A visszamaradott csürhe folyton kioktatja azokat, akiken élősködik

2021 április 11 9:50 de.148 hozzászólás

Feltaláltunk magunknak egy senkiházi falusi suttyót, a saját magyar népmeséink legkisebb testvérét a pisaszagú faluvégéről, felemeltük, odaadtunk neki mindent, aztán megint azt hittük, ő lesz a következő igazságos Mátyás király.

Most meg áll a kötélfüles szatyrával ugyanaz a magyar paraszt az egyik stadion előtt, szürcsöli a sörét, vágja hozzá a disznósajtot, és nem érti, hol csúszott el a dolog. Ez a Mátyás se igazságos, ez se romantikus hős és még egy piti bűnöző is, a magyar meg ezt se érti, hogy ez hogy lehet.

Nem is fog soha semmit érteni ez a szerencsétlen nép. Elkúrta egy évszázad harmadát arra, hogy aztán egy Orbán családot gazdaggá tegyen, közben a világ ezerszeres sebességre kapcsolt, és eltűnt messze előre a ködbe.

Dízelüzemű autókat szerelünk össze a magyar ipar és GDP utolsó mentőöveként, miközben a világ kissé máshol tart. Az átlag magyar nem tudja, mit jelent az a szó, hogy applikáció, nem beszél semmilyen nyelvet, nincs semmiféle értékes vagy áruba bocsátható tudása, ismerete, saját terméke. Szűk látókörű akkor, amikor a világ sikeres része nyitott. Taníthatatlan, amikor a legnagyobbak is folyamatos tanulásról beszélnek. Megváltoztathatatlan, amikor szűk, tág, a gazdasági és mindenfajta környezetünk folyamatosan változik. 100-150 éves mintákat követ, és üvöltve ragaszkodik hozzájuk, amikor nem létező, vadonatúj mintákra épül az új korszak.

Áll itt ez a tanulatlan, mogorva, szélsőséges, ostoba nép egy számára teljesen felismerhetetlenné változott világban, retteg mindentől, mert tudatlan, fröcsög mindenkire, mert sem gondolkodni, sem együttműködni, sem tanulni nem tud, és néz csodálkozva-értetlenül, hogy nahát, mi történik itt.

És ez a sok ostoba még büszke is magára, meg hangoskodik, miközben bezárják a világ egyik legjobb egyetemét, miközben lerombolják a világ egyik legjobb kutatóbázisát. És ezek magyaráznak tudásról meg jövőről.

Még hősnek, még vezérnek is csak egy kockásinges, büdös szájú, komplexusos, nyomorult bűnöző jutott, aki focimeccsekben, pálinkafőzésben meg disznótorosban tud csak gondolkodni.

Megérdemli ez az ország a sorsát, menjen csak le a legaljára, aztán ott gondolkodjon kicsit. Nekem senki sem tehet szemrehányást, az biztos. Borkai és társai, Mészáros és bandája, Orbán, Szijjártó, Rogán meg majd tovább röhög, tolja a kokaint miközben jachtokon múlatja kurvákkal az időt, aztán lop szépen tovább, mert ezeknek semmi sem elég. Semmiféle túlárazott közbeszerzésből nincsen elegük.

Az ország közben szétrohad és összeroppan ebben, de sajnos hagyni kell ezt megtörténni. Megakadályozni sem nagyon lehet, nemhogy békés tüntetésekkel, meg dühös újságcikkekkel, hanem fegyverrel is nehéz lenne, mert ezek kivonulnának TEK-kel, harckocsival, behívnák az oroszokat gondolkodás nélkül ismét a magyarok ellen, ha kell.

Végig kell nézni. Végig kell élnie ennek az országnak, hogy megint tönkremegy a saját ostobasága, primitív, szélsőséges gondolkodása, agyhalott tájékozatlansága, értéktelen gondolkodásmódja miatt.

Az a normálisan gondolkodó, marginális kisebbség, aki még itthon maradt, már régen elszigetelte magát, amennyire lehet. Ez a zajos tömeg, amelyik hisztériázik, veri a nagy nemzethy álkeresztény mellét a Fidesz mellett, ez meg retteg közben, bizonytalanságban él, kiszolgáltatott és egyre csúszik lefelé.

Nem is érdemel mást. Sokat lopnak ezek tőlünk is, persze, de a legtöbbet a sajátjaiktól lopják. Azoktól meg lopjanak csak. Rohadjon is szét egy ennyire primitív, ennyire ostoba, önrendelkezésre totálisan alkalmatlan ország.

Legyen csak szolga az átlag magyar örökre. Ezeknek ha szabadságot, hatalmat, perspektívát ad az ember, azzal ezt csinálják, amit most látunk. Ezeket ha beviszed Európába, akkor ellopnak mindent, lehugyoznak mindent, elmondják Európát ostobának, miközben a saját országuk integrációjáról, felzárkózásáról sem tudnak gondoskodni még európai pénzből sem.

Hát akkor maradjon ilyen elmaradott ország ez. Örökre. Minek ide polgári létforma? Még a szót sem érti. 

Mindenki verje bele a fejébe, hogy Magyarországot azok az emberek tartják fogva az orbáni fasizmus mocskában, akik legfeljebb 135 ezres nyugdíjat, vagy 240 ezres fizetést kapnak. Magyarán 350 eurós nyugdíjjal és 800 eurós fizetéssel ugatja ez a sok szánalmas ember, hogy Nyugat-Európa halott. Meg hogy majd az ő személyes Orbánviktoruk, aki 10 év teljhatalom után produkálja számukra ezeket a szánalmas éhbéreket, majd megmondja a Nyugatnak, hogy mi van. Annak a Nyugatnak, ahol 6-8-szoros minimálnyugdíjak és bérek vannak, annak a Nyugatnak, ahol egy vállalati középvezető be tudná dönteni a magyar gazdaságot egy nyugalmasabb szerda délelőttön.

Ebből a semmi pénzből kellene enni, kellene iskoláztatni a gyereket, a hullaszagú kórházban meggyógyíttatni a mamát. Ez a sok diktatúrapárti bunkó pedig nem lázad a nyomora ellen, hanem elképzelt migránsok és elképzelt Sorosok miatt hatalomban tartja ezeket a tolvaj geciket, akik tartósan elvágták Magyarországot a 21. századtól.

Legyünk őszinték! Tudom, hogy riasztónak, kegyetlennek és elfogadhatatlannak hangzik, de a magyarok így kollektíven az elmúlt 200-250 évük alapján egyáltalán semmiféle saját, önálló országot nem érdemelnek Európa közepén. Visszamaradott csürhe ez, folyton kioktatja azokat, akiken élősködik, és akiktől folyamatosan lop. Szétveri a saját népét, szétkergeti a saját tehetségeit 200 éve a világba szanaszét, a nép meg itt ül a saját szarszagában, szegényen, és várja külföldről a segítséget, hogy aztán leanyázhassa azokat, akik megint kihúzták a szarból, és elmondhassa, hogy az ő kis magyar önállósága veszélyben van.

Taníthatatlan, szélsőséges, ostoba, gőgös nép ez, egyre kevesebb kivétellel, akik meg amúgy is egyre inkább külföldön telepednek le, mert innen elüldözik őket. Éhezzen csak, rohadjon csak szét ez az ország. Sem objektív, sem szubjektív szempontok szerint nem érdemel semmi mást.

Boros Gábor

148 hozzászólás

  • Ehhez nincs mit hozzáfűzni.Minden mondat igaz!

  • Megrázó.
    Egy elektrosokk.
    I am very impressed by this extremely accurate assessment.
    Il faut que ce texte circule.
    Ezt a cikket széles körben ismertetni kell.
    Köszönöm írójának.

  • Göllner András

    Hoppá ! Remélem ezt a fiút nem fogják a villamos elé lökni a hazafiak a Margit körúton mint Kertész Ákost amikor bemondta a huszat a Közértből haza felé. Vajon hogyan reagálna erre a kis magyar történelem órára a Romsics Ignác bácsi, lenn, Egerben ? Bizonyára pontosítana egy két helyen, de azzal sem lennénk sokkel előrébb testvéreim.

  • Göllner András

    Különben, nem ártana tudni ez melyik Boros Gábor? Gondolom nem a Bionteches, vagy a filozófia történész, bár miért is ne lehetne egyik vagy akár a másik is ? Ebben az esetben, még egy álnév is elmenne. Mongyuk, özvegy Csokonay Mihályné, Boglárka.

  • Neha csodallom, hogy milyen kifejezeseket hajlando kozolni a cenzor mind a hozzaszollasok szabalyaval ellentetben.

    De ez a cikk, ketsegtelenul a magyar-nyelv minden letezo ocsar-szo-gyujtemenyeinek a csucspontjat erte el.

    S a szerzo magan velemenye, sot remenyei is a nemzet lakossainak gyalazasan is emberileg elfogadhatatlan.

    Nem lenne csodalkozasra valo, ha valaki Gollner B.Andras feltelezese valora vinne.

    Sok jelen problemakkal alt a nemzet szemben az evszazadok folyaman. Az idegen befolyasok es hatalmak altal.
    A Vatikan, Topkepi, Schonebrun, Kremln, s annak a szellemi maradekai altal ma is.

    A jelen gazdasagi, politikai, tarsadalmi, szellemi felfogasaik a fejlodest tagadhatalanul gancoljak.

    DE a nemzet lakossagat “ostoba”, “promitiv”, “elmaradt”, “szelszoseges ostoba nep” , “gogos nep” tagadhatalanul a leheto leg-gyalazobb velemnye a szerzonek.

    S remenyei, ohajai, a “legyen szolga orokre”, “onallo orszagot nem erdemel meg”, az tagadhatalanul korlatlan gyulolete honfitarsainak, s szulohazajanak.

    Nem hinnem hogy egyedul lennek , amikor teljes meggyozodesem, hogy HA a korlatlan lehetosege letezne a lakossagnak a kepessege, szorgalma alapjan korlatlan eredmenyeket erne el, s minden problemak nelkul mas fejlettebb nemzetek nivoikat erne el hamarosan.

    De legalabb, ma mar a magyar-allam nem gyilkolja artatlan polgarait, politikia gyoletbol, hazug vadak altal.

    S anyagilag is elerte azt, hogy a 9 millios lakosbol, 3 es fel-millio, valoban akik csak kepesek hajtasi-engedely kapni es a volan moge ulni, a sajat, modern, nyugati typusu kocsiaikkal szaladgalhatnak modern auto-utakon.

    Valami korulmeny lehetove tette azt, s az sem a semmi-alatali kovetkezmeny am.

    Sajnos a mult kenyszeritett 150-200 eves elevek es gondolkodasok maradekai, s annak fetamasztasat remnykedok tartjak vissza a lehetosegtol a tarsadalamat.

    De azon a cikk szerzoje teljesen nema maradt.
    Ketsegtelenul halvany fogalma nem letzik azokat a problemakat es megoldasokat belatni.

    A soraiban bizonyitott kepessegevel semmi lehetoseget nem nyujt a jelen problemakon valtoztatni, sem valasztast nyerni valah is.
    S azert vadolhatja onmagat es kovetoit!

  • Prodessor Gollner B.Andras 4/11, 12;13 du.

    How about the “aluljaroban bujkalo labvizkereskedo” ???

  • Orsós Elemér

    Jó kis össznépi általánosítás!!!!!!!!
    Ezt ÍGY még akkor is kikérem magamnak, ha 90 %-ával egyetértek!

  • No kérem!

    Vegyük egy kicsit sorba. Leginkább onnan indulva, hogy a tünetleírás majdnem pontos, de valójában csak majdnem. Alapvetően azért, mert az a fogalom, hogy “nép” egy absztrakció.
    Emberek, kisebb közösségek vannak.
    Ezzel nem az a baj, hogy a globális tünet nem pontos, viszont az okok tisztázása nélkül nagyjából annyi értelme van, hogy “ez az ember beteg, mert rázza a hideg”. Okvizsgálat nélkül persze lehet ráborítani egy vödör vizet, és tünetileg talán lemegy láza tíz percere, aztán vagy kiheveri, vagy belehal egy perforált vakbélgyulladásba.
    Értem: a cikk szerzője besokalt, ahogy Kertész is anno, és ahogy sokan besokallunk időnként. Értem, megkaptuk a vödör vizet, és biztos használ. Mindjárt jönnek a nemzethy kikérőművek a neohorthysta trolltartóikkal. Az is világos, hogy a cikk szerzője ezen túlmenően beleszarik a világba, és leszarja az egészet. Alkalmasint Kertésszel sem az volt a gondom, hogy nem világította meg a feudálpszichológiai státuszt, hanem az,. hogy ezzel, mint aki jól végezte a dolgát, távozott a ringből. Boros úr sem tesz mást, mint megnézte a felszínt, beledobott egy vödörnyi jeget, majd nem mert a felszín alá nézni.
    Talán azért, mert akkor ott egy tükröző felületet talál, amiben pontosan azt látja az önképében, amit kifogásol. Egy höbörgőt, aki a kocsma helyett itt fejti ki, de nincs jövőképe a kérdéshez, ezért a höbörgésen túl a mélységes kuss van. Max. a kocsmaajtó bebaszása úgy, hogy kiszakad keretestől. Amitől persze a kocsmáros pont olyan tapló marad, de legalább jól megmondta.
    Értem. Boros Gábor jól megmondta. Sok mindenben igaza van. És? Most hova szarjak?
    Lehet az a receptje, hogy mindenki vándoroljon ki. Ez is egy opció. Elkezdte a gyűjtést a tömeges kivándorlás támogatására? Netán megjelenik egy opció a receptúrában?
    Lehet az a receptje, hogy nem kell önálló ország, és az is lehet egy opció. Elkezdte már megszervezni, hogy csatolják Ausztriához, Grönlandhoz, vagy akárhová? Vagy ki mert mondani bármilyen alternatívát, ha már maga nem szervez semmit?
    Valószínűleg egyiket sem. Belső ellenállást nem javasol (vö. TEK Goto Moszkva, vagy fordítva).
    Nos!
    Innentől válik az egész egy indulati hőzöngésnek. Viszont nem derül ki, hogy mit szeretne. Neki személyesen milyen jövőképe van a kérdést illetően? Holnap is lehord mindenkit a sárga földig? Holnapután is? Minden nap?
    Innentől voltaképpen csak a lényeg hiányzik. Tegyük fel, hogy holnap benne találja meg az általa leszart “nép” az aktuális apaképét. Mit tenne? Kiállna az erkélyre letolt gatyában és kifosna a résen?

    BTW, a jelen ellenzékkel szintén ez a problémám. A személyi kultuszos hatalmi törekvés apakép-lecserélésén és az ehhez kapcsolt ötperces ökölrázáson kívül nincs kínálatuk. Valójában Boros Gábornak sincs. Majdnem olyan, mintha azt mondaná: Ez így nagyon szar, Ti szarok vagytok, Mi szarok vagyunk, keressetek másik messiás-papát magatoknak. Nem mintha az jobb lenne, de másik, és tapsoljatok kicsit annak is.
    O.K. Ez is egy opció. Pont olyan rossz, mint amit már kipróbáltak párszor.

    Tehát: megvolt a vödör víz. Szike, Aspirin, kivárás, önakasztás, közakasztás, vagy mi az ajánlat? Vagy legalább mi az elvárás?
    A megmondtam, és csináljatok amit akartok kevés. Kurva kevés.

  • 1) Ady Endre dühös szavakkal írta le és szidta a száz évvel ezelőtti “magyar ugart” – mert szerette a hazáját
    2) Az apa, ha más eszköze már nincs pofon vágja a fiát, mert szereti
    A fenti két esetben az “érted haragszom, nem ellened” gondolat érvényesül

    3) Boros fenti irományából az “ellened haragszom, nem érted” típusú gyűlölet sugárzik

    Boros úr! Ön magyar? Ha igen, akkor ön-gyűlölő. Ha nem akkor kicsoda valójában?

  • Göllner András
    2021 április 11
    11:55 de.

    Ha nemzethy oldalnak egy csepp esze van nem lökik sehova. Egyszerűen azért, mert azon kívül, hogy előadott egy indulati hőbörgést a kétségtelenül létező tünetekről, Boros Gábornak sem ajánlata, sem elvárása nincs. Nem lázít, de még csak nem is lázong. Ha holnap röpiratként szórnád a nép közé, akkor sem. Még kommunikációs veszélyt sem jelent senkire és semmire.

  • Orsós Elemér

    Bendeguz79
    2021 április 11
    2:10 du.

    Ez nagyon szép volt Tőled!

  • A megoldás:Ady Endre prózáinak,második kötetének 183.-ik cikke! Egy B79 színvonalútól nem várjuk el,hogy megértse miről van szó.

  • Hát igen, – mindig van lejjebb !
    – Van egy rossz hírem, azok számára akik a “hazai” lakósságot hibáztatják a lúzer oldal vergődéséért…
    – Nem elvtársaim, – ezt az országot, sokat látott, tapasztalt, dörzsölt emberek lakják akik nem most jöttek le a falvédőről…
    – Továbbá szorgalmasak, türelmesek, jószándékúak,és még ha két rossz közűl kell is választaniok csalhatatlanul kiszúrják pl.a “politikai selejtet”
    – A mostani kurzust támadó, pancserek, bár szívesen beleülnének az eddig elért “készbe” vagy markolásznák a következő években esedékes testes EU-s pénzeket, kontraproduktív “üzeneteikkel” csak a luftbalmot hámozzák mint a “cikk” együgyű elkövetője…
    – Ne bántsd a magyart, “még” csak itt tartunk, de mint rendezö elv bármilyen fura is a lakosságunknak zsinórmérték…

  • slapaj
    2021 április 11
    5:39 du.

    “…. akik a “hazai” lakósságot….”

    Tanújjá’ meg magyarul idióta.

    Ez egy újságíró..viccnek is rossz.

  • Van egy igen helytelen állítás az amúgy kiváló írásban:

    Nem 250 éve nem érdemeli meg a magyar a hazát, hanem inkább 650 éve.

    Csak az isteni gondviselésnek tudható be hogy más, érdemesebb népekkel ellentétben nem veszítette el a magyarság hazáját, de még ezt sem köszöni meg a Jóistennek : hepciáskodik, hőbörög.
    Lásd a Himnusz című kesergőt.

    Egyszer bele fog ebbe únni a Jóisten és akkor nekünk annyi.

    Már vannak apró jelei : körvonalazódik a NATO-ból való kitiltásunk.

  • gyuri10
    2021 április 11
    5:26 du.

    Ne magyarázzál már pontosan rólad és a hozzád hasonlókról ír Ady, mikor megjegyzi hogy menjetek vissza Ázsiába !

    De meg lett fogadva tanácsa: Az akit körleveleidben úgy emlegetsz hogy ” igen, ő egy győztes ” már ott ül a Türkmén Tanácsban. És a Türkmén Tanács meg lett a minap hívva Bpestre is, valami jamboree-re.

    Szóval szakadj le a témáról,csak kiröhögteted vele magadat 😀

    (Barátilag mondom, rossz nézni hogy valaki ennyire és folyamatosan hülyét csinál magából)

  • ferenct
    2021 április 11
    3:11 du.

    Hanyas vagy öreg?
    Me’ naon zavarosakat írsz !

  • ‘Visszamaradott csürhe ez, folyton kioktatja azokat, akiken élősködik, és akiktől folyamatosan lop. Szétveri a saját népét, ….stb.,’

    Kedves Boros Gábor !

    Precíz és alapos elemzés. Minden szavával egyetértek. Köszönjük!

    (Gabi, egyetértek veled, csupán annyit kifogásolok, hogy túl finoman fogalmaztál!)

  • Andrew_s
    2021 április 11
    3:23 du.

    Bandi, nem akartam e cikkhez semmit hozzátenni, de… ez egy vulgármaterialista
    – következésképpen – tudománytalan “tudás” nyilvánosságra hozása!

    “a” tudós állít valamit, azaz a tagadás tagadása elvének (dialektika) alkalmazásával letagadja azt amit helytelennek tart és ugyanakkor állít is valamit a helyére…

    ez egy nagyon régi filozófiai alaptétel, és számtalanszor be is igazolódott(SIC)

    minden olyan nép vagy ország esetén (nem akarok ezen definíciókba belebonyolódni) amely eme selejtes módszerrel dolgozik kilátszik a lóláb… Magyarország több száz éves történelmén végigvonul, de nincs ezzel egyedül(SIC)

    a láncon vagy csalétekkel (colour revolutions eredményei) bekényszerített olcsó munkaerő a brainstorming részei és “gyemokrácíjá”-ban a tiltakozás joga még eddig 10000 éve nem hozott eredményt a szenvedőknek (akik kevesebbet vagy másként szenvednek új lakhelyükön A NULLSZALDÓS ÉLETÜKKEL)

    miközben “tiltaxik®” minden lehetségest megtesz, hogy része lehessen az esztablismentnek és ennél vulgárisabb vulgaritásra már nincs is szüxég!

  • Andrew_s
    2021 április 11
    3:23 du.

    kedves cenz ura, lécci illeszd be “brainstorming” mellé a: “braindrain” -t

    köszi, trehány voltam

  • Andrew_s 2021 április 11 3:02 du.

    ‘Tehát: megvolt a vödör víz. Szike, Aspirin, kivárás, önakasztás, közakasztás, vagy mi az ajánlat? Vagy legalább mi az elvárás?’

    Elvárás :

    Vera Jourova Vice President of the EU Commission:

    Csehként elmondhatom, hogy amikor 2004-ben az új közép- és kelet-európai tagállamok csatlakoztak az EU-hoz, mindenki egyetértett abban, hogy az EU alapvető értékei egyetemesek. Aki hatalomra kerül – politikai színtől függetlenül – be kell tartania ezeket az értékeket.
    (Az Európai Unió alapvető értékei az emberi méltóság és az emberi jogok tiszteletben tartása, a szabadság, a liberális demokrácia, az egyenlőség és a jogállamiság. Ezek az értékek az összes tagállamot összefogják – egyetlen olyan ország sem tartozhat az Unióhoz, amely nem ismeri el ezeket az értékeket.)

    Na, faszikám, kezded fölfogni, hogy itt miről is van szó ?

  • ANDREW_S. 4/11, 3;23 du.

    Nem, s azt senki nem is velte a hozzaszollasaiban.

    A cikk szerzoje csupan szelszoseges es elvakult gyuloletet nyilvanitotta ki szulohazaja es honfitarsai ellen.

  • GYURI;

    Bizonyos szellemi-felfogasu magyarorszagi koltok nem erdekeltek s nem foglalkoztam veluk!!!!
    Sem rejtvenyekkel!!!
    Talan kozolned hogy mire celoztal?!

  • Bendeguz79:
    “Bizonyos szellemi-felfogasu magyarorszagi koltok nem erdekeltek s nem foglalkoztam veluk!”

    Ebben igaza van, megértem Önt. Én sem szoktam pandzsabi költők, írók műveit eredetiben olvasgatni gurmukhi nyelven. Az oka egyszerű: nem tudok gurmukhi nyelven. Ahogy Ön sem tud magyarul.

    Bendeguz79:
    “Talan kozolned hogy mire celoztal?!’

    >>gyuri10 2021 április 11 5:26 du. <<

    Remélem, nincs látászavara Mr Bendeguz. Jó egészséget!

  • Pityi Palkó
    2021 április 11
    7:26 du.

    Vera Jourova egy fenék a sok között. Semmivel nem különb módon két farpofa, ahogy Brezsnyev elvtársé volt. Egy külső kontrol, egy országon kívüli pótanyuka-, pótapuka-készlet tagja.
    Egy külső kontroll. Nem az érdekel, hogy milyen külső kontrollból fakadó vélt vagy valós elvárásrendszerben akarjátok Gabi-barátoddal látni az ügyeletes segget látni (meg akik nem bírják ki, ha nem szaros a szájuk széle — Hofi után), hanem az, hogy mi a Te személyes cselekvési jövőképed. Na ez az, ami az egészből, és a jelenlegi politikai gittegyletből en groß hiányzik. Az egyik keleten keresi a farpofákat, de most éppen Veráét (Putyinhoz képest szimpatikusabb – https://en.wikipedia.org/wiki/File:V%C4%9Bra_Jourov%C3%A1.jpg), noha pocsék a fodrásza — célszerű a szemöldököt is egy kicsit hozzásfesteni a hajhoz szerintem).

    Szóval: a napi hőzöngést követően mi is a személyes elvárásod? jövőképed? A holnap is jót füstölögsz, kezet ráztok egymásnak a te Gabiddal, aztán kerestek egy messiást, és a talpa alá fekszetek az, mint írtam, q..va kevés. Mármint akkor, ha nem tetszik a Szulejmán-Habsburg-CCCP-Berlin történelmi tengelyen megszokott össznépi beidegződés. Vagy Te már megtaláltad a következő feneket, és ezzel pipa?

  • Rodeo11
    2021 április 11
    7:09 du.

    A “felülről” biztosított ius murmurandi nem több annak a kinyilvánításánál, hogy “moroghatsz, de akkor is azt csinálok, amit akarok”. vö: Cézár, Augusztusz, и так далее.

    Amúgy a braindrain sem sokkal több a gyarmatosítás egy módosult formájánál. Amelyik ország ennek alanyiságára még büszke is, az valójában beismeri azt, hogy neki a gyarmati lét teljesen megfelel, és csak a fenekek váltakozásában látja a jövőjét. Speciel a magam részéről meggyőződésem, hogy a történelem ki fogja kényszeríteni az Európai Egyesült Államokat. Erőforrás-elosztási kérdés, és nem vágyálomkeregtési. De rohadtul nem mindegy, hogy abban egy ország tárgyalópartneri, vagy lábtörlői szereppel bír. Ugyanez kelet felé is igaz (Orbán putyin talpa alá szeretne feküdni, de neki sincs valós jövőképe).

  • Bendeguz79
    2021 április 11
    2:10 du.

    A ritka esetek egyike, amikor nagy vonalakban egyet értünk.

  • Kicsit erős (mondhatni profán) fogalmazás, de ül.
    Ha a magyar „urak” nem ilyenek lettek volna, mint amilyenek voltak, ha a „magyar nép” nem olyan lett volna, amilyen volt, akkor a Kárpát-medencét benépesíthettük volna (mint Erdélyt a románok). És akkor nem mászunk bele az osztrák császár utasítására az I. világháborúba, nem lett volna ok Magyarország megcsonkítására.

  • http://mek.oszk.hu/00500/00583/html/
    Ez Ady Endre összes prózáinak gyűjteménye.A kettes számú kötet 183. cikke vonatkozik ide.1902-ben írta Ady Endre,aki elismerten napjainkig is a magyarok egyik legnagyobb költője.Még(sic)Wass Albertnél is nagyobb,pedig kifejezetten filoszemita és dzsentri. Azt,hogy B79 nem ismeri és ha netán-tán képes is lenne elolvasni, nem értené meg,egy percig sem vonom kétségbe.A másikkal nem foglalkozok,mert ha látom a kancsal paradicsomot,már hajtok is tovább.Elvégre a szememet is kímélnem kell.

  • “””…orbáni fasizmus…”””
    Ez idézet a fenti irományból !

    Igen kedves valaki akkor ha győztök a választáson jön a :::: gyuriferis ,mszmp-s,jákobista ( jobbik fővezér),kiabálós-ugrálós-lóorvos és egyebek sztálinista-kisnyilasos szélsőbalos-szélsőjobbos neoszociálfasizmus ??? több van a rovásotokon a kelleténél — és mindenre képesek vagytok !!! a “táborokat ” hol fogjátok megépíteni ??? JA?JA !!! A STADIONOKAT fogjátok felhasználni — mint Chilében annak idején !!!!
    Akik efelé haladnak ne kiabáljanak így ahogy e cikkben és néhány szélsőbalos hozzászólásában,kimondottan kedves üdvözletével , üdvözletével

    Utóirat :.: cikkíró légy szíves fogadd meg :
    Andrew_s
    2021 április 11
    3:02 du. által leírtakat — többre jutnál !!!

  • Ady Endre
    már 1902 január 31.-én a Nagyváradi Naplóban leírta a megoldást. Ő sokkal elnézőbb volt.Én rezervátumot írtam volna a Volga könyéknél.Mindegy.”Ami késik az nem múlik”.

    http://mek.oszk.hu/00500/00583/html/
    2-es számú kötet 183-as számú cikk.

  • Boros Gábor :::””””….Nem is fog soha semmit érteni ez a szerencsétlen nép….””””” Idézet tőled , de ebből és amiket még ehhez írtál –nem idézem ide mindet ::: Ezeket a mocskokat még Hitler sem mondta saját népéről !!!! ebből következik,hogy te valószínű szörnyűbb emberi lény vagy mint hitler és barátja sztálin volt !!!! te mindenkit felül múlsz !!!! Netán mindenkit ki irtanál ??? ha egyedül maradsz bele fogsz hülyülni és öngyilkos leszel :: ez a jövőd : az írás fegyverével fejbe lövöd magad üdvözletével,üdvözletével ,üdvözletével

  • Kár !
    hogy engedték ezt a magyar népet mocskoló , undorító cikket e honlapon megjelenni?????.e honlapnak nem ez a szellemisége !
    Üdvözlettel !

  • Andrew írásához:

    Érdekes, egyéni és eredeti hozzászólás amit érdeklődéssel olvastam.
    De nem értek vele egyet.
    Boros Gábor nem egy kiskaliberű kocsmai hőzöngő.
    Ő könyörtelenül és nyersen olyan dolgokra mutat rá, amiket a legtöbb honfitársunk nem akar látni, amik még az ellenzékben is kényelmetlen érzéseket keltenek fel.
    Valaki említette Adytól a magyar ugart. Jó példa.Van valami hasonlóság. Vagy ha Gogol Holt lelkek című művére gondolok, ami úgy állítja be ezt a hatalmas országot, Oroszországot, mint egy kátyúba ragadt, renyhe, lusta, bigott emberekkel teli, a fejlett világtól nagy sebességgel eltávolodó országot.
    Boros dolga nem az, hogy megoldásokat javasoljon.
    Azzal már sokat tett hogy rámutatott Magyarország sötét szellemi és aggasztó gazdasági leépülésére.
    Mert a legtöbb magyar még ezzel sincs tisztában.
    Még a cikk engedélyezett terjedelme se tette volna lehetővé, hogy megoldásokkal rukkoljon elő…
    Hogyan, 10-15 sorban, amit a cikke végére biggyesztett volna ?
    Neeem, a megoldás nyilvánvaló. Ez Orbán leváltása a közelgő demokratikus választásokban.
    Más megoldás egyszerűen nem létezik.
    Hozzáteszem, Borosnak igaza van, amikor arról beszél, hogy akármit is csinál jelenleg az ellenzék (tüntetés, újságcikkek…), tehetetlenségre van ítélve. Mert a kormány mindenre elszánt, még talán arra is hogy visszahívja az oroszokat, hogy ne csússzon ki a hatalom a kezéből.
    Ez a tehetetlenség magyarázza meg Boros cikkének dühös tonalitását, ezzel magyarázható -szerintem – ez a brutálisan kegyetlen kirohanás.
    Amivel én tökéletesen egyetértek.

  • Géza

    “Bolondokkal és részegekkel nem szabad vitázni”
    (Ezt talán felfogod-:)

  • Pityi Palkó
    2021 április 11
    7:26 du.

    Palcsi onnan pityiből!

    mióta az EU létezik az “európai értékek” megszűntek!

    amit helyettük összehekmekükütyült az a bürokrácia trémens, az minden csak nem érték és minden csak nem európai!

    amúgy globalice szétvertek mindent ami érték volt (néhányan azok akik még az értékekben nőttünk föl magunkban tartjuk emez értékeket és halálunkig nem adjuk fel, az új generációk meg b…..g a kedves őseiket és élvezzék ezt az értéktelen semmit amit te és néhányan valaminek mertek nevezni)

    azért, hogy egy maroknyi rohadt útonálló gazdasági vállalkozónak magát nevező senkiházi meggazdagodjon létrejött ez a konglomerátum kizárólag monetáris alapon amit a hadiipar és nátócsa létének jogosítása támogat, senki másnak ez nem érdeke lásd az újra fellángoló Belfast-i lángokat és a bombákkal szétvert Jugoszláviát és az olyan képződmények létét mint a jelen Ukrajna, Magyarország, a balti államocskák, Lengyelország és akkor készen is van a RÓMAI BIRODALOM UTOLSÓ 50 ÉVÉNEK MÁSOLATA HULLASZAGGAL

    ha neked ez kell, hát vidd haza

  • T. Geyza Tanár Úr !
    Természetesen nem vagyok “újságíró” régi-régi telómon, pötyögök néha, mivel hűséges vagyok a KMH-hoz kanadás időm óta, hálás vagyok Chris-nek is, aki egyetlen hsz.-omat sem dobta ki…holott megtehetné, mert nem a fősodor embere vagyok…
    – Téged sem dobott ki, pedig visszaélsz a jóindulatával, bár a hűségeddel nincs gond…
    – Ékezet-hibát vétettem, – remélem miattad nem kell angolul pötyögnöm ahol nincs ennyi fránya ékezet…😠

  • Orsós Elemér

    Béla István
    2021 április 12
    3:05 de.

    Gratulálok, ez telitalálat volt!!!

  • ferenct
    2021 április 11
    3:11 du.

    ferenct különös figyelmébe:

    Ha már Ady Endre – ” Megmentik újra és újra a hazát, valahányszor saját profitjukat kell megmenteni. Ha háborút nem csinálhatnak, csinálnak háború-félelmet és bebörtönöznek jámbor rajongókat, hogy a nép elhiggye, hogy veszélyben a haza…”

    Ehhez képest miért is érdekes, hogy kicsoda Boros Gábor?
    Nem mindegy? A véleményével ért vagy nem ért egyet valaki, a személye pedig sokadik szempont!

  • Nincs itt másról szó, minthogy az új(kő)kori revizionisták (vörösök) visszaszeretnék állítani az elmúlt antidemokratikus rendszereket.
    Ebben gond nélkül egymásra találnak mindenféle nézetek

    Csak lássátok Andrew_s és Rodeio összeborulását.
    Megtalálták a közös nevezőt – a NIHILIZMUST – mondván hogy sohase volt demokrácia, tehát nem is kell …

    Mintha fel kellene találni a spanyolviaszkot, úgy követelik a receptet – merthogy a nagy okosságukból maguk semmit fel mutatni nem képesek …

    Nemcsak ők, mások sem, akik akárhonnan is nézve Boross lesújtó kritikáját sérelmezik.

    Egy impresszumnak nem az a dolga, hogy a megoldást tálcán kínálja – hanem hogy figyelmet felhívja.

    Nyilván elveti a sulykot, ettől impresszum

    Nyilvánvaló az is, hogy ez nem speciálisan magyar jelenség – nehogy már kitaláljuk, hogy a magyarság annyira különleges nép, hogy másutt ne hasonló problémákkal küszködnének a népek

    Csak van ahol van eredménye a felhívásnak, van ahol semmi.
    Hogy mindenhol időleges mégis mindez a történelem folyamán??!! – Persze hogy az, hiszen a generációk jönnek-mennek – nemzedékek kihalnak, újak jönnek helyette.
    Ezért én Slapajra fogadok, akárhogy is fáj a vén faszoknak – a jövő nem a mienk, az újaké.

    Széchenyi leírta hogy: – “ahol a népnek nem sikerül időkön keresztül lerázni a senkiházik uralkodását magáról, ott a néppel van a gond”

    Ennyi – a másikra mutogatás meg semmire sem vezet (és főképpen a másikokra várás)

  • Göllner András

    @ franciamagyar

    Egész tisztán látsz, és fogalmazol kedves testvérem. Az Andrew_s nem egy buta fiú, csak gyakran előfordul vele, és ez sokakkal így van, hogy a Hajmási Pál helyett, a Hakjmási Pálné után lóg a nyelve. Ennyi baj legyen vele.

    Nagy igazságokat mondó és persze nagyon éles ez a Boros írás. Bántja mindazoknak a jó izlését, akik a tükörben látják magukat, akiket megzavart szép de hamis álmai közepette, ez, a hálószobájuk ablakán bedobott kis Molotov koktél. Hogyan is lehet rólunk így beszélni, hisz mi vagyunk a bokréte a jóságos atya úr Isten kalapján, nem ? A Muszkák, a Szerbek, a Tóthok bekaphatják mind, hogy most Európáról ne beszéljek a háta mögött. Ezt kívánja a magyar nemzet, ezt énekli a nép-nemzeti magyar hipp hopp. Persze, ennyi erővel adhatott volna mellé egy csésze feketét a kiscsávó, Andrew_s-nek lehet hogy jogos a követelése. Mindegy. Haladjunk szépen. (Továbbra se tudom ki ez a Boros Gábor, de ez már az én tanulatlanságomnak a jele. Kérek egy fél deci csopaki olaszrizlinget a macskám csillapítása céljából. Megzavart andalúziai álmaim közepette nyekergésével.)

  • franciamagyar
    2021 április 12
    4:46 de.

    Kérlek ne ess a Nagy Levin szindrómába. Te, és PityiPalkó lehet, hogy hetente együtt söröztök, majd füttyentetek a lányoknak Boros Gáborral. Számomra, nem ismervén, egy a temporary hőzöngők közül. Ha azt hiszed, hogy mindenkinek ismernie kelelne: tévedsz. Ha azt akarod, hogy mindenki ismerje, akkor ne játszd helyette (se) a sértődöttet.
    Alkalmasint, de. Le lehet seperni az asztalról mindent, és lehet ugrálni a cserepeken. De utána nem kell nekiállni újra hőzöngeni, hogy bökik a talpát a cserepek, hanem rá kell mutatni a seprűre és lapátra. Netán neki lehet állni sepregetni.

    “Még a cikk engedélyezett terjedelme se tette volna lehetővé, hogy megoldásokkal rukkoljon elő…”
    Vagy Te vagy Boros Gábor, és akkor jelentkezhetsz tőlem a BoderLine Emlékéremért is. Vagy nem, de akkor meg honnét tudod.

    “Hogyan, 10-15 sorban, amit a cikke végére biggyesztett volna ?”
    Hátha sikerült volna. Kicsit kevesebb kurvanyázás és több gondolat? Esetleg?

    “Neeem, a megoldás nyilvánvaló. Ez Orbán leváltása a közelgő demokratikus választásokban.”
    Nem. A megoldás nem nyilvánvaló. Különösen akkor nem, ha a jelen ellenzék azt tudja nyújtani, amit nyújt. De Boros szerint ez a nép amúgy sem érdemelne mást. Hogy jössz Te, hogy felülbíráld tróger barátod koszorús szitkait?
    Csak nem mégis Te vagy Boros, aki tudathasadtával most éppen mát kritizálsz a saját gondolatlanságodért?

  • Béla István
    2021 április 12
    3:05 de.

    Kicsit túl sok a “volna”. Nagyi lendkereke hogy van?

  • OK a korlatozhatalan velemeny-kifejezes hive vagyok, s azt kovetem es hirdetem is mindeg.

    Mindenki sajat joga azt velni amit ohajtana.

    Ketsegtelenul, akik egyettertesben vannak a cikk allitasaval, mind a magyarokat hasonloan latjak.

    Persze minden tarsadalomnak van salakja, de hogy a magyar, vagy barmely mas tarsadalaoma Foldon az lenne az valotlan szelszosegsseg feltetelezni.

    S ketsegtelenul a cikk szerzoje sem velheti magat kivetelnek.

    Persze vannak hulyek is minden tarsadalmakban, de nem mindenki hulye.
    S mint “slapaj” ramutatott, meg ha nem is a teljes demokratilus modon, de lessz majd a magyaroknak lehetoseguk legalabb a partok-kozotti valasztasra, s nagyon gyanitom, hogy a Boros Gaborok es itteni nehany kovetoik fognak a teljes hatazozatot eldonteni.

  • GYURI;
    Remelem egy napon a Volga-kornyeki boldogsagodat elered!!!

  • slapaj
    2021 április 12
    8:12 de.

    Jól van SOB* , leülhecc

    *SOB = Slapaj of Bájerzsóti

  • ferenct
    2021 április 12
    5:07 de.

    Vöröskarom : Mondja Fred, maga részeg?
    Piszkosfred: Természetesen. De ez nem tartozik a tárgyhoz.*

    Remélem felfogtad.

    * /Az idézet annyira közismert hogy nem is írom ide a forrást.Aki ismeri mindent tud, aki nem az mindenre képes./

  • toth péter
    2021 április 12
    4:36 de.

    Ezzel mit akartál mondani? Te kis nyálas-nyilas.

  • franciamagyar
    2021 április 12
    4:46 de.

    Gyerek még a magyar.
    Könnyű léprecsalni cukorkával.
    Cukrosbácsikból pedig az elmúlt 1000 év
    folyamán sohasem volt hiány , lásd az alábbi munkát 1913-ból:

    https://mtda.hu/books/a_magyar_vilagi_nagybirtok.pdf

  • franciamagyar
    2021 április 12
    4:46 de.

    Ismét egyetértek Önnel, bár tény, hogy túl gyakran nem írt ez idáig, ezért talán nem volt nehéz – de mégis!

    Én sem gondolom, hogy Boros Gábornak, vagy bárkinek aki a fentihez hasonló erősen kritikus hangvételű írást közzé tesz, feltétlenül megoldást is kellene kínálni – az is egy más műfaj. Szerintem (is) elegendő részéről a vészharang kongatása, a natúr megmondása, kimondása mindannak amit az ország lakóiról, általános moráljáról, “tudásvágyáról” és felelősségvállalásáról gondol és megfogalmaz – nyilván nem véletlenül. Ez amolyan “figyelj már oda te szerencsétlen, hiszen ha rendszeresen, minden észszerű ok ellenére ártérre építkezel és aztán teszel a következményekre, ne csodálkozz, hogy rendre elmos a víz és nincstelenül, mindenedet veszni látva leszel földön futó”
    Nyilvánvalóan nem ismerem hányan tartoznak az ominózus csoportba, és hányan gondolkodnak másként, de amikor egy erősen kifogásolt látleletet állítunk fel, akkor bizony működik az általánosítás: mert mit látunk? Pontosan azt látjuk, amit Boros G. leír! Így van ? Így van! Az más kérdés, hogy ki hogyan, miként értékeli amit lát! Göllner A. említette Kertész Ákost, nekem meg míg a cikket olvastam is folyamatosan ő járt az eszemben, mindaz amire anno felhívta a figyelmünket, és persze az azt követő “természetes fogadtatás”

    Azt külön tetszéssel nyugtáztam, hogy Ön a “Holt lelkek-re” hivatkozik – ez mint írásmű és mint színdarab életem egyik legmeghatározóbb élménye. Még a gimiben ért az “alapélmény” majd huszonévesen láttam színházban, és hasonló hatással volt rám. Arról már nem is beszélve, hogy példásan korrelál a Boros által vázolt magyar viszonyokkal.
    Boros Gábornak tehát igaza van, jól látja és jól fogta meg a lényeget még akkor is ha nem kínál vagy vet fel megoldásokat, nem rohan ránk extra segítséggel – hát ismerjük már fel, hogy miről beszél, néha -néha használjuk már a saját fejünket, eszünket ( már akinek van) és tényleg ne várjunk már mindig mindent másoktól ! “Azt mondod hogy szarban vagyok? Akkor húzzál ki… erősebben fogjál, én ugyan nem mozdulok, de te ments meg ”

    Azt gondolom, elég ha megállok valaki előtt, akinek a megjelenését több szempontból is erősen kifogásolom, és arra hívom fel a figyelmét, hogy ugyan pillantson már a tükörbe, a gatyája hurkázik, zászlóként lobog, kb 20 cm-rel hosszabb is mint kéne, a zakója úgy feszül, hogy a gomb mindjárt lepattan róla, csálé a cipője és az inge nyaka sem éri be, a nyakkendő meg nem takar mindent, a búrájáról már nem is beszélve stb – szóval legyen már egy kis igénye a saját megjelenésére, de! Nem kell külön szabót, vagy “sztájlisztot” netán fogyókúrás szakembert is ajánlanom a kritikám, figyelmeztetésem mellé, nem kell divattanácsokat vagy viselkedési tanácsokat adnom, hanem nézzen végig magán, ismerje fel a teendőit, és oldja meg a problémáját!
    Használja a saját józan eszét, ha képes rá, ha akarja, és fontos neki – ám ha nem, akkor nincs is miről beszélni, sülhet a saját zsírjában ez kedves “magyar nép” ill. az a része, akinek tök jó így és nem gondolja hogy neki konkrét “szembesülési pontjai” ill. feladatai lennének!

    Az Ön tömören és vázlatosan felrajzolt elemzése, mely a cikk szinte minden részletére kiterjedt, feltétlenül előre mutató és szerintem igaz

  • Hatalmasat fingott a magyar nullás lisztbe ez a Boros Gábor, érződik sok kommenten. Néha kell ilyen is, habár ettől se következik be kijózanodás, viszont lehet röhögni egy hatalmasat.

  • Orsós Elemér

    Pityi Palkó
    2021 április 11
    7:26 du.

    Vera Jourovát a cseh igazságszolgáltatás elöl menekítették ki eus barátai, ezért most nagyon igyekszik megfelelni nekik, mert ha véletlenül ellenkezik még hazazavarva egy prágai börtönben is fojtathatja pályafutását, úgyhogy sajnos ez rossz példázat volt! 😀

    https://ma7.sk/nagyvilag/homalyos-foltok-vera-jourova-eletrajzaban

    (Viszontag az is felettébb érdekes, hogy az összes hazájában kompromitálódott vezér az EU-ban köt ki följebb bukva, lásd Ursula von der Leyent, aki a gonosz rossznyelvek szerint meg nég német hadügyminisztersége idején rázós korrupciós ügybe keveredett! A mi bájos EU akkreditáltjaink is elég érdekesen -érdemeik elismeréseként-jutottak az EU-ba kicsit felhízni! 😀 )

  • Besancon
    2021 április 12
    3:36 du.

    “Én sem gondolom, hogy Boros Gábornak, vagy bárkinek aki a fentihez hasonló erősen kritikus hangvételű írást közzé tesz, feltétlenül megoldást is kellene kínálni – az is egy más műfaj.”

    Lehet, hogy a megoldás konkrét forgatókönyvbe öntése más műfaj. Lehet, hogy a személyes megoldási javaslat irreális, vagy hipotetikus. Minden lehet. Végső soron csak ötször írtam le csak ezen az oldalon, hogy konkrét jövőkép nélkül nem több az egész kocsmai hőzöngésnél.

    Ha neked nem tetszik az éjszaka sötétje, de a villanykapcsoló után való nyúlkálás helyett, vagy akár csak a vágy helyett, hogy legyen egy villanykapcsoló, üvöltesz, hogy milyen szemétség a sötétség…. Na attól biztos világos lesz. Ja, nem. Továbbra is ülsz a sötét közepén és hőzönghetsz. Meg várhatod, aki megoldja a problémádat.
    Aztán, ha az azért jön egy zseblámpával, hogy jobban lássa a zsebedet, akkor folytathatod a hőzöngést, de attól továbbra is ott ülsz kizsebelve.

    S nekem itt van a problémám a saját elképzelés nélküli hőbörgésekkel, és a majd az Eu megoldja, meg ide nekem Vera fenekét is típusú csodavárásokkal.

  • Göllner András
    2021 április 12
    9:36 de.

    Igazán kedves méltatás, ez a “nem hülye fiú, csak idióta szegény” típusú mentegetés 🙂 Mondanám, hogy védjen meg téged Göllner 🙂

    De maradjunk a lényegnél. Mint Besancon olvtársnak írtam volt (Chris remélem kiengedi) A nagy igazságok egyike, hogy éjszaka sötét van.
    Ha Neked nem tetszik, akkor hájjal kenegeti a Te lelkedet, ha valaki ül a szobában és rohadt hangos vergődéssel szidja a sötétet. Elvégre “Nagy igazságokat mondó és persze nagyon éles” kritikával illetheti az általad sem szeretet állapotot. Ha ő visít, Te pedig örülsz neki, akkor hova juttok a nagy igazsággal?
    Úgy van.
    A sötétben való ücsörgéshez.
    “Nagy igazságokat mondó és persze nagyon éles ez a Boros írás. ”
    Hogyne. Majd kiberetválja a fülemből a szőrt, olyan éles. Bár inkább trágárnak mondanám, de legyen éles. Ül a sötétben és élesen kritizálja a sötétet.
    Látsz az írásban egy iciri piciri, kísérletet a villanykapcsoló előképének legalább a vázlatáról? Látsz bármit abból, hogy Boros Gábor (akiről igazán elmondhatná már valaki, hogy kinek és honnan kellene ismerni, ha már ilyen per Gabi pl. a Palkó), legalább a saját ilyen-olyan elvárásaiból felvillanna valami? Mármint azon kívül, hogy a konkrét elvárása szerint mindenki gebedjen meg. Lehetőleg máma még.
    Nem az univerzum végső titka (az ugyebár tudhatóan 42), hanem a személyes elvárása, jövőképe, meg ilyesmi. Nem azt várom, hogy a személyes életemet váltsa meg (ilyen szemlélettel Isten ments), azt sem, hogy mindenkiét (erre volt a törtélemben szakavatottabb). De gondolom nagykorú, aki egyedül jár pisilni. S akkor semmi? csak a gőz? Az is csak másra? Mindenki másra?
    Ha ez tényleg igaz, akkor nincs neki jövőképe? vagy mindig éppen a másik? éppen a másik tehet róla, aki nem találja ki, szervírozza tálcán, és elégedetten mosolyog miközben felrúgják? Mert közben másra gondolt ez a szent Gábor-gyerek?
    Ha tényleg ez a cikkíró egyedüli működési módja, akkor egy idegbeteg anarchista maga a testet öltött prófécia hozzá képest.
    Alkalmasint hidd el, nekem tök mindegy, hogy az általam nem ismert franciamagyar vagy PityiPalkó nevű entitások szidnak vagy nem szidnak. Tőled kicsit rosszallom, mert gondolkodóképes, alapjában véve nem buta embernek ismertelek meg eddig. Ha néha a Hajmási Pétert Hajmáskéri Éternek is szeretnéd látni 🙂
    De ha az ilyen semmibe mutató, semmire gondoló, semmilyen holnap-drafttal sem rendelkező megmondómegváltókra, a falu bikájának szintjén mozgó sötétben-üvöltőkre kellene az országot bízni, akkor inkább mást váltson meg. Bár azt hiszem a Föld egyik országát sem utálom annyira, hogy ezt kívánjam nekik.

  • Gabriel
    2021 április 12
    9:31 de.

    Jó’vanna. Megint nem sikerült megértened semmit abból, amit olvastál.
    Csak tudnám, mi a fenének reagálsz akkor rá. Tudom, hogy a tények makacs dolgok, és ezért nagyon zavarják az énképedet, de azért elhiheted, hogy néha csodákra képes a törekvés, hogy elolvasd, megértsd, oszt’ ha nem érted újra elolvasd, majd mégis megértsd azt, amire reagálni szeretnél. Pl. a demokrácia szó, amikor ezt írom itt fordul elő az oldalon harmadszor.
    Először Pity Palkónál, akihez közöm se és nem emiatt. Majd Nálad, amikor szerinted Rodeoval összeborultunk és emlegettük, mint ami nincs. Majd most harmadszor, amikor jelzem Neked, hogy olyasmit tulajdonítasz nekem, majd reagálsz rá, amit meg sem említettem.
    Neked fizetnek azért, hogy hazudj, vagy csak spontán jön? A “saját” hozzászólásaid vázlatával együtt?

  • Még valami fontos Boros Gábor kapcsán

    Mintha folyamatosan elfelejtenénk, hogy az 1830-as években Széchenyi nevével fém-jegyzett magyar polgáriasodási mozgalom valaha is létezett volna – amelynek a zászlajára pontosan az angol példa volt kitűzve Széchenyi és követői által.

    Merthogy sajnos az a mozgalom Széchenyi sajatkezével saját koponyájára mért lövésével, mint végső aktusa, egyszerűen véget-ért.
    A kiegyezés nem folytatása volt ennek a mozgalomnak, hanem a teljes feladása Magyarország modernizálásának (a társadalom átvezetésének a modern polgári világba)
    Megalkuvás volt …

    Az a modernül gondolkodó elit-réteg – és főleg azok akik nemcsak az eszmei hanem gazdasági alapokon is képesek lettek volna finanszírozni a változást – a HALADÁST – sajnos a Kossuth/Petőfi féle oktalan hőbörgök lehúzták a lefolyón a “szabadságharcukkal” – sokukat kivégeztek, egy jó részük elmenekült, a maradtak nagy része kisemmizetté vált, vagyis elvesztette társadalom-formáló képességét.

    A monarchia 1919-es kimulása folytán egy pillanatra még felvillant a lehetőség – de sajnos Károlyi egymagában már nagyon kevésnek bizonyult – világossá vált, hogy bizony a “kiegyezés/megalkuvás” folytán hatalomhoz jutott másod/harmadrendű szürke középrétegé a vezető szerep, akik képtelenek “nagysággá” válni, modern lenni.

    1956-ban ugyanezek okok miatt a “magyar-reformkísérlet”, a MODERNIZÁLÁS ismét elbukott
    Nagy Imre megkísérelte keresni a “harmadik utat”, ráadásul már balról visszakanyarodni az egyenes utra (a fejlödésre) – (szociáldemokrácia) de persze az oktalan/tudattalan hőbörgők mit sem értve mindebből, megint csak nem láttak semmit belőle.
    Megint csak szabadságharcolni akartak.
    Így aztán a “munkásmozgalom” nagy gazember élharcosai a hódítók fegyvereinek árnyékában újra kiélhették gyilkos hajlamaikat.

    Mintha 1990-ben megismétlődött volna mindez -, még jó hogy véráldozatok nélkül – de milyen áron?
    Ekkora már csak már a sokadik kategóriába tartozó senkiháziak maradtak, akiknek lehetőségévé vált, hogy az új elit-réteget létrehozhassák

    EZ AZ AMIT SENKI NEM MER KIMONDANI, – MERT-HOGY ÚGY A GAZDASÁGI JAVAKHOZ, MINT A POLITIKAI VEZETŐSZEREPHEZ VALÓ HOZZÁJUTÁSHOZ ELŐZETESEN POZÍCIÓBAN KELL LENNI!!

    Nem ártana józanul elgondolkodni rajta, hogy most kiket is és miért szidalmazzák azok, akik ebből kimaradtak

    Amit akkor rögtön felmértem, és a fenti következtetést 1990-ben levonva a napnál világosabb volt (számomra) hogy 30 év múlva itt fog tartani az ország
    Egy dologban nem voltam biztos, hogy megérem-e – persze hazudnék, ha most kijelenteném hogy röhögni vagy sírni szerettem volna e miatt.
    őszintén mondva, ma sem tudom ….

  • Besancon
    2021 április 12
    3:36 du.

    mint már máshol is írám, ez a Boros Gábor (sohasem hallottam róla ki ő?)

    vulgár materialista;

    akit Platón és Hérodotosz, Voltaire, Decartes, Marx, Lenin (hogy csak néhányat mondjak a dialektikusok közül) KIRÖHÖGNE HA MEG MERNE KÖREIKBEN SZÓLALNI

    a többi rablómese

  • Besancon:
    “Én sem gondolom, hogy Boros Gábornak, vagy bárkinek aki a fentihez hasonló erősen kritikus hangvételű írást közzé tesz, feltétlenül megoldást is kellene kínálni – az is egy más műfaj. Szerintem (is) elegendő részéről a vészharang kongatása, a natúr megmondása, kimondása mindannak amit az ország lakóiról, általános moráljáról, “tudásvágyáról” és felelősségvállalásáról gondol és megfogalmaz – nyilván nem véletlenül.”

    Kedves Besancon, most nem akarom túl hosszúra nyújtani, a Boros Gábor cikket illetően teljesen egyetértek Önnel.

  • az előző bejegyzésemben az esetleges akadékoskodók számára megelőzésként az 1919 évszámot kijavítom 1918-ra.
    Elírtam …

  • Andrew_s:
    “Le lehet seperni az asztalról mindent, és lehet ugrálni a cserepeken. De utána nem kell nekiállni újra hőzöngeni, hogy bökik a talpát a cserepek, hanem rá kell mutatni a seprűre és lapátra.”

    Tisztelt Andrew_s úr, igaza van, Boros úr csak látleletet állított ki, de gyógyírt nem javasolt, gyógyszert nem írt fel. Valószínűleg azért nem, mert ő nem tud megoldást. Én sem. (Pontosabban: legföljebb egyéni, nem túl jó megoldást tudok, a családom és a magam számára.)

    Sajnos, nem cipészmester vagyok, még csak cipőfelsőrész készítő sem. Nem tudok cipőt készíteni. Ám mégis észreveszem, hogy hol szorít a cipő.
    Tojást tojni még kevésbé tudok, mégis észreveszem, ha már bűzlik egy záptojás.

  • Andrew_s 2021 április 12 1:35 de.

    Meggyőződésem az, hogy Te nem hiszel semmi értékben, hűtlen vagy bármilyen eszmékhez és csupán az uszítás és a rombolás a célod. Ennyi neked Andrew_s.

    Most figyelj ide Andrew_s ; Magyarországtól az elvárás az, hogy mivel Magyarország a 27 tagú Európai Unió egyik családtagja, ahová bekunyerálta magát, betartsa az Európai Unió alapvető értékeit, amit 2004-ben elfogadott és aláírt ! Érted Andrew_s ?; aláírta azokat az értékeket ahol az emberi méltóság és az emberi jogok tiszteletben tartása, a szabadság, a liberális demokrácia, az egyenlőség és a jogállamiság a meghatározott helyzet ura. Ezek az értékek az összes tagállamot összefogják – egyetlen olyan ország sem tartozhat az Unióhoz, amely nem ismeri el ezeket az értékeket. Érted Andrew_s, hogy itt miről van szó ? Kérlek jelezd, hogy igen vagy nem.

    Viszont azóta kiderült, hogy a disznófejű O1G, ez a takony daganat, ez egy minden hájjal megkent, mohó, rafinált és ravasz, politikai szempontból ügyesen alkalmazkodó, volt kommunista titkár gané, ki az EU szelleméből semmit sem vall a magáénak és az aljas alvilági Fidesz tolvaj csicskásaival ma Európa legveszélyesebb bacilus gazdájai! Érted Andrew_s ? Kérlek jelezd, hogy ezt mind érted vagy nem.

    (Most megkérlek, hogy keresd föl a Rodeo11 haverodat és menjetek el innen egy nyilvános húgyaldába és ott, karonfogva óbégassátok ki magatokat!)

  • Tökéletesen igaz az írás ,gratulálok !

  • Boros Gábor et. részére “….visszamaradott csürhe…..”, írja fensőbbségesen. Iszonyat!!! Ha ez a fröcsögmény román viszonylatban íródott volna, Boros Gábor háza helyét már sóval szórták volna tele honfitársai.( Ő maga pedig Kanada felé migrálna álnéven elvbarátaihoz, lábvizet venni….). Én még ilyen rasszista cikket nem olvastam eddig a KMH felületén….) -g-

  • Géza

    Én mindent tudok, de nem vagyok mindenre képes-:)

    (Ellentétben veled, aki mindenre képesnek tartja magát, pedig nem)

  • Kővendég
    2021 április 12
    7:43 du.

    Mindkét hasonlatot ismerem, és mindkettő sántít.
    Ha kimész a piacra és észreveszed a záptojást, akkor
    1./ van fogalmad arról, hogy milyen egy tojás általában;
    2/ van fogalmad arról, hogy milyen tojást szeretnél; lehet, hogy nincs, lehet, hogy hipotézis, de van elképzelésed róla;
    3/ Amikor kezedbe nyomnak egy záptojást, akkor megállapítod, hogy ez büdös, és megkérdezik milyet szeretnél, akkor nem az a válaszod, hogy “nem tudom, de nem ilyet”. Ha feltételezzük, hogy az országnak másnap is ki kell nyitnia, akkor a “nem tudom, de nem ilyet” nagyon szegényes válasz.

  • Pityi Palkó
    2021 április 12
    8:17 du.

    Magyarul a válaszod annyi, hogy keresel másik segget magadnak.
    Az EU-ról szóló általános, kissé személyeskedő kioktatásod ugyanis nem válasz arra, hogy Boros Gábor (neked per Gabi, mint entitás) az országot, lakosságostól lehúzta a klotyón, és mindössze annyi a kiáltványa, hogy nem ezt akajom, hanem nem azt akajom.

    Ha nem érted Pityi Palcsi, ne is válaszolj, hanem fogd karon at per Gabi entitásodat és testületileg menjetek el bebaxni. Aztán óbégassatok még egy sort. De aztán meg ne szólalj többet, hogy neked ez nem tetszik, ugyanis fogalmad nincs arról, hogy mit szeretnél. Csak “nem ezt”.

    A kocsmafele ejtsd útba a zalai zsákfalvak bármelyikét és kérdezd meg az ott lakókat Vera-nénédről, az Eu-s jogharmonizációról. Bármiről. Rá fogsz jönni, hogy pont leszarják. Ha pedig nem tetszik Kővendég tojása, akkor a fejedhez vágják, amennyiben nem tudod megmondani, hogy mit szeretnél helyette. Ha pedig tovább hőzöngtök azon az alapon, hogy ez nem tetszik, és ezt már az általuk tisztelve leszart Vera-nénéd is megmondta, akkor örülhetsz, ha nem egy féltéglát vágnak a fejedhez.
    Az ország nem csak a per Gabi entitásodból és a hozzátok hasonló műmájer szellemi széltolókból áll. Kérlek jelezd, ha ezt sikerült felfognotok, te szerencsementes h.gyerek. Neked és az általam tök ismeretlen per Gabidnak.

  • Pityi Palkó
    2021 április 12
    8:17 du.

    pityike lelköm bogárkám, írád vala emezt itt:

    “Andrew_s 2021 április 12 1:35 de.

    Meggyőződésem az, hogy Te nem hiszel semmi értékben, hűtlen vagy bármilyen eszmékhez és csupán az uszítás és a rombolás a célod. Ennyi neked Andrew_s.

    aláírta azokat az értékeket ahol az emberi méltóság és az emberi jogok tiszteletben tartása, a szabadság, a liberális demokrácia, az egyenlőség és a jogállamiság a meghatározott helyzet ura. Ezek az értékek az összes tagállamot összefogják

    namost -szerintem- mindez a soxó a semmi körüljárása tartalom nélkül!!! azaz (kedves Cenz Ura ugye ez még belefér? >>> ) SEGGSÉG ÉS POFÁTLAN ÁJTATOSSÁG

    mindezek helyett egyetemes jólét kell ami automatice hozza magával az ember szabadságát mert a demokrácia és a többi az nem szabadság hanem leláncolás valami vagy valaki más hülye ötleteihez amiből én egyiket sem akarom magamnak csak a szabadságot és a vele járó jólétet

    nesze neked és ne küldözgess sehová, úgysem megyek oda de jobb ha tudod értéktelen hőzöngésed még -ráadásul- egy merő röhögény

  • Andrew_s
    2021 április 12
    5:26 du.

    Bandi meg kell köszönjem ezt neked, Karithy Frigyes -i humorral “adtál neki”

    megállíthatatlan röhögést váltott ki belőlem

  • Göllner András

    @ Bernstein

    Úgy látom az agyadra ment a Gurlitz lábvize. Borogass, te kis muzulmán. Csopakival és Radnóti összes költeményével, hogy mielőbb észhez térj.

  • warrior
    2021 április 12
    4:48 du.

    Hatalmasat fingott a magyar nullás lisztbe ez a Boros Gábor…
    Pontosan. MI, akik látjuk ezt és EGYETÉRTÜNK, na, mi vagyunk a jók és az ártatlanok (természetesen együtt a cikkíróval). A TÖBBIEK a haszonleső buták és gonoszok. El is megyünk innen ízibe egy jobb hazába!

  • Tisztelt szerző, ilyen kritikát csak az fogalmazhat meg,aki empatikus ezekkel az ostoba gazemberekkel,akik AKARATLANUL tönkre teszik az országunkat.

    Ön hogy áll empátia dolgában?

  • Göllner András

    @ Andrew-s

    Ne vedd a szívedre saját hülyeségeimet. A veled kapcsolatos fenti soraimat nem a Nobel pályázatom szövegéből emeltem be ide. Szokásos, kora-reggeli madáretetésemhez improvizált halk fütyürészésem dallamából származik. Azon morfondíroztam kis szárnyas barátaimmal, hogy valóban mi köze van a mag, a magor és a magyarnak egymáshoz, a madártejet pedig melyik madérnak köszönhetjük, hisz a madár az nem emlős, nem szoptatja a kicsikéit mint mi, endrú.

    A számomra ismeretlen Boros Gáborra én sem bíznám a hazát, a népet, mert most azzal különben se lehet mit kezdeni. A tükörbenézés egy jó kiinduló pont. Azt meg követhetné egy kis józanító dühöngés is már végre. Hogy mi a megoldás? Kezdjük egy nagytakarítással. Ez a sugallata Boros Gábor írásának. Ezért jó és hasznos ez az írás.

  • Nos csak röviden!

    a “szerző” Boros kissé önkívületi állapotában(!!!) örjöngött…írt egy gyűlölködő,iditóta cikket kínjában.mint hűséges ellenzéki!
    Kb.annyira hiteles a tartalom.mint a lecsúszott,leszerepelt ellenzék,akik nem ismerik a tényeket,tagadják a mocskos múltjukat
    és gőzük sincs a jelenről,a tényekről!
    na részvétem :kapja be ..(a gyógyszerét),és forduljon kezelőorvosához,gyógyszerészéhez!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  • Amúgy nagy az Isten állatkerje…..vannak köztük értelmesek (köztük persze félelmetesek is,akiket tisztelünk)szerethetők,és ugye vannak idióták
    is,akikkel normális,értelmes ember nem foglalkozik!
    Na ezen a fórumon az utóbbiak vannak többségben….!
    ennyi!

  • Goálinernek megint elfogyott az itala,ezért emlegeti a lábvizem. Bizony amikor azt szlopálgatja,még gondolkodni is próbálgat.Ha sikeren,sikertelenül is.Nem küldök neki újra!Igya ki maga alól a spirituszt.Értelmesebbet úgy sem várhatunk tőle.Ez egy utolsó esélye az agytisztulásra(SIC).Ezzel még nem vádolom meg,hogy van neki olyanja.

  • Egy előző cikket bezártak,ezért csak itt szeretnék válaszolni Bendeguz kérdésére:
    Bendeguz79
    2021 április 8
    3:40 du.
    GYURI
    “De vajon mi lehtene Neked a “normalis”????”
    A válaszom:Te kis karaita szakadárom biztos,hogy NEM.

  • Tüske Zsófia

    A fenti cikk kicsit másképp 2019 októberében jelent meg először a Kolozsvári Szalonnán – más név alatt, és azóta kering kis változtatásokkal a neten. Nem tudom, ki az igazi szerző és talán jobb is, mert vélhetően komoly vegzatúrának lenne kitéve, ha nem is a Göllner András által említett, Kertész Ákost üldöző hazafiak, hanem az orbáni média és a hatóságok által, mert ma már az említett “hazafiak”, ha lehet, jobban utálják orbánt, a főkipcsak kolostordisznót, mint az idős írót.
    A kép mindenképpen pontos, az elkeseredés motiválta, még, ha a fidesz híveinek láthatóan nem is tetszik a tükörben mutatott kép, mindenesetre 2019-ben még nem folyt ipari méretekben az állami vagyon alapítványokba kimentése, (orbán gondol a jövő évi esetleges bukására is) vidéken már nincs állami egyetem, és Budapesten is csak az ELTE, a BME, a Zene- a Tánc- és a Képzőművészeti egyetem, a Közszolgálati és a Testnevelési maradt állami tulajdonban. Az MTA vagyona is elfüstölt, a Nemzeti Könyvtárnak mennie kell a Várból, a marosvásárhelyi tanító és filozófus, Tőkés titkára vezénylete alatt. Az egészségügy lerombolása is jó ütemben halad, ötezer szakalkalmazott nem írta alá a nekik kitalált rabszolgatörvényt, de egy hónap után a megmaradtak rájöttek, hogy átverték őket, mert a fizetésük csökkent a beígért bérnövekedés helyett. Rebesgetik a kórházak átalakítását is. A bevizsgálatlan és engedéllyel nem rendelkező koronavírus vakcinákon is prímát szakít a létesítendő Nemzeti Oltóanyaggyárban gyártandó kínai vakcina, amely Tiborcz, orbán vejének többségi részvény-tulajdonában van. Mindenesetre Magyarország egy téren valóban jobban teljesít: az egymillió lakosra jutó koronavírus halálos áldozatainak számában. Európában egyedül a cseheknél halnak meg lakosságarányosan többen, mint nálunk, de még van remény őket is lehagyni, mert a napi halálozás náluk már 100 alatt van, nálunk 300 közelében. És mivel az áldozatok legnagyobb része idős, nyugdíjas ember, elmondhatjuk azt is, hogy orbán nyugdíjreformja is jó ütemben halad. Lehet, hogy ez az Atlanti óceán túlpartján másként látszik, de sajnos, aki itt él, az a bőrén érezheti mindezt, már, ha nem szenved gyógyíthatatlan narancsvakságban.

  • Göllner András
    2021 április 13
    10:07 de.

    Az a baj a kép, jövőkép és elképzelés nélküli takarítgatással, valójában nem tudod, hogy melyik sarokkal, miért pont azzal, és miért pont akkor. Meg mi a fenének az egészet. Nem kell szeretni, ha valaki helyre kis csótányfészket akar építeni, megválasztani a Jobbikot, vagy helyén tartani a Fideszt. De ha képes tényszerű érveket felsorakoztatni mellette, akkor legalább az elhihető, hogy ő tudja mit akar, mit vár el, stb.
    A kocsmai hőzöngéssel ott van a baj, hogy nem csak szebb tojást nem tud tojni, de azt se tudja, hogy tojást szeretne vagy dobókockát. Mint az egyszeri tüntető, aki csak azt tudja, hogy mit nem szeretne, meg azt sem, de még amazt sem.

  • GYURI;

    Az evek folyaman soraid tisztan bizontittotak hogy soha nem veltel sem valottal es nem kovettel semit normalisnak-elhetot. Remeltem volna, hogy azt most kepes lettel volna cafolni. Igen sajnalom, hogy remenyem rem teves volt.
    Barki elitelese ellenere csak remelem mindeg a remelhetot. De mi-koze lehetne ahoz Karaita hitet vallani es kovetni?

    Mi az ember hit-es-remeny nelkul ???????

  • ELEMER;

    “2/183”

    Az igazi megoldas, “Vissza Azsiaba”!!!

    Ha az egesz-vilag nem tancolna a Ti zenetekre, elatkpozni az egesz vilagot, vagy a kutba ugortok.

    De amint ma Putin es tarsai hangoskodnak ,inkabb a “kis zold emberei” jonnek majd ertetek, s nem csak az Ukranokert.
    Nem hajlando meg szoba sem alni Zalensky-vel.

    Lattad, vagy olvastad az “RT” (Russia Today)-on tett kijelenteseiket es az altalanos “elkerulhetetlen haboru”-rol?????

    Ne is emlitve a Fekete tengeri hadi-fenygeteseiket????
    (Nagyban az csak ures pofazasok, de a “veletlenek” ugy tortennek!)

  • ANDREW_S a 4/13, 2;52 du.
    Utolso ket mondataval tokeletesen osszgezte Boros allaspontjat es felfogasat!!!

  • Amúgy valaki rántsa már le a leplet, hogy Pityi Palkó per Gabi nevű entitásában kit nem kell tisztelni?
    Mert hülyén fogunk meghalni ha nem tudjuk meg, hogy a filozófia komplexusos hülyegyereke, aki most gyűjti az anyagot a “fórumszociológia alulnézetből” című munkájához, netán a biontech vakcina üzleten meggazdult igazgatósági tagja, vagy csak egy szimpla kis amatőr provokatőr és bodamarcsi kollegája.

    Amúgy nem érdekelne különösebben, csak ha már Pityi ilyen Nagy Levin-szindrómával hallgat, hogy ki a fene a per Gabi entitása, akkor ez már kíváncsivá tett.

  • Tüske Zsófia
    2021 április 13
    2:17 du.

    Ja, hogy Kolozsvári Szalonna?
    Akkor már mindent értek a stílust is. Ami már akkor sem volt nekik, amikor még az orditó-blogon üvöltötték a semmibe a leporolt kölcsönvéleményekkel tarkított nyomorukat. Amit aztán a Gépnarancsnál próbáltak folytatni. Lelkesen reciklálva félévvel korábban mások által megfogalmazott véleményeket egy vödör fossal leöntve.

    O.K. Bocsánat. Már nem is kérdezek semmit. A megjelenés helye mindent elmond.

  • Andrew_s:
    “Mindkét hasonlatot ismerem, és mindkettő sántít.”

    Nem viccet meséltem, érdektelen, hogy ismeri vagy sem. Nem sántit jobban, mint az Ön hasonlata a cserepekkel, a sötét szobával meg a villanykapcsolóval. De még ha jobban is sántítana… hát, sajnos akkor nem vagyok olyan jelentős lírai tehetség, mint Ön. 🙂
    Viszont ha távoli őseink csak akkor álltak volna kétlábra, amikor már pontosan ki tudták számítani a kétlábra állás statikai, dinamikai velejáróit és következményeit, akkor még a fákon ugrálnánk és makognánk. Bár lehet, hogy bizonyos szempontokból az utóbbi jobb lenne. 🙂

  • Andrew_s
    2021 április 12
    5:00 du.

    “S nekem itt van a problémám a saját elképzelés nélküli hőbörgésekkel, és a majd az Eu megoldja, meg ide nekem Vera fenekét is típusú csodavárásokkal.”

    ———————————–

    Az a gond kedves Andrew – legalább is nekem úgy tűnik – hogy szélmalomharcot vívsz a nem tudni ki ellen ! Alighanem mindenki félrebeszél csak te nem, ám ugyanazokat ismételgeted, mint ami ellen másoknál fújtatsz mint a nemes paripa! Nézd meg akár csak a fenti utolsó három mondatodat : kifogásolod a saját elképzelés nélküli hőbörgőket, akik szerinted az EU-ra testálnák minden baj a megoldását stb stb – hát nem! Épp nem ezt mondta B.G. hanem azt, hogy a tehetetlen, békétlen jó magyar ember aki mindent és mindenkit kifogásol, az uniót leginkább, mégis épp az uniótól várja el a gondjai megoldását….! Tehát nem B. G. ötlete és elvárása az uniós “rendcsinálás” hanem pont ő olvassa ezt a “nép” szemére, mint irreális elvárást! Elvégre milyen alapon várja el a segítséget és a megoldást, ha ott tesz keresztbe ahol tud és ahogy úri jókedve tartja, miközben önmaga semmire nem képes!

    A sötétben hőzöngős zseblámpás hasonlatod miről is szól? Szerintem nagyjából ugyanarról mint amit én úgy jellemeztem, hogy “nagy szarban vagyok? Akkor húzzál ki, én nem mozdulok ugyan, de te ments meg!”
    Boros egy többé kevésbé kortünetről ír, mely úgy tűnik folyamatosan jelen volt /van a magyar mentalistásban évtizedek /századok óta – hogy minek köszönhető, hova vezethető vissza az nyilván hosszabb történet, és ezeregy szempontrendszer alapján vizsgálható.

    Szóval kedves Andrew, szerintem hanyagolhatnád már “Vera fenekét” oroszlánostól és mindenestől, bármily nagy hatást tett is rád – hiszen láthatóan nem bírod elengedni, ezt a szálat, annyira tetszik az ötlet.

    Ne törd magad, fárasztó lehet, ha egy oldalon mindenki aki nagyjából egyetért a cikk hangvételével (voltak már hasonló témájú írások) az helyreigazítani való ostoba, jó esetben téved – és csak te magad vagy a bölcs.
    Fogd fel úgy, hogy B. G. itt most a radiológus, jelen írása egy röntgen kép, esetleg CT ami pontosabb – egy véleménnyel, azaz diagnózissal – de a terápiát a leírtak alapján, majd a szakorvos fogja foganatosítani!

  • PITYI PALKO: 4/17, 8;12 du.

    Barmi elismeresek, mint pl. az altalad felhozott emberi jogok “eliesmerese’ az egyenlo a nullaval!!!!

    A magyar allamhatalo, “elismeri” Alaptorvenyeben mindenfele jogokat!!!!

    De minden emlitett jogokat “sarkalatos torvenyekkel korlatoz”.

    Ami korlatozott, az nem szabad es garantalt.

    Ami szabad, az nem lehet korlatozott!!!!!

    S ami Alkotmanysan garantalt, az serthetetlen.

    Sot ahol az ugy letezik az “elismeres” alkotmanyosan tiltott!!!

    A lakossag, minden egyen korlatozhatalan jogaiknak a biztositasa az alkotmany altal az allamhatalom kotelezett felelosege !!!!!!!!!

    Azert szukseges az allamhatalom szigosu korlatozasa , ellenorzese, es eltavolitasanak lehetosege a kozsseg alatl, a korlatoztalan szabad valkasztasok , vagy visszahiovo valasztasok alapjan.

    De NEM part valsztasok!!!!
    Hanem minden koztisztviselo valastasa, egyenileg, nevszerint a lakosssag tobbseg hatarozata (szavazata) altal!!!!
    Az az egyedulli demokratikus modszer !!!!

    De hogyan lehetne az valosag ottan????
    Hiszen meg annak emliteseert is a KMH olvasoinak tobbseg allanddoan csak ellenesz es szidalamazkodik ellene?!

    Tehat nem sok remeny varhato annak megvalosulasara.

    A politikusok biztos hogy nem ohajtanak, ha csak a lakossag azt nem hozza a valosagra.

    PS
    Tobben ellenzik es visszautasitjak meg annak otletet is, csupan az ekezetek hianyaban.

  • ” Boros Gábor ” név alatt rejtőzik :

    a világ egyik legjobb egyetemét megjárt “nyugati szélsőséges gondolatokkal rendelkező ,magyargyűlölő , rasszista “valaki” ( inkább a “senki” jobb szó).
    Annyi nincs a fejében , hogy észre vegye , hogy egy olyan tudáshalmazt öntenek ott a fejekbe, mely ehhez vezet amit itt leírtál ! Kinevelik azokat a ” tudósokat ” aki gyereket akarnak csinálni , de nem sikerül , mert feleségének is farka van.Kiszolgálják az olyan nagy “embereket ” aki más emberek tönkretételével gazdagodott meg, és nem veszi észre,hogy egy új rabszolgaságot építő ” felsőrendű” tízezer érdekeit szolgálja ki , de a te érdekeddé is vált – a tanultak miatt ” a magyarok további tönkretétele.
    Ekkora gyűlöletet egy nem magyar ember tud és akar táplálni a magyarok ellen, akinek nem jut eszébe , hogy a junióba való kimenekülés akkor kezdődött , amikor a junió “jobbik” fele hajlandó volt megnyitni kapuit,a szerinted ” elzavartak , menekülők” az előtte uralkodó ” Gyurifeli féle életmód,törvények ” elől menekült , meg attól az időtől amit csináltatok 1945.-től 1989-ig, Ezt nem oktatják azon a híres színes egyetemen ! De közben már öt millió török elfoglalta németországot — ez fel sem tűnt !!!??? Az itt nevelkedettek beépülnek az állam és egyéb ágazatokba , kézben tartják a dolgokat és csak azt vesszük észre , hogy kan akar kannak , szuka akar szukának gyereket csinálni ,,, és odajutunk,hogy afrikából és más helyekről ” színes ” családokba csak gyereket fogunk befogadni , mert szerszám a szerszámnak , lyuk a lyuknak nem képes gyereket csinálni.-Esetleg még az lehet hogy fából farag és életet próbál lehelni bele.
    Ezek vagytok ti és OKTATNI akarjátok a magyarokat.
    Jobb lett volna ha meg sem szólalsz,arra nem vagy képes ,hogy meglásd a nyugati rabszolgaság kiszolgálója vagy , de mivel jól élsz belőle nem is érdekel.
    Nem vagy képes felfogni,hogy a magyar piacot,ipart,eladtátok a juniónak , , ,a nyugatnak, mert a felhalmozott adósságtól így lehetett megszabadulni , de nem vettétek észre azt sem , hogy az itt maradt és a mai napi hurcolásszuk magunkkal : Kádár után 20 milliárd dollárt , “gyuriferi ” után szintén húsz milliárdot,és képesek voltatok a “művelt fejetekkel “a kádárkomenistákkal összeállni,hogy tiétek legyen a hatalom :: és hova fejlesztettétek az országot ::: a semmibe —- ez nagy dicsőség lehet részetekről.
    Agymosás, vagyis ” agyhelymosás ” kellene neked , hogy másképpen tudd látni a világot és azt lásd ami valójában van —– és ne azt amit ” világpolgár őseidtől” magadba szívtál.
    Mondottam : “gondolkozz ember ” és bízva -bízzál,
    üdvözletéssel

  • Kedves Chris !
    – Szélesebb szerkesztői múltad van mint nekem, – talán elfogadod – hogy a hazai álhírportálok, “kamuoldalak” anyagainak közlése károkat okozhat, egy olyan korrekt publicitású felületnek is mint a KMH.
    – Ezeknek az álhíroldalaknak a listája fent van a neten !
    A saját gárdádban, – leszámítva a bejegyzéseket – nem olyan durva a gyűlölet potenciál, hogy az vállalhatatlan legyen!
    -Ezt az inkriminált “Boros” dolgot, ami már megjárta a gyűlölet blogokat is -jobb lenne elfelejteni !

  • Magyarok,Honpolgárok !!!
    Itt hozzászólók -hozzászóló Magyarok !

    Ezek vagytok , vagyunk !!! : IME :::

    A visszamaradott csürhe ,,, senkiházi falusi,,,pisaszagú,,,magyar paraszt , szürcsöl,,,Nem is fog soha semmit érteni ez a szerencsétlen nép. Elkúrta..( bár ezt gyuriferi tette ),,,nem beszél semmilyen nyelvet, nincs semmiféle értékes vagy áruba bocsátható tudása, ismerete, saját terméke,,,( mindent eladtatok , mindent előprivatizáltatok , ezeket hova tettétek??? )Szűk látókörű,,,Taníthatatlan,,,Megváltoztathatatlan,,, tanulatlan, mogorva, szélsőséges, ostoba nép,,, retteg mindentől, mert tudatlan, fröcsög mindenkire, mert sem gondolkodni, sem együttműködni, sem tanulni nem tud,,,És ez a sok ostoba,,, büdös szájú,,,Megérdemli ez az ország a sorsát, menjen csak le a legaljára, aztán ott gondolkodjon kicsit. Nekem senki sem tehet szemrehányást, az biztos ,,, :::: Most nagy DÍCSŐSÉGET HARCOLT KI MAGÁNAK ?NAGY EGYETEMEN NAGY TUDÁST SZERZETT ( ilyen kicsit amit ide tett),,, ostobasága, primitív, szélsőséges gondolkodása, agyhalott tájékozatlansága, értéktelen gondolkodásmódja,,, ,,,,,,,,NO EZ A CIKKÍRÓ ::::Az a normálisan gondolkodó, marginális kisebbség,,,, Rohadjon is szét egy ennyire primitív, ennyire ostoba, önrendelkezésre totálisan alkalmatlan ország.,,,Legyen csak szolga az átlag magyar örökre. Ezeknek ha szabadságot, hatalmat, perspektívát ad az ember,:::: A CIKK ÍRÓJA ADTA NEKTEK A SZABADSÁGOT ? Ő A MINDENKI FELETTI NETALÁN AZ ÚJ GENDER ISTEN???,,,lehugyoznak mindent( az író üvegbe gyűjti,megszomjazás estére ),,, maradjon ilyen elmaradott ország ez,,,bunkó,,,Visszamaradott csürhe ez,,,Taníthatatlan, szélsőséges, ostoba, gőgös nép ez,,,Éhezzen csak, rohadjon csak szét ez az ország. Sem objektív, sem szubjektív szempontok szerint nem érdemel semmi mást,,,

    NO LÁTJÁTOK : ILYENEK VAGYUNK—- NEM KELL MENTEGETŐZNI ? A CIKK SENKINEK NEM ADOTT FELMENTÉST!GONDOLOM MINDENKI MAGUNKRA ISMERTÜNK!!!

    EGYET LEHETNE :: CSÁSZÁRRÁ KELLENE VÁLASZTANI EZT A NÉVTELEN “EMBERI” LÉNYT ? HAD ÉREZZE ? HOGY “”” valaki”””,MERT EZ HIÁNYZIK NEKI!!!DE LEHET EGY JÓADAG ” SZPUTYIN ” VAKCINÁT KELLENE BEADNI ? HOGY KERESSE MEG GAGARIN NYOMVONALÁT AZ ŰRBEN. addig ne jöjjön vissza míg meg nem találta.
    Nahát ha ez nem magyar elleni rasszizmus , akkor mi ? Ja ? lehet , hogy genderfasizmus!
    szeretetteljes üdvözletével
    Aki ismeri mondja már meg : ez magyar ember , vagy külföldről ideszalajtott magyargyűlölő ?

  • Tüske Zsófia
    2021 április 13
    2:17 du.
    Biztos a szputyinisinofarm vakcinát kaptad,attól beszélsz félre,—mellékhatás— majd elmúlik.
    Biztos rosszabb a helyzeted , mint amikor pártbizottságon dolgoztál!
    üdvözletével,üdvözletével

  • Tüske Zsófia

    “Mindenesetre Magyarország egy téren valóban jobban teljesít: az egymillió lakosra jutó koronavírus halálos áldozatainak számában.”

    ————————-

    Írásod valamennyi részletével egyetértek, pontos összefoglalása a különböző területek jelenlegi állapotának, de a dolgok “legszívenütőbb” része a halálozások száma. Tegnap este megdöbbentő adatokat hallottam, a tudósító szerint “itt Brüsszelben a lélegeztető gépre tett betegek kicsivel több mint 30% a hal meg – nem fordítva (!) Szlovákiában 47% és az már magas! A norvég meg a svéd adatokat (kb 27% ) az én magyarországi viszonyokhoz szokott fülem már meg sem hallja – de árulja már el nekem valaki aki szerint a magyar eü.-ben minden rendben van, hogy mi az úristen történik ill. nem történik Magyarországon, hogy a lélegeztetőgépre került betegek min.80, egyes orvosok szerint 95% a meghal, komolyabb esély nélkül ?

  • Kővendég
    2021 április 13
    4:20 du.

    Dicső őseink eléggé elcseszték ezt a kérdést, mert én például a hatlábú medvéktől szeretnék leszármazni. 4 kéz és téli álom. Szuper lenne.

    Egyébként a 2 lábú közlekedés mellett ott volt opciónak a visszaereszkedés a földre, miközben a szakócagyártás mellett már kifejezett cél szólt.
    Elképzelem a barlangban üvöltöző Borost, amint azt kiabálja kifele a nagy sötétből, hogy miért nem hullik lábaihoz a hús. Anélkül, hogy megmoccanna, vagy legalább körülírná, hogy szarvast vagy denevért szeretne, és milyen elvárásai vannak a kőszilánktartalomra vonatkozólag. Majd lelkesen beleharap a szakócába.

  • Besancon
    2021 április 13
    7:29 du.

    Tedd meg, hogy visszaolvasol kérlek. köszönöm előre is, hogy megtisztelsz azzal, hogy el is olvasod azt, amire reagálsz.
    Akkor majd talán feltűnik, hogy az Eu-s normatívát nem én kevertem ide.

    Az ellenzékkel kapcsolatban pedig nagyjából is sokszor leírtam, hogy elvárnám azt, hogy
    1/ leülnek egymással beszélni;
    2/ közös programot dolgoznak ki;
    3/ emőgé szakfelelőst kompromissumoznak, aki hitelesen hihetően tud javasolni valamit;
    4/ Aztán keresnek egy miniszterelnök jelöltet, aki ezt a közös kompromisszummal kiizzadott, de mindenki által vállalt programot hitelesen képviseli.

    Így, ebben a sorrendben. Tudom, hogy ez Neked, Találomnak, és senki másnak nem tetszik, akik az akár üresen is megtapsolható lózungokat, pártaktíva-szintű végeláthatatlan “egyetértek az előttem szólóval”ait szeretik, kedvelik. Ez van.

    Ha az a kérdés: nem áll szándékomban pártot alapítani, de nem is kérem mások szavazatát. Viszont attól, aki az enyémet kéri azzal szemben ez az elvárásom. Ennyike.

    Borosnak még ennyike sincs. Csak az üvöltés. Mindegy.

    Egyébként ha már szélmalomharc, akkor igazad van. Az emberi hülyeség, a következmény nélküli ripacskodás, a másokat elvárás nélkül, céltalanul elvégző ledorongolás, és az utóbbinak kockázat nélküli, de a vezérürüre felnéző tapsikálás ellen valóban szélmalmi a harc.

    Mindamellett tudom: ha a szélmalom felsorolt lapátjainak bármelyike is szívednek kedves, akkor én maradok szemedben a hülye, míg Te békésen helikopterezgetsz a szerintem semmibe.

    Ha azonban az ország politikusainak a kínálata nem több, mint a “majd lesz valahogy, csak én, meg én, meg még énis 6x, legyek hatalmon” és a civilnek hazudott kritika megreked a borosgáborok moslékszintjén, akkor Ti tapsikáljatok nekik lelkesen. Én meg otthon maradok. Mert sem moslékra, sem félig telt szarosvödörre nem szavazok, mert abban sincs sokkal különb kínálat a latrinánál..

    Úgyhogy szerintem számolj háromig, és aztán száz decibellel szavald el százszor, hogy “Éljen, BorosGábor! Éljen, BorosGábor!” Aztán cserélhetsz “Hülye Andrew_s!” ra százszor, majd kezd újra. A feszkót az utóbbi levezeti, a cselekvési, és elvárási igényedet pedig az előbbi teljesen ki fogja elégíteni ha komolyan is gondoltad, amit írtál.

  • Kedves Endrú!

    Eddig csak sejtettem, most teljes bizonyossággal látom, hogy fordítva ülsz a lovon – sajnálom!

  • Welcome back Tuske Zsofia, es az ertheto beszamoloert is.

  • Andrew_s:
    “Egyébként a 2 lábú közlekedés mellett ott volt opciónak a visszaereszkedés a földre”

    Ez kétségtelen. Bevallom, annak idején én egy ideig eleve így közlekedtem. Nem is tudom megmondani, hogyan s miként jutott eszembe, hogy a kétlábra állással, pláne a kétlábon mászkálással próbálkozzam. De most már kissé idősnek érzem magamat a visszaereszkedéshez, tehát marad a dolog így ahogy van.

  • ˙

    Dr Boros Gábor!
    ˙

    EZ

    EGY

    ABSZOLÚTE .

    O B J E K T Í V .

    ÉS . H A Z A F I A S .

    O R V O S I . L Á T L E L E T
    ˙

    (Mintha csak Ady prózájából ollózta volna Doktor Úr !)

  • Orsós Elemér 2021 április 12 4:54 du.

    Itt a KMH oldalain mi téged úgy ismerünk, hogy imádsz maszatolni, pletykálkodni és szándékosan a zavarosba terelni a témákat. Akár egy vén ringyó a halpiacon. Fönt állhat az is, hogy te egy sötét jellemű, olyan Machiavellianizmus féle fortélyos, cinikus személy lehetsz, ki nagyon szereti a hozzászólásaiban az  erkölcsiséget figyelmen kívül hagyni. Ugye igazam van ? Jobb ha csöndbe maradsz és nem járatod le magadat állandóan mint itt evvel a ferde, fondorlatos motívomu megjegyzéseddel. Ennyi neked Orsós Elemér. Különben, nagyon gyenge vagy. Szégyeld magad és most mennj az Andrew_s és Rodeo11 haverjaiddal, – kik nem rendelkeznek józan ésszel, viszont a leleményességük határtalan, –  egy nyilvános húgyaldába óbégatni és ott fáradozzatok egy homályos, körülményes, siralomházi atmoszféra terjesztésén ostoba szövegekkel.

  • Totya Petya
    04.14./3:25

    “M a g y a r e l l e n e s” csak az, aki egyedül kezében tartva

    a hírharangot úgy konferálja a Covid-helyzetet, hogy aszongya:

    “elértük a 3-millió oltást”, miközben . e l h a l l g a t j a .

    már több,mint 20-ezer ártatlanul elhunyt honfitárs tragédiáját,

    s azt is,hogy naponta 2-300 ember követi szerencsétleneket égi

    vadászmezőkre csak azért,mert azt a 3-milliót a járvány . e g y .

    é v e, ill. csak az utóbb 3 hónap alatt adták be sőt,és a többi

    még hátralevő 6-7 millió még mindig várat magára, hogy a Vezér

    majd kényére kedvére zsarolhassa a közvéleményt. ÁTLAGOT VONVA:

    h a v o n t a . beadtak nekünk mindössze 250-ezer adag oltást;

    ezért,h a v o n t a .biz’ 1667 ember halt meg aki élhetett volna

    Na! Ezt soha nem mondja be a Führer, bár lehet hogy ez a magát

    kiváló stratégának tartó tahó disznó pásztor, éppen “győztes”

    tábornokot játszva azt az eddig több,mint húszezer halottat már

    kalkulált emberveszteségként írja le…naponta 300-zal növelve.

    Ezen emberselejtező minőségében Orbán, már Horthy Miklós legfőbb

    hadurunk őfőméltósága II.világháborús babérjait feszegeti, s ha

    továbbra is így igyekszik, még be is hozhatja az eddigi

    hátrányát, hiszen ezt a növekményt még mindig tartja a vezérkar,

    ami pedig már valódi világrekord. Mely rekord az erőltetett

    nyári budapesti foci VB számára már kimondottan jó ómen…
    .

    Még mindig imádod e tagadhatatlanul magyarellenes őhazafiságát?

    Akkó’Orbanosan: hojraaaaaaaa Mogyororszaaag,hojraaa mogyaroook!

  • No, már megint itt van valaki, aki megmondja, ki a magyar, ki a magyargyűlölő. Nincs egyetlen érve, de a nacionalista ködtől elkábulva magából kikelve ordítozza, hogy aki nem úgy gondolkozik, mint ő, az nem magyar, az magyargyűlölő. Ahelyett, hogy körülnézne, hátha talál még itthon “fehérek közt egy európait”.

  • slapaj
    2021 április 14
    3:09 de.

    Te raktad fel a NET-re azt a listát ?

    ( Kulimunka a slapajok dolga.Te meg még szereted is terjeszteni a hazudozást.)

  • Göllner András
    2021 április 13
    9:30 de.

    Nana kérem.
    Bránnstájn nem muzulmán.
    Pár éve még ” Che” néven osztotta itt az észt.
    Aztán eltűnt hálistennek.Gondolom azt remélte hogy a
    ballerek annyira ostobák hogy 3 év eltelltével nem ismerik fel
    az ócska stílusa alapján.Amin láthatólag képtelen változtatni.

  • Tüske Zsófia
    2021 április 13
    2:17 du.

    Ismerek aktív sportrepülő koromból
    három négy , mostanra narancsagyúvá deformálódott nyuggert.

    Anno vezető állású magas végzettségű
    gépész és más szak-mérnökök voltak. Most,ha
    Főnci egyet fingik, boldagan isszák és tapsikálnak hozzá.

    Ha elmondják nekik a fennti dolgokat,
    az válasz hogy elhiszik,de ezek csak egyedi esetek,
    nagy általánosságban azért jól mennek a dolgok. És passz…

  • Butella
    2021 április 14
    8:32 du.

    Idézek a Közrádióból:

    “Felőlem az a vakcina lehet akár hottentotta is, ha hatásos akkor B E A D J U K ”

    Na vajon ki adta ezt elő magas fejhangon?
    Várom a válaszokat. DE csak egyet lehet találgatni 😀 😀 😀

  • Mind a holt-ideologia szloganainak az ismetloik figyelmebe.

    Elso; csupan a tudas, a szorgalom, a lehetoseg ami az emberisget az allatvilagbol kiemelte!!!!!

    S csupan azon lehetosgek tovabbi sikeres alaklmazasai nemcsak javithat az emberiseg leten, hanem az az egyedulli lehetoseg az emberiseg Foldon leheto megmenekulesenek az egyetlen modja az on-pusztitasat megelozni.

    Masodik; minden panaszkodasok a fent-nevezett tettek nelkul, csupan leg-szennyezes!!!!!

    S meg a barlangba sem biztositja az utat sikeresen visszaterni oda.

    Ebredjetek-fel magyarok, a mult ismetlese nem vezet vissza meg a multatokba sem.

    A kepesseg, szorgalom, a munka, a lehetoseg, s a korlatlan vilagszerti egyuttmukodes az emberiseg lehetosege a jovot biztositani.

  • Geyza! (2021 április 15 10:04 de.)

    Szép lassan – (itt hónapokról, sőt évekről beszélek) – kiderül, hogy Kubatov-legények terelik a nem eléggé éber hozzászólókat ezen az oldalon, amelyik már szinte az egyetlen érdemi fórum itt a neten, ahol technikai és egyéb nehézség nélkül szóhoz juthat bárki is, aki “net-analfabéta”. Szinte mindig elkezdenek másról beszélni, mint ami a cikkek tartalma, aztán ha nem megy az “érvelésük”, akkor személyében próbálják sokszor féligazságokkal – amelyek sokkal veszélyesebbek a hazugságnál – agyagba döngölni mindazokat, akiket veszélyesnek találnak a NER-re. És ehhez nem kell föltétlenül Dél-Amerikába menni.

  • Pityi Palkó
    2021 április 14
    8:07 du.

    pityike lelkem, ha társkereső fórumot nyitsz a KMH-n nem lesz olyan sikered, mintha a fácsét vagy az instagramot vagy a tiktok-ot használnád bűbájos soraid bizonyosan sokakat megragadnának, hogy megragadjanak és szétcincáljanak…

    én csak harsányan röhögök… nem leszek … hiába dalolod, hogyaszongya: lesz maga juszt is az enyém, az enyém csak az enyém…

    egyébként jól vagy? nem érzel nyomásokat?

  • Geyza
    2021 április 15
    10:26 de.

    majd a “palack” is válaszol neked, de addig is: nem tudom kies Magyarországon hogy megy a vax? de itt Kanada összes kies -ben nem megy mert nem gyüvik, a tömeg vaxolók bezárnak vax híján, a J&J meg az Astrazeneca aggodalmakra adott okot USA várakozó állásponton azonnal leállította ezeket (sok más országgal egyetemben) a Pfizer meg még semmilyen olyan hatást nem vaxolt, amit vártak tőle politikusék, hogy csökkenjen az esetek száma, mialatt lineárisan növexik a megvaxoltak száma exponenciálisan nő a betegeké (a számok az esetek amelyek a népesség usque 15 %-kának a maximum 10.32%-ka a többit ki tudod lőcsölni az én lőcsöm ezt a teljes népesség 1.548% ra hozza ki amiből kevesebb, mint 1% hal meg)

    ennyit ahhoz a nemzetközi futóversenyhez melyben még csak néhány vax gyártó a nyertes de az nincs eldöntve, hogy a népességnek mi jut?

  • Miklós bá’
    2021 április 15
    7:15 de.

    Ezeknek a “megmondomkiamagyar” embereknek az elődjei méretes körzőkkel és szögmérőkkel meg vonalzókkal méregették a harmincas években a német állampolgárok fejeit, hogy megállapítsák vajon ki az árja,illetve melyik a kiirtandó ?

    Csak még az nem világos honnan fogják venni a magyar-mintát.
    Mert ebben az országban, ha valaki mutat nekem egy
    ” árja magyart_” , annak fizetek egy láda konyakot.

  • BUTELLA;

    De nem kozolte, hogy hany egyen magyarorszagon .akik az oltast kaptak, haltak el a Covid 19 altal, vagy lettek ismet megfertozve az altal?!

    Az lehetett volna az egyedulli jelentos adat az meglatasat alatamasztani.

  • Andrew_s! (2021 április 14 12:47 du.)

    Én azt látom, mintha az általad hiányolt négy pont megvalósulása éppen most zajlana (szépmagyarul mondva).

    Amúgy pedig: nincs szüksége az ellenzéknek ellenségre, ha olyan barátai vannak, mint például Ceglédi Zoltán, Krug Emília, Márki-Zay Péter, Révész Sándor, Benyó Rita, Tóta W. Árpád, Mesterházy Attila vagy éppenséggel Szanyi Tibor (a névsor természetesen nem teljes). Rúgjunk csak bele az ellenzékbe, gyurcsányozzunk csak minél többet! Vagy ahogy székely dédapám mondta villámláskor fölkapva a cséphadarót: Lássuk, uramisten, mire megyünk együtt! Borsodból, a Hajdúságból meg szigorúan csak ónlájnul fognak előválasztani, “oszt jó napot”!

  • Andrew_s
    2021 április 14
    12:47 du.

    Bandi, ejnye! Besancon nal vitázni nem lehet, ő nagyon hosszan és részletesen nem mond soha semmit de senkivel sem ért egyet, ez neki napi szórakozása… olyan hosszú lére ereszti, hogy nincs az a ponty amely ne kapná be és után se kiköpni se lenyelni

    besancon nak szerencséje is van, mert az én rövidreszabottjaimat sűrűn eléri a radírhalál, így velem nem tud foglalkozni mint a pityike aki különös vonzalmat mutat nyilvános wc-k be invitálván

  • Orsós Elemér

    Pityi Palkó
    2021 április 14
    8:07 du.

    Ne feledd, Te idézted azt a -szerinted szentéletű- Vera Jourovát akiről felsőbb EU körökben számítóan eltussolták koránt sem dicső múltját! Na miért is, csak egy hülye nem sejti: azért hogy, senki ne lógjon ki közülük a sorból! (Nem sorolom név szerint a hasonszőrüeket, de volt közöttük offshore nagyhercegségi alkoholista pénzügyminiszter, 68-as pedofil diákforradalmár, túl olasz külügyminiszter is aki az EU-ba becsábítva végre teljesen lecsillapodott az “abnormális” patriotizmusából)! Mellesleg teljesen elfogadnám a többiek nevében is alkotott jellemzésedet, ha sokkal “erkölcsösebb” lennél nálam! 😀 Másrészről: ha nem lenne itt egy-két -hozzám hasonló- vak elfogultságra figyelmeztető alsóbbrendű “halpiaci vén ringyó”, akkor a hozzád hasonlók halálra unnák magukat az egyforma vélemények dicsérésétől vagy annak túllicitálásától! 😀
    (Egyébbként már vagy tucatszor fontolgattam a pince legmélyebb szintjéről való elkotródásom, de túl sokszor kapok az eltévejedőktől szemtelenkedésre való inspirációt, aminek sajnos nem bírok ellenállni! 😀 )

  • Besancon
    2021 április 14
    1:31 du.

    Maradjunk annyiban, hogy nem egy irányban ülünk a lovon. De azon az alapon de egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról, hogy a ló feneke nem nem neked van előtted 🙂

  • Pityi Palkó
    2021 április 14
    8:07 du.

    A sok személyeskedő pofázás helyett inkább áéruld már el, hogy ez a neked csak pergabi osztályú retekfalvi

  • Pityi Palkó,

    Mármint ki a Te pergabid?
    Bár, ha szalonna, akkor valószínűleg nem Boros, és nem Gábor, hanem a póttrágár kartácsnők egyike. Ha igen, akkor semmit nem változtak. Pont olyan taknyok, mint voltak.

  • Butella
    2021 április 14
    8:32 du.

    Az egy dolog, hogy T.P. egy ősszáj.
    De Téged mi tart vissza a halálozások feletti merengés közepette, hogy visszakeresd az influenzajárványok statisztikáját?
    Csak a példa kedvéért.
    Alkalmasint azzal, hogy a napi statisztikákat beleharsogják az orcádba: manipulálnak.
    Minden halottért kár. Úgyhogy, ha nálad van az örök élet receptje ne tartsd vissza magadba. A jelen tudásom szerint az emberek halandók. Ez akkor is igaz, ha olyan kórképekkel, kórelőzményekkel életben tarthatók, amelyek 200 évvel ezelőtt sokkal koraibb halált és biztos halált okoztak volna. De ennek sokszor az az ára, hogy egy lázroham, egy immunológiai sokk végzetes lehet. Akár egy megfázás is.
    Alkalmasint a spanyol-nátha sokkal halálosabb volt. Csak nem volt internet, hogy percenként olvasd a statisztikákat.
    Ez van. Ettől még minden tömeges fertőzés kellemetlen mellékhatása az átlagos népsűrűség és a globális mobilitás növekedésének. Ám ettől még finoman szólva túl van kissé kommunikálva.

  • Túl sok itt az agyon magyarkodás.Nem kell ahhoz magyar gyűlölőnek lenni,hogy valaki megsértődjön,ha azt mondják rá,hogy magyar.Igen ez elég sértően hangzik!Ettől még lehetnek,sőt vannak is magyar barátaim,akikkel őszintén szeretjük és tiszteljük egymást.Minden probléma kitárgyalható és utána következnek a közös érdekek és a közös kultúra,ami összeköt.Természetesen csak kultur EMBEREKRŐL beszélek.Minden egyéb csak leírható “HULLADÉK”.Itt is.

  • gyuri10
    2021 április 16
    3:24 de.

    Na igen.
    Megaztán itt van a te OIM* barátnőd is.
    Ő , amint itt írta ismert RENDES ZSIDÓKAT IS !!
    Csak nem te voltál az egyik ? (Már ha az vagy vagy persze) 😀

    *OIM= Oldal Impertinens Marcsája.Vagy O. Idióta Macája.Mindegy

  • Andrew_s
    2021 április 15
    7:00 du.

    Már ne haragudj, de ha meséljek el egy “párhuzamos” történet:

    Valaki felvetette jópár éve,hogy a karibi strandokon erős a cápaveszély.

    Erre egy nagyokos azt magyarázta hogy a statisztikák szerint jóval nagyobb esélye van ott annak, hogy elalszol a pálmafa alatt és a fejedre esik a kókuszdió. Pont úgy meghal az ember.

    Hát kérem.
    Inkább százszor haljak meg szunyókálva, kezemben a Martinimmal eképpen, mint egyszer úgy hogy halálos rémületben menekülök egy hatalmas dög elől, miközben jól tudom hogy nincs esélyem, föleg hogy már lelegelte az egyik alkaromat.

  • Andrew: én forrást adtam meg, ami előbb jelent meg a szalonnán és nem Boros Gábor név alatt. kis változtatásokkal lehozta a Huppa is, nem saját cikként, ők a facebookon botlottak bele.

    A többi, amit írtam az van saját kútfőből- igyekeztem a tényekhez ragaszkodni.

    Tóth Péter: szokásod szerint eltaláltad szarva közt a tőgyét: nem vagyok beoltva, sem orosz vakcinával, sem mással, így a semminek mellékhatása sem lehet.Sőt még pártbizottságon sem dolgoztam. Ott ritkán van könyvtár. Máskor, ha piszkálódni akarsz, figyelj jobban.

  • Miklós bá’
    2021 április 15
    3:24 du.

    Mint írtam: “abban a sorrendben”.
    Viszont már javában zajlik az önjelölt miniszterelnökjelöltek pofozkodása, ám sehol sincs semmi, ami felett vitatkoznának. A semmit elhiszem, hogy baromi hitelesen tudja bármelyikük képviselni. De a semmit, az ad hoc ötletelést a kormány is jól csinálja.

  • Besancon: néhány éve adatokat kellett keresnem egy készülő tanulmányhoz a magyar egészségügyről – még nyoma sem volt a koronavírus-járványnak. Azt találtam, hogy az elmúlt tíz évben meredeken emelkedett a kórházi fertőzések – multirezisztens MRSA kórokozók – következtében történő elhalálozások száma, olyan esetekben is, amikor a beteg műtéti beavatkozásra ment a kórházba, de megfertőződött, rendszerint Staphylococcus vagy Clostridium baktériummal. A kórházban, az intenzív osztályokon fekvő betegek legyengült immunrendszere ezekkel a fertőzésekkel nem tud megbirkózni. Ráadásnak ott van a szakemberhiány, alig van intenzíves szakápoló, akik ideális esetben 2-3 beteget tudnak felelősen ellátni, most viszont 8-10 is jut az ápolókra, akiknek sok esetben nem az intenzíves ellátás a szakmája. Kedves dolog, hogy spórolásból az egészségügyi személyzet csak napi egy steril védőruhát kap, így kénytelen pelenkában dolgozni, mert a wc-használata után nem tudna új steril védőruhát felvenni. Március óta, orbán új egészségügyi törvényének bevezetése óta 5500 alkalmazottal kevesebb van, ennyien nem írták alá a számukra hátrányos új munkaszerződést.
    A hab a tortán az, hogy a magyar kórházakban rossz hatásfokú fertőtlenítő szert használtak és abból is a kívánatos töredékét. Az uniós átlaghoz képest, ami 2015-ben 24 liter volt 10 ezer ápolási napra vetítve, nálunk ugyanez 2019-ben is csak 9,51 liter volt. A mosdókban nincs sem wc-papír, sem szappan, kézmosásra. A takarítást kiszervezték a kórházakból, azt vállalkozók végzik, igencsak kifogásolható minőségben. Így történhetett meg az, hogy néhány éve a wc-fülkében három nap után fedeztek fel egy elhunyt beteget.
    Ezért, ha valaki mostanában megbetegszik, jobban teszi, ha otthon marad, és kellemes környezetben, családtagok között éri a halál.
    A kételkedőknek van itt néhány link: http://pharmaonline.hu/gyogyszereszi_gondozas/cikk/multirezisztens_korokozok_terjedese__kizarolag_korhazi_problema

    https://magyarnarancs.hu/belpol/rosszkor-rossz-helyen-125052 https://hvg.hu/itthon/20161129_tobbnapos_holttest_a_del_pesti_korhazban
    https://hvg.hu/itthon/20161129_tobbnapos_holttest_a_del_pesti_korhazban

  • Orsós Elemér
    2021 április 15
    4:32 du.

    nem lenne okosabb, ha Jurová és társai helyett esetleg a saját térfeleden sepregetnél? Tudod, mit mondott Jézus, vagy te azért ANNYIRA nem vagy keresztény?
    “Miért látod meg a szálkát testvéred szemében, és nem veszed észre a gerendát a saját szemedben? Hogyan mondhatod testvérednek: „Hadd vegyem ki szemedből a szálkát!” –, mikor szemedben ott a gerenda? Képmutató, vedd ki előbb szemedből a gerendát, és akkor majd jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd testvéred szeméből a szálkát.”

  • Geyza: hit ellen hiába próbálsz érveket felhozni. Vannak olyanok, akik mindig minden vízen fent úsznak, és különösebb szégyenérzet nélkül alkalmazkodnak az éppen divatos elvekhez

  • A Covid jarvany alanyan , tegnap a szakerok hatarozataban kijelentve, hogy a harmadik oltas is szukseges lessz!!!!

  • GYURI;

    Valahogyan, ismerve jellemedet es gondolkodas mododat, igen gyanitom, hogy normalis magyar egyen megsertodne amikor valaki “magyar”-nak velene vagy nevezne.

    Kiveve persze a “HULLADEKOKAT”.

    De mind akik masokat “hulladek”-nak, es “moslek-zabalo”-nak” velik embertrsaikat azok allaspontjai jelentektelen!!!!!

  • Andrew_s
    2021 április 15
    5:51 du.

    Besancon
    2021 április 14
    1:31 du.

    Maradjunk annyiban, hogy nem egy irányban ülünk a lovon. De azon az alapon de egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról, hogy a ló feneke nem nem neked van előtted 🙂

    ———————————

    Ugyan tedd már meg, hogy veszel egy nagy levegőt, iszol egy nagy pohár vizet – vagy amitől jobban működsz – és megpróbálod értelmesen megfogalmazni ezt a két mondatot, mit is akarsz mondani? Vedd már észre, hogy totál kifordultál magadból, mondd ki bántott, mi a baj? A három egymást követő reakciód – nekem és alattam a két Pityi Palkónak szóló tromfod – nem csak totál értelmetlen, de indokolatlan is.
    Csak emlékeztetlek, úgy kezdődött, hogy nem értettünk egyet B.G. cikkét illetően – szerintem igaza van, szerinted nem, mert nem kínált megoldást. Na “zagson” ezt normális hangnemben is meglehet vitatni, te is, más is mondhatja a véleményét,sőt képzeld még én is – hát, hogy a fenében jutottál el innen a bárki fenekéig? Végtelenül meglep az az erőszakos nyomulás, ahogy mindenkit minősíthetetlen stílusban rugdalsz aki mást vagy másként fogalmaz meg mint amit te gondolsz! Engem pl abszolút nem érdekel, hogy ki ez Boros Gábor, az érdekel, hogy ez az írás mit tartalmaz – ezzel szemben te hányod veted magad, és bőszen taknyozol, retkezel és szalonnázol, mert képtelen vagy túltenni magad azon, hogy ennek a cikknek Boros G. az aláírása – arról azonban nem igazán esik szó, hogy magával a megfogalmazott véleménnyel, állításokkal úgy egyébként egyetértesz- e, és ha igen miért és miben nem? Látod ez messzebb vitte volna a dolgokat a Vera vagy a ló fenekénél – de úgy őszintén, mondd mire jó ez?
    Ez idáig elolvastam az írásaidat, és bár messze nem értettem minden esetben egyet veled, de volt egy körülbelüli igazodási pontod, tartottál egy szintet : most átléptél önmagadon és csak kapkodom a fejem, hogy most mi van? Mi borított ki ennyire?
    Andrew, ha jól tudom te az oldal egyik állandó cikkírója vagy, igaz ugyan, hogy itt hozzászólóként tajtékzol, de nem lehet egyik pasit a másiktól elválasztani, még esetedben sem!
    Nem tudok mást mondani, mint, hogy tényleg sajnálom!

  • Andrew_s
    2021 április 15
    7:00 du.
    Bandi, nézz utána a legújabb kutatási eredményeknek a Pfizer & Moderna kapcsán, rémületes!!! (tegnapi british hír)

  • Mr.Adam:

    Kivabcsi vagyok, hogy mi ellenzeket talalt a Tuske Zsofia-hoz cimzett soraimban, ahol javasoltam mind a KMH olvasoiknak, vesarolni azokat a ketes-vezetesek alatt levo cagek reszvenyeit, ami alapjan mindenki, meg egyettlen reszveny tulajdonaban is teljes szavazati jogot elvez.

    S amodon tagadhatalanul, befolyasolhatjak azon cegek mukodeseit, fokent minden RT cegek vezetoinek a valasztasaival.

    Ma Ferenc Papa, a Holly Spirit of Sassia, Roma belvarosaban levo templomban, ahol helyi bortonokbol es kozel-keleti migransiok is jelen voltak, a Papa hirdette
    Acts. (Ap.csel)4:32 sorainak ertelmet:

    Ahol allitotta, “kozos tulajdonozas nem communism, hanem tiszta Keresztenyseg.”

    Persze az allam-hatalom 100%-os tulajdonozasa NEM “kersztenyseg”, sem “kozos-tulajdonozas”!!!!!

    De a barkik alatal tulajdonozott ertekek a kozos , az az reszveny tulajdon alapjan az igazi “kozos-tulajdonozas”.
    Hasonloan sok cegek alatali u.n. “profit-sharing” a dolgozoikkal.

    Vajon Maga mieret ellenezne amit meg a Romai Papa is hirdet????
    S miert ellenzi meg annak emliteset is ??????

    Lenne arra logikus es oszinte valasza ????????

  • gyuri10
    2021 április 16
    3:24 de.

    akar veled a hóhér, azt amit te kultúrának mondasz az számomra egy mellőzött hőbörgés, egyébként is senki sem kérdezett, és senki sem akar veled semmit sem… és ezt is csak azért írom ide, hogy tudd: te egy kis érdektelen senki vagy!

  • Andrew_s
    15. 7:00

    Sőt! Legyünk ennél is megengedőbbek:

    1944-ben 500-ezer embert 2,5 hónap alatt[!] lehetett a hivatalosan, törvényerővel “halálba küldeni”. Egy másik félmilliót pedig 1941. és 1945-között a front, illetve a romok temettek maguk alá. Az már szumma 1-millió…

    Ugye Andrew! A halál márcsak ilyen kiszámíthatatlan sorscsapás,
    hát ne dimenzionáljuk, a te szvaiddal, ne kommunikáljuk túl a jelentőségét… Az, hogy az állam vezető politikusai igenis felelnek az állampolgár életéért, sőt egészségéért is, szerinted csak egy másodlagosan bagatell tényező, immár 22-ezer – bocs’ de a te szemlélettel – csupán hullának, amit ezek szerint nevezhetünk akár statisztikai számnak,
    de . n o r m á l i s . e l h u l l á s n a k . is…

    Andrew_s, ezt akartad hallani; hát te egy zseni vagy !

  • Miklós bá’
    2021 április 15
    3:24 du.

    Miklós bá’ – hasonló gondolataim vannak időnként nekem is , így nagyjából egyet is értek! A “névsor” tényleg nem teljes, bár én Tóta W-t nem kezelném a felsoroltakkal azonos módon, ő azért ennél furmányosabb szerintem, és kevésbé kiismerhetőbb fajta, de meglehet, hogy neked van igazad. Czeglédi Zoltánért kifejezetten kár, ő annak idején egy viszonylag friss szellemű és eredeti gondolkodású elemzőként indult, oda kellett rá figyelni – ma tragédia, amit összenyekeg a maga megfellebbezhetetlen igazságába vetett hittel, és ha célzatosan rákérdezne valaki, hogy tulajdonképpen mi is az elképzelése, kicsit konkrétabban megfogalmazva, aligha tudna érdemleges választ adni! A Benyó Ritáké és főleg Krug Emíliáké a terep, úgy tűnik tényleg eladó az egész világ! Krug ráadásul a tegnap esti (péntek) Egyenes beszédben olyan botrányos módon viselkedett az egyik meghívott vendéggel ( gondolom nem ő, hanem a szerkesztő hívja meg őket) de neki mint mv.- nek akkor is illene tartani egy viselkedési minimumot, ehelyett nyilvánvaló és közönséges kötözködésbe és kioktatásba kezdett, hogy szemmel láthatóan a kérdezettet is meglepte. Komáromi Z. ugyan kiváló szakember, ha a hivatásáról kérdezik és szakmai kérdésekben kell állást foglalni, akkor pontosan tudja mit beszél, de tény, hogy nem a kommunikáció nagymestere, ezért nem művészet egy erősen közepes képességű, magába totálisan beleszédült “médiamunkásnak” összezavarni és kitekerni egy beszélgetést, mely ugyan eredetileg szakmai kérdésekre és szempontokra épült volna, valójában láthatóan egész más célja volt – Krug ott és akkor feladatot teljesített, még hozzá úgy, hogy maga Mészáros Kata a köztévé tajsiker műsorvezetője is megirigyelhette volna!
    Mesterházy felejtős, a baj azonban, hogy kárt okozni még mindig tud, merő “segíteni akarásból!”
    Ezzel együtt az gondolom, hogy az ellenzéknek is mint minden más csoportosulásnak is megvannak a maga fenegyerekei, megmondó emberei, jóemberei, becsületes emberei és szarkeverői stb De irreális elvárásokkal, logikusan követhetetlen terhelésekkel élni az ellenzéket illetően stb aligha vezet valahova. Tegyék a dolgukat, nem kell folyamatosan a nyakukra járni számonkérni és ellenőrizni, a szavak kimondása után rögtön mindent megkritizálni! Egyébként meg láthatóan folyik egy tervszerű munka, megállapodások köttetnek és csak kialakul az a valami ami óhatatlanul szükséges ahhoz hogy esélyt teremtsen egy változásra – és ez akkor is így van ha napi szinten általában nem rohannak a különböző médiákba referálni, ki mit mondott, ki mit akar, és ki mindenki nem akarja azt?

  • Christopher Adam

    Bendeguz! Írjon kevesebbet, de amit ír, azt olvassa át, javítsa ki, vagy szerezzen egy magyar fordítót.

    Továbbá angolul “Holy Spirit” és nem “Holly Spirit.” A Holly egy növény.

  • MAGYARNAK LENNI NEM EGY KÖPÖNYEG, AMIT CSAK ÚGY LE LEHET DOBNI !

  • Látom,az összes HULLADÉKOK feléledtek.Egyikkel sem szeretnék szót váltani.Azzal sem,akinek közeli ismerőse volt a Pradlik György és ezért ajánlja a saját helyét másoknak.Én teljesen érdemtelen vagyok elfoglalni az idecsellengő szagértők ajánlatait Minden esetre remélem a ti fertályotokon meg vagytok elégedve a túlnépesedés kivédésével világháború nélkül.

  • Ketsegtelenul Tuske Zsofia minden olvaso elismerset erdemli mind a kozolt felvilagositasaiert, es a kozolt adatoket is.

    Sajnos az ugy tortenik minden vonalokon ahol az allamhatalom. a part, a politikusok kezelnek onkenyesen mindent, s nem a kepzett szakertok.

    De legalabb a magyarorszagon az altalanos elet-korulmenyek turhetobbek.
    A lakossag nem kenyszeritve sorban alni jeggyel napi minimalis letszuksegleteiket beszerezni.

    De amint az itteni hozzaszollok mar eveken at bizonyotjak, ellenzik minden megoldasokra vezteheto lehetoseget, sot minden alapveto baltozast is.

    Sajnos a jelen jarvany eseteben, meg nem lathato a feny az alagut masik vegen.
    Remleve lenne az alagutnak egy masik kijarata is.

    BUTELLA;
    Sajnos, a magyar-nep multja is ugyaazon hianyossagokbol eredt mint ami ma is gancsolja annak valtoztatasat.

    Sot minden elohaladas gancsolva a multjuk ismetlesenek remnyeivel.

  • Mr.Adam:
    Koszonom !
    Ketsegtelenul, a jelentektelen semmisegen felakadt kiritazalasa oszinte volt, de a tenyek ertelemet es jelntoseget figyelmenkivul hagyta ismet.

    Hiszen nem ugyan-az ezereves atkaik alapja?

    Aggodnak az utukban letezo porszem leten, amig az orruk-elotti szakadekot a poklba nem latjak?!

    Nem azt bizonyitja az itteni hozzaszollasok 95%-a is???

    P.S.
    A “Holly” az orok-zold, s azert a maguk Karacsonyi-orok-elet-jelkepe.

  • Bendeguz79
    2021 április 16
    6:06 du.

    grizi, azon túl, hogy egy megátalkodott hüje vagy, még ragaszkodsz is a hüjeségedhez

    az a templom Rómában: Complesso Monumentale Santo Spirito in Sassia

    Holy = Santo és semmiféle növényről nincs ott szó, viszont a Római Pápa szavai felidézik AZ EREDETI ÁLLAPOTOT, AMELYBEN SENKINEK SEM VOLT SEMMIJE DE MINDEN MINDENKIÉ VOLT ÉS EZT ÁLLÍTJA (szerintem szentségesen pontosan) Francisco!

    “az” sem nem kommunizmus, sem nem állami- sem nem magán tulajdon (mindegyik mesterséges ember által létrehozott és természet ellenes ugyanúgy, mint a kapitalista magántulajdon)

    ennyit a ferde hajlamú agyaddal ott két agyficam között -talán- képes lennél felfogni?

    és a TERMÉSZET RENDJE VISSZAÁLL, MÉG HA BELE IS ŐRÜL A TELJES WALLSTREET

    látod, a Redbreast milyen hatású?

  • az a cikk bezárult de…
    http://kanadaihirlap.com/2021/04/10/nyolc-nap-nemzeti-gyasz-kanadaban-kilencvenkilencszer-kongott-a-harang/#comment-335282

    Geyza
    2021 április 16
    9:47 de.
    hát nem bűbájos? ugye a rabszolgának nincs csőre tehát a tehénlepényben és szamárgömböcben ragadt szemeket meg kellett, hogy hagyja a verebeknek és az ég madarainak!

    ugye mindez emberi és csodálatos és olyan “isteni” nem tudom melyik istené, de -szerintem- a kurva annyát neki is!!! erre az istenre szoktam én azt mondani? az lehet, de a tied!

    most már tudom Francisco hiába suttog ott a Complesso Monumentale Santo Spirito della Sassia ban,hogy emberek, ne feleggyétek, hogy emberek is vagytok!

  • Rodeo11
    2021 április 16
    6:06 du.

    Igen a meccs alá magam is betettem. A kérdéssel, hogy hány mutációt fut százon a pfizer.
    Az egyetlen fehérje egyetlen vagy kevés típusa ellen vakcináló vakcinák mennybe menesztése most fog visszaütni, ha az embereknek nincs piszok nagy mázlijuk.

  • Butella
    2021 április 17
    3:58 de.

    Dear szerteszórt neuronú kartárs. Ki és hol beszélt itt rajtad kívül ebben a témában 1944-ről?
    Vagy az a gond, hogy piszokul nem tudtál egyetlen konkrét érvet felhozni, és most megpróbálod kijátszani az antiszemitázós kártyát? Ócska maszatolós trükk. Olvasgass vissza itt a szövegekben. ennél még a közismert széljobbos trolljaink is különbekre képesek. Pedig nekik is sok víz lefolyt már az agytekervényeiken.

    Neked tényleg csak erre futja? Olvasni nem tudsz? Az internetes keresőt vagy képtelen használni? Számolnod nem kell (ilyen képességgel nem is vádolnálak), mert a számokat közlik. Akarsz róla beszélni?

  • Andrew_s
    2021 április 17
    8:47 du.
    Bandi, köszönet a Cenz Ura nak aki friss adataink, érveink alapján beengedte a mi magányos hümmögésünket! (megjegyzem nálam ez azóta műxik mióta élőben láttam a két egészségügyi “szagértőt” kardcsörtetni a TV-ben CBS vagy NBC nem tudom (akkor még ki volt iktatva a csúcsszuper CNN) Trumplee USA elnök és az ő kebelhaverja Dr Fauci (akinek a kezéhez és nevéhez nagyon sok vér tapad a HIV időkből) vitatkoztak a C-19 mibenlétéről és olvastam a másik híreket, hogy a rohadt diktátor vesztegzárat csinált és négyzetcentiméterenként végig csinálta amit kellett és mit ad Buddha; mire demokráciáék felébredtek; addigra a kurva diktatúrában szabadon flangáltak röhögve és dolgozva-csinálva a mindennapi életüket …

    most vannak kurva demokratikus vax-ok a többit te elmondtad és azt is látom CNN -en (hogy az milyen izé?) hogy President J.P.B. most éppen nem tudja mit is kellene nagyhírtelen aláírni, mert ha aznap nem ír alá valamit akkor nem kap tejbegrízt reggelire… és akkor a csehszlovákok is…

  • Rodeo irta;

    ” egymegaltalkodott hulye vagy, meg ragaszkodsz is a hulyesegedhez”

    Ketsegtelenmul minden alakalommal bizonyitod allapotodat a sajat soraiddal!!!!!!!

    Mint irtad a kovetkezokben is;

    “SENKINEK NEM VOLT SEMMIJE DE MINDEN MINDENKIE VOLT”

    A “semmi” “mindenkie” ?????
    Hm?

    “..mesterseges ember alatal letrehozott es termeszetellenes ugyanugy, mint a kapitalista magantulajdon.”

    A “mesterseges ember” bizonyara senki-mas csak RODEO lehet.

    Persze a “Dacha”-d, a “kaviar-kanalazas”-od es a “18 eves Irish Redbreast whisky” ,mind a “lopott penzekbol” (az Acxel Gabor bevallassa volt) de “magantukajdon”-odda valt a szocialsta modon!

    “Latod a Readbreast milyen hatasu?”

    Ketsegtelenul !!!!!!

    Na es mind ami mast is hasznalsz!

  • Andrew_s
    2021 április 17
    8:47 du.
    Bandi,

    és még valami ami téged igazol a MÁZLI val kapcsolatban, olvastam tegnap előtt, hogy Izraelben kinyitott a zsibvásár, a kibuc, a strandok és úgy általában ami becsukható volt, MERT ASZONGYA ŐK MÁR NAGYON NAGY TÖBBSÉGBEN BEKAPTÁK (ortodoxáék nem, de azok meg páncélban járnak)

    azaz a placebo hatás érvényesül(SIC); meg az, hogy ez a nátha nem is spanyol…hanem (egyesek szerint) kis kínai ami semmire sem jó!!! és íme

  • Rodeó nyelvtanár úrrr,
    te nem vagy hüje!te egy hüLYe vagy.
    Ez egy válasz Bendeguz nevében és az Ő jogát bitorolva,utólagos engedelmét kérve.

  • Andrew_s
    8.57

    Sajnos úgy látszik,hogy Te nem tudsz olvasni.Tudniillik “6:54 & 8:32”-mben arra hívom nagyérdemű olvtársaim figyelmét, hogy történelmi események igenis egybevethetőek és összehasonlíthatóak amennyiben azonos aspektusból vizsgáljuk azokat. Mint ez esetben a vezetés súlyos – és véleményem szerint majd törvényi alapokon, a megfelelő jogi formulákban már megfogalmazott szabályok szerint. Ugyanis Orbanisztán már tíz éve, az alkotmánypuccsal egyben megteremtette egy még újabb Alkotmány, avagy a régi visszaállításának természetes jogi alapját, mégpedig a régi . e g y e d u r a l o m r a . és . e g y é n i . h a t a l o m . m e g s z e r z é s é r e . vonatkozó passzusa alapján, minek következtében Orbán úgynevezett Alaptörvénye nem volt alkotmányos és mondvacsinált, a szintén úgynevezett “kétharmaddal” kiáltotta ki, s most emögött a “jogrendszer” mögött gyakorolja nemcsak rabló, de gyilkos játszmáját a felcsúti faluréme…

    Orbanisztán Öntársaság esetében “”mindössze”” 20’000 hullát hozott a Fővezérség nemtörődöm előbb – az egészségügyet hosszú éveken át semmibe vevő – politikája, majd a világjárvány betörésével, annak elodázó valóban “nemzeti” ügyet elkomolytalankodó teszetosza semmittevése*.

    Persze a kérdés, hogy ezt a nemzeti gyászt is indokolttá tevő szörnyű veszteség a majdani “nisztánúj Alkotmány” miként mutat majd rá a Vezérnek ebben viselt súlyos felelősségére, márcsak azzal is, hogy anno hatalomra jutása után azonnal félrerúgta nemcsak az alkotmányt,de az azt ihlető 1947-es Párizsi Békeszerződéseket is melynek magyar specifikuma 3./bekezdése külön is intézkedik a háborús bűnösök felelősségre vonásáról és szökés esetén kiadatásukról is. – Utólag!

    Ez – az azóta, már majd’ 23’000 áldozat – bizony felér egy háborús bűnnel, ezért éreztem indokoltnak Orbán és Horthy nemzetrontó halálos csapásait e gyászos példákkal egybevetni.

    * Teszetosza semmittevés :
    I.hullám: A pandémia kezdetén zavaros, sőt félrevezető hallgatás, és szakszerűnek beállított szakszerűttlen, infantilis bejelentések, sőt információk elhallgatása.
    II.hullám: Nyáron az egész ügyben egy szalmaszál arrébb nem került, sőt még szabadságon is volt (2019.júl.20- 3 hét) Információ pedig kifelé nuku…
    III.hullám: Teljes káosz, összevissza intézkedések és családi katasztrófák tízezrei. Most is ez zajlik. Kormányforrásból fakadó hamis ill. félrevezető információk – mint a teljes átoltottság, v. a várható nyitás hamis illúziója a köztudatban.
    És, halottak százai és százai napszámra…

    M i n d e z . A legfelső, Orbán és köre vezetés részéről kimeríti akár BTK, felelős, v. hivatalos személy intézkedése illetve ennek elhalasztása által előidézett minősített . t ö m e g e s . v e s z é l y e z t e t é s . tényállását is.

  • Amúgy Andrew!

    Nem tudom, te ki vagy itt, talán a főszerkesztő, avagy egy olvasószerkesztő, hogy mindenbe, de tényleg mindenbe beleütöd az öntelt orrodat, mint egy csahos kutya. Azzal, hogy a témákban szinte nem is váűlogatsz, azzal semmi bajom, dehát aki olyan biztos a neuronjai stabilitásában feltehetően csakis egy géniusz lehet, röviden egy nagy geni’…

    Egy biztos, állati nagyképű egy ürge lehetsz, csak az a kérdés, ki jogosít fel arra téged, hogy itt a KMH viszonylag konszolidált, polgári mondhatnók, általában vonzó légkörében mindig és mindenkivel szemben csak a személyeskedés hangján fejezd ki Übermensch mivoltodat… Kár.

    Mostmár a szétszóródott neuronjaim tudatában javaslom neked, hogy kispajtás vegyél vissza magadból, kicsit hátrább azokkal az agarakkal, mert ez a stílus nem előre, hanem hátra, a reterát mélységébe taszít…

    Javulást: Butella