Nyolc nap nemzeti gyász Kanadában — Kilencvenkilencszer kongott a harang

2021 április 10 10:24 de.28 hozzászólás

Péntek reggel 9 órakor, összesen kilencvenkilencet kongott a harang a kanadai Parlament felett a Béketoronyban. Szerte Ottawa belvárosban hallani lehetett ahogyan az ország megemlékezik az április 9-én elhunyt Fülöp hercegre. Valamennyi kanadai kormányzati épületen félárbócon lógnak a nemzeti zászlók egészen péntektől Fülöp herceg temetésének napjáig, illetve pontosabban: a naplementéig. Jelenleg Kanada főkormányzó nélkül van (amiután az év elején a korábbi lemondott), így a Legfelsőbb Bíróság elnöke — Richard Wagner — tölti be ideiglenes ezt a szerepet.

„Hosszú élete során királyi fensége, Edinburgh hercege a Brit Nemzetközösségének és Kanada népének szentelte életét. Több mint hat évtizedig állt a királynő mellett, állandó és megnyugtató jelenlét volt. Nagyra értékelte a közösséget, a kötelességet és a szolgálatot … Fáradhatatlan világutazó volt és megmutatta, hogy Kanada különleges helyet foglal el a szívében azzal, hogy a legtöbbször ebbe az országba látogatott el…Fülöp herceg folyamatosan megmutatta elkötelezettségét Kanada iránt. Nagy barátja volt ennek az országnak, és nagyon hiányozni fog”–mondta Wagner.

Justin Trudeau miniszterelnök elmondta, hogy mélyen elszomorította Fülöp herceg halálának híre. Trudeau nem csak miniszterelnökként találkozott vele, hanem gyerekként is, amikor édesapja volt Kanada kormányfője. „A fiatalok bajnokaként, kitüntetett haditengerészeti tisztként, elhivatott emberbarátként és II. Erzsébet királynő melletti elkötelezettségéért állandóan emlékezni fognak rá”–nyilatkozta Trudeau.

Erin O’Toole, a Konzervatív Párt vezetője szintén megemlékezett Fülöp hercegre. Elmondta: „Egy nagyszerű ember ment el. Marad Fülöp herceg példája a kitartó és kötelességtudó szolgálatról és a diszkréten végzett jó cselekedetek öröksége.”

A 87 éves Jean Chrétien, Kanada korábbi miniszterelnöke emlékeket osztott meg Fülöp hercegről. Elmondta a CTV-nek adott interjújában, hogy Fülöp herceg „egy igazi uriember volt és egyben nagyon vidám.” Chrétien elmesélte, hogy Fülöp a francia nyelvtudását szerette gyakorolni a kanadai kormányfővel.

Linda Nicholls, a kanadai Anglikán Egyház érseke, II. Erzsébet királynőhöz intézett levelében nyilvánított őszinte részvétet. „Mély hiányt hagy maga után egy ilyen szeretett apa, nagyapa és dédapja elvesztése…Legyen az a hit, amely eddig is támaszt nyújtott a továbbiakban is az irányt adó remény. Húsvét alatt emlékezünk arra, hogy az életben és a halálban semmi sem erősebb, mint Isten szeretete, Krisztus Urunk által.”

Kanada Nemzeti Örökségi Minisztériuma egy online gyászkönyvet hozott létre, amelyen keresztül a kanadai nép is megemlékezhet Fülöp hercegről és őszinte részvétet nyilváníthat. Ugyanezt szintén megtehetjük privátilag is, emailen keresztül: [email protected] .
Tags:

28 hozzászólás

  • BEKE PORAIRA !

    S minden elhunyt emberileny emelekezetere vonatkozoan.

    Valahogy keptelen vegyok mellozni Jefferson szavait, hogy „minden emberileny egyenloen teremtetett”.

    De a szuletese utanni korulmenyei ami az egyenloseget megszunteti. S az nem kepessegei es szorgalmai alatal tortenik.
    Hanem csupan mas emberilenyek felfogasai es tettei alatal. Gyakran kenyszeritve embertarsaira.

    Maguk az Angolok es a Commonwealth polgarai elfogadjak, sot buszkek is arra, de az „ezereves kiralysag” valoban egy ezerev-elotti allamrendszer.

    A hagyomanyok tisztelete elismeresre melto, de egyben az a tarsadalmi elmaradotsag bizonyiteka is.

  • manapság ez a típusú „fenség” már nem divat! egyre fogynak és ez nagyon nagy hiba, a mi hibánk meg a nevelés és az új környezet amit a „valakik” fejlesztettek ki, nehogy még egy Fülöp herceg tudjon felnőni, béke poraira de az emlékét őrizzük meg!

  • A Commonwealth tag-nemzetei mind kovetik a hagyomany-alapjan valo emlekezeseiket Philip Mantbatten-nek.

    A „greatest generation” utolso tagjara emlekezve.
    Mert mint fital hadtengereszeti hadnagy vett reszt a II.V.H,-kezdetetol.

    Ketaseftelenul, a herceg ozvetlen europaszerti ver-rokonainak emlieteset a cenzort bosszantotta.
    De tagadhatalanul az Essen es Baden-i volt uralkodo-hazak szarmazotta.

  • A Teremtő fogadja vissza az elhunyt lelkét!

    Vannak akikért a harangok szólnak, de a nagy többségért, a tömegekért, még a kolompot sem kongatják

    Mint ember előtt viszont csak tisztelegni lehet, összes tudomásom szerint a rovásán csak pozitív tények sorakoznak személyével kapcsolatosan.

    Ennek ellenére a harangok nem emberi nagyságát zúgják a világ négy tája felé, hanem a KIRÁLY miatt szólnak

    Ennek fényében emlékszem vissza a nem sok idővel ezelőtt ezen pincebeli lapokon történő kardcsörgetésre, ahol csakis kizárólag a magyarság számára lett felróva mint maradiság a FEUDÁLIS „HAGYOMÁNYOK” ISTENÍTÉSE – ebből az aspektusból értelmezve a magyarok sovinizmusát és antiszemitizmusát.

    Angol földre egyáltalán nem volt jellemző az antiszemitizmus – a sovinizmus viszont annál inkább.

    A legközelebbi szárazföldi szomszédjára nemcsak a sovinizmus, hanem a rasszizmus és antiszemitizmus is ezerrel!
    Igen a franciákról beszélek..
    Ahonnan a baloldali mozgalmak mindig kinőttek, mint a dudva és a mérges csalán

    Úgyhogy mint a tények makacsul hirdetik – bizony máshol és másban kell keresni az okokat. (egy szót írnék ide: „anglikán”)

    Nekem ugyan nem volt szerencsém találkozni őfenségével, de had mellékeljek be ide egy fotót, amelyen barátaim Brazília városhoz közeli fazendáján tesz látogatást. Igaz egy természetvédelmi paradicsommá avanzsálás kapcsán, amelyet személyes közbenjárására finanszírozott az angol kormány. Nem sokkal később magam is kivettem részem további angol finanszírozású projektek tervezésében és megvalósításában. A látogatására máskor is sor került. Söt a házaspárat angliai útjuk során is fogadta. (pedig bizony izraeliták)

    http://keptarhely.eu/view.php?file=20210410v02vcxz3b.jpeg

  • Átkozottul jóképű fickó volt ez a Fülöp fiatalabb korában.

    És roppant szimpatikus is. Kár érte 🙁

  • Gabriel;

    NEM a „hagyomanyok istenesitese”.

    Az Angoloknak az alkotmanyos monarchy kielegitoen mukodik es megelegedettek eredmeneyeivel.
    Ami sikeresen, embersegesen mukodik a kozosseg zomenek javara.
    Egyszeruen mert a monarch-nak semmi politikai hatalma nem letzheto.

    Amig Magyarorszagon meg az alkotmanytalan koztarsasag sem kepes azt elerni. Mert az uralkdok tul sok politikai hatalamt elveztek es gyakorolnak ma is.

    Persze a vilagsajtoban olvashatok a negativ emlekezesek is az elhunyt hercerol. Abban meg a holtak sem kivetelek.

  • itthon mi is hallottuk,olvastuk,sajnos nem élte meg a 100 évet.
    Nyugodjon békében,részvétem mind a királyi családnak,mind az angoloknak!

  • itthon mi is hallottuk,olvastuk,sajnos nem élte meg a 100 évet.
    Nyugodjon békében,részvétem mind a királyi családnak,mind az angoloknak!Neem lrtem miért is tünt el a hozzászólásom? Fülöp herceggel kapcsolatban most írtam pár perce….

  • Kedves Brunszvik Teri ,
    Mivel lezartak a Husvet-rol {es mas temakrol} szolo
    hozzaszolasokat, itt valaszolok megjegyzeseidre.
    A rabszolgasag – valoban az okori tarsadalmak alapjaul {is}
    szolgalt, bar nem tudom mennyien voltak az onallo zsido allamban.
    A zsido rabszolga- BUNTETESBOL kerult ebbe a helyzetbe,pl.
    ha lopott- de csaladjanak,torzsenek,mindent el kellett kovetnie,
    hogy kikeruljon ebbol a helyzetbol.
    A kanaani{nem zsido} foglyokkal is tiltva van a kegyetlenseg.
    Ok- rendszerint mint haborus foglyok lesznek rabszolgava .
    Meg itt is, ha pl. az urasag {katona}szemet vet egy nore,
    kotelezo megvarni mig meggyaszolja apjat,testveret,stb.
    Visszaterve a zsidokhoz- en, mint sokan kozulunk-
    tortenelmunket osszehasonlitjuk- a maval,
    Kotelesseg volt/maig az- a foglyok felszabaditasa.
    Igy tortenhetett pl. hogy Gilead Shalit katonankert, aki
    Gazaban volt fogoly, Izrael nagy arat fizetett.

    https://parameter.sk/rovat/kulfold/2011/10/18/kiszabadult-az-ot-eve-elrabolt-izraeli-katona-1027-palesztin-fogolyert.

    Sajnos, maig a kezukben van ket elo civil es ket IDF elesett
    katonank.

    https://ujkelet.live/2020/12/12/riport-az-izraeli-foglyokert-cserebe-jeruzsalem-segitseget-kinal-az-egeszsegugyi-valsaggal-szembesulo-gazanak/

    Chana Szenes felejthetetlen verse- megzenesitve;
    „Ceasariara menven”

    „Istenem, Istenem
    Ne legyen vege sohasem
    A homoknak,a tengernek
    A viz csobogasanak
    Az eg fenyenek
    Az Ember imajanak.”

    https://www.youtube.com/watch?v=MnLXJmrB0-A

    Koszonet a beirasert, Shalom.

  • Javitas

    ” a kannani {nem zsido} foglyokkal is tiltva VOLT
    a kegyetlenseg.
    Ok rendszerint mint haborus foglyok LETTEK rabszolgava .
    Meg itt is, pl ha az urasag szemet VETETT egy nore,
    kotelezo VOLT megvarni mig meggyaszolta….”.

  • Nocsak Boda, akkor Angliából nézve akkor hogy lehet, hogy külföldről is lehetséges a tájékozódás?

    Feloldhatatlan ellentétet érzek Boda és a Boda közötti meghasadott tudatállapoti gondolkodásában.

  • Ms.Boda;
    Ketsegtelenul hozzaszollasa nem „tunt el”, csak a servere talan lassu.
    Adjon idot hozzaszollasnak a web-en visszaerkezni.

  • hexadodekaéder

    Gabriel 5.26 megemlíti, hogy a harangok nem az embernek, hanem a KIRÁLYNAK szólnak.

    Pedig Fülöp nem volt király. Őt csak Fülöp hercegként emlegették a hivatalos hírharangok is, tudniillik ő csupán a KIRÁLYNŐ FÉRJEKÉNT írta be magát az angol történelembe. Ugyanezt a viszonyt fordított esetben, király és király-NÉ összefüggésben szokták tárgyalni. Mivel a nyelv és a szokásjog sem teszi lehetővé ennek a szabatosabb kifejtését, ezért Fülöpöt „csak” „edinburgh-i hercegként” konferálták.

    Amit a”FEUDÁLIS HAGYOMÁNYOK ISTENÍTÉSÉRŐL” mond Gabriel, az egy ALKOTMÁNYOS(!) MONARCHIA esetében egyszerűen nonszensz. Tudniillik, egy alkotmányos monarchiának semmi köze az ABSZOLÚT MONARCHIA valóban FEUDÁLIS intézményéhez, melyben semmi törvény nem szabályozza a király és hűbéresei jogviszonyát. Az alkotmányos monarchiában viszont a királyi hatalom majdnem tiszta formaság a legminimálisabb jogokkal felruházva, és nem a birtokból, hanem rendszeres apanázsból származó költségvetési jövedelemből, csak úgy mint egy köztársasági elnök. Tehát szó sincs feudalista hűbériségről.

    A régi Magyarország önállóvá válásával viszont az 1920-ban újjászületett Magyar Királyság urainak a nagy része még mindig ilyen-olyan méretű hatalmas, megélhetést biztosító földbirtokkal rendelkező, gyakorlatilag feudális földesúr volt azzal különbséggel, hogy akkorra nem volt már még habsburg királyunk se… Tehát ismét egy újkeletű középkorba csöppent szegény Magyarország még külsőségeiben is, ahol végsősoron a föld volt a hatalom valódi mértékegysége. A háborús győztesek ráadásul egy kormányzónak titulált – királynak illegitim – jöttment katonatiszt földesurat kentek fel a magyar trónra – ettől lett nekünk egy oda fölkent kormányzónk… 😀

    A hűbériség fogalomkörbe tartozik még a ’48-as Forradalom, a deáki Kiegyezés és a hazánkban sajnos későn jött polgári átalakulás jóvoltából a régi birtokos osztály igen sok tagja; az ún. dzsentri réteggel együtt, akik a vállalkozáshoz, iparhoz, kereskedelemhez sem értvén, ám nagy kapcsolati tőkével rendelkező osztály, a háborús veszteségekért politikára és bűnbakkeresésre advaa a fejét, a magunak csinált háborús veszteségekért, e szerepre a régi FEUDÁLIS HAGYOMÁNYNAK megfelelően, a zsidóság tűnt számukra a legalkalmasabbnak. Minthogy a Horthyéra szellemében és deklarációiban is megásta a gyűlölet melegágyát, 25 szörnyű esztendő során az ölbe kapott hatalmát felhasználva átgyakorolta az antiszemitizmus minden válfaját.

  • hexadodekaéder
    2021 április 12
    12:36 du.

    Fejet kell hogy hajtsak igen jó eszmefuttatásodért „a feudális tradíciók” kapcsán.

    Igen jól sikerült tömörön rávilágítanod az eszmebeli különbségekre – és ebből kifolyólag keletkező irdatlan felfogásbeli különbségekre – a két ország (tudatosan nem nemzetet írok) között

    Anglia és Magyarország

    Volt még valami amit megjegyeztem, talán elkerülte figyelmed – ANGLIKÁN
    Anglia az anglikán-egyház léte miatt nem volt alárendelve a pápai államnak – Róma urának

  • Miert 99-szer kongott a harang???

    Hiszen Philip herceg eletenek a 100 eveben halt meg.
    Ket honap hijjan betolteni 100. szuletesnapjat!!!!

    Meg egynappal 100. szuletsnapja utan , eletenek a 101. evet kezdte volna elni.

    Nem letezett senkinek a „0” eleteve!!!!
    (Kiveve persze aki meghalt szuletes utan csecsemo korban.)

    Szuletesetol az elso szultesnapig eletenk ELSO evet elte!!!!

  • hexadodekaéder

    Igen, óriási a különbség…
    Sőt, Fülöp esetében az is fennállt, hogy őfőhercegsége, lévén görög/német származású, azaz görögkeleti – ortodox – vallású mégis beházasodhatott az anglikán Vindsor – 1917-ig Szász-Coburg – Gothai – házba. „Házasodj Anglia!”

    Ugyanakkor, felséges felesége uralkodásának tiszteletreméltó uszkve 70 éve alatt nem engedték meg neki, hogy az uralkodásba egy kicsit is beleszóljon, ami persze nem azt jelenti, hogy az Ő szürke eminenciási szerepe, főleg a Widsorok egyes, nem is kevés kellemetlen családi intimitás alakítása kimaradt volna a királyi fenség „megszólítású” férj uralkodói jogai közül.

    Summa summarum, minden ellentmodása dacára a Buckingham-nek ez a kifelé nyitott „uralkodási” stílusa a maga nemében számomra még mindig a legszimpatikusabb formaság a világ egyéb hasonló . k ü l s ő s é g e i * közül.
    .

    * Megjegyzés: Horthy kormányzói szerepe korántsem volt formális, mint a II.Erzsébetnek, vagy elődjeinek V.és VI.Györgynek volt. A mi református admirálisunk már botcsinálta „uralkodásának” az első percétől személyesen, tehát operatíve avatkozott bele a politika minden részletébe…

  • hexadodekaéder

    Utóirat/2:56:
    V.György anglikán és a pravoszláv(!)II.-Romanov- Miklós orosz cár, lévén unokatestvérek, annyira hasonlítottak egymásra, mintha ikrek lettek volna, bizonyítva, hogy mennyire nem voltak vallási fenntartásaik, amikor a korona, birtok illetve vagyon volt kilátásban… Ezt még az egyházak se kifogásolták.

  • Kedves Izraeli
    április11.1:34

    Remélem, azért azt észrevetted, hogy én az e témábavágó kommetjeimben csak az ókori vonatkozásokat feszegetem. Tudniillik a mai kor történelmi viszonyai teljesen más etikai követelményeket állítanak a vallások elé.

    Arra voltam kiváncsi, hogy a rabszolgatartás valóban az egész glóbusz gazdaságának, vagy csupán a Római Birodalom gazdaságára jellemző tényezőként volt az országok hajtóereje?

    Megvallom, sokáig éltem abban az illúzióban, hogy hátha a korebeli Izráél ebben kivételt képezhetett, de hát nem tehette, hisz a termelőerők fejlettségi foka akkoriban csak a kényszermunkával – az élő géppel – oldhatta meg az összes ökonómiai szükségletét. Tehát a rabszolgatartás az ókorban történelmi szükségszerűség volt, és ennek megfelelően működött.
    Ennek okán a vallás(ok) szerepe is ennek az ideológiai magyarázatára kellett szorítkoznia, ami viszont a rabszolgaságra kárhoztatott embert családostul * legföljebb csak vigasztalta, de nem érezhette igazságosnak, sőt élete végéig robotolhatott valaki élő tulajdonaként, mint egyfajta rárótt sorscsapást viselve.

    Az általad bemutatott (mellékelt) törvényi kivonat is csak azt igazolta, hogy a rabszolgaság a társadalom, a gazdaság elválaszthatatlan tartozéka volt s márcsak részletkérdés az, hogy hogyan lett valakiből emberi áru, azaz rabszolga sőt, az is csak azt szolgálta, hogy a már felszabadítottakat újabbakkal lehessen pótolni, hisz szükség volt rájuk. Pont a vallás erre már nem nyújtott feloldozást, egy majdani „”felszabadítást”” kilátásba helyező passzusával max’ némi reményt helyezett kilátásba. Ráadásul a vallás e hallgatag beletörődésével utat vágott „a gonosz” számára is bizonyítván, hogy lám az ilyen gonosztett, mint a mások durva kizsákmányolása, nemcsak a Sátán műve lehet…

    Bár említettem már, hogy a téma nem a máról szól, mégis meg kell említenem, hogy a globális tőkekihelyezés keretében a dollárcentekért foglalkoztatott külföldi munkás milliókat, bérrabszolgákat mely éhbérért a saját hazai munkásai odahaza már is nem vállalnák ugyanazt a munkát – bár lehet, hogy ezért még munkanélkülivé lesznek… E kérdésben viszont mintha a Katolikus Egyházban valami megmozdult volna, ugyanis Ferenc pápa hasonló kifejezéseket használva ítéli el a modern, tőkés kizsákmányolást …

    Üdvözöllek:
    Brunszvik
    .

    * A rabszolgák szabad tartóik birtokain, mint a tenyészállatok, tenyésztés útján szaporíttattak és született gyermekeik is rabszolgáknak születtek, legalábbis Rómában…

  • HEXA;
    Az europai uralkodo-hazak mind egy-csaladbol es osszhazasodva leteztek. Azert volt oly sok tagjaik kisse gyengebb szellemileg.

    A Windsor nev az elso V.H.idejen valtoztattak a gazdag Windsor nevu egyentol szarmazo kastely utan.

    A csalad a Hohenzol neven letezett europaszerte.

    Az Angol monarch-nak NEM letezik SEMIFELE politikai joga!!!

    Kotelessege a Parlament megnyitasa, de a Parlament ajtajat bezarjak elotte.

    Kopgtatni kenyszerul es egy kis lukon keresztul ker be-engedesi emgedelyt.
    A Parlament tagjai szavazzak meg belephetoseget.

    Elso Charles remelt europai modszeru uralkodo lenni, de igen hamar lefejeztek azert.

    A monarchiakban a Parlament, ill. a politikusok az uralkodok.

    De legalabb nem csak eggyetlen egy, mint Oroszban, Kinaban, Cubaban, Venezuelaban, Eszak Koreaban.

    Vajon melyik lenne a Ti ohajatok ????????????????

  • U.I.

    Europa uralkodo hazaik nemet szarmazasuak voltak.
    A volt u.n. Kereszteny Romai Birodalom, lenyegeben nemet-romai birodalom volt.

    S hogy ki lett melyik europai nemzet uralkodoja, a nemzetiseg jelentektelen volt.

    Mind az uralt nemzetek tagiava valtak.

    Mint czaeina Katherina pl. Nemet-bajor volt.
    S a leg-Oroszabb-ortodoxabb lett mint korlatozatlan veres uralkodova, ferje meggyilkoltatasa aran.

    Nem tanultal europai tortenelmet a kozepiskolaban?

  • Kedves Brunszvik Teri!
    Koszonom a valaszt, bar azt hiszem, hogy bizonyos mertekben-
    felreertjuk egymast.
    Eloszor is- a zsidosag- nem csak vallas, hanem nep is,es mint
    ilyen, torvenyei csak ra vonatkoznak- ellentetben a masik ket
    monoteista vallassal.
    Nem allitottam.hogy az izraeli gazdasag csak a rabszolgakra
    epult- hanem, hogy azok is- voltak.
    Nem tudom a romai torveny mennyi jogot adott a rabszolgaknak
    {ha egyaltalan} de az okori Izraelben,ha nem is voltak szabad
    emberek, voltak bizonyos torvenyek-vedelmukre.

    „Egy ember elrablasa es eladasa halalbuntetest vont maga utan,
    {2.Mozes 11:16}. Ha egy izraelita eladosodott,eladhatta
    magat rabszolganak.Kesobb nemelyikuk ki tudta valtani
    magat a munkajabol kapott berbol.{3 Mozes 25:47}”

    „Ha testvered elszegenyedik melletted, es el kell adnia
    magat neked,ne vegeztess vele rabszolgamunkat. Mint beres
    legyen nalad,mint egy telepes {3 Mozes 25:39,40}”

    „Ha egy rabszolgat az ura megolt,bosszut kellett allni
    rajta {2 Mozes 21,20}. Ha pedig egy rabszolganak
    kart tettek a szemeben,vagy kiutottek a fogat,
    szabadon kellett engedni.{2 Mozes 21;26,27}”

    „A heber rabszolgat a szolgalata 7-ik eveben szabadon
    bocsatottak. A torveny kimondta, hogy az 50-ik evben fel kell
    szabaditani az osszes heber rabszolgat.

    „Amikor valaki elengedi rabszolgajat- „ne kuldd el magad
    mellol ures kezzel. Lasd el nyajadbol,a szerudrol,
    szolo es olajpresedrol .{5.Mozes 15:13-14}”

    Megjegyzendo, hogy a profetak kemenyen biraltak a rabszolgasag
    „intezmenyet”pl. Jeremias {Jirmijahu}{i.e 655}

    https://zsido.com/fejezetek/mispatim/

    Talan azert irtam ennyit errol a temarol,mert nagyon erdekel
    a tortenelem , es mert nem regen unnepeltuk Peszachot,
    amikor a zsidok megemlekeznek az egyiptomi szolgasagbol
    valo kivonulasrol – a fuggetlenseg fele- es a torzsekbol-neppe
    valasrol.

    Utolso soraid szerint-valoban nem lehet a tortenelmet
    teljesen elvalasztani a matol- de ez mar egy mas tema.
    Kerdes, hogy a kulonbozo tarsadalmak milyen intezmenyeket
    es jogokat hoznak a dolgozok vedelmere.
    Ezeknek egyike pl. a Nemzeti Biztosito, amelynek a munkaado
    es a munka vallalo is bizonyos szazalek adot fizet-
    es szukseg eseten ebbol fizetik pl. a munkabelesetet,szulesi
    segelyt,gyermekek utani jaradekot, munka nelkuli segelyt,stb.
    persze a torveny ide szolo paragrafusai szerint.
    Ez sokat jelent-kulonosen most- a jarvany idejen.
    Szerencsere, az elet nalunk mar kezd visszaterni a kerekvagasba.
    Igy tarthattuk meg- egyelore kevesebb kozonseggel de
    remennyel- Izrael 73-ik Fuggetlensegi Evfordulojat.

    Udvozollek.

  • B.T.
    Miert hagyod figyelmeden-kivul, hogy a rabszolgasag, s minden eroszakon alapult gazdasagi-rendszer tonkre ment anyagilag, mert nem volt jovedelmezo!!!!!

    Roma tonkre ment mert nem volt kepes fizetni a legiokat.

    Ha emlekeznel tortenelmi leckedre, a rabszolgakat kelett besorozni a legiok katonainak, s hoditani teruletet es rabszolgasagba kenyszeriteni mas nemzetek lakossait.
    Igazi on-pusztito rendszer volt az mindeg.

    Sot meg a CSA (Amerikai Confederacy) is megbukott mert anyagilag let-keptelen volt.

    Hasonloan a dicso CCCP is bedoglott mert anaygilag tonkre ment.
    Nem volt jovedelmezo a nagyszeru elkepzelesetek !

    A nemet nemzeti socializmus is tonkre ment volna a haboru pusztulasa nelkul is.

    1936-ban Hitler penzugy-minisztere figyelmeztette Hitlert hogy a fegyverkezes koltsege kiuritette a kincstart.
    A zsidosagtol elkobzott vagyonokkal remlte azt potolni.

    Kina is a kanibalizmus kuszoben alt amig Dong Xia Ping tobb del-keleti tartomanyokban a nyugati befekteteseket lehetove tette.
    Kina ma jovedelmzik a kapitalista rendszer alaklmazasaval.

    De lasd Cuba, Venzuela, Eszak Korea eseteiket.

    Maduro is az amerikai olaj-cegeket remeli vissza-csabitani. Mert a vilag leg-elso olaj-nemzete a csod kuszaoben all.
    A szocialismo tonkre tette az olaj-ipart, hianyosag, inflacio, es a lakossag millio menekulnek.

  • Izraeli
    14/6:28

    Rendkívül tanulságos függeléked számomra itt is óriási tanulságokkal szolgált. Köszönöm!

    Különösen érdekes az ostromok alatt e-téren viselt bölcs rabszolga felszabadítási igyekezet gyakorlati problematikája, illetve ennek sajátos elmaradása és ezek prófétai kárhoztatása.

    Sajnos a majdan kereszténynek minősített Újszövetségből ez a társadalmi emancipáló igyekezet még a jeleiben sem tűnik ki. Legföljebb gesztusokról beszélhetünk, ahol a szereplők max’ >a szegényekhez< intéz édeskevés vigasztaló szót, mely fogalom – ti.a szegénység – korántsem a rabszolgaság szinonímája, hacsak rá nem fogjuk. Ez alatt ugyanis minden olvasni-tudó szabadot, vagyis nem rabszolgát ért. Pláne, hogy a rabszolgákat az evangéliumok [később egytől-egyig szentjei] annak több ún. "igehelyén" is – a szolga, avagy szolgák kifejezéssel enyhítve súlyát – további, odaadó engedelmességre, illetve jó magaviseletre szólítják fel(SIC) a társadalom e legalsó számkivetettjeit.

    A história eme pontján márcsak egy dilemma lóg a levegőben, hogy ezek az álszentek a "biblikus" iratok II. századi (!) átszerkesztői, mennyire tarthatták magukat még zsidónak és mennyire valami másnak, amit akkor még ők maguk se tudtak volna meghatározni… Legföljebb azt, hogy Izráélból – elvi és fizikai értelemben is – már erősen kifele állott a saját szekerük rúdja… Az azonban teljesen biztos, hogy gyáva, elidegenedett és ettől a népre(!) súlyosan veszélyes megalkuvó mentalitásuk csak és egyedül Róma szekerét tolta annak totális győzelme felé, mely városnév alatt, egyszerre értendő úgy a hódító birodalom, mint annak a későbbi örököse, a majdani Katolikus Anyszentegyház 2000 éves hódítása…

    Stílszerűen búcsúzva;
    SERVUS HUMILLIMUS : Brunszvik

  • hexadodekaéder

    Bendegúz79
    2:38 és 2:50

    Harc a semmiért

    Kedves Hetvenkilences Bende !
    Vedd már észre, hogy mi ebben
    ugyanezt mondjuk mindaketten.

    Hexa 😀

  • hexadodekaéder

    ui

    Így legalább kaptál egy kis ízelítőt a kortárs hazai versarzenálból…

  • Bendeguz79
    2021 április 14
    9:31 du.

    grizi, ennyi féligazságot valamint szemen szedett hazugságot a saját hülye elméletedhez egybeszedni az már … vulgár materializmus!

    most még azt várom, hogy a jelenlegi usa 27+ trillió költségvetési hiányával a világ legjobb gazdasági rendszere… arra kaphatnál egy Közgazdasági Nobel díjat az összes csüngőkkel

  • Az ISRAELI, BRUNSWICK Terry es HEXA-kozotti vitan.

    A TORAH volt, sot maig is az egyedullli torveny amely a Termeto-alapu, s nem emberi onkeny-uralom celjan letezo ‘torveny’ az emberiseg leheto letenek a leg-sikeresebb es humanabb eloitasa.

    Az valosag, hogy a Torah a halal-buntetest lehetove tette a gyilkossag, ember-rablas es nemi eroszak elkovetett tettei elleneben.

    DE ( sa az igen nagy DE) megkovetelt bizonyitetok ellenebn, s a birak mindeg az irgalom gyakorlasat kovetelte.

    Nem is emlitve a „menedek varosok” letet a hamis vadolas elleni biztositekakaent.

    NA , hol, mi torvenyek leteznek meg a mai napig is azon alapokon??????

    Imadott Marista-socialista hitetek alig egy evszazad alatt 100 millio artatlan emberileny eletet aldozta fel a szocializmus fo-papjainak kegyetlen szolgalatara.

    S mifle let-minoseget nyujtott, sot ma is mind azon tarsadalmakban ahol minden on-hatarozat, jogok es lehetosegek hianyaban kenyszeritve kozel ket-ezer-millio emberileny, s mind embertasaitok is am ?!

    Miert, mindeg az eroszak, kegyetlenseg, meg a gyilkossagtol sem visszariadva a hatalom kegyetlen eroszakos fentartasat magasztaljatok ???

    Miert nem kritizaljatok azt?????

    Mirrt a ket-ezer-evvel ezelotti bekes egyuttelest javaslo vallasi sorokat tamdjatok ?????????????????

  • Izraeli
    2021 április 14
    6:28 du.

    Azt olvastam, hogy régen olyan törvény is volt, hogy betakarításkor a szekérről lehullott termést az úton kellett hagyni. A szegényeknek.
    Éshogy előírások szabályozták az alamizsnálkodás mértéket.
    Sem túl sokat nem volt ajánlatos adni, mert az hátrányos helyzetbe sodorta volna az adományozót, de túl keveset sem illett adni.