Engem is megfigyeltek egyszer…

2021 július 25 9:26 de.171 hozzászólás

Az a nagy büdös helyzet, hogy nem tudom átélni a lehallgatás miatti felháborodást. Tapasztalataim szerint a magamajta „eccerű” kétágúak többsége is legyint. Ugyan már, kémkedés, leskelődés mindig is volt és mindig is lesz! A legtöbben még azt is hozzáteszik: az államnak igenis joga van még a saját polgárait is megfigyelni, hiszen a rosszban sántikálók nem verik nagydobra a szándékaikat. A drogterjesztő nem a face-n értesíti ügyfelét a következő adag átvételének helyszínéről és idejéről, és a bankrablásra készülők se telefonon beszélik meg az akció technikai részleteit.

Van persze a kémkedésnek más, fontos oka is: egy nagyszabású gazdasági, pénzügyi akció se lesz eredményes, ha minden apró részlete a nyilvánosság előtt zajlik. Az átlagemberben munkál olyasmi is: Nem járok tilosban, nekem aztán lehallgathatják a beszélgetéseimet – legfeljebb Ica néném egészségi állapotáról értesülhetnek. Esetleg szidjuk a kormányt – bármelyiket – a nehezedő körülmények miatt. De azt én belemondom bárkinek a po… képébe! Akár a tévébe’ is, nem vagyok beszari! Miután a többség vélekedése hasonló, nem számítok arra, hogy a regnáló kormány különösebben megrendül a mostani megfigyelési ügyek miatt. Mégis van egy érdekes jel: Ovi diktatúráján a paranoia jelei mutatkoznak. A Kedves Vezető személyisége sose volt mentes némi üldözési mániától – ez szinte kötelező a nagyratörő számára. Némiképp megemeli a személyiséget, hiszen csak „fontoselvtársak” számára jár a megkülönböztetett figyelem. Ahogy a Tanu c. filmben Bástya elvtárs méltatlankodik: Hát Bástyaelvtársat már nem is akarják kiiktatni? Bástyaelvtárs már nem számít?

Ha egy államhatalom paranoiás, annak nagy a veszélye az egész társadalomra – még a Kedves Vezető (KV) rajongótábora se ússza meg. A jelek régóta észlelhetők. A KV mindig előszeretettel élt katonai, hadi fordulatokkal a beszédeiben, Fene tudja: tán egy életre frusztrálta, hogy sorkatona korában nem
bírt néhány krumplivirágot szerezni. De foglalkozzanak ezzel a pszichiáterei.N ekünk fontosabb dolgunk lenne.

Mielőtt rátérnék, büszkélkedhetek (panaszkodhatok) arra, engem is megfigyeltek egyszer. 68-ban történt a dolog, amikor sokfelé erősödtek a baloldali – sőt, maoista – megmozdulások, Nyugat-Európa is hangos volt az egyetemi diáklázadásoktól, a gyári munkások kemény sztrájkjaitól. Mi persze lelkesedtünk, sőt néhányunknak szöget ütött a fejébe pl. az, hogy a népköztársaságban, ami proletárdiktatúrának dekralálja magát, miért nincs sztrájkjog? Ezek a készttések kimerültek a beszélgetésekben, vitákban. Sőt, én pl. az üzemi KISZ szervezet agit.prop titkára voltam, így hivatalosan is szerveztem ilyesféle fórumokat. Nem nézték ezt jó szemel a függetlenített mozgalmárok, akik ezért kapták a fizetésüket. Miközben én – és társaim – napközben a satu mellett, normában dolgoztam, csak műszak után ültünk össze „megváltani a világot”. Ez a tény nyilván nagyobb hitelt adott a szavainknak a melósok előtt. Nem csináltunk semmi különöset, és nem voltunk többen, mint tucatnyian. Kerítettünk néhány amatőr zenészt, aztán gitárkísérettel énekelgettük a „kvantanamérát”, meg más mozgalmi dalokat. Mégis csíptük a hivatalosság
szemét.

A Kádár-kort akkoriban már szokás volt slendrián diktatúrának nevezni. Nos, a mi „lebukásunk” jól példázza ezt a slendriánságot. Már említettem, hogy Anyukám házmester volt, és ismerős kapcsolatban állt a rendőrőrs pár tagjával. Naná, hiszen a lakókönyvben keresték a körözötteket, de a rendőr volt, aki
kicsengette Anyut téli hajnalokon, hogy ideje lesöpörni a járdát, el ne csússzanak a munkába indulók. A körzeti volt az is, aki nyári vízkorlátozás idején megbüntette, ha slagból mosta föl a kapualjat. Nos az egyik ilyen ismerős rendőr egyszer csak szólt Anyunak: Tudja-e Rátesiné, mit csinál a Margit lánya? Mert feljelentés érkezett ellenük az őrsre szervezkedés miatt. (A „szervezkedés”, ami amúgy természetes dolog lenne, minden diktatúra rémálma.)

Képzelhetni Anyu rémületét, aki még az úton is mindig szabályosan ment át! Mi persze felháborodtunk: a csapat hangadója, Piroska a szüleit is mozgósította. Velük együtt rongyoltunk be az őrsre. A kapuőr úgy elképedt, hogy meg se állított minket. A körzet vezetőjétől aztán követeltük: mondja meg, mi a vád ellenünk, és honnan jött a feljelentést? Persze a kérdéseinkre nem kaptunk választ.

A dolognak nem lett különösebb következménye. Bár… A munkahelyem nem ajánlott továbbtanulásra – jogász szerettem volna lenni -, és az NDK-ba se engedtek ki dolgozni. Otthagytam hát az „alma materemet”, az Oriont, és elmentem egy szövetkezetbe. (Akkoriban sokfelé ajánlottak állást.) Szerelmes is lettem: úgy döntöttem, elég nekem, ha a saját életemet „megváltom”, a világgal csak foglalkozzanak mások. Nem tudom, mennyire sikerült érzékeltetnem a hatvanas-hetvenes évek Magyarországának reményekkel teli életét. Végülis csak egy szubjektív nézőpont az enyém – azok a remények meg hamarosan igen csalfának bizonyultak. Ráadásul mindezt mintegy alulnézetből éltem meg – kevés valós információval.

Tudom, minden párhuzam sántít – mégis úgy látom, sok a hasonlóság a múlt század utolsó éveihez. A proletárdiktatúra bukása utáni eufóriát hamar követte a kiábrándultság. Amire aztán rátelepedett a ner és a feje. Mint a guánó – keményen, vastagon.

171 hozzászólás

  • Orban-gate!

    Ennek is lehetne kovetkezmenye, ha nem diktaturaban elnenk!
    Azert a szabadsagjogainkrol nem kene lemondjunk!
    Csak meghatarozott buncselekmenyek gyanuja eseten van torvenyes mod a lehallgatasra! Kulonben barmilyen krealt indokkal megteszik, oszt lehet, hogy veletlenul megongyilkolja magat a delikvens, balkezzel hatbaszurja magat es kiugrik a 10.emeletrol, ahol egy kamion eluti veletlenul. Ketszer! Egyszer előre, majd hatramanetben.
    De putyinnal divat, hogy radioaktiv izotopokat fogyaszt.
    Kulonben pedig o1g meg evtizedekig is eloveheti, zsarolhat minket barmilyen lehallgatasi , megfigyelesi felvetelek kapcsan. Vagy eliteltethet!

    De, hat,, ha jol emlekszem, o1g ma is a putyini titkosszolgalati anyagaival van zsarolva!
    Egyetlen elonye, ha putyin mar kivasalta o1g-t, nem tud mar belole hasznosat kivasalni, akkor eldobja, minT egy kapcarongyot. Beloki a tomegbe a bizonyitekaival!

  • Göllner András

    ? Rétesi Margit

    „minden párhuzam sántít”

    Ez így van. Sajnos az Öné is. Kádárék egy Szovjet típusú hazugsággyárat üzemeltettek, egypártrendszerben utaztak, a mostani az EU tagja, állítólag többpártrendszer van, és az EU szabályai tiltják az ilyen fajta hatalmi visszaéléseket. A politikai versebnytársak titkos lehallgatására alkalmazott Pegasus rendszert, az EU tagok közül csupán Órbánék alkalmazták hazai és nemzetközi opponenseikkel szemben. Ez nem a drog-kereskedelemről hanem az emberi és polgári jogok tudatos és renszerszerű elfojtásáról szól. Azt már egy ideje tudjuk mit jelent az, hogy O1G. Most már illene azt is tudni mit jelent az, hogy O1BG.

  • Mindeg jeleztem soraimban, hogy „talalom” oszinten ir es bavall dolgokat soraiban.

    Csak nagyon lassan bujik-ki a szog a zsakbol, a volt „propaganda agitacios titkar” oszintesegeibol!!!!!

    De NEM volt semmi joguk amit kovetelhettek volna akkor.

    Sot, az ‘egyenek ezlalogosithatalan jogai’ ma sem letezok, de hogyan is lehetne letezo, hiszen MINDEN itteni olavaso hozzaszollasaiban azert a leheto leg-gyuloletesebb modon reagalnak.

    Hogy a feneben remelhetnenek amit remesen elleneznek????

    Hogy van a regi magyar koz-mondas??????

    „A tanulo mindeg tultessz tanitojan’?????

    Hat nem volt ORBAN a Szoviet vilaghodito-uralmi erdekeket szolgallo Kadar tanitvanya?????????

  • Fenti hozzaszollasom utobbi-reszet Gollner professzor-urnak is cimezhettem mvolna, emlekeztetni a valosagra!

  • T. Göllner Úr! Természetesen ma már tudom, miért fontosak az emberi jogok A fenti kis történettel csak azt akartam érzékeltetni: a Pegazus-ügytől nem várható nagy tömegtiltakozás.
    Ha valaki reggeltől estig robotol, hogy legyen étel az asztalán, fedél a feje fölött, netán egy mobil a keze ügyében – akkor kevés ideje-figyelme marad arra, min marakodnak „odafönn.”
    Persze lehet ezért megvetni, lenézni a plebset, eltartott kisújjal fumigálni. De amellett, hogy nem célszerű, meglehetős bunkóság.
    Egyébként: a nevem RÁtesi.

  • Találom

    Margitka, én értem, megértem és mindenben osztom amit leirtál, mert megéltem.
    Gollner Andrisnak – szerencséjére – nem kellett a börén megismernie ezt az állapotokat, átélnie azokat az érzéseket amiket mi megéltünk.
    Igaza van abban, hogy az ilyesmi „nem demokratikus”
    Viszont; sajnos a magyarok számára – már legalábbis a mi generácionknak (a minket megelözözeknek) is azt kellett megtanulnunk, hogy hogyan alkalmazkodjunk.
    A világ megváltása helyett, megpróbáltunk valahogy beilleszkedni, és jókedvvel, a környezetünkkel békességben és barátságban meglenni.
    Talán igy megérted, hogy miért ágálok én egyfolytában bármilyen olyan kinyilatkoztatások ellen, amelyek azt verik a pofánkba egyfolytában, hogy ök a „birtokában vannak a „kinyilatkoztatásnak” és majd megmondják, hogyan kell megélnünk a mindennapi életünket.
    Akik mindig nem emberekben gondolkodnak, hanem nem létezö téziseket állitanak fel, ezek alapján minket egymással szembeállitanak, csoportokra, „”osztályokra” sicc!) osztanak, aztán mint scoportokat, rasszokat, (feketék, fehérek, tarkák, zsidók, cigányok, románok, homokosok, szegény, parasztok, prolik, urak, zenészek, muzsikusok …. és … és hivök, hitetelenek, ateisták … és… és…. – csak felejtik el ami valóság, hogy pityipalkó vagy az másik jozsika az egy csaló egoista barom, ezért inkább kerüld, ne menj hozzá dolgozni, hanem azzal áll eléd, hogy tedd ötet a hatalomba, és ö majd „elirányit” téged, olyan eszmék alapján, amelyekröl kiderült a világ minden táján, hogy müködésképtelen.
    Merthogy egyetlen dolgot nem vesz figyelembe semmilyen ilyen idea – hogy a világ emberekböl áll, emberekböl, akik között vannak akik fogényak a mások problémára is, és vannak olyanok akik abszolut egoisták.
    Bárányok és farkasok.
    És mivel rendszeresen – ugy 25 evente – ujabb és ujabb generáció születik, az irigyek és szolidárisak is ujra és ujra és születnek.
    A farkasok és bárányok is.
    A korunk által ennyit kell hogy belássuk.

  • Göllner András

    Igy igaz, minden hasonlat sántít, amint a Tied is.
    A hazugság mint fogalom abszolut értékkel rendelkezik.
    Mint ilyennek tök édes mindegy, hogy szovjet tipusu, vagy netán amerikai, vagy francia, angol, fasiszta, vagy ne adj Isten nérói és orbáni…
    Vagy csak valamilyen pincebeli „alacsonyabb rendü” a forrása.
    Hazugság az hazugság.
    A politika szivesen él vele, mondjuk ugy, hogy az jut hatalomhoz, aki sikeresebben alkalmazza.
    Szokásos módon aztán, inkább csak beváltatlan (beválthatatlan!!) igéreteknek minösitjük, vagy éppen „jóindulatu” próbálkozásnak – a lényege hogy hazugsággá lészen.
    A bibliaban van egy jó értelmezés erre: Meg van irva, hogy – az a prófeta volt Istentöl küldve, akinek a prófétásála beválik – a többiek pediglen a hamisak.
    Mint máshol irtak róla, általában az „igaz” próféták nem élték meg prófétálásuk bekövetkeztét, a gyakorlat szerint elöbb megölettek …
    Ennyi, de számtalan más irományt is fellelhetsz ennek aposztrofálására …. – mint irtam abszolut, tehát egy axióma a társadalmi ismérvekre …

  • Orsós Elemér

    Gabriel
    2021 július 25
    2:59 du.

    Merem állítani, hogy bármilyen eddig előfordult és jelenleg is regnáló hatalmi rendszer megfigyel, lehallgat, mert azért még a legbecsületesebbnek tartottnak is előfordul irigye vagy vaj a fején, aminek kiderülésétől elővigyázatosan és féltékenyen félti az átveréssel szerzett hatalmának és presztizsének elvesztését! Viszont nem minden kompromitálódott megfigyeltet vagy megfigyelőt akarnak lebuktatni, mert van amikor a zsarolás, lekötelezés sokkal hasznosabb(lásd legkirívóbb példának az EU fedhetetlen vezérkarát)! Ez sajnos a profi politika „normális” velejárója és ezért alakult ki az a már többször mantrázott szomorú magánvéleményem hogy, a politikus külön állatfaj, akit nem szabad emberi mércével megítélni!

  • Gabriel
    2021 július 25
    2:59 du.

    ergo,

    a bibliát (is) hamis próféták írták!

    ergo, gabriel is hamis próféta!
    Engem is megfigyeltek egyszer egy életen át és tengerméjen nem érdekelt, nem is ojan rossz megfigyeltnek lenni, mert az azt is jelenti, hogy vagyok valaki.

  • Gabriel
    2021 július 25
    2:59 du. irtad a hozzaszolasodban:

    ” A bibliaban van egy jó értelmezés erre: Meg van irva, hogy – az a prófeta volt Istentöl küldve, akinek a prófétásála beválik – a többiek pediglen a hamisak.”

    Olvasd el megegyszer, kicsit tuzetesebben a Mozes 5. konyvet. Van benne egy olyan resz, hogy meg ha be is valik a profecia, de a profeta azt mondja, hogy felejtsuk el a torvenyt es csinaljuk azt amit a tobbi nep tesz korulottunk, akkor az egy hamis profeta, es kivegzendo.
    Ami kulonben furcsa, mert azzal van indokolva ez a fajta profeta es a profeciaja, hogy az Isten teszteli az izraelitakat. De ha az Isten mondja annak az embernek, hogy „profetalj X-et” es az megteszi azt, akkor o engedelmeskedik az Istennek. Miert kell megis kivegezni?

  • talalom irta 7/25, 2;08 du

    „Termeszetesen ma mar tudom miert fontosak az emberi jogok.”

    De hat akkor miert ma is minden kepessegevel es erejevel tamogassa ugyan azt a hatalmi erdeket amely vilagszerte az emberi jogok megsemmisteset, megtagadasat, tarsdalmak es nemzetek kozgazdsagait celzatosan es tudatosan tesznek tonkre, hogy amodon a lakossagot hatalmunkon tehetik rajtuk fuggove ???????

  • Göllner András

    @ Talalom

    Elnézést az elütésért. A következtetéssel egyetértek. Ebből az ügyből nem lesz népfelkelés.

  • Kedves Gábriiel! Érteni vélem az indulataidat. Van azonban egy árulkodó momentum: mindig általános alannyal fogalmazol. Ők hazudnak, csalnak, stb. Kik azok az „ŐK”?
    Szerintem az eb ott van elhantolva, hogy nincs generális IGAZSÁG, ebből következően nincs generális hazugság sem. Mindkettő mindig konkrét helyzetben (időben, térben) létezik.
    Az Ember viszont vágyik a bizonyosságra, ennek az illúzióját adják az istenhitek. Ezekben az abszolút igazság forrása valamely mindenható. De eddig még minden vallás elbukott, ha konkrét igazságokkal találkozott.
    A 20. század „istene”, a politika se mindenható, aktorai, a politikusok se nem szentek, se nem sátánok. Olyanok, mint mi: van közöttük ilyen is, olyan is, okos is, ostoba is.
    Úgy vélem: az ember – mint biológiai faj – egyetlen erénye a változékonyság, az alkalmazkodóképesség. A kereszténység legnagyobb felismerése az „embert ölni bűn” volt.Bár a konkrétumokba a keresztények is belebuktak: ki számít „embernek”, ember-e a „vad”, a keresztség szentségét el nem ismerő? Ahogy a mohamedánok is irtották a gyaúrt.
    Az emberben a hit mellett mégis benne van a megértés, a belátás képessége – ez tartotta életben évmilliókon keresztül a fajt.

  • hexadodekaéder

    Kedves Gábriel 2:44

    A társadalmi osztályokat . n e m . kocsmafilozófusok fikciói „osztják fel”(sic) egymás között valamely talponálló magasztosan termékeny zöld talaján, hanem társadalmi, illetve történelmi körülmények és folyamatok együttes, szükségszerű hatása.

    Itt, e Földön a kapitalizmus körülményei között az osztályt történetesen emberek egymás közti, a gazdaságban kialakult munkavégzési különbségeiből adódó társadalmi, azaz makró léptékű vagyoni differenciálódásuk törvényszerűsége hozza létre, t e r e l i őket egy-egy osztályba, vagyis a legfőbb társadalmi képletekbe anélkül, hogy azt az ebben érintett állampolgár kérte volna, mert ezt felismerni az csak a teljesítmény, méghozzá a javából.

    Minden történelmi társadalmi formációt két meghatározó csoport, a nagyságánál fogva osztály determinál; az elnyomók és az elnyomottak osztálya. Ezt megosztottságot a termelőeszközök tulajdonlása – ill. az ahhoz való jog és hatalom egysége – teszi uralkodó viszonnyá az azt nem birtoklók kárára… A tőkés rendszerben látszólag független felek szabad döntését imitáló erőfölényből eredő diktátum, a munkaszerződés című fikció takarja el a munka egyértelmű kizsákmányolásának a tényét a dolgozó szeme elől is.

    Tehát ahogy a matematikában, a fizikában, vagy a biológiában (stb) is van létjogosultsága az osztály fogalmának, ugyanúgy objektíve, számokkal is kifejezhető mértékben „osztja” e két társadalmi csoportot osztályokra gazdasági helyzetük és az annálfogva elfoglalt meghatározó társadalmi „”rangjuk””. Mert az egyén társadalmi helye semmiképp sem egyéni óhaj, sóhaj, bölcselkedő akarat, vagy nem-akarás kérdése hanem, kizárólag a társadalom szövetében meghatározott helye, vagyis az ő osztály-hovatartozása.

    Pledául’ nem, mint kifordítva írod,”emberekben gondolkozva” kedves Gábor, egy panorámás favela-telep valamely lakója hiába jelentené ki, hogy márpedig ő a felső-tízezerbe törekszik, ebből a szép akaratából legföljebb lenéző riói karneváli mosolyokon túl, maximum az: „…inkább hozz a sapkádban öt kiló krumplit, amiből 1 darab még a tiéd is lehet” tréfás megjegyzés jut a számára… – És ettől még a zöldségesbódét sem fogja majd feltétlen ő örökölni, ami talán mégiscsak valami járható lépcsőfoknak tűnhet az ő álma teljesüléséhez. – Kérdés hány-ezer, vagy millió – a glóbuszon milliárd – embert érint ez a meddő kitörni akarás vagyis hányan várnak arra a megváltó „zöldségesbódéra”.

    Jómagam úgy vélem, hogy a tőkés társadalom effajta kétfelé osztottságát számokban meghatározni osztályok által, az osztályok GDP-be letett gazdasági teljesítménye és természetesen az abból való részesedése, azok számtani viszonya alapján kell és lehet, ami nem „kinyilatkoztatás”, csak konklúzió.

    És még egy. Mindezt semmikép sem „vertem a pofádba”, mint azt finom nyelvezeteddel kented ide a KMH selymes lapjaira, csak éppen megpróbálom békésen, egy >klub vita< keretei között a számodra is érthető logikai láncolatban röviden összefoglalni…

  • Bendeguz79
    2021 július 25
    11:50 de.

    come on, grizi

    írád: …”Hat nem volt ORBAN a Szoviet vilaghodito-uralmi erdekeket szolgallo Kadar tanitvanya?????????”

    namost az agyficamodat legalább fáslizod?

    szóval a világhódító SZU… kiket is hódított meg? hja, hogy azokat akik őt a SZU- t meg akarták hódítani és a fagyi visszanyalt …NEMDEBÁR?

    Agamemnonnak is az volt a baja, hogy a Priamosz és csipicsupi családja akkó’ má’ ezer + éve szedte a hajózási illetéket (tudod amit USA csinál elviszi, pont) és neki, Agamemnonnak nem jutott csak az, hogy csináljon egy NATO-t azután lógó orral levonult elvitte a NATO -ját is a Pécs Á ba pedig még csinált egy Trojan Horse -ot is (manapság Pegasus nak is keresztelték bár van már jobb is nála, igaz nincsenek szárnyai… sem)

    szóval ijen a történelem alulnézetben még akkor is ha USA hiába ordibálja, hogy Bástya elvtársat már el sem akarják foglalni ??? (azaz a kóbor kutyát sem érdekli, elég SARS az önmagának minek oda még egy „foglaló”)

    grizi, hogyha nem lennél ki kellene találni mert ennyi agyszellentetet nélküled nehéz lenne belefingani a nullás lisztbe?!

  • Bendeguz79
    2021 július 25
    11:50 de.

    come on, grizi

    írád: …”Hat nem volt ORBAN a Szoviet vilaghodito-uralmi erdekeket szolgallo Kadar tanitvanya?????????”

    namost az agyficamodat legalább fáslizod?

    szóval a világhódító SZU… kiket is hódított meg? hja, hogy azokat akik őt a SZU- t meg akarták hódítani és a fagyi visszanyalt …NEMDEBÁR?

    Agamemnonnak is az volt a baja, hogy a Priamosz és csipicsupi családja akkó’ má’ ezer + éve szedte a hajózási illetéket (tudod amit USA csinál elviszi, pont) és neki, Agamemnonnak nem jutott csak az, hogy csináljon egy NATO-t azután lógó orral levonult elvitte a NATO -ját is a Pécs Á ba pedig még csinált egy Trojan Horse -ot is (manapság Pegasus nak is keresztelték bár van már jobb is nála, igaz nincsenek szárnyai… sem)

    szóval ijen a történelem alulnézetben még akkor is ha némejek hiába ordibálják, hogy Bástya elvtársat már el sem akarják foglalni ???

    grizi, hogyha nem lennél ki kellene találni mert ennyi agyszellentetet nélküled nehéz lenne belefingani a nullás lisztbe?!

  • Mindenki figyelmébe (nem nyári könyv):
    Edgar Snowden: Rendszerhiba.

    Egy NSA (National Security Agency, USA) volt kulcs pozícióban lévő informatikusa konkréten leírja, hogy az USA (a demokratikus államok non plus ultrája:-) miként hallgat le, figyel meg, stb. világszerte mindenkit! Szó szerint mindenkit nemre korra, politikai nézetei ellenére, stb. de csak az „érdekes” személyekkel foglalkoznak részletesebben (Merkel, Macron, stb.)

    2) Pegasus.
    1) Vagy van, vagy nincs ilyen szoftver a magyar szolgálatok valamelyikének – miért ne lenne.
    2) Ha van, akkor és az 1995-os von tvr szerint törvényesen használták akkor nincs miről beszélni (törvényes okot mindig lehet találni).
    3) Szerintem van, mert az izraeli kormányváltás utáni Biden-barát szolgálatok kiadták az USA-nak a megfigyelt 50 ezres listát (benne 300 magyar). Sőt, ha igazak a fentiek akkor átadták a Pegasus gyengeségeit is: a telefonokon megtalálható lehallgatási nyomokat.
    3) A magyar kormány érintettsége. Ha törvénytelenül használták a Pegasust akkor kirúgják az illetékes szak szolgálati vezetőt és passz.

    ps: Business as usual nincs itt semmi látni való, mindenki mehet haza-:)

  • Göllner András

    @ hexadodekaéder

    TKöszönet a friss, tiszta levegőért.

  • Találom

    ….””Az Ember viszont vágyik a bizonyosságra, ennek az illúzióját adják az istenhitek. Ezekben az abszolút igazság forrása valamely mindenható. De eddig még minden vallás elbukott, ha konkrét igazságokkal találkozott….””

    A marxizmus sem más mint egy vallás, merthogy hinni kell benne. Akik elfogadják csakis hit által képesek rá, hiszen minden ellentmondásai ellenére ISTENITIK!
    És lefedi a másik kritériumot is ami egy vallás definiciójához tartozik, hogy személyhez kötödik, annak a tanításához …
    Ugyanugy mint bármelyik más vallás

    A budhizmus Budhához, az iszlamizmus Mohamedhez, a keresztényseg Krisztushoz, a zsidóság Mozeshez ….
    („Mózes a törvény”, amelyet a Hóreben kapott Istentöl – ez nemcsak a 10 parancsolatot jelenti – hanem a teljes TÒRAH – a törvények, a Mózes 5 könyve)

    a marxismus pedig senki által nem vitatottan Marxhoz kötödik – mondjuk ugy egy „modern” vallás – amely hitért ugyanugy öltek és gyilkoltak már milliószámra mint bármely más vallásért

    Az ember hitböl él – mint egyed képtelen lenne eligazodni a világban anélkül, hogy ne lenne valamilyen elözetes kapaszkodója, feltétel-rendszere a világról

    Ezt láthatod itt premier planban bárki esetében, aki itt ír
    Még Rodeio esetében is, (hisz nem is tagadja!) hogy hisz – mondjuk „kulturáltan” abban, hogy az embert mint „teremtett lényt” Isten „elbaltázta”

    Nem használok „általános alanyt” mindig megpróbálom megfogalmazni elözetesen, hogy mire értem, amit mondok – mintahogy fentebb is megfogalmaztam (csak nem ismétlem ujra meg ujra ugyanabban a szövegben):
    Vissza idézem:
    „”Talán igy megérted, hogy miért ágálok én egyfolytában bármilyen olyan kinyilatkoztatások ellen, amelyek azt verik a pofánkba egyfolytában, hogy ök a “birtokában vannak a “kinyilatkoztatásnak”””
    Az „ÖK” jelen esetben azok a „kinyilatkoztatók” akik egy VALLÁS TANTÉTÉLEIT – MINT MINDENT ÜBERELÖT VERIK A POFÁNKBA.

    Az érintettek egy része meg is értette, amit nagyra is becsülök – magát „Hexadodekaéder” álnév alatt jegyzö iró-társunk esetében.

    És itt a nagy bukfenc – amugy ugy a mai világban általánosságban „vallás”-nak aposztrófált tantételek hirdetöi legalább egy „ISMERETLEN ISTENRE” hivatkoztak – nem merték magukat Istenné nyilvánitani – amig viszont MARX a legkisebb hezitálás nélkül helyezte magát minden megszületett és megszületendö humán egyed fölé „hirdetményében” (EVANGÉLIUM) – mint mindennek tudója az emberiség – a társadalmak müködéséröl.
    Vagy csak a „követöi” tulajdonítják számára ezt a „felsöbbrendüséget” ???

  • talalom 7/26, 4;29 de

    Tagadhatalanul az emberi termeszet onzo, bekepzelt es kegyetlen.

    Minden hatalom-vagyait az embertarsainak a meg-hoditasaval, jogaiknak es let-lehetosegeik megtagadasaval erte-el uralmukat.

    S abban soha nem volt kivetel, meg a vallasok nehai tetteiben sem, de egy-sem hirdette nyiltan a leg-kegyetlenebb modszereik alaklmazasait!!!!

    Kiveve a Marxista-szocialaizmus !

    Vajon miert nem gondolt volna Marx egy jobb, szabadabb, boldogabb, sikeresebb, gazdagabb tarsadalmi es gazdasagi rendszer alapitasanak elveen??????????

    A valasz nagyon egyszeru es tagadhatalan;

    Mert celaja az eroszak, kegyetlenseg, totalitarian hatalom a tomegek feletti uralmat almodta, remelte es celozta!!!!

    De vajon miert?
    Hiszen on-maga nem jovedelmezett, sem ert el semmit eleteben.

    Tehat csupan az inferiority complexum-a hajtotta.
    Az a psychologiai meghatarozas volt az egyedulli tudomanyos teny az egesz-maszlagon!

  • hexadodekaéder
    2021 július 26
    4:34 de.

    Nagyrabecsülöm az elsö igazán elemzö hozzászólást a marxizmus magyarázatában
    Szivesen válaszolnék minden egyes felvétésedre, de hát a körülmények miatt nem ez a hely erre.
    Igy csak „nagyon röviden” egy gondolatsor(sicc!!)

    Az embereket anyagi helyzetük által kategóriákba sorolni, sajnálatos módon a legszörnyübb és legbecstelenebb megkülönböztetés
    A következö lépés pedig, hogy ez alapján meg is ítéljük – rosszabb a legszánalmasabb rasszismusnál is.
    Ezt hivják egyszerüen ugy, hogy kasztrendszer.
    Amit Indiában élöben megtekinthetsz – és más despotikus berendezkedésu állami formácíokban.
    Hogy a világ nagyobb részében sajnos a favellák élö valóságok, azok nem abból erednek, hogy vannak kapitalisták, hanem egyszerüen abból, hogy vannak emberek akik csakis és kizárólag az anyagiaktól remélik boldogságukat.
    Ez a tökefelhalmozás alapvetö indétéka, ezt a napnál világosabban elolvashatod akár egy 2000 évvel ezelötti tanításban, mint más ezeréves tanokban.
    Vissza-kanyarodva a favellákra – bizony nem érted a favellák lényegét, ugyanugy ahogy Marx nem értette, még kevésbé Engelsz, hiszen sosem tapasztalták meg azt.
    A favellákban is élnek szupergazdagok – ök persze “bünözök”, merthogy könnyen annak lehet minösitöni a tevékenységük alapján felhalmozott javaikat – ezért maradnak is inkább a favellákban.
    Ellenben az aktuális hatalmi rendszer vezetöi pozicióban levö gazdagok és sokszor éppen olyan bünözök, csakhogy ök támaszkodnak a pozicióikra.
    Ezért irom, hogy nem ismered sem a favellákat, sem a történelmi valóságot nem fogadod el, hiszen hol vannak ma a sok-sok volt hatalmi poziciókban levök a társadalmi ranglétrákon, há egyáltalán még fellelhetök? (volt feudális vagy polgári vagyonosok?)

    A marxismus mint TAN (tanítás és nem tudomány), amit hit által simán vallasz, az nem dinamizmust hirdet, hanem az ellenkezöjét, statikus állapotot feltételez az emberi társadalmakról.
    Mint ilyen az elsö alapvetö (tudományos) kritériumat félresöpri egy zárt, önmagában megálló filozófiai rendszernek.
    Mint irtam szivesen folytatnám, kifejteném én ezt bövebben is, de erre itt ezeken a “bársonyos” lapokon nyilván nincs terep

  • Beégtek a rossz tapasztalatok. Volt sorok közti olvasás, konspiráció, és élő Pegasus, a besúgó hálózat. Működött 1989. október 23. után is, amíg Végvári őrnagy le nem buktatta. Aztán Antall József hirtelen nem bírt mit kezdeni az ügynökökkel, akik bent ültek a parlamentben. A nép közé dobtak pár ismert sportolót, zenészt, írót.

    Nemzetbiztonság. Minden országban fontos, ennek érdekében és védelmében kíváncsiskodnak egymás „vezérkarában” is, pl. Merkel telefonját szintén használták (állítólag a CIA) titkok kifürkészéséhez. Macron most cserélt telefont és kapcsolási számot, nyilatkozta minap. Nálunk „védett” telefonokat és számokat kapnak, amiket ellenőriznek, figyelik a behatolási kísérleteket.

    A nép egy része, többnyire ellenzékiek, felháborodtak. Nem ismerik a magyar titkosszolgálatokat, a feladatukat. A nemzetbiztonsági szolgálatok tevékenysége alapvetően arra irányul, hogy információkkal lássák el a politikai – vagy katonai – döntéshozókat. Foglalkoznak hírszerzéssel és elhárítással. Ehhez használják a humán, technikai és a nyílt forrású információszerzés eszközeit. És védik az államtitkokat, felkutatják a kiszivárogtatókat.

    Persze mindez pénzben kerül, nem is kevésbe. Egy ember megfigyelése esetenként elérheti a milliós nagyságrendet is. Így lehet bárki bármekkora nagyszájú ellenzéki, nem figyelik meg, ha a tevékenysége nem veszélyezteti a nemzetbiztonságot.

  • Nos Orvánéknsk nem szokásuk lehallgatni bárkit is,minek?a sötét ellenzéket nem kell,úgyis öntik a hülyaségeiket méghozzá nyíltan…Amúgy azt is hallottam,hogy Orbánt próbálták lehallgatni,ezt is ugye minek,úgyis elmondja a véleményét.
    Mellesleg a Kádár rendszerben komolyan működött a lehallgatás(lakés telefon,,)és annak sajnos tényleg súlyos következményei voltak:börtön,vallatás,deportálás,halál….
    Amúgy a neten engem már többször figyelmeztettek,hogy vigyázzak,kémprogramok is működnek…ugyan mire vigyázzak? én sem titkolom a véleményemet senkivel szemben.!!!!
    Na erről ennyit,nem kell túldramatizálni a dolgot!

  • CHECK ATKA 7/25, 8;38 du;

    Ketsegtelenul, ami sikertelennek bizonul, mint a Marxizmus elekpzelesei hat ki a fenne venne elhihetonek es kovetne ?!

    Azt jelenti a jozan gondolkodas alapjan a Bibliaban jelzett mondas.

    De a szomszedos nepsegek modszereinek koveteset alkalmaztak, mint Israel elso kiralyanak valasztasat, Saul eseteben, s mi remes eredemnyekkel jart az?!

    A masodikat nem a lakosssag valasztotta, a pasztor fiut, s ma is a Moshiah remenye annak ismetlodhetosege a jovoben.

    De annak hitet az itteneik allandoan es a leheto leg-ellensegesebb modon tamadjak.

    Nem csoda hogy Marx az istenuk sokakanak itten!

  • hxado..sstb.Az igaz, hogy az egyén osztály-. csoporthelyzetét objektív tények határozzák meg. DE!!! Ezek azz osztályhatárok átjárhatók. Minél könnyebb átjárni e határokat, annál éleképesebb a társadalom. Az „átjárhatóság nagyon fontos feltétele az oktatás és a szociális helyzet.A szociális rendszerek finanszírozása nem valamiféle altuista szívjóság, hanem az egész közösség elemi érdeke.
    Ahol ugyanis megmerevedik a társadalmi struktúra, törvényszerű az elszaegényedés. a feszültségek növekedése – akár a robbanásig.
    Az emberi társadalmak legfontosabb „termelőereje” az ember maga: az ember képességei, amik tudatosan fejleszthetők (oktatás), sőt ,ég fizikai teljesítóképessége is alakítható (egészségügy pl.)

  • „talalom” csodalkozasat fejezte ki cikkeben, hogy a nepi demokraciaban miert nem volt „strajk-jog”.

    Persze nem volt meg alapvetobb emberi jogaij sem letezo.

    De a „sztrajk-jog” az nem egy politikai biztositott jog!
    Mert nem kotelezett dolgozni valaki masnak, s ha azt teszi barmikor a sajat hatarozata alapjan egyszerueb nem megy dolgozni, vagy talal masik munkalehetosget.

    De a SZABAD ALKUDOZAS joga unkassag, a szervezett munkassag mint a munka-ado szamara.

    Mert a munkassag szervezetten, a kepviselteik altal, az u.n. Union-ok (szakszervezeteik)ill. azon kepviseloik altali szerzodes alapjan vegzik munkaikat.

    A Union-ok, szakszervezetek alakudozasai alapjan szerzodve a munkavalalo es a munka-nyujto altali egyezmenyeik alapjan.

    Amikor a ket -fel, a szalszervezet es a munka0nyujto nem kepes megeggyezni a szerzodeseiken, a munka meg all, ill. SZTRAJK tortenik.
    A minka-ado NEM alaklmazhat masokat a munkat vegezni, az „sztrajk-tores” es torvenytelen, mert a szerzzodeseik lapajan kihagas.

    A ‘szabad alkudozas joga es lehetosege biztositja a munkassag jovedelmet a kozos szerzodeseik alapjan, ill. a munkassag hatalmat a munka-ado cegekkel szemben.

    Azert a „nepi demokraciakabn” az letezhetelen volt, sot meg sokkal alapavetobb jogok sem letestek, sot nem leteznek maig sem az u.m. „nepi demokraciak”-ban.

    Az allamhatalom , a part diktal totalitarian hatalma alapjan, a munkas az alattvalo, kotelessege az allamhatalom, a part vezereknek engedelmeskedniuk.

  • hexadodekaéder
    2021 július 26
    4:34 de.

    bocsánatodért esedezek! megkésve de leírom: ILYEN CSODÁLATOS TUDOMÁNYOS ÉS CIZELLÁLT OKFEJTÉST ritkán lehet bárhol találni

    egy derű és öröm marad olvasatod!

  • Intelligence service-eknek (felderito szolgalatoknak) alap kotelezettsege minden leheto informacikat, meg a leg-baratsagosabb helyekrol is szerezni.
    Akar szukseges lehetne az akar nem.

    J.Edgar Hoover az FBI elso vezetoje meg FDR elnok Feher Hazi Oval Office-t is lehalgatta.
    S eskudhetnel hogy minden hivatalnok hasonloan ma is minden percce teljes megfigyeles alatt allandoan.

    A biztonsag azt megkoveteli !!!!

    Az utccai biztonsagi camerak mindenfele, a telephone hivasok tarolasai, na es a DNA ami a buntetek elleni LEGsikeresebb fegyver, s megoldja legnagyobb reszet.
    Legalabb is a tagadhatalan bizonyitekok sokasagait nyujjak.

  • Gabriel
    2021 július 26
    11:45 de.

    mivel én nem vagyok hexadodekaéder (sem) ezért {ha Cenz Ura beengedi}

    ez a szóömlenyed minden minőséget alulmúl, aljas koszos szemét! és itt is bebizonyítod sokadszorra, hogy vulgáris ismereteid még sohasem mutatták fel azt, hogy számodra mi lenne jó, de idejársz és a KMH-t köpőcsészének próbálod használni.

  • Gabriel
    2021 július 26
    11:45 de. hozzaszolasodban irtad:

    „Az embereket anyagi helyzetük által kategóriákba sorolni, sajnálatos módon a legszörnyübb és legbecstelenebb megkülönböztetés
    A következö lépés pedig, hogy ez alapján meg is ítéljük – rosszabb a legszánalmasabb rasszismusnál is.”

    Ez egy jo gondolat, valoban – legalabbis – feler a rasszizmussal.
    Azt hiszem, altalaban az emberek a szegenyeket szoktak elitelni, tehat ugy ertem amit irsz, hogy a szegenyek vedelmeben szolsz.
    De ezt mindket iranyba gondoltad, azaz ne iteljuk el a gazdagot se csak azert mert gazdag?

  • Boda Marcsi
    2021 július 26
    12:54 du.

    Te idióta te.

    TÖRVÉNYBE VAN FOGLALVA
    hogy BÁRKIT lehallgathatnak ügyészi felhatalmazás nélkül is.
    Elolvashatják a leveleit poloskákat* helyezhetnek el a lakásában vagy bárhol ahol megfordul stb. TE NEM OLVASOL HÍREKET ?
    Benne volt az összes médiában !

    *Poloska = elektronikus lehallgató készülék népi neve.

  • ferenct
    2021 július 26
    8:23 de.

    Snowdent nem idézni hanem lecsukni kölletik kérem..

  • Az EU Bíróságának nem régi ítélete erős emlékeztetőnek kell lennie Magyarországnak, hogy az emberi jogok és a humanitárius megfontolások, amelyeket egykor oly lelkesen elfogadtak, ma nem lehet bennük csak úgy kedvükre válogatva kotorászni.
    A szabadság minden formája, különösen a beszéd szabadsága nem egy választás – ez egy egyetemes emberi jog, a szabad gyülekezéshez és az igazság kimondásával együtt. Nincs olyan ember ezen a bolygón, aki ne érezné magát sértettnek és bántottnak, amikor egy rendszer amiben él, sunyin, alattomos módon kémkedik iránta, csupán azért mert gondolatai nem azonos érdekeltségüek. Sajnos, ez a falusi tahó O1G is egy ilyen beteg, korrupt, erkölcstelen, visszataszító szellemben nevelkedett. Akit ez érdekel, Spiró György, Tavaszi Tárlat című könyve pontosan leírja. 

  • Még egy dolog. Marx, valahol a Tőke vitájában kijelenti.a Tőke csak egy lehetséges magyarázat a tárrsadalomra, konkrét körülmények, feltétetelk között. Ezért ezt az elméletet is tovább kell gondolni, ahogy változnak a körülmények. A „marxizmus” halála az lesz, ha dogmává kövesedik.
    És lőn…

  • Geyza
    2021 július 27
    5:12 de.

    miért?

  • TALALOM 7/27, 5;57 de

    A Marxizmus dogma volt meg mielott irta volna Marx a prof. Weishaupt elveinek masolasabol.

    Azert mondhato hogy halva-szuletett elkepzeles,ill.dogma.

    Hiszen mit ert-el meg Oroszban is 1917-tol kezdve.
    Lenin legalabb „Beke, Kenyer es Szabadsag”-ot igert.
    S az maaig is csak remeny az Orosz Federacio lakossainak.

    Marx Mannifesto-ja csupan a hatalom-hoditas celjabol tarsadalami rendek es osztalyok megsemmisitesenek modszeret kozli.

    Azt persze elerte barhol is a lakossagra eroszakolva barhol, kovetve a kituzott celt.
    A nep sehol nem ohajtotta, sem valasztotta!

    De HOL eredmenyezett beket, boldogsagot, szbadsagot es jobb letet????

    Hat nem az lenne az emberiseg celja es remenye???????
    Vajon miert nem azt ohajtana Maganak, gyermekeinek, unikoinak, sot mindenki masoknak is ?????

  • talalom
    2021 július 27
    5:57 de.

    É-Korea. (Például)

  • GEYZA aki ismetelgeti Snowden nevet.

    NE FELEDD a valosagot, Snowden nem egy politikai uldozott!!!

    Szerzodeset megszegte munka-adojaval, amiert felelosegre vonhato.

    Ha tettet oly-magassan erkolcsos tettnek veli, miert nem ter vissza s a vilag-szeme-elotti birosagi targyalason bizonyitja azt, mint az O.J.Simpson, Menendez testverek es Chauvin a Minniapolis-i rendor eseteik.

    Minden jogai garantalava!!!

  • hexadodekaéder
    Marx nem nyivánította magát istenségnek – legalábbis én nem találkoztam ilyesmivel. Igaz, csak a Tőke 3 kötetét olvastam, és némiképp az ehhez kapcsolódó vitákat. (Ezeket is csak magyar nyelven.)
    Amiben a korábbi társadalom-elméletekhez képest akkor teljesen új volt, hogy a társadalmi viszonyok okait elsősorban anyagi okokban kereste, nem kizárólag az ideák világában.

  • Rodeo11
    2021 július 26
    7:57 de.

    Valamikor szokás volt iskolai tanulmányok alatt felmentést adni tornából (testnevelés!) tárgyból, mivel az illetö fizikai képességei következtében nehézségeket okozott volna a követelmények teljesítésében

    Megismertem egy különleges esetet is, ahol a tanuló (osztálytarsam gimiben) felmentést kapott matematikából – na nem intelligencia-beli hiányosságai miatt, egyszerüen csak egy „összeférhetetlenség” okán.
    Az illetö komoly zenei képességekkel rendelkezvén eltökélten zenei pályafutásra készült, amihez mint tudjuk sok-sok gyakorlás szükségeltetik, ez ütközött össze a matematika tantárgy követelményeinek teljesítésével.
    Heti 18 óra hivatalos beiktatott tanóra, a mindennapi nem kevés órát követelö házi feladatokat – plusz a délutáni matek-szakkörön való részvétel …
    A felméntést a vezetö matektanártól oly módon kapta meg, hogy a tanár elment az egyik Zeneakadémiai koncertre meghallgatni a szereplését. Csakis az illetö játékára koncentrált – volt hozzá füle és érzéke – és a következö napon megajánlotta neki a közepes(3) osztályzatot cserébe hogy szentigérettel kötelezettséget vállal a zenei pályafutásra.
    Az illetö rövid pályafutás után a Zeneakadémia elismert professzoráva vált a hangszeréböl, ami a mai napig tart.

    Ok.
    De most meséld el nekem, hogy teneked hogyan sikerült felmentéseket megszerezned olyan tárgyak oktatása alól, mint történelem, földrajz, magyar – de gondolom biológiából, söt matekból is felmentést kaptál ….
    talán az intelligenciképességek hiánya?

    Másképp nilyen nagy flegmával képtelen lennél ilyesmit papirra vetni:

    ..””szóval a világhódító SZU… kiket is hódított meg? hja, hogy azokat akik őt a SZU- t meg akarták hódítani és a fagyi visszanyalt …NEMDEBÁR?””

  • Göllner András
    2021 július 26
    10:17 de.

    Kedves András

    Példas bemutatója a magasfoku intelligenciának ha egy csattanós rövid félmondattal rögtön két egymástól látszólag nagyon messze levö kétségre a válasz ütösen jön.
    És egyben tanuságtétel is.

    Tanuságtétel arra, amit csak utalásként vetettem fel – hogy bizony a professzor úr mivel soha nem érezte meg a börén, hogy milyen egy marxista alapokra helyezett kommunista diktaturában megpróbálni élni ezért nem is foghatja fel soha hogy mit jelent az.

    Merthogy az olló bezárult – csak az nevezheti „a tisztalevegö” szellentésénk azt az elméletet, aki soha nem szagolta azt

  • Csek Atka
    2021 július 27
    2:08 de.

    Én nem irok senkinek a „védelmében”
    Számomra minden ember egyforma, nemcsak anyagi lehetöségei, hanem bármilyen egyéb külsö sajátosságai alapján is.

    „az embert nem a ruha teszi” – leegyszerüsitve.

    Ily módon a jogok és kötelességek tekintetében is.

    Az ember „attól lesz ember, ha respektálja a másik emberi lényt.
    Jogok és kötelességek mindig a másik irányában értelmezhetöek

    Az olyan ideák, amelyek kreálnak egy személytelen lényt, MONSTRUMOT – amely a hatalom megtestesitöje, és bárkit és bármit képesek felaldozni ennek a monstrumnak a szolgálatában, a saját anyjukat és beleértve – azok nem védenek senkit, legkevesbé a szegényeket.
    Azok csak a saját ideájukat védik, saját magukat fényezik.
    A szegényeket – mint egyszerü birkákat kezelik, akikre hivatkoznak.

    Vannak emberek akik ugy igyekeznek mások fölé (elé) kerekedni, hogy vagyonokat gyüjtenek, amely által ideig-oráig csatlósokat vásárolnak, élvezeti javakat halmoznak fel.
    Vannak akik ugy igyekeznek elérni a mások fölé kerekedést, a csatlósok megszerzését, hogy álnok hazugsággal az elöbbiekkel igyekeznek azonositani bármilyen, a munkája következtében sikeres embert, MEGBÉLYEGEZVE AZOKAT, MINT KIZSÁKMÁNYOLÓKAT!

    A sikerteleneket a sikeresek ellen uszitani nem olyan ördöngösen nehéz ugye?
    Az irigység faktort kell csak egy kicsiket felturbózni

    Akik ma favellákban élnek, vagy a falusi szegénysoron – igen összeköti öket nagy általában az anyagi helyzetük.
    De ezentul mi más?
    Az hogy lehetnek egymással egy ideig-óráig szolidárisak?
    Na ne…!
    Az ottani emberek ugyanugy ezerféle mentalitással, kulturával, gondolkodással és vágyakkal léteznek, mint akárhol másutt élök

    AZOK IS EMBEREK – HÚS-VÉR ÉRZÖ LÉNYEK – ÉS NEM EGY ÁLLATHORDA, EGY MASSZA, AMIT A TISZTES MARXISTAK (egy filózófiai elit) KIVÁNNAK CSINÁLNI BELÖLUK – merthogy imigyen fel lehet használni öket, mint éhes disznócsordát az irigyelt tökések (föleg a nemzetközi zsidó mágnások) elleni uszitásra
    Hitler Adolf is igy gondolta, (marx-engelsz és Luther Márton tételei alapján megbizonyosodva)

    SZERETTEM VOLNA HINNI BENNE, HOGY GÖLLNER ANDRÁS PROFESSZOR – MINT AZ INELLEKTUÁLIS INTERNACIONALIS BALOLDAL EGYETEMI OKTATÁJA, CIMZETES PROFESSZORA NEM EGÉSZEN IGY GONDOLJA

    de így ….

  • warrior
    2021 július 26
    12:37 du.

    Igen, ebben a kérdésben teljesen egyet kell értsünk
    Édes-tökmindegy hogy milyen kémszoftvert használ fel az államhatalom, semmit nem változtat azon a tényen, hogy igenis feladatai közé tartozik az információ-szerzés.
    Más kérdés annak a biztositása, hogy ne lehessen vele visszélni, egyes kormánybeliek (informáciobirtokososk) személyes javára/hasznára forditva.

    És ettöl másabb kicsit hazánkban, merthogy egyfolytában „POSZT” ÁLLAM VAGYUNK.
    poszt-fasiszta, poszt-kommunista …..

    Egy egészséges társadalommá kellene szervezödnünk, ahol igenis nem baj az, hogy vannak akik tudnak a „TITKAINKRÓL” mivel nyugodtan aludhatunk afelöl, hogy ebböl ha nincs ok rá, nem lesz olyan aki visszaél vele.
    Orvosi titkok, de akár ügyvédi titkok, a találmányainkat nem ellopni akarják, ha meg nem tudják, akkor kizsarolják.
    Ilyen az állam kukucskálása is.
    Ha nem arról szól az ügyködésem, hogy én akarok hasznot huzni államtitkokbál (magyarul azt mondjuk pénzért eladni) akkor mitöl kelljen félnem?

    Na de ha egy hazában (országban semmi más nem történik csak folyamatosan eszelös hatalomért folyó politikai harc .. hát akkor … az van ami van
    Sajnálatos módon nem a kormány minösiti, hanem azokat akik ilyen kormányokat választanak

  • Csek Atka

    Még egy – de ezt már régen irtam (nem egyszer, ha nem is ugyanazokkal a szavakkal mindig)

    Minden kormányzatnak az lenne az elsödleges feladata, hogy az adott körülmények között keresse és tegye lehetövé, hogy mindenki munkához jusson. De lehetöség szerint nem direkt a kormányzat által ugymond „publikus” munkahelyek teremtése révén.
    Ha nincs beruházó maga lépjen fel mint beruházó.

    Az ember, mint olyan átváltozhat olyan állatfajtává is, amelynek többsége nem egyfolytában azt keresi, hogy hogyan nyerészkedhet a másikon, hanem azon ügyködik, hogy szolidáris legyen embertársaival, mert igy válik a maga helyzete is elviselhetöbbé

    HA MOST AKKOR OLVASNI EGY SZENTSÉGTÖRÉST – LEIROM:
    A VILÁG AZÉRT GYÜLÖLI A ZSIDÓSÁGOT (A ZSIDÓ MENTALITÁST – A MI A TÖRVÉNY) – MERT A ZSIDÓ MENTALITÁS BIZONY IGYEKSZIK MEGFELELNI ENNEK!

  • Tüske Zsófia

    talalom, ezt írod: „Az a nagy büdös helyzet, hogy nem tudom átélni a lehallgatás miatti felháborodást. Tapasztalataim szerint a magamajta „eccerű” kétágúak többsége is legyint. Ugyan már, kémkedés, leskelődés mindig is volt és mindig is lesz!”
    Nem nagyon tudom elképzelni, hogy ezt komolyan gondoltad… az egy dolog, hogy nem tudod elképzelni, hogy ez nem pusztán egy szimpla magánnyomozói történet, hanem bizonyos személyek egész életének, üzleti tevékenységének, személyes kapcsolatainak és magánéletének a teljes feltérképezését jelenti, és nem csak arról szól, hogy Pistike megcsalja-e a feleségét Juliskával.
    Nem tudom elhinni, hogy a Pegazus segítségével történő politikai gyilkosságokat el lehetne bagatellizálni, ahogy azt Navalnij, Dzsamál Hasogdzsi, – mindketten újságírók voltak – de az áldozatok között vannak mexikóiak, marokkói és még a Financial Times első női szerkesztője is.
    Vagy akár a fideszes cégvásárlások potenciális áldozatait, mint pl az EMIR szoftver tulajdonosa, Komáromi András, aki meghalt másnap, amikor kényszerítették, hogy eladja az összes eu-s pénzek pályáztatását és eredményét tartalmazó szoftvert.

  • Pityi Palkó! Nagyon nem kedvelem – és akkor udvariasan fogalmaztam – azokat, akik falusi tahóznak, vagy éppen városi proliznak, tegyék ezt bármelyik oldalról. Sőt, gyakori, hogy ugyanők a következő percben már a „népfelségről” hablatyolnak. Eldönthetnék végre, hogy melyik nylásukon mit eregetnek ki…

  • Géza

    Snowden áruló az amerikaiak szerint.
    Kb annyira mint az a náci aki azzal védekezik: Parancsra tettem.
    Snowden a saját lelki ismeretének a parancsára és az emberiség érdekében hozta a világ tudomására az usa globális disznóságait. (Amit addig is sejtettünk.)
    Olvasd el a könyvét.

  • ferenct
    2021 július 28
    4:30 de.

    Nem fogom elolvasni mert kb 8 év „restanciám” van elolvasandó könyvekben, melyek még érdekelnek is.

    Snowdenről fenntebb fejtettem ki a véleményemet.

    Ennyinek elégnek kell lennie számodra.

    Az agit-prop* tevékenységedre nem vok kíváncsi !
    Tartogassad azoknak akik vevők az ilyesmire.
    Pl. Rodeónek.

    Agit-prop = „Agitáció-Propaganda” Magyarországon a Rákosi rezsim idején volt jellemző tevékenység az Állampárt részről.

    Más szóval : az emberek megdumálása..vagy lyukat beszéltek az emberek hasába.. vagy hasba akasztás..stb.

    Az emberek általában undorodtak tőle de nem mertek ellenvéleményt megfogalmazni mert féltek hogy értük jön éjjel a nagy fekete csukott autó.

    ’56 után is volt még ilyesmi de távolról sem vették olyan komolyan mint előtte.

  • Rodeo11
    2021 július 27
    8:54 de.

    Miért ne ?

  • FERENCT;
    Snowden nem hos, sem arulo senki szemeben.

    Csupan egy ego-manaic egyen aki a „lime-line”-ba almozdozott lepni ostobasagaval, mint a mai „Harry herceg es a duches-nek kinevezett neje, stbk.

    Miert bujkal, miert nem hozta nyilvanossagra amit velt „lelki-ismeretenek parancsa”-nak, mint annak idejen Bernstein a Watergate ugyet , ami Nixon elnokseget megsemmisitette.
    Vagy mint a Monica Lewinsky ugyet.
    Hm?????

    Mindenek elott, munka-adojaval kell egyezkednie, amely ceg csupan szerzodes alapjan volt alkalmazva az NSA alatal. S nem, Snowden!

    De remelhetoen boldog Moszkvaban.
    S miert sirankozik ma ?

  • Gabriel
    2021 július 27
    3:06 du.

    hisztéria trémens!
    sohasem kaptam sőt nem is kértem felmentést semmiből, viszont a tornatanárunkat (még általánosban) az őrületbe kergettem és sikító frászt kapott mikor nekem kellett futni (utálok futizni) vagy bármit amire ő azután osztájzatokat rajzolt az ellenőrzőmbe … egy idő után nagyon élveztem… az iskola ünnepen nekem jutott az a dicsőség (az iskola legkitűnőbb tanulójaként, jutalomból) hogy megtanuljam és fejből elmondjam Karinthy a Rossz tanuló felel című csodálatos művét és ez csak egy a sok hasonló közül, mikor megalapították a tanaraink az iskola rádiót én nyitottam az első adással A NAGY GALAMB MONOLÓG (Alfonzó szerint) tubi or not tubi beolvasásával, földrajz tanárom sápadtan véste be (megjegyezve hogy nem tud kettőt adni) a soron kívüli jelest, mikor fejből a táblára felrajzoltam teljes Afrika térképét, hajszál pontosan

    az általad kritizált állításom történelmi tény!
    hogy vagy, ziláltnak tűnsz?

  • Tüske Zsófia
    2021 július 27
    6:15 du.

    Hát kb…IGEN !

  • A mar lezart „..megfigyelesi” ciikben tett Tuzke Zsofia valaszra, feltetelezett allitasa kisse zavartnak tunik.

    Mivel a kerdest Gollner profeszor urhoz tettem.

    De a Maga Magyary Zoltan-ra valo hivatkozsa tul tavol eso.

    Amint emlekszem Magyary ongyilkos lett 44-ben meguszni a Szoviet-Rakosi kegyetlensegeiket.

    Nem csak az egyenek, hanem a 3/4 evszazados kulombozo allapotok a hasonlatait semmisitette az.

    Nem velne azt?

  • Bendeguz79
    2021 július 27
    9:41 de.

    come on, grizi

    lásd még Julien Assange-t, Jamal Kasogghy-t, és a többi whistleblower-t…

    usa államhatalom alapállása: szerződések megszegve jók, a fagyi visszanyalt

    usa bevitte a demokráciát Afganisztánba (is) 20 évvel ezelőtt, kő kövön nem maradt csak az elhagyott mákmezők, most surrannak kifelé hátra hagyva mint eb a Szaharát!

  • Gabriel
    2021 július 27
    4:39 du. hozzaszolasodban irtad:

    ” A szegényeket – mint egyszerü birkákat kezelik, akikre hivatkoznak.

    Vannak akik ugy igyekeznek elérni a mások fölé kerekedést, a csatlósok megszerzését, hogy álnok hazugsággal az elöbbiekkel igyekeznek azonositani bármilyen, a munkája következtében sikeres embert, MEGBÉLYEGEZVE AZOKAT, MINT KIZSÁKMÁNYOLÓKAT!

    AZOK IS EMBEREK – HÚS-VÉR ÉRZÖ LÉNYEK – ÉS NEM EGY ÁLLATHORDA, EGY MASSZA, AMIT A TISZTES MARXISTAK (egy filózófiai elit) KIVÁNNAK CSINÁLNI BELÖLUK – merthogy imigyen fel lehet használni öket, mint éhes disznócsordát az irigyelt tökések (föleg a nemzetközi zsidó mágnások) elleni uszitásra. ”

    Nos, eloszor is, remelem, hogy a kihagyasok miatt nem gondolod azt, hogy szandekosan rosszul ideztelek.
    A masik, hogy lenyegeben egyetertek mindazokkal, amikre nem valaszolok.
    Az egyeduli aprosag amit megemlitenek, es amirol te is irtal Engels kapcsan, hogy ez az egesz felig kisult elmelet egy „kizsakmanyolas”-mentes tarsadalomrol nem egy alulrol jovo mozgalomkent kezdodott, hanem epp a gazdag reteg hozta, hozatta letre. Nezd meg ma is kik penzelik a BLM, antifa es egyeb balos mozgalmakat.
    Nem akarok reszletekbe bocsatkozni, csak annyit, hogy nem az a cel, hogy allthordat csinaljanak az emberekbol, hanem az, hogy rabszolgat. Raadasul boldog rabszolgat, aki hisz abban, hogy majd az unokainak sokkal jobb sora lesz. (Ismeros?)

    ” SZERETTEM VOLNA HINNI BENNE, HOGY GÖLLNER ANDRÁS PROFESSZOR – MINT AZ INELLEKTUÁLIS INTERNACIONALIS BALOLDAL EGYETEMI OKTATÁJA, CIMZETES PROFESSZORA NEM EGÉSZEN IGY GONDOLJA”

    Az internacionalis baloldal ma szocialista, vagy kommunista, vagy annyira antifasiszta, hogy mar eszre sem veszi mennyire fasiszta, vagy eppen naci. Csacska otlet lenne mast varni toluk.

    Gabriel
    2021 július 27
    5:47 du. hozzaszolasodhoz:

    ” HA MOST AKKOR OLVASNI EGY SZENTSÉGTÖRÉST – LEIROM:
    A VILÁG AZÉRT GYÜLÖLI A ZSIDÓSÁGOT (A ZSIDÓ MENTALITÁST – A MI A TÖRVÉNY) – MERT A ZSIDÓ MENTALITÁS BIZONY IGYEKSZIK MEGFELELNI ENNEK!”

    Ezt gondolom ugy ertetted, hogy masoknak, egyeseknek ilyen velemenyuk lehet. Mert valoban akadnak emberek, akik hisznek abban, hogy van zsido mentalitas, vagy nemet mentalitas, vagy hogy minden magyar szep es okos.
    Azonban ez nem igaz, minden ember mentalitasa kulonbozo a tobbi emberetol.
    Nem ohajtok itt tortenelem es penzugyi lecket adni, de amire kimondatlanul utalsz az a zsido Biblia azon torvenye miszerint az izraelita adhat kolcsont kamatra, de csak idegennek, azaz nem-izraelitanak.
    Azon lehet vitatkozni, hogy ez a torveny mennyire erkolcsos, vagy eppen hasznos, de az tortenelmi teny, hogy a kereszteny kiralyok hamar felismertek, hogy bankokat nem nagyon lehet fenntartani, ha azok nem kamatra kolcsonoznek. Ennelfogva ok maguk kertek meg zsidokat, hogy legyenek kedvesek bankot nyitni, vagy vezetni, amit nyilvanvaloan a kereszteny kiralyi udvar ellenorzott.
    Az atlagember ugyanakkor ebbol csak azt latta, hogy a „gonosz, penzsovar” zsido az o munkajan eloskodik.

    Es itt befejezem a tortenelem lecket, pedig lenne meg mit irni a temaban.

  • Orsós Elemér

    warrior
    2021 július 26
    12:37 du.

    Ez a tömör konklúzió, már itt le lehetett volna zárni a vitát és innentől lefelé minden további csak okoskodó szószaporítás! 😀

  • Amúgy sokan sokféle véleményen vannak a témával kapcsolatban,joguk van hozzá ,esetleg a velük történt események miat….
    DE SÖTÉT BÉRMEGMONDÓ,,erősen terhelt Geyza végre csöndben maradhatna!

  • Bendeguz79
    2021 július 26
    5:34 du.

    come on grizi,
    már több hejen és többször is kértelek ajándékozz meg bennünket ártatlan olvasókat méj bölcsességed gyümölcseivel a kapitalista gazdaság jelenkori, de legfőképpen amiben benne élsz, az usa gazdaságáról és annak irányítási metódusairól.

    azt megpróbáltam megérteni eme bömbölményedben amire itt hivatkozok, hogy le vagy ragadva a XX. század első felének „mószereiben” és a mairól halovány lila fingod sincs, mondád, hogy vannak szakszervezetek (ott unions) és azokkal a tulajdonos tárgyal és szerződik és betartya és ha nem akkó’ gyüvik a sztrájk (leáll a munka és ha a szakszervezeti pénztár üres akkor éhenhalnak a tagjai):

    mert sztrájk alatt nincsen más jövedelmük (SIC)

    {hacsak nem mennek üzleteket fosztogatni és egymás biciklijét ellopni meg az autóját a pójás gyerekkel benne sötöbö}

    azaz bármennyi órabérért visszamennek mert az a semminél is több bár 2021 Január 6 (a hatalomátvétel DNC van hatalmon) óta akkora az infláció, hogy semmit sem ér a bér,

    ezért az usában – mai adat szerint – 2.1 millió betöltetlen munkahej van amiből a 46. elnök mai szavai szerint 547217 a gyártóhejeken azaz termelésben, de az infrastruktúrában is közel ennyi és a maradék a szolgáltató szektorok (nincs postai szolgáltatás egy levél 3 hét alatt ér el Bostonból LA -ba)

    arról is kérdeztelek, hogy a költségvetésetek (neked budget) miért ojan amijen és miért nincs az év hetedik hónapjának végén semmiféle határozat sem róla?

    dehát te el vagy foglalva Marx -szal

    {akiről mindent tucc csak azt nem mit írt a műveiben}

    és elemzed a kommunizmust amiről halovány lila segédfingod sincs mivel sohasem éltél benne

    (nem úgy mint gábriel a zseni, aki csinálta egy fél életen át szorgalmasan, majd elment Brazíliába és most ott a favella lakókat boldogíttya)

    szóval minden SARS csak az usa a trolibusz (mongyuk a 72 -es az Izabella utcai kanyarban) és mindent jobban tud és van nektek demokráciátok (annak mennyi kilója a Walmart ban?)

    szóval epedve várom bűvös sárkány a soraidat még akkor is ha a pontpontvesszőcskét majd én rakom ki a szüxéges hejekre.

    come on grizi mutasd meg nekünk naívoknak

  • Geyza
    2021 július 28
    9:39 de.

    mert{SIC}

  • Egy fontos szempont!

    Hogy egy állam a bunozoket, kemeket, terroristakat hallgatja le, vagy a politikai ellenfeleit!

    Természetesen minden orszag kotelessege az elsot tenni!
    Mindnek tilos a 2-at!
    O1g termeszetebol adodoan a diktatori oldalt kepviselve a 2-at teszi!
    A terroristakkal es bunozokkel pedig egyuttmukodik….

    Az orbanimadokat meg kene kerdezni, h szeretnek-e, ha Gyurcsany lehallgatna oket es amikor buntetni, torolni akar, akkor eloveszi, es barmilyen mertekben buntet kozvetlenul, v a csaladjat?!
    De akar a felesegevel, v gyerekevel zsarolva tartana feszultseg alatt fogva!
    Na! Nekunk ugyan az a velemenyunk, amikor o1g csinalja velunk!
    Lehet, h ma csak a szomszedaimmal, de az azt jelenti, h holnap, v holnaputan en , mi is kovetkezhetunk!
    Mert, hogy nem oncelu a lehallgatas, hanem felhasznalasi, zsarolasi szandeku!

  • Csek Atka
    2021 július 28
    1:43 du.

    Ok, nem kell külön kihangsulyozni, a válaszból termeszetes módon rögtön kitünik, hogy az elmondottak egészére reagál-e valaki, vagy egyszerüen mondatbeli összefüggéseire tekintet nélkül választ ki egy szakaszt a gondolatsorból, amivel tetszése szerint adhat más értelmet a mondandónak.
    AMELYET A MAGUKAT FILÓZÓFUSI SZEREPBEN TETSZELGÖ BALOLDALI PROPAGANDISTÁK (LECKET ADÓT TANERÖK) elöszeretettel gyakorolnak, valójában erre épül minden „tudományuk” már amiröl ök maguk állitják, hogy tudomány.
    Ezzel a technikával változtatják a valóságot hazuggá – mint ahogy csak egy tényezöként kiemelted – a valóságos céljuk a tömegek rabszolgasorba kényszeritése.
    Én ezt ugy írtam le másutt, hogy vazalussá tétel – cseléd/röghözkötött jobbágy.
    Tudjuk, megéltük – simán lelöttek ‘TILTOTT HATÁRÁTLÉPÉS ESETEN – na nem a határainkat védve az engedély nélküli betolakodót, hanem a saját rabszolgát – a saját honfitársat
    Utolsóbb, aljasabb gazemberek voltak hitlernél – és ma sem hirdetnek mást …

    Irod:

    „”…zsido Biblia azon torvenye miszerint az izraelita adhat kolcsont kamatra, de csak idegennek, azaz nem-izraelitanak.””

    Nem, egyaltalán nem erröl szól – ha csak erröl szólna, ma Izrael földje nem lenne egy 1 milliárd arabtól irigyelt virágzó kert.
    Az egykori tejjel-mézzel folyó kánaán a zsidók visszatérése elött egy kösivataggá változott föld lett…
    Nagyon sok minden szerepel abban Mozesi 5 könyvben (Tórah) a szociális társadalmi háló megvalósitásárol. Nyilván akkor mint istennek tetszö magatartást irták elö, amit az izraelitáknak egymás irányában követniük kellett. Ez a kamatügy csakis az egyik volt a számtalan között.
    És Jézus a legtöbb „iránymutatását” mint a TÖRVÉNY KÖTELEZETTSÉG HELYREÁLLÍTÁSÁT HIRDETTE.
    Csak egyszerüen nem a megtörlástól félelem okán való teljesítést, hanem az egyén belsö indittatásóból való teljesítést
    Ez jelenti azt a kijelentést, hogy az „írás a halálra” a szeretet pedig az „örök életre” visz.
    Jézus (Joshua) messiásként aposztrofálta önmagát, „izrael népének” a megváltójaként.
    Megtérést hirdetett (a visszatérést) Az irásokról azt deklarálta, hogy azokból egy vesszö, vagy jota el nem vész.
    Nem a 300 évvel késöbb a római csaszárok által összeállított Pál-féle vallásról beszélt
    Ahhoz neki semmi köze nincs.

    Mellesleg ez kamat-dolog a Pál-féle egyházban elvileg a mai napig is igy van, Luther Márton reformjának volt a lényege ennek eltörlése, hogy ne legyen a szükség tovább a Germán-római hadakozasok finanszirozása kapcsán a zsidók kölcseneire.

  • Rodeo11
    2021 július 28
    11:16 de.

    Te szerencsétlen flótás, amit cinikus viccelödésként vezettem fel, az totál igazként jött le.
    Bizony teljes nyugodt szívvel-lélekkel megkaphattad volna a felmentést intelligencihiányos állapotod miatt …

    A lényege a köritésemnek pont az volt, hogy HAZUDSZ – történelmet hazudsz – hisz a maradék orosz állam ma is hódít, gyilkol, népeket irt
    Te kis hány éves, ma már nem emlékszem a pontos számra, hogy hány népre telepedett rá elöször mint a nagy Russz, aztán mint a nagy SZU a moszkvai/szent-pétervári hatalom, de egész történelme a mai napig bezárólag másból nem áll mint más népek irtásából.
    Ez történelmi tény, na nem neked, hiszen a te gügye beképzéltséged a való világot látni és értelmezni nem engedi meg számodra .
    Vagy csak nem fér bele az eszelös vallásod dotrinája által a világ valóságának meghamisitására törekvö programjába, annak kiferdített láttatásába – tudjuk és ismerjük a jófajtádat.

    A történetet a zene-profról a gimis korából hoztam le, csak hogy kihangsulyozzam vele hogy milyen egy valódi zenei valaki. Nem hasonlit rád … Evvan ….
    És ne találgass a szóban forgó gimiröl, ugy se érsz fel hozzá, – amelynek a zenekara rendszeresen a Zeneakadémián (IS!) koncerteket adott, rendszeres nemzetközi szereplései mellett. Az általános iskola meg, ahova jártam, már leirtam valahol régen – a Dohány u. 32-ben leledzett.

  • Orsós Elemér
    2021 július 28
    2:23 du.

    Igy igaz, csakhogy nem arról szól hogy dülöre jussunk, hanem a „fogást keresik!”
    Ezen okoskodás alapján bizony bármit, érted bármit megpróbálnak fel és kihasználni a saját politikai játszmáikban!
    Nem érdeklik öket – EGYIK OLDALT SEM – hogy a halandó polgár valami békességre nyugalomra vágyna.
    Hogy az egyszerü halandók szeretnék élni a saját életüket – nem hagyják.
    Persze a tengernyi éhenkórász ujságirónak valahogy meg kell élni, ugyhogy nyilván készségesen fütenek bármilyen aljas hazugsággal is, hiszen a kenyerét 9esetleg egy tál levesét) jelenti a szenzációhajhasz mocskolódás!

    Tudod nekem elegem lett ebböl az aljas képmutatásból már réges-rég, ami itt is folyik – egyesek által forszirozva.
    Képesek voltak oda simán eljutni, hogy gyülölik és gyülöletre uszitanak a székelyek ellen is!
    Ugyanezt tették a zsidókkal, aztán svábokkal, késöbb a cigányokkal – a román (erdelyi) cigányokkal, mert kiálltak EGYEDÜL a szekelyek, az erdélyi magyarság mellett!
    micsoda aljasságokig fogunk még lessüllyedni??!!

  • MARGIT,aki manapság ad magára,azt egykoron megfigyelték,téged is…. A mi családunkban is volt ilyen: apósom egy menő szoftveres volt hajdanán és USA-ba többször kiküldték egy texasi céghez. Fiatal házas volt, imádta anyósomat és sürven irt haza. Feltünt,itthon,hogy a boritékot fel-felbontják és hülyén nyalják vissza.
    Egy következő levelében apósom imigyen irt Texasból, egy kis szellemességet toldott a szöveg közé:”Kedves megfigyelő elvtárs.Ha idáig ért az olvasás közben,igyon meg egy pohár kőbányai sört az egészségemre.Otthon,majd állom a cechet ! Szpasziba !” -dia-
    . -dia-

  • Boda Marcsi
    2021 július 28
    2:26 du.

    Majd te mondod meg ki mikor mit írhat.
    Ostoba banya.

  • Bírom mikor áltudósok kilómétereket összehordanak egy ilyen nem túl bonyolult kérdés kapcsán.

    Véleményem a következő :

    HA az USA-beli NIS valamelyik eldugott
    irodájában elektronikus akta keletkezik
    rólam a következő beírásom miatt hogy
    ———— ” OSAMA bin LADEN ” —————-
    (mindenkit megnyugtatok hogy erre a beírásomra fel fognak figyelni)
    aztán , miután próbálják kideríteni ki vagyok és látják hogy rühellem az iszlámnáci rongyfejűeket, ejtik az ügyet,egy idő után, hát ez kuvvául nem érdekel.

    De az már annál inkább hogy a mocskos kínai kommunista párt is próbál rólam „profilt” alkotni tekintve hogy többször leírtam hogy ők egy kurva álkommunista bűnbanda csak,és ehhez minden segítséget megkap a hazai titkosszolgálatoktól továbbá a hazai titkosszolgálatok is aktákat készítenek rólam a véleményalkotásom miatt, hát ez már KUVVÁUL idegesít !!

    Evvankérem köffike a figyelmet.

  • talalom 2021 július 28 1:45 de.

    Az a nagy büdös helyzet talalom, hogy ma, a posztkommunista országok, a Dicső Proletár Diktatúrájuk utáni, a csőcselék és a csőcselékből kinőtt vezetők uralma alatt állnak. Köszönet a “balsorsunknak“, nekünk ez az EU áruló, nagyzási hóbortba szenvedő seggdugasz O1G jutott, ki mint volt kommunista titkár, nem más, mint egy húgyszagú, falusi tahó. O1G jól megtanulta a kommunista titkár éveiben, természetesen az állandóan helyezkedő, ügyeskedő szülei támogatásával, hogy miért kellett a járási, megyei pártszervezeteknél árulkodni, spicliskedni és hogyan kell résen lenni, hogy az alárendelt nép érzelmeit a maga javára kiaknázhassa.

    Szégyen és gyalázat, hogy Magyarország, a 21 ik században, egy ilyen mocsok, tolvaj, hazug, szélhámos falusi suttyó fogságában van, ki sunyi, ördögi ravaszsággal álcázza magát !

    Ma, hazánkban egy nagy dráma játszódik. Ez a dráma, a nyugati liberális demokrácia és a beteg marxista féle, totálitárius ideológia közötti kultúrák ütközése. Nagyon kiváncsi vagyok, hogy népem, a ‘bal sors akit régen tép’, melyik utat fogja választani a jövő évi választásokon.

    Naiv, jóhiszemü emberek figyelmébe !
    O1G egy gátlástalan hazudozó, egy leselkedő, zsákmányoló tolvaj ki nem ismer határt. Ha a jövő évi választáskor nem öljük meg ezt a fasiszta szörnyt, ezt a náci haramiát, akkor tovább fog növekedni és hamarosan veszélyesebb lesz, mint valaha.

  • Géza

    Ha nem olvastad és (nem is fogod) a „Rendszerhibát” akkor jobb, ha nem mondasz véleményt.

  • Kedves T. Zsófi! Nem azt írtam, hogy én, hanem azt, hogy a „magamfajta kétágúak”. Vagyis nekem nincs túl sok reményem abban, hogy a Pegazus ügy az ovi kománytól sok szavazatot elveszl.
    Többeknek: a marxizmust a létezett népköztársaságokkal összevetni olyan, mintha a Bibliát kérnéd számon a klerikális rendszereken.

  • talalom:
    „Marx nem nyivánította magát istenségnek – legalábbis én nem találkoztam ilyesmivel. Igaz, csak a Tőke 3 kötetét olvastam, és némiképp az ehhez kapcsolódó vitákat.”

    Én sem találkoztam ilyesmivel, bár egy kicsit talán többet olvastam Marxtól.

    Csak mellékesen jegyzem meg, hogy a Tőkének valójában csak az első kötetét írta maga Marx, a második és a harmadik kötetet Marx halála után állította össze – Marx különböző, rendszertelen jegyzeteiből- Engels majd Kautsky. Természetesen – eltérően például a tudós Gabriel vagy az enciklopédikus műveltségű Bendeguz79 kommentelő társainktól – nem vagyok valami tudós Marx-ismerő, annál kevésbé, mert írásainak mindmáig csak kb. a fele jelent meg németül (s gondolom oroszul se több). A 114 kötetre tervezett teljes Marx krtikai kiadás jelenleg van folyamatban a Berlin-Brandenburgischen Akademie der Wissenschaften kiadásában, tudtommal még alig felénél tartanak.

    (Még egy megjegyzés, ne értse félre, nem Ön ellen irányul! Azt írta, az egykori Pártfőiskolán végzett. Az három- vagy négyesztendős volt? Nappali esti vagy levelező? Akár így, akár úgy, sajátosnak tűnik, hogy ezek szerint ott – olyan lényeges – Marx-művekkel, mint pl. a Grundrisse (MEM 46/1-46/2) a fiatalkori Gazdasági-filozófiai kéziratok, a Louis Bonaparte brumaire Tizennyolcadikájaval, az Osztályharcok Franciaországbanl, stb. még csak nem is foglalkoztak.)

    talalom:
    (Ezeket is csak magyar nyelven.)

    Ez azt hiszen nem baj, állítólag elég jók a fordítások.

    talalom:
    „Amiben a korábbi társadalom-elméletekhez képest akkor teljesen új volt, hogy a társadalmi viszonyok okait elsősorban anyagi okokban kereste, nem kizárólag az ideák világában.”

    Elsősorban és hosszabb történelmi távon, de – különösen az akkori aktuális politikai eseményekben – korántsem kizárólagosan anyagi okokban. Inkább úgy sajátos, mondjuk úgy dialektikus oda-vissza hatást tételezett föl az okok között, hosszabb történelmi távon az anyagi okok domináns hatásával.Sőt, még hosszabb távon is; úgy vélte például – és szerintem helyesen vélte – hogy az Olympus lakói, az ókori örög istenek „léteztek.” No, persze nem materiálisan, hanem – ahogy a német mondja – „als ob” módon (úgy, mintha léteztek volna), hiszen az ókori görögök nagy része hitt bennük, tehát hatottak, és ami hat, az -addig, anmíg hat – létezik. (Pl. amikor Nietzsche azt olvastam, hogy „Isten halott”, azt nem úgy értelmezem, hogy Nietzsche szerint Isten valamiféle betegségeben elhunyt, a halottkém megnézte, kiállította a halotti bizonyítványt, aztán Istent eltemették, hanem úgy Nietzsche szerint az ő korában az emberek nagy része az Istenben való hitét – legalábbis az abszolút és feltétlen hitét – elveszítette, ergo ez a hit már nem hatott feltétlen erővel.)

    No, részletesen nem mennék bele, hiszen, bár Marx (akárcsak Platon, Arisztotelesz, Spinoza, Kant, Hegel stb.) munkásságát igen nagyra becsülöm, de nem vagyok úgynevezett „marxista”, ahogy noeplatonista vagy neokantiánus sem.

  • ferenct
    2021 július 29
    6:25 de.

    Köffe a „jótanácsot”
    de mivel -veled ellentétben-
    nem érzem magamra nézve kötelezőnek a NER.-t
    így majd magam döntöm el hogy mikor miről mondok véleményt.
    Addig míg belém nem fojtják a szót. Vagy a szuszt. Mindegy.

  • Tetszik, nem tetszik, szükségszerűen terv szerint irányított rendszer(ek)ben élünk. Ehhez pedig kellenek az információk.
    Régi trükk a félelemben életés és ehhez a megfigyeltség érzésének fenntartása. Statisztikailag is jól kimutatható, mekkora hatása van egy kamu kamerának is.
    Úgy gondolom, nem a láthatósággal van a baj, hanem a visszaélések lehetőségével. Láttam erről egy aranyos filmet. Talán látta valamelyiktek és meg tudja adni a címét.

  • Kővendég
    2021 július 29
    8:02 de.

    Ezek szerint akkor viszont Hitler él !
    Hogy a Jóisten verné meg mindakét kezével.
    Csak ki kell menni az utcára vagy körbe nézni a NET-en
    hogy látható legyen, sajnos van abban valami amit irtam.

  • Pityi Palkó
    2021 július 29
    6:08 de.

    Azzé egy kicsinyég árnyaltabban is fogalmazhatnál,
    mert ha például VALÓBAN szükségessé válik valami erősebb jelző használata, akkor mit fogsz írni ?

    Pl. azt hogy ” Hijjnyehujjnyenemámhogy „?
    Esetleg ” tilláromhajjh”?

  • D.Bernstein
    2021 július 29
    1:42 de.

    Szteem , -ha egyáltalán igaz a sztorid-
    örült az illető hogy azon a bizonyos helyen luk van neki
    és semmit nem írt bele pluszba mert anno csak
    a hülye merte hülyeségekkel kockáztatni
    a kék útlevelét.

  • Gabriel
    2021 július 28
    11:11 du.

    nem tudom mi a célod ezekkel a kirohanásaiddal, de bölcs blogtársam tanácsát megfogadva ez volt az utolsó eset, hogy elolvastam amit írsz, kár lesz vele fárasztanod magad… bár a geyza zabálja

  • talalom-at is megfigyeltek.

    Persze, mert nem biztak senkiben sem.

    De milyen szerencses volt hogy nem jart ugy mint sok magasabb rangu Marxista-szocialaistak.

    Hiszen Uljanov-ot is megmergezte ‘valaki’, s vajon kinek a parncsara torteny volna az?

    Sot, azt meg Berija megmergezett, amirol henceget is a KB tagsaga elott, azert kenyszeritettek ongyilkossagara.

    Sot Kun Bela, Kirov, Yazev, Yagoda, nem is emlitve Nadja Stalia-t, s how about Rajk Laci es tarsai, sot meg Nagy Imre es elvtarsai is.

    Mind huseges verbeli kommununistak voltak suhanc koruktol, semmi BUN-nek nevezhetot nem kovettek el senki part-vezer ellen.

    Mindet csupan politikai celokbol gyilkoltak meg, hasonloan mint mind a milliokat felvilagszerte.

    Azt hiszem „talalom” igen halas lehetne szerencsejeert, a panaszai helyett.

  • Nos, „megfigyelési” ügyben az ellenzék vakon rágalmaz. „Bizonyítékot” látnak bele a nevesített ellenzéki újságírókba, ügyvédekbe, gazdasági szereplőkbe.

    Azaz egy árva bizonyítékuk nincs arra nézve, hogy törvényi jogalap nélkül kerültek megfigyelés alá az általuk nevesítettek. Arra nézve sincs semmi bizonyítékuk, hogy az első félévben átlagban naponta kiadott 5 nemzetbiztonsági ellenőrzés túlzott vagy jogellenes lenne.

    Amit biztosra vehetnek, hogy a megfigyelések elrendelése titkosszolgálati kérelmekre történtek és történnek, amikben az okokat is nevesítik. Ami még biztos, hogy ezeket az okmányokat nem tekinthetik meg, még az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottság tagjai sem. Mert ezek meghatározott évekig titkosak, államtitoknak minősülnek, betekintésüket a titokgazda határozza meg a jogszabályok szerint.
    (vagyis a seggét védi mindenki)

    Akit bármilyen formában megfigyelnek, azokat törvényi jogszabályhelyekre hivatkozva teszik. Mindezt kérelemben előterjesztve az elrendelő felé.

  • KOVENDEG;
    Mindenkori adatainak e felsorolasai ellenere vajon miert nem hajlnado sem kepes valaszolni, hogy mi logikaja alpjan kovet regi es soha, sehol nem mukodheto elekpzeleseket???

    S hogy HA valoban elhinne annak barmi reszet, MIERT nem eli eletet annak alapjan???????

    Nem latja-be, hogy allitasaivval,On-magat hazuttoloja meg?

    Vizet predukal (szocializmust) amig bort (Orbanizmust) elvez.
    Miert nem bizonyitja hitet tetteivel????????????

  • Kiegészítve: semmi bizonyítéka nincs az ellenzéknek, hogy ezeket a megfigyeléseket politikai okból rendelték el.

    Márpedig a politikai okból történő megkülönböztetést és eljárást az Alaptörvény is tiltja. Politikai okból 1989. október 23-tól a mai napig senki ellen nem folytattak eljárást, kivéve a tiltott politikai jelképekkel való visszaéléseket.

  • Gabriel
    2021 július 28
    10:25 du. hozzaszolasodhoz:

    ” Tudjuk, megéltük – simán lelöttek ‘TILTOTT HATÁRÁTLÉPÉS ESETEN – na nem a határainkat védve az engedély nélküli betolakodót, hanem a saját rabszolgát – a saját honfitársat
    Utolsóbb, aljasabb gazemberek voltak hitlernél – és ma sem hirdetnek mást … ”

    Nagyon ugy nez ki, hogy ehhez haladunk ma is. Annyi kulonbseggel, hogy meg annal is rosszabb lesz annak, aki valahogy tuleli.
    Pontosan nem tudom miert, de az a kenyszerkepzetem tamadt az utobbi idoben, hogy a rabszolgatartoink ugy dontottek, hogy sokkal konnyebb a fejlett orszagok szinvonalat levinni a fejletlen orszagok szintjere, mint a fejletleneket felhozni a fejlettekehez.

    Irtad:

    „Az egykori tejjel-mézzel folyó kánaán a zsidók visszatérése elött egy kösivataggá változott föld lett…”

    Bar bizonyos foldtani folyamatok sokkal gyorsabban is beteljesedhetnek, mint ahogy azt a kotelezoen ateista egyetemeken tanitjak, nekem nehez lenne elhinni, hogy az utobbi 5000 evben barmikor is „tejjel-mezzel” folyo lett volna az a regio, vagy barmely resze.

    „Nagyon sok minden szerepel abban Mozesi 5 könyvben (Tórah) a szociális társadalmi háló megvalósitásárol.”

    Attol fugg mit ertunk szocialis halo alatt. A rabszolgasitast? Azaz, hogy nem hagyjuk ehenhalni, de ehberert kell dolgozzon nekunk? Aztan egy ido utan kirugni, eljen meg ahogy bir. Ha pedig no az illeto, akkor akar a szemettel egyutt ki lehet hajitani.

    ” És Jézus a legtöbb “iránymutatását” mint a TÖRVÉNY KÖTELEZETTSÉG HELYREÁLLÍTÁSÁT HIRDETTE.

    Ez jelenti azt a kijelentést, hogy az “írás a halálra” a szeretet pedig az “örök életre” visz.

    Megtérést hirdetett (a visszatérést) Az irásokról azt deklarálta, hogy azokból egy vesszö, vagy jota el nem vész. ”

    A kereszteny teologiahoz nem ertek, de ebben mintha akadna nemi benne rejlo ellentmondas.
    Jezus szerinted azt az „irast” akarta megmenteni es betartatni, ami a halalra vezet. Ugyanakkor sekelyes tanulmanyaimbol arra azert emlekszem, hogy a keresztenyek tobbsege nem tartja be a mozesi torvenyeket. Legalabbis nem mindet.
    Tehat valami itt nem stimmel.

  • Kedves Kővendég! Köszönöm a kiegészítéseit – egy hasz keretei nem elegendők semmilyen idea ismertetésére. Persze én sem vagyok túlművelt Marx-ból (sem). Csak dühít, amikor eszettül „kommunistáznak” – és gőzók sincs az ideáról. OLyam, mintha a római egyházat okolnák a fasizmusért.
    Másutt már írtam, hogy kerültem a Poliikai Főiskolára. Estire jártam 4 évig. Kötelezővé tették az újságíróknak a diplomát – bármilyen diplomát. 35 éves voltam, nem volt kedvem valamilyen tanári izére járni – úgyss leszek tanár, ha újságíró nem lehetek. (72-ben „munkáskáderként” kerültem üzemi lap szerkesztőségébe.)
    ’82 és ’86 között jártam a Polfőre -nagyon izgalmas időszak volt: Brezsnyev utódlása, Gorbacsov első éve… Gazdasági szakra jártam az utolsó két évben – az előadóink (Antal László, Lengyel László stb.) egymással is vitatkoztak. De szó esett Kornai téziseiről is – akkoriban jelent meg félig-meddig szamizdatban a Hiány.

  • ferenct:
    „Mindenki figyelmébe (nem nyári könyv):
    Edgar Snowden: Rendszerhiba”

    A könyvet (még) nem olvastam, mert ugyan próbáltam a NET-en
    valami számomra is valamennyire érthető nyelven ingyenes full-textben megkeresni, de csak kínaiul (vagy koreaiul?) találtam, amiből én sajnos egy betüt se ismerek, egy szó se értek. A könyv ugyan angolul és magyarul is megjelent, de megvenni egyelőre nem áll szándékomban, sőt még az sem, hogy valamely általam eddig nem használt szájtra regisztráljak az ingyenes olvasásáért. Majd ha meg lesz a könyvtárban, belekukkantok, aztán eldöntöm, hogy érdemes -e elolvasnom.

    Viszont akit netán nagyon érdekel, itt olvasható az USA felperesnek az ismeretlen helyen tartózkodó Edward Snowden alperes és tsai. alperesek elleni civiljogi (magyarul: magánjogi) keresetlevele: (Tehát ez nem a késöbbi esetleges büntetőügy vádirata!)

    https://www.justice.gov/opa/press-release/file/1203236/download

  • Orban-gate!

    A kormany meghallgatja az emberek véleményét!
    (Ha nem akarod, akkor is!)

  • Geyza
    2021 július 29
    4:25 de.

    hogy te mijen beképzelt vagy? belőled sehol sincs akta mint tapasztalhatod évek hosszú során át, a kóbor kutya sem érdeklődik azután, amit ide vagy bárhová rittyentessz, és úgy általában a KMH -n fojdogáló csevej sem a világ közepe…ha az RCMP beles a lukon az ő baja, rendszeresen bele kell fingani a lukba és akkó’ RCMP Fidelje már nem is fidel… innen egy sánta palotaforradalom sem fog indulni… sőt világmegváltás sem… mi itt a konyha sarkában bögrével a kezünkben a hokkedlin a kredenc előtt más apróságokkal vagyunk elfoglalva…

    én az igazi derűt hiányolom és a humort mert attól hogy köröttünk SARS van nekünk még nem kellene velőtrázó komojsággal a semmit körüljárni, bár nagyon fontos a kommunikáció és a csevej mert ez legalább élő emberek között zajlik és nincs nekünk itt app unk sem de annyunk sem

    azért képzelőggy nyugodtan hogy most éppen a Pentagon mejik pincéjében striguláznak mint geyza aki minden valószínűség szerint Schneider David Ottokár bin Gülbaba

  • Geyzukam

    gondolom a hvg-böl idézni talán egyelöre ezeken a lapokon még nem olyan nagy vétek ..
    De jajaj, ki tuggya a jövöt
    Szóval ez a baloldali sajtóorgánum (aki valamikor a hiteleshez közeli vélemények terjesztésével alapozta meg statusco-ját) jegyzi az alábbi cikket:

    (ami cikkecske egy rövid és tömör példája a marxi „közgazdaságtudománynak” – itt a Gábor egyik szeme röhög, de a másik bizony rettenetesen sír) – íme:

    https://hvg.hu/elet/20210611_Kim_Dzsong_Un_szerint_a_Kpop_olyan_mint_a_rak_ami_elpusztithatja_az_orszagot

    Erre tekerj srófot a nagy bölcsességedben …
    Meg a Kövendég fenti nyomoronc irására

    Mesélj már nekem, az ilyen alakoknak akarsz megfelelni?
    Nem volt elég már elég a diktatórikus rendszerek hirdetöiböl?
    Na jól van higgyél benne

    Igen ez a liberalizmus – mindenki a hite szerint élhet, hirdetheti amiben hisz
    Ugy ahogy a muszlim bombaember a pedofiliát, ugy mint a marxista a tökedöntést –

    De ne feledd, annak a marxnak az édesanyja irta volt a saját kezével nekije
    „Fiam inkább próbálj már meg tökét szerezni a családodnak, és nem a másét döntögetni. Ugyhogy ne kérj tölem többet kenyeret a te gyerekeidnek.”

    Hogy Te hiszel abban, hogy egy ilyen alak egy közgazdász volt – az a Te bajod
    De ne hitegess másokat vele, oksi?
    Mégha talán azért, mert az akkori tanitónéni, aki ezt elhitette veled egy reménytelen szerelem lehetett – vagy valaki másnak akarnál vele tetszeni?

  • Geyza

    A magyarázat részedröl a következö – bármiröl:

    Kijelented …. és punktum.

    EZ A HIT – AMIT MEGVALLASZ

    ezt hivják vallásnak – fordulj az értelmezö szótárakhoz
    bármely nyelvén a világnak

  • Geyza

    Ja, az édesanya levele benne van abban a büvös száz akárhány kötetböl álló selejtes irodolamban, amiröl olyan áhitattal zengenek ódákat

  • Bendeguz79
    2021 július 29
    12:57 du.

    come on, grizi

    neked a megmérgezettek közé javallom kizárólagos elemzésedet John Fitzgerald Kennedy USA elnök megmérgezéséről!

    részemről a többi smafu

  • Bendeguz79:
    „Vizet predukal (szocializmust) amig bort (Orbanizmust) elvez.”

    Mr Bendeguz, ezt az „élvezetet” – ami lassan mindinkább hasonló lesz ahhoz, mint amit annak idején az Ön kedvenc főnöke, „a Laci”, (ahogy Ön nevezte itt egy másik topicban),
    azaz Piros László ÁVH-vezérőrnagy, belügyminiszter idején „élvezhettek” az akkor élők – én önként és nagyon szívesen átengedem Önnek; javasolom, hogy költözzön Magyarországra.

  • Sok a szöveg…

  • warrior
    2021 július 29
    1:14 du.

    Nem úgy áll a helyzet amint írod.
    Nézz utána, de ne a „királyi” sajtóban.

    „Bizonyíték” kérdés :
    Az lenne csak a széo ha egy -akármilyen- titkosszolgálat mefigyeléseiről csak úgy ukk-mukk-fukk bizonyítékot lehetne szerezni.Pláne egy diktatórikus rezsim idején.

  • Rodeo11
    2021 július 29
    7:25 du.

    Eddig -minden hibád, aljasságod és hülyeséged dacára –
    azt hittem éles eszed van.Mostmár kicsit kételkedek benne..
    Fuss neki ismét az írásomnak.Talán felfogod mit akartam vele.

  • Mindannyian képesek vagytok arra, hogy a vezetőség, A FELSZÍNEN EGYMÁS ELLENSÉGEI IS egy közös program végrehajtásában együttműködnek.
    Van ahol és amikor dokumentált az azonos ideológia is. Ilyen a széles körben alkalmazott eugenetika is.
    Már egy ideje egyre szélesebb körben propagált egy államok fölött létező hatalom. Úgy is, mint szervezet amelynek a kezében van a politikai hatalom is.
    Érdemes ezt is számításba venni a következtetések létrehozásánál.

  • AuróraBorealis

    Geyza
    29.5:09
    a ZÁROLT: Lelket és értelmet cicik’Geyza komment I.bek-éhez;

    Tök’ igazad van, „a Marxizmus nem vallás”, h a n e m . Karl
    Marx és Friedrich Engels tanainak szerves egységet alkotóösszessége, illetve az erre hivatkozó rsadalomelméleti
    irányzatok és politikai ideológiák rendszere.. DE nemcsak közgazdaságtudományi elmélet, s pláne az sem egyoldalú, mert ez említett diszciplinában megkülönböztetjük(!) a Kapitalizmus és a Szocializmus gazdaságtanát.

    Tehát a hangsúly elsősorban a Marxizmus, a tudomány
    ˙ k o m p l e x i t á s á n ˙ nyugszik, mely magába foglal mindent,a közgazdaságtól Engels:”A természet filozófiájáig”.
    Mindez füzetekbe és vastag kötetekbe gyűjtve mindent, ami az
    emberi társadalmat érintő tudományos megállapításaikat a kor
    akkor legkorszerűbb szintjén csak érinthette.

    Az utsó’ „*” bekezdésed viszont eléggé zagyvára sikeredett, amiben mintha az ellekezőjét gondoilnád az I.-nek, hisz bárki kijeletheti, azt, hogy ő (egy állam) autoriter akarattal, biza ättő’käzdve szakít a történelemmel, a történelmi, ill. gazdasági szükségszerűségek szülte folyamatokkal, ám attól még a gazdasági törvények őt is ugyanúgy fogják sodorni magukkal, mint árvíz az üres gyufaskatulyát…

    Értsd meg, azokkal a használt amerikai szövőgépekkel Vietnám sem a saját „nemzeti” iparát növeszti, ellenben a bértermeltető, faluról ezzel felszármazott, betanított munkásaival is a globális stenments’, de csak a nemzetközi munkásosztályt szaporítja tovább. ami mesterséges ráhatás nélkül is csak az egyik marxista törvényt a ˙ t ő k e [pl.az USA, vagy a német stb.tőke] expanzív természete, amely tőke-exporttal nyomakszik a világ bármely „óCCó” munkaerejét magáévá téve tesz zsebre gigantikus extraprofitot.
    [Az így „kivitt” . t ő k é j e . két fő elemből áll, az említett olcsó munkaerő árából,mint változó tőke, ill. az oda kihelyezett álló, azaz fix tőkéből: {a sok esetben már rég amortizálódott} termelőeszközökből, ill. gépekből.]
    Ez a tőkeexpanzió a távolkeleti – kínai, vietnami, laoszi stb.stb…- munkásnak relatíve javulást hozhat az életébe, miközben az „exportőr” hazai munkásságát egyfajta fölösleg munkaerő, munkanélküli sorsába taszítja. Ha jól tudom az USA munkanélküliségi rátája az elmúlt években emiatt sokat is romlott. De ez még mindig csak részletkérdés.

    A fő kérdés továbbra is az, hogy ezt a fantasztikus méretű, és dinamikájú tőke expanziót már Marxék és – mán’ bocsika, de – Lenin is előre megjósolta, mint multinacionális gazdasági imperializmus, amit ma kényes oly eleganciával globalizmusként szeretünk aposztrofálni.

    Ez van Vietnámban, Kínában, Pakisztánban, Bangladesben, mely tőkeexportot se Trump, sem utódja nem tud többé megállítani, mert a ˙ t ő k é n e k ˙ í g y ˙ é r i ˙ m e g ˙ és punktum. Nincs az a „nemzeti” idea és álom, a haza iránti lojalitás, minek érdekében a tőkés (a tőke) az ebből származó extraprofitról hajlandó lenne lemondani. Tételezzük fel, hogy ennek érdekében egyszer majd a fegyvergyártó militarista fegyverlobbi is visszahúzódik, és majd varrógépeket gyártat Vietnamban ha az a békés expanzió többet hoz a konyhájára, ám ebben sajnos józan ésszel kételkednem kell. Ekkor kerül elő a békés tőke-imperializmus dicsérete, hogyazongya:
    „ebben a működő globalizmusban tarts meg Uram minket”! 😀

    Üdvözlet: AB

  • AuróraBorealis

    Utóirat Geyzának:

    A jövő törvényszerűen működik, ha akarják, ha nem …

    üdv’ AB

  • Csávókám,
    Hááát…elgurult a kancsal paradicsom. Kecs up lett belőle.Addig trágyázgatta a három fejű gyökeret,amíg ócska régi szövegével ide-nőtte magát.A nyilas versikét várhatjuk,mert azt csak a rothadt paradicsomból lehetett idefolyatni.Érdekes élete lehet,de legyen is.

  • gyuri10
    2021 július 24
    2:21 du.
    Geyza,
    várom a múltadból idehozott nyilas versikédet,hogy hatodszor is írd be!Nyugodtan le is zsidózhatsz.Nem kell csak az öreg rabbit felelősségre vonnod.Végül is te nem hazudozol.Mondd ki őszintén, azt ami arra késztet,hogy velem foglalkozzál.Hogy gyűlölöd a fajtámat azt megértem.Nem te vagy az egyetlen a hazádban.Nagy szarban csak akkor lennétek,ha a komcsik és neonyilasok össze-fogásával sikerülne elkergetnetek a jelenleg regnáló kormányt, mert akkor ti következtek.Ha nem hiszed kérdezd meg a prímást.Ő nem hazudozik,mint te.Tehát…Jöhet a”véres hurka”.Akár hozzá is költhetsz vagy ide másolhatsz még erősebb rád jellemző,mocskos antiszemita szemétkedést.Már nagyon várom,hogy ide rakd minden agymenésedet.Egyúttal hosszú,érdekes életet kívánok neked.

  • Rodeo
    Re-Akció: a leblokkolt
    lelket és értelmet 11:59-ére

    A Big-Bengre nekem is van egy „elméletem”.

    Amikor ezt nyilvánosan terjeszteni kezdték rögtön azt mondtam, hogy na nesze neked, itt az újabb kapaszkodó, vagy platform a vallásosok kezében bizonyítandó Isten létezését.

    Az első az Olimposz,ahová közönséges ember föl nem láthatott

    A zsidók nem állították, hogy az Atya az égben trónolna, ők „csak” a mindenütt, mindenek felett és mindenben jelen lévő lényeg és legfelső lény elvét tartották „szem előtt”.

    Következő „bizonyíték” a felhők feletti égi szféra, amely szintén megközelíthetetlen, tehát láthatatlan magasságból szemlél és irányít. (ez 2-3-ezer év)

    A repülés emberi vívmánya óriási vereséget okozott az égi létezésben hívők milliárdos seregének illetve ezek hitvilágának mert, ahogy az első pilóta a felhők fölé libbent, hát biz’ igencsak hiányolhatta onnan Isten bársonyos trónusát…

    Az űrhajózás,de már a kutatás is totálkárossá tette az é g i mindenható dogmáját, ami azonnali választ követelt az apologéták seregétől,hisz itt már megállt a”hittudomány” is.

    Ezt a kapaszkodót nem véletlen egy George Lemaitre katolikus (!) pap adata erre váró és elbizonytalanodott tömegek kezébe, fel-vagy kitalálván a nagy bumm elméletét. Végtérere „bizonyítékkal” szolgálva adott buzgó hívők tömegeinek, akik mostmár legalább egy jódarabig állíthatják újra azt, hogy hisz mi más is lehetett ama „világrengető” robbanás előidézője, mint maga a jóságos atyaúristen.

    Az ősrobbanás hívei pusztán ebből, a védekező aspekstusból ragaszkodnak tízkörömmel ehhez a teóriához, ami szinte utolsó, bár nem is igazolt érvként bizonyítaná egy, a világegyetem mindenható urának a létezését, amit a korábbi többezer év felhők feletti mennyországa képtelen volt már XX.századi környezetbe ágyazva megtartani.

    Mellesleg Bendegúz is itt, a KMH lapjain legalább tízszer pedzette már Isten létének bizonyítéka gyanánt ezt az ősrobbanási teóriát.

    Hasonló példa a katolikus színjátékra: Érvelésük körülbelül annyit ér II.JánosPál pápa „szakértői tevékenysége” egy(!) Szent Grálnak gondolt középkori (Santo Caliz) [max.isz. 900. és 1100.közötti román stílusú] kehely ókorivá, azaz I.századi, azaz 1000 évet visszadatált, eredeti Szent Grállá nyilvánításával, amikor a szentatya csak annyit mondott: „Igen ez az.” Hát tényleg, egy „szent-jelölt” őszentsége mondja… az ő szava mégiscsak más, mint egy ötvös szakértőé…
    Persze az is egy nagyon fogas kérdés lenne, hogy egy pompás arany és drágakövekkel gazdagon díszített ötvösmű, mit is kereshetett egy szegény és a szegénységet tiszta hivatásból hirdető, profán zélóták, szikárioszok és farizeusok pészach esti, úgymond’ az „utolsó vacsoráján”. Aztán meg, hogy a fenébe vihette a feszülethez ugyanezt pompás remekművet a puritán zsidó, Arimetriai József csak azért, hogy ott majd Jézus vérét felfoghassa benne? Minek …??? Amikor a zsidó vallásban a vér egy tisztátalan matéria, nem érinthető ezért nem is fogysztható, ünnepen pedig már egyenesen bűn. – Ünnepkor halottat sem érinthetnek!

  • Geyza!

    Vigyázz, Gábriél C I P O L L A a Mario és a varázslóból !

  • Kedves C.Adam !
    Fentebb „Pityi Palkó” írja:
    ” O1G egy gátlástalan hazudozó, egy leselkedő, zsákmányoló tolvaj ki nem ismer határt. Ha a jövő évi választáskor nem öljük meg ezt a fasiszta szörnyt, ezt a náci haramiát, akkor tovább fog növekedni és hamarosan veszélyesebb lesz, mint valaha.”
    – Ez szerinted vállalható, vagy „benézted”…
    Erősen csalódtam, a Te KMH-od többet érdemelne!

  • Geyza
    2021 július 30
    4:21 de.

    csak „aszt” nem írtad le mit akartál… (csak nem arról „merenguézel” hogy a mindenkibe te is… és ezért téged feljegyeztek a kéménybe korommal {korommal se törőggy nekem is van})… hát kéménye és korma váló gatya![sicc]

    a rongyfejűek sem…

    de a kínai titkosszolgálat sem vadászik legyekre, bár utóbbiak szeretik a gyíkhúst…

    most éppen a kettő találkozott egy nagy palotában ünneplő slafrokban és turbánban tálibok és a kínai kommunista párt szmó king-ban „mítingelt”

    valahol kies kínában és:

    Yacoob Weissman Daniel Altman ben Feldman:

    alias @geyza;

    nem volt a listán {ezen sem}

    rólam szóló szeméjeskedésed nem igen érint, nem vagyunk nexus -ban de Lexus -ban sem…

    valahonnan a fósszíliáid alól áss ki némi hjumőrt, meg derűt mert ha így fojtatod még majd beborulsz? és az ojan schnass; pláne így OPNI híján!

    nem haraxok… jobb rádhagyni, mert még harapsz? [is?]

  • Kővendég
    2021 július 29
    11:27 de. /lelket-es-ertelmet-epit/

    Ok, hazudtam – csakhogy mikor kies hazánkbn éltem ez még ugy volt. Feltételeztem, hogy igy maradt.

    De annál nagyszerübb – hogy olvasható.
    És mint kiderült ” A NAGY OLVASÓ ÉS MINDENT TUDÓ ÉS LÁTÓ „”FILOZÓFUS PROFESSZOR””(SICC!!) – ugye elnem olvassa, de állitja hogy mi van ott leirva!!!

    Ugyan már, kiderült, nem is vagy te egy kicsit aljasabb, mint gondoltam, hanem annál sokszor, de sokszor.

    Hogy a kiadó mit ír róla, ahhoz nekem mi közöm???
    Ugye a feltételezés és ítélkezés?
    Pontosan passzol ez ugy az AVÓS MINT AZ „SS” MENTALITÁSHOZ.

    Ugyhogy maradjunk abban, hogy ne az én mentalitásomat próbálgasd, hanem nézz a tükörbe!
    Aki állitólag (legalábbis azt hazudja magáról) hogy objektívitásra törekedve „elemzi a világ dolgait” annak bizony kötelessége lenne maga is utánmenni és feltárni a forrásokat, akár kombinál az a saját véleményével, akár nem.
    Valahol itt kezdödnek azok a tudományos alapok, amelyekre oly elöszerettel hivatkozol, de bizony nagyon messze de messze áll töled barátocskám…
    Igy nem maradtál más, mint egy képmutató pitiáner okoskodó, aki a nálánál is pitiánerebbek között a „NAGYOKOS”

    Mert hogy nem is kell többet magyarázni, saját magad megtetted azt magadtól.
    Nem az én világnezetemet kellene ecsetelgetni , mondván:

    „”az Ön világnézetéhez és főként emberi, pszichikai habitusához passzoló olvasmány beszerzéséhez, „”

    Tudod haver, aki valamiröl valóban elfogulatlan, (NEM HITBELI) T U D O M Á N Y O S elemzést kiván eszközölni, az nem a hite, fóbiája, begyepesedett szlogenjei alapján kutat, analizál – vagyis olvas.

    De hát hiába is mondom én ezt neked, és a rád licitáló kórusnak, sajnos ez nagyon de nagyon magas nektek, akik soha de soha semmit nem alkottatok az életben – csak a szót fostátok.

    KKKKKKKKKKK .. akiknek az összes tudománya a marxismusnek nevezett HITTAN, VALLÁS, – mi mondható erre?:

    Menjetek, úszítsatok, mint Hitler és boritsátok csak lángba a világot – a világ megérdemli, hiszen mindig jobban hitt az álnok igérgetöknek, akik úgy beszélnek amint az a fülüknek kedves, mint a realitásnak.

  • Kővendég
    Juli. 29)

    Magyarországon kapható a „Rendszerhiba” (by E.S.)
    Megvásárolhatod online és elpostázzák a címedre.

    pld itt:
    https://www.libri.hu/konyv/edward_snowden.rendszerhiba.html

  • FORTIMBRAS
    2021 július 30
    9:22 de.

    nagyhatalmasköszönet!

    harsányan és velőtrázóan somojgok!

    ezért is az egyik kedvencem a tetőtől talpig ateista R. Wagner Lohengrin -jében Ortrúd

    (a szőke herceg az jól felhasználható másra is pláne egy nagy hattyú hátán szörfözve)

    de Ortrúd a végén -mikor rábizontyosodik, hogy… légneművé válik és ukkmukkfukk eltűnik nem jött össze a trüklije! ez már Voltaire tollából sziporkázó villámokhoz hasonlítható, és amit sokan meg sem próbálnak megérteni (nem ismerik a művet!) a Niebelung Tetralógiában, hogy abban meg az összes aljas, kegyetlen és mindenható hatalomról ábrándozó

    {emberszabású istenek és félig sikerültek}

    senkiházit a szerző meggrillezi és fel is füstöli egy nagy barbecue-n ahol Grá Nét és Brünnhildét is a füstbement tervek közé captattya

    mégeccernagykösz

    (bevallom soxor képzelődtem azon az agyficamon, hogy ott a senkisemtuggyaholban távcsővel is láthatóan 3 Mű (nű kszi) egymáskörül kering mint attya fija és a szent lelkük és ők „a majdnem semmi” ami ott unatkozott a végtelen időben amiről – persze – kiderült nem is ojan végtelen …

    ijenkor mindig eljutottam a kis kristájpohárkámhoz (katharsys) és teletöltöttem valami nagyon erőssel és felhörpintettem

  • AuróraBorealis
    2021 július 30
    6:17 de.

    kedves A.B.
    … és lőn fény, hatalmas vakító! ama megjegyzésedhez társulnék

    (mert az a csontvelő benne amit húslevesből kikapva szeretek kis sóval piritóson)

    miszerint a:

    „A jövő törvényszerűen működik, ha akarják, ha nem …”

    „ez” a jövő a mai napság!!!

    itt van a nyakukon 25 000 000 + munkanélküli és a sok jóléti intézkedéssel elérték, hogy 20% -kal csökkent a nyomorszint alatt élők száma, ami ma usque: 37 545 413 (ez hivatalos adat „onnan”

    nem mondok több részletet, de hadiipar repülőgépanyahajókat gyárt

    {lebegő ócskavas a pleistocén -ból}

    míg a gonocc ojan AI -t csinált [befejezett múlt idő] amivel ezek a pléhkasznik seperc alatt mozgás és akcióképtelenné tehetők de még nem éri meg nekik a legújabb varrógép, mert a FED -ezi 6000% -kos extra profitot

    (GBR tegnapelőtti hír: az állam nagy hatalmas ejnyebejnyét mondott {= leállította} a saját Pharma cégének amej egyik napról a másikra 6214% kos áremelést csinált egy életmentő gyógyszeren)

    és akkor a Delta variáns… tankokra már nincs is szüxég?

    géppisztojokra is csak bevásárláshoz a pénztárnál és használtautó-„vásárlásnál”

    egyébként te biztosan tudod demokrácia van és az mindenre gyógyír erre van az elnöki UKÁZ

  • chris a wordpress app tya az ojan hüje??? a mainapi franciául (leírtam de kirakta) törlésre ingerli, miért van ez így

  • gyuri10
    2021 július 30
    7:49 de.

    Bolond Gyurka:

    He tégedet „lezsidóználak” az olyasfajta személyeskedésnek számítana ami csak Jobbikos elvbarátaidtól telik ki.
    (Lásd HUNT* régebbi burkolt zsidózásait.)

    Ha egy zsidónak azt mondanám hogy „te egy hülyezsidó vagy”
    az nem személyeskedés, legalábbis a részemről.

    Ellenben jelenlegi álláspontom szerint te csak szükségből váltál zsidóvá, valakinek a papírjai segítségével amit a homályos múltadban szereztél valakitől valahogyan,amikor menekülnöd kellett Mo.-ról az ’56-os „hőstetteid” miatt.

    (Amik révén sikerült kivívnod Figyelő kollegina (Isten nyugosztalja) feltétlen csodálatát.)

    Azt a tényt hogy te csak valamiféle „divatzsidónak”
    méltóztatsz lenni, itten már többek többször megállapították tőlem fügetlenül.

    Az pedig hogy te ezerrel rohannál Tusványosra vagy bárhová abált disznószalonnát zabálni (állítólagos vallásod ellenére) ha Hungarofáraó hívna tégedet, nem „nyilastartalmú” vers. Pusztán csak egy ténymegállapítás
    Tréfásan rímbe faragva hehehe.

  • AuróraBorealis
    2021 július 30
    6:17 de.

    Vietnám kérdés:

    1
    Vietnám azért szakított a marxi közgazdasággal mert mint írták az alkalmazásával nem nőtt az országban az életszínvonal, márpedig a Vietnami Dolgozók Pártjának ez a legfőbb célkitűzése,
    (Mint azt bárki észrevehette Vietnámban ismeretlen a személyi kultusz, azt sem tudjuk ki most a pártfőtitkár)

    2
    Vietnám nem nagyon fenyegetett senkit és nem is akarta „terjeszteni a kommunizmust”
    Valószínű hogy ez az egyik oka az USA és Vietnám közeledésének.

    3
    Vietnám és a varrógépek: Vietnám jelenleg kezd csúcstechnológiás országgá válni (USA segédlettel)
    Pár éve kapott néhány hadihajót Amerikától, rá egy évre megépítette első szupermodern cirkálóját.
    Annyira büszkék voltak rá hogy filmet készítettek a tervezés és építés menetéről és kirakták a Youtube-ra.
    A szoftwereket nyilvánvalóan az USA adta a tervezéshez.

    3
    Azt a lehető legjobban teszi Vietnám ha gőzerővel fegyverkezik, mert Kína nem felejtette el a szörnyű fiaskót,
    a megalázó vereséget amit a Vietnámi Néphadseregtől voltak kénytelenek elszenvedni mikor Kína el akarta foglalni
    Vietnám északi régióit.

  • Különben meg… :

    Bolondgyurka disznót zabált
    (Szalonna vót,prímán abált)
    Nem fordult fel tőle gyomra
    Szomszédok sem jártak arra
    Ez a dolog itthon történt
    Nem is tudom..talán Kötcsén?

  • Hogy hány troll ugrik rögtön, amikor ugy érzik valamilyen bejegyzésböl, hogy esetleg annak hatására „elveszthetik” egy hithü bárányát az ö hamis vallásuknak, a mozgalmuknak.

    Lássátok feleim, hogy ilyenkor képesek akár személyesen is apellálni felém, magyarázni a magyarázhatatlant, „egymás felé is rátromfolni” a süket dumájukra.

    Bizony hogy ezek az igazi trollok, akik talán valakik megbizásából, vagy egyszerüen saját pozicióik megtartása miatt a legkisebb krupolusok nélkül kergetik lángokba a világot.
    Ök maguk olyanokat neveznek trolloknak, akik adják a hús-vér valójukat a véleményükhöz, maguk bezzeg továbbra a sötétben bujkolá besugók, úszítók.
    Bizony a valójukat megtagani képtelenek, és még gyáva senkik is!

  • the pudding test is eating

    gyengébbek kedvéért:
    a puding próbája az evés

  • talalom:
    „Csak dühít, amikor veszettül “kommunistáznak” – és gőzók sincs az ideáról.”

    Kedves találom! Az dühíti, amikor személy szerint Önt „kommunistázzák”, vagy amikor általában „kommunistáznak”?
    Az első esetre Arany János adott egy okos tanácsot:
    „Ha egy úri lócsiszárral/
    Találkoztam s bevert sárral:/
    Nem pöröltem, –
    Félreálltam, letöröltem.”
    (Engem ugyan itt még senki sem „kommunistázott”, de azért akad egy-két – no, nem lócsiszár, hiszen ahhoz némi ész és hozzáértés is kell – tökfejű fajankó, aki gyakran egészen szemét módon, pofátlanul személyeskedik; s hát az ember nem mindig tudja megállni, hogy félreálljon, letörölje.)

    A másik az általában való „kommunistázás”. Fölösleges dühöngeni, ebben sincs semmi új, más győztes ellenforradalmak után se volt másképp. „Akad-e ellenzéki párt, amelyről kormányon levő ellenfelei nem híresz­telték, hogy kommunista, akad-e ellenzéki párt, amelyik nem vágta vissza a kommunizmus megbélyegző vádját a haladottabb ellenzékieknek éppúgy,
    mint reakciós ellenfeleinek?” Hogy csak 1919-et nézzem, akkor hetek alatt lett mindenki (szocdemek, zsidók, polgári radikálisok, liberálisok, stb.)”kommunista”, aki valamiért nem tetszett a szélsőjobbnak, mig 2010-től több mint tíz esztendő kellett hozzá, hogy ez teljes (vagy egyelőre még nem is teljes) „szépségében” kibontakozzon.

  • Geyza:
    „Ezek szerint akkor viszont Hitler él!”

    Ha személy szerint természetesen Hitler nem is, de a náci „Weltanschauung” tagadhatatlanul.

  • Orsós Elemér

    Csek Atka
    2021 július 29
    2:21 du.”

    „A kereszteny teologiahoz nem ertek, de ebben mintha akadna nemi benne rejlo ellentmondas.
    Jezus szerinted azt az “irast” akarta megmenteni es betartatni, ami a halalra vezet. Ugyanakkor sekelyes tanulmanyaimbol arra azert emlekszem, hogy a keresztenyek tobbsege nem tartja be a mozesi torvenyeket. Legalabbis nem mindet.
    Tehat valami itt nem stimmel.”

    Én sem értek hozzá, ezért csak sejtem hogy, Jézus messze nem új szövetséget akarhatott, hanem az elkufárosodott Ó-t egy kicsit emberibbre visszareformálni és ami az Újszövetségbe beleíródott párszáz év múlva, avval nem biztos, sőt, hogy 100 %-ig egyetértett volna, mert az már nem Mózes követőinek íródott, tehát nincs ellentmondás! Szerintem lehet hogy, Jézus idealista lázadó volt, de kétlem hogy, új vallást akart volna alapítani! De ezt is már itt többször túltárgyaltuk, amiről persze nem tudhatsz! 😀

  • Orsós Elemér

    O1G666
    2021 július 29
    5:45 du.

    😀 😀 😀

  • Orsós Elemér

    Rodeo11
    2021 július 30
    12:11 de.

    Arra az ólom mérgezésre célzol amit a 11110. számú elnöki rendelet váltott ki és egy elavult Mannlicher Carcanóra fogtak?

  • Geyza
    2021 július 30
    4:18 de.
    a népszavában kell megnézni !
    A káder rendszerben így volt biztos!
    Csak most a titkot a nagy fiuk sem kapják meg — te meg különösen! a paradicsomfej jobban állt.
    üdvözlettel

  • Idézet Margit nénitől : „””Amire aztán rátelepedett a ner és a feje. Mint a guánó – keményen, vastagon.””””…
    Egy mondat még kimaradt : A kádár rendszerért és az ottani lehallgatásért , az ottani rendőri brutalitásért , 2006-ért is a Zorbán a felelős– még mielőtt szülei összeházasodtak volna— az előtte lévő időktől kezdve — mindenért a zorbán a felelős !!!
    üdvözletével

  • Egyik itt kommentelő társunkat egy másik társunk következetesen Kisnyilasnak – akiből aztán állítólag ávós verőlegény lett – titulálja.

    Számoltam.

    Ha ez tényleg igaz, akkor minősített társunknak most hozzávetőlegesen 95 évesnek kell lennie. (Ha 1944-ben 18 éves volt (kisnyilasként), akkor most, 2021-ben 95 évesnek kell lennie.)

    No, most akkor mi van?

  • Tüske Zsófia

    Kővendég
    2021 július 29
    4:35 du.

    ha Budapesten laksz, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban van 36 pl. A központiban a 4 db-ból kettő jelenleg is elérhető, a fiókkönyvtárak többségében is kölcsönözhető.
    http://www.fszek.hu

  • Tüske Zsófia

    Bendeguz79
    2021 július 28
    11:28 de.
    Magyary Zoltán ugyan valóban öngyilkos lett, de a közigazgatástudományi alapvetése nem, azokra építették fel a rendszerváltás után az államigazgatást.

  • talalom
    2021 július 26
    4:29 de.

    Istenhit:

    Isten körül
    Kékruhás angyalok
    Úsznak gyalog..

    /Fricibácsi Mr. Karinthy/

  • Tüske Zsófia

    talalom
    2021 július 29
    3:12 du.

    szó sincs róla, hogy Kornai János: A hiány c. könyve félig meddig szamizdatban jelent volna meg: az első kiadást 1980-ban, a Közgazdasági és jogi kiadó adta ki, és 1981-ben közgazdászok tucatjai írtak ról a recenziót.

  • Orsós Elemér
    2021 július 30
    2:51 du.

    Elemér: ühüm

    szeretném felhí’ni nagyrabecsült figyelmedet a „delta variáns”ra.. 12 perce hangzott el élő adásban a déli szomszédom egyik nemzetközileg jegyzett kábeltvcsatornáján: a CDC {Centers for Disease Control and Prevention}

    {igazgatója előtte ojanokat mondott, hogy azért én ha ott lettem volna előtte állván: LEKÖPÖM}

    elrendelte az ország teljes álarcosbálba küldését és megvaxolását és a mondat:

    a bidén kormányzat nem akarja, hogy megszűnnyön a pandémia, azt fenn akarja tartani

    és ugyanott hangzott el, hogy a tényszámok azt mutatják, hogy semmiféle járvány sincs az usa ban!!!!

    én figyelem a rémhíreket az éppen beleböki a tűt a vállába, és rengeteg műszer egy ojan ágy körül amejben nem tudni mi fexik és be van kötve mindenféle csövekkel de a képek ismétlések hónapok óta nem változtak mindig ugyanazt az egyetlen pándémia reklámfilmet görgetik unalomig már az elszórt papírzsebkendőket is felismerem a padlón

    mint ahogy a FED -et nem lehetett mexüntetni úgy most a PÁNDÉMIÁT SEM

    hacsak nem???? {itt majd műxik a firnyák eszed???}

  • Geyza
    2021 július 30
    12:35 du.

    GEYZUSCHKA írád vietnámról szóló kiscsoportos gyermekeknek szánt gügyögésedben, ami ott olvasható ahová beírtad!

    „azok” az ázsiai népek nem felejtenek, ki….tt memóriájuk van! és Lehár Ferenc nem véletlenűl írta meg a csodálatos melódiáit a Mosoj országáról nem egy van belőlük!!!

    ez nem egy pándémia cikk (reverendissime Cenz Ura tudom!) hanem megfigyelések története

    tehát most kaptam a hírt Nagybritannia és Izrael saját adatai {SIC} azok akik bevették a vakcínákat azok sokkal inkább megbetexenek és hullanak min t őszi légy, mint azok, akik nem

    [mindennek annyi köze van a megfigyeléshez, hogy USA ban a Paypal és mások megfigyelik a renitenseket akik nem hisznek a pándémiában és szóvá is teszik, hogy mexüntetik a bankszámlájukat és cenzúrázzák őket minden lehetséges fórumról azaz meggyilkolják]

    a megfigyelések állandóak és vérre mennek… te ismered a demokráciát, mert annyit mesélsz róla. ..

    mondd, hogyan van ez?

    a Kongjesszus és a Szenátus működés képtelen tehát döntésképtelen ami lehetővé tette az elnöki rendeletekkel való kormányzást amihez a titkos szolgálatok és a fegyveres testületek biztosíttyák a parancsok betartását, bárkire bármikor rátöri a rendőr az ajtót az éj közepén és elhurcolja ismeretlen hejre

    erre mongyál valamit

    hagyd vietnámot békén nagyon jól megvan nélküled és a legújabb hadihajók nélkül is

  • Kővendég
    2021 július 29
    11:27 de. /lelket-es-ertelmet-epit/

    minden velem szemben táplált ellenérzésed {hogy ne mongyak mást} ellenére

    {Thomas Mann ojan tökéletesen alkotta meg Cipolla Mestert, hogy az korszakalkotó!

    ne váljál Márió-vá}

    riadót fújok, de azért kövesd útadat … de Cipollá – jobb magára hagyni,

    (emlékeim közül: ha a hagymáról lehúzzuk az összes réteget, akkor mexűnik hagyma lenni)

  • Gabriel
    2021 július 30
    11:11 de. hozzaszolasodban irod:

    ” Ok, hazudtam – csakhogy mikor kies hazánkbn éltem ez még ugy volt. Feltételeztem, hogy igy maradt. ”

    Ilyet ne irj, nem hazudtal, csak nem tudtal rola.

    Akartam mar korabban kerdezni, hogy nem veszed eszre, hogy direkt cukkolnak? Megvaltoztatjak a beszelgetes menetet arrol, hogy mit is er a marxizmus, vagy mit tartalmaz, arra, hogy te egy hazug alak vagy, mert lehet kapni Mo-n egy konyvet…
    Te meg ugrassz. Minek?

    Orsós Elemér
    2021 július 30
    2:36 du. hozzaszolasodhoz:

    ” Én sem értek hozzá, ezért csak sejtem hogy, Jézus messze nem új szövetséget akarhatott, hanem az elkufárosodott Ó-t egy kicsit emberibbre visszareformálni és ami az Újszövetségbe beleíródott párszáz év múlva, avval nem biztos, sőt, hogy 100 %-ig egyetértett volna, mert az már nem Mózes követőinek íródott, tehát nincs ellentmondás! Szerintem lehet hogy, Jézus idealista lázadó volt, de kétlem hogy, új vallást akart volna alapítani! ”

    Az „elkufarosodast” kiveve egyetertek, mas szavakkal mondva lehetsegesnek tartom ezeket a verziokat en is.
    De en egy pillanatra arra gondoltam ami a kereszteny Bibliaban van, es nem arra, amit ma az emberek gondolnak rola.

  • Tudom, Zsófia, hogy „hivatalosan” jelent meg. Csakhogy a jelentőségéhez képest elhallgatták.(Miután sose voltam a mainstream tagja, szinte véletlenül szereztem róla tudomást.
    Pedig azóta se olvastam olyan tömör, világos látleletet a népgazdaságok gazdasági összeomlásának okairól.
    Miután én sose voltam elég szép, okos vagy gazdag, tudtam: csak csapattal együtt boldogulhatok. Ez vezetett a KISZ-be is. naná, hogy agitprop titkár lettem a műhelyben nagyjából én voltam szavakész a munkatársaim között.De sose voltam „függetlenített” mozgalmár, sőt kényesen vigyáztam arra, hogy munkaidőn kívül mozgalmárkodjak.Ez persze nem volt konfliktus nélküli – az „apparátus+ nem nézte jó szemmel. KB két éves herce-hurca után végül KISZ fegyelmit kaptam, mint „megtévesztett” kádre. Hosszú történet.
    De biztos velem van valami baj, mert többször is pártfegyelmit szorgalmaztak ellenem. Másodjára 88-89-ben. Erre már nem került sor: kettészakadt a párt.

  • Miklós bá’
    2021 július 30
    3:52 du.
    Úgy tudom ő vallotta magát mindig annak,tetteivel is igazolta,gondolkodásmódjával sem kevésbé! De hát az szép kor , miért ne élhetné meg ?
    üdvözletével

  • Tóth Péter (3:19): 2006-ban a flajzott, észben lefizetett csőcselék támadt – ott voltam, láttam-hallottam. (Ez volt az orbánizmus első, aljas támadása a magyarok ellen.)

  • Kanadában élők figyelem !!! ::::

    MI AZ IGAZ EZEKBŐL ? VALAKI MONDJA MEG!?

    Vagy „csak ” a „magyar” sajtó,hírportálok hazugsága ez.
    Aki nem ott él kíméljen meg az elmélkedéseitől !

    ::::https://www.hetek.hu/cikkek/online/napi-23-orat-tolt-maganzarkaban-a-kanadai-apa-aki-ellenezte-13-eves
    https://mandiner.hu/cikk/20210422_a_vadalku_ellenere_zartak_bortonbe_a_ferfit_aki_ellenezte_lanya_nemvalto_mutetjet_video

    https://mandiner.hu/cikk/20210319_kanada_kulfold_transz_lmbtq

    https://magyarnemzet.hu/kulfold/birosag-ele-allithatjak-a-nemvalto-klinikat-7849751/
    2020. március 4. szerda 18:14

    Ez vár a magyarországi magyarokra is ?
    üdvözletével

  • AuróraBorealis

    Kieg.
    Aurora
    6:17/ II.
    bekezdéséhez

    A Marxizmus – mint tudományos szocializmus[von F.Engels] – tehát több diszciplínát köt, kapcsol össze illetve használ fel a maga tudományterülete komplex egységének bizonyítására .
    Az emberiség története korábbi jelenségek egymásra rakódását szintetizálva haladja meg önmaga korábbi állapotait. Permanens fejlődés során válik mindig egy új, s még újabb, tehát egy magasabb minőség hordozójává.

    A marxizmus hasonlóan, nemcsak szintetizál több, korábbi tudományos eredményt, de klasszikusai új törvényszerűségek és a folyvást bekövetkező szükségszerű történések kimutatása révén regisztrált társadalmi változásokat, de azok jövőbeli képét is előre megmutatta.

    Így történt ez a már létező – számukra kortárs – kapitalizmussal, mely törvényszerűségei feltárása révén mutatták ki annak társadalmi szerkezetét, illetve élő, energikus mozgatórugóit. Minek során nem nélkülözhették a társtudományok tényanyagait, de azok inspiráló felfedezéseit még úgy se.

    Miközben tehát Marx és Engels, persze elődeik nyomdokán haladva kimutatták a tőkés társadalom korábbi forradalmi szerepét a történeti haladásban, az eredmények lombikjában elég korán, abban szinte önmagukat fedték föl a vizsgált terület antagonisztikus ellentmondásai is.

    Így tehát munkájuk során is szükségszerűvé vált a tőkés társadalom szereplőinek a . k v a l i f i k á l á s a, osztályba sorolása ahhoz, hogy pl.érdekeltség és az elosztásban tátongó mély diszharmóniáit pontosan kimutathassák. Ergo: semmiképp valami fiktív fogalmat hoztak elő egyfajta bűvész-cilinderből, hanem amúgy már meglévő, létező és meghatározott rend szerint már régen funkcionáló embercsoportokat, a tőkést és a munkást* m i n ő s í t e tt é k ˙ gazdasági működésük alapján, illetve az egyéb társadalmi jellegzetességeikkel.
    ˙

    ˙

    * M & E a társadalomtudomány minden szegmensét kutatva foglakozott a társ. többi szereplőjével, kispolgár, paraszt, hűbéri lánc, témákkal is: antropológiával és általános biológiával sőt az anyag szerkezet meghatározó szerepével is… Ezek nélkül nem következtethettek volna oly pontosan még a két „főszereplőre” sem…

  • Kővendég
    2021 július 30
    1:36 du.

    Ugy gondoltam én is.
    Az ilyen HUNT* – és tsaik személyében.

  • toth péter
    2021 július 30
    3:09 du.

    Látom te büdös kis szarházi náci
    hogy erősen érdekelt vagy ennek a mocskos
    lehallgatási ügynek a mindenáron való relativizálásában.

    Ez nyilvánvaló, mert tudjuk hogy a Jobbik nyíltabban nyilas előd-szervezetei tudatosan köldték a náci érzelmű fiatalokat a Nemzetbiztonsági Hivatalba és más kulcs-szervekhez dolgozónak.

    Ez a mértéktelen ágálásod a „mundér védelmében” nyilvánvalóan jelzi azt hogy te is egy ilyen beépített tégla vagy és ebben a munkakörben öregedtél meg.

    Te rohadt kis náci besúgó.

  • toth péter
    2021 július 30
    3:19 du.

    Te kis náci besúgó:

    A Kádár-rendszernek köszönheted hogy ember lett belőled.
    Iskoláztattak felkészítettek az életre.
    Most meg mocskolod mint
    Hungarofáraó Sorost.
    Ezek vagytok ti.

  • Rodeo11
    2021 július 30
    10:46 de.

    A kínai titkosszolgálat mindenkiről minden adatot begyűjt globalice.

    Aki bármit vásárol tőlük, annak feljegyzésre kerülnek az adatai.

    Csakgogy tudd.

    Ők azon az elven vannak -joggal- hogy „sok kicsi sokra megy”.

    Az egész mocskos filozófiájuk erre épít :
    „A szok kici kinai eccer majd legyőzi aszt a gonosssz Nyugátot”

  • Miklós bá’
    2021 július 30
    3:52 du.

    Na ja..próbálkoznak a fiúk.

    Az „ÁVÓS verőlegény” baromságot Gyuri10 ötletelte ki.
    Hogy öt 1962-62 ban a Gyorskocsi utcai rendőrségen ÉN VERTEM ugyanis RÁMISMERT AZ ITTENI STíLUSOMBÓL !*

    Mikor megkérdeztem ez hogy lehetett hiszen saját elmondása szerint 1957 től gyorsított eljárással Izrael állampolgára lett egy osztrák menekült táborból,
    azt az irdatlan hazugságot bírta kitalálálni hogy azért jött haza mert elhitte Kádár amnesztia igéreteit.

    De a marhája elfelejtette mit írt és onnantól azt írogatta hogy én őt a Maros utcai Rendőrkapitányságon gyötörtem, de akkor már csak verbálisan.

    Bayer Zsolt itteni jobbkeze pedig, bizonyos Slapaj ez alapján már arról polemizált hogy idézem őkelmét:
    „a tányérsapkája még mindig ott lóg a fogason”
    (Mármint az enyém hehehehe)

    Az egészbúl csúnyán kilóg a lóláb:
    A trollok összehangolt lejárató kampánya ez a mocskolódás.

    Csak sajnos ,mivel 1998 óta internetezek,
    (ezzel a névvel és ezzel az attitűddel)
    pontosan ismerem ezeket a gusztustalan módszereket.
    Nagyon gyengén „muzsikálnak” itt ezek a fiúk.

    *Gyuri10 az évek folyamán -nagy szakértelemmel-
    már nagyon sok jóravaló embert alázott itt le és mart ki.
    ezek többségében zsidók voltak, vagy olyan emberek akik szívükön viselik Izrael sorsát és aggódnak a jövöje miatt.
    Velem viszont pofára esett őkelme: Feltártam a hazugságait,
    az itteni és más blogokon való írásai alapján.

    Tehetetlenségében már annyira elveszítette önmagát, hogy a nyilvánvaló tényeket letagadva azt állítja hogy ÉN BELENYÚLTAM A SZERVEREKBE ÉS MEGVÁLTOZTATTAM AZ IRÁSAIBAN SZAVAKAT !!
    Ez a Gyurka egy símaképű hazudozó aki a hazugságait újabb és mégújabb hazugságokkal próbálja elfedni.

  • Auróra Te kvalifikálás helyett ritkítva nem inkább klasszifikálást szerettél volna írni ?

    Bár igazság szerint, az azonos minőségű, 1 csoportba sorolt
    tagok közös tulajdonságok alapján történt osztályozása is kvalifikálás, tehát ez is helyes .

  • SchumackerLady

    Fortimbras
    21.07.30.9:22
    /ajánlva Rodeónak/

    Az ősrobbanás, a naugye-hívőket megnyugtató teóriáját tulképp’ Hubble tágulási elmélete váltotta ki Lemaitre atyából, aki mint magas labdát szokás, csak kapott az alkalmon, hogy tudniillik mostmár végre mentsvárat adjon a hívők kezébe a jó-istenük tartózkodási helyét illetően. Mert lássuk be, az azért mégse megy, hogy se az égben, azaz se az űrben ne uralkodnék a földi halandók mulandó sárbólgyúrt létén… Valami robbantónak tehát szerintük valahol mindenképp lennie kell…

    Hubble tehát a planéták vörös színképi eltolódásával azok távolodását mutatta ki. Arra azonban nem ad ma sem választ, hogy melyik az a pont a világegyetem végtelen terében, mely ennek az állítólag egymástól is állandóan távolodó száguldásnak mintegy az origója lenne, amelyet ama bizonyos „őskilövés” koordinátájaként tarthatnánk számon. Ezt a őskoordinátát ezt a támpontot Lemaitre atya sem méltóztatott nekünk szürke földi halandóknak megadni.

    Az eddigi adatok alapján ez az energikus távolodás a Földünkhöz, vagy galaxisunkhoz, mint középponthoz képest determinált, hisz’ minden más galaxis állítólag hozzánk képest távolodik, amiből egyszer még az is kijöhet, hogy az ősrobbanást, azaz a teremtést . i t t, mi több a mi planétánkon celebrálta a mindenható, ami igencsak megtisztelő szeretetre utal az Univerzum száz-ezermilliárd naprendszeréhez képest.

    De, ha mégse mi voltunk e robbanás epicentruma, akkor pedig hogy a fenébe távolodik minden mitőlünk, a Tejutat és Andromédaködöt kizárva, mintha mi lennénk a világ közepe?

    A további kérdés, ha azok az égi objektumok mindig csak távolodnak tőlünk, akkor annyi milliárd fényév távolában, hogyhogy nem léptek ki már végleg a mi látókörünkből?

    Régi slágerrel búcsúzva:
    „Lehoznám néked a csillagokat is az égből” 😀

    Sch

  • slapaj
    2021 július 30
    10:21 de.

    Na igen !

    Például te is írogathatsz itt,
    ami véleményem szerint öreg hiba.
    Fogadd el hogy itt nincs érvényben a NER.
    Tudom hogy ez kellemetlen neked, de fel fogod tudni dolgozni.

    Nagyfiú vagy már, a Torontói Egyetemről való kivágásodat is túlélted hehehe

    (Hja nem kellett volna beadni dolgozat gyanánt egy lopott munkát.Mint említettem Kanadában nem hat a NER.)

  • FORTIMBRAS
    2021 július 30
    9:34 de.

    ÁÁÁÁáááááá…. : )) : )))
    Jó gyerek a Gábriel,
    csak kissé el van borulva
    ezzel a Marxizmussal. Biztosan a
    negyedikről a fejére esett egyszer a „Tőke” c.
    alapmú vastag papírra nyomott három kilós full-verziója.

    Attól bárki ilyenné válna !

    Egyébbiránt meg egyik füleimen be, a másikokon meg ki.
    Mint láthatod több a fülem mint a szemem heheheheheeehehehe

  • Miklós bá’
    mellékesen jegyzem meg,hogy 15 éves suhancok is voltak a dunaparti kivégző „nyilas hősök” között.Persze ez nem a téma. Érdekes,hogy azokra a szemétkedésekre nincs véleményed amikkel a kancsal paradicsom(most pillanatnyilag háromfejű gyökér) Szakállas (vallási alapon?)Kohncsitának és egyéb buzeráns jelzőkkel illet. Biztosan ismered személyesen is,dehát ez legyen a Te bajod! Többnyire válasz nélkül hagyom a különböző politikai provokációit is.Sokszor megírtam,hogy nem vállalom a”hírszerző” kétes értékű feladatát. Ille Pistával találkoztam személyesen a Lotz teremben. Ő viszont Engem ismer.Írt cikket a KMH-ba annak idején”Találkozás”címmel.Mindezt hónapokon át tartó ellenséges viták után.Ebből a kancsal csávóból pedig igyekszem bohócot csinálni.A „téma”persze ennél sokkal hosszabb,de se időm se kedvem se hangulatom egy ilyen senkiről Veled és Másokkal sem tere-ferélni.Üdv:Gyuri.

  • Geyza
    2021 július 31
    4:16 de.

    ennek rengeteg haszna is van… de nem árulom el neked…

    én is haszonélvezője lehetek anélkül, hogy bárki bármit ellenem tenne…

    egyébként a lehallgatás önmagában semmi kivetni valót nem hagy, üzleti fogás ahogy a politika is egyfajta üzlet akkor van baj amikor seggfejek a politikusok (és nagyon kevés az közülük amej nem dupla fenekű seggfej)

    a kis korrupciós bárók a politikában annak árulják a képességeiket (néha a nem létezőt) aki többet fizet érte

    de te csak nyavajogjál…

    kurva jókat röhögök a lehallgatáson, amikor kijön a SWAT éjjel és rádönti a bejárati ajtót (kies kanadában is előfordult SIC) akkor kezdődik a jogtalanság…

    tanulj és ne foglalkozz vietnammal és hadihajókkal mert nem értesz ahhoz sem!

  • SchumackerLady
    2021 július 31
    8:13 de.

    pusszantlak!!! tündéri vagy! (na jó nem a Villik közül, hanem a magyar verses műből)

    ezt a „vöröseltolódást” k…ra eltolták… és akkó’ még a kituggyamijenszínű fekete lukakról nem is ejtettünk szót, mert még nincs róluk sem végleges döntés, azaz sokan még sokáig nagyon jól meg fognak élni ebből is, te nem adakozol nekik ??? a website jukra való belépéskor? pedig abból lesznek a private jet -ek a konyhakertben parkoltatva

    [lásd Drake a legnagyobb élő kanadai művész torontoi palotakertjében a Bőing 737-et ]

    {szvsz jobb a fekete luk népmese-, mint a delta variáns kitalálója akit – ha rámbíznák – felnégyelnék karóba húzás után}

    még egyszer sok minden jót kívánva és hogy menny játsszál kaszinóban a ruletten… nagyon jól pörgeted!!!

  • toth péter
    2021 július 31
    3:02 de.

    mint aki kanadában él

    (szép kies ország vadabbnál vadabb ídeákkal amit néhányan – és ez a gond – komojan is vesznek)

    nem nyitom ki a linkjeidet, mert a téma az ma

    (valaki a Big Bang -gel azonos léptékű seggséget talált ki, azt észak ámerikában WOKE culture -nek becéznek és közeli rokonságban létezik a Cancel culture -rel)

    a BLM és hasonszőrű rasszista ferdehajlamúakat nem említem!

    ugye születnek mindenféle emberszabású lények és követelik a hejüket a társadalomban leginkább úgy, hogy majd a társadalom eltartya őket és ők abból élnek jobban, mint a társadalom, hogy ők kiszjánykákakikrőlkiderülhogykiszfijukésviceversa és nem találják az identitásukat és hogy megtalálják a társadalom kőccségére műtéteket követelnek azután megbánnyák és itt maradnak nekünk…;

    a tó kinnyában tartott 2020 olym pi.a -n is majd para résztvesznek, két méter magas hímneműnek látszó hölgy kirohan a dobogóra és felkapja a teljes zsűrit és az 517 kilós sújzót egy kézzel megforgattya a feje fölött és leteszi a tatamira, vagy tud fél lábon is futni a másik acélból van neki mert eredetileg nem nőtt ki és legyőz mindenkit a female versenyzők között, pedig tegnap műtötték le a pöcsét és a heréit mert hogy megtalálja az identitását

    apukák és anyukák zokogva szólnak a tv hiradókban elnyomott és lenézett ijen gyermekeikről ahejett hogy csinálnának másikat hátha az sikerül

    egyébként a kobra kígyó is ember ha a WOKE culture rámongya jobb ha megjegyzed és sok minden hasonló

    és akkó itt van a nyakunkon a vesztegzár és a SARS meg a delta variáns (már várom a lambdát és az omegát mikor találja ki valaki)

    szóvcal ennyike

    ha ez kielégít nem merek hosszabban mert a Cenz Ura sikítófrászt kapna ha mindent ideírnék amit tudok és amit ugyanarról gondolok!

  • Göllner András

    @ gabriel

    „bizony a professzor úr mivel soha nem érezte meg a börén, hogy milyen egy marxista alapokra helyezett kommunista diktaturában megpróbálni élni ezért nem is foghatja fel soha hogy mit jelent az.”

    Sajnos nem a szárnyaiddal, hanem a feltételezéseid valótlanságával a gond. Gabriel. Az ilyenfajta angyaloknak nincs helyük a paradicsomban, de a paprikában sem. Lenin helyett Lexemburgot, Pannekoekot, Gramscit, és nem utolsósorban Poulantzast ajánlanám. A lábvízkereskedelem témájában Gyuri10-et. Abban ő teljesen kóser. (Az, hogy idelenn megállás nélkül csalánnal veri, egy más lapra tartozik.)

  • toth péter
    2021 július 31
    3:02 de. hozzaszolasodban kerded:

    „Ez vár a magyarországi magyarokra is ?”

    Igen.

    Csupan azerrt valaszoltam, mert a Rodeo11 (2021 július 31
    12:11 du.) kimerito valaszabol csupan ez hianyzott.

    Tehat alaposan meg kell gondolnunk, hogy kire szavazunk jovore – szinte vilagnezeti kulonbsegek ellenere is.
    Amit itt a rodeo11 leirt az csak egy paranyi reszlete annak, ami Eszak-Amerikaban tortenik manapsag.

    Rodeo11
    2021 július 31
    11:37 de. hozzaszolashoz:

    „” ezt a “vöröseltolódást” k…ra eltolták… és akkó’ még a kituggyamijenszínű fekete lukakról nem is ejtettünk szót, mert még nincs róluk sem végleges döntés, azaz sokan még sokáig nagyon jól meg fognak élni ebből is, te nem adakozol nekik ??? a website jukra való belépéskor? pedig abból lesznek a private jet -ek a konyhakertben parkoltatva „”

    Humoros, de az valoban igaz, hogy mar a vilagegyetem tagulasanak elmeletet is csak a perfekt laikus fogadtak el. Kiveve termeszetesen azokat a tudosokat, akik uzletet, allando-jellegu munkat lattak benne. Mikor ez az elmelet megszuletett meg a bolygonk felszinerol meregettunk dolgokat, de meg ma is az „urben” keringo kutyuink sem latnak tobbet (esetleg jobban), mint mi a felszinrol.
    Ez a Big Bang elmelet pedig mar meghaladja a dilihaz szintjet is, de mint irod lehet vitatkozni idok vegezteig arrol, hogy mi tortent az elso 10 nanomasodpercben, es jol megizetik.

    ” {szvsz jobb a fekete luk népmese-, mint a delta variáns kitalálója akit – ha rámbíznák – felnégyelnék karóba húzás után} ”

    es

    Rodeo11 (2021 július 31 12:11 du.) hozzaszolas:

    ” és akkó itt van a nyakunkon a vesztegzár és a SARS meg a delta variáns (már várom a lambdát és az omegát mikor találja ki valaki) ”

    En mar irtam a WHO „szakertoinek”, hogy ne szuszakoljunk a gorog, heber, esetleg arab ABC-kkel. Menjunk mindjart bele a kinai jelekbe, abbol van minimum 6400.

    Na es mivel a mi hatartalanul bolcs szakertoink eddig minimum ketszer lezartak, maszkot hordattak, beoltottak a fel nepuket, es mindez semmit sem ert, most „tanulva” a hibaikbol ujra le akarjak jatszatni velunk ugyanezeket, arra a kovetkeztetesre jutottam, hogy az a keves szivos ember aki veletlenul tuleli a „szakertelmet” Europaban es az amerikai kontinensen az jobb ha megtanulja a kinai ABC-t, mert az a jovo.

  • Csek Atka
    2021 július 30
    11:17 du.

    Köszi az észrevételt, de igen pontosan tudom – hiszen más eszközük az alattomos hazug ideológiák terjesztöinek nincs, nem is volt soha és nem is lesz, mint ujabb és ujabb hazuságok, intrikák és gyalázkodások felhozatala.
    Nyilván megcáfolni, megválszolni semmit nem tudnak abból amit leírok – ugyhogy marad a jól bevált KONSPIRÁCIO

    Amit itt eddig ezen brancs tagjai elkövettek (az elmult években) tökéletes bemutatása, premier plan keresztmetszete a berögzött reakcióiknak.

    Mindenhol a nagyvilágban ezekkel a módszerekkel élnek a népirtó vallások hangadói, prédikátorai
    (fasiszták, kommunisták, muszlimok)

    Akinek van szeme a látásra, látja, akinek van füle a hallásra, hallja.

    Nem halottak meg és értettek meg semmit abból az üzenetböl sem aminek okán Göllner Andrásék (közöttük Christopher) létrehozta a Kanadai Demokratikus Chartát, vele a KMH-t.
    Nagyobb valószinüséggel a Kö-hajigáló (vendégen) kivül talán másoknak nincs is fogalma erröl a¨néhány szerkesztöségi beavatottan kivül, bár András néha igyekszik utalni rá.

    Illetve nem is érdekli öket – csakis kihasználják ezt is mint bármi mást a piszkos vallásuk hatalomba való visszajuttatásának egyik eszközeként.

    A Charta valóban meghirdeti az Orbán-féle diktatura elleni harcot, de azt mint az elözö diktatórikus rendszer csökevényes leszármazottjaként, é annak demokratikus mázzal átfestett változataként felismeri és beazonositja.

    Korábban Andrásunk hitt benne (naivan) hogy elég egy Jürgen Habermas fejtegetései szerinti a demokratikus berendezkedésü állam-igazgatási rendszert létrehozni – és csiribá-csiribuuu, pikk-pakk ezzel kész is minden.
    Vicces lenne – az „ok-okozatot” ilyen könnyen felcserélni.
    (András cáfolj meg ha nem igaz – hisz mindössze feltélezem, hogy: – korábban)

    A Habermas elmélete magától müködésbe lép, amikor a társadalom tagjainak nagyobb része egymást megbecsüli, egymásban felfedezi az egymásrautaltságot (ami valójában a humanidade) és nem egy szük hatalomra éhes réteg keresi, hogy hogyan úszíthatja egymásnak az adott pillanatban éppen éltérö gazdasági lehetöségekben/poziciókban leledzö társadalmi rétegeket.

    Nagyon nagy kinjába került marxnak ennek megalapozására összehadoválni a tökéjének elsö kötetét élete végére. (hisz a többit Engelsz szenvedte össze az egyetlen tulélö lányával és annak férjével)
    A többi irása válagottt hadovák voltak – a A ZSIDÓ KÉRDÉSRE IROTT LEVELÉN KIVÜL!
    A többi hasonlatos az itteni történésekhez – válaszolgatások a cikkekre, vélemények fricsskázása, legtöbb esetben pocskondiázása.

    „èletmüve” lényegét leirta ebben az irományában:
    A zsidó kérdés megoldása: – a zsidó öntudattal rendelkezök végleges exkalációja.
    (hitler ebben csak megpróbálta felvállalni az exterminátor szerepet)

    Merthogy semmi más nem fusztrálta leki-roncs emberünket, minthogy az apósa-anyósa igazi gazdag kékvérüként lenézte ökegyelmit, hiába tért ki már a saját mamája/papája a zsidóságból, azok (az elöbbiek) szemében aakor is ö csak egy zsidó anya kölke maradt (a kölni rabbi lánya)

    Ez a marxista hit alapja, amely a „világot felforgatja”
    tehát továbbra is szóvá teszem, sem ezek sem mások pocskondiázása nem érdekel – söt!
    Nehogy már pont az itteni kis senkiké számítson!
    50 évvel ezelött se érdekelt, nemhogy most.

    De mondanék valamit – rengeteg ilyen – marxhoz hasonlo lelkironcs szaladgál, akik hozzá hasonlóan valamennyien a zsidó identitasuk megtagadásával vivják mindennapos lelki küzdelmüket – számukra a kiút az ateizmusba menekülés, marxi alapokon, vagyis megtagadni a teremtöt – de milyen jó mégis zsidóként aposztrofálni magukat, igy csodálatosan fel lehet épiteni egy uj vallást – ami a „DIALEKTIKUS MATERIALIZMUS”
    Vagyis „VAGYOK IS MEG NEM IS”
    HISZEK IS MEG NEM IS.
    Kell mindehhez valami szellemi forrás (megfogalmazott filozófia rendszer) – erre találtak rá a marxismusban.
    Ehhez ugy fognak ragaszkodni (és ragaszkodnak) mint az utolsó szalmaszálhoz….

  • talalom
    2021 július 31
    2:34 de.
    Biztosan sötét volt ! a gyuriferi verette meg a fideszeseket , az utca emberét !!! megmondták nekik : mindegy ki csak üsse agyba-főbe! a palesztina melletti országból akkor zötyögött felettünk a kémrepülő ! mindenkit kihallgattak , lehallgattak !!!telefonszámok le voltak adva nekik!,a földön meg a száz fő ugyanonnan kommandós ! ezek szétvertek mindenkit. a Kossuth térről ráhajtották a nagy gyűlésre az embereket és két oldalról menve volt a gumibot + vasrúd , no meg a számozatlan , felbőszített rendőrök.a jelzett embernek annyi köze volt hozzá ,hogy elmenekült a nagy gyűlésről
    üdvözletével.

  • FORTIMBRAS
    2021 július 30
    9:34 de.

    KÖSZÖNET A MEGTISZTELÖ ELISMERÉSÉRT!
    te kis márió

  • Geyza
    2021 július 31
    4:06 de.
    Egyetlen Országos Jóbarátom ! Nem a kérdésre válaszoltál. NEM azt kértem,hogy magadról beszélj !Ismerlek , minden — kevés — szókincsedet! már bemutattad magad , minek ismétled ! Én arról kérdeztelek,hogy mit szólsz ahhoz,hogy a junió megteremti — hivatalosan—a jobbikos baloldalnak a lehallgatást , nem kell félnetek senkitől,mert magasabb rendű jogszabály véd benneteket mindentől. Erről beszélj — ne magadról , minden részletedet ismerem! most majd lehetőséget kapsz a feritől..szakmádba vág!
    jelentkezz be újra nála
    szívélyesen üdvözletével

  • Rodeo11
    2021 július 31
    12:11 du.
    KÖSZÖNÖM ! megértettem mindent !
    Üdvözlettel!

  • Balfék Csávónak ajánlva:
    Tiszteld atyádat és atyádat,hogy hosszú életű légy a földön.
    Tiszteld anyádat és anyádat,hogy hosszú életű légy a földön. Ez a szivárványszínű rongyhoz tartozó egy,a tíz parancsolat megcsúfolásából. Csávókám,annyit mantrázod ezt a témát,hogy gondolom,közelről vagy vele érintve.Legyen hosszú,érdekes életed.

  • Göllner András
    2021 július 31
    1:11 du.

    „a” …paprika…

    szvsz Pulitzer díjra jogosít

  • Csek Atka
    2021 július 31
    2:26 du.

    te kis … nickedre annyi variáció jut eszembe, hogy a kínai ABC sem elég leírni

    ez egy gonosz ötlet részedről és felcsörgetni a WHO-sokat éjnek évaggyán bakfiskori álmaikból, még megijednek és leverik a légfrissítőt az ágyuk fejfájáról és akkó’ a volt etiópiai egészségügy miniszter a dr Tedros Adhanom Ghebreyesus most keresi, hogy tulképpen who is he? mert amit ott Afrika S{z}ar -ván hátrahagyott az vár a wörldre is?

    és akkó’ el{meg}rendeli (jobban járna egy láda Heineken -nel) , hogy… és akkó’

    én – azért – nem adom fel (SIC);

    a következő 4 500 000 000 évben még annyi variáns lehet, hogy utódaink az ötfülü háromlábú kék nyünyükék még dalra is fakadnak tőle: hejretyutyutyú

    csak az nagy gond marad fenn ki lesz a White House ban a headhoncho és a vicéje?

    derűs és mókás események várhatóak

  • Tanarúr,
    a nívója és a hívatlan,ellenséges beköpései olyanok,mintha a csávótól tanulta volna a magyar nyelvtudását.Ami itteni létezése alapján valószínűnek,sőt biztosnak néz ki.A Csávó,nem szégyelli magát,maga se tagadja meg összetartozásukat.Nem kívánok magának egyebet,mint azzal a bizonyos csalánnal verje a sajátját, meg a csávóét.A továbbiakban pedig mély alázattal kérem,hogy lehetőleg szórakozzon azzal amivel egy idős.Magának is kívánok hosszú és érdekes életet.

  • Tanarúr,

    U.I.
    Maguknak nem kell félni a Pegazustól.Csak egy bizonyos levelen felülieket hallgatják le.

  • toth péter
    2021 július 31
    3:30 du.

    &

    gyuri10
    2021 július 31
    4:29 du.

    Biztosan van értelme annak amit leírtatok, csak sajnos nem derül ki mi az.

    Dehát..a ti hülyeség’tek is elfér .
    Csak így tovább. Egészen a totális agylágyulásig hehe

    Még Bolondgyurkának:

    Attól hogy te homár lettél, még nem kell általánosítani.

    Inkább meséld egy ötödik verziójában ATYÁD történetét had borzongjunk itten.

    Mert eddig négy féle módon meséltél róla, felsorolom :

    1
    A gettóban családoddal együtt nagyon vártátok a felszabadító Vörös Hadsereget.(Ez mondjuk normális is.Sokan voltak így vele akkoriban.)

    2
    1944/45-ben ,négy éves korodban atyádat a szemed láttára lőtte le egy magyar csendőr Ausztriában, aki a transzportot kísérte a haláltábor felé.(Ettől az ember kissé elcsodálkozik de még nem szól.)

    3
    1944/45-ben hat éves korodban atyádat a szemed láttára lőtte le egy volksbundista SS katona, Ausztriában, útban a Haláltábor felé..(Háát..ez már azzé sűrű..)

    4
    1945-ben a budapesti Gettóban a Szovjet Vörös Hadsereg felszabadtott tégedet és a családodat.(Az ember csak néz kifelé a fejébül hogy MIIIVAN ??)

    Hát pajtás. Hogy Karinthyt idézzem :
    „Esz mind nattyon szepp es nattyon jo”

    De te, a nagy mesemondó,mostmár elmesélhetnéd ötödik formájában is. Had szórakozzék a T.Publikum.

  • Csek Atka
    2021 július 31
    2:26 du.

    Annál is inkább szépecsém,
    mert a K<nai Népköztársaság tudósai
    terjesztették el világszerte ezt az új betegséget.
    Illő lenne tehát az ákombákom-szerű kínai rúnákkal
    vagy miafenékkel jelölni a variánsait.
    Nomeg a kínai "placebó" szereket is,
    melyekkel ősi kínai ráolvasási alapon
    képzelik el a gyógykezelést.
    De persze csak a fehéremberét,
    mert a Kínai Kommunista Párt Amerikából szerzi be az oltóanyagot a Világ vezetésére hivatott , legnemesebb kínai faj számára.

    (Lehet hogy ez is egyfajta "harcanyag" : a hatástalan ellenszer a méregre amit jól kiteregettek az ellenségre..)

  • Orsós Elemér

    Rodeo11
    2021 július 30
    7:50 du.

    hacsak nem???? {itt majd műxik a firnyák eszed???}

    Az összes firnyákom leblokkolt, mert a feltételezhető lehetőségektől magam alá csináltam! 😀

  • @ Göllner András

    „Sajnos nem a szárnyaiddal, hanem a feltételezéseid valótlanságával a gond. Gabriel.”

    Nem tudtam, hogy 1956 és 1990 között Kanadában is egy Marxista diktatórikus rezsim volt hatalmon, de az ember haláláig tanul. (jó pap módjára)
    Igy Töled is elnézést kérek a hazug feltételezésem miatt.

    Az ajánlatokat pedig hálásan köszönöm.
    Rósa Luxemburg nézeteiröl 1980 táján sajnálatos módon már tisztán láttam, hogy a marxista forradalmár nézetei nem igen sokban különböznek Leninétöl – csak annyiban, hogy marx alapján valóban a „legfejletteb” kapitalista államokban képzelte el a forradalmat.
    Gramsci-ról inkább ne beszéljünk, módomban van megélni az aljas kártékony tanainak kiteljesítését a brazil baloldali pártok „áldásos tevékenysége folytán. Applikalva a programját kvázi sikerült magukhoz ragadni visszafordithatatlanul a hatalmat. 14 éven át a hatalomban az oktatás, kultura területén sikeresen végrehajtották az agymosást, az államigazgatás területén pedig végrehajtották a „tisztogatást” Gramsci utmutatását hiánytalanul követve, tökéletesen Orbáni módra.

    Anton Pannekoek miben különbözik a fentiektöl? Marx nagy handabandja volt a munkástanácsok, amelyek körül uriemberünk a teóriáiban forgolódik, mint hurka az üstben. ´
    Brazilban ezt Getulió Vargas 1930-as években törvényileg megvalósitotta. A brazil állam létrehozta a munkástanácsokat az állami tulojdonu vállalatokon belül, a szakszervezetek szinte korlátlan jogokat kaptak minden területen – ma braziliai szakszervezeti egységek teszik ki számszerint 91%-át a világ szakszervezeteinek. Vagyis a többi részén a világnak összesen nem éri el a 10%-ot. ENSZ felméres.

    A szakszervezetek véleményezese nélkül szinte semmilyen döntés nem hozható meg, külföldi érdekeltségü (multinacionális) vállakozásoknál sem.
    Mindegyik szakszervezet arról szól, hogy a vezetösége szabadon garazdálkodik a befolyó pénzzel.
    Nem feltételézes, tény (ha akarod tételes adatokat szolgáltatok egy privát cimre, ez is belefér)
    Ne beszéljünk egyéb mozgalmakról.(számos rendelettel, törvény-tervezettel próbálja a Bolsonáro kormányzat ezt az elburjánzott rákos-daganatot sugárterápiaval, kémia-terápiával csokkenteni. – Ettöl lett fasiszta)

    A görög haverunk is csak a kedvelt marxista szlogeneket öltöztette uj ruhába – „átfestette” ugyanazt a házat. (mellesleg nem hinném, hogy megöngyilkolta magát, inkább hiszem hogy hozzásegittek egy kis „tiszta” levegöhöz – de ez nem fontos)

    Fontosabb, hogy ennyire nehéz felfogni, hogy nem létezik olyen, hogy tökés állam amelyet oly elöszerettel állitotok szembe a sehol, soha nem létezett szocialista állammal??
    András, hány év hasztalan délibáb-kergetés kell ennek felismerésére?
    Talán még 40?

    Nekem 30 évvel EZELÖTT sikerült tuljutnom ezen – (mondjuk ugy eljutnom ennek felismerésére)
    Nem voltál egyedül, sok-sok kinnélö (56-os) magyar jött kéretlenül vissza, akik adták a lovat alájuk a hatalmat megragadó fosztogató politikai képzödményeknek

    De ha már szarnyakról is folytatunk diskurzust, még mindig nem látom a választ arra az egyszerü kérdésre, hogy mi vitt rá az évekig tartó szárnyalásra a FIDESZ belterjes köreiben?
    A korabeli divatos magyar szóhasználattal, talán a belülröl való bomlasztás kisértete?
    Elvesztegettel 20 évet a semmire …

    Inkább órákat veszek – ha már ugyis földiek vagyunk onnan a klauzal térröl – és megtanulok lábvizet árulni
    Remélem nem kopogtatok hiába

  • Geyza 31.9:22 !

    ÁÁÁÁ :((( dehogy !!!

    Sajnos az az érzésem, hogy rögeszmés . D e i n . K a m p f -od során házszám-tévesztésben vergődsz, sőt kapálódzol. Emiatt éppen nem az ellen küzdesz teljes test-bedobással, aki* ellen igazából neked harcolnod kellene, hanem helyette skizoid árnyék-boxolást folytatsz egy képzelt ellenfélkép ellen, mely címtévesztés már nemcsak a magad frontját, de egyreinkább az egész KMH lapmezőt is egy zavaros harcmezővé redukálja.

    Ami „a füleken ki és be”-t illeti: a Te és Gy10 javarészt ízléstelen, szubjektív , egyáltalán nem elvi, de mégcsak nem is humoros, ám annál inkább kicsinyesen agresszív privát konfrontációit itt minden jelenlévő olvasó kénytelen meghallani, illetve olvasni, ami óriási károkat okoz az egész KMH platformnak. Tudniillik az efféle hisztérikus vita normális társaságon belül előbb pánikot, majd a finomabb olvasók angolos távozását váltja ki.
    Vagy ez a célotok ???
    ˙

    * Az az illető, szerinted „jógyerek” a 07.31.3:28-ban éppen most vallotta be, hogy ő bizony megtiszteltetésnek veszi, az ezek szerint joggal rátűzött Cipolla, vagyis Thomas Mann szerint n’áci jelzőt. Még szerencse, hogy a regény már 1928-ban megjósolja az ilyen Cipollák jövöjét is.
    Geyza: Madarat tolláról …!

  • Orsós Elemér

    Rodeo11
    2021 július 30
    7:50 du.

    Csak nem azt akarod sejtetni hogy, egy FEd elleni vakcina lehet a leghatásosabb a pandémia legyőzésére is? Bár a munka fedezetű kinai jüan vakcina mintha kezdene hatásosan borsot törni a nyomda fedezetű zöldhasú orra alá és mintha a demokrácia exportőr vazallus állambirodalom arzenálja kezdene hazarendelődni az őt finanszírozó pénzkibocsátó világbirodalom mundérjának és saját gatyájának megmentésére! Ez nekem soha nem jutott volna a firnyákos eszembe! 😀

  • Orsós Elemér

    Gabriel
    2021 július 31
    2:56 du.

    Húpasz+, jól belecsaptál a lecsóba!!! 😀 😀 😀

  • SchumackerLady

    AuróraB. és Rodeo – nomeg Geyza
    07.30.6:17 párbeszédére

    Írjátok,h az USA . n ö v e k v ő . m u n k a n é l k ü l i létszáma kiteszi uszkve három Magyarország lakosság létszámát.

    Játsszunk el a gondolattal, hogy a kormány gazdasági kényszerintézkedésekkel leállítja az Auróra által itt említett tőkeexportot, és minden munkát visszakényszerít a „nemzeti” munkásosztály rehabilitálására, azaz onnan nekik biztosítja ugyanazt a munka lehetőséget, amit addig az óccó-knak… 😀

    Most mellőzve az ebből biztosan kirobbanó nemzetközi grimbusz lehetőségét, kezdjük azzal, hogy a „nemzeti” tőkésosztály hajlandó lenne e a „nemzeti” munkásosztálya számára az USA-ban honos magas bérszínvonalon adni ugyanazt a munkát ? Biztos, hogy NEM.

    Hajlandó e az amerikai munkás azért „keleti” éhbérért ugyanazt a munkát napi 14 órában végezni, amit a kínai, vagy a vietnámi munkás robotol ? Biztos, hogy NEM.

    A gazadasági intézkedésekre a bérmunkáztatók hajlandóak lennének e, a hazai munkásságuk felemelése érdekében a fix tőkét, jórészt leamortizált termelőeszközeit a saját költségére 10ezer km-t visszaszállíttatni? Biztos, hogy NEM.

    Akkor megfordítva, hajlandó lesz e az ott szabaddá tett munkaerő lekötésére USA állam az ÓccÓ keleti munkaerővel fegyvereket,katonai eszközöket gyártatni ? Biztos, hogy NEM. Ez tehát megmarad „nemzeti” gyártásban,de amúgy is titkos. A fegyver üzletben tehát a tőkés országok „nemzeti” munkásosztálya érdekeltsége is kétségtelen. Félő thát., hogy a legnagyobbak ezért fokozottan majd tovább militarizálódnak

    Tehát így, az ördögi kör bezárult: nincs megoldás, vagyis
    csak úgy . k é n y t e l e n . – szükségszerűen – mindenki ott folytatni, ahol abbahagytuk. Vagyis marad a nemzetközi távtermeltetés, minek remélhetőleg növekvő tendenciája a tőkés zsebét dagasztva, egyre több munkásnak ad majd – pl.a távol-keleten – munkát, egyre több helyen növelve vele a munkásosztály nemzetközi létszámát is, ill. ezek automatikus egymásrautaltságát és politikai jelentőségét is remélve, hogy a fogyasztás globális méretekben majd valahogy tovább növekszik…

    Most már csak az a kérdés, hogy a fönt említett jelenleg kb.37’000’000 🙁 USA-beli munkanélküli tömeg honnan és hogyan jut majd munkához…? Reméljük nem a fegyverbiznisz állami megerősítése révén.

    – ÉS imígy újra csak ott vagyunk, ahol a part szakadt…

  • Gábriel
    2:56

    Példaképei közül már csak B a l – s o n a r ó -t hagyta ki.

    Maguknál hány halottja van a járványnak? Nálunk több, mint

    30.000, és az mind magyar volt…

  • Sajnálom Tóth Péter: 2006-ban a csőcselék volt a hangadó az utcán – mégha voltak is közöttük elégedetlen emberek. Az autók, a tv-székház felgyújtása – szerinted „jogs” elégedetlenség? Miközben jelentős nemzetközi csapat volt itt – a rendőrségnek igenis meg kellett védeni őket is, meg a tévészékházban rekedtedket is.
    Az is bebizonyosodott: egyes fideszesek uszították a tömeget – telefonon persze. Mindig is gyávák voltak személyesen kiállni. Szerinted a kiállított tankot ‘csak úgy” el lehetett volna kötni, ha „valakik” nem töltik föl benzinnel? Az rendben van, ha az „elégedetlen” a tankkal becsörtet a sétáló tömegbe?

  • Orsós Elemér
    2021 augusztus 1
    4:13 de.

    az általad pontosan megnevezett „álom” most fejleszti a legújabb harci eszközét a győzhetetlenséghez vezető úton ez igérkezik…

    képzeld a kis krampuszom belesett a pince ablakon a Pentagon -ba és ott sugárzás biztos páncélozott pelenkákkal kísérleteztek jobb sorsra érdemes admirálisok és ellentengernagyok

    de nehogy elmondd valakinek, mert…

  • FORTIMBRAS
    2021 augusztus 1
    3:52 de.

    Bocsika de nem érdekel Gabriel és azt sem szeretem ha valaki a figyelmemet olyasmire próbálja irányítani rögeszmésen ami nem érdekel.

    Gabeielt nem szoktam olvasgatni ! NINCS RÁ IDŐM KÉREM !!!

    Ha csak úgy futtában bevillan mégis valami az írásaiból, szoktam neki szólni hogy az marhaság.Ennél többet nem tehetek.

    Ha viszont neked szimpatikus a VALÓBAN szélsőségesen jobber Gurlic, akkor kérd el a mail-címét. Például tőlem hehehehe
    (Mert hozzám is eljutott utóbb egy két körlevelekben továbbított förmedvénye.Kár hogy Almával ellentétben én anno töröltem ezeket mert nem értettem miért küldi.De a levelezőlistámban bennt maradt a mailja.Akarod ?Természetesen nem nyilvánosan adom meg mert azt tiltja minden hírközláéssel kapcsolatos szabályozás.Anno , mikor repülőgéprádió-kezelési vizsgát tettem az átkos Kádárrendszer idején, esküt kellett tennem arra hogy nem hozok nyilvánosságra véletlenül hozzám került információkat.De fű alatt megadhatom.Aztán kéjelegjetek de engem hagyjatok ki jó ?)

    Az évek óta tartó „Cipollázásodat” meg nagyon únom.
    Majd eldöntöm kit találok -hibái ellenére- szimpatikusnak és kit nem, fel tudod ezt dolgozni ?

  • Geyza
    2021 július 31
    6:22 du.

    +++ érv

    te láttad amint a szok kisz sárga szórja szana, rád sem esett eccse és rámse esett eccse;

    de gonoccok! és mindeszt a báyerzsóccátúl hallottad mikó’ káfésztatog?

    mert csak a haragos kisnyúl nem tuggya mi is a pontoccs helzett