Tisztelt magyarok! Az oligarchák jól vannak. Üdvözlettel: A Kormány

2020 május 27 11:37 de.15 hozzászólás

Telerondították kék plakátokkal az országot, írtuk néhány héttel ezelőtt, amikor megjelentek a kormány gazdaságvédelmi hirdetései. Azóta nemcsak a plakáthelyek, de az arra érdemesnek talált tévék és újságok is kaptak ezekből a hirdetésekből, melyeknek pontosabb lett volna a Mészárosvédelmi akcióterv nevet adni. Persze, nemcsak Orbán Viktor gyermekkori cimborája részesült a jóból, kötélbarátja, Garancsi István és a Nemzet Veje, Tiborcz István is szépen gyarapodott a járvány idején.

Szerda reggel tette közzé a jelentését a Corruption Research Center Budapest nevű cég, amely 2005 és 2020 áprilisa közötti időszakban vizsgálta a közbeszerzéseket. Két szempontra fókuszáltak: egyrészt arra, hogy hányan indultak egy-egy pályázaton, azaz, volt-e verseny, vagy egyedüliként az arra kiválasztott baráti cég nyerhetett. A másik szempont ezzel szorosan összefügg: ezekből a közbeszerzésekből milyen mértékben részesült Orbán Viktor baráti köre? Utóbbit a jelentés szerzői a legismertebb nagyvállalkozók nevének rövidítéséből – MGTS+ – azaz Mészáros, Garancsi, Tiborcz, Simicska és társaik – állították össze. (Simicska Lajos már nem számít ebbe a társaságba, ám mégis belekerült a rövidítésbe, mert mielőtt a nevezetes G-napon összeveszett volna Orbánnal, az ő cégei kaszáltak a legtöbbet az állam által kiírt pályázatokon.)

A jelentés megállapította, hogy az elmúlt tizenöt évben soha nem volt annyi verseny nélkül elnyert közbeszerzés, mint az idén. A MGTS+ csoport ebben az évben, április végéig 74 közbeszerzést nyert el versenytársak nélkül – összesen 253 milliárd forint állami megrendelést kaptak. Ez abból a szempontból is rekordnak számít, hogy az állami pénzből finanszírozott közbeszerzések 27 százalékát, tehát több mint negyedét a miniszterelnök baráti köréhez köthető cégek nyerték.

Ha a miniszterelnököt erről kérdeznék a parlamentben, bizonyára volna rá válasza. Azt mondaná, hogy üzleti ügyekkel nem foglalkozik. Amihez azért hozzátennénk, hogy amikor Orbán 2010-ben ismét hatalomra került, az első bejelentései között szerepelt, hogy elűzik Magyarországról az oligarchákat. Azt már nyilván szerénységből nem tette hozzá, hogy a neki nem tetsző, számára hasznot nem hozó oligarchákat űzi el, hogy a helyükre lépve, mára virágzó, Mészároshoz, Garancsihoz, vagy Tiborczhoz köthető cégbirodalmak jöhessenek létre.

A gazdaságvédelmi akcióterv, mint a fenti vizsgálatból is kiderül, valójában egy Mészáros és társai megvédését szorgalmazó üzleti vállalkozás. Mindeközben a kisebb és Orbánhoz nem köthető vállalkozások inkább csak a szlogenek szintjén kaptak segítséget a járvány idején. Mert bár a pandémia megviselte a gazdaságot, voltak, akik jól jöttek ki belőle: a szegények ugyan még szegényebbek lettek, ám, főleg az Orbán-közeli gazdagok, tovább gazdagodtak.

15 hozzászólás

  • Ki a nemzet és a gazdaságunk MÉSZÁROSA?

    Most akkor hasznos, ha elkezdem őket szeretni, istenként imádni?

    Kérdezzétek meg a mosottagyúakat! Boda milliárdos lett, h elvakultként imádja? Duplája? Magasabb a nyugdija, mint a többieké?

    Vagy, ha már erkölcsi okok miatt nem érdemes, haszonlesésből sem, akkor meg miért imádjuk a rablóbandát?!

  • T.Föld S.úr,
    érdekelne javaslata,hogy a szegényebb emberek miből lehetnének valamelyest gazdagabbak mint a gazdagok.Szerintem azon a víruson még tovább kell dolgozni.

  • Orsós Elemér

    Kedves Föld S. Úr, szívesen meghallgatnánk azt a Corruption Research Center Budapest szakértői jelentést is hogy, hány nem magyar oligarcha viszi el a magyarországi közbeszerzések további 90%-át!

  • gyuri10
    2020 május 27
    3:49 du.

    Diktatúrapárti homár vagy mit okoskodsz

  • De hát Elemér! Még hogy ilyet csak feltételezni is a Mijóurunkról?: „hány nem magyar oligarcha viszi el a magyarországi közbeszerzések további 90%-át!” Kire is gondolhatunk itt nagy merészen? Remélhetőleg csak nem Vlagyimír Vlagyimírovicsra vagy a türkmén basira, kipcsak rokonunkra, esetleg a fehérorosz vagy azeri örökös népboldogító barátunkra, netán a kedves kinai vasútas pajtársainkra? Csak hát aztán bajunk ne legyen az ilyen nemzetellenes célozgatásokból! 🙂

  • geyza,
    ellenállhatatlan ingered van rá,hogy az élő fába is belekössél?
    Ha nem vetted észre,ez a cikk nem arról szól,amiről te.Sebaj!

  • Aurora Boreálisz

    Orsós
    6: 43

    Kikre gondolsz, amikor a nemzeti jövedelem 90%-át kisajátító
    „n e m . m a g y a r” oligarchákról beszélsz?

    Szerintem a cikkben megtalálod a 90%-kot folyamatosan elhappoló
    m a g y a r . csapatot.

    Mi célod van ezzel a félrevezető „i d e g e n . k e z e k r e” célozgató demagógiával?

    A tolvajok igenis a kapukon belül! – Bár azt nem mondanám, hogy a javából, de . m a g y a r o k , sőt még nemzethyek is…

  • Orsós Elemér

    SzandiMandi
    2020 május 29
    6:54 du.
    Aurora Boreálisz
    2020 május 30
    12:15 du.

    Tisztelettel kérdem: most Ti hülyéskedtek velem? Az ország GDP-jének 80 %-át idegen, „rendszerváltás” után monopol helyzetbe juttatott stratégiai partnerek termmelik meg, az összes közmű-, mély- és magasépítést külföldi cégek kivitelezik, mert a „rendszerváltók” eladták, hagyták tönkre menni vagy előnytelenül kvótázni az addig meglevő és prosperáló magyar kapacitást és még a maradék magyar vállalkozások zöme is nekik dolgozik alvállalkozóként! Ha nem így van, kéretik megcáfolni és akkor örömmel eszkuzálom magam!

  • Az o1g kamupandémiaelszámoltatását meg kell ejteni!
    Az eddigi infok alapján kozpenzekbol megvettek, majd maganszemelykent a neten horroraron ertekesitettek a maszkokat is!
    Tetelesen el kell szamoltatni a teljes felhasznalt kozpenzzel! Tételesen! Már nyugdijas könyvelőkkel, könyvvizsgálokkal, volt adohivatali revizorokkal, akiket kevesbe tud o1g megzsarolni, megfelemliteni!
    Ha nem tud mindenben teljesertekuen elszamolni könyvelestechnikailag is, akkor bizonyitott a csalasa, sikkasztasa, azaz egyetemlegesen kell vallalja bűnszervezetevel a felelosseget – törvenyen kivulikent!

    Egy adalek a maszkárakhoz, amiert eddig es ma is megvehető!

    https://m.alibaba.com/product/62014411916/3ply-Non-woven-Fabric-Disposable-Medical.html?spm=a2706.8172434.mod-recommend-list-product-new.2.3b29284fn9F9kR&1=0&tracelog=527001_662002_1_0&__detailProductImg=https%3A%2F%2Fsc01.alicdn.com%2Fkf%2FHTB1YAL.bXzsK1Rjy1Xbq6xOaFXa0.jpg_300x300xz.jpg_q50.jpg

    (Darabja 0,0037 $-ért!)
    En ugy emlekszem, a stromanjaival 300-350,-ért árulták nagytételben, de ma is 100-150,-ert!

    A kamuvédekezés penzei is részben at lettek futtatva az oligarchaikon lefölözni a fentiek alapján!

    Ezzel szemben voltak vesztesei a a virusmizerianak?
    (Azt bizonyitando, h csak kamumizeria – simán vállalnám a megfertőzésemet is!)

    A pályazatok, amiket a koznep megnyerhet szinten tobbnyire szemfenyvesztes, mert amig az o1g oligarchak 80-100%-os támogatással nyernek, addig az általános a 30-50%!
    Annak van palyazatirasi dija, több évig elhuzodik azután, az ÁFA lejon belole, közben felmennek az arak, igy mar nem is tarthato az eredeti feltetel, csak megmagasabb önresszel, ami megvalositas utan tovabbi 5 evig ellenorzik! Csusznak a kifizetesek!
    Van olyan ismerosom, aki 20 palyazobol egyedulikent nyert 2 ev utan, de elszalltak kozben az arak, megkerdojelezheto a nyeresegessege, igy ma mar az eddigi 10millios palyazati koltsegek ellenere sem valoszinu, h megvalositjak!

    Ezzel szemben az o1g oligarchak akar napokon belul is nyernek, az allam fizet, ha az EU nem! Tovabbi sokszoros koltsegeket szamlaznak ki, amelyeket kifizetnek nekik!
    Ez is palyazati politika, h minel tobb palyazat bukjon el, h tobb maradjon a haveri körnek!

    Tehat el is veszik a többiek kedvet a pakyazasoktol, mert nagyobb koltsegeket buknak el es evekig helyben topognak!

  • Kedves Elemér$!2020 május 30, 5:35 du.
    Miattam nem érdemes exkuzálnod magad mert szerintem csak a memóriád „hülyéskedik” veled. Ha még emléxer rá az első szabadon választott jobbközép koalíció (MDF-FKGB-KDNP)egy nem éppen ideális helyzetben vette át az országot. Sokkal rosszabb volt mint 2010-ben.(kb. 20md hiány, KGST és a szovjet testvérállamok megszűnése, tetézve a tőkehiánnyal). A 80-as évek végén volt szerencsém néhány „prosperáló magyar kapacitásnál” dolgozni, és örültünk, ha elvitték a „világszínvonalú” termékeinket a KGST piacon (persze a szokásos shit-for-shit alapon). A viszonylagosan prosperáló mezőgazdaságunk szétverését, valamint az elcseszett privatizációt főleg a szép emlékű Torgyán doktor elévülhetetlen érdemeinek köszönhetjük. Persze azért a baráti-családi nagybirtok megteremtésével itt is Mijóurunk tette fel az i-re a pontot. (ajánlom Ángyán riportok olvasását) Az igaz, hogy minden kormánynak erősen maga felé hajlott a keze, de ezt megpróbálták diszkréten és jóval kisebb mértékben intézni az Orbán előtti időkben. Monopol helyzetbe az utóbbi 10 évben a kötél- és egyéb pénztáros barátok, valamint a nemzethy vejünk és a vidéki focibarátok kerültek, valamint az évtizedekre titkosított „stratégiai partnerekkel” kötött megállapodások alapján Mijóúrunk EU-s védelmét jelentő (főleg) német érdekeltségek. De ez benne van a jelentésben is csak venni kell a fáradságot az áttanulmányozásához, persze csak, ha valóban érdekel 🙂

  • Orsós Elemér

    SzandiMandi
    2020 május 31
    10:23 de.
    Miért van az hogy, egyesek az elvakult Orbán gyűlölettől olyan mantrázó, mérlegelés képtelen mániákussá válnak mint Móricka? 😀
    (Mintha az Orbán előtti érában nem fordultak volna meg dögivel az egyre ürülő husos fazék körül rokonok, barátok, kenőpénzes ismerősök és pénznélküli szélhámos kalandorok!!! Ja, az más tészta, mert azok nem szélsőjobbosok, nem illiberálisok voltak? Szerintem az összes országkárosító fekáliajankó, minimum pellengérre való, egykutya!)

  • Orsós Elemér

    SzandiMandi
    2020 május 31
    10:23 de.

    „Miattam nem érdemes exkuzálnod magad mert szerintem csak a memóriád “hülyéskedik” veled. Ha még emléxer rá az első szabadon választott jobbközép koalíció (MDF-FKGB-KDNP)egy nem éppen ideális helyzetben vette át az országot.”

    Ez igaz, de Te meg az felejted el, hogy ezek után a kétballábas amatőrök után jövő kényszerkoaliciós kormány eszdéeszes privatizációs minisztere milyen jótéteményekkel okozta a koaliciója rövid -hál Istennek egy ciklusos- királyságának a végét, amit a következő 3 ciklus együtt sem tudott túlszárnyalni, pedig ők is mocskosul igyekeztek!

  • Kedves Elemér!
    2020 május 31, 2:33 du.
    „kényszerkoaliciós kormány eszdéeszes privatizációs minisztere” – sajnos tényleg nem tudom (emlékszem?) kiről beszélsz.
    „Mintha az Orbán előtti érában nem fordultak volna meg dögivel az egyre ürülő husos fazék körül rokonok, barátok, kenőpénzes ismerősök és pénznélküli szélhámos kalandorok!!!”
    – Ilyet pedig ki állított Elemér? Mikor próbáltam mentegetni bármelyik jómadarat?
    Azért arra nagyon kiváncsi lennék, hogy tudott-e valaki ekőzőleg olyat produkálni mint mijóurunk család-barátja, akik hárman megszerezték a teljes hazai közbeszerzés 27%-át! (A többi lekötelezettről nem is beszélve.)
    https://444.hu/2020/05/30/meszaros-tuleli-a-jarvanyt-27-milliardos-negyedeves-profit-az-opusnal

    De jó lenne még néhány évtizedig „elmútnyócévezni” 🙂

  • Orsóskám:
    Egy kis memória frissítés a számodra:

    https://kanadaihirlap.com/2015/01/28/orban-vagyonosodasa/

  • Orsós Elemér

    Voronyezs
    2020 június 1
    1:28 du.

    Köszönöm szépen! a Viszont avval is rukkolj elő hogy, hányszor magasztaltam Orbánt! 😀 (Meg fogsz le lepődni!)