Tiszelt Biden úr! Magyarország miniszterelnöke utálja az Európai Uniót

2021 augusztus 8 6:37 de.79 hozzászólás

Tisztelt Joe Biden úr! Ezennel kijelentem, hogy engem személy szerint nem sértett meg azzal, hogy Orbán Viktort tavaly ősszel totalitárius gengszternek nevezte. Mindezt azért kívánom az Ön tudomására hozni, mert a magyar miniszterelnök a Fox Newsnak adott interjúban azt állította, hogy Ön ezzel a megfogalmazással az összes magyart megsértette. Szeretném biztosítani Önt Elnök úr, hogy engem ezzel Ön nem sértett meg. Engem Ön azzal tudott volna megsérteni, ha Orbánt tisztességes, demokratikus politikusnak nevezi. Na, azon aztán tényleg nagyon berágtam volna!

Megjegyzem, más magyarok sem sértődtek meg az Ön jelzőjén. Van egy ismerősöm, aki gazembernek szokta nevezni Orbánt, és szerinte szégyen, hogy ez az ember még mindig Magyarország miniszterelnöke. Egy másik illető, akit szintén van szerencsém személyesen ismerni, tolvaj maffiózóként szokta említeni Orbánt.

Az Ön által totalitárius gengszternek nevezett Orbán Viktornak régóta van egy kényszerképzete, miszerint Magyarországnak képzeli magát. Ha őt bírálják valamelyik nemzetközi fórumon, azt gondolja, hogy Magyarországot támadják. Sajnálatos módon, miniszterelnökünk állapota az utóbbi időben súlyosbodott: már nemcsak Magyarországnak, de összesmagyarnak is képzeli magát.

Elmondanám Önnek Elnök úr, hogy mi, magyarok, nem sértettek, hanem szomorúak és dühösek vagyunk, amiért Magyarországnak még mindig Orbán Viktor a miniszterelnöke. Ennek az embernek, akit Ön tavaly ősszel totalitárius gengszternek nevezett, azért kell távoznia a hatalomból, mert tettestársaival együtt szétlopták az országot, lerombolták a jogállamot, padlóra küldték az egészségügyet, az oktatást. Romlott a versenyképességünk, megvetett, lesajnált páriái lettünk a világnak. Orbán Magyarországában a csókosok kapják a zsíros falatokat, miközben a gyakorta hivatkozott magyar embereknek szerény alamizsnának sem nevezhető moslék jutott. Ennyi szegény ember utoljára Horthy kormányzása idején élt Magyarországon, ekkora nyomor utoljára a múlt század húszas-harmincas éveiben volt a mi országunkban.

De van más is, Biden úr, ami legalább ennyire fontos. Nem tudom, tudja-e: Magyarország miniszterelnöke utálja az Európai Uniót. Nem tárgyalni jár Brüsszelbe, hanem hadakozni, nem megegyezni akar, hanem ellenkezni.

Magyarország miniszterelnöke azt teszi Európával, amit az egyszeri hülyegyerek a számára túl bonyolult játékkal: ha nem érti, elrontja.

Ezzel szemben, a magyar emberek nagy többsége – a felmérések ezt mutatják – minden gond és nehézség ellenére, az Európai Unió híve. A magyar emberek Brüsszelt akarják, nem Pekinget, és nem Moszkvát. A versenyt akarják, a sokszínűséget, és nem az árvalányhajas, múltba révedő, hátrafelé nyilazást.

A magyar emberek egy normális világban szeretnének élni.

Ezzel együtt, arra kérem Elnök úr, hogy máskor jobban válogassa meg a szavait. A totalitárius gengszter kifejezés véleményem szerint ebben az esetben túlságosan megengedő. Én az Ön helyében nemzeti szotyialistának nevezném a miniszterelnököt.

79 hozzászólás

  • „Szotyialista” heheheeeehehe

  • Földes, ennyi ökörséget régen hoztál már össze! A csókos Csekk Katalinról sem ejtettél sok szót… Egyébként mitől vagy te egyáltalában magyar ?! -gábor-

  • Kedves Szerző, elnézést hogy, megelőztem cikke terjesztésében!

  • D.Bernstein
    2021 augusztus 8
    8:43 de.

    „….. Egyébként mitől vagy te egyáltalában magyar….”

    És te??!

    Különben ha nem tetszenek a cikkek el is mehetsz.
    Ott van neked a náci-jellegű Kurucinfó vagy bármelyik magyar lap. Azokon megtalálod az izlésednek megfelelő fröcsögéseket.

  • Ezt azért fontolóra kellene venni!

    D.Bernstein
    2021 augusztus 8
    8:43 de.
    Földes, ennyi ökörséget régen hoztál már össze
    ———————————
    Na… azért nem is olyan régen.
    Ez az állandó vonala:
    Töretlen,mint a tavalyi,földön megrohadt kukorica.

  • Geyza
    2021 augusztus 8
    7:23 de.

    szotyolácius vagabundus

    Geyza
    2021 augusztus 7
    10:54 du.

    tanulj tinó ökör lesz belőled, meg kell ismerni valamit ahhoz, hogy bármit ordibálhass róla, azért adtam be ezt is neked, ismereteid bővítésére…

    itt tőlem délre akkora a sajtószabaccság, hogy égig ér, mindenki aszt mond ami a száján kifér a valósággal nem igen törődnek ugyanaszt a tényt 4 kábel tv csatorna sztár riportere 4 féle képpen aposztrofálja és a négyből egyik sem a valóság de a közönség ugye nincs ott csak a tv előtt ül {MINT TE IS ÉS NÉZ MINT ROZI A MOZIBAN} és nem érti, ha tegnap nulla közeli eset volt SARS ból Floridában és ma a kormányzó aszongya, hogy mindenki aszt csinál amit akar akkor még aznap e szavaitól a esetek 145378 ra emelkedtek és megteltek a kórházak betegekkel közben az elnök és csipicsupi csapattya kölcségvetést rak össze naponta háromszor négyfélét és még vitatkoznak azon, hogy kinek az a jó édes anyukája az útszélibb… és ezzel nincs vége ugyanabban a tv ben főhírben leközli a vídejót amejen az látható, hogy női hölgy kiszáll autójából tűsarkain odatipeg egy másikhoz a nyílt és tele gyalogossal uccán és tarkón lövi majd visszatipeg a kocsijához és elhajt

    jobb tudni, mint hinni te még hiszel a gyermekmesékben?

  • Hol a bizonyitek?????

    Azt a kerdest meg feltenni is tiltott. Hm????

    Az igazsag mindeg faj, s a bunosok mindeg ellenzik azt!!!!

  • A cimzes : Mr.President !

    Es NEM Dear Mr.Biden!!!!

  • Azt,hogy Orbán utálja az E.U-nevű gittegyletet,csodálom!
    Az utálat is egy Emberi érzés az arra méltókra.

  • Geyza
    2021 augusztus 7
    8:15 de.
    Egyetlen Országos Jóbarátom !
    Egyetértek veled !…..Ez az első mondatra válasz !
    A másodikkal is egyetértek : teljesen illik rád , hangoztasd mindenütt— rögtön fel fognak ismerni!Csak lukas ne maradj.
    üdvözletével

  • Idézet a cikkből : „””…A magyar emberek egy normális világban szeretnének élni….””” -nyilván csak önmagára gondolt a szerző,mert a magyarokat semmibe veszi.!
    Igen de nem ilyen ellnzékorgiával ami itt van , meg nem a a magyarokat szétverő gyuriferis csapatokkal , szélsőjobboldali jobbikkal,kiabálós , ordítozós – azt hiszik valakik– „női” ellenzéki személyekkel ,mert csak igy tudják magukra a figyelmet felhívni.!
    ezért ír igy a szerző is.( sok marhaságot ( álmatlan éjszakai óráiban.
    üdvözletével

  • Idézet a cikkből ::: „”””…A magyar emberek Brüsszelt akarják…”””.Ez nem igaz !!!!!! Az emberek az európai uniót akarják ! !!! De nem a brüsszeli baloldali,liberális,országokat sárba tipró alkalmazottakat , akik megölik egész Európát!!!!
    LÉNYEGES KÜLÖNBSÉG !!!
    és más nevében olyat nemigen nyilatkozhat amit tett !!!Persze ugyanezt mástól meg elvárja!
    üdvözletével

  • Észnél vagy sehonnai bitang?!
    Elmondanád Péter, hogy miért tisztelsz egy bizonyítottan demenciában szenvedő hírhedt pedofil szexragadozót…- aki csalás útján került pozícióba (képességei és beszámíthatatlansága ellenére!!!)?!

  • ” Tégy jót valakivel, ha azt akarod hogy az illető
    életed végéig olthatatlanul gyűlöljön”

    /Idézet a ” Murphy Törv-Könyv. c. örökzöldből/

    Többi seggfejnek aki itt mocskolódik és alattomoskodik:
    Unalmasok vagytok. Kár a motalkóért.
    De folytassátok, bár felesleges.
    Ez az oldal és ezek a cikkek
    nem nektek szólnak 😀 😀

  • HUNT* ma különösen kitettél magadért.
    Vagy kihánytál magadból valamit.Mindegy.
    Mindenképpen undorító vagy .

    *HUNT = HazUdozós Náci Tóthpéter

  • Rodeo :
    Látom hogy írsz hozzám !
    De mit ??!

  • Az a bay ezzel a Rodeyyóval, hogyha a zember
    yr neky valamyt, akkor arra hasznáyya fel az alkalmat
    hogy a válaszába burkolva terjessze a baromságait,

  • gyuri10
    2021 augusztus 8
    6:07 du.

    Tiszta sor :
    Ha Első Pöcök útálja, akkor te is.
    Imádatodat bebizonyítottad már az elhíresült
    körleveledben is. Hja a NER..ami magába szívja a gyengéket..

  • Bendegúz!

    Föld S. cikkében a megszólítás Tisztelt Joe Biden úr, és nem Dear My peseident!
    Vagy az Ön képernyőjén más olvasható?
    Föld S. – nek egyébként sem „dírmájpresidentje” a címzett, tekintve hogy itthon élő magyar állampolgár, akinek van már itthon egy presidentje, ha nem is egészen dír!😀

  • Geyza
    2021 augusztus 9
    9:40 de.

    nem is igazándibúl t’om?

    tán valami a gyemokrácíjá főlegváráról szóló élő és közvetlen ismeret innen ahol én lakokk usque 35 km re légvonalban már A VILÁG LEGJEI LAKNAK ÉS MÁTÓL KEZDVE be vannak engedve, hogy megnézzék mijen is Niagara Falls, Hamilton, Tontorontonto

    {ezutóbbibi, mivel nem tucc castellano -úl, sem, ez neked nem treffa peniglen sziporkádzik}

    vita van a vitáról és a CNN éppen most mongya bele a légbe, hogy konspirátorok megzavarják a szent vakcináciázási sz..rtartásokat és akkó most mi is lesz ugyanakkó’ a foxnyusziban meg arról regélnek, hogy ha elköltenek
    3.5 trillió $-rót akkó a nemzeti tartozás 30.0+ trillió $ lesz és akkó’ nem lesz miből rendőröket alkalmazni (menekülnek) és
    arról van konszon ánci já, hogy disszon ánci já van és AOC meg mongya és közben égnek a városok Californyában is Portlandba nem mernek bemenni mert ott meglőnek mert nincs más dó’guk

    van még sok de itt most 45C° ban ATP van és Fognini éppen győzött két ájulás után és én meg málnaszőrt jéggel és áfonyával… vidám percek… ha ráérsz boda, gyurcsinéni és a többiekkel fojtatott méjenszántódból akkó’ erre is rászánhacc néhány jiffy -t

    egyébként jól vagy? effan

  • MaGYaR PáLoS TReND :

    Túl sok a nagybetüd kisember

  • Netherworldi Proserpina

    MaGYaR PáLoS TReND
    2021 augusztus 9
    9:24 de. irod a hozzaszolasodban:

    ” Elmondanád Péter, hogy miért tisztelsz egy bizonyítottan demenciában szenvedő hírhedt pedofil szexragadozót…- aki csalás útján került pozícióba (képességei és beszámíthatatlansága ellenére!!!)?! ”

    Peterunk irasa nem arulkodik arrol, hogy tisztelne az oreg szaglaszt, neki csak az jutott eszebe, hogy most ennek kapcsan ocsarolja Orbant es a Fideszt, es ne valami mas oknal fogva.
    (Mielott talalgatnanak egyesek; meguntam a varast a Cseh Katka izgalmas tetteirol szolo hiradasra, es nevet valtoztattam.)

    En inkabb Peterunk utolso mondatara hivnam fel a figyelme’t Peternek. Nem biztos, hogy fizikailag biztonsagos olyan valakinek „nacizni” manapsag (meg ha masrol is van szo), akinel nagyobb naci nem nagyon akad.

    Rodeo11,

    Ma kaptam egy kis hirt egy barattol: Izraelben mar 19 olyan szemely is elkapta a „kovidot”, aki mar haromszor is be lett oltva.
    Kozben a CDC mindentudoja kijelentette a CNN nevu csupa igazsagot kozlo hircsatornan, hogy a vakcina nem ved meg a megfertozestol, sem a virus tovabbadasatol (tehat kell megint a szajkosar).
    Ez szerintem azt jelenti, hogy a beoltott es a beoltatlan ugyanugy terjeszti a virus-schmirust. Na most, akarsz fogadni velem, hogy ennek ellenere rendkivul fontos lesz hamarosan mindenhol az ugynevezett „vakcina utlevel”?

  • Geyza
    2021 augusztus 9
    9:42 de.

    muszáj érzésem van!!!
    yrni … mert te a bartust olvasod és az mellébeszél… megnéztem/hallgattam Tucker Carlson Corvin Mátyáson tartott beszédét {nem bartustól akarom tudni!}

    ojan dícséret halmaz hangzott el és nem politika, hanem a városok és a lakóhejek, egyáltalán a mindennapok amiket egy valaki aki csak úgy szabadon sétál, senki sem akarta lelőni, megverni sem és ámúlt bámúlt amit látott

    1 hét nem elég mindenre de ojan jó hírét keltette hogy a hallgatóság sokáig tapsolta (aszon’ta nem látott kilóméter hosszú hajléktalan sátorvárosokat Budapest közepén mint ami Californyában San Francisco ban és Los Angeles ben látható valamint a legszebb tengerpartokra kiköltöznek szeméthegyeket hagyva maguk körül és drogoznak …

    ezt nem látta Magyarországon

  • ˙

    A CIKK KITŰNŐ: 5*

    ÚGY A KIVITEL, MINT A TARTALOM TEKINTETÉBEN.

    Gratulálok:
    Vögelein

  • Nos magyar emberek normális világban élnek,nem útálják az Uniót,csak a jogaikkal akarnak élni!
    Ani J.Bident illeti,hát őt odahaza sokkal többen útálják!
    Ezt ennek a baloldali és hiteltelen,uszító fórumnak is fel kellene
    fogniuk!

  • Melyik sotet fidesznyik bunko paraszt irta, hogy Biden pedofil?
    Azonnal tegyen feljelentest Bidennel szemben, kulonben buncselekmenyt kovet el!
    En csak a fideszvezerkarrol hallottam , h pedofilok is alkotjak! Pl. A baratjuk az az ereszcsatornahuszar buzi! Meg rontgan! Stb.
    Az orbanista allaspont az az, mint mindenben, h „a mibuzink az jobuzi, csak az ellenzekiek gonoszak!
    A fideszpedofilok jopedofilok, csak a többiek rosszak!”

    Biden szellemi kepessegeivel van baja! Miert valasztottak meg?!

    Hat akkor o1g kreten torz agya, skizofreniaja, uldozesi maniaja hogy-hogy nem zavarja?
    A kozelettol el kene tiltani, mert kozveszelyes!
    Ahogy a feleseget is lilara-zoldre verte, barmire kepes!
    Ha veszelyben erzi a hatalmat, szo szerint barmilyen elborult dologra kepes lesz!
    Megelozo csapas? Igy hivjak a hadaszatban?
    Lesz majd nagy oromujjongas!
    De mennyivel megalazobb lesz neten vegignezni, amikor habzo szajjal kuszik majd a foldon sirva konyorogve vizeleteben es szekleteben fetrengve felelemben!
    Majd rovidesen meglatjuk!

  • geyza,
    fentebb írtam,hogy az utálat is egy emberi érzés.Azért csodálom,hogy az Orbán utálja az E.U.-t,mert utálni is csak normatív Embereket lehet.Megnyugtatásodra írom,hogy téged nem lehet utálni.

  • gayte,
    látom többeket eltanácsolsz erről a blogról.Nem hinném,hogy Chris nem tudná megoldani nélküled,az oldal gondjait.Remélem soha nem lesz szüksége fenomenális tudásodra.

  • A fennti cikk egy karcolat*.
    A diktatúrák ostoba kis szócsövei shasem tudták az ilyesmit
    sem tolerálni méfkevésbé megérteni , népisen szólva „Levenni”
    Mert annyi bennük a viccre való fogékonyság,a humorérzék,
    mint szarban a vitamin.

    *Karcolat:
    Egy aktualitásról kicsit tréfás formába foglalt vélemény.

  • Gurltiz, úgyismint Szakállas Koncsíta :

    Fiatal még ez a topic.
    Igazán várhatnál a széjjel cseszésével.
    Időd van, nyugger vagy, nemde?
    Vagynetán egyre türelmetlenebb a tartótiszted?
    Mert az más. Akkor nosza. A megélhetés mindenekfelett.

    Ez vonatkozik HUNT* ra is.

  • Netherworldi Proserpina
    2021 augusztus 10
    12:32 de.

    nem szoktam fogadni!
    {nyerő típus vagyok}

    a világban fojó események Berlin, Pá Rizs, kies

    – és a világ összes bölcsét tartalmazó, azaz senki másnak nem hagytak egyet sem –

    déli szomszédomnál kavarognak; nem kell nekik két passzport!

    vidám percek várhatóak, egyre vidámabbak, röhögény az egész;

    a kávét mindig leteszem amikor CNN re váltok

    drukkoljunk nekik, hátha összejön?

  • TUSKE ZSOFIA;; 8/`10, 2;14 d.e. sporaira a mar lezart cikk-rivaton tett ismertetesere.

    Koszonom, s belatom hogy az nem az en hatarozatom alapjan megy ugy ottan, hanem a maguk ohajai es dontesei alapjan.

    S ha oly buszkek arra, vajon miert az allando panaszkodasaik es atkozasaik annak???????

    Vajon miert soha, senki nem kepest valszt nyujtani azon?????

  • Mind az „UTALLAS”-t allitoknak.

    Azt mindenki csak onmaga esteben allithatja, mert valojaban fogalma sem lehet hogy valaki mas mit vel barmin.

    De az „UTALLAS” is egy tagdhatalan emberi jog!!!!

    S ketsegtelenul, az itteni hozzaszollok zomei elvezik azt!

  • gyuri10
    2021 augusztus 10
    8:22 de.

    Te szerertnéd csinálni?
    Nem csodáloznék rajta, volt már itt
    echte náci is aki ajánlkozott hogy idézem :
    „Nálunk, a Pártházban* sok olyan fiatal van aki
    szívesen segítene az oldal** moderálásában.Megkérdezzem őket?”

    Az illetővel szívélyes viszonyt tartottál fent,mikozben a jelen lévő zsidókat ott mocskoltad ahol csak tudtad.

    * Értsd : Nyilas Pártházban
    ** A KMH-ról van szó

    *

  • Netherworldi Proserpina

    gyuri10
    2021 augusztus 10
    8:14 de. hozzaszolasodban irtad:

    ” geyza,
    fentebb írtam,hogy az utálat is egy emberi érzés.Azért csodálom,hogy az Orbán utálja az E.U.-t,mert utálni is csak normatív Embereket lehet.Megnyugtatásodra írom,hogy téged nem lehet utálni. ”

    Ezt nem ertem. A normative meghatarozasa:

    ” normatív / melléknév
    1. (hivatalos, sajtónyelvi) Olyan , amely kötelezőleg megszabja vminek a végrehajtását, ill. a szóban forgó személyek magatartását. Normatív intézkedések, rendelkezések.
    2. (tudományos) Követendő szabályt v. szabályokat, ill. vminek a helyes módját megállapító, lerögzítő; vmely vonatkozásban szabályozó jellegű, mértékül tekintett, vett v. irányadó. Normatív nyelvtan, szótár; normatív szabály, normatív tétel; normatív tudomány.

    Hogyan lehetnenek emberek normativok?

    Ha „normalisra” gondoltal ez alatt, akkor megint csak baj van a kijelentessel, mert nehez meghatarozni hogy mi a normalis.
    Ugyanakkor, nekem pl nem nehez utalni olyan idiotakat, akiknel az idiotizmus nem veleszuletett allapot, hanem hosszas, evtizedeken at tarto, szorgos, sok szenvedessel es lemondassal jaro „szellemi” edzes utan sikerult lekuzdeniuk magukat arra a szintre ahol ma vannak.
    Hozzatennem itt is vigyazni kell, mert vannak becstelen emberek is, akik penzert barmire hajlandok, pl arra is hogy jatszak az idiotat.

  • O1G666
    2021 augusztus 10
    8:12 de.

    Én legelőször egy „Leharblog” nevű oldalon találkoztam egy kommentelőtől ilyen és hasonló aljas jelzőkkel, amiket Mr Bidenre aposztrofált.

    Kettő ilyen kirohanása volt az illetőnek, a durvábbikat a blog tulaja törölte. Meg lehet nézni a másikat még, az Archivumban.

    Azután irta be az illető (a nevét nem közlöm aki akarja úgyis megtalálja) hogy s fasiszta diktátor-kezdemény Trumpot elzavarták a francba.
    A mi Gurltizünk maximális helyeslése közepette.
    (Na nem az „elzavarást” helyeselte hanem Mr Biden gyalázását.)

  • Bidennel kapcsolatba szeretne hozni a pedofiliat az o1g fanatikusok!

    Én a fidesznyik Dajcsot ismerem egyetemkerulo korabol, amiota szamtalan kiskorut megrontott -szexualis kapcsolatba vitte őket, azaz pedofil!

    Ez viszont tény!

  • F.S.P,
    Azért,mert karikatúraként oda raksz egy fényképet,nem kellene Ludas Matyiba illő viccekkel rongálni az EMBEREK gondolatvilágát. Arról már ne is tegyünk említést,hogy egy életet leélni az Orbán elzavarás reményében,ennyire sikertelenül,az bizony rontja az egészséget is. Dear Mr.”Humorist”.

  • Vajon lehetséges valamiféle különbség magyar és magyar állampolgár között? Lehet azt mondani, hogy minden magyar magyar állampolgár, de nem minden magyar állampolgár magyar?

  • Motto: „Akinek nem inge…”

    Ezen a fórumon egyeseknek nem tetszik a valódi és demokratikus szólásszabadság.
    Ők hipokriták.
    De nevezhetők bolsevikoknak is, akik vélt felsőbbrendűségi tudatuk szerint kinyilatkoznak – lett légyen az bármilyen téma.
    Nevezzem meg őket? Felesleges, csak végig kell futni a hozzászólók bejegyzésein.

  • Vögelein (J.P.),
    kicsit elkésve olvastam az előző cikkben leírt hozzászólásodat a Frangepán utca és környékével kapcsolatban.Amit leírsz tökéletes,ha nem is mindenre emlékszem.
    Vögelein
    2021 augusztus 10
    5:20 de.
    Amikre emlékszem már az előbbiekben leírtam.Hozzátenném még,hogy a Hódinak két aranyos kislánya volt a nagyobbik(10)Nelli,a kisebbik(6)Gitta volt.A Dagály utca 9/d ben a sarkon volt egy fűszeres akinek a kisfia is játszó pajtásom volt:”Bécike”.A ház udvarának kapuja és fakerítése a vonatsínekkel volt párhuzamos. A Rendőrpark után volt a mai Dagály strand(akkori punyás)ahol a drótkerítés alatt másztunk be és élveztük az akkor még +-30 cm mély sáros pocsolyát.Ez egy része a gyerekkoromnak.Sajnos ekkor már Apám és öccse együtt védték a jányi gusztávok szenthazáját, az eichmann féle halálmarsban. Nagybátyám Apámnak csak a bróthzakját hozta”haza”.Még annyit,hogy hála a Jó Istennek,abban a helyzetben vagyok,hogy Orbánnal vagy Orbán nélkül csak akkor megyek”szülőföldem szép határába”amikor úri-kedvem jónak tartja. Utódaimnak is megmutattam gyerekkorom színhelyét.H.I-nek Őket már annyira sem érdekli,mint Engem.

  • ferenct
    2021 augusztus 11
    8:45 de.

    egy jóember egyszer azt találta mondani a Parlamentben:
    „Inkább meghalok, de nem engedem hogy az ellenségem ne kapjon szót”

    Gondolom ismerős.

    Most meg lehet názni az Országot.

    Az ellenzék gyakorlatilag nem kap szót.

    És még a megmaradt , egy kezemen megszámolható szabad oldalra is befurakodtatok hogy leugassatok mindent és mindenkit. Hát nem édesapám !!

  • gyuri10
    2021 augusztus 11
    7:46 de.

    Tugggyuk Gyurka, hogy a
    te humorérzéked a zéroval egyenlő.
    De már annyiszor kértelek hogy ne általánosíts!
    Azért mert te valami vagy vagy valaki nem vagy, ezt nem
    kellene kivetítened másokra is.Tartsd meg magadnak.
    Jobban járnál…

  • Az „Aljas Válasz etc..” topichoz:

    Elképzelhetó az is,
    hogy az Első Pöcök egy szép borús napon
    arra ébred hogy már nem öckösödik neki a pöcök.
    Ezért aztán -természetesen egyéni képviselői indítvány-
    útján betiltja a paráználkodást.Aki gyereket akar,
    annak majd a Kormányhivatalban kell kérelmeznie
    a lehetőséget, az pedig a Király odakopyzott
    aláírásával küld neki egy fatáblát,
    amit majd ki kell tenni
    az ajtóra hogy :

    —– F.U.C.K..izé..F.U.C.O.—-

  • Netherworldi Proserpina

    O1G666
    2021 augusztus 10
    8:12 de. ezt irtad:

    „Melyik sotet fidesznyik bunko paraszt irta, hogy Biden pedofil?
    Azonnal tegyen feljelentest Bidennel szemben, kulonben buncselekmenyt kovet el!”

    Majd…

    O1G666
    2021 augusztus 10
    4:32 du. ezt irtad:

    ” Bidennel kapcsolatba szeretne hozni a pedofiliat az o1g fanatikusok!
    Én a fidesznyik Dajcsot ismerem egyetemkerulo korabol, amiota szamtalan kiskorut megrontott -szexualis kapcsolatba vitte őket, azaz pedofil!
    Ez viszont tény! ”

    Feljelentetted a Tamast, vagy bunozo maradtal?

  • Netherworldi Proserpina

    Rodeo11
    2021 augusztus 10
    11:13 de. hozzaszolasodban irtad:

    ” drukkoljunk nekik, hátha összejön? ”

    En drukkolok nekik, mert bar eddig is volt korrupcio vilagjarvany, de ami az utobbi masfel evben ment az mar az en megerto lelkemnek is sok.

  • Mrs. BESANCON;

    Nem hinnem ,hogy a Maga „kepernyojervel” valami is problema lehetne, hanem a Maga szemvel vagy olvaso-kepessegevel!!!!

    Javaslom kerem olvassa soraimat ismetelten;

    Mint irtam, az elnok normalis megszollitasa;
    ” Mr. (miszter) President”

    es nem: „Tisztelt Joe Biden ur”!!!!

    Vajon mi oly remesen bonyolult ertelmezni abban?????

    Talan maig is labra ugranak Orban nevetnek hallasar es tapsolnak fel-oraig ma is?????

  • PROSERPINA:

    Vajon hol almodta hogy Biden „pedefile”-kent vadolva barki alatal is ????

    Csupan eggyik no-szemlyzeti munkatarasa vadolta „Sexualis inappropriate” magatratassal.

    S az elnoki versenyben , Szenator Kamala Harris kijelentte hgoy O a „no-allitasat hitelesnek velte”.

    De al-elnoki valasztasa ota nema azon!!!

    Az a politika !!!!!

  • Csávókám,
    ha mindenáron mutogatni akarod nagy,kultúrálatlan semmit tudásodat,máskor ne hozd ide meghamisítva Seneca valóban örökzöld mondását.Néha gyantázd meg a húrt mert nagyon hamisan bazseválsz.

    Geyza
    2021 augusztus 9
    9:37 de.
    ” Tégy jót valakivel, ha azt akarod hogy az illető
    életed végéig olthatatlanul gyűlöljön”

    /Idézet a ” Murphy Törv-Könyv. c. örökzöldből/ (geyza után szabadon)!!!!

  • Geyza
    2021 augusztus 10
    10:14 de.
    A fennti cikk egy karcolat*.
    A diktatúrák ostoba kis szócsövei shasem tudták az ilyesmit
    sem tolerálni méfkevésbé megérteni , népisen szólva “Levenni”
    Mert annyi bennük a viccre való fogékonyság,a humorérzék,
    mint szarban a vitamin.

    (geyza mint szag és vitamin értő megállapítása)!!!

    Na végre megtudhattuk,hogy miért nem szabad szart enni.Te már sokszor próbálgathattad.Ezért tudod,hogy nincs benne vitamin.
    „Legyen hosszú és érdekes életed”.Majd megtalálod a vitamint. Tudod…Aki keres az talál,csak mindig töröld meg a szádat a kutatásaid után.Nem kell minden járókelőnek,már messziről látni a számodra túlontúl”értelmiségi”munkád jeleit.

  • Netherworldi Proserpina,
    csak úgy hirtelen,beckhandből:Aki a törvényeket és az emberhez méltó nívót betartja az NORMATÍV EMBER.Ezzel a megnevezéssel nem akartam megsérteni a geyzát.

  • Geyza
    2021 augusztus 9
    9:38 de.
    Gézukám! Országos kettős Jóbarátom! Imádni való vagy ! mindig ugyanazt adod magadból –ami vagy ! Azt az egy dolgot amiről beszéltél — mind magadra kellene rántani ! Lehet! !! lehet??? Biztos megváltoznál !!! már csak attól ami rád ömlene így! De mindig olyat kívánsz magadnak — amit később megbánnál— de már nem lehet !!! Inkább gondolkozz,meditálj , mielőtt ömledeznél ! Bár érdemes rád figyelni , mert akkor tudja az ember mi az amit ne csináljon.Szívélyes nagyon országos jóbaráti üdvözletével,csak neked
    üdvözletével

  • O1G666
    2021 augusztus 10
    8:12 de.
    „”””…. hányat is jelentettél fel…”””
    üdvözletével

  • Geyza
    2021 augusztus 10
    10:14 de.
    Azt hiszed te is a ludas matyiban vagy???
    Egyébként Gézúkám , itt te vagy a legnagyobb szétverő! Azzal a stílussal amivel te rendelkezel—már többször összegyűjtöttem neked— azzal bizony élvonalban vagy az 1. helyen ! Dicsőség néked üdvözletével

  • Netherworldi Proserpina
    2021 augusztus 11
    1:52 du.

    Feljelentgetés = házmester-szokás.
    Nálatok, jobbereknél van divatban.

    Pl. a mi OIM* .-unk, mint írta
    „illetékes helyen jelentést tett”
    erről az oldalról és az itt lévő
    hazaáruló aljas bukott balosokról.

    Köffike a figyelmet.

    *OIM = Oldal Idióta Marcsája

  • gyuri10
    2021 augusztus 11
    9:35 de.

    Lehet hogy tévedek, mert jópár évvel ezelőtt találkoztam a dologgal:

    Amit fennti HSz-edben kissé lejebb vázolsz, nevezetesen személyekről stb..mintha már olvastam volna valakitől, aki nem te voltál. De ismétlem:lehet hogy tévedek !

    Ellenben az a tény, hogy nem tudod pontosan az életkorodat 1944-1945 között, kettő dolgot vet fel.

    1
    vagy hazudsz folyamatosan (én erre a megállapításra hajlok)

    2 vagy ha „megengedőek” vagyunk, akkor azt is mondhatnánk:
    Hát istenem.Régen volt.Nem emlékszik rá pontosan.
    (Ez mondjuk azért anakronisztikus kicsit, mert az Élet sorsdöntő pillanataira a kisgyerek is jól emlékszik.)

    Namármost.
    HA és FELTÉVE hogy nem hazudsz az életkoroddal kapcsolatban, csak egyszerűen nem jól emlékszel, akkor hogy a jó búbánatban tudnál ILYEN RÉSZLETESSÉGGEL visszaemlékezni egészen jelentéktelen dolgokra ?

    summa summárum:
    Az az érzésem valahonnan „átemelted” a gyermekkori történeteidet.

    Sajnálom öreg, ez a véleményem.

  • geyza,
    te nem tévedsz,hanem az aljas kitalációidat göbbelsi stílusban mantrázod és mindenbe belekotyogsz,abba is amihez annyi közöd van,mint az általad sokszor élvezett szarnak a vitaminhoz.Vedd úgy, hogy amit ide öklendezel mindent bevallottam,mindenben igazat adok neked és nagyon-nagy tisztelettel,egyetlen amire még kérlek:Kopjál le,epli!Vedd úgy,hogy már elismerésem jeléül a zakóm hajtókájáról is lesepertelek.Éppen ma lapozgattam az izraeli magyar nyelvű blogban és 2012-ben megtaláltam két sületlen,mintaérték nélküli süketelésedet.A többi–még 1 volt–már eltűnt.Mind a három 2020 végén lett besuvasztva. Ráismersz magadra?Ha lehetséges erre már nem kell beindítani a száj- diarédat .Még-egyszer: Kopjál le! Nebbich!Ezt lassabban írtam, annak esélytelen reményében,hogy megérted.(Sajnos nincs mivel!)

  • Bendeguz79
    2021 augusztus 11
    3:02 du.

    grizi, „ő” nekem egy idős hímnemű ember semmi más közöm nincs hozzá, mint hogy mutogattyátok a tévében mint a tavaji hót, és jókat kuncogok, mikor leesik a a zerforcvan lépcsőjén háromszor egy felmenetben és sok mókásat dumál amit ti zabáltok kivéve aki nem
    úgy Dzsó bácsi marad számomra ha téged emiatt a sikítófrász kitör is

  • Netherworldi Proserpina

    Bendeguz79
    2021 augusztus 11
    3:09 du. hozzaszolasodban irtad:

    ” Vajon hol almodta hogy Biden “pedefile”-kent vadolva barki alatal is ???? ”

    Nem emlekszem, hogy ezt irtam volna. En csak szaglaszonak hivtam szegeny kisoreget. Nagy gazember, egy mocskos karrier politikus, velejeig korrupt a kisfiaval egyutt, de ugy nez ki Alzheimerje van, es emiatt sajnalom ot is. A masik fajo pont vele az, hogy ha valakik rendet teremtenenek arrafele, ot mar nem lehetne elitelni az egeszsegi allapota miatt, ami rendkivul sajnalatos.

    Mindenesetre kisse gyanus, hogy azzal dicsekszik, hogy a gyerekek simogattak a labat, es megszimatolja minden kislany hajat. De lehet, hogy ez nem pedofilia hanem valami mas.

    gyuri10
    2021 augusztus 11
    5:34 du. hozzaszolasodban irtad:

    ” Ezzel a megnevezéssel nem akartam megsérteni a geyzát. ”

    Pedig nagyon ugy nez ki, hogy megsertodott tole.
    Fiatal koromban volt egy idos bacsi munkatarsam, akinek az volt a szavajarasa: „Te normalis… kerd ki magadnak!”

    Ugyanakkor fel kell hivjam a figyelmedet, hogy amit a vitaminokrol irsz nem szuksegszeruen igaz. Nem csak az urulekben, de a vizeletben is lehet egesz nagy mennyisegu vitamin is, elsosorban ha az illeto szed vitamin tablettakat. Mikor en elkezdtem ezeket szedni elso alkalommal megijedtem, hogy vajon mitol lehet a vizeletem ennyire elenk sarga. Aztan megneztem az interneten, es a b vitamin tabletta okozza.
    Tehat, ami a sejteknek nem kell vagy bennmarad a bel tartalmaban, vagy kivalasztja a vese.

  • Netherworldi Proserpina

    Geyza
    2021 augusztus 12
    7:51 de. hozzaszolasodban irtad:

    ” Feljelentgetés = házmester-szokás.
    Nálatok, jobbereknél van divatban. ”

    Lehet, hogy igazad van. A Biden adminisztracio is minden bizonnyal jobber lehet, mert nemregiben arra biztatgattak az amerikai nepet, hogy jelentgessek egymast.

  • Netherworldi Proserpina
    2021 augusztus 12
    2:26 du.

    Megsérteni ?
    ENGEMET ??
    A Gyurka???

    (a hét vicce..Ha.HAHA. )

  • Új tisztelője van a Szakállas Koncsítának:
    Bizonyos Neandervölgyi PrePina személyében.
    Kedves feleim, dőljünk hátra a székben
    és élvezzük az elkövetkezendő színjátékot:
    Kettő szélsöjobber egymással való gügyögését.

  • PROSPERINA;

    Ketsegtelenul Biden nem fital urge,fizikailag nem tunik Arnold-nak.

    De FDR-t a toloszekben kellett tologatni, s megvedte a vilagot a Hitler es minden mas pusztitasoktol.

    De ha Biden barmi keptelensege is felbukkanna, az ellenzek egy-masodprecet sem pazarolna az impeachment-jet kezdeni.

    Ami pl. NY kormanyzojat lemondasra kenyszeritette a heten.
    S California kormanyzoja is „visszahvo balasztasa” elott all.

    Vajon miert nem irigyjedik azon demokratikus lehetosegeken????

    Joe Biden egesz eleteben hivatasos politikus volt iskolas koratol.
    Szabadon iteleheto barki altal, de senki, semmi erkolcstelen, sem torrvenytelent nem volt kepes ellene fehozni eleteben.

    Kisleanyok hajait simogatta, mind csaladi rokonai voltak am, de semmi mast senki ellen nem volt kepes bizonyitani, sot meg vadolni sem.

    Oreg bacsikaknak neha vannak furcsa szokasaik, de az nem a buntettek bizonyiteka!!!!

    Ha Maga tudataban lenne barmi bizonyithato tenynek, hat miert nem kozlte azt a vilggal itten ????????????????

    Biden fia Hunter, ketsegtelenul nem a leheto leg-erkolcsosebb ferfiunak bizonyototta magat, de az nem az apja elleni feleloseget jelenti.

  • PROSPERINA; 8/12. 2;30 du

    „Feljelentese” az a hatsoresz-nyalok foglalkozasa volt ottanm az elmult evszazadban.

    Ha problemaja lenne hibja 911-t, vagy ha szuksehed haszmalaj fegyveret onvedelmeben.

    Ha barmi hivatalos problemaj lehetne PERELJEN !!!!
    Semmi mas modszerrel nem erhet-el sikert!

    A siranlkozasaik alig ven-asszonyok modszerei, s csupan idotlteskent teszik azt.
    Amig zsebeleik Orban 13-14 honapos zsiros fizeteseit.

  • Netherworldi Proserpina

    Egy, a Gyuri10-nek kuldott rovid valaszom eltunt, nem irom ujra, szegeny Geza meg hanyattvagja magat. Es ha o is ugy nez ki, mint a Willendorfi Venusz, akkor targonca kell, hogy felegyenesitsuk. 🙂

    Bendeguz79
    2021 augusztus 13
    12:15 du.

    ” De ha Biden barmi keptelensege is felbukkanna, az ellenzek egy-masodprecet sem pazarolna az impeachment-jet kezdeni. ”

    Ez mar annyira gyermeteg, hogy egy 2 eves gyermek sem veszi be.
    Ennek kapcsan azt kerdeznem, hogy a CNN-en kivul honnan szeded meg az informaciokat?

    Meg annyit; neked meg a new-yorki maffia is demokratikus?

    ” Ha Maga tudataban lenne barmi bizonyithato tenynek, hat miert nem kozlte azt a vilggal itten ???????????????? ”

    Ez nem az a blog ahol ilyeneket meg lehet jelentetni. De irj batran a [email protected] cimemre es kuldok nehany ezer cikket rola. Mind angolul

  • ˙

    Bendegúz79

    08.13.12:15 <– 🙂 Minden elismerésem !

  • Ui

    A névtévesztés bocsánatos hiba…
    Tudniillik ő sajátmagát nevezi PROSPER-PINÁNAK, ergo nem lehet más, mint a sarkon szolgáltató és >jól prosperáló<, ám a Világhálóba alaposan begabalyodott éjjeli-pillangó Networlderin, akit a német csak így egyszerűen Niedernachtscmetterlingnek nevez.
    Igen-találó nevet választott magának.

  • warrior
    2021 augusztus 11
    8:00 de.

    Lehet azt mondani, hogy minden magyar magyar állampolgár, de nem minden magyar állampolgár magyar?

    Tökéletes megállapítás, mint a rovar-bogár viszonylat! 😀 😀 😀

  • gyuri10
    2021 augusztus 11
    3:20 du.
    Csávókám,
    ha mindenáron mutogatni akarod nagy,kultúrálatlan semmit tudásodat,máskor ne hozd ide meghamisítva Seneca valóban örökzöld mondását.Néha gyantázd meg a húrt mert nagyon hamisan bazseválsz.

    Geyza
    2021 augusztus 9
    9:37 de.
    ” Tégy jót valakivel, ha azt akarod hogy az illető
    életed végéig olthatatlanul gyűlöljön”

    /Idézet a ” Murphy Törv-Könyv. c. örökzöldből/

    ( Murphy után geyza szabadon)????!!!!
    Kár,hogy Seneca nevét nem ismeri a balfék!

  • pubi,
    kis elcsépelt balfék,kopjál le!
    A galeriben a 15 éves krapekok még burkolják a hadovádat.

  • DonGolo
    2021 augusztus 14
    2:58 de.

    Don (¿Dnyeper?) epeömlést nem horgyuk eme blogra sőt a katzenjammer-t sem.. végre feltűnik valaki aki humorral is tud és akkor te??? neteddtöbbéeszt {sem}

  • Bendeguz79
    2021 augusztus 13
    12:15 du.

    grizi, azon túl, hogy megint agysérvedet borogatod ide, a Hunter Bidén minden „üzletét” the Big Man 10% alapján „kötötte” azaz semmi máshoz nem értve igazgatótanács tagjaként Ukrajnában segített csődbe vinni Ukrajnát amit Victoria Nuland kezdett cookie -k osztogatásával {sok minden más mellett} és már „festőművész” is lett azaz ő része a Bidén család családi vállalkozásának ami kimerül abban, hogy Joe „politikus” még ő hiányzott usának… NYNY ban most az a női hölgy megmutathattya (Cuomo bosszúja) és az a néger californyában is ha sikerül a visszahívás {és miért ne a legek főggyén}

    amíg ti ezekkel vagytok elfoglalva addig a világ már többször lekőrözött benneteket…

    tudod a kőrözött sok vajjal és juhtúróval, ző’dhagymával {schniedling} és csípős piros paprikával valamint kis tejföllel alaposan elkavarva

    és akkor még Edgar is érkezik meg a tsunami Haitiból

  • A mar lezert cikkben tett megjeguzesre TUSKE ZSOFIA soraira;

    A jelen Magyarorsagi jog rendszer NEM a romai jog-rendszeren alapozva!!!!

    Javasolhatnam annak hivatalos felkereseset.

    Sot meg a reg-multban is az Aarnya Bulla rendszeren letzett.
    Persze a Romai Cannon Law az egyhaz latal befolyasos volt.

    A mai jogrendszeruk a 2011-12-es Alaptorveny aapjan kovetve.

    Hasonloan mint a US jogrendszer a Bill of Right-at kovetve.

    A jog-alkalmazasanak modszere az Angol Common Law-n, 49 orszagban.
    Egyedul Luisianna orszag alklmazza a Code of Napoleon-t.

  • Netherworldi Proserpina,
    nem tartok tőle,hogy bármitől is hanyatt vágná magát egy vastag orcájú tolakodó,akit senki nem kérdez,de mindenkibe beleköt ordenáré,mocskos szavakkal,csak őhozzá illő nyelven.Ha nem ezt csinálná,Valaki is észrevenné?Targonca?Emelődaru sem tudná kiegyenesíteni ahol fej a probléma és a gerinc.(telen hazudozás)

  • Netherworldi Proserpina
    2021 augusztus 13
    11:08 du.

    Ahogy elnézlek neked szokásod hogy hanyatt vágod magadat.
    Már csak a választott nicked alapján is : ))))
    Most például éppen a félkegyelmű alulművelt álzsidó hazugság-gépnek.

    Aki azt képzeli hogy a Murphy Törvénykönyve c. örökzöld összes megállapítását egy Murphy nevű ember írta. Pedig nem.
    Az idiótája : ))) .. : ))))

  • Bendeguz79
    2021 augusztus 13
    12:15 du.

    Úgy van.

    Csak a büdös, erőkultuszban dagonyázó baromarcú náciknak van szükségük félművelt fél-bűnöző nagypofájú agresszív hatalommániás krakélerekre.

    Az USA élén megfontolt és bölcs embernek kell állni.

    Mr. Biden pont ilyennek látszik.

    Kedvem lenne ide másolni hogy a félművelt félkegyelmű álzsidó hazugság-gép ée egy hasonszőrű barátja egy másik oldalon milyen gyomorforgató és alávaló módon társalgott…inkább mocskolódott Bidenről, a megválasztása utáni napokban. Annyira hogy az oldal tulajának (bizonyos Lehar) törölnie kellett egy két bejegyzésüket. Annyire felháborítóak voltak.

  • gyuri10
    2021 augusztus 14
    7:25 de.

    „pubi,
    kis elcsépelt balfék,kopjál le!
    A galeriben a 15 éves krapekok még burkolják a hadovádat.”

    Lehet hogy a b.családod vevő erre a sz#r dumára, de mi itt nem.
    Ezt kéretik észben tartani.Márha ven neked olyan abban a
    tököt formázó fejedben.

    (Fel is írhatod egy papírra.Csakaztán el ne felejtsd hová tetted.Amekkora egy szenilis barom vagy.)

  • Netherworldi Proserpina,
    csávón kívül,mindenki megnyugtatására közlöm,hogy több százezren már megkaptuk a harmadik Pfizer vakcinát(is).Nejemnek és Magamnak már a „zöld útlevelet”is emailben megkaptuk.

  • Netherworldi Proserpina

    Lenne egy kerdesem:
    Hasznal itt valaki Word szovegszerkesztot magyarul?
    Letoltottem a magyar valtozatot, at is allitottam, hogy az legyen a default, de a helytelenul leirt szavakat nem korrigalja, illetve amikor rakattintok az alahuzott szora angol szavakat ad lehetseges cserekul.
    Hogyan lehet a helyesirast is magyarra kapcsolni a Word-ben?