Egy monumentális, impozáns kötet, amely a hazai könyvtárállományok tartalmas és hasznos részének érkezik

2021 február 3 8:57 de.36 hozzászólás

Húsznál is több, nyilván gondosan kiválasztott szerzőjőnek nevét nem ismerem, de elképzelhető teljesítményük eredményét a Népszabadság pártrovatának egykori kiszolgáltatott csicskásából (aki az akkor már végét járó Magyar-Szovjet Baráti Társaság rendezvényeinek volt a felelőse), a rendszerváltoztatás folytán egymást követően három sajtóterméknek is főszerkesztőjévé emelt, utóbb Sajtóklubalapító, Békemenetszervező pártszellemi véleményvezér Bencsik András szerkesztette ötszáznál több színes képpel és rengeteg grafikonnal illusztrált, tíz fejezetre osztott hatalmas és súlyos kötetbe, amely Magyarország 2010 és 2020 között végbement fejlődésének tényeit és adatait Összetartozunk címmel, Felemelkedésünk története alcímmel, kifejezetten olvasmányosnak hirdetett formában ismerteti, áttekintést nyújtva az alkotmányozás folyamatáról, az államszerkezet újjáépítéséről, a nemzetegyesítésről, a válságok megoldásáról, a jövő felé nyíló kapukról és államunknak a nagyvilágban betöltött szerepéről. Nem csoda, hogy a Magyar Demokrata elnevezésű kormánypropaganda-produktum szellemi műhelyében alkotott, durván négykilós, maga a miniszterelnök Orbán Viktor előszóajánlatát hordozó monumentális műremekre valósággal rávetették magukat a potenciális olvasók, mert a tegnapelőtt még előrendelhető, kedvezménnyel kínált árucikk mára már az utolsó darabig elfogyott.

De nyugalom-nyugalom, nyomnak belőle még, amennyi csak kell, darabja mindössze 12 ezer forintba kerül és előjegyezhető!

Emellett a napjaink kormánya által meghirdetett 30 éve szabadon program keretében finanszírozott impozáns alapmű a hazai könyvtárak könyállományának a hozzájuk eljuttatott példány „tartalmas és hasznos része lesz”, amiben a Könyvtárellátó Nonpfit Kft. levélírója okkal bizakodik.

Aczél Gábor

 

36 hozzászólás

  • Kedves Cikkíró, remélem, csak felszínesen lapozott bele ebbe a (gondolom) nagyszerű, ámde igen átütő erejű műbe… (főleg, ha az ember fejére esik a polcról…)

  • „Az alkotmanyozas folyamatarol, az allamszerkezet ujjaepiteserol, a nemzeteggyesiteserol, a vallasok megoldasarol, a jovo fele nyillo kapurol, es allamunknak a nagyvilagban betoltott szereperol…”

    Nem a leirt nyomtatvany beszerzesere, hanem imara van szukseguk a Magyaroknak, na es a vilagnak is, megmenteni a vilagot a magyaroktol!!!

  • Aczél Gábor

    Almási Alma
    2021 február 3
    10:42 de.
    Nem volt módom belelapozni, mert kiszámíthatón percek alatt elkapkodták előlem, ezért aztán a szerzők nevét sem ismerem.

  • Köszi András a könyvbemutatót erről a bizonyára remekműről amit a mi megkérdőjelezhetetlenül hiteles Vitéz Bencsik Andrásunk szerkesztett a Magyarország 2010 és 2020 közötti fejlődését bemutató, Összetartozunk című, és Felemelkedésünk története alcímű képeskönyvről. 🙂

    Főleg a összetartozás erősítésében nyújtott igazán maradandót ez a kitűnő elvtárs továbbá nyilván a családja jól megérdemelt felemelkedését is messzemenőkig elősegítette a NER rendíthetetlen huszárja.

    Aki véletlenül nem tudná ki is ő, néhány hírmorzsa:
    http://kanadaihirlap.com/2016/02/04/bencsik-andras-ocsmany-jellemtelen-komcsi-viselkedeserol/

    https://alexanderplatz.blog.hu/2016/02/03/tudod_bencsik_andras_isten_megbocsajt_en_nem

    https://444.hu/2021/02/02/bencsik-andras-az-szfe-rol-ravetodott-a-feny-egy-szutykos-odura-ahol-ez-a-budos-otvaros-szekta-meglapult

  • Mit lehet ehhez hozzáfűzni? Talán nem túlzás, azt, hogy elképesztő! Íme:

    http://www.youtube.com/watch?v=1BwnJOtjZ_s

  • Aczél Gábor:
    „a Magyar Demokrata elnevezésű kormánypropaganda-produktum szellemi műhelyében alkotott, durván négykilós, maga a miniszterelnök Orbán Viktor előszóajánlatát hordozó monumentális műremekre valósággal rávetették magukat a potenciális olvasók, mert a tegnapelőtt még előrendelhető, kedvezménnyel kínált árucikk mára már az utolsó darabig elfogyott.”

    Gondolom, a cikkben említett nyomdaipari termékből elég sok fogy majd, van elég sok állami, félállami hivatal, az állammal többé-kevésbé szimbiózisban létező gazdasági szervezet. Olvasni nemigen fogja senki, legföljebb héhány középszintű vezető idéz majd pár mondatot a kiadványból,
    ha valami ünnepi beszédet kell elmondania.
    Valahol olvastam, hogy 1956 előtt nyomatékos elvárás volt a legalább középszintű vezetők íróasztalán egy-egy kisméretű Lenin, Sztálin, Rákosi gipsz-szobrocska.
    Hivatali íróasztalokra helyezendő Orbán-szobrocskák tudtommal még nincsenek „divatban”, ám vélem, az említett történelmi alapmű hasonló műfaj.

  • Kiváló ingyen propaganda….

  • Apróhirdetés a
    Budapesti Műszaki Egyetem
    (Volt munkahelyem) „E” épületének az üzenő-faláról:

    „Másfél métermázsa matematika-jegyzetemet elcserélném porcelán cipő-pertlire…Szart szarért jeligére.”

    Hát kb. ennyi jutott most eszembe hehehe

  • Aczél Gábor
    2021 február 3
    2:33 du.

    Elkapkották mi ? 😀 😀 😀
    Vitték mint a cukrot.

    Úgy előttem van:
    Jómagyarmunkásemberek talcsikaszám
    hordták ki a boltból, hogy jusson a pereputtynak is.
    Nehommá’ lemaraggyanak valamiről heheheeeeheheheeeeehehehe

  • D.Bernstein
    2021 február 3
    5:26 du.

    Hát ha te úgylátod..
    Onnan a NER magaslatairól ahol dagonyázol..

  • Kővendég
    2021 február 3
    4:02 du.

    Nem gipszből hanem porcelánból voltak.
    Még helyre kis Sztálinokat is lehetett szerezni anno.
    Mostanság az Ecseri Piacon lehet hozzájutni, de hasonló zsánerű Orbán-szobrocskák dettó vannak már.

  • Kővendég
    2021 február 3
    4:02 du.

    Kádár-szoborról nem hallottam 😀 😀 😀

  • Ötszáz képpel….HEHEEHEHEEEHehhheheehehheehh

  • Kővendég, warrior és Geyza 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂

    Bizony, milyen jól fog mutatni az elvtársi könyvespolc közepén a zoom, skype és egyéb online meetingeken gondosan beállítva a képernyőre … 🙂 És csak 4 kiló? 🙂

    Feleim, na az ilyen felemelő pillanatokért érdemes élni!

  • amikor egy rezsimnek semmi más nem marad, mint glóriát festeni a düledező kulipintyó omló vakolatán a feje fölé, ott egy megoldás marad kiválasztani azt a lepedőmet amibe burkolódzva lassan battyogva a már megásott sírom felé tartok; nem olvasom el a Nagy Művet

  • D.Bernstein:
    „Kiváló ingyen propaganda….”

    Ennek a nagy jelentőségű történettudományos alkotásnak nincs szüksége propagandára. A kötetet nem lesz kötelező megvenni (ahogy annak idején a kis Lenin, Sztálin, Rákosi gipsz-szobrocskákat se, csak éppen gyengéd hivatalos elvárás volt a hivatalok, cégek közép- és felsővezetői felé), mégis viszik majd, mint a cukrot. Ha már iróasztalra helyezendő Orbán gipsz-szobrocskák (még?) nincsenek…

  • Egek, mi volt maga Géza a Budapesti Műszaki Egyetemen? Az egy jobb hely volt… Ott apósom még félvezetős végfokokat méretezett hallgatóként a Villamos Karon, anno,- s emlékezik egy sármos kis szakira…

  • Kétségtelenül hasznos mű – munkát adott tördelőknek, nyomdászoknak. Remélhetőleg ki is fizették őket, mert B.A. cégeinél ez nem magától értetődő…
    Aztán kiválóan alá lehet támasztani az ilyen szilárd kötésű művekkel a billegő asztalt. Bár kérdés, hogy a vastagsága megfelelő-e az asztal másik sarkát tartó Rákosi elvtárs összegyűjtött beszédei című művével.

  • D.Bernstein
    2021 február 4
    4:34 de.

    Nem kell ez az ócska duma.Tartsd meg magadnak

  • Jó a kép a cikk elején.Gondolom a „MŰ” ből származik.

    Csak egy a gond vele :
    Amióta a NER érvényben van, azóta állandóan felhős az ég felettünk.

    Tessenek csak kinézni az ablakon és felnézni az égre.
    Minden nap.

  • D.Bernstein
    2021 február 4
    4:34 de.

    Mért, mi volt az apósod a BME.-n ?
    Pedellus esetleg, hogy ráért ilyen hülyeségekkel foglakozni ?

    Amúgy te egy nulla vagy a szememben és nem tartozom neked semmiféle magyarázattal, de most kivételt teszek:

    menj az alábbi oldalra :

    http://www.urvilag.hu/kis_ureszkozok_nagy_szerepe/20060526_a_sas2_felszallt

    A lap közepe-táján látni fogsz egy arany-színű műszert.
    Azt én készítettem el, ráadásul bedolgozásképpen, itthon a saját laboromban.

  • AuroraBorealis

    Nincs új a Nap alatt !

    Hitler Adolf börtönben megírt Mein Kampf-ja tette az egykori osztrákcsúti parasztgyerek építkezési segédmunkás gengsztervezért multimiliomossá úgy, hogy szerencsés hatalomra-kerülésével azonnal minden hivatalban, intézményben és vállalatnál kötelezővé tette a különféle díszkötésben kiadott mocsokmű megvásárlását,ami a 3.birodalom bukásáig mintegy hatmilliós példányszámra rúgott…

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Kővendég 4:02

    „Orbán szobrocskák tudtommal még nincsenek”.

    Hát tessék:

    viktory2030.hu/termek/imperator-asztali-kisszobor/

    „Ezt vegyétek és egyétek” ))) 😀 (((

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Helyesbítés 2:40

    https://viktory2030.hu/imperator-asztali-kisszobor/

  • SzandiMandi

    A fasiszta Bencsik András még ma is abban az Andrássy úti villában szerkeszti a Magyardemokratának álcázott Fid SS*
    mocsoládéját(á’lá: KESMA)amelyet az akkormég liberálisnak álcázott Fid SS a rendszerváltás utáni első magyar magán-
    banktól,a Reálbanktól,annak mesterséges csődbe döntésével székház céljából elorrozott…A módszert a harmincas évek
    német-náci példái szolgáltatták a magyarnáci FidSS számára.

    .

    * A FidSS 1998-as választási győzelmét követően mesterséges csőd-pánikkal (rádió,tévé,sajtó fakenews) azonnal lecsapott rá… csak 2 év múlva, a Bank felszámolása után mondta ki a bíróság a bank vezetőinek ártatlanságát.
    – Ez is Orbán a Führer.

  • A vilagszerte ismert fim es szinpad csillagai-bol nem sok letezik ma.

    Szomoruan most erkezett a jelentes,hogy a Montreali szuletesi Christopher Plumber 91 eves koraban tavozott tollunk.

    Plumber hosszu es sikeres szinpadi es film sikereit bizonyitotta, a leg-emlekezetesebb, sikeresebb es nepszerubb a „Sound of Music”-ban Juli Andrews-al.

    A volt anti-nazi Habsburg hajos-kapitany, az Edelwiesse Osztrak nepdal ismertetojevel.

    Orok-emelekezetere melto musical film volt, lattam mar igen sokszor.
    De Plumber sikeres volt filmjeiben, amit szavai alapjan csupan a jovedelemrt tett, hogy a Shackespear-ien szinpadodkon elvezhesse mukodeset.

    Nem igen marad mar a regi ismert nevekbol sok elettben, sajnos!

    A mai „star”-ok zomei drug es minden mas elkepzelheto erkolcstelensegek sokszoros ismerettei.

    A vilag valoban valtozott, sajnos nem a jobbra !
    Produkacioik is egyre gyatrabbak !!!!

  • A cikkből értesültem a fenti mű létezéséről. Arra mindenesetre jó, hogy leírjam a véleményem, amit az omnipotens-topikban akartam. Sajnos ott kifutottam az időből.

    Legkönnyebb dolog kritizálni, hogy már megint megjelent valami pártállamra emlékeztető dolog, de egyebet nemigen tudhatunk meg. Mégis mi veri ki ennyire a biztosítékot?
    Szerintem a magyar, és általában a kelet-európai liberálisoknak eléggé furcsa és életidegen elképzelései lehetnek az alkotmányozásról. „Nem szabad senki érzékenységét megsérteni”, és ez leginkább azt jelenti, hogy semmiféle értékrend nem szerepelhet az alkotmányban, ami a normális, hétköznapi ember számára magától értetődő.

    Volt a szocializmusban az Alkotmány napja, ami amúgy Szent István napja volt 1945 előtt, az államalapítás ünnepe. Aztán az 1990-es alkotmány is megbukott, ez is magyarázhatja ezt a sok fanyalgást. A fidesz persze mindenről előadja a saját elképzelését.
    Vélhetőleg ezmögött is annyi népakarat van, mint az 1945-ös vagy az 1990-es mögött, hogy a régebbi formációkról ne is beszéljünk. Szerintem a széles társadalmi rétegek szempontjából teljesen érdektelen, hogy egyik vagy másik oldal vezető értelmisége mennyire ájul el önnön teljesítményétől, vagy szólja le a másik oldal által szerkesztett alkotmányt a sárga földig.

    Nincs kétféle magyar valóság. Az más dolog, hogy sokan erőltetik az egyik vagy másik, általuk elképzelt valóságot, mintha az úgy létezne a gyakorlatban, ahogy ők a meleg szobában elképzelik.

  • AuroraBorealis
    2021 február 5
    2:18 de.

    Hitler polgári családból származott, és festőművésznek készült. Erről, és a Mein Kampfról igen érdekes megállapításokat tesz Ormos Mária a témában írt könyvében. Pl. azt, hogy el kellett volna olvasni a döntéshozóknak a művet, vagy ha elolvasták, akkor új szemmel kellett volna nézni az abban leírtakat. Döntéshozók alatt itt azt az értelmiségi-politikai elitet érti a történész, akik naivságukkal vagy pitiáner okokból a teljhatalomhoz juttatták Hitlert.

    Vélhető, hogy a fenti mű nem tartalmaz olyan újszerű gondolatokat, amit már ne tudnánk máshonnan a mostani rezsim működéséről. Sokkal fontosabb lenne megérteni, hogy miért is van viszonylagos népszerűsége az ilyenfajta rezsimeknek, és mégis mi ellen lázadnak a képviselői? Széles tömegeket miért hagy hidegen a liberális demokráciák bukása?

    Illetve nagy tévedésben van, aki azt hiszi, hogy ő bezzeg soha nem esne ebbe a hibába, soha nem lenne ennek vagy annak a rendszernek a szekértolója. (A korban egyébként a kommunisták nem a fasizmust tartották legfontosabb ellenfélnek, hanem a szocdemeket). A dolgoknak sajátos logikája van, ami nem érthető meg, ha valaki a valóságon folyton erőszakot tesz a saját elképzeléseivel.
    Zrínyi Miklós írt a saját korában egy könyvet, ami állítása szerint orvosság a török áfium (méreg) ellen … Nos, ma már tudjuk, akkoriban két birodalom csapott össze, és Magyarországon húzódott az egyik frontvonal. Ennek a sajátosságnak sajnos nagyon megfizette az árát az ország. Nagyon nemes dolog, hogy sok törökverővel büszkélkedhetünk, csak ennek az ára sajnos nagy volt, emberéletben és anyagi javakban a pusztulás.

  • AuroraBorealis

    Hazai
    Lámpa
    -6:59

    Méghogy a kommunisták a szocdemeket nagyobb ellenségnek tartották volna a fasisztáknál ? Na ne !

    A magyar kommunisták a Peier Károly féle szociáldemokráciára azért haragudtak joggal, mert az, mint áruló, szó szerint lepaktált a horthysta ellenforradalommal(SIC). (ld: Bethlen-Peier paktum) Azzal a rendszerrel, a m e ly . Hitler előtt már vagy 10 évvel(!) nyíltan hirdetett harcot
    – a szervezett munkásság, azaz a szakszervezetek,
    – a kommunisták, nomeg
    – rasszista alapon (alapos náci szemlélettel) legfőbb
    . ellenségeként a zsidóságot mocskolta, ahol csak érte,
    . parlamenttől a nyilvános és gyakori irredenta megmozdulásokig

    Ergo a magyarországi szociáldemokrácia valahol – tartalmi lényegét tekintve – a saját természetes, vagyis náci ellenségével állt össze, amely az Ellenforradalmi rendszer fennállásának egész 25 éve alatt őket csupán biodíszletként kezelte és hizlalta a „tisztelt ház” háborús és fajvédő politikájában.

    Hogy aztán már a horthyzmus végső agonizálása, a MUSZ, a deportációk és persze az utcai jobboldali atrocitások már őket sem kímélték sőt, az már egy nagyon drága tanulópénz volt az áruló útkeresés simulékony, lélekvesztő negyed-százados politizálásban …

    .

    „Elnyomás szolgasors, ez volt a rend ezer évig…”: AB

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    ˙

    Hazai Lámpa 6:32

    Ne relativizálj, jó ! Az igaz alkotmányosság alapvető

    kritériuma elsősorban egy Alkotmánynak az

    ENSZ.EMBERI JOGOK EGYETEMES NYILATKOZATA-hoz való viszonya

    és nem az amiket te ide firkáltál az oldalak viszonylagosságáról

    Vezéred ugyanezt a cinikus relativizálást hazardírozza legalább

    30 éve. 🙁

  • Lámpa, olvasgatlak, olvasgatlak, de nem tudom, mit is akarsz mondani. Pl. mit is kellett volna csinálni a törökverőknek? Mit kellene érezni szerinted a „liberális demokrácia” iránt? Meg ilyesmik…

  • „tisztelthölgyeimésuraim”
    2021 február 5
    2:44 de.

    és „csak” HUF 4950?

    potom pénz, nekem kell belőle 12 mert nagy a stelázsi

  • Bendeguz79
    2021 február 5
    3:24 du.

    tudod grizi, mivel anno nagyon sokat -16 órákat naponta a hét 7 napján- dolgoztam nem volt időm Stratford ra sem, filmeket nem nézek mióta Hólivúdban nem készül a Tiszta égbolt a nagy rendezővel Csuhraj jal, nem igen érdekelnek a háborús propagandák amint a Pók mászkál a falon

    egyébként (tudtommal Christopher Plummer a becses neve azaz nem(SIC) vízvezetékszerlő hanem Szilvhásshy)

    dehát grizinél aki jobban tudja az festi magát

  • Almási Alma
    2021 február 6
    8:46 de.

    Szerintem ma már közhelyes, de mégse árt újra elmondani. Az Oszmán Birodalom egy olyan nagy kiterjedésű, hatalmas bevétellel és profi hadsereggel rendelkező hatalom volt, ami ellen egyetlen európai ország sem állt meg egymagában. Még a spanyol király sem, akinek pedig fél világra kiterjedt a gyarmatbirodalma. Ráadásul az európai országok sokáig megosztottak voltak a török elleni harc kérdésében.

    A kortársak késhegyig menő vitákat folytattak arról, hogy a török ellen miért is kell harcolni? Sokak szemében egyáltalán nem látszott a török veszedelem egy olyan fatalitásnak, ami ellen utolsó vérig harcolni kellene. Ennek olyan okai voltak, mint pl. katolikusellenesség, spanyol ellenesség stb.
    Mai szemmel visszanézve nagyon egyértelműnek tűnik, hogy az európai szempontot a törökellenesség határozta meg. De a kortársak számára ez egyáltalán nem volt magától értetődő.

  • AuroraBorealis
    2021 február 6
    5:19 de.

    Nem a magyar fasizmusról írtam, hanem az egész fasiszta mozgalomról, ami Olaszországból indult, és gombamód szaporodtak a kis pártjaik Európa minden országában. A kommunista pártok minden országban a szovjet párt iránymutatását követték. A fasisztákról kezdetben olyasmi volt a Komintern határozata, hogy nem kell velük törődni. A szocdemeket tartották nagyobb ellenségnek, akik úgymond „lepaktáltak” a konzervatív pártokkal, vagy ilyesmi.