Ideje lenne elővennünk a feltétel nélküli alapjövedelem ügyét!

2020 március 18 7:53 de.122 hozzászólás

Legelőbb is helyzetjelentés. Március 17. A dátum fontos, mert a helyzet óráról-órára változik. A hivatalos adatok szerint Magyarországon több mint 50 fertőzött van, és egy halálos áldozat. Az az idős férfi, aki végstádiumban feküdt kórházban, és akit a Hollandiából hazatért fia fertőzött meg a vírussal. Ezek a hivatalos adatok, és nincs ok a kételkedésre. Bár nyilván a helyzet ennél rosszabb – magam 400-500 tünetmentes vírushordozót saccolok – ámde hivatalosan nyilván csak ennyi esetről tudni, hiszen máig csak ezerötszáz körüli tesztet végeztek el. Tegnap oldotta föl a kormány a teszteléshez kötött protokollt, miszerint csak a már tünettel jelentkezőket szűrik – azokat nem, akik kapcsolatban voltak vele, sőt az egészségügyi dolgozókat sem. Hétfőtől nem működnek az iskolák – az óvodákat, bölcsődéket is bezárták az önkormányzatok. Bezártak a művelődési házak, színházak, mozik, múzeumok, fürdők. Tilos zárt térben rendezvényt tartani, mától korlátozták a kiskereskedelmet: élelmiszerbolton, dohányárudán, benzinkúton, patikán, drogérián kívül nem lehet nyitva üzlet – és a felsoroltak is csak délután háromig. (Bocsássák meg ezt a dohányárudát: dohányos lévén tudom – akkor esnék csak igazán pánikba, ha nem tudnék rágyújtani.)

Van azért jó hír is: van áram, gáz, víz, telefon, net, működik a rádió és a tévé – és a szemetet is elvitték a szokott időben. Működik a tömegközlekedés, bár ritkított járatokkal. Nincs is szükség több buszra, villamosra: úgy tűnik, komolyan vesszük az önkéntes bezártságot. A máskor zsúfolt járatokon alig lézengenek. Felmerült Budapest lezárásának lehetősége a főpolgármester erről a kormánnyal egyeztet majd, hiszen nemcsak a várost érintené ez: sokan laknak a környező falvakban, akik ezer szállal kötődnek a városhoz. Itt dolgoznak, vásárolnak, ide járnak orvoshoz stb.

A fentiek miatt mondom: az egészségügyi dolgozók mellett köszönjük meg a közszolgáltatásban dolgozók, a rendvédelmisek munkáját. És ne feledkezzünk meg róluk a járvány elmúltával sem.

Van azért jó hír is – erre tán nagyobb szükségünk van, mint a falat kenyérre. Budapesten a többség szemmel láthatóan betartja az előírásokat, kiürültek az utcák, terek. A nyitvatartó boltok előtt türelmesen állnak sorban – betartva az ajánlott 1 méteres távolságot. (Az üzletben egyszerre csak egy vagy két vevő tartózkodhat.) A Belvárosban kitisztult a levegő, nyugodtak az éjszakák – eltűntek a turisták. (A nővérem közlése szerint, aki ott lakik.) Nálunk (Pestlőrinc) a lakótelepen a lakók hypós törlőt visznek magukkal, ha ki kell mozdulniuk: ezzel törlik le a kapukilincseket, liftajtókat egyénileg, nem várva másra. A kerületi városgazda cég munkatársai is beszálltak a fertőtlenítő takarításba.

Na persze, megjelent az első pesti vicc is: Miért nem írnak ki közbeszerzést koronavírusra? Hát, mert úgyis csak egyetlen ember nyerhetné meg, annak meg már van kettő…

Ennél csípősebb megjegyzést nem is nagyon hallani: az ellenzék is inkább javaslatokat tesz egy-egy konkrét ügyben, és a számonkérés is visszafogott. (Egy volt kdnp-s képviselő meg is jegyezte: az ország szerencséje, hogy nem a fidesz van ellenzékben. Már égne a város.)

Megjelentek a első gazdasági latolgatások is: mennyivel csökken a gazdaság növekedése, hogyan kell segítséget nyújtani a kisvállalkozásoknak (a turizmusban sok-sok mikrovállalkozás van), hogyan kellene pótolni a kiesett egyéni jövedelmeket stb. stb.

Kérném az összes közgazdászt – nemcsak a járványos területeken! Európában viszont az önkéntes, vagy kötelező karantén a közgazdászoknak is módot ad arra, hogy leüljenek egy csöndes sarokba, és elgondolkodjanak. Ugyan miért imádják még ma is fétisként a bruttó nemzeti termék (GDP) növekedését? Nem lesz jobb attól a világ – de még az emberek sorsa se -, ha x százalékkal több ruha, cipő, mosógép, bigyó és izé készül egységnyi idő alatt. Sőt.

Ateistaként megkockáztatom: az Anyatermészet megelégelte, hogy hiába figyelmeztet olvadó

jéghegyekkel, növekvő kánikulával, viharokkal – hát idecsördített a vírussal: állj!

Ma megvan annak minden technikai feltétele, hogy a Föld összes lakója elegendő élelemhez, vízhez, és a méltó emberi élethez szükséges más javakhoz – információhoz, kultúrához stb. – jusson. Mind a 7 milliárd. Az is évszázados tapasztalat, hogy biztonságos körülmények között megáll a népesség szaporodása: elkerülhető lenne a népességrobbanás is.

Csak nem azon kéne gondolkodni, hogy hogyan gyárthatok, adhatok el több százalékot, mint a másik. Hanem azon: jól van-e, hogy az itt élők 10 százaléka habzsolja föl a földi javak 80 százalékát, beleértve a tiszta vizet, levegőt, talajt?

Ez lesz a vírus után a legkeményebb dió, amit – nemcsak a közgazdászoknak, nekünk is – fel kell törnünk. Főként annak ismeretében, hogy az elosztás módozatait változtató ideák eddigi történelmünkben többnyire véres diktatúrákba torkolltak. Nem lesz könnyű, akár nemzedékek életére is szükség lesz.

Talán közelebb kerülhetünk a problémához, ha egyelőre csak a saját helyzetünkön, kisebb körökben morfondírozunk. Például: biztos, hogy Magyarországon a kényszerűen munka nélkül maradtakon segít, ha munkáltatójuk adókönnyítést kap? (Rosszak a tapasztalataim: vállalkozó szó nélkül lenyeli a kedvezményt, a munkása meg éhkoppon marad.) Nem tartom jó ötletnek a munkanélküliség megakadályozását sem – a fölöslegesen zajló „termelés” csak az energiát viszi, meg a szemetet növeli, a munkaerkölcsre pedig romboló hatással van. Van tapasztalatunk a hetvenes-nyolcvanas évekből.

El kéne gondolkodnunk: biztos, hogy csak az „dolgozik”, akinek munkahelye van? Mennyivel értékesebb a munkája annak, aki egy hivatalban aktákat tologat, annak a munkájánál, aki egy család dolgait gondozza: neveli a gyerekeit, gondoskodik idős felmenőiről stb., stb. Pedig az előbbinek jár fizetés, biztosítás, szabadság, munkanélküli segély, idős korára nyugdíj – az utóbbinak SEMMI!

Ideje lenne hát elővennünk a feltétel nélküli alapjövedelem ügyét. A közgazdászok, politikusok figyelmét meg arra hívom föl: ne számítgatásokkal kezdjék, azzal, hogy kinek mennyi ADHATÓ! Tisztelt uraim/hölgyeim! Önök semmit nem adhatnak senkinek – ugyanis nem a magukét osztják. Az emberhez méltó élet jár, annak jogán, hogy embernek születtünk. Bár nem lesz egyszerű megtalálni a módját annak, hogy mindenki hozzájusson e javakhoz: a kastélyban és a szerény hajlékokban, sőt a fedél nélkül élő is. A tőzsde meg tehet egy szívességet!

Legújabb hírek: március 17. 14:30: péntekre leállítják a győri Audi gyár termelését, március 17. 15 óra, az operatív törzs hivatalos tájékoztatója. Az ismert fertőzöttek száma nem változott: 50. Az országhatárok lezárásával kijelölték azokat az útvonalakat, ahol az átmenő utasok haladhatnak. A tisztifőorvos asszonynak főként a tesztelési lehetőségekről, a szükséges eszközök beszerzéséről és a vidéki adatok hiányáról tettek föl kérdéseket. A válasz: sok (hét) vizsgálati labor van, de még több lesz, és tesztből is jön „rengeteg”. Épülnek ideiglenes mobil elkülönítő és ellátó helyek. (Hol, mikor, mennyi? Nem részletezte.)

Érdekes jel, hogy ezúttal kivonták a tájékoztatóból Kovács Zoltán kormányszóvivőt, aki vasárnap penetráns módon viselkedett a kérdezőkkel. Viszont jó jel: a prostisrácok munkatársa gyalázkodó „kérdést” tett föl egy ellenzéki megszólalással kapcsolatban – de sem a tisztifőorvos, sem az intézkedésekről tájékoztató főtiszt nem reagált erre sehogyan.

Rátesi Margit

122 hozzászólás

  • Ma:59 fertőzött, négy súlyos állapotú beteg.
    Hétfőtől nemcsak a győri Audi (13 ezer dolgozó), hanem a szentgotthárdi Opel (900 dolgozó) is leáll.

  • Feltétel nélküli alapjövedelem …. amiért semmit nem kell tenni. Egységesít. Ezt az összeget kapná az analfabéta és az egyetemi professzor. „Jó gondolat.”

    Ó igen, tudom, alapjövedelmen felül kapnának plusz összeget ki-ki a társadalmi hierarchiában elfoglalt helye szerint, amolyan Maslow-piramis szerűen. Csak éppen belerokkanna a magyar gazdaság.

    A feltételnélküliség azt jelenti, hogy minden egyes magyar állampolgár kapná. Ezen kívül semmi más feltételhez nem köthető. Így tehát megkapná a csecsemő is, és a (most) hajléktalan is. Vagyis nagyvonalúan számolva, 12 millió ember … (?) Ugyanis határainkon kívül szintén élnek magyar állampolgárok, erről igazolványuk/útlevelük is van. Mondjuk legyen ez az alapjövedelem havi 83 ezer forint, ez beszorozva 12 millióval, ez megszorozva 12-vel (éves fedezetigény) … ettől kevesebb pénzt költ el ma az állami költségvetés! Vagyis nincs pénz rá!

    Hogy értse talalom is, az alapjövedelem ismérvei:

    (1) Az alapjövedelmet mindenki pénzben és nem élelmiszerben vagy más természeti javakban kapja.
    (2) Alapjövedelemre mindenki egyéni alapon jogosult, vagyis nem családoknak és/vagy háztartásoknak fizeti a politikai közösség.
    (3) Alapjövedelemhez a közösség tagjai rendszeresen (évente, havonta, hetente) jutnak. Ez különbözteti meg az alapjövedelem koncepcióját attól az elképzeléstől, mely szerint mindenki felnőtté válásakor (18 vagy 21 évesen) kap egy jelentősebb összeget, amely segít megvalósítani az életcéljait.
    (4) Az alapjövedelem arra elegendő, hogy fedezze a közösség tagjainak alapvető szükségleteit: az étkezés és lakhatás költségeit.
    (5) Alapjövedelemre mindenki feltétel nélkül jogosult, vagyis függetlenül attól, hogy rászorul-e vagy sem, illetve hogy szándékában áll-e kereső munkát vállalni, avagy sem. Ez különbözteti meg az alapjövedelmet olyan szociális juttatásoktól, mint a munkanélküli-segély vagy a családi pótlék.

    Az 5 ismérvből bármelyiket kihagyom, vagy megváltoztatom, az már nem alapjövedelem!

  • Azért kíváncs lennék EDDIG mennyit hozott a Pártkonyhára ez a mostani állapot.

    Az elmúlt három hétben agyonhallgatták a dolgot, most meg három négy napja minden tele van a negédes Kormány-reklámokkal.

    Éshát..mint tudjuk..a reklámok..ugyebár..
    de nem mondom ki úgyis mindenki tuggggya

    Merkel mama rászólt Amijóurnkra a kör-konferencián, ezért valamit lépni kellett,
    dehát ismeretes hogy itt minden katasztrófából jókora hasznot kreálnak maguknak.

  • Ezzel már több ország próbálkozott, de sehol nem vált be. Mindenhol van sajnos egy jelentős réteg, mely hajlamos a „hol a munka, hadd kerüljem” életvitelre. Azaz egykoron mégis csak volt egy virágzó ország, LIBIA, ahol ez kiválóan működött is. De ugye egy aljas diktátor vezette, ezért Obamáék elsöpörték. Most a törzsi háboruk szintere. Bullshit…. -gábor-

  • A „feltetelnelkulli alapjovedelem”-nek vege.

    Talan ha figyelene a nemzetkozi hirjelenteseket magat sem kerulte vona az el.

    A UN jovaghagyasa es ellenorzese alatt Finnorszag tette a proba-gyakorlasat ke-even kersztul, tobb-ezer lakossaival.

    Abszolute NULLA eredemnnye lett.
    Az adofizetok penzet csupan elszortak.
    Az csak lustasagot osztokelt es serkentett.

    De mas am segelyt nyujtani a raszoruloknak a szukseg eseten.
    A US, UK, EU, mind meghataroztak a segelyeket az egyenek mint vallaltok reszere.

    Trump ezer dollaros keszpenz segelyt jelentett be minden egyen szamara.

    Billiokat a segelyekre szorulo kis es kozep cegeknek.
    Mint a legi-utazo cegek, ettermek,pub-ok, stbk.

    Mint Bush-Obama,2008-ban kozel egy trillio dollart a bankoknak.

  • Bangladasban, Albaniaban, Zimbaweban, Bhutanban 0 fertozott van a hivatalos allaspont – szures alapjan! No ! Nem azert , mert tenyleg nincs, csak nem merik!
    Ha megkevesebb tesztet vegzunk, megjobbak lesznek a mutatoink!

    O1g. Bejelentesei csak megszoritasok, kotelezettsegek, hatranyos gazdasagi helyzetbe hozasunk volt, egy sem jart ķöltsegvetesi teherrel! Kompenzalassal a rendszabalyai miatt!
    Minden bejelenteset mar korabban koveteltek ellenzeki partok es fuggetlen kepviselok!

    ÁRNYEKKORMANYT KELL ALAKITANI KONKRET INTEZKEDESI TERVVEL, AKIK ALTERNATIV JAVASLATOKAT IS FELVETNENEK, kulonben minden jogos, jo javaslatukat o1g amit megvalosit, azokat sajat eredmenyenek allitja be, hiaba csak béna kacsa modjara fut az esemenyek utan! Raadasul gazdasagilag csodbe viszi az orszagot!

  • Az inforadio jelentese alapjan minden auto-uzem le-allitja termeleset Magyarorszagon

  • Egyre tobb olyan ismerosom van, akiket hetfon az o1grendelet kovetkezteben azonnal kirugtak!
    Bocs, nem, mert akkor fizetniuk kellett volna! Fizetesnelkuli szabira kuldtek!
    Lakbert nem tudnak fizetni, de ennivalot sem tudnak venni!
    NINCS MIBOL!
    MEGSZUNT A BEVETELUK, V 90%- KAL VISSZAESETT: UTAzasi ceg, szemelyfuvarozo, fodrasz, kozmetikus, masszőr, szobakiado, ettermes, szorakozohelyes ismeroseimnek!
    Fenymasolo, nyomtato szalonos ismerosomnek is toredekere zuhant a forgalma, de be is kell zarjon?
    Hogy fizessek ki a berleti ddijakat? (Mai o1g-bejelentes alapjan nem lehet felmondani a berleti szerzodest!) Alkalmazottakat?
    Nem tudjak, hogy mibol vasaroljanak ennivalot!

    Soroljatok meg vallalkozasokat , akiket csodbe rantottak ellentetelezesi lehetoseg nelkul!

  • Bemasolom!
    Állj! Nem a Koronavírus a veszélyes!

    Most kell tisztázzuk, bár szerintem már így is késő!
    Félő, hogy az első lépéstől rossz irányba megyünk! Racionálisan végig kell venni, mert lehet, ha igaz, akkor csak zuhanunk tovább a szakadékba!
    Az alapokhoz térjünk vissza a racionális döntés érdekébe!
    – A Koronavírus fertőz, de a lakosok 96-99%-a hasonloan esik át rajta, élve marad, amint egy tüdőgyulladás, vagy influenza során! (A látens gyógyultak miatt nagy a szórás.)
    – A sajnálatos áldozatok a fertőzöttek 1-4%-a az idős, gyenge emberek közül kerül ki, amint az olasz paraméter is mutat, az elvesztettek átlagéletkora 80 év felett van!
    – Együttélünk a betegségekkel, rendszeresen részünk van benne. Természetes események. Védekezünk ellenük, de elkapjuk, enyhébb és súlyosabb lefolyásaik vannak, amelyek szintén keresztül futnak a lakosságon, és szintén az idősebb, elesettebb, gyengébb emberek esnek áldozatul. Tüdőgyulladás, influenza, de sok esetben a rák is. A természet rendje szerint meghalunk. Így volt ez a Coronavírus előtt is. Ez sajnos csak eggyel több változata az elmúlásnak.
    Természetesen jobb lenne az egyének szempontjából, ha nem lennének betegségek, és halhatatlanok lennénk szellemi és fizikai mivoltunkban. De természeti biológiai lények vagyunk nemsteril körülmények között, ezért a biológiánk a következőként működik: megszületünk, felnövünk, megöregszünk, elgyengül a szervezetünk, meghalunk. Mint természeti lények, el kell fogadjuk az elmúlást!
    Amint az összes növény és állat is – mi is rendszeresen a természet próbatételeinek, fertőzéseinek vagyunk kitéve. Ezt elismerhetjük, vagy dühösen tagadhatjuk is, de hiába törekszünk a megakadályozására, esélytelenek vagyunk a háborút megnyerni a természettel szemben, mi csak pillanatnyi csatákkal nyerhetünk egy kis időt másnapig! Olyan ez, mint a szavannán az antilopok és az ragadozók harca. Lehet, hogy aznap nem estek áldozatul a gyengék a leopárdnak, a gepárdnak, sőt, a hiénáknak és az oroszlánoknak sem, az aznapi csatát megnyerhetik, de minden reggel egy új kűzdelmes nap kezdődik!
    A társadalom jószándékúan védi, támogatja az elesetteket, a lehetősége szerint törekszik a tartalmas élet meghosszabbítására.
    Most is ezt kell tegyük, csak az a kérdés, hogy hogyan!
    Jelenleg az egész társadalmat próbálja a politikai vezetés félig-meddig karanténba zárni, elszigetelni 10millió embert egymástól. Ez természetesen lehetetlen, ezért rövid időn belül a társadalom 70%-án átrohan a fertőzés, amint minden más hasonló esetben, csak most esetleg időben akár egy évre is kitolva.
    Emiatt hatékonyabb lenne az elesettekre, idősekre koncentráltan védeni, támogatni, felerősíteni a szervezetüket, távol tartani, elszigetelni tőlük a fertőzést! Jelen hatékonytalan, eleve vesztésre ítélt az egész gazdaságot lebénító módszerrel próbálkozik a kormány és több más kormány is, ami csak a társadalom félrevezetése, hazugság, pótcselekvés szerintem.
    Sokan azt akarják elhinni, hogy leáll a gazdaság, majd egy hónap múlva megindul, minha egy vízcsapot elzárnánk, majd megnyitnánk, amíg nyaralni megyünk – amint azt rendszeresen hallom! Ez persze hazugság, hiszen, ha csődbe ment egy vállalkozás, az már csak óriási költséggel indítható újra, ha egyáltalán igen! Ha valaki elmegy szabira, akkor is kell fizessen lakbért, közösköltséget, sőt, fizetést arra az időre is kér! Ezesetben ráadásul nem is 1 hónapról van szó, hanem hosszú időről, simán 1 év is lehet, vagy tőbb! És addig enni sem árt! Főleg a gyerekeknek!
    Az mégrosszabb, ha a látszat kedvéért bemennek munkahelyükre (vagy,ha rövidebb időre is) és alibí pótcselekményként esetleg ottvannak, néha hasznos semmittevésben tesznek-vesznek, de hatékonyság szempontjából kétségesen, csak, hogy kikövetelhessék a fizetésüket. Szerintem senkit sem azért fizet a társadalom, hogy ottlegyen, hanem csak azért alkalmazzuk, hogy a mi általunk hasznosnak vélt munkát elvégezzék! (Pl. a könyvtárakat, múzeumokat, fürdőket a vírus miatt bezárták, de az ottdolgozók bejárnak, hogy fizetést kapjanak! Pedig azért tartjuk fenn, hogy bemenjünk!)
    Hogy jól szemléltessem, egy hasonlaton keresztül: egy futószalag melletti munkásnak nem azért adnak órabért, hogy ácsorogjon, ücsörögjön, hanem, hogy a hasznos munkáját végezze!
    Ha kamumunkára fizet ki a társadalom órabért, akkor nem leáll, hanem bedől! Hiszen nemcsak, hogy nem termel, hanem ellenszolgáltatás, termelés nélkül fizetve szegényedik! Akkor már jobb, illetve kisebb a veszteség, ha fizetésnélküli szabadságra küldenek mindenkit, vagy kirúgnak, ahogy a magánszférában a vállalkozások is! A társadalom nem tudja a vállalkozások működése nélkül finanszírozni se a közalkalmazottakat, se a nyugdíjasokat! A vállalkozások is a ténylegesen hasznos órák után kéne, hogy fizessenek, ahogy az állam is – a korábbiak alapján, máskülönben mások által megtermelt pénzt lopjuk el, de minimum hűtlen kezelés történik!
    Legfeljebb úgy lehetne, hogy ne haljon senki éhen, ha a nyugdíjak és fizetések egy része, akár csaka fele, vagy valahány százaléka lenne kifizetve, a többi szolidáris alapba kerülne, amiből mindenki részére biztosítanának, vagy kiegészítenének egy minimális összegre. ( Valahol van már olyan, hogy „alanyi jogon járó jövedelem” – aminek persze komoly ára lenne! Bár mostani körülmények lehetőséget adnának a kipróbálására….) A bérleti díjakat szükségszerűen felfüggesztik, ahogy az adók, járulékok nagyrészét is, hogy annyival több jusson az alkalmazottaknak! A hiteleket áltütemezik!
    Ez fájna, de éreznénk, hogy a krízis reálisan mit jelent!
    Ha az állam, vagy EU ettől eltérően fedezet, termelés nélküli támogatást adna, akkor bedöntik a teljes gazdaságot, államcsőd jönne, majd a forint bedől, az ingatlanpiac összedől, a lakásaink felét, harmadát érnék, munkanélküliség, fizetések rohamos csökkenése, nyomor, politikai összeomlás dominószerűen….

    Ezzel szemben, ha a legyengülteket, időseket védjük meg magunkat elszigetelve tőlük amíg nincs védőoltás, akkor a gazdaság működhetne, az élet visszatérhet!
    Az idősek különben most is hasonlóan lakásukba húzódva védekeznek. Ezt célszerű precízebben segíteni és a most sikeresen prosperáló idősek otthonai módjára biztosítani elhelyezésüket! Nyilván a ma meglévő épületállományból lenne célszerű többet nyugdíjas-konformnak alakítani, sokat vidéken, védettebb helyen! Akár a korábbi turizmusnan résztvevő vállalkozások épületeiben. Persze több variáció létezhet, és semmi sem kötelező!

    Egy biztos! Senkinek sincs joga bedönteni a gazdaságot! Se zsarolásból, se követelőzésből, se tudatlanságból!
    A társadalom és gazdaság többi részét nincs joga senkinek sem veszélyeztetni, ellehetetleníteni! Ha valaki, vagy akár a kormány ezt teszi, akkor azért számon kérhető felelősséggel tartozik most és a jövőben is!

    Mása Ziránnyja márc. 16.

  • A kormany, o1g nem mer valaszolni!
    – ha valaki tulesett a fertozesen, akkor ujrafertozodhet-e? (Van olyan szobeszed, h igen! Szerintem szinte biztos, h nem!)
    A pandemia minimum meddig tartja fogsagban az orszagot,min. mennyi ideig lesznek szuksegesek az orszagos es szukebb karantenintezkedesek? Igaz-e, h 1 honap mulva lenne reális esely a tomegek szigoru szabalyozasara, h a gazdasagi elet ujbol a regi szinen menjen? (Azt a hazug szobeszedet terjesztik, h par het mulva megszunve a karantenok a gazdasag visszater a korabbi szintre! Hazugsag, hiszen az orszagot a gazdasagaval, a lakossagaval csodbe viszik!
    Nem letezik realis lehetoseg a gazdasag hasonlo mukodesere több even keresztul sem!
    Mibol tudnak ennivalot vasarolni azok, akiket a valsag mar ma erint, bevetel nelkul maradtak, mert csodbe vittek a kormanyintezkedesek, v fizetesnelkuli szabadsagra kuldtek oket, v kuldik barmelyik nap?
    (Rakerdeztem kivancsisagbol az onkormanyzatnal is, azt mondta az adofizetok penzebol eltartott ügyintezo, h miert nem intezkedett korabban? Miert nem ment korabban segelyt kerni?! Menjen a munkaügyi kpba segelyt es munkat kerni! Kerdeztem, h akkor az elso folyositasig mit egyen?!
    Lecsapta a telefont!

  • Állitsuk meg Brüsszelt!
    200milliárdos tamogatást kaphatunk Brusszeltől!
    Ha lenne „esze Brüsszelnek”, feltetelkent szabna, hogy Mo. bevezetné az EU-penzeket is erintő szigorú EU-ellenorzeseket a magyar hatosagoktol fuggetlenul! Az EU-ugyeszseghez csatlakozast!
    Az Eu-konform gazdasagi es politikai mukodest! Az Euroovezethez csatlakozas felteteleinek azonnali teljesiteset! Az MNB kontrolalasat- jogosultsagainak atadasat az EU-nak!

    Egyenlore felo, h a 200milliárd o1g esstromanjai zsebebe kerulnenek!

    Kanada havonta kb. 2000$-t fizet a karosultjainak!
    Ny-Europa joreszen is hasonlo tamogatasi rendszert dolgoztak ki!
    Mo-on o1g megszoritasainak károsultjai csak elszenvedői, minden legkisebb kompenzáciomentesen!

  • két nagyon fontos vírus ellen kellene vakcinát találni de ha csak gyógyszer az sem baj: az emberi hülyeség, és a „csakazértis”

    a többi megoldódik magától

    pagát uhu

  • „Euronews: Németország – Olaszország után – a második legsúlyosabban érintett európai állam. Ott eddig 541 fertőzöttet találtak, viszont még nem halt meg senki a betegségben.

    …folytatják a vírus tulajdonságainak, viselkedésének kutatását. Az már kiderült, hogy képes mutálódni, újrafertőzni. Emiatt újra karantén alá helyeztek egy olasz falut pénteken.”

    Ha igaz, h mutálódik es ujrafertőz, akkor minden jelenlegi kormánymegszoritas szélmalomharc, hiszen minden legyengult idős elete vegeig minden pillanatban potencialisan halalos veszelyben lesz akar 5, 10 20 ev mulva is!
    Azaz az egész karantent a továbbiakban örökre állandositani kell/ lesz!
    Azaz a gazdasagi összeomlást, válságot állandósitják mindaddig!
    Ha a tények igazak, akkor a mutálodas miatt a védőoltások is csak az évekkel korábban vizsgalni kezdett virusokra hathat a mellekhatasaikkal egyutt is! A gyorsan mutalodo virusokra hatastalan, ahogy a szervezet által termelt ellenanyagok sem hatottak a már mutalodott ujabb virusokra(hiszen ujrafertozodtek!)

    B.variáció! Ha az egeszsegugyi szakemberek hazudtak, mert nemfertozodhetnek ujra a mar kigyogyult betegek, akkor viszont a védendőkon kivul a teljes lakossag mestersegesen at kellene kiserni egy reszben legyengitett fertozesen, hogy gyogyulasuk soran ellenanyagot termelve a kesobbiekben ne fertozodhessenek, igy nem fertozhetnenek!

    Ez lehetne a leghatekonyabb vedekezes az idosek reszere es egyben a gazdasagi valsag is igy lehetne a legrovidebb, talan már jövőre, vagy 2-3 év múlva elérhetnénk a 2008-as válsag elotti szinet!

    Aki azt állitaná, h logikailag, v tudományosan téves, azt kérem, h nem tények nelkuli indulattal, hanem tudományosan is alatamasztva tegye meg!
    (Lehet, h Bodanak nem kene megprobalnia, maradjon csak a tv1 Gyökerek c. Hirado-sorozatánal!)

  • Szép álom ez az alapjövedelem :
    Az évszádos történelmi évek azt mutatják,hogy ez csak képzelgés lesz-Magyarországon ! Még abban a vissza-vissza kívánt rendszerben —- amit sokan mai nap is visszavárnak— sem oldották meg ! Ott is a „védő-óvó” funkciót ellátó ” komenisták ” sem oldották meg ,bennük is előjött a : mindenkinek saját maga felé hajlik a keze funkció—-Akkor kitől várjuk e megoldás megvalósítását.Az előttük lévő századok sem ebbe az irányba mentek, 89 után meg pláne! Kuvait meg nem vagyunk,hogy megtehessük,no meg keresni kellene olyan politikai erőt aki ezt meg akarja és meg tudja valósítani—nem csak parasztvakításként használja e témát.
    Mindazonáltal ez így csak asztal melletti ábránd marad !!!
    üdvözletével

  • Ha már otthon vagyunk, érdemes jó színházi előadást nézni:
    Illaberek – a Katona József Színház előadásának felvétele
    Rendező: Máté Gábor,
    jó szórakozást hozzá:

  • Idézet : „Legújabb hírek ” – ből már csak ez hiányzik : : Mindezekért és egyebekért és azért hogy a vírus a világban és az országban megjelent : a zorbán a felelős—így bezárulna a kör…
    üdvözletével

  • Andrew Yeung Kinai-Amerikai demokrata elnok versenyzo igert ezer dollart havonta mindekinek. De senki nem ugrott be azert.

    Hasonlaon Senator Elizabeyth Warren es Senator Bernie Sanders igertek mindent ingyen mindnekinek, de semmire nem mmentek vele.

    Mint fentebb irtam Finnland ket-eves probajat is felfuggesztettek, teljesen eredemnytelenseg lett abbol is.

    De a mai SARS-Covid-2 virus eseteben jon a kozbelepes a kormanytol. A Congressus jovahagyta es az elnok alaorta.
    Az elso ezer-dollaros check jon mindenki szamara Aprilis 6-an. A masodik meg Majus derekan.

    Persze a trillio dollaros hitelfevetelebol.

    De a US dollar ma is a vilagpiacon , mindenek ellenere alja a sarat mindnek ellenere, az arany es olaj elleneben.
    Sajnos a gyarlobb kozgazdasagok isszak majd annak a levet.

    De mi lessz majd ha ez a virus is egyszeruen eltunik majd mint minden evekben minden mas influenza virusok, s ki-sul hogy mind csak celzatos panik usztas kovetkezmnye volt???

    Remelve hogy nem lenne majd semmi sulyosabb !!!!!!

  • O1G666:
    „Ezzel szemben, ha a legyengülteket, időseket védjük meg magunkat elszigetelve tőlük amíg nincs védőoltás, akkor a gazdaság működhetne, az élet visszatérhet!
    Az idősek különben most is hasonlóan lakásukba húzódva védekeznek. Ezt célszerű precízebben segíteni és a most sikeresen prosperáló idősek otthonai módjára biztosítani elhelyezésüket! Nyilván a ma meglévő épületállományból lenne célszerű többet nyugdíjas-konformnak alakítani, sokat vidéken, védettebb helyen! Akár a korábbi turizmusnan résztvevő vállalkozások épületeiben.”

    No-no, no-no! Nem kellene ötleteket adni, mert majd még megvalósítják!!! A jogszabályok már egy ideje megvannak hozzá!

  • O1G666:
    „Természetesen jobb lenne az egyének szempontjából, ha nem lennének betegségek, és halhatatlanok lennénk szellemi és fizikai mivoltunkban.”

    A magam személyében a halhatatlanságot a legkevésbé sem hiányolom; iszonyatos lenne – még ha minden betegségtől és az idősödéssel együtt járó szellemi és fizikai hanyatlástól mentesen is – de örökké kellene élnem, ha nem tudnék meghalni.

  • Bendeguz79 Kedves Bendegúz. Elárulnád végre, mit tettél le az életedben az asztalra, hogy folyamatosan lustasággal van merszed vádolni szinte mindenkit? Van erre jogalapod, vagy csak kivetíted magadat mindenki másra? Titkolódzni és vádolni nagyon tudsz, az információkat is ki tudod másolni az internetről, de csináltál életedben valami hasznosat? Csak kérdezem, mennyire vagy autentikus a lustaság témában.

  • O1G666 Visszafertőzésről hívatalosan még nincs adat. Állatkísérletekben nem tudták bizonyítani a lehetőségét.
    Valószínűleg nem újrafertőzés, hanem meglevő fertőzés fellángolása lehetett. Kétféle genomot írtak le eddig a jelenlegi koronavírus fertőzések kapcsán. Az egyik agresszívebb, a másik kevésbé, de folyamatos mutációt eddig nem mutattak ki.
    Az „L” tipusú 70% arányban agresszívebb, a „S” tipusú 30%-ban vesz részt a fertőzésekben, enyhébb eseteket okoz.
    Valószínűsítik, hogy az „L” tipus az „S” mutációja.
    Ez a Sanghai Pasteur intézet és Pekingi egyetem legújabb kutatása.
    Ez idáig a legfrissebb tudományos jelentés.
    Orbán erre nem tud válaszolni, hiszen a kutató íntézetek nem adnak ki kutatási adatokat, míg nem bizonyított.
    Természetesen ez bármelyik nap változhat.
    Mielőtt Orsós Elemér beárulna, nem saját kútfőből írtam, hanem tudós feleségm súgott.

  • tóth péter
    2020 március 18
    5:26 du.

    Nem kisfiam.
    Ezúttal nem a Zorbán volt.
    A kínaiak perverz szexuális szokásai
    tehetnek az egészről,feltehetőleg.Mint mondták pár hete,
    valami kígyóból került át Vu Hang tartományban
    a vírus az emberbe.

    A többit mindenkinek a fantáziájára bízom hehehehehehee

    Csak annyit : Ha enni akarták volna ,akkor megfőzik.
    100 C^ fok felett meg ugyebár…

  • O1G666
    2020 március 18
    3:04 du.

    Valami miatt nagyon fontos Bruxellesnek,
    hogy az EU Mo.-i őolgárai NE KAPHASSÁK MEG
    azokat az alapjogokat, amit amugy megkapnak az EU polgárai.

    És most, mint hallom,
    Mo. mellé ujabb nyugatázsai kis féldiktatórikus
    országocskákat vennének be : Montenegrót meg társait.

    Az EU rohamléptekkel ássa alá saját magát.

  • Helyzet: ma 10.00: 73 ismert fertőzött. Felfüggesztette a termelést az esztergomi Suzuki és a kecskeméti Mercedes is. Ez a kb 30 ezer közvetlen munkanélküli mellett azt jelenti, hogy megszűnt a munkája annak a többszáz hazai vállalkozónak (és alkalmazottaiknak), akik e gyáraknak szállítottak be, akár alkatrészt, akár üzemi ebédet.
    Drizari:az alapjövedelem ismérveit jól összefoglaltad. A következtetéseid rosszak. Akik számoltak, azok felnőttenként 50, gyermekenként 25 ezer forinttal számoltak: családi szinten ebből ma alapgázon meg lehet élni: élelem, fűtés, fedél. (Főként, ha megfékezzük a fékezhetetlen agyvelejű Matolcsyt). De nem a számoláson múlik – ehhez azonban egy hsz keretei szűkösek. Ígérem, külön cikkben ismertetem majd Bernstein KÖZGAZDÁSZ számításait, aki szerint az alapjövedelem gazdaságilag hatékonyabb, mint a segélyezés.

  • Bernstein: „hol a munka, hadd kerüljem”. Hülyeség. Már az automatizációkor, de legkésőbb a robotizáció a kezdete óta látható: a „munka” jelentése alaposan megváltozott. A XXI. században végképp nem tartható, hogy a munka meghatározott időben, meghatározott helyen, meghatározott bérért diktált tevékenység. Ahogy a lyoni takácsok se mentek sokra, hogy szétverték az új gépeket, mi se tudunk kilábalni, ha nem tudunk fordítani berögzöttségeinken. Akkor is évszázadokba került, mire a „takácsok” rájöttek: a nagyteljesítményű szövőgépek nekik rövidebb munkaidőt, kényelmesebb munkát hoznak. Persze az is rögös út volt, mire meg tudták győzni a szövőgépek tulajdonosait, hogy hiábavaló a ládafiában halmozni az aranyaikat, több hasznot hoz, ha olyan bérekre költik egy részüket, amikből a takács is képes megvenni a selymet, vásznat – de legalább a kartont.
    Ebből nőtt ki a „munkaalapú” jóléti társadalom, ami nagyjából eddig elketyegett. Csakhogy, már a múlt század végefelé látszott, hogy a „sokat-sokat, minél többet” termelés a környezetünket, a Földet – az életünket – veszélyezteti. Ma már nem az kerül sok munkába, erőfeszítésbe, hogy elkészüljön egy mosógép, autó, cipő, ruha, bármi, hanem az, hogy rásózd (eladd) a terméket a vevőre. Ennek megfelelően egy sales sokkal többet is keres, mint egy fejlesztőmérnök, vagy egy tudományos kutató, a közszolgáltatást nyújtó orvos, tanár, rendőr, szemetes. A konkrét profitot nem termelő kultúra munkásairól nem is szólva. Az ember alapvetően szeret dolgozni, hiszen az maga az élet. Egy példa: találkoztam egy volt kolléganőmmel, aki ragyogott. Kiderült: világéletében ápoló szeretett volna lenni, de a szülei úgy ítélték, nincs presztízse, és nem fizetik meg. Ezért évtizedekig egy bankban fogalmazott sajtóközleményeket (baromi rosszul örökös szorongásban, mert nemcsak az íráskészsége volt gyenge, hanem a pénzügyek világában is úgy mozgott, mint valami aknamezőn). Nyugdíjasként meg megteheti: ingyen, hobbiból jár be egy kórházba, ahol törődik azokkal a betegekkel, akiket nem látogat senki, apróbb munkákban (etetés, mosdóba kísérés, kacsacsere) tehermentesíti kicsit az ápolónőket.

  • rizari: bocs, a közgazdász neve Brenstein.

  • Orsós Elemér

    O1G666
    2020 március 18
    3:04 du.

    Hát igen, ennyi „a szomszéd(ellenzék) tehene is dögöljön meg” tipusú kárörvendéstől kielégülő mazochistát még a világ egyetlen országa sem ba…látott, mint akiket ebben a horthysta diktatúrában liberálisan és túl toleránsan elviselünk! Ugyi-e kedves tehenész szomszéd?

  • Hexadodekaéder

    O1G666/1:22 🙂

    „…Ezzel szemben a legyöngülteket, az időseket védjük meg, magunkat elszigetelve magunkat tőlük…”

    Érdekes, hogy úgy másfél évszázad óta miként változott meg a „szépkorúság” megítélése, illetve igazi nevén nevezése:

    „Borozgatánk apámmal;
    Ivott a jó öreg,
    S a kedvemért ezegyszer –
    Az isten áldja meg!
    Soká nem voltam otthon,
    Oly rég nem láta már,
    Úgy megvénült azóta –
    Hja, az idő lejár. …” – írja Petőfi, amikor úgymond'”vén” édesapja mindössze mai szemmel csupán 53 éves volt. Majd 5 év múlva, egy másik versében pedig az „öregséget” így láttatja:

    „Vállait egy kínos élet gondja,
    Betegség és ötvennyolc év nyomja…” 🙂

  • Hexadodekaéder

    MOST akkor van e piacgazdaság, vagy nincs ???

    Mondja már ki valami szuper-liberális kalandozó… !

  • Tóth Péter: Senki, egyetlen mérvadó megszólaló se állítja, hogy jelenlegi első szolgánk lenne az oka a vírusfertőzésnek! (Ezért 01gg-nek: Most semmiféle árnyékkormánynak nincs itt az ideje – pénz és hatáskör nélkül felesleges locsogni.)
    Hanem: az viszont KÖTELESSÉGE az ellenzéknek, hogy vitassa a kormány által megtett intézkedéseket, és újakat javasoljon. (Ezt meg is teszik.) Nézzük konkrétan a kormányfő által tegnap bejelentetteket. MINDEN egyes pont a céges, és magáncélú hiteltörlesztések felfüggesztéséről, a kamatok limitálásáról szól. Ez annyit jelent, hogy a kormány szerint az állami tartalékokat a fogyasztás további növelésére kell fordítani, méghozzá nem az alapvető cikkekhez – élelem, fűtés stb. – való hozzájutásra. Hiszen a munkanélkülinek tán könnyebbség, ha nem kell az év végéig feladnia a csekkeket – de ettől még nem lesz leves a fazékban, áram a hűtőbe. Ugyanis szó nincs a segély idejének megduplázásáról. Nincs szó „rezsicsökkentésről” sem – holott a mélybe zuhant olajárak ezt lehetővé tennék. (A gáz ára az olajéhoz kötött, az áramtermelés zömét meg Magyarországon gázturbinás erőművek adják.) Semmi jele, hogy a nyugdíjakat, családi pótlékot soron kívül kipótolnák – holott már az év eleji 2,7%-os emelés sem fedezte az akkor az MNB által prognosztizált 3,6%-os inflációt, ami mára –főként a napi cikkeknél (élelem, szappan, papírzsebkendő) elszabadult.
    A hitelkamatok befagyasztása (nem lehet több a thm, mint az MNB alapkamat+5%) gyakorlatilag felfüggeszti a forint konvertibilitását (átválthatóságát). Zuhan is az árfolyam: ma reggel 1 euró 359,60 forint. (Ez két hét alatt! kb 6%-os romlás.) Az MNB fékevesztett agyvelejű elnöke meg csak hajtogatja: nincs árfolyamcélja, az infláció visszaszorítását tartja szem előtt. Most tényleg: ez az ember azt gondolja, hogy az árfolyamromlással csak a banán lesz drágább?
    OK szakértők készítették. Csakhogy ebből is látni: semmiféle értelme nincs „szakértői vezetést” követelni. A szakértőnek is van ugyanis világlátása, nézete, és ettől függ, a kínálkozó megoldások közül melyiket választja, ahogy a tegnapi intézkedéscsomag is mutatja.

  • talalom
    2020 március 19
    7:44 de.

    Nyerészkednek.
    Eddig még csak-csak elment.
    de mostanra már az életünk a tét !

  • talalom
    2020 március 19
    6:58 de.

    Tökéletes a definíciója hölgyem 😀 😀

    Tegnap láttam a Youtube.-n
    egy kiváló örültet,aki az EBAY-on
    kettő (2) USD-ért megvett egy totálisan
    lepusztult 25 éves Nintendo Gameboy.-t ,
    majd kb 1 hetes aprólékos munkával restaurálta.
    Csak a rákültött segédanyagok és elektromos számla
    meghaladta bőven még a a felujított értékét is bőven,
    a ráfordított időről már nem is beszélve.
    A filmet nézve olyan egyszerűnek és
    könnyednek tünt az egész „akció”
    csakhogy mivel szakmabéli vok
    pontosan tudom mekkora
    munka volt az.

    Dehát … szeretett dolgozni az illető.

  • talalom
    2020 március 19
    6:55 de.

    Per pillanat én is munka nélkül maradtam mert bezárták a hazai tudományos kutató intézeteket
    Én meg nekik szállítok különféle dolgokat, müszereket.

    Most -úgytűnik- bennt ragadt egy kis pénzem, mert még a pénzügy is bezárt.Nincs aki utaljon,

  • Kenny
    2020 március 19
    5:25 de.

    Tegnaptól nem látogathatják a munkahelyüket a hazai kutató intézetek dolgozói. Hogy aztán ez mire vonatkozik és mire nem, az titok…

  • talalom,

    Brenstein figyelmen kívül hagyta azokat az országokat, ahol tesztüzemmódban beindították a feltételnélküli alapjövedelmet, és mára megszüntették.

    Talán nem kellene terhelned a KMH-t a „munkásságának” megismertetésével.

  • O1GG666

    Szófosó vagy

    Jegyezd meg: Fogalmazz tömören – ha tudsz-:)

  • KENNY;

    „Amikor valaki egy napi fizetest kap egy napi munka nelkul,
    akkor valakinek egy napi munkat kell vegeznie egy napi fizetes nelkul?”

    Velnem , hogy az Ireknek van eleg jozan eszuk ismerni ezt a kozmondast.

    Mivel hogy semmi nem pottyan az egbol, hat honnan a fenebol johetne mind az ingyen fizetesek????

    Azt talan meg Donnagelben is felfoghato lehetne?

    Szeretett elvtarsaid igertek mindent ingyen, sot maig is igerik, de amint tortent mindenhol, amiutan az elrabolt vagyonoak elpazaroltak, jott az elelem-es minden mas hianyok.

    Igen mindenutt !!!!!
    Oroszban evtizedekik.
    Rakosi uralma 1951-re ejgyrendszert kenyszeritett.
    Kegyetlenseg, nyomor, ehinseg mindenutt ahol azt az elekpzlest probalatak alkalmazni.

    Lasd a mai Venezuelat. Cubat, a cukor keszito sziget-orszagot. Evi 9-10 millio tonna cukrot keszitettek. Ma a cukor-hianya. A cukorgyari-dolgozok is csak jegyere kaphatnak nemi cukrot.

    Vajon miert ???

    Hiszen senki nem kap semmit ingyen maig sem.

  • Bendegúz79 Azt kérdeztem, te mit tettél le az asztalra?
    Ne hablatyolj elvtársakról, főleg akkor ne, ha te voltál Piros elvtárs elvtársa.
    Elő a farbával, mivel voltál hasznára a világnak? Egyszerű kérdés, nem?

  • 6.59 Margitka, az a bizonyos ürge mégiscsak Bernstein, és nem Brenstein… Névrokon ! Az a baj, hogy magácska iszonyúan hosszan és redundánsan ír,- nem tudja megfogni a lényeget. Üdv’ -gábor-

  • Drizari: akkor nem olvasod el – nem kötelező „terhelni” az agyadat.

  • Ferenct
    2020 március 19
    10:47 de.

    Te meg a gondolataidat fosod ide.
    Mi pediglen fintorgunk tőlük 😀 😀 😀
    Te kis szellemi bűzbomba heheheeeheheheeeeheehehe

  • talalom;

    HA emlekezetem nem cslana meg, de nem a „takacsok” , a szovok, hanem a szabo-inasok tortek ossze az elso varro-gepet.
    A kezi-varrasokat az inasok munkai volt.

    Szoveszet letezett meg a leg-osibb idoktol. Persze kezi szovesek. Hasonloan mint maig is letezok, nem a gepesitett.

    De ne feledje kerem, az automatizalassal tobb emberi lehetoseg nyillik meg, sok mas termelo munkat vegezni, amivel az emberiseg letszinvonala novekedik.

    Persze az at-alakulas mindeg nemi idobe kerul.

    De azert szukseges a felkeszules es az oktatas. mas es mas szakmak tanulasai.

    Ottan mind nagy mertekekben letezok azok. Hiszen mind az „allam-titkaraik” hadosztlyai leteznek arra.

    S mi osszegeket aldoz az adofizeto lakosssag a magasrangu „tudomanyos kutaoiknak” !!!!!!!

  • Jelentos hir Beijingbol a koronavirussal kapcsolatban;

    De mivel a foszerkeszto tiltotta minden coronavirisokkal kapcsolatos esemenyek megjegyzeset, hat fedezzek azt fel maguk az olvasok.
    Pedig igen jelentos hatrozta volt a Kinai Communista Part Bizotsaganak.

  • Géza

    Nem kérdezett senki.
    Egybites majom vagy.

  • Kenny

    Megkérhetnélek, hogy Bendeguz aljas, ócska személyeskedő csúfolása helyett arra válaszolnál, ami kérdést feltett:

    Bendeguz79
    2020 március 19
    12:11 du.

    Még jó, hogy nem tudsz, mert hogy lehetne azt megcáfolni amit leírt, de viszont lehet helyette rodeio stílusában való mocskolódással elkenni az igazságot.
    Jó névválasztás volt: kenni – elkenni

    Másképpen mondva kérdezd meg tőle magától, hogy úgy volt-e, amint állítod.
    Ha valaki nem válaszol, az is válasz.

    Hanem amit Rátesi Margit feszeget „munka – érték – jövedelem” témakörben a fenti cikkben, az igen is a legkomolyabb kérdése az emberiség jövőjének – a többi hamukálás.

    Sajnos mivel sokan nem is fogják fel miről van szó, néhányan meg fanatikus hívei ócska tömegpusztító ideológiáknak (itt a pincében is) inkább ilyen ócska vádaskodásokkal ütik agyon a témát, mint ahogy Tenmagad például.

  • March 19-en, 5;10 d.e. kor irta:

    ” … folyamatosan lustasggal van merszed vadolni szinte mindenkit…”

    Igazan elegem lett nem csak valotlan allitasaddal, azert most megkovetelem hogy nyujts bizonyitekat, hogy hol, mikor, es kit, valaha is vadoltam volna „lustasaggal”.

    Azert most jogosan kozfigyelemre hozom hogy allitasod teljes vasalaotlansag.
    Ha mindaz amit az „amit az asztalra tudsz letenni” soha tobbe ne cimmez, sem reagalj megjegyzesemre!!!!!!

  • Kedves Bernstein! Igaza van, próbálok rövidíteni. Csakhogy van egy olyan késztetésem, hogy ha állítok vagy bírálok valamit, meg is kell magyaráznom az okát. Arra meg nem elég két tőmondat.

  • Folytattam „bejáratós” körutam, még csak 1600 kilométert nyomtam a verdába. Persze kíváncsi voltam, ma mennyien állnak sorban a boltok előtt, s hogyan. Így délelőtt tízkor fölkerekedtem tapasztalatszerzésre.

    Az idő csodás, felhőtlen napsütésben és 18 fokban értem a néptelen lakott területen kívüli főútra (országút). Haladok egy kisváros felé, menet közben jobbára nyergesvontatók és furgonok közelednek felém. Dolgoznak a fuvarozók. Lakott területre érve, elsőnek az üzemanyagtöltő állomást (benzinkút) látom meg, ami meglepően üres. Ugyanis ma szintén jelentős összeggel csökkentették az árakat.

    Következő látványosság a Lidl és parkolója, hely bőven, kocsit toló alig, egyik se pakolva dugig. Innen régi emeletes polgári házak és velük egyidőben épült (1800-as évek vége) közszolgálati épületek között haladok a Penny felé. A parkolója szinte üres, dupla bejárati ajtaja nyitott, alig látok bent vevőt az áruval megpakolt gondolák között. Hasonló kép fogad az innen egy kilométerre üzemelő Coopnál is. Járókelő elvétve.

    Nem szaporítom tovább a betűket, ugyanez a kép fogadott még három településen, beleértve a patikák és a posták bejáratát is. Néhol várakozott előtte egy-egy ember. Hazafelé véve az irányt direkt azt az országutat választottam, amin ilyenkor (pénteken) konvojban igyekeznek Balatonra. Üres az úttest, leszámítva a néhány kamiont. Pedig indulás előtt olvastam a neten, kiakadt az egyik polgármester, hogy elözönlik őket a pestiek, behurcolják a vírust a tünetmentes fertőzöttek.

    (katonai járőrpárost sem láttam)

  • Gabriel Kedves Gabriel. Nem, nem kérhetsz meg. Bendegúzról megvan a (rossz) véleményem és jogom van közölni. Igaz, neki joga van továbbra is mellébeszélni és titkolódzni, bár ígazad van, az is válasz ha elsumákolja a választ. Azt viszont megérdeklődném, mi volt a kérdésemben a mocskolódás? Ha valaki becsületesen végezte a dolgát, akkor azon mi titkolni való van?
    Ha viszont nem, akkor mi jogon ostoroz másokat? Ezt rólad is írom kedves Gabriel. Szerinted az nem mocskolódás, ha egy szarházi folyamatosan elvtársozza azt, aki nem volt elvtárs, de tőle tudjuk, hogy ő az volt? Kedves Gabriel, nem vagy kicsit elfogult a munkatársad irányában? A nevemet meg ne gúnyold, óvodáskorban is ciki már, nem gondolod?
    Az alapjövedelemről már megírtam a véleményemet, de nem hiszem, hogy érdekel téged más véleménye. Már nyolcéves koromban olvastam róla, de elég hamar rájöttem, hogy az emberi társadalom alkalmatlan rá, mert emberi. Pedig okos gondolat. Bendegúz egy Trumpista troll aki sosem a saját véleményét közli, hanem munkát végez. Közben folyamatosan sértegeti a magyarokat és Európát. Ha ezt te nem látod, akkor nem akarod látni. Ezért nem kérhetsz meg Bendegúz tiszteletére, ne haragudj.

  • Bendeguz79 Ez üres locsogás volt. Nem válaszoltál, csak a bevált troll módszert alkalmazod. Sajnos még mindig hiányzik belőled az őszinteség. Addig viszont hiteltelen vagy.

  • Drizari! Nálunk (Bp., Pestlőrinc) a helyzet hasonló, bár természetesen nem megyek ki a kertből. A különböző helyi oldalakra tesznek föl fotókat üres parkolókról, az utcán fegyelmezetten – távolságot tartva – sorbaállókról, de max 6-8 ember, tumultus sehol nincs. Áru is van elég, sőt, most jött meg a környékbeli hipermarketek kedvezményes akcióiról szóló reklám. Egy magyar és két német üzletlánc boltjai vannak a közelben.

  • Kenny
    2020 március 19
    12:55 du.

    nagyon élvezetessé kezd válni üde bájcsevejgésed a grizivel, a grizi az nem egy rejtvény (számomra biztosan nem) hanem a Tetralógia 3. szakaszából a Mime, tudod az, aki a SZOTT üdülőhajóval az Elbán… másképpen: elbaszott egy alak és ha megkérdezed tőle hogy mennyi a 2*2? akkor hosszas émelygésbe kezd a cserebogarak halhatatlanságáról és ha neked ez sem tetszik akkó’ beugrik a NAGYVÉDŐÜGYVÉD a gábriel és arról kezd élvezkedni, hogy nem Elba hanem Rába de mindenképpen SZOTT a grizi és nem szabad bántani mert védett állatfaj az utolsó -titokban- fennmaradt DÍNÓ

    baráti üdvözlettel és hogy legyen még ryewhyskey-d bőven

  • Bendeguz79
    2020 március 19
    4:31 du.

    grizi, te ezt is tudod? hát akkó’ má’ semmi sem marad hátra… igen! „ott” a POLITBŰRÓ ledöntötte és most van cubai gyógyszer rá és nincs új fertőzés…,

    javallanám ha nagyságod leereszkedne odáig és megkérdeznéd a gyurcsinénit (tudod a blog hamis zsidóját) hogy ők ott hogyan, mert ők már akkor is amikor még csak gondolat sem volt de már akkor tudták és mexerveszték és most már van nekik!!! hát azt kérdezd hogyan csinálták és miért nem segítenek az usa nak

    szóval miért van a floridai tengerparton vesztegzár ha mindenki kap $1000 -t amiből majd még több WC papírt vesz mert ha azzal harcol a vírus ellen akkó’ nem hal éhen és a foodstamp? az hol van ilyenkor

    szóval mesélj grizi olyan jó olvasni az emésztésem mindig helyrejön a sok rezgéstől amit a röhögés vált ki

    rebetli asszem tök

  • Gabriel
    „fanatikus hívei ócska tömegpusztító ideológiáknak (itt a pincében is) inkább ilyen ócska vádaskodásokkal ütik agyon a témát, mint ahogy Tenmagad például.”
    Tehát én vádaskodom? Mikor én csak kérdeztem?

    Gabriel kedves, te teljesen hülye vagy! És most mehetsz Ádámhoz panaszkodni, hogy valaki leírta a valóságot az elmeállapotodról.
    Ha akarod kifejtem pontosan miért tartalak elmeháborodotnak, de szerintem felesleges. Legyen elég, Te az ágy alatt is marxistát látsz, neked még egy vörös macska egy vörös rózsa is marxista. Bolond vagy komám, csak nem forogsz. Tudod itt valaki már leírta, az hány vért itt a komunistákra folyamatosan, aki az volt.
    Marxhoz egyetlen közöm, hogy voltam a szülőházában Trier-ben. Ha már ott voltunk, nem hagytuk ki. Szép kisváros, jó múzeummal, római romokkal, romteplommal és szépen felújított zsinagógával. Ha mégis mutatsz tőlem marxista vagy más gyilkos ideológiai bejegyzést, akkor megkövetlek, ha nem, akkor várom, hogy Te megkövess. Várom. Félek hiába.

  • GABRIEL;

    OK, tehat mindjart teszem fel a kerdest a megejgyzesedre.

    Hogyan „utottem-el a temat” a cikk alanyarol megjegyzesemmel?????????????

    Hiszen meg RODEO11 is bevalotta megjegyzeseben az elobbikeben, a leg-alapvetoob tenyt amire emlekszik meg elemi-iskolaibol , hogy ‘semmibol csupan semmi leheto’.

    Amit, barmit valaki nem termel, produkal munkajaval,abbol senki nem lakik jol.

    Persze mindeg letezik nehanyaknak a masoktol valo elrabasok.
    De az am nagyon korlatozott. S hamar felkopik az alla.

    De NE hagyd figyelemen-kivul, hogy Karcsi bacsi NEM egy jobb, boldogabb, szabadabb eletet igert!!!

    Hanem egy tarsdalami-reteg, az az emeberi-lenyek gyuloletbol eredo megsemmisiteset.
    Altalaban, minden sikeres tarsdalmakban, akik a tarsadalom letenek a fellendulesenek elomozditoi voltak, s vannak maig is, ahol az a szabad lehetoseg letezo es biztositott.

    Na barcsak valaki kepes lenne azt megcafolni tenyekkel!!!

  • Bendeguz79
    2020 március 20
    3:31 du.

    ilyen undorító alakot, grizi mint te nem is találnék még ha keresném is!!

    pofátlan aljas hasbeszélő vagy Rocco mester énekli a Fidélió ban: két nagy semmit összeadva semmi lesz az higgyed el

    te meg mint troll csak bamba idiotizmusokat másolsz az állami propagandából

    tök unalmas de betli

  • Bendeguz79
    2020 március 20
    3:31 du.

    grizi!

    „Na barcsak valaki kepes lenne azt megcafolni tenyekkel!!!”

    nem valaki, hanem a VALÓSÁG te hazug dinnye (nem írok mást mert a Cenz Ura kitörölné…, de rossz helyen keresed!!!! nem kellene ilyen messze menned, otthon van nálad a cáfolat 350000000 szerencsétlen)

    tök rebetli

  • Orsós Elemér

    Szent violinkulcs! Halálra menő véres szópárbajok!!! A liberalizmus meg forog a sírjában! Tessetek elszívni a békepipát vagy lekényszeríteni a gallér mögé egy-egy ampulla pecsétes kosher szilva pálinkát! Háromszor! (A puszi elmaradhat! 😀 )

  • Rodeo11 Ez igaz, sosem kaptam még egyenes választ.
    Mime? Ez telitalálat.

  • Kenny

    Olyan jól el vagy Te mégis a Bendeguzzal, meghagyom neked

    Vegül is valóban a felét se érti meg a bejegyzéseknek, hiszen azt hitte, hogy amit Neked írtam, az hozzá lett címezve, úgyhogy rajtam kérte számon…

    Bár látom, hozzád is csak másodjára jutott el a „megértés”.
    Amely szót muszáj vagyok idézőjelbe tenni, hiszen a megértés az nagyon messze van.

    Szóösszetételeket maximum, de a gondolat egészét azt nem.

    Gratulálok hozzá, (akár hiszed, akár nem) hogy már kora ifjúságodban foglalkoztattak komoly gondolatok.

    Nekem hihető.

    De akkor olvasd át még-egyszer minimum, hogy hol marxistaztalak én? De nemcsak itt, akárhol!

    Na jó, mivel komolyan tudsz gondolkodni, vess össze egy valódi nevet egy felvett álnévvel.
    A felvett álnévvel a világ minden időszakában a felvevő utalni akart valamire. (míg a valódi névvel az édes apuci, anyuci keresztelte meg a gyereket, néha nem szerencsésen)

    Tehát, mielőtt ítélkezel, vagy megítélsz, gondolkozz el, légyszi, hogy mennyire logikus az amit állítasz.

    Ezek-után, hogy tudomásomra hoztad, hogy komoly társadalmi kérdések foglalkoztattak már ifjan, jogom van megkövetelni mindezt.

    Hogy rólam mit gondolsz, ahhoz meg Neked van JOGOD, meg a tévedésekhez is

    Igen is vádaskodsz, mert maximum a ráutaló kérdéseidre akarsz – néha! – igazoló választ kapni!

    Számomra az, hogy anélkül, hogy valamit is igazolva látnál másokról, mégis igazságként állítva gyalázod a másikat, arra nincs más magyar szó, csak egy: mocskolódás.
    Ha találsz másikat, nyugodtan értesíts, akkor azt használom az esetre.
    Nem Te kérdeztél a Bendegúztól, hanem egy előző bejegyzésében ö kérdezed Téged, és te válaszod ez a vádaskodás volt rá.
    A kérdését pedig messzire kikerülted.
    Másoljam be? ott van a felületen szép szekvenciában.

    Ha én azt állítanám rólad, hogy Te voltál az aki 1983-ban elcsapott egy hölgyet az egyik Körúti villamosmegállóban, mert hogy Te mentős voltál, ez alapon így csak te lehettél. Ha ezt állítanám, Te mit gondolnál rólam…?

    Ennyit az alaptalan személyes vádaskodásokról, álljunk le vele, ha lehet …

    Marx ideológiai kreálmányát pedig jogom van értelmeznem, elítélnem, mert publikus.
    MERT ANNYIRA A PUBLIKUMNAK SZÁNTA, HOGY A TÁRSADALMAKON BELÜL AZ EMBEREK EGYMÁSRA-USZÍTÁSÁNAK FEGYVEREKÉNT KÉSZÍTETTE.
    Ez volt a célja vele.
    Mit gondoljak akkor azokról, akik ezt vakhittel magukévá teszik?
    Nem fanatikusok?
    Hát szerinted nem, becsületes, jóhiszemű angyalok … persze nem hinném hogy ezzel valahogy teljesen megbékélnél a bensődben

    De Ok, legyen neked így …
    De ismétlem mutasd azt meg hogy téged hol marxistáztalak – ez az alaptalan vádaskodás bizony nem igen meríti ki az etikus magatartás fogalmát

    Ha mindenáron lovagiasnak akarsz látszani, akkor legyél Lovag

  • T.Talalom!
    4:01 Bocs’

    Írod, hogy ;
    „…nem elég két tőmondat.”

    – Ellenben a körmondat pedig túl sok…
    Csak a tömör középút visz a célhoz,a befogadás diadalívéhez. 🙂

    Ezen az úton pl.kerülni kell a szerző én-központúságát – úgy sokkal hitelesebb a tálalás…

    Sok sikert ! 🙂

  • Kenny! Hagyd a fenébe B79-et – esküszöm, az Enola Gray kisebb pusztítást végzett az agysejtekben, pedig az csak B52-es volt.
    Úgy beszél, mint 1953-ban egy megyei párttitkár. „Semmiből nem lesz semmi.” – és nem fogja föl, hogy már az a baj, hogy túl sok – és felesleges „valami” van. Óránként egy autó, mosógép, bigyó és izé. Minek? Az érték a nevelés, az oktatás, a gyógyítás, a gondozás, a művészet,a kultúra: ezt akarja ő kifizetni a sz@r pénzével?
    Gábrielnek valami nagyon leakadt,hogy a szeretet nevében olyan hevesen gyűlölködik, majd kilyukad a képernyő. Méghozzá valamiféle ideológiák ellen. Holott az ideológia nem más, mint gondolatok rendszere. Márpedig, ha van abszolút érték, az a gondolat (hiszen isten is ebből született).

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    Kenny 1:13

    Ettől a Gábrieltől konkrétumot várni annyi, mint a Szaharában állva várni a négyes-hatosra…

    Az ő összevissza í-gazságába mélyen beépült az anarchia sajátos „bölcsessége”: tudniillik az, hogy egy komment minél zagyvább, ugyanakkor minél zajosabb,annál zavarba-ejtőbb gőzhenger-diadalt arathat…

  • Gabriel Az azért túlzás, hogy foglalkoztatott. Elolvastam nyolc évesen Fehér Klára Földrengések szigete című könyvét. A könyvben szépen le van írva egy szép álom, ami az emberek egyenlőségéről szól. Mindenki kap egy alanyi jogon járó jövedelmet, aki többet tesz a társadalomért, az többet kap a közösből. A jó ifjúsági könyvekben sokkal több van, mint elsőre gondolnánk. Lásd még Fekete Istvánt.
    Nekem ezek a könyvek voltak az első erkölcsi iránymutatóim, és édesanyám feltétlen becsületessége, amit szlovák nagypapámtól kapott örökbe.
    Kevéske műveltségemet a zenének köszönhetem. Minden zeneszerző minden művének a keletkezését végigkísértem, így elősegítve a megértését. Így szépen sorjázott a más művészeti ágak, a történelem, a földrajz, a gazdaság a társadalom és nem utolsó sorban a technika megismerése. Ez kihat ide is, szeretem tudni ki mit csinált, milyen élete volt, mert ez befolyásolja mondanivalója értékét. Nem a neve érdekel és a pontos lakcíme, de fontos, hogy mondanivalója tapasztalat, tudás, a hallottam róla mondatja, vagy egyszerűen haszna van belőle, mint „slapaj” olvtársunknak. (Ő legalább elismerte). Persze itt vannak a trollok is, akik tisztán kiismerhetőek, de természetesen körömszakadtáig tagadják, nem sorolnám. Tehát akik itt Orsós tanácsa ellenére megnyílnak, azoknak sokkal jobban hiszem amit írnak, mint akik folyamatosan titkolódznak. Bendegúztól semmit nem tudok elfogadni, mert magáról nagyon titkolódzik, másokat viszont állandóan nyomoz és vádol, szóhasználata vallatótiszt szóhasználat, tudása pedig google. Neked nem tudom miért mocskolódás a kérdésem, hiszen rövid úton lezárhatná a kérdéseket tisztességes válasszal. Olyan egyszerű a kérdés, mit tett le az asztalra? Ehhez nem kell név, nem kell cím, csak valami hasznos tevékenység a múltban. Ha nincs, akkor nekünk ne játssza a nagy megmondót, ne kritizáljon mert semmi jogalapja nincs. Ez persze nem csak rá vonatkozik. Itt minden cikkíró leírja ki volt és most ki. A kritikusoktól is elvárható lenne, nem? Bendegúznak már számtalanszor válaszoltam, annyi sikerrel, hogy válaszkéni mindig jött valami zagyva „elvtársozás”.
    Ha valakinek elmondod ötvenszer, hogy nem voltál kisdobos, úttörő, Kisz és párttag viszont ministráltál, de ennek ellenére állandóan „elvtársoz”, az minimum gyengeelméjű. Nem? Ezt finomabban, hogy írjam le? Tudod még egyetlen magyarral sem találkoztam, aki így elfelejtette a nyelvet, pedig 48-as menekülteket is ismerek.
    A nicknév nem álnév. Ez elfogadott az internet világában Magyarországon. Igazi nevem van (igaz nem Petrovics), Te is tudod és még itt sokan. A Kenny új hazám egyik kisvárosának nevének fele, amit van szerencsém otthonnak nevezni. Frappáns is, mert ráadásul igazi ír név. Ezt is leírtam már itt. Természetesen nem vagyok olyan formátumú ember akire oda kell figyelni, de akkor viszont nem illik felróni valamit, amit már megmagyaráztam.
    Mikor idejöttem, próbáltam úriemberként írni, de az „Orbánoldal” nem volt rá vevő. Ille jóvoltából még írtam egy gyengécske cikksorozatot is teljesen politikamentesen, nem vált be. Azután egy idő után meguntam a balek szerepét, aki csak tűri a beszólásokat és visszaszóltam. Így alakult.
    Nem gyűjtöttem össze mi mindent vágtak a fejemhez Bodával az élmezőnyben, de nem is fontos. A lényeg az, hogy te a századrészéért hordtál le már többször, pedig hát ami gyűlölet belőled kijött például Alma irányában, az már nem semmi. De, mindegy ez is.
    Programajánlat.
    Ha véletlenül nem ismered a Midsomer Murders krimisorozatot, akkor keresd ki a The Axeman Cometh című epizódot, kellemes meglepetésben lesz részed, garantálom.
    Te is ismered a közmondást, amilyen az Adj Isten, olyan a fogadj Isten. Ha nem vevő valaki a PC-re, az ne csodálkozzon, ha a másik sem használja.

  • Orsós Elemér A liberalizmusban nincs benne, hogy nem mondhatjuk el a véleményünket, vagy nem vitathatjuk meg. Az sincs benne, hogy a sumáknak nem mondhatjuk meg azt, hogy sumák. Az még a PC-ben sincs benne, de a PC az uralkodó párt kívánságára megszűnt.
    Egyébként Magyarországon közkívánatra „illiberalizmus” van, tehát a liberalizmus nincs is játékban. A sírjában persze nem foroghat, mert az általad annyira megvetett ócska nyugati világ nagy részén még él. Azt pedig Bodától tudhatnád, hazaáruló vagyok mert nem pálinkát iszom hanem whiskeyt. Nem figyeltél? 🙂

  • talalom Igazad van, de már nem vicces mikor egy madám prédikál az erkölcsről.

  • Az „alapjovedelem” elkepzelesenek vitaja olyan mint a doglott lovat utni hogy szaladjon a loverszenyen.

    Mert violagszerte ahoz azzal barmi probalkozasok, kiserletek tortentek, bizonyosodott hogy annak minden fillerje a szemetbedobassal lett gyenlo, s azzal az otletnek VEGE !!!!!!!

  • Orsós Elemér

    Kenny
    2020 március 21
    8:21 de.
    Kedves Kenny, ittál Te már pecsétes kósher szilva pálinkát? Nekem már volt szerencsém kapni ajándékba VII. kerületi barátomtól ház avatóra egy hét decis kerek lapos üveggel! A whiskey is csodálatos, de nem akarok relativizálni! Na azért a penyigei „Nemttudom” -most már bejegyzett- fajtájú mesterien kifőzött szilva pálinkájával is ki mernék állni versenyezni bármely más külföldi, nem pálinkának nevezett gyümölcspárlatok ellenében! 😀 (Egyébbként a nem túl füstös whiskeyt én is el tudom élvezettel szopogatni! 😀 )

  • A whiskey ír ital, és mint ilyen szinte mind füstmentes.
    A whisky skót, és mint ilyen mind füstös.
    Ittam (kóser szilvát is), és nem tudtam megszeretni a pálinkát. Nekem durva ital. A fiatal whiskyket sem kedvelem. Nekem kell a hosszú érlelés, amitől bársonyos, selymes lesz az ital.
    A jó whisky minimum 10 éves, a konyak, rum, grappa és calvados pedig XO. Szerintem. Persze ez ízlés dolga.

  • Gabriel
    2020 március 20
    7:55 du.

    gabuci nem akartam beleszólni a hithű kapitálistapistaság émelyítő dicséretébe amit itt terjesztesz… mert a marxizmusról de leginkább Marx -ról (akit a grizi lehánytezsvíred Karcsibácsinak becéz) halvány lila fingod sincsen de amit ide biggyesztettél az tömény butaság és hazugság a mű olvasatának teljes hiányára utal

    ezzel áldásom rád!!!!

    élj abban amit másoknak kívánsz és sohase tudjál belőle mexökni!!!!

    legyél bérrabszolga egy drágalátos kapitálistapista esztergányos műhelyében (ahol te csak trapézmeneteket esztergálhacc $7,05/h – tax „bérért” heti max. 37,5 h műszak)

    ami majd csilingel a zsebedben (ez József Attila) a K. Pista meg pofánröhög

    rebetli tökig

  • Kedves Elemér! A wishky nem gyümölcs-, hanem gabonapárlat. Szatmári kóser nagyon ok – de nem azért, mert magyar földön terem. (Úgy tudom, a penyigei „nevenincs” szilvából lekvárt főznek, pálinkának jobb a besztercei, mert magasabb a cukorfoka. )
    B79 szerint, ami egyszer nem sikerült, az nincs. Ikaros után kár volt annak a sok hülyének próbálkozni – repülni se lehet ezek szerint.

  • Kenny

    Köszönöm az emberi szavakat.
    Szeretnék én is őszintén válaszolni, tisztázni sok félreértést.
    Csak kicsit későbbre halasztanám, most éppen nem vagyok a legjobban.

    Sajnos tegnap bedurrant a fülem, már egy ideje fájdogál, de nem igazán értem rá vele foglalkozni.
    Így aztán szépen felszakadt – úgyhogy a fáradtság mellett még ez is, rettenetesen bír fájni. Így is el kell mennem holnap is melóba, mindegy hogy vasárnap van e. (sokan vannak akiknek ünnep, vasárnap, az mindegy – mint egészségügyhöz kötődött személy is nyilván tudod)
    De ma este, mielőtt hazajöttem beugrottam dokihoz, kaptam is fejemre, persze kaptam szépen antibiotikumot is.

    A koronás járvány pedig még csak most van beindulóban errefelé.

    Csak annyit, mert ez fontos – az Almát miért is gyűlölném – neki is leírtam, félreértések elkerülése végett, nem a személye érdekel, hanem a jelenség amit képvisel.
    Feltételeztem róla, hogy amúgy mint képzett, intelligens személlyel ezt tudatni lehet vele – de sajnos nem. Sok minden hiányzik hozzá az általános műveltségéből, így fanatikus egyistenhívő, amit tagad.
    Szóval hogy az Alma milyen tévedésben és megtévesztés világában él, az az ö baja.
    De az már nem, hogy sajnos – szerinte – csak az az igaz, amit ö gondol a világról.
    És ebből az alapállásból, bárkit lesajnál, megítél, és bizony, anno, amikor módjában állt el is ítéltetett.
    Bár ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát. Van más sok hasonló mondás, nem sorolnám fel.

    Az ilyen személyek a diktatúrák szürke eminenciásai – a trollokra pedig magasból teszek, hiszen előbb utóbb kiderül, hogy kik is valóban – de kit érdekel?

  • Margitka!

    Nekem is címezheted amit mondani akarsz …

    talalom
    2020 március 21
    4:34 de.

    Nem idézem, tudod Te mit írtál és miért.
    Légyszi ne mis-másold el amit állítok, és abból már csak „kis csúsztatással” visszájára is fordíthatod az állításomat.

    Tudod Te nagyon jól, hogy nem „valamiféle ideológiák” ellen vetem fel a mondandómat, hanem a Marx által kiagyalt társadalmi gyűlölet, megosztás, egymásra-uszítás ideológiája ellen.
    Így aztán könnyedén aljas hipokratikus „félre-hallással” le lehet vezetni, hogy gondolatok ellen küzdök.
    Innentől simán engem megvádolni gyűlölködéssel. (persze nyilván bárkit – BÁRKIT – aki nem osztja a fanatikus hitedet)
    Dehát a kommunista/szocialista/fasiszta rendszereknek ez a fogása.
    Ezt egyetemi szinten tanítják, ugyanígy itt Brazilban, mint anno Magyarországon,

    Gratulálok, Nagymesteri szintre értél Te is, a meghazudtolásban, ebből kifolyólag a valóság alapvető kicsavarásában!

    Mégis csak félre értettelek, azt hittem Te nem vagy vallásos ….

  • „tisztelhölgyeimésuraim”
    2020 március 21
    4:37 de.

    Kis sunyi disznó … – rögtön féltek, hogy még konspirálásba kezdenek a végén – azok akik emberi hangnemben is tudnak beszélni

    Előbb megosztani, hogy utána egymásnak lehessen ugrasztani – de nyilván csak akkor ha nem követi a pártunk és népünk egy az úton balladáját. Miért nem maradsz a Thürmer oldalon…?

    (Te egy idióta troll vagy fiam)

  • Margitka!

    Nosza írjál már egy cikket a „mindenféle ideológiák” védelmében.

    Tudod, amit én „gyűlölök”
    Tudod, a mondataimat előbb alaposan kifordítva, utána aztán a valóság ellenkezőjét állíthatod, hogy én gyűlölködök.
    Söt még azt sem, mert azt egy percre se mered leírni, hogy az úgynevezett „dialektukus marxismust” vetem meg.
    Kifordítva azt állítod, hogy személyeket gyűlölök! (merthogy amikor vitatkozni merészelek, akkor személyekhez címzem amit mondok).
    A legaljasabb, legmocskosabb gyalázat az ilyen vádaskodás, mert így nem kell megvédened a Te állításod, mert egyszerűen azt mondod, hogy én Gyűlöllek!

    Jól vagy Margitka?

    A fanatikus iszlám hívők nem viselkednek ennyire csalárd módon.

    Elszemélyesítitek a vitát, mert az álláspontodat, a HITEDET nem bírod tényállással megindokolni
    Ez a vallás Margitka!
    A legfanatikusabb fajtájából. Így hívják – ezt vallod.

    Fanatikus „keresztény” prédikátortól halottam, hogy ö nem védi Istent, mert istennek nincs szüksége védelemre.
    Te nézz utána, hogy viselkedik egy fanatikus iszlamista, ha meg mered kérdőjelezni Mohamed „szentséget”?!

    PONTOSAN ÚGY MARGITKA, AHOGY TE, AMIKOR VALAKI MARX „SZENTSÉGÉT (TÉVEDHETETLENSÉGÉT) KÉRDŐJELEZIK MEG;
    Igen ölni tudna érte .. sajnos ez jött le, mert ha azt a személyt aki a vallásod nem fogadja el, azt személyében megveted.
    Akit meg közmegvetés kategóriába lök a HATALOM, azt nyugodtan meg lehet ölni.
    Na nem most, hanem abban az időben, amikor a MUNKÁSPÁRT volt a hatalmon

    (Igen így volt ez a katolikus inkvizíció idején, a Horthy fasiszta/terrorista időszakban is – úgyhogy kéretik nem azzal igazolni bármely gyűlölet társadalmát, hogy mások is ezt tették)
    Ebből következik bizony, hogy Orbán félfasiszta NER rendszerének nem a MUNKÁSPÁRT az alternatívája
    tetszik tudni? – vagy soha nem fogja már pipiskélni?

  • Orsós Elemér Egyébként vettem a repülőtéren egy flaska Bolyhos „ágyas” birspálinkát, de nem nyerte el a tetszésemet az sem, időnként aperitifnek használom.

  • Orsós Elemér

    talalom
    2020 március 21
    6:03 du.
    Kedves Margikra, tudom hogy a „viszkik” különféle gabonákból készülnek, sőt az amerikai bourbon legfőképen kukoricából, ezért is írtam megkülümböztetően gyümölcs pálinkákról! A Penyige környéki „nevenincs” szilvát pedig már jópár éve fajtavédetté tették „Nemtudom szilva” néven, amiből igénytelensége, szaporasága, kellő cukor tartalma és megbízható bő terméshozama miatt mindent főznek, viszont a szilvák királya, a Besztercei sajnos Magyarországon már csak nyomokban található, mert kitalálták hogy, igényessége miatt nem korszerű fajta. (Azért vagyok ilyen nagy „szilva szakértő”, mert nyíregyházi barátommal évente nótóriusan bejárjuk kedvencünket a Szatmár-Bereget, amit minden természet- és emberbarát számára kötelezővé tennék még a környező országoktól való elájulása előtt! 😀

  • Orsós Elemér

    Kenny
    2020 március 22
    8:16 de.
    Kedves Kenny, nem szabad nagy nevű iparilag gyártott „pálinkákat” inni, csak olyat amilyeneket a barátod dugdos, mert magának főzött! 😀

  • Orsós Elemér Hát kedves Elemér, kaptam itt egy kedves szomszédtól házi készítésű nyers whiskeyt (poitin, 65%-nál kezdődik), de a nyelvemet sem dugtam bele, jól mutat a gyűjteményemben. Egy életem van csak. Ott Biatorbágyon még régen kaptam törkölyt egy kollégámtól, még mindig nem gyógyult meg a nyelőcsövem az égési sérülésektől. Azóta óvatos duhaj vagyok. 🙂

  • Kenny! Tudod, hogy nem vagyok a rövid híve. De a szatmári kóser nem mar, csak selymesen szétárad a melegség, nincs bűze, csak egy halvány szilvaemlék-illata.
    Egyszer főztünk házilag (mára elévült, negyven éve volt). A telken szedtük össze a szilvát. Kizárólag az érettet – rohadtat nem – tettük a cefrébe, KIMAGOZVA! Lett egy 200 literes hordó cefre.Azt a férjem kétszer főzte le – az egészből 10 liter lett.A hegybéliek csóválták a fejüket: micsoda pazarlás! Kijött volna belőle akár 30-40 liter is! Az se volt kaparós, se büdös. És ittam már egészen penetráns wishky-t is.

  • Voronyezs
    2020 március 21
    4:13 de.

    szerettem volna egy rövidet küldeni a „zengjük a dalt…” ban de lejárt a szavatossága… Einstein zseni, pont!

    azt „a” bizonyosat ő is és őt követve én is GRAVITÁCIÓ nak nevezném?

    de nincsen szakálla sem meg nem lehet belőle szentháromságot formálni és még sok minden mást sem !!!!

    a libákat én leginkább saját zsírjukban ropogósra sütve annyi sóval, hogy kiérződjön!

    egyébként nagyon hasznos és nagyon buta lények manapság új szövetségük van: METOO (I never ever!!!)

    és már sikerült nekik sok (talmi?) „sikert” elérni…

    fenntartom, hogy hogyan… és a töltött libanyak… és a sütőm készen áll… nem alkuszom

    üdv.
    Arkagyij Rajkin mondta(?) válámi ván Einstein után szabadon

  • Találom. Hát a Haig Club erősen denszeszes, de ez nagyon ritka. Viszont jól mutat a polcon, szép kék üvege van. A három éves fiatalok tudnak durvák lenni, olyat már nem is veszek. A teljes gyűjteményhez sokat vettem ami dísz, soha nem fogom meginni. Ilyen örök darab lesz a Haig Club is. Valamilyen pancsolt szemetett ihatál, amít whiskynek hazudtak. Hamisítják mint minden. Mível nem vagyok rasszista, ha hozzájutok szatmári szilvához megkóstolom, de most hirtelen nem tudom hol juthatnék hozzá. 🙁

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    Gabriel
    21/8:45

    Jó lesz ha még időben megtudod, hogy a Marxizmus, mint bármely más tudományos, világnézet, illetve . r e n d s z e r . nem a te, az én, vagy bárki más szubjektív, mi több; v o l u n t a r i s t a . kívánsághangverseny szabályai szerint működik, illetve fejti ki a hatását, hanem az egész, az abban bemutatott és kimutatott történelmi-materialista szükségszerűségek önálló, vagy egymással kölcsönhatásban érvényesülő, k o m p l e x . megnyilvánulásai és hatásmechanizmusa révén.

    Mint ahogy Charles Darwin sem csak kitalálta a biológiai evolúciót, hanem tudományos alapossággal tárta fel az azt mozgató rendszer törvényszerűségeit. Ám attól még, hogy ezt a maga korában forradalmi tudományos organizmust őróla nevezik darwinizmusnak, még nem jelenti azt, hogy az ebben érvényesülő törvényszerűségek sokaságát ő irányítaná. Az elméletet gyakorlati tapasztalatok által megalapozottan, mint azt Karl Marx is tette, csupán csak . ú t j á r a . b o c s á j t o t t a, ami nem azt jelenti, hogy mint bármely más fejlődőképes, tudományos szisztéma ne szorulna némi további korrekciókra.

    .

    Más:
    Ami pedig a te elegáns megszólításodban számomra használt „disznót” illeti, engedd meg, hogy én meg téged egyszerűen csak szarnak nevezve viszonozzam az itt egyedül csak terád oly jellemző penetráns modort…

  • Gabriel
    2020 március 21
    8:18 du.

    a személyi higiénia hiánya, az ami nálad mindennek az okozója: a színuszaid is a tested része és azokat is tisztán kell tartani, bármi áron, ha nem akkor van ez a fülgyulladás meg ha van orrsövényferdülésed és polipod ami lehetetlenné teszi mindennek megvalósítását és látogatni hozzáértő orrfülgégészt és ha kell késsel kalapáccsal és vésővel de megoldani a természet tévedéseit

    addig is tömény sós víz oldattal mosni az orrodat belül vannak erre olcsó de jhatékony gyógyászati eszközök

    dehát aki demokrata és nem képes szocializálódni az így jár

    tökig betli

  • Rodeo11
    1:20

    Igen, igen, igen ! O.K.

    🙂

  • Voronyezs
    2020 március 21
    4:13 de.

    bocs, egy szó kimaradt: a gravitációs kölcsönhatás csakis akkor képes műxeni amikor van inertia

    ha ellenállás lenne akkor lenne minden „grizi”

    egyébként én Madách szavait használom olyan eccerűke és tudományos a Luci Feri meg ugye a fény (luce (latin) = fény)

    üdv

    innen a demokráciából,

    most éppen katonailag, fegyverrel „tarcsák fel” mert különben a „tömeg” inertiája már régen…. szóval „azok” is a Rábán eveznének a SZOTT üdülőhajójukban

  • Rodeo11

    Azért azt mégse mondd kötéltáncos, v.tetőfedő ismerősödnek, hogy pl. tod’mit?: . ÁLDJON MEG TÉGED A GRAVITÁCIÓ ! 😀 😀 😀 😀

  • Gabriel Kedves Gabriel Én szeretnék beszélgetni, de valljuk be, a jelen pártállami szekértolók nem azért járnak ide. Kárörvendve nézik, ahogy az ellenzék (szerintük) marja egymást, szerintem vitatkoznak. Nem lehet két egyforma ember egyforma nézettel, mert akkor Rodeo szavaival élve egységsugarú robotok, mint az itt éljenező orbánpártiak. Elhinném, hogy nekik tényleg minden szép és minden jó, mindennel nagyon megvannak elégedve, de ilyen nem létezik csak ha már kimosták az agyukat.
    Így sajnos teljesen elfogadhatatlan a tömjénezésük.
    Az már érdekesebb, hogy az ellenzéket miért osztják egy kalapba, mikor van ott minden, a kommunistától, nácitól, liberálistól, gondolkodó jobboldalitól és középen lévőktől ezer árnyalat. Megkockáztatom, igazi Istenhívő is, aki undorral fordul el a Pápa gyalázásától. Még azt se mondhatjuk, hogy mind utálja a diktatúrát, hiszen a kommunisták és a nácik azt tartják az egyetlen élhető életformának. Nekik nem is igazán tudom mi a bajuk a mai Magyarországgal, hacsak az nem, hogy nem ők a diktátorok. Ilyen nagy feszültség mellett nehéz is beszélgetni, hiszen a legapróbb ellentmondés, félreértés robbanást okozhat.
    No most. Nekünk itt egy jobboldali, kereszténydemokrata liberális párt vezeti az országot, egész jól, ha nem is tökéletesen. Most éppen új kormánylesz, de a vírustámadás miatt szűnetelnek a tárgyalások. Már akkor, mikor idejöttünk is ők voltak. Biztos ide jövünk, ha nácizmusra, kommunizmusra vagy Orbánizmusra vágyunk? Aligha.
    Az már hab a tortán, hogy Gyurcsány rossz EÜ politikája miatt jöttünk el, sosem titkoltuk. A már más kérdés, hogy ehhez képest ami ma van, az még elviselhetőbb volt.
    Itt van néhány „jobboldali”, aki gyakorlatilag csak gyalázni tud minden ellenzékit. Azokkal mit lehet beszélni? Bodával? Jurasekkel? Tóth Péterrel? stb.
    Hiszen aki liberális (emberséges ember), az elmebeteg, műveletlen, utálja a családját és az országát, minimum hazaáruló szemét rongy. Ezekkel miről lehet beszélni? Utána élcsodálozással néznek körbe, mikor a tizedét visszakapják annak, amit mondtak. Ott tartunk, hogy nyíltan hirdeti, élvezkedésből jár ide gyalázkodni. Ez normális emberi viselkedés?
    A vallásról van véleményem, de nem értem mitől dicsőség hinni valamiben, amiről semmit nem tudunk. Rendben, kényelmes mindig máshoz imádkozni, és amikor nem sikerül védve vagyunk, mert Isten nem úgy akarta. Ez nekem nem dicsőség, erre senki nem lehet büszke. Nehogy már kevesebb legyek, hogy nem imádsággal értük el amit elértünk. Semmivel sem jobb ember azzal, hogy a templomban ül. Nem kizáró ok, de nem is szükséges. A mennyországban már azért sem hiszek, mert érdeklődés hiányában már rég megszűnt volna. Gyerekek kívételével SENKI nem juthat be, csak protekcióval (utolsó kenet).
    Ha veszed a fáradtságot és elolvasod hét részes cikkemet a whiskyről, szerintem sokat megtudhatsz rólam. Nem biztos, hogy érdemes. Chris valami érthetetlen ok miatt még nem törölte ki. 🙂 Van benne hiba, de összeségében nem rossz. A kommentek azután mindent elrontottak.
    A vasárnapi munkával nekem soha nem volt gondom, minden munkahelyemen volt hétvégi munka. Egyetlen sérelmem, hogy anyagilag nem hajlandók honorálni. Aki otthon mereszti a fenekét minden hétvégén, annak természetes, hogy más dolgozik érte hétvégén. Nem szép, de hát emberek vagyunk.
    Nem tudom, Almát gyűlölöd e vagy nem, de ahogy írsz neki, az nem a szeretett hangja.
    Füledet sajnálom, de jobb mint egy koronavírus. Érdekesen túldimenzionálják és alulértékelik egyszerre. Gyógyulj meg, betegen nem egy életbztosítás megkapni ezt a dög vírust.
    Szerencsés voltom miatt (nyolc éve nem kell dolgoznom házon kívül), félig védve vagyok. Furcsa, de éppen azért mert nem kell dolgoznom, szinte biztos megkapom a vírust, hiszen feleségem egyszer-kétszer biztos hoz haza a kórházból, van ott bőven. Meglátjuk. Sosem volt életbiztosítás az EÜ-ben dolgozni.
    Egyébként ez egy jelentős off beszélgetés, ilyenért már sokszor kikaptam. Legtöbbet a zenei beszélgetésekért. Valahogy a magyarok nem tudnak csak a politikáról beszélni, ha beszélgetésnek nevezhetjük egyáltalán. Minden más OFF. Sajnálatos, de hát végül is, ez egy politikai lap. Itt nálunk az is csodálatos, nem beszélnek politikáról. Amit tudunk ismerőseinkről politikailag, azt a Facebook megosztásaiból tudjuk. Soha nem kérdezték a vallásunkat, pártállásunkat. Pedig kiváncsiak az idegen országokra, megosztásainknál sűrűn kérnek fordítást, magyarázatot. Balga nép, nem tudják látványosan utálni a másikat? Gyógyulj meg, nem várhattam amig meggyógyulsz, mert bezár az oldal. Nekem meg nem jelenik meg valamiért ha szólnak hozzám.

  • Voronyezs
    2020 március 21
    4:13 de.

    majd a Cenz Ura eldönti beengedi e ezt a sokadik kiegészítést

    „minden tudományos kutató egyszer eljut arra a pontra, amikor már a technológia pillanatnyi állapota miatt ő már nem juthat tovább, nem hatolhat mélyebbre adott kutatása (a projekt) tárgyában, bár érzi, hogy kell ott lenni még tovább is megoldásnak. Ilyenkor kerül előtérbe a szubjektum, az ember, aki önvigasztalásként a maradék eszközeivel fogalmazza meg magának a pillanatnyi “kudarc” okát…”

    szerintem agyon van ez komplikálva, olyasvalamit keres ami az orra előtt hever de nem látja, mert ő „azt” keresi…

    a gravitációs kölcsönhatás az inertia révén azokban az anyagi részecskékben amiket mi „még” nem is tudunk észlelni mozgást azaz változást változások végtelen sorozatát hozza létre és a legegyszerűbb deriváltakból a mi általunk eddig szintén nem észlelt legbonyolultabb deriváltak alakulnak ki a végtelen időben és a végtelen térben mi magunk is ennek az anyagi mozgásnak vagyunk részei és termékei…pont

    megjegyzés asztrofizikusok mindenfélével hülyítik az egységsugarút aki még annyit sem ért hozzá mint az asztrofizikus maga, márminthogy 150 milliárd fényévnyire most észleltek valamit (erre én mindenféle nemi szerveket szoktam ordibálni!!!) ott most ebben a adott időpontban valószínűleg semmi sincs mert az információ 150 milliárd földi év alatt ért ide az észlelőhöz és az azóta eltelt időben bármi történhetett …

    „There’s a galaxy hurtling towards our Milky Way that could wipe out life on Earth”…Even though the galaxy is 63,000 light years from the Milky Way and currently heading away from us at a rate of 250 miles per second, it is set to eventually slow down and head back towards us….” stb… egy hsz ehhez egységsugarú szava:
    Nah, don’t worry.
    Americans will send Bruce Willis to divert its trajectory….
    …And yet, accurately predicting the weather just 4 days from now is still just an illusion….

    pagát uhu

    az én hsz-em ehhez: ott most bacchanália van a kis krampuszok a hurikkal heroinoznak rap music ra, és milyen ragyogó?

  • A feltetelnelkuli es munkanelkulli alapjovedelem vilagszerte probalkozasai telejes veget erte hivatalosan.

    De mind az itteni szakertok akik azt vitattak, sot meg az emlitett es idezett „hires szakertok” allitasaiban sem jelezte senki, a leheto leg-alapvetobbet, hogy honnan, kinek a zsebebeol es munkajabol, vagy tulajdonabol eredhetett volna mind az a penz ?????????

    Ne FELEDD !!!!
    Az allamnak NINCSEN penze.
    Csupan azt szor ertelmetlenul amit a teremelo, dolgozo adofizetok zsebeibol kepes ki zsarolni.

    A Magyar allam 100%-os tulajdonossa az MNB-nek, ami alapjan persze kepes szines-papirt nyomtatni, amit neha meg WC papirnak sem volt leheto hasznalni.

    De meg azon esetben is valakinek a zsebebol, munkajabol kell fizetni a papir es fetek arat is.
    Amivel tobbe kerul nyomtatasa mint vasarlo erteke!

    HA valakinek, barkinek letezne valami rendkivulli ragyogo otlete, hogyan leheto elerni valamit, barmit termelo munka-nelkul, remelenem probala ki elsonek.

    Persze nem a magyarorszagi multbeli modszerek modjan.
    Manapsag az buncselekedett mar ottan is.

  • Bendeguz79
    2020 március 22
    4:35 du.

    grizi te gazdaságtudományi szuper…i, szóval arról a szóról hallottál (te agylúdtalpas szerencsétlen seggfej), hogy:

    profitmargin ?????

    na annak számarányát az overhead terhére lecsökkentve annak a benefitjére aki azt valóban létrehozza

    na abból, te pudvásagyú…

    nem az állambácsi, aminek tényleg nincs semmije mert a kapitálistapistáék ellopják adókedvezmény formájában, amit a FED fedez számukra…,

    most éppen nulla vagy aközeli a terhük…

    zokogjál grizi hogy tönkremegy a Steve Job, Zuckerman, Rotschield, IMF, Goldman Sachs

    az egységsugarú USA dolgozó meg: sucks

    (persze tény az is nincs szocializmus, és az valakiknek nagyon jó)

    zöld rebetli tök ultival

  • Voronyezs
    2020 március 22
    2:35 du.
    imádlak!

    erről a légibalett táncosról jut eszembe a Garcia Lorca ban mondták barátaim a szünetben (Hattyak tava volt aznap)
    fiatal balettpulykák mondták Alícia Alonso nak (ő tovább volt színpadon, mint a Lakatos Gabriella) hogy ők (mármint a pulykák) átlibbennek, meg tipegnek és hasonló szakszavakat erre Alícia megjegyezte: én -gyermekeim- lebegek

    neki mesélhettél volna gravitációról

  • Orsós Elemér

    Bendeguz79
    2020 március 22
    4:35 du.
    Kedves Bendeguz, nagyon makacs(vagy érthetetlen) vagy! Már ezerszer tisztáztuk hogy, a magyar állam nem tulajdonosa az MNB-nek! 🙁
    Idézet a 2013. évi CXXXIX. törvényből:

    „1. A Magyar Nemzeti Bank jogállása, elsődleges célja1.

    § (1) A Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a Központi Bankok Európai Rendszerének, valamint a Pénzügyi Felügyeletek Európai Rendszerének tagja.
    (2) Az MNB, valamint szerveinek tagjai az e törvényben foglalt feladataik végrehajtása és kötelességeik teljesítése során függetlenek, nem kérhetnek és nem fogadhatnak el utasításokat a Kormánytól, az Európai Központi Bank (a továbbiakban: EKB) és a
    (3) bekezdésben meghatározott esetek kivételével az Európai Unió intézményeitől, szerveitől és hivatalaitól, a tagállamok kormányaitól vagy bármilyen más szervezettől, illetve politikai párttól. A Kormány vagy bármilyen más szervezet tiszteletben tartja ezt az elvet és nem kísérli meg az MNB, valamint szervei tagjainak befolyásolását feladataik ellátása során.”

    Van még 81 oldal, de ez a lényeg!

  • Kenny

    Jelentős mértékben osztom a világról alkotott nézeteid.
    Mily véletlen, (vagy talán nem is az) hogy ezt kezdeti beszélgetéseinkben nem is tagadtuk.
    Amin viszont túlléphetnénk (vagy inkább értelmezhetnénk) a vallás témája.
    Kezdetektől arról beszélek (az a nézetem) hogy mindenkinek van vallása.
    Mindenki hisz valamilyen általa elfogadott értékrendben, ezen az alapon rendezi be az életét.
    Az is aki azt állítja magáról, hogy ateista (istentagadó) Könyörgöm mit is tagad?

    A vallás szó nem valami szervezetet jelöl, hanem a személyes vélekedést, az az amit megvallasz.
    Ott Irföldön már világossá válhatott volna, hogy a religion és FAITH nem ugyanaz!

    A hit, vallás majdnem olyan mint a „vallatás” hiszen vallod, hogy mely fajta értékrendet követsz, mikben hiszel.

    Ilyen értelemben értelmezzük a vallást egy VALLÁSNAK.

    IGEN, ÉN IS VALLÁSOS VAGYOK, HISZEN EZERSZER LEÍRTAM, HOGY CSAKIS AZ EGYÉNI SZABADSÁGJOGOK CSORBÍTATLAN ELISMERÉSÉT, AZ ILYEN TÁRSADALMAK FELÉPÍTÉSÉT ÉS MEGVÉDÉSÉT TEKINTEM AZ EGYETLEN LEHETSÉGES ÚTNAK AZ ELŐREVIVŐ JÖVŐ SZEMPONTJÁBÓL. Érted? – az emberiség BÉKÉS jövője szempontjából.

    Minden, ami ennek ellentmond, nem hiszek benne. Nem hiszek abban, hogy diktátorok megmondhatnák, hogy nekem mi a jó.

    EZ A HITEM. – TEHÁT HÍVŐ VAGYOK ÉS VALLÁSOS

    Sajnos ezeket az értékek ostorozzák itt „jobbról – balról”
    Jobbról balról pocskondiázzák egymást, de azt aki nem áll bele ebbe a hazugságba meg tudnák fojtani akár egy kanál vízben.
    Hiszen görbetükör vagyok számukra, az igazság pedig a legnagyobb ellensége a jobbos-balos ideológiáknak.

    PONTOSAN EZÉRT NEM IS TUDOM SOKSZOR MIT KERESIK ITT, HISZEN BÁRMI TÖRTÉNIK A VILÁGBAN, VAGY MAGYARORSZÁGON, A FANATIKUS VALLÁSOSOK RÖGTÖN POLITIKAI HARCOT KREÁLNAK BELŐLE.

    NEM VÉLETLENÜL HASZNÁLOM AZOKAT A KIFEJEZÉSEKET SZÁMUKRA, AMITŐL VISÍTANAK MINT A MALACOK.
    Ha ne fájna a fülem nagyot röhögnék ezeken a marxista trollokon, aki szerintem csak egyetlen egy, de több néven, és több e-mail címen fertőzi a környezetet (egyike ez a hölgyem-uram)

  • Rodeio

    Kösz a jó-tanácsokért
    Kiválogattam belőle ami jó, és azokat megtartom.
    Nekem nem esik nehezemre

  • Rodeo csatlakozva a balerinák súlytalanságához.. Aki ült már balett előadáson az Opera első sorában, az mindig meglepődve tapasztalja, hogy ama tipegő orrában, az a spiccdugó, mennyire képes ott is kopogni… Jajjjj… Na de tényleg nem ez a lényeg, hanem az ; hogy talán

    mégse véletlen az, hogy az oroszban még a hattyú is lebeg(y)…

    Ergo, a csodálatos Csajkovszkíj balett címe is a lebegést

    szimbolizálja, amikor a Lebegyinoje ózero címet viseli…

    Namost egy abszurd:ugyanott próbálna csak meg egy . g r a v i d

    balerina 😀 lebegyni azon a híres tavon…. Ez max a víz alatt

    menne nekije,de az meg nem vóna célszerű még akkor sem ha igaz,

    minden folyadékba mártott testnél csökken a gravidáció, és marad

    a lebeg(y)és,azonban ez már korántsem lesz egy esztétikus élmény

    Mán’bocs! ) 😀 ((((((((((((((((((

  • Rodeo 2,30 és 3,18 egy szóra még visszatérve a nagy klasszishoz, Einsteinhez:

    Azért az se semmi, sőt óriási, hogy most – asszem’66 évvel – az ő halála után egy ezer méter mély bányában feketén-fehéren nyert bizonyítást az általa pusztán csak gondolatban, illetve számításokkal . k i m u t a t o t t . gravitációs hullámok létezése…

    Bizony ugyanez a helyzet a marxizmussal a tudományos szocializmussal. Az is, egyelőre csak még búvópatakként vesz részt az emberi nem, mint nagy rendszer fejlődésében… De, hogy hat, ill. pontosabban, igazolja klasszikus megalkotói számításait. Ennek is nap mint nap bizonyítva láthatjuk létezését (gazdaság, történelem, természettudomány, fejlődésmechanizmus, stb.)…
    Másfelől, amikor a konzervatív jobboldal ennek a búvópataknak csak a csörgedezését is meghallja, azonnal epét hány, köpköd és vagdalkozik… Mi más ez a heveny allergiás roham, mint a marxizmus gyakorlati létezésének és működése kiváltotta ellenhatás megnyilvánulása? – Nem akartam használni az igazán ide illő és releváns, r e a k c i ó , mint jelzőrendszer kifejezést… 😀

    Üdvöslégy!

  • Rodeo11

    ÉS, hogy milyen viszonylagos a zsenialitás, közismert, hogy Einstein mennyire szeretett hegedülni.
    Egy alkalommal Amerikában – Chaplin visszaemlékezése szerint – egy társaság vonósnégyessel szórakoztatta nehányad-magát, ahova a nagy „mestert” is bevonták, aki óriási elánnal készült és az ő hegedűstudásához méltóan még a szívét és a lelkét is beleadta. Csakhogy a muzsikus kollégái enyhén szólva se találták annyira élvezhetőnek az általa nyújtott „művészi” teljesítményt.
    De hát mit is mondjanak egy világhírű tudósnak, aki meg volt győződve a maga nyújtotta gyönyör szépségéről is. Aztán egy hirtelen jött ötlettől indíttatva, már egy jó óra elteltével, felkérték, hogy most „pihenjen egy kicsit” és majd az alatt legföljebb mással pótolják az ő hiányát… Először nem akart kötélnek állni, hogy ő nagyonis bírja, aztán lassan a felesége segítségével mégis sikerült rábeszélni, mire szegény, bár sértődött arccal, de kénytelen kelletlen végighallgatta a pótlással kiegészített kamaraegyüttes az övénél sokkal profibb örömzenéjét…
    Hiába, ki ebben, ki meg abban jó, ami nem azt jelenti, hogy a saját örömünkre(!) ne játszhatnánk éjt napallá téve, ha szomszédok is úgy akarják… Sőt, minél többet! Mert kodály jól mondta: legyen a zene mindenkié. 🙂

    Na,csao!

  • Gabriel A vallást én szigorúan Isten hitre vonatkoztattam most. Ezzel a vallással sem lenne semmi bajom, ha nem avatkozna folyamatosan bele az életembe, életünkbe. Nem tudom hagyni.
    Leginkább mint írtam, a legnagyobb gond, hogy különbnek hiszik magukat a nem hívőknél. Okuk nincs rá, de hírdetik vadul.
    A vallás illetve a közvetítő egyházak éppen szembe mennek az elveinkkel. A szabadsággal. Viszont nem lehet szabadság útmutatás nélkül, mert azonnal átcsap szabadosságba a legtöbb embernél. Ez nekem feloldhatatlannak tűnik. A saját erkölcsi iránytű nem mindig mutat jó irányba.
    Sok mindent tanultam ír földön, nem igen vevők rá magyarhonban.
    Egy ilyen fórum nem is alkalmas ennek tökéletes megbeszélésére.
    Nem tudom annak elmagyarázni miért jó valami, ha nem tapasztalhatja meg. Ő nem láthatja a különbséget, nekem meg nem, vagy nem akarja elhinni. Még az általam legjobban tisztelt olvtárs (remélem barátom) sem hajlandó elismerni, hogy igazam lehet, pedig valamiért jobb itt élni mint ott. Minden érvemre az a tromf, hogy ott is van ilyen. Lehet, a végeredmény mégis ég és föld.
    Annak pedig oka van.
    Hiába mutatsz görbe tükrőt, semki sem szereti nézni magát benne. Te sem, én sem. Minél durvábban próbáljuk igazunkat erőltetni, annál nagyobb lesz az ellenállás. Az ember csak attól tud tanulni, akítől akar. Az egész magyar kommentelés félrecsúszott, kéne egy reset gomb.
    Itt nyolc év alatt nem kaptam gyalázó szót, sőt!
    Addig ott is marad az elmebaj, hogy az embertelen illiberalizmust valló egyedek minden alap nélkül gyalázzák azokat, akik megpróbálnak ember maradni. A szeretett jegyében gyaláznak mindenkit és mindent, ami érték. Közben szorgalmasan harácsolnak, verik a családot, képmutatnak és harsogják a demagógiájukat.
    Ha az megunja és visszaszól, akkor máris Ő a hibás már Mohácsért is.
    Itt a honlapon én egy rongy, ingyenlő hazaáruló ember vagyok többen biztosítottak róla, így biztos igaz. Még egy liberális ismerősöm szerint is, aki tulajdonképpen megszakította velem a kapcsolatot, mert nem értettünk két témában egyet.
    Itt a szomszéd vallásos házaspár kérésére Karácsonykor nyolc napon keresztül név szerint kiemelve imádkoznak értünk a székesegyházban, mert ilyen csodálatos szomszédokat álmodni sem mertek. Akkor most mi van? Most erre varrjak gombot.
    Gondolom most is írtam vagy húsz félreérthető dolgot, aki akar az talál harmincat is. Mit keresünk itt? Gyakorlom a magyar nyelvet, szereztem néhány barátot és sok ellenséget.
    Nem utolsó sorban megerősítést, hogy soha ne menjek végleg vissza, örüljek, hogy megszabadultam. Sajnos.
    Még annyit, szerintem Magyarországon nagyon kevesen olvastak Marxot vagy Bibliát. (Én bevallom Marxot nem, Bibliát igen). Ha olvasták is, nem értették meg. Nem tudom elhinni, hogy egy ember aki olvasta és érti a Bibliát, az képes ezt a rezsimet elismerni és támogatni. Akkor sem, ha „Gyurcsányozással” próbálja bizonyítani az igazát. A szocializmus és a kommunizmus nem Marx miatt mondott csődött, hanem az emberi gyarlóság miatt.

  • Valaki allitani probalta soraival:

    ” A szocializmus es a kommunizmus nem Marx miatt mondott csodott, hanem az emberi gyarlosag miatt.”

    Amint mondatad fogalmazta, az valo, hiszem Marx reg alaulrol szagolta gyepet mielott barki „gyarlo” kovetoje is probalkozott volna azt alkalmazni.

    De a tagdhatalan teny, hogy nem a kismadarak a fakon, hanem az altala nyujtott modszereek alaklamazoi, ill. elvtarsainak a leheto leg-kegyetlenebb, hatalom es verszomjassagai okozta.

    De mifele normalis ember probalkozott volna barmi kegyetlen modszerek alkalmazasaival tarsadalmak es a kozossegek teljes tonkretetelere?????????????

    Oszinten am, talattal valaha is, ha valoban „tanultad” allitasod szerint, barmi logikus, estelmes es mukodtetheto otletet is abban ??????????????????

    Hiszen semmit nem is igert ami jobb es boldoagbb elet-remenyet is tartalmazott volna valah.
    Csupan tarsadalmi pusztitast !

    Annak csupan pusztulas lehetet az eredmenye!!!!!!!

  • Meztelen a király!
    USA1bol éloben megy a tvn, h boritanak mindent!
    Kinyitjak a hatarokat is, mert nyilvanvalova vált, h a gazdasag bedontese feleslegesen nagy ar a virus elleni vedekezes teren!
    Vissza a termelésbe!

  • ORSOS;

    Nem ertheto, hogy vajon mit probalsz allitani amikor listazod ismet azt a Parlamenti torvenyt az MNB jogallasnak leten ismet???

    Hiszen mar azt tisztaztuk a multban, hogy a magyar allam a teljes tulajdonossa.
    Hasonloan ,johu a US-nak nem lretezik „jegy-bankja. Az Federal Reserve System az nem bank, es nem a US tulajdona.
    Azt ellenezted amig Gabrial nem jellzte neked azt, aztan azt elismerted.

    Az MNB a magyar allam tulajdona volt alapitasatol,a Horthy idejetol, nemi valtozo korulmenyek alapjan a mai napig is 100%-ban.

    Olvasd ismetelten az adatokat.

    https;//hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_Nemzeti_Bank

    „Felepitesi Szerkezete” alatti cikkeben tisztazva:

    „A Magyar Nemzeti Bank Reszvenytarsasag mukodik. Tulajdonossa (reszvenyesse) a Magyar Allam)”.
    Miota Magyarorszag az EU tagja, az MNB a KBER tagja.
    Azt szogez le az altalad listazott torveny, nem a tulajdonozasat.
    Az tisztan jelentve a Wikipedia altal is.

    Ha ketelkednel probalj es vasarolj valami reszvenyeit !

  • VORONYEZS;

    Szertnelek megkerni, hogy HA lennel hajlando es kepes kerlek adjal nemi alatamaszto adatoka a Marxizmusod, szocializmusod „tudomanyos alapjanak” alatamsztasan.

    A „gazdasag, tortenelem, termeszet-tudomany fejlodesenek mechanizmussait”, mint hivatkoztad.

    Igazad van abban, hogy ma „lathatjuk annak eredmmenyeit”, inkabb rettenetes kudarcait, mondanank inkabb a celzatos pusztitasait vilagszerte minden altalad listazot vonalokon.

  • AZÉRT,a feltétel nélküli alapjövedelem szerintem is egy
    v o l u n t a r i s t a, vulgárdemokrata fantazmagória.

  • 1. Kenny!Ne szívd mellre! Akinek negyven éves korára nincs ellensége, nézzen körül, csinált-e egyáltalán valamit az életében…
    2. Gabriel! Hívő ateista vagyok – erre szoktak vérszemet kapni a házhoz járó hittérítők. Úgy tűnik meg kéne beszélnünk, melyik kifejezésen mit értünk. Ajánlom pl. az általad oly dühvel emlegetett politika (politico görög) eredeti jelentését: az állam irányításának módjára tett ajánlat.Kicsit módosítva: közügyeink irányításának módja. Ebben mi a bűn? Addig jó, amíg a harc politikai – ha átengedjük a zsigerinek a terepet,itt is lennének, akik boldogan akasztanának, lincselnének.
    Marx 150 éve az akkor fennálló rendszert bírálta – elsősorban gazdasági szempontból. (Egyszerűsítve: a termelőerők fejlődése szétfeszíti a nemzetgazdasági kereteket. Globalizáció – megvan? A túltermelési válságok az árutermels )

  • Jé, el se küldtem…
    Mindegy. Szóval: a túltermelési válságok az árutermelés természetéből adódnak – ezt fel kell váltania a szükségletekre való termelésnek, ami viszont a magántulajdonosok miatt nem lehetséges – ezért kell a termelőeszközöket köztulajdonként kezelni. KÖZtulajdonként, nem ÁLLAMI tulajdonként. (Ennek módozatait próbálgatjuk 150 éve: váltakozó sikerrel.)
    Nem emlékszem már pontosan hol, de Marx egy helyen azt írja: elemzése adott időre és helyzetre szól. Ha tételeit a változások figyelmen kívül hagyásával, dogmaként kezelik, az lesz elmélete halála. Pünktlich bekövetkezett.
    Mit ajánlasz ezzel szemben Te? Folytathatjuk a Magyarok-on.(Általam nyitott face oldal, várok minden vitázni akarót.)

  • Kenny
    2020 március 21
    1:41 du.

    Ez ROPPANT érdekes !
    Nem tudtam hogy a Whiskey és a Whidky más és más italt takar !
    Továbbmegyek : mindig is kevertem az írásmódját neki !
    (Bár lenne most a kezem ügyében egy flaska Viszki, hogy leöblítsem meglepetésemet 😀 😀 😀 …De csak jóféle törköly van.)

  • Ferenct
    2020 március 19
    5:03 du.

    Tégedet még annyira sem kérdezett senki,
    mégis idejársz osztani az észt.
    Holott a fejedben a rakomány csak lepkefing.

  • Orsós Elemér

    Bendeguz79
    2020 március 23
    9:02 du.
    Ha észre tudnád venni a törvényben előforduló ellentmondásokat és logikai bukfenceket, akkor rájönnél hogy, az MNB-nek C S A K üzembentartója az állam, mert beleszólási joga csak annyi van, mint a gyenge kutyának a szaporodáshoz!

  • Orsós Elemér

    Voronyezs
    2020 március 24
    5:51 de.
    Egy zseniális diplomata veszett el Benned! 😀

  • Voronyezs
    2020 március 23
    6:56 de.

    mivel az a cikk is már 6 napos ugye…muszáj mondanom:

    Einstein zseni, pont…!!!

    imádja a zenét mert az egy humán matematika,

    ugye a fülkagylónk az egy tökéletes mértani sorozat szerint változó átmérőjű kürtő amely a mértani sorozat szerint felépülő zene (mást is zenének próbálnak eladni de az „tévedés”) befogadását teszi lehetővé…

    az lett volna a csoda, ha nincs gravitációs hullám és fénygörbület de ezt bebizonyítani a ma rendelkezésre álló eszközökkel… és mégis sikerült

    magam részéről a kapitálistapistáék kapálózásán és trolljaik heveny hisztériás rohamain derűsen mosolygok amely egetverő röhögésben nyilvánul meg …

    és attól „ezek” felhangokat gerjesztenek de azok is a fizika törvényei szerint mértani sorozat… pedig „ugyanezek” már megpróbálkoznak más rendszerrel is… de az meg -ugye- kakofónia (magánhasználatra én az „o”-t „i”-re szoktam modulálni… az meg olyan Rossz Inni az volt még csak egy vidám szakács a sevillai borbélyban az a jelenet amikor megérkezik az őrjárat és a Réti Dodi volt Almaviva és felmutatja a döbbent patrulla nak DAS RING -et az „mindent visz”)

    van egy (a sok jó között) emberi tulajdonság, ami Einstein hegedülésében nyilvánult meg -többek között- azt hallja amit már olvasott egyszer hiába nyekereg a szárazfa…,

    és az én zeneprofesszorom mondta: akkor értékeljük igazán a harmóniát amikor egy hamis vonóhúzás félresiklik és rádöbbenünk, hogy „az az átkozott” harmónia milyen jó is vala lévén

    üdvös és nagy hatalmas köszönet

  • Bendeguz79
    2020 március 23
    9:20 du.

    grizi a Föld kering a Nap körül elliptikus pályán ugye?

    namost bizonyítsd be te amit én kértem már soxor dehát tudásod nyenyere és nincsen veleje

    megsúgjam??? „azért” nem érvényesül (de ezt nehogy eláruld nekik)
    mert kapitálistapistáéknak van petrodollárjuk ami most éppen a Goldman Sachs (szerintem sucks) szerint akár $10/barrell -re is modulálhat és akkor kihűl (más szóval megmurdel) majd ha Trump Lee Donald Duck & ….a vésztartalék védőálarcokat le lesz képes gyártatni kies USA ban és nem Kínának könyörög, hogy legyenek gyorsabbak, mert …

    szóval a petrodllár az EXXON $70 es overhead je mellett ilyen $10 es környezetben rideg hullává válik amit el sem tudnak temetni mert sem temető sem krematórium nincs elég és a NÁTÓCSA nem képes szétlőni

    eddig világos?

    szóval ezért lelkem grizi 1,53 quadrillio derivatív (= debt) már nincs az yacht ami el tudna vele úszni a Bahamákra ELSŰLLYED!!! MAGÁTÓL (MÁS SZÓVAL -HA ÉRTED- IMPLODES)

    BRUHAHAHA

    & makk terített durchmarsch

  • Kenny
    2020 március 23
    9:43 de.

    barátilag köszönet és üdv!!!

    a bibliában sok sok Marx van Jézus volt az első hirdetői között… a TERMÉSZET TÖRVÉNYEINEK EGYIKE A DIALEKTIKUS MATERIALIZMUS

    sokan nekiállnak tagadni — oszt ….dagadt orrukat levakarják a falról

    ryewhyskey???

    találom teszi „helyre” (én meg hozzáteszem tyutyutyú) bende grizit mondván: nem állami hanem „köz” és nem magán hanem: „köz”

    de a grizi sem nem lát lát sem nem hall mert troll

    ilyen karácsonyi imák alatt szoktam elgondolkodni miért is nem tudok imádkozni?

    csak így tovább

  • Találom Dehogy. Egy-két barát megér egy tucat ellenséget.

  • Bendeguz79
    2020 március 23
    9:20 du.

    választ várok grizi az alábbi idézetre EZ MÁR VALÓBAN PAGÁT UHU

    miért?

    This Is Why Americans Are Scared To Death Of Being Tested For The Coronavirus

    How would you feel if you received a bill for more than $34,000 after being tested and treated for the coronavirus?

    most erre mit mondasz? de mondd te rohadt troll bele a macskám seggébe

  • Voronyezs
    2020 március 23
    6:56 de.

    ki írta? Camus, Shakespeare, Feuchtwanger? nem mindegy?

    Dante Alighieri in Il Infernoez

    eis:
    …”The Indispensable Country never sleeps, not anyway until the bars close.

    It is more like Rome than most know. Many blocks away in Shaw, come night, a black transvestite of 230 pounds waits in the bushes. He is built like a running back and wears a thong bikini and size 15 high heels. He is soliciting customers for…it is better not to ask for what.”

    ez már a pagát uhu, valóban

  • Geyza Mert nem olvastad a cikkemet. Ejnye.
    Az írek háromszor párolják és nem füstölik, Ők az eredeti ital gyártói whiskey-nek írják. A skótok kétszer párolják, és átengedik a füstöt az árpán malátázáskor, Ők whiskynek írják.
    Az USA-ban gyártott italok szintén whiskey névre hallgatnak, bár gyártási módjuk eltér az ír italtól. A világ többi részén a skót módszert használják és az írásmódját is átvették. A kiejtése egyaránt „viszki”. Az ír és a skót ízvilág ég és föld.

  • Kenny
    2020 március 24
    4:30 du.

    Me egy barbár vok :)))))))))))))))))))
    De legalább megiszom mindegyiket.Feltétel nélkül.

  • Kenny
    2020 március 24
    2:42 du.

    Annál is inkább,
    mert egyáltalán CSODA hogy születnek barátságok:

    „Akivel barátkozni szeretnél, hallani sem akar rólad.Aki viszont veled barátkozna, messze elkerülöd.”…./Géjjza/

  • Geyza Az emberek szeretnek barátságokat kötni.
    Kanadából két barátom is lett, egyikkel már találkoztunk is, a másikkal napi kapcsolatban vagyunk családostól, ha majd enyhül a légkör meglátogatjuk.
    Rodeoval is lehet beszélni ám, ha kihagyjuk a politikát (mondjuk nem egyszerű).
    Öt személlyel találkoztam is itt a KMH,-ról, és csak kettővel hidegültünk el. (Nem zárok ki a jövőben még egy találkozást egy „célszeméllyel”). Több volt a félreértés benne mint az ok, de így alakult.
    Az viszont szomorú, hogy az ötből három már elfordult a KMH-tól, mert megunta a hangnemet
    Mondhatjuk náluk elérték a trollok a céljukat?

    Az, hogy barbár vagy nem baj, lényeg nem vagy rasszista, és mindet megiszod. 🙂

  • D.Bernstein
    2020 március 19
    1:25 du.

    Ha te MAGADRA gondolsz amikor a „lényeget” emlegeted,
    akkor ne csodálkozz hogy senki nem akar megfogni téged.
    Még a végén elkapnánk valamit hehehe

  • D.Bernstein
    2020 március 19
    1:25 du.

    Kéremszépen én úgytudtam
    hogy szoptatni a nők szoktak, javíccsá’ ki ha tévedek.
    Legalábbis a minap ezt lelkendezted itt, mint napi attrakciót.
    Most meg kiderül hogy Gábornak hívnak.
    Hát fene tudja..izlések és pofo..izé családok…