Vissza a normalitáshoz – I. rész Joe Biden

2021 február 13 11:42 de.19 hozzászólás

Amikor ezt a könyvet olvassuk, mi már ismerjük a 2020-as amerikai elnökválasztás eredményét. A szerző, Evan Osnos – amikor megírta – még nem ismerhette. Nem szokványos életrajzot írt, hanem kiragadta az egyáltalán nem szokványos életút néhány időszakát és a nyolc fejezetben – mint filmből kimerevített állóképekkel – megpróbálta bemutatni az embert. Sikerült! A könyv, melynek „érdekessége”, hogy egyetlen kép sincs benne, a jó szemű fotográfus érzékenységével emeli ki a lényeget, hozza közel az olvasóhoz napjaink világtörténelmének egyik legfontosabb szereplőjét.

Joseph Robinette Biden jr. elképesztően céltudatos életet élt. Utólag már látjuk, hogy nem ellenszélben, hanem valóságos ellenorkánban kellett győznie és így sokkal nagyobb, értékesebb a teljesítménye. A törvényeket megsértő Trumppal szemben ő „Amerika lelkét” akarta megmenteni. Úgy fogalmazott: „életünk során a bukás előbb-utóbb elkerülhetetlen, de feladni megengedhetetlen.” A „Rettenetes év” – „Annus Horribilis” címet viselő első fejezetben vázlatos képet kapunk a szerénységéről és ez segít megérteni a továbbiakat. A második fejezet, a „Hogyan jutott idáig?” továbbra is őszinte képet fest. Biden azon szokása, hogy hangosan kimondja, amit Washingtonban csak négyszemközt szabad – a munkájában is problémákat okozott. Rámutatott ugyanis a különböző válságok – ISIS, Ukrajna, Ebola – és a növekvő igényekkel fellépő, tekintélyelvű hatalmak közötti összefüggésre.

 Családja a régimódi, közösségi lojalitás ideáljában hitt. A gyerekeket arra tanították, hogy senki nem jobb nálatok és ti sem vagytok jobbak másnál. Joe, a kisfiú dadogott. Gyakorolt, gyakorolt, megtanult verseket szavalni – és a középiskola utolsó évére elmúlt a dadogása, de gátlásait sosem vetkőzte le teljesen. Az egyetemen egyszerre volt „arrogáns” és hanyag”. A 85 fős évfolyam rangsorában a 76. helyen állt, amikor diplomázott, majd Észak-Karolinába, Wilmington külvárosába költözött, kirendelt védőügyvédként dolgozott. Egy váratlan döntéssel, 1972-ben – 29 évesen – elindult a szenátusi választáson. Bravúros kampánnyal, mindössze 3000 szavazattal győzte le tapasztalt ellenfelét. Az USA egyik legfiatalabb szenátora lett! A nagy sikert óriási tragédia követte. Autóbalesetben meghalt a felesége és a kislánya, a két fia súlyosan megsérült. A hivatali esküt is a kórházi ágy mellett tette le, ahol fia, a hároméves Beau feküdt begipszelve. Csak öt évvel később, 1977-ben házasodott másodszor. Felesége, Jill Jacobs nem akart részt venni a politikában. Később ő lett az első alelnöki feleség, aki továbbra is teljes állásban dolgozott, angolt tanított egy főiskolán. Joe Biden elnökválasztáson először 1987-ben indult és sorozatos hibákat követett el. Régi gátlásai újra előtörtek. Evan Osomos nem szépíti a történteket, az olvasó megismerheti mindazon emberi gyengeségeket, amik sokáig akadályozták Bident, hosszúvá tették az útját a csúcsig. Nagy ára volt a hibáknak és ezt ő nehezen ismerte be, ám utána keményen dolgozott hírnevének visszaépítésén. Másodszor 2007-ben indult az elnökválasztáson Obama ellenében, de nem sikerült elég pénzt gyűjteni, így hamar kiesett. Jelöltként viszont nagy benyomást tett Obamara, aki elkezdte kikérni a tanácsait nemzetbiztonsági és külügyi kérdésekben – szenátorként ugyanis kezdetben az Igazságügyi Bizottság, később a Külpolitikai Bizottság elnöke volt. Miután Obama lett a demokraták elnökjelöltje, Bident alelnökének kérte fel. Ő előbb elutasította, majd felesége határozott bíztatására elfogadta a pozíciót.

WASHINGTON – JANUARY 30: President of the United States Barack Obama and Vice President Joe Biden talk during a college basketball game between Georgetown Hoyas and the Duke Blue Devils on January 30, 2010 at the Verizon Center in Washington DC. (Photo by Mitchell Layton/Getty Images)

Obama és Biden kezdetben egyáltalán nem tűntek összeillő párosnak. Biden azt a feltételt szabta, hogy ott lehessen minden sorsdöntő értekezleten, Obama pedig megszabta, hogy egyórás előadás helyett csak tíz percben adhatja elő a véleményét. Biden nagyon sokat tett az Affordable Care Act törvény (Obamacare) elfogadása érdekében, ez volt a legnagyobb horderejű szociális intézkedéscsomag Lyndon Johnson óta. Mindketten őszintén hitték: az amerikai nép már nagyon vágyik arra, hogy politikai egység legyen az országban. Biden személyiségének egyik legfontosabb vonása, hogy fáradhatatlanul igyekezett kontaktust teremteni az emberekkel. Magához vonzza, megöleli őket, olykor csak szavakkal, máskor ténylegesen is – mondta róla John Kerry külügyminiszter. Ám ha kellett, tudott harcos is lenni és ez nagyon jól jött 2012-ben, Obama újraválasztási kampányában. Az év végére a Fehér Ház – tiszteletét kifejezve – nyilvánította őt a hatalom 2. számú emberének. Ahogy Biden életében általában, úgy Obamaval való kapcsolatában is a lojalitásra épült minden. Megállapították róluk, hogy Joe-ra jó hatással van Obama fegyelmezettsége, az elnökre pedig Joe melegszívűsége hat kedvezően.

Az alelnök külügyekkel kapcsolatos tevékenységéről a magyar olvasó meglepően pontos tájékoztatást kap az 5. fejezetben. Az apró részletekre is kiterjedő leírás jól érzékelteti, miként hasznosultak a Szenátus bizottsági elnökeként korábban szerzett tapasztalatok. Ilyen mélységig csak kevesen láthatnak bele az USA alelnökének munkájába. Kezdve az Air Force Two (az alelnöki repülőgép) kopottas berendezésén, a tolmácsokat is olykor próbára tevő, kíméletlenül őszinte, nyers megszólalásokig. Biden büszke volt arra, hogy képes olvasni az emberek megnyilvánulásaiból, tudja, mit gondolnak. A Kínában, Japánban, Izraelben, Moszkvában történtek leírásai valóban szórakoztató részletei a könyvnek.

Nem kevésbé érdekes „A szerencsés és a balszerencsés” címet viselő, 6. fejezet sem. Biden 2012-ben abban – az amerikai politikában koránt sem ritka – helyzetben volt, hogy mindegyik hivatalban lévő alelnök megszerezte pártja elnökjelöltségét, ha megcélozta. Ám barátsága Hillary Clintonnal még 1992-ben kezdődött, ráadásul Hillary – a Gallup adatai szerint – 12 egymást követő évben volt „Amerika legcsodálatosabb nője”. Mindezektől függetlenül, mégis komolyan szó volt arról, hogy újra beszálljon az elnökjelöltségért folyó küzdelembe. Sajnos ismét súlyos csapás érte: 2015. május 30-án, a fia Beau, aki Delaware állam főügyésze volt, 46 éves korában, agydaganat következtében meghalt. Októberben Biden bejelentette, hogy nem pályázza meg az elnökséget. Úgy tűnt ez lett a vége egy öt évtizedes álomnak. De az ő élete gyakran vett olyan fordulatot, melynek irányát nem lehetett előre meghatározni – és egy fordulat még hátra volt.  Látva Trump ámokfutását, jelöltsége arra a feltevésre épült, hogy a történelem ingája visszaleng Trumptól a tapasztalat és a fontolva haladás felé – tudjuk meg a könyv „Harc a lélekért” fejezetéből. George Floyd meggyilkolása és a Covid-válság sokakat késztetett gondolkodásra. Ő is belátta: Amerika megérett néhány forradalmi változásra! Szembekerült egy szinte lehetetlenül bonyolult politikai és gazdasági problémával, ráébredt az általa elképzeltnél sokkal sürgetőbb válság teljes nagyságára. Ehhez kellett igazítania elnökségének megtervezését, melynek részleteivel a 8. fejezet ismerteti meg az olvasót. Kampánya a korábbiakhoz aligha hasonló hatalomváltásra készült fel. A stratégia a „lépj gyorsan és bátran” lett. Aki most tartja kezében ezt a könyvet, már tudja: Joseph Robinette Biden felért a csúcsra és lehetőséget kapott arra, hogy ismét a normális mederbe terelje az amerikai nemzet „a bevándorlók nemzete” életét. A Karib-tengertől Alaszkáig!

                        Evan Osnos

                        JOE BIDEN

Kossuth Kiadó 2020

Gyomai Knerr Nomda 2020

ISBN 978-963-54-4307-9

19 hozzászólás

  • Hogy mi a „normalis” vagy annak ellentete a „nem normalis”, annak nincsen leszogezett alapfeltetele, csupan az egyeni velemenyek alapjan allithatja bar ki is.

    De a teny, hogy Joe Biden NEM dolgozott, mukodott, sem magan praxisban, sem mint „public Defender” „vedo-ugyved”-kent.!!!

    Azt barki igen konnyen ellenorizheti.
    Csak kattintsa a „Joe Biden” nevet. 13,900,000 web-lap adtai tallahatok a web-en.

    Joe Biden jogi vegzese utan mint „New Castle County” Delaware orszag-ban mint commissioner (megyei-tanacstag) volt mielott kepviselo-valasztasi versenyben sikereskedett.

    „EBOLA valsag”??????????

    Vajon mit ohajtott volna a szerzo allitani???

    Ebola, az nagyszbasu majmoktol eredo verbetegseg volt a Congo-ban, az u.n. Ebola folyo videken.

    Nemzetkozi orvosok (Doctors without borders) es a helyi onkentesek onfelaldozo munkai szigetelte-el a jarvany terjedeset.

    A nemzetkozi egeszsegi szervezetek munkait, fokent magan adomanyok, mint Melinda es Bill Gates adomanyai teszik lehetove.

  • Amerikai demokrácia kezd ismét megerősödni… Az arab tavasz kb. másfél millió halottja után (Clintonné…) most a Biden-család Ukrajnában épit ki állásokat….

  • Biden nem túl sikeres, ha nem a politikáról van szó. A magánélete tragédiákkal van teli.

    Politikában sosem jó jel, ha valaki görcsösen próbálja másoknak (idegeneknek) megmondani, hogyan kéne élniük. Ezt nevezem én „messiás” típusnak, akinek mindig van egy jó receptje, hogy kellene a világ összes problémáját megoldani.

    Én továbbra is azt mondom, hogy egy jó politikus van a nemzetközi mezőnyben. Egy női politikus, aki nem sorolható be egyetlen kategóriába sem (Merkel). Pl. most jó érzékkel megállapította, hogy egy nyertese van az amerikai választásoknak: az óriáscégek, akik lekapcsolták Trumpot (egyelőre csak a közösségi oldalakról).

  • András könyvismertetői mindig nagyon élvezetesek!

    Egy kis ajánló a dokumentumfilmeket kedvelőknek is.

    Ki volt Barta Tamás és hogyan ért véget az amerikai álom?
    Az izgalmas és fordulatokkal bővelkedő dráma közben a néző megismeri Barta Tamás amerikai környezetét, barátait, az egykori gyanúsítottat, menyasszonyát, és még sosem látott koncertfelvételeken láthatja a máig legnagyobb magyar rockgitárosnak tartott Bartát.
    A film ingyenesen, reklámok nélkül elérhető a youtube-on 2021. feburár 16-áig.
    https://www.youtube.com/watch?v=hSIPK7zEf0g

    Valamint 2021. március 1-10 között lesz a Budapest International Documentary Festival remek programmal:
    https://vimeo.com/bidf

    https://bidf.hu/movies

    Kedvcsináló a 24.hu – ról:
    https://24.hu/kultura/2021/02/13/gorbacsov-mennyorszag-dokumentumfilm-bidf/

    https://24.hu/kultura/2021/02/12/elfojtott-hangok-dokumentumfilm-colonia-dignidad-bidf/

    Mindenkinek jó szórakozást a filmekhez és természetesen a könyvhöz! 🙂

  • Nem vagyok túl otthonos az európán kívüli politikai pártok és személyiségek jellemében és céljaiban. Nekem egyelőre annyi pontosan elég, hogy Biden-nek nincs megnövesztve és aranyszőkére festve a haja (parókája?). A többit majd meglátjuk.

  • „[Obama és Biden] őszintén hitték: az amerikai nép már nagyon vágyik arra, hogy politikai egység legyen az országban”

    Hitnek elmegy, de nem a valóság, ma sem. És ezt nemcsak a Capitolium elfoglalása mutatja, vagy George Floyd halála. Hanem az utóbbit követő zavargások és fosztogatások is sokkal mélyebb gyökerű, és hosszú múltba visszanyúló, rendszerszintű anomáliákat sejtetnek. Ebben ludas az 1865-ös Alkotmány 13. módosításának olyan megfogalmazása, ami szerint (ugyan) törvényen kívül helyezi a rabszolgaságot és minden egyéb, nem önként vállalt szolgasági viszonyt, kivéve az olyan eseteket, amikor ez törvényesen kiszabott büntetés része.(!) Vagyis piszlicsáré vétkekért lehetett közmunkára kötelezni, aki közmunkások természetesen nem fehér emberek voltak. Mára börtönipar alakult ki, százezreknek munkát adva az őrszemélyzeten kívül (telefon és tévé társaságok, élelmiszer beszállítók, börtönruházat készítők stb).

    Illetve, a demokrata és a republikánus párt is azt szeretné, ha a saját politikájuk lenne az egyedüli, ami jelentené az államok közti politikai egységet.

  • Almási Alma
    2021 február 14
    4:58 de.

    Álmaink Almája

    nem hajazunk, a két haj között kizárólag göndörödési együtthatói különbség extrapolálható egyébként mind a kettő hajas

  • D.BERNSYEIN;

    Az „Arab Tavasz” Obama politikia eredmenye volt, Mubarik-ot a ‘busz-ala-dobta’, amivel a Muslim Brotherhood jutott hatalomta Egyptomban.

    Biden nem „epit” semmit Ukrajnaban.
    Al-elnok korban a Poroshenlo kormanyat nyomta az Ukran allam-ugyesz kivizsgalasat megakadalyozni a Burisma Ukran erengia ceg-et kivizsgalasan.

    Burisma $3.1 milliot fizettett fianak Hunter-nak mint a Burisma igazgato-bizotsag tagja.

    Azt Trum-Guliani probaltak kivizsgalni, amiert Trump elosszor lett „Impeached” (elnoksegebol eltavolitas).

    Csak kattintsa „Burisma”, vagy „Hunter Biden” beveket.

    Na, a foszerkeszto ezt is torli majd, mint minden tyagadhatatlan valo tenyek emliteset!!!!!!

  • HAZAI LAMPA;

    Biden elso felesege es kisleanya auto-balesetben haltak meg, az valoban tragedia, es fia Bea, agy-rak aldozat volt, az is tragediak, de nem egyeni sikertelensege Joe Biden-nek.

  • SzandiMandi
    2021 február 13
    6:18 du.

    mióta cancel culture

    (aki nem ismerné, magyarul: aki a centrális erővel nem egyezik akár csak sérójának árnyalataiban azt mindenhonnan törlik, az életből is)

    van, azóta a gitárosok sem érdekelnek, mert -szerintem- a gitár az csak zajkeltésre alkalmas munkaeszköz és én már nem szeretek dolgozni, inkább lustálkodva röhögcsélek az erőlködésen.

  • kedves Cenz Ura

    most már látom (megint) Cassandra sorsa ismétlődik végtelen sorozatban, én meg tanulékony maradtam dehát Sibylla szavai akkor is hajszál pontosak, hogy Álmaink Almája kimerítő jellemzését citáljam; és még ha ki is gúnyolja jóslatával annak tárgyát, all the best

  • WARRIOR:
    Maga ketsegtelenul part-elnok volt, korlatlanul vadolhat barmit, de arra valaszolni tilos !

    De vajon mit velt „..az allamok kozotti egyseget” kijelentesevel???

    A US tagaorszagai NEM ingatlan hodito celu erdekek, mint Europai nemzetei voltak mindeg!

  • SchumackerLady

    Almási
    Alma 4:58

    ))))))))))))))))))))))) 😀 (((((((((((((((((((((((((

    Kezdesz a régi Énedre hasonlítani. Kösz’!

  • Bendeguz79
    2021 február 14
    3:27 du.

    grizi miért kell neked folyamatosan és aljasul hazudnod? 1492; 1776 2001 Patriot act

  • RODEO
    Az beszel akinek a haza eg!!!!

  • Bendeguz79
    2021 február 14
    9:07 de.

    grizi nocsak nocsak átírod a történelmet?
    Burisma corruption lett volna a téma „Nagy Ember” 10%-ot kért mindenből amit Hunter mint igazgatósági tag és részvénytulajdonos (ez is törvénytelen) követelt „a” szerződés aláírásához; nuland már felépítette a cooky várát a Maidan on csak folytatni kell és minden egyebet is és leve vala látád ha van szömöd hozzá

  • RODEO;
    Ketsegtelenul a negativism maniaval szenvedsz!!!!

    A te szavaid alapjan soraid csak „hazugsag”-oknak velheto!!!!

    Hunter Biden NEM kovetelt semmit senkitol, legalabb is amint az kozismert lenne.

    Az Ukran Burisma energia ceg vezeto-bizotsgi tagjanak nevezte ki, amiert 3.1 millio dollar fiztest kapott ket es fel even at.

    Hogy vajon miert nevezte ki a Burisma-ceg abba az allasba, az minden olvaso korlatlanul feltetelezheti.
    De semmi nem volt torveny-ellenes abban!!!!

    Vajon mind a valotlan es felrevezeto allitasaidat a cenzor miert nem cenzurazna????

  • Bendeguz79
    2021 február 17
    12:27 du.

    grizi, nem baj, ha -szerinted- a korrupció törvényes akkor nincs miről beszélnünk

  • Bendeguz79
    2021 február 17
    12:27 du.

    grizi még valami ami a kies usa ban folyik pandemonium címén arra a magyar büntető törvénykönyvnek van egy passzusa, úgy nevezzük, hogy:

    KURUZSLÁS

    és az „eredményen” nagyon jól látható is

    másik apróka kérdés bár valószínű ez a cikk is becsukódik mint a nefelejcs: mi a bánatos kakadú tollait keres Hunter Bidén a Burisma ban? csak nem egy kis Victoria Nyúl and (harci nyulam-bulam) cookie korrupciós erőszakos eltulajdonlás?