Statfagyi

2021 április 28 2:49 du.30 hozzászólás

Mostanság a statisztikák felett illik polemizálni. Legyen. Statisztikánk. Mondá az egyszeri kommunikátor. S lőn. Statisztikánk. Amiről van olyan mondás, hogy a legmegbízhatóbb az, amit az egyszeri halandó magának, illetve híveinek alkot. Bármiről. Valamint az ellenkezőjéről is. Aztán a statisztika időnként visszanyal. Esetleg körbenyal. Esetleg körbekaszál. Ha halottakról szól. Mint a napi horror-híradó. Amiben rendszeresen közlik az elhaltak számát, s amivel kapcsolatban jó régóta ütik a kisebb ördögök a tam-tam dobot.

Az egyik oldalon ugyanis kétségtelenül nem a hosszú élet kizárólagos záloga egy vírusos tüdőgyulladás. A másik serpenyőben azonban az van, hogy az örök élet vízét sem osztogatják minden sarkon. A kettő között van egy sor olyan betegség, illetve betegségügyi állapot, amikor az első lázrohamnak, szinte októl függetlenül lehet gyilkos hatása. Ilyenkor aztán lehet módszertani vitákat folytatni, hogy a strigulát hova húzzák. Mielőtt bárki elkezdené megmagyarázni, feltételezem, hogy van erre egyfajta módszertan. Miközben hosszasan el lehetett eddig is szemlélődni az alapbetegségnek nevezett rublikán a COVID-halálozási számsoroknál. Igen, tudom, erre is van biztosan módszertan. Azért nem irigylem azt sem, akinek döntenie kell egy ismerten szívproblémákkal küzdő, majd infarktusban elhalt betegnél, hogy hova húzza a strigulát, ha a boncolás során vett vérminta ugyan COVID-pozitív, de a beteg nem mutatott korábban betegségtüneteket. Igen, tudom, erre is van biztosan módszertan. Ami mentesít a felelősség alól. Azért mégsem irigylem.

Talán a nem-irigylés egyik mellékhatásaként, de volt egy olyan érzésem korábban is, hogy a felhatalmazási törvényig, majd az azon túl vezető politikai kommunikációban a napi horrorral fenntartott pánik akár nem kis szerepet is kaphatott. Aztán ez a fagyi is visszakaszált, mert az így kapott számok alapján a hazai járvány-halálozások előkelő helyet biztosítottak a csont-létrán. Amiről azért a legmaflább kormányszócső is kénytelen-kelletlen, de elismerheti: nem az egészségügyi életvédelem egyik legbiztosabban pozitív mérőszáma. Miközben magas labdát dobott az ellenzék felé. Amit az meg is próbál lecsapni. Amiért viszont az ellenzéket nem irigylem. Korábban ugyanis olyan sikeresen beleállt egy alapvetően negatív kampányba a vakcinákkal kapcsolatban, hogy az meg nekik nyal vissza. A legsanyarúbb számok esetén is felemlegethető, hogy igen, de még több lett volna, ha mégsem kezdenek el oltani a kínai, orosz, netán marsi vakcinákkal. Ami ugyan lehet kommunikációs lózung az egyik oldalon, de ezt a korábban, általam legutóbb márciusban is emlegetett negatív attitűdből elég nehéz megkontrázni. Mert a „mi lett volna” nem statisztikai mérőszám.

Amivel kapcsolatban persze érdemes a történelemkönyvhöz is fordulni. Ami azt mutatja, hogy az idő nem a járványoknak kedvez. A járványok általában spontán letörnek. Vagy azért mert védetté válik a sokaság, vagy azért mert annyian meghalnak, hogy a fertőzési láncok megszakadnak. A COVID nem pestis, és így remélhetőleg nem az utóbbira kell számítani. De a nyájimmunitás is „játszik”. A kormány kimaxolta a felfutó szakasz biztosította pánikot a hatalmi célokra. Ennyi. De azt azért kétlem, hogy az ellenzék környékén senki ne lett volna, akiben kigyulladt a piros lámpa, és sosem hallott a történelem nagy járványairól. Legfeljebb nem kaptak mikrofont. Mert azt nem szeretném feltételezni, hogy az egyes vakcinákon keresztül történt kormány-körberugdosási szándék felülírta a szakmaiságot.

A vakcinák körüli polémiák kellő megkoronázására a kormány közzé tett egy hatékonysági statisztikát. Amire aztán felhorgadtak a szakmaiság összes vértjét előkaparó szószólók. A Pfizer eladásokban nyilván cseppett sem érdekelt Karikó Katalin pédául felhozta, nyilván okkal, a módszertani hibákat, az oltási stratégiákból következő torzításokat. Nyilván igaza van. Elvégre, ha egy magas kockázati csoportot tekintünk, akkor ott az oltás dacára is magasabb lesz a halálozási ráta. De ez minden más vakcinára is igaz. Ahogy minden módszertani problémára is igaz, hogy általános hatásúak lehetnek. Miközben azért az emlegetett kisördögök olyasmiket is kidobolnak, hogy alapvetően sokak szemében ez az egész vihar az éjjeliben. Nem a járvány, hanem a táblázatok táblázatai feletti ellenzék kontra kormány vita. Amely viták, merő szakmaiságtól áthatva, s ki tudja miért, az említett strigulahúzásoknál, mintha nem lángoltak volna annyira.

Sokaknak a realitás a meghalt családtag, szomszéd, ismerős. Akinek a mortalitás száz százalékos volt. S akiről esetleg tudta, hogy „de úgyis beteg volt szegény”. S akiknek az is a realitás, hogy a kormánykommunikáció az oltások erőltetése volt, miközben az ellenzéki felütés egy elutasításnak csapódott le. S akiknek a kevesebb meghaló ismerős a közelében lesz, akkor is, ha a járvány spontán letörésének, és akkor is, ha az oltásoknak köszönhetően. Akkor pedig az oltásokról szóló kommunikációk felütései visszaüthetnek.

30 hozzászólás

  • Nagyon jó!!!

  • No azért, ha a portfóliónak és a forrásának hinni lehet, akkor az Isten kalapján virító bokréta mint mindenben, ebben is jobban teljesít bárki másnál:
    Magyarország az utolsó miniállamot is megelőzte a koronavírus halálozási listáján
    https://www.portfolio.hu/gazdasag/20210427/magyarorszag-az-utolso-miniallamot-is-megelozte-a-koronavirus-halalozasi-listajan-480480

    Hát nem szeretnék az imperialisták helyében lenni – mondta Virág elvtárs a Tanúban, (vagy valami ilyesmit 🙂

  • maradjunk már emberek, ha kérhetném?

    a statisztika öngyilkosság

  • Orsós Elemér
    2021 április 26
    1:48 du.

    A másik szálról.
    Volt nekünk olyanunk is, hogy KKI, majd Gyüdiki. A Kertészeti Kutató Intézet, melyhez a Rózsakert is tartozott. Valamikor az egész Duna-parti rész, a „dobozgyárig” hozzá tartozott. Mára „kissé” összetimsózták.
    Emlegetted a Sasadot, melynek az agglomerációban a legnagyobb faiskolája és barackosa is volt. Mára?….
    A Rozmaring az Óbuda sokak szemében ismert, de hányan tudják, hogy ilyenünk is volt?
    https://www.vaol.hu/kiegeszito-rovat/volt-egy-szombathelyi-viraggyarunk-megszunt-a-legendas-kertesz-tsz-1680643/
    Még voltam ott szakközépiskolásként is, és elsők között volt vírusmentes orchideát és szegfűt szaporító üzemi méreteket is kiszolgáló laborja hazánkban.
    Egyébként nem egy olyan TSZ volt, amit majdnem nehezebb volt szétverni, mint annak idején összerakni. De elvégezték ezt a nehéz feladatot, mert kellett a piac a nyugati szemétnek, és a föld a még szemetebb összeszerelő üzemeknek.
    (Egy sajtótájékoztatón, amelyen bemutattak egy ilyet, szinte csak magamnak megjegyeztem, hogy még emlékszem, amikor itt kukoricaföld volt és az azt (is) hasznosító, az egész környéket ellátó hízlalda. Az a cég soha többet nem küldött nemhogy meghívót, de sajtóanyagot sem — nem mintha nagyon hiányozna)

  • Közel a nyolcvanhoz nagyon örültem amikor értesítettek, hogy mehetek „oltakozni”. Azt mondtam tőlem lehet akár piréz vakcina is csak be legyek oltva. Most a saját bőrömön érzem, hogy a nem kellően dokumentált vakcina elfogadása butaság volt. Három héttel a második adag után megmérettem az antitest mennyiséget vérből vett mintából automata gépkiértékeléssel (Elecsys® Anti-SARS-CoV-2 IgG+IgM „S” ECLIA). A gép 0.8-200-as méréshatárral U/ml (unit per ml)értékben mér. Magyarán amikor 0.8-as értéknél kisebbet mér a berendezés akkor a páciens nem védett. Az én véremből vett mintában a mért érték 4,36 U/ml. Ami azt jelenti: 1/ valószínűleg védett vagyok, hiszen anti-S IgG ellenanyag detektálható, de csak valószínűleg és nagyon kevéssé 2/ szükséges egy következő kontrollsavó vizsgálat egy hónap múlva amiből a fenti érték jelentős növekedése esetén megállapítható, hogy valóban védett vagyok, míg csökkenése esetén egy harmadik un. booster vakcinációra is szükség lesz. 3/ a jelenlegi állapotban, ha megfertőződök akkor akár kórházba is kerülhetek, talán a lélegeztető gép elkerülhető, de a környezetemből bárkit megfertőzhetek. A harmadik un. booster vakcinációról annyit, hogy ismereteim szerint jelenleg nincs arra protokoll, hogy ugyanazzal, vagy esetleg egy másik vakcinával történjen-e, illetve ami még rosszabb, hogy egyáltalán lehetséges-e. Szóval így jártam.

  • statusztikalis coefficienci – ásított, ha már a fagyiról van szó, kisvárosok lakossága nagyságrendben halnak bele és kapnak fertő…. ízést már megvaxolt egyedek… a vaccinálások számával iszonyban van a valóság és a CNN hozza a görbéket, az egységsugarú meg bámúlja és csak azt tuggya, hogy ezeket a számokat ő sohasem tudja ellenőrizni, ő csak annyit tapasztal, hogy nem akarja vaccináltatni magát a vaccina – placebo gyártók meg lökik a süket dumát, hogy most márpedig újabb kanyar van és kell még egy bökés azután még egy… mert ha már legyártották el kell adni és a svédek akik nem csináltak semmit sokkal jobban vannak mint bármelyik kies gyemokrácíjá ahol belevágták tövig a tűt és a teve meg élőben mutattya amint a tű belehatol, és sok nájlon jelmezben és tripla álarcban emberek csodaágyakat taszigálnak és függönyöket rángatnak…

    Karikó művésznő és a többiek ott a Nobelra várva strigulázzák a részvénypakettyeiket, hogy az nőjön és a magyarázatra is van magyarázat, egyébként is az a kurva kanyar a hibás

    itt a környéken lelohadt a lelkesedés behatoltak és mondták jönnek mondjunk igent, azután eljöve az ígéret napja és senki sem jött mert – mint kiderült – senkisem mondta ki az üdvözítő igent és eddig senki sem tüsszög…

  • Achille
    2021 április 29
    3:12 de.

    Elkapkodta az oltakozást – mondanám, de nem mondom, több okból sem! Bármely állampolgár, de pl Ön is mint 80 éves kor körüli, feltétlenül ragaszkodhatott volna a kipróbált /megvizsgált, EU-ban is engedélyezett vakcinák egyikéhez. Hogy melyik a legjobb azt nem tudom én sem, előnyök /hátrányok nyilván mindegyiknél vannak, ez majd jóval később derül ki, de valami oka biztos van, hogy „meghatározó országokban” államokban nem rendelnek a bizonytalan kimenetelű egyelőre nem dokumentált, európai engedéllyel nem rendelkező oltóanyagokból. Miként a „meghatározó, fontos személyeket” sem igen oltották mással mint az engedélyezett Pfízer, Moderna stb szerekkel. Erről ennyit.
    Abban viszont igaza volt, hogy bármi jobb mint a súlyos, lélegeztető gépes állapot – nevezzük nevén, ebből kifolyóan magyarországi viszonyok között a halál – így elfogadta azt amivel oltották, gondolom a kínait. És bár bőven lehet, hogy a védettsége elenyésző, így alighanem harmadik oltásra is szüksége lehet, esetleg egy másik típusúra, a legsúlyosabbtól alighanem megmenekült!
    Gondoljon a jelenleg 27 ezer elhunytra – ők aligha kaptak bármiféle oltást, pedig biztos várták. Nagyon közeli családtagom még decemberben, az elsők között regisztrált, várt reménykedve az oltásra, már nem voltak kikötései, telefonja folyamatosan a keze ügyében volt, hátha keresik. Hiába. Március 22-én elment, anélkül, hogy esélyt kapott volna bármely vakcinára. Hát valahogy így.

  • Kedves Rodeo11. Valami baj van Önnel. „Méltóságod” nagyon ostoba szöveget engedett emez hozzászólásában, és sajna nem tudjuk kikerülni. Nekem már halt meg rokonom ebben a tetves vírusban. Minden betegség nélkül, 39 évesen sportolóként, edzett szervezettel. Még nem került rá a sor életkora miatt a vakcinálásban amikor elkapta, és három hét múlva meghalt. Szóval arra kérem Önt, hogy ostoba megjegyzéseivel aminek mellesleg olyan a stílusa -a stílus maga az ember mondta egy kor valaki, és Ön biztos sokat olvasott és tudja is kire gondolok-, hogy egy külvárosi kocsmában elmenne, de itt nagyon zavaró. Ne gondolja, hogy a közel sem 100%-osan megnyugtató fennebb leírt tapasztalatom alapján én bárkinek is azt javasolnám amit Ön sugalmaz. Mindenkinek azt javaslom oltassa be magát. Ha kicsit véd az is több, mint a semmi. Öntől meg azt kérem ostoba megjegyzéseivel ne zavarja a hozzászólókat. Megértését előre is köszönöm.

  • Rodeo11
    2021 április 28
    6:54 du.

    Még az öngyilkossági statisztikák sem összehasonlíthatóak 🙂

  • Rodeo11
    2021 április 29
    6:18 de.

    Karikó kartársnő egy tisztes társszerző, aki átnyergelt az üzletre. A nagy vízen túl nem is olyan ritka. Iagz, ott nem is gyártanak belőle fétist. Talán azért nem mert nem divat akkor sem elfelejteni angolul Ha valaki a Holdra költözik. Míg a státuszmagyarok nagyon büszkék, hogy miután kiutáltak valakit, és az eredményt ér el máshol, akkor még tud magyarul.
    Egyébként az sem szégyen, hogy a üzletasszonnyá vált. Csak az zavaró, amikor a hazai média szinte már isteni magasságokba emeli, de mindig elfelejtik hozzátenni: a pánik és a szűk spektrumú vakcinája is neki fial.

  • Achille
    2021 április 29
    11:42 de.

    mindenkivel van valami baj – következésképpen – veled is!

    én szeretem számok tükrében szemlélni a világ azon részét ami rémisztőnek és gyagyának bemutatkozva lelepleződik és íme ez lett!

    nem fogok a statisztikák és mindenhez értő guruk azon számaiba tartozni amire aszongyák, hogy ejnye ez az az elhanyagolható %%%%% de azért hatékony az akármi

    a többit – természetesen cizellálva – a magam részéről lesajnálom unoka testvéred (vagy akárki?) az abba a %%% -ba volt elhanyagolható… van aki nem bírja náthát … én annyi mindent túléltem, most miért legyek kísérleti patkány vagy kisnyúl

  • Andrew_s
    2021 április 29
    4:09 du.

    Bandi neked nem fogja mondani Achilleus (sem) hogy nem vagy cizellált!!!

    mekkora lövés?

    „szűk spektrumu …”
    istenien mondod és a „görbék” mutatják is hogyan lehet görbéket generálni a mai eszközökkel ,…

    korábban ez sokkal nehezebb volt. egyenletek sorozataival kellett kialakítani a pontokat és utána befesteni rémisztő színekre

    engem az „is” zavar, amikor a teve hírekben felismerem a mindig ugyanabban a kórházban mindig ugyanazon a folyosón ugyanabba az ICU (nem Zsuzsi Icu) – ba tolnak be valami lepedőbe csavartat és utána azonnal jönnek a villogó görbék

  • Besancon
    2021 április 29
    10:42 de.

    „a kipróbált /megvizsgált, EU-ban is engedélyezett vakcinák egyikéhez. ”
    Csak halkan és tisztelettel érdeklődnék, hogy a vakcina vagy a dokumentációja véd-e a vírus ellen. Ha már.
    Szintén csak halkan jegyzem meg, hogy a fetisizált harmadik fázis egyik vakcina esetében zárulhatott le. Nem minőségi okokból, hanem mert a két év pont két év alatt telik le hozzá.
    Ha a Pfizer lötyijét 2020 nyarán engedték 3. fázisú tesztre, akkor szerinted az mikor fog lezáródni? Úgy van. Jövőre.

    Olyan biológiai apróságokkal nem fárasztanálak, hogy a hatásmechanizmusa mindegyik vakcinának más. Mert egyrészt bármikor utánaolvashatsz, másrészt a hívőket a tények sem szokták zavarni. Ezért azzal sem fárasztalak, hogy a Pasteur-típusú vakcinálásnak számos kórokozó kapcsán 100+ éves tapasztalata van, míg az alapvetően onkológiai célra fejlesztett mRNS vakcináknak még kémcsőben is kevesebb, mint egy évtized, és az is jobbára más vírusokkal és állati modellkísérletben.
    Kiindulásul egy cikk. https://www.nature.com/articles/nrd.2017.243
    Ami ugyan valóban három éves, de azt ugye Te sem mernéd az életedbe lefogadni, hogy három éve alatt generációváltásos megfigyelések történtek egy alig két és fél éve ismert vírus elleni vakcinálásnál?
    Igen, egyiknél sem. S itt jönnek az alternatív tapasztalat évtizedei az egyiknél, és az alternatív hónapok tizedei a másiknál.
    De természetesen eszembe sincs meggyőzni. Egyrészt mert meddő kísérletnek érezném, másrészt meg a Te életed a Te problémád. Amitől még persze ostobaságnak tartom, ha valaki politikai kérdésként kezeli a biológiát, de felőlem….

  • Egyébiránt: Speciel azzal, amikor az ellenzék a vakcinák kapcsán, bármelyikről is legyen szó, először kezdte azzal a szöveget, hogy „NE”, és ezt leírta, elvesztette a kommunikációs arcát járványügyben. Ez ráégett, és Orbán az utsó decibelig ki fogja facsarni. Könnyen lehet, hogy ezen az egy szócskán ment el a választás még azelőtt, hogy igazán elkezdődött volna.
    Ja, és mivel van az ellenzék, és a DK körül is elég kommunikációs szakember, erre is igaznak érzem. Ingyen senki nem lehet ilyen hülye.

  • Andrew_s
    2021 április 30
    2:34 du.

    Bandi itt fárasztod magad a hívőkkel? én csak az USA esetén (Kanada detto) szemlélem: tátongóan üres oltóállomások (15000 – 25000 befogadóképességgel) a benne ülő és vaxolókat váró személyzettel… már nem a harmadik boost jab ról hanem a negyedikről beszélnek és a negyedik hullámú SARS ról és azt rebesgetik a Karikó részvénypakettesek hogy most már azután minden 6 hónapban újabb jab kell (hogy mi lesz az és mire lesz jó arról mélyen hallgatnak de mutatják a tevében a FEDEX repülőgépeket amikből hatalmas részvénypakettek gurulnak ki a gördülőkön és csak az USA ban tonnaszámra romlik a nyakukra a vax mert a kóbor kutyát sem érdekli

    de ezt senkinek sem ajánlom hogy elmeséld és tömegesen halnak bele a a komplettra vaxoltak a SARS ba (nem tudni mire jó vaxot kaptak és melyik SARS volt amibe megmurdeltek

  • Rodeo11
    2021 április 29
    7:08 du.

    Nem tudsz leállni mi, te ruszki és Kína-fan idióta

  • Andrew_s
    2021 április 30
    2:34 du.

    Néha az az érzésem hogy nincs eszed.
    De ez csak ez én egyéni megérzésem.
    Lehet hogy mások másképp látják.

  • Geyza
    2021 május 1
    8:32 de.

    Melyik részét szeretnéd és mivel tényszerűen cáfolni.
    Elvégre a nagy eszeddel Neked ez igazán gyerekjáték lesz.
    Taníts Mester 🙂

  • Geyza
    2021 május 1
    8:30 de.

    döbrögikém, ha figyelmesen és még egyszer elolvasod egyetlen egy árva szó sincs benne Kínáról és az Orosz Szövetségi Köztársaságról, te vagy az a besúgó aki elvitette a szomszédunkat anno, mert az egy hosszú bottal verte le a diót a fáról és az mégsem lehet, hogy neki ekkora van

  • /Géjza mos figyelmen kívül haggya a zutóbbi kettő hozzámszólást és csendessen elnézően mosolyog. Hja ő már tsak ilyen.Nem vagyunk egyformák.Szerencsére./

  • Geyza
    2021 május 1
    2:28 du.

    erre van egy mondás a Nagyfuvaros utca táján: beszart a halott

  • Geyza

    Ha Rodeio egy sima fan lenne, akkor a hülyeségével felőlem lódíthatna amit akar, de sajnos nem más mint egy valódi (élő) akcióban levő Kubai ügynök – aki judás-pénzért USA és demokrácia ellenes agitációt folytat.
    A legbanálisabb dumájuk, hogy ha soha sehol nem volt demokrácia, akkor minek az?

    Azt próbálják eladni, hogy a diktatórikus rendszerek jobban működnek – (orosz, kina) – jelenleg ezek tartják fenn a kubai rezsimet – a kubaik még igy is mostanság is próbálkoznak mindenféle lélekvesztőkön az USA-ba emigrálni

    Volt szerencsétlenségem megismerni itt Brazilban is jó csomót a fajtájából
    Szóról-szóra ugyanezeket hajtogatják, konchitájukká avanzsálnak hangadó személyeket… (nyilván kell a a támogatás)
    Nyilván ez a feladat

    És ráadásnak, nincs egyedül

  • Gabriel
    2021 május 1
    7:46 du.

    hát? nem mindenki lehet olyan szép, mint a Marco Rúbio, és azt is tudod, hogy mennyiért, és milyen valutában? írd má’ ide, hadd tudjam!

  • Andrew_s
    2021 május 1
    11:46 de.

    Bandi, nálam sokkal bölcsebb tanácsolta nekem, hogy „G” -seket (grizi, geyza, gabriel+++) olvasni puszta időpocsékolás! ez igaz, de annyira irritálóak, mint a gerle amely pont az én erkélyem korlátjára piszkít, nem tudom megállni, hogy ne riogassam el a „G erléket” jön és ott toporog és mindig pottyant valamit…

  • Geyza

    Persze gondolom az előzőeket, lehet, hogy tévedek …
    Akkor bocs

  • Gabriel
    2021 május 1
    7:46 du.

    hagyd a gyemokrácíjákat, most éppen szenvednek és nem szeretik ha még valaki basztatja őket:

    Berlin lángokban áll,

    USA szerte széjjel lőnek, halottakat és sebesülteket még számlálják;

    GBR éppen lázadnak a Manchester United fan jai lángokban a pálya,

    a többiek:

    Belgákat a rendőrség páncélban egyeli,
    Francoknál ünneplik Macron végnapjait;

    olaszoknál a Miniszterelnök fekete seggű

    Törököknél szultánváltást akarnak…

    a többi helyeken a SARS ellen megy a lázadás nem bírják a vesztegzárat

    a diktatúrákról meg majd írtok ti a grizi, geyza meg a gabriel, mert nélkületek a diktatúra sem az igazi

  • Szerencsére egyenlore meg nem kotelezo az oltas!
    Bár, nagyon dolgozik rajta o1g, hiszen csak a beoltottak szabadulnak fel a szabad mozgas tilalmabol!
    Ez speciel zsarolas, de o1g-tol nem is varhatunk jobbat.

    Azt pedig mindenki maga donthesse el, hogy beoltatja-e magat, vagy sem! Az az ő rizikoja, hogy a vakcina esetleg segit rajta. De az is, ha a mellekhatasaba rokkan bele, vagy nő meg néhany keze neki, vagy a gyerekeinek!
    Azok akarjak rankkenyszeriteni az oltast is, amint a maszkviselest is, akik onzoek, es feltik a tyukszaros eletuket! Inkabb a sajat immunrendszeruket vedtek volna!
    Ha pedig elkapjak a Covidot, akkor veletlenul se fogyasszanak antibiotikumot, mert amiatt gyengul le az immunrendszere akar az eleteros fiataloké is!
    Az immunrendszeretk ved meg! A belfloratok bakteriumai! Azokat kell megfeleloen taplalni es ők mindent megoldanak, megerositik az immunrendszereteket!

  • Az meg kamu, hogy tobb, mint 4millioan lennenek beoltva, hiszen ezeķ a vakcinak 2 oltasuak!
    Akiknek mar be kellett volna adjak a 2. Oltast, azok helyett oltottak be 1-vel az allampolgarokat!
    Csak egy torpe toredeke kapta meg az eredetileg bevizsgalt vedettseget ado mindket oltast!

    Hogy o1g tenylegesen hogy krealt halálgyárat Magyarországbol, az csak az ő titka, hiszen kozben azt prüszkölik minden mediába buszken, hogy a magyarok bajnokok a beoltottsag teren!
    Valaki hazudik!

    Abban pedig egy kisebbsegnek adok igazat, hogy a Covid egy nemtul veszelyes pandemia a sok masik veszelyesebb kozott.
    Nyilvan veszelyesebb , mint egy atlagos influenza virus, de messze nem olyan, mint a klasszikus pandemiak!
    Tovabbra is az a meggyozodesem, hogy a mar jelentkezo oriasi gazdasagi valsagot lepleztek ezzel, erre fogtak! Sikeresen, mert ma mindenki a Covidrol beszel es nem a valsagrol!
    A ll. Vh sem a valsagos nyomorbol lett levezetve, mert azt is propagandaval elfedtek, majd mindent a haborura fogtak!
    Szerintem most is egy alapveto atrendezodes kuszoben allunk.
    Gyakorlatilag most is haboruban, csak most nemlathato az ellenseg es emiatt a félelemkeltes is hatekony a hatalom reszerol!
    Kulonben Szerbia mar megint fegyverkezik! Mindket vh kirobbanasa kotheto hozzajuk….
    De Kina is agresszivan fegyverkezve foglal el teruleteket a D-kinai -tengeren Fulop-szigetektol, es Tajvant is be fogja kebelezni, ahogy megtette Hongkonggal es Tibettel, no meg a japan északi szigetekkel! (Most meg rohogni szoktam rajta es legyinteni, hogy Alaszkaban oroszok igyekeznek Alaszkat visszacsatolni Oroszorszaghoz!)
    Fegyveres harcai, határvillongásaik vannak Mongoliaval es lndiaval!
    Oroszorszag nemcsak Gruzia 1/3-at nyelte le, foglalta el, hanem Ukrajna krimi es keleti reszet!
    Meggyozodesem, h Ukrajnat provokacioval lerohanjak, gazdasagilag kivereztetik, majd valasztasokat tartva joreszet Oroszorszaghoz csatoljak es egy reszet Magyarorszaghoz!
    De lzraellel is barmikor barmi tortenhet az arab tersegbol tamadva. Sőt! A tavolabbi nagyobb arab orszagok barmelyikebol!

    Sőt! Neha vannak olyan remalmaim, hogy a NATO-bol kilepve ujbol Oroszorszag fele kozelitene o1g! Nemcsak pavatanckent!

  • O1G666
    2021 május 2
    6:01 du.

    te is fiam sixhundredsixtysix? hótt versenyben a grizivel?

    vedd le Hoffmann szemüvegét amit Dappertutto adott neki, hogy mindent úgy lásson ahogy Dappertutto (azaz az ÖRDÖG „akimindentad”) akarja…

    az összes többire irányított vakságod műxik, nem is akárhogyan

    gratulácius vagabundus

  • OrsósElemér

    O1G666
    2021 május 2
    6:01 du.

    Szerintem Te, mint én is -naiv beavatatlanként- túl sötéten látod a jövőt! Fogadni merek hogy, a rivális nagyhatalmak egymás közt éppen úgy le fogják pacsizni a világújrafelosztást, mint anno a gyarmatbirodalmak a XIX. század háromnegyedében, de most nagyobb biztosítékokkal, úgy hogy nem fog padlóra kerülni még a riválisok támadásai miatt fedezetét rohamosan vesztő dollar sem! Viszont ezáltal a majmok bolygója megvalósulni látszik!