Rendszerhiba

2020 június 11 8:37 de.6 hozzászólás

Az Európai Unió magyar állampolgáraként, egyszersmind öregségi nyugdíjban részesített újságíróként levélben tettem panaszt amiatt, amiért a hazai nyugdíjfolyósító intézmény egyik ügyintézője a nekem folyósított nyugdíj összegének hivatalos, angol nyelvű igazolásának beszerzési lehetőségére irányuló érdeklődésemet durván elutasította.

Levelem címzettje Lengyel Zoltán Tibor a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóság ügyfélszolgálatának vezetője volt.

Nem a címzett válaszolt, hanem a gép.

A [email protected] üzenetébe foglaltakat tudomásul véve, a csatolt ürlapot kitöltve ismételtem meg a TAJ számommal kiegészített levelemet, amit azonban nem tudtam elküldeni.

Azért nem, mert hiába tettem eleget az alábbi módon többször és pontosan az automatikus felszólításnak, a képen megadott ötjegyű szám beírásban – amint az lentebb látható – a gép (újra meg újra) hibát talált. A gép szerint kilencvenhét ezer hatszázhatvankettő és kilencvenhét ezer hatszázhatvankettő nem ugyanaz a két szám, a két mennyiség egymástól különbözik, 97662 nem egyenlő 97662-vel.

Ami azt jelenti, hogy nem én bolondultam meg, hanem a gép.

Hogy nem bennem van a hiba, hanem a rendszerben.

Kérjük írja be a képen látható 5 jegyű számot:

Ezt írta a gép. Beírtam: 97662

Mire a gép:

Hiba a megadott 5 jegyű számban!

Ez történt.

És ezt megint megírtam. Hozzá téve, hogy panaszleveleimre nem automatikus üzenetet várok, hanem választ. Megjegyezve, hogy amennyiben válaszra nem méltatnak (hanem ismét automatikus üzenetet kapok), közzé teszem a történteket.

Ezúttal nem kaptam automatikus üzenetet.

Azt se nem.

Aczél Gábor

6 hozzászólás

  • Gábor! Próbáld meg mindkét módon: vagyis a felső sorral, és a numLk alatti számokkalis.Engem is megviccelt így a bankkártyás fizetés: a NumLk alatti számokat nem fogadta el, csak a felsősorból valókat. Amúgy, a Nyufig megdöbbentően jól működött, amikor önálló volt, de muszáj volt beterelni a kincstárba: különben hogy tüntethetnék el a pénzt?

  • Béla István

    Miért csodálkozol? Ez nem rendszerhiba, ez rendszer rend à la Staatsfürer.

  • van hibája?

    nahát?

    és minek? mert -ugye- rendszer az nincs, csak rendszeres pofánröhögés

    hahaha

    a hiba valós okát megtalálni ahhoz Marx -ot kellene ismerni meg Lenin-t dehát az most nem divat!

  • NEM, az NEM rendszer hiba.

    Egyszeruen a TI hibazasa!!!!

    A gep ugy-mukodik amint az programozva lett !!!!

  • Létezik,hogy a cikk írója nem is tud magyarul???ezért kéri külföldiül a választ?
    egyébként a cikk az nagyon fantasztikusan lett megírva ,szenzációs,csak így tovább , mindennel egyet lehet érteni üdvözletével

  • Kedves Aczél Gábor!

    Így már én is jártam nem egyszer, igaz, nem ilyen fontos dologban.

    Véleményem szerint ez nem a gép, nem is a rendszer hibája. A rendszert ember tervezte, esetünkben informatikus zsenikék, akik arra kényszerítenek bennünket, hogy az ő nyakatekert és embertelen logikájukat sajátítsuk el, nevezetesen mi legyünk a gépért/rendszerért, ne pedig a gép értünk. A rendszert használó intézménynek a felelőssége abban van, hogy nem veszi észre ezt a fejére állított világlátást.