Mi lenne ma egy hazai Trump-Biden választással?

2020 november 9 11:04 de.62 hozzászólás

Az USA-ban, ahogy a CNN elemzője is kiemelte a választási közvetítésben, a szavazók többsége elutasította a megosztás, és hatalomkoncentrálás politikáját. Az eufória láthatóan nagy volt a választás éjszakáján. Az ország azonban egy olyan valami, aminek másnap is ki kell nyitnia. Akkor is, ha másnapos. A politikai bot egy másik csükénél pedig azt kezdték magyarázni, hogy ennek milyen hatásai lesznek a kisdiktátorokra. Nos. Távolságarányosan egyre kisebb. Azonban ennek ellenére nem lesz, pontosabban nem lenne, tanulságok nélküli az USA jelen választási története.

Az egyik legfontosabb tanulság talán akkor vonható le, ha a számokat, pontosabban az arányokat nézzük. Annak alapján ugyanis világosan látszik, hogy Orbán Viktor nyugodtan terpeszkedhet a valamikori kolostorban. Olyan szavazati aránnyal uyganis, amivel Trump vereséget szenvedett, hazánkban simán miniszterelnök lenne. Amiből egyébként az is következhet, hogy Trump esetében nem a hithű szavazók száma csökkent, hanem a demokrácia védelmének érdekében sikerült mozgósítani azokat, akiknek az összes cipőjük tele volt az oligarchizmus felé tett llépésekkel. Ennek nyomán persze lehetne azt kiemelni, hogy ha hazánkban az ellenzék összefogna… De egyelőre ennek nyoma nincs. Ahogy az előző választásokon sem volt. Sokkal inkább egymást akarták leváltani, mint Orbánt. Mert mindenki sziniigazgató akar(t) lenni.

Holott világos, hogy egy sokkal jobb leosztás a kabáthoz való gomkeresés, mint a fordítottja. Korábban is azt mondtam, írtam, hogy előbb egy kompromisszumos, mindenki által képviselhető, mindenki számára kommunikálható program kellene. Olyan, ami túlmutat a pillanatnyi indulatokon. Amivel szemben nem alternatíva az, hogy „ott vannak a pártok honlapjain” az éppen aktuális szlogenek. A pártok egyedi, vagy nem olyan egyedi szlogenjeivel, ugyanis tele van a padlás. Az indulati ökölrázás pedig alkalmas a permanens harc látszatának a fenntartásához, de aligha tekinthető szakmai programnak. Ebben a mocsárban azonban Orbán hazánkban sokkal rutinosabb, mint az ellenzék. Ezen a pályán Orbán ugyanúgy verhetetlen, ahogy a nettó ökölrázás Biden-nek sem hozott volna többségi szavazatot.

Amellett a konkrét, és mindenki által képviselhető program lehetőséget teremtene egyfajta árnyékkormány kialakítására is. Ami azt is lehetővé tenné, hogy szavazók azon rétegeit is megszólítsák, akik a konkrétan számon kérhető, személyeken „leverhető”, személyes felelősséghez köthető szakmaiságot keresnék. Akiknek éppen a hazai következménynélküliségből, a szétmaszatolt szakmaiságból, a kormányzati lózung-hadovákból van elege. Amikor ez megvan, akkor lehetne ennek az árnyékkormánynak egy politikailag érett vezetőt keresni. Ellentétben azzal, hogy jelenleg hazánkban számos önjelölt vezető van, de személyesen képviselt, az ellenék közös kompromisszumával megtámogatott, számonkérhető szakmai program szinte egy szál sem. Ennek fényében tehát csak megerősíthető, hogy Trump Magyarországon az ellenzékről is nyugodtan miniszterelnök lehetett volna. Nem csak a választási törvény olyansága miatt.

Ugyanakkor érdemes talán azt sem figyelmen kívül hagyni, hogy az USA ellenzékének sikerült olyan személyiségeket találni, akiknek volt arca. Nem képe elvállalni, hanem arca. Emberi és szakmai egyaránt. S valószínűleg ez a másik fontos faktor, ami miatt a Biden-Harris duó eredményes arca lehetett a demokrata kampánynak. Megmutatva azt, hogy a kompromisszum igenis fontos. Ugyanis Kamala Harrisról érdemes tudni, hogy volt ő Biden kihívóüja is a jelöltségért. A páros közös győzelme tehát a kompromisszum maga. Annak a képességnek a domonstrálása, hogy Biden képes a saját kihívójával együttműködni, és Harris képes az egykori kihívottat vezetőnek elismerni. Egy közösen képviselhető cél, a közösen megélendő holnapok érdekében. Akkor is, ha a holnapok programja mögött egy kőkeményen dolgozó szakértői csapat dolgozik. Akiknek a olitikai, illetve szakmai véleményét cvalószínűleg mindketten komolyan is veszik.

Akkor is, ha valószínűleg ez a szakmai csapat sokkal inkább gondolkodik Harris-ban a jövőt illetően. Akiről azért érdemes tudni azt is, hogy bár valóban színes családi háttérrel rendelkezik, és tényleg nő, de azért nem mellesleg egy piszok hatékony, és kompetens, illetve valószínűleg kőkemény politikai bürokrata is. Ehhez elég az életútját megnéznie bárkinek. Aki egy nem kevésbé kompetens elnök mellett vállalta azt a szerepet, amit eredményesen tud képviselni. Namármost! Az, aki Trump bukásában Orbán törvényszerű bukásának előszelét szeretné látni az kezdje meg gondolatban az ellenzéki casting lefolytatását is. Amíg ugyanis az sikertelen, és csak önjelölt vezetők kergetik egymást a kifutón, addig Orbán marad.

62 hozzászólás

  • aki a CNN-t nézi az félre van tájékoztatva!
    Kamala Harris el is szólta magát a kampányolgatás kellős közepén, mondván: a „Harris adminisztráció…” lett is belőle nagyszabású ordibálás, hogy még azért ne!
    az, hogy ennek a két seggfejnek van e arca az nem rám tartozik, ott is folytatódik a már megkezdett játék amelyben lehet szabadon ordibálni de a cselekvés nem jellemző, azaz semmi az égadta világon nem fog változni nem is az volt a cél, csak az, hogy a DNC betolhassa a seggét a Fehér Házba, hogy a Kongresszusi többségüket is megnyírbálták hacsak nem nullázták le a szenátusban sehol sincsenek és a rájuk borult kübli nagyon bűzlik de nincs hozzá mop juk sem meg már víz sincs a Colorado folyóban sem ugyanúgy, mint Levédiaalsópöffetegen ahol a kolostorba száműzött Mikes Kelemennek álcázott Óh de Nagy G továbbra is mondhasson seggségeket és lopjon folyamatosan ami a DNC legfőbb célja ugyanúgy, mert most kezdődik az új balett: a Lopkovicc lassú kerengő ritmusra majd KánKán lesz belőle már márciusra ugyanúgy, mint az már Levédiaalsópöffetegen bevált a DNC csak le tudja másolni? jelszó: Most Mi Lopunk mindenki másnak kuss

    arról halovány lila fingjuk sohasem volt mi is az a demokrácia mert a demagográcia eltakarja

    erről ennyit

    ne nézz annyi CNN-t megárthat! (én 3 éve kikapcsoltam!)

  • Nagyon egyetértek a szerző választási elemzésével és a hazánkra vonatkozó megállapításaival. A hatalmat (valóban és nem csak látszatában) megosztó intézményrendszer valamint valódi (nem a status quóban érdekelt)ellenzék nélkül lehetetlen lesz legyőzni az istenkirályt Mo-on.

    Akinek van rá ideje nézze meg a témában okosan és visszafogottan nyilatkozó Magyari Pétert a Partizánon:
    https://www.youtube.com/watch?v=Iwr9FPq239Q

    (Majdnem 1 órás 🙂
    Sajnos szerintem is az lesz mint az utolsó 3 választáson 2022-ben is. Ígéretesnek induló ellenzéki tárgyalások hogy – hogy nem pont a választások előtt kudarcba fulladnak. Remélem tévedek és nem az lesz most is (2 év múlva) mint eddig, hogy az ellenzék csak egymás rovására akar erősödni. 🙁

  • Micsoda ??
    Ezzel a szavazati aránnyal Nagyjómjurubknak kétharmada lenne ! Ha nem háromnegyede! (De lehet hogy négyötöde.)

    Egyébként meg úgytűnik a narancshajú semmirekellő nem hajlandó átadni a hatalmat.
    Le kellett tiltani a Facebookról is a híveinek egy részét mert erőszakra buzdítottak.

  • O1g-t nem lehet leváltani békésen , demokratikus uton! Mindig annyit fog csalni (bármi áron), h őt lehessen kikiáltani győztesnek a haverja által!
    Emlekezzetek csak, h amikor szorult a hurok, akkor leállt a szavazatszamlalo rendszer, amig nem „korrigáltak” a szavazzatmennyiseget a „megfelelo”iranyba!
    Eddig is voltak kulfoldi levelszavazatok, amelyek 95%-ban o1g-re voksoltak, mint tudjuk, fidelitaszos , fideszes onkentesek szavazasi iranymutatasaval! Sőt, sok halott is o1g-re szavazott, amint a kutyájuk is!
    Ha bevezetik a levelszavazatot, amint Trumptol tudjuk, az a nagybani csalas lehetoseget hordozza magaban!
    O1g páncelszekrenyeben ott lesz elokeszitve 2millio levelszavazat a sajat nevere kitoltve, igy csak a stoc vastagsagat kell eldontenie, h mennyit tol be a szavazatszamlalokhoz!
    Csak arra kell figyeljen, hogy sokkal ne lepje tul az osszes potencialis szavazok szamat a behelyezett kamuszavazatokkal!
    Bar , vegul is győzhet ugyis, hogy a szavazatok 105%-át szerzi meg!
    Kicsit gyanus lesz, de sokak reszérol megbocsajtható….

    Árnyekkormanyt kell felallitani es gyozelem eseten rotacioban egy miniszterelnoki kabinetet, ahogy az EU-vezetes is tortenik feleves valtasban!

    Szerintem ezt sem engedne o1g gyozni, hanem elcsalna a valasztasokat ezesetben is.

    A kovetkezo valasztasokon a levelszavazat lesz a kulcs!
    A lancszavazásokkal, a gerymanderin-nel a tomeges átjelentesekkel a billego választasi teruletekre es a romaniai, meg ukrajnai buszoztatassal.
    Sok szavazo meg magyarul sem fog tudni, de aprropenzert eladjak a szavazataikat, mert magyarigazolvanyt, allampolgarsagot is kapnak cserebe….
    Te hiaba szavazol majd masra, te csak 1 szavazo leszel milliokkal szemben.
    Te sem tudod majd ellenorizni, h a szavazatod tenylegesen kihez fogjak beszamolni, mert a sok szavazat kozott ellenorizhetetlen lesz!
    30 evet igert szerényen o1g, h maradnak!
    Fura, h nem a szavazatokon mulik, hanem h mit akar!

  • Vajon miert almodoznanak, hiszen Magyarorszagon nem letezo a lakossag szabadhatarozata az allamhatalom minden kulombozo tisztviseloinek a valasztasan.

    Csupan a part felhatalmasai a korlatlam hatalmaik onkenyes gyakorlasara.

    S azt az itteni hozzaszollok kozul senkisem ohajtana valtoztatni, csupan valaki mas lehetoseget a korlatlan hatalomra.

  • Geyza
    2020 november 9
    4:23 du.

    „Egyébként meg úgytűnik a narancshajú semmirekellő nem hajlandó átadni a hatalmat”

    ———————————–

    Olvastam egy véleményt a fb-on, miszerint lehet, hogy Mr.Trump lesz az első USA elnök, akit kényszerzubbonyban kell majd eltávolítani a fehér házból !🙂
    Hát, meglátjuk – szerintem csak most „emberkedik” hisz még friss a trauma, aztán majd egy idő után szép csendben belátja a dolgokat – vagy nem!

  • Geyza
    2020 november 9
    4:23 du.

    a letiltások, a szociális média cenzorálása antidemokratikus… a „demokrácia” főlegvárában

  • A kerdes Kamala eseteban, hogy valoban hisz-e maig is a Biden-t vadolo nonek mai, aki szexualis tamadassal vadolta?

    Az elozetes versenyben Biden elleni kuzdelmeben azt meggyozodesevel allitotta am.

    S Kamala Harris politikai karrierjet, mint allami ugyesz, a rengeteg fiatal feketek bortonbe jutattasaval a torvenytelen zoldseg „fustolesert” alapitotta meg.

    Nagyon sokak eletuk jelentos reszet azert borton-racsok mogott elik es fogjak elni sokaig.

    A marijuana-fustolese torveny-ellenes tett, legalabb is volt akkor, amig ma mar 16 orszagban egeszsegi celokkal torvewnyes.
    Sot mar 13 orszagban szorakozasi celokbol is alkalmazhato torvenyesen.

    De azok senki ellen nem kovettek-el semmi eroszakos tetteket, sem kar-okozasaokat am.

    A narancs-szin-haju New York-i, legalabb nem okzott fajdalmakat-seruleseket senkinek ostoba magatartasaval.

  • Trump-ot (a bohóc us elnököt) a Covid-19 verte meg és nem a demokrata párti Biden (+ „némi” választási csalás-:)

    Aki mást gondol, az önmagát csapja be.

  • Rodeo11
    2020 november 9
    11:38 de.

    Egyenesben adták a beszédét. Gondolod, hogy egy másik adón mást mondott? 🙂
    Az elemzőjüknek meg egy szintig igaza van.
    Ami az elszólást illeti: Kamala tudhatóan ringbe szállt a jelöltségért.
    Amúgy teljesen mindegy szerintem. Az utolsó elfogulatlan tudósítás megszünt, amikor benézték az első füstpamacsot a tüzitáviratküldők 🙂

  • T. Szerzőtől már megszoktam, hogy aszerint a magyar közmondás szerint ítél,hogy: Lássuk Uramisten,mire megyünk ketten!
    Régi vesszőparipája a „szakmai” program számonkérése.
    Nos.1. Az ellenzéki pártoknak vannak szakmaI programjaI, de mivel nem egyformák, ezeket egyeztetni kell, az egységes fellépés ELŐTT.
    2. A „szakmai” programok igen kevéssé befolyásolják a szavazók tömegeit. Senki nem lehet minden szakmában járatos. Ezért a szakmai programokat le kell fordítani – egyszerűsíteni – a politika nyelvére.
    Végül: ha igaz lenne,hogy az ellenzék szakmai programok híján nem tud többséget szerezni, akkor a Fidesz soha a büdös életben nem tudott volna kormányra kerülni. Az alakulatnak ugyanis sose volt – legalábbis nyilvánosan hozzáférhető, a pártalakulat által elfogadott szakmai programja.

  • A mondás tartalma. Nagy jégeső veri a termést,mire a földművelő kimegy a földre, és egy husángga üti-veri a lábon maradt növényeket. A szomzédja elképedve kérdi: Mit csinálsz? Erre mondja az elkeseredett gazda:Lássuk Uramisten, mire megyünk ketten?!

  • Ügyes. Így kell csinálni. A kijárási tilalom betartásának ellenőrzésére Orbán Viktor bevonta Magyarország honvédelmi erejét is. Gyakorlási célzattal, ha netán sor kerülne éles bevetésre rendfenntartási feladatokkal. Mivel néhány fotelhuszár hőbörög. Katonáink járőrszolgálatot hajtanak végre a nekik rendszeresített lőfegyvereikkel. Értékelhető lesz a feladat-végrehajtásuk.

    Természetesen van pozitív vonzata is, a rendőrséggel együttes jelenlétük visszaszorítja a 20-05 óra közötti intervallumban a bűncselekmények elkövetését, úgymint betörés és autólopás.

  • azt csiripelik a verebek itt a ház előtti fán, hogy katonai puccsot akarnak csinálni a krumplee ellen, persze demokratikusan, ahogy azt már más országokban begyakorolták… Juan Guaido és tsai kapcsán

  • warrior
    2020 november 11
    7:10 de.

    Kalasnyikov mint a vírus ellenszere…

  • Andrew_s
    2020 november 10
    3:18 du.

    a részleteket ismerve -engedd meg nekem- nagyon rühellem a dnc-t és ezt a két seggfejet

    a többi számomra mellékes, érdekes dolgok várhatók nem hiszem hogy a vigyorgóba viszik, hatalmas csalás van és az most már egyértelmű és az is, hogy az usa demokratasági mítoszának is lőttek

  • Almási Alma
    2020 november 10
    9:29 de.

    Álmaink Almája

    nem csapkodok! és nem voltam úszóedző Kínában sőt az úszás tudásom sem az igazi… annyit látok, hogy Kína sikeres mialatt sok minden más ország amely azt mondja magáról demokrata azok meg sikertelenek és szvsz demokrácia nélkül van élet; jólét nélkül meg nem az igazi (csodálkozva láttam a tegnapi tv híradóban, hogy Kies Kanadában már úgy fogják tanítani a kanadai történelmet, hogy az nem 1867 ben kezdődött, hanem előtte is voltak itt emberek s azoknak is van több ezer éves történelmük, amire büszkék … persze mindezt a demokrácia szent jegyében, mert az azután van…???)

    és sok minden apránként derül ki én meg nézek, mint Rozi a moziban

    ehhez mit szólsz? amúgy teljesen demokratikusan, lécci én higgadtan írok neked te is higgadj le… nincs szándékomban Kínába menni úszóedzőnek

  • warrior
    2020 november 11
    7:10 de.
    ___________

    Mostantól minden érdemleges lopott holmit este 8 és hajnali 5 között egyenesen a Mészáros Lölö portájára kell vinni?

  • Ma, Szerda reggel, Georgia orszag Fo-allam-ugyessze elrendelte az elnoki szavazatok kezzel-valo ujja-szamolasait.

    Mert ottan Biden 0.28%-os elonyben van ottan, a fel-szazalek alatti eredmeny eseteben a torvenyuk azt eloirja.

  • talalom
    2020 november 11
    4:25 de.

    T. Tőled már megszoktam a szokásos csúsztatáshalmot, amelyben azért Te sem tagadod el legalább a feleigazság csíráját 🙂
    Menjünk századszor végig? Tényleg?

    „1. Az ellenzéki pártoknak vannak szakmaI programjaI, de mivel nem egyformák, ezeket egyeztetni kell, az egységes fellépés ELŐTT.”
    Ezzel szemben jelenleg Fekete Győrtől, aki továbbra is mindenki mást szeretne leváltani, tulajdonképpen föl és le komoly casting és egymást váltsuk le mozgalom zajlik. Miközben már a pro forma közös seggrepacsizósimoagtósdi UTÁN vannak. nem előtte. Voltak időközi választásioK? Volt előtte közös, kommunikálható programhirdetés? Nem. Miközben zajlik az önjelölt casting, van közös programszándék, árnyékkormány, valami, ami nem nagy magyar maszat része, hanem névhez köthető, számonkérhető, stb. ? Sorold kérlek az árnyékkormány nevesített tagjait, és azok programját. Ha nem megy, akkor térj vissza kérlek a személyeskedéshez akkor, ah ez menni fog.

    „2. A “szakmai” programok igen kevéssé befolyásolják a szavazók tömegeit. Senki nem lehet minden szakmában járatos.”
    Ezért az ellenzék olyan prominens támogatói szerint mint Te is, illik, sőt, szinte már kötelező hülyének nézni a szavazókat. Igazán gratulálok. Ezzel qrvára meg fogsz sokakat győzni.


    Ezért a szakmai programokat le kell fordítani – egyszerűsíteni – a politika nyelvére.

    Többször emlegettem, hogy névhez köthető, kompromisszumos és MINDENKI SZÁMÁRA KOMMUNIKÁLHATÓ” program kell. Van? Nincs. Mert a választó olyan kis hülye, hogy kár bele.

    „Végül: ha igaz lenne,hogy az ellenzék szakmai programok híján nem tud többséget szerezni, akkor a Fidesz soha a büdös életben nem tudott volna kormányra kerülni.”
    Ha az ellenzék eszerint gondol többséget szerezni, akkor
    1/ sosem fog, mert ezen a pályán a Fidesznek meg van a stabil, és hithű szavazó magja;
    2/ azzal, ha a kikkitnézjobban hülyének játékba száll be, akkor ezen a páylán Orbán rutinosabb;
    3/ ezzel tulajdonképpen Te magad is elismerted, hogy a jelenlegi ellenzéknek az indulati ökölrázáson kívül nincs más érdemi ajánlata a társadalom felé. Nem a szlogenek, a szépmondások, hanem a valós programok szintjén.

    S Te tényleg ezzel az általad pártolt, népszerűsített semmivel gondolod mozgósítani azokat, akik inkább pecázni mennek évek óta választáskor? Mert az világos, a Fidesz a maga 2,5 millió szavazójával simán nyer, ha az ellenzék nem tudja ezt a tömegeke megmozdításával kompenzálni. De ezek szerint nem is nagyon akarja.

  • Rodeo11
    2020 november 11
    9:51 de.

    Annak a mitosznak már baromi régen lőttek. Valamikor JFK korszakában. Nixon idejében még izmoztak kicsit. Aztán volt még pár restaurációs kísérlet, és annyi.

  • FERENCT;

    Trump ket-nap alatt sikeresen atesett a Covid-19 fertozesen.
    Hasonloan felesege Malania es fia Baron.

    A jarvanyt sehol, senki nem volt kepes mas-eljarasokkal kuzdeni ellene.

    Trump leg-nagyobb problemaj a sajat egyenisege, magatartasa.

    Nevezheto ‘kicsit bolond’-nak is, de meglatasom egy multi-billiomos, akinek SOHA, SENKI NEM volt kepes NEM-et mondani.
    Sem ferfi, sem no, semmi vallalat, sem az ado-hivtal.

    De meglatasait a lakossag nem csak hogy elismerte es belatta, hanem nagyon sikeres is volt, amig a jatvany megerkezett Kinabol.

    A LEG-sikeresebb kozgazdasagi allapotokat, jovedelmeket es a LEGalacsonyabb munklanelkullisget eredmenyezett.

    NEM politikus, NEM ugyved, NEM beszedeket olvas fel a tomegeknbek, hanem mint az atlag egyen oszinten es azonnali reagalasokat nyujt.
    Es az ami okoz am sok problemakat politikaban.

    Politikusnak az bolond-nak tunne, de lakossag, kulonosen a dolgozo-retegek on-magukat latjak benne.

    S a US es a lakossag erdekeit celozza, nem sajat politikai elohaladasait.

    Akiknek a „politikusok”-uralma nem tetszik, azok magasztaljak.

    Persze, negy (4)evvel ezelott a valasztas ugyan igy tortent. Akkor persze az oroszikat vadoltak az eredmenyert!!!!

    Ket es fel eves kivizsgalasat, sok millio dollar es 4,500 tanut vizsgalt ki a Congresszus, de ZERO bizonyitekot talaltak.

    Ma a valsztasok a jatvany miatt a rend-ellenes modon postan szavazva tortent nagymertekben.
    Az lehetoseget nyujthato a rend-ellenessegekre.

    A valasztasi eredmenyek December 14-i bizonyitasa lessz a donto.

    P.S.
    Akkor fognak Putin, Xi, stb, gratulalni a gyoztesnek.

    Persze a jarvany egy teljesen ismeretlen vurus ami a deneverektol lepett at az emberisegbe.

    Trump gazdasagi politikaja, az ado-csokkentes, a valaha is LEGsikeresebb gazdasagot produlkalta.

    Persze a jarvany azt serti, DE a jarvany vegevel remelhetoen helyre alna, PERSZE nagyban fugg majd Biden terveinek a kovetkezmenyein.

    Biden ado-emeleseket hirdetett, negy (4) TRILLIO dollaros emelest, ami mindeg es kivetelek nelkul gazdasagi lassulast, munkanelkuliseget es inflaciot okoz.

    A Demokrata part alap-elve a „Tax and spend”, adoztats es koltekezes.
    Ami csak kevesebb jovedelmet hagy a lakossag zsebeiben. Ill. szegenyiti a lakossagot es csokkenti az allamhatalom novekedese az egyeni-lehetosgeket es jogokat.

    Igerte pl. mindenki Covid-19 teszteleset.
    Ami milliardokba fog kelulni DE nem elozo meg a fertozest, sem gyogyitja a feretozotett.

    Tehat az mind szocialista elvek alapjan es eredemnyeket produkalva. Koltsegeket es kiadastokat.
    Mag ha nem is nevezve azt nyiltan szocializmusnak.

    Tehat nem csoda ,hogy a valsztas valobanm a Koztarsasagi Part teljes meretu gyozelme volt, kiveve talan Trump eseteben.

  • Bendeguz79
    2020 november 11
    12:21 du.

    grizi, a DNC sajtóportálja ugyanezt másképpen festi le… de nem tagadja!

    most sok ilyen és hasonló lesz a DNC olyan furmányosan domborítja (átrendezi a valóságot saját képére) a végzetes helyzetet; azt az érdekességet megmagyaráznád, hogy a Krumplee (lánykori nevén Donald J Trump) miért tűnik olyan nyugodtnak és derűsnek mialatt a DNC és csatolt zsoldosai az idegzsábával küszködve rángatóznak mialatt sok mindennel meg is fenyegetik az egységsugarú választópolgárt

    (be kell vallanom nem vagyok híve a jelenlegi elnöknek sok minden miatt de most neki drukkolok mert amit a DNC művelt 2015 óta az csinbummcirkusz és a hazugságok tömkelege a leginkább az tetszik, (röhögök rajtuk) a russiagate agyon van hallgatva és most nincs arról szó, hogy bármilyen Holdlakó hekkelte volna a Világ Eszeit, mert asssziszik Szent Ferencek pedig és még sok minden más amit eddig véres szájjal ordibáltak az néma halálos csönddé vált és felszívódott a nagy ködben… szvsz majd DNC megint „átmegy” sikolyba mert hatalmas pofára esés várható… pedig EU tagországok és más vazallusok már gratuláltak is mit is mondott a Brennan a Cuomonak a CNN ben? csak nem?

  • Alkalmasint és Bidentől függetlenül is:
    Az „ellenzék” azzal, hogy mindenre felhatalmazást adott, egy mocskos politikai játékhoz adta a nevét.
    Attól, hogy agyhalott, vagy jól megfizetett, hivatásos pánikolóink nem képesek, hajlandók egy kibaxot biológiakönyvet a kezükbe venni, illetve a Google-be beírni azt hogy Coronaviridae, még nem lesz igazuk.
    Viszont a felhatalmazási törvény megszavazása után kérteik az összes ellenzéki pofát súlyba helyezni az Alaptörvénybe behekkelt akármiről is.

  • Orsós Elemér

    talalom
    2020 november 11
    4:25 de.

    Nemcsak a fidesz, hanem egyik párt sem, még az MDF sem tudott volna a büdös életben kormányra vagy ellenzékbe kerülni, ha lett volna jogos számonkéréssel egybekötött rendszerváltás, mert az összes idáig regnált párt -sőt még az elején kihullt 1 %-os többszáz megélhetési kamu is- meg volt és van pakolva a hősiesen átmentett és átkeresztelt proletár múltjuk pribékjeivel vagy azok továbbtenyésztett ivadékaival, úgyhogy kár egymásra antidemokratikus jelzőkkel fityiszt mutogatniuk!!!
    Itt nem az egymást 30 éve váltogató mszmp ejtőernyősök a szánni való demokratikus áldozatok, hanem az a sok rendszeresen egyre kopaszabbra nyírt szavazó birka -velem együtt- aki anno egy kis bátorság helyett inkább gyáván reménykedett és mára már úgy megszokta a sorozatos átverését hogy, azt veszi letargikus belenyugvással természetesnek!!!
    Szerintem ez a legnagyobb tragédia, nem az, hogy milyen idétlen és töketlen az épen aktuális demokratikus ellenzék!!!

  • Előtte-utána felvételen harci jármű és golyóálló mellényben a járőrpáros. Ha 20 óra után a covid kidugja a fejét, lelövik:

    http://www.youtube.com/watch?v=tEL-txtWiAc

  • warrior
    2020 november 11
    8:53 du.

    Ezzel szemben a szerb határon meg tármentes, azaz lőszermentes géppityuval és golyóálló mellény nélkül sétálgatnak a járőrtársak a mi nátópengés schengeni kerítéspárunk között! Oszt ha hirtelen megjelenik egy század felfegyverzett illegális covid, mivel tudnának védekezni ellenük?

  • Bendeguz79
    2020 november 11
    4:13 du.

    „Trump ket-nap alatt sikeresen atesett a Covid-19 fertozesen.”

    Trump betegsége megérne egy misét – állítólag „őt is elkapta a vírus” de mint mondták, otthonában orvosi felügyelet alatt gyógyul – aztán kb 3-4 nap múlva közzétették, hogy rosszabbodott az állapota, kórházba szállították. Itt sem töltött túl sok időt, néhány nap múlva hírül adták, hogy máris elhagyta a kórházat! Ám még a kórházi betegsége alatt – mutatva, hogy micsoda penge is ő – felelőtlenül körbeautózta a várost, a hátsóülésről kalimpálva, integetve a híveinek! Ezzel hamis biztonságérzetet keltett a polgárokban, hogy lám, nem is olyan nagy dolog ez a vírus – és nem biztos, hogy számításba vették, hogy nem kéne Trump elnök betegségével azonosulniuk, hiszen nem hasonlíthatóak, ő „kivételes beteg” miután kísérleti gyógyszereket kapott, és egy egész orvos team dolgozott rajta és állt ugrásra készen, hogy ha bármi adódik minden készenlétben legyen! A 74 éves, túlsúlyos Trump alig több mint 8-10 napot töltött a betegségével, mert a kampány miatt nem akart erre ráérni, ám elsülhetett volna ez másként is, látható hányan mennek rá az idősebbek közül, de minimum heteken hónapokon át lábadoznak ha túl is élik!

    „Trump leg-nagyobb problemaj a sajat egyenisege, magatartasa.
    Nevezheto ‘kicsit bolond’-nak is, de meglatasom egy multi-billiomos, akinek SOHA, SENKI NEM volt kepes NEM-et mondani.
    Sem ferfi, sem no, semmi vallalat, sem az ado-hivtal…”

    Ebben viszont alighanem igaza van Önnek, Trumpnak a saját „egyénisége” de még inkább a saját magatartása, azaz a fékezhetetlen bunkó primitívsége és abszolút szocializálatlansága az igazi baja, és valószínű a szavazó polgárok többsége pont ezt nem díjazta – ha eddig senki nem mondott neki nemet, most, úgy tűnik fog – de hát így jár, aki atyaúristennek képzelte és hiszi magát, és aszerint is viselkedik!

  • Gabriel Karikas

    Orsos Elemer

    Ugy bizony, mint ahogy en is irtam eppen most is masik cikknel.

    Tudod nem az volt a baj, hogy feltunk, hanem azt hittuk, hogy a „normalis tobbseg” akarata fog ervenyesulni.

    Na de hol van az!

    Nesd meg ezeket a voronyezs es comborai ocsmany gazembereket, komcsi gazemberek porontyait, akiket nem szamoltatunk el, most mar hogy eltelt ennyi ev ujra nyeregben erzik magukat

    Ezek az 1% se nevezheto kisebbseg, de ugy viselkednek mintha a tobbseg lennenek.
    Oportunista csahos gazemberek – akik mint Aczel Endre irta, vizalatti krokodilok.
    Nem volt elszamoltatas a besugo halozatba tartozokkal, akik mint mint fertelmes peneszgomba szottek at a tarsadalmat.
    Igen a nagy a tobbseg megszokta, hogy felt a jelentoktol.
    Mert mindenhol ott voltak, senkirol se tudthattad, hogy nem e okadek besugo
    Igen ebbol eltek, ez volt az elomeneteluk zaloga.
    Hanyadek nepseg.
    Az Orban bandajanak minden eleme ugyanebbe a kategoriaba tartozik, volt Part-elites kapcsolatokkal – rokonok es besugok
    Ugyanugy mint akarmelyik szoci.
    Igen a pufajkasokat kelletett volna kivetel nelkul kozmunkara iranyitani – Torgyant, Horn Gyulat es a tobbieket

    Ezek a mostani ivadekaik NEM UGY ERTEKELIK HOGY MINK – A NEP – GALANS URIEMBEREK VOLTUNK IRANYUKBAN – HANEM UGY TARTJAK, HOGY NAGY BALFASZOK VOLTUNK ES VAGYUNK – A NEP NEM ER HANGYAFASZAT SEM!

    Olvasd el odafigyelve ORWEL ket konyvet – 1984, es az Allatfarm.

    Pontosan ez van bennuk leirva es ezek a mocskok ezt kovetik!

    Hitlerizmus, Marxizmus egy kutya, ugyanaz pepitaban
    Csak a ket fanatikus de annal ravaszabb rokak bandaja a nepet azzal hulyiti, hogy mindig a masik taborra mutogat – de a hatterben nagyon is jol megertik egymast!

  • Gabriel Karikas

    Bocsanat a nevelirasert.
    Termeszetesen Aczel Gabort akartam irni a fentebbi bejegyzesemben.
    Leginkabb magatol az erintettol kerek elnezest.

  • ennek sincs címzettje

    a mai hírek alapján: forrásaim: Hááretz, Al Jazíra, Magyar Nemzet

    azt lehet tudni, hogy a fehérházban még bennlakó elnöknek hatalmas esélyei vannak arra, hogy a hátralévő 72 nap alatt law suit azaz a Rudy Giuliani által államonként beadott periratok alapján megnyerje és bebizonyítsa, hogy hatalmas csalás van az egészben a DNC javára

    nagyon nagy figyelemmel kísérem (amikor ráérek) ezt a csinbummcirkuszt, mert a DNC és a Joekamala nagyon és egyre idegesebb, DE AMI A LEGFONTOSABB TÉNY, SEMMIFÉLE OLYAN MEGOLDÁSUK SINCS SEMMILYEN FENNÁLLÓ PROBLÉMÁRA AMIT A NÉP AKAR LÁTNI!!!

    elvégre ők a DNC

  • Orsós Elemér
    2020 november 11
    7:02 du.

    talalom

    „…gyáván reménykedett és mára már úgy megszokta a sorozatos átverését hogy, azt veszi letargikus belenyugvással természetesnek!!!
    Szerintem ez a legnagyobb tragédia, nem az, hogy milyen idétlen és töketlen az épen aktuális demokratikus ellenzék!!!”

    ———————————-

    Tulajdonképpen most miről akarod meggyőzni talalomot?
    Arról amit ő maga sosem mondott, állított?
    A hivatkozott hsz.- ban egyetlen sort sem írt, ami arra utalna, hogy idétlennek és tökéletlennek minősítené az éppen aktuális demokratikus ellenzéket – szerintem te „el vagy csúszva” mint egy rosszul működő szinkronhang, miután a fentiekre utaló vélemény pont nem tőle származik!
    talalom pusztán azt állította, hogy bár a szakmai program kétségtelenül nagyon fontos az ellenzék részéről (is) a választók sosem az alapján döntenek, mert ha így lenne, a Fidesz a büdös életben nem került volna hatalomra – mert mi volt a Fidesz leírt, kidolgozott és számonkérhető „szakmai programja?” Semmi, azonkívül, hogy a komcsik azaz Gy. tönkretették az országot és ők voltak olyan jófejek, hogy a szakadék széléről rángatták azt vissza, kvázi hazudtak – később meg a „folytatjuk…” – és lám, valóban ezt teszik!
    Egyetlen dologban van talán igazad – bár ez sem igényel különösebb éleslátást – hogy a „birka nép” (veled együtt) már annyira megszokta a „sorozatos átverést” hogy lassan immunissá válik, de ennek az ég világon semmi köze a szakmai programokhoz. Arról pedig ki a fenét győzködsz, hogy „nem a 30 éve egymást váltogató MSZMP ejtőernyősök a szánni való demokratikus áldozatok” hanem….stb – ilyet szerintem sem találom, sem Andrew nem írt, valószínű nem is gondolt!
    Két malomban őröltök : talalom szerint a szakmai programok ellenzéki pártok általi egyeztetése szükséges, de az eddigiek szerint nem feltétele a szavazók „szimpátiájának” – te pedig állandó agymacskáddal az elmaradt rendszerváltással magyarázol mindent, függetlenül attól, hogy a két dolognak (talalom érvei alapján) van e köze egymáshoz.

  • Besancon
    2020 november 13
    5:26 de.

    Senkivel nem veszekedtem, főleg nem Margitkával, mert Vele már többször megegyeztünk hogy, ha már nem volt valódi rendszerváltás, ennél a mainál még a reformkommunisták kompromisszumos, DE paktum mentes hatalomra kerülése is annak minősülhetett volna, legalább is valószínű nagyságrendekkel kisebb állami vagyon és szuverenitás vesztéssel megússzuk a megérett változtatásokat. Az ellenzéktől se nagyon reménykedjünk radikális változásokat, mert ezek is ugyanazok, ugyanúgy csak a kerekasztalnál kikötött „rendszerváltó” kritériumok szerint tudnak gondolkodni.

  • Orsós Elemér

    Besancon
    2020 november 13
    5:26 de.

    Igazándiból az előbb azzal kellett volna kezdenem hogy,Te már megint félrebeszélsz! 😀 (Ezt is benéztem, pedig már vagy százszor -többeknek is- határozottan kijelentettem hogy, nem vagyok vevő a szalmabáb érvelésre, viszont ez a kommented jó példázat lenne az oktatására, az biztos! 😀 ) Az „agymacskámhoz” pedig határozott meggyőződéssel ragaszkodom! 😀

  • Gabriel Karikas
    2020 november 11
    9:11 du.

    be vagy te voronyezsezve?

    én jártam Csecsnijában, csodálatos táj, kedves emberek, a légynek sem ártanak, egyébként is olyan magasan a többiek felett vannak (2500+ méter tengerszint felett) hogy csak lenéznék a többieket, szvsz (ahogy én látom a cui prodest alapján) kellett oda valami külső bakfitty, hogy mostanában ilyenek legyenek, bár a csecsen jelenlegi headhoncho-ja azt mondta neki igazán nincs semmi gondja ott a környéken… de te mindent jobban tucc… és azt is mondta hogy ami vitája az oroszokkal van, azt ő képes megbeszélni az oroszokkal nem kell neki ehhez bakfitty (sem!!!)

    sajátosan látod a világot, még jó, hogy a világ erről sem tud, és éli a saját életét!

  • Gabriel Karikas
    2020 november 12
    6:00 du.

    te és a „ravasz rókácska”…meg a marxizmus, hitlerizmus… én sok minden más létező izmust is ismerek nem vagyok ilyen csőlátó, mint te és a másikak sokkal SARS -abbak mint, a te két kedvenced (kabátot a gombhoz elméleted sem az igazi)… most lehetséges,hogy a DNC -nek az ég ura lehetőséget ad arra, hogy a sok elbaltázott izét gyorsan seperc alatt rendbehozza? bár a főügyész mai twitje azt mondja, hogy bizonyítékai vannak kézben választási csalások sorozatára és az is gyanus neki, hogy az újraszámláláshoz a GOP delegációkat nem engedik közel (6 láb) hanem eltolják látótávolból a számláló asztalokat, ha ennyi titkolni való van én azt deriválom, hogy nagy a SARS és az nem tűnt fel, hogy kies Kanada, GBR, Franc, German mellett Izrael nem gratulált a biénharris balettegyüttesnek?… Netán Yahú hallgat?

  • A US elnokvalasztas eredmenye mar is Biden;306, Trump;235.

    Nem is kelett varni a bejelentes hataridejere!

  • Gabriel Karikas

    Besancon

    Keith Ricards pedig siman beadatta maganak a virust venasan, aztan masnapra egy darab covidot nem talaltak a vereben, nemhogy valami hatast okozott volna!

    Hogy milyen csunya ez a virus!

    Ez meg aprilis, majus tajan lehetett
    Azota is vigan el, kicsit tobb mint 70 evesen

  • Gabriel Karikas

    kimaradt egy h, Richards

  • igaz lehet? azt hallottam a Fox News tegnapi (péntek November 13) összeröffenésében, hogy jön a Kraken és az egész választás egy merő csalás…részletek a foxon!

  • Besancon,

    Orsós Elemér szerintem inkább hozzáfűzésként gondolhatta megosztani ismét azt a tényt, hogy valós rendszerváltás nem volt. Ami, további hozzáfűzésként, egyébként a körülményeket figyelembe véve teljesen érthető. Még csak nem is conteo kérdése. Az ugyanis minden hatalom elemi érdeke, hogy tudja: mi történik a „túloldalon”. Kár garnitúrája meg sok minden volt, de nem hülye. A jelentősebb szakszervezeti, politikai mozgalomba betette az embereit. Azok, mert szabadabban beszélhettek (védett provokátorként) bejutottak a második-harmadik vonalba az adott szervezetben. Lezsáknál pedig jobbára pont ezek ültek kerekben. A „rendszerváltás” alapja tehát inkább egy elhárítási munkaértekezlet volt. De ez is lehet egyfajta „becsípődés” csak semmi sem cáfolja… Na, mindegy.

    Orsós írja, hogy szerinte a birkaság „a legnagyobb tragédia, nem az, hogy milyen idétlen és töketlen az épen aktuális demokratikus ellenzék!!!”
    Ami annyiban igaz, hogy ha a birkák nekiindulnának, akkor lenne társadalmi katarzis. Csak páran addig élnének. Viszont a „töketlen” ellenzék nagyon is felelős ebben. A kifullasztott, fásultságot növelő megmozdulásokkal, a tömegek szándékos meg nem szólításával, a kompromisszumkötések hiányával, a látszatszövetségekkel, stb. Annyi ilyen „töketlenséggel”, amiért már nyugodtan feltételezhető: ingyen már senki sem ilyen következetesen hülye.
    Viszont szerintem ez csak egy színjáték. Mert „ezek ugyanazok”. Jobbára ugyanaz a garnitúra, akik egymás lábkörmét is ismerik. A többiekét meg megismerték. Mert a módszerek nem változtak. Szerinted véletlen, hogy a tényleges hatalom embereit, pl. Pintért szinte sosem látod? Szerintem nem. Mert minek. Nincs ráészorulva a cirkuszra. Úgyis mindenről tud.

  • Gabriel Karikas
    2020 november 13
    8:38 du.

    Keith Richar-nak sewmmi nem árt.
    Az apját is elszívta !
    Hazavitte szertartás után az urnát
    és a hamut szépen apránként bekeverte a maruhuanás dohányába.

  • Andrew_s
    2020 november 14
    3:58 de.

    IGEN!

  • Gabriel Karikas

    Andrew_s

    Es mindenkinel jobban is tud mindent.
    Merthogy O az akinek jobbrol is balrol is futyul
    Marmint a rigo …
    az a bizonyos

  • Gabriel Karikas

    Rodeio

    Ahhh … persze hogy azok, olyan aranyosak ottan
    Csak az a par csecsen verolegeny ne kerdezzen meg semmirol kies karpatok volgyeiben vagy a Rajna siksagain
    Meg az a parnehany akik az ISIS nevu fedoszervezetben terrorizaltak vegig irak es sziria koves tajait
    Meg azok nehanyan akik idonkent vegrajtanak nehany utasitast valami misztikus forrasbol itt ott a vilagban ahol eppen szuksegeltetik ….

    Na akkor helyben vagyunk – szoval bevallalom. Nem tudom meg hogy mit, de mindegy is, talan idoben megtudom …. fonok. …

  • BESANCON;

    Habar semmi jelentosege nem letezik, de mint felhozta allitasaban, Trump ket-napig igen rosszul-erezte magat.
    S a vizsgalat bizonyitotta hogy a jatvanybanm reszesult.

    Sot Malania es fiukl Baron is.
    Ugymint a Feher Haz tobb szemelyzetei is.

    Ketnap utan a Walter Reed kormazba szallitottak, ahol toltott ket napot. Ahol orvossa nem M.D. hanem egy D.O. volt. Amit sok orvosok nem kedvelnek, sem ismernek el.

    Ne feledje az egyen egeszsegi allapota az igazi erv-ado.

    Az obesity (tul-hizottak)es cukor-bajosak az elso es gyors aldozataik a jatvanynak.

  • Kamala Harris valóban kőkemény női hölgy már-már nöietlenül
    az. Ezt mondják a kaliforniai rokonaim is.

    Úgy vélem, hogy a várható Harris-adminisztráció idején rosszabb lesz a világ.
    Remélem nem lesz igazam.

  • FERENCT;

    Ne sietesse a vilagot!
    Nem a Harris admisztracio, hanem a Biden admisiztracio kezdodik majd 2021 Januar 20-tol.

    De a sok pro-socialista elveken alapozott tervek bizonyara a hatsp-tuzre fog kerulni.

    A Demokratak vesztettek egy Kepviselohazi szelet ma reggel is, sot del-Californiaban.

    S Januar 5-en lessz ket Szenatusi szekert egy u.m. ujra- valasztas. Mert mind-ket szenatusi versenyzok nem ertek el az 50%-ot a szavazatoknak.

    S mint mar jeleztem (de a foszerkeszto torolte) Preet Bharara versenyez a US Security Commission poziciojaert.

    Preet US ugyesz volt, akitol a bankarok mar is felnek.
    Preet sikereskedett a corrupt bankok es bankarok, politikusok, az Orosz penz-mosok, es muffiak ellen.

    Preet demokrata, de a Szenatus hatarozza meg allasat, amin fogg majd fuggeni Biden terveinek a financirozasai.

    Biden nagy tervei:
    negy nillio dollaros ado-emeles,
    the new „green deal”,
    Paris accord,
    Iran deal,
    Obama-care szelesitese,
    Imigration,
    College-loans megvocsajtasa,
    Restitution for Slavery,
    Infrastructure costs,
    etc,etc,

    Mind a banakarokon fugg nagyban, s Preet Bharara esten az nem fog am menni the „good-old boys” way!!!!!!!!

  • Hát, Ferenct, ilyenek a „nőihölgyek”. Mennyivel jobbak a „úrihölgyek”… Erről nem mond semmit az Alaptörvény, hogy melyik az apa és melyik az anya?

  • Gabriel Karikas

    Geyza

    Akkor hat ha nem lenne elegge logikus, nala van a tudas, a Keith havernal ….

    Marmint az egeszseg – nyilvan nem kolt egy huncut petakot sem orvosokra – gitarozik, elvezi az eletet – a virus megfutamodik a kozelebol …..

    Nem kell sok csavar hozza, hogy az ilyeneket nem lehet bepanikoltatni – nem alkalmasak a hatalom altal annyira ahitott szurke birkanyajak szabadon terelgetheto egyedeinek szerepere.

    Inkabb hallgatok rajuk, mint a az edesszaju cukrosbacsikra – akik kinalnak minden jot, – legfokepp vedelmet, – hogy aztan kejesen elkapjanak …
    Orban, Putyin, EU Tanacs …
    Igen ismerjuk: „A Cosa Nossa”

    Ervenyes a mai napig Hippokratesz alaptezise:
    Az eteled az orvossagod ….
    Amit fogyasztasz(eszel/iszol) csak az tud a tested szamara felhasznalhatova valni …

    A tobbi hazugsag …. amelyek mogott mindig valakik valamely jol felfogott erdeke rejlik

  • Orsós Elemér

    Ravasz a címbeli kérdés, mert mi lenne, ha csak a két legesélyesebbnek kijelölt, Orbán és Gyurcsány között kellene kötelezően választanunk? Szerintem kaotikus polgárháború, amit ha túlélünk, egy olyan harmadik nyerne meg, aki egyikkel sincs sem vérségi, sem ideológiai rokonságban(lásd Ukrajna)! És csiribi-csiribá, -igaz hogy teljesen legatyásodva, nulláról- de valódi rendszerváltással kezdhetnénk újra, saját pattintású, made in Hungary feliratú kőbaltával és szakócával! 😀
    Naszóval, még belegondolni is hátborzongtató!

  • Ferenct
    2020 november 14
    4:01 du.

    „Kamala Harris valóban kőkemény női hölgy már-már nöietlenül
    az. Ezt mondják a kaliforniai rokonaim is”

    ———————–

    Na tessék, máris „meg van a vaj….!”( by Salamon B.)

    De, ha az Ön kaliforniai rokonai is ezt mondják, biztos így van – csak hogy minden kaliforniai valakinek a rokona, így aztán mások meg mást mondanak! Ki ezt, ki azt!
    De – miért is olyan nagy baj, ha valaki, még ha nő is az illető, kemény? Egyáltalán mi az, hogy „nőietlenül az?” Hogyan kell nőiesen keménynek lenni – ez most komolyan érdekel?
    Mert a keménység – szerintem – azon a poszton már igen csak elvárás!
    Valaki tehát vagy kemény vagy nem az – K. Harris vélhetően nem aszerint tesz bármit is, hogy dekázgatná a szavait, cselekedeteit stb vajon elég nőiesek még, vagy már vissza kell vennie, mert még a végén nem lesz eléggé „nőies hölgy!” A világ tele van /volt neves és névtelen kemény „női hölgyekkel” többek között talán nekik is köszönhető, hogy az emberiségnek még nem sikerült teljesen kipusztítani önmagát!
    Javaslom Ferenct, ne hagyja magát befolyásolni senkitől sem, és úgy általában próbálja félretenni az előítéleteit, várja ki a végét : a „Harris adminisztrációtól” ( bár erre még egy kicsit várnia kell) Önnek vélhetően sem jobb sem rosszabb nem lesz, úgy, hogy ne pánikoljon már előre!
    Majd meglátjuk – okosabbat egyelőre nem tehetünk! 😀

  • „Női hölgy” …aszongya..
    Mé nem minnyá „kanleány” ??
    (Azok alapján miket összehord róla)

  • E.I.Simay!
    megint tévedett(nem először,nem utoljára..)
    A kinti szavazás arányai „kissé” eltérnek a hazai eredményektől:
    ugyanis itthon Orbán nem szoros küzdelemben,hanem magasan és 2/3-dal győzött,nem egyszer,többször……
    A kinti szavazásról csak annyit,hogy voltak csalások (halottak os szavazhattak..)és a számláló bizottságban korlátozták a másik (eddigi elnök)fél részvételét….!
    Itthon meg ugye mind a szavazóhelyiségekben,mind a bizottságban,minden párt képviselve volt!Némi különbség van…..
    Mint „elszánt” baloldali persze teszi a „dolgát”….
    Amúgy nem elég egy választást megnyerni,a hatalmat meg is kell
    tartani………de ugye ez itthon minket nem nagyon érint!
    Örüljenek amig lehet….és nem derül ki még több szaválytalanság……
    Amúgy én és sokan nem aggódunk az itthoni 2022-es választások miatt,különösen az ellenzék népszerűsége(%!!!) és a röhejes „összefogása” miatt (szerencsére egymást is írtják!)
    Na erről ennyit!

  • Bendeguz79
    2020 november 14
    5:24 du.

    grizi, ha jól értem amit írsz, akkor ezekkel a „tervekkel” (füstbementterv?) be is fejezi a teljes államcsődöt a bidén a harris adminisztráció? ha megszavazzák nekik? a FED pénzmosodája és inflációja (ami deflációt eredményez a sok szankció miatt (az árakat a tarifák az égig viszik)) a világ leghülyébb gazdasági berendezkedése

    a restitució a rabszolgaságra az igaz? vagy elgépelted?

    (az persze igaz adósrabszolga az usa lakosainak 98%-ka)

    mi lesz a NAFTA utód seggséggel? és az összes kereskedelmi egyezményből való kilépéssel?

    amíg az egységsugarú állampolgárt a tőzsde híreivel vakítják addig jólét nem lesz, marad a nyomor? 45 millió nyomorgó nem is elég a bidén a harris adminisztrációnak? több kell? csak úgy demokratikusan usa stílusban?

    és a „baharahaha” vagy bakkara nevű izé hogyan szünteti meg a lobby-zást? az ugyanis „a” korrupció maga

    okíts bennünket onnan floridából… maradnak e a felszabadító háborúitok szerte a világban hogy legalább a military ad munkát a sok lézengőnek?

    itt láthatóak a helyi CBS, NBC, ABC adások, a vidékiek (Niagarától délre a félreesők) hát amiket ott látni és hallani az a csinbummcirkusz nyihaha… nem is igen bírom nézni 5 percnél tovább

  • Besancon
    2020 november 15
    6:59 de.

    legalább grizit olvassál harris k. témában… egy kőkemény nőci… a jelenkori usa történelmi valóság tele van ilyenekkel: az a másfél millió halott gyermek iraq ban az egyik emlék erről a sok közül… kis sóval kellene nézni a cukrosbácsi (tényleg az a bidén tények vannak róla a neten) hadováját

  • Bendeguz79
    2020 november 14
    5:24 du.

    grizi az usa gazdaságának műxése: (me todo ló gia)

    ha én (hogy ne téged vádoljalak vele) kiállítok egy fedezetlen csekket „x” csilliárdról és azt odaadom neked te is endossálod és még sok millióan egymást követően kifizetve az adósságai(n)kat… majd amikor az utolsó a FED inkasszálja akkor teljes a circus

    én ezt így látom innen We the North -ból

  • Boda Marcsi
    2020 november 15
    12:21 du.

    NE hazudozzál !!

  • Orsós Elemér
    2020 november 13
    1:31 du.

    Kedves Elemér – tedd meg, hogy ismét elolvasod mit írt talalom, mit reagáltál erre te, és mit írtam én neked: azután eldöntheted, ki beszélt félre! De „ha nem, hát kisnyúl!” – ha már a félrebeszélésnél tartunk! 😀

  • Boda Marcsi
    2020 november 15
    12:21 du.

    „A kinti szavazás arányai “kissé” eltérnek a hazai eredményektől:
    ugyanis itthon Orbán nem szoros küzdelemben,hanem magasan és 2/3-dal győzött,…”

    Figyeld a számokat Marcsika, állítólag ahhoz értesz:

    Fidesz: 2.824.551
    Ellenzék: 2.870.200

    Ez neked 2/3? – ám, hogy az miként „keletkezett” már jó néhányszor leírtuk többen, de míg nem figyelsz oda, nem is fogod megérteni!

    „Amúgy nem elég egy választást megnyerni,a hatalmat meg is kell
    tartani………” – írod ismét!

    Na, ez nem jött most össze Trumpnak, és erre kellene fókuszálni most a vezérednek, ám ha nem cseréli le a „segédeit” hatékonyabbakra, neki sem fog!