Nemzeti gyász — A magát békésnek és igazságosnak tartó Kanada szembesül azzal, hogy genocídium elkövetője

2021 május 31 11:44 de.24 hozzászólás

Vízválasztó pillanatnak lehetünk tanúi Kanadában. Egy magát többnyire igazságosnak, békésnek és multikulturálisnak tartó nemzet szembesült azzal a valósággal, hogy genocídiumot követett el  — és nem kizárólag kulturális genocídiumot. A hír, hogy 215 gyermek föld maradványait fedezték fel a kamloops-i bentlakásos iskolában mélyen megrázta a közvéleményt, annak ellenére, hogy az őslakos közösségek vezetői már régóta beszéltek arról, hogy a bentlakásos iskolák tanulói közül sokan nem tértek haza családjaikhot, közösségeikhez és számos esetben, nyomuk veszett. A hivatalos és hiányos statisztikák szerint, 4.100 őslakos gyerek halt meg a bentlakásos iskolákban az 1870-es és az 1990-es évek között. Tehát minden 50 diákból egy nem élte túl az iskolát. De volt olyan iskola, ahol a halálok aránya sokkal magasabb. Például a református Egyesült Egyház (United Church) által adminisztrált albertai Red Deer Ipari Iskolában, az őslakos diákok 20 százaléka halt meg. Pontosabban: 350 diákból 70 diák nem került ki élve az iskolából. Kutatók szerint 50 gyermek mardványai lehetnek eltemetve egy, az iskolához közeli mezőben. Az Egyesült Egyház levéltára egy kísérteties fotót őriz a Red Deer iskoláról. Az őslakos tanulók egy tábla elé vannak állítva, amely felett egy transzparens olvasható: Jézusra nézünk.

A Kanadai Igazság és Megbékélés Bizottság szerint a valós áldozatok száma a 6 ezret is meghaladja. A bentlakásos iskolarendszer működése alatt a kanadai szövetségi Indiánügyi Minisztérium — amely a katolikus rendek és protestáns felekezetek által adminisztrált iskolákat felügyelte és finanszírozta — gyakran nem volt hajlandó hazaszállítani a szülőkhöz az iskolákban meghalt gyerekek holttesteit, mert a kormány azt túl költségesnek találta. Ezért számos iskola (nem csak a kamloopsi) nemhivatalos, sehol nem dokumentált és jeltelen temetőket alakított ki az iskolák területein.

Linda Many Guns az albertai Mount Royal Egyetem professzora és túlélők leszármazottja. Kutatásai azt mutatják, hogy sok esetben a szülőket soha nem is értesítették arról, hogy gyermekeik meghaltak.

„A népirtás kiterjedt volt. Szándékosan hajtottak végre, nem csak a bentlakásos iskolákon keresztül, hanem napi szinten a szövetségi indián ügynökök közreműködésével, akik felügyelték az összes rezervátumot”–mondta Linda Many Guns.

A Kanadai Igazság és Megbékélés Bizottság már 2009-en is kérte, hogy a szövetségi kormány nyújtson 1,5 millió dollárnyi támogatást annak érdekében, hogy végre feltérképezhessék az országszerte lévő névtelen sírokat és nemhivatalos temetőket, ahová a meghalt és elfelejtett gyerekeket eltemették. Kanada kormánya elutasította a kérést. „Életükben intézményesített elhanyagolásnak voltak kitéve, halálukban pedig megbecstelenítették emléküket” – jelezte a Bizottság.

Az iskolai temetők, a névtelen sírokba temetett elfelejtett gyerekek feltérképezése és emlékük helyreállítása Kanada erkölcsi kötelessége — egy olyan kötelesség, amelyet eddig elhanyagolt. A hétvégén országszerte számos helyen, őslakos közösségek gyűltek össze megemlékezni a meghalt gyerekekre. Ontario tartományi törvényhozási épülete előtt Torontóban például gyerekcipőket helyeztek a bejárat elé vasárnap délután.

(Fotó: Idle No More)

Justin Trudeau miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy valamennyi szövetségi kormányzati épületen és intézményen félárbocra kerülnek a zászlók. A baloldali ellenzéki Új Demokrata Párt pedig egy sűrgős és rendkívüli parlamenti vitát követel. Miközben a liberális kormányfő jelezte a megemlékezés fontosságát, a kognitív disszonanciára vagy egyszerűen az álszentségre utal az a valóság, hogy Kanada kormánya a mai napig harcol a bentlakásos iskolák túlélői ellen a bíróságokon, akik kárpótlást követelnek fizikai és szexuális bántalmazás miatt. Például 2013 és 2020 között 3,2 millió dollárt költött a kanadai kormány ügyvédekre azért, hogy ne kelljen kárpótlást fizetni az Ontario-i Szent Anna katolikus bentlakásos iskola túlélőinek, annak ellenére, hogy az iskola számos tanára ellen jogerős bírósági ítélet született.

24 hozzászólás

  • bármennyire riasztó és borzalmasan fájdalmas ez egy lépés lehet ahhoz, hogy az ájtatos álszentség és rasszizmus összefonódásainak véget lehessen vetni?

    a törvénykezés előtt fájdalmas tanácskozások és hosszadalmas viták állnak, de meg kell lépni, az NDP ebben hatalmas szerepet kaphat, de a konzervatívok önmagukba fordulva fel kell, hogy dolgozzák mindezt ami mai napig folyamatban van, mert az mégsem megy, hogy államilag dotált magán „vállalkozások” amelyeknek valós tulajdonosai incognito-ban maradnak és a profitjuk növelése miatt nemcsak az őslakosk életét és életterét rombolják porig hanem a természet helyrehozhatatlan károkat szenved tarsand bányászat, aranybányászat a nyíltszíni munkálatok fél europányi területet hagynak holdbéli tájként hátra nyugat Kanadában és az őslakosoknak mai napig nincs iható vizük de ez csak egy a sok bántalmazás közül amit ezek az ártatlan emberek elszenvednek naponta folyamatosan teljes életük során.

    válaszolni kell a: cui prodest kérdésre és tenni … nem mozgalmakra van szükség, hanem a törvénykezés hatékonyságára és a törvények mindenkire kötelezően érvényesítése a pénz urait is beleértve, mert mindennek a kapzsiság és a white supremacy az okai amely mai napig létezik, sőt!

    de majd mindenki akit letaglózott a beismerés majd rámszórja tüzes nyilait.

  • Szukits Rezső

    Bulgakov Mester és Margaríta c. regényében a pokolbálon Margaríta a bálkirálynő. Trónja elé járuló bűnösök kevélyen dicsekszenek bűneikkel, csak egy, a gyermekét megölő anya zokog. Margaríta -élve bálkirálynői hatalmával- Őt engedi szabadon.

  • Göllner András

    A történelem írással nem csupán Magyarországon hanem világszerte gond van. Az emberek úgy nyelik a meséket mint a kacsák a nokkedlit. Az amit a fehér európai bevándorlók, telepesek műveltek az eredeti népekkel észak és dél Amerikában a keresztény egyházak áldásával népírtás volt Ezt már régóta tudnunk kellene, csak hát eddig mások packázásával voltunk elfoglalva meg mi tagadás ez a fajta portyázás ugyan olyan jól jött nekünk itt mint Leheléknek annó a Kárpát medencében mind addíg amíg Ottóék jól seggbe nem rúgták a mieinket, hogy aztán kinn a hősők terén szobrozzanak szépen a lovaikan, galambszarral a fejükön, és velük, meg a szent korona legendáinkkal hülyítsük sajátjainkat.

  • Marhaság az egész úgy ahogy van!

    Ezek az ájtatoskodó, hipokrita szólamok legalább annyira hamisak, mint azoknak a viselkedése, akik „a szeretet egyházának” nevében elkövették a bűnöket.

    Nincsenek bűnös vagy bűntelen nemzetek.
    Aminthogy a már maga a nemzetieskedés is egy szemforgató hazugság!

    Vannak gazemberek a föld minden pontján, minden országban városban, függetlenül nyelvtől, színtől meg mit tudom én milyen alávaló osztályozásától az emberiségnek.

    Merthogy az osztályozás maga a bűn, a rasszizmus, a megkülönböztetésre való törekvés egyszerűen abból kifolyólag, hogy a megkülönböztetést (osztályokba sorolást) alkalmazó ennek okán valamilyen nyereségre szert tegyen.

    Mintahogy az a töpörkény, feketeszemü, feketehaju, hitlerbajszos ajrának (AIRA) titulálta a birka szavazóit, akik elkábulva az ilyen mértékü ajnározás okából képesek voltak, életüket áldozni a főkolomposért. Nyilván, hogy azért a fő igyekezetük a mások javainak elvétele volt, a mások alantassá nyilvánításával, először az oltáron másokat áldoztak fel, mielőtt rájuk került volna a sor.
    A valóság előbb utóbb kiderül – azért kellene mindig az időben a gazt kikapálni, mielőtt dudvává nőné ki magát.

    Minden népben, minden időben, – úgy ötezer évvel ezelőtt, mint most is – vagyis 120 nemzedékkel ezelőtt sem volt másképp.

    Indiánok között is vannak gazemberek, magyarok, németek, tótok, zsidók és a többi ….
    Az ájtatos manók sápítozásától mindig felállt a hátamon a szőr, ok??!

    De nem baj, lehet utalni engem az igazság kimondásáért, lehet hablatyolni üres szavakat arról, hogy az társaságbeli, akik fénylő stanicliba csomagolják a mérget, úgy adagolják be.

    Miért nem lehet egyszerüen ilyen esetben leszürni a tényt, hogy néhány lelketlen gazember elkövetett bünöket, akkor, aztán annyi.
    Miért?
    Kinek a politikai és POZÍCIÓBELI ÉRDEKE most éppen, hogy néhány gazember miatt nemzeti botrányt kavarjon?

    Nem a megbékélést, a szeretet keresse a mai generációk között – hanem álságos hazugság által ellenségeskedést szőjön?
    Hogyan? Ujra kezdjük a történelemírást? Vagyis akkor ma Kanadában vannak kanadaiak meg nem kanadaiak?
    Akkor most kik tartoznak egyik táborba, és kik a másikba?
    Ki lőhet először?

    Valakiknek súlyos érdekük van mögötte bizony.
    Csak meg kell keresni.
    Azt is kellett volna már régen keresni, hogy kiknek volt érdeke a az amúgy évek óta kísérletezgetés alatt álló coronavirusos szelencét kinyitni, és miért éppen Wuhánban?

    Ezzel kellene most foglalkozni kedves balfaszkáim, mert MOST ÉS ITT EBBEN TUDNÁNK TENNI VALAMIT, EBBEN TUDNÁNK BEFOLYÁSUNKAT VALAMENNYIRE MOZGÓSÍTANI a jövőre nézve!

    Hülyék, mert ma ez van jelenidőben – egyszerűen azért.
    Minden ami múlt időben, vagy jövő időben van, arra MA semmilyen befolyásunk nincs!

    Viszont a mai lépéseink (vagy nem lépéseink) határozzák meg a jövőt!

    Akkor, amikor ez a genocídiumnak felfújt krimi megtörtént, az akkori élők ugyanúgy kussoltak, vagy éppen a múltért szapulták egymást, mint most is éppen itt.

    vak marhák, vak világa!

  • Göllner András

    Azok az Ottóék semmivel sem voltak kisebb gazemberek mint azok a Lehelék.

    Abban az időben a bevett módi a zsoldoshadseregek fizetésére, élelmezésére a portyázás volt.
    Ottóék seregei ugyanúgy portyáztak – csak mivel ők ott már akkor pápai áldással kóricáltak (német-római birodalom) az övékék „szentecskének” lett nyilvánítva.
    Mivel Kolumbusz meg-fogantatására még várni kellett úgy félévezrednyi időt, egyelőre csak Eurázsia vidékein gyilkolásztak, égették fel a szomszédos területeket, vagy hányták kardélre az ellenszegőlöket.
    Ugyanúgy megtették ezt a XIX. században, mint a XX.-ban.
    Tessék a történelmet kevésbé szelektíven tanulmányozni, amennyiben nem fáj

    Ma is se nagyon vagyunk másnak tanúi.

    Hagyjuk a hipokrita álszenteskedéseket másokra …

  • Göllner András

    Gabriel. Látom nagyon beindultál. Csillapodj le. Sehol se állítottam, hogy Ottó egy szelídebb vadállat lett volna mint a Lehel. A Bajor hősök lovasszobrait ugyan úgy leszarják a galambok mint a mieinkét kinn a Hősök terén. Teljesen egyértelmű, hogy a történelem kezdete óta, mindenki a saját csapatának drukkol, saját hülyeségeit, gaztetteit isten-adta bölcseségként tálalja gyerekeinek. Mi ilyen állatok vagyunk. Ezér nem kell elárasztanod ezt a pincét a galambepéddel. A csatornarendszer már így is dugig…

  • Az emberileny a legekegyetlenebb ragadozo.

    Onzo, gyarlo, bekepzeelt es kegyetlen!!!!

    Egyetlen egy sem szent, sem angyal, csupan hypocrata !!!!

  • Göllner András

    Kössz, igazán jólestek szavaid, nem élcelődésből mondom, hanem igazból

    Így van, teljesen egyetértünk, és én végül is értettem, hogy miről szólt az eredeti megjegyzésed – de még ha nem is drukkolásról van szó – akkor is kötelesek vagyunk felhívni figyelmet, mielőtt pontosan csakis a drukkolásra figyelő, hajazó táborok az ilyen szavakat a megosztásra, felosztásra – mindenkit valamilyen oldalakba besorolási igyekezetükben – azt mondhatnák, hogy Nahát!
    A Nagy ember is elfogult, pártoskodó!

    Ez, az erre való törekvések, igyekezetek azok, amelyek leginkább eldugítanak bármilyen csatornát – nem elsősorban csakis a szennycsatornákat – hanem a kommunikáció, a megegyezés csatornáját legfőképp!
    Azokat a csatornákat, amelyek láttathatnák, hogy mindannyian ugyanabban a toldott-foldott lukadozó csónakban evezgetünk – mert egy bolygón élünk, egy a javaink forrása – mégpedig milyen hitetlen – pontosan mi magunk egymásnak, egymásból és egymás által ered minden javunk.
    Nincs más út.
    Régen sem leledzett annyi sziget, hogy minden Robinsonnak juthatott volna egy-egy…

    Na az epéröl:

    „Cornides-kódex
    Az galamb epe nélkül vagyon. Ezenképpen valakik akarják venni Szentlelket, kell őnekik lenniek haragnak, gyűlölségnek és irigységnek epéje nélkül. Ez harag, irigység, gyűlölség mondatnak epének az keserűségért. Mert ez bűnök oly igen keserűk, mint epe. Azért mondá Szent Péter Simon mágusnak, ki akarja vala venni Szentlelket: Látom, hogy te vagy epének keserűségében. Mert ő teljes vala irigységnek epéjével, mert igen irigyli vala az apostolokat, hogy ők Szentléleknek miatta ilyen nagy sok csodákat tesznek vala. Ezenképpen mi es, ha akarjuk venni Szentlelket, le kell vetnünk szívnek minden keserűségét. Kiről így mond Szent Pál apostol: Minden keserűség, harag és méltatlankodás, kiáltás és káromlás elvetessék titőletek minden gonoszsággal! Másodszor: valakik akarják venni Szentlelket, kell őnekik olyanoknak lenniek ő éneklésekben, mint az galambnak. Mert az galambnak nyögése vagyon az éneklés helyében. Ezenképpen kell nekünk es tennünk, mert a mi bűneinkért nyögnünk és sírnunk kell. Ezrül úgymond Isaiás próféta: Ordétsunk mindnyájan, miképpen medvék, és gondolkodván nyögjünk, miképpen az galambok! Meg kell gondolnunk, mely nagy boldogság legyen ez: lenni mindenkoron együtt Úristennel. Meg kell gondolni, mely nagy nyavalya legyen élni ez velágban. És mely nagy háborúság, veszedelem gyötörtetni pokolban mindenkoron. Ezből támad az siralm, ki érdemli Szentléleknek vigasztalását. Kiről úgy ír Szent Máté könyvének ötöd részében: Boldogok, kik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak.”” ….

  • Tüske Zsófia

    nem példa nélkül való a katolikus bentlakásos iskolákban történt szörnyű dolgok. Európában több helyen történt hasonló, a gyilkosságig fajuló kegyetlenkedés, olyan, az egyházban megbújó és Krisztus nevével takarózó szerzetesek közreműködésével, akik inkább a Sátán szolgáinak tűnnek, semmint Jézus követőinek. Az esetek többségében itt még rasszista szál sincs, bár az áldozatok mind olyanok voltak, akik érdekeiket képtelenek voltak gyötrőikkel szemben megvédeni.
    1) Jersey szigete, Haut de la Garenne árvaház, kínzókamra, megcsonkított gyermekek maradványai – 1986-ig létezett.
    2) az ír Magdolna-nővérek mosodáiban leányanyák végeztek kényszermunkát, összesen háromszázezer nő is lehetett a mosodák foglya, közülük legalább tízezer 1922 után. A megszületett gyermekeket árvaházba küldték, az 1992-ben kirobbant botrány során jeltelen tömegsírokat találtak találtak, egy árvaházban, a Tuamban lévő Bon Secours Anya- és Babaotthonban újszülöttek tucatjai haltak meg. 2014-ben legalább hétszázkilencvenhat csecsemő maradványait találták meg egy szennyvízülepítőben. Mindezt a Jó pásztorunk szeretete nevében.
    3)Ausztria sem marad ki a sorból, a kremsmünsteri bencés apátságban 1970-96-ig folyt a kegyetlenkedés egy pedofil és szadista szerzetes részvételével. A kilencvenes évekig a Kremsmünster bencés apátság több száz kolostori diák számára maga volt a pokol Az apátság diákjai közül negyvenen tettek panaszt az állandó verések, szexuális zaklatások és fegyverrel való fenyegetés miatt. Sajnos az elkövetők biztonságban tudhatják magukat, mert a tekintélyükkel szemben csak az gyermek áldozat szava áll, így rendszerint hitelt sem adnak a panasznak.

  • Nagyszerű hallani a Tüske Zsófia elemzéseihez hasonlatos józan racionális vélemény-nyilvánítást.
    Tárgyilagos és egyben lelkileg is helyrerázó.

    Mielőtt elharapózódnának Kanadában is szükségtelen, az országot fel- és szétdúló acsarkodások és vádaskodások, – amelyek mögött nyilvánvalóan kilátszanak a szőrös-patás lábak, amelyek nem mást takarnak mint egyes meghatározott politikai érdekköröket – szavazattal való nyerészkedéseket.

    Ezerszer szóvá tettük, hogy a szenzáció-éhes MÍDIA egy „kis fröccsért” bármire kapható.

    Amit sajnos tudunk és még szomorúbb hogy nincs benne szenzáció – ezek az egyházi intézmények az elmúlt századok során bizony nagyon sok mocskot is össze tudtak hozni, de ne becsüljük le részükről sem azt a nagy többséget, akik viszont tették a dolgukat, igyekeztek minden erejüket valóságosan is gyümölcsöző tettekre váltani.

    a skatulyázás, az dolgok összemosása mögött nagyon sokszor bizony valami súlyosabb és alávalóbb szándék felsejlik, mint maga az, amit megszellőztettek.
    Akkor rögtön ilyesmire kell gyanakodni, amikor a dolog túldimenzionálva, világszenzációvá harsogva tárul elénk.
    Na ilyenkor lehet rögtön gyanakodni.

  • ‘Az őslakos tanulók egy tábla elé vannak állítva, amely felett egy transzparens olvasható: Jézusra nézünk.’

    Buddhismus nem alkalmazkodik hitelvekhez, ideákhoz, inkább gyakorolja a tudatosság módszerét ami a megértéshez vezet.
    Nagy különbség van egy dolog „tudása” és „megértése” között.

    Itt egy példa: A keresztény hagyomány egyik gyönyörű gyöngyszeme megtalálható Jézus szavaiban, ahol a Biblia írja: ‘Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam’. (János 14:6).
    Sajnos lehetségesnek tűnik, hogy a kereszténység fele ezt úgy értelmezni, hogy bárki, aki nincs megkeresztelve és gyakorló keresztény, az ki lesz zárva az Istennel való közösségből. Közben úgy tűnik, többen bocsánatkérően beszélnek, mintha Jézust tévesen számoltak be, és az is fönt állhat, hogy Jézus nem pontossan ilyen formában hangoztatta ezt a merész állítást. Buddhismus pl. belátja, hogy Jézus kijelentése Krisztus-öntudattal vagyis az igazi Isten kegyelméből való, a bennünk élő lélek öntudatosságával való kapcsolatról volt szó. (our true, devine self). Jézus Krisztusnak minden joga meg volt mondani azt, amit állítólag mondott. És bár Buddhista terminológiák eltérnek, Buddhisták is azt mondják, hogy „nincs más út Istenhez”.

    Ha az emberiség nem lesz képes legyőzni azt a megosztottságot, amit a SZERVEZETT vallások támogatnak az emberiség ügyeiben – ez a megosztottság, ellentét, ez a nyugtalanító ellenséges viszály az emberiség pusztulásához fog vezetni.

    Mindnyájunk figyelmébe: Gyermekbántalmazás, Jézusba burkolva, továbbra is gyermekbántalmazás !

  • Az emberileny kegyetlen ragadozo!!!!

    Senki cime, rangja, vallasa nem nyujt kivetelet.
    A valllasok, egyhazak vadalmai, atkozasai azt nem valtoztatja!
    S az egyhazban a fiatal papok „notlenseg”-e ami igen sok problemak okzoja volt.

    II. Janos-Pal papa imadkzott buneikert.
    XVI. Benedict papa jovahagyta a torvenyes eljasrast es karterites,
    Fernec Papa meg az ex-communikalast is elrendelte ket napja.

    A valtozas lassan halad!!!
    De vajon miert nem a termeszet hatalmanak az elismerese?
    Az talan majd egy masik ezer-evet kovetel?!

  • Göllner András

    Mindenkinek ! (elnézését kérem Garbai Sándor, a magyar vasmunkások, a ’19-es munkás, katona és földműves tanácsok összes átvert és megalázott tagjának gyerekeitől e szó használatáért).

    Nem tudom meddig érdemes visszamenni a történelemben a felűl feszegetett kérdéskör tematikájában.de mondjuk ha csak a mezőgazdasági forradalom elejéig, cirka 10-15 ezer évre, onnantól már világos,hogy az emberiség 99 százaléka erőszakkal és ahhoz kapcsolódó cselekkel beetetett állat-ként éli közösségi sorsát (nyugodtan válogassunk az erőszak módszerei közt, a szolgaszellemépitő vallások, a nemzeti lelkesedést serkentő sport ágak közt). A keresztények istenének áldásával, a Jezsuiták, és a nagykalapos telepesek puskatusával, vírusaival, kutyaeledelt csinált a fehér ember a rézbőrű testvéreiből, és amikor kifogyott belőlük, láncba kötve hozta a szinesbőrű utánpótlást Afrikából. Történészei mind ezt a fehér ember, és a kereszténység jószolgálati tevékenységeként könyvel, évszázadok óta. Nehogy már azt gondoljuk, hogy ez másként ment mielőtt beállítottak a Pilgrimek Amerikában. A benszülöttek is évszázadokon keresztül „portyáztak” egymás birtokán, mint Lehelék annó. ők se csak favágásra használták azt a kis baltát amit oly nagy szeretettel az övükben hordtak. Az Inka fejesek se csak kicsirkéket áldoztak isteneiknek. Nagyon sok kislány még 14 éves kora betöltése előtt ott fenn, az Inkák papjainak kezei alatt vérzett el. A mi Mohikánjainknak is csak az volt a pechje, hogy a sinek rossz oldalán álltak amikor kifutott a vágányra a nagy isten-adta fehér húsdaráló. Most az ő leszármazottaik fogdossák a tökünket, és miért is ne? Mi ilyen állatok vagyunk. Ma nem a sinek mentén hanem a neten, a fészbukon, a Twitteren darálják le az uralkodók a „dolgozókat”. Erre kattant rá a Trump is, Orbán, Putyin, Xi és társaik. Ez az igazi globalizáció, ami ma már határok nélkül képes hülyét csinálni mindnyájunkból, oszt jó napot. A mi Gyurink idelenn azt hiszi, hogy a zsidó a kiválasztott nép. Az Ayatolla kis muzulmán unokája a kapualjban a csúzlijával másként gondolkozik. A fehérbőrű kékgalléros Trumprajongók és evangélisták Ameriéban, a Torockaiék lenn a viharsarokban, másból puskáznak. Én csak annyit tudok, hogy ezt a játszmát nem lehet a végtelenségig vinni úgy hogy ne gyújtsuk magunkra a házat és a hazát. Mindez ma már csak egy vesszőn múlik.

  • Canadaban csak latogatokent jartam, de teljes meggyozodesm hogy Canada bekes es tisztesseges tarsadalom.

    Persze az NEM garantalja, hogy minden eggyes ottaneleo egyen szent vagy angyal lenne.

    Hanem hasonloan mint vilagszerte az emberiseg gyarko, onzo es kegyetlensegekre kepes.

    De a ciik alanya alapajn a Canadai tarsadalom nem kovetett el genecide-ot!!!!

  • Gabriel
    2021 június 1
    9:06 du.

    mivel a másik blog, ahol te Ukrajna és annak lakosainak feneketlen boldogságát elemzed, vidám percek és évek jutnak ukrajnaiaknak ha egy stand up comedian
    az elnök, ott teljes és viharos vidámság, és legfőképpen a jólét (a kanadába érkező ukránok meséltek nekem erről) persze te ott is ott voltál a Don Bass -ban még hol nem? és láttad amint törik zúzzák a na mit is? és kik?

    he egy ország elnöke lopott pénzért óbégat (átengedi a gázt aminek egy részét ellopja és még ezen felül transit fee-t is akar kapni hadd fizessen az EU neki, hamár exportálták neki azt amijük most van? mert ugye nem nem a GAZPROM FIZET, HANEM AZ EURÓPAI FOGYASZTÓ …, mint minden más tarifát és vámot is a fogadó azaz a vevő fizet Gazpromnak nem érdeke, ijen módon megdrágítsa valaki aki aki a kisújját sem mozdítja csak óbégat hogy elveszik a lopott holmimat)

    namost Donbass -ék nem szeretik ezt és az ukrán állam erőszakját sem, meg a nulla jólétet amit Zelenszkij művész Úr tud nekik biztosítani (mása nincs csak lopott holmi, dolgozni? hol a munka?)

    majd június 16 án lesz erről már egy hete tuggyuk mi (SIC),

    a MSM szövege függetlenül a tényleges Genfi eseményektől

    (mongyuk ha én lennék az orosz elnök eltévednék a svájci alpokban és nem érnék oda inkább simogatnék egy két szimpatikus kőszáli kecskét, és utána hazarepülnék, hogy bocs de lejárt a kávészünet)

    te meg verekeggyél a protyapipi – vel karöltve…, akit – persze – szeméjesen ismersz mert ojan jól fizetett szabaccságharcos, és nem Ernesto Guevara (egy a sok Ché -ből tudod ha van „csé”- bed akkor már kikezel az orvos ez magyar orvosi látlelet), aki igazi argentin létére feltalálta a bankjegyet (is…zseniális és tréfás…, Fidel el is tanácsolta a Pampákra)

    szóval hogyan is van az a neonáciság ott ukrajna nyugati lankáin a magyar határhoz közel (is?)

    hogy én ki vagyok, azt ha belegebedsz sem tudod meg soha de azért ne add fel, hátha… hogy te miket hőzöngsz rólam tehetetlen méregzsákként az meg csiklandoz és harsány röhögésre meg tüsszögésre késztet…ami egészséges tisztulnak a légutaim… a poharamba sem látsz bele bár irigyled, sárgúlj bele

    szerencsétlen hisztérika

  • PITYI PALKO;

    De a Rohingakat a „tudatossag” es „megertes”-t gyakorlo Budhistak meszaroltak.

    Talan a vallasok valojaban nem garantalja senki magatartasanak a biztositasat?

  • Ma (Penteken)a miniszer-elnok kritizalta a Romai egyhazat.

    Az egyedulli adatokat talaltam az alanyon, hogy Canada nehany eve fizetet 1.6 billio Canadsai dollar karteriteset az Indian benszulotteknek a „bentlako iskolak” altali serelemekert. De eddig semmi adat nem talalhato, hogy valoban mi akcio is lenne muveletben, vagy legalabb a tervekben. Sem a Parlament, sem a PM adminisztracioja altal.
    Veltem volna, sajnos tevesen, hogy szukseges bizotsag, vagy allamszerv felhatalmazast kapott volna a kivozsgalast vegrehajtani.

    Kezdve a felelos hatosagokhoz, az egyhazhoz, stb. subpoen-ok altali hivatalos adataikert.

    A tomeg-sir exhumalasa, es mas sirok keresese, s az eletben levo tanuk idezesei is. Sajnos eddig csak a panaszok ismetlesei leteznek. De akkor vajon hogyan es mi alapon nyujtott az allam karteritest es kiknek????? Remelve ez az alany nem halna-el nemasagban?!

  • Bendeguz79
    2021 június 4
    2:58 du.

    grizi, fojtasd a nyomozást,

    semmi mást ne kérdezz: cui prodest?

    és akkor lesz ojan válaszod amit kies választott hazádban is megkaphacc bizonyos kérdésekre és ami szinkronban van a kanadai válasszal is! Cdn 1 600 000 000 as „bakfitty” a 100 + éve fojó profittermeléshez képest (Sir John A. Macdonald szobrát akarják ledönteni, de azt, hogy ő találta ki az egészet és ezért mi jár ma és kinek arról majd kapsz választ, ha felteszed a cui prodest kérdést)

  • Rodeio

    Szokásos débil kirohanásod nem érdemelne választ, de mivel az utolsó cikkek nagyon összefüggnek és vele a klf reakciók úgy általában a hozzászólók részéről, néhány idezúdított további uszításaidat nem lehet szó nélkül hagyni.

    Illetve, a Rodeo11, 2021 június 34:34 du.
    leirtjaid valós tartalmát egyszerűen napvilágra hozni.

    Írod, hogy „az ukránok, szarházi útonálló kapitalisták” merthogy jövedelmet szeretnének a gázcsövek miatt, amelyek rajtuk áthaladnak, szerinted meg orruk tőle fokhagymás.
    Na most ebből levonod a debil-mentál megfogalmazásodat, hogy az ukránok – ÚGY ÁLTALÁBAN FASISZTÁK – ha ugye az a belorusz haditudósító faszi az, akit Lukasenko megfogott (emez nyilván a Putyin rezsim utilitaristára volt ilyen bátor) – akkor mind akik az ukrán állam katonáiként harcoltak – azok mind fasiszták – akkor számodra nincs mentség.

    Más kérdés, hogy valójában a választott politikusok bármelyik oldalról mennyire gazemberek vagy nem. Merthogy őket kellett volna homokzsákba tölteni a barikádokon.
    És akik ezeknek a valós uszítói, akkor azokat hova tegyük?
    Tudom, a „butella” köcsögébe…. nehhh?

    Egy biztos, egyik sem nemhogy a Madre Tereza ministránsai közé számíthatóak, hanem inkább mindegyik egyszerűen hasonlatosok az útonállókhoz, fosztogatókhoz.

    Csakhogy Te MOST IS USZÍTASZ – HÁBORÚRA USZÍTASZ!
    Ja, hogy a Putyin-rezsim fegyvereit kívánnád értékesíteni!?
    Hát erről van szó, semmi másról.
    Ne az USA fegyvergyártóit gazdagítsák, hanem a Putyin strómanjait
    Az összes hozzászólásod mélyén mint indítékaid ez az egyszerű képlet húzódik.

    Ororország MA FEGYVERELADÁSBÓL ÉL!

    Tudod matek!
    Merthogy még olyan államokban is Peru, vagy Equador a korrupt elnököket börtönbe csukják. Korea, Japán vonatkozásáról ne beszéljünk.
    Finnországban lehet hogy megy a levesbe az amúgy népszerű hölgy, akiről kiderült az a „mindent túlszárnyaló galád korruptság” hogy hónapokon át közpénzből fizette a családja reggeli kávéját, mivel az csak neki személyében járt volna ki. A gyerekét fizetnie kellett volna a zsebéből
    Na most sem Finnországban, sem Koreában senki nem arra uszít, hogy a „HALÁL” a rohadt kapitalistákra!
    Te te egyfolytában azért görcsölsz itt is, meg ki tudja hol, hogy a korrupt vörös és fasiszta diktátorokat fényezd – már megbocsáss, erre CSAK PÉNZÉRT, VAGY EGYÉB KÜLÖNLEGES JUTTATÁSOKÉRT képes bárki.

    Hogy te pedig ki a nyavalyás frász vagy, még az is bolond aki kíváncsi rá.
    Ne próbáld feje tetejére állítani a valóságot – aki itt nyomoz valakik után az te magad vagy – azért kívánsz inkognitóban maradni bármi áron (nehh, titkos ügynök … dilikém – ha mégse akkor azért, mert te vagy a Napóleon, vagy nem?)

    Akinek nincs mitől tartania, az nem izgul a személyének titokban-tartásáért.

    Na de mint hiteles véleményt is csak az mondhat teljességgel, aki kiáll mögötte.
    Tudom neked és a társaidnak (harcostársak) ez felfoghatatlan merthogy kettős/hármas stb életet éltek … Merthogy rettegtek – hogy ha egyszer az általatok uszított tömegek valóban akcióra lépnek, esetleg az elsők közt lennétek ott a guilhoten alatt, mint ahogy ilyenkor szokásos.
    Pont.

    Ps.
    Próbáld meg valahogy kapiskálni Göllner András cikkét, kiállását, csak egy icipicikét – tudom neked mind ez „RIDICULO”
    Egy ember képes magát kiadni és kiállni ország világ nyíltan az mögött amit tesz és mond.
    Inkább ne gondoljunk bele „ILYEN SZÖRNYŰSÉGBE” nehhh, te kis ……
    Ennyi

  • Gabriel
    2021 június 5
    9:44 de.

    ojan szép lett ez is, mint te magad, mivel már a régivágású falusi hetivásárok már nincsenek divatban, nem tudom, hol vetted eme kaleidoszkópodat, de annyi bizonyos – olvasván – hogy szédültre forgattad… üdvizelem Dappertutto haverodat is… itt röhögés miatt abbahagyva

  • Gabriel
    2021 június 5
    9:44 de.

    Duci, vannak vadi új infóim az ügyben Protapityi kapcsán… nagyon vidám és szívderítő, ha megtudod mik is azok lekaparod a vakolatot

  • Rodeio

    Nagyon ócska és kínkeserves próbálkozások ezek a látszólag személyeskedő bejegyzések
    Ezek már az utolsó rugdalózások kategóriáját ütik meg

    Nincs neked egyéni véleményed semmiről, csak személyeskedni tudsz – ugyanígy a a nagyvilágból híreket ollózol össze
    Amit vegyítesz a kezeidhez kapott ukászokkal – micsoda nyomurúság …

    szegénykém – röhög – kínjában!

  • Ferenc Papa Vasarnapi Szent Pere teri misejeben kifelyezett sajanaltaait es imajat a Canadai lakossag, fokent az Indigeneous nepek vissautasitottak.

    Felelosegvalalasat remelnek es kovetelnek.

    Reszmerol, elsonek a teljes es alapos kivizsgalast varom mindenek elott!!!!!!

  • Bendeguz79
    2021 június 6
    9:34 du.

    Joe Bidén mikor kér bocsánatot a négerektől, indiánoktól, latínóktól és az összes többi törvénytelen bevándorlótól akiktől ellopta a létalapjukat és most mikor odamennek hogy add vissza a babaruhát akkó’ fekete seggűek és másodosztályú egységsugarúakká válnak hogy kapjanak minimum órabért amiért a saját állampó’gáraitok a kisujjukat sem mozdítják hiába „teremtenek” kiscsilliárd szart sem érő munkahelyeket, van ám demokrácia, csak úgy füstöl