Káslert a híveknek, mert megérdemlik

2020 május 23 7:42 de.7 hozzászólás

Orbán Viktor kiállt az ő minisztere mellett. Alkalmasint olyan indoklással ami felért volna egy lealázással. Mármint akkor, ha nem tudná az Emmi minisztere éppen úgy, mint bárki más is, hogy valójában a miniszter egyetlen értékmérője a parancs iráni lojalitás. Orbán kinevezi, ha akarja, meneszti, ha úgy dönt. A szakmai indokoktól függetlenül Mondhatni zsigerből, illetve ösztönből. Mely ösztönélet láthatóan kormányfői dicséretet ér a vezér mellett csak gyalogokkal rendelkező miniszterelnöki sakktáblán.

Orbán Viktor egyébként nagyjából ezzel is indokolta azt, hogy kiállt Kásler mellett. Mondván, hogy a miniszter jó ösztönnel hozott intézkedéseket. Ami egy különben orvosból lett ember-miniszter esetében nagyjából azt jelenti, hogy nagy ívben [email protected] a szakmai véleményekre, a járványügyi realitásokra. Ösztönlényként feltartotta barnás nyállal borított ujját a kormányzati szélbe és intézkedett. Mely intézkedések legjobb illusztrációi az olyan történések, amelyek korántsem a siker egyértelmű mérföldkövei. Ahogy Orbán Viktor megfontoltságát is a legjobban az iskolabezárások körüli határozott határozatlansága mutatja. Mely iskolabezárás különben korántsem kormányzati kezdeményezésként, hanem az ellenzék felvetéseként alapozódott meg. Mely kezdeményezés nyomán megszületett az az iskola-karantén, amelyhez legfeljebb csak az ösztönnel járult hozzá a miniszterelnök. Azzal az ösztönnel, amellyel szinte minden esetben kitér a tényleges felelősség elől.

De emlékezhetünk arra is, hogy miközben a kormány mikrofonközelbe kerülő szócséplői maszkok, eszközök millióiról beszéltek, addig a miniszterelnök kórház-látogatása során egy komoly maszkot láthattunk. Orbánon. Nem a fertőzöttekkel gyakrabban találkozó orvoson. Ezen idő alatt a most éppen szidott ellenzék polgármesterei nem nepperkedtek a maszkokkal, hanem a lehetőségekhez képest megoldották a maszk-osztást. A annak alapján, ahogy most a miniszterelnök megdicsérte a miniszterét, valójában a kormány helyett. Ahogy az utca embere is jobbára fegyelmezettebben oldották meg a karantén-intézkedéseket, mint a járvány akkor ismert „őshazájából”, Kínából érkező szállítmány mellett pózoló Orbán Viktor. De persze a kórházakkal kapcsolatban más is eszünkbe juthat. Mint az ágyfelszabadítási kampány is. Amely lakosságarányosan olyan szinten vonta el az erőforrásokat, aminek a tényleges hatását akkor fogjuk ismerni, ha majd egyszer valós adatok lesznek a hazaküldött betegek valós halálozási rátájáról, az elhalasztott műtétek közvetett hatásairól, a tényleges fertőzöttségi rátáról. Mely utóbbi esetében azt láthattuk, hogy a miniszter ösztöne nem terjedt ki rá.

Így azonban az intézkedések eredményessége, hatásossága valójában bemondásszerű számokon, adatokon alapul. Mely bemondásokban a miniszterelnök mindig jó volt. Legalább olyan jó, mint a felelősség-hárításban. Amely keretében most éppen ott tart, hogy amit a kormány helyett elvégeztek az önkormányzatok, a civilek, a lakosság, azért őt illeti dicséret, de amit elbénáztak, azért az ellenzék a hibás. Ami nagyjából az óvodai udvar szocializációs szintje. Igaz, azt a kommunikációs szakemberek is mondják, hogy az emberek tömegben vesztenek az intelligenciájukból. A hangadó trollokkal vegyes birkanyáj pedig valószínűleg azon a szinten indul, ahonnan nem kell sokat veszteni ahhoz, hogy a miniszterelnök jelzett demagógiája a belső énjüket szólaltassa meg.

Nekik, a tényrezisztens hithűeknek az is teljesen jó, ha egy szakminiszter ösztönből cselekszik, ha a hatalom valós munkásságáról nincsenek megbízható adatok, ha akár óránként fordul az állítólag felelős miniszterelnök. Orbán valószínűleg nekik dicsérte Káslert. Mert ők megérdemlik.

7 hozzászólás

  • Parkinson valamelyik törvénye kimondja, hogy a vezető mindig csak olyan embert választ alfőnöknek, aki nálánál is alacsonyabb képességű. Ezért – mondja Parkinson – ha közepes képességű ember kerül valahogy egy vállalat élére, akkor hamarosan lezüllik az egész vezető réteg, és a vállalat meg fog bukni. Ez ellen egyetlen esély van, ha a kinevezett alfőnökök közé egy olyan ember kerül be, aki bár jóképességű, de ezt jól tudja eltitkolni. Ebben az esetben a titkos képességű ember feljuthat a szamárlétrán a legmagasabb polcra, amikor is a vállalat főnixként újjáéledhet.

  • Alkalmasint a munkanélküliség növekedésével sem tudott sem Orbán, sem a minisztere érdemben kezdeni valamit. Késve, keveset. A home-office megvalósításához SEMMI állami támogatás nem érkezett a vállalkozásokhoz. ahol megoldották, ott a cég erőforrásaiból tették.
    A home-schoolmegvalósításához sem adtak sem eszközt, sem képzést. Amelyik tanár meg tudta oldani, az megoldotta. Amelyik szülő képes volt rá, „megtartotta az órákat”. Az oktatásinformatikába Orbán kormánya gyakorlatilag semmit sem forgatott be (talán mert csak 1-2 pajti-cégen keresztül tudtak mésziék lopni belőle). Az eredmény most látszott csak igazán.

    A járvány gyakorlatilag az Orbán-kabinet totális operatív csődjét hozta. Az, hogy egy úri gesztussal visszaadja a felhatalmazást (amit gyáván, még a hívei előtt sem mert, csak külföldön bejelenteni) nem más, mint a felelősség elöli menekülése egy inkompetens diktátornak.

  • Almási Alma
    2020 május 23
    8:51 de.

    Nekem inkább a Peter-elv rémlik

  • Peter elv.
    Továbbá hogy valaki csak addig emelkedik a szamárlétrán felfelé, mígnem olyan beosztásba kerül amire már alkalmatlan.
    Ott aztán nyugdijjig megpihenhet annélkül, hogy effektív munkát végezne.Ki nem rúgják hacsak nem csinál óriási galibát.
    Onnan is felismerhető azt hogy valaki olyan munkakört tölt be amire alkalmatlan, hogy például ferdén helyezi el az íróasztalát az iroda sarkában.

  • Kásler minisztériuma eredményesen halmoz sikert sikerre:

    „Sikeresnek és eredményesnek értékelte a koronavírus-járvány miatt bevezetett digitális oktatást a köznevelési államtitkár csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.”
    Forrás: https://hirado.hu/belfold/kozelet/cikk/2020/05/21/maruzsa-sikeres-es-eredmenyes-a-digitalis-oktatas#

    „Az online kérdőív adataiból az derül ki, hogy vidéken a tanulók 23-38%-át, Budapesten 17-32%-át egyáltalán nem éri el a digitális oktatás.”
    forrás: https://hvg.hu/kultura/20200522_Kiderult_mivel_zajlott_a_leginkabb_a_digitalis_oktatas

  • Szukits Rezső

    …”a vezér mellett csak gyalogokkal rendelkező miniszterelnöki sakktáb…” la
    Találó kép a diktátorok „csapatára”. Rákosi- és Sztálin elvtárs is elűzték maguk mellől az összes tehetséges embert.

  • Miért bántjátok állandoan a diktátort es sleppjét!?
    Miért nem probaltok talalni valami pozitivat is! (No jó! Nem konnyu, de keresgelni kellene! Pl. Szereti a palacsintát!….)

    Szanjunk 1 napot a dicseretukre!
    De egybol kossuk is ki, hogy azokat a dicsereteket nem lehet peldekent mutogatni!