Burgonyakutató siker Taskentben! Régóta vártunk erre a pillanatra

2021 április 1 11:04 de.48 hozzászólás

Amikor kiderült, hogy Orbán Viktor a héten Üzbegisztánba utazik, már sejtettük, hogy nagy dolgok vannak készülőben. Jelentéktelen, piszlicsáré ügyekkel a miniszterelnök ugyanis nem foglalkozik, az ő figyelme kizárólag fontos feladatokra fókuszál. Ezért nem foglalkozik üzleti- és nőügyekkel, az ilyeneket alsóbb szintekre delegálja. A valóság azonban a legvadabb várakozásainkat és találgatásainkat is felülmúlta: az Orbán társaságában ugyancsak ideiglenesen Üzbegisztánban állmásozó Nagy István agrárminiszter bejelentette, hogy Üzbég-Magyar Burgonyakutató Központot avattak Taskentben.

Tegyük a szívünkre a kezünket: régóta vártunk erre a pillanatra. És nem csak azért, mert ilyen eddig még nem volt, de azért is, amit Nagy István az avatás kapcsán elmondott: Hogy „a kenyér mellett a burgonya a másik igen fontos élelmiszer, amelynek nemcsak múltja, hanem jövője is van a térségben.”

Végre valaki ki merte mondani az igazságot. Mert idáig, ahol lehetett, titkolták ezt az ionformációt, ráadásul olyannyira sikeresen, hogy sokan abban a hitben éltek, hogy a burgonyának annyi. Senki nem eszi, nem is fogyasztja, egyedül Jakab Péter, a Jobbik elnöke lengeti a krumpliszsákot fenyegetően Orbán felé a magyar parlamentben. De nem, most kiderült, hogy a krumplinak nemcsak múltja van, de a jövője is biztosítottnak látszik. És nem csupán azért, mert Magyarországon egy év múlva választás lesz, és ilyenkor krumplival szokás a szegényebb sorsú választókat a megfelelő párt irányába orientálni.

Nyilván ez is közrejátszik abban, hogy a burgonya, vagy ahogyan a kevésbé tehetős néprétegek nevezik, krumpli, fontossága növekvőben van.

Ezen túlmenően, azonban más szempont is feltűnt a horizonton. Nagy István miniszter azt sem titkolta el az Üzbég-Magyar Burgonyakutató Központ avatásán résztvevő prominensek elől, hogy – idézzük a minisztert – „a két ország között létrejött megállapodás lényege, hogy a magyar és üzbég szakértők közösen mérjék fel a helyi burgonyatermesztési, illetve kutatási lehetőségeket, megfogalmazzák az igényeket és lehetőségeket, valamint részletes projekteket dolgozzanak ki az ágazat további fejlődése érdekében.”

Bármit is jelentsen ez a mondat, mi sem tudtuk volna sokkal szebben megfogalmazni. És most már az is biztos, hogy nagy idők tanúi vagyunk. Az, hogy a szakértők közösen mérik fel a helyi burgonyatermesztési és kutatási lehetőségeket, új fejezetet nyit a helyi burgonyatermesztés és kutatás történetében. Emellett garanciát jelent arra, hogy ezt a felmérést és kutatást nem kapkodják el, a szakértők munkája pontos lesz és precíz, és tényleg nem elnagyolt, hanem részletes programokat dolgoznak ki az ágazat további fejlesztése érdekében.

Ha másért nem is, már ezért megérte a delegációnak a pandémia tombolása csúcsán Üzbegisztánba repülni. Megint megelőztük a nyugatot, Brüsszel sápad az irigységtől, amiért nekik még nincs Üzbegisztánnal közös burgonyakutató központjuk. Persze, ha elismerik a magyar kormány eddigi eredményeit, és nem csesztetnek bennünket holmi jogállamisággal, akkor hajlandók vagyunk segíteni nekik. Üzbegisztán telefonszáma megvan a Külügyminisztériumban, tessék keresni Szijjártó Pétert, ha épp nincs bent, akkor valamelyik helyettesét. Menczer Tamást például, ő nagyon járatos a telefonszámok világában, korábban az idehaza leszólt kínai vakcinával kapcsolatban is tőle kérték a nyugati országok diplomatái az elérhetőségeket.

48 hozzászólás

  • Sztálin reinkarnációja o1g!
    Ezért szeretjük és ezért szavazunk rá! Pontosabban mi nem őrà, de amire a számlálógépig eljut a szavazatunk, addigra kijavítják a rontásunkat!
    Ahogy a Parlamentben a fidesz a köztársasági elnökválasztáskor a titkos szavazáson megnézte, hogy ki kire szavazott, és Debrecen vízfeje rászólt az öregre, hogy „Bátyám! Rossz nevet ixelt be!”

  • Ugyanmár
    Teljes tájékozatlanságról tesz bizonyságot ez a cikk
    Van aki azt hiszi, hogy a burgonyából csak „rósejbni” készül

    Bizony érdemes tájékozódni a szeszfogyasztók háza-táján is, – akár itt a lapok alján, – hiszen köztudott a komoly körökben, hogy a krumpli nem pjeorativ kifejezés, ha hozzácsatoljuk a szesz utótagját.
    A közkeletű, bolti cseresznye, barack stb címkével ellátott itókák bizony mind krumpli-szesz formájában látták meg a napvilágot. A különféle hozzájuk adagolt izésítők után érdemelték ki csak a különféle címkéket

  • Kitűnő!!

  • Nem ohajtanek egyoldalu, reszrehajlo lenni semmifel novenyek termelesen, fogyasztasan, de a cikk alanyanak nevet nem emlitem, nem vasroljuk, nem fogyasztjuk semmi-formaban, egyszeruen, mert a magyaroszagon elt, kulonosen utolso evtizedeben kenyszeritve voltunk a korlumenyak alatal fogyasztani elegendot a cikkben jelzett termekbol meg ha 500 evet is elnek ezen a Foldon.

    S a masik persze csak egyszeru megjegyzesem, inkabb kerdesem lenne, hogy miert csupan az allando egyen-elleni ocska pletykat, s soha semmi feltaro tenyek alapjan letezo kritizalasok , javaslatok, remnyek nem olvashatok az itt megjelent cikkekben ?

  • Vajon miert kellene keresni Szijjarto-t az Uzbekistani telephonalas celjabol?

    Europaban, vagy inkabb Magyarorszagon a telephone cegek utasito-lapjai nem nyujtanak minden nemzetek, varosok iranyito telephone szamait?

    Uzbekistan leve 998.

  • 666;

    Nem csoda hogy oly boldogok vagytok s imadjatok meg reincrnicoijat is.

  • Inkabb az Irektol tanulhatnak abbol alkoholt fozni?

  • kedves Péter aki ugye Földes is! óriási ez a humor! a szarkazmusba bugyolált leleplezés, milyen hatalmak milyen módon brillíroznak Népük jólétének érdekében időt és fáradtságot nem kímélve, tegnapelőtt a CNN mondta be hogy az a 2 trillió $ az akár 4 trillióvá is kinőheti magát, mert a vadonatúj adminisztráció:

    „És most már az is biztos, hogy nagy idők tanúi vagyunk. Az, hogy a szakértők közösen mérik fel a helyi infrastruktúra és a hozzávezető kutatási lehetőségeket, új fejezetet nyit a helyi infrastruktúra és annak kutatása történetében…: nem hanyagolva a burgonya erre való hatását sem! Emellett garanciát jelent arra, hogy ezt a felmérést és kutatást nem kapkodják el, a szakértők munkája pontos lesz és precíz, és tényleg nem elnagyolt, hanem részletes programokat dolgoznak ki az ágazat további fejlesztése érdekében. ás az ország felvirágzik és a nemzeti lobogók lengenek veszettül és mindenki burgonyát fog tanulmányozni meg szeletelni és hámozni, nagyméretű hámozásba kezd a nép és eljő a boldogság és a derű, meg a móka és a kacagás”

    orbán viktor világszám és a porondmester csattogtatja és a fűrészpor csak úgy porzik amint a táltos paripák behorgyák a krumplit aranypapírba csomagolva gondos szűzlányok kis apró kezeinek munkájával

    ÉLJEN ORBÁN VIKTOR A HAZA FÉNYRE DERŰL

  • Orsós Elemér

    Ping-pong diplomácia krumplival! 😀 De hol van már a jó Ella, Rózsa, Gül baba? Satnya lengyelre esetleg dánra vagy hollandra fanyalodunk helyettük, ahhoz képest hogy, 62 bejegyzett kiváló magyar fajta van, de azok nem asztalra, hanem szaporítóanyagnak termelődnek exportra! Ennyit a magyar krumpli diplomáciáról! 😀

  • Föld S. Péter cikke most is telitalálat! 🙂
    Hasonlóan aktuális megemlékezést tett erről Laciúr is az újvilági népszavában:
    „Az Üzbég-Magyar Burgonyakutató Központ felavatása valóban mérföldkő Magyarország és a NER történetében. A CEU elüldözése, a Magyar Tudományos Akadémia felszámolása, az egyetemek fideszes alapítványokba történt beolvasztása után már csak ez hiányzott, hogy mindenki lássa az ország és a magyar szürkeállomány fejlődési irányát, …

    …Bástya elvtárs, Virág elvtárs és Pelikán József karaktere archetípusok, örökké élő szereplői a magyar ugarnak, ahol bőséggel terem a krumpli és a marha. Csak narancs nem terem. Egyszer próbálták meg, abból is krumpli lett. Ez a magyar narancs. A kipcsak burgonya.”
    https://nepszava.us/az-uzbeg-magyar-burgonyakutato-kozpont-mutatja-a-magyar-fejlodes-iranyat/

  • Minden kedves KMH szerzőnek és kommentelőnek nagyon boldog húsvéti ünnepeket kívánok! Kellemes, békés és fertőzésmentes ünneplést sok locsolóval szép hímes-tojásokkal, gyönyörű napos idővel és önfeledt örömmel! 🙂 🙂 🙂

  • Imertünk egy őrültet,
    az meg azt javallotta hogy mi, magyarok, Csillében termesszünk tseresnyét. Mert a csilleieknek is jobb lenne ha kokain helyett inkább azzal foglalkoznának, aztán meg hajón ide hozzánk eljöhetne a termés.
    Ami azzé is javallott lenne, mert ha a cseresnyés tanker felborulna, nem szennyezné a tenger vizét. Ellentétben a kőolajjal.

    Mindenki jóljárna: A helyiek is, mi is, a káb-szer-üldözők is, az USA drogosai is mert le kéne szokniuk róla, meg a halak is.

    Mekkora kúúúvvvajó biznisz…

  • Ja meg a másik:
    vajúdtak a hegyek és szültek egy ege..izé..egy krumplit..

  • Geyza

    Csak erről már réges-rég lekésett az az „örült”
    Chilében sokkal több cseresznyét termelnek – nem a cseresznyeízesítésü krumpli-szeszt, hanem a gyümölcsöt – és az exportjuk a nagyvilágba is jóval felülmúlja a magyart.
    Csak az idénye május-június helyett november-december tájára esik.
    Chilében soha nem termeltek kokaint – talán azért nem is járt arra soha Rodeio

    Mellesleg a chilei borok verik a magyart, egyedül tokaji nincs ott sem

  • SzandiMandi

    Köszönet a jókívánságokért, melyet viszont kívánok

    Viszont Barthus Lacinak a folyamatos és ugyanarról szóló, sokszor ocsmány-színezetű szövegelését inkább mellőzném.
    Főleg így ünnepek táján – nagyon negatív energiákat sugároz szanaszét

  • Orsós Elemér

    Mellesleg ez az írás jellegzetesen „uborkaszezon” szintű, mert sokkal nagyobb orbánságokat is lehetne találni! 😀

  • Gabriel
    2021 április 2
    12:51 du.

    nem azért, hogy tagadjam (közöd nincs hozzá) hanem, (sohasem dohányoztam és semmilyen kábítószert sem még üveg mögött sem ..);
    hogy megint a mocskos szádra vetted a nickemet, nem vagyunk egyívásúak, mellőzzél; már többször követeltem, de betegesen velem álmodsz?

  • Jichak Perlmutter

    Föld S. !

    Bioklón.

    Te plagizálsz bameg’!

    Ez a Tanú c. film magyar narancs fejezete krumpliba „átültetve”.

    😀

  • Jichak Perlmutter

    Ha már Orbánról van szó, én inkább maradnék a rohadt paradicsomnál.

  • Gábriel 12:59 a Bartus Lászlót lecikiző flegmatikus szavaira:

    . „Akinek van humora az mindent tud,
    akinek nincs humora az mindenre képes.”

    (Peterdi Pál 1984.)

  • Vajon mi a cel az azsiai burgonya kutatassal????

    Miert nem inkabb valami jovedelmezheto celokra toltenek energiajukat, kepesseguket, idejuket es koltenek a termelo adofizetok penzeit????

    De meg ha a burgonua is lenne a leg-fontosabb termek, vajon miert nem kifejleszteni az eredeti-vad-burgonyak szelesebb termeleset minden genetikai valtoztasaik-nelkul?

    A szegeny Irek tragikus esete a XIX szazadban jo pelda lett volna.

    Mert a „hybrid” (nemessitett) fajnak , s az minden szerves-lenyek eseteben valosag, minimalis ellenallokepessege letezik, barmi biologiai tamadasokkal szemben.

    Azert amikor a „colorado-bogar” megefertozte Irorszag fo-taplalekat, a burgonyat, egy millio (a nemzetuk 1/3-a) ehenhalt.
    Egy millio a USA-ba menekult, s csak 1/3 menekult meg hazajukban az ehenhalastol.

    De ugyan az az eset minden mai novenyi-eredetu emeberi-elelmiszerek eseteben.
    Mind a gabonak, zoldsegek, gyumolcsok, stb.

    Azert a Vilag Biologiai Bank-lerakata a sarki tengeren a jovo biztossiteka.
    Remelhetoleg persze.
    Mert ha egy nagy vesz, biologiai katasztrofa, mint pl. a Covid-virus is, az emberiseg elelemiszer termelo lehetosege ketelkedesnelkulli tragikus korulmemyeket okozhatna igen hamar.

    Hasonloan az anyagilag is jovedelmezobb lenne nem csak Magyaroorszag, de a vilagemberisege szamara is.

    Persz az nem ferhetne a magyarok gondolkodas-modjaba?!

    U.I.
    A Corona-virus az allatvilahbol eredt, s allatokra terjed is.
    Tobb hazi-allatok, mint kutyak, macskak esete bizontitja.
    Semmi elelmiszer-allatok nem immunok.

  • Mivel lezartak az Enekek-Eneke-rol szolo oldalt- ugy latszik,
    nagyon messzire vittuk a temat- itt mondok koszonetet-
    Jichak Perlmannak es Brunszvik Terinek- ertelmes hozzaszolasukert.
    Bendeguznak talan meg csak annyit- mielott a temahoz nyul-
    ismernie kell a TORTENELMI tenyeket.
    Ezt irja- „Vajon mi okbol veled Jozefus Flaviust arulonak?
    Semmifele parancsnok nem volt. ”
    A „kis” problema, hogy bizony volt- a Galil {Galilea} parancsnoka. Amikor a romai csapatok a galileai Jodfat-ot
    megsemmisitettek- 40 harcos , Josephus-szal egy barlangba
    menekult,elhataroztak, hogy egymas kezetol esnek el{sorshuzassal} – mint szabad emberek-nem mint Roma rabszolgai.
    Josephus megvarta a veget, mi utan az utolso harcossal
    egyutt- megadta magat a romaiaknak.

    https://www.youtube.com/watch?v=ZWlWM2nlYpc

    „Oszinten es reszre hajlas mentesen orokitette meg az
    utokor szamara….” Hogy oda ne…….
    Ami igaz, hogy Izrael torteneszeinek es archeologusainak
    nagy segitsegere volt- mert megertettek, hol kell es mit
    kell keresniuk.

    S az” Eszter” Mordochai tortenete mas-hol mas idoben teljesen
    mas tortenelmi esemenyt orokit meg. ”

    Bizonyitekok?

    Remelem, nem tul hosszan targyaltuk az esemenyeket,
    de szamomra {szamunkra} nem vesztettek semmit aktualitasukbol,
    mert Izraelben- e honapban emlekezunk meg a Holocaust-rol,
    elesett katonainkrol-akik eletuket adtak – hogy ne legyen
    ilyen tragedia soha tobbe- es mindannyian-minden nehezseg
    ellenere- fogjuk unnepelni- a 73-ik Fuggetlensegi Napot .

  • Cukihara
    2021 április 3
    1:15 du.

    Ha neked ez számít humornak, akkor megértelek
    Nincs rá gyógyszerem, sót nem is kívánok vele foglalkozni
    Persze kinek a pap, kinek a papné …

  • Rodeio

    Próbáltalak „mentegetni” – hogy nem magadtól vagy ennyire ferdült (hanem csak szerek befolyása ala kerülsz néha) – dehát – így sajnos számodra sincs gyógyszerem …
    Nekem nincs, mert nem ezzel foglalatoskodok, nem értek a pszichopatákhoz sem ….

  • Gabriel
    2021 április 3
    6:06 du.

    nincs rád szükségem semmilyen esetben, leginkább „mentegetésed” irritál:

    pofátlan, aljas rágalmazó vagy még a seggem vakargatásában sem vehetnél részt a sprőd villás nyelveddel

  • Flavius Josefushoz – ha már így esett…

    Olvastam valamikor a Zsidó háborút, meg a zsidók történetét tőle. Nekem az jött le róla, hogy igyekszik a zsidóságot megismertetni és megbékéltetni a rómaiakkal, és egyáltalán nem éreztem benne semmi ellenségeskedést, vagy „árulást”.
    De ti tudjátok…

  • Almási Alma,
    Josefus Flavius hűséges kiszolgálója volt Titusznak.Nem volt Róma árulója.Áruló akkor volt,mikor még Joszéf ben Matitjáhunak nevezték és mint minden népáruló ő sem tudott mentséget találni az általa elpusztulásra ítélt Mártírjainkért.Emléke ugyan olyan átkozott,mint a többi renegát árulóé.Nem irodalmi szinten ítélendő meg.

  • gyuri10
    2021 április 4
    12:41 du.
    aki nem ismeri a békés consolidációt az ott marad consolatio nélkül a történelem teljes terjedelmére…

    lásd Jordan’s Prince Hamzah bin Hussein akit most éppen … ugye… valakik sugallatára mert… megunta és nincs egyedül csak a királyi családból 16 an vannak -egyelőre- lekapcsolva… Titusszal lehetett volna békében is mint a fáraóval is, dehát… mint a mellékelt ábra mutítja… nem sikerül…miért? mert: „csak”

  • GYURI;
    Ha csak egy percre is fuggetlenul, reszrehajlasmentesen probalnal gondolkodni, nem latnad-be, hogy eloiteleted tulsagba vitted???

    Hiszen NEM a kor es korulmenyek alapjan iteled Josefust ket millineval elobbi korulmenyek, hanem a mai feltetelezeseid, meglatasiod alapjan.

    Amig lehetetlen a korba visszaterned, s azt valtoztatni a mai feltetelezesed alapjan, semmi jogod azt a MAI korulmenyek alapjan itelned!!!!!!

    Josefus-nelkul a tortenelmi valosag valo es reszrehajlo-mentes adtai ma nem letezhetnenek!!!!

    Josefus, ketsegtelenul „intelctual igazsagossagat” bizonyitotta.
    De Te NEM a sajatodat.

    On-gyilkossaga, csupan a szarmazasa alapajan, nem csak ertelmetlen elet-vesztese lett volna, hanem mint zsido-szuletesu, erkolcsi bun is!!!!!

  • gyuri10
    2021 április 4
    12:41 du.

    Nem azt mondtad hogy ide többé nem jössz és hogy az oldal szerkesztője törüljön tégedet a névsorból?

    Ezt a hülyeségedet mongyuk senkise értette mert miért kellene bárkit is törölni, aki nincs bejegyezve?
    Ha a páciens nem jön akkor nem lesz itt.

    Mellékesen ha innen törülne tégedet bárki is, akkor a Lehárblogról is törölve lennél hehehehe te idióta.

  • Bendeguz,
    nem vagyok meggyőződve tárgyi tudásodról.Az én jogaimat nem bíztam Rád.A történelem kiértékelésének sem vagy küldöttje.Sajnos népünknek voltak modernkori árulói is akik védencednél még sokkal borzalmasabb bűnöket követtek el.Nevüket nem írom le itt.Részint, mert nem érdemlik meg nevük megemlítését,másrészt nem szeretném, hogy rodeó barátoddal együtt örvendezhessetek.

  • Rodeo11,
    Tudtommal Dzsingisz-kán is csak családi látogatásra jött hozzátok, de ti félreértettétek.Ti is konszolidálódhatnátok már a Trianonra. Persze nektek még van rá további 2-300 évetek.Miért?Mert:”csak”!

  • 2021 április 4 2:49 du.
    Felszabadulásunk 76.esztendejének emlékére:
    „hej te bunkócska te drága”…

  • Rodeo- a nagy tortenelmi „szagerto” figyelmebe.
    Igaz,a „pedagogai” megjegyzes nem nekem szolt,hanem
    Gyurinak- de batorkodom bele „pofatlankodni”.
    Nezzuk mit irt- „Titusszal lehetett volna bekeben mint
    a faraoval is,dehat mint a mellekelt abra mutatja….nem
    sikerul…miert? mert csak
    Aha, igy mar ertem- hogy osszehasonlithassuk ismertebb
    tortenelmi esemenyekkel-
    E „logika” szerint a magyar nepnek nem kellett volna harcolni
    a torokok ellen-hiszen „csak” tobb mint.
    150 evig „boldogitottak”.{1541-1699}.
    Nem is beszelve az 1848-as szabadsagharcrol a Habsburgok
    ellen.

    Milyen erdekes, hogy a „nagy tortenelem kutato”-
    csak a zsidoknal nehezmenyezi a „bekes konszolidacio”
    hianyat.

  • GYURI;
    Kezdve az allitolagos jogaid elekpzelt korlatozasait.
    Vajon miert probalsz emlitett testvered nivojara sulyedni.

    Semmi megjegyzest nem talalsz soraimban, ami barmi jogaidra vonatkozna.

    Alkotva mas-velemenyt a tortenelmi esemenyeken az nem a tudatlansag bizonyitek, inkabb a logikus gondolkodase.

    S mi velemnyed Dr.Israel Finkelstein archiologiai bizonyitekain alapozott allitasain??????

    Vagy a halal-taborokban szolgallo „orderlik” szolgalatain????

    Igen, a Roma-elleni lazadasok „hosies” tetteknek velve, de Izrael tragikus helyzetet okozta ismetelten.

    S a lehetoseg csak az elso V.H. utan a British Mandate utan szuletett a nemzeti onallosag lehetosegefele haladni.

    Josefus nem lett „arulo” mert nem pusztitotta eletet.
    Talan csalt a sor-huzassal, de Josefus nelkul Israel tobb evszazados tortenelme ismeretlen lenne ma.
    A romaiak sokkal logikusabbnak bizonyitottak magukat.

    Sot meg az IDF ujoncok latogaztatasa Massada multjara biztatva oket inkabb on-pusztito erdeku.

    Ellensegeskedes es allando haboruzasok az embeiseg LEGkegyetlenebb vetke, de HA nem letezik mas kiut a harctol, inakbb az ellenseged pusztitsd mint onmagadat.

  • Mindenek előtt: éljen a testvéri üzbég és a magyar nemzet örök és megbonthatatlan együttműködése és szövetsége!

    Egy ősrégi vicc szerint annak idején az illetékes magyar káderek között valamelyik közös ünnep előtt vita támadt. Mi legyen az ünnep jelszava?
    „Éljen a magyar és a szovjet népek örök és megbonthatatlan barátsága!”
    avagy „Éljen az örök és megbonthatatlan magyar-szovjet testvériség!”
    Nem tudtak megegyezni, vélemény véleményt, érv érvet követett, így a vita egyre magasabb és magasabb fórum elé került. Végül az akkori miniszterelnök magához Kádár Jánoshoz fordult: „- Kádár elvtárs, melyik a helyes jelszó?”
    Kádár fél perce elgondolkodott, aztán így szólt: „Éljen az örök és megbonthatatlan magyar-szovjet testvériség!”
    – Kádár elvtárs, lenne szíves megmagyarázni a döntésének indokát?
    – Persze. Az ember a barátait maga válogatja meg. A testvérét mellé basszák.

    A félreértés elkerülése végett, ez csak egy vicc, amit nem bírtam kihagyni. Semmi bajom a türkménekkel – épp úgy nincs, ahogy en bloc más népekkel sem.

    A burgonyaügyi együttműködéshez nem tudok hozzászólni. Bendeguz79 úr említi az 1845-49-es írországi burgonyavészt, az valóban borzalmas katasztrófa volt. (Nincs jelentősége, csak megjegyzem, hogy azt nem a kolorádóbogár/krumplibogár, hanem a phytophthora infestans nevű, a peronoszporához hasonló gombafajta okozta.) Erről egy nagyon rövid cikk: http://dravuczpeter.hu/europa/irorszag/irorszag-es-a-nagy-ehinseg-great-famine

  • gyuri10
    2021 április 4
    4:40 du.

    hasonlóképpen, mint ti Jordániába, Szíriába, Palesztinába, Iraqba, Lebanonba,

    kedves családi piknik … Egyiptom? Saúdi Arabia? és kihagytam Japánt! a Tűzföldet és az Antarktiszt?

  • Izraeli
    2021 április 4
    5:25 du.

    kihagytam a kedvenc igaz történetemet, Noé és az ő bárkája,

    ugye a világ összes állatából minimum egy pár ( a bacik és vírusok ebben nincsenek benne) az usque 4500 állat, meg a kajájuk 1 évre(???) vagy többre, és az emberpárok(???) vagy csak egy ??? és ahogy eveznek felfelé az Ararát tetejére (én voltam az Araráton (is)) és ott lehorgonyoznak? vitorlákról nincs szó?

    és akkor hogyan jöttek le mikor elmúlt a vész, volt e kötelük elég hogy lekússzanak… nekem photographic memory-m van, itt látom élőképben az egészet… na most gyorsan még korty Rémy Martin VSOP és Happy Easter

  • KOVENDEG;
    Nem allitottam hogy a bogarak, rovarok ettek volna meg burgonyat!!!

    Hanem az egyik terkesztojekent az organizmusnak.
    De meg aszel is hasonloan terjesztoje volt.
    Ugy mint a Covid-19-nak.

    Hey, that srac kivallo es igen erdekes utazasi beszamolokat jelent..

  • Rodeo,
    Nem kell annyit inni meg a valasz elott mert ez zavarolag hat az agyra.
    Erdemes megvarni a jozansag perceit, amennyiben leteznek meg.

  • Bendeguz79:
    Nem allitottam hogy a bogarak, rovarok ettek volna meg burgonyat!!! Hanem az egyik terkesztojekent az organizmusnak.

    Ez könnyen lehet, valami csak terjesztette a gombát. Hogy mi, azt nem tudom, egyáltalán semmit nem értek hozzá. (Hogy a krumplibogár lett volna a terjesztő, nem tűnik valószínűnek, mert a bogár – legalábbis a Wiki szerint – 1874-ben érte el az Atlanti Óceán amerikai partjait, Németországban 1877-ben észlelték először előfordulását a kontinensen.)
    Erre viszont érdemes rápillantani:
    https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/multunk/amire-azt-hittek-a-kommunistak-hogy-az-amerikaiak-biologiai-fegyvere/ 🙂

  • Izraeli:

    Ennek a Rodeonak nem kell innia ahhoz hogy ilyen legyen.
    Ő egyhelyből annyira idióta mint más nekifutásból 😀 😀

  • Geyza,
    Talan a pszichologusok jobban ismerik Rodeo
    problemajat.
    En, mint laikus, csak annyit latok,hogy egy kulonosen
    nagykepu alak,aki meg a gunyolodast is otromban teszi.
    Engem ez nem zavar tulsagosan,mert vannak ertelmes hozzaszolok
    is- akiknek velemenyet szivesen olvasom.
    Neha megemlitem nevuket is,annal inkabb, mert anyanyelvi
    stilusom mar kisse „berozsdasodott”, ugy, hogy „tanulom”
    az ujdonsagokat.
    Ez kulonben egy ismert ivrit kozmondas –
    „Minden tanitomtol- tanultam.”

  • KOVENDEG:

    Nem fedeztek fel, de az nem, jelenti nem letezeset.
    Talan mint a gravitacio is.Hm?????

    Hasonloan mint a Covid-19, aids, ebola, stb. is.
    Letezett kitudna miota, de csak az allat-vilagban.

    S mint bizonmyult, a deneverek-altal kerult az emberisegbe.

  • Izraeli:

    Ez a Rodeo bokréta lehetne
    bármely elhívatott psichológus „kalapján”

  • Izraeli:

    Ez a külvárosi strici bokréta lehetne
    bármely elhívatott psichológus “kalapján”!

  • gyuri10
    2021 április 7
    11:35 de.

    Naa..végre elismerted Budapest mely részéből származtál be a Klauzál térre 😀

    Legalább egyszer az életben nem hazudtál te külvárosi strigó

  • gyuri10
    2021 április 7
    11:35 de.

    nincs is kalapja … sőt feje sem, így nincs mire tegye