A kanadai közszolgálati média is ír a Klubrádió elleni támadásról
Ismét és – immár sokadszor – lecsapott a magyar pártállam a még szabad és független médiára és ezúttal a CBC is felfigyelt. Don Murray írt egy részletes elemzést a CBC honlapján a magyar és lengyel autoriter rendszerek sajtó-elleni támadásairól, miután ma hallgat el szokásos FM frekvenciáján a budapesti Klubrádió. Holnaptól már csak online folytatja az egyetlen ellenzéki talk radió közszolgálati munkáját, mivel oda még nem ér el a Fidesz hosszú kardja. Murray Orbán Viktor és Jaroslaw Kaczynski médiaellenes támadásait a „lassú szorításnak” nevezte. Az évek folyamán mindkét országban kiszorították a független és szabad médiát. Magyar viszonylatben Murray nem csak a Klubrádióról ír, hanem az Index esetére is kitért. A magyar stratégia eddig az volt, hogy Fidesz közeli érdekek felvárásolták a különböző kiadókat, amiután vagy megszüntették az adott orgánumot, vagy kiherélték azokat. Az Index az utóbbi eset — Murray szerint a Fidesz „megszelidítette” az Indexet. Amire nem tért kért a kanadai újságíró az a Népszabadság korábbi és különösen botrányos kivégzése. A Klubrádió esete vadabb — itt pártállam hű bíróságán keresztül hallgatatta el a rádiót szokásos frekvenciáján.
Don Murray megemlíti az Európai Unió teljes kudarcot Magyaroszággal és Lengyelországgal szemben. Az EU lényegében semmiben sem tudta megfékezni a demokrácia lerombolását a két tagállamban és az évek folyamán késve, erőtlenül szólalt fel — aztán anyagi szubvenviókkal még is erősítette az állampártot és az önkényt a két országban.
Egyetlen reményteli jelre mutat rá Murray Magyarország esetében. Mint ahogy olvasóink tudják, az egyesült ellenzék immár hónapok óta vagy fej-fej mellett van a Fidesszel, vagy már megelőzte az állampártot. A Republikon januári adatai szerint, a közös ellenzék 35 százalékon áll, a rezsim pártjai pedig 30 százalékon. A lakosság 33 százaléka bizonytalan. 2022 tavaszán kerül sor parlamenti választásokra Magyarországon.
A távoli Kanadából szolidarítással gondolunk a Klubrádió dolgozóira.
5:15 du.
A klubrádiót nevetséges okokkal marasztalták el, és hátrányos megkülönböztetéssel, mert az Inforádió esetében egy hasonló mulasztás után a testület meghosszabbította az adó szerződését. Így megy ez Magyarisztánban, ha a hatalomnak nem tetsző dolgot kell eltüntetni – „majd jogilag megtámadjuk, és a médiatanáccsal meg a bírósággal így elvégeztetjük a piszkosat”. Orbán meg mossa a kezét most is. Hiszen csak a jog szerint jártak el… Hát persze.
Az utolsó bejegyzéshez: A bizonytalanokat kell megfogni, ők fogják eldönteni a szavazást jövőre, amely a szegényebb és tudatlan (tanulatlan) réteget fedi le jórészt. Megfogni ezt a réteget egy zsák krumplival, két kiló száraztésztával már kipróbált és jól bevált módszer a kormánypárt részéről, hogy „meggyőzzék” őket hová is tegyék az X-et.
Nem lesz itt semmi újdonság. Amúgy sem kormányt kéne váltani, hanem a teljes NER rendszerét úgy ahogy van. A tolvajoknak pedig harminc évet a harminc évért.
5:30 du.
Chris,
ÍroD volt: ” Mint ahogy olvasóink tudják, az egyesült ellenzék immár hónapok óta vagy fej-fej mellett van a Fidesszel, vagy már megelőzte az állampártot. ”
De, azért gondolom tudod, sejted, hogy ez így erős korlátokkal igaz egy választáson. Amikor is nem feltétlenül adódnak össze a számok.
Ezért lenne, lett volna baromi fontos egy közös, mindenki által képviselt, illetve képviselhető közös program, aminek „arca” is van. Akár egy választási párt keretein belül. S ami nincs (Margitnál sincs, csak nyöszög, hogy az Andrew_s félék buktatják meg az ellenzéket– pedig nem).
A 2 Jobbik+2 DK szavazó egyáltalán nem biztos, hogy 4 szavazat a Momentumra adott esetben. Könnyen lehet, hogy 0 valós szavazat, mert ha a kínálat nem tetszik, lehet, hogy a fenti négyen otthon maradnak.
5:42 du.
Ami a Klub-rádiót illeti:
Az egyik dolog, hogy a kormánynak nyilvánvalóan tüske a körmük alatt, és igyekeznek eltaposni;
A másik, hogy bármilyen értelmetlen az Artisjus-lista, bármilyen ostobaság abba belekapaszkodni, ha valaki tudja, hogy fogást keresnek rajta, és politikai fogást, az nem hagyja magasan a labdát a jogszerűség látszatának biztosíthatóságára. De Arató túl nárcisztikus, és túl agresszív ahhoz, hogy ezt a kommunikációt ne szúrta volna el.
Illetve, ha minden adomány dacára egy sugárzásos adó fenntarthatatlan, akkor tulajdonképpen jól játszott. Mert sikerült tervszerűen bezáratni mással. Nem vezettem rádiót, nem tudom. De arató korántsem egy olyan gáncstalan lovag, akiből ezt ne nézném ki.
Mondom ezt úgy, hogy sokat hallgatom a Klub-rádiót. Ha nem is mindent. Mert pl. a drágaBolgárúr műsoráról folyton az Isaura szemműtétére gyűjtők jutnak eszembe.
6:13 du.
Hát lekussoltatták éjfélkor !
Még jó hogy jön a NET-en.
De majd arra is katalálnak valamit „okosban” .
Nem féltem én Főncit és brigádját.
8:21 du.
Remélem mostmár rövid úton kipaterolják Köves Slómót akit Ajómiurunk „stábja” próbált ránk erőltetni a Klubrádión keresztül és a többi ingyenélő hazudozót is.
1:37 de.
a Nagy Duci Focista alapelve: „halott csatár nem lő gólt” a Pancsoló Arénában is alkalmazott trükk, úgy néz ki „bejön”; még Jürgen Klopp-ot kellene megkérdezni mégegyszer, mert már megkérdezték és el is mondta Atkinson játékvezetőről szóló nem teljesen hűvös szavait, most a pancsoldában lehet hőzöngeni de ez a meccs is „elment” azaz lefújták!
2:27 de.
Andrew
5:30
A lényeg mégis az állami eszközök immár teljhatalmat biztosító birtoklásában, illetve ezek erejében rejlik.
Az egyesült ellenzék kiteheti a belét is, ha nincs pénze és nincs egyetlen hatalmi eszköz a kezében.
A bíróság – most már az se – csupán ultima ratio.
4:20 de.
Nem hitted, hogy lesz rosszabb is. Maradtál. Nem akartál menni, aztán vittek. Vitték apádat és anyádat is. Ők hamar az égbe szálltak, te visszajöttél. Hallgattál, nem beszéltél. A fiad és a lányod most nem érti, ma hogyan történhetett. De előttük legalább nyitva az út. Még nyitva:
http://www.youtube.com/watch?v=SxVLpdQ2Yvk
5:02 de.
Koves Slomorol a megjeelenesekor evekkel ezelott lehetett tudni, h o1g a gazdaja, csak a zsido-egyseget szetverni epitettek fel, ahogy a demokratikus oldalt is ….
Semmit sem jelent, h ma, v a valasztasok elott o1g hogy all, mert a valasztasi csalasokkal mindig magat hozza ki gyoztesnek. Ha maskent nem, megint leallitja a szavazatszamlalast es ujrainditva mar 2/3-os nyeresre all!
Csak arra kell figyeljen, hogy nehogy 103%‐os szavazattal győzzön! Bar azt a kis bakit is lenyomja az akadekoskodók torkán….
6:04 de.
Miután Andrews megszólított, kénytelen vagyok sokadszor „elnyöszögni”.(Még élőszóban sem stílusom az ordítozás, pláne írásban.) Az ellenzék pártjainak VANNAK programjaik. De hiába keresné bárki a tv-1-en,2-n, Dunán, vagy a Kossuth adón. (És most már a Klubrádióban is.)Kell egy kis fáradozás a megtaláláshoz, nemcsak beszélni valótlanságokat a vakvilágba.Közös program természetesen még nincs, hiszen a közös megmérettetés szándéka is nemrég lett elfogadott. A regnáló kormánnyal szembenállók ugyanis nem egyformák.Persze lehetne választani a Fidesz által bejárt utat: kinyírni a koalíciós pártokat, ahogy a Fidesz tette a kisgazdákkal, kereszténydemokratákkal. (Pont úgy, ahogy anno a Magyar Dolgozók Pártja tette a szocdemekkel, kisgazdákkal.)
Miután az ellenzék pártjai nem egyformák, a közös programban azokat az alapokat kell megfogalmazni, amelyek a választási együttműködést lehetővé teszik. Ehhez vitákban kiérlelt megállapodás kell, a vitákhoz meg idő. Mennyivel látványosabb, hatásosabb össze-vissza hadoválni, amúgy Boda-módra! Mert lényegében nincs különbség a Boda-,meg az Andrews-féle hőbörgés között. Mindkettő rombolja a társadalmi együttműködést, rendkívül káros egész közösségünkre.
7:20 de.
Andrew_s
2021 február 14
5:42 du.
hehehhee…”Drágabolgárú”….heheheee
Arató András úgy került az „ellenzékiségbe” ill. az ellenzék táborába mint Poncius Pilátus a Krédóba
8:48 de.
˙
„…a . r e z s i m . p á r t j a i …” kifejezés – nyilván nem a szerzőtől származik – ami így, birtokos többesben azt hivatott demonstrálni, elhitetni, hogy ez nem ám valami egypártrendszer magja, hanem két”demokratikus” párt őszinte összefogásával létrejött egyetlen kormánykoalíció.
Pedig dehogyis van itt szó két pártról. Őszinteségről meg mégúgy se, hiszen ugyanannak a bűnbandának – lásd: A maffiállam anatómiája c. tanulmánykötet Magyar Bálinttól – ha finomabb akarnék lenni, klikknek a tetszőleges, ill. névleg kettéválasztott klánszövetsége ez, melyek egyetlen ország teljes kifosztására szövetkeztek, és amely fogadalmukat, azaz véd és dacszövetségüket csakis egymás meggazdagodására, már 1998-tól folyamatosan gyakorolják.
Ez akkor is így van, ha eme igyekezetükben, eddig legalább is Merkel-nagyi az EU-s polgárok adópénzeiből már száz és százmilliárdokat csúsztatott előbb Simicska Lajos, majd Mészáros Lőrinc – mindkettő alias Orbán Viktor – méltóságos magánzsebeibe, de nem az ország üdvére…
10:50 de.
talalom
2021 február 15
6:04 de.
„Az ellenzék pártjainak VANNAK programjaik. ”
Úgy van. Örülök, hogy Te is így látod.
Nos! Egy évvel a választások előtt, gyakorlatilag korlátos kampánylehetőségekkel, és idővel ez nagyon vékony.
Tehát továbbra is van egy hatfejű ellenzék, akikből legalább hárman nem Orbánt, hanem egymást, de leginkább Gyurcsányt akarják leváltani.
Viszont nincs olyan közös program, amit közösen tudnának képviselni, ami mögé bárki oda tudná a saját híveit szólítani, mert olyan kompromisszum, ami mind a hat résztvevő által vállalható és nem kíván elvtelen feladást senkitől.
Nem. Továbbra sem azt várom az ellenzéktől, hogy egyformák legyenek. De ha tőlem az ellenzék azt várja, hogy egy adott esetben a neofasiszta jobbikra (nekem csak kisbetűt érnek), a hazugságra gründolt Momentumra, a botkizmusban kibicsaklott MSZP-re, vagy bárki másra szavazzak, akkor az qva kevés, ha leüvöltik a hajam azzal, hogy muszáj, mert különben Orbán marad. Akkor tiszteljenek meg azzal, de nem csak engem, hanem még további legalább 3 milla embert, hogy közösen képviselhető, tematikájában névhez, archoz köthető programmal állnak elő. Ez nem hőbörgés kérdése, hanem pragmatikus megközelítés. Ha akartok valami, nyújtsatok valamit. Ilyen baromi egyszerű.
Közös programmal, közösen. Nem hat fejjel, hatfélével, hanem eggyel, ami mindenkivel szemben vállalható. Na ez az, ami hiányzott 2013-ban Teddy tanyáján, négy évre rá, amikor még a választások előestéjén is Gyurcsányt akarták leváltani páran (pl. LMP, Jobbik), és jelenleg is.
Erről nem Boda tehet, nem az Andrew_s félék tehetnek, de még csak Te sem. Te persze fújhatod, hogy mekkora nagy viták és ehhez mennyi idő kell. Idő meg nincs. Ez is ilyen baromi egyszerű. Tudod: naptár, napóra, ilyesmi. Lehet pömpölögni olyanokon, hogy „Miután az ellenzék pártjai nem egyformák, a közös programban azokat az alapokat kell megfogalmazni, amelyek a választási együttműködést lehetővé teszik. ”
De ez baromság.
Azt a minimum-kompromisszumot kell megfogalmazni, ami mindenki által közösen vállalható. Ha nincs ilyen, akkor felszedhetik az alapjaikat és kiállíthatják. Ha van, akkor egy kocsmai beszélgetésen is strigulázható. Ha valami, akkor az összes többi egy nagy hab-latyak.
10:53 de.
Vögelein
2021 február 15
2:27 de.
Ezért is fáj, hogy az ellenzék valójában nem ellenzék. Mert minden elrontott lépés a körúti akasztásokhoz visz csak közelebb,
11:09 de.
A hatosagi bizotsag megtagadta a „Klubradio-nak a hasznalt hullamjhosszat.
A magyar mediakbol lehetelen informalodni a tenyeken.
Csupan annyi kiveheto, hogy „ellenzeki” radi-ado volt, allitolag.
De mi formaban, lenyegben „ellenzeki” ill. ellenzeke minek????
Mind a KMH hozzaszolloi a nemzetkozi szocializmus totalitarian uralmanak az erdekeit hirdetik es valjak hozzaszollasaikkal.
Talan Boda Marcsi az egyedulli aki allaspontjat lehetetlem velni soraibol, csupan anyit, hogy boldogan megelegedett a jelen Magyarorszagi allamhatalom es a part mukodesenek eredemnyeivel.
De mind azok akik az „ellenkezo” remnyeiket hangoztatjak, annak reg lerogzitett elvei es gyakorlasai soha, sehol, semmi korulmenyek alatt nem engedte a lakosssag egyeni jogait, kozotte a szollas ,kifejezes, sajto, stb. korlatozhatatlansagat.
Csupan a totalitarian allamhatalom es a part egyedulli lehetoseget fentartani.
Az Orbanok es tarsai azon eszmeben nevelten kovetik azt husegesen.
S ma, Orban az allamhatalom es a Fidesz a part.
Kovetik husegsen amit fejukbe vert az akkori hatalom.
Higy a feneben lennenek kepesek valami teljesen mas, es ottan soha nem ismert es mindeg vosszautasitott emberi lehetosegeket gyakorolni?????
Valojaban gyakorlja a rezsim amit a KMH hozzaszolloi huen kovetnek. Az allmahatalom es a part egyedi uralmat.
Elkepzeleseik es remenyeik valoban lehetetlen, mert nem letezheto a totalitarianizmusuk es mindenki korlatozhatalan jogaik biztositasa is egyben !!!!!!
11:39 de.
A Klubrádió is úgy járt, mint a nagyhangú kötözködő vendég a kocsmában: Megpofozták és kidobták az utcára.
Mindazon által a sajnálom a Klubrádiót, mert a demokratikusan alacsony vérnyomásomat kiválóan stimulálta eddig.
3:48 du.
Idézet „””…Don Murray megemlíti…”””. Akárki ez a Don Biztos hogy nem akarja látni,hogy ejrópában két ideológia „”” harcol „”” egymással : Az egyik a nyugatejrópában kialakult balos gondolkodásmód,ez egy kicsit olyan , mintha „”” nyugatejrópai „”” szocializmust akarnának a keletejrópaiakra rákényszeríteni! Ér dekes , hogyan alakult ki nyugaton a szocialista gondolkodás és teljesen teret hódított! és csak ezt az egy gondolkodásmódot hajlandó elfogadni a többit nem azt ki akarja írtani.Nem akarnak nemzeteket , mert azok védik önmagukat ,egy katyvaszt akar ejrópában , mert az ebben lévő ” tömeg ” irányítható , azt csinálnak amit fentről akarnak ! Ejrópában általában azok kiabálnak Magyarországra,Lengyelországra akik nem nemzetben gondolkodnak hanem katyvaszban!
Idézet : „””A Kádár-rendszer – az 1956-os forradalom miatt – tartott a nemzeti érzelmek erejétől, ezért harcolt a nemzeti gondolkodás ellen.”””….
Ez a megállapítás egyezik azzal amit ma a nyugatejrópaiak követnek,.Létezik,hogy a kádár rendszer gondolatainak átmentésére szerveződnek ??? —- Jajajaj!! akkor vigyázni kell.Nagy segitséget kapnak az ámerikai baloldaltól : demokrata,( demokratikus koalició ), egy és ugyanaz ???a gondolkodásmód.Valamint a nagyvállatoktól( akiknek olyan emberek kellenek akik csak dolgoznak , mint a birka akarom mondani mint a tehén : mint a marha).
Sajtó : „”””…. Mivel a hatalom szorosan felügyelte a megjelenő újságokat és könyveket, a magyar társadalom sok kérdésről egyáltalán nem tudott tájékozódni. A hetvenes évek végétől ‒ egyelőre még csak szűk olvasói körben ‒ terjedt az úgynevezett szamizdatirodalom.”””… Ez az idézet a kádár rendszerről szól : ott nem volt ellenzéki rádió , sajtó ::: tehát ott meg lehetett tenni, mert azt a baloldal csinálta.Itt nincs ez , nagyon sok ellenzéki ujság van,internetes oldalak– face… nak nevezett valami tele van gyuriferiékkel , kormány személyeinek lejárató képeivel , a hozzá kapcsolódott irományokkal.
Két ideológia küzd egymással.Nagyon sokan akik a múltból gondolkodnak , ezek gyerekei küzdenek a nemzetben gondolkodókkal .
Na ezek akarják megölni a magyar és lengyel nemzetben gondolkodókat.Már csak az hiányzik,hogy elénekeljék : Ez a harc lesz a végső …!!! Bár gyuriferiék el szokták énekelni összejöveteleiken.Nem szeretném ujra megtanulni.
Még a végén egy szintre kerülnek Kinával , mert azok is nagyon baloldaliak!
De a baloldal és a jobboldal megfér egymással ! Lásd az : „”””… az egyesült ellenzék”””… -t ( idézet volt ) dk,msz-m-p,lmp,.. egyik oldalt —- jobbik a másik oldalt!!! El kell olvasni mi szerepel a jobbik alapító iratában , ki ellen szerveződött!—- most azokkal állnak össze !!! , nem számit — a lényeg hogy a hatalmat megszerezzék — majd akkor kiszoritják őket.A baloldal összeállt a váltás után az szdsz-szel— no ugye itt is az szdsz az mszmp ellen harcolt— és lám -lám összeálltak kormányozni.Tehát a baloldalnak nem számit kivel( két különféle irányból ellenfelekkel : szdsz,jobbik ) áll össze csak hatalomba kerüljenek.
Miért akarják a nemzeteket megfojtani??? üdvözletével
4:52 de.
Geyza!
…És ezt pont most ?! A Klubrádió alattomos, hatalmi gombostűhegyre döfésekor kell neked is a tollhegyedre tűznöd ?
Állati bátor vagy, mondhatom. Még ha igazad is lenne, ebben a helyzetben ez nem egy nemes lovag jellemére valló lépés, viszont annál inkább a sötét lóéra…
Persze, ha csak a te a magad qvára magasszintű jólértesültségét, ill. a jóltájékozottságodat akartad éppen ezzel a, ha akarom elhiszem, ha nem akarom nem, kellemetlenkedéseddel fitogtatni, am’mingyá’ más…
És még egy megjegyzés:
A szólásmondás helyesen: „…mint Pilátus a krédóba” – vagyis Poncius nélkül, te kedves jólértesült… 🙁
4:54 de.
Kieg’
Fenti 4:52-es kommentem Geyza 7:20-as gyorsára reagál…
4:57 de.
Andrew_s
2021 február 14
5:42 du.
„Mondom ezt úgy, hogy sokat hallgatom a Klub-rádiót. Ha nem is mindent. Mert pl. a drágaBolgárúr műsoráról folyton az Isaura szemműtétére gyűjtők jutnak eszembe.”
————————-
Én nem hallgattam szinte sosem a Klub – rádiót, így személyes tapasztalataim nincsenek, de írásodból arra következtetek, hogy a K.r.-nak Bolgár úr műsora csak egyik blokkja, és nem az képezte önmagában a Klub-rádiót!
Semmiféle ellenérzésem nincs az adóval szemben, tehát nem azért nem hallgattam, de valahogy így alakult – a lakásban másféle hírforrások működnek hajnaltól késő éjszakáig, a kocsiban pedig ha néha odakapcsoltam, nem kötött le a szöveg – általában egyik adón sem – ott többnyire zenét hallgatok. Környezetemből viszont többen – pl a húgom, nővérem és a barátnőm is nagy Klubrádió hallgató volt, gyakran hivatkoztak is rá, mikor mit hallottak, meg is vitattuk, de – hozzáteszem egyikük sem a „drágabolgárúr” c. Isaura szemműtétére gyűjtők szintjét képviselte, ill. képviseli!
Egy betelefonálós műsorban nyilvánvalóan mindenféle emberek előfordulnak, ki ilyen ki olyan – akárcsak az ATV fórumán ( műsorívez: Somos András) vagy mindjárt a fb-on, ott is vannak primitív szintű telefonálók /irogatók akiktől megőrülsz, és vannak egészen normálisan érvelő, higgadt, értelmes hozzászólók akiket viszont élvezet hallgatni ebben a csökevényes, elvadult világban, és mind mondja a magáét, azt ami őt foglalkoztatja, és persze mindenki a saját szintjén. De kár az ez irányú következtetésekből „drágabolgárurazni” és általánosan Isaura szintjére lenyomni az ott előfordulókat, mert aligha van így – csak az utóbbira jobban emlékszünk, azt sokkal inkább megjegyezzük, mert azzal már lehet példálózni!
Bolgár György szerintem egy színvonalas, jó újságíró /műsorvezető, még emlékszem rá a pár évvel ezelőtt hétfő esténként futó Újságíró klub c. műsorából ahol Mészáros Tamással és Avar Jánossal vitattak meg dolgokat normális, értékelhető szinten, sajnálom is, hogy megszűnt.
A „drágabolgárúr” pusztán egy szerencsétlen ragadványnév, és ha bárki hallja a nevét, rögtön erre asszociál!
Ettől függetlenül a frekvencia elvételét a hatalom részéről, nagyon piti és otromba dolognak találom.
5:38 de.
Andrew_s’
5:42
Geza7:20
Szerinted a Fórum Romanumon csupa lovag és patricius múlatta a napot, hogy hozzá szólhasson ?
Mint a birodalom pénzügyi és üzleti központja, ott is kereskedtek és jó, ha inkább zsibvásárhoz volt hasonlítható az a nemes gyülekezet, nem úgy mint a Klub Megbeszéljük fóruma. Persze az ilyen . f a n y a l g ó . nobilisek és a Geyzaféle sz’nobilisek vitték már ott is a primet de nem a saját oldaluk ellen, míg a végső szó mégiscsak a „cserépszavazó” plebszet illette, akik valóban már akkor is Isaura szemevilágáért aggódtak…
Summa summarum, nem itt, a KMH-n kéne a biliiteket kiborogatnotok egy megkötözött oroszlánra. Ti is telefonálhattok és ott legyetek hűde bátrak. Bolgár Úr mindenkit meghallgat. Ez a fórum. Orbán, a Führer jóvoltából mostmár sajnos csak online …
6:13 de.
Jichak 5|38 !
Bolgár Úr mindenkit meghallgat, és általában meg is válaszol!!!
De van déli „Ez itt a Fórum” is.
Ide borítsátok…1 3878452 …1 3878453 SMS +36303030953
7:07 de.
GÉZA
Az hogy ki „hogyan kerül az ellenzékiségbe”, azt az dönti el, hogy mit tesz a regnáló tolvaj maffia hatalma ellen. Te pl.mit teszel ellene ??! Hol viszed a bőröd a vásárra ?
Jaj tényleg! Te gyakran csúfolod a kínaiakat. Bátor tett, nem mondom. Csak mi ebben a kockázat?
Arató András az általa vezetett KLUBRÁDIÓ révén nap mint nap rengeteget tett és tesz ebben a harcban(!!!). Mert ez harc abban az országban, ahol már nincs több ilyen fórum. Ezért őt rádióstul a Fid SS már évek óta legszívesebben belefojtaná egy kanál vízbe is. Eddig csak a sajtószabadság látszata érdekében nem nyomta teljesen a felszín alá, hogy úgy nézzen ki…
Most a 22-es választások előszobájában viszont Orbánnak már nem maradt más eszköze, mint a hatalmi erő, a Fid-SS-esekkel színültig alaposan feltöltött úgynevezett Médiatanács, melynek vasöklét egy, a Fid SS úgynevezett 2/3-a által meghozott törvény adja, ill. legitimizálja, melynek e szándékosan hajánál előrángatott nevetséges döntését a konformista Fővárosi Törvényszék már nem merte megűberelni… Végülis nekik mégiscsak az über alles Vezér a munkaadójuk, mégcsak nem is Kváder János, vagy az Országháza. Így aztán ezzel az orbáni jogállamiság is egy óriási öngólt kapott a mostmár lukas balficakba. Csalás csalás hátán !
Ezek a problémák, és nem Arató egyéni hibái. Inkább örülj, hogy így, sajnos mostmár csak az online felszín alól is, de még mindig a mi nótánkat húzza. És mondd ezt meg Endrjúnak is…
7:14 de.
Nem tudok véleményt mondani egy olyan rádió megszűnéséről, aminek egy adásából se hallottam egy percet se.
Amúgy rádiót nagyon ritkán hallgatok. Ami az ellenzéki médiumokat illeti: nagyon kevés szerző vagy alkotás van, amelyik lelki-szellemi táplálékot nyújtana a híveknek. Válságban van a baloldali és liberális politizálás, nincs igazi mondanivalója.
Mielőtt talalom felháborodna: a fasisztázás, nácizás, komcsizás önmagában nem mondanivaló. Nem értik, hogy a választók miért szavaznának szívesebben még akár egy náci-fasiszta vagy esetleg kommunista pártra is, mint rájuk.
7:18 de.
O1G 666
15.5:02
))) 😀 😀 😀 😀 😀 (((
7:21 de.
Talalom/Margit
6:04
IGAZAD VAN !
8:06 de.
T.Chris !
– Már a múlt héten közzétette honlapján a médiahatóság a Budapest 95,3 MHz körzeti vételkörzetű frekvencia véglegesített pályázati felhívását közösségi jelleggel.
– Az ajánlatokat március 9-én lehet majd benyújtani. (Így, a pályázati dokumentáció már elérhető a weboldalán.)
Ez az a frekvencia, amelyet évekkel korábban a Klubrádió használt, majd azt követően, hogy a Klubrádió a 92,9 MHz-et kezdte el használni, üresen, kihasználatlanul állt.
– Arról egyelőre nincs hír, hogy a Klubrádió elindul-e majd a 95,3 MHz-es frekvenciapályázaton is. (A 92,9-es frekvenciapályázatra vonatkozó eljárását az NMHH szünetelteti jelenleg, mivel az arra ugyancsak pályázó, kormányközeli LBK Médiaszolgáltató 2020 Kft. fellebbezett a pályázati eljárás során a kizárása kapcsán.)
– Minden esetre, nagyon nagy a hallgatottsága online!
– A médiafelhajtásnak, csekély hozadéka lehet, még akkor is ha Biden elnök odacsap az asztalra….
10:13 de.
slapaj
2021 február 16
8:06 de.
„Ms Trunmp simán behúzza Trumpnak a szavazatok többségét”
Te idióta 😀 😀 😀
heheheheeeeheh „BEHÚZZA”..Hööhöhöö..a Ms Trump..te idióta
10:14 de.
hazai lámpa
2021 február 16
7:14 de.
Akkó tégy a fejedre egy pelenkát a száj-diaréd megfékezésére.
Vagy a kéybordodra.
Mindegy.
10:19 de.
Dubois
2021 február 16
7:07 de.
Hát kérlekalássan én már csak egyet tudok:
Megírom a véleményemet a helyzetről.
Jártam tüntetésekre is, fotóm is van róla,
az elhíresült majdnem 100 000 .-es Gyurcsány melletti tüncikézésről a Népszavában megjelent egy jó kis kép.
A tömeg irdatlan volt az Örökmécsesnél.
Aztán mikor a Gyurcsány Feri békésen haza küldte a jó embereket (és még utána vagy két alkalommal) akkó aszontam menjen ki tüntetgetni az akinek két annyja van.
10:29 de.
SchumackerLady
2021 február 16
4:52 de.
Figyi picinyem:
Én fáradságot nem kímélve -jó pár évvekkel ezelőtt-
összetrombitáltam egy kis műszaki csapatot hogy létrehozzunk egy gazdasági műszaki projektet arra
hogy a Klubrádiót satellitról lehessen fogni bárhol Európában, filléres berendezésel.
Aztán kihallgatást kértem vagy háromszor a Gyurcsányferitól. Nem is reagáltak rá, nem hívtak vissza.
Aztán mikor volt az emlékezetes „éhségsztrájkja” akkor este oda motoroztam és elmondtam neki az egész ötletet.
Arra kért részletezzem az egészet a jelen lévő müűszaki
kérdésekben járatos párttársának. Részleteztem.
Természetsen nem hívtak vissza, nem történt semmi.
Szaal mindenki aki genyónak tart engemet e kérdésben, kinyalhatttttya 😀 😀 😀
10:32 de.
Ja és nálam napról napra romlik a Klubrádió Internetes vételi lehetősége.
Gondolom az izmos NER kamerádok a szokásos módon túlterhelik a szervert, ahogyan az megszoktuk az ilyen baromarcúak részéről.
10:37 de.
SchumackerLady
2021 február 16
4:52 de.
Még annyit nagyokoskám:
Fennti elgondolásommal el motoroztam magához
a Klubrádióhoz is. Valami nővel beszéltem, aki azt mondta
roppan érdekes, továbbítja az illetékeseknek.
Azóta is továbbítja…
(Állítólag a Kuncze titkárnője volt a hölgy)
11:38 de.
ferenct
2021 február 15
11:39 de.
A Klubrádió nem a -többnyire jogos, de uszítással és burkolt magyargyűlölettel átitatott- „kötözködései” általt rugatta ki önmagát, hanem azzal hogy, vagy 6 darab minden frekvenciára kötelező előírást -szerintem szándékosan – nem tartott be! 😀 Azonban ne nagyon kezdjünl el gyűjteni nekik, mert szerintem van bőven annyi -független NGO-któl suba alatt csurgatott- dugipénzük hogy, kaviáron éhező önjelölt mártírok lehessenek! 😀
12:00 du.
Bendeguz79
2021 február 15
11:09 de.
Hiába vagy mindenféle újvilági elfogulatlan magyarországró szóló hírekkel ellátva, nyugodj bele hogy, kurvára nem vagy képben! (Remélem 5 éves KMH beli magyar nyelv gyakorlásod eredményeként megérted mit jelent képbem lenni! 😀 )
12:36 du.
Feltennék egy ravasz költői kérdést az itt késhegyre vitázó mindentudó Nagyérdeműnek:
Ha a KMH nemzetközi értelmiségi -a magyar átlagnál szerintem is- magasabb intelligenciájú fórumozói nem tudnak közös nevezőre jutni a demokratikus és liberális kormányzás mikéntjéről, akkor miért követelnek csodát a politikai számításból már 31 éve keményen egymásnak ugrasztott és többszörösen átvert szkeptikusoktól?! 😀
2:16 du.
ferenct
2021 február 15
11:39 de.
A Klubrádió és a „nagy hang” ??!
Végy elő egy értelmezőszótárt.
Bár rajtad már az sem segít.
Annyira magadévá tetted az ” újbeszél nyelv* „-et.
*Újbeszél nyelv :
A mai magyar állami nyelvhsználat.
Ha nagyon egyszerűsíteni akarjuk a definícióját,
akkor símán mindennek az ellenkezőjét kell érteni,
amit mondtak vele.
4:48 du.
Ha már a Biden is a Bolgár úron szomorkodik, akkor már tényleg nagy baj lehet. ODAÁT…. -g-
3:04 de.
Geyza:
„*Újbeszél nyelv :
A mai magyar állami nyelvhsználat.
Ha nagyon egyszerűsíteni akarjuk a definícióját,
akkor símán mindennek az ellenkezőjét kell érteni,
amit mondtak vele.”
Nem egészen. A mai Magyarország Vezérének és Kancellárjának, Pártjának és Államának nyelvhasználatát igazán komolyan tanulmányozni kívánóknak az alábbi igen fontos segédkönyvet ajánlanám a figyelmébe:
https://appmedia.press/med-48579/0485115263
4:18 de.
Hát a nagy hiedelemre : Újra fog pályázni a KR.-ó a frekvenciára – lehet hogy megnyeri – mert ugye lejárt az övé.
de ne busuljatok az RTL megmaradt az helyettesiti,no meg az ATV,no mega NÉPSZAVA , no meg a többiek amit fel sem tudtok sorolni,még a faceboookkk is.üdvözletével
4:41 de.
Besancon,
Perszehogy nem csak abból állt a Klubrádió 🙂
Miközben fenntartom azt a véleményem is, hogy
a/ Arató eltaktikázta magát;
b/ Kinézem belőle, hogy direkt erre játszott;
De nem vagyok gondolatolvasó, hogy eldöntsem 🙂
4:44 de.
Jichak Perlmutter
2021 február 16
5:38 de.
Röviden : Hö?
Hosszabban sem értelek. Milyen bili? Milyen borogatás?
A helyzetről van véleményem, mint Besanconnak is írtam. De az meg hadd legyen!
Beleértve azt is, hogy szabadon utálhassam a betelefonálós műsorokat.
4:53 de.
Geyza
2021 február 16
10:37 de.
Egyszer próbáltam diskurálni velük, amikor gyakorlatilag felolvastak, de forrást elfelejtettek közölni, de olyan nagyképű lepattintás volt a válasz, hogy a semmi is jobb lett volna.
De ezek emberi gyarlóságok, amiből nyilván ott sincs leltárhiány. Nem is hajigálok köveket, csak lehetőség szerint kerülöm a FB-profiljukat 🙂
11:26 de.
ELEMER;
Sem a „Klub-radio”, sem az allitolagos „Bolgar Gyogy”-rol nem tudok semmit, s valoban nem is talalhato elhiheto ertelmes adat.
De az tagadhatalan valosag, s gyakran bizonyitottak a KMH olvasoi hozzaszollasaikkal, hogy csak a „sarlo-kalapacs” alatali „beket” es „joletet” ohajtjak.
A kovetkezo soraidra, boldogan kijelenthetem, hogy legalabb az elmult 31-evben Magyaroszag elerte azt, hogy az allamhatalom neveben mar nem gyilkonak artalan magyar egyeneket kotelekkel.
S az is tagadhatalan, barhogyan is velned, hogy a kilenc es felmillios orszagban ma harom es felmilliok a sajat automobil tulajdonossaik.
Nem csak a par-nagyvezerek szaladagalnak Pobedakkal, hanem tagadhatalan az hogy aki csak kepes veztni, lehetosege a sajsat modern nyugati-markas kocsijaval szaladgalni modern autoutakon ma.
A tobbi mind csak a nadragszij alatti plethka !!!
2:47 du.
C.Ádám!
A klubrádió valőtlanságokat közöl,uszít,hiteltelen.és mellesleg a Fidesz magasan vezet(hiteles forrás!)a baloldali kétes… egylettel szemben !
Szerencsére a baloldali pártok egymást is írtják rendesen,főleg
Gy.Fletó közreműködésével,aki mindenkit meg akar szerezni!!!
Csak a nagyon fanatikus,buta emberek bíznak a hatalom-átvételben,majd a szavazáskor fognak pofára esni!!!!!!!!!!!!
Fletó „elkúrta”…nem kicsit,hanem nagyon!
5:16 du.
toth péter
2021 február 17
4:18 de.
Te idióta.
Látszik hog semmit sem tudsz a Világról.
Még azt sem tudod hogy kié az ATV és mi a jól körülhatárolt szerepe a NER .-ben.
Az ATV kisfiam jelen Hatalom elgondolásai szerint alattomoskodik.De te csak járassad a bagólesődet.
5:12 de.
Andrew_s
2021 február 17
4:53 de.
Én az egész „FB” -t kerülöm és útálom,
„mint paraszt a kukoricagölődint”..(Hogy Fricibácsi Mr. Karinthyt idézzem)
Régi barátaim, akik rajta élnek néha nehezményzni szokták hogy miért hónapok múlva válaszolok a leveleikre.
12:19 du.
Geyza
2021 február 17
5:16 du.
MENNYIT ITTÁL ? nE KEVERD a töményet a sörrel mert zavart lesz a beszéded, mint ahogy itten.Te azt hiszed , hogy mert a zorbán találkozott a tulajjal,már az ő zsebében van a atv ? nézd meg , halgasd meg mit és hogyan beszélnek–rájössz! Rájössz ???te , idézet tőled „””…Te idióta.”””…
üdvözletével
12:22 du.
Bendeguz79
2021 február 17
11:26 de.
„ELEMER;
Sem a “Klub-radio”, sem az allitolagos “Bolgar Gyogy”-rol nem tudok semmit, s valoban nem is talalhato elhiheto ertelmes adat.”
Örülj neki kedves Bendegúz, mert egyik megélhetési seggnyaló sem érdemel figyelmet!
12:39 du.
Geyza
2021 február 16
10:29 de.
Na de ilyet ferinek ne kivánjál : idézet tőled : „””…Szaal mindenki aki genyónak tart engemet e kérdésben, kinyalhatttttya 😀 😀 😀…””” üdvözletével.
Úgy látom közeli embere akartál lenni — nem sikerült :::: dörzsölt a fickó– azt hitte provokálod , vagy valamibe bele akarod rántani ! nem most jött le a falvédőről !
üdvözletével
3:33 du.
Hazai
7:14
A klubrádió magas színvonalú, minden kulturális igényt kielégítő műsort sugároz 24 órán keresztül. Saját híreit, azt kissé sűrűn félóránként, de változatos megfogalmazásban mondja, ám azok nem a kormány diktálta, kincstári optimizmussal spékelt MTI sablon hírek. Rendszeresek a külföldi lapszemlék, valamint szubjektív jegyzetek is gyakran elhangzanak stb.
Ajánlom neked. Próbálj belehallgatni a Net-en. Legrövidebb út a Googlechrom…
🙂
8:31 du.
GEYZA;
Nem allitanam hogy „genyo” lennel, de folyamodtal az eleoirt hivatalos formaban broadcastig (sugarzasi) lehetosegerert az elorit modon a szuksges hatosagnal?????
Politikusok nem igen hajlandok kozbelepni, segiteni, amig valami egyeni vagy politikai erdeket nem latnak abban.
11:20 de.
Amúgy ez megint egy felesleges hisztériakeltés volt,ugyanis a Klubrádió
hiányos pályázatot nyújtott be,de azóta pótolták és a Mádiatanács
a pótlást elfogadta,működhet az adó!!!!
Nem kell aggódni,akit érdekel…az hallgathatja!
Ennyi,zalán tájékozódni kellene…!
11:25 de.
Nyugtodtan mpcskolódhatnak,uszíthatnak tovább:itthon demokrácia van!
12:00 du.
Jichak Perlmutter:
„A klubrádió magas színvonalú, minden kulturális igényt kielégítő műsort sugároz 24 órán keresztül.”
Hát… a Klubrádiót azzal azért nem gyanusítanám meg,
hogy „magas színvonalú, minden kulturális igényt kielégítő műsort sugároz”. Persze, persze, különböző féle és különböző színvonalú kulturális igények lehetségesek … de azért, ahogy a hőmérsékletben létezik egy csak elvben elérhető mélypont, a 0°K … szóval a Klubrádió a kulturális szinvonalban igyekszik azt – természetesen felülről, hiszen alulról lehetetlen – megközelíteni.
Mondd Jichak, hallgattad te egyszer-kétszer is például a Klubrádió könyvajánló adásait? Vagy az úgynevezett „irodalmi” jellegű műsorait? A „betelefonálos” dolgaikat nem említem, mert azokat (egy-két kísérlet után) elvből nem hallgatom, még véletlenül se. A zenei műsorait nem kívánom minősíteni – mert sajnos siket és hülye vagyok a zenéhez – de engem azokkal is ki lehet kergetni, ha nem is a világból, de a lakásból mindenképp.
Jichak Perlmutter:
„Saját híreit, [….] nem a kormány diktálta, kincstári optimizmussal spékelt MTI sablon hírek.”
Ez viszont igaz, és többé-kevésbé áll a kommentárokra is.
Az interjukra pláne. Pártunk és kormányunk nyilván ezért fojtja meg.
Jichak Perlmutter:
„Rendszeresek a külföldi lapszemlék”
Ezekbe régebben néha belefüleltem, ujabban valahogy kihagyom, nem tudom, miért. Talán gyakrabban ütközik az időbeosztásommmal. Pedig néha hasznos volt; van néhány lap, amelyek aznapi számát ingyen elolvashatod a net-en, de az archiv cikkek olvasásáért már fizetni kell.
12:48 du.
Geyza
2021 február 17
5:16 du.
Idézet tőled „”” … Még azt sem tudod hogy kié az ATV….””””
Dehogy nem . Istené , rábízta egyik helytartójára, akinek földi gyülekezete van( NP ). A szerepe pedig , hogy téged kiszolgáljon értelmes gondolatokkal , üdvözletével
12:53 du.
toth péter
2021 február 18
12:39 du.
Ne remegj te idióta.Béke van.Egyelőre.
12:55 du.
Bendeguz79
2021 február 18
8:31 du.
Nem ismered a vonatkozó szabályokat.Én meg körbejártam őket.
Köfffike a figyelmet.
5:35 du.
talalom:
„Mennyivel látványosabb, hatásosabb össze-vissza hadoválni, amúgy Boda-módra! Mert lényegében nincs különbség a Boda-,meg az Andrews-féle hőbörgés között. Mindkettő rombolja a társadalmi együttműködést, rendkívül káros egész közösségünkre.”
Tisztelt talalom, ez az állítása – szerintem – több, mint erős túlzás. Boda bejegyzéseiről nincs értelme beszélni. Andrew_s kommentjeit el szoktam olvasni, nem csekély részükkel egyetértek, más részükkel nem. (Ez így áll mások – egyebek között az Ön – hozzászólásaival is, s mi több, néha a magam véleményével is csak némi fenntartással, feltételesen értek egyet.)
Hogy Andrew_s állítólagos „höbörgése” „rendkívül káros” lenne az Ön közösségére? Nem tudom megítélni. Az én – ez idő szerint sajnos csak imaginárius – politikai közösségemre nézve nem érzem károsnak; ennek valószínűleg az lehet az oka, hogy a mégoly varázslatos, de katasztrófába vívő illuziók politikájának sem vagyok a híve.
6:02 du.
Boda Marcsi
2021 február 19
11:20 de.
Kedves Marcsi, ez a tárgyilagos lényeg! A többi viszont jobbra-balra politikailag elfogult belemagyarázás!
7:25 du.
Boda Marcsi
2021 február 19
11:25 de.
Demokrácia van…írod. Azt sem tudod mit jeleent ez a szó. 😀
Te idióta. 😀
11:29 du.
ORSOS ELEMER Feb.18, 12;22 du soraura;
Hat Elemer, felviloagositasod igen meglepo. Koszonom!
Lenne masnak is hasonlo velemnte ????
1:51 de.
Geyza
2021 február 19
12:55 du.
itt kies Canada ban még minden adást lehet szabadon azaz senkinek nem fizetsz, antennával fogni, de nekem már 10+ éve van egy Logitech internet rádióm és az be van kötve az összes hangrendszerembe és több ezer rádióállomást tudok rajta behozni némi keresgélés után, mi ez kínkeserv hogy mexüntette a hullámhosszát a klubrádiónak… ha a neten rajta van akkor nincs törölve
ti még a kőkorszakban leledztek?
8:13 de.
Boda Mária:
„Klubrádió hiányos pályázatot nyújtott be,de azóta pótolták és a Mádiatanácsa pótlást elfogadta.”
Tényleg?! 🙂
Boda Mária:
„Nem kell aggódni,akit érdekel…az hallgathatja!”
Persze, csak többé nem UKW-n, ami ma minden rádión van, még a legolcsóbb zsebrádión is, hanem főként Internet-rádión, aminek az ára Magyarországon ma kb. 20-25.000.-Ft-nál kezdődik (a felső határ a csillagos ég), és internet kapcsolat kell hozzá. (Tulajdonképpen elmenne egy már használaton kívüli, de működőképes okostelefonhoz kapcsolt kis aktiv hangfallal is, persze állandó, stabil internetkapcsolat akkor is kellene hozzá. Gyanítom, hogy emiatt a rádió a hallgatóságának a felét elveszití.
Boda Mária:
„Ennyi,zalán tájékozódni kellene…!”
Boda, attól tartok, hogy Öntől pillanatok alatt letiltják mind a tíz kg. krumplit, amit ígértek a itteni februári „munkájáért”. Nem csodálom, hiszen a szerződése alapján joggal várhatják el Öntől, hogy valamennyire hihetőt hazudjon, ne pedig olyasmit, amit két perc alatt bárki röhögve megcáfol.)
11:33 de.
Rodeo11
2021 február 20
1:51 de.
Jó.
És ez engemet mennyiben kell hogy érdekeljen ?
4:56 du.
Kővendég
2021 február 20
8:13 de.
„Ön” -özni csak urinőt !
6:43 de.
toth péter
2021 február 18
12:39 du.
Magyar Értelmező Szótár.
Ha ajánlhatom neked.Te látens analfabéta.
6:45 de.
D.Bernstein
2021 február 16
4:48 du.
Az ilyen jobbágyok , mint amilyen te is vagy,
miatt mardhat fenn ez a jelenlegi kuzus 10 év óta.
7:14 de.
Vögelein
2021 február 15
2:27 de.
Le merném fogadni nem is hallottál az alább szereplő 1913-ban írt társadalomtudományi tanlmányról.
Mintahogyen és is csak tegnapelőtt, pénteken találtam meg a könyvespolcomon. Eddig hírét sem hallottam neki :
https://mtda.hu/books/a_magyar_vilagi_nagybirtok.pdf
A többiek figyelmébe is nagyon ajánlom !!
Ebben a munkában P O N T S A N le van írva mindaz (110 évvel ezelőtt) ami MA megfigyelhető ebben a szerencsétlen országban.
Csak egy rövid szemelvény a műből,ami jellemzi a korabeli hatalmasságokat:
259 oldal alul
„A gyenge jellemûek nagy száma a törökök kiűzése után
a császárhoz pártolt jóllehet magyar voltukat addig,míg a török volt a hatalmasabb, elfelejtették.
Azok a törökké lett magyarok,a kik most a töröknek nem kellettek, a császárhoz fordultak s a kereszténységhez
való állandó ragaszkodásukat emlegetve,adományt kértek.
1690. július 17-én Báthory László egri alaj-bég kérvényében előadja,hogy neki Eger visszafoglalásában mennyi érdeme van
s ezt minden hivatal megerősíti, a miért most jutalmat kér.
Az ilyen jelenségek minden pusztuló uralom kisérő jelenségei.
A patkányok,
melyek a sülyedő hajót elhagyják, ………..számosan voltak, de viselkedésüket csak később
árulták el ők maguk,mikor ebből hasznot meríthettek …..”
Nekünk csak annyi a dolgunk hogy behelyettesítjük
a Kádár-rendszert a „török” helyébe és a NER-t a „Császár” helyébe.Most itt nem részletezném a kettö közötti különbséget, az idézet és az én hasonlatom csak a „patkányok” lelkületéről szól.
Akit érdekel Magyarország történelme I Vilháb előtti
politika-mentes szemszögből, az elolvassa ezt az eléggé olvasmányosan megírt művet.
A többi stimt.
9:55 de.
Jichak Perlmutter
2021 február 18
3:33 du.
Köszönöm az ajánlatodat.
Én előítélettel vagyok minden iránt, amihez a hazai jobb és baloldalnak bármi köze van. Szeretem a hazai „értelmiség” politikai celebjeit, megmondóembereit, de csak akkor, ha nem kell őket látni és hallgatni.
Ezek a műsorok és írások mindenről szólnak, kivéve olyan dolgokat, amik érdekelnék az átlagos hallgatót, olvasót. Biztos vannak értékes információk, lelki-szellemi tartalmak, amik az embernek szórakoztatást nyújtanak, gazdagítják a világképét, és biztos tartást adnak neki, mint magyarnak, középosztálybelinek, stb.
Én még nem fedeztem föl ilyen szellemi műhelyeket a médiában. Kivétel az, ha konkrét témára keresek rá a gugliban, és néha előfordul, hogy valami szerencsétlen újságíró megírt egy cikket hasonló témában …
10:16 de.
Geyza
2021 február 21
7:14 de.
Jókai A cigánybáró c. regénye is erről szól, amit Szaffi címen rajzfilmként ismer a magyar közönség.
Botsinkay Jónás apja törökbarát magyar földesúr volt, aki elmenekült a törökökkel együtt. A fia visszatér, de csak akkor kapja meg a birtokát, ha hűségesküt tesz a császárnak, vagy ilyesmi. Persze a császári tisztviselő igyekszik ezt minden módon megakadályozni, mert jogos örökös hiányában a kincstárra száll a birtok.
Aztán ott van még Loncsár, a szerb disznópásztorból lett gazdag kereskedő, és Arzéna nevű kisasszony lánya. Valamint egy cigánycsapat, akik Botsinkay falujában élnek.
Igazából a török által megszállt részeken sok birtokos tönkrement és elmenekült. A mezővárosok viszont virágzásnak indultak, oly módon, hogy kétfelé adózhattak abban a korban. Ezek a városok pusztákat szereztek, az egykori falvak területén. Itt bontakozott ki a külterjes állattenyésztés, még később a tanyavilág.
Az elmenekült nemesség a megmaradt Magyar Királyság dunántúli, felvidéki, erdélyi városaiban talált menedéket, persze anyagi források hiányában minden lehetőséget megragadva a megélhetésre. Az országnak ez annyiban volt hasznos, hogy megmaradt a magyar és horvát nemesség és közigazgatás, amit pl. a szerbek nem mondhatnak el magukról.
Szocialista időszakban volt divat minden rosszat, ami csak történt, a nemességre ráfogni. Akár felelősek voltak az eseményekért, akár nem.
A magyar elit az EU-s pénzekből él, akár a Gyurcsány, akár az Orbán osztja szét nekik. A baj nem ez, hanem az, hogy nagyobb az elszegényedés (az elmúlt 30 évben), mint a Horthy-korban! Akkoriban persze inkább az orvosi ellátás és a megfelelő táplálkozás hiányzott, más egyebek mellett, ami mai embernek elborzasztó. Viszont az emberek rendelkeztek kompetenciával az életük fölött, sok munkával jobbíthattak a sorsukon vagy legalább a gyerekeik sorsán. Ma ez tisztán a szerencsén múlik, pl. hova születsz.