Nincs álságosabb, hazugabb fogalom, mint a „nemzetállam”

2020 május 31 9:12 de.84 hozzászólás

Alig pár nap múlva lesz a centenáriuma annak a dátumnak, amelyen a Horthy vezette magyarországi kormányzat a versailles-i francia királyi park egyik épületében, a Trianon nevű kiskastélyban aláírta az Antantnak, a Központi hatalmak egyik veszteseként, az Osztrák-magyar Monarchia magyar királyságra vonatkozó ultimátumát. Ezzel most bővebben nem foglalkoznék, kifejtettem itt a véleményemet.

Talán annyit tennék hozzá: Horthyéknak nem nagyon volt más választásuk: a győztesek világosan értésére adták: a békedekrétum aláírása a feltétele annak, hogy az 1920 nyarán a Tisza vonalánál álló román csapatokat az Antant által kijelölt – nagyjából a mai magyarországi határoknak megfelelő – demarkációs vonalakra szorítsák vissza.

Sokkal érdekesebb, hogy az immár tíz éve regnáló magyarországi junta (lánynevén kormány) vezénylő feje tulképpen megint megúszásra játszik. Legalább annyira beleköpne a levesébe némely „radikális” magyarok hőbörgése, mint baloldali, pláne (ó irgalom atyja ne hagyj el!) liberálisok, vagyis szabadelvűek tisztázó szándékú vitára invitálása.

Jól mutatja ezt, hogy nem lett „emlékév”, nem ezen a címen kapott milliárdokat a történelmész Schmidt. Sőt, a mégis elkészült gyalázatos kolumbáriumot, ahová a magyar nemzet 13 ezernél több települését, magyar és nem magyar lakóit temetik szándékaik szerint, sem adják át. Pont úgy, ahogy az éjek évadján a Szabadság térre telepített hazug, giccses kőrakást. Úgy tűnik, nincs ember, aki nyilvánosan a nevére venné ezt a gyalázatot.

A centenáriumra nincsenek kormányzati események, központi rendezvények. Naná: még kiderülne, a magyarság többsége, főként az Európai Unió határain belül békében szeretne élni románnal, szlovákkal, osztrákkal. Így szeretné elérni, hogy a még virtuálisan létező államhatárokon belül nemzettársai használhassák az anyanyelvüket, megmutathassák kultúrájukat. Ez persze felháborítja a román, szlovák stb. hasonszőrű sovinisztákat.

A nemzetállam nevében. Szerintem meg nincs álságosabb, hazugabb fogalom, mint a „nemzetállam”.

Már csak etimológiai szempontból nézvést sem. A nemzet szellemi, kulturális, érzelmi, már-már szakrális fogalom. Az állam meg maga a racionalitás: szabálykeret, amelyek között az egy területen élők működünk, adózunk, tartjuk a törvényes tilalmakat. Hogy jön össze a kettő?

Bocs, de nekem a nemzetállamról szónokrókról mindig a Borcsákék kakasa jut eszembe.

A nagyszüleimék nagy, háromházas udvarban laktak. Az övék volt ugyan a legnagyobb, utcafronti kétszobás ház, meg a kovácsműhely. De ellentét nem volt a három család között: ehhez hozzájárult az is, hogy nagypapa világosan nekünk, unokáknak értésünkre adta: nem szedhetünk a Marcsa néni szilvafájáról gyümölcsöt, és nem téphetjük le a Borcsákék kertjéből kihajló virágokat sem, bármennyire tetszene: az a Borcsákéké.

Volt a Borcsákéknak egy kiváltképp harcias kakasa. Naphosszat a trágyadomb tetején trónolt, időnként megeresztve rekedt hangját, amire a körülötte kapirgáló tyúkocskák sebesebben szedték a lábaikat. Amúgy nem volt valami díszes egyed, a tollai se pompáztak sok színben, a taraja se volt, még átlagosnak se mondható.

Hanem: amint bárki közelített a trágyadombjához, a szárnyait a földig eresztve harciasan topogott. Nem tehetek róla: de nekem mindig a Borcsákék kakasának topogása jut eszembe, amikor a külgazügyérségre emelt szerencsétlen kárál bocsánatkérésért, miközben a háttérben földig eresztett szárnyakkal topog a Borcsákék kakasa.

Aki/ami egyébként azonnal visszafutóra vette, ha a magamfajta 9 éves gyerek csak annyit mondott: hess!

Ez a mai, magyarországi főkolompos pont ilyen beszari. Még a maga keltette erősebb szelecskétől is fél.

A kérdés az: mikor ismerik föl honfitársaim – mert nekem honfitársam minden magyar, akár egyetért velem, akár nem, hiszen nem az én jogom eldönteni, ki a magyar és ki nem -, hogy a Borcsákék kakasának topogása merő szemfényvesztés. Ráadásul sunyi, gyáva szemfényvesztés.

84 hozzászólás

  • nagyon tetszik, pláne ahogy elképzelem a Margitkát 9 évesen amint aszongya a Bocsák Kakasnak, hogy: HESS

    határtalan határok??? a II.VH hivatalos vége óta csak egy kezemen megszámlálható határkorrekció volt a világban, de mindegyik megtorlatlan erőszakkal … mert ki volt jelentve, hogy: “elviszem pont” alapján valósúltak meg

    nagyszerű ahogy újra előszedted a humorod, ha ez még nem tűnik ajnározásnak

  • Nemzetállam: az egynyelvű és kultúrájú nemzetből szervezett állam. Egyes államok alkotmányosságának szellemisége ezt kiemelten sugallja, pl. Románia. Jellemzője az egyedülvalóságra való törekvés, a különbözőségek fokozatos megszüntetése. Végső cél: a nemzeti kisebbségek megsemmisítése.
    Aktualitás: Trianon 100 éves évfordulója. Románia nemzeti ünnepet kreál, mig mi őszintén örülhetünk Karácsony egypercesének…
    (Borcskáék kakasa a tanulmányban, kivel és mivel azonositható ?!)

  • A tenyek:
    Vix Francia ezredes probalt egy „demarkacios vonalat” alapitani az elonyomulo Roman hadseregnek. Ill. Erdely hatarvonalat meghatarozni. De az akkori magyar kormany (bar-minek is nevezne azt a cikk szerzoje) visszautasitotta meg annak megbeszeleset is. S lemondott.

    Amodon jott Kun Bela hatalomra on-hatozata alapjan. S mivel eskudott MiND a szomszedos nepek teruleteit visszafoglalni fegyveres erovel, a Roman hadsereg elfoglalta Magyarorszagot. Igen Budapest is Roman katonai megszallas alatt volt.

    Ma az EU tagnemzeteiben, barki beszelehet, barmi nyelvet, enekelhet, tancolhat, fozhet, oltozhet barmi modon ohajtana. S az hogy meg 100 esztendovel kesobb is vadoljak mind a szomszedos nemzeteket onallosgaiakat es hazajukat megalapitani, az szelsoseges shovinizmusa az itteni panaszkodoknak es mind akik azt kovetik!!! Az csupan onzo, embertelen meg elkepzeleseikben is.

    A tagadhatatlan teny, hogy 1920 Junius 4-en a nagyhatalamak, s nem csak nagyhatalmak, hanem akik ellen Magyarorszag negy (4) eves veres haborut kovetett el, de azok hatarozata hozta letre egy fuggetlen, onallo Magyarorszag letet, a sok evszazados idegen elnyomassai utan.

    Az amit itten mutatnak velemenyeikkel az igazi Fascizmus, diktatorikus es kegyetlen magatartas minden mas nepekkel szemben. Bar-mennyire tagadjatok, ellenzitek, s ezerszer torolheti a cenzor, mert a valosag az onerzetet serti, s keptelen a valosaggal szembenezni !

  • Megvalósult az,
    hogy Erdély és Magyarország között
    gyakorlatilag nincs határ. De ez sem jó nekik.
    A balhét kelteni kell és fenn kell tartani mindenáron.

  • A „nemzetállam” az erőszakos „internacionalizmus” ellenében értelmezhető. (Bolsevik szlogen: „Boldoggá teszlek, ha bele is döglesz -” na, ezt nem!)

    Internacionalista törekvések: Szovjetúnió (kimúlt), Európai Únió (koraszülött, életképtelennek látszik)

    Csak az erőszakmentes, önkéntes, kölcsönös előnyökön alapuló (nemzet-) államok szövetsége életképes (pld USA).

  • Nemzetállam.

    Ez már Deák Ferencnek is gondot okozott, ahogyan 1861. január 9-én kelt sógorához írt levelében meg is fogalmazta, négy fontos kérdést emelve ki a Ferenc Józseffel folytatott tárgyalások témái közül. Itt most a „Harmadik nehéz kérdés a nem magyar nemzetiségek, melyek teljesíthetetlen követelésekkel lépnek fel, horvát, rácz, oláh, mindenik különálló politikai nemzetnek akar tekintetni, s oly igényekkel áll elő, miknek teljesítése az országot feldarabolná, Magyarországot megszüntetné s legfeljebb egy új szövetség-államot hozna létre, melyben a magyar faj az ország közepén természetes védhető határok nélkül csak töredéket képezne.”

    Ahogy Geyza mondja: ” …Erdély és Magyarország között gyakorlatilag nincs határ. De ez sem jó nekik. A balhét kelteni kell és fenn kell tartani mindenáron.” – Arról nem is szólva, hogy Kárpátaljáról, Erdélyből, a Vajdaságból eljönnek az úgynevezett „anyaországba” az iskolázottak, otthagyva szülőföldjüket, ahová rögtön betelepül a „rácz, oláh”, mi meg átruccanva Nagyváradra, Aradra keressük a magyar szót … -; no, ez a második Trianon. De ezt már mi csináljuk. „Mi magyarok!” „Oszt jó napot!”

  • .. a magyarországi junta főkolomposa nemcsak beszari, -gyógyíthatatlanul sérült ember: képmutató, kapzsi, pénzsóvár, bunkó, különbséget tesz magyar és magyar ember között, politikája öncélú. Az orbáni-diktatúrának giccses, közhelyes alkotások sorra jellemzi a köztéri szobrászatban, nemcsak a  fenti cikkben említett Szabadság téri  „giccses kőrakást” hanem pl.  közhelyes alkotás -a Nemzeti Vértanúk Emlékműve (a pillér hátoldalán egy izmos férfi vív  harcot egy sárkányszerű szörnnyel) – a főkolompos politikai retorikája sem különb – a szomorú az, h Orbán „ismeri a magyar nép lelkét.”

  • Kedves Margit !
    – Értékelem újságírói „ars poetica” szerű hitvallásodat, és sajátos gyökerű,”ellenzéki” hevületedet…
    Bocs’ az idegen szövegért, (ami olvasható Rodeó fordításában) de személyes kis közlendőmet igy rövidebben, tömörebben, tudtam a gerontokrácia szájmenés tengerében Chris- nek eljuttatni…
    – Tudom okoskodásnak tűnik, de a nemzetállam (nation-state) olyan államot jelent, amely népessége összetétele etnikai szempontból homogén. – Ez olyan esetben jön létre, amikor egy állam határai egybeesnek a többségét alkotó nemzet etnikai határaival.
    – Szomszédaink ilyen államokról álmodnak, tudomást sem véve, pl. a magyar minoritásról…
    – Ha másra nem is de ez a centenárium erre is finoman felhívhatja figyelmet… természetesen Borcsákék kakasa itt autentikus szereplő !

  • Ferenct
    2020 május 31
    2:20 du.

    Azzé egész jól elvolt
    az Acél-szén Szövetség, később a Közös Piac,
    utóbb pedig az Európai Únió, mindaddig míg be nem vették a középkeleteurópaiakat.

    És most újabb hülyeségre készülödnek:
    a Balkánt is be akarják „nyalni” .
    Ez már tényleg a vég kezdete.
    Remélem tévedek.

  • Találom

    Nagyon jó a „borcsákék Kakasa” – Tökéletesen illik sajnos nagyon sok delikvensre – megkockáztatom – még néhány itt topogóra is!

    Hogy tovább-vigyem a gondolatot, az ilyen beszariakra nem kell jobb ismérv, mint az hogy hogy csakis inkognitóban nagyfiúk/nagylányok – a nyilvánosságtól reszketve menekülnek, mint ördög a tömjéntől.
    Mert névtelenül/álnéven lehet uszítani, másikokat – így más népeket is – besározni, mocskolni … feljelenteni.
    Lehet ezt bármilyen ismérv álcájában (nemzeti, ideológiai, vallási, erkölcsi) – mondom álcájában, mert ugyan bort iszik, de vizet prédikál …

    A tömeg mögé menekülés is egy ilyen álca – azt hiszem érted miről beszélek – az arctalan massza mögé – ahonnan ki lehet kiabálni

    De hát hogyne értenéd – a nagyarcu kakaska a tyúkocskák mögé bujdokolva a szemétdombján nagy úr ám!

    Köszönet érte Margitka – amiről beszéltem „öreglány” (ez tisztelet akart lenni – nem mondhatom, hogy öregfiú) – az eredetiség az írásaidban – a fenébe, ugye hogy az ott van birtokodban?! Gratulálok!

  • Hogy Kanadában nem ismerik a nemzetállam fogalmát, az érthető, hiszen az amerikai földrész államai nem nemzetállamok. Az viszont igan furcsa, hogy innen irogatók is megatagadják az államoktól a nemzetet. Nyilván ott, ahool tanyáznak, nem annak az országnak a nemzetéhez tartoznak. Polgára lehetnek, de nemzetközösségben. Még furcsább ez Magyarország esetében, mert akkor a korona szakralitásáról sem tudnak semmit! Nem fogom önöket terhelni vele, de aki itt él, annak mégis csak sejteni kellene belőle valamit. Egy mondatban: A korona valamennyi alattvalója maga az ország uralkodója! Ennyi! Aki nem veti magát alá, az nem magyar és kész! Nem fogok erről vitába bocsátkozni, mert ha az itt lakók nem ismerik el, akkor az amerikai földrész patriótái pláne nem fogják megérteni. Csak szóltam. Ennyi!

  • ars poetica” hitvallásom—
    EGY TOLVONÁSAL ELVÉTETETT,- EGY TOLVONÁSSAL VISSZAADATIK! (…mai üzenet 2020. 06. 01….)
    Mikor? Amikor pillanata, ideje, érése van!
    MAGYARORSZÁG FELTÁMAD.

    Magyarország feltámad és élni virágozni fog,
    Régi dicsőségében ragyogja be a teret a mindenséget,
    Hiába mondják és írják, nem akarják látni nagy magyarországot,
    Hát így nem is kisbetűvel naggyal lesz írva az égre.

    Szeretlek hazám MAGYARORSZÁG,
    TE CSODÁS GYÖNYÖRŰ ORSZÁG,
    MÁR NEM FOGUNK KÖNNYEZNI,HA RÁD GONDOLUNK.
    Te feltámadott ország.

    Most már szúrós a tekintetünk, mert felébredtünk.
    Nem tudta kinevelni belőlünk az alja nép,
    HAZASZERETETÜNK.
    Szeretlek hazám MAGYARORSZÁG.

    Te csodás gyönyörű kagyló KÁRPÁTOM,
    Kagyló ki benne az élet indult el útjára,
    Visszatérek hozzád, mert szeretlek,
    Tiszta szívből, teljes odaadással.

    Életem is feláldozom érted,
    Te gyönyörű tündéri csodás ország,
    Tömörülünk, és szent koronánkat,
    Méltóan most a fejedre helyezzük.

    Bázakerettye 2009. október 29.-én, 03.00-órakor… id. Kiss László
    id. Kiss László Bázakerettye 2020. 06. 01. küldöm nektek – egy titokkal, ami nem titok: a fenti vers már meg is valósult . 2004. május 1-étől. nincsenek országrészeinkkel határok – a térkép rajzolatot meg fent az égből láthatjuk egybe…ma még és ez a fontos… lent így teljesen mindegy visszarajzolják vagy nem az uralom mindenütt egy alapú!

  • Kedves Slapi! Szóval Te az a típus vagy, aki egy évet külföldön tölt, aztán hazajőve tétován mutogat az asztalra: Hogy is mondjátok ti itt ezt a table-t? Sok ilyen „idegenbeszakadttal” találkoztam. Semmi baj – csak udvariatlanság.
    Hanem ez a gerontokrácia! Pont most, amikor már negyven fölött se nagyon néznek embernek.
    Turán I: Sajnálom, sose volt érzékem a totemimádás iránt. A hazámnak meg nem alattvalókra, hanem öntudatos magyar emberekre lenne szüksége. Akik tisztában vannak az erényeikkel, de a hibáikkal is, tisztelik más népek szokásait stb. Szegény I.István király is hiába mondta ezer éve, hogy az egy nyelvű birodalom gyenge. (Nemzetről akkoriban még nem volt szó.) Nem egy rakás nemesfémet,meg drágakövet kellene imádni – hanem az alatta született gondolatot elfogadni, megérteni. Mert voltak ilyenjei a magyar korona viselőinek is – ha maguk gyakorta nem is voltak magyarok.

  • A cikk nagyon jó,a hozzászólások fantasztikusak! mindennel egyet lehet érteni!
    üdvözletével

  • Kedves Slapaj! Nyilván unod a gerontokrácia szótengerét. De ezt nem lehet kihagyni.
    Hopp, megvagy!
    „Ez olyan esetben jön létre, amikor egy állam határai egybeesnek a többségét alkotó nemzet etnikai határaival.”
    Tehát: ha „többséget alkotó”, akkor van ott kisebbség is. Csak mellékesen: a magyarság „etnikai határai” éppenhogy nem esnek egybe az államhatárokkal.
    Aztán: miután „homogén” nemzetállamról beszélsz, kifejted: „Szomszédaink ilyen államokról álmodnak, tudomást sem véve, pl. a magyar minoritásról…”
    Szóval: a román, szlovák, stb. nemzet „nemzetállam” iránti álmai sértik a területükön élő minoritásokat, aközben a magyar „homogén nemzetállam” vágya magától értetődő? Nincs itt valami logikai (sovén) bukfenc?
    A politikai,államalkotó nemzet fogalma nem túl régi: alig több, mint 200 éves. És pont a nemzetthyek által oly utált felvilágosodás hozta forgalomba az istentől eredeztetett, örökölhető uralommal szembeni ellenpontként a nemzettől eredő felhatalmazást.
    Csakhogy eltelt 200 év – és a termelőerők fejlődése szétfeszítette a nemzeti kereteket (Gabriel vigyázz: Marx). A XX. század két legsikeresebb állama – az USA és a Szovjetunió sem nemzetállam,hanem szövetség(unió). Sőt, a mai legerősebb európai állam is föderáció: Német Szövetségi Köztársaság.
    Ez egyáltalán nem mond ellent a hazafiságnak. A mai USA-beli lehet lelkes magyar, lengyel stb. – és egyben hű fia Amerikának. A nyolcvanas években tapasztaltam meg ezt a Szovjetunióban. Barátaim, a kazah Nagyezsda, és az ukrán Vlagyimir elsősorban szovjeteknek tartották magukat. Az orosz nép nagy tragédiája a soviniszta cárevics, a Putyin. Ahogy nekünk a Borcsákék kakasa.
    Nekem egyáltalán nem okoz gondot, hogy európai vagyok és magyar. (Meg még nő, idős, ateista, szabadelvű, néha ellenzéki, máskor kormánypárti, proli és az értelmesség pártján álló, művészeteket kedvelő, ám nem mindig értő stb., stb.)

  • Géza

    A szén- és acél-közösség gazdasági(!) közösség és nem unió volt – ami kezdetben a Nyugat Németország és Francia ország között létesült. Ez a fajta közösség bővült a kis nyugati- és északi országokkal.

    A nagy bővítéssel kezdetét vette a politikai szövetség erőltetése az „imperialista” törekvések jogi megtámogatására. Ez amolyan lájtos gyarmatosítás volt anno, amikor az a gyarmatosított országnak is hasznos volt kismértékben, de a gyarmatosítóknak volt igazán hasznos.

  • Turani Ida
    A turáni átok!

    Ó magyarok nagy istene el ne hagyj!
    Az a korona mitöl is szent? Mitöl is AZ fejezi a nemzeti összetartozást? MI AZ HOGY SZENT!!??
    Mert hogy van egy URASÁG, AKINEK MINDEN ALATTVALÓ SZOLGÁLNI KÖTELES?
    Igen, Kertész Ákos jól mondta a magyar alattvaló fajta.

    A szent szó elválasztottat jelent – igen bizony – az Úrnak/Istennek való elválasztást – nehogy már összekeverjük a Gizikét a gőzekével.

    A fiatal nemzedék el kíván már ettől szakadni egyszer és mindenkorra, akinek pedig ez nem okés, annak javaslom a turáni alföldre való visszamenetelt, remélem, az ottani kipcsakokkal ezt le lehet túl-sok vérfolyás nélkül boltolni – aztán ott alapítsák meg maguknak újra az alattvaló (vagy alávaló) birodalmukat az orbáni királyságot – minket, mai dunamenti-magyarokat pedig hagyjanak békében.

    Kegyecskéd is!
    Miért is nem a kipcsak földre indulna mindjárt, a turáni birodalmat újraépíteni, még a korona nevű aranysipkát is vihetné magával, a hamis szentecskékkel együtt, ha kívánja?
    Én nekem semmilyen sipka nem kell, se csörgős, se tányér akkor se aranyból van.
    Nyilván, nem kevés vér folyt annak az összeharácsolása okából sem!

    De ha nem tudná igazából, akkor most és itt felvilágosítom, hogy az a korona azt jelképezte, hogy a Vajk, Géza fia, átadta az országot a Róma érsekének, a pápai birodalom, vagyis a Német-Romai császárság érdekeltségi körének. Felvette az István nevet, megtagadva a magyarságát! (kinek is a lovas hadaival verte szét, irtotta ki családja és az öket támogató magyar hadakat?? – csak nem a német római császár lovasságával – akiket az akkor pápai nuncius vezényelt?)

    Nem tetszett ezt eddig hallani? Nem ugye, sajnálom de az istenke állatkertje hatalmas, így a pápai állam (Róma királysága) sok alattvalót behülyített, és hülyít még ma is.

    Ennyi volt – hiába vergődnek a turáni ungi-bungik, akkor kipcsáknak kellett volna maradni, a pápai alattvalósság jelképének elfogadása nélkül!
    Vagyis ENNEK SEMMI NEMZETI JELKÉPE NEM VOLT ÉS NINCS, HANEM AZ ELLENKEZŐJE –
    Mint ahogy minden európai uralkodói koronának, KIVÉTEL NÉLKÜL! – MINDEGYIK UGYANENNYIRE MOCSKOSAN SZAKRÁLIS VOLT!

    Ismétlem, a SZAKRALITÁS KIFEJEZŐJE A PÁPAI ÁLLAMNAK VALÓ BEHÓDOLTSÁG TÉNYÉNEK, bármilyen olyan uraságon keresztül, akinek az AZT MEGTESTESÍTŐ JELKÉP a birtokában van! Mert aki azt birtokolja, az nem más mint RÓMA VAZALLUSA! És vazallusként mindazt a valamit, amin és akiken uralkodik, azt mind Róma lába kell hogy terítse.

    Hát erre körítették azt a szakralitás mesét – olyanokat, amiket szoktak a kisgyermeknek mesélni hogy szépeket álmodjon!
    Aludjon nyugodtan kedveském, nagyon is jól értjük a SZAKRALITÁST – AZ ELKÜLÖNÍTÉST/KISAJÁTÍTÁST VALAKIK ÉS VALAMI SZÁMÁRA!

    AZT IS TUDJUK, HOGY KIK AZOK A VALAKIK, AKIKNEK A BIRTOKÁBA KELLETT ADNI – HÁT NEM A MAGYAROK, TÓTOK, SZLÁVOK, ROMÁNOK, SVÁBOK, POLLÁKOK – VAGYIS A NÉPEK/NEMZETEK, HANEM RÓMA URAI!

    A monarchiáknak már vége, azt hittem én naiv!
    Úgyhogy vesse magát alá kegyecskéd annak aminek és akinek akarja, minket meg hagyjon ki mindebből. Vigye a sipkáját….

    Nehogy már újabb örült kritériumokat inventáljunk ahhoz, hogy ki a magyar!
    Mint az a elmebeteg Antall Józsi, aki nyilván álmodozott hogy milyen volna a fején (csörgősipkának?), ha nem távozik hamar az élők sorából!
    Mindegyik a tenger-nélküli hajóslegény szellemi örököse (Antall/Torgyán/Orbán)
    Vajh miért lett oly nagy keresztény-védő Orbán-vitézünk?

  • Turán Ida
    2020 május 31
    7:31 du.

    Nem hittem volna
    hogy itt ekkora marhaságot
    továbbá az avíttos Szentkorona-tan
    elvetendő tételeiről fogok még olvasni…

  • Turán Ida, most megkaptad a magadét! 😀

    De beszéljünk egy icipicit a Szent Koronáról reálisan és empatikusan.

    A Szent Korona egyáltalán nem a magyarságot jelképezi, hanem egy hajdani soknyelvű Birodalom, a Hungáriának nevezett ország nemességét. Zrínyi Miklós – aki horvát volt – a Szent Korona tagja, ahogy Cillei Ulrik – német – vagy Jank Szibinyányi – oláh – vagy éppenséggel Szapolyai – tóth – nemesúr is. Ezzel szemben sem a magyar csizmadiák, sem a magyar földművesek, sem a magyar asztalosmesterek nem voltak részei a Szent Koronának. Hát ez már csak így van.

    Amúgy a Szent Koronának a Habsburgokhoz sincs köze, sőt, direkt azért kérte Szent István a pápától a koronát, hogy ne legyen semmi ürügy besorolni Hungáriát a Német-Római Birodalomba. És – ha jól tudom, bár nem vagyok szakértő ebben – a pápának is csak korlátozott hatalma van a Szent Korona felett, azért van a korona felül bezárva egy kupolával. Szép volt, rég volt, tán igaz se volt…

    Viszont a magyar korona valóban egy gyönyörű szakrális ékszer, Európában az egyik legrégebbi. Manapság már csak ennyi, mivel a Mindenható Isten tekintélye – nem is beszélve a pápáról – már igencsak meg van tépázva.

  • Mindegy! Mint igértem a Szentkoronáról idegenekkel nem fogok vitatkozni, meg aszakralitásáról sem, mert annak bizony egyszerűen polgári átirata s van. Méghozzá genetikai kódok nélkül. Csak tessék fújni rá, mindenkinek kedve szerint! DE! Gabriel arkangyal igencsak olcsó személyeskedésbe csapott át, amit elvileg tiltana a szabályzat, de mint látom csak olyan liberálisan. Neki szabad ! Erről ennyit!

  • A bálványimádás még Mózesnek sem tetsző. Az idegenek meg ugyanazon a nyelven szólalnak meg, mint Ida. Legfeljebb nem arra a helyre tesznek egy tárgyat, mint a turáni átokkal megvertek. „Oszt jó napot!”

  • Almási Alma
    2020 június 1
    10:51 de.

    Azt az aranytárgyat* Bartus Laci oknyomózó feltárása szerint nem a Pálától kapta Szent István.

    *Az MDF-es ,
    felejthető nevű
    valamilyen Ibolyának
    (talán Dávid? mindegy, már
    nincs sem neki sem a nevének jelentősége)
    elvülhetelen bűne hogy a szakrális tárgyat hosszas
    lobbizás után kihozatta a helyéről (Nemzeti Múzeumból)
    és nagy csindradattával a Parlamnetbe hurcoltatta.
    Tán nem kellett volna…

  • Turáni Ida

    Idézem angyalom, bogaram amit sikerült ide leírnod::
    —-
    „”Ennyi! Aki nem veti magát alá, az nem magyar és kész! Nem fogok erről vitába bocsátkozni,…””
    —-
    Igen ez valóban nem „csak” sima személyeskedés, EZ EGY HORTHYSTA, FASISZTA, SOVINISZTA, RASSZISTA GYALÁZKODÁS!
    AMI MIATT KI KELLETT VOLNA HÚZNI A BEÍRÁSODAT – hiszen milliókat sértettel és gyaláztál meg – ó Te kis „finom” mimóza hölgyecske!

    Persze, nyilván nem mész az utcára a borfejűekkel együtt, de a szívecskéd ott dobog a hungarista szép fiúkkal, és értük emelkedik a kebled, az igaz magyarokért, amikor a Deák téren randalíroznak, vagy akárhol – vagy esetleg tévedek?

    UGYAN MÁR, ITTEN SIMÁN SZEMBEKÖPSZ MINDENKIT, AKI AZ ÁLTALAD FELÁLLÍTOTT KATEGÓRIÁBA NEM FÉR BELE!
    Azokat most auschwitzba vigyük, vagy hova?
    Igen, az értelmed szerint azok alávaló, másodrendű állampolgárok, vagy még azok sem??!!

  • Almási Alma:
    „…direkt azért kérte Szent István a pápától a koronát, hogy ne legyen semmi ürügy besorolni Hungáriát a Német-Római Birodalomba.”

    Kedves Alma,
    igen, ezt a gimnáziumokban valóban így tanították, sőt ma is így tanítják. (Van gimnazista gyermekem, tehát tudom.) Ezzel szemben a korona eredetéről, az országba kerüléséről, a latin és a görög rész összeépítéséről különböző, egymástól eltérő tudományos álláspontok vannak, de – tudomásom szerint – abban majdnem egységes a korszakot tanulmányozó szakemberek álláspontja, hogy a koronát I.István nem kaphatta II.Szilveszter pápától, és az soha nem volt I.István koronája. (Az ezzel kapcsolatos fikció talán Hartvik harmadik legenda szerkesztéséből származik.)
    Mindenesetre az un. Szent Korona elég régi történelmi
    ereklye. Nem csak róm. kath. vallási értelemben beszélünk „ereklyéről” (mint pl. Jakab apostolnak a Santiago de Compostelában örzött állítólagos maradványai), hanem használni szokták a kifejezést „történelmi ereklye” értelemben (pl. az 1848-49-es szabadságharc fennmaradt zászlói) is. Utóbbi esetben viszont semmiképp nem a „szakrális” kifejezést szoktuk használni.
    Hogy Turán Ida még gyöngén ír magyarul, avagy szándékosan fogalmaz ilyen kétértelműen, nem tudom. Én nem is vitatkoznék vele, hiszen azt egyértelműen írja, hogy koronáról és annak szakralitásáról nem kíván „idegenekkel” vitatkozni. Miért ne tennék eleget óhajának, ha ő csak a rokonaival, hozzátartozóival kíván vitázni? Ha akar, hát vitatkozzon velük, én nem tartozom közéjük.

    Almási Alma:
    „És – ha jól tudom, bár nem vagyok szakértő ebben – a pápának is csak korlátozott hatalma van a Szent Korona felett, azért van a korona felül bezárva egy kupolával.”

    Bocsánat Alma, de nem értem, amit itt írsz. Ugyan, miért lenne a római pápának, az örmény apostoli egyház fejének, a jeruzsálemi főrabbinátusnak, a KiMitLop Kft. ügyvezetőjének vagy bárki másnak „hatalma” egy, történetesen a magyar állam tulajdonában álló tárgy felett? Elzálogosították? Végrehajtási eljárás alá vonták? Bünjelként lefoglalták? Nem? Hát akkor?

  • Úgy látom, sokak számára a haza valami kész izé – kettőskereszt, szentjobb, Puskás Öcsi, akármi -, amit belógatnak valahonnan, és nincs más dolgunk, mint imádni. Holott a haza Benned van, meg bennem, meg bennünk, akik itt élünk.Sőt, sokakban olyanokban is, akik nem itt élnek. És lenne vele dolgunk, hogy minél többek számára legyen otthon, vagy épp a nem itt élők számára vonzó, biztonságos fészek.

  • Kővendég! Amikor Amerikából hazahozták a koronát, kiadták egy csoportnak vizsgálatra. Az ő eredményeiket ismerem – bár sokmindent már elfelejtettem belőle – mert olvastam a könyvet, amiben azt leírták. Hogy maga az ékszer régi, sőt „korabeli”, az valószínű.

    De itt most nem az volt a lényeg (legalább is én úgy értettem), hanem a „Szentkorona tan”, amit rossznyelvek szerint a mostani ál-alkotmányba is beleírtak fideszék, és ami a Hungária nevű hajdanvolt soknyelvű birodalom összes területét és népeit nem a magyar nemzet, és nem is a király, hanem a birodalom nemessége alá rendeli, amely teljes nemességet szimbolizálná maga a korona. Manapság nyilvánvalóan értelmetlenség. Én csak erre céloztam, és persze eszembe sem volt vitatkozni Turán Idával.

  • Turán Ida kapcsán
    Nem neki szóló legkevésbé személyeskedő válasz, hanem a jelenség amit képvisel, arról való vélemény

    AZ „”idegenekkel nem vitatkozom”” – ami elhagyta a száját, annak a fényében néhány gondolat:

    Sajnos ez a megjegyzés nagyon visszahozza azt a horthy-féle átkos bunkó-nemesi, ösfeudális sötét szellemi világot.

    Nem véletlenül volt az Antall Józsi azon, hogy újra visszarántsa az országot abba az átkozott korszakba, merthogy maga is azt képviselte! Az MDF-ben összegyűlt szemetek tömege sikeresen felszabadította ezt az eltemetettnek hitt korszakot!
    Bámulva nézem, hogy ezt a horthysta, szellemileg elmaradott, irigységtől fröcsögő, gyülöletre nyíltan uszító világot miért is lehetett újra életre kelteni.

    Sajnos hogy az az igazság, hogy a modern-kor megalapozására törekvőkkel szembeni gyülelethadjáratot, uszítást a „klasszikus baloldaliak” bizony vállvetve, egymást támogatva művelik a fasisztákkal, nem másért, hanem azon egyszerű okból mert ugyanúgy a zsidóságban látják a „világ problémáját” mint a turáni feudális ősemberek.
    Csak kapitálpistáznak!

    Nyilván, hogy mindkét tábor a szabad polgári társadalom felépítésének bigott ellenségei, mivel azt a zsidóság ki-találmányának tartják.

    Mi mást, mint a LIBERÁLIS DEMOKRÁCIÁT!

    Egymással ugyan marakodnak – mint a rühes-kutyák, de abban a pillanatban amikor felmerül, hogy „minden bajnak” a zsidók az okai” – rögvest tökéletesen egymásra találnak. A minden baj nem más a szemükben, mint a MODERN TÁRSADALOM – AZ EGYÉN SZABADSÁGA!

    Már hivatkoztam itt arra a tényre, – valóságosan mondom hogy nem szívesen! – hogy a felmenőim között volt az első magyarországi lovagrend alapítója, voltak a családomban ispánok és mindenféle ilyen hűbéres rendekhez tartozóak.
    Sok száz évvel ezelőtt! Aki emiatt kötekedni akar, annak szólok, hogy Ady is kénytelen volt ilyesmire hivatkozni, mikor az ilyen sötét elméket próbálta helyükre tenni.
    De mint látható nem sok sikerrel – mert 100 év elszállt és egy MAGYAR KÖLTŐ SZAVAI IS CSAK SIMÁN FÜSTBE SZÁLLTAK, ezek A SZAKRÁLISAN BEGYEPESEDETT ÖRDÖGFATTYAI pedig tovább kívánják pusztítani az országot és a népeket, fizikailag, szellemileg, és sárba igyekeznek taposni azokat a lelkeket, akik nem hajolnak meg az uralkodásuk előtt!

    Kimondta az én édes turáni galambom:

    A Z A M A G Y A R A K I A L A T T V A L Ó !!!! – ugye?????

    AZ AKI ELFOGADJA, HOGY A KORONA ALATTVALÓJA!
    NYILVÁN AKI MEG A FEJÉN HORDJA AZ A FEJEDELEM – ÉS RÓMA URÁT SZOLGÁLJA!

    Hát nem, idegen Te vagy kedves hölgyem, nem mi, a XXI sz.-i magyarok
    – Te talán az Anju-családba tartozol, vagy a Habsburgok közé? Akkor bizony TE idegen vagy.
    Vagy esetleg magáról a Sziriusz-ról jöttél? –
    Vagy a pokol melyik bugyrából jössz a mai magyar embereket újra és újra egymásnak uszítani?

    Amikor az a mohácsi-búcsúból odaszalajtott maskarás Zsiga, majmokat megszégyenítve ugrabugrált a parlamentben a korona körül – az nemcsak egy sima propaganda volt, vagy valami újabb ügyeskedés amin pénzt lehetett valakinek keresni. Nem!

    Hanem jól megszervezetten a turáni átok felélesztése, a TRIANONI RÖGESZMÉK ÉRVÉNYBE LÉPTETÉSE!

    Zsiga-bubusunk, a mohácsi-maskarás táltos, biztosan bekaszált valami aprót érte, neki megvót a zsiroskennyérre való arra a hónapra.

    Sajnos a jelenség nem olyan egyszerű, nem elszigetelt.

    HANEM EZ AZ ORBÁNI POLITIKA KULCSA!
    Ehhez kell a Semjén a dohos mentébe öltözött pap-urakkal, a rozsdás-karddal csörtető vitézi rendek, a turan-ida féle „NEM-IDEGENEK”, a vármegyerendek, vagyis mindenfajta hungarista csőcselék!

    – SZAKRÁLIS = TURÁNI ÁTOKSZÓVAL ELPECSÉTELT

  • T.Almási Alma Úr!
    A „Szent Korona-tan” (nem a korona) az a középkorban kialakult magyar hagyomány, amely az addig még nem létező államelméletet pótolva, a Szent Korona „testének” elképzelésében hozta létre a „király személyétől független” magyar államiság fogalmát, amelynek része, „tagja” volt – maga az uralkodó mellett – a Magyar Királyság területe, és 1848 tól a teljes lakossága.
    – Ez az eszmerendszer hosszú időn keresztül Magyarország íratlan alkotmányának alapját képezte, erre épült a történelmi magyar állam eszméje.

  • Kővendég
    2020 június 1
    6:40 du.

    „….hogy a koronát I.István nem kaphatta II.Szilveszter pápától, és az soha nem volt I.István koronája. (Az ezzel kapcsolatos fikció talán Hartvik harmadik legenda szerkesztéséből származik.)….”

    ****************************

    Bartus is pontosan ezt írta .

  • slapaj
    2020 június 2
    9:37 de.

    Nahát..téllleeeg?
    És tessen mondani:
    A maci..az valóban az erdőben kullant?

  • Kedves Ferenct!
    „Európai Únió (koraszülött, életképtelennek látszik) …
    …A nagy bővítéssel kezdetét vette a politikai szövetség erőltetése az “imperialista” törekvések jogi megtámogatására. Ez amolyan lájtos gyarmatosítás volt anno, amikor az a gyarmatosított országnak is hasznos volt kismértékben, de a gyarmatosítóknak volt igazán hasznos.”

    Ne haragudjon, de olyan fokú tájékozatlanságról tanúskodnak az ide írt kommentjei az EU-ról, hogy segítségül hagy javasoljak egy autentikus website-ot ismereteinek bővítésére (itt magyarul elolvasható szinte minden infó az EU-ról):
    https://europa.eu/european-union/about-eu/history_hu#1945%E2%80%931959

  • Nemrég láttam ismét a magyar filmművészet egyik remekművét a Napfény ízét. Abban fogalmazta meg az egyik főszereplő (Ignác / Ádám?), hogy ő elsősorban magyar és csak utána tekinthető zsidónak. Szerintem egy országban addig „lehet” élni amíg ezt az egyének saját maguk mondhatják meg és nem pl. Kövér elvtárs vagy más nemzethy potentát határozza meg, hogy ki tekinthető a nemzet részének. További hosszú, boldog és békés életet kívánok Kertész Ákosnak!

    Az EU pont a nemzetállami „békétlenséget” próbálja (többé-kevésbé sikerrel) csökkenteni a személyek-tőke-áruk szabad áramlásának biztosításával.

  • Geyza
    2020 június 2
    12:27 du.

    😀 😀 😀

  • Általában érzékelhető, hogy a magyar állampolgárok egy részének kissé beakadt ez az „EU” – sem lenyelni, sem kiköpni nem tudják, de miután nem értik, nem tudnak mit kezdeni vele, ennél fogva a bizonytalanságuk következtében a lehető legvadabb elképzeléseket gyártják köré. Az nagyon jó, hogy Sz M ( jún.2.5:02 kelt hsz.-ban) belinkelte a fontosabb információkat tartalmazó anyagot, miután uniós tagok vagyunk, nem árt ha „frissítünk” néhány részletet.

    Tapasztalhatóan azok a legszkeptikusabbak ezen a téren, akik alapvető dolgokat nem tudnak, nem ismernek az unió felépítését, működését és létjogosultságát illetően, viszont nem is óhajtják megismerni, mert úgy gondolják, „nekik aztán újat senki nem mondhat, tudnak ők annyit az unióról amennyit nagyon muszáj, hajjjaj még többet is, a többi meg hablaty” Nem az!

    De – szerencsére, a felmérések szerint jóval többen szimpatizálnak az Európai Unióval magával, az odatartozással meg főleg, mint ahányan elutasítják azt. Ez számomra kifejezetten megnyugtató, még akkor is ha én is látom, érzékelem, hogy az unióban sem minden úgy működik, ahogyan azt elvárjuk, lassú, lomha és sok esetben nem egyértelmű, kissé komplikált és kimódoltak a szabályai – de erről talán a tagállamok maguk is tehetnek, és ráférne egy alapos reform, olyan amely lényegesen egyszerűsítené a dolgokat. Mentségére legyen mondva, a megalakulása és szabályrendszere kialakításakor sok olyasmire nem gondoltak, és nem is felkészültek fel, ami menet közben adódott, ezért aztán csak hümmögnek, csóválják mind a 27 fejüket, de szerintem ezek nem orvosolhatatlan problémák.
    Én személy szerint elsősorban európainak tartom magam, azon belül vagyok magyar áp. és még szűkítettebben meg nő/férfi stb.
    Most amikor „nyitott határokat döngetünk” mi szükség van a nemzetállami folyamatos hőbörgésre? Mi már eldöntöttük mit akarunk, amikor az uniós tagság mellett szavaztunk, de az nem megy, hogy a kecske is… meg a káposzta is… stb

  • SzandiMandi
    2020 június 2
    5:46 du.

    „Szerintem egy országban addig “lehet” élni amíg ezt az egyének saját maguk mondhatják meg és nem pl. Kövér elvtárs vagy más nemzethy potentát határozza meg, hogy ki tekinthető a nemzet részének.”

    ————————————-
    Pedig Kövér elvtárs épp most határozta meg ki a „magyar nemzeth” része, tekintve hogy a jun.4.-i megemlékező parlamenti ülés „megemlékező” részéről az ellenzéket kitiltotta – amennyiben nem szólalhatnak meg, az utánakövetkező vitáról meg főleg! Mindig azt hiszem, hogy ennél már nincs lejjebb, és rá kell jönnöm, de bizony van!
    Most már csak azt kérdezem, kivel fognak „vitázni” ha az ellenzék nem kap szót?
    Ez egy kicsit olyan, mit mikor egy bálban több a nő mint a férfi, aztán egy idő után a „női hölgyek” egymással lejtenek!

    Úgy egyébként meg szégyen és gyalázat – nincs megfelelő szó az aljas sakál mentalitásukra!

  • Almási Alma
    2020 június 3
    4:36 de.

    Nevessen csak kérem.
    Olyankor nap csillan a jégen..

  • Besancon:

    A liberalizmus alapértéke:
    Mindenki azt csinál amit akar,
    amíg nem zavarja vele a szomszédait.

  • Orsós Elemér

    Besancon
    2020 június 3
    6:52 de.

    „Általában érzékelhető, hogy a magyar állampolgárok egy részének kissé beakadt ez az “EU” – sem lenyelni, sem kiköpni nem tudják, de miután nem értik, nem tudnak mit kezdeni vele, ennél fogva a bizonytalanságuk következtében a lehető legvadabb elképzeléseket gyártják köré.”

    No ezt azért nem mondanám, mivelhogy világosan látják hogy, kétféle EU van, egy előnyösebb, kiválságosabb nyugati és egy alsóbbrendű, a nyugatiak kihasználására, kiszolgálására becsábított keleti!

  • Szandi
    (juni. 2)

    Igyekszem megérteni önt, – de azt hiszem nem fog menni még akkor sem, ha feltételezem, komolyan gondolja amit ír.
    Minden véleményt tiszteletben kell tartani, az önét is és az enyémet is.
    A politikai olyan mint a szerelem: Minden megengedett – és a nyertes minden visz. A kívül állók (a politikai esetében a mindenkori politikai ellenzék) nem számítanak, ill nincsenek is bármennyire is szeretnék. Ez persze igazságtalan, de hát az élet már csak ilyen.

    (Ezt kívül állóként mondom, mert semmilyen politikai elkötelezettségem nincs – alhamdulillah-:)

  • Drága Besancon! 2020 június 3, 7:23 de.
    Pedig sajnos lesz bőven még lejjebb. 🙁
    Szerintem igaza van Bartusnak abban, hogy nem szabadna részt vennie az ellenzéknek ebben a parlamentnek nevezett színjátékban (még akkor sem, ha tudjuk pl. a mihazánkosok simán el tudják játszani az ellenzéki szerepet, a 22-es választásokra ismét feléledő fékpártról nem is beszélve). Kövér elvtársból meg egyre jobban előjönnek a régi komcsi reflexek, demonstrálni kell, hogy az ország egy emberként áll mögöttük.

  • Aszongya TGM a hvg-ben:
    „Szörnyű hely lett Magyarország, muszáj lenne megvédeni a becsületét. De nem avval a hazugsággal, hogy itt az etnikai gyűlölködések nem dominánsak. De igen, azok. A jelenlegi magyar politika és kultúra lényegét jelentik.”
    https://hvg.hu/velemeny/20200515_TGM_A_romanellenesseg_ellen

    + Fischer_Ádám cikk az új nyomtatott hvg-ben:
    https://hvg.hu/itthon/20200603_Fischer_Adam_A_trianoni_emlekezet_onbecsapas_hazugsagban_el_az_orszag

  • Besancon! Ezek már régóta magukban masztiznak, nincs szükségük a konzervatívokra, jobboldaliakra, pláne keresztényekre. Tiszta röhej,hogy minden egyes választ 2006, meg 2008 emlegetésével kezdenek, mintha nem telt volna el 12 év, amiből tízben teljhatalmú urak.
    Az egyik azt állította: a járvány megfékezését az ellenzék csak akadályozta. Ez nincs magánál. Ha az a 1,5-1,7 millió ember, aki az ellenzékre szavazott, akadályozta volna az intézkedéseket, akkor nem maradt volna fegyelmezetten otthon, nem tartotta volna be a szabályokat. Akkor felgyújtotta volna a várost, ahogy tette a felúszított – részben megfizetett – csőcselék, ahogy 2006-ban tette az akkori ellenzék, mai hatalom.

  • Besancon
    2020 június 3
    7:23 de.

    Az a jóóó !!
    Ha több a buliban a női hölgy.

  • Az EU pont a bigott nemzetállamosdival szemben alkot alternativát kölcsönös előny, demokratikusság, tolerancia es szolidaritasi alapon!
    En nem tudok rola, h Magyarorszag barmikor is nemzetállam lett volna! Evezredek ota akkora volt itt az atmenoforgalom, h ha volt is anno nemzeti magyar, az folyamatosan felhigult, bevándorolt, betelepitett nepcsoportokkal….
    Magyarnak vallhatjuk magunkat, mint a Kanadában es USA-ban élők amerikainak, kanadainak magukat, de nemzetállamrol jelenleg nem beszelhetunk Mo vonatkozasaban!
    Viszont egy extrem, de jo modja lehetne a diktatorikus , levalthatatlan o1g- rezsimmel szemben, ha a 40%-os szavazatszerzésük szerint a Tiszántúlt megkapna o1g, ott eu-mentes nemzetállamot teremtve!
    Mi pedig diktaturajukbol felszabadulva az EU demokratikus reszei maradnank!
    O1g ott diktátorkodhatna az imádott elnyomottai felett! Idővel, ha az alattvaloi a közepkori viszonyukat meguntak, utolso aktusukkent a kor szellemenek megfeleloen meglincseltek, felnegyeltek, visszavettek a vagyonukat, kérhetik, h az EU vegye vissza őket! Addig az eu-tamogatásoktol mentesen őket fogja o1g kizsigerelni!
    Igy mindenki jol jár!
    Igy a Tiszantul garantaltan gyorsabban rendezne le o1g-t, mint bármilyen demokratikus töketlenséggel!
    Tisztan demokratikus eszkozok alkalmatlanok a diktator lerendezésére! (Bár a demokráciák is fegyverrel, kinzással, vallatással, gyikossaggal, háborukkal kűzdenek a diktátorokkal, hadurakkal szemben!)

    Kerdeznem!
    Ha o1g akaratunk ellenére folytatva fegyveres erőszakot pl. Szerbia ellen, h teruleteket szerezzen, majd ezt az EU es NATO nem tamogatna, ellenezne, akkor a szamonkérésnel en, mi, mint tiltakozo ellenállok is kollektiven bűnösök lennenk es teruletelcsatolassal, haborus sarc kivetesével buntetnenek kollektiven bennunket is?
    Hiszen a diktaturaban nincs hatalmunk ellendöntést ervenyesiteni, barmennyien is szeretnenk!
    Ha igen, kollektiven terhekne a felelosseg, akkor viszont elore jelezzuk, hogy mi nem kivanunk felelosseget vallalni abban, ezert kulso segitseget kerunk, h a hatalmak valasszak le a nemzetkozi torvenyek es szokások megsertojet!
    Ehhez hasonlóan, ma is kérjuk, hogy más, az EU torvenyeinek es erkolcsenek nem megfelelo, nem eukonform vezersegetol szabaditsak meg az orszagunkat es az EU-t! Mert mi nem akarjuk ezt a törvényserto allapotot es nem is akarjuk vallalni erte a felelosseget!
    Tiszantul vallalhatja, ha a diktaturapartiak oda lesznek atiranyitva!
    Bodát majd Debrecenben meglatogatjuk!
    A debreceni parlament a Csonkatemplom mellett épül, a villamosmegállohoz közel….
    (Engem gyerekkoromban majdnem megvertek, amikor megkerdeztem, h „hanyas villamos?”
    Akkor lett nyilvanvalo, h csak 1 villamosvonaluk volt….)

    Az EU eloszor meltatlankodna, hiszen celja az EU erősitese, bővitese, nem a szeletelese, de hamar megertene, h ezzel az erositese valosulna meg a tisztulásán keresztul!
    Nem Brexit lenne, hanem Hungacid exit! (Majdnem más nevet irtam a Brexit alapján, de az félreérthető is lehetett volna. Bár, az o1g-re reflektált volna….)
    Ezzel a 15 millio Magyarországából, megint 10millio Magyarországa lenne!
    Egyre jobban tetszik az ötlet, ahogy végig gondolom!
    Kár, h ez az ötlet egy csoport terméke!

  • Besancon
    2020 június 3
    7:23 de.
    csak a másik féltől tanulta el a dolgok intézését , egyébként máshol is van olyan , hogy a más véleményen lévők nem szólalhatnak meg , vagy csak korlátozottan
    üdvözletével

  • Kedves Ferenc1 (10:28)! Abban természetesen igaza van, hogy joga van az önálló véleményéhez. Abban viszont súlyosan téved, hogy „kívülálló” maradt – hacsak nem egy erdő közepén él, bogyókon. (Nem valószínű, hiszen a net is közösségi szolgáltatás.)
    Miután a politika közös ügyeink irányítására tett ajánlatot jelenti, társadalomban élő nem tud kivülálló maradni: az ő életét is meghatározzák a szabályok, törvények. Demokráciában a szabadsága abban áll, hogy választhat az irányítási ajánlatok közül,és jogában áll a többségre jutott irányítást ellenőrizni, bírálni. (Már persze, ha valaki túljutott a „többség mindent visz, és mindig igaza van” lenini elvein.)
    Már megbocsásson, de minden diktatúra legbiztosabb alapja a „kívülálló”, az eltartott kisújjal finnyázó.

  • Geyza
    2020 június 3
    9:09 de.

    Almási Alma
    2020 június 3
    4:36 de.

    Nevessen csak kérem.
    Olyankor nap csillan a jégen..

    ————————

    Ez nagyon tetszik, nem tudom te kötötted e – ismert ez a vénád is! – és ha megengeded, alkalmazni fogom amikor „ideje van” -:))))

  • SzandiMandi
    2020 június 3
    11:10 de.

    Na igen.
    Nem elég ellenzékinek látszani,
    annak is kellene lenni..szívvel lélekkel.
    Sosem fogom elfelejteni mikor Gyurcsány kiállt Brüsszelben
    a FIDESZ mellett.Szteem sokan mások sem fogjá ezt elfeledni.

  • toth péter
    2020 június 3
    5:27 du.

    Ne „relativizálj”
    kijajóbánatot érdekel hogy máshol mivan

  • Besancon
    2020 június 4
    5:00 de.

    Magam írtam fennti verset,
    Arany Jancsi sem segített
    Költő vagyok mint az állat
    E strófától leszel fáratt.

  • Ferenct,
    Természetesen tiszteletben tartom a véleményét, – és mindenféle rosszindulat nélkül – próbáltam némi segítséget nyújtani véleményének megalapozottabbá tételére, mivel botor módon feltételeztem, hogy szüksége lenne rá. Belátom tévedtem, sajnálom. További szép napot kívánok.

  • Geyza!
    „Sosem fogom elfelejteni mikor Gyurcsány kiállt Brüsszelben
    a FIDESZ mellett.” – Erre pont nem emlékszem 🙂 , de biztosan lehetett ilyen. Gyurcsány és Orbán – egyformán jómadarak és a hazai demokrácia legnagyobb kerékkötői! Ki nem állhattam soha az ilyen fontoskodó KISZ titkárokat, ahonnan mindketten indultak. Nem lepne meg, ha néha együtt vadásznának és nagyokat röhögnének a megvezetett zembereken.

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    ÍME

    egy, a nemzetállam bűneit is beismerő vallomás a Horthy unoka

    saját szájából. Márpedig ha ő szó szerint(!) bocsánatot kér, azt

    a nagyapja elkövetett bűneiért teszi.

    Külön kuriózum és fantasztikus a bocsánatkérés egy Horthy

    szájából 100 évvel az események kezdete után.

    Okuljatok FideSS-ek !

    (Persze sok „téves” állítás és beállítás is elhangzik.)

    https://vimeo.com/390210268

  • SzandiMandi
    2020 június 4
    1:25 du.

    Elég nagy port vert fel anno az eset, balos körökben.

  • Orsós Elemér

    O1G666
    2020 június 3
    1:51 du.

    „Az EU pont a bigott nemzetállamosdival szemben alkot alternativát kölcsönös előny, demokratikusság, tolerancia es szolidaritasi alapon!”

    Nos ez kurvára jó lenne, ha igaz lenne és nem álnok megjátszás!

  • Chris, vagy a Word Press(SIC) kösz ez a legújabb izé betette… az egész izé érdektelenné silányodott egy fajta vélemény megjelenik a másik meg nem…
    te ezt demokráciának nevezed? mert én nem!
    ez valami „más”
    azért üdv. és minden jót harag nincs de dög unalom az lett

    mint szokásom archiválom ezt is hogy tudjam mit és hogyan

  • Azt hiszem elismeréssel kell adóznom az orosz elme iránt. Sokkal intelligensebb, s mint ilyen sokkal rafináltabb mint a német – úgy általában. Már akkor ….

    Ajánlom megnézni ezt a filmet – megérthetjük, hogy a bolsevikok forradalmi sikerét a németek diplomácia ügyefogyottságának köszönhetjük.
    Kettő részes, ezért a két link.
    Lenin tudta, hogy a szocdemek hazafiak ….

    https://www.youtube.com/watch?v=e66MrU1WJYU

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    Szandi!
    06.04.
    1:25

    Te nem is egy kissé, de nagyon demagóg vagy, mert bár két lovat

    lovagolsz, de azt egy seggel teszed… 🙁

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    Geyza 10,00

    Bizony,legjobban

    az igazság fáj ;

    „István koronája” – is

    – a Szent Korona –

    István után majd’

    200évvel(!)készült

    sőt, a felső része

    még annál is később.

    🙁 Ezt az igazságot

    is illenék gyászolni

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    folyt.

    Mint a valódi

    Trianon hasonló

    világfájdalmát

    szokjuk fájlalni,

    mintha semmi közünk

    hozzája! Ja !!!

  • SchumackerLady

    Tisztelhölgyejimésurajim !!! (és talalom)
    2020. június 4. 1:40

    Biz,biz’ ama világfájdalmas trijanonosok még ma sem jutottak el a Horthy-unoka öntudatáig, aki azért mégiscsak rádöbbent, hogy nagyapja „nemzetállama” – amit Trijanonnak köszönhetünk – juttata el ezt a, mire is büszke, nemzetet a fehérterrortól a holokausztig, ill. sajátmaga majdnem végpusztulásába.

    Magam is ajánlom e . f i l m . megtekintését mindenkinek.

  • „tisztelhölgyeimésuraim”
    2020 június 5
    3:45 de.

    Még szerencse hogy nekem nem a Korona-mizéria fáj,
    hanem leginkább csak az ujjam.Most hogy belekaptam a flexbe.
    Még szerencse hogy volt kéznél fekete szigetelőszalag,
    azzal tekertem jól körbe .Mint mindig.
    Ha nagyobb lett volna lyuk,alá bejlagolom WC pappírral.
    Persze nem haszáltal 😀 😀 😀

  • 666;
    NE probalj mar viccelni!!!

    Magyarporszag mindeg NEMZET volt, 1001-tol szamitva, barmi is volt allam-formaja.

    Fejedelemseg, Kiralysag, Koztarsasag, Szoviet Koztarsasag, Nepkoztarsasag, de mint NEMZET mindeg letezett meg amikor lakossainak tobbsege nem is volt magyar szarmazasu.

    Kormanyzosag NEM volt allamformaja !!!!!

    Egy demokratikus alapokon mukodo tarsadalom ahol a lakossag szamazasa, nyelve, tarsdalmi hattere , vallasa, stb.jelentektelen, mert minden a tobbseg lete alapjan tortenik, minden egyen egyenlo jogai alapjan.

    De az is mint „NEMZET” ismerve. Pl. Canada, USA, stb.

  • Kedves tisztelhölgyeimésuraim!, 2020 június 5, 3:18 de.
    Sajnálom, hát még nagyobb csalódást is kell, hogy okozzak neked. Akkora demagóg bírok lenni, hogy még egy lovon sem akarok lovagolni (igaz nem is tudok). Szori 🙁

    Zárójelben csak annyit, hogy miért lenne érdekes a „Szent korona” hívőknél az, hogy mégis mikor készülhetett? 🙂

  • Lebuktál Geyza!
    Már emlékszem rád, te vagy a gyermekkorom egyik kedvence a „Le a cipővel”-c. nagy sikerű sorozat Gazsi bácsija. Egészen addig sikerült jól titkolnod, amíg az egyébként remek rímeid le nem buktattak! Így jártunk 🙂

    Télleg, ki tudja miért nem készülnek mostanában (az utóbbi 30 évben) ilyen kedves, szerethető gyermekfilmek? 🙁

  • Geyza
    2020 június 4
    7:01 de.
    Gézukám -mint egyetlen országos Barátom !
    Megértettem ! Mindent kijelölésed szerint intézek ezen után
    üdvözletével

  • SchumackerLady

    Bolsonaróéknál már naponta 1500 beteg hal meg Covid19-ben.

    Hát tényleg, hol vagyunk mi ettől szinttől?

  • SchumackerLady

    O1G666/1:51

    A magyar Blitzkrieg-projekt

    Írod, hogy amikor majd „O1G területszerző hadjáratot kezd a szerbek ellen”.

    Hát, ha jól belegondolunk, bizony Hitler is keleti (Lengyelo.és SzU) irányba építette az autópályákat. Annak is két jelentősége volt, egyrészt villámháborús hadiút, másrészt bomba propaganda.

    Orbaninipedig az ő Mészáros nevű villanyszerelő világmágnás, nagyiparos és szállodás szárnysegédével hamarosan megkezdik a Budapest-Belgrád történelmi vasútvonal építését, amelyhez a zúzottkövet és a betontalpfákat is a Duce-nek az a jó és oly kedvesédesapja szállítja, persze
    – k í n a i . h i t e l b ő l , n e m z e t á l l a m i l a g ! a z o n n a l . finanszírozva – és ki tudja, hogy az is hány hálás alattvaló közmunkásnak ad majd munkát amellett, hogy a kész létesítményen hős csapataink tényleg, villám módjára, percek alatt érik majd el Nándorfehérvár falait, hogy az összes Gavrilo Princpet jól felnyársalhassák…

    Egyszóval: „megállj, megállj kutya-Szerbia!…”

  • SchumackerLady

    UI

    Ahogy a régi bölcsesség mondja,úgy látszik:”Nekünk Trianon kell!”

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    Geyza 8:04

    Flexes balesetedre engedj meg egy javulást kívánó, jó re-flexet.

    Ezen kívül a fekete szixiszalag – mi így híttuk – áldásos hatásáról csak annyit, hogy az biz a nagyon jót tesz idegzsába ellen is, amelyet népiesen „fekete fityfenének” becéznek. A celluxot a népgyógyászok arra épp azért semmiképp nem javallják rája, mert az a fényt fenemód bejengedi és a vágás könnyen begyúllik tüllä… Jaaa…

    Ja!!!!!! És te Geyza. Maostan azzal kezeddel ne nyújj túl kövér fődddbe – ja – mer’ottan könnyen bejuthat az >aranykorona vírus< a vágásodba, oszt akkó ottan pandémija lössz.

    😀

  • A cikkhez:

    Férfiasan bevallom boldog voltam, hogy és/ amikor beléptünk az EU-ba, ám ugyanakkor fennen hagoztattam szkepticizmosom egy szomorú dilemmáját, amely így hangzik:

    „Lehetséges e uniót építeni nemzetállamokkal,
    amelyek legszívesebben egymás szemét is kikaparnák ?

  • Jó a cikk, de a legfontosabb dolgot szerintem kifelejtette Margitka. Sajnálatosan a szocialista oktatás alapvető összefüggéseket nagyon szárazon, nehézkesen tanított, és Margitka képtelen elszakadni az ötvenes-hatvanas évek hivatalos szemléletétől. Elhiszem, hogy a nagypapa udvara a béke szigetének tűnik így visszatekintve, csakhogy a csúnya tények mindig betolakodnak, mint a Borcsákék kakasa …

    Mint a múltkori Trianon-topikban írtam, a francia forradalom történetét mindenki ismeri.
    A régi történelemkönyvek nagy erénye, hogy nem tudományoskodnak, hanem „sztorik” segítségével mesélik el az eseményeket. Nem könnyű megjegyezni a száraz tényeket, hogy pár száz évvel ezelőtt az országgyűlésben az akkori politikusok valami elvi kérdésről bikkfa nyelven vitatkoznak. De pl. arra minden diák emlékszik, hogy a harmadik rend, a polgárság képviselői átvonultak a labdaházba (ahol egyébként a francia király és a kísérete teniszeztek a mindennapokban), és kikiáltották, hogy „Mi vagyunk a nemzet!”

    Addig az uralkodó és az első és a második rend képviselte a nemzetet (papság és nemesség). A harmadik rendbe viszont nem születés vagy királyi kinevezés útján kerültek az emberek, hanem vagyon vagy tudás alapján. Ezt eddig a szocialista könyvek is átvették. Csak éppen az az összefüggés maradt ki, hogy ha a harmadik rend a nemzetet képviseli, akkor mindenki nemzetalkotó, kvázi még az egyszerű jobbágy vagy munkás is, tehát ugyanannyi joga van az államhatalom előtt, pl. peres ügyekben.

    Szerintem eredetileg ezt jelenti a nemzetállam kifejezés, vagy ezt kellene hogy jelentse. A felsőbb rendek uralma helyett a nép hatalmát, vagy ilyesmi.

  • Almási Alma
    2020 június 1
    10:51 de.

    Néha kikacsint a marxizmus a gondolatmenetből, amivel nagyrészt egyetértenék. Mivel a középkorról beszélünk, szerinted érdemes erkölcsileg számonkérni, hogy a király meg a nemesség isteni eredetűnek vélte a hatalmát, és azt nem akarta megosztani a pórnéppel? Annyi mindenben hittek az emberek, pl. hogy a pestis a levegőben terjed és Isten büntetése.
    Akkoriban így gondolkoztak és pont, lehetne mondani.

    Ami a koronát illeti, arról szerintem már bebizonyosodott, hogy mai formájában a Habsburgok idején alakult ki, ahogy a magyar központosított állam eszméje is. (Mátyás királynak voltak már próbálkozásai ezirányban, de a polgárság akkoriban még gyönge volt, és nem támogatta.) Istvánból a Habsburgok csináltak apostoli királyt, vagyis jóval az 1600-as évek után. A hivatalos István-kultusz sokkal jobban szolgálja a Napkirály-féle uralkodók propagandáját (aki azt mondta, hogy az „állam én vagyok”).
    A középkorban inkább legendák szóltak az uralkodókról, és mint példaképeket állították az alattvalók elé. Erről sajnos a tárgyi emlékek nem maradtak fönn, mert a török időkben elhurcolták a középkori szobrokat a templomokból, és beolvasztották ágyúnak.
    De fennmaradtak a mondák Szent László királyról, aki a bajban eljön megmenteni a népet.

  • „tisztelhölgyeimésuraim”
    2020 június 6
    5:17 de.

    Elmondanám Néked, hogyan intéztük az ilyesmit mikor még autószereldében dolgoztam (persze a saját kocsimon.Aztán fizettem a főnöknek a munkáért hehehe..a srácok meg lopkodták a Fordomhoz az alkatrészeket.)
    Na szóval:

    Első réteg : friss WC-papír,

    Második : szig-szalag.

    Harmadik : rákalapálom a lemezvágó ollóval négyzetesre kivágott bádoglemezt az eképpen bebugyolált ujjamra, persze óvatosan hogy ne fájjon a bádognak.

    Negyedik réteg pediglen ujabb szig-szalag hogy a bádog ne csúszkáljon.

    Ezek után lehetett tovább krampácsolni az olaj-iszapos vasakkal.

  • toth péter
    2020 június 5
    3:15 du.

    NE nyáladdzál

  • SzandiMandi
    2020 június 5
    1:23 du.

    : ))))))))))) : )))))))

  • SchumackerLady
    2020 június 6
    4:54 de.

    A hentesnél:
    -Jó napot kívánok.Vágjon le nekem 20 deka Trianont…

    /Géjza maji witze/

  • Aróra Boreálisz

    TisztelthögyeimésUraim
    2020. június 4. 1:40

    Ifjabb Horthy István nemcsak a francia-angol-román-magyar*, h a z a á r u l ó . Szegedi Paktumban 25 évre bebetonozott puccsvezérét, hanem Magyarország saját maga által úgynevezett . l e g f ő b b . h a d u r á t . is felismeri a nagyapjában, akit márcsak e magas rangjánál fogva is holtában is súlyos . h á b o r ú s . és . e m b e r i s é g . e l l e n e s . b ű n ö k . terhelnek.

    Az itt közölt hasznos, >N a g y a p á m . H o r t h y< című dokufilm minden kegyeleti igyekezete és érthető rokoni elfogultságából adódó befolyásoltságból fakadó történelmi csúsztatásai ellenére is képes kifejezni ezt, a már régvárt történelmi igazságot, Horthy csalásáról…

    Családtagtól ennyi is igen nagy önfegyelmet, valódi ismeretet és főleg erkölcsi felülemelkedettséget feltételez, amiből elsősorban HorthyMiklós vele vérségi rokonságban nem, de elvi rokonszevet tápláló és propagáló, mai FideSS majmolóknak és alattomos restaurátoroknak kéne annál inkább tanulniuk.

    Köszönöm a mellékelt filmet: Auróra

    *Horthynak az úgynevezett Szegedi Gondolat jegyében történt önkéntes és személyes felajánlkozásáról az "ideiglenesen" ott állomásozó ellenséges hadparancsnokság felé, amely szűk kör visszatekintve is, lényegében a Trianoni Békediktátum szellemi előkészítő bizottságának bizonyul…

  • SchumackerLady

    Geyza

    Szeletelve parancsolja ? – Úgy Horthy-mód’25 évig propagálva ?

    – Esetleg kér hozzá még egy kis jegyzékelt Foch-mártást is…?

    – Vagy inkább, orgoványi bicskás lópata-taposta vérnyomokkal..?

    – Netán darutollas pap-prökölt, á’lá Marcali…?

    Jójétvágyat! SchL

  • SchumackerLady

    Bocs’

    nem taposta, hanem taposat

  • talalom
    2020 június 1
    1:23 de.

    Ez a Szt-Korona
    akkor lenne „trendi”
    (mostani szemmel nézve)
    ha varrtak volna rá annó aranybádogból simlédert.

  • Aróra Boreálisz
    2020 június 6
    12:46 du.

    De megtanulták a leckét:
    „Tedd meg az aljasságot aztán kendd rá ellenfeleidre”

  • SchumackerLady
    2020 június 6
    1:13 du.

    Attól függ a étrend
    hogy ma szarik e a Masaryk

  • talalom
    2020 június 4
    1:34 de.

    Ferenct -nek „..Abban viszont súlyosan téved, hogy “kívülálló” maradt – hacsak nem egy erdő közepén él, bogyókon. (Nem valószínű, hiszen a net is közösségi szolgáltatás..”

    ——————————-
    Vizuális típus vagyok, ezért hát elképzeltem Ferenct-t – vagy bárki más „kívülállót” – amint az erdő közepén élve bogyót eszeget, és tesz egyet világra -:))))
    Ám ez természetesen nem így van, hiszen aki közösségi oldalakat olvasván még véleményt is nyilvánít – akár ilyet, akár olyat – az nyilvánvalóan nem kívülálló, max. nem foglal nyíltan állást, de valamit – valamerre csak gondol! Hogy Ferenct miről mit gondol, azt jól láthatjuk, miután olvastuk néhányszor a kívülállása ellenére!

    Ide kapcsolódik a „civilség” kérdése is, melyet tegnap felvetettél. NOÁR aki tegnap „debütált” a szóban forgó műsorban, egy kissé belekavarodott a mondandójába, a műsorvezetőnek köszönhetően ez a műsor egyébként is mindenre alkalmas, csak arra nem, hogy egy épkézláb gondolatot kifejtsen valaki az elejétől a végéig, hogy miként is vélekedik arról, mert azt Fiala ezerfelé szabdalja, belekérdez, önkényesen átveszi a szót, aztán hirtelen másik vendég felé fordul, és a gondolat máris megtörik, a levegőben lóg stb – de nagyjából sejtethető volt hova akar jutni N. a civil kontra politikus szerepét illetően. Nagyon sok hasznos dolgot vitt véghez a Kontúr c. civil egyesületben, és folyamatosan szerepet vállal, nyilatkozik mondja és csinálja is mindazt amiről beszél: az a fajta aki a minie. szavaival élve nem a „vacsorára érkezik” és ez nekem alapjaiban nagyon szimpatikus, mert úgy gondolom, a világot ezek viszik előre, ez a típus változtatja meg – már ha! – nem a „kívülállók” és most ezzel az égvilágon senkit nem akartam megsérteni, csak mint tényt állapítom meg.

    A civil – politikus viszonylatot illetően az a helyzet, hogy politikával azaz közéletet érintő dolgokkal bárki foglalkozhat tehát nem csak a hivatásszerűen politikából élők azaz a „politikusok” privilégiuma, tőlük max. elvárjuk, miután ez a hivatásuk – de rálátása véleménye bárkinek lehet, és ennek megfelelően civil szervezeteket is alakíthatnak a közéletet érintő feladatok ellátására, hiszen látható volt ezeknek a szervezeteknek az aktív helytállása pl most a járvány idején is – meg úgy általában!

    De – az viszont már nem érthető ( legalábbis számomra) hogy ha a politikusok „hátralépnek egyet” mint azt N. is elvárja, mire mennének a civilek, végül is ki és miként fog dönteni alapvető kérdésekben?
    Ha a civilek veszik át a politikusok szerepét, onnantól ők a politikusok – mert a civilek addig civilek, míg észszerű javaslatokat tesznek a politikusok számára, annak megvalósításában a véleményükkel részt vesznek de a döntés joga és kötelezettsége a politikusoké, mert hogy őket meg ezért szavaztuk a törvényhozásba. Persze a jelenlegi hazai politikai felállás épp nem mérvadó a 2/3-ra tekintettel, de normális körülmények között szerintem a kettőnek együtt kell/lene működnie, az erre való készségnek nem csak szavakban, egy egy beszéd vagy nyilatkozat szintjén kell megmutatkoznia!

    A civil addig civil tehát míg csak javasol, észrevételez, részt vesz, de nem alakítja a végleges formát, mert ha létrejön a megvalósításban érdekelt szerepcsere, onnantól egy végeláthatatlan körforgást látunk – a civilből automatikusan politikus lesz, törvényt hoz, rendeletet, módosításokat fogad el, nyújt be és – jönnek majd újabb civilek ugyanilyen elvárással!
    Sajnos, ez volt az általam egyébként sokra tartott Juhász Péterrel is gond, hogy mire rájött, az az elv nem működhet, hogy „civileket a parlamentbe” mert onnantól ők lesznek a politikusok – addigra sajnos rendesen kihúzták a lába alól a szőnyeget, ő pedig menthetetlenül borult, pedig kár érte!