Válasz egy körlevélre a múltból…

2020 november 23 9:37 de.40 hozzászólás

Fizikai Kutatóintézet, 1997. jan.13.

Ezúton tudatjuk mindazokkal, akiket illet, hogy hétfő reggel 7 óra 36 perc 40 másodperckor a II. épület első emeleti folyosóján a 109-es szoba elé kihelyezett üres hullámpapír monitordoboz mögött kettő darab hatalmas, emberevő bengáli királytigris mintázatú süldőmacskát találunk.

A veszedelmes vadállatok a közeledésünkre fenyegető morgással, fújással és köpködéssel reagáltak, majd hátrálva megpróbáltak véres vadászösztöneiknek megfelelő támadó pozíciót felvenni. Minthogy a dolog váratlanul ért minket, teljesen fegyvertelenek lévén erőteljes sziszegő hangokkal és határozott lábdobogásokkal igyekeztünk eltéríteni őket támadó szándékuktól, ami részben sikerült is, mivel az egyik szörnyeteg az emeleti nyitott folyosóablak felé vette az irányt, és egyetlen kétségbeesett ugrással levetette magát a mintegy öt méteres mélységbe. Hatalmas testének csaknem 18 cm hosszú nyoma az ablak alatti hóban megtekinthető.

Ezalatt a másik fenevad a folyosó túlsó vége felé rohant, mivel szándékában állott az ottani sötétség rejtekéből váratlanul támadásba lendülni. Rettenetes, világító szemeivel olyan vérszomjasan tekintett ránk, hogy mi ott helyben azonnyomban összepi… Azonban a bestia, látva határozott viselkedésünket, végül mégis a menekülés útját választotta, és a lábunk között hirtelen átrohant a lépcsőház és a kapu irányába.

Az utólagos kárfelmérés során a folyosón vizeletnyomokat, és a dobozokon macskakörmök nyomait találtuk. Ugyanebben az időben a közeli bezárt laboratóriumból eltűnt kettő darab 17 inch-es képernyőjű monitor, egy menedzserkalkulátor, valamint egy kisfizetésű munkatársunk pénztárcájából kettőszázharmincegy forint és ötven fillér készpénz.

Alapos gyanú merült fel továbbá arra, hogy az R20 típusú számítógép szoftverének nemrégiben történt megrongálódása is összefüggésbe hozható a fentemlített incidenssel. Mindez arra mutat, hogy szándékos, tervszerű rongálási sorozattal állunk szemben.

A fentiek ismeretében felszólítjuk valamennyi becsületes, jóérzésű munkatársunkat az éberségre. Ha valaki a monitorján a szerverre bejelentkezéskor a szokásos login párbeszéd helyett rendellenességeket, például macskaszemet pillant meg, azt a hálózatkarbantartóknál azonnal jelezze, hogy még idejében megakadályozhassuk, hogy a macskák a helyi hálózati kábeleken keresztül bejussanak a szerverbe, és ott a szoftvert szétrágják.

Azokkal a munkatársakkal, akik hanyag, és nemtörődöm módon elmulasztják a bejelentési kötelezettségüket, a lehető legszabályszerűbben fogunk eljárni. De még annál is sokkal szabályszerűbben fogunk eljárni azokkal a hazaáruló macskabérencekkel, akik szándékosan rendszeresen nyitva felejtik a bejárati kaput, lehetőséget biztosítva ezzel külső vadállatoknak, hogy behatoljanak az épületbe melegedés ürügyén, és ezzel
• felforgassák intézetünk rendjét,
• megzavarják dolgozóinkat a békés alkotómunkában,
• késleltessék a magyar tudomány és technika felzárkózását a fejlett nyugathoz,
• megakadályozzák hazánk csatlakozását az Európai Unióhoz.

Holba Ágnes, alias Almási Alma

 

40 hozzászólás

  • A történet egyébként majdnem teljesen igaz. Néhányan etettük az intézet erdejében szabadon élő macskákat, sünöket, rókákat és madarakat, amit az épületek és a terület gondnokai nehezményeztek. Egyszer be is szabadult két kölyökmacska a mi épületünkbe, ekkor kaptuk az irgumburgum kör-emailt a nehéz üldözés részleteivel. Én ezt válaszoltam a folyosói faliújságon. 🙂

    Egyébként nálam bejáratosak voltak a macskák a szobámba, sőt nem egyszer ott is szültek, persze a szobám földszinti ablakán közlekedtek, és sokáig csak a bennfentes barátaim tudták a részleteket. A takarítónőt kizártam a szobámból, amikor zsörtölődött. Napi egy söprés és felnyalás nem volt túlságosan megerőltető.

    Az intézeti rókák pedig a kezemből vették ki a csirkenyakat.

    Rég volt, tán igaz se volt…

  • Álmaink Almája

    az a 18 cm-es hónyom, csak az hagyna engem pihegni?

    a hatalmas „dögök” a Shere Khan és a Bagheera bizonyosan Káa a hatalmas Óriáskígyó elől surrant be, mikor Baloo nyitva felejtette a kapuzatot és a majmok népe be tudott menni, hogy holmi hullámpapír csapdákat támasszanak a falnak az egybitek elkapására…

    nem írád, hogy meglett é a vétkes, és ha igen mi lett az ő rettenetes büntetése?

    meg kellett keresnie Mawgli-t?

  • Ez aranyos, Mautti!

  • Ezt a két gyönyörű tigrist órákig képes vagyok nézegetni…

  • Mifelénk a rókáknak időnként kiteszi az önkormányzat a mérgezett csalit, mert veszettséget terjesztenek.

    Illetve a túlzottan elszaporodott kóbor macskák nagy pusztítást visznek végbe a kis madarak és emlősök között (nem csak egér), ezért a természetvédők kampányolni szoktak a kóbor macskák etetése és szaporítása ellen.

    A takarítónő témához: egy iroda rendben tartása nyilván nem megerőltető. De mondjuk egy takarítónő csinál 20-30 irodát, és még ott vannak a mosdók, a teakonyha, az étkező, folyosó, lépcsők stb. Mindezt nem annyi órabérért, mint egy kutató. Minderre azért is fontos fölhívni a figyelmet, mert most vírus időszak van, és különösen nagy felelősség hárul a takarítókra (férfiak is). Ez egy vicc, mikor valaki kívülálló úgy képzeli ezt a szakmát, hogy nem megerőltető, meg nem kell hozzá ész …

    Mivel ennek a szakmának nagyon alacsony a presztízse, persze hogy olyanok mennek tömegesen, akik nem alkalmasak, és nem fogják föl, hogy egy vírushelyzetben mi felelőssége van a takarítónak.

  • Almási Alma
    2020 november 23
    4:57 du.

    Ezt a két gyönyörű tigrist órákig képes vagyok nézegetni…

    ———————————

    Egyrészt valóban gyönyörűek, másrészt annyira szabályosak, és arányaikban is annyira megegyeznek, hogy felmerül a gyanú, valódiak vajon? De a „tekintetük” mindent elárul…! 🙂

  • „egy iroda rendben tartása nyilván nem megerőltető. De mondjuk egy takarítónő csinál 20-30 irodát, és még ott vannak a mosdók, a teakonyha, az étkező, folyosó, lépcsők stb. Mindezt nem annyi órabérért, mint egy kutató”

    Lámpa, hogy jön ez ide? Mit akarsz vele mondani? 😮

  • hazai lámpa
    2020 november 24
    4:49 de.

    „Mifelénk a rókáknak időnként kiteszi az önkormányzat a mérgezett csalit, mert veszettséget terjesztenek.”

    ————————-

    Hát, kedves lámpa, milyen egyszerű is lenne az élet, ha mindenkinek aki „veszettséget terjeszt” kitehetnénk a mérgezett csalit – de mint tudjuk, a dolgok nem így működnek! A természetvédők kampányán meg igen csodálkozom, felteszem meg is vívtak az állatvédőkkel, miután a kóbor macska ugyanolyan élőlény mint a nem kóbor, így aztán az etetésük pusztán jóérzésen alapuló cselekedetnek minősülhetett, ám érdekelne mi volt / lett volna a szándékuk a „természetet védőknek” a nem etetéssel? A madarak és a más kisemlősök érdekében a macskákat inkább kiéheztetnék és hagynák elpusztulni?
    A kérdés valójában csak költői – ne törd a fejed a válaszon!

    Mindenesetre ha valaki kérdezné ki írhatta a fentieket, gondolkodás nélkül rád tippelek – valamiért úgy gondolom, tőled telhet ki leginkább egy ilyen meseszerű, akár igaz akár nem történet után, az ilyesfajta fejbevágása a nagyérdeműnek, a fentiek józan ismertetésével!

  • Lámpa, a rókacsali nem MÉRGEZETT, hanem veszettség elleni „oltást” tartalmaz. Különbség.

  • Besancon
    2020 november 24
    12:09 du.

    Az is fájdalmas, hogy a lovakat lelövik, de ettől még igaz. Bendegúz is szokott ilyeneket írni.

    Szerintem a fenti cikkben kissé leegyszerűsítve jelenik meg a probléma, és persze lehet, hogy a valóságban másképp végződött. Két kényszermegoldás között kéne választani?: az egyik a zsörtölődő portás, technikai személyzet, akik saját kényük-kedve szerint, ellenzik a piszkító állatok tartását. A másik az irodai dolgozó, az „értelmiségi”, aki bármi áron szeretne tenni valamit a védenceiért.

    Nem vitatom, hogy vannak igazgatók, házmesterek és egyebek, akik visszaélnek a hatalmukkal (nem mindenki!). Ha kipécéznek valakit maguknak, persze hogy az nem tudja egyedül megvédeni magát. Valami ilyesmiről szólna a válaszlevél.
    De nem mehetünk el szótlanul amellett, hogy a mindenáron való „jogvédősködés” akár ugyanolyan károkat is okozhat a védenceknek. Befogadom a kóbor állatot, és akkor az szabadon piszkolhat, rombolhat, akár betegséget is terjeszt?

    https://www.mme.hu/madarak_es_macskak_a_kertben

  • Besancon
    2020 november 24
    12:09 du.

    Én olyat is hallottam, hogy tehén kapta el a veszettséget, és ez igaz, arról biztosíthatlak.

    Rókát biztos nem etetnék, de messziről el is kerülném emiatt, mert ők a betegség fő hordozói. Minden évben kétszer vakcinázzák őket egész Magyarországon.

    Azt végülis nem tudom, hogy a beteg egyedekkel mit csinálnak, nyilván a legtöbb elhullik a természetben.

  • Almási Alma
    2020 november 24
    10:12 de.

    Tudom, hogy nem ez volt a fősodra az írásodnak, de szemet szúrt ez a félmondat. Azt írod, hogy kipateroltad a szobából a takarítót, inkább megcsináltad helyette. Nyilván ez a valamit-valamiért, csak éppen az is átjön ebből, hogy neked ez rosszulesett.

    Illetve akár az is kiolvasható ebből, hogy az ő munkája olyan könnyű, hogy bárki megcsinálhatná. De ismétlem, ez csak egy mellékszál az írásodban, ami nekem inkább azért tűnt föl, mert most vírushelyzet van, és több szó esik erről.

  • Oh come on HAZAI LAMPA !
    Igazan mikor is irtam en „lovakat lelovik”-et valaha is ?

    De mit gondol mi lett a Pesti Belsped-es lovakkal?

    Valojaban az emberi-leny a LEG-veresebb, kegyetlenebb ragadozo, gyilkolja sajat embertarsait is millio-szamokban, s nem let-fentartasi szuksegletei, hanemm csupan kegyetlen onzosege altal.

    Ha gyunyolodni probalkozna legalabb legyen humoros!!!!

    De bizonyos nemzetisegek fogyasztnak sok lohust. Mint a Franciak, Belgak, sot a Canadai Qubeckiek is. Na meg tobb nemet reszeken is.

    Vilagszerte az emberiseg taplalkozasa igen „mindent-evo”.
    Gilisztakat, fergeket, rovarokat, hulloket, stb.

    Latta mar a Wuhani , vagy barmi Kinai piacot?????

  • Mind a „kobor allatok” az elhanyagolt allatok korlatlan szaporodasok kovetkezmenyei.

    Azert letezik minden helysegekben, megyekben, varosokban a kotelezettseg az allatok (kutyak, macskak) neuterring-jai.
    A nemi semlegesitesei.
    S a helyi animal control services ingyen teszik azt akiknek az koltseges lenne.

    Sajnos mindenutt vannak akik minden felelosegeiket elhanyagoljak, s a tul-szaporodas eredmeneyeit az utakon elhagyjak masoknak okozni a problemakat.

    De az is az emberi-gyarlosag es kegyetlensegenek a bizonyiteka.

  • Hazai Lámpa, minden csak az alapvető jóindulat kérdése. Azt is feltételezhetted volna, hogy egy szegény, leterhelt takarítónőnek könnyítettem az életén…

    De itt valóban nem erről van szó, hanem arról, amiről az egész cikk is szól, hogy tudniillik a legtöbben, ha csak egy minimális „hatalmuk” is van, tüstént megpróbálnak a mások lelkébe belemászni, másokat letorkolni. Még akkor is, ha csak kettő darab öthetes kismacskáról van szó, akik gyakorlatilag senkinek sem ártanak és semmilyen problémát jelentenek.

    Én az ilyen támadásoknak a legkisebbtől a legnagyobbig igyekeztem humorral vagy egyéb eszközökkel ellenállni. A legérdekesebb az volt az egészben, hogy a takarítónő, aki megpróbált velem fölényeskedni, igen csak rosszul érezte magát, amikor azt mondtam neki kedvesen mosolyogva, hogy semmi baj, felesleges nálam takarítania, és elkértem tőle a kulcsomat.

    Az emberi lélek furcsa dolog…

  • A szabadságot soha nem fogja senki a politikusoktól megkapni. A szabadságot és függetlenséget mindenki sajátmagának szerezheti meg kisebb nagyobb lemondások révén.

  • Katalin Rostas

    Megtörténhet ez akár ma is…
    Esetleg bevándorolt vaddisznókkal, akik a disznópestist is magukkal hozták…
    Különben minden stimmel, csak a végére kellene még egy kis „sorosozás”!

  • Nahát Almácska!

    Még 1997-ben a komejnista-libernyák uralom alatt sikerült az ország rendjét és jövőjét megzavaró hazaáruló macskabérenccé, intézményed házmestereinek rémévé válnod?
    És még egy egy állami nagyvállalat igazgatósági tagság sem esett le? Nem csoda, ha azóta is sújt a dolgozó népünk megvetése. 🙂

  • ALMASI ALMA November 26, 11;46 de elismerseeert egy kituntetest erdemel!

    Az emberileny jogait, meltosagait, lehetosegeit aleteben a politikusok csak korlatozzak, megsemmisitik onzo hatalmi erdekeik celjabol.

    Igen, minden az egyen joindulatan, ill. magatartasatol fugg.

    Az egoistik hatalom, vagy uralom vagy ,azzal teljes ellentetben van.

  • Besancon
    2020 november 24
    12:09 du.

    Bírom mikor ez a
    félkegyelmű Hazzay a maga
    „megfellebbezhetetlen ” stílusában baromságokat terjeszt…

  • Kedves Bendeguz!

    Rodeo már egy ideje ösztökél, hogy írjak cikket a demokráciáról meg a szabadságról. Még ellenállok, mert én egy olyan világban nőttem fel és olyanban szocializálódtam, amelyről köztudott, hogy sem demokrata, sem szabad nem volt.

    Én csak a saját, személyes élményeimről írhatnék, amelyek senkit sem érdekelnek.

  • itt kotnyél kotyog

    ki tudja mi az a demokrácia amiről annyi szó esik, és sehol sem található;

    valamint csak úgy kotnyélből mi is a szabadság amiről sokkal kevesebb szó esik és még sokkal kevésbé létezik

    a filozófia elismeri a szabadságfokokat és volt egy őszinte szó amit manapság ki sem mernek ejteni, az pedig a demokratikus centralizmus

    na most elment az ihletetek vagy el kezdtek mindenfélét dobálni irányomban?

  • Almási Alma
    2020 november 27
    4:11 de.

    Kedves Bendeguz!

    Rodeo már egy ideje ösztökél, hogy írjak cikket a demokráciáról meg a szabadságról.
    ………………
    Én csak a saját, személyes élményeimről írhatnék, amelyek senkit sem érdekelnek.

    ——————————————–

    Hátha! Kedves Alma én biztos, hogy elolvasom, mert nagyon érdekel! Ez már egy – de szerintem sokan feliratkoznának még alattam! Nosza, kapjál bele! 🙂🙂🙂

  • Almási Alma:
    „A szabadságot és függetlenséget mindenki sajátmagának szerezheti meg kisebb nagyobb lemondások révén.”

    „Nur der verdient sich Freiheit wie das Leben,
    Der täglich sie erobern muß.“ — Goethe: Faust

  • Almási Alma:
    „Rodeo már egy ideje ösztökél, hogy írjak cikket a demokráciáról meg a szabadságról. Még ellenállok,”

    Kedves Alma, kíváncsiam várom, hogy legyőzd az ellenállásodat. Ánnál is inkább, mert személy szerint bennem bizonyosan nem lenne meg egy ilyen témához elengedhetetlen merészség, már az első lépéseknél menthetetlenül végleg elakadnék.
    Rögtön felmerülne bennem az un. akaratszabadság problémája, melyen azért egy kis ideje rágódik a judaizmus, a keresztény vallások, valószínűleg az iszlám, sőt a magát „marxistának” vélő hagyomány is, hogy az utóbbi kapcsán akár csak a „zugerechnetes Bewußtsein” (leginkább „hozzárendelt osztálytudat”-nak szokták magyarra fordítani) Max Webertől és Heinrich Rickerttől (s nem pedig Marxtól) eredő több mint problematikus kérdésére. Aztán még az én csekély történelmi ismereteim alapján is tudom, hogy a klasszikus demokrácia (pl. az. i.e.5 századi Athén) és az a szabadság fogalma összeegyeztethetetlen; amikor és ahol demokrácia volt, ott nem volt, nem is lehetett szabadság, ahol pedig volt szabadság, ott nem volt, nem is lehetett demokrácia.
    Nos, szóval kíváncsian várom a cikkedet!

  • Kővendég
    2020 november 27
    12:41 du.

    amikor túl sok a sarki rendőr harci paripákon, akkor kell tudni -igazán- legyőzni a szabadsághoz vezető úton keresztbe állókat

  • ALMASI ALMA:
    Irjon, irjon, nem csak en biztatom Magat azt tenni!!!!

    Persze nem hinnem-el hogy terhes lenne, tehat ne irjon a terhes-nok szellemi-allapotai formajaban, s ne szemlyeskedjen.

    Hiszen mindenki elete egy teljesen onallo tortenelmi pelda masoknak.

    Bizonyara van a sajat elet-tapasztalatai es meglatasai amit a korlmenyei befolyasoltak.
    Mindeki elete egy kulon magan-tortenelem.
    Csak ne legyen tol-szemlyeskedo!

    Ertve NE kozpoljon semmi egyeni-feltarhato adatokat.
    A web a cyber-gazemberek korlatlan vadaszterulete!

  • Ugy-tunik Orban ismet sikereskedik a vetojaval!
    Macron javasolja a konfliktusok megelozeset.
    Nem eri meg az EU-nak !

  • Kedves Besancon, megtisztelsz a kíváncsiságoddal. Ámde ha ezt a cikkemet figyelmesen és értőn olvasod – és sokat segítettem is a kommentekben ehhez – akkor már mindent tudsz a mondanivalómról. Persze elmesélhetnék hasonló eseteket az életemből – talán jelentősebbeket is – de ebből csak az jönne le, hogy dicsekszem. Én viszont szívesebben maradok „senki az árnyékban”. Legtöbbünknek megvan az esélyünk hasonló cselekedetekre, mert a terrorizáló világ nem zár hézagmentesen.

    Igen. Apró, de igen fontos ellenállásokkal lehet kivívni az egyenjogúságot (demokrácia?) és a mindennapos szabadságot a szűkebb vagy tágabb közösségben. Igaz, ehhez nagyon fontos a pici gyerekkori neveltetés, hogy a szüleid engednek szabadnak lenni, és nem dirigálnak halálra csupa jóindulatból. Verésről nem is beszélve.

  • Óh, Kővendég, micsoda nagy elméleti tudást feltételezel rólam a filozófiában! 🙁 Ha ilyen akadémikus kérdésekben szeretnél eligazodni, akkor valaki mást kell felkérned. Én csak egy földhöz ragadt nyugdíjas fizikus vagyok, a filozófiát csak a saját életemen keresztül szemlélem. A szabadságról és egyenlőségről csak azt mesélhetem el, miért éreztem én szabadnak és egyenlőnek magamat a legsötétebb kommunizmus égisze alatt is. Képzeld csak el, mit tudna ebből Gábriel kihozni! 🙂

    Bendeguznak meg csak annyit: nyugodj meg! Amit rólam és rólatok tudni érdemes, az internetnek már régesrégen a kisujjában van… (már, ha van kisujja) 🙂

  • Orsós Elemér

    Bendeguz79
    2020 november 27
    7:24 du.

    Kedves Bendeguz, hiába drukkolsz Orbán saját fanatizált választóinak megjátszott populista vétójához, mert mégha meg tudjuk is akadályozni részünkre a szerintem is szükségtelen, ennek ellenére ránk kényszerített hitelek felvételét is, a csőd szélén álló déli államoknak felvett -nem biztos hogy elégséges- összeurópai tűzoltó hitelek visszafizetésének ránk eső részét az EU kollektiv testvéri szolidaritásra hivatkozva simán ránk fogja lőcsölni vagy levonja majd az integrációs alapunkból, mert a megsegített államok a törlesztéseiket még így sem fogják tudni teljesíteni, de szerintem nem is akarják! 😀 Úgyhogy az EU-ban is dühöng egyelőre az „egyenlőség, testvériség és az elfogulatlan egyformán megmérettetés”, hacsak be nem fuccsol az időközben kivilágosodó agyú leggazdagabb tagtársak ellenállása miatt, amitől az „aggodó” EU riválisok is örömmel összeejakulálnák magukat! 😀

  • OK ALMACSKA, igen erdekel valoban, hogyan erezte Magat „szabadnak” es „egyenlonek” a „legsotetebb komunizmusban”?

    Persze az eletvalosagaban ertve, s nem mint azok akik meg az eletfogytiglani borton-bunteteseik alatt is allitjak hogy ‘teljesen szabadok’, mert……megtalaltak.’ stbk.

    De valojaban az erdekelne, amit mar regen „talalom”-tol is kerdeztem, hogy egy inteleigens es tisztesseges egyen, hogyan, vagy miert hodolna-be teljes meggyozodesevel vallani es tamogatni egy totalitarian rendszert amely csupan a teljes eroszak es kegyetlensegek alapjan kepes letezni????

    Lenne hajlnado arra oszinte valaszt nyujtani????

    Vagy barki mas olvaso is ?

    KONYORGOM a reagolaknak, NE ellensegessegeket, gyalazkodasokat, ragalmakat, csak oszinte valaszt nyujtrsanak kerem!

  • Almási Alma:
    „nagy elméleti tudást feltételezel rólam a filozófiában! 🙁 Ha ilyen akadémikus kérdésekben szeretnél eligazodni, akkor valaki mást kell felkér.”

    Kedves Alma!
    Mindenekelőtt a szabadság és demokrácia bonyolult és ellentmondásos kérdése a legkevésbé sem akadémikus, hanem nagyon is gyakorlati. (Valószínűleg sokkal gyakorlatibb, mint például a „Nagy Bumm” versus állitólagos „intelligens teremtés” – legalábbis számomra – közömbös, akadémikus kérdése.)
    Másodszor: az én hozzászólásom kizárólag arról szólt, hogy én magam – azonkívül, hogy egyrészt ostoba és nem kelllően művelt vagyok, másrészt nem tudok, s utálok írni – miért nem vállalkoznék egy ilyen cikk megírására, és nem arról, hogy ha te vállalkozol a megírására, a te cikkeddel szemben esetleg milyen elvárásaim volnának.

    Végül: én nem éltem a legsötétebb, de egyáltalán semmiféle kommunizmus idején. (Szerintem ugyanis koommunizmus nem valamiféle állapot, hanem bizonyos, sok évszázados vallási mozgalmaktól a modern marxista munkásmozgalmakig tartó mozgalom, amely ma – talán végérvényesen – halott.)

    Ami az egyenlőséget illeti, egyetértek Anatale France (ma kevéssé ismert szerző, de talán te is még elég fiatal vagy hozzá, hogy esetleg ismerjed) megállapításával, hogy
    az „egyenlőség annyit jelent, hogy szegénynek, gazdagnak egyaránt szabad vagy egyaránt tilos a híd alatt laknia.”
    Ebben az értelemben többé-kevésbé itt és most is egyenlők vagyunk, hiszen Mészáros Lőrincnek éppúgy, mint a sarki hajléktalan kuldusnak, tilos életvitelszerűen közterületen tartózkodnia. Más megfogalmazásban: az egyenlőség az azonos értékű áruk tulajdonosainak egyenlőségét jelenti, azt, hogy a király 100 forintja – legalábbis elvben, a gyakorlatban persze nem – pontosan ugyanannyit ér, mint a koldus 100 forintja.
    Az egyenlőséggel – ami tipikusan polgári (értsd: burzsoá), s nem szocialista követelmény – normális polgári viszonyok mellett olyan nagyon nagy baj nincs; a gróf és paraszt, a milliárdos és a nincstelen jogilag, legalábbis elvben egyenlő. (Az megint más kérdés, hogy történelmileg a Rajnától keletre a polgári követelmények nagy részét is – jobb hiján – a szocialista mozgalmaknak kellett annyira-amennyire megvalósítania.)

  • Kővendég
    2020 november 27
    4:58 du.

    „Kedves Alma, kíváncsiam várom, hogy legyőzd az ellenállásodat. Ánnál is inkább, mert személy szerint bennem bizonyosan nem lenne meg egy ilyen témához elengedhetetlen merészség, már az első lépéseknél menthetetlenül végleg elakadnék.”

    ——————

    Ha a téma átfogó mindenre kiterjedését és hatalmas „meríthetőségét” nézzük, akkor igazad van, mert tényleg reménytelen vállalkozásnak tűnik, de! Mint Alma is írta, „ő csak a saját személyes élményeiről írhatna” és épp ez teszi érdekessé és egyben kezelhető léptékűvé a dolgokat! Úgy általában a demokráciáról és szabadságról sokan és sokszor írtak, többnyire egy társadalmilag elfogadható megfogalmazásban, és ettől egy kissé személytelen is az egész. Amennyiben azonban valaki a saját maga által megélt vonatkozásokban láttatja, hogy az ő számára mit jelent e két fogalom, az már másféle érdeklődésre tarthat számot. Ezért írtam Almának, hogy engem nagyon érdekel és el is fogom olvasni – amennyiben megírja – az életének „szabadság érzetét” mert ugyanaz a fogalom egyénekre lebontva egészen másként köszön vissza, mint annak a közjogi meghatározása.

  • Bendeguz79
    2020 november 28
    6:19 du.

    grizi belekotyogok: ugyanúgy ahogy te magad csinálod gyakorlatban mióta floridai lettél, naponta mert ugye abból élsz, hogy a bankod fizet neked és te meg megélsz belőle… mi is úgy éreztük, ahogy… sheriff jól van?

  • Kedves Elemer:

    Remelhetnem, hogy fenti megjegyzesemet nem probalnad valtoztatni????

    Semi „drukkolas”-t NEM olvashattal abban!!!!

    Csupan kozoltem egy mondatban a vilagsajto jelnteset.

    Ne feledd, Marcon #2 az EU-vezeteseben, legalabb is az remel lenni.
    De meglatasaval a valosagot jelezte!.

    Nem szukseges megrazni a jelen-EU vezetoseget tobb problemakkal.
    Nem tudhato hogy vajon mi-esne majd-le.
    A V-4-exit nem valotlan elkepzeles am !!!!

  • Hàt, ahhoz kèpest, hogy ” utàlsz” írni, ez meglehetősen hosszúra sikeredett.
    Ps. Nem bántó szàndékkal írtam, csakviccesnek tartottam.
    Cheers!
    🙂

  • Besancon:
    >>Úgy általában a demokráciáról és szabadságról sokan és sokszor írtak, többnyire egy társadalmilag elfogadható megfogalmazásban, és ettől egy kissé személytelen is az egész. Amennyiben azonban valaki a saját maga által megélt vonatkozásokban láttatja, hogy az ő számára mit jelent e két fogalom, az már másféle érdeklődésre tarthat számot. Ezért írtam Almának, hogy engem nagyon érdekel és el is fogom olvasni – amennyiben megírja – az életének “szabadság érzetét”<<

    Csak mellékesen: hogy a "szabadság" vagy a "demokrácia" témákban mit jelent a "társadalmilag elfogadható megfogalmazás", azt nemigen értem.

    Ha Alma elszánja magát, és cikket ír a saját szabadság és demokrácia-élményeiről, természetesen én is elolvasom majd.

  • „De valojaban az erdekelne, amit mar regen “talalom”-tol is kerdeztem, hogy egy inteleigens es tisztesseges egyen, hogyan, vagy miert hodolna-be teljes meggyozodesevel vallani es tamogatni egy totalitarian rendszert amely csupan a teljes eroszak es kegyetlensegek alapjan kepes letezni????”

    Bendeguz, Te hogy csináltad ezt, amikor itt éltél köztünk segéderőként a… kinek is?… szóval annak a személynek a főnöksége alatt?

  • Orsós Elemér

    Bendeguz79
    2020 november 29
    12:26 du.

    Persze hogy, egyetértek! Szerintem sokkal jobban szuperálna az EU ha visszatérne a kettősmércés hatalmi eltévejedéseiből az alapító atyák 1951-es Európai Szén- és Acélközösségének irányelveihez és mindenféle magasztosnak magyarázkodott moralitások helyett kizárólag csak a kedvező gazdasági együttműködésekre koncentrálna, hagyva mindenkit az évszázadok alatt kialakult, nekik legjobban megfelelő saját identitásában, kultúrájában és mentalitásában! Szerintem a „V-4-exit” elképzelést még Orbán sem gondolhatja komolyan, mert a szlovákok, de különösen a csehek még nálunk is jobban el vannak globalizálva(főleg németesítve), olyannyira hogy már a saját kitűnő és világhírű, otthon termelt alapanyagokból otthon főzött söreiket is idegenektől vásárolják vissza, az általam nagyrabecsült jámbor, patrióta és felettébb béketűrő Svejk meg ezen biztos idegrohamot kapna!