Emlékezzünk: e napokban indultak az első transzportok Auschwitzba

2021 április 29 10:01 de.92 hozzászólás

A magyarországi deportálólágerekből 1944. április utolsó napjaiban indultak útnak az első szerelvények az auschwitzi haláltáborba. Kistarcsán április 28-án mintegy 1800 zsidót zsúfoltak be marhavagonokba, és még beszállás előtt kirabolták őket, még az élelmiszereiket is elvették. Az ártatlanul elhurcolt emberek többségét elgázosították.

A képen a kistarcsai lágerbe deportált zsidók láthatók (Fotó: Újkor.hu)

1944. április végén a mai Kerepestarcsa internálótáborából és Bácstopolyáról indultak el az első halálvonatok Auschwitzba. Kistarcsán az akciót Hermann Krumey – Adolf Eichmann helyettese – irányította, a végrehajtáshoz aktívan asszisztáltak a magyar államszervezet hatóságai.

Az 1944. április 28-29-én és április 30-án bevagonírozott magyar zsidó mártírok vasúti szerelvényei április 30-án és május 2-án érkeztek meg Ausvhwitzba, ahol 486 férfit és 616 nőt munkaképesnek nyilvánítottak és időlegesen életben hagytak, a többi 2700 embert megölték. A Kistarcsáról elhurcolt túlélők egyike később elmondta, hogy a vonatra való felszállás előtt kirabolták őket, elvették tőlük minden értékesnek tekintett holmijukat.

Mindez már az 1944. március 19-i német megszállás után, de a legitim magyar kormány tudtával és beleegyezésével történt. Egyetértett a magyar zsidók meggyilkolásával a Horthy Miklós kormányzó által kinevezett Sztójay Döme miniszterelnök éppúgy, mint kormányának hírhedt antiszemita tagjai, így Jaross Andor belügyminiszter, Endre László és Baky László államtitkárok. A zsidók összegyűjtésében a magyar főhatóságok és állami szervek buzgó igyekezetet tanúsítottak, a transzportok elszállítását a Magyar Államvasutak (MÁV) sem tagadta meg.
Április vége és július vége között 445 ezer magyar zsidót hurcoltak náci lágerekbe, közülük mintegy 430 ezren végezték Auschwitz-Birkenauban, a többieket az ausztriai Strasshofba vitték.
Soha nem felejthetjük el, amit az ártatlan emberek ellen elkövettek. Mártírjaink emlékét örökre megőrizzük.

Forrás: MAZSIHISZ

92 hozzászólás

  • a tatárjárás és a török hódítás, valamint pestis és a spanyolnátha kimaradt és a két világháború 100 000 000 áldozata, és manapság a SARS áldozatai

  • Bizony, soha többé!
    Szekeres-Varsa Vera visszaemlékezése:
    https://www.facebook.com/watch/?v=782874155989607

  • Szelszoseges, gyuloletes diktatorok mindeg mindent megtehetnek az ellentallni, vedekezesre keptelenitett artalan lakossaggal.

    Azert a USA alapito-atyai mindenki elzalogosithatlan jogaiank legfelsobb biztositasanak celjabol alkottak az u.n. “2A”,ill. a “Second Ammendemnt”-et, a korlatozhatalan fegyverviseles jogat.

    Diktatorok elso tettei volt vilagszerte a lakossag ellenalhatatlansaganak garantalasa, lefegyverzese.

    Gazemberek, bunozok neha kiahasznljak azt.

    De inkabb mint a diktatorok az egesz aratatlan lakossaggal szemben!!!!

    Azert Israel ma az onvedelmet elhanyagolhatatlan kotelezettsegnek tartjak!!!

    Ma is a baloldaliak allandoan korlatozni probalajak azt az alapveto jogot.

    Kerdezd onmagadat, mi-lehetosege lett volna Hitlernek, Sztalinnak a fegyverzett lakossagot eroszakkal kihasznalni es pusztitani????

    Az eletenek , csaladjanak, otthonanak ,tulajdonaiknak a vedeleme minden eloleny leg-alapvetobb es korlatozhatalan erkolcsi joga!!!!

    Oh, persze mind a kegyetlen diktaturak imadoi csupan a diktatozokat ohajtanak barmi-eroszakkal a hatalmon a lakossag-ellen barmi kegyetlen eroszakot vegrehajtani.

    Azert gyulolik az igazsag emlekzteteset mind !!!!!!

    SOHA TOBBE !!!!
    Ha alu Shalom eretz Yizrael!!!!!!

  • Most az akkor hatalmon levő szerves hulladék homoid biomorfokat tekintik hatalmi szinten kiemelkedő államférfiaknak, és a bodaosztályú trollok a neofasiszta elvtársaikkal együtt tapsolnak.

  • Sajnálatos módon másokra mutogatásban ma sincs hiány.
    Mintha mindenért mások lennének a felelősek.
    Már megjelent 1 hozzászólásban ez fényesen tükröződik ….
    Mintha azzal, hogy a sztálin szovjetjei “felszabadították” az országot, minden megváltozott volna …
    Semmi sem változott, a dolog ugyanott folytatódott volna, ahol abbamaradt …. ha a nemzetközi viszonyok lehetővé tették volna – mert a “nemhzettyiek és vörösinteresek egy dologban rémségesen egyetértettek akkor is, mint ahogy ma is – hogy “kereskedőnép” aki a világot uralni vágyja – pedig csak tölük vágyták el ingyen megszerezni a javaikat
    A kommunistáknak éppen olyan jó alibi volt szennyes propagandájukhoz, mint azelőtt a náciknak …
    csak egy darab idézet:

    “A háború utáni első antiszemita atrocitások 1945 júniusától regisztrálhatók. Csúcspontjukat 1946 tavaszán-nyarán érték el. A 16 településen történt 21 legfontosabb esetből 16 az 1946 februárja és augusztusa közötti időszakban történt. Ez egyfelől gazdasági okokkal (infláció, élelemhiány), másrészt a belpolitika alakulásával függött össze. Az október-novemberi választásokon elszenvedett vereség, majd a szovjet nyomásra létrejött kényszerkoalíció után a kommunisták és szövetségeseik fő célja a kisgazdák meggyengítése és elszigetelése, végső soron pedig a teljhatalom megszerzése volt. Ezért 1946 kora tavaszán a kommunisták politikai offenzívát indítottak.

    A „reakciósok” elleni kampány közvetlen következményeként törtek ki az első zavargások 1946. február közepén-végén (Sajószentpéter, Ózd), majd márciusban (Békéscsaba, Mindszent, Szegvár). Az erősödő zsidóellenes közhangulat szimptómájaként 1946 május-júniusában a Tiszántúlon végigsöpört a vérvád. Kunmadaras mellett súlyos incidens történt Makón és Karcagon. Röviddel ezután, 1946 nyár közepén tetőzött a legnagyobb antiszemita erőszakhullám, középpontjában a miskolci eseményekkel. Aligha véletlen, hogy az esetek időrendje szoros egyezést mutat az inflációs folyamat dinamikájával. 1946 májusában az előző hónapban mért 60%-ról 1000% fölé nőtt az átlagos napi áremelkedés szintje. Rövid enyhülés után június második felében az utóbbi arány nyolcszorosára ugrott, majd július végére a májusi szint több mint százötvenszeresére (!) emelkedett….”

    http://konfliktuskutato.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=148:nepirtas-utan-zsidoellenes-atrocitasok-magyarorszagon-1945-1948-&catid=15:tanulmanyok#sdfootnote11anc

    Más olvasnivaló:
    http://beszelo.c3.hu/cikkek/a-magyar-zsidosag-1945-utan

    https://magyarnarancs.hu/tudomany/emberevok-111640

  • A keresztény magyar társadalom egy aljas, megbocsáthatatlan bűnt követett el a zsidó honfitársai ellen. Magyarok, magyarok ellen !

    Mint például: Miért toloncolta ki Magyarország Kertész Imrét, a gyermek Magyar állampolgárt, és küldte idegen országba a halálába ? Miért ? Mekkora megbocsájthatatlan bűnt követett ő el, mint egy gyermek és mi volt a vád ellene ? Mekkora kárt tehetett az ő érzékeny, fiatal lelkivilágában az 1944-45 szörnyűségek átélése amit a szélsőséges, istenfélő keresztény, Hungarista nyilas eszeveszett sátánfajzatok, kik nácikabb voltak a náciknál, zúditottak rá és családjára ?
    Sajnos még ma is látjuk, hogy a tehetségtelen, alacsony inteligenciával rendelkező, ‘mélymagyar’, maradi ‘keresztény‘ embereket, kik úton-útfélen kifröccsentik, beteg fajgyűlölettel dúsított, sötét fasiszta magyarkodásukkal, a kisebbségi érzesüket a zsidó honfitársaikkal szemben.

    Egy óriási, lemoshatatlan szégyenbélyeg lett rápecsételve hazánkra örökre – a 1944/45 ös, szégyenletes cselekedeteinkért ! ! ! ÖRÖKRE ! Ezt minden Magyar mélyen vésse az agyába !

    Bertolt Brecht, (német drámaíró, költő, rendező), intelme: “Ne örüljetek a nácismus vereségének emberek – habár a világ felállt ellene és megállította ezt a fattyút, a szuka aki szülte ismét terhes.’’

  • Gabriel
    29/7:42

    A cikk nem erről szól!

    Pontosan te mutogatsz másra. Mindig is ez volt és ez a trükköd itt is… Megpróbálod ellensúlyozni temetetlen halottaink soha meg nem bocsátható katasztrofális g e n o c i d i u m á t.

    Ha már így csúszolmászol, miért nem jössz elő inkább a szorosan témába vágó Kamenyec-Podolszkíji húszezerrel, aminek éppen ez a másra mutogatás lényege, vagyis az, mintha a MAGYAR HOLOKAUSZT 44/márc.19-cel bezárólag a németek egyedüli bűne lett volna, holott immár éppen az ominózus Körösmezői vérengzés mutat rá arra, hogy 22 év permanens megalapozó horthysta antiszemita propaganda és törvényhozás után a magyarok szervezettebben hajtották végre a Holokauszt ráeső részét, mint bárki másutt a világon.

    Ne akard überelni az elhurcolt kisbabákat, anyákat, asszonyokat gyerekeket nagymamákat és aggastyán nagyapókat és a várandós kismamákat se… !!!

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Gabor

    Ha majd nem a gyilkos Horthyzmus megállás nélküli rehabilitációján fáradoztok, és elismeritek, hogy Magyarország teljes mellszélességgel vett részt a népirtásban, és annak előkészítésében, sőt az élő ágyútöltelék kiszállításában a Don-kanyarba stb*, akkor majd sor kerülhet az azt követő törvénytelenségek felülvizsgálatára is…
    ˙

    .

    *A Holokauszt és a háborús áldozatok összessége kiteszi a mintegy 1 000 000 halottat, és akkor még nem beszéltünk a Horthyrendszer totálkáros gazdasági mérlegéről; a rommá vált lakóházakról, a gyárakról és a többi “járulékos kárról” .

  • Orsós Elemér

    Pityi Palkó
    2021 április 29
    8:27 du.

    “Sajnos még ma is látjuk, hogy a tehetségtelen, alacsony inteligenciával rendelkező, ‘mélymagyar’, maradi ‘keresztény‘ embereket, kik úton-útfélen kifröccsentik, beteg fajgyűlölettel dúsított, sötét fasiszta magyarkodásukkal, a kisebbségi érzesüket a zsidó honfitársaikkal szemben.

    Egy óriási, lemoshatatlan szégyenbélyeg lett rápecsételve hazánkra örökre – a 1944/45 ös, szégyenletes cselekedeteinkért ! ! ! ÖRÖKRE ! Ezt minden Magyar mélyen vésse az agyába !”

    Ezt az általánosító, hamis összképi sztereotipiát gyártó és felettébb magyargyűlölő okádást -mely egyébbként így szándékosan általánosítva tömény antiszemitizmus generátor- a II. háború után születettek, csecsemőkorban -megkérdezésük nélkül- megkereszteltek, de még felnőtt kor előtt passzívvá vagy antikereszténnyé váltak nevében -akik nagyobb hányada csak a születés utáni kereszlevélen keresztények- a leghatározottabban kikérem magunknak, csakúgy mint a hetediziglen tartó kollektive “bűnös nép” sztereotip megbélyegzést is! És a rettegést állandóan szárazon tartó Brehcttel sem értek egyet! Te közös hazáról beszélsz, ahol mindenki magyar, de ilyen hozzáállással csak az árkokat lehet mélyíteni, magyart magyar ellen ugrasztani, annak ellenére hogy a nagyapák bűneért már többezer őszinte bocsánatkérés és megemlékezés született! Mi kell még?!

  • PITYI PALKO velemnyen;

    Sajnos a tagadhatalan valosag ,hogy az elemult evszazad folyaman az europai ab-normalis korulmenyek a felszinre hoztak az emberi-gyarlosag leg aljasabb eselyeit.

    Hogy barki is menek velhette magat m vagy volt itelve szarmazasa, nemzetisege, szuletese, vallasa, anyagi-korulmneyei alapjan az semmi-mas ,mint maguk gyakran velik, csupan csak “hab a tortan”.

    Az egyedulli ami szamot-tevo, hogy mi tetteket kovettekel es gyatra-erkolcsi-allapotuk nyujtotta az ajtot azon tetteket elkovetesere.

    Sot az aldozataik lete sem volt soha letuk alatal befolyasolo!!!!

    Barkit talaltak mindeg , minden hianyok-nelkul scape-goat-jaiknak, aldozataikanak.

    Minden emberileny a korulmenyeinek a termeke, s azt tettei tagadhatalanul bizonyit !!!!!!!

    Elkepzelt, feltetelezett dogmak, allitasok azt soha nem valtoztatja!!!

  • U.I.
    4/30, 4;03 du. megjegyzesem ORSOS (4/30, 2 du.)soraira is reagal.

  • Orsós Elemér
    2021 április 30
    2:00 du. Pityi Palkó
    2021 április 29
    8:27 du.

    “annak ellenére hogy a nagyapák bűneért már többezer őszinte bocsánatkérés és megemlékezés született! Mi kell még?!”

    Erre a kérdésre ifj.Antall József miniszterelnökötöknek az áldott emlékű Menáchem Begin miniszterelnökünk azt válaszolta valamikor az 1970-es években,hogy kérjetek bocsánatot a száraz csontoktól és a krematóriumból felszálló füsttől!Mi nem vagyunk felhatalmazva a megbocsájtásra.(Nem akarom itt újból beírni az Id.Antall József amtiszemita levelét 1940-ből,mely nagyban hozzájárult a Kamenyec Podolskíj 20.000 zsidó lemészárlásához.)
    Te tényleg nem vagy bűnös történelemtudásod hiányosságai miatt.

  • Dubois
    2021 április 30
    10:59 de.

    Hogy mi van?
    Rólam állítasz olyat, hogy horthysta vagyok?! – az eszem megáll, neked meg már a maradék is rég elment!

    Miről beszélsz? Azt akarod mondani hogy azzal minden meg van oldva, hogy a Horthy Miklósról és mocskos rendszeréről újra és újra kimondjuk, hogy gyilkosok voltak?

    Horthy Miklós nem tehette volna meg azt amit tett, ha nem lettek volna tömegével azok, akik a szemüket behunyták, akik tömegével követték a gyűlöletben amit gerjesztettek, nemcsak ők, hanem sajnos sokan mások is!
    Igen, az egyházak is, és igen sajnos a PÁRT, A KOMMUNISTA PÁRT IS!

    Azt viszont mondom és állítom!!

    Ezért Sztálin megmentette Horthy Miklóst a felelősségre vonástól!
    Igen a szovjetek!
    Vigan lubickolva élte le életét Portugáliában!

    Nagy Ferenc miniszterelnök emlékirataiból közismert, hogy a magyar delegáció 1946 áprilisi moszkvai látogatása alkalmából Sztálin Nagy Ferenc elképedésére vacsora közben odavetette: ne ítéljék el Horthyt: “Először is Horthy már öregember, azután nem szabad elfelejteni, hogy mégiscsak fegyverszüneti ajánlatot tett 1944 őszén!”

    Ezzel Sztálin “legitimizálta” Horthy Miklóst!

    Hogy miért? Talán túl sokat tudott a “Molotov-Ribbentrop” paktumról… talán…
    De inkább a való igazság az, hogy Sztálin és a bolsevikok (Lenin) mind antiszemiták voltak, hasonlóan “Nagymesterükhöz” “Nagy Tanitójukhoz” Marx Károlyhoz!
    Így a magyar társadalomban az antiszemitizmus a mocskos 40 év alatt ugyanúgy jelen volt, mint azelőtt

    Vajon Németországban miért pont a volt NDK területén szerveződtek újra a neonáci mozgalmak?
    És Lengyelországban?

  • “tisztelthölgyeimésuraim”
    2021 április 30
    11:18 de.

    Előszór is olvasd el amit Duboisnak írtam.

    Másodszor te százszor inkább vagy horthysta, mivelhogy az Antall-féle kormány mellett ott tapsikoltál – újratemették nektek Nagy Imrét, a jól megrendezett színház nézőterén még be is pisiltél örömödben, mint a tinik a Beatless-koncerten.

    Boldogan szoptad a csalit – es teljes erődből küzdöttél azon, hogy aztán ne lehessen elszámolni végre a “múlttal”, azaz pontosan te voltál és a társaid, akik ott asszisztáltak a kerekasztal lovagjainak – Hornnak, Antallnak, Orbánnak – a nagy egyezségnek!

    Pontosan te voltál és vagy egyike azoknak akiknek köszönhetjük, hogy Magyarország (és magyarság) továbbra is a pöcegödörben van politikaii és világnézeti szintén!

    Most pedig engem mersz horthystázni?! Milyen mértékű aljasságnak kell létezni ehhez, ami képessé tehet magát emberi lénynek tartó valakit ilyesmiket hazudozni?
    Talán te magad voltál Eisenberger Benjámin elsöszámu kisinasa?

  • csak okulásul, itt egy kép, hogy mennyire “nem tudtak kiegyezni” hitler és sztálin katonái:

    http://keptarhely.eu/view.php?file=20210501v00vdtf4.jpeg

    Molotov így beszélt a Legfelsőbb Tanács 1939. október 31-i ülésén:
    „De kiderült, hogy elég egy gyors csapás Lengyelországra a német hadsereg, majd pedig a Vörös Hadsereg részéről, hogy a versailles-i szerződés e fattyújának híre-hamva se maradjon.”.
    Sztálin pedig így válaszolt a Ribbentroptól kapott születésnapi üdvözletre:
    „Köszönöm Önnek, miniszter úr, az üdvözletet. Németország és a Szovjetunió népeinek vérrel megpecsételt barátsága hosszú és tartós lesz, aminek megvan minden alapja.”

    Még más:
    Az egykori, még független Népszavaból idézem Szász istván tollából:
    Mikor a XII. Pius pápa, a svéd király, főként pedig az USA elnöke, Roosevelt figyelmezteti, hogy ha nem tesz valamit a deportálások ellen, nem fogja elkerülni a legsúlyosabb felelősségre vonást, Horthy igenis cselekszik. 1944. június 26-án a Koronatanácson intézkedik, hogy a fővárosi zsidóságot ne deportálják. És az állítólag tehetetlen Horthy utasítására valóban leállítják a deportálást. De azért ne adjunk hitelt a “zsidómentő” Horthy legendájának. Ugyanis a kormányzó néhány nap múlva mégis hozzájárul a fővárosi zsidóság deportálásához…”

    És újra felvetem a kérdést, amit már többször feltettem itten, de valahogy mindenki, MINDENKI! kikerüli a választ, mint macska a forró kását:

    Ha az amerikai és brit bombázók képesek voltak Drezdában 200 ezer embert egy éjszaka során szénné bombázni, de nem voltak képesek megakadályozni, hogy Auschwitzba a vonatszerelvények a gőz minden erejével robogjanak a síneken a tehervonatok. Nem voltak képesek azt a két szaros vasúti vágánypárt lebombázni,amely a Kárpátok hágóin átvezetett, pedig már 1944 tavaszán a Nagy-szovjet csapatok a Visztula partjainál táboroztak
    Még partizánlányka se jutott onnan oda, pedig máshol milyen hősiesen robbantgattak
    Megállás nélkül tolták a pofánkba a partizánfilmek a nagy hősöket, akik egy tölténnyel is képesek voltak sor-tüzelni.

    Vajon miért nem akadályozták a magyarországi deportálásokat, ha igenis a a Pius is, meg a svéd király is, meg még a hatalmas Roosevelt is biztos ismeretek birtokában volt az eseményekröl????

    Persze mint tudjuk, a szovjet csapatok elvodkázgatva nézték végig amikor a németek a lengyel felkelésre való bosszúból földig rombolták Varsót.
    Mindezt 1944 agusztusában, ahol már hónapokkal azelőtt tábort vertek.
    Még egy utolsót együttműködtek a nácik és komcsik … ugye?
    A birka lengyelek meg akkor beleölték magukat a reménybe, hogy Sztálinra számíthatnak.
    Hát megtanulták – mi is megtanultuk, hogy a nacionalista-szocializmustól csak egy rosszabb van, az internacionalista.
    Mintha nem tudná itt senki sem, hogy a sztálini 1938-as nagy tisztogatás a zsidóság kiirtása volt a párt minden berkéből.

    Aztán ott a kies szibériai tájakon kijelölt egy zsidó-államot, ahol nyáron felkúszik a hőmérő nulla fok közelébe …

  • Orsós Elemér
    2021 április 30
    2:00 du.

    Magyarországon a háborút követően felállított nép-bíróságok közel 60 ezer (60000) személyt vádoltak be háborús bűncselekményekkel – ebből mintegy 25 ezer (25000) személyt elítéltek, kb 500-at halálra, amelyből kb 200-at végre is hajtottak …

    Ebben a tekintetben az európai országok átlagában érezhetjük magunkat …

    Sajnos az MKP hatalomra jutása után ezek a perek abszolúte koncepciós perekké váltak, mert az MKP mi másra is használhatta volna fel?
    Igy jutott Rajk László is a kivégzettek közé ….

  • A Latinovits anekdota:

    A művészkörökben közismert anekdota szerint 1976-ban egy alkalommal Latinovits Zoltán bement a Mikroszkóp Színpadra megnézni egy előadást. Találkozásukkor Komlós így szólt Latinovitshoz:
    „Nem tudom, miként üdvözöljem itt Önt: mint Latinovits Zoltánt, a híres színészt, mint Latinovits földbirtokos fiát vagy mint a legidősebb Gundel unokát?”
    Latinovits így válaszolt:
    „Én sem tudom, kinek köszönjem meg, Komlós Jánosnak, a Mikroszkóp Színház igazgatójának, az egykori ÁVO-s katonatisztnek vagy a zsidó rabbi( fiá)nak?

  • a bibliában (hogy ne mondjak más példát) ott van Lót és neje története állandóan hátra néztek és mikor meglátták a valóságos jelent sóbálvánnyá váltak ez a cikk is erre jó, nem lehet a múltban élni és nem lehet a mindennapokat a régmúlt rágcsálásával tölteni, mert akkor alakul ki az a valós helyzet ami van, hogy a mai ugyanazt észre sem veszi az egységsugarú, itt bömbölő, válaszíró a múltról múltabbal és jajong óbégat, hogy… mialatt ugyanez a generáció csak az elmúlt 75 évben annyi embert gyilkolt halomra, mint a világtörténelem addigi összes halottainak többszöröse…

    erről ennyit meg -természetesen Marx is hülye és mindenki hülye csak az a sok agnosztikus az a trolibusz

    tolatva nem lehet előre haladni az R ből ki kell venni a sebváltót és legalább 3-asba kapcsolni

  • SchumackerLady

    Gábriél!

    Miféle . m á s o k r a . mutogatás… ?

    Egyértelmű, hogy a “zsidókérdés”, mint téma és mint politikai orrvitorla – triérész-hungaricus – a zsidógyűlölet televényén nem 1944. március 19-ével, német szövetségesünk bejövetelével került napirendre, hanem az annál jóval korábbi bűnbakverés népszokás és vallási hagyomány folyományaként…

    A Holokausztra és a háborús húsdarálóra egy jól ki-és megdolgozott, ezer év elvezetetlen szennyvíztavának a felszívódását követő, mintegy 22-év horthysta talajelőkészítése, azaz egy alapos néplélek felforgatást követően, 1941. és 1945. között ütődött nyélbe. Ez volt történelmünk legzavarosabb szennyáradatának a felkavarása a kitörés, illetve a “becsületnap” nevezetű, kollektív nemzeti ventilátorba [email protected]ásig, Anno Domini ’45. április haváig bezárólag.

    Utána persze lett,ami lett. De az már a Horthyrendszer által 1-millió emberrel[!!!] mesterségesen csökkentett nemzeti állománnyal egy romokban heverő “szép vagy gyönyörű vagy Magyarország”* képpel a szélvédőn…

    Ez a mai cikk témája, Gábriél! Lehet annál nagyobb kérdés, hogy . a z o k . hová lettek, és . k i k . tüntették el őket és változtatták romhalmazzá pár év alatt ?

    .

    * “Szép vagy gyönyörű vagy Magyarország”: két túlbuzgó, ám szerencsétlen “sorsú” zsidó ember által szerzett irredenta kesergő. A zeneszerző szerencséjére, már 1935-ben meghalt, míg a szövegírót a proklamációt követően “nagyamagyarsága” ellenére azonnal internálták, ill. az erőltetetett menetben a Radnótiéhoz hasonló “sorsa” érte utól.

  • SchumackerLady

    Kiegészítés a Scumacker 5:03-as kommethez:

    A “sors” kifejezést azért teszem minduntalan idézőjelbe, mert az Orbánék (Schmidt Mária FIDSS terrorista főideológus) által – a Mazsihisz teljes mellőzésével – létrehozott a volt Józsefvárosi Pályudvar, a munkaszolgálatos marhavagonok kiinduló helye épületéből átalakított holokauszt “emlékházat” SORSOK HÁZA névre keresztelték, mely név az . e g y i k, a legitim zsidó szervezettel kialakult alapvető vita legfőbb tárgya.

    Tudniillik e fidSS koncepció arra utal, hogy emberek faji alapon történő elkülönítése és megsemmisítése csupán csak SORS kérdése, tehát egyéni probléma…

    Aztán meg, mint azt deklarálták is, ők a sorsok házát
    “A HOLOKAUSZT ÁRTATLAN GYERMEKÁLDOZATAINAK”
    szentelik, mely mottó két sarokpontban önmagában is sántít:

    Egyrészt abban, hogy közülük kihagyva, feledésre ítéltnek kb.300-ezer felnőttet, mintha e felnőtt mártírok nem ugyanannak a rasszista rendszernek a prédái lettek volna úgy, mint szegény gyermekeik.

    Másrészt egy emlékmű esetében “AZ ÁRTATLAN” jelző elkülönült használata egy átfutó (járókelő) szemlélőből azt a képzetet válthatja ki, mintha a felnőtt áldozatok ki sem érdemelték volna az ártatlanság legelemibb emberi vélelmét.

    Summa summarum, ezeken a sanda csúsztatásokon túl a kész tények elé állított MAZSIHISZ magának a kiállításnak a meg nem vitatott általános szemléletét illette, illeti még a súlyosan minősíthetetlen jelzővel.

  • Neztel a kozolt kepre, eggyenkent mind a felsorolt egyenek arcait, megjeleneseit????

    Mi benyomast keletett benned, vagy legalabb is egy atlag emberilenyen???

    Mind kozep es idosebb feriak, mind kivetelnelkul igazi uriemberek megjeleneseit bizonyitjak!

    Nem csak megelepo, de igen jelentos lehetne HA nem is nevszerimnt, de mindenik egyen kepzettsege es foglalkozasai feltuntetheto lehetne.

    Az bizonyitekot nyujtana , hogy miert jutott az orszag jelen-allapotara, amely e legkepesebb-tagjait pusztitotta mindeg esztelen es gyuletes celokbol.

    Kistarcsa. Hm?

    Ami nem csak a fascistak, hanem a “felszabadulas” utan is ugyan-azon tettek vegherhejtasa celjabol mukodott masik 13 hasonlo “helysegekkel” 1990-ig.

    Meg a neve sem volt valroztatva.

  • “…apák és fiúk…”

    Tetszünk emlékezni erre a pamfletre ami anno nagy felbuzdulást okozott és minek a végkicsengése az volt, hogy az szdsz-es vezetők nagy részének bűnös avh-s zsidó felmenői voltak.

    Tetszünk emlékezni és most is elítéljük a gondolatot, hogy az vétkeiért a fiú bűnhődjenek.

    Így van ez a magyarországi zsidóság sátáni elpusztításával is.

    Igen, a nagyapáink egy része tevékenyen közreműködött a zsidók deportálásában. De csak egy része és ezért a mai fiúk és unokák nem bűnhődhetnek.

  • talalom
    2021 április 30
    3:46 de.
    Margit ott ahol írtad lejárt(!)

    jó hosszúra csináltad, a társadalom érdekessége (legalábbis számomra) az az a tény, hogy a hatalom mindig talál magának (valamilyen beetetéssel?) harci bakkecskéket, amelyek (ezek nem human being ek!) saját maguknak is képesek kistestvért gyártani és érzelmi kakofónia nélkül bárkit szemrebbenés nélkül likvidálnak a gazdi megelégedésére amely gazdi (szintén nem ember csak pénztulajdonos) megsimogatja a két szarva közt a kobakját és ad neki spenótot.

    ezek nélkül az egész gyemokrácíjá meg a többi hitalapú Ali baba és 40 rabló uralma sohasem maradhatna fenn

    ennyike, a rabszolgák meg butuskák mert csak arra oktatják őket, hogy legyen könnyebb kifosztani őket a rabszolga teljes boldogságára

  • Orsós Elemér
    2021 április 30
    2:00 du.

    Annyira “botsánatot” kértek hogy manapság ismét csattognak a kövezeten a (neo)náci bakkancsok.

    Merthogy idejárnak jamboree-zni, tekintve hogy máshol Európában nem lehetséges.

    A Ferenct és Brennsein féle hasonszőrűek nagy örömére.

    Persze Gurlic ezt is tagadja:
    Mikor ezt felhoztam a Lehárblog elnevezésú három kommentelővel rendelkező oldalon, le hazugozott engemet.

  • “tisztelthölgyeimésuraim”
    2021 április 30
    11:18 de.

    Ne feledd ki a mérlegből azt a kb 220-230 ezer lelket, akik NYOMTALANUL eltűntek a magyar falvakból és városokból a kocsagtollas Horthy-gazemberek ámokfutása következtében és azt a kb 30 000 papírokkal bizonyíthatóan kivégzett embert sem, akinek csak annyi volt a “bűnük” hogy fegyverrel a kezükben védték a Trianon által meghatározott új határokat, nehogy ez a kis ország még kisebbé váljon az Antant szemhunyása következtében.

    De persze a Ferenct és HUNT* féle szarházzyak pont fordítva tudják. Szerintük minden és mindenki hazudik, a korabeli (90-100 éves) levéltári anyagokat is biztosan a Gyurcsányok csinálták.

  • SchumackerLady
    2021 május 1
    5:03 de.

    Neked is leírom:
    Nem a cikk ellenében írtam a hozzászólásomat,
    hanem ellenközeleg – pontosan a mélységes egyetértésem miatt.

    Olvassad el, amit írtam, mindjárt az elején, bemásolom ide újra:

    “Sajnálatos módon másokra mutogatásban ma sincs hiány.
    Mintha mindenért mások lennének a felelősek.
    Már megjelent 1 hozzászólásban ez fényesen tükröződik …”

    Amikor a hozzászólást írtam, egyedül csak Andrew_s kétsoros véleménye volt olvasható a cikk alján, ami rögtön rámutogatott Bodára és másokra … mintha az, ami megtörtént akkor, csakis néhány boda-szintű személynek lenne köszönhető.

    Pont ezért citáltam az azutáni idők eseményeit, hogy hiába volt a szembesülés a szörnyűségekkel, a dolog sokak számára szinte ott folytatódott, ahol abbamaradt, mintha mi sem történt volna.

    Hogy miért lehetett ez így?!

    Igen, erre a kérdésre illene a valóságos tényeket feltárni, és nem újra meg újra elmismásolni és
    folytatva hazudozást összevissza – aminthogy akkor is, azután megtürni és eltürni hogy egyesek szélhámos és aljas politikai és egyéni s karrier-érdekből továbbra is
    hülyítve a tömegeket, és becsapják és meggyalázzák pont azokat, akik elszenvedték az üldöztetéseket.

    Ennyi, – de aki nem lát tovább a címszavaknál és a felületes gyalázkodásnál, annak mindegy …
    Ha valaki pedig nem az igazságot keresi, hanem annak látszatát, azzal nincs miről beszélni, mert az mögött valami sajátságos érdek létezik …

    Erre a kérdésedre válaszolva pedig:

    “Ez a mai cikk témája, Gábriél! Lehet annál nagyobb kérdés, hogy . a z o k . hová lettek, és . k i k . tüntették el őket és változtatták romhalmazzá pár év alatt ? –

    az a válaszom, hogy igen lehet – pontosan az ami megtörtént utána, hogy a kollektivizálás nevében ugyanúgy arcul-verték, meggyalázták a halál poklából visszatéröket, mintha mi sem történt volna.
    Hát erre aztán már nincs is kérdés – mert nincs mit kérdezni, a gyalázat magáért ordít, és az egekig hat …

  • Orsós Elemér

    Gabriel
    2021 április 30
    10:22 du.

    “Magyarországon a háborút követően felállított nép-bíróságok közel 60 ezer (60000) személyt vádoltak be háborús bűncselekményekkel – ebből mintegy 25 ezer (25000) személyt elítéltek, kb 500-at halálra, amelyből kb 200-at végre is hajtottak …”

    A maradék 34300 meg “önként és dalolva, szelid kérésre” hirtelen kommunista verőlegénnyé és kiképzővé bábozódott amíg segítségükkel az előző rendszernél is hatásosabb saját erőszakszervezeteket sikerült kifejleszteniük! Osztán amikor már nem volt szükség rájuk -érdemeik elismeréseként- már nem háborús bűnösökként, hanem csak osztályellenségként lettek kiszeperálva! Namármost, erre mit lehet mondani?!

  • Orsós Elemér

    Geyza
    2021 május 1
    11:43 de.

    Lehet hogy rossz a memóriám, de utoljára a jó Gyurcsányi Fletó alatt dzsebboriztak valódi német háttérrel is rendelkező neonácik és bőrfejűek a Hősök terén, amit aztán miniszterelnökünk frappánsan védelmébe vett mindenféle liberális jogokra való hivatkozással!

    https://hvg.hu/itthon/20080210_veresbecsulet_borfejuek_tuntetes

    Ehhez képest a többi csak próbálkozó ministránsok gyülekezete volt!

  • Pityi Palkó

    Orsós Elemér 2021 április 30 2:00 du.

    ‘…nagyapák bűneért már többezer őszinte bocsánatkérés és megemlékezés született! Mi kell még?!’

    Látom, hogy nagyon szeretsz terelgetni, zavarosban halászgatni, – nekem ez nagyon úgy néz ki, hogy Te képtelen vagy mellébeszélés nélkül bátran szembenézni a “nagyszerű” múltunkkal.
    Mégegyszer; mi egy aljas, megbocsájthatatlan bűnt követtünk el a magyar zsídó honfitársaink ellen. Magyarok, magyarok ellen !

    Bocsánat kérés egy családban teljesen semmitmondó ha a szeretet hiányzik belőle ! Ezt jól jegyezd meg Orsós Elemér !

  • Orsós Elemér
    2021 május 1
    3:35 du.

    Elemér neked is rohamásód van? mint a garbrielkének? és ha mélyebbre sikeredik akkó’ mit fox talányi? el sem merem suttogni sem…

  • Orsós Elemér

    Hát igen, erre csak annyit mondhatnék, hogy:
    “A kutyák ugattak, a karaván meg haladt …”
    A szovjet szuronyok sok mindent “jóságosan” beárnyékoltak …
    Bár nem hinném, hogy kizárólagosan mindig oly szelíden “tették fel” a kérést

  • Rodeo11
    2021 május 1
    5:27 du.

    Csak nem rettegsz tőle? Helyedben én is …

  • GABRIEL:

    1., A szovetsegesek felszollitottak Horthy-t a deportalasok megszuntetesere, de azt figyelenkivul hagyta.

    Azert 1944 Julius 4-en a szovetesges legierok egyettlen alaklpommal bombaztak Budapert lakonegyedet.

    Azt Horthy ertelemzte, s a deportalasokat megszuntette.

    2., Az Auswitzi taborba-vezeto vasutvonal bombazasat nem csak javasolva volt, hanem FDR-szemelyes jovahagyasat kerte a hadugyminiszterium.

    De FDR visszautasitotta, mert meglatasa tagadhatalanul valosag volt, hogy az egyettlen vonal ami vezetett a taborba, a nazik orak alatt minden problemak nelkul helyreallithato.

    S lehetseges hogy a tettet sulyosabb kegyetlensegekkel kovettek volna.

    A rovid-idore-valo sinek ronbolasa semmi befolyast nem okozhatott volna.

    3., Hitler-Sztalin 1939-ben katonai szovetesegesek voltak Lengyelorszag, a Baltik nemzetek es Karelia meghoditasan. Az ismert Molotov-Ribbentrop egyezmenmy alapjan.
    Jelentos kereskedelem is letezett es mukodott kozottuk.

    A Wermacht hadifelszereleseket, kikepzest is nyujtott a Voroshadseregnek.
    A CCCP (USSR) gabona, es mas jelentos nyersanyag elleneben.

    Evtarsak es puszi-pajtasok voltak a tomeggyilkossagaik erdekeben.
    Minndketto gyuloletes celja volt Lengyelorszag megsemmisitese!

    A KMH olvasok zomenek az nem igen tetszik, de remelnem valaki kepes lenne csak egyszer is a megtortenteket tenyekkel, s nem csak egyeni gyalazsaikkal cafolna !!!!

  • Rodeo11
    01/4:34

    “Tolatva nem lehet előre haladni, az R-ből ki kell venni a sebváltót és 3-asba kapcsolni” állapítod meg könnyedén…

    CSAK az nem mindegy, hogy milyen úton és milyen közlekedési rendszerben akarsz továbbhaladni, amikor még mindig Vízözön előtti utak roncsolnak lengéscsillapítóktól kezdve, kormányműig és a karosszériáig mindent. Ezért kell végig menni a lezáratlan aktákon is !

    Ha van gyermeked, ezt meg kell értened, ha nincs akkor értem a páholy magasából lenéző felülemelkedettség bohém, úgysem-számít arisztokratizmust. Tudniillik pl. többekközt én sem szeretném ha utódainknak ugyanazt az iskolát kellene végigjárniuk, mint a nagy-és dédszüleiknek, vagy nekünk kellett,közülük egyesek korai és végleges elvesztése mellett

    Tehát 🙂 :

    “…Nem adom fel míg egy darabban látsz
    Nem adom fel, míg életben találsz
    Nem adom fel, míg nem robbanok szét
    Míg akad egy kerék
    Mit tovább vihetnék
    Mi tovább forog még…”

    (Sztevanovity Dusán szöveg,
    Presser Gábor zene [LGT])

  • Jichak Perlmutter

    ˙

    Rodeo11 május 1. 4,31 – az utolsó mondathoz:

    A szelvényespotrohos rákok sikeres családja, amikor menekül,

    vagy cselez, az bizony rakétasebességgel lövi ki magát;

    méghozzá ” t o l a t v a ” 😀 .

  • Orsós Elemér

    Pityi Palkó
    2021 május 1
    5:27 du.

    “Mégegyszer; mi egy aljas, megbocsájthatatlan bűnt követtünk el a magyar zsídó honfitársaink ellen. Magyarok, magyarok ellen !”

    Ezt senki nem vitatta! Na szóval akkor boldogabb lennél egy fő-és vagyonvesztéses bűnbánó kollektiv öngyilkossággal?

    “Bocsánat kérés egy családban teljesen semmitmondó ha a szeretet hiányzik belőle ! Ezt jól jegyezd meg Orsós Elemér !”

    Hiába van meg a békülési igyekezet egyik oldalon, ha a másikon meg nagy általánossággal kornissmihályi, spiroi, kertészákosi a válasz! Ilyen kényszerpályán a bicikli mindig csak körbe megy! Vajh miért?

  • Ferenc
    10:30

    “Tetszünk emlékezni erre a [gondolom marxi] pamfletre” – a Kommunista Kiáltványra.

    Tény, hogy Marx semmi olyasmit nem írt abban, hogy apák bűneiért a fiú bűnhődjék, hisz az osztályharc nem “bűn és bűnhődés”, hanem történelmi, ill. szerves fejlődés kérdése.

    Ami Ferenct téves megállapítása Kommunista Kiáltvány “korabeli felbuzdító hatásáról”, abban csupán ott a bökkenő, hogy az nem okozott semmiféle felbuzdulást sőt, elég közömbös volt a fogadtatása.

    Ez olyannyira igaz, hogy az szinte hihetetlen, de még a világ akkori legszigorúbb cenzúrája, az orosz cári Cenzúrahivatal is szabad utat adott e világraszóló jelentőségű forradalmi gazdasági, filozófiai és szociológiai műnek, mert tartalmát a cenzor annyira irreálisnak és utópisztikusnak vélte.

    Tehát így jöhetett létre az a történelmi furcsaság, hogy Karl Marx és Friedrich Engels Kommunista kiáltványa idegen nyelven – Németországon kívül – a világon először orosz nyelven jelenhetett meg, minthogy a cári hatalomra nézvést a tanulmányt nem találták veszélyesnek…

  • Rodeo11
    2021 május 1
    4:34 de.

    pontosan így van, amiket a fülünkbe sugdosol itt.
    Pontosan ezért már automatikusan keresem a 6.-at is

    De…

    Szoktam használni a visszapillantót is, meg ott azt a kétoldalon lévő mikbe is szoktam nézelődni. (na nem a sminkemet)
    Söt!
    Hátra is szoktam fordulni, hogy a saját a szemeimmel is meggyőződjek, hogy valaki más nem előz már éppen a másik sávban.

    Merthogy a tükrök sokszor csalni is tudnak ám!

    Pláne ha a “camarádjaid” kicsikét laposabbra vagy homorúbbra hajlítják a parabolát.
    Amint tudjuk ez számukra a világ “legtermészetesebb” dolga
    Akár mindjárt hiperbolát is faragnak a parabolából

    Úgyhogy jobb nekem hátranézegetnem – ez 47 év alatt (ennyi ideje van jogsim) bejött, néhány millió kilométerrel a hátam mögött. Minden földrészen. Az Úrnak legyen hála

  • SchumackerLady
    2021 május 1
    5:03 de.

    “Szép vagy gyönyörű vagy Magyarország”: két túlbuzgó, ám szerencsétlen “sorsú” zsidó ember által szerzett irredenta kesergő. A zeneszerző szerencséjére, már 1935-ben meghalt, míg a szövegírót a proklamációt követően “nagyamagyarsága” ellenére azonnal internálták, ill. az erőltetetett menetben a Radnótiéhoz hasonló “sorsa” érte utól.”
    Ha a Jehosua ben Joszef és Miriam nevű édesanyja nem az idő számításkor éltek volna(ha egyáltalán?)esetleg pont a dunamenti Mongóliában,lehet hogy Ők is a krematórium füstjéből hirdethetnék az igét.A mai Paulusok már a mosdató mesét is terjesztenék.Bal vagy jobb oldali trollokként teljesen mindegy. Az,hogy véletlen szerencsénk folytán a Szovjetek harcvonala Budapesten ment keresztül,még nem azt jelenti,hogy a pesti gettó felszabadításáért jöttek.Ez még nem mossa tisztára a soha nem létező kommunista rendszert.(sem)

  • Voronyezs

    Egyetértek.

    De az én gondolatom lényege: A Karl Marx-i szocializmus bolseviki(!) megvalósítása koraszülött társadalmi formáció volt. Biztos vagyok benne, hogy néhány évtized (évszázad) múlva megvalósítható, ill. általánossá válik, mert ez lesz kapitalizmus meghaladása.
    Ma nem az!

  • Tagadhatalan a kozmondas; ‘Az aki csak hatra-nez, soha nem halad elore’.

    Mas-szoval, a multon ragondi esztelenseg, csak tanulj a mutbol, hogy azt ne ismeteld!

    Talan az itteni vaszariknak szukseges lenne tobb idot tolteni fiatalok kozott, hogy valami pozitiv ragana rajuk!

  • Pityi Palkó
    2021 május 1
    5:27 du.

    “Bocsánat kérés egy családban teljesen semmitmondó ha a szeretet hiányzik belőle ! Ezt jól jegyezd meg Orsós Elemér”
    ————————–

    Nem fogja megjegyezni, mert láthatóan nem is érti – mert ha értené, és felfogná, nem írna olyan ostoba rébuszokat mint az alábbiak:

    “Hiába van meg a békülési igyekezet egyik oldalon, ha a másikon meg nagy általánossággal kornissmihályi, spiroi, kertészákosi a válasz! ”

    Hogy itt mire gondol az általánosítások nagymestere Orsós, azt nem tudom – kár, hogy épp és pont nem tett mást mint “általánossággal” jelölte meg Kornist, Spirót, Kertész Ákost anélkül, hogy kibontotta volna mire gondol, bár az utóbbit nagyjából sejtem.
    Az Orsós E. által vizionált “békülési igyekezet” ha nem őszinte és feltétel nélküli, mit sem ér – a történtekkel való tényleges szembenézés pedig valójában sosem történt meg, bár lehet pufogni arról, hogy:

    “már többezer őszinte bocsánatkérés és megemlékezés született! Mi kell még?!” – így Orsós.

    Még hogy mi? Elsősorban türelem, átfogó megértése a történteknek amihez rengeteg tényadat, ismeret és utánaolvasás szükséges, és ha ez megtörtént, a következtetések végső levonása, majd tiszta és őszinte fogadalom, hogy soha többé! Aztán jöhet a szeretet is amit pl te hiányolsz, az sosem árt, de amíg csak maszatolás folyik a témában, addig tényleg helyben járunk. Természetes, hogy az apák, nagyapák stb bűneiért nem felelnek a leszármazottak – de! Meggyőződésem, hogy a magyar emberek jelentős része úgy nyilatkozik valamiről, hogy minimálisak, sőt igen homályosak és elnagyoltak az ismeretei, ez lépten nyomon utolérhető, akár itt is. Hát így tényleg nehéz.

  • Orsós Elemér

    Besancon
    2021 május 2
    2:38 du.

    Te valahonnan messzi távolból ügyesen félrebeszélsz, de leginkább mesterien köntörfalazol, ráadásul nem szemtől-szembe! 😀

    “Természetes, hogy az apák, nagyapák stb bűneiért nem felelnek a leszármazottak-”

    Fenti idézeted tökéletesen igaz, viszont az utána következők már lenézően rosszindulatú rágalom! Hát így tényleg nehéz!

  • ISRAEL Mt.Meron-nal 45 halott es 150 sebesult, kozottuk yobb sulyosan.
    A sajato-szerint a hatosagokat es fokent a rendoroket vadoljak.

    De vajon ki-lessz majd felelosegre volva, inkabb kit tartanak majd a scape-goat-nak?

    Ketsegtelenul az teljesen megelozheto lehettet volna.

  • Ferenct 9:13

    Egyetértünk.

  • SchumackerLady

    Gyuri10!
    02.7:56

    Ha a Titanichoz kétszer annyi mentőcsónak készült volna, akkor közel az összes utas megmenekült volna. Minden esetre “hála a szűkösen elkészült a metőcsónakoknak”, a szovjet hadsereg arcvonalának, hogy 705 utas – azaz az összes utazó egyharmada – mégis megmenekülhetett.

    Minden esetre, a mentőcsónakba jutott szerencsések, akkor és ott a süllyedő hajó örvényében, de utólag is – akik tisztes öreg kort érhettek meg – elsősorban hálát adhattak a Mindenhatónak, hogy az ő életük mégiscsak megmaradhatott. Ők ott nem azon filóztak a lehetetlen, szinte már reménytelennek tűnő katasztrófa pillanatában, hogy lehetett volna még annál is jobb…

    Kár tehát a >m e g m e n t ő< teljesítményének minden alkalommal történő alulértékelése, azaz "lefitymálása" különösen abban szerencsés esetben, amikor egy új jövő – az utód, új generációk reménye, a felépülés perspektívái – nyílhatnak, nyíltak meg a tragédia árnyékában.

    Aki ezt a megújulást – akarva, vagy akaratlan – egy áldozat számára lehetővé teszi, az iránt mindenképp megfogalmazódik a hála [Zsoltárok: 50.14. és 107.8. stb.] érzése is, mely esetben e "nagy tettnek" még a legkisebb ócsárlása is a hálátlanság képzetét, v. tényét veti fel, ami már bűn, mert tudjuk; "aki [csak] egy emberéletet [is] megment, az az egész világot menti meg" [Talmud].

    Tudniillik a magyar nyelv titokzatos logikája is azt diktálja, hogy hálát nem teljesíteni, az még nem hálátlanság, ám az élet, lévén mindenek fölötti érték [Mózes:3.19,16 !] már igenis megköveteli a hálát a meg- a felszabadító iránt is, aki nékünk életet adott(pl: a szülő), de annak is kijár aki az életed megmentette [ld Mózes: ugyanott]. Mindebből következik, hogy a hála még az "önkéntelen", spontán segítőnek is kijár, de ez nemcsak tisztelet, hanem hála is, különös tekintettel az általa e nemes tett során meghozott saját, személyes a szovjet ember áldozataira is ! [ld.: Példabeszédek: 24. 11.12.]

    Ergo, tettének tudatos kicsinyítése csak a hálátlanság "bűnös" kategóriáját gazdagítja…

    Tudom, hogy mindezt nagyjából te is így látod, hisz itt már sokszor leírtad – legutóbb pár napja is – de néha az egyén önkéntelen is magyarázkodni kényszerül, ahogy azt a konformizmus kisördöge, neki aztat diktálja… 🙂

  • SchumackerLady

    Ui a 3:39-hez

    A Titanic hasonlat részemről nem azt jelenti, hogy a likvidálandó megmenekültek száma az összes kiszemelt és listázott egyharmada lett volna. Természetesen nem, mert akik valójában a SzU jóvoltából(!) megúszták az ún. “végső megoldást”, azok az országos egésznek mindössze az 1-2 százalékát tették ki. Már csak őket szabadíthatta fel a Vöröshadsereg … 🙁

    Nagyon fontos adalék, hogy a “budapesti” illetőség nem a mai értelemben értendő. Ugyanis az ötvenes évektől Budapesthez ma is tartozó külső, legalább 10 kerület akkor még vidéknek számított, így Horthyék az ezekben élő zsidóság tízezreit, még mint vidéki zsidókat tudták . z a v a r t a l a n u l . deportálni, pontosabban likvidálni…

  • SchumackerLady

    Gyuri
    7:56

    Amit Josua ben Joszef & Mirjam feltételezhető XX.századi sorsát illeti, abban nagy a te igazságod, márcsak azért is, mert az a “”megátalkodott”” Fiú ott az Olajfák hegyén képes volt kerek-perec kijelenteni, hogy márpedig ő nem hajlandó a Tórától egy ióta, de még egy vesszőcske erejéig sem eltérni s egyben nyomatékkal hívta fel apostoli hallgatósága figyelmét, hogy aki pedig mégis ezt tenné plusz még úgy is tanítaná, annak nem lészen helye a menyek országában – azaz még el is kárhozik.

    Namost, ezek a mondatok pedig arra utalnak, hogy tekintettel az ő mélyen állhatatos izraelita elkötelezettségére Yeshua fejében mégcsak meg se fordult a Törvény megváltoztatása által valamiféle új vallás, avagy felekezet alakítása. Amiből az következik,hogy a II-XX.századi őrá hivatkozó voltaképp >pauliánusok< és mai követőiknek biztosan kápóra( 😀 ) jött volna ez a kétezer éves, Paulust is keményen cáfoló dorgálás ahhoz, hogy a szüleivel és az öccsével – Jakabbal [Jákóbbal] – együtt a krematórimba vessék.

  • SchumackerLady

    +1

    Pauliánus = a kétezer éve “kereszténynek”-nek nevezett a zsidó Jézus kultuszát imitáló, ám valójában csak Pált követő (lásd ApCsel és Levelek) felekezet, amely tök’megfelelője Jézus a Máté 5. 17-19-ben (fent) megjelölt figyelmeztető, egy bármiféle antijudista-reformot tagadó szózat érdemi mondatainak ill. annak tiltásának..

  • Schumacker Lady,
    mind a négy értékelésedet nagyon köszönöm.Valós és hozzáértő minden mondatod.Mindig is tisztában voltam vele,hogy életemet és a családomból megmaradtak életét a Vörös hadsereg katonáinak köszönhetem.Ezért nem emeltem kezet soha,még 1956-ban az úgy nevezett forradalomért sem,pedig akkortájt az volt a divat.
    Amikor megláttam az Andrássy úton a feliratot,hogy:”Icig nem viszünk Auswicig”,megértettem,hogy hová kell mennem.Nem akarok itt életrajzot írni,csupán annyit,hogy 1957 február 17 óta vagyok Izrael állampolgára.Ha esetleg”lezsidóznak”,jót nevetek rajta.Miután népemet elárulták,kifosztották és legyilkolták,az asszimilálódási erőlködés ellenére,”szülőföld”számomra csak egy geográfiai területet jelent.A visszavonhatatlan leckét “anyanyelvünkön”tanultuk meg.Ha”lemagyaroznak”súlyos sértésnek veszem.Azt hiszem ez érthető.

  • SchumackerLady
    2021 május 3
    6:38 de.

    Cipészhölgy barátném(?)

    neked se jutott több, mint “az” a 2000 évecske? semmi sem volt előtte az idő is akkor kezdődött, vagy ha nem akkor smafú? lehet ezt még variálni?

    valami szakácskönyv nem került elő (piskóta) tekercsben? az lenne igazán izgalmas, megtudni a piskótatekercs kanyarulatait a sózott tenger partján?

  • Aki a multba allandoan visszanez, soha nem halad elore.

    Az tortent Lot felesgevel is.

    Csak muktjat, multbeli buneit siratta, csak so-oszloppa valt. Valojaban pertified.

    S az Holt-tenger kozeleben levo Djebe Uzmud hasonlo szilikla oszlop.

    A Torah, Biblia, Quran mind hasonloian jelzi azt.

    Mert a tagadhatalan valosag, hogy aki a multjaban el, az soha nem valok el multjatol,ill. multban kovetet vetkeitol.

    Keszen vagy so-oszloppa valva elni hatralevo eletedet ???

  • ptolemao,
    a hülyeség és az aljasság ritkán párosul.Siker,sikeres vagy mindkettőben.Köszönhetően a prohibició eltörlésének.Látom átvetted a kültelki proli helyét,ameddig vissza töri a radai a sittről.

  • Orsós Elemér,
    Pityi Palkó és még nagyon sokak helyett válaszolok a kérdésedre:

    “Ezt senki nem vitatta! Na szóval akkor boldogabb lennél egy fő-és vagyonvesztéses bűnbánó kollektiv öngyilkossággal?”.
    IGEN!

  • gyuri10
    2021 május 3
    4:25 du.

    Puby, olvassál grizit ő ugyanitt más bibliai idézettel ápol le téged… az örökké változó legújabb mult amiben halálesetet ünnepeltek halálos áldozatokkal… az életet nem lenne jobb ünnepelni? és mosolyogva nem fogcsikorgatva tartani a karmaidat hogy ide nekem a sékelt mert bántották a kis zöldeslila Neptunlakók krahácsot…

  • SchumackerLady

    Nagyon sok dologban egyetértek veled.
    Én a gettó ideje után születtem, de gyerekként csodálattal és mindig sírásra görbült szájjal sokszor végighallgattam izmos, nagydarab szomszédunk történetét, aki a Nagyatádi szabó utca felőli Wesselényi utcai kapunál a nyilas őr-gyerek karját a térdén kettétörte, miután az még akkor sem akarta kiengedni a népet amikor pedig már a szovjetek közeledtek. Végül minden nyilas elmenekült, a kerítést lebontották, a szovjetek meg teherautókkal jöttek, amik kajával voltak megpakolva.

    De had tegyek be ide egy idézetet a facebook-ról, ami nyilván publikus, az “elkövető” Vágó István – aki mellesleg aktív DK-tag

    “Vágó István
    29 de abril às 03:47
    ·
    Baromira nagy lett az arcod, Kálmánka, amióta lekurváztad a nézőidet egy kereskedelemi tévében („hülye kurvák nézik ezt a műsort” – https://www.youtube.com/watch?v=5Jq5nI18o3c), tapsoltattad őket a műsoraimban, aztán a Kossuth téren összegyűlt Orbán-hitűek számát 2 millióra taksáltad – mindezekért cserébe Viki (ha már „Ferized” az én pártelnökömet) segged alá nyomta a mindannyiunk pénzéből működtetett M1 tévécsatorna intendánsi székét, a mezőhegyesi ménesbirtokot, olcsó önkormányzati lakást a budai Várban – soroljam? Jól megdolgozol e kitüntető figyelemért, amikor most megpróbálsz belém rúgni – és nyilván ismét meg fogják simogatni a buksidat. Pedig asztrológus feleséged lehetne a megmondhatója, hogy ezt nem szerencsés csillagállás alatt teszed, remélem, neked is ad tanácsot, mint milliókért a Fidesznek.
    Így szólítasz meg: „neves kvízprofesszorom, önjelölt polihisztorom” – ó, mily megejtően bájos bizonyítékául annak, hogy nem én „szólíttatom magam” így, te próbálsz ezzel vicceskedni – sokunkból szánakozó mosolyt fakasztva. Aztán azon gúnyolódsz, hogy pártom EP-képviselőjét, az Európai Parlament alelnökét arra biztatom, hogy vállalja el a miniszterelnök-jelöltséget. Hát tényleg, ez maga a blaszfémia!
    De van valami, amit végül is értékelek az írásodban, amire nem sokan reagáltak, de te fennakadtál rajta, hogy azt írtam Dobrev Kláráról: „Felmenőit, szülőházát is sokan emlegetik, mégsem támad vissza azzal, hogy ugyanezeket miért nem vetik például Kövér házelnök szemére is…” – és erre jön tőled a hörgő kioktatás. (https://www.facebook.com/rakay.philip/posts/173470687978495)
    Te valamit nem tudsz, Kálmánka. Vagy ha igen, szemérmesen hallgatsz róla. Íme, okosodj:
    Pápán, a Fő tér 18. számú ház Kohn József cementárugyárosé volt. A családot Auschwitzba deportálták, de volt köztük, aki életben maradt és visszaköltözött. A kommunista hatalomátvételt követő államosítás során aztán 1952-ben a hátramaradottak végleg elveszítették a házukat, melybe egy vöröskatona költözött be. Ebben a házban nőtt fel Kövér László, jelenleg az Országgyűlés elnöke. Ahogy te írod: „egy zsidó család elkobzott” házában… (de tanulmányozhatod a Fidesz Lendvay utcai székházának sok szempontból hasonló történetét is: https://24.hu/…/fidesz-nagy-magyarorszag-lendvay-utca…/)
    Hát erre utaltam, Kálmánka. Hallottál már erről a vöröskatonáról? Vajon milyen szolgálatokért nyerhette el ezt a kegyet Rákosiéktól? Sőt, később a nagypapa „Szocialista Hazáért Érdemrendet” is kapott (tudod, ez volt a magyar pártállam egyik legmagasabb állami kitüntetése – hát persze, hogy tudod!), Kövér apja, Kövér László testvérei és talán ő maga is MSZMP-tagok voltak (http://mozaiklap.blogspot.com/2013/03/jozsef.html). Te, aki a NER-ben üstökös-szerűen felívelő pályád során vezettél ilyen tárgyú műsorokat is a tévében – ne tudnál erről? Vagy csak elnéztél felette, mert nem fért bele a ma oly gyümölcsöző világképedbe?
    Kedves volt munkatársam, te most épp azért kapsz tengernyi pénzt, hogy rendszeresen gyalázd gazdád ellenzékét, ott rúgj beléjük, ahol csak tudsz. Szorgalmasan csinálod, le a kalappal. Sőt, ez hálásabb feladat is, mint arról értekezni, hogyan fordítja Viktorod a saját népét a nyugati civilizáció ellen, hogyan juttat közös tulajdonunkból vagyonokat saját elvtársainak, hogyan játssza át hazánkat az oroszok és a kínai kommunisták karmaiba. Szakasztott, mint egy vöröskatona.
    És még te beszélsz „az országot önként és dalolva, el- és kiárusítani vágyó gazemberekről”? Nem lehet könnyű a sorod. Hidd el, nekünk sem. De számunkra a legszörnyűbb az, hogy tényező és eszköz lehetsz ebben a velejéig rohadt rendszerben….”

    … Hát igen. Sajnos az eset nem egyedi – tömeges a hasonló eset, bár jó-részüknek nyilván a jelenkorbeli aktív részese kevésbe közismert közszereplő
    (na nem erre az agyalágyult mosdatlan szájú nem tudom ki Kálmánkára gondolok)

    Ahogy Gyuri10 írta, az emberfia hálát kell hogy adjon – GRATITUDE – ami egyáltalán nem jelenti azt, hogy követni kellene az azokon az embereken is (oroszok/szovjet katonák) uralkodó eszeveszett hatolom-ittas ideológiák gyaurjainak a nézeteit!

    A magyarok úgy általában ezt NEM ÉRZÉKELIK – ettől lett a magyar nép alattvaló fajta – mert mindig valami hatalomtól várja a saját sorsának az irányítását… ha nincs belső önjelölt, vagy ha az túl erős, akkor inkább a külsőtől várja el …
    Dobzse Lászlókra vágynak … Felelősség semmiért, a zavarosban viszont mily szabadon lehet halászni….
    Aki nagy, az tud alázatos lenni, amikor ideje van annak, aki meg kicsi, csakis megalázkodni tud minden időben – csak otthon hőzöng
    Meg a Stadionokban – ezt ismerte fel a vezér – mert a stadionokban lehet “ARCNÉLKÜL” hőzöngeni, (meg az interneten …)

  • A Körösmezei megemlékézésröl:

    “Az 1941-es Kőrösmező – Kamenyec-Podolszkij-i deportálás, a Soá magyarországi kezdetének 80. évfordulója alkalmával a Wesley János Lelkészképző Főiskola (WJLF) Soá és Kereszténység Kutatóintézete és az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem 2021. október 11-12-én „Kívánatos a zsidók minél erősebb megritkítása” címmel kétnapos közös kegyeleti, emlékező és tudományos konferenciát tart.”

    https://www.szombat.org/kozosseg/konferencia-az-1941-es-korosmezo-kamenyec-podolszkij-i-deportalas-80-evforduloja-alkalmabol

  • Ha már SchumackerLady “Szép vagy magyarország…” szerzőpárosáról emlékezik meg, én egy másik szerzőpárosról emlékeznék vissza, az akácfa utcai időkből ahol személyes élményként volt szerencsém szinte minden este hallgatni a zongoristát.
    Igen, Seress Józsefet, aki nyilván a Jávor László által irt dalt is sokszor eljátszotta, bár nem szívesen.
    Maga írt rá más szövegeket.
    Aki ugyan visszatért a haláltorkából – de sorsa mégis szomorúbban alakult világhírű dalánál is.
    Sokan agitálták 56-ban, hogy tartson a Gyuri10 nyomdokain, de nem ment.
    Amerikába sem ment, pedig világhíre volt – persze utazni pénze nem volt.
    Pedig ott várta egy bankban 350 ezer dollár (jövedelem)

    Nemrég a kispipa is bezárt, úgy tudom…

  • Bocsánat mindenkitől, hogy miért írtam Józsefet, nem tudom
    Hiszen SERESS REZSŐRŐL beszélek
    na igy van ez…

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Gabor
    7:32

    Névtévesztésben leledzel, tudniillik én Eisenhower – magyarul Eisenhauer – Dávid volnék az elsőosztályú Szuvorov Rend [Order Szuvorova] birtokosa… 🙂

    Ezen kívül még, fenntartom az április 30-i, 11:18-kor kifejtett álláspontomat is, ahol azért használom a többesszám II.személyt mert írásaidból mindig az tűnik ki, hogy TI – azaz te és az Orbán bagázs (azaz a NER) – ugyanazt a következetes érvrendszert, azt az áporodott Horthy-mozsdatást, sőt feltámasztást tűztétek a zászlótokra amely rehabilitációs tendenciát Te, amúgy még a legvehemensebb hozzászólásaid hevében sem, soha el nem ítéltél.

    Ugyanakkor, s mindamellett permanens előszeretettel fikázod a 25 éves Ellenforradalom(SIC) ellenségeit, üldözöttjeit, sőt áldozatait is, mely politikai struktúra az 1945-ös “szakadékba” taszította ezt az országot és népét úgy mentális, mint gazdasági és fizikai létében egyaránt.

    “Mindennek megvan a maga ideje” [Prédikátor könyve 3. 1.], úgy is mondhatnánk, hogy az időrendje, avagy sorrendje. Amíg az egyik – a korábbi – nincs tisztázva, addig a sorrendben következőnek nincs helye. Majdcsak aztán lesz.

    Egyelőre a NER, a média 95 százalékával a markában(!) teljes gőzzel a Horthy-bagázs rehabilitálásán fáradozik és töri magát szüntelen. A demokrácia folyamatos újrabontása mellett, ugyanannak a kacagányos, sarkantyús, pitykegombos, csákóforgós, képmutató díszmagyar emlékműveit építgeti újjá – sokszor éjjel fölavatva azokat – mely éra egész politikája elvezetett a ’44. október 15-i káoszig, majd a teljes összeomlásig s persze végül az egymilliós hullaszámig is…

    Lehet, hogy ez az összkép onnan Braziliából, vagy tegyük fel Floridából :-)) csak úgy átpillantva 6000 km-t kellemes, könnyű élményt ígér, de idehaza ismét csak egy félelmetes és förtelmes jövőkép bontakozik ki belőle, miért is hazafi nem támogathatja a NER retrográd Horthy-politikáját se…

  • Orsós Elemér:
    “Na szóval akkor boldogabb lennél egy fő-és vagyonvesztéses bűnbánó kollektiv öngyilkossággal?”.

    Gyuri10-el ellentétben én nem lennék ettől boldogabb; hiszen különben, akkor most éppen igencsak boldog lehetnék, hiszen az ország lakosságának nagy többségénél a kollektív (és ezen az egyéni) vagyonvesztés nagyrészt már bekövetkezett, s most az ország népe – hála Orbán Vezér és Kancellár politikájának és támogatóinak – igaz, mindenféle “bűnbánat” nélkül, gyors léptekkel masirozik a kollektív öngyilkosság felé.

    Azon persze éppen eltöprenghetnék, vajon boldogabb lennék -e, ha az Önhöz hasonló művelt magyar urak (és hölgyek)az üres fecsegés helyett (de leglábbis az mellett) elgondolkodnának a “felelősség” szócska különböző jelentéséről, megpróbálnának különbséget tenni a büntetőjogi felelősség, a politikai felelősség, a magánjogi (régies kifejezéssel: polgári jogi) felelősség, s nem utolsósorban a történelmi felelelősség (ami tetszik, nem tetszik, gyakorta bizony kollektív) valamint az erkölcsi felelősség között.
    Hát… nem is tudom. Ha bohó ifjúkoromban, bő húsz esztendeje megtették volna, AKKOR egy kis ideig nyilván boldogabbnak éreztem volna magam. De ma már… pláne így utólag (hja, “nem muszáj, hősnek lenni, ha nem lehet”) mind érdektelenebb, mindinkább közömbös számomra, hogy Önök – ha egyáltalán – miről gondolkodnak el, miről nem, s mit gondolnak vagy mit nem gondolnak.

  • Gyuri10:
    “a hülyeség és az aljasság ritkán párosul.”

    Ezt miből gondolod?

  • “tisztelthölgyeimésuraim”
    2021 május 4
    4:01 de.

    Most hagyjuk a mellébeszélést, nem akarom kitalálni hogy csak tetteted hogy nem értetted meg miért citáltam az eredeti nevén a közismertebben Péter Gábort.

    Nehogy már kitaláld mint szemenszedett hazugságot, hogy nem ismert itt a pinceszakaszon a tradicionális olvasók körében a véleményem a nyilas/fasiszta mocskokról.
    Hogy Alma is onnantól orrolt meg rám, mikor a horthy-mosdató Antall Józsefet is a nyilasokhoz hajazó mocskos csibésznek nyilvánítottam!
    És nem most, hanem már 1990-ben, amikor számomra világossá vált, hogy magyarország oda fog jutni 30 év múlva, amiben éppen benne találtatik
    És ezt az Antal-féle nyilas-restaurációnak köszönhetjük.
    Ami megakadályozta rendszerváltást – és ugyanúgy visszahozta a kommunista csőcselék hatalmi ambícióit, mint ahogy a háború évei után.

    Bár fel kell tételezzem hogy a történéseket ennyire komplex összefüggéseiben látni nem kis feladat – feltételezi a logika és az ismeretek széles látókörű alkalmazását egyidöben.

    A többség – láthatóan a te következtetéseid is megelégednek a felszínes, sematikus megközelítésekkel – így jelszavak unos-untalan való hangoztatásával.
    Így megelégszetek ha valaki leírja, hogy: – horthy=zsidóüldözés, Orbán=diktatura –

    Bár inkább feltételezem azt, hogy valójában szerecsen-mosdatás a célja mindennek – merthogy a marxista anticionista (szerencsésebb így hívni, mint antiszemita) propagandát akarjátok elkendőzni ezzel.
    Ezért hivatkoztam Péter Gáborra és a háborús bűnösök üldözéséből csakhamar előbb koncepciós perekké, és nem sokkal később valóságos cionista perekké átalakuló eljárásokra.

    Ami miatt az átkos kommunista rezsim “konszolidációja” abból állt, hogy – “akkor nem beszélünk róla nyilvánosan”

    A mai ENSZ irányvonal – amit ma a baloldal és az iszlám dominanciája határoz meg, ugyanerről szól.

    De ez már hosszú ….

    Innentől belefér hogy a saját-magad nézetét és cselekedeteid másokra hazudd rá – ami nem más mint ugyanugy az orbánféle és kommunista taktika!
    és ráadásnak ilyet ismételten lemerészelsz írni:

    ….”Ezen kívül még, fenntartom az április 30-i, 11:18-kor kifejtett álláspontomat is, ahol azért használom a többesszám II.személyt mert írásaidból mindig az tűnik ki, hogy TI – azaz te és az Orbán bagázs (azaz a NER) – ugyanazt a következetes érvrendszert, azt az áporodott Horthy-mozsdatást, sőt feltámasztást tűztétek a zászlótokra amely rehabilitációs tendenciát Te, amúgy még a legvehemensebb hozzászólásaid hevében sem, soha el nem ítéltél”….
    ———

    Mi vagy te, vagy minek képzeled magad? Valóban a Péter Gáborok hűséges utódjai vagytok? (Vagy a Gestapóé?)
    Mi különbség van közöttük?
    és közöttetek?
    Semmi – ugyanannak a fának vagytok gyümölcsei – a hazugság Atyjának a fiai…

  • Kedves Gabriel!

    Köszi a Szombat linket és a Vágó István bejegyzést, amiben a rendkívül soktétű és szinte mindenhez is értő Rákay “Philip” Kálmánnak válaszol a jobb időket bőven megélt volt műsorvezető. Kálmánunkra rákerhetsz, ha érdekel bár néhány szóval bőven leírható: a múlt századi irodalomból és filmekből unalomig ismert dzsentri figura aki ma a NER egyik propagandistája.
    Igen, talán pont ez a szál az összekötő erő a maszop és a fidesz között, (hogy a legtöbb volt mszmp-s ma a kormányzó párt(ok)nál található). Talán egyedüliként kis hazánkban még mindig nem kutatható szabadon a volt pártállami besúgórendszer köszönhetően a maszop és a fidesz parlamenti együtts (több tucat) leszavazásának az utóbbi 10 évben.
    Na ennyi elég is talán a nagy összefogás esélyeiről 22-ben, legkésőbb februárra egymás halálos ellenségei lesznek ismét 🙂

  • Kővendég – 👍 :) 

  • Kővendég,
    Nekem erre nem is kell gondolnom.Ha akarom,ha nem van néhány idejáró,mint például a mindenben szagértő ptolemeo a macska hátfele képével,akik gondolkodással vagy anélkül is élő(sajnos) bizonyítékai a pöttyös máj és az agymenés összetartozására.

  • Gábriel,
    mint mindig,most is egyetértek minden szavaddal.Szinte szétválasztani sem lehet a mondataidat,mert an-blokk sziklába vésendők.Szerintem egy Thmésuraim meg sem érti miről van szó.

  • Jichak Perlmutter

    Bendegúz79
    máj.3.3:44

    A történelem egy óriás,amely az egyik karját mindig hátra(!)

    a másikat előre lendítve hatalmasakat lépdel, de mindig

    előre. Mindannyiunkat visz magával, ha akarjuk, ha nem.

    Hatása alól ideig-óráig legfeljebb a struccmadár vonhatja ki

    magát, annak is csak por megy a szemébe, így nem is látja a

    valóságot. Különben aki nem néz hátra, az legközelebb újra

    belelép…

    – Valószínű Lót sem láthatta szegény, névtelen* neje sorsát,

    hisz ő nem nézett hátra. A tragédiát legföljebb a két lánya

    elbeszéléséből tudhatta meg, akik anyjuk mellett menekültek.

    Az sem tisztázott, hogy az angyalok parancsát, vajh Lót

    elmondta e becses nejének, mert ha nem, akkor tudva tudván

    tette nejét “közönséges sóbálvánnyá”, ugyan miért is… ?
    ˙

    * Külön tragédia még, hogy a cselekmény szerint neve sem volt a szerencsétlen asszonynak, ezért az utókor őt is csak úgy ismerhette meg, hogy ő volt “a Lót felesége”, vagyis egy történelmi minta a férj árnyékában tartott női sorsra… 🙂

  • Id. Antall József levele gr. Károlyi Józsefnéhez, a Magyar Lengyel Menekültügyi Bizottság elnökéhez
    “73/1942.
    Méltóságos Grófnő!
    Az utóbbi időben azt tapasztaljuk, hogy Lengyelországból zsidó fajú egyének szivárognak be Magyarországra és Méltóságod vezetése alatt álló Magyar-Lengyel Menekültügyi Bizottságnál jelentkeznek részben támogatásért, részben pedig azért, hogy részükre valamely táborunkban való elhelyezkedés lehetősége kieszközöltessék. Kihallgatásunk alkalmával – amint értesültem – letagadják sok esetben, hogy zsidó fajúak és így könnyen lehetséges, hogy mi őket a legszigorúbb tilalom ellenére táboraink állományába felvesszük.
    Ezért mély tisztelettel kérem Grófnőt, hogy az újonnan érkezett zsidó fajú menekülteket, továbbá akik erre gyanúsak, azonnal a KEOKH-hoz utasítani szíveskedjék. De leghelyesebb volna a KEOKH-tól egy detektívet kérni, aki őket odakísérné. Én Siménfalvy Őméltóságával, a KEOKH vezetőjével megbeszéltem az ügyet. Ő a legkészségesebben küld Méltóságodhoz detektíveket. Nagyon kérem kedves Grófnőt, hogy ezeket az eseteket a legszigorúbban méltóztassék kezelni, mert eltekintve attól, hogy ellenkező esetben magyar hatósági rendelkezésekkel méltóztatnék összeütközésbe kerülni, a lengyel szociális akció is csorbát szenvedne. Ugyanis, ha a magyar hatóságok azt látnák, hogy a lengyel menekültek közé – a velük szemben tanúsított nobilis eljárásunk következtében – külföldi zsidók szivároghatnak be, magukkal a lengyelekkel szemben is kénytelenek volnának olyan megszorító intézkedéseket tenni, amelyek következtében a lengyel menekültek helyzete is romlana. De a közérdek is ellene szól, hogy ezen a téren engedékenyek legyünk. Ha elterjed a zsidók körében, hogy Magyarországon a külföldi zsidóságnak is menedékjogot biztosítunk, akkor egész Európa zsidósága ideözönlenék.
    Tapasztalatból tudom, hogy a Bizottság mekkora áldozatkészséggel és munkával végzi nemes feladatát, éppen ezért a Bizottság érdekében áll, hogy csak azon a területen fejtsen ki szociális működést, amelyen annak idején a Belügyminiszter Úr megengedte és hozzájárult.
    Egyúttal is kérem Grófnőt, hogy holnapi napon Siménfalvy Őméltóságát értesíteni méltóztassék arról, hogy kik jelentkeztek eddig Méltóságodnál a zsidó fajú egyének közül és Budapesten ezek hol találhatók.
    Antall s.k.,
    miniszteri osztálytanácsos.”
    id. Antall levele ugyanekkor a KEOKH vezetőjéhez:
    “73/res/1942./IX. szám.
    Méltóságos
    dr. Siménfalvy Sándor
    miniszteri tanácsos úrnak,
    a KEOKH vezetője
    Budapest
    Kedves barátom!
    Hivatkozással telefonbeszélgetésünkre, megküldöm gróf Károlyi Józsefné és Gróf Szapáry Erzsébethez intézett levelem másolatát. Ők elnöki, illetve alelnöki tisztet töltenek be a Magyar-Lengyel Menekültügyi Bizottságnál /: Fő u. 11. :/.
    A magánlevél formát az ügy bizalmas természetére tekintettel választottam. Egyébként telefonon figyelmeztettem őket, hogy milyen veszedelmes volna, ha ilyen ügyekbe beleavatkoznának.
    Szeretettel köszönt
    Antall József “

    Másodszor is betettem ide a mocskos nyilas levelét.Gabriel szavait is igazolandó.

  • Gyuri10-által beídézett Id. Antall József levele a Méltóságos Grófnőhöz szerintem inkább a magyar úri körökben általánosan elfogadott szalonzsidózás ékes példája lehet de semmiképpen sem cáfolja az a tényt, hogy a Jad Vasem posztumusz kitüntette a Világ Igaza címmel még a kilencvenes évek elején és a nevét emléktábla őrzi az intézet kertjében.

    Antall József miniszterelnök apja Id. Antall József magyar jogász, államtitkár, politikus Henryk Sławik lengyel diplomatával együttműködve 1939 és 1945 között több, mint 30 000 magyarországi lengyel menekült – köztük 5000 lengyel zsidó – életének a megmentésében működött közre, amiért a Világ Igaza kitüntetést kapta.
    https://hu.wikipedia.org/wiki/Antall_J%C3%B3zsef_(politikus,_1896%E2%80%931974)

  • YITZAK, 5/4, 1;24 du.

    Mint a mondas; ‘a tortenelmet mindeg a gyoztesek irjak’!!!

    S a gyoztesek csak hazudnak onmagukat dicsoiteni es gyarlosagaikat eltakarni/tagadni.

    S a vesztesk meg csak onmaguk vetkeit siratjak.

    Tehat mire jut aki a tortenelmbol probal tanulni ????

    Csak kovetkezmenyeket vond le, hogy mind azt megp-ne ismeteld!!!!

    Az a lecke Mrs. Lot esetebol!!!!
    Azt tanuld meg, hogy egynapon ismet csak por-lehessel, s nem so-oszlop!!!!

    A sobol nem lessz semmi, de a fold-pora egynapon ismet eloleny lessz!.

  • Bendeguz

    Ezek szerint nem ismered a Kárpátok szorosait; írod:

    “De FDR visszautasitotta, mert meglatasa tagadhatalanul valosag volt, hogy az egyettlen vonal ami vezetett a taborba, a nazik orak alatt minden problemak nelkul helyreallithato.

    S lehetseges hogy a tettet sulyosabb kegyetlensegekkel kovettek volna. ….”

    Nem hinném, hogy a Kárpátok szorosaiban, ahol mindössze két vasútvonal vezetett át, a Náciknak 1944-ben órák alatt sikerült volna helyreállítani a vasutat …

    Merthogy ma sem – a mai technológiával sem sikerülne egyik napról a másikra megtenni.

    Amikor még Lengyelország megszállása előtt Tisza Kálmán megtagadta Hitlernek a vasútvonal használatát a Wermacht-nak egy délről való betörés okán bele is törődtek a nácik.

    Hogy FDR honnan ismerte ilyen jól a Kárpátok bérceit, az bizony kurvára érdekes!

    Akaratlanul is megadtad a választ:

    SZTÁLINNAK EBBEN IS ENGEDETT!! –

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    ˙

    Gabor

    Kérdésekre válasz névmutató:
    ˙

    “Seress József” = Seress . R e z s ő – de kicsire nem nézünk
    ˙

    “… Kálmánka “= Rákay “Philipp”,aki díszmagyar buzgalmában

    K á l m á n b ó l . önként vált . P h i l i p p é . és aki

    FID-SS alattavalói buzgalmában Orbanini egyik Kossuth-téri

    nagygyűlésén,mint műsorvezető-kikiáltó állapította meg,hogy

    ott, akkor kétmillióan vannak jelen, ami a tér méreteit

    figyelembe véve; n é g y z e t m é t e r e n k é n t 35(!!!)

    , azaz . h a r m i n c ö t . fő ))) 😀 (((, ilyen Rákayhoz

    hasonló, többi eszeveszett jelenlétét feltételezné…

    Nagyon szívesen! 🙂

  • Gabriel
    2021máj
    30.9:31

    Nagybölcsen, foghegyről veted oda, hogy asszondod:
    “…Mi is megtanultuk, hogy nacionalista szocializmusnál csak egy rosszabb van, az internacionalizmus.”

    Na igen ebben a Te összmondanivalód lényege és koncentrátuma.
    Előszöris az a kitalálása pillanatában már fából vaskarika, a nemzeti szocializmus, amely Németországtól kezdve Japánon át Magyarországot is tönkre tette(ez szándékosan külön írva), mert egymásnak eleve ellentmondó fogalmak, márcsak attól is, hogy az egyedül harcoló nemzetek támasz, összefogás nélkül a veszteségei már előre megjósolhatók a szövetséges nemzetekkel szemben.

    Érdekes, hogy Számodra a nemzeti szocializmus, azaz a nácizmus ennyire sokat ér.

    A másik az internacionalizmus, amely nem csupán szubjektív akaraton múló kívánság, hanem szinte önmagától – a nemzetközi gazdasági rendszerek által – akaratlanul is egybefonódó s egyre szétválaszthatatlanabb textúra. Ezt szövőpinty ösztönös módjára pontosan a nemzetközi tőke teszi egyre mégszövevényesebbé s vele a “maga” számára egyre hatékonyabb,de mégis egységes tömbbé. Ennek, a Földgömböt behálózó közös globális világunk hátán ugyanannak az evolúciónak a révén válik mind nagyobbá és még szervezettebbé, tehát nemzetközivé a munkásosztály is. Az így szerveződő munkásszolidaritás és összefogás evolúció útján teszi majd mind szilárdabbá a globális munkásmozgalmat. 🙂

  • Gábriel,
    Te velem együtt hasonló nézeteket vallasz,mint Heltai Jenő,aki már 80 évvel ezelőt mondta,hogy:”kis nép vagyunk.egy csőcselkünk van”.Ezt vedd válasznak a beírásodra.

    “És ezt az Antal-féle nyilas-restaurációnak köszönhetjük.
    Ami megakadályozta rendszerváltást – és ugyanúgy visszahozta a kommunista csőcselék hatalmi ambícióit, mint ahogy a háború évei után.”

  • SzundiMandi,
    ennek személyesen fogok utánanézni a koronavírus után,mert egyenlőre a Jád Vásémnél nincs fogadás.Sok a körülötte levő kettős értemű zsidózás,a zsidó fajúak ellen.Nem ez az egyetlen ilyen eset. Dr.Kasztnernek is volt 1600 védő tanuja.Miért?Csak úgy!!!Minden nyilasnak meg volt a maga zsidaja.Érdekes,hogy Dr. Antall Józsefet nem állították bíróság elé,tehát a megmentettek is ismeretlenek maradtak.

  • Érdekes mondás ez a”szalonzsidózás”.Akik használták mocskos nyilasok és gyilkosságra uszítók voltak.Ma már az antiszemitizmus hasonmását anticionizmusnak nevezik és nem szalon uszításként használják.A zsidóirtás és pogromok lovagjai manapság nem rettegő emberi roncsokkal találkoznának.Csak úgy megemlítem!Szerény véleményemet 64 év gyakorlatából és merő jóindulatból közlöm.
    Ne fejtegessük tovább!

  • Gabriel:
    “Amikor még Lengyelország megszállása előtt Tisza Kálmán megtagadta Hitlernek a vasútvonal használatát a Wermacht-nak egy délről való betörés okán bele is törődtek a nácik.”

    Gabriel úr a 32 neve, ja bocsánat, nem a neve, hanem egyéb 32 szakmája mellett úgy látszik történelem tanár is. Ez utóbbiban láthatóan épp olyan kiemelkedő szakértelmet mutat, mit – gondolom – a többi 32 szakmájában. 🙂
    Tisza Kálmán 1830-1902
    Adolf Hitler 1889-1945

  • Gyuri10:
    “Másodszor is betettem ide a mocskos nyilas levelét.Gabriel szavait is igazolandó.”

    Gyuri tévedsz, id. Antall József nem volt nyilas. (Olyannyira nem, hogy a 1944.március 19-i német bevonuláskor egy időre a németek le is tartóztatták) majd lemondott állásáról, és 1944.október 15 után, tehát a nyilas kormányzat alatt egyetlen másodpercet sem szolgált.

    Id. Antall 1932-től a m.kir.Belügyminisztérium.IX. (szociális) osztályának vezetőjeként, majd 1939-től, a háboru kitörésétől 1944 március 19-ig, hivatali beosztása mellett menekültügyi kormánybiztosként is a hagyományos magyar “nemzetfenntartó” keresztény úri középosztálybéli közhivatalnok mintapéldája volt.
    Id. Antall az 1939.szept.1-1944 márc.19. közötti időszak többi magyar állami hivatalnokaihoz hasonlóan – sőt a többi közhivatalnokhoz képest is kiemelkedően – segítette a Magyarországra menekült lengyel katonákat és polgári személyeket – persze, utóbbiak közül inkább azokat, akik nem voltak zsidók, illetve sikeresen vallották magukat kereszténynek.

    Mindehhez javasolom, hogy – persze, csak ha kedved van – olvasd el ezt a két rövid újságcikket
    http://nol.hu/belfold/ember-az-embertelensegben-1473687
    https://magyarnarancs.hu/publicisztika/tamas-gaspar-miklos-emlekmu-kolozsvart-90530

    és ha kicsit jobban el akarsz mélyedni a dologban, akkor ezt a kicsit hosszabb tanuulmányt is:
    https://epa.oszk.hu/03300/03328/00010/pdf/EPA03328_szazadok_2014-4_0931-0957.pdf

  • Gabriel:
    “Amikor még Lengyelország megszállása előtt Tisza Kálmán megtagadta Hitlernek a vasútvonal használatát a Wermacht-nak egy délről való betörés okán bele is törődtek a nácik.”

    Gabriel úr a 32 neve, ja bocsánat, nem a neve, hanem egyéb 32 szakmája mellett úgy látszik történelem tanár is. Ez utóbbiban láthatóan épp olyan kiemelkedő szakértelmet mutat, mit – gondolom – a többi 32 szakmájában. 🙂
    Tisza Kálmán 1830-1902
    Adolf Hitler 1889-1945

  • Gábriel,
    Mi,akik a Teremtő akaratából megúsztuk a nyilas és a kommunista diktatúrát is,hálásak lehetünk,hogy nem szorultunk az Antallok segítségére.

  • Orsós Elemér

    Gabriel
    2021 május 4
    10:49 de.

    “És ezt az Antal-féle nyilas-restaurációnak köszönhetjük.
    Ami megakadályozta rendszerváltást – és ugyanúgy visszahozta a kommunista csőcselék hatalmi ambícióit, mint ahogy a háború évei után.”

    Úgy vélem abban tévedsz hogy, Antall akadályozta meg a rendszerváltást, azt szerintem valójában az eddig hatalomért eredménytelenül ácsingózó MSZMP másod-, harmadvonal akadályozta meg, abból a logikus számításból hogy, akkor ők sem kerülhettek volna az eddig első vonal által féltékenyen őrzött zsírosbödönnek még a közelébe sem, nemhogy -mint a szemléltető ábra mutatja- a birtokába és ez viszont felveti még azt a ravasz kérdést is hogy Antall, aki az átkosban lekáderezett, lojalitást feltételező bizalmi állást töltött be, érintettsége fojtán egy valódi rendszerváltás esetén paktum, de inkább puccs nélkül lehetett volna-e miniszterelnök?!

  • Orsós Elemér

    Orsós Elemér
    2021 május 5
    1:35 du.

    lehetett volna-e helyett helyesen: lehetett-e volna! Elnézést!

  • butella
    2021 május 5
    4:36 de.

    Remélem, nem vagy abbeli hitedben, hogy vevő lennék az elfuserált pol-gazd óráidra, most, amikor már minden hajam-szála hófehér – és több mint 10 ezer kilométer távolságban vagyok az ilyen buggyant semmirekellőktől mint te??!
    Sajnos kénytelen voltam ilyen témájú tanórákon hallgatóként részt-venni, és még szigorlatozni is!
    Nyugodj bele, jelesül jelesre, (minden ZH, minden vizsga) mert az idióta primitív szövegetek felmondásához sem inteligencia, sem egyéb képességek nem szükségeltettek – elég volt úgy tenni, mintha tökéletesen úgy gondolná az emberfia is!
    14 éves koromban azért voltam kénytelen hivatalosan kilépni a KISZ-böl, mert automatikusan beleléptettek, minden megkérdezés nélkül (vele járt a beiratkozással, vagy valami ilyesmi) – így kénytelenek voltunk taggyűlést összehívni a gimiben, egyenként kilépni és utana tagság hiányában feloszlatottnak nyilvánítani az alapszervezetet. Egy szegény örült maradt volna – egyedül nem lehetett “onálló kisz-csapat” szegényem kénytelen volt belépni a kerületi ifjúgárdába.
    Ennyit mozgalmi/politikai múltamról, ezzel mindent letudtam; – jóember, vagy jóasszony nagyon rossz helyen kutakodsz
    Menj be a fürdőszobádba és ott mondd fel magadnak a tükröd előtt a leckét – ne engem próbálj lefárasztani …

    Néha sóvárgok, hogy nem az ígéret-földjéig futottam a családommal, de valahogy nagyon közelinek találtam a helyet Európához, főleg Magyarországhoz…

    Jobb ez így, hogy legalább egy óceán elválaszt.

    Messze nyilasoktól, turulosuktól, marxista hitbizományosoktól és egyéb megveszekedett fanatikus betegektől
    Aki ma 2021-ben a “munkásosztály”(sicc!) nemzetközivé válásáról eszme-futtat és nem napóleonnak képzeli magát bent egy diliházban, az igazi kártékony beteg.
    Vagy megszöktél?
    És küzdjél csak azon, hogy melyikőtök “szocializmusa” ér többet, hitler és sztálin is eleinte csak ebben nem értettek egyet
    Abban viszont, hogy minden baj oka a zsidóság nagyon megbírták érteni egymást
    Sajnos ebben kérdésben Rooseveltre is számíthattak, mint ahogy mára egyre jobban kiviláglik ez is.
    A többet meg dugd a butelládba

  • Kővendég,
    tisztelem áltelános műveltségedet,tudásodat.Ennek ellenére az egyik ide betett cikkből csak annyit lehet megérteni,hogy a magyarok jottányit sem változtak,legalább is zsidógyűlöletben az
    Árpádházi királyok kihalása óta.A másik cikk,amelyik az Antallokat és társaikat van hivatva védeni,szerintem még jobban eláztatja őket.Az előbbiekben már megjegyeztem,hogy minden nyilas gazembernek voltak házi zsidai,akik bukás esetén majd mellettük tanúskodnak.Ilyen volt például Dr.Kasztner is aki Eichmann két gyilkoságsegédjét menttette fel a Nürnbergi bíróságon.Amikoris tulajdonképen “eladta lelkét a sátánnak.”(Smuél Tamir).Az Antall ügyet gyere,bízzuk a Yád Vásém felülvizsgáló bizottságára.A történelem szidolozása késletetheti a tények meghatározását,de eltüntetni még állami szinten is csak a restaurációról álmodó államok próbálkozhatnak vele.

  • Orsós Elemér
    2021 május 5
    1:35 du.

    Csak nem Antal Józsefről és társairól beszélsz?
    Hiszen ők voltak akik a az MSZMP harmadvonalához tartoztak …
    erre megpedzegeted a nyilvánvalót, hogy antall bizalmi állást töltött be …
    Most mi van?

  • gyuri

    a levél publikálva bizony került a Századok 148. évf. 4. sz. (2014.) folyóiratban

    Aminek tartalmából világosabb a napnál, hogy Antall Józsefnek esze ágában sem volt zsidókat menteni.
    Igen sikerült sokaknak a Teremtö segítségével megmenekülni, felhasználva a lehetőséget.

    Talán a grófnők még valóban is “szemet hunytak” Na de akkor miért nem tették nyíltan??
    Megtehették volna, számukra horthy miklós nem volt más, mint egy uborkafára felkapaszkodott senki.

    Világos a leírásból, hogy a lengyel-hadseregben nyilvánvalóan sok zsidó is katonaként szolgált.
    Antall József a legnagyobb feladatának érezte ezek kiszürését.

    https://epa.oszk.hu/03300/03328/00010/pdf/EPA03328_szazadok_2014-4_0931-0957.pdf

  • Kövendég
    kijavította a nyilvánvaló tévedésemet, ezért a napnál világosabb, hogy köszönettel tartozom neki.

    Bár ugyan nem tárgybeli dologban tévedtem, hanem névben.
    Elírás (számomra) de nyilvánvaló hogy a neves történész és szociológus professzorok számára főben-való vétek, egyenesen bűn.
    Hát így jártam.
    Ráadásnak pusztán merő gúnyból elnyertem a történész címet is.

    Amúgy az ügyben szereplő magyar gróf (és miniszterelnök) neve helyesen Teleki Pál, akiről amúgy az is köztudott, hogy sziveskedte agyonlőni magamagát – olyan politikai ügyből kifolyólag, amiben mint magyar-gróf, szavának és ezzel becsületének elvesztése ügyébe keveredett.
    Nem mellesleg nem szégyenlem bevallani, hogy nem erősségem a nevek megjegyzése, soha nem is volt.
    Dátumok, évszámok, utcanevek, és hasonlók
    Mintahogy nem sikerül megjegyeznem (nem is töröm magam rajta) bokorban levő utcaneveket, ahol minden utca neve valami virág, valami város neve, vagy írók/költök és hasonló nyalánkságok, nem fogom magam vele fárasztani.
    Mégis meg kellene tennem, ha nyilvános közszemlére teszem néhány soraimat? Igen, a jó-modor valóban ezt követelné.

    A fenti nevek alanyainak nyilván semmi közük egymáshoz, a “Geszti-örült” nyilván egy egész más személyisége és egészen más karaktere a magyar történelemnek.

    Mivel viszont annyi Teleki, Tisza magyar politikus köz-tevékenykedett – már a török-időktől, – az én bugyraimban pedig valahol nagyon egy helyre kerülnek. Így a Teleki, mint a Tisza család erdélyi/kelet-magyarországi (partium) eredetű. Egymással házasodtak (is) (mellékesen)

    Nem ebből élek, hogy ezeket a neveket, dátumokat beseggeljem. Jó hogy a társadalomnak van igénye és lehetősége, hogy fenntartson olyanokat, akik ezt megteszik.
    A társadalom ezért köszönettel tartozik …
    Bár fizet érte… (fizetést, ösztöndíjakat, fizet a “tanulmányokért” (sicc!)
    Így jogosan érezhetik az ilyenek hogy ők a joly-jokerek … nagyon is értékesek a társadalom számára, – innentől rászarhatnak magasról a bugrisok fejére.

    Hiszen az elit …. ja-ja
    A bugris osztályok érdekeiért nyilván “éjt-nappallá téve küzdenek” – persze csak dumában …..
    (sicc!) (helyettük??)

  • Jichak Perlmutter

    Bendegúz79
    máju4/9:13

    Húúú! De még mennyire!!!

    Hisz Te ugyanazt mondod amit én is… Engedd meg, hogy a fordítógéped szövegét kissé helyreállítva, azavaid megismételhessem:

    A történelem pontosan arra való, hogy levonjuk a következtetéseket azért, hogy az előforduló hibákat meg ne ismételjük és helyes úton folytassuk…

    🙂

    Lóttal kapcsolatban pedig már csak annyit, amit itt a 4/1:24-ben őszinténszólva rösteltem leírni, hogy miután ama szomorú helyszínről Ő és két [asszony] leánya tovább sietett, hamarosan a következő városban már le is telepedtek, s aztán még >gyermekeket is nemzettek< …

    Viszont ebből a fura végkifejletből mi lehet a tanulság ??

  • Jichak Perlmutter

    Utóirat: a 4:39-hez

    Az, hogy “a történelmet mindig a győztesek írják”, az legföljebb a vesztesek keserű kenyere, csak nem igaz.

    Tény, ami tény, hogy a történelem nem mindig büszkélkedhetett a tudomány címmel tekintve, hogy történelmi munkákat az ókortól kezdve is, csak uralkodók egyházi megrendelésére, e tényezők szája íze szerint “szerkesztgették” csicsázták ki és színezték a maguk privilegizált státuszából, amely a lakosság egyéb részeit márcsak azért sem illette meg, mert a nagytöbbség analfabéta volt, illetve e tehetetlen állapotában tartották és őrizték meg… (Ez is történelmi tény.)

    Csak az elmúlt néhány-száz évben alakult úgy a történelem, hogy a társtudományok robbanásszerű fejlődésével, azok részeredményei és egyeztetett szakágai révén lehetőség nyílt a históriát beállítani az egzakt diszciplinák sorába.

    Ma tehát a történelmi igazságot már nem pusztán följegyzett adatok, pláne nem hiten alapuló szubjektív és hamis-tanúságok, szándékosan elferdített* részletek, hanem természettudományos alapossággal feltárt helyszínek és az azokon föllelt régészeti, antropológiai, ipar és egyéb-történeti, muzeális leletek objektív >egybevetése< teszi tudományossá, s az ezek által lesznek igazzá.

    Mindehhez a teljeskörűséghez hozzájárul még a különböző országok nyilvánosan hozzáférhető így egybevethető gazdasági és közgazdasági adatainak kutatható elemei és nem utolsósorban a hadtörténeti levéltárai óriási dokumentum tárai. Függetlenül attól, hogy az győztes volt, vagy vesztes…
    ˙

    * Pl. a . k ö z é p k o r i . kolostorok szkriptóriumai egyházi, v.világi megrendelésre előszeretettel végezték:
    1. Iratok megsemmisítését illetve helyettesítő pótlását.
    2. Szövegbetoldásokat idegen, vagy régi iratokban…
    3. Fiktív iratok előállítását, azokat régiekként jegyezve.
    4. Kortárs dokumentumok, pátensek készítése saját részre is
    5. Országonként változó,történelmi geszták,kódexek gyártása.
    Legtöbb esetben leírt történés után jó ha egy-kétszáz évvel.

    Üdv: Jichak

  • Jichak Perlmutter

    SzundiMandi és Gyuri10
    6:14

    Úgy gondolom, hogy a vallási erkölcsöt is figyelembe véve az, aki halál elől menekülő, üldözött embereket állítólag “ment”, az nem tehet . k ü l ö n b s é g e t . zsidó és keresztény, és stb. között. Ezért a JAD VASEM DÍJ ŐT NEM illeti meg. Aki ezt neki ítélte az is súlyos etikai vétekről tett tanúbizonyságot. Nagy valószínűséggel az ifjabb Antall miniszterelnökségére való tekintettel tette, tették ezt az elvtelen, sőt felháborítóan etikátlan lépést.

    Márpedig idősb Antall Józsefnek nagy valószínűséggel, mint belügyi államtitkárnak(!), minimum tudnia kellett 1941-ben a hatáskörébe tartozó KEOKH(!!!) 18-20˙000 úgymond’ “tisztázatlan illetőségű” zsidóra kihegyezett úgynevezett “idegenrendészeti razzia”, valójában és gyakorlatilag
    . p o g r o m r ó l, melyről tudjuk*, hogy az, mint a Magyar Holokauszt I.felvonása Kamenyec Podolszkban (magyarul Kőrösmezőn) a mindannyiuk brutális lemészárlásával végződött.

    Meg kell mondjam, hogy 1944.utolsó napjaiban a velem várandós édesanyámat egy SS tiszt – vsz.az “Eichmann különítmény” egyik tagja – mentette ki a budapesti KISOK-Pálya vasúti rámpáján a marhavagonoknál sorakozó deportáltak közül, sőt még mentőt is hívatott hozzá(nk)… Ám én még e “nemes” cselekedete mellett sem tartanék egy SS tisztet** alkalmasnak a JAD VASEM, a VILÁG IGAZA díjra tudva azt, hogy a gyilkosok közt is pontosan az SS volt a világ legkegyetlenebb, szervezett gyilkológépezete…
    ˙

    *Könyv:Szirtes Zoltán Temetetlen halottaink 1941. Kőrösmező.

    ** Tudniillik a Wannsee-i SS (Endlösung-)konferencia határozatába foglalták, hogy a deportálásokat a lehető legnagyobb körültekintéssel, a legkisebb pánik elkerülésével kell lebonyolítani. Például egy, ott a flaszteren megszülő terhes asszony hatása könnyen válthat ki riadalmat a várakozó többi deportált körében…