Hogy mi van az amerikai rendőrséggel?!

2020 június 26 9:48 de.94 hozzászólás

A gyerek megkérdezi a szülőt – Miért? Válasz – Csak. Mert azt mondtam. Megkérdezi a tanárját – Miért? Válasz – Csak. Ez van és kész. A beosztott megkérdezi a főnökét – Miért? Válasz – Csak. Nem a te dolgod.

A választópolgár megkérdezi a képviselőjét – Miért? Válasz …

2020-at írunk, a képviseleti demokrácia a 18. századtól tért hódít, a fejlett világ országainak felnőtt állampolgárai fajra, nemre, vallásra és egyébre való tekintet nélkül szavazhatnak, alkotmányos jogok illetik meg őket. Nagy Britannia mellett az Egyesült Államok az, ahol ezeket a jogokat leginkább kidolgozták, akik legbüszkébbek az ezzel kapcsolatos eredményekre. Minden egyes polgárt az emberi jogok mellett állampolgári jogok illetik meg. Az, hogy országonként mik ezek jogok, az persze különböző, most azonban úgy néz ki, hogy az Egyesült Államok polgárainak újra kell kikövetelniük mindazt, ami már ezelőtt megadatott, megírattatott nekik.

Még szerencse, hogy sokuk mostanra már tudatos polgárként nem csak írni és olvasni tanult meg, hanem megismerte az Emberi Jogok Nyilatkozatát, a saját alkotmányukat, és tisztában van azzal, hogy mi jár neki. Egyre többen ismerik fel, hogy mikor tiporják a porba a jogaikat. Amikor ez megtörténik, akkor egyenes gerinccel és tudatosan mehetnek és követelhetik vissza, ami megilleti őket!

Ez után a bevezetés után tehát erre a néhány percre kérlek tedd félre előítéleteidet, ne foglalkozz azzal, hogy eddigi véleményeidet mi formálta, tedd félre elvárásaidat, vagy azt, hogy melyik párt híve vagy.

Ha sikerült valamennyire a jelenbe lehorgonyoznod, akkor képzeld magad elé azokat a videókat, amik az amerikai tüntetéseket mutatják be.

Látunk felháborodott nőket, férfiakat, fehéreket és színesbőrűeket, fiatalokat és időseket. Mostanra már fajra, nemre, korra, vallásra és egyébre való tekintet nélkül azért vonultak ki, hogy hangot adjanak elégedetlenségüknek, felhívják a figyelmet a visszásságokra, mert ebben a rendszerben ez az egyetlen módja, hogy két választás között érdemlegesen nyilatkozzanak. Közösen, tömegesen, nyomatékosan.

Ott vannak az utcán és követelnek. Hogy mit? Van, akinek elege van a faji megkülönböztetésekből. Van aki elviselhetetlennek tartja a megélhetési bizonytalanságát, azt, hogy ha bárki a családjában megbetegszik, nem kap majd megfelelő kezelést. Ki tudja, hogy mi lesz a munkájával, meddig tudja fizetni a számláit. Van, aki még kapja a munkanélküli segélyt, de nem mondhat nemet akkor, ha visszahívják dolgozni, annak ellenére, hogy nem biztosítják az egészségügyi feltételeket hozzá.

Mind hiteles aggodalom, tehát követelhetnek rájuk elfogadható megoldást. Akinek inge, vegye magára a városi, állami vagy szövetségi képviselők és megválasztott vezetők között! Azért képviselők és azért választották meg őket.

A videók azonban nem csak a tüntetőket mutatják. Ott jönnek a vastagon kitömött, állig felfegyverzett, sorokban menetelő csapatokat, akik az embereket teke-bábuknak tekintve borítják fel, amikor az útjukba kerülnek. Akik elhajtják, és letartóztatással fenyegetik a média képviselőit, akiknek ugyancsak alkotmányos joguk az, hogy a történésekről beszámoljanak.

Neked mi az első gondolatod,akkor, amikor ezeket a képeket nézed, most, mintha először látnád életedben? Ha nem tudnád, miről van szó, elhinnéd, hogy mindez az Amerikai Egyesült Államokban történik? Nekem Dél-Amerika jutna eszembe, vagy az afrikai diktátorok államai, vagy éppen Dél-Afrika a 20. században. Ha valaki az USA-t említené mindeközben, azt mondanám, hogy talán amerikai katonákat mutatják Irakban vagy Afganisztánban. Nem hinném el, hogy a rendőrséget vonultatják fel ilyen felszerelésben!

Vajon Te láttál a videókon fegyveres ellenséget?

Az a rendőrség, amely arra esküdött fel, hogy a városa, állama népét, országa állampolgárait védje és szolgálja, betartassa a jogokat és szabályokat, nem menetelne hadi sorokban és nem akarna félelmet kelteni.

Azok ott állnának mögöttük és biztosítanák, hogy ne akadályozza a békés tüntetőket senki a jogaik gyakorlásában.

Lehet, hogy rendőröknek hívják azokat a fegyveres egyéneket, akiket odaküldtek, azonban nekik semmi közük sincsen ahhoz a testülethez, amit a városoknak és államoknak fenn kellene tartaniuk. Ez a csapat pontosan annak a rendszernek a jeleit mutatja, mint ami fenntartja őket. Velejéig rothadt, korrupt, eltussolt visszaélésekkel működtetett és fenntarthatatlan halom.

Tehát lassan diagnosztizálják a beteget. Kitágítva, az egész politikai rendszer érdekekre, személyes visszaélések takargatására, megvesztegetésre, lepénzelésre épül. Gondoljunk a lobbizás legális intézményére!

Most lehet majd kidolgozni a megoldási módokat, hogyan lehet orvosolni, lehet-e egyáltalán? Ha egy sebészt kérdezel, biztos azt mondja, hogy ki kell vágni, amputálni kell! De kiket és milyen mértékben?

Pontosan mire is lenne a rendőrség, amellett, hogy védi a polgárokat, amikor jogaikat gyakorolják? A rendőr keresse a rablókat, a gyilkosokat, a nemi erőszakot elkövetőket. (Minneapolisban a nemi erőszak után levett teszteknek csak 20 százalékát dolgozták fel. Több, mint 1700-hoz hozzá sem nyúltak.)

Mire nem kéne a rendőrséget használni? Például a hajléktalanság megoldására, a drogproblémák orvoslására, a mentális betegek begyűjtésére, a szegények felügyeletére, a fiatalok kilátástalan kihágásaira. Legyen a problémáknak más gazdája! A hajléktalanokról gondoskodjanak, a mentális betegeket kezeljék, a szegényeknek adjanak lehetőséget arra, hogy kikerüljenek ebből a helyzetből. A drog problémára is lenne más megoldás. Persze az ácsnak minden szögnek látszik és a kalapács a megoldás. A rendőrnek a letartóztatás és bebörtönzés a megoldás. A börtönök tele vannak, többen vannak elzárva, mint valaha, bár a bűnözés mértéke csökkent.

Jogosak a tüntetések? Mindenképpen. Jogosan követelik a rendőrség szerkezeti változását? Az a napnál is világosabb. Valahogy vissza kell állítani a rendőrség védő-szolgáló funkcióját.

Azonban ezzel még több problémát és súlyos, esetleg halálos kórokat fognak majd feltárni, amit már a jelenlegi rendszer nem biztos, hogy akar vagy egyáltalán képes orvosolni.

És még egy:

Ha a gyereked, a besztottad, az ügyfeled, megbízód megkérdezi, hogy miért, először gondolkodj el és aztán adjál őszinte magyarázatot.

94 hozzászólás

  • döbbenetes, tegnap este mutatta az itteni tv főműsorban egy csapat SWAT-ba jelmezbálozott „rendőr” valahol az USA -ban nagyon megvert megtaposott és letartóztatott valakit akirő később kiderült semmi köze sem volt az „adott ügyhöz” most $700000 kártérítést kér a rendőrökkel még nem tudni mi történt (szvsz köztörvényesek, de „ott” nem így nézik: fokozatok: ejnye-bejnye; felfüggesztés teljes fizetéssel; kényszer nyugdíj; kirugás és szinte soha bíróság és a jog alkalmazása ellenük)

    a tv rendőrsorozatai pontosan ezt a rendszert mutatják azaz szuggerálják márminthogy csak a törvény megszegésével lehet egy bűnözőt kézre keríteni még akkor is ha az esetek nagy többségében nem a bűnöst kapják el de akit megkínoznak bármit bevall, hátha akkor szabadul alapon

    mindez egy politikai vetület, most a korábbi halálos ellenségeiknek tettek ajánlatot hogy működjenek közre USA ban 5G témában (maguktól nem jön össze hahahaha) hogy kiüssék annak bevezetőjét a HUAWEI-t, mert? sohasem hitték hogy mindaz megtörténhetett ami megtörtént: ÖNJÁRÓ LETT A KORÁBBI GYARMAT ÉS KIDEÜLT VAN SAJÁT FEJE SAJÁT AGGYAL

    tehát ki kell lőni és ez a házi rendőrségi zsarnokságban csak egy szeleteként csapódik le az egész gazdaságuk erre épül.
    lementettem ezt is

  • Sajnalom, inkabb kezdhettem volna azt hanguslyozni, hogy NEM LETEZiK „AMERIKAI RENDORSEG” !!!!!!

    Minden falu, kozseg, helyseg, varos, megye a sajat teljesen onallo rendorsege letezik.

    Nagy reszben az az egyeni rendori kicsapasok problemaja.

    Ami nem csak az egyenek al;apveto jogai alapjan, hanem a kzossegek elzalogosithatalan jogai alapjan letezve.

  • Nem ohajtanam a foszerkesztot reagalasom sorozataival ostromolni, DE mivel a cikk szerzoje kozolte a fenti kepet egy video felvtelbol, ahol az az idos feherhaju 75 eves a Buffalo varos rendori SWAT csoportjaval a tablet-jen vitaba probalt keveredni a rendorokkel.

    Az egyik rendor ot eltolta, s az idos ferfi hanyatt esett, fejet a betonba utve verzeni kezdett.(lathato a csatolt keppel is).

    Egy masik rendor kezet nyujtotta felsegiteni, de a masik azt megakatalyozta.

    A tettekit a varos hatosaga mind ket rendort magatartasai miatt pozicioikbol eltavolitta.

    De arra az egesz, 52 tagu WSAT-team (csoport) lemondott. Tehat Buffalo varos azok nelkul letezik ma.

    A ket rendor bizonyara perekkel allnak szemben, s a serult illeto jelentos karteretesben fog reszesulni.

    Aki emlekelzne Californiai Rodney King $6 millio, es New Yorki Eric Garner csaladja meg $5.5 miilios karteritesben reszesultek.

    Vajon mennyi karteritest kaptak a magyarok akiket a magyar allam meggyilkolt, gaz-kamrakba kuldott, vagy kirabolt, vagy barmi mas kegyetlensegek alapjan sujtott valah is ????

    Ne legyenek nemak az ‘erem masik oldalan’ levokon !!!!

  • 30 masodperce jelent meg a hirekben, Minniapolis varosi tanacsa 100%-osan megszvazta a varos rendorsegenek felosztasat, ill. teljes megszunteteset. Igy persze a fegyverzett lakossag kepesebb lessz vedeni eletuket, csaldjaikat, otthonaikat, tulajdonaikat.

    Mult heten itt Floridaban a Polk-megye sheriff-je sajto-ertesiteseben rendelte el a lakossag fegyveres onvedelmet amikor barki barmi torvenytelen tettekkel veszelyeztethenek oket. Mivel azon esetekben a Sheriff-keptelen lenne azonnali segitsegek nyujtasra.

  • Sajnalom RODEO11, itten ugy a George Floyd, a Brooks, a Taylor, estek adatait kozoltem itten, de a foszerkeszto hatarozta altal mind az tilos a KMH olvasi szamra.

    Javasolom a „COURT TV”-t szamodra.
    Az minden tortent bunugyi esetek minden adtaianak a resazlteit koveti minden-nap reggel 8-tol este 11-ig.

    Kivallo reporterei mindent a helyszinrol kozolnek.
    Minden videok, stb.
    Minden jelentest tobb szakertok meglatasai alapjan vitatjak.

    Letezo a cabelen, stelit-on, a web-en, sot meg okos-telephonodon is.
    De javaslom ezeket itten:

    https;//www.rt.com/usa/492461-macys-racial-slur-assult

    nypost.com/2020/06/19/white-man-in-michigan–macy

    abc7ny.com/manhattan-gramery-park-elderly-women

    foxnews.com/us/nyc-shoving-sispect-women-92

    Minden torvewnyellenes tetteknek van kovetkezmenye.

    NEM leheto a gyanusak kinzasok alatali vallatasai.

    Az „Otodik Amendment” ervenytellene tesz minden on-elleni-allaitasiakat.

    Javaslom olvasd a „Miranda jogot”.

    Lattal mar valah is amerikai bunugyi filmet a TV-n ?

    A letartoztatas pillanataban a rendor felolvassa (a kotelezettsege)
    ” You have the right to remain silent, if you give up that right anything you say may be used against you in the court of law.
    You have the right to legal councel, IF you can not afford one, one will be appointed to you without cost. Do you understand that?”

    (Le van tartoztatva. Joga neman maradni, ha feladja azt a jogat, barmit is mondana haszlnahato maga ellen a birosagi eljarasban.
    Joga a torvenyes kepviselteteshez, HA anyagilag kepeteln arra, ugyved lessz nyujtva a maga vedelmere koltssgek nelkul. Ertette mind ezt ???”)

    HA a rendor elfelejtene azt felolvasni, a letartoztasasa torvenytelen es bar-mi buntette vadolhatatlan!!!!!!

    A rendor szemelyi videoja a bizonyiteka.

  • Bendeguz79
    2020 június 26
    4:02 du.

    Fasza.
    Vissza a Vadnyugatba.
    Láthatólag Amerikának elment az esze.

  • Kedves Judit – megint síkerült föltálalnod egy nagy tál színes csalamádét ami egy csöppet sem fedi a valóságot ! Így lehet sok begolyózott embert, félrevezető szövegekkel, féligazságokkal, politikai kábítással egymásnak uszítani.
    Tájékoztatásul: a rendőrség az államok által felhatalmazott személyek testülete, amelynek célja a törvény végrehajtása, a közrend és a polgárok biztonsága, egészségének és vagyonának biztosítása – valamint az állam polgárai által való megbízatás a bűncselekmények, a polgári rendellenességek megelőzése, felderítése és kivizsgálása.
    Az állam polgárai által ráruházott FELADATUK, jogi hatásköreik között szerepel a letartóztatás és az állam által legitimált erőhasználat is! Csakhogy tudd!
    Figyelmedbe ajánlom azt a tényt, hogy mindig is a frusztrált, saját sikertelenségük miatt a többséget okoló emberek, alkották a szélsőségek tömegbázisait. És ugye ezek az emberek körül gyülekeznek a fajgyűlölők, az anarchisták, az iskolázatlan, buta, lusta, hitvány, aljas szarkeverő prolik és politikusok, kik a liberalizmus értékeit nem fogják föl, nem értékelik, kik a liberálizmus értékeit nem az emberi jogokkal, az egyéni szabadság, az ország törvényeit tiszteletben tartásával, hanem ezek észszerű szabályok rendszeres és szándékos áthágásával azonosítják.
    Ne engedjük, hogy a raffinált technikájuk megbénítson bennünket !

  • És szerkesztő asszony : dobálni,kocsikat felgyújtani ,mások értékeit tönkretenni fentiekben leírt ” jogok ” alapján lehet ugye?az mindenre feljogosít! a tüntetők mindent megtehetnek !!!??? no meg a rendőröket is agyon lehet dobálni ! Annak nincs élete hiszen az csak ” egy rendőr”üdvözletével

  • Orsós Elemér

    Bendeguz79
    2020 június 26
    4:02 du.

    HAHAHA!!! Mi lenne itt nálunk hasonló esetben!!!
    Lehet hogy, két hét alatt rend, amit Pintér úr már 10 éve csak igérget!?

  • „…úgy néz ki, hogy az Egyesült Államok polgárainak újra kell kikövetelniük mindazt, ami már ezelőtt megadatott nekik.”

    Hogyan jutott „ide” az USA a rabszolgaság felszámolása után kb 250 évvel!?
    Nem „jutott” mert a többségi fehér lakosság lényegében mindig rasszista volt, még ha a felszínen el is játszották az elfogadást. Ez felháborító!
    (Ide illik: A menyem színes bőrű tanárnő elmondta – három éve él és tanít Mo-n és jól érzik magukat itt – hogy tipikus volt pld CA-ban, hogy ok nélkül rendszeresen megállították az autóját a rendőrök és azonnal az kérdezték „mikor jöttél ki sittről nigger?”
    Időnként fellázad a most kb 13%-nyi színes bőrű usa populáció, azután minden megy tovább.
    Business as usuel.
    Az csak kisiklás volt, hogy B. Obama elnök lett (valószínűleg nem történik meg még egyszer).
    Felháborító, hogy mindezek ellenére az usa politikai osztálya osztja a „demokratikus észt” világszerte. Bort isznak, de vizet prédikálnak.
    A mostani Foyle-féle gyalázatos rendőri atrocitás gyakori, csak most azért lett mozgalom a tiltakozásból mert elnök választási év van és a politikai érdekek miatt a sajtó felkapta az eseményt.

  • toth péter
    2020 június 27
    12:15 de.

    Nna !!
    Látom kezd helyrejönni az értékítéleted !
    Gondolom 2006 eseményeiről (is) nyilatkozol.
    Üdvözzzzzzülette..vá..véé..vel..Ra Re. (nem gívándd dőrlendő)

  • Ferenct
    2020 június 27
    4:18 de.

    ANNYIRA rasszistákok ezek
    hogy színes Elnököt választottak maguknak. Kétszer is.

  • Bendeguz79
    2020 június 26
    4:53 du.

    GRIZI nem tőled tájékozódok, tehát nem nézem meg!
    sohasem(SIC) nézek usa filmeket!
    nem érdekel az egész rablómese, csak annyiban, hogy ne járjon a pofája annak aki ilyen országot hozott létre (sok sok évvel ezelőtt amikor átautóztam a határ túloldalán a határőr kinyittatta a csomagtartót, gombnyomásra kinyílt és akkor azt kérdezte miért üres(SIC) az volt az utolsó látogatásom, hülyeség fájna mindenki ordítana nálatok)

    te meg magyarázzad annak aki elhiszi amit vartyogsz

  • Orsós Elemér:
    „HAHAHA!!! Mi lenne itt nálunk hasonló esetben!!!”

    Hát, én azért hirtelenjében is tudnék egy-két esetet, amikor rendőrök, más esetben bv. őrök hivatali eljárásban minden ok nélkül vertek agyon, kínoztak halálra embereket. Volt, amikor lett következménye, volt, amikor semmi, de tüntetés egyszer sem volt.

    Orsós:
    „Lehet hogy, két hét alatt rend, amit Pintér úr már 10 éve csak igérget!?”
    Nézze, ez attól függ… Ha Ön vagy a közvetlen hozzátartózója lenne az áldozat, lehet, hogy Ön sem kacarászna ilyen vidáman. Ha másokkal esik meg, akkor persze leszarja és röhög. Pfúj!

  • „”””Mire nem kéne a rendőrséget használni? Például a hajlékt”””””” ez a bekezdés utópia.
    aki így gondolja nem tudja , hogy amikor a felsoroltak során különféle feszültségek,ebből adódóan erőszak keletkezik hogy lehet azt kezelni,kihez kiáltana segítségért?”” más gazdája „” gyere segítsél mert nem bírok a problémával !!!! üdvözletével

  • A demokraták gőzerővel beinditották a választási kampányt Trump ellen…. Olvasom, hogy több demokrata párti kormányzójú államban divatba jött, hogy a rendőröknek le kell TÉRDEPELNIÖK a tüntetők előtt. Az elnök meg tehetetlen a faramuci jogi helyzet miatt…. Nahát ide kellene a Macron, aki pár hét alatt rendet teremtett a „sárgamellényes” Franciaországban!!! Az Antifa túl korai „bevetése” azonban visszaüthet, a kampány vége előtt kifulladhat a káosz, – s a megfélemledett választók „jobbra” billenhetnek.
    Hajrá USA! -gabor-

  • toth péter
    2020 június 27
    11:47 de.

    a rendőr közeg ki van képezve (SIC) az, hogy a te ismereteid onnan ahol élsz mit indukálnak az nem jelenti azt (sem), hogy értesz a témához sem azt, hogy „azokat” az ügyeket a rendőrnek vagy biztonságisnak kellene „megoldania” most alakult ki országos botrány Kanadában mert Nagy Toronto egyik kies részén a rendőrök betörtek az erkélyen át egy mentálhigiénés (milyen jó, hogy a Scientológusok seggsége miatt nincs zárt osztály ahol szakember kezeli illetve kikezeli a „beteget” hanem szerte széjjel kavarognak és a nagy konyhakéssel a villamosra meg hasonlók) 62 évest szétlőttek a részleteket nem lehet még tudni de annyit igen, hogy bűntény történt a rendőrök a bűnösök és nem egy esetben megállítják a szinesbőrűt vagy ázsiai kinézetüt pusztán azért mert megtehetik és okkal ok nélkül vegzálják a járókelőt… mert sokan vannak és unatkoznak most szépen át lesznek szervezve legfőképpen illetőségük lesz behatárolva aminek éppen ideje és mindeközben a valódi bűnözés nem csökken és a rendőr korrupt összejátszik bűnbandákkal pénzért most folyik a tárgyalása évekig csinálta és a rendőrség nem is tudott róla hahahahaha

    ha simán felsepernék a koszos utcákat akkor is hasznosabbak lennének, jól tápláltak és erősek és tele energiával amit le kell vezetni de nehogy már azzal vezessék le a feszkót, hogy vegzálják a járókelőt

  • Géza

    Soha nem voltál az usa-ban, nincs személyes- és közvetlen tapasztalatod, de azért lököd a süket paneleket.
    Jobb, ha hallgattál volna.

    Obamára ma már a színesek se szavaznának. Tudnék nagyon rossz részleteket írni pld. a szerencsétlenre sikeredet Obama-care-ről, stb.

    Nagyon sajnálatos, hogy az usa polgárainak min. 85%-a „nem éppen színes-barát” – hogy finom legyek.

  • Judit Petenyi

    Kedves Bendeguz79, Pityi Palkó, toth péter és a többiek! Önök is, akár a rendőrök, mindent egy kalap alá vesznek és nem hallják meg azt, amit mondanak nekik! Hiába kértem a cikkben, hogy tegyék félre előítéleteiket, és olvassák el azt, amit leírtam. Csak arra figyeltek, hogy mibe tudnak belekötni!
    Az állampolgári jogokat gyakorló civil még nem bűnöző, tolvaj, gyújtogató és a többi. A rendőrség feladata lenne a búnözés ellen fellépni és védeni a polgárokat. De Önöket sem és őket sem érdeklik, hogy kik azok, akik jogosan vonulnak ki és kik azok, akik mindezzel visszaélnek.
    Továbbbá tisztában vagyok azzal, hogy a rendőrséget az államok és a helyi testületek tartják fent, Kanadában is van helyi, provinciális és föderális rendőrség. Azonban a föderális irányelvek, támogatások és intézmények nagyban befolyásolják a helyi rendőrségi felépítést is. A börtönök nagyszámú növekedése, az egyéb megoldások alultámogatottsága alakította ki azt a helyzetet, ami most már fenntarthatatlanná válik.
    Gratulálok, kitűnő Orbán, Trump és más manipulátor/diktátor-jelölt tanítványai lettek, Önökre van szükségük!

  • Tisztelt Ms.Petenyi.

    Mindenk elott ki kel kerjem magam-nak, az Orban es Trump-fele valotlan gyalazasokkal valo vadait !!!

    Sehol, semmi magan velemenyemet NEM nyujtottam.
    Rodeinak javasoltam, ami-persze sajat meglatasom alapjan tettem a leheto leg-kozvetlenebb es leg-azonnalibb informacik ertesulenek erdekebn.

    A Maga cikke a „csak” ertelem alapjan nyujtotta.
    Nagyon sok valotlan , s persze amiket nem is tudhatna egyszeruen.
    Hasonlitasa a Canadai rendszerhez is felrevezeto.

    Minden hozzaszollasaimban hangsulyozva az allampolgarok torvenyes es elzalogosithatalan jogait!!!!

    Barki is lenne az, minden felrevezeto elo-iteletek nelkul.
    S azon koncentrlatam azt erhetove tenni a magyuaroszagon eloknek.

    Sajnalom hogy az Maganak ellentetesnek tunik az elkepzelsei es feltetelezesivel szemben.

    A felre-kepzeleseivel szemben, a US,ill. szovetsegi kormanynak nincsen rendoirsege!!!!

    Az FBI az egy nyomozo szerv.
    Szovetsegi torvenyek elleni tettek vegrehajtoi a US ugyeszsegek.

    A DEA , a Drug Enforcemnt Agency.
    Hivatalos szolgalatot, mint a baklterok, a US Marshal’s Office vegzi.

    A tag-allamok u.n. State Police, az csupan a Highway Patrolok. Akik hataskorei csupan az allamuk alatal tulajdonozott ingatlan terulketekre terjedok.

    Mint az on orszag auto-utai, A State House, az orszaguk Capitoluma es birosagi epuleteik teruleteire.

    Minden mas a megyek, varosok, kozsegek, faluk sajat hataskore, a sajat rendordsegeik amiket onmaguk ,fuggetlenul minden mas leheto zsebekbol fedeznek csupan a lakossaik adoikbol.

    A nagy varosok eseteben az tunik az esemenyek alapjan a probleamk eredetenek.

    Ha elfogadna tollem, hogy minden nagy US varos oriasi tobbsegben szines-boru lakossagu tobbseguek, s sajnalatosan a kozonseges buncselekmeneyek az egekbe ernek.

    Javaslom onmaga talalja azokra vonatkozo adatokat!!!
    Obama varossaban a week-endi lelottek szama tobb tucat minden alkalommal.
    Sajnos mert az utcai gang-haboruk, kabitoszer nyilvanos arusitasai, rablas, s minden mas eroszakos buntettek adatait problemak nelkul talalhatja a web-en.
    (Mr George Floyd 21-szer volt bortonozve fegyveres rabalas elkoveteseert Texasban es Minnesota-ban is.)

    Hassonloan nyilvanos adatokat az apatlan gyermekek adatain es a welfare rendszer adatain.
    Mint mindennek persze van okozoja. Minden problemaknak is, s Maga talalja fel hogy mi annak az okozja.
    S kerem NE engenm vadolkon azert.
    Az adat, NEM egyeni velmeny.

    Na arra valaszoljaon a „CSAK” meglatasaval.

    Igen a „rendorseg feladat a bunozes ellen fellepni es vedeni a polgarokat.”

    De pont azt tette a Minneapolisi rendor amikor a „reszeg” ,persze nem reszeg volt hanem Fentanil es meth eros befolyasa alatt Geroge Floyd amikor hamisitott penzt pribalt elsutni.

    A rendor az eloirt modon letartoztatta, a black and white police kocsiba beukltette, de Floyd kirugta a kocsi masik oldali ajatajat es kiugrott.A viedo tisztan muattta.
    A rendor kenyszerult felulmulni Floyd-ot.

    Hasonloan Atlantaban a Wendi etterem drive-in vonalaban elaludt reszeg Mr.Brooks esetebn is.

    Lattak a videot, hallottak minden szavaiakat.
    Brooks kerte a sobriety test-t.
    Az 0.1% myutatott, ill. reszeg. Mert Gerogia orszagban az alkohol hatar 0.08%

    A rendor kotelesseg volt letartoztatni es lezarni, hogy NE hajthasson amig ki-nem-jozanodik.

    De Mr.Brooks megtamadta a ket rendort es a foldre tiporta mind-ketott. Kozben az egyik rendor taser pisztolyat elragdta es elszalad.
    Utkozben visszzaforfulva a soteben ra-lott a rendorre.

    Na mondja kerem, HA maga lett volna az a rendor, vagy barki Canadai, vagy Magyarorszagi rendor mit tett volna, nem tudva, hogy a taser, vagy mas fegyeverevel lott rea.

    S az ottan levo tomegek biztonsagaert is felelos am a rendor. Amit a Maga sorai is allitott.

    Persze tortentek tevedesek is, mint a Luivillben tortent Ms. Taylor esetebn.
    A teves lakaban hajtottak vegre a kutatasi parancsot, de a holgy baratja ralott a rendorokre, persze jogos fegyvertartsa es on-vedelmeeben.
    De arra rendorok vissza lottek, s veletlenul a baratnoje eletebe kerult.

    De a kerdesem Magahoz, hogy a kritizalasai heleyett mit javasolna megoldasnak????
    Csupan az tenne cikket positive celunak.

  • Kedves Petenyi Judit,
    a másik(Obama-Clinton)oldal pedig a demagógia nebulókra van kiéhezve.Tudom,fáj a hatalom elvesztése,dehát ilyen a demokrácia. Mint egy football meccsen:ki kell várni a második félidőt.Az sem biztosít semmit,de a remény az ami utoljára hal meg.

  • Judit Petenyi

    Kedves gyuri10! Clinton és Obama ugyanúgy hibáztathatók, hogy idáig jutottak. Az Önök bipoláris világában hatalmasat téved, ha azt hiszi, hogy vagy az egyik vagy a másik oldalhoz kell tartozni.

  • Ferenct
    2020 június 27
    12:59 du.

    Hámá hogyne lettem volna az USA.-ban.
    Bírom mikor egy ilyen nevesincs jöttment,
    mint amilyen TE is vagy,
    meghatározza mások életének a történéseit.

    Baromságokat hordasz össze, melyek a szélsőjobb és a szélsőbal terminológiáit tükrözik.
    Amikor meg felhívom rá figyelmedet, hazudozni kezdsz rólam.
    Állj be Gurltiz mellé a sorba. Odavaló vagy a hazudós trollok díszes társaságába.

  • gyuri10
    2020 június 27
    4:38 du.

    Neked semmi közöd a demokráciákhoz.
    Mintha a minap szóról szóra ismételted volna meg
    barátodnak, a nyíltan neonáci Charlie.-nak a bemondását,
    miszerint ő „diktatúra-párti”.

    Úgyhogy ne papolj itten demokráciákról,
    maradj csak meg szépen Mussolini tanainál meg az
    undorító fajelméleteidnél.

  • Hogy mi van az Amerikai feketékkel?!

    2020-ban eddig, 290 gyilkosság történt Chicágóban: a legtöbb fekete-fekete gyilkosság. És még csak féluton vagyunk ebben az évben! A fekete emberek gyilkoltak Chicago utcáin más fekete embereket. Amerika szerte a fiatal fekete férfiak nagy ütemben ölik egymást, és úgy tűnik, senki sem törődik evvel. A fekete emberek túl szégyellik, hogy beszéljenek róla. Inkább lázadoznak a zsaruk ellen, védik a fosztogatókat és mantrázzák a népszerű rasszizmust.

    Itt van, 30 név a legyilkoltakból –

    Amaria Jones, Female, 13; Jasean Francis, Male, 17; Alonzo Robinson, Male, 27; Kentray Young „Tre Savage,” Male, 26; Almos Collum, Male, 33; Tyrone Thomas, Male, 19; Arthur Owens, Male, 31; Danannris Lipcomb, Male, 41; Victor Hudson, Male, 30; Kevin Applewhite, Male, 35; Denzail Gresham, Male, 27; Courtney Horton, Female, 32; Cincere Joiner, Male, 17; Darius Smith-Ross, Male, 29; Randle Lee, Male, 41; Jeremiah Jones, Male, 15; Johnathan Stanton, Male, 31; Pierre Johnson, Male, 30; Dante Denny, Male, 29; August Gills, Male, 18; Larita Kinley, Female, 37; Gerald Johnson, Male, 31; Andre Jackson, Male, 24; Alex Clark, Male, 21; Deshon Dillard, Male, 22; Shanon Steward, Male, 24; Andrew Crues, Male, 34; and Darius Ferguson, Male, 26.
    Eközben a radikális baloldali democraták olajat öntenek a tűzre, mivel van közöttük számtalan ember ki annyira aljas és/vagy hülye, hogy a néhány rossz zsarukra adott válaszuk az, hogy megszabadulni az összes zsaruktól.
    Ezek a gané politikusok nem érdemlik meg a demokrata jelzőt sem – jobban illene rájuk az anarchokommunista bitang/gengszter bélyeg, kik összezavarodva ápolják a beteg, ideje múlt marxista ideologiájukat.

  • Bendgúz 4:35

    Igen, a rasszisták legjobb módszere a

    >szegregáld s ennek eredményeivel joggal kiálthatsz tolvajt<.

    Így volt ez a már eleve antiszemita Horthysztán világában is.

    Mindjárt az elején – már 1919-ben – kikiáltotta a zsidót

    megbízhatatlan bűnbaknak. Katonai, sem pedig állami, v.

    közhivatal betöltésére onnantól alkalmatlan. Rövidesen meg is

    hozta a Numerus Clausus (voltaképp zsidó) törvényt, melynek

    következtében a középosztálybeli tehetségek is leszorultak a

    munkásosztály berkeibe, illetve nem lévén más választásuk,

    természetesen egyenest a munkásmozgalom karjaiba zuhantak,

    melynek további egyenes következménye volt "a kommunista és

    bűnös zsidó" fogalmának tipikusan Horthysta egybemosása.

    Meg kell mondjuk, hogy Orbanisztán – bár kicsit ravaszabb utakon

    – indirekt módszerekkel szegregálja a cigányság tagjait

    egyetlen, melynek során tanulatlanság szűk csatornájában

    determinálja, s teszi ki őket a bárhol üthető bűnbak kizárólagos

    szerepének.

    – V –

  • Ferenct
    2020 június 27
    12:59 du.

    Géza

    Soha nem voltál az usa-ban, nincs személyes- és közvetlen tapasztalatod, de azért lököd a süket paneleket.
    Jobb, ha hallgattál volna.

    Obamára ma már a színesek se szavaznának.

    ——————————-

    Írásából azt szűrtem le, hogy Ön viszont volt az USA-ban, személyes és közvetlen tapasztalatokra tett szert, így a panelek amiket Ön lök, egy cseppet sem süketek! Jól értelmeztem?

    Vajon miért kellett volna hallgatnia akár Geyzának, akár másnak – szerintem véleménye mindenkinek lehet, max. nem egyezik meg az önével aki, mint Amerikát megjárt polgár (?) valamiféle előjogokat biztosítana magának e téren!
    Ön valószínű valamennyi USA választópolgárral beszélt, hogy pontosan meg tudja állapítani ki kire szavazna – Obamára pl ön szerint biztos nem! – de hát ezt az Obamát kétszer csak megválasztották színes bőrűsége ellenére, mégpedig az USA polgárai, és a nyilvánvaló hibák ellenére is volt és feltehetően van ma is támogatottsága annak a politikának amit ő képviselt! Egyébként volt már olyan elnöke az USA-nak akinek nem róható fel „ezer és egy rossz húzás?” Nem valószínű, mégsem lehet egy kaptafára húzni valamennyiük pozitív és negatív intézkedéseit, hiszen valamennyi más más súlyú és kimenetelű! Ön döntő érvként hivatkozik az Obama care -re – nos nézzük, az Index témába vágó 2013-as elemzését, melynek már az alcíme is sokat mondó:

    „Az amerikai média a kormány leállása közepette felfigyelt rá, hogy a társadalomnak valójában fogalma sincs róla, hogy miről vitatkoznak a politikusok. ”
    …………

    „De vajon mit tud az átlag amerikai a köznyelvben Obamacare-nek is nevezett egészségügyi reformcsomagról? A CNBC közvéleménykutatást végzett: a megkérdezettek felétől azt kérdezték, hogy mit gondolnak az Obamacare-ről, a másiktól pedig hogy mi a véleményük a megfizethető ellátási törvényről (Affordable Care Act, ACA), ami az Obamacare hivatalos neve!
    …. ………..
    A válaszadók 30 százaléka nem tudta, mi az ACA, míg az Obamacare-ről csak 12 százalék nem hallott……Azt viszont csak kevesen tudták, hogy a két dolog valójában ugyanaz.
    ……………
    A különbségek a válaszadók neméhez, pártszimpátiájához is köthetők: a férfiak, az öngondoskodók és a republikánusok elutasítóbbak az Obamacare-rel szemben, mint az ACA-val. A fiataloknak, demokratáknak, kisebbségieknek és a nőknek az Obamacara jön be jobban.”

    Látható tehát, hogy minden relatív, ami az „elutasítottságot” illeti – valamivel kevesebben vannak akik nem szimpatizáltak az O-c. tervvel, és némileg többen vannak/voltak akik épp ellenkezőleg! Bár Ön egyáltalán nem rasszista – ha vállaltan az lenne egy színebsörű családtaggal, az igen visszatetsző lenne – ám két írásában is ami eddig a cikk alatt megjelent, Obamára helyezi a hangsúlyt, vajon miért, amennyiben megjegyzi:

    „Az csak kisiklás volt, hogy B. Obama elnök lett (valószínűleg nem történik meg még egyszer).”

    „Obamára ma már a színesek se szavaznának.”

    – majd a második írásában is mindössze egyetlen elnököt említ, negatív viszonylatban is mindössze Obama eü-i reformját találta kiemelésre méltónak. Ön felháborodik az USA választó polgárok 85%-os rasszizmusán – joggal, mert ha csak 3-an vannak is, az pont 3-al több mint kéne – ám ezt nem húzta alá sem Obama kétszeri megválasztása, sem annak fentebb beidézett választói megoszlása, melyet a CNBC végzett ! H. Clinton pl jóval több mint 3 millióval kapott több szavazatot Tump-nál, de az amerikai választási rendszernek köszönhetően utóbbi nyert, bár vélhetően nem csak az elektori r. volt érte a felelős! Ez nagyjából így is maradt és szerintem aligha változik jelentősen : a lényege, hogy kb ugyanazok preferálták H.C-t. mint B. Obamát, azaz a fiatalabbak, demokraták, a női választók és a kisebbségiek – én az általános tapasztalataim szerint megtoldom még a tanultabb, magasabb képzettségű jórészt nagyobb városok lakosaival, bár a kivétel mindig erősíti a szabályt, és az is lehet, hogy ez nem túl eredeti megfigyelés, más is rájöhetett már bőven – a 85% rasszizmus innentől értelmezhetetlen!

  • Kedves Petényi Judit!

    A cikkében leírtakkal teljes mértékben egyetértek: az állam és erőszakszervezete van értünk, nem pedig fordítva. Mi polgárok vagyunk kenyéradói és parancsolói a az államnak, így a zsaruknak is. Ahol pedig a zsaru/állam nem képes megkülönböztetni a jogvédőt a bűnözőtől, ott igen nagy a baj. (Legutóbb Orbán is megnyilatkozott ebben a témában, úgyhogy semmi jót sem várhatunk itthon sem.)
    Ami pedig az itteni „kritikusokat” illeti (2020 június 27 2:13 du.): nincs szüksége az úgynevezett ellenzéknek ellenségre, amíg ilyen barátai vannak.

  • “A gyerek megkérdezi a szülőt – Miért? Megkérdezi a tanárját – Miért? A beosztott megkérdezi a főnökét – Miért?”

    Példának okáért egy válasz a Kanadai ködben élő Petényi Judit-nak.

    ‘De mi afro-amerikaiaknak van egy apa problémája. Fekete gyermekeink meghökkentő 75 százaléka nélküle nő fel, és ez nagy tényező a városokban minden nap megjelenő erőszak szempontjából.’
    Cynthia Garrett (Newsweek-egy African-American anya)

  • Orsós Elemér

    Judit Petenyi
    2020 június 27
    5:49 du.

    ” hatalmasat téved, ha azt hiszi, hogy vagy az egyik vagy a másik oldalhoz kell tartozni.”

    Kedves Judit, szerintem csodálatos és követendő volt ez a megállapítása! Ha az ország érdekeiről, imázsáról van szó amiket meg kell védeni, akkor ezek egy normálisra nevelt társadalomban nem lehetnek szempontok!!! Ennek ellenkezőjére nagyon tipikus a magyar parlamenti és EU képviselők hazájuk iránti „lojalitása”!

  • Besancon
    Csak néhány dologra reagálok.

    1) „Vajon miért kellett volna hallgatnia akár Geyzának, akár másnak – szerintem véleménye mindenkinek lehet…”
    Igaza van, egyetértek, Gézának nem kell hallgatni, csak nem autentikus a véleménye: Mea culpa…

    2)”Ön valószínű valamennyi USA választópolgárral beszélt, hogy pontosan meg tudja állapítani ki kire szavazna…”
    Természetesen nem beszéltem valamennyi usa állampolgárral. Viszont vannak közvetlen – nem keleati-parti – (rokoni) kapcsolataim ahonnét az információkat szerzem.

    3) Obama-care: Feltételezem jóindulatúan, hogy jó szándék vezette az Obama adminisztrációt ez ügyeben, de rosszra sikeredett. Az egyik unokámnak születési körülményei miatt végleges(!) egészségügyi károsodása van az Obama-care miatt. Ezért jöttek haza Mo-ra és elmondják (bármilyen hihetetlen), hogy a magyar közegészségügy sokkal jobb mint az amerikai. Hangsúlyozom, nem a magán egészségügyről beszélek, mert az a világ minden részén kiváló.

    üdv. K.F.

  • Orsós Elemér

    Kővendég
    2020 június 27
    9:38 de.

    Kedves Kövendég, sajnálkozva és restelkedve elárulom Önnek hogy, a magyar rendőr az itteni kettősmércés jog- és igazságszolgáltatás legnagyobb guzsbakötött piszi áldozata, ezért ha egyszer véletlenül a saját egészségesebb igazságérzete ezen felülkerekedik, akkor mindjárt ordas eszmék elkövetőjévé silányul, ezért ez tudván egyre inkább az értelmesebbek elhagyják még ezt az amúgy sem túlfinanszírozott pályát is, tehát az erkölcsi aljasulás ennek köszönhető!

  • Orsós Elemér

    Vögelein
    2020 június 28
    5:11 de.

    Kedves Vögelein, a Numerus Clausus még annak ellenére sem volt kifejezetten „zsidó törvény” hogy, főleg őket érintette legjobban, ellentétben a sokkal előbb, majdnem egyidőben vagy később keletkezett amerikai és nyugat európai kifejezetten zsidók elleni törvényekkel, amik messze nem arányosság alapján diszkrimináltak!

  • Kedves Petényi Judit,
    ismernie kellene a mi fertályunkat ahhoz,hogy megértse az itt lebzselő harmadik oldalt.Ez nem hasonlítható még Magyar országhoz sem.Ahol,Heltai Jenő (Hertzel Tivadar unokatestvére) mondása volt,hogy „kis ország vagyunk, egy csőcselékünk van.”Nos nekünk nem csak egy csőcselékünk, hanem halálos ellenségeink vannak.Ez itt a harmadik oldal! Nem hiszem, hogy Rólam ezt feltételezi. Miután leérdeklődheti,hogy Kanadában a legjobb barátom a boldogult B. Gyuri volt. Akihez Őn utaztatta annak idején K. Ákost és Évát. Mélyebben nem szeretnék belemenni ebbe a témába az idegen olvasók miatt. Maradjunk abban, hogy Kanadából vagy Amerikából lehet mellőzni a dualizmust. Nálunk Izraelben ez létkérdés. Itt a bal és jobb oldalon kívül van a harmadik, akiket itt és most nem akarok nevükön nevezni. Nekünk pedig fontos,hogy Amerikában ne legyen „rendszerváltás”. Remélhetőleg nem is lesz.

  • Bendeguz79
    2020 június 27
    4:35 du.

    grizi ilyen hosszan és… a fentanil szedése nem bűntett, a hamis pénzről be kell először bizonyítani, hogy hamis és utána eljárni az összes többi esemény jogtalan erőszak… és nekem ne ajánljál semmit onnan tájékozódok ahonnan nekem tetszik (SIC) és ha az usa ban az usa lakói tiltakoznak tömegesen az csak van valami miatt? Ms Petényi meg leírta azt amit leírt… az az egész ott arrafelé kies usában egy nagyméretű betegséggé nőtte ki magát és még az obamacare sem képes gyógyítani mert ez a betegség sok alaknak hatalmas profitot termel

    ez ilyen eccerűke ha tetszik ez neked ha nem, grizi

  • Ferenct
    2020 június 28
    9:12 de.

    Igazén örvendetes hogy meggyógyult az illető
    Kár hogy a másik harmincezer meg meghalt.
    Tán ha olvasnál ÚJSÁGOT..de minek is.
    Te narancsmámorban fetrengő
    fijatal vagy hehe

  • Miklós bá’
    2020 június 28
    7:30 de.

    Najigen.A mai Ellenzék
    önmagának is ellenz..izé..ellensége

  • Besancon
    2020 június 28
    6:05 de.

    Ferenct kollegának magyarázhatsz Te:
    Láthatólag azok a nézetek amiket a Kádár-korszak
    idején szívott fel a fejében lévő vákuum, narancsköddé
    erjedtek.Így aztán tök felesleges neki bizonygatni bármit is
    Ha ő egyszer aszongya hogy pl.Obama csak valami áramszünet
    miatt lett Elnök (kétszer is) akkor kár vele vitázni.
    Elegendő öt jól körbe röhögni a hülyeségei miatt.

  • Mit mondhatok?
    Mind a hozzaszollok sorai nyujtotta amit adhattam volna.

    1, GYURI sorai csupan, hogy Israel atka a Parlamentary system.

    S a nagy partok megbenitva a tobb kis vallasos partok ossze-szovetkezesi altal.

    Persze az eggyetlen megoldas a demokratikus rendszer alaklmazasa.
    Nem a part-vezerek, hanem a szavazo-lakossag tobbseg hatarozatat elfogadni.

    2., A US ELNOK VALSZTASra tett meglatason persze a hozzaszollo csupan nem leve tudataban e tenyeknek, hat a sajat elkepzeleset ismetelte.

    Az elnok valasztas NEM egy orszag, hanem 50 fuggetrlen es onallao orszag lakossai alatal valasztva.

    Tehat NEM az egyeni szavazatok, hanem az osszes 50 orszag kepviseltetesei alapjan.
    Amint kepviselteteseik a Congreszusban.
    EGYENLO szamu lakosok minden kepviselo keruletben es egyenloen minden tag-orszagok is.

    Az az mind az 50 orszag 538 , egyenlo lakossu, egyenlo tagallamonkenti kepviseltetese letezik.

    Minden 10 evbeli nep-szamlalas alapjan a kepviselo keruetek hatarai ujja-alkotva a lakossag szamanak valtozasi alapjan.

    Annak alapjan pl. a 2020 nepszamlalas alapjan New York, Pennsylvania, Ohio, Indiana es Michigan orszagok lakossagai csokkent, s annak alapjan mind vesztett egy US Congereszusi kepviselot, s egyben elnok-valasztasi keruletet.
    Amig Florida nyert 2,Texas meg 3 kepviselot, s egyben azokat az elnok-valasztasi keruleteket is.

    Mert az ossz 538 allando szamu kepviselo es elnok valaszto keruletek.

    Letezne az Magyarorszagi es az europai kepviseltetes egyenlo modon ?????
    Fogadok hogy nem !

    Demokracia az egyenlo-kepviseltetes elven alaozott!!!!

    Tehat amikor egy elnoki candidatus mondjuk nyer 99% szavazatokat egy keruletben, de csak 49.9% kettoben, hat vesztes, habar tobb egyeni szavazatokat kapott.

    Pont az tortent Clintonnal is. Nyert par nagy varosokban, de elvesztette a sokasagot.

    A 538-valszto keruletbol Trump nyert 305-ben. A min. 270 a kotelezo a nyertesnek lenni. Az a tobbseg !!!!

    A lakossag tobbseg hatarozata a donto, NEM a politikusok hatarozatai !!!!!!!!
    Az ertve a demokratikus modszernek!
    Na fogna majd valaki emlekezni arra a jovoben????

    3., A 75%os ferj-apa nelkulliseget persze az u.n. WELFARE rendszer okozta.
    Az adofizetok zsbeibol fozetve a ferj-nelkulli, apatlan gyerekek eltartasait.

    Sajanos mind azok az utcakon nonek fel, s a hozzaszollo altal kozolt adatai sajnos a 100%-os valosag !!!

    4., Az Obama-care, az ingyenes, az adofizetok fedezik koltseget akinek nem letezne elegendo jovedelme.

    De aki dolgozik vasarolhat az ohajai alapjan egeszsegi biztosdsitast.

    Miert inkabb a hozzaszollo csaladja, akik a US-bol oda-mentek, hat vajon miert a Magyar-adofizetiket kenyszeriti fizetni egeszsegi koltsegeiket ???

    Ha menye tanar, s tanit meg Magyarorszagon is, egeszsegi biztositas a US-ban borravalo lehetne.

    Az en Medicare evi-biztositasom koltsege $386.
    Egy tanar/tanitonak az alig ketnapi fizetese.
    Persze mindenki adojabol 1.45% a Medicare ado koltsege amit mindenki fizet jovedelmebol az elso naptol.
    Hat igen nagy ostobasag nem alkalmazni.
    Sokan inkabb sirankoznak.

  • Te Gurlic.

    Ahogy így olvom sefüle sefarka írásodat,
    azt hinném hogy te vagy a Világ Közepe,
    a Dolgok Intézője és Tudója.
    Dehát ismerlek jól.
    Tudom hogy csak egy
    nagyzoló senki vagy.

  • Orsós Elemér
    2020 június 28
    9:48 de.

    Naa..csak ne „relativizálj”
    Az bizony kiba..ottul a Zsidóság ellen irányult.

  • Na itt tényleg nem bírják a kritikát,az ellenvéleményt,az itthoni hiteles helyzetről szóló tudósítást:TÉNYEKET meg pláne nem…..
    nem az első eset….Röviden:
    Itthon nem a bűnözök irányítanak,hanem a rendőrség tart rendet a többség védelmében!Hát ez nem jelenhetett meg….!

  • Judit Petenyi
    2020 június 27
    2:13 du.
    No ! Kedves asszonyom ! Úgy látom kellő mennyiségű gyűlölet keletkezett Önben a” másképp” gondolkodókkal szemben! Ön is visszaigazolta,mint a többi — a világban lévő „”balliberális „” gondolkodásúak, hogy csak nekik, csak Önnek lehet igaza ! Éljen ebben a reményben ! De ha valaki azt hiszi ,, hogy olyan mis-másolásos meg oldásokkal mindent meg fog oldani pillanatok alatt amilyenre Ön gondol –nagyon téved ! És a megoldás közben keletkező feszültségeket , zavargásokat hogy fogja kezelni — Ja? a lelkekre kell hatni.
    Pedig Önök baloldaliak szeretnek odacsapni!( Lásd Gyuriferi utcai zavargását )-úgy látszik Ön ebből kiesett.Ha Ön mindenre tudja a megoldást akkor gyorsan le kell cserélnie Kanada miniszterelnökét ahol mindent megoldhat. Mert úgy látszik a nagy balliberális kanadai miniszterelnök,vagy a trömpi előtti amerikai elnökök(bal)nem tudták megoldani a rendőrséggel kapcsolatos problémákat ,miért hagyták úgy a rendőrségi törvényeket , hogy azokat csinálhatják amiket csinálnak .

    hogy megnyugtassam— Azorbán nem diktáror –mások voltak azok a baloldalon –sorolja fel azokat.
    A zorbán megváltoztatta a „szocializmus” után az eltorzult világot —- ez nem tetszik Önöknek , Önnek nem volt lehetősége megtapasztalni milyen volt az : diktátor rendszerek voltak,csak ez Önöknek régmúltba került dolgok , már nem emlékeznek rá!
    egyszerűbb a másikra ráfogni és minél többet mondani , hogy elhiggyék a tömegek!
    Önnél is sikerült e magot elültetni és ki is hajtott!
    „”” Az állampolgári jogokat gyakorló civil …”””vajon ezek kinek a pénzén és megbízásából „””civilkednek „”” és tulajdonképpen kinek az akaratát akarják másokra ráerőltetni.
    Tisztelet a tényleg ” civil”nek !!!

    Kérdésére válaszolva : Vajon Önre kinek van szüksége ?
    üdvözletével

  • Geyza
    2020 június 27
    8:53 de.
    Igen -különösen amikor a rendőrök lovasrohamot intéztek a tömeg ellen az utcán , meg az aluljáró bejárata előtt mindenkit ütöttek , vágtak üdvözletével

  • Géza

    Próbáld meg felfogni, hogy vannak emberek, akiknek más véleménye van a világ dolgairól, mint a tiéd.
    Nem olyan nehéz megérteni ezt – persze némi kulturáltságra azért szükség lenne.

    Képzeld el, hogy milyen unalmas lenne az életed, ha mindenki amolyan te-féle figura lenne. Na, ugye-:)

  • Bendeguz79
    2020 június 28
    12:37 du.

    grizi és te mindezt demokratikusnak keresztelted? mert nem az!

    az állampolgárnak, tehát, aki szavaz: kuss van miután valaki olyanra adta a voksát aki miután megkapta azt önjáró lesz és

    a sponzorai akarata szerint dugja be a cetlit, így lett trampli ból elnök és a clintonnéból meg az ami mindig is volt egy másik bohóc…a csinnbummcirkuszban, nagy a füstje csak lángja nincs

    a kong jesszus és a szená tuss azok önjáróak és teljesen figyelmen kívűl hagyják azt, hogy az a hülye nép mit is akar, az most kiderült a fentanil segített benne meg a rendőr térgye

    hahahaha

    írjál sokkal hosszabbat abba több helyesírási hiba fér

  • Ferenct
    2020 június 28
    2:26 du.

    Ezt akár magadnak is írhattad volna

  • toth péter
    2020 június 28
    2:07 du.

    Bizony!
    A Tienanme..me..nna..téren is tankokkal tiporták széjjel a tiltakozókat. Hát ígyvan ez látod.

  • toth péter
    2020 június 28
    1:57 du.

    Hazudsz pajtás.

    „Gyuriferi” EGYÁLTALÁN nem „csapott” oda, sőt.
    Eléggé gyengekezűnek bizonyult 2006.-ban.
    Kb 10 x akkora erővel kellett volna reagálni rátok,
    amikor felgyújtottátok Budapest belvárosát.

    Ahelyett hogy hálaimákat zengedeznétek róla hogy hagyott benneteket ámokfutni, még öt szidalmazzátok.
    Hálatlan egy fajzat a náci.

  • tóth péter és Ferenct!
    Tökéletesen igazatok van,és jó hogy megírtátok a véleményeteket!!!!!!
    Egyébként a cikkirónak(Petényi Juditnak) csak annyit,már a cikk elejéhez: ha egy gyerek rákérdez valamire,hogy miért? és a szülő csak annyit tud válaszolni,hogy „csak”….az bizony nagyon szánalmas…..remélem érti?…….
    Na részemről ennyi!

  • Az sem mellékes,hogy sajnos Amerikában a csőcselék erőszakával szemben a kinti rendőrség tehetetlen….remélhetőleg megfordul a helyzet, mint más normális országban,ahol a többséget a rendfenntartó szervek képviselik és nem a randalírozó csőcselék!

  • Judit Petenyi

    bendeguz79: Csak tudatom, hogy képtelen vagyok elolvasni a beírásait, idáig is csak az első és az utolsó sort néztem meg. Ezután azt sem fogom.
    toth péter: Idáig nem tudtam, milyen az igazi troll! Átfutottam, amit írt és a végén muszáj volt hangosan nevetnem. Nem hiszem el, hogy senki nem fizeti ezért a sok nonsense személyeskedésért! Mint Bendeguz79-nek írtam, soha többet nem olvasom el a bejegyzéseinek még a kezdetét sem, még akkor sem, ha ezek után nem fogom tudni többé kinevetni. Csak pocskondiázzon nyugodtan, nem akarom megfosztani, ha a leírt sorokért fizetik, de én nem fogok tudni róla.
    UI. Még jó, hogy Orbánnak és Trumpnak és semmilyen más politikusnak nincs rám szüksége!

  • BODA MARCSI;
    Maguk magyarorszagi feltetelezeseik alapjan latnak mindent.

    A rendorseg csupan megszabott kotelezettseget teljesiti, a leheto leg-civilizaltabb modon.
    Neha amikor az eroszak elkerulhetetlen, az okozza problemakat.

    A lakossag MINDEN tagjanak joga velemenyet a sajat ohajai es modjan kifejezni.

    Mar irtam, s kerem emlekezzen, hogy meg a nemzeti zaszlo elegetese is szabad-velemny-kifewjezes tette.
    Az nem elekpzeles hanem a US LEGfelsobb birosag hatarozta alapjan megerositve.
    Inkabb egy darabb textile elegetese mint tankokkal sokakat halalra gazolni.

    Mind akik a tuntetesek urugye alatt bunteteket kovettek el ma mar ddugyiban vannak.
    A Minneapolisi renror-ors meggyujtoja, az Atlantai Wendi restaurant le-egetesenek kezdoje, s a Jackson szoborot probalkozo ledontoi is.

    Csupan nem az eroszak modjan oldja meg a rendorseg a buntetteket itten.

  • U.I.
    Ma, Vasarnap, a Mississippi State Conteszussa megszavazta hatarozatat az orszag zaszlojarol a Confederate emblem-et eltavolitani.
    Uj-zaszlot terveznek majd amit a lakossag szavazatara lessz teve November 3-ik-i valasztasokon.
    Senkimelete nem veszelyeztetve azert!

    RODEO:
    Fentanil (C22 H28 N2 O) es methafentamine (C10 H15 N) nem csak torvenytelen hanem nagyon halalos is.
    Nem kevesebb mint evi 35 ezren vesztik eletiket a US-ban egyedul annak alkalmazaxaival.

    A US 20 dollaros bill, HA Jacksom arckepe NEM lathato a feny-elleneben a JOBB oldalan es a jobb also oldalon a 20-as szam szinvaltozo.
    Ami szintvaltoztata amint a fenuvonala valtozik.
    Az hamisithatatlan.
    Maskent masolhatod 30 dollaros Kinai printereddel.
    De azert federal pen-ben toltesz majd eveket.

  • Besancon
    28./6:05

    Remek válasz és összefoglaló 🙂 . – Helyettem is szólott.

    – V –

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    Tc.:
    Pityi Palkó
    06.28./8:50

    Kedves Pityi Úr! Ne játssza itt nekünk az értetlen naiv szüzet. Inkább olvassa el Völegin 28/5:11-es karcolatát a Horthy gyakorlatában már több, mint 100 éve kitűnően bevált trükközési módszert a bűnbak gyártás jól felépített praxisáról. – Tudja, amikor valakit kikiáltanak fekete-seggűnek, akkor annak már előre az egész énjét sikerült befeketítenünk, amit úgy is kifejezhetünk, hogy neki(k) már annyi…

    Ezt hatalmi státuszból még könnyebb gyakorolni, ha egy réteget meg akarunk semmisíteni. A módszert Hitler és Goebbels is, lovastengerészünk nagy és ebben kiváló tanítványai még nálánál is hatékonyabban vették át tőle…

    Oszt, amikor Maga itten az apa nélkül felnőtt afroamerikai gyermekek 75%-os statisztikáját tolja az orrunk alá, mint az alávalóság bizonyítékát, akkor is tudja, hogy e szociális jelenség egyenesen az adott réteg mesterségesen szított szint alatt, illetve nyomorban tartásából fakad.

    Ne tegyen hát úgy, mintha Ön épp ezzel a machivellista aljassággal ne lenne tisztában…

    Na persze, béke és baraátság:
    . . . . . . . .”tisztelhölgyeimésuraim” 🙂

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    Megjegyzés az előbbiekhez:

    Horthy azért „””kényszerült””” erre a bűnbakot üvöltő szerepre, mert borzalmasan szégyellte, hogy éppen őneki, a nemes és nagybányainak (stb), mint egy q ának kellett felajánlkoznia az ellenségnél árulói szolgálattételre Szegdin városában. E frusztrációjából fakadólag, 19-től kezdve 25 éven át kellett farkast kiáltania másokra, hogy azok árulták el a hazát, sőt a nemzetet – de nem ő. Nehéz lehetett az a ngyedszázad odafönn „jó Budavár magas tornyán”, ahol „az érckakas csikorog élesen”*…

    * aktuális olvasmány: Arany János: V.László

  • Boda Marcsi
    2020 június 28
    5:20 du.

    EKKORA baromságot be<rni..
    Hol vagy SOB* meg Gurlic??
    A védenceteknek megint megy az agya !

    SOB* = Gyíkpöcs*

    Gyíkpöcs = SOB*

    *SOB = Gyí,,jaa eztet má montam 😀

  • Judit Petenyi
    2020 június 28
    6:09 du.
    Juditka ! Remélem egészségére vált a nevetés—mert az sokszor többet ér mint a mérgeskedés.Ez olyan mint a csoki,boldogságot és sok egyéb jót okoz.A nevetés is ilyen!Tehát ne olvassa el a hozzászólásomat,csak lássa,hogy én is írtam és már ettől boldogabb lesz az élete.
    Sok örömet , nagy szeretettel Önnek.
    Egyébként a fizetés Önöknél van —tudja ugye : az a dúsgazdag világelvtárs akinek a nevét itt nekünk nem szabad leírni,csak Önöknek.
    Ja!! egyébként elfelejtetem a múltkor leírni,hogy a cikk egyébként fantasztikus , mindennel egyet lehet érteni benne , mindenkinek javaslom fogadja meg intelmeit.
    üdvözletével

  • Geyza
    2020 június 28
    3:26 du.
    Idézet : ” Hálatlan egy fajzat a náci.” olyan , mint Te : ugye komcsiból náci,náciból komcsi.
    No de nem én náciztam , ezt Te tetted én csak idéztelek!üdvözletével
    Gondolom-másik észrevételedhez : hogy tábort is csinálhatott volna a stadionban és az összes embert aki a fidesz gyűlésen voltak , rögtön oda lehetett volna terelni,ez megnyugtatott volna,és az egész gyújtogatást ilyen felbujtogatók csinálták mint te , no meg akiket fizetett a világelvtárs üdvözletével

  • Judit Petenyi
    2020 június 28
    6:09 du.
    Juditka : engem nem fizet a „világelvtárs ” , mert nem tudja helyemet ,számlám nincs , készpénzt meg nem hozott
    üdvözletével , csoki

  • Tisztelhölgyeim
    2020.06.29.4:17

    Röviden jól lefestetted a horthyzmus szégyenfoltját, vagy inkább születésének pszichés hátterét kihagyva a poént…
    Ugyanis Vitéz Nagybányai Fakabát rendszer-konjunktúra-grafikonjának elsőszámú amplitúdó csúcsa volt, amikor az őt hatalomba helyező hatalmak iránti végtelen hálából – alighanem már Szegeden előre lezsírozva – olyan küldöttséget menesztett oda, a párizsi békekonferenciára, ahol azt Magyarország nevében ezek jóváhagyólag aláírták…

  • Bendeguz79
    2020 június 28
    11:02 du.

    grizi

    és akkor miért gyártják és miért árulják? most olvasom az usa farmakológusai már be is árazták (még nincs gyógyszer csak ára) a COVID-19 gyógyszerét egy kezelés $5700 ba kerülne ha lenne gyógyszer

    jó kis egészségügy a fentanil olcsóbb

  • Bendedgúz79!
    Ne aggódjon feleslegesen,kintről,és ne hagyja félrevezetni magát!!!
    Téved!!!Mi nem „feltételezünk”,hanem naponta tapasztaljuk a hazai rendőrség hatékony segítségét,védelmét mind a kintről betolakodó,mind az itthoni bűnözőkkel szemben!
    Ez az igazság!
    Én itthon élek,és tudom!

  • Bendegúz 79!

    Amúgy a napokban tisztavatás is volt,és több rendőrt ki is tüntettek a lakosság(a többség!!!!!) érdekében végzett hősies munkájáért!

  • Ms.Petenyi;
    Hogy mit hataroz olvasni,ill. kiknek a hozzaszollasait az terjesen a Maga ugye.
    Azzal Maga engem nem sert,sem nem buntet.

    De hogy az ellenem jelzett meglatasat egyenlonek veszi az Orban es Trump ellenivel, az tisztan a Maga erkolcsi es szellemi magatrtasait igazolja.

    SOHA NEM „pocskondiroztam” Magat, sem SOhA senki egyent!
    Fentebben ismeteltem, hogy meg a Hitlewrek es Sztalijokat sem !!!!
    Persze olvasasa nelkul azt keptelen lehetne ertelmezni.

    Ha szeretet ideal vezereinek tetteit elmlitve felideztem a valo tenyeket vajon miert nem buszkeseget ragyogtatta ?

    Ismtelten jelzem hozzaszollasaimban, hogy SENKI egyeniseget nem hozom fel, csupan tetteiket es elkepzeleseik kovetkezmenyeit, amit sajnos mindeg, mindenutt a dolgozo nep es az adofizetoket serti !!!!

    Az igazsag mindeg serti a bunost, de a propaganda hazugsagok a remenyitoik. Hm???

  • Végezetül a reklám alatt …(mert jó filmet nézek…) csak annyit,hogy több esetben előfordult:szülő nővel igyekezett a férj a kórházba és dugóba került….rendőri felvezetéssel perceken belül bejutottak a kórházba….de az is előfordult,hogy súlyos életveszélyes betegen a mesterséges légzéssel segítettek,és még
    időben… és kórházba vitték!
    Na ennyit az itthoni rendőrségről!

  • Orsós!

    Ha netán itthon élsz?…talán észreveszed az amerikai és az itthoni rendőrség közti különbséget?ha nem akkor sajnos részvétem,szánalmas vagy,nem kicsit,hanem nagyon!
    Ez ugye nem pártszimpátia kérdése? sokkal inkább észkérdés…már akinek van?….

  • BODA MARCSI;

    Rendornek lenni igen eletveszelyes allas am.
    Kiveve persze ahol nemi veszely eletukre alog leheto.

    Neha amikor a rendor kenyszerive a korulmenyekbe eroszakolva, mint Minneapoolisban a Geroge Floyd esteben aki tobbszoros drug befolyasa alatt kirugta a rendor kocsi ajtajat es eroszakkal probalt meglepni.

    Vagy mint Atlantaban a reszeg kocsi-hajto Brooks,aki valosaggal kovetelte a rendort reszegsegeert letatoztatni, s aztan ket rendort a foldre tepert es fegyveret elrabolva fenyegette a rendor es a kozonseg biztonsagat,s a rendor tette kotelezettseget, azok vilagszerti hirekke valnak.
    S a KMH-n atkozzak az egesz nemzetet.

    De amint tegnap egy ostoba ferfi osszeveszett nejevel, s ket ket-eves iker leanyaikat a kocsiba teve ongyilkossagot kovetet el, a kocsit 50 labas sziklarol a tenger-vizebe hajtva sebessen.

    Egy rendor ugrott a tenger-vizebe es kimentette mind-armikat a tengervize allti kocsibol.
    Arrol soha nem fogg am halllani ottan.

    S rengetek esetek amikor a rendor ment meg sokakat tuzekbol, eletveszelyes helyzetekbol, s babakat hoznak vilagra a jardan,stb.

    Azok a nema hosok, s soha nem tudjak hogy mikor nem terhetnek haza elve.
    Szazaik vesztik eletiket bunozok tettei alatal.

  • BODA MARCSI;

    A „kulombseg” NEM a rendorok kozott letezo, hanem a korulmenyek amikkel a rendoroknek neha szembe kell alniuk.

    Szerncsejukre jasonlo estek ottan nem tortenik.

  • Orsós Elemér

    Boda Marcsi
    2020 június 29
    4:37 du.

    Csak annyit kérdeznék Tőled meglehetősen pofátlanul hogy, az amerikai rendőr is megkérdezi az őt leköpő, édesanyjával vérfertőzést kívánó letartóztatottjától megszeppenve hogy, nem szoros-e, kényelmes-e a bilincse?!

  • Orsós Elemér

    Boda Marcsi
    2020 június 29
    4:37 du.

    „Ez ugye nem pártszimpátia kérdése? sokkal inkább észkérdés…már akinek van?….”

    Lehet hogy, nekem semmi sincs, de akkor Neked mennyi lehet? 😀

  • Bendeguz79
    2020 június 28
    11:02 du.

    grizi te is??, mik ki nem derülnek: csinálod „GASLIGHTING”

    szerencsétlen, azt hiszed nem jövök rá?

    és nem vagy vele egyedül, bár a „többiek” esetében el lehet fogadni, hogy „csak” a trendet követik

    hahahaha

  • Boda.
    Juni. 29. 3:35

    „…Téved!!!Mi nem “feltételezünk”,hanem naponta tapasztaljuk a hazai rendőrség hatékony segítségét,védelmét mind a kintről betolakodó,mind az itthoni bűnözőkkel szemben!
    Ez az igazság!
    Én itthon élek,és tudom!…”

    ———————————-
    Neked mikor volt utoljára dolgod a „hazai rendőrséggel” és konkrétan mit tudsz róluk, a munkájukról azon kívül amit napi szinten a fejedbe töltenek a kedvenc TV adódon?
    Ülsz, és nézed megbüszkülve a győzelmi jelentést, a rendőrök vállvetve véghez vitt hősies cselekményeikről, miközben közöttük is csak ugyanannyi a rendes és szolgálatkész, mint az ellenkezője!

    A rendőrt nem rendkívüli jutalomban meg „kitüntetésben” kell részesíteni a tisztavatások apropóján, hanem tisztességesen meg kell fizetni és nem hét bőrt lenyúzni róla (is) a mindennapokban! A kitüntetés akkor dukál, ha olyan rendkívül cselekményt visz véghez, amely már a mindennapi rutinjához és a meghatározott feladatköréhez messze nem tartozik, és amelynek végrehajtása valójában nem elvárható, hanem pillanatnyi emberi döntés /mérlegelés kérdése! Minden egyéb – dugóba került beteg kórházba juttatása, esetleges szülés körüli tevékenysége, „rablók” üldözése, vízbe esett ember kimentése, víz /tűz kár elhárításában való részvétel stb nagyjából az „imidzsébe” tartozik, más kérdés, hogy mennyire vállalkozó kedvű, és milyen a pillanatnyi lélekjelenléte! Gyorshajtásért bírságolni, lássuk be, nem egy nagy „vaszizdasz!”

    Amíg a rendőr nincs rendesen megfizetve, hanem alkalmi jótevőként vetnek oda neki néha valamit, a napi szolgálati ideje meg beláthatatlan, az erőfeszítéseit nem megköszönik hanem elvárják, sőt kötelezik, a túlóráit nem fizetik ki, és a munkájához szükséges eszközöket sem biztosítják – addig itthon (sem) lesz elvárható az intelligensebb, kulturáltan viselkedő feladatát jól végző és átlátó rendőr – marad az, aki épp elmegy a nettó 110 -130 ezerért, mert nincs más, dolgozni nem annyira szeretne, a a kis hatalmacska pedig máris kielégíti !

  • Kovendeg,
    Mivel mar lezartak a „gyengek birodalmai” hozzaszolasait,itt
    valaszolok, Koszonom a kiigazitast, mely szerint Jan Masarykrol,
    nem Tomas Masarykrol{ 1850-1937} van szo. Ami megtevesztett-
    Kfar Masaryk neve. Tobb mint valoszinu,hogy Sztalin tudott
    rola, mert erdekuk volt a zsido allam tamogatasa ekkor,
    feltetelezve, hogy pro-szovjet erdekterulet lesz .
    Talan csak meg annyit tennek hozza, amirol elozoleg irtam,
    hogy a Fuggetlensegi Haboru harcosai kozott voltak a halaltaborok
    menekultjei is,{szridei hasoa} . Itt emlitenem Haim Guri-t
    aki nem csak kolto,de a Hagana altal kikuldott ember volt,
    osszeszedte es megszervezte a haboru utan elarvult zsido fiatalokat
    Magyarorszagon es ha jol emlekszem irasabol,Csehszlovakiaban
    is. Konyve- Baalot ha sahar- Felkel a hajnal-errol szol.
    Az izraeli szabre{bennszulott} talalkozasa a galutben levo,
    ilyen traumat atelt testvereivel.
    Bar valaki leforditani magyarra.

  • Besancon!

    nekem soha nem volt semmi dolgom az itthoni rendőrséggel,(betartom a törvényeket…)
    Egyébként megsúgom: itthon megfizetik őket,mostanávan plusz fizetésemelést is kaptak,többeket ki is tüntettek,a napokban történt tisztavatás alkalmából!!!!
    Egyébként sok esetben életet mentenek,szülő nök kórházba juttatása..stb.
    Ha nem itthon élsz,minek uszítasz,ha meg itthon akkor ne hazudj!

  • Kedves Alma,
    Itt valaszolok a felvetett kerdesekre-gondolatokra melyek
    felvetodtek a zsido etkezes es mas szokasokkal kapcsolatban.
    A egyiptomi villaban latott jelenet,hogy lefejezik a baromfit
    es hagyjak szaladgalni mig elverzik,nem jellemzi a zsido eljarast. Itt ugyanis- a sohet {meszaros,metszo} egy kulon
    szakma. Amennyire en tudom{bar ez nem az „en asztalom”} a vagas
    csak borotvaeles kessel es az allat nyaki utoeronek elvagasaval
    tortenik,hogy lehetoleg keveset szenvedjen.
    https://zsido.com/nem-csalas-nem-kabitas-miert-akarjak-betiltani-koser-vagast/

    Igaz,ez nem gyozi meg a vegetarianusokat.
    Josephus Flavius
    {i.u 37-100] a Roma elleni felkeles{a zsido haboru} i.u 66-70
    egyik parancsnoka volt Galileaban,kesobb atallt a romaiakhoz
    es Vespasianus,Titus es Domitianus kegyeltje lett.
    Kora zsidosagaban-arulo,mai szemmel, konyveire alapozva-
    tortenetiro,akinek utmutatasa szerint tobb archeologiai
    leletet talaltak Izraelben.Masik konyve-A zsidok tortenete.
    Figyelmetekbe ajanlom Lion Feuchtwanger „A zsido haboru”
    cimu tortenelmi regenyet- Josephus Flavius{Joszef ben Matitjahu}rol.
    Valoban irva van, hogy „ne fozd meg a godolyet anyja tejeben”
    de nem hiszem, hogy itt a pogany ritus elutasitasarol van szo.
    Annal inkabb- szo szerint ertve- az allatok vedelmet-jogait.
    Igy viszonyulnak pl. a madarakhoz.
    „Ha az utadon eled kerul egy madarfeszek barmely fan vagy
    a foldon, el ne vedd az anya alol a fiokakat.
    Kuldd el elobb az anyat,s azutan vedd el a fiokat.”{Mozes v.22/6.7
    http://www.zsido.hu/vallas/allatok.htm
    Izraelben sem mindenki vallasos,de ismerve a nyelvet-
    eredetiben ,kozvetites nelkul jobban megertjuk
    a torvenyeket,a szereploket, az unnepeket-
    es mindezek osszefuggeset a tajjal,a floraval- egy osi nep
    tortenetevel-amely visszatert orszagaba.

  • Beasancon
    Helyesbítés:
    Magyarországon a kezdő rendőri alapfizetés (tehát mindenféle pótléktól mentes pénz) : 220.300 Ft bruttó

  • Orsós Elemér

    D.Bernstein
    2020 június 30
    4:35 du.

    Ennyiért csak egy mazochista hülye engedi az édesanyját szidni bűntetlenül és hagyni leköpködni, leparasztozni(ami egyenlő a legádzsózással!) magát!

  • Orsós Elemér

    Besancon
    2020 június 30
    3:07 de.

    Sajnos nagyon igazad van! (A hölgyemény nagyon elvakult, lehet hogy, még a nagyon primitiv reklámok nézése is hasznosabb lenne számára, mint a napi pártpropaganda legcsekélyebb kontroll nélküli kéjes magáévá tevése! 😀 )

  • ISRAELI;
    A szoveg ‘ne fozd meg a kiskecsket az anyja tejeben’.
    De hogyan lett az a rabbik alatal hogy semmi etel a tejtermek es hus tavoltartasa meg az asztalon is?

    S vajon miert ???

    A Sinaiban sokkal a refrigeration hianyaban az kivallo egeszsegi javaslat lett volna,de azt csupan babyloni visszateres utan kezdodott.

    Persze van sok mas adat amit nemely szektak fircsan erteelmeznek, na de az a vallas alaplehetosege.

    Ha kerdezhetnem, mi szektat kovetsz ???

    Masik:
    Israelben a szollas es vallas-szbadsag letezheto, DE most a Shelah sugarzasanak a lezarasat ezen a heten vegbe kell hajtani.

    Mitol felnek ????

  • Izraeli:
    „Itt emlitenem Haim Guri-t aki nem csak kolto,de a Hagana altal kikuldott ember volt, osszeszedte es megszervezte a haboru utan elarvult zsido fiatalokat Magyarorszagon es ha jol emlekszem irasabol,Csehszlovakiaban is”

    Igen, a cionisták 1948 közepéig elvben ugyan tiltottként, de gyakorlatilag a magyar és a cseh hatóságok által tűrtként tudták Csehszlovákián keresztül szervezni ezeket a „kirándulásnak” (most nem jut eszembe az ivrit kifejezés) nevezett alijákat.

  • most így a cikk címéhez hűen megtudhatjuk, hogy hogyan metélik a csirkéket sütés és tollfosztás után

    nagyon izgalmas

    ki kellene már találni a tollatlan csirkét tiszta idő és energia pocséklás azt lefosztani a csirkéről, a krokodil farok megnyúzva nagyon jó és ízletes fehér hús pálmaolajban kisütve és nincs is tolla

    a rendőrök is szeretik a sült csirkét KFC…

  • Izraeli:
    „Itt ugyanis- a sohet {meszaros,metszo} egy kulon
    szakma.”

    Valóban így van, sőt… a szakmán túl is elvileg csak szigorúan vallásos, jámbor zsidó férfi működhet sajleszként. (Én tehát még ha meg is lenne a képesítésem, akkor se lehetnék sajlesz. Ja, meg azért se, mert nálam a csirkék legfölebb aggkori végelgyengülésben pusztulnának el; ami részemről persze hamisság, hiszen egyébként megeszem a húst. De hát… már La Rochefoucauld megírta, hogy „a képmutatás a bűn hódolata az erénynek”.)

  • Izraeli:
    „Konyve- Baalot ha sahar- Felkel a hajnal-errol szol.
    Az izraeli szabre{bennszulott} talalkozasa a galutben levo,
    ilyen traumat atelt testvereivel. Bar valaki leforditani magyarra.”

    Sajnos, nem tudok ivritül (se), így aligha én leszek a fordító.

    Jut eszembe: Kardos G. György (Avraham Bogatir hét napja – Hová tüntek a katonák? – A történet vége) ismeri? Nem rossz, különösen az első kötet. (A szerző – bár ez mellékes, ettől lehet jó is, rossz is a műve -Borbol 1945-ben szabadulva az akkori Palesztínába utazott, belépett a Haganába, majd a Tzahal tagjaként vett részt a Függetlenségi Háborúban. 1951-ben – no, ez pont a legjobbkor jutott eszébe! – visszatért Magyarországra)
    A trilógiába belekukkanthat, ha tetszik, végig is olvashatja itt:

    https://reader.dia.hu/document/Kardos_G_Gyorgy-Avraham_Bogatir_het_napja_Hova_tuntek_a_katonak_A_tortenet_vege-761

  • Boda!
    június 30.1:40

    Sajnálom, hogy változatlanul képtelen vagy értelmezni, néhány, a témában írt mondatot, de nem lepett meg különösebben!
    Sorozatosan félrebeszélsz, a már egyszer leírt hülyeséget a válasz ellenére még egyszer leírod, és még kitudja hányszor képes lennél erre – semmi mást ne tégy tehát, mint olvasd el, hogy mit írtam a neked szóló válaszomban, próbáld szép lassan, pontról pontra átgondolni, értelmezni, aztán válaszold meg konkrétan, hogy mi benne a hazugság! Amíg erre nem vagy képes, hanem – jó szokásod – szerint maszatolsz, addig ne vádolj senkit hazugsággal! Legalább ezt érted, hogy most mire kérlek? Lassan már átmegyek HunCanadába, pedig nekem koránt sincs akkora türelmem a sötétségeidhez mint neki!

  • D.Bernstein
    2020 június 30
    4:35 du.

    Beasancon
    Helyesbítés:
    Magyarországon a kezdő rendőri alapfizetés (tehát mindenféle pótléktól mentes pénz) : 220.300 Ft bruttó

    ———————————————-

    Próbálja meg kiszámítani a fenti bér nettóját, már ha megkapja egyáltalán ezt a bért ( sok mindentől függ) én azonban inkább azoknak a rendőröknek hiszek, akik nemrégiben (is) a sajtó kamerái előtt bemutatva fizetési papírjaikat, hagyják el a pályát – mert hogy a bruttóért semmit nem adnak a boltban! Az ön által írt bérnek a nettója : 146.300 ft. Tényleg olyan jól megvannak fizetve a rendőreink? Ez az a pénz, amiért folyamatos szolgálatot, túlórát, élete /biztonsága veszélyeztetését kellene felvállalni a rendőri hivatást választónak? Mert a rendőr, az egy életforma, hivatás – nem annyi hogy 8-17 óráig ledolgozom amivel megbíznak, aztán viszlát holnap!
    Ennyi még a képzetlenebb bunkónak is kevés, valószínű azért próbálják többen megoldani „okosban” az anyagi nehézségeiket az autópályákon, aztán sorra buknak le – a tanultabb, intelligensebb egyén pedig ennyiért tényleg nem vállalja!
    Ennek az összegnek kb a másfélszeresét megkeresi egy bevásárló kp különösebb képesítés nélküli, árút kirakodó munkatársa, ha meg pár évet lehúzott már a kereskedelemben, netán valamiféle szakképesítése, „magasabb” beosztása van, akkor a dupláját!

    Tehát amíg nem ismeri fel a mindenkori kormány, hogy szükség van egy min. megfelelő létszámú és összetételű, megbízható és stabil rendőri állományra, hanem tűzoltásszerű „akciózással” próbálja megoldani a tarthatatlan helyzetet – amelyet többnyire beígérnek, aztán mikor kifizetésre kerülne a sor más az ábra – addig nem is lesz ütőképes és tényleg „szolgáló és védő” rendőrsége az országnak!

  • Besancon
    2020 július 1
    4:50 de.

    OIM* -mal értelmesen szót váltani?
    Ugggyan…

  • Itthon a rendőröket tisztességesen megfizetik,végzik a dolgukat, és köszönik a „felesleges aggódást”,de jól vannak!
    Többekkel személyesen is szoktak beszélgetni!

  • Boda Marcsi
    2020 július 1
    3:31 du.

    Úgy előttem van amint OIM* az otthonkájában odacsoszog egy motoros-rendőrhöz és aggódva megkérdi hogy mennyi a fizuja

  • a „vita” egyre gusztustalanabb lesz ez alatt a cikk alatt a cikk témájához semmi közük gusztustalan személyeskedések humor és tartalom nélkül

    nagyon NEM emelik a blog színvonalát és ez érvényes a ma még hozzászólásra alkalmas bejegyzésen jól láthatóak!

    már aki nem görgeti „ezeket” akiket én már hosszú ideje görgetek…;

    kivéve ha a nickemet látom akkor lecsapok a légycsapóval

  • Nem járok otthonkában az utcán, nem csoszogok (megyek!) és jó viszonyt ápolok több rendőrrel, akik itt a házunk melletti kisboltban szoktak kávézni!Szoktunk beszélgetni is!

    Mindig jókedvűek, ápoltak és nem ingyen isznak…! Amúgy én szoktam TV-t nézni, újságot olvasni, láttam a tisztavatást, több kitüntetést stb.
    ugye én nem delériumban írok! Na a fórum „szószólójaként” megint nagyon „bölcs” voltál….!

  • Boda Marcsi
    2020 július 2
    11:19 de.

    Dehogynem vagy delíriumban.
    Narancs-mámorban fetrengesz.
    Imádóddal és privát-levelező partnereddel,
    bizonyis Gurltízzel együtt.Nem terveztek gyereket?
    Mondjuk egy szép kövér hízott narancs formájában? 😀