5:05 du.
gyuri10
2020 március 19
1:54 du.
De kedves Gyuri, valami olyasmit csinálsz Te is BM-el, amit Kenny-nél most felrósz.
A saját szavaid pont illeszkednek reád is, hiszen „Téged
sokkal többre tartottalak,minthogy lecsatlakozz egy degenerálthoz.Ne alázd le Magadat.” te se Gyuri.
5:20 du.
Kenny
2020 március 19
9:07 de.
Hehehehehe hát na ja 😀 😀 😀
5:24 du.
gyuri10
2020 március 19
8:43 de.
Jut eszembe
te a jó multkorjában
azt találtad ide beírni hogy nem kultiválod az ivritet.
Elég sokan adtunk akkor hangot a csodálkozásunknak 😀 😀
Nem tudod letagadni,mert egyrészt sokan látták,mésrészt
meg el is mentettem ezt a különös „önvallomásodat”
Mindig mondom kisöreg,
előbb gondolkozz mielőtt valamit lefirkálsz.
5:25 du.
Kenny:
Figyeled a szakállas Koncsítát, miképpen próbál itt
gyúlölséget és ellenségeskedést szítani ?
Ezt gyakorolja itt már évek óta.
Ez neki a napi betevője.
Viszkit nem iszik.
Absztinens a szerencsétlen.
Biztosan a gyomra maiatt.
5:29 du.
Gyuri10 :
hazudozások és légbőlkapott állítások helyett inkább meséld el hogyan volt az, amikor 1956 ban megnyerted az ifjúsági kajak-kenu versenyt a csepeli dunaágon.
Te hazudós disznó 😀 😀 😀
Erről kussolsz mi?
Akkor nyertél te ott aranyérmet amikor a macisajt brummogott.
5:33 du.
Keny:
OIM* nem „elfelejtett” válaszolni,
hanem egyszerűen nincs benne a brossuráiban
a megfelelő válasz.Ö csak azokat tudja ide okádni
amiket a Pártközpont megküld neki.Gondolat nélküli ostoba némber ez. Gyuri10 méltó barátja a Horthyzmus dicsőítésében.
*OIM = Oldal Idióta Macája
5:37 du.
Boda Marcsi
2020 március 16
3:24 du.
Szemmel láthatólag
OIM* most azt az utasítást kapta
hogy a Vágót kell gyalázni.És ő tyúkeszű
igyekezettel eleget is tesz a parancsnak.
Ostoba pártkanca ez. Esze kb annyi mint
egy marék molylepkének.
*OIM = Oldal Idióta Marcsája
5:44 du.
talalom
2020 március 15
10:59 de.
Háppersze hogy szart sem ér a homeipátia.
De egyesek mégis gyógyulnak az ilyen álgyógyszerektől,
mert ANNYIRA BÍZNAK bennük hogy a szervezetükben hamarább indul meg a gyógyulási folyamat mint amugy. Sok ilyen pszeudó-gyógyszer van forgalomban.
De súlyos vírusfertőzés ellen kb annyit ér mint Kásler mester javallata : imádkozzunk sokat, az majd segít”.
Kíváncis lennék OIM*-nak meghozza e majd az enyhet a homeopátiás kuruzslás, amikor majd inkább lélegeztető gépre lenne szüksége. Mert azokat „elfelejtettek” beszerezni elegendő mennyiségben. Amiket meg mégis beszereztek egy neppertől, azokért az eredeti ár többszörösét fizették ki.
Találd ki miért.
*OIM = Ostoba Impertinens Maca
6:10 du.
gyuri10
2020 március 19
8:43 de.
Gügyögj még valamit ennek az ostoba pártkancának.
Jól áll neked.Sejpits is hozzá hehehehe
10:39 de.
Kedves HunCanada,
Ezen az oldalon van egy botcsinálta grímmese költő,aki nem veszi észre,hogy már egy éve nem veszem észre gyépés ődegeneráltságát, akármilyen szeszes moslékot rebeg ide áhítattal. Kibicsaklana a klaviatúrám,ha a pekenyócemász zabáló nicknevét ide le írnám. Rachmanut,egy ilyen szarkeverő,kültelki,bunkónak,aki még a Bartus Lászlót is felhasználná,hazugságai igazolására.
12:12 du.
Gyuri10!
Én válaszoltam neked és leírtam a véleményem,politikai pártállástól függetlenül(bár jobboldali vagyok,de sem fanatikus és párttag sem:se régen se most!!!!!!
Mindig tiszteltelek és megértettellek,keresztényként is mint több régi és mostani zsidó származású ismerősömet,barátomat!
Ami Geyzát illeti,ő egy bunkó,surmó
paraszt,alkoholista:”Pártkancának”
nevez a szerencsétlen…..egy ilyen idióta nem tud megsérteni….ír amikot megtalálja a billenytyűket……
Rajta kívűl a többség megértette,hogy nem vagyok senkinek a lekötelezettje,bár vannak hozzá hasonló „kívételek”……de mint tudjuk nagy az Isten állatkertje……itt is vannak páran!
különösen azok szánalmasak akik nem is itthon élnek,így képben sincsenek!!!!!!!!!
12:20 du.
Amúgy soha senkinek nem kívántam rosszat (pláne koronavírust)és itthon már több becsületes ellenzéki politikus is észhez tért és
támogatja a kormányt,a kutatásokat a vírus megfékezése érdekében,most vészhelyzet van és nem választás!!!!!!!!!…..