Húsvét 2020

2020 április 12 7:43 de.56 hozzászólás

Nem ilyen Húsvétra számítottunk. De néhány hónapja az új évtizedről sem gondoltuk azt, hogy majd így alakul. Idén legtöbben család nélkül, egyedül, vagy csak nagyon szűk körben töltik a Húsvétot. A közös ebédet, vacsorát  és vendéglátást felváltotta a laptopon vagy telefonon keresztül történő kapcsolattartás. Szombaton láttam, hogy szomszédom édesanyja megjelent lánya háza előtt és kint, az udvaron találkoztak — biztonságos távolságban egymástól. A másik szomszéd kabátban ült egy székben a ház előtt egy teával a kezében, míg barátja két méter távolágban a másikban, saját forró italával, amit otthonrol hozott magával. Igy fest a vendéglátás 2020-ban.

A koronavírus, a járvány által okozott példanélküli korlátozások és tilalmak, illetve a karantén egy különösen csendes Húsvétot eredményezett idén. A naponta változó, járványhoz kapcsolodó adatok pedig felettünk lebegnek kísértetiesen. Kanadában vasárnapra több mint 23 ezer a fertőzöttek száma és összesen 653-an haltak meg. Naponta átlagosan 1.100 és 1.500 között az új fertőzöttek száma. A két legnépesebb tartomány (Ontario és Québec) közötti határon ellenőrzést végeznek. Québecbe más tartomány lakosa csak sűrgös ok miatt utazhat be, a legtöbb esetben viszont a tartományi rendőrök visszafordítják a látogatót.

A csend szokatlan jelenség az egyébként hangos és sürgű-forgó világunkban. Az első időkben kényelmetlen változás. Nincs hova rohanni, nincs vendéglő, söröző, bevásárlóközpont, terasz, fesztivál, koncert, sétálóutca, turistanegyed, bulinegyed, konditerem ahol extrovertáltan élhetünk és pénzt költehetünk. Manapság — legalábbis Ottawában — csupán élemiszerboltban, patikában és a benzinkútnál vásárolhatunk. És az utóbbi esetében hosszú sorbanállásra számíthatunk mielőtt egyáltalán beengednek az üzletbe. Az ember jól meggondolja, hogy tényleg szükség-e van valamire, vagy inkább csak a vágyról van szó, amit leküzdhetünk. Az útakon nincs forgalom — olyan mintha mindennap egy különösen csendes ünnepnap lenne.

Míg korábbi életünkben dolgoztunk, dolgoztunk és dolgoztunk egyre hosszabb órákat, sokunk azért, hogy aztán egyre többen költhessünk olyanra ami szerintünk jobbá teszi életünket, talán nem is vettünk már észre, hogy életünk valóban az állandó és nem igazán reményteli körben futásról szólt. Ez a világ és életmód váratlanul összeomlott. Jó életet és örömöt most másképpen kell szerezni, illetve ezek a fogalmak átértelmezésre várnak. Nem tudni még, hogy pontosan hogyan fest majd a társadalom a járvány után.

Azon kívül, hogy manapság sokkal lassabban élünk, tényleg több csend vesz körül minket. A csend pedig az önreflexióra és önelemzésre, az egészséges ideiglenes befeléfordulásra ad lehetőséget. A megszokott életünktől elvonultunk — igan, kényszerből. A magyar társadalom jelentős része nem vallásos és nem hisz Istenben. És a Húsvét nem csak mint fontos családi ünnep, de mint a tavasz és a természeti világ újjászületésének ünnepe idén mintha hamis csengésű definíció lenne. Mégis, reflexió után felfedezhető mindannyiunk életében és társadalmunkban az élet természetes születési, halálozási és feltámadási ritmusa.

Kalkuttai Teréz anyát egyszer egy újságíró arról kédezte, hogy mi számára az ima. Erre azt mondta Teréz anya, hogy az ima a hallgatás. Erre természetesen az újságíró rákérdezett: ha az ima a hallgatás, akkor mégis mit mond az Isten? Egyáltalán mit hall, amikor imádkozik? Teréz anya válasza: Semmit. Ő is csak hallgat.

Békés Húsvétot kívánok olvasóinknak.

56 hozzászólás

  • békés húsvétot neked is Chris!

    ünneprontásként… ez egy kísérlet, meddig lehet „elmenni”… a nép szabályozásában… az utca érdekes képet mutat LCBO előtt tegnap a teljes háztömb körül többször kanyarodó sor, a HH ba nem lehet bemenni csak telefon vagy (mivel a tulaj ismer névszerint nyitott ajtón át dumcsizni milyen villanykörtét és milyen UV lámpát (az utóbbit javaslom mindenkinek a legjobb fertőtlenítő pláne ha ózont is termel ) szóval…a Nofrills be kilométeres sor bemenetelre benn a pénztárak megett amiket befalaztak… gyógyszertár is befalazva és szokásától eltérően lassú a kaja szolgáltatások ugye házhozszállítanak mert élni kell én nem rendelek semmit mert amit megrendeltem nem jön és nem is lehet tudni mikor

    azért látni kocogókat meg a gerléket és a mókusok is vidámak szegény kutyusokat sajnálom azok nem bántottak senkit

    el fog múlni bármi is lesz a módja a természet mozgásban van és lesz megoldás de valami olyasmit látok amit nem kellene mert nem is akarják, hogy lássam!!!
    AZ PEDIG A HATALMAS PROFITNÖVEKEDÉS

    rablómesével körítve hogy de a bank 2,70%-ot kínál kegyesen a megtakarításomért és ha én kérek akkor 29.75% ért adja vagy ugye a $C20 ért kínált fizetsig szóló kölcson a mafga kis 478% -os kamatával is nagyon aranyos a biztosítótársaságok is érdekes módon az ingatlanok…én ugyan az ajánlatból egyiket sem mert sok a lépcső és halálos lépcső csak leesni lehet róla, és 5szörös áron adják a sok kulipintyót mikor látom hogyan gányolják hát géppisztolyt ragadnék és a detached home(???) ok közötti „távolság” mikor normális országok lakóinak mutattam a légi felvételt el voltak ájúlva ez kaszárnya vagy börtön???? kérdezte

    NAGYON KELLEMES HÚSVÉTOT ÉS JÓ EGÉSZSÉGET

  • Christopher Adam

    Köszönöm szépen! Tegnap az LCBO előtt itt Ottawában is hosszú sor kigyózott az utcán, több mint egy blokkig húzódott el. Nem is próbálkoztam, bár szivesen vettem volna egy üveg rosét. Reggel nyolckor, pont nyitásra, megjelentem a Walmart előtt, remélve hogy akkor még csendes lesz…meg hogy elhasználom száz dolláros ajándék utalványomat. Nem jártam sikerrel. Mire oda értem, a bejárat előtti sor jó másfél órás lehetett. Feladtam és elmentem a Farm Boy-ba, ami egy helyi (kelet-Ontario-i) élelmiszerbolt lánc. Kiváló minőség, finom kenyér és pékáru, remek felvágottak, minőségi hús és zöldség-gyűmölcs, de magas árak. Ott csak tiz perces volt a sor mire bejutottam. El is ment 138 dollárom, de egy darabig semmit nem kell vennem.

    Keserves élmény most vásárolni, tehát már azért is jobb kerülni, ha lehet.

  • C.Ádám!

    Igaz és szép cikk,sajnos nem ilyen ünnepet képzeltek el egy országban sem,mi itthon a tévében közvetített misét,majd a pápai
    áldást néztük!
    Nemcsak Öntől,hanem az ujságokból is értesültem,hogy ott is sok a fertőzőtt,pláne,hogy az államok mellett(ahol sok fertőzött van) Kanada.
    Itthon és mindeütt próbálják óvni,segíteni az embereket tanácsokkal és persze konkrét intézkedésekkel.
    Itthon év végéig nem kell törleszteni a hiteleket,próbálnak új munkahelyeket teremteni,a rászorulókat (kis nyugdíjasok,kisjövedelműek)segéllyel is támogatják,valamint egyre több maszkot is gyártanak.
    intenzív kisérletek folynak az ellenszer megtalálására:
    több helyen is olvastam,hogy a felgyógyult betegek véréből,ami
    már ellenanyagot termelt,ill.sürgős esetekben már a véráttömlesztés is segít (több helyen éltek vele!!!!)
    Én sokat imádkozom,de még azok az ismerőseim akik nem vallásosak…..hiszek benne!
    Maguknak is kívánok békés szép ünnepet,jó egészséget kívánok!

    Boda Marcsi

  • Békés Húsvétot!
    Érdekes, magyarországi kisvárosokban (10-20 ezres lakosú) teljes a nyugalom az élelmiszer üzletláncokban. Pedig a környező falvakból is érkeznek az olcsóbb árak miatt. Az üzletláncok előtti parkolással van inkább gond, amióta Orbán országosan ingyenessé tette a parkolást. Emiatt a hétvégi pihenőnapokon érdemesebb menni vásárolni.

  • Ezt most találtam, megosztom itt igazodási pontnak:

    „Mit jelent valójában polgárnak lenni?
    Kiforrott ízlést, elmélyült kultúrát és hivatástudatot, anyagi függetlenséget, szükség esetén pedig polgári engedetlenséget.”

  • Akkor Mo-n jobb a helyzet. Itt is csöndesek az utcák – ahogy a képeken látom, mert immár 1 hónapja ücsörgök idehaza. De a Belvárosban lakó nővérem is mondja (telefonon), hogy bezártak az éttermek, eltűntek a turisták,alig van forgalom – lehet szellőztetni végre. Neki az utcára nyílnak az ablakai, onnan látja.
    A fiam tegnap betolta nekem a közeli hipermarketet, a mellette lévő trafikkal együtt, úgyhogy háborús készletek tetején ülök. Ő mesélte: nyolcan-tizen várakoznak, hamar bekerült az üzletbe.Hanem a választék érezhetően szűkült – kértem, hozzon 2-3 negyedkilós túrót, de csak egyetlen egy volt. Szeretem a túrót tejföllel, cukorral finom desszert, sóval meg piritóson kiváló vacsora, ráadásul pár hónapig eláll a mélyhűtöben. Nem kapott mazsolát -úgy látszik Húsvétra sokan sütnek mégis kalácsot, kuglófot. Nem volt a kedvenc holland keménysajtom se – hozott trappistát,lehet hogy az egészen ehető fajtából. Viszont hozott a kedvenc sonkámból – sötétre füstölt sertéstarja. Igaz, a tavalyi 1600 forint helyett 3200 volt kilója,de gyanítom, vírus nélkül se lett volna olcsóbb. Nagyjából ilyen ütemben mennek föl az élelmiszerárak már kb. 2 éve. „Rezsicsökkentésről” sincs hír – pedig hát az olajárak…
    Mindeközben a bukott WC árus, jelenleg gazdasági főtanácsadó és kamarai elnök azt mondja: annyian mentek/ mennek tönkre, hogy a kormány ezzel nem tud mit kezdeni…
    Hááát, ez jutott nekünk a hivatalosságoktól a tavaszünnepre. De szép az idő, süt a Nap, és itt vagyunk egymásnak mi, szülők, testvérek, orvosok és mentők, szemetesek és buszsofőrök, vízszerelők és erőművesek – ismerősök és ismeretlenek. Mindközönségesen – magyarok.

  • C.Ádám!

    Nálunk itthon az idősek csak 9-és 12 óra között vásárolhatnak a fiatalokat kiküldik(ezzel persze minket védenek)ami jó,de ha több helyre drogéria,patika,élelmiszer üzlet …stb. kell menni akor bizony rohanni kell…..
    Itthon is állítólag nagy a tömeg 9 előtt,így a fiatalabb többség délután vásárol..

    Drizari!
    Én Pesten élek!
    Annak azért van előnye,hogy a parkolás ingyenes lett(aki keres az talál helyet)mert így a tömegközlekési eszközökön be lehet tartani a munkába,vagy máshová igyekvőknek a biztonságos 1,5-2 méter távolságot!Az észlény…Karácsony belátta(maszkban utazott egy buszon),hogy csúcsidőben ezt nem lehet betartani!
    Mind a fiataloknak,mind az időseknek alkalmazkodnia kell egymáshoz ebben a rendkívüli és bejéz helyzetben!

    Olyan nincs,hogy mindenkinek jó legyen….!

  • Békés Húsvétot! („…hogy legyen béke már, hogy legyen vége már…”)
    Chris! „Légy erős, légy erős, és erősítsük egymást!”
    5780.niszán 18.
    Szerettel, Bernsteinék.

  • Köszönjük Chris!

    Viszont kívánom; a szerkesztőségnek és olvasótársaimnak is!

  • Bekes es egeszseges minden-napokat a szerzonek es minden olvasonak.

    Ahh, a csend, ill. a csokkent zaj, forgalom es az elet minden mas allando es megallasnelkulli rohamjai.

    Talan a vilagnak kelett is ez a kis le-lassulas, talan pihenesnek is veheto.
    A termeszet mindeg, mindekeppen a folenyben van. Az e,beriseg csak nem hajlando azt figyelembe venni.
    A sajat onzo erdekeinek az uldozese mindeg, mindenek folotti.

    De ez alakalommal a csend, a varakozas az imperative napi-rend.

    Talan hajlando lenne az e,beriseg oriasi zome azt majd emlekeiben tartva elni, miutan ennek a jarvanynakm vege??

    Ismerve az emberi termeszetet,az alig hiheto am !

    P.S.
    Halas koszonet egy politika es gyulolet-mentes cikkert.

  • Boda,

    ez itt nem Pest, itt a vásárlók elől foglalják el hétköznap a parkolóhelyet, ami az övék lenne a különben (egy órán túl) fizetős parkolóhelyen.

    A bevásárlókocsikkal nem gyalogolhatnak kilométerre, áttologatva forgalmas (jelzőlámpa nélküli) úttesteken, hogy aztán az egy-két hétre vásárolt cuccokat bepakolják a csomagtartókba.

  • Boda,

    hogy értsed is: ez a parkoló azért lett fizetős az egy óránál tovább parkoló autóknak, mert a vásárlók elől foglalták el a helyeket. Velük lett tele a parkoló, és a vásárlók nem bírtak beállni.

    Most újra velük van tele, és a vásárlók nem bírnak beállni, hogy a bevásárlókocsijaikból bepakolhassanak a csomagtartókba. Ez a parkoló a vásárlóké, a Spar fizeti az önkormányzatnak a területi díjat. Ráadásul az se bír leparkolni, aki az ügyét intézné a kormányirodában.

    Így érted már, Boda?

  • Tartok tőle, Boda így se érti. Képtelen fölfogni, hogy Orbán olyasmiben intézkedett, amihez halvány fingja sincs, kivette az intézkedés jogát az önkormányzattól. Ezzel kibaszott egy csomó emberrel, ahol se villamos nem jár, metró és trolibusz sincs, a távolsági buszokon meg állva amúgy is tilos az utazás.

  • Mindenkinek Boldog Húsvétot!
    Mindenkinek Békés Pészahot!

    Én kérek elnézést, h Boda azt hiszi, mások az ő „tárgyilagos” leírásából ismerik meg a bp-i viszonyokat!

    Kérném, h az általa leirtaknak csak a felet fogadják el!
    Azt, h melyiket, azt magukra bízom!

    Orbán közpénzből repülőgépszám hozott be védőfelszereléseket. Egy resze eltunt a koztulajdonbol. Megváltoztatta köztulajdon-jellegét!
    Majd felbukkant az interneten horror áron rendelhetően….
    A kisrésze bekerült az egészsegugyi es allamigazgatási- rendszerunkbe.
    Bár igaz, hogy megfelelo minosegbiztositasi igazolasok nelkul!
    Vajon kié az ebbol adodo halottak utáni felelósseg?
    Az elkoveton kivul azoke, akik hatalomban tartják! Az elvakult támogatoié is!

    A satoraljaujhelyi bortonben beuzemelt maszkkészitőgépen gyártott maszkokrol nem is lehet szabványigazolasuk, hiszen arra meg modjuk sem lehetett! (Szerintem nem is tokolnek vele….)
    Viszont nagymennyisegben ajandekozott Szerbianak es Horvátonak vedofelszerelest.
    (Ami számomra elfogadhato, bár a nacionalista, soviniszta orbani hangoztatott elvekkel szembe megy!
    A „magyarok először” elvét saját maga hazudtolja meg!
    Mindenképp el kell számoltatni sokak szerint tételesen a kifizetett, átvett, szétosztott felszerelesek darabszámával es minosegevel, felelosseget vallalnia a nem mefgfeleo minosegbol adodo halalesetekkel,….
    Elgondolkodtato! Lehet benne rácio? Vegig kell gondolni!

  • Lazításképpen:

    NDK-ban született, tanult és szerzett diplomát a Potsdami egyetemen, s csak 30 évesen kap lehetőséget fellépésre társadalomkritikái miatt. Egy év múlva megpattan, szüleit sokáig vegzálja a kommunista rezsim. 36 évesen 1990-ben fölveszi a Dan Lucas színpadi nevet, és beindul amerikai karrierje. 64 évesen 2018 végén jelentkezik a német The Voice Senior első évadjában, amit megnyer. Nézzed és hallgassad első előadását a vetélkedőn:

    http://www.youtube.com/watch?v=pAb3ZNFwkkE

  • Kellemes Húsvétot mindenkinek.
    Boldog azt hiszem senkinek sem lesz. 🙁

  • Drizari
    2020 április 12
    3:21 du.

    Csak kibaszológia az egész.
    Az önkormányzatok ellen.

  • Zúg a traktor,szánt az eke.
    Elvtársnö.Permezethetek e ?

    /Régi locsolkodó-vers,de azé nem ANYIRA régi 🙂 /

  • Nna.Világosan látható hogy alkohol-közeli állapotban leleddzek hehehe..még a „permetezhetek” szót is fordítva írtam.
    Végül is…nem rossz az arány :
    1 rövid kommentben 2 hejje sírási huba.Dehát Husvét van vagy mi.
    Ilyenkor aki nem iszik, az meg is érdemli 😀 😀

  • Szemlekörútra indultam, ellenőrizendő, szófogadóan betartják-e a lakosok a kijárási korlátozás előírásait, és a kirándulóhelyek látogatási tilalmát?

    Azt nem tudtam eldönteni, hogy Orbán Viktor tekintélye miatt, vagy egyszerűen a saját jól felfogott érdekük miatt, utam során alig láttam egy-két utcai járókelőt.
    Bizonytalanságom erősíti, hogy amerre jártam, mindenhol Fidesz-barát önkormányzat és lakosság. Oka a történelmi múltban ered.

    Szóval, a népek kerítésen belül, néhol tüsténkedtek a kertben, egy bácsi, szájmaszkban hajtott ki kis-traktorján a faluvégi portájáról. Megmosolyogtam, mert esélye sincs úton csellengővel találkozni.

    A benzinkutak és a nemzethy dohányboltok nyitva, utóbbiak előtt mindenhol 3-4 fős kisebb csoportosulás. Mellettük elhaladva nem tűnt egyértelműnek, hogy sorukra várnak, vagy kvaterkáznak. (trafikok szeszes-italt is árusítanak)

    Hat-nyolc falun áthaladva beértem a megyevárosba, annak is óvárosi részébe. Sehol nem állítottak meg, a téren sem, ami közkedvelt turista célpont. Pár gyalogos egymagában haladt céljuk felé, arcukon szájmaszkkal. A turisták parkolója üresen, hamar be is faroltam merőlegesen, hogy lássam kiszállás nélkül is a csodás épületeket. Míg láttukon merengtem, néha elment előttem megállás és utas nélkül egy-egy autó. Az egyikben a sofőr szájmaszkot viselt.

    Kis pihenés után megnyomtam a startgombot, és elindultam visszafelé egy másik úton. A települések hasonló képet mutattak, egy lélek se az úton. Érintettem egy szociális otthont is, valamikori uradalmi kastélyban gondoznak időseket. A gyönyörű kovácsoltvas kerítésén belül mozgást nem láttam, a kapuján se láttam kifüggesztve vörös plakátot, talán elkerüli őket a járvány.

  • BODA MARCSI irta;

    „Olyan nincs hogy mindekinek jo legyen.”

    SENKI olyan nem letezhet aki mindenkit boldogga es megelgedette tehetne, modja azt „jo”-nak.

    Csupan ami mindeki lehetoseget korlatlanul biztosithatna a sajat boldogsaganak uldozedere es annak lehetosegere.

    Amikor mindenki szabadon megtalalhatja azt amit velne „jo”-nak, a sajat hatarozata alapjan.

    Egyszerubben mondva, mindenki elzalogosithatalan jogait garantalva.
    Bar mi is lenne „jo” barkinek is a sajat dontese alapjan, abban nem lehetne korlatozva senki es semmi vilagi erok alatl. Fokent nem az allamhatalom alatal !!!

    Hat hogyan is lehetne barmi allamhatalom ami mindenkit boldogga tehetne????

    Hiszen mindenki remenye, boldogsaga teljesen mas !

  • Drizari
    2020 április 13
    8:02 de.

    Sok hülyeséget látni:
    Áll a fószer magában a járdán,
    közelben-távolban egy lélek sem.
    De azért a fején van az arc-maszk.
    Hátha a tavaszi szellő rásodor egy virust.

  • Boda Marcsi
    2020 április 12
    11:26 de.

    És még ez állítja magáról hogy főiskolát végzett.

  • Drizari!

    Akinek kocsija van az ugye pár méterrel odébb is el tudja cipelni amit vásárolt?,mint azok is akiknek nincs és hazáig viszik…..mint én is!
    Amúgy a fiamnak is van kocsija,és nem Pesten lakik,de nincs ilyen gondja…..!A parkolás meg szerencsére at egész országban
    ingyenes,amit nem Karácsony Gergőnek,hanem a kormánynak köszönhetünk!
    Na ennyi a válaszom!

  • Geyza
    2020 április 13
    6:33 de.

    ez nagyon hajaz a grizi bömbölményeire…

    tehát:

    bizonyítékot ada vala a motórossz, hogy:

    a grizi nem csak „grizi” de alkoholistapista is…

    én most tettem a kukába a kiürült palackot a másik már várja sorát

    addig renonc és zöld rekontra piros negyvenszázzal tök rebetlivel

  • Drizari
    2020 április 13
    8:02 de.

    mondjacsak maga drizike, és mivel hajtatott ott körbe körbe mint a kerengő derfiss? Trabantja van-e? vagy roller?

    és ilyesmire pazarolni a drága lustálkodásra is jó időt?

    én megyek is vissza, hogy a másik oldalam is érezze a selymes lepedőt és bársonyos plédet

    a kóvidos statisztikák meg rettenetesen unalmasak a fele sem igaz, de olyan jól hangzik és tök népbutítás…

    majd írok még de abban lesznek receptek is főzőcskére itt reggebédhez a teveszakács aki Capra és ebből kifolyólag olasz… olyan pannírozási receptet adott nyeles birkaborda bepannírozására, hogy azonnal mind az összes ilyen fűszeremet kiöntöttem a lefolyóba, mert a pannír az zsemlemorzsa, tojás és só és semmi egyebet nem szabad belekavarni, mert attól olyan íze lesz amit én nem tudok szagolni sem de megenni sem..

    addig össznépi kártyajátékok (a grizi belefulladt a fürdőkádba részegen?)

    makk rebetli zöld renonccal és piros negyvenszáz rekontra

  • Mellesleg a fiam,ahogy tud segít vásárol nekem is,akinek azért nagy szerencséje ,hogy nekem nem mindíg kell segítség,mert én a belvárosban lakom és minden közel van….
    Persze van pár külterületen lakó barátnöm is,akinek főleg a gyerekei vásárolnak(kocsival),de eddig ők sem panaszkodtak,se a távolságra,sem parkolási gondokra!

  • a twitter és a többi szósál média tele van olyan hírekkel, amelyektől a szőr feláll a hátamon, UK, USA rendőrök zavarognak egészen olyan cselekedetig amelyben betörtek maszk és védőfelszerelés nélkül egy magányos férfi lakásába mert „valaki” (ez egy újabb STASI-IN-TRAINING-YOUTH szórakozása némely agysérves gyereknek) feljelentette, hogy nagy kavarodás van abban a lakásban

    és ez csak egy de olyan is előfordult a UK ben (nem is tudtam, hogy ilyenek?) hogy a rendőr csak úgy odament valaki bevásárló kocsijához és végigszemlézte mi van benne és megbüntette ha az ő szemlélete szerint nem alapvető cuccot talált a kocsiban

    a rendőr nem szereti a krumplit ezért megtiltja?

    ez már kezd túl sok lenni… a rendőrség és a katonaság nem tud semmit sem tenni tök föülöslegesek szétlőni nem tudják a vírusot az meg kiröhögi őket attól még idegesebbek lesznek és az eddigi tapasztalatok szerinti teljes sikertelenség bármely háborús fronton még frusztráltabbá teszi az egyenruhásokat akiket be kellene állítani utcát seperni és járdát javítani az legalább haszonnal járna és nem kapnák zavargásért a nagy fizetésüket

    tök rebetli az egész renonccal és piros rekontra

  • Drizari
    2020 április 12
    5:06 du.

    szóval ez mi? danlucas…az ki? mert egy árva szót sem érteni és a hangját sem hallani a ricsajban és azt sem értem a sok zsűris az miért ugrál fel?

    mi történt?

    mi volt a „mű” amit előadott? és mennyiért adta?

    szóval makk betli piros renonc és zöld durchmarsch rekontrával

    attól hogy valaki megszökött az NDK ból ahol politikai ellenálló volt (minek állt ellen???)

    attól még nem lesz „művész-kém” és ez jól látszik

    ez az az izé amit én nem fogyasztok

    honnan ástad ki? a dobálósban van ilyen kilószámra

  • Kenny
    2020 április 12
    6:32 du.

    kösz, de azért én megpróbálom (és mitaggyisten) sikerült… a boldog ság ség nak nek ban ben rá ré

    nem is olyan bonyi….

    ha van benned ilyen gén (boldogság és derű) akkor seccpecc ha most akarod kialakítani akkó’ bonyi

    de legyen inkább piros renonc és rekontra zöld rebetlivel és nem is merem kimondani mit mert a te általad leírtak után az nagy szégyen lenne…de asszem ez is hat (pontosan 6 sem nem több sem nem kevesebb én még nem voltam …szóval az sem addig kell csinálni amíg kattanik, amikor kattant akkó’ még egy pohárkával és azonnal rekontra lesz)

    azért egy kis boldogsággal megpróbálkozhatunk hátha mégis?

    kellemesen boldognak lenni az még exponenciálja is

  • Drizari
    2020 április 12
    5:06 du.
    húsvét hétfőn -számomra- ez marad és
    https://www.youtube.com/watch?v=XcsfDxojdV8

    és ez

    https://www.youtube.com/watch?v=SMbBYR_lplE

    kellemes és boldog húsvétot kívánok

    makk rekontra zöld rebetli és piros renonc

  • nagyon sok szeretettel és barátsággal a boldogság reményében

    itt egy hatalmas plágium??? vagy csak kooperáció két zseni találkozik
    Vivaldi 2 hegedőre írt a-moll concertjébe beleszeretett JS. Bach és megírta ezt amit most a minden idők legnagyobb orgonista zsenijével küldök még több szeretettel

    https://www.youtube.com/watch?v=JZdqtuY_FdU

    ez csak egy tétel

    és pagát uhu

    ez a másik tétel

    https://www.youtube.com/watch?v=1mQnDc8I6jU

    https://www.youtube.com/watch?v=1mQnDc8I6jU
    a 3 dikat keresd meg

  • Chris, nem tudok jobbat, de légy happy, és hordozzon a te istened a tenyerén, és a rosé hoz hallgasd ezt
    Performed on the Kleuker organ of Notre-Dame des Neiges, Alpe d’Huez, France
    DORIAN – DOR 90111
    [00:00] Prelude and Fugue in A Minor, BWV 543
    Chorale Preludes from Orgel-Büchlein
    [09:30] Nun komm, der Heiden Heiland, BWV 599
    [11:26] Gottes Sohn ist kommen, BWV 600
    [12:30] Herr Gott, nun sei gepreiset, BWV 601
    Trio Sonata № 1 in E-Flat Major, BWV 525
    [14:23] Allegro moderato
    [17:12] Adagio
    [21:53] Allegro
    Chorale Preludes from Orgel-Büchlein
    [25:27] Lob sei dem allmächtigen Gott, BWV 602
    [26:31] Puer natus in Bethlehem, BWV 603
    [28:33] Gelobet seist du, Jesus Christ, BWV 604
    [29:52] Der Tag, der ist so freundenreich, BWV 605
    [32:03] Vom Himmel hoch, da komm ich her, BWV 606
    [33:04] Prelude and Fugue in E Minor BWV 533
    [40:40] Partita on “O Gott, du frommer Gott”, BWV 767
    [56:30] Fugue on a theme by Corelli, BWV 579
    [01:01:30] Fantasia and Fugue in G Minor, BWV 542

    https://www.youtube.com/watch?v=BtU74rVa3Bo

    a boldogság bennünk van vagy sohasem létezett a derű és a mosoly az velünk születik és senki sohasem tudja kiírtani bármennyire igyexik!!!

    ölel valaki aki …az aki és minden jót kíván neked

  • Rodeo11
    2020 április 13
    7:02 du.
    ez Kenny nek ment

  • Rodeo11
    2020 április 13
    3:00 du.

    Az alkohó a zember ellensége.
    Méreg az ! Pusztítani kő, aholcsak érjük.
    Ha kiöntöm, környzeteszennyézést követek elfele.
    Mihát akkó a legjobb megoldás ? Megiszom s lebontom.

  • Rodeo11 Köszönöm szépen és viszont.
    Könnyű dolgom volt megkeresni, itt van a polcomon a többi átirattal együtt.
    Csak egy kis idő, mig előkerült a 160 J. S. Bach cd közül. 🙂

  • Drizari!

    Nyugodj le szépen ..mindenki örül az ingyenes parkolásnak,és különösen vidéken(!!!) a trolik,villamosok,buszok is természetesen járnak,de nincs tömeg csak azok( reggel és du.) utaznak, akiknek nincs kocsijuk és akiknek muszáj munkába menni,de most már nem tömegben !!!!és a nyugdíjasok meg csak 9-12-között!!a korlázozás miatt!
    Az emberek többsége helyesli az intézkedést,minden közvélemény kutatás (újságok,TV…)szerint is .Egyébként Karácsony is kénytelen volt meghunyászkodni,és a többség a lemondását követeli…..de ugye makacs,idióta „szívós” fajta……

    Te nem érted a lényeget,én szerencsére igen!

  • Geyza!

    Az,hogy én felsőfoku végzettséggel rendelkezem,az ugyanúgy igaz,mint ,hogy te egy szerencsétlen alkoholista vagy,amit itt be is ismersz…. a stílusodon,hozzászolásaidon !!!!!
    persze eddig is tudtuk…!!!!!

  • Rodeo11
    7 : 02

    Jómagam több-mint szeretem sőt, imádom Bachot és Vivaldit, és

    rendszeresen hallagatom is őket, de ahogy itt olvasom a

    KMH vitalap témáit és magam is részt veszek ezekben a

    polémiákban, sokkal ideillőbbnek, vitatémáink közepébe találónak

    érzem s a vita során ezért hallgatom a nagymagyar ugar hatalmas

    muzsikusának folyamatosan az odaillő 1943-as Concertóját, amely

    fantasztikus zenei világával adja vissza a XX.század I.felének,

    a Horthykor nyomasztó hangulatát – csak úgy mint József Attila

    költészete is tette. 🙂

  • Drizari!

    Ugye az sem mellékes,hogy „mint írod”kevés az idő? de ugye 1 óra alatt is be lehet vásárolni?…..
    Na erről ennyit!

    Egyébként a napokban(tegnap?)Geyzának szánt hozzászólásom sem jelent meg…amiben arra figyelmeztettem,hogy elégedjen meg a már
    meglévő „2 tojásával” akkor is, ha azok netán megzápultak….és ne kockáztassa az egészségét locsolással!
    Már a jószándékú humort sem kedvelik,közlik?…..

  • Boldog Húsvétot utólag mindenkinek!
    Ha már úgyis otthon vagyunk, érdemes megnézni a következő előadást:
    Éppen tíz éve mutatták be a Nyugat folyóirat körül íróként, múzsaként, feleségként és barátként szereplő nők sorsát feldolgozó előadást a Thália Színházban. Az előadásban elhangzik szöveg például Török Sophietól, Halmos Ilonától, Böhm Arankától, ahogy Holics Jankától is, olyan nőalakoktól, akiknek élete, munkássága ma már homályosan él a kulturális emlékezetünkben.

    Bíró Kriszta válogatta és szerkesztette a kordokumentumokból felépített szöveganyagot, ő maga is játszott az előadásban, partnerei Für Anikó, Hámori Gabriella, Kerekes Viktória és Lázár Kati voltak, később Gryllus Dorka csatlakozott a 2017-ig telt házzal futó produkcióhoz. A rendező Mácsai Pál volt, a zenét Kákonyi Árpád írta, az előadásban cimbalmon Szalai András játszott. Jó szórakozást:

  • DonGolo
    2020 április 14
    2:37 du.
    nem vagyunk ellentmondásban!!!
    degustibus non es disputandum

    rekontra tök betli makk negyvenszáz és piros renonc
    Palánkay Klára Judit a Kékszakállúban???

  • DonGolo Elismerve Bartók zsenialítását, elismerve, hogy a Concerto a XX. század zenéjének mérföldköve, azért Krisztushoz és Húsvéthoz mégis inkább Bach vagy Viváldi zenéje illik, még ha „csak” az átlagos műveik közül való is.

  • Rodeo&Kenny
    4:38 🙂 5:34

    Drága barátaim, kik gondoltok még a bolonddal,
    nektek írok most innen a tűzhely oldala mellől,
    ahova húzódtam melegedni, s emlékezni reátok.
    Mert hiszen összevegyült a novemberi est hidegével
    bennem a lassúdni s alig oldódó szomorúság.
    Emlékezzetek ott ti is, és ne csupán hahotázva
    rám, aki köztetek éltem s akit ti szerettetek egykor.

    [József Attila (Drága barátaim) 1937.]

    Egyetértve, az az igazság, hogy persze. Én aláfestő zeneként ajánlva a hazai és a KMH-s hangulatot próbáltam megfogni a bartóki világ „kissé borongósabb” hangvételével. Szerintem ugyanis a cukiskodás, ha jószándékot közvetítene is, de a negédes máz – különösen ilyen ölremenő viták közepette – nem ildomos. Egyébként az említett, cukormázas grillás émelyt ő maga is gúnyosan ábrázolja a műben amikor a Vígözvegy egyik nyákos, echte operettes részletét idézi be* a műbe.
    Summa summarum, nem az a művészet, amely mint sültgalamb, csak úgy beröpül a tátott szájba …

    .

    *Érdekesség; hogy Sosztakovics IX.,Leningrád Szimfóniájában – a háborús években – szintén ironikus célzattal idézi meg . u g y a n a z t . a negédesen fülbemászó dallamot, illetve részletet… Vajh miért is, hisz a két kortárs zseni [10ezer km-re egymástól] mégcsak nem is ismerte egymást. 🙂

  • UI./Kenny
    4:38 -hoz

    Az meg, hogy a húsvéthoz, illetve a „krisztusi” pészahhoz, mert akkor azt így hívták, melyik muzsika „illik”, az egyéni, vagy adott kor és az „adott egyház” kánonja diktálta ízlés dolga.

    Egy biztos, hogy akkor, az események sodrában azon a bizonyos széder-estén, amit az utókor nemes egyszerűséggel csak utsó’vacsoraként aposztrofál, ő és tanítványai max’-acapella(!!!) a dávidi zsoltárokat, vagy a (mózesi) törvényből idézett népszerű verseket citálva énekelhették, mert abból idézendő –> még az újszövetség könyvei sem íródtak meg csak jó, ha száz év múlva csupán csak csíráiban kezdtek meg-meg jelenni…

  • Bocs’ a Kenny-komment helyes datációja: 5:34

  • Nem szeretek sorozatokat nézni, szerintem lehet filmezni ütősen egy-egy témát 100-120 bemutatási perc alatt is, sok a példa rá. Jó, tudom, más műfaj a mozifilm és más a tévéknek szánt sorozat, de az internetes megjelenítés lehetőségének korában ennek jelentősége kezd elmosódni. Gondoljuk azokra a hatalmas faliképernyőkre, amiken olvashatod az e-mailedet, és nézheted a YouTube-ot is.

    A neten jelen vannak már a filmforgalmazók, ilyen a Netflix és a HBO GO is, a nézhető filmek mellett sorozatokat ajánlanak, sőt, maguk készítenek. Egyikük maradandó élményt és nézettséget produkált a saját készítésű Csernobil c. tíz részes rövid sorozatával.

    Rábeszélős ajánlásra kezdtem bele a Mayas MC amerikai spin-offba, aminél – magam meglepve – leragadtam. Nem is elsősorban a látványa miatt, a története se valami maradandó élmény, mint inkább a mai aktualitása miatt.

    Nem valamiféle múltban játszódó a története, a filmkellékek szinte naprakészek, mai autókat látni mai környezetben, a motorkerékpárok se old time replikák, a fegyverek is modernek éppúgy, mint egy kőgazdag háza és berendezése.

    Ami a következő rész megnézésére is kényszerített, az a szabad világot jelentő amerikai életben ma jelenlévő törvényenkívüliség és korrupció, valamint az állami hatalommal való lokális visszaélés. Emiatt egymásután ledaráltam mind a két évadot.

    Hogy mit összeszenvednek és erőlködnek!! Mi sokkal jobban csináljuk. Megválasztottunk kétharmados többségre egy pártot, és a ténykedésük annyira tetszik, hogy háromszor egymás után ugyanezt a (a sorozatbeli szóhasználattal élve) bandát választottuk kizárólagos törvényhozásra és kormányzásra!

    Pedig nincsenek choppereik, bőrmellényben se jár a miniszterelnökünk, mégis tiszta macsó viselkedéssel söprik el a tőlük eltérő véleményeket a parlamenti szavazógombjaik segítségével! Sőt! Még lőfegyver se kell nekik ahhoz, hogy valakit földönfutóvá tegyenek, vagy megszerezzenek gyárakat, erőműveket, uniós támogatási pénzeket! Fizikai kínzásnak se vetnek alá senkit, és börtönbe is legfeljebb azokat dugják, akik az engedélyük és alkotmányozási jutalék megfizetése nélkül próbálnak ÁFA-csalást elkövetni.

    A sorozat megnézése után az a benyomásom alakult ki, hogy mi sokkal jobban csináljuk a szabadéletű amerikaiaknál!

  • DonGolo Ha Te mondod. Majd tovább képzem magam.

  • Drizari
    2020 április 15
    5:26 de.
    és ehhez neked meg kellett nézned egy süsü teve sorozatot?

    ez már nagyon régen így van itt tőlünk délre (we the north) ott lőnek mert nem elég a 800 támaszpontra küldött csúzli és madárijesztő de a

    (ott vannak a világ legjei a legboldogabb is ott van)

    boldog lakosoknak is lenyomja a torkán a fegyverlobby,

    annyival kevesebb mekit eszik meg kevesebb NFL-t néz tudod a balettruhában tojáslabdát kergetők bukósisakban…

    szóval ez az igazi kaba réééééééééééééé

    negyvenszáz behemót tök rebetli makk ultimóka renonc és rekontra

  • Kenny
    2020 április 15
    8:54 de.

    te kis türelmes, elolvastad döngölő összest? és benne a….

    én addig lejátszottam egy renoncot rekontrával és piros terített rebetlit

  • Rodeo11 Nem ismerheti mindenki a zenehallgatási és olvasási szokásaimat. Azt se, hogy kevés zeneszerzőt tudnak nekem mondani, akit ne hallgattam volna már, aki elérhető. A tanácsa is elfogadható lenne, hogy hallgassak több Bartókot és Sosztakovicsot, ha nem hallgatnék már 37 éve.
    Mondjuk Bachot és Vivaldit negédesnek sugallni erős tévedés, ezért továbbra is tartom, hogy Húsvéthoz és Karácsonyhoz úgy tartozik Bach vagy Haydn, mint steakhez a vörösbor. Azt pedig, hogy Jézus mit hallgatott, azt senki sem tudhatja de nem is számít ez ügyben.
    Azt hiszem az én hibám, ha ilyen műveletlen tuskónak látszom. Így jártam.

  • Kenny
    2020 április 16
    8:51 de.

    a műalkotások befogadása (más szóval élvezetük) annyira szubjektív, hogy arról csakis eszmecserét lehet létrehozni, ami viszont nagyon jó dolog…

    de ez is mint a szerelem (érdekes az angolban a szeretet és szerelem egy azonos szó: love, míg a magyarban és néhány más nyelvben megkülönböztetik a kettőt, spanyol: te quiero az szeretlek, te amo szerelmes vagyok beléd)

    tök rebetli és zöld móka piros renonc és makk rekontra

  • Kedves Kenny 8:51

    Elnézést, de amikor Te állítottad azt, hogy húsvéthoz CSAK Vivaldi, vagy CSAK Bach ILLIK, akárcsak bélszínhez( 😀 ) is CSAK a vörösbor, jómagam akkor, és erre fel merészkedtem arra az arcátlanságra, hogy felhívjam szíves figyelmét mindenkinek, nemcsak neked, aki ezt elolvasta, hogy létezhet, sőt létezett és még létezik is az „élvezetnek” más, az érzelmin túlin, szellemi megközelítési iránya is, mint a megszokott, vagy bocs, ill. megrögzött. Tehát én, aki magam is Bach és Vivaldi-fan vagyok, CSAK erre a konzervatív kinyilatkoztatásodra reagáltam, némileg bővebben kifejtve.

    ÉS, ha már itt tartunk, csak úgy mellesleg, „az örök Vivaldi” halála után majd’ teljes életműve ment feledésbe* – még a mai klasszikus sláger; még A négy évszak is – amelyet méltó mód’ csak a XX.század eleje rehabilitált, illetve – sok kottája felfedezésével – csak onnan kezdve éli az Őt megillető igazi reneszánszát.
    Egy barátságos kérdés: és ugyan milyenek lehettek előtte, majd aztán 200 évig a húsvéti ünnepek őnélküle ?! 🙂

    Vivaldis üdvözlettel: DG

    .

    * Az alatt szinte már csak „Bachban élt tovább”…

  • Kenny&Rodeo

    Még egy szakállas vicc, amikor Mascagni Pesten járt, de ez most Bachról… :

    Mi a különbség Bach és Mascagni között ?

    Az, hogy Bach „80”* éves korában még vidáman tudott mászkányi,

    ellenben Mascagni 80 évesen már nem tudott …

    😀

    .

    *Szintén mellesleg, Bach csak 65 éves koráig élt(ezért az ” jel)
    Hiába, a népmesei világ márcsak ilyen… 🙂

  • Utóirat:

    ÉS nem sugalltam a stílusukat negédesnek, hanem csupán a megszokás és az ünnepek körüli negédeskedésekre és bájolgásokra utaltam dallam és sültgalamb hasonlatommal…