Válaszlevél Magyarország miniszterelnökének

2021 június 28 2:58 du.162 hozzászólás

Tisztelt Miniszterelnök Honfitársam!

Azért írok Önnek, mert megkaptam a levelét, melynek végén azt írta, hogy az én véleményem most is fontos az Ön számára, ezért azt kéri, hogy töltsem ki és küldjem vissza a mellékelt kérdőívet. Közlöm Önnel, hogy kérésének csak részben tudok eleget tenni. A kérdőívet nem töltöm ki, és nem küldöm vissza, viszont kérésének eleget téve, megosztom Önnel a véleményemet.

Azzal kezdeném, hogy Ön és társai velem nem egyeztettek arról, sem 2010-ben, sem soha máskor, hogy lenyúlják a magán-nyugdíjpénztárakban tartott megtakarításainkat. Hogy szétosztják a földeket, a trafikokat, a kaszinókat a csókosaiknak, bedöntik a forintot.

Nem volt szó arról, hogy a Nemzet Gázszerelője, aki elmondása szerint okosabb, mint Zuckerberg, Magyarország egyik leggazdagabb emberévé válik. Nem volt szó a Nemzet Vejének (Ön bizonyára tudja, hogy kire gondolok), példátlan mértékű vagyonosodásáról. Nem egyeztettünk soha a Magyar Tudományos Akadémia szétveréséről, a CEU elüldözéséről, a színházi világ átstrukturálásáról, sem pedig a legújabb agymenésről, a magyar popzene társadalmasításáról. (Utóbbi, ha volna szabad bátorkodnom, mit jelent?)

Ha valóban érdekli a véleményem, elmondom, azt is, hogy nem értek egyet azzal, hogy lebontották a jogállamot, megszállták ügyészséget, a bíróságot, az alkotmánybíróságot, és évi mintegy 100 milliárd forintért hazugsággyárrá alakították a közmédiát. Olcsó államot ígértek, ám ehelyett minden eddigi kormánynál többet költenek miniszterekre, államtitkárokra, helyettes államtitkárokra, miniszteri biztosokra, megbízottakra, kancellárokra.

Velünk, magyarokkal, senki sem állapodott meg arról, hogy pénzt vesznek el az oktatástól, az egészségügytől, a kultúrától. Hogy számolatlanul építik a stadionokat, milliárdokat tolnak a futballakadémiáknak nevezett pénznyeldékbe.

Nem állapodtunk meg arról, hogy szabadságharcot vívnak a nevünkben. Összevesznek mindenkivel, akivel eddig jóban voltunk, s helyettük régi-új barátokat keresnek a mesés keleten. Mintha nem volna e derék despoták nélkül is épp elég bajunk.

Nem állapodtunk meg abban sem, hogy egy múltba néző, árvalányhajas, koszlott, leharcolt országot hagynak a gyermekeinkre. Akik persze nem kérnek ebből, és ezért, aki csak tehette közülük, már a messzi távolból figyeli az Önök kormányzásnak csúfolt ámokfutását. Nem volt szó arról, hogy visszaviszik Magyarországot a középkorba, és egy bezárkózó, minden idegenben ellenséget látó, önmagától is undorodó országot építenek.

Mikor állapodtunk meg arról tisztelt Miniszterelnök Honfitársam, hogy Önök átírják a múltat, és hogy Horthyból hőst, de legalábbis, az Ön szavaival, kiváló államférfit kreálnak?

Ki és mikor bízta meg Önöket azzal, hogy csókosaik betegre keressék magukat? Emlékszik még tisztelt Miniszterelnök Honfitársam, hogy mit mondott 2010-ben, néhány héttel a választások előtt egy Abonyban tartott lakossági fórumon pártjuk akkori alelnöke, a ma már csak kerületi polgármester, Pokorni Zoltán? „Mindenkinek meg kell értenie, hogy ha kormányra kerülünk, nincs több lopás.

Annak, aki először belenyúl a kasszába le lesz vágva a keze”. Hogy áll most ez a projekt, tisztelt Miniszterelnök Honfitársam, tudna erről valamit mondani? Mutassák a kezeiket!
És most, bocs: mi lenne az a néhány kérdés, amelyekről konzultálni szeretne velem?

162 hozzászólás

  • Ki lett hagyva a sok őserdei templomépítés (magyar adófizetők pénzéből persze ) meg a 100 000 EU által jóváhagyott oltás a Zöldfoki szigeteknek, meg cseh barátainknak , stb.
    Míg itthon kínai oltóanyagot állítanak elő, kitudja miért .

  • György Molnár

    “……mit mondott 2010-ben, néhány héttel a választások előtt egy Abonyban tartott lakossági fórumon pártjuk akkori alelnöke, a ma már csak kerületi polgármester, Pokorni Zoltán? „Mindenkinek meg kell értenie, hogy ha kormányra kerülünk, nincs több lopás.”

    Akinek a nagyapja, Pokorni József nyilas tömeggyilkos volt, az apja Pákozdi János néven pedig Kádár III/III-as besúgója?, feljelentője?……….Ilyenekkel élünk együtt a Vereckei hágó óta……És félek, örökké……

  • Ezt az írást nem szívesen minősítem. Annyit írnék, hogy amit Endre írt itt a szomszéd topikban az orbáni országépítésről, az rendkívül jól sikerült, színvonalban is, és a kommentekben is (többnyire). A két cikket egy lapon se lehet említeni.

    Közkeletű tévedést szeretnék eloszlatni. Magyarországon az ötvenes években tanult tovább egyetemen sok munkás-paraszt származású fiatal. Ez a tendencia megállt a hatvanas években. Onnantól az akkori értelmiség, mai nevén középosztály gyerekei nagyobb számban tanultak tovább. Lsd. Fidesz első generációs vezérkara, Orbán vagy Kövér, pártfunkcik és tanárok meg hasonló posztokon dolgozók csemetéi, egyik se kétkezi munkás. Ez még önmagában nem minősítés, viszont közelebb kerülünk ezáltal a tényekhez.
    Az is jellemző volt, hogy rengetegen az ötvenes években fejezték be a nyolc általánost, esti iskolán. Ugyanis a háború előtt hat elemi volt a legtöbb fiatal számára elérhető, főleg a paraszti származásúaknak.
    Volt, aki a nyolc általános bepótlása/elvégzése után esti iskolán továbbment érettségizni, esetleg még főiskolára is, nyilván nem a többség.
    Na lényeg, szerintem a Kádár-korban a nagy többség a középfokú végzettséget szerezte meg, akár szakmával, akár szakma nélkül egy sima érettségit. De nem volt ritka az iskolaelhagyás sem.

    Föld S úr cikke általánosságban szól a nagy semmiről, ezért igazán kár volt azt a sok iskolát elvégezni. Elvette olyantól a helyet, aki talán jobban odavaló lett volna.

  • Ennél undorítóbban már csak a kültelki szeszkazán írhatna. Bizony ez alacsonyabb a Ludas Matyi színvonalánál.Nem fog menni a “sok lúd disznót győz”.Akkor sem,ha”össze fog magyar a magyarral” Neonácik a posztkommunistákkal.

  • Örkény egyperces novella a továbbtanulásról, az ötvenes évek hangulatával. Egy szoba, vályogfal, zsúpfedél címmel.

    http://mek.niif.hu/06300/06345/06345.htm#26

    A fenti cikkből hiányzik bármiféle konkrétum, ami elhelyezné az Orbán-rezsimet térben és időben. Nem tudjuk meg, hogy mihez képest változott az ország, és milyen irányban?

    Én mindenekelőtt kiemelném azt az oligarcha-réteget, akik a rendszerváltáskor indultak, és több rezsimet is végigegzisztáltak. Ők a fidesz támogatói első perctől, pedig előtte kötődtek jobb és baloldalhoz egyaránt.
    Van ugyanakkor egy széles alsó-középosztály az országban, aki talán fogyasztásában átlagos vagy egy kicsivel jobb, de ez csak a dolog pénzügyi oldala. Amúgy nagyon messze állnak ők a nyugati színvonaltól, annak negatív és pozitív jellemzőit is értve ezalatt.

    Egyébként Föld S úr cikke egész jó lenne, csak a címzést kéne átírni. Ha a rendszerváltókról szólna a cikk, akkor telitalálat. Őket se kérte föl senki, semmire, csak a maguk kis esze után mentek, mikor az országot a szocializmusból valami másba vezették.
    Akkor is az volt a jelszó, hogy mindig minden rossz, amit a másik csinál. Erről a betegségről kéne leszokni a magyar értelmiségnek. Illetve tisztelet a kivételnek, aki eddig se így gondolkodott!

  • Az a gáz, hogy a gerinctelen férgeknek, csúszómászóknak mindig újranő a végtagjuk!
    Hiába vagdaljuk, szeleteljük!

    Küldjünk már egy macsetét Pokornyinak, hogy tarthassa a szavát!

    Máskülönben eddig én azt hittem, hogy csak engem felejtettek el előre tájékoztatni a lopásaikról, panamázásaikról, de e szerint már ketten vagyunk!
    De még a véleményemet sem kérdezték meg erről!
    Na, nekem most lett elegem az egészből! Én hazamegyek és elpanaszolom mindenkinek úgy, hogy még a Brüsszel is meghallja!!

  • Adalbert George Latis

    valojàban ki a fenének képzeled magad, hogy eyeztetni kellene veled mind tudalékos saros kis komunista-pista alakkal ! ,szedmàr ôssze magad és vonuljàl ki a sorbol !!!

  • Egy gyerekkori olvasmányomat ajánlanám, a tengerentúli olvasóknak is. Írója az ötvenes években élt és alkotott, valóban paraszti sorból származott. Ahhoz a generációhoz tartozott, akiknek a kommunizmus még nem az igazságtalanságokat jelentette, semmit nem tudtak az átnevelő táborokról, vagy ha tudták volna, nem tudnak vele mit kezdeni.

    https://litera.hu/irodalom/elso-kozles/a-het-prozaja-komjathy-istvan-mondak-konyve.html

    Javasolnám, ha itt bárki bármelyik politikai rezsim kritikájába kezd, előtte helyezze azt valamiféle kontextusba. Főleg, ha mint t.szerző, nem túl szerényen azt sejteti, hogy valamiféle elképzelt tömeg véleményének ad hangot. Pedig lehet, hogy tényleg csak a saját vízióját adja elő egyes szám első személyben, mikor pl. “koszlott, árvalányhajas országról” ír.

  • Ma, a posztkommunista országok, a Dicső Proletár Diktatúrájuk utáni, a csőcselék és a csőcselékből kinőtt vezetők uralma alatt állnak. Köszönet a “balsorsunknak“, nekünk ez az EU áruló, seggdugasz O1G jutott, ki mint volt kommunista titkár, nem más, mint egy húgyszagú, falusi tahó. Köztudat, hogy ez a felcsúti disznófejű O1G, lelejmolja a liberális nyugatot, ellop mindent és cselesen össze-vissza hazudozva a magyar társadalomnak szánt pénzt a csókosaival zsebre vágja! Ez a mi nagy a problémánk!

  • Adalbert George Latis

    Ezt a nyiltságot vártam el a fasiszta sallangtól!

    Én speciel örülök, hogy ma is nyilvánvalóan láthatóak azok, akik az adott helyzetben a Dunába lőnének másokat, a koncentrációs táborok önkéntes őrei, kápói lennének, smasszerként az alagsorban véresre biztatnák a politikai foglyokat célszerszámokkal….
    Mennyivel jobb, mintha csak kényszeredetten mosolyogna ránk, miközben sunyin lapulna vérengzésre készen!
    A gyilkosaink köztünk élnek, csak még nem érkezett el számukra a történelmi pillanat!
    Pogromok még nincsenek, de így érzékelhető, hogy az igény óriási rá! Csak türelmesen ki kell várjuk!

    Adalbert George Latis-félék szerint nincs rá szükség, hogy velünk is egyeztessen a rezsim, csak a fasisztákkal!
    Aki nem a magafajta, az vonuljon Radnóti nyomán és legfeljebb ráugatnak, hogy: “Ki a sorból!” – amikor az árokba lövik!
    Legfeljebb majd odaböfögik: “Der springt noch auf” és lendül a bakancs megint, vagy a következő mindent megvàltó lövés!

    Igen barátaink! Erre várakozunk birka módon!

    Hol vagy ma Radnóti, hogy sötétben lángoló szavaid világot mutassanak?!

  • hazai lámpa és Önök többiek akik erős kritikával vannak: de mit is kritizálnak? Egy szót sem írtak a lopásról, egy szót sem az egyetemekről, az egészségügyről a sajtóról, stb amit a szerző felemlít, mint olyant amiről nem volt konzultálás. DE! több vélemény is lehangzik a szerzőről, mintegy megkísérelve a iteltelenítését/karaktergyilkolását. Kérem Önöket, hogy írják meg a véleményüket a nemzet gázszerelőjének, vejének mérhetetlen gazdagodásáról a CEU elüldözéséről, három Orbán kormány után az egészségügy állapotáról, vagy akár az igazságszolgáltatás hűbérbe adásáról, de szívesen hallanám az Urak véleményét a Horthy korszak átideologizálásáról, az egyetemek alapítványba adásáról, az MTA szétveréséről stb. is. A cikk írója ugyanis ezekről a dolgokról írt, de Önök egy szót sem vitatkoztak ezekkel a tényekkel, mintha nem is lennének. Lehet, hogy Önök is a Mediaworks troll hadseregében szolgálnak?

  • Nagyon jó cikk, de én is hiányolok néhány tételt a felsorolásból. Arról se volt szó, hogy egy salátatörvényben pedofilnak minősítsék azokat a magyarokat, akik a saját nemükhöz vonzódnak. Meg arról se, hogy a kínai kommunista párttal egészen elképesztő, sötét üzleteket kössenek lélegeztetőgépekről, vasútvonalról, giga-egyetemről. Hogy kivezessék az országot az EU-ból. Hogy újjáépítsék a pártállamot.
    “hazai lámpa”, “gyuri10” meg “Adalbert George Latis” a nemzeti pártállam hívei. Biztosan jól éreznék magukat Észak-Koreában, ahol (látszólag) nincs ellenzék, de még ellenvélemény sem.

  • franciamagyar

    @hazai lámpa

    Köszönöm a két linket, ezek számomra valódi felfedezések.

    De nem értek egyet Föld S. Péter írásának szigorú kritizálásával.

    Mert én ennek minden szavát jóváhagyom.

  • hazai lámpa:
    “Egy gyerekkori olvasmányomat ajánlanám, a tengerentúli olvasóknak is. […] https://litera.hu/irodalom/elso-kozles/a-het-prozaja-komjathy-istvan-mondak-konyve.html

    Köszönöm, el fogom olvasni. (A litera.hu szerintem se rossz
    szájt.)

  • Orsós Elemér

    Kedves Szerző, nem kéne hivalkodva feddhetetlen kívülállóként hivatkoznia, nem kéne elfelednie hogy honnan indult, kiknek a kezéből evett, kiknek az ösztöndíjakkal szponzorált elitképző iskoláit járta ki és most azoknak a gyerekeit átkozza akikkel együtt nőt fel, egy padban tanult, egy cucialista szemenáriumban továbbképződött! Ha lett volna rendszerváltás, lehet hogy Kigyelmességed is most kuncsoroghatna rehabilitációért a számonkérést elsumákoló összes eddig átöltözéssel hatalomba kerülttel együtt! 😀 Lehetne egy kicsit hátrább az agarakkal, tisztább multtal?!

  • Adalbert stb., stb. És Te ki a fenének képzeled magad, hogy megmondhatod, kinek kell “kiállni a sorból”? És milyen sorból, hová kéne bárkinek is kiállni?
    Amúgy nem vagyok irigy típus: a fene se sóvárog számlálhatatlan vagyon után. Bár most jó lenne egy fél kiló meggyet megenni – dehát nem telik. Pedig nem minimális a jövedelmem, ketten a párommal 83 évet dolgoztunk az én mostani járandóságomért. Dehát, ahogy nézem, az idén nem telik majd az 1400 forintos őszibarackra, 3500 forintos sárgabarackra sem. Mert a mezőgazdaságot is tönkretette ez a kapari bunkó, alázatosan hajlongó sleppje lelkes asszisztenciájával. Markolóval se tudna annyit lopni, amennyi kárt okoz egyetlen mondattal a lelkekben, amennyi lehetőséget elvesz a hazától a maga korlátolt mániái miatt.

  • gyuri10
    2021 június 28
    5:31 du.

    A “kültelki” jelző OK.
    De múltkoriban mintha azt írtad volna hogy nem iszol alkoholt.
    Akkor most mégis? Akkor hazudtál, vagy most ?

  • Wauuu.

    A kedves szerzo bizonyara remeli, hogy HA Orban olvassa ezt, talan halalra rohogi magat rajta?!

    De kerdesem lenne a kedves szerzohoz, vagy inkabb emelekztenem, hogy hol volt es mivel toltotte idejet a valasztas napjan??????

    A szavazo-fulkeben kell am a donteseit tenni !!!!!!!

  • Úgy tűnik fáj az igazság a sok fasisztoidnak, fasisztának és nácinak.

    Mert megintcsak nagyon rikácsolnak itten.
    Élükön a kültelki ’56-os “hőssel” akinek eddig még itt nem volt 1 igaz szava sem.
    Hazzayról, a tudálékos Horthy-propagátorról már ne is beszéljünk.

    De jönnek. Mindig jönnek az ismeretlenség homályából,
    “rendet tenni” a sok -szerintük- hülye libernyák között.

    Hja az elhivatottság. Beleugatni mások dolgaiba, elvenni mások pénzét házát megélhetését. Cseréba a nagy büdös turulzáptojásszagú avítt kleptokráciáért. Evvan kérem.

  • Érdekes és tanulságos olvasni a válaszlevélre reagáló kommenteket. Érdeklődéssel várom a többit is, amik megjelenítésre várakoznak.

  • tengeren túlról, távcsővel szemlélve (napi kapcsolataim vannak élőben onnan!)

    a korrupció rendszerfüggetlen és bárhol megtalálható, talán Észak Kóreában nem (SIC) mindenhol adnak neki valami szép nevet amivel a nemzeti jogrendszer részévé válik, és a különféle demokráciák nagyon ügyesen léteznek ebben a fertőben (más néven mocsár aminek a lecsapolása sem jó, mert az a békákra ártalmas?) mindenhol a lakosság döntő többsége amej a javakat elő
    állítja ki van rekesztve a javakból és különféle mértékben meg van nekik engedve hogy ordibáljanak az utcán erről majd menjenek haza és haggyák magukat kifosztani különben a jog erejével kirúgják a munkahejükről és még SARS -abb lesz nekik azaz kialakul a pofa be mert forradalomról (ojan istneigazából) szó sem lehet, mert akkor jön a hatalom eszköze és lecsap… a börtönök meg dugig vannak és ha nagyon fellazul a dolog akkor fegyverrel a kezükben egymásra lövöldöznek mert nem tudják kit is kellene lelőni… talán eccer?)

    ezen kívül a vallási és rasszista alapokon műxik a: divide et impera és arról sokat lehet szájtépni, mint ez a cikk is teszi megoldásai nincsenek

    nekem vannak de nem írom ide fantázia kérdése hogy az egységsugarú álompó’gár kiszaszerolja

    üdvözletem innen a kies -ből majd lesz valahogy úgy még sohasem volt hogy ne lett volna valahogy!

    sokaktól szeretném megkérdezni Sándor György szavaival:

    Neked, mint kívülállónak mi a véleményed az intelligenciáról?

  • Jó cikk, mégha visszafogott is…
    Szívesen leülnék egy beszélgetésre a kritikusaival, ha nem hozzák a Kalasnyikovjukat magukkal:)

  • Utód,
    te az idióta szeszkazánnak vagy az utódja,hogy belémkötsz és ilyen sületlenségeket írsz Rólam?Vedd figyelembe,hogyén nem a pártállamba vezetnélek vissza titeket,mert azt nem érdemlitek meg.
    Az Etelközben egy rezervátumot kellett volna kapnotok 1945-ben. Ezt már többször is megírtam.Azt nem írtam hozzá,de most személyre szólóan neked írom,hogy”idősebbek abba hagyhatják a gyakorlatot”.Nem tudod,hogy én négy emelet magasról sz..ok a pártjaitokra és államotokra külön-külön és együttvéve.Addig is kellemes hátrafelé nyilazást és korai magömlést kívánok árvalányhajlandban minden barátodnak és elsősorban neked. Legközelebbi ba..ogatás helyett döngess be néhány féldecit! Amig a perge kalapból kettőt látsz magadon a tükörből.Szeretettel üdvizellek:Gyuri10.

  • Kedves Péter!

    Kifelejtetted a kérdések közül, mennyi alkotmányos költsége volt/van a kínai, orosz vakcináknak, a feleslegesen beszerzett lélegeztetőgépeknek, amiket most elkótyavetyélnek a pánszláv ideológia oltárán.

  • Geyza! (2021 június 29 8:48 de.)

    Csodálkozol? “Az ember veszedelmes fenevad. Normális időkben káros ösztönei meghúzódnak a háttérben, a civilizált világra jellemző konvenciók, szokások, törvények féken tartják őket. Ám jöjjön csak olyan rendszer, amely nemcsak felszabadítja ezeket a szörnyű ösztönöket, hanem még erényszámba is veszi őket; akkor fölmerül a múlt vadállatának képe, széttépi a civilizáció vékonyka álarcát, és régen feledésbe merült idők halálos üvöltését hallatja újra.” – (Jack Delarue: A Gestapo története, Kossuth Könyvkiadó, 1965, 415. oldal; folytatása a 416. oldalon.)

    Szerintem most ez van. Leírhattam volna átfogalmazva, saját szavaimként előadva ugyanezt, csak nem volt és nincs is hozzá pofám. Olvasd hozzá ehhez még József Attilától: A Dunánál II. három versszakát! (No, ezt csupán azért jegyzem meg, mert megkaptam már, hogy más mögé bújok; de ez már nem ide tartozik.)

  • Te geyza, csak aze mer te aszondod hogy “igazsag” meg nem biztos hogy a nyilvanvalo hazugsagok igazsagok lesznek.

    Senki sem hiszi hogy egy munkasor vensegere liberalissa vedlene at. Akiket ajnaroztok meg se nem liberalisok, se nem kommunistak, se nem … (barmi) … ok mind elvtelen tolvajok, nehanyuknak meg emberek elete is szarad a lelken. Es te kedveled oket, ami sokat elmond rolad.

    De nekem az teccik a legjobban, amikor a komcsi predikalja: “Beleugatni mások dolgaiba, elvenni mások pénzét házát megélhetését.”
    Tehat meg mindig azzal vadoljatok az ellenfeleiteket, amit ti muveltetek, muveltek es probaltok muvelni a jovoben.

    Geyza, hidd el nekem az oreg baratodnak; kar neked itt erolkodnod, buta vagy, atlatunk rajtad.
    Inkabb irj egy konyvet az emlekeidbol, ha vannak neked olyanok.

  • talalom
    2021 június 29
    8:23 de.

    Nekem volt egy meggyfám itt a házam előtt, de pár éve kettétörte a vihar. Sajnos nem gondoztam és túl magasra nőtt, ki kellett a maradékot vágatni.
    Évente kb 100-150 kiló meggyet lehetett leszedni róla, átlagos létráról, úgy hogy a tetejét el sem értem.
    De általában csak pár kilót ettem le róla.
    Vagyis a java mindig rajta maradt.
    Akkoriban könnyű szívvel vágattam ki, csak kb 300 Forint volt a meggy kilója.
    Mostmár NAGYON bánom hogy nem próbáltam valahogyan megmenteni azt ami megmaradt a fából…

  • Geyza:
    “Úgy tűnik fáj az igazság a sok fasisztoidnak, fasisztának és nácinak. Mert megintcsak nagyon rikácsolnak itten.”

    Kétségtelen, de mit vársz egy fasiszta kormány nyaloncaitól?
    Ma belepillantottam a Magyar Nemzet címmel, tehát az egykori napilap nevén kinyomtatott nyomdatermékbe, pontosabban nem is abba, hanem csak a nyomdatermékből az MSN által átvett néhány irományba. (A jövőben lehetség szerint az MSN-t is elfelejtem, bár ha ne vigyázok, a Win10 automatikusan feldobja. (Szerencsére legtöbbször linuxot használok.) Hogy politikailag mélypont, hagyján, de ugyaz eszmeileg és stilárisan is. Úgy hogy becsüljük meg a nekünk kiosztott Boda Mária úrnőt, mert ő a Magyar Nemzethez képest intellektuális és stiláris zseni.

    Hazai Lámpa kommentjeinek megítélésében azonban nem teljesen értek veled egyet; nekem úgy tűnik, hogy ő úgy
    tartalmilag, mint stilusában észrevehető javulást mutat. (Jó, persze volt és még van is honnét javulnia, de akkor is.)

  • Gyuri10

    Emlékszel?

    Egyszer megírtad, hogy te a Frangepán utcában, ill. ott, azon a környéken nevelkedtél…
    Áruld már el nekünk, azokban az években milyen nevű gyár is működött a Frangepán és Váci út sarkán és milyen épület állt “azzal átellenben éppen”?
    Meg még azt is, hogy hány kocsma és talponálló üzemelt a Dagály-utcában mely házakban? Hogy is nevezte ezeket a köznyelv? Legalább egyet belőle…
    Oszt még egy, a …………(?) Gépgyár mellett melyik utca sarkán üzemelt a …………(?) mozi is üzemelt?

    Üdv’ F

  • Achille 1:30

    Kihagyva, a családi címer jelmondata, az “útban utazunk”:

    Nemzet Gázszerelője lénygében maga Orbán Viki azaz a tulaj.

    ——–“——– megtisztította az utat*Várady A.juhásztól.

    Szegény felcsúti néni siratja akácosát Orbánveje Tiborcztól.

    Kastélyok, majorságok sora áldja Ők és az EU segélyek nevét.

    Falusi-szökőutak 😀 & orbántérköves körforgalmak áldják EUt

    Az Orbán Bányák Murva Üzemei**áldják falusi szökőkutakat,stb

    .

    * Etyek-Felcsút közti országút: az igaz Várady A. golgotája.

    ** Dolomit Kőbányászati K F T. Orbán Győző papa igazgatóval.
    [Victor{latin}=győző]

  • ˙

    H a z a i . L á m p a . z s á k j á b ó l . e l ő b ú j t .

    az . O r b á n – s z ö g .

    Hová lett az az objektív halandzsa, amivel itt mindig az Ő

    úgymond’ elfogulatlanságát igyekszik ránk tukmálni?

    Míg Föld S. Péter cikke 🙂 tele van konkrétumokkal,addig

    Hazai összevissza hadovál ilyenekről, meg olyanokról,

    miközben és tulképp’ személyeskedik és másokat sérteget.

    Orbán-szögből szemlél világot és vizet prédikál.

  • FORTINBRASZ

    Kihagytad az Orbán alapította Felcsúti MÁV 😀 Kisvasúthoz szállított zúzott dolomitkő – nómen est ómen – többtíz-ezer tonnáját.

    Annyira nyilvánvalóan panama ízű dolgok ezek, hogy csak a hülye és az elvakult nem látja az ebben is rejlő korrupciós opciót…

  • György Molnár
    2021 június 28
    3:55 du.

    Nem az a fontos, és így érdektelen is, hogy ki volt Pokorni nagyapja, ki volt vagy mi volt az apja stb hanem az, hogy kicsoda Pokorni Zoltán. Ő egy önálló személy aki nem tartozik felelősséggel egyik felmenője tetteiért sem – ezt már sokan és sokszor leírtuk, azt gondoltam ezen már túl vagyunk.
    De – Pokorni Zoltán a fiú és unoka felelőssége abban viszont bőven megáll, hogy miután 2010-ben mondta amit mondott, a mai napig annak a pártnak a színeiben indul és politizál, egy idő óta városvezetőként ( főv. 12. ker.) amely párt fittyet hányva az akkori fogadalmakra a fenti, Föld S. Péter által részletezett lopásokat, és egyéb minősített gazemberségeket véghez vitte és viszi a mai napig!
    Nem tudok róla, hogy kilépésével, nyilvános elhatárolódásával hangot adott volna egyet nem értésének, vagy bármikor, bármivel kapcsolatos elégedetlenségének. Az semmi alól nem menti fel, hogy ő polgármester – annak a pártnak a jelölésével és támogatásával az, amelynek változatlanul tagja, és amelyről itt szó van – úgy tűnik nem háborog az igazságérzete, nem kéri számon a párt vezetésen a fogadalmukat, tehát egy velük.
    Amikor kitudódtak nagyapja dolgai, nyilvános sajtótájékoztatón, könnyeit nyeldesve kért bocsánatot (“nem tudott róla”) és leköszönt, azaz visszavonult a politikától – majd viszonylag rövid időn belül visszatért, mert valamiből csak meg kellett élni. Aztán jött az apja ügye, mely ugyanúgy “meglepte” de már jóval óvatosabb, nem ítélkezik a tolvajokról és a hazugokról, és nem tesz elhamarkodott ígéreteket sem, tisztában van vele, hogy nem tudná betartani : el van tehát mit a befőtt!
    Az igazán szomorú az, hogy személyében ő még az “erkölcsösebb és humánusabb” Fidesz oldalt képviseli a többi, születetten tahó enyveskezű 133 bátor ember mellett, sajnos még akkor is ha nem egy jellemóriás !

  • Shtusi Vadas
    2021 június 29
    3:01 du.

    ne de kéhlekk alásschan Herr Strafverfolgungisch,

    a geyza szent ember, nem szabad kritizálni és neki mindig igaza van az a #1 törvény, zumbeischpiel! nahát irgumburgum!

    Aláírás: Herr Gessler, nyilakat puzdrában tartjuk!

  • FORTIMBRAS,
    1944 ig nevelkedtem azon a környéken.7 éves koromig a Frangepán utca 4 3.em 30-as lakás volt a mienk.Utána csillagos házba a Dagály u.9/d-ben 2 vagy 3 hónapig.Onnan a gettóba kerültem a Klauzál tér 9-be.Nos…Arra a bizonyos gépgyárra emlékszem,de a neve már nem ugrik be.Vele szemben a sarok épületben gyógyszertár egy két kapuval túl a tejcsarnok.A váci út másik oldalán a Winter fűszeres és néhány épülettel tovább a Hazám mozi.A Dagály utcában a Schtrutzl péknél finom pacsnit lehetett kapni.Későbbi alkalommal szívesen elbeszélgetek Veled,de most vár a nagyunokám és kissé időzavarba kerültem.Amit itt leírtam csak nagyon nagy vonalakban 7éves korom emlékeinek egy része.
    Üdvözlettel:Gyuri10.

  • Shtusi Vadas
    2021 június 29
    3:01 du.

    Blabla…Folytasd..

  • FORTIMBRAS
    2021 június 30
    4:39 de.

    Mindig mondom:
    Ez a Gyuri10 egy kültelki csirkefogó, bár nem tudtam konkrétan hogy arrafelé nevelte őt fel az utca.

    Én csak az ócska stílusából (ahogy másokkal szokott itt beszélni) következtettem erre, ezek szerint nem is rosszul.

  • T Blablás úrr:

    Nagy ívben teszek arra hogy neked mi az igazság és hogy egy büdös nácinak tetszik lenni. Kérem, folytassa a mocskolódást az ismeretlenség homályából ahol te leleddzik maga : )))) : )) : )

  • Kővendég
    2021 június 29
    3:57 du.

    Én is Linuxot használok, de még így is eláraszt néha az undorító kormány-szemét. Nem győzőm a fake oldalaikat lekattintgatni.

  • Miklós bá’
    2021 június 29
    2:57 du.

    Hát igen.
    Nézd csak meg pont a te bejegyzésed alá került senkiházi fröcsögését.

  • Fortinbras:
    kb 6 percembe került és felástam Gyuri10 általad idézett Frangepán utcai nevelkedésével kapcsolatos írását, íme :

    *************************************************
    gyuri10
    2015 február 9
    4:51 du.

    Dubois,
    Anyámmal(39)Nagyanyámmal(60)Gyurika(7évesen ez én voltam)
    és egy idős házaspárral laktunk(?)5-en a Klauzál tér 9 mosókonyhájában.Ez nem jelentette azt,hogy akár 1 csepp víz is lett volna a 3x3méteres 1 és fél méter magas “helységben”.Amikor a FELSZABADULÁS első hetében vissza targoncáztuk a hármunk egyszemélyes fapriccsét a Dagály utca 9/d beli csillagos házba,természetesen ott már csak a kopaszra kirabolt falakat találtuk.Eredeti, Frangepán utca 4 beni 1 szobás lakásunkba pedig már bent lakott egy Horváth Zoltán nevű”bomba károsult”.A lakásból
    “mindent elvittek az oroszok”.(a zószert).Miről beszélünk
    és kikkel?A Dohány utcai Zsinagóga kertje előtt ma 71 év
    után sem tudok elmenni,mert látom a többszörösen,emelet magasságban,hasábba rakott halottainkat és orromban érzem az utcára a hullákból kifolyt nedvek borzalmas szagát.Ezt majd magyarázza el aki akarja az itt levelező
    horthy és nyilas szimpatizáns tetveknek.Én eltudnám magyarázni,ha le tudnám győzni undoromat ezek iránt az evolúciós genetikai hulladékok iránt.
    ***********************************************

    Ebben csak az a szörnyű hogy folyamatos önellentmondásban van.
    Nem térek ki minddre, csak kettőre:

    1
    Udorodik a nyila-szampatizánsoktól, de azért nagy hangon elüldözte innen a jüszándékú és becsületes zsidó kommenteseket.
    Engemet nem sikerült , de legyen ez az ő baja hehehe

    2
    Azt írja a Felszabaduláskor 7 éves volt.
    Ellenben a Felszab előtt meg 4 éves volt, amikor is végignézte hogy Ausztriában a transzportban, amiben az apjával együtt hurcolták őket a haláltáborba, hogyan veri agyon az apját egy magyar csendőr. Eltellt kb 1 év, addigra úgy módosult a história, hogy egy volksbundista SS katona követte el a tettet.
    Holott jól tudjuk hogy az SS-be nem vettek fel túlkoros katonaidőn túl lévő berángatott nyugdíjasokat. A volksbundisták nem nagyon vertek már agyon senkit, valszeg hamarább összeestek volna a gyaloglásban mint a heftlingek.

  • gyuri10
    2021 június 29
    12:05 du.

    Most ne akard te féleszű, hogy ide kitegyem miképpen dörgöldzől a jelenlegi Állampárthoz és annak fejéhez.

    Azthiszed ide olyan ostobák járnak mint te ?
    Aki azt sem tudja milyen nap van ma ?

    Neeem kisapám.

    Ide éleseszű emberek járnak, akik pontosan emlékeznek a fröcsögéseidre és arra miképpen bújsz bele évek óta az idejáró nyilas-szimpatizánsok seggébe.

    Miközben az elkötelezett demokratákat mocskolod úton útfélen, főleg ha az illető zsidó származású.Kimartál már innen nem egyet.

    Hazug disznó vagy, csak kárára vagy hazádnak amelyik befogadott tégedet, az után hogy ’56-ban ki tudja miféle aljasságokat követtél el és miféle lincselésekben vettél tevőlegesen részt. Nem véletlenül kellett neked innen el steigolnod a jó francba.
    Pfffúúújjj..undorító vagy öregem.

  • Rodeo11
    2021 június 30
    7:34 de.

    Olyan vagy mint a gyöngytyúk:
    Az is rája bukik minden takonyra.

  • Kővendég
    2021 június 29
    3:57 du.

    Hazzay kérdés:

    Hazai egy meglehetősen csavaros gondolkodású Horthy-fan.

    A módszere azonban nem ismeretlen:

    “Mondj sűrűn apró igazságokat, állítsad ezekkel magad mellé a publikumot, aztán sződd bele a sűrű szövegelésedbe azt amit az agyukba akarsz ültetni.”

    Ezért van hogy BÁRMIT mond a Horthysta némber, azt én kézből elutasítom.
    Ő az igazságokat hazudozásra használja fel.

    Hisz tudod:
    Ha meglátunk egy fínom bonbont a vödör takonyban, nem fogjuk belőle kihalászni és letisztogatni, hogy hát kár lenne érte mert milyen egy fínom bonbon..

  • Achille
    2021 június 29
    1:30 de.

    “hazai lámpa és Önök többiek akik erős kritikával vannak: de mit is kritizálnak? Egy szót sem írtak a lopásról, egy szót sem az egyetemekről, az egészségügyről a sajtóról, stb amit a szerző felemlít, mint olyant amiről nem volt konzultálás. DE! több vélemény is lehangzik a szerzőről, mintegy megkísérelve a iteltelenítését/karaktergyilkolását. Kérem Önöket, hogy írják meg a véleményüket a …..” stb stb

    ——————–
    Hát hisz épp ez a lényege valamennyi, magát független gondolkodóként aposztrofáló kritikus megnyilvánulásának. A szerző által lekörmölt egyetlen pontot sem vitatják, nem emlékeznek másként és másra, de észszerű érvek megvitatása helyett átcsapnak személyeskedésbe. Már nem az írás, nem annak egyes pontjai a lényeg, hanem hogy “a kedves cikkíró….” így vagy úgy, ezt hiszi, vagy azt hiszi magáról, de amúgy nagyon téved …stb!

    Tulajdonképpen miért is ír valaki kommentet egy olyan cikkre, amelyben foglaltakra érdemben nem kíván reagálni, még érintőlegesen sem, viszont jól lehúzza azt a sárga földig, pedig csak utána kéne gondolni néhány percig, miről is ír a “kedves szerző?” Ez még a tetejében nem is egy bonyolult cikk, nem kell rébuszokon törni senkinek a fejét, ez itt kb egy leltározásnak /felsorolásnak felel meg – ha valami extra lényeges kimaradt, az rögtön feltűnik ( fel is tűnt többeknek) de az összeállítással lehet egyetérteni vagy nem, de mindkettőnek, kivált az utóbbinak oka van, amit meglehet /ne fogalmazni egy átlagos értelmi képességgel!

  • Besancon
    2021 június 30
    11:39 de.

    Ne bosszankodjon széphölgy:
    Ezek csak büdös kis trollok.
    Eszük mint egy marék molylepke,
    ellenben kofalármát nagy szakértelemmel generálnak.

  • Geyza
    2021 június 30
    11:23 de.
    pláne ha egyet is értesz, pont rólad van szó abban (is) azért nehezen tudom magam gyöngytyúknak …elképzelni… de ha te akarsz lenni amit az felcsíp, hát legyen

  • DonGolo
    2021 június 30
    6:37 de.

    FORTINBRASZ

    Kihagytad az Orbán alapította Felcsúti MÁV 😀 Kisvasúthoz szállított zúzott dolomitkő – nómen est ómen – többtíz-ezer tonnáját.

    Annyira nyilvánvalóan panama ízű dolgok ezek, hogy csak a hülye és az elvakult nem látja az ebben is rejlő korrupciós opciót…

    —————————————–
    Ez a két “érdekcsoport” elég is Orbánnak, és köszönte szépen meg is van a győzelme, kb ők azok akikre számít, de ezt nagyjából eddig is tudtuk. Ám most mintha történne valami – az ügyészség hat év letöltendőt kért Boldog István fideszes képviselőre a mai napon megkezdett tárgyalásán, ahol többek között bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés okán folyik az eljárás. Az ügyet Hadházy Á. robbantotta ki, és bár Boldog I. mindent tagad, három az ügyhöz köthető munkatársa már beismerő vallomást tett – egyikük épp az érintett települések egyikének Kengyelnek a polgármestere, aki vádalku keretében elmondta, hogyan osztották fel már előre Boldog körzetében az EU-s pénzeket – ezekről tényekről ma valamennyi híradó és napi lap beszámol, ki-ki a saját szája íze szerint és csak töröm a fejem, hogy ezt a Polt P. vezette ügyészség miként is engedte át, mikor tisztán látszik a maffia szerű működés? Ennél sokkal ordítóbb ügyeket simán leállíttatott, bár valószínű az ügyészi felderítés “hiányos” hisz számomra alig hihető, hogy az ügyek számát és horderejét tekintve ez a bűnszerveződés ellentételezésként mindössze 20 millió ft. -ot kért.
    Az is érdekes viszont, hogy a két eljárás alá vont személy (Simonka, Boldog) miként szavazhatott a parlamentben(?) és ha ennyire pánikszerű a 2/3 megtartása, akkor vajon meddig fog tartani az eljárás, miként és mikor kerül majd pont az ügy végére a jogerős ítélettel, hisz nyilvánvaló az érdek az időhúzásra!
    Persze, várjuk ki a végét !

  • Egy idióta,roszmájúan,örökösen hazudozó,münchauzennel nem vitatkozok.Inkább bevallok mindent amit mond,mert ha esetleg alkalma lenne még azt is kiverné belőlem,hogy én törtem be a Vaskaput.Ezt a vallomást még nyilasból avanzsált verőlegény korában alá is íratta velem.Itt le is fogja hozni közjegyzöje által hitelesített aláírásommal:Vitéz Botond.
    Ha ez a delírium tremenses Maros utcai és Andrássy út 60-ból ide ragadt verő és vallató nem kap elég faszeszt munkálkodásáért idepofátlankodik, hogy megkaphassa a soronként járó fizetséget az Ensz és egyéb Izrael és zsidóellenes civilszervezetek, anticionista egyletek (sajnos nagyon sok ilyen van) pénzalapjából.Ezért aztán egyetlen szavát sem szeretném megcáfolni,mert Nálunk az bűnnek számít,ha valaminek(ez esetben nem valakinek) a párnószeját rontjuk.Legyen koccantani valóra az aluljáró mester bácsival.!לחיים,de nem több,mint amennyi a tiszavirágnak van.

  • Besancon:
    Ezek, ha akarnának sem tudnának reagálni az írásokra.
    A büdös trollok nem olvassák el a cikkeket, azért nem fizetnek nekik, amúgy meg nem érdekli őket.

    A cikkírók NEVÉRE mennek rá !
    Megkapják az utasítást hogy kikre kell rászállni.
    És megpróbálják őket le karakter-gyilkolni.

    Gyuri10 , Rodeo, Ferenct , csakhogy párat felsoroljak.
    A hazudós Slapajt már nem is említem.
    Van itt ilyenből egy rakás. Ide járnak pénzt keresni.

  • gyuri10
    2021 június 30
    2:44 du.

    Nana Gyurka : ))
    Nagyon kevered : )))
    Jó multkorjában azt irtad itt
    hogy a Gyorskocsi utcai rendőrségi fogdában
    vertek tégedet és RÁMISMERTÉL AZ ITTENI ÍRÁSAIM ALAPJÁN hehehe
    Később Maros utcai Rendőrkapitányság lett a helyszín,
    aholis nem vertelek tégedet hanemcsak psichológiailag gyötörtelek (SIC)
    Ha akarod ide idézem fennt vázolt írományaidat.

    Erre most kiderül hogy Andrássy ut 60 !!

    És mindezt a hatvanas évek közepén, mikor még alsótagozatos kisiskolás voltam. Még szerencse hogy van itt nekem 1-2 személyes ismerősöm akik csak röhögnek az idiótikus böszmeségeiden : ))))

    Nade drága Gyurkám.
    Ez még mind semmi!
    TE azt állítod egy 2016-os írásodban hogy 60 éve elhagytad Mo.-t. Akkor hogy a fenében vihettek be tégedet a Gyorskocsi, a Maros vagy az Andrássy úti intézményekbe vallatni?

    Szaal öreg, ez az egész valahogy nem gömbölű.

  • Besancon
    2021 június 30
    2:02 du.

    Ezt úgy nevezik hogy dobnak egy kis koncot a veszett kutyáknak is, hátha lecsillapodnak.
    Vagyis a gonosz,
    vérben szemű forgó (vagy fordítva hehe) ellenzéknek.

  • Rodeo11
    2021 június 30
    12:49 du.

    Már várom mikor borulsz össze a hazudozós Gurltizzel.
    Egy ideje már amúgyis nyalizik nálad.

    Engedj szabad folyást a természetnek.

    Hisz,hogy Gyurka hozzád írt szavait idézzem, :
    “különösebb ellentét nincs közöttetek”

    (Leszámítva persze azt hogy te egy mélységesen zsidógyűlölő szélsőbalos propagandista vagy.)

    De az ilyesmi Gyurkát sohasem zavarta.

    A Jobbik nevű pseudo-nyilaspárt által ide delegált ágensnek, bizonyos Charlie-nak is nyalt már ő ezerrel.

    Bodáról már ne is beszéljünk, aki kijelentette pár évvel ezelőtt hogy idézem:
    “Izraelnek nincs joga ott lenni ahol van”

    Gyurkánk pedig itt udvarolt ennek a szörnyeteg banyának.

    Hiába no.Összenő ami összetartozik.
    Engedj szabad folyást a természetnek.

  • 1400 Ft ( majdnem 5 dollar)egykilo barack es 3,500 Ft egy kilo apricot (majdnem 12 dollar).

    Ma reggel vettem a “Win Dixi”-ben $ 1.29/font (kb. 700 Ft/kg.) “Save A Lot”-ban meg $ 0.99 (600 Ft/kg).

    Talan demokracia es kapitalizmus amire szuksegeuk lenne.

  • Dade megye Surfside varosban a leomlott epulet elott bukkant fel egy hazi-keszitmenyu csonak, amin 11 Cubai menekult volt.

    A US Cost Guard elelmiszer esz viz nyjtasa utan azonnal visszavittek oket Cubaba.

    Az elmult 8 honapban tobb mint 500 Cubai menekultet vittek vissza, de meg is jonnek eletuket reszkirozva, most meg a Hurrican eleotti vizeken at is.

    Vajon hany erkezett barmi nem kapitalista, nem kizsakmanyolo orszagokba????

  • Geyza
    2021 június 30
    4:25 du.

    mivel a fixa ídeáid egy sohasem volt világméretű “Jótét Lélek” – ről és annak deriváltjairól elpusztíthatatlannak tűnnek;

    veled nem érdemes szót váltani (vitaképtelen is vagy);

    (“az” a Jótét Lélek más karakterisztikákkal bír amit nekem itt és most szüxégtelen leírnom), tehát,

    “csak” annyit jegyzek meg, hogy rendíthetetlen maradok elveimben (miszerint ember egyenlő emberrel és nincsenek senkinek sem jogai a másik ember felett, és a legkevésbé fegyverrel a kezében nem!);
    és

    kár fárasztanod azt a kevéske neuronodat az engem piszkálással!

    én nem akarom nevén nevezni a “mószereidet” (SIC), amikkel azt hiszed “célodat” eléred…

    valaki meghalt ma távol tőled is meg tőlem is egy dicstelen embervérben áztatott élet után ágyban párnák között ami nem jutott azoknak akiket rávett elvtelen hazug rablómeséjével, hogy az ő (hozzád hasonlító) fixa ídeáit kövessék…

    én nem tartozom ezek közé és ahogy látom téged pontosan ez birizgál… hát? e’vvan.

  • Geyza
    2021 június 29
    3:08 du.

    talalom
    2021 június 29
    8:23 de.

    Nekem volt egy meggyfám itt a házam előtt, de pár éve kettétörte a vihar.

    Mostmár NAGYON bánom hogy nem próbáltam valahogyan megmenteni azt ami megmaradt a fából…

    —————————-

    Bizony, kár azért a meggyfáért, mert a világ legjobb gyümölcse a meggy – legalábbis nekem! Egyszer kifogom próbálni, vajon mennyi meggy után érezném azt, hogy most egyelőre elég volt, de gyanítom ez sem mostanában lesz a 2.5 ezer forintos meggyet alapul véve! Sosem gondoltam, hogy egyszer azért fogunk ha kell ha nem epret enni, mert az az olcsóbb: A Skála piacon ( nekem már csak ez marad a Fehérvári úti csarnok) 1.300 – 1.500 ft körül van az eper (szamóca) a cseresznye 1.800-2.000, a meggy 2.500 a kajszi barack meg 3. ezer felett, és még csak nem is a legszebb, de a csúcs a málna ami 4.500 ft – de hát azt nagyon rohadt dolog szedni! Hát becsülje meg akinek terem saját málnája, vagy a többi itt felsorolt bármelyik gyümölcs amit aranyárban mérnek!
    Ám, minden relatív – normális körülmények között a 700-800 forintos őszibaracktól is a falnak mennénk, de a többihez viszonyítva ez még viszonylag olcsónak tűnik!
    Szóval félelmetesek az árak, és ez még csak a gyümölcs….!

  • Orsós Elemér

    Bendeguz79
    2021 június 30
    6:35 du.

    Te kis huncut, ki is tartja embargó alatt Cubát? 😀

  • FORTIMBRAS,
    egyenlőre nem kaptam Tőled visszajelzést,tehát ez azt jelenti, hogy csak pengetni akartad a húrt?Vagy valóban érdeklődsz bármi iránt?Valós válaszodat előre is köszönöm.Gy.

  • Orsós Elemér

    Besancon
    2021 július 1
    5:31 de.

    “Szóval félelmetesek az árak, és ez még csak a gyümölcs….!”

    Sajnos nem kellett volna a parasztokkal annyira megutáltatni a mezőgazdaságot, a legjobb földek külföldi és dilettáns magyar tulajdonosoknak vagy bérlőknek való átjátszásával, hamisított kárpótlással, kényszerített kvótázásokkal és parlagoltatásokkal, földkimerítő energianövények eröltetésével hogy, művelés helyett még a kertjeiket is befüvesítsék vagy letérkövezzék, mert már a fűnyírás is keserű nosztalgia Nekik! (No persze ezt csak a vidéken élők tudják -megtapasztalva- felfogni, ezért terjedt el a fővárosban hogy a “lusta paraszt” miatt magasak a mezőgazdasági termények árai, amikre ráadásul a multik raktásáruházaiban kerülnek rá többszáz, esetenként ezer kilométer szállítgatás után az átragasztott “Magyar termék” cimkék, így találkozhatunk aztán már májusban vízízű görögdinnyével, őszibarackkal, eperrel, paradicsommal, zöldpaprikával és egyébb “magyar” unicummal!)

  • SchumackerLady

    ˙

    Az Amerikai Népszva az
    alábbi cikkel reagál a
    cikk témájára:

    Orbán”Mein Kampfját”nem volt hajlandó közölni két belga lap.

    Keresés:

    Google –> nepszava.us. –> a cikk fenti címe.

    OLVASSUK AZ AMERIKAI NÉPSZAVÁT IS ! 🙂

  • SchumackerLady

    Besancon6:47

    Szerinted az a legszomorúbb, hogy ez a Pokorni közöttük “még a legrekölcsösebb és leghumánusabb”.

    Már megbocsáss de ezt mondod te a turulszobor megmentőjére, harcos apologétájára, és könnyes szemű Bűnbánómagdalénájára ?

    Neki köszönhető, hogy az a minden vonatkozásában förmedvény egyáltalán áll még ott, hogy a hungarista náci söpredék feliratokkal,v. azok nélkül, de ott róhatja le a “kegyeletét” azok előtt, akiket az “a gülüszemű tojó”[von: Iványi G.] jelképez az utókor számára. Mert azt is, a fennmaradás érdekében ő találta ki, hogy onnantól kezdve legyen az a “Hegyvidék Háborús Áldozatai” emlékműve. S ha már lúd, legyen kövér, tegyük rá a drága nyilas tömeggyilkos nagyapát is…

    Ez az ember egy álszent hányadék minden szavában és tettében. Már D-209-es nyilvános, szintén krokodilkönnyes parlamenti pofáraesése óta már csak úgy nevezem őt, hogy >ájtatosmanó<, mely egy imádkozósáskafajta, amely megeszi a párját is… Semmivel sem jobb ő a többi surmó FidSS-nél, legföljebb finomabb a dumája – sőt, annál rosszabb !

    Üdvözlettel: Sch

  • „[a magyar] állam nemcsak garantálja, hanem aktívan védelmezi is a homoszexuálisok jogait”,
    „a szivárványszín Budapesten is magától értetődő módon hozzátartozik az utcaképhez”,
    „egy ideális, szabad világban a nők korlátozás nélkül egyenrangúak a férfiakkal, nincs rasszizmus, antiszemitizmus és homofóbia”,
    „egy heteroszexuális férfinak meg kell védenie a homoszexuálisokat a kirekesztéstől, a támadásoktól és a megkülönböztetéstől”.

    Nyilatkozta ezt o1g most!

    Na nem a magyaroknak, hanem a NY-Európa, Brüsszel felé!

    Jé!Ánusz-arcú ez az o1g!

    Gyógyvizet prédikál miközben a disznótrágyában tocsog!

    Pocsolyaba lepett, s(z)aros lett az uj cipo!

  • Jennifer Lopez húzza a talpalávalót Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea lagziján!

    Nem vérlázító ez a rongyrazas?

    Végül is a mi pénzünkből!

  • apropo!

    A nemzet gázszerelője, o1g stromanja a Hentes Lölőkénk
    Mától megszerezve a Tigázvagyont, illetve az országunk kozmuellatasaba beepult!
    Ha csak levegot veszel, kilepsz az utcara, mar Lölőt, azaz rajta keresztül az orbántot gazdagítod!

    Ha dühödben öngyilkos akarsz lenni és otthon megnyitod a konyhában a gázt, akkor azzal is halálodban is o1g-t gazdagítod!

    O1g még a halálodból is hasznot húz!

  • Geyza
    10:45

    Ne haragudj, de én nem ezzel, a te általad elképzelt szándékkal tettem fel “helyérdekű” kérdéseimet.
    Mellesleg én is arra nevelkedtem, özvegy anyám és nagyanyám neveltek – na meg persze az utca. Úgy éltünk mint a Pál-utcai fiúk nálunk 50-60 évvel korábban. Sőt Dr Tóth József is ott, azon a környéken nőtt fel… Ma ő a legmenőbb, legtartósabb polgármester Magyaroszágon.
    Kérdéseimet azért intéztem Gy10-hoz, mert úgy gondolom, hogy ez a személy nem azonos az egykori Gyuri10-zel… Talán a fia, vagy egy közeli rokona… Sok dologból következtetek erre.
    Egyébként is kellemetlen tévedés részedről ez a csavargóságra utaló feltételezésed, tudniillik épp a Fragepán 9/A-B igazi polgári ház volt és nem egy ún bérkaszárnya.
    Csak úgy kérdezem, hogy te pedig talán az “Uri-utcában” a királyi palota finom bársonycsipkés romjai mellett nevelkedtél? Disztingváljunk szakikám…! A Gelka meg a Lordok Háza volt ? 😀

  • Rodeo11
    2021 július 1
    12:51 de.

    Ebben igazad lehet ‘gyanis nem vok hajlandó félhülyékkel, hülyékkel, nácikkal és szélsőbalos Észak-Koreát dicsőitő idiótákkal vitázni a nagy semmin.

  • Besancon
    2021 július 1
    5:31 de.

    Kettétört a viharban a fa, de fura módon hosszában.
    Még jó hogy éppen nem parkolt autó a ház előtt akkor.
    A megmaradt fele szépen állt, csak egy nagy hasadás volt a tövénél, ahol letört a fele.
    Lehetséges ha levágatom kosaras emelőről a tetejét, megmaradhatott volna.
    Már akkorára nőtt sajnos hogy teljesen belenőtt a villany és internet vezetékekbe.

  • Még annyit:
    Telisteli volt meggyel !
    A letört részről jól le lehetett szedegetni.

  • Végre először egyetérthetek a magyar baloldallal.Tiltakoznak, immár hivatalosan is a vakcinák ellen.Igazuk van.Ha netán-tán a közeljövőben átveszik a hatalmat,hullani fog a férgese.Ők csak ismerik a saját balfácánjaikat!?

  • Brusszelban a kelet-nyugat vita egyre elesedik.

    Orban beszedenek szoveget tobb nugat-europai na[pilapokban probalta hirdetni.

    Nehanyn lapaok kozltek (Francia, Sved, stb.) de tobb lapaok visszautsitottak kozleset.

    Varva hogy mi lessz annak a reakcioja holnap?

    A vita elesedik, s az EU nyugati politikussai igerik, hogy Orbant terdre-fogjak kenyszeriteni vagy magyarorszagot kizarni az EU-bol.

  • Geyza
    2021 július 1
    12:34 du.

    nyuszika, én – ha jól emléxek – sohasem mondtam, hogy érdekel az amit te ide hevenyészve betolsz… csak akkor kapom fel a buksimat ha rápillantva a nikkemet pillantom, akkor… szoktam küldeni anzixot… már régen a nem mérvadó kategóriámba estél fejed búbjáig… ha csípi a szömödet amit küldök akkó’ menny ki az Akácosba Csömörön és hajts fel egy korsó világost (ha nincs az nagyon messze onnan a Bérkocsis utcától?)

  • Orsós Elemér
    2021 július 1
    7:19 de.

    Elemér “az” nála – mármint grizi – a Usa International Charity (adakozás) a jószomszédi (v)iszonyok ápolása… a kis “színes” Marco Rubio “igazgattya” ugyanúgy, mint a Volkov a usa szenátorokkal fotódzkodva, hogy a nyavajnyij az még valaki és Ő (volkov) a pohárpajtása vodkában…sokan vannak “ezek” amint felveszik a nekik járó júdáspénzt azonnal ők lesznek a gyemokrácíjá főlegvárának apróggyai, mint a tyúkanyócskája (és a prosztata vagyhogyhíjják neonáci)meg a juanguaido, amint elapad $$$ azonnal lelankad a zászlójuk…

  • FORTIMBRAS,
    Gyuri10-nek nem lehet Gyuri10 a fia.Nálunk,zsidóknál az apa nevét nem kaphatja a fia,az anya nevét nem kaphatja a leánya.Ezt most kimerítettük.A Frangepán utca 4-ben laktam,oda születtem. 4 emeletes bérház volt és a mai napig is áll.Tőlünk kb.10-12 épülettel a Röppentyű utca irányában volt a borzalmas bűzt terjesztő Warhanek halfeldolgozó gyár.A Röppentyű utcán túl,de a páratlan oldalon volt a Cuczor Gergely cipő javító üzlete.Na most menjünk vissza a Váci útra.A gyogyszertár és a tejcsarnok között a trafik és utána az elemi iskola,ahol az első osztályt kezdtem el 1943 szeptemberében,de már csak a felszabadulás(nem ostrom) után fejezhettem be.A Frangepán utca 4-ben rajtunk kívül még 3 zsidó család lakott.Egyetlen egy férfi menekült meg a gettóban a kora miatt.Weisz Manó,akivel a keresztény felesége is a gettóba ment.Ajtó szomszédok voltunk.Aranyos jó emberek voltak
    Egyébként még érdekességként írom,hogy az alattunk levő emeleten lakott Apám barátja a Werlein Ferenc,aki a felszabadulás után nagyon sok évig volt a XIII.kerület polgármestere.A ház egy bejáratú,de három lépcsőházas.A főlépcsőházban lakott a Schpóner Rudolf,akit a háború után a népbíróság teljesen jogos itélete alapján felrántottak.A ház története meg van említve Kossa Lajos: “Dunától a Donig” című könyvében.A Dagály utca 9/d a punyással és a Rendőr parkkal már egy más téma.Kocsmákról semmit nem tudok .A Mi köreinkben ez a téma mindig is ismeretlen volt és maradt is.Mindezeket Neked írtam és semmi esetre sem valami”Uri utcai” dzsentri neveltnek. Üdv:Gyuri10.

  • o1g !
    Jennifer Lopez nem tud róla, hogy nyomorultak a gázszerelő lagzijával hozták hírbe…
    Geyza !
    Egy lecsúszott tv-szerelő, nagyon irigy egy gázszerelőre…
    Kővendég !
    Veretes gondolataid, leírva húgyszagúak…
    Föld S.!
    A mentális leépülésedben fogant életed e főműve, gyülölettel, közhelyekkel, meg izzadság szagú…
    -A többi kommentelőnek gratulálok…mert azt, adta ami a sajátja!👍

  • Bendeguz79
    2021 július 1
    10:02 de.
    A tagadhatalan valosag, hogy a ‘tarka-macska-farka’ bujkal a “First Nation” oshazajaban, s nem forditva !

    Tehat ki nemm hagyta oket bekeben?

    grizi, mint írád az szemen szedett hazugság és pofátlan mószerolás annak okán, hogy érveid híjján brekex valamit!

    én a mai napig nem nagyon találkoztam indigenous canadien -ekkel (teljes és méj tiszteletem az övék) mert el voltam foglalva azzal, hogyan is érvényesüljek ebben a vadi új környezetben… a siker teljes de a sikerélmény elmaradt…

    mint magyarázzák éppen most a foxnyuszin itt nincs reward (anyagi elismerés) mint az átkosban ahol jól (azaz túlteljesetés) teljesítés esetén a havi jövedelmem többszörösével is meg szoktak jutalmazni… mialatt itt a szerződött bért kifizetik az az ellenértéke annak ha az életedet is áldozod az “ügyért” mert a tőkés a profittyát sohasem osztya meg senkivel az az övé (azután rábaszott de ez már majd az én önéletrajzi Mici Mackó képeskönyvemben fog megjelenni)

    grizi, az amit te ellenérvként akarsz oktrojálni az pofátlan: koncepciós “Rajkper” (ha mond ez valamit neked?) mint politikailag motivált “izgazgatási” jogszolgálat a Krump Lee gazdasági igazgatója ellen, másolják a Beriját és a Gerő Ernőt? VAN ÁM GYEMOKRÁCÍJÁ NÁLATOK)

    de pukkaggy meg

  • https://indavideo.hu/video/Borat_2_Borat_utolagos_mozifilm_online_szinkronos_teljes_film

    Ajánlom!

    Ez igazán aktuális sok magyar párhuzammal!
    A primitív nemzeti fasizmussal, az antieurópai mentalitással, a középkori primitív dogmaiságunkkal.
    Válasz az elnökünk – o1g politikai tahóságára.

    Szerintem a filmművészet történelmi ékköve! Kultfilm!

  • Orsós Elemér
    2021 június 30
    5:19 du.

    Bocsánat, hogy itt hozakodok elő, a Bendeguzhoz intézett soraiddal a szivárványos cikk végén.

    Csak had kérdezzem már meg tőled, hogy ki kérdezte meg bármely iskolában a kölyköt vagy a szüleit arról, hogy a gyereke akar-e kisdobos, vagy úttörő lenni?

    Vagy Te sem szoktad megvetni súlyemelést? Olyan kerítésszaggatós szatmári büdössel?

    Szóval nem értelek, néha tudsz Te is dolgokat mondani, csak azért, hogy mondjál.
    Még bármilyen pesti/budai iskolában is világra szóló botrány lett volna ilyesmiből, nemhogy valami falusi iskolában!

    Már leírtam, hogy a KISZ-be való belépés is automatikus volt, ami miatt az én osztályomnak el kellett játszani a hivatalos kilépést, amire azt hiszem nem sok példa volt.
    El is vittük a következményeit – de Te csak mondogass hülyeségeket – de hogy minek?

    Vagy benned is egy trollt tisztelhetek?
    Kicsit sok….

  • Rodeo11
    2021 június 30
    4:15 du.

    “”MINDENKINEK JOGA VAN ÉLNI ADDIG A SZENT PILLANATIG AMÍG Ő MAGA MEG NEM SÉRTI MÁSOK (BÁRKI) UGYANEHHEZ VALÓ JOGÁT””

    Ebben már nemegyszer egyetértettünk, ….és????

    Ha jól csalódom ebben is:

    “”megint a sejtelmes sejtelmekben keresitek a bűn forrását, holott az csak a fátyol a koszos anyagiakat lefedvén (ideig óráig CUI PRODEST?)

    Tedd hozzá nyugodtan: “Cui bono?”

    Csak mint egy példa: ezen az alapon könnyű volt megfejtenem, miért is nem vált ropogós sültté Luther Márton sem?
    Azt minden tudálékos fejből citálja, hogy Wartburg várában nyert menedéket.
    Továbbá fejből felsorolják Vágó Pistike csillogó szemeitől sütkérezve a a Wittenbergi várkapura kiszögezett 91 pontját … na de hogy miért is lett “Bölcs” a Frigyes, és miért vállalta be a konfrontációt a mindenható Szent Római birodalom fejével? Mint választófejedelem?
    Miért ért többet neki reformáció, mint a német-római császári cím?

    Ugye neked se megy a megfejtés? – Nálam megvan …

    http://keptarhely.eu/view.php?file=20210702v00w4g333.jpeg

  • SchumackerLady
    2021 július 1
    7:58 de

    Olvassad Te a Bartus laszlót, neked-való gyűlöletet okádó seggfej

    Az én szemeim előtt fetrengett a padlón folyamatosan megállás nélkül, minden alkalmon Németh Sándor előtt mint rühes kóbor kutya – amíg azt remélte hogy a zsíros cafat-maradékokat a gazda majd neki dobálja – az, hogy mennyire rugdalja,az mindegy volt – igen, addig kidülledt szemekkel rángatózott fetrengett neki.

    Amióta rájött, hogy a gazdának mégis vannak kedvencebb ebjei is, (vagy az asszony nem türte tovább) azóta marja harapja a kezeit, szünet nélkül marja a volt kedvencebb ebeket – hát igen ilyen a “valódi keresztény” hívő, vagy komenista, fasiszta és a többi fajankó …
    Az igazság annyi, hogy az egyetlen vágya anno a Hites újságot magának magának megszerzése volt, – nem jött össze, ez sikerült neki az Amerikai Népszavával – ahelyett hogy ezen örülne, nem tudja lenyelni a békát a sikertelen eset miatt.
    Ez az a “nagy küldetése” …

    Valóban egy akolból való vagytok …..

    Amúgy csak egy megerősítése a ténynek, hogy a véleményed mennyit ér, minthogy tiszta a kép, hogy a világból mennyit látsz ….

  • FORTIMBRAS,
    érdekességként még két dolgot:1.)Évekkel később értettem meg,hogy Magdoldi tanító néni miért ültetett egyedül az utolsó padba,pedig a fél osztály üres volt.2.)A Röppentyű utcában lakott velem egyidős kis játszópajtásom:Weisz Andriska.Egyik találkozásunkkor sírva mesélte el,hogy utcakölykök lezsidózták és megverték.Nembaj mondta:Apukám hazajön a munkaszolgálatból majd meg fog védeni!Nem jött vissza,ugyanúgy mint az én és még nagyon sokunk Apukája.Jónéhány évvel később együtt dolgoztunk az Egyesült Izzóban. Mindketten jó szerszámkészítők lettünk.Ha ennyi információval segítettelek abban ,hogy felismerj:nem vagyok egy “másik”Gyuri10,Miénk a győzelem.

  • gyuri10
    2021 július 1
    1:42 du.

    “Végre először egyetérthetek a magyar baloldallal.Tiltakoznak, immár hivatalosan is a vakcinák ellen.Igazuk van…”

    ———————————-

    Ez nem igaz! Hogy honnan veszed vagy mire alapozod az állításodat, nem tudom, de garantáltan tévedsz, és ezt szerintem te is tudod!

  • Orsós Elemér
    2021 július 1
    7:56 de.

    Jó, akkor azt mondd meg,
    miért volt az hogy a “gazdák” a szoci-kormány legkisebb intézkedéseire is a rohadt traktorjaikkal a Kossúth térre vonultak éshetekre el lehetetlen<tették Budapest meg más nagyvárosok körül a forgalmat.

    Most, hogy kirabolták az országot, HOL VANNAK A "GAZDÁK" A ROHADT TRAKTORJAIKKAL ???!

  • gyuri10
    2021 július 1
    1:42 du.

    Gyuri ne hazudozzál.
    Régebben elég keményen ostoroztad
    a hazai felfejlődó fasizmust, de aztán 2015 körül
    Magyarországra látogattál és utána 180 fokos fordulatot vettek a nézeteid.
    Úgy is mondhatnám Orbán-fanná váltál.
    Kitegyem ide a vele kapcsolatos undorító ömlengéseidet?

    Amikor te azt állítod hogy “egyetértesz” a baloldallal, az kb felér egy szembeköpéssel.

  • O1G666
    1.9:01

    “…a nők korlátozás nélkül egyenrangúak a férfiakkal…”

    Na persze. Ott volt például a “vak komondor esete”… A szerencsétlen állat – a Fid SS-es fülöpházai polgármester tulajdona – éppen odatévedt az akkor éppen ittas Fid SS politikus felesége háta mögé, aki átesve e hungaricumnak számító értékes magyar pásztorkutyán oly’kék,zöld és lila véraláfutásokat szerzett a szeme köré, hogy azok még hónapokig ott hirdették egy Fid SS feleség korlátlan egyenrangúságát.

    A honatya ezt a tényállást a helyi bíróságon adta elő, illetve ezzel védekezett, mire mindössze minimális pénzbírságra ítélte Fid SS jog oda helyezett egyik hazai őre. A vak pedig komondort fölmentették, tekintettel vak és gyengénlátó állapotára…

    Tudniillik a komondoroknak, akár a puliknak – ez is egy echte magyafajta – a bundája folyton belelóg a szemébe, ill. elébe, ami bár látásában már eleve gátolja, sőt idővel valóban vakká is teszi a szaglása ezt tök’ pótolja, attól függetlenül, hogy a közismerten rémbüdös állatot a saját szaga sosem zavarja feladata szorgos teljesítésében, mint ahogy Fülöpháza első emberét és feleségét se, hogy bent vótt a lakásban.

    Érdekes mód’ a camorra főnökének, pont az “ánuszarcú” 😀 [von O1G666 ut.eng.] felcsúti disznókirály [trade mark von Jókai M.] és országtolvaja ez a védekezés akkor még eszébe sem jutott, amikor Ő már évekkel korábban – a 2002-es Nagybukást követő lelki kiborulása közepette – Anikó firstlady.hú aspiráns asszonyt kezelték egy orvosi ügyeleten ugyanolyan – a fülöpházai sorstárs asszonnyal . e g y e n r a n g ú – szimptómákkal, mint amivel a komondoros párttárs és atyafi feleségét is ápolták…

    Ugyanis már akkor, ennek a törékeny Orbánnénak azt a “zart” orcáját foglalták el kb. ugyanakkora hasonló véraláfutások, csupán talán egy kissé több padlizsán színnel színezve, mint a más vidéki, vele . e g y e n r a n g ú . asszonytársát ama ominózus vak komondor-ugratás után… Tény, hogy mindkét asszonyság ábrázatjára oly fantasztikus szivárvány kavalkádot pingált a “véletlen”, ami már akkor bőven túltett a homofób törvény elleni tüntetések arcfreskóin is.

    Hiába no, ez az Orbán egy igazi hagyományteremtő lovag. Az “”unortodox”” magyardemokrata archetípusa aki minden szinten, akár sajátkezüleg is vigyáz a női nem . e g y e n r a n g ú . megbecsülésére… 😀

  • Orsós Elemér
    2021 július 1
    7:56 de.

    De egyébként ugyanez áll a orvosokra is,
    Mit műveltek amikor a 300 Forintos vizitdíjat bevezették?
    Aztán mikor megszüntették még jobban rikácsoltak és a betegeiket arra bíztatták, szavazzanak a FIDESZ-re !

    Aztán mikor meg “szar került a palacsintájukba” egyszerűen elpályáztak innen,holott jóval korábban a magyar adófizetők pénzén szerezték meg a diplomájukat azért, hogy a magyar adófizetőket gyógyítsák.

    Hányinger ez az egész.
    Az undorító hozzáállása a sok árvalányhajas f*sznak a hazájához, a néphez meg úgy általában mindenhez.

    Még annyit:
    A sok féhülye aki mellszélességgel hőbörgött a vizitdíj miatt és akik most nem jutnak orvosi ellátáshoz, most bezzeg BOLDOGAN megfizetné a 300 Forintos vizitdíj háromszorosát is, csak hogy ne kelljen fél éves várólistákra kerülniük.
    Hallottam olyat hogy valaki várolistára került, azért hogy sorszámot húzhasson a várólistára.
    Hallottam olyat is hogy a kismama akkorra kapott sorszámot az ultrahang-vizsgálatra, amikor már meg volt a gyerek.

    A pedagógokról már ne is beszéljünk.
    Csak kicsit.
    A KÖLKÖKET PRESSZIONÁLTÁK AZ ÓRÁKON HOGY APJUK ANYJUK A FIDESZ-RE SZAVAZZON !
    Aztán most meg “Pukliznak” vagy mi..azt is erőtlenül hehe.

    Szerintetek, jobberek szerint, így teljesít jól Magyarország.

  • FORTIMBRAS
    2021 július 1
    9:21 de.

    Részletesen reagálok bejegyzésedre:

    Sajnos Gyuri10 azonos a régi Gyur10 el.
    Ezt onnan tudom, hogy minekután 2016 körül keményen belémtörölte a bakancsát (napokig csak a levegőt kapkodtam a nemtelen támadása miatt) feltettem neki néhány “beugrató” kérdést amire csak a régi Gyuri10 tudhatta a választ.
    (Merthogy azthittem valaki bitorolja a nickjét)
    A válaszok helyesek voltak.
    Egyszerűen köpönyeget váltott és kész.
    Nem az első eset a történelemben, vegyük csak mindjárt jelen Parlament és Kormány vezető prominenseit.

    Utca-kérdés:
    Én is utca-gyerek voltam anno, igaz hogy a XI.kerületben, egy a Móricz Zsigmond körtér melletti csendes utcában töltöttem első 20 évemet. Akkor és ott kb 35-40 fiatalabb idősebb fiú és lány volt. A hatvanas évek elején a XI.-Ker Tanács azon gondolkozott hogy az utcát el kéne zárni a járműforgalom elöl mert olyan mint egy hatalmas játszótér . Végül letettek róla mert nem nagyon volt a hatvanas években még gépkocsi forgalom.
    Második 20 évemet a Moszkva térhez közeli Krisztina-körúton töltöttem, a GELKA-hoz semmi közöm nem volt. A Seregtől való leszerelésem után lakásomban volt a kisiparos Rádió-TV műhelyem.Besancon talán még látta a cégtáblámat ott anno.

    A harmadik 20 évemet már (miután a hazai űrkutatásban eltöltött pár évem révén megfelelő kapcsolati tőkét szereztem), elektronikai fejlesztésekkel és kivitelezéssel foglalkozó vállalkozó lettem, amit a saját házam alagsorában lévő laboromban és mechanikai műhelyemben gyakorlok a mai napig.

    Mindezt megfejelte a sportrepülésben eltőlt majdnem 20 évem ami ugyebár megkívánta a gyors gondolkozást, a gyors döntéshozatali képességet és az extra nagy alkohol-befogadó képességet..hehehe
    Mert tudjuk hogy a repülés = ivás és az ivás=repülés.
    Persze inni mindig csak a hangárajtó bezárása után lehetett a reptéren és éjfélkor szigorúan ágyba zavartak mindenkit.Hogy a páciensek reggel nyolcra, hangárajtó nyitásra biztosan józanak legyenek .
    Ezt ma is tartom :
    Alkoholt csakis a gépek, műszerek és berendezések áramtalanítása után !!
    Nem hiányzik nekem egy párszázezer Forintos kár, csak mert egy vezetékből esetleg kettőt látok : ))))

  • Bendeguz79
    2021 július 1
    3:09 du.

    grizi te bölcs kerengő dervis, “az” a vita szivárvány színekben tombol mintha ez a szivárványosság bármej valós EU problémát meg tudná oldani?

    vita a vitáról és kinek van nagyobb “retorikája” Orbán támogatói nemcsak FIDEXKFT – sek! (SIC) hanem vannak nyugati mozgalmak amejek egyetértenek vele,
    EU gazdasági problémáit szivárványosan sem lehet megoldani mert nem fifigyelnek az elvtársak Quingdao és Dushambe éppen fojamatban lévő 20 – dik évfordulós megállapodásairól, résztvevők:
    China, Russia, and the Central Asian nations of Kazakhstan, Tajikistan, Kyrgyzstan, and Uzbekistan grizi újra van SZU?). India and Pakistan formally joined the group in 2017.

    mialatt Bruxelles festi a haját és a nők kopaszra borotválják magukat a férfiak kontyot masniznak és az egész le van öntve valami LGBTQ szósszal

    azért te csak mondd a magadét belefér a szivárványba majd át is mentek alatta?

  • Elnézést,tévedtem.
    Kossa István:Dunától a Donig.

  • Orsós Elemér
    2021 július 1
    7:56 de.

    Kedves Orsós uram, te egyszer ebbe fogsz belegárgyulni, hogy mit hogyan kellett volna, mit nem kellett volna anno a kárpótlások idején, mert “a paraszt megutálta a mezőgazdaságot” miután sajnos megutáltatták vele! Kik is?

    Ráadásul az általad említett “legjobb földek külföldi és dilettáns magyar tulajdonosoknak vagy bérlőknek való átjátszása” épp az elmúlt évek “szakavatott” mezőgazdaságához és pályáztatási rendszeréhez kötődik, tehát indokolatlan ezt az egykori kárpótlásokkal összemosni.
    Feltételezem, hogy a budai műkörmösökre meg a földet közelről sosem látott dilettánsokra gondolsz, akiknek előre tudhatóan semmi kanaluk nem volt a termőföldek és legelők célirányos felhasználására és megművelésére, nem is azért pályáztak és nyertek, hogy ezt “cselekedjék!” – elég volt az így elnyert vissza nem térítendő állami támogatás, köszönték szépen, a földeket meg hagyták parlagon, miután az azt addig megművelőket megfosztották a megélhetésüktől, és az addigi bérlőket állataikkal együtt elhajtották a semmibe! És sajnos szándék sincs mindezek felülvizsgálatára, a megműveletlen területekért a kutya sem szab ki bírságot, nem követeli vissza a támogatást az arra érdemtelentől, aki a pályázatában és a vele kötött szerződésben vállalt valamiféle kötelezettséget a terület megművelésére vonatkozóan. Ismert tény – de nem tapasztaltam, hogy ezen eddig túlságosan rugóztál volna – ja, persze, hát ez nem kötődik sem az MSZP-SZDSZ kormányhoz, sem Gyurcsányhoz, ez típusosan Fideszes kivitelezés,és módszer, így felejtős, és bár lehet hogy bosszant, de szóvá sosem tetted volna – neked valamennyi “kármotívumod” a fent említettekhez, és az “elmaradt, átjátszott(?)” rendszerváltáshoz kapcsolódik.

    De hogy a fenébe vezeted vissza a mai elképesztő gyümölcsárakat az általad folyamatosan idecitált tényekre? Csak szólok – úgy is mint a gyümölcstermesztéshez és mezőgazdaság egyetlen területéhez sem igen értő dilettáns – hogy tavaly, (és az azt megelőző években is) ha nem is fillérekért, de viszonylag elviselhető áron vettük pl a meggyet míg tartott a szezonja, kezdetben 800 -900 ft körül, de később is 5-600 ft ért már szépet, ám még az apróbb szemű kevésbé minőségit is 3-400 ft.ért.
    Persze, tudom, hogy a mindenkori árat befolyásolja elsősorban a termett mennyiség, minőség, a ráfordított munka, szedés, tárolás, szállítás stb és ez nem csak az általam imádott meggy esetében igaz, hanem valamennyi gyümölcsre / zöldségre. A barátainknak van gyümölcsösük Fejér megyében, viszonylag közel (kb félóra alatt ott vagyunk ) több kajszibarack fával is, de az idén csak az egyik fán volt termés, mindössze pár szem, ergo tudomásul vettük, hogy nem idén fogjuk megdönteni a barackbefőzés rekordját. Ám a cseresznye is furcsán “viselkedik” múlt hét végén megállapítottuk, hogy már lassan beérik, tegnap kimentünk szedni, és ahogy megfogtuk a gyümölcsöt, a tenyerünkben szétporladt, vagy mállott – én nem tudom hogy mit csinált és miért, de ilyennel még nem találkoztam! Szóval rengeteg minden befolyásolhatja a gyümölcsök mennyiségét és így az árakat is, és nincs ez másként a “nagyüzemi termesztés” esetén sem, épp ezért kellene államilag jótékonyan közbe avatkozni – a rengeteg ilyen olyan támogatásból talán futná – hogy mire pl a csekély mennyiségű kajszi a piacra kerül, ne 3. ezer ft-ot kérjenek érte kilójáért! Ehhez persze az kellene, hogy ne a föld legkülönbözőbb pontján építsünk vagy újítsunk fel templomokat, sportpályákat stb több száz millióért, vagy milliárdért, a magyar adófizetők pénzén.

    Egyébként pedig nem tudom honnan veszed, hogy a fővárosi ember a “lusta parasztot” hibáztatja és szidja a kevés és drága gyümölcsért, avitt elképzelés ez már a két régió (vidék – főváros) szemléletéről, de nem először tapasztalom, hogy elég egyedi és stigmatizált véleményt fogalmaztok meg a városi, na pláne a fővárosi emberekről – e téren hazaival kezet foghattok!

  • Geyza
    2021 július 1
    12:34 du.

    és mindezeken felül velem sem vagy képes… ennyit akartam tudni, … bevallottad

    harsány röhögésem neked

  • ELEMER:

    Konyorgom probald mar ertelmezni, barmennyire is nehez lenne, de NINCSEN sem EMBARGO, sem BLOCKADE egyetlen nemzet ellen sem a vilagon.

    Mar tobbszor irtam, hogy itten Floridaban korlatlanul vasarolhatsz barmi mennyisegi importalt Cubai szivart es rumot is.
    Kim Jun Un is minden problemaknelkul vasarolja a Francia Conyakokat.

    Csupan egyenek elleni SANCTION-ok leteznek!!!!!
    Mint Deripaska es tarsai akik Putint 3 billio-dollaros kastelyal ajandekoztak meg Socsi kozeleben.

    Ami egyszeruen tilt megnevezett egyeneket a nemzetkozi bank-atutalasoka alapjan a lopott penziket mosni !!!!!!

    pl. Fidel Castro lenyai multi-millios Swajci bankszamlakat tulajdonoznak.
    Hasonloan az Irani es a Moszkvai Novicsok elnok oligarchiaji eseteben is hasonloan.
    De az nem igen gatol egyetsem tobbet lopni a lakossoktol.

    Rozomish?????
    Kerlek probald!!!

    Ha gyanitod, csak Googled a reszleteit!!!!!

  • U.I.
    Cuba es minmden mas “szocialista kozgazdasagok” problemai az allami-part diktatura ami a kozgazdasagaikat tonkre tette.

    Mint Rakosi annak idejen. Nem emlekeznel 51-52-ben jeggyel altal sorban a leg-alapvetobb elelmiszerkert?.

    Pont az lett Cubaban, Venezuelaban, Eszak Koreaban.

    Cuba 10-11 millio tonna cukrot termelt es exportalt evente.
    Ma, keptelen elegendot termelni a lakossai sajat szuksegleteire.
    Nincsen termeles, nincsen penz, annak eredmeney a nyomor, azert menekulnek a szegenu Cubai lakosok napaonta eletuket reszkirozva.

    Ma szegeny Cubaiak jeggyel sorban alnak meg cukorert is.

    Az mind Karcsi-bacsi es a part tetteinek eredemnye vilagszerte.
    Kina kivetel lett, miota a nyugati toke-befektetesekkel a kapitalizmus lehetosgeit gyakoroljak.

    Mao’s “Great Leap Forward” es a “Cultural Revolution” kozel a canibalizmust hozta letre.

  • SchumackerLady
    2021 július 1
    8:52 de.

    Besancon6:47

    “Szerinted az a legszomorúbb, hogy ez a Pokorni közöttük “még a legrekölcsösebb és leghumánusabb”

    ——————————-
    Nem, én nem ezt mondtam ill. írtam, hanem az alábbiakat, nüansznyi különbséggel, “legek” nélkül:

    “Az igazán szomorú az, hogy személyében ő még az “erkölcsösebb és humánusabb” Fidesz oldalt képviseli a többi, születetten tahó enyveskezű 133 bátor ember mellett, sajnos még akkor is ha nem egy jellemóriás !”

    Írásod többi részével egyetértek, kb ezt ragoztam én is, bár a turulos ügyre valóban nem tértem ki tételesen, de a lényeg benne van a fogalmazványomban – én ezt gondolom P. Z.-ról. Ha jól emlékszem, bírósági ítélet kötelezte a XII. ker.-i önkormányzatot a “szobor” (emlékmű) eltávolítására, és ennek végrehajtásáért személy szerint mint polgármester volt a felelős, ám annak idején nem tett eleget a bírósági döntésnek. Minden hasonló esetben az eredménytelen felszólítás után a hatóság maga végzi el a “feladatot” és kiszámlázza azt a kötelezettnek, jelentős bírsággal együtt. Ez sem történt meg, láthatóan nem volt senkinek fontos – ám ha még szánsz néhány percet a témára, akkor olvasd el az alábbi cikket, mely 2021. 02.01-én a 24.hu oldalán jelent meg a témában: Itt tartunk most!

    https://24.hu/belfold/2021/02/01/pokorni-zoltan-turul-szobor/#

  • Gabriel
    2021 július 1
    9:37 du.

    kis huncutság:

    a német római császár mindenkori főnöke a főinkvizítor volt!

    a választófejedelem főnöke meg a maga választotta protestáns istenkép amejnek imádatát könnyen maga képére fordította a polgárosodás kapcsán… valamint a megosztott német és rokon nyelvű területek megosztottsága bölcs módon lett kiaknázva (mindezt anélkül, hogy a “megfejtésedet” megnéztem volna, most megnézem)

  • Gabriel
    2021 július 1
    9:37 du.

    a “linked” link…semmi sem nyilik meg Bölcs Frigyessel kapcsolatban…szokásodhoz híven

  • Bendeguz79
    2021 július 2
    8:51 de.

    +U.I.

    grizi!

    cáfolásoddal nem fárasztom magam, majd a címzetted! de hazucc grizi ojan pofátlanul, hogy az már sok!

    ha téged megembargóznak az azt jelenti, hogy te nem vehecc semmit ami az embargó listán szerepel de tőled bárki vehet bármit, hacsak nem vámolják és import adózzák meg ojan mértékben ami lehetetlenné teszi az import megvásárlását.

    lásd még kies fogadott hazádban az infláció lehetetlenné tette és még nincs vége a kis és közép vállalkozások létét amikor nem kapnak dolgozót annak ellenére, hogy a munkanélküliség égig ér és az extra $300 -at is elvették 22 államban

    de te csak bömbölményezz bármi baromságot és legalább te hidd el… neked nem csak agyficamod van, hanem gonosz propagandista sejt is vagy!

  • gyuri10
    2021 július 2
    1:49 de.

    Mostmegmár az Egyesült Izzóban dolgozott a Gyuri10

    Csak amiatt említeném, hogy pár éve még azt írta az EKA vagy EKM nűszergyárban dolgozott.(A kettő azonos mert összevonták őket az ötvenes években.)

    Ez alkalommal meg is jegyezte, hogy mikor arabok jártak a gyárban műszereket venni, lementek megtekinteni a gyártást és őt, Gyurkát, a kb 15-16 éves iparitanulót kérdezték a műszerek paramétereiről.
    Ő -természetesen- hamis adatokat mondott be és ezzel hozzájárult az Izraeli Hadsereg 1956-os győzelméhez a szuezi háborúban.
    Mert az arabok, mivel nem ismerték pontosan az EKM-béli hülye Ampermérők működését, mert ő, Gyurka becsapta őket, nem tudták jól használni ezeket a szutykokat így elveszítették a háborút heheheheeeeehehee–a háborút-hheeeheehehe-elveszítették mert ő Gyurka jól átverte őket-HÁÁÁHHHÁÁÁHHÁHÁááá átverte az arabokat..Ha.Haha.

    /Géjjza a térgyit csapkoggya a röhögéstől/

  • Rodeo11
    2021 július 2
    7:46 de.

    Csaztánnehogytüdőbajoskrehácsolás
    legyen abból a “harsány rögögésből”

  • Gabriel
    2021 július 2
    12:53 de.

    Egyre inkább eltávolodsz a normális emberi viselkedéstől
    Nem is ismered Bartus Lacit.
    Én viszont ritkán bár, de látom mit ad elő az ATV-ben a Németh família.
    (Nekem nincs Hungaro TV előfizetésem, de jóanyámnak igen.Ott látom a nyomorult Némethék hasbaakasztós mesterkedéseit.)
    Javaslom nézz a tükörbe

  • slapaj
    2021 július 1
    5:22 du.

    Hát ha valaki itt “lecsúszott” , az te vagy szépfiú.
    Amint hallom úgy vágtak ki tégedet plagizálás miatt Torontóban a főiskoláról, mint a macskát szarni.Még egy nyamvadt dolgozatot sem voltál képes magadtól leskribálni.

    Egy álujságíró..ehh hányinger.
    Egy büdos troll ! Ennyi vagy öreg.

  • Rodeo11
    2021 július 1
    4:23 du.

    Ezek a “becézgetéseid” olyan furán adják elő magukat.
    Na mindegy, te tudod mivel és mikor “comingoutolsz”.
    Csak arra kérlek ne itt keressél partnert a gügyögéseidhez.
    Gurl-tizet is erre kértem. Mintha összeszedte volna az utóbbi időben magát nem teríti olyan sűrűn ide ki a vágyait.
    Erre most meg jössz te.
    Végül is..modern világot élünk, ez a módi.
    Csak így tovább mucuska.Keresgélj.Hátha valaki rezonál a ferde érzéseidre : ))))))))))))))))))))

  • Besancon
    2021 július 2
    9:11 de.

    Érdekes sztori:
    Első FIDESZ kormány leváltásakor, Pokorny közoktatásügyi miniszter és Baja Ferenc környezetvédelmi miniszter szerepel benne.

    A FIDESZ nagy hangon és undorítóan rászállt a csendes Baja Ferencre, hogy miért vetetett magának egy ABSZOLUTE legnagyobb, TOTÁL FULL EXTRÁS luxus Audit mindjárt a második napon, mikor csak egy egyszerű kis miniszter.Az adófizetők többtízmillió Forintján.

    Aztán kiderült a kocsi története:
    Baja Ferenc egyszerűen lement a Kormány-garázsba és KIVÁLASZTOTTA EZT A (ELŐZŐLEG FIDESZES ÁLTAL) HASZNÁLT KOCSIT !!
    Az “előző FIDESZ-es” történetesen Pokorny volt,a kis közoktásügyi miniszterecske.De ő természetesen újonnan vetette a dögnagy batárt. (Az adófizetők több-tízmillió Forintjából)
    Kérdés, neki vajon mire kellett?

  • Előzőhöz:

    Mertugyebár természetesen egy FIDESZES, faluról szalajtott potentát nem fog bleülni a szarba.Egy használt, telefingott autóba.

  • Orsós Elemér

    Gabriel
    2021 július 1
    7:31 du.

    Meg fogsz lepődni:
    1958-ban kezdtem Győrszentmártonban(ma Pannonhalma) az első elemit, ott kötelező volt a hittan(figyelem 1958-at írunk!), 1959-től már Budaörsön folytattam az általános iskolát és hahiszed-hanem özvegy édesanyám önszántából döntötte el -célszerűségi okokból hogy amig Ő dolgozik ne az utcán csellengjük- hogy kisdobos majd úttörő is legyek! Na és most jól kapaszkodj meg, mert az útépítő technikumban sem voltam KISZ-tag, ugyanis a sok reakciós vidéki suhanc büntetlenül leszavazta! A szakszervezeti tagságot viszont a gengszterváltásig nem tudtam elsumákolni! 😀

  • Orsós Elemér

    Geyza
    2021 július 2
    3:54 de.

    Lehet itt csűrni-csavarni, ezért inkább egy szavas választ kérnék:
    szerinted a parasztok tették tönkre a magyar mezőgazdaságot, igen vagy nem?!

  • Besancon,

  • Orsós Elemér

    Besancon
    2021 július 2
    7:15 de.

    “Kedves Orsós uram, te egyszer ebbe fogsz belegárgyulni, hogy mit hogyan kellett volna, mit nem kellett volna anno a kárpótlások idején, mert “a paraszt megutálta a mezőgazdaságot” miután sajnos megutáltatták vele!”

    Szerintem is, főleg ha még az is hozzáadjuk hogy, legalább ennyire izgat az is hogy a melós miért utálta meg ennyire a munkát, pedig agyon van kényeztetve!!! 😀
    (Pedig egyszer már igazat adtam Gábrielnek amikor jogosan szememre vetette hogy, 70 évesen inkább már magammal törődjek, a szebb jövőjüket majd az ifjú titánok kiharcolják maguknak, ha lesz idejük egy kicsit a kütyüiket pihentetni! 😀 )

  • Besancon,
    ha a Duna TV hazudik,ami nem is lehetetlen a hírekben mondták be,hogy valamelyik(Hála Istennek nem ismerem az ottani pártokat) baloldali párt ellenzi a második injekció beadását.Annyit ismerek csak,hogy végre a bal összebútorozott a neonácikkal.Die selbe dreck volt és maradt mindkettő.

  • FORTIMBRAS,
    Igyekszem az alkohol gőzét távoltartani még a klaviatúrámtól is, ezért csak Neked mondom,hogy ha igaz lenne,hogy az”uri utcaiba” 2016-ban beletörültem volna a bakancsom biztos nem élte volna túl nem tudna blődségeket improvizálni kérdezetlenül.Mint mindig most sem kérdezte senki,de ő csak mondja a Grimmeséit.
    Üdvözlettel:Gyuri10(az egyetlen és valódi).

  • Orsós Elemér

    Besancon
    2021 július 2
    7:15 de.

    “De hogy a fenébe vezeted vissza a mai elképesztő gyümölcsárakat az általad folyamatosan idecitált tényekre?”

    Kedves Besancon!
    Fenti nagyon ravasz keresztkérdésed majdnem elkerülte figyelmemet, ezért rögvest megpróbálok politika célzások nélkül válaszolni rá:
    -szerintem ezt is a kereslet-kínálat viszonyai, nameg az időjárás határozzák meg, ezért az árakat alapvetően befolyásolja hogy, rengeteg gyümücsfát kivágtak vagy kivágattak -de ennek miértjeibe most ne menjük bele- ami csökkenti a kínálatot, ami ha van kereslet ugyanúgy növeli az árakot, mint ahogy az idei méhek hiánya miatti rossz beporzottság vagy a virágzás alatti rossz időjárás is! (Csak zárójelben jegyzem meg hogy, speciel Törökbálinton a Tükörhegyi lakópark valaha egyazegyben a SASAD MGTSz legnagobb meggyese volt és erre meg is merek esküdni, mint arra is hogy, a nyomtalanul, besózva eltűnt SASAD MGTSZ központja meg Budaörsön a határ úton volt!)

  • Orsós Elemér

    Besancon
    2021 július 2
    7:15 de.

    Alsóhatár utca. A házszám már nem ugrik be.

  • Idézet tőled :::”””””lenyúlják a magán-nyugdíjpénztárakban tartott megtakarításainkat….””””
    Kedves főszerkesztő úr ! Már sokszor elmondtam , mi a helyzet azzal a nyugdíj pénztárral !
    Az a pénz csak az olyan jól keresőknek mint te vagy , meg olyanoknak volt jó akik megtehették , hogy cégeikből külön jutalékot tettek a kasszájukba— ezt sokan meg is tették — és ott felhalmoztak egy csomó pénzt !!! Na ezek szidják a kassza megszüntetését!!! De azok akik átlagfizetés vagy az alatti fizetéssel rendelkeztek — azok nem sajnálják,mert jobban jártak !!! ____ Ja !!! Mindez a gyuriferiék és sszdsz idejében volt , ők erőltették a magánnyugdíjpénztárt ! Az emberek pénzének kijátszását a nyugati pénztáraknak !!!
    Abban az időben megszámoltuk egy kolléganőnknek a lehetőségeit és a következő jött ki az akkori viszonyokat figyelembe véve !!! ::: az addig befizetett összegből kb. három évig kaphatott volna 40-50 000.- ezer forintot !!!! és utána a magánnyugdíjpénztár széttárta volna a kezét : ennyi volt a befizetés , meg sajnos hozadék nem volt , mert nem volt jó a gazdasági helyzet és a befektetések nemigazán sikerültek! Na és akkor a kolleganőnk miből élt volna a három év után???? Meg tudod mondani ???? kapott volna még az állami részből , ami előtte volt neki , kb 30-50 000.- forintot !
    Na ennyit erről !!!!!
    A kolléganőnk azóta 10-12 éve nyugdijban van !!!! Azóta minden évben , minden hónapban kap nyugdijat,nem tudom mennyit mert ez magánszféra , de megél belőle , saját lakásában !!!
    Az írásodból az tűnik ki, hogy te is a gazdagokat , a jobb módúakat véded , akik elkezdték felhalmozni a pénzeket a nyugdíjkasszában — mert volt vállalkozásuk és abból — mivel lehetővé volt téve — tudták hizlalni a kasszában lévő pénzüket !!!
    No persze a nyugdíjkasszák semmit nem termeltek — merthogy rövid volt az idő,meg a gazdaság helyzete ….. stb. miatt!!!tehát szinte annyit ismertek el amennyit befizettek az emberek!!!
    majd amikor látták mi fog történni akkor elkezdtek gyorsan eredményeket kimutatni !!!
    Ja !!!??? hogy ezek a gyuriferiék idejében volt !!! Ja !? — az nem számít!!!???
    hát akkor ez van részetekről !
    Ezeket sose mondjátok el hozzá!!! Pedig fentiekben van a lényeg !!!
    A többi meg az előző időkből lett lemásolva — ha igaz ??? jó tanulók ???
    gondolkodj üdvözletével

  • Gabriel
    2021 július 1
    7:31 du.

    Tévedsz, azaz rosszul emlékszel – nem volt kötelező sem az Úttörőmozgalom tagjának lenni, sem a KISZ tagság! Más kérdés, hogy ha nem volt külön elvi oka, akkor az utóbbi szervezetbe általában beléptünk, miután előnyei akadtak, hátránya nem igazán, így nem volt kérdés.

    Az úttörőkhöz meg – korunknál fogva – lelkesedésből csatlakoztunk, ill. szülőink, gondviselőnk adta írásos beleegyezését és egyben tudomásul vételét az avatásnak! Kevés család létezett ahol a szülők ellenezték, de azért akadt, többnyire gyakorlati okai voltak – az én férjem pl ministrált a templomban minden vasár és ünnepnap és így “összeférhetetlen” lett volna. Az iskolában tudomásul vették: nem akar, nem akar és kész! Ennek ellenére sok kiránduláson, külön programon részt vett, egyszer még táborozott is az úttörőkkel mert az iskola legjobb tanulója volt, és a magaviselete is példás, így a “csapatkapitány” azaz Gitta néni az of. gyakran kérte a szülőket engedjék el, mert jó hatással van a többiekre. Viszont tény, hogy őt nem avatták fel, semmiféle fogadalmat nem tett a 12 pontra!

    Hát ennyire volt fenyegető és szankcionált az ellentmondás. Nem tudom vidéken mi hogyan és miként zajlott, ez egy budai kerület általános iskolájában történt – én a férjem gyakori sztorizásából tudom, miután ez már nem először téma itt, és rémlik, hogy én magam is többedszerre írom le ezt! Mellesleg nálunk, a mi sulinkba sem ment másként, nekem is volt egy két osztálytársam aki nem volt úttörő, de sosem foglalkoztunk vele hogy miért nem, a szülők megbeszélték az of.-kel és kész!

  • Gyuri10 alábbiakat írtad most és régebben :

    1
    gyuri10
    2021 június 30
    8:05 de.

    2
    gyuri10
    2015 február 9
    4:51 du.

    (Ez a bejegyzésed régi, de a KMH archivumban fellelhető.
    Ide idéztem a “Geyza 2021 június 30 11:10 de.” bejegyzésem alatt)

    Hazugság, hazugság és ismét csak hazugság.

    Azt írtad jó régen hogy 4 évesen (!) Ausztriában végignézted amint atyádat egy magyar csendőr agyonveri,
    (Később a csendőr átváltozott SS katonává, de ezt most hagyjuk. )

    Nemrég már a négyéves kisgyerek, vagyis TE a gyalog-transzport túlélője (!!) átváltoztál hat évessé. De ezt se feszegessük, megöregedtél hirtelen az átélt borzalmak miatt.
    Előfordul az.
    Az is megesik hogy a csendőrök vagy SS katonák puszta jóindulatból a 4 vagy 6 éves kisgyereket vissza szállították a budapesti gettóba, hogy ott -amint írtad- bevárhassa CSALÁDJÁVAL EGYÜTT a felszabadító Vörös Hadsereget.
    Hát istenem.
    Voltak humánus csendőrök is.(SS katonákról már nem is beszélve)
    Legyen így, ha te mondod.

    Azt se boncolgassuk melyik gyárban DOLGOZTÁL ’56, vagyis a disszidálásod előtt.

    Viszont feszegessük az időpontokat !!

    Írod hogy a háború miatt az általánost csak a Felszab után fejezted be.OK, hihető .

    Írtad régebben hogy
    az EKM-műszergyárban voltál műszerész IPARI TANULÓ,
    ami nem érettségizettek számára 3 év tanulmányi időt jelent.

    Az időpontok jönnek ki !!

    Mert az általános iskolát, amit 6 évesen nem tudtál elkezdeni a háború miatt, legjobb esetben is csak 7 évesen tudtad újra kezdeni.

    1946 ban bevezették a 7 osztályos általános iskolai rendszert.

    Számoljunk tehát:

    1946 ban 7 éves voltál, mint itt írod.

    1946 + 7 tanulmányi év ha nem buktál meg = 1953
    Ekkor voltál 14 éves.
    1954 ben jött ki a rendelet hogy mechanikai műszerészek tanoncképzési deje 3 év .Tehát:
    Ipari tanuló évek:
    1953 + 3 év = 1956.

    EKKOR KELLETT HOGY VÉGEZZÉL A TANULÓ ÉVEIDDEL, ha a legoptimálisabb számításokat végzem.

    Roszabb esetben ’56-ra el sem végezted az iparitanuló iskolát

    Gyuri: megint (és megint) hazugságon értelek !!

    Te nem “dolgozhattál” semelyik gyárban sem.Tanonc voltál.
    A tanoncok tanműhelyben mintadarabokat készítenek melyek nem kerülnek ki a gyártásba.
    Max. 1956 nyarán dolgozhattál valahol, de az kétséges mert a felszabadult ipari tanuló kiélvezi az utolsó nyarát, amennyire csak lehetséges.Tekintve hogy utána már kevés szabadság jár.
    Ősszel meg jött a balhé.

    Nem értem EZEK amiket itt leírok miért számítanak “antiszemitizmusnak” és miért vagyok ezek miatt aljas
    nyilas disznó. Attól hogy te mindenkinek mindent összehazudozol állandóan, még nem lesz nyilas az aki ezeket a dolgaidat megvilágítja.
    TE nem vagy azonos sem Izraellel sem pedig a zsidó néppel.
    Te csak egy piti kis hazudozó senki vagy aki eladta magát jelen hazai hatalomnak, miközben ezt az oldalt gyalázza ahol csak teheti.
    Idézzelek ??

  • SchumackerLady

    Besancon

    Köszönöm a tájékoztatást és a hozzá mellékelt 24hu cikket.
    Ugyanakkor továbbra is maximálisan felháborít ennek az álszent báránybőrbe bújt farkasnak alamuszi alkalmazkodása a turul változó budapesti – mára már – éppen megtűrt létezéséhez, mely létezés az ő, Pokorni eredménye.

    A cikkmelléklet csak abban téved, hogy ez a monumentum nem egy polgárjogot nyert, áldozatoknak emléket állító jelképes főhajtás, hanem egy . n y í l t . p r o v o k á c i ó : a./ az engedély nélküliség, b./ “becsületnapi” kalandor militarizmus és nyilas eszmék mellett.

    Avatásakor 2005-ben még feliratok és nyíltan deklarált cél nélkül állt, hisz evidens, mert mindenki tudja a turul legenda közismert életpályája. Ennek szerves része ez a >kardot szorító turulmadaras< nyilas embléma, vagyis ez egy nyilasjelvény.

    Ezen kívül a 24hu amúgy tényszerű cikkének tévedése, hogy Pokorni orsz.képviselő, és oktatási miniszter D209-es botránya utáni kénytelen-kelletlen mindennemű rangjáról lemondatását követően azért mégiscsak a Fid-SS színeiben futtatták őt a XII.kerület pg-mesteri bársonyszékéért, melyet azóta is bitorol.

    Tehát amikor nyájas ordasunk 2006-ban elfoglalta azt a trónust, az emlékmű léte(!) körüli botrány már javában tombolt, hisz addig a XII.kerület is(!) küzdött ráadásképp gyilkos jelkép lebontásáért.

    Nyilas csemeténk viszont azonnal, az engedély nélkül állított(!) nyilas-náci jelképet a személyes, illetve a Fid-SS gyámsága alá helyezte úgy, hogy hamis jogcímeket agyalt ki számára, mint pl. ezt a "háborús áldozatok emlékműve" hazugságot. A feliratok is csak a legalizáció érdekében, és csak ez után, azaz már a Pokorni korszakban kerültek rá.

    Megjegyzem még azt is azért, hogy kivegyék az engedélyezés jogát a Főváros kezéből, mindjárt eredeti Fid-SS szokás szerint 2010-től – tehát utólagos jogszabály kreációval – meg is szüntették a sok évtizedes Budapest Galéria áldásos intézményét, amely addig többekközt a köztéri szobrok engedélyezésre volt hivatott. Ismétlem, a Turullszobor érdekében. [- Ugyanezt művelték a Műemlékvédelemmel és az erdészettel is.]

  • Geyza
    2021 július 2
    3:33 de.

    Orsós Elemér
    2021 július 1
    7:56 de.

    Jó, akkor azt mondd meg,
    miért volt az hogy a “gazdák” a szoci-kormány legkisebb intézkedéseire is a rohadt traktorjaikkal a Kossúth térre vonultak éshetekre el lehetetlen<tették Budapest meg más nagyvárosok körül a forgalmat.

    Most, hogy kirabolták az országot, HOL VANNAK A "GAZDÁK" A ROHADT TRAKTORJAIKKAL ???!

    ————————–

    Megmondom ! A felbujtó főtraktoros, a Magyar Gazdák Országos Szövetségének (MAGOSZ) akkori elnöke, alias Jakab István jelenleg épp a parlament egyik alelnöke a Fidesz színeiben – van még kérdés?

    Mert ugyebár minden relatív : most, hogy ősz fürtjeit formára szárítva a pulpituson rázogatja a muzeális értékű csengővel egyetemben, egészen másként látja a világot, mint mikor olajos kezeslábasban, kezében egy murva nagy franciakulccsal a "földönfutóvá tett gazdák" érdekeit képviselve fogadkozott, hogy addig már pedig egy tapodtat sem mozdulnak, amíg nem teljesítik a követeléseik stb stb
    A Kossuth valamint az egész Felvonulás teret elárasztották a traktorokkal meg a munkagépeikkel, és ott főzték hatalmas kondérokban a gulyást, ettek – ittak, jól elvoltak ezek a "szalongazdák" miközben a tényleges gazdák otthon a földjeiken végezték az őszi munkálatokat. Mint többen kinyilatkozták a riporteri kérdésre, hogy ők miért nincsenek Pesten a társaikkal egyetemben, a válasz az volt, hogy "nekik nincs idejük erre, valakinek dolgozni is kell…!"
    Aztán történt ami történt, a politikai változás szele a jó Jakab István felé is fújt ezt azt, mára mint mondtam nagy kormánypárti megmondó ember, és valahogy az Istennek sem látja a gazdák helyzetét olyan sanyarúnak, pedig igen csak meresztgeti a szemét – talán Elemérrel kellene konzultálnia! De jaj miket is beszélek, hát az a nagy keserv, még az MSZP/SZDSZ kormány idején "játszódott" ám mióta ez a keresztény-polgári kormány vala, azóta minden olajozottan működik – jó példa erre a "néhai" kishantosi mintagazdaság, ez az egy eset nagyjából leképezi a jelenlegi kormánypárt földhöz és gazdálkodáshoz való viszonyát, elképzeléseit! Csak aztán eszébe ne jusson valakinek / bárkinek földügyileg "feltekinteni" az országban ezt azt.
    Mert mint mondtam, változnak az idők, és benne változunk mi is!

  • Bendeguz79
    2021 július 2
    9:03 de.

    UI.UI.UI. (nem Artúró)

    grizi, csak úgy zumbeischpiel, miért izgat téged Cuba, Venezuela, Észak Kórea?

    van annak valami oka és per Karcsi bácsivá adoptálod Karl Marx -ot akinek eddig egyetlen leírt gondolatát sem cáfolta sem a napi gyakorlat sem a napi elmélet!

    most van nálatok legújabb hekkelési sorozat John McAfee – é az uccsó mosoj!

    ha minden ojan jó és szép meg üde természetesen a legek legje vagytok akkó’ miért leheccséges mindaz ami évek óta fojik?
    meghekkelte a netuggyki (persze a ruszkik voltak meg a cúna kis sárga emberek) a
    usa elnökválasztást többször
    az élelmiszer kereskedelmet
    az üzemanyagárak csillagászati számokkal fejezhetők ki most Július 4 kapcsán mert sokan utaznak tehát az árak mind felmennek (nem felviszik, áááá hanem “felmennek”! SIC)
    a munkanélküliséget is meghekkelte az “a” rohadt
    az alsó és a középosztájok jövedelmeit is meghekkelte ugyanaz a rohadt!!!
    senki sem akar dolgozni “annyiért”? mennyiisazazannyi?
    és utaznak 47 millióan Július 4 kapcsán még az álarcot vállalva ha repülve mennek… az országutak dugig vannak

    és a kredit kártyák izzanak

    és most a NSA = néjsönel szekuriti éjgenszi meg a cia és a hekksenschüss nem boldogulnak … miért? grizi? megsugnád itt az egységsugarú álompó’gárnak?

    én is kíváncsi lettem…ha minden nagyon szép minden nagyon jó akkó’ miért ojan rossz?

  • SchumackerLady

    Gábriel
    2.12:53

    Apropó mivel csak konkrétumok érdekelnek és nem a személyeskedő fröcsögések, mesélj már inkább a braziliai Covid helyzetről, abból talán azért mégiscsak képes lennél konkrét adatokat is kiizzadni, hisz Te
    “ott vagy honn, ott a te világod” (Petőfi után szabadon).

    Azt hallottam, hogy a halottak száma nálatok odaát már az 525-ezret súrolja, ami nem kis szám. Naszóval onnan kénének a te friss üde helyszíni tudósításaid.

    Mondd pl. milyen az az egészségügy, stb ? Kiket érint leginkább a járvány ? Mi a helyzet pl.Sao Paulo-ban ? Hol legtöbb a beteg és hol legnagyobb a halottak száma? A villákban, vagy a favelákban?

    Gondolom téged ez foglalkoztat igazán, hisz te is veszélyben vagy pl.a “brazil mutánstól”, nem úgy mint Magyarországon, melyről még nem nevezetek el mutánst, bár kettő új fajta, “delta” variánst már itt is detektáltak…

  • Geyza,
    Amiket itt leírtál annyira mintaérték nélküli,hogy semmit sincs szándékomban kijavítani.Több okból.Egyik az,hogy mindent a lehető legrosszabb indulattal vetsz ide.Kettő:Semmi féle adatot nem adok ki Magamról.Három:Számolni és kombinálni nem tudsz és nem is akarsz.Négy:Minden állítólagos vagy valóban leírt mondatomba belekeversz valami féligazságot,ami egy teljes hazugság,de a te részedről.Öt:Ahhoz,hogy mindent le tudjál ellenőrizni az igazamról,tudnod kellene a családi nevemet,amit ha megfeszülsz sem fogsz megtudni.Hat:Tulajdonképen mi közöd van hozzám és milyen jogon szólítasz meg egyáltalán.Kinek nem,de minek képzeled magad?Hét:Azt az egyet biztosra veszem,hogy a repülés álomvilágában élsz,mert nagyon el vagy szállva.Fokhagyma héja értékű szavaiddaljó lenne,ha azt hülyítenéd,aki beszegte a füled.Őszintén, jóindulattal tudok neked ajánlani Cipralexet,Ritalint vagy későbbi folyamatban Asszivalt,Prózakot.Sokkal ajánlatosabbak, mint a Jamaica vagy pláne a magyar hamisítványú rumok bármelyike
    A Magam részéről,tudod úgy vagyok,hogy békét csak ellenségekkel tudok kötni.Te”megméretettél és még ellenségnek is könnyűnek találtattál”.Zagyvaságaidra nem azért reagáltam,hogy azt képzeld hogy emberszámba veszlek.Emberként is”könnyűnek találtattál”.Gy.

  • Besancon
    2021 július 2
    5:31 du.

    Én a Néphadseregben léptem ki a KISZ.-ből
    Most képzeld el..a Kádár korszak kellős közepén hehehe

  • Gabriel :
    jó lenne ha mielőtt valamit leírsz Magyarországról, előtte tájékozódnál.
    Mert egyre nagyobb valótlanságokat írsz, puszta gyűlöletből.

  • Gyuri10:

    De de kispofám:
    Aljasul belémtörölted a teveszaros bakancsodat,
    mintahogyan Ille Pityuba is
    meg Almába is
    meg Tüske Zsófiába is
    meg Avi ben Giorába is
    meg Elefthériába is
    És végül de nem utolsó sorban
    KIMARTAD INNEN BAR LEV .-t aki egy igazi jó ember volt.
    Te utolsó disznó.

  • Gyurka:

    Itt , kicsit feljebb azt írod hogy 7 évesen laktatok a Klauzál téren, mert a Frangepán utcai lakásotokat elfoglalták.

    itt pedig mást írtál:

    Gyuri10
    2015 augusztus 21
    9:37 de.

    …1946-ban 9 éves gyerek voltam.Még nem mehettem akasztásokat nézegetni.(sajnos)…

    A link megtalálható a KMH archivumban, teljes terjedelméban.

  • Besancon
    2021 július 2
    5:31 du.

    Én emlékszem hogy anno voltak páran az osztályban akik hittanra jártak.

    Nekik bennt kellett maradni tanítás után mert jött a pap vagy ki aki az órát tartotta nekik.

    Mindig nagyon sajnáltuk őket… : ))

  • gyuri10
    2021 július 3
    11:23 de.

    Pffff..fff…
    Csak fel ne izgasd magadat öregem.
    Nem venném a lelkemre ha valami érne tégedet itt : ) .. :))

  • Besancon
    2021 július 3
    10:41 de.

    Hát igen..
    Jó tudni hogy legalább
    a lószaros munkagépeikkel krakélereskedő
    szarháziaknak bejött az Élet..mert kérlekalássan örülni kell embertársaink sikerének, boldogulásának…Nemiga ? .. : )

  • SchumackerLady
    2021 július 3
    9:02 de.

    A fiam pont ott lakik ennek a törvénytelen Turulnak a tőszomszédságában.

    Meséli hogy rendre összegyűlnek ott ezek a kivénhedt lepusztult volt nyilas seggfejek és más nácik.
    Aztán elkezdenek énekelni irredenta meg náci dalokat.

    Aztmondja a fiam hogy nem lehet ezektől dolgozni, vagy aludni.
    Már gondolkozott rajta hogy hozzájuk vág valami nagyot és keményet.

  • gyuri10
    2021 július 3
    11:23 de.

    EZ a lényegbe vágó különbség közöttünk:
    Én megmondtam itt a családnevemet, te pedig nem.
    Még azt is megmondtam mi volt apám keresztneve amit
    persze nem használt, csak az anyakönyvbe jegyezték be anno héberül.

    Ezeket a dolgokat úgy reagáltad le hogy hazudok és cigány vagyok.

    Mégis, mit vártál tőlem öregem?
    Hogy majd kínomban rohangálni fogok fel alá a szemétkedéseid miatt, mint zsidóban a fájás?

  • 7/1, 5;40 du sorokra;

    Az egyedulli nemzet a vi;lagon, ahol MINDENKI jogai es felelosegerevonasa EGYENLO, meg a volt elnok es billiomosok esteben is.

    SENKI NEM LETZHET A TORVENYEK FELETT !!!!!!!!!!!

    Persze az allaitasokat a “ketlekedesek leg-hajvanyabb arnyekanelkul kotelezve bizonyitani.
    S azt 12 nevtelen polgar donti el am !!!!

    Az az EGYENLOSEG, s nem a felszinti megjelenes, sem kepessegei, sem eredmenyei, hanem EGYENLO JOGAIK es egyenlo felelosegeik, minden kivetelen nelkul, meg HA az politikai erdekek-altal is lenne motivalava.

    Tudna valaki megnevezni csak egyetllen masik nemzetet????

    Persze, mind az nem jelenti, hogy barki is angyalkent elne eletet, de az leszogezve es gyakorolva kivetelek nelkul, meg ha harcolni is kell neha az egyennek, de az biztositott joga MINDENKINEK, meg a tomeg-gyilkosoknak is.

    A 7/3, 10;45 de sorokra;
    A hozzaszollo bizonyitekot nyujtott, hogy miert kellene mind a szerencsetlen Cubai menekultekkel egyutt toloncolni Cubaba.

    Vajon Raul kituntetne, vagy bebortonozne ot ?????

  • Matematika zseni,
    ujjaidon is kiszámíthatod,hogy aki 1944-ben 7 évesen a gettóban “lakott”,az 1946-ban hány éves volt.A te süket,gonosz szövegedet nem jegyzem,mert nem is érdekel senkit.Mindenki látja, hogy mi vagy (nem ki).Az említettek közül Illével és Almával nagyon mellé lőttél. Tüske úrral nem sok szót váltottam.Az eleftheria nyuszikát ugyan úgy mint téged is szaró macskaként rugattam ki az izraeli blogból Az Avi ben Gióra egy hitlerájban élő,ukrán maillel irogató szaralak volt,népem árulója.BárLév egy általam alaposan leellenőrzött állandóan és mindenkit fenyegető provokátor.Az én bakancsom soha nem volt teveszaros,mert a szart mindig átléptem.Ugyan úgy,mint téged is. Te viszont még nem mesélted el a faterod működését a musszosokkal.Apámat hagyd ki a dumádból.Nem kell folytatnod,amit a keretlegény faterodtól tanultál.Itt adok neked egy nehéz matematikai kiszámitani
    valót: Ha ma 84 évesen alkalmam lenne nem átlépni téged…Mit csináltam volna veled 25-30 évvel ezelőtt bakancsügyben.Senki sem szólított meg téged,de te csak úszkálsz tovább a vízszinén. Tudod Nálunk a haifai kikötőben és a Natbágon is ki van írva, hogy ברוכים הבאים ITT SZÉP LEHETSZ,DE OKOS NEM.Szerencséd van,hogy árvalányhajiában a csúf hülyéket is megtűrik.

  • Geyza
    2021 július 2
    11:17 de.

    látod e?

    lányos zavarodban telefirkálod az oldalt mindenféle süketséggel… engem mellőzzél …akkó’ én is mellőzlek, cuncimókus

  • Orsós Elemér

    Besancon
    2021 július 3
    10:41 de.

    Sajnos tök igazad van, de abban erősen tévedsz hogy, a Jakab István nevű főtraktorosnak velem kéne konzultálnia, mert arra berken belül is lett volna már 2012 ben -nem ilyen kutyaütő mint én- igazi mezőgazdasági szakértő, csak Ő meg azért nem rughatott labdába, mert lelkiismeretes buzgóságában a selejtezést mindjárt a haszonért lojális MAGOSZ vezérkarával és a már burjánzásnak indult nagybirtokrendszer mérséklésével akarta kezdeni, ezért inkább 2012 január 19-én saját kérésére beáldoztak egy kiváló mezőgazdasági miniszternek valót! És abban is igazad van hogy, minden bajok forrása a “traktoros”, mert nekem is volt egy olyan “traktoros”(Thorma József gépészeti főmérnök elvtárs) főnököm a SASAD tszben aki már 1982-ben tudta hogyan kell egy pár hónapja Magyarországra behozott vadi új John Deer traktort leselejtezni és MÉH haszonvasként szarért-hugyért magának megvásárolni, tehát már 1982-ben is voltak “kriptotraktorosok”, akik aztán 89 után legális “traktorossá” válhattak! De ugyanez az tendencia volt a tsz agronómusokkal, növényvédelmi mérnökökkel, tsz elnökökkel, szakszervezeti és párt titkárokkal is, csak kétkeziek nem juthattak jutányosan “traktorhoz”!

  • Orsós Elemér

    Besancon
    2021 július 3
    10:41 de.

    “Csak aztán eszébe ne jusson valakinek / bárkinek földügyileg “feltekinteni” az országban ezt azt.”

    Ezt is alá tudom támasztani, mert Nejem a “kárpótlások” alatt dolgozott a Földhivatalban és minden reggel fél kg Andaxinnal föltankolva indult el otthonról!

  • Rodeo11
    2021 július 3
    4:46 du.

    Nemtudlak mellőzni mert egy antiszemita Észak-Korea fan vagy akket szagról útálok. Nagyon sajnálom, köffike a figyelmet.

  • Gyurka:

    Fogadd el szépen hogy ezt a mai partit (is) buktad.
    Ha nem tudsz lekussolni egy időre,csak azt éred el
    hogy a többiekben elmélyülnek a hazudozásaid.
    Mert látják hogy “magyarázod a bizonyítványt”
    Tanulj meg édes öregem veszíteni.
    Így csak agygörcsöt kapsz.

  • SchumackerLady
    2021 július 3
    10:48 de.

    szóval ijeneket és bármi más konkrétumot a gábrieltől várni az időpazarlás…
    ő bedob valamit hogy nézegesse a pocsoján a körkörösen szerte rohanó rezonancia hullámokat, majd eltűnik a balfenéken addig, amíg nem talál ki másik agysérvet, kérdezni sem érdemes mert nincsenek válaszai semmire sem csak a bedobásai vannak habosra kavarva, majd sunyin lesve a sötét sikátorból, hogy mi lesz ezután ott ahol van fény!

    ő a tipikus vulgár materialista csakis tagadni képes de ugyanaz ellen felállítani bármit az nem az ő asztala… ha felgörgetsz oda ahol rébuszt akart adni nekem majd mikor megválaszoltam elhallgatott és ez kivétel nélkül mindig így van gábriellel… többen tanácsolták időpocsékolás a gábriel léte

  • Vilagraszolo hir:

    Elkötelezett demokrata = munkasőr

    Na meg hogy a Barlev egy igazi jó ember volt. Na ja, csak ossze-vissza hazudozott magarol es nem atallotta leirni, hogy nepirtasban gondolkodik. De amugy valoban kivalo egyeniseg lehetett.

    Te Gyuri, irigylem a turelmedet!

    Rodeo, ez az USA-ba tantorgo hazafi nagyon vedi a hazajat. Muszaj neki, kulonben most mar elvinnek malenkij robotra. Amiota naluk is kitort az abszolut szabadsag, a tokej, es hofeher trabantal szaguldanak az amerikaiak a rozsaszinu kommunista felhok folott, nekik kotelezo orulni, egyeterteni es tapsikolni.
    Kerdezd meg tole mi a velemenye a 72 szuzrol! Nem a mennyorszagban, hanem a 72 szuz gender-rol itt a foldon.

  • Geyza
    2021 július 3
    12:08 du.

    Geyza
    2021 július 2
    11:02 de.

    Aha

    Tudod, abban a meggyőződésben éltem, hogy egy jó fej vagy.
    De nem baj… van ez így ….

    1:, milyen gyűlöletről is beszélsz esetemben? – talán ha kifejtenéd… – hogy ki és mi ellen?
    2:, szóval milyen hazugságokat írtam le, abból a “puszta gyűlöletből” …
    3;, máshol már írtam – talán jó régen, így nem kívántam ismételni (mint vénségek, 10x újramondva valamit) – hogy Hites voltam, még azelőtthöz, hogy a Bartus Laci odajött volna (vagyis a Vasas sportcsarnokba költözés előtti időkből) – tehát volt módomban ismerni. Nekem igen.
    Voltam néhány balatoni zártkörű konferencián is – amiről gondolom Neked fogalmad sincs, hogy mi az – ott ahol leginkább fejesek voltak jelen – leszámítva néhány közkatonát mint engem. Ott adta elő Sándor a belső körökre tartozó ukázokat.
    Gondolom, ezek-után a fenti mondataid után, hogy úgyis hazugságnak véled – (de nem írom hogy ki miből indul ki).
    Nekem vannak tanúim, (ha kívánod még Hack Péter és a Márta telefonja is megvan – talán alkotmányjogászt elfogadsz tanúnak?)
    Tudod sokan kiváltak (vagy csak simán otthagyták a Gyülit) – de mint mondjak arról aki gyűlöletet-terjesztő könyvei bevételéből eszi kenyerét?
    èn otthagytam a Gyülit azelőtt, hogy eljöttem a Kárpátok ölelte tájról – de a gyüliben nyilván maradtak jó sokan (barátok, közeli rokonok) egy részük a Sándorékkal, más részük meg az elszakadt csoporttal, nekik se tilthatom meg, hogy ne meséljenek időnként

    Hogy nekem beakarod mutatni a Németh Sándort – igen vicces. Ha csak ez a bajod – akkor semmit sem tudsz róla – de hagyjuk, mert fárasztó ez az egész.
    Látom Te is dörgölőzöl …. kicsit ide… kicsit oda… hát evvan

    4;, Most kórusban meg-akartok győzni az átkos-kor hatalmas liberális nevelési alapállásáról, hát a fene se érti eztetet. De nyilván az idő sok mindent megszépít – aztán jön a demência is lassacskán …
    Ha mai világban a büdös kölyöknek ildomos igazodnia a NER-hez, akkor abban a világban mennyire volt ez igaz, vagy nem?
    Én terjesztek gyűlöletet??!! – Hisz ez tiszta Gramsci taktika – amit a Lukács elvtárs csodálatos filozófiai köntösbe bujtatott – “”vádold meg az ellenséget azzal amit Te teszel!””
    Vagyis én akkor ellenség lettem
    Hát akkor dugd fel te is a butelládba, Geyza haver …

  • Besancon

    Igen, ahogy írod, nyilván igaz volt hogy törvény sehol sem kötelezett senkit eme szervezetekben tagként részt-venni. Aminthogy a későbbiekben felnőttként Párttagságra sem köteleztek (800 ezres tagság egy tízmilliós országban bőven elég volt – a végén még elfogyott volna a belső ellenség, ha jobban erőszakolják)
    Orsós írja, hogy a Szakszervezeti-tagságot “már nem sikerült kibekkelnie…”
    Nyilván hogy ezért is, mint ahogy utaltam rá, “gond nélkül” kiléphettünk és feloszlathattuk a KISZ alapszervezetünket.
    Aminek az előzetes bejegyzését, illetve az abba való tagsági besorolásunkról a kutya sem kérdezett – Mellesleg a gimnázium amiről szó van akkor (és ma is) az egyike a legismertebbeknek. Nevét szociális lapjaimon meg lehet találni, ha valakit ne adj isten érdekelne.
    Általános iskolám a Dohány 32. volt, néhány lépésre a Nagy-zsinagógától.
    Így utólag bevallom, halvány lila gőzöm sincs, hogy anyámat meginterjúvolták volna úttörővé avatásom tárgyában, engem nem érdekelt, tudtommal öt sem igazán. Nem voltunk vallásosak, ha ez valamit jelentett volna e kérdésben.

    Arról sem tudok, hogy osztálytársaim közül valaki nem lett volna kisdobos/úttörő, pedig jó néhányan tartották vallásukat – mint a környezetből adódik, nyilván az izraelita volt a mérvadó. (Iskolán kívül)
    A kérdés törvényi (alkotmányi) oldaláról pedig úgy látom, (mert úgy tapasztaltam) hogy ugyanúgy volt kezelve, mint minden más egyéb, ami az egyéni (szabadság)jogok témakörébe tartozott; az állami apparátus magasról letojta, hogy mihez van jogod.
    Persze kiverekedhedhetted magadnak, aminek viszont ára volt, (sokszor súlyos)
    Hogy milyen, azt senki sem tudhatta előre (hogy mikor és milyen aspektusból fogják majd az orra alá dörgölni)
    Gondolom nem kell ecsetelni
    Persze azokkal, aki letagadják mindezt (akár a csillagot az égről, ha kell) úgysem érdemes erőlködni
    Mint például a Schumaker Lady fémjelű valakivel sem fogok vitázni, nem hinném hogy ordenáré, aljas hangnemben beszelő valakiket vagy valamiket érdemes lenne figyelemre méltatni.

  • Geyza

    Még valami
    Én nem ítélgettem senkit, hanem egyszerűen leírtam tényeket, amiről nekem tudomásom van.
    Amiből akinek kedve szottyan rá, levonhatja azt amit akar.
    Te is levontad azt, hogy engem hazugnak nyilvánítasz, ebből meg egyenesen gyűlöletért kiáltasz.
    Nem baj bátyus, mindenki azt választja akit akar.

    Nyilvánvaló számomra is, hogy ha tényként kezelnél akár egy keveset is belőle, akkor el kellene engedned a játékszeredet (úgy járnál mint a Pistike, akit az apukája nem hagyott tovább a gyufával játszani – csúnyán bömbölnöd kellene)
    Így marad a Lacika, aki helyetted is leírja, hogy az Orbán geci, paraszt, cigány etc… bár nem értem miért van erre szükség, hisz magadtól is tudod – mint ahogy én is….
    Bár én nem köpködök semmi ilyesmit a számból, akkor mégis én vagyok gyűlölködő?

    Nem fasisztázok, kommunistázok senkit (maguk nyilvánítják magukat annak amik akarnak lenni)
    Azt írom le, hogy a kommunista és a fasiszta ideológia ugyan az, mert a célja, hogy egy kiválasztott kisebbség uralma alá rendelje a tömegeket, ha lehet akkor egyen magasságúakba egyen hajhosszúsággal, egy hittel, elképzeléssel – sőt egy ruhába (egyenruha – vagy eggyen ruha – a többi meg nézi …?! … hhmmm
    Azt igen leírom, hogy akik ezeket az ideológiákat megalkották, azok az ördög fiai – mert az ennek megvalósításához vezető út csakis erőszakkal járható ( soha el nem érhető)

    Mesélj, hol nem igaz amit mondok

  • Jótét lélek,
    Matematika genius a turul égen.Te a Neumann Jánosnak,Wiegner Jenőnek,Teller Edének,Szilárd Leónak játszópajtása és tanító mestere voltál,zuhanó repülés közben.Lásd milyen nagylelkű vagyok hozzád,annak ellenére,hogy az általad említett nevek a családi és a faterodé is egy irdatlan nagy hazugság,én leírom itt a valódi nevem,amit egy ilyen univerzális Zseni(néni)el is tud olvasni és meg is érti.Nem svédül:שאול בן מנחם הכהן.Erre varrhatsz egy nemzeti színű kokárdát Trianon-térkép jelvénnyel!
    A Lanxner nevet elfelejtheted,mert letelefonáltam az összes Izraelben létező Lanxnereket és egynek sem volt magyarországi vonatkozása.Persze lehet,hogy aki téged ismer az letagadott.Ez is egy valószínű lehetőség.A faterod”héber”nevét etesd be valamelyik jobbikos neonácinak,akikkel az állítólagos te oldalad manapság(az Orbán megbuktatására)összebútoroztatok. Jóindulattal csak annyit mondok,hogy ez is egy meddő kísérlet.Nektek és az ott élő barátainknak addig jó,ameddig Orbán alaposan sakkban tartja a bal és jobboldali csőcseléket. Mindenesetre megnyugtatásként írom,hogy Orbánnak több esze van a szuszpenzoljában,mint nektek együtt véve a fejetekben.

  • Orsós Elemér

    Besanconnak írod, hogy milyen trükkel lehetett traktorokhoz szinte ingyen hozzájutni.
    Mikor én valamikor jó régen írtam, hogy hasonló trükkel játszották át az állami vállalatokat, bankokat külföldieknek vagy maguknak, akkor bizony lehurrogtak.
    Mondván, hogy nem fogom fel hogy a magyar állami vállalatok nem értek semmit, tele voltak adóssággal és “selejtes” gépekkel, berendezésekkel, épületekkel.

    Innentől tulajdonképpen tudtam, hogy kár is ide írogatnom.
    Pedig próbáltam ecsetelni, hogy honnan van tudomásom a valóságról – közkinccsé akartam tenni az ismeretet.
    Orsós, az emberek nem vevők az ismeretre, mert ha kénytelenek a valóságot tényként kezelni, akkor kimozdítod őket a kényelmes langyos kis pocsolyájukból.

    És ráadásnak akkor színtvalottak azok, akiknek feltételezések szerint komoly közük lehetett ezeknek a tényeknek az elmismásolásához, akik kénytelenek mai napig a hazugságokat megerősíteni, mintha az lenne a valóság.
    Nyilván kijutott nekik is valami morzsa belőle.
    Ezeket hívom ma Kővendég és Tsai kft-nek
    Ezek a látszólag baloldali liberális eszméket vallók siserahadak, akik ügyesen, magasröptű kétértelmű filozófiai hadovával (marxista dialektika) operálnak
    Akik anno beérték az agymosók szerepkörével – ez adott nekik egy kiválóságot – SZELLEMI ELIT –
    Pedig van rájuk egy 2000 éves jellemzés:
    Olyanok mint a meszelt sírok, kívülről szép fehérek, de belülről rakva vannak rothadó ocsmánysággal

  • huncutsag
    2021 július 4
    12:57 de.

    és mindezt július 4 -én? a grizi Trabant ban ott kies Floridában… nézem (tekergetem a tévé gombjait… hja, hogy nincs neki csak távirányítója?) mert most van ojan amit anno a Rákosi Pajtás majálisai és Április 4 -idikéi elsápadnának a nemzeti hősök akik már nem fértek el Arlingtonban de még tudnak dumálni és lufi hejett ehetetlen hotdogevésiverseny van (zsák már nincs azt másra tartogattyák) tehát zsákbafutás hejett emlékeznek a dicső múltra… még jó, hogy van F1 is ugyanakkor… a málenkij robot is lesz mert senki sem akarja betölteni a világrekord 850000 2021 júniusában megnyitott vadiúj munkalehetőséget DNC boldog de a SARS ra most van Delta variáns és a lakosság 49,57%-ka sohasem akarja vaxoltatni magát mert nem bíznak… közben harci repzajok csinálják a zajt és lobognak a zászlók és ennyi csasztuskát még életemben nem hallottam (most odavitték mert a csasztuska kiment a divatból Kínában is talán a vietnami kommunista párt?)
    a lege (majdnem geek et írtam)k legjei és a mai kiskáté: aki nálunk legebb az le is van legelve®

  • Gyurka:

    Én meg telefonáltam a Jóistennek,
    megkérdeztem ki vagy.
    Azt válaszolta csak egy piti agresszív senki vagy,
    aki megverettetéssel fenyegeti azokat akiket nem tud leugatni.

    Amikor már kifogytál mindenből, például itt vagy más oldalakon,
    hirtelen megjelenik valami ismeretlen nick aki “mindent tud” és csak arra kér tégedet hogy add ki az én, vagy más kiszemelted elérhetőségét hogy a többi “obsitos” barátjával úgynevezett “baráti” látogatást tehessen nálam vagy bárkinél.

    Ilyen megnyilvánulást kétszer tapasztaltam itt tőled és egyszer a Lehárblogon.

    Hát ide sűlyedtél szépapám.

    Ha elfogynak a hazugságaid, jön a rég halott hozzátartozók gyalázása.

    Ha ez sem segít rajtad, jön a fizikai fenyegetés.

    Pffujjj..undorító vagy.
    Nálad még az antiszemita Rodeo is ezerszer becsületesebb és emberibb.

  • huncutsag
    2021 július 4
    12:57 de.

    Botsedli, de idegentől nem fogadok el édességet.
    Menny a francba.

  • Gabriel
    2021 július 4
    3:56 de.

    hogy van Bölcs Frigyes?

  • Orsós Elemér

    Gabriel
    2021 július 4
    3:56 de.

    Jól sejted: “traktor” alatt én előbb elvtársi majd abból egyenesen túlfejlődő urambátyám kapcsolati tipusú potya szajrét értettem! 😀

  • Geyza
    2021 július 3
    7:02 du.

    greyza! ha kritizálok valamit és ha nem ítélek el valamit az nálad mit jelent az engem hidegen hagy!

    az a trükk, ami szépen le lett nyomva az egységsugarú álompó’gár torkán (ebből is látszik nekem más sugaram van!) miszerint a netuggykiket nem szabad kritizálni mert akkó’ rögtön ánti…t leszel

    pedig annyi ánti… létezik, hogy nem férne el a Széchenyi könyvtárban:

    ántimozlim, ántikommunista, ántigender (azaz nemtelenség a 12. hatványon legújabb usa bömbölmény) …

    szóval nyasgem…

    ha valakit eccer seggberúgott a nagybácsija az nem jogosíttya fel arra, hogy bárkit büntetlenül seggberúgjon

  • Geyza
    2021 július 3
    12:59 du.

    Besancon
    2021 július 2
    5:31 du.

    Én emlékszem hogy anno voltak páran az osztályban akik hittanra jártak.

    Nekik bennt kellett maradni tanítás után mert jött a pap vagy ki aki az órát tartotta nekik.

    Mindig nagyon sajnáltuk őket… : )

    ————————-
    Bizonyám, én is közéjük tartoztam, csak én nem ministráltam ‘anno mint a jó uram, így a szüleim nem csináltak kardinális kérdést abból, hogy lehetünk e úttörők a nővéremmel együtt, vagy sem. Igen, nekünk is az iskolába jött a Ferenc atya – a későbbi váci püspök, Keszthelyi Ferenc – és az arra kijelölt tanteremben volt a hittanóra, tanítás után. Jó néhányszor leírtam már – hisz ezt is többször megvitattuk itt hazai kételkedéseire válaszul – hogy nekem pl egy és ugyanazon a vasárnapon volt az elsőáldozásom és a kisdobos avatásom, szerencsére egyik de. a másik du. és semmiféle tudathasadásos állapot nem következett be nálam emiatt, sőt! Nálunk anyukám, volt a főideológus – mint minden normális családban – és ő úgy gondolta, ismerjenek meg a gyerekek mindent a világból, amit lehet, és majd később ők maguk eldöntik, hogy merre is…..! El is döntöttem – sem a párt nem vonzott magához, de notórius templomba járó sem lettem, ám! KISZ- tag voltam az építőtábor miatt, anélkül nem mehetett senki, és azt kihagyni elképzelhetetlen lett volna, mert a fiatalságom legszebb nyarai voltak! Ami meg a vallásos nevelést illeti, évente néhányszor, jeles alkalmakkor előfordulunk a templomban, karácsony, húsvéti körmenet stb ezt is főleg a hangulata emiatt, de meggyőződésem, hogy nem kell nekem rendre misére menvén a papokat hallgatnom, ha beszélgetni akarok a Jóistennel, bármikor megtalálom, mikor egyedül vagyok és félreülök egy sarokba a hokedlire! De azért bármikor bárhova megyünk, a helyi templomot mindig megnézzük, kívül- belül, mécsest gyújtunk, és leülünk egy kis időre – én legalábbis, a férjem már erősebb fenntartásokkal bír e téren!

  • huncutsag
    2021 július 4
    12:57 de.
    Vilagraszolo hir:

    Elkötelezett demokrata = munkasőr

    “Na meg hogy a Barlev egy igazi jó ember volt. Na ja, csak ossze-vissza hazudozott magarol es nem atallotta leirni, hogy nepirtasban gondolkodik. De amugy valoban kivalo egyeniseg lehetett.

    Te Gyuri, irigylem a turelmedet!”
    ———————————-
    Igazad van,hogy irigyled a türelmemet.Chris is türelmesen figyelmeztette azt a Bárlév néven idejárót néhányszor,hogy fejezze be agresszív fenyegetéseit.Miután a nagypofájú még támogatást is kapott a szolíd,jólnevelt,”uri utcai”bébitől és tovább dicsekedett a colt kezelői művészetéről,utilapút kapott a talpa alá.Itthon pedig nem tudom,hogy hogyan viselte el a kihallgatásokat.A Cfáton élő unokámnak nem volt jó véleménye a külalakjáról.

  • Gabriel
    2021 július 4
    3:56 de.

    a’sse t’od mi is az a dialektika!!! Marx -ot meg te is és a grizi is meg még néhányan mások haggyátok békén semmit sem tudtok műveiről a szakálla meg már régen porlad a régen tép ben!

    kell valami szitoxó nektek mert különben a csiki csuki meg a 22 -es csapdája nagyon megszédít benneteket…
    mivel azt még egyetlen egyszer sem merted megközelíteni sem, hogy számodra mi lenne a jó (a tagadás tagadása elvén ami a dialektika maga Aristótelés szerint) csak mindenféle agyficamokat tálalsz annak aki végigrágja magát az irtyaidon(SIC) én nem csak egyes szavakon akad meg a szemem mert az 16 liter lábmosóvíz amit ide beborogacc az sok nekem…

    szóval, eccer egyetelne eccer elárúlnád neked mi a fájintosch? (konzultáljálm grizivel amikor egy trabantban autókáztok Florida külsőn)

  • Orsós Elemér
    2021 július 3
    5:16 du.

    Besancon
    2021 július 3
    10:41 de.

    “Csak aztán eszébe ne jusson valakinek / bárkinek földügyileg “feltekinteni” az országban ezt azt.”

    Ezt is alá tudom támasztani, mert Nejem a “kárpótlások” alatt dolgozott a Földhivatalban és minden reggel fél kg Andaxinnal föltankolva indult el otthonról!

    —————————–

    Intésem nem a kárpótlás körüli földhivatali bejegyzésekre vonatkozott – gyere vissza a jelenbe és ha módodban van, autózz néha erre, arra, gondolom megteheted, ha a fővárosba 10 év után csak úgy “felruccantál” kíváncsiságból, hogy elmondhasd hogy nahát, ezek a dugók… stb, puff egy oldalrúgás a főpm. felé. Nézz körül a termőföldeken, ott mit látsz, miután pályázatokon elnyerték, akik elnyerték a hatalmas földeket, vajon mit kezdtek vele?

  • Gyurka:

    Aztán mész te is erre a jamboree-ra ? :
    https://nepszava.hu/3125220_ujra-egyutt-fozhetnek-orbannal-a-kivalasztottak-kotcsen

    Megkérdeztük bolond Gyurkát:
    -Szereted a véres hurrkát?
    Válaszolta meg nem eszi,
    Nem helyesli öreg rabbi !
    De ha egyszer Ország Ura
    Hívná le a disznótotrra
    Bezabálná kétpofára
    Nem számít’na a vallása !

  • Gabriel
    2021 július 4
    3:27 de.

    Jó,csak szóltam miképpen veszi ki magát amiket írsz.
    Nem muszáj elgondolkoznod rajta.
    Nagyfiú vagy már,magad döntesz.

  • Gabriel
    2021 július 4
    3:56 de.

    a’sse t’od mi is az a dialektika!!! Marx -ot meg te is és a grizi is meg még néhányan mások haggyátok békén semmit sem tudtok műveiről a szakálla meg már régen porlad a régen tép ben!

    kell valami szitoxó nektek mert különben a csiki csuki meg a 22 -es csapdája nagyon megszédít benneteket…
    mivel azt még egyetlen egyszer sem merted megközelíteni sem, hogy számodra mi lenne a jó (a tagadás tagadása elvén ami a dialektika maga Aristótelés szerint) csak mindenféle agyficamokat tálalsz annak aki végigrágja magát az irtyaidon(SIC) én nem csak egyes szavakon akad meg a szemem mert az 16 liter lábmosóvíz amit ide beborogacc az sok nekem…

    szóval, eccer egyetlen eccer elárulnád neked mi a fájintosch? (konzultáljálm grizivel amikor egy trabantban autókáztok Florida külsőn)

  • te gáyzsi,
    hát csávókám,pikkölöd még a pekenyócemászt?

  • Csávókám,
    csak azért sem megyek,mert ha a népszava tudósítja,létezését már már kézből kontrázom.A másik ok,hogy Orbán Viktor Miniszter- elnök urat nem akkor fogom meghallgatni,amikor leereszkedik a csőcselékhez.Jobban hallhatóan és világos szavai érthetőbben hangzottak,amikor nemrégiben itt járt a Szentföldön.Mindenféle hátrafelé nyilazó posztkommunisták engedélye nélkül.Folytathatod innen a mélyrepülést.Vigyázz,mert lassacskán árvalányhajlandban is lesz “vasököl”.Még a vitorlázó gépeket is leszedi.
    Ezt az antiszemita idiótákra jellemző versikét most már
    negyedszer küldted el Nekem.Sebaj…(mint huncutsag írja),Nekem valóban irigylésre méltó türelmem van.Ha még négyszer elküldöd és még mindig nem rúg hátsón a moderátor vagy ha látja ezt Maga a Chris,akkor az ő türelmük is irígylésre méltó.
    Legyen továbbra is érdekes életed!

  • Besancon
    2021 július 4
    12:34 du.

    Én például tervbe vettem
    hogy elolvasom a Bibliát.Mondják, hozzátartozik
    az általános műveltséghez. De halogatom : )))))))))
    Marxnak “A Tőke” c. munkájába belekezdtem vagy 40 évvel ezelőtt,de ANNYIRA unalmas volt..visszatértem tehát Rejtőhöz.

  • Gurlic:
    Bar Lev jó ember volt.
    Csak kikészítetted idegileg.
    Te rohadt csibész.

  • huncutsag
    2021 július 4
    12:57 de.

    Különös véletlen
    hogy te pont azután jelentél itt meg
    ezzel a dumával miután
    én itt kissé “kritizáltam” a Németh famíliát*

    Ezek szerint te egy Hitgyülis karaktergyilkosságra specializált hazugság-gép vagy.

    Méltó párja leszel a FIDESZ-fan Gyuri10-nek.
    De vigyázz vele: akivel itt össze szűri a levet, azzal fizikailag is akrja majd Hö..Höhö..

    *Németh família:
    Az ATV tulajdonosai, a Hit Gyülekezete nevű elsövonalbeli Kormánypárti “kommandó” létrehozói.Alattomosak és agresszívak,

    Legutóbbi idegborzoló megnyilvánulásuk az volt hogy POLGÁRHÁBORÚVAL fenyegetőztek ha 2022-ben nem a FIDESZ nyeri a választást.

    Névtelen ágensek révén presszionálják az embereket minden fórumon, ahová csak befurakodhatnak.

    Például ez a fószer az ékezetnélküli betűivel és a pökhendi ócska stílusával 1 hónapon belül már a harmadik nickkel jelentkezik.Hogy úgytünjön sokan van.

  • 0Nemely hozzaszollok kozotti vita igen szem-nyito bevallasokat kozolnek sajat eletukbol, igen meglepoen am!

    Mint a “SASAD TSZ-es” es a “karpotlasi foldhivatalbeli traktoros” bio-i.

    Sot kisult, hogy mind az ellenszenves “hit-oktatasai” es “gyonasai” ellenere, ha tisztan ertelmezheto, meg egy felsobbrendu vilagegyetles eroben is hihetonek velheto soraibol.
    Az am igazan meglepo es oszinte bevallasai.

    A GEYZA alatal csatolt Nepszava sorait olvasom, s mint mar elobbiekben jeleztem, a leg-ertelmesebb es oszintebb magyarnyelvu Magayrorszagi koz-lapnak latom.

    A “Fo-polgarmester gazdasagi politikai” programja, mint minden propaganda maszlagok vilagszerte, fokent a baloldali celok meghatarozasai, igazi ‘nesze-semi-fogd- meg-jol’ “zsakba macska”.

    Vilagszerte a politikai kozbelepesek, korlatozasok a kozgazdasag kudarcait okztak mindeg, kivetel nelkul!

    A leheto leg-alapvetobb elv kellene elnni ;”el a kezekkel a kozgazdasagtol”!!!

    Sajnos vilagszerte a muffias politikusok keptelenek keziket a husosfazektol tavoltartani.

    De mindeg a dolgozo, termelo, adofizeto-nep “isszak annak a levet”!!!