Orbán a norvég trambulinon

2021 augusztus 9 10:35 de.99 hozzászólás

Orbán hadat üzent… A józan észnek már jó ideje. Azt nem tudjuk, hogy a „csináld magad” pálinkának ebben milyen hatása lehet. De azt jó ideje láthatjuk, olvashatjuk, hogy ezt követően már mindennek és mindenki másnak is. Mert ő mindent lát. Az összes bokorban meghúzódó ellenséget látja. Tisztán. Mind a nyolc kezükkel, hat lábukkal, és a hangok is szóltak neki időben. Most éppen arról, hogy Norvégia összeesküdött a gyíkemberekkel, és a lapos északi féltekén csócsálva azt tesz a saját pénzével, amit akar. Miután a másik fél nagyjából diktátumszerűen meg akarja mondani, hogy mit tegyen. Erről Orbán kormányhatározatot is hozott. A norvégok meg válaszoltak.

Na jó! Nem azonnal válaszoltak, csak másnap a jelek szerint. De ezt nézzük el nekik. Elvégre nyilván van a röhögésnek egy olyan szintje, amikor valaki fizikailag válaszképtelen lesz. Így könnyen előfordulhat, hogy az ottani politikusoknak kellett egy kis idő, amíg elég levegőt kaptak, hogy válaszoljanak. Akkor viszont megtették, és a válaszuk nagyjából azzal foglalható össze, hogy: coki. Egy olyan indoklással, hogy az, aki tarhál, és tudhatóan rá van szorulva az adományra, az ne szóljon bele a címletezésbe, de még az összegbe is csak nagyon óvatosan. A probléma ezzel nem is az lenne, ha Orbán saját magának tarhálna. Mert arra valószínűleg egyeket lehetne szép számmal eladni, ha a nemzeti koruptokretének az aluljáróban abból próbálnának megélni, amit akár a híveik is önként rájuk szánnak. Nem zsarolás, ellenállhatatlanul kifejtett, akár képletes pofonok hatására, hanem önként és dalolva. Amellett valós adományt. Nem lózungokat, imaláncot, és fénykép-puszilgatást. Mert az utóbbi gyakorlatilag ingyen van. De ez egy másik, a hazai talpnyaló klikkek története.

A Norvég Alap egy kicsit más. Egyfajta záloga annak, hogy Norvégia, Izland és Liechtenstein részt vehet Európai Gazdasági Térséghez kapcsolódó ügyekben úgy, hogy nem léptek be az EU-ba. Alapvetően a kohéziós programot szolgálva. Mely kohéziós program valamelyik alapdokumentumából igazán idézhetné egy kedves fideszes troll azt a passzust, mely alapján azt alapvetően a miniszterelnöki strómanok felvirágoztatására hozták létre. Márpedig vannak olyan vélemények, hogy Orbán azért nem volt hajlandó eredményes tárgyalásokat folytatni, mert az, szerinte, égbekiáltó gazság, ha egy, a kormánytól független civil szervezet akár csak egy fillér felett is ellenőrzést gyakorolhat úgy, hogy ebbe nem ugathat bele teljes hatáskörrel. Alkalmasint persze tudható, hogy a Norvég Alap által nyújtott támogatásnak a nagyobbik része nem az Ökotárs Alapítvány hatáskörében kerül elosztásra. Amikor tehát a töredékért a magyar miniszterelnök a teljes keretről lemond, akkor a fideszes trolloknak is kisebb a zsemle. Még talán az is, amit másodhasznosításból, a vezérük farpofái közül szereznek be.

Orbán minden esetre, még kormányhatározatot is hoztott arról, hogy Norvégia csak ne ugráljon, mert majd ő, mármint Orbán megmondja, hogy hol van a trambulin. Mire most megkapta a választ, hogy pontosan tudják, hogy hol van. Csak egyelőre Orbán ugrál rajta, és ők röhögnek. Azért persze még lehet, hogy Orbán hadat üzen. Mondjuk az Első Magyar Intergalaktikus Falucsászár-zsömle nevében.

99 hozzászólás

  • heheheeeehehehe…Kormányhatározat…heheheeeehehehehehehe

  • Elolvasva a Wikipedia idevonatkozo reszet, csodalkozom, de tenyleg volt bőven, amit o1g-ek maguknak tudtak szetosztani.
    A legjobb tenyleg az lenne, ha a donor orszagok jelentekenyebben beleszolhatnanak es ellenorizhetnek a dotaciojuk sorsat!
    Az EU-s penzekkel is ezt kene csinalni! A célokat egyeztetni a kormannyal, ellenzekkel es civil szervezetekkel, majd fuggetlen szervezet palyaztatna, dontene es ellenorizne!

    Kivancsi lennek, h a kormanyunktol fuggetlen szervezetek palyaztatasaibol hany %-ot nyertek el o1g stromanjai!
    Valszeg legnagyobb fajdalmukra semennyit, vagy kevesket….
    (A kormany altal szetosztott norveg-penzekne
    Tévedek?l pedig pont forditva, a kamucivilszervezeteik es a kormanykozeli vallakozasaik kaphattak meg a nagyreszet….)

  • A „norvég alap”-ból a rénk eső rész 25 milliárd Ft, azaz a Magyarország költségvetésének alig több mint fél ezreléke… No,most essünk kétségbe! Ez kb.egy sztár-labdarugó ára… -gábor-

  • Netherworldi Proserpina

    A cikkbol:

    ” … a kormánytól független civil szervezet akár csak egy fillér felett is ellenőrzést gyakorolhat úgy, hogy ebbe nem ugathat bele teljes hatáskörrel. ”

    Oszinte meglep, hogy kormanyok kozotti targyalasokat egy kormany es egy Nem Kormany Szervezet kozott bonyolit le.
    Ez Nobel-dijat erdemel! (Mondjuk beke-dijat.)
    Ugyanakkor, gondolom, lehet mar olyan regota vagyok a pokolban, hogy lemaradtam a haladas e merfoldkoverol.

    Ugyanakkor (es most oszinte szivvel mondom, es kivanom) csak remelni merem, hogy annyira osszerugjak a port az Orbanek es a norveg kommunistak, hogy Magyarorszag nem vesz tobbe mergezo halat Norvegiatol. Ez jol jonne a magyar nepnek.

  • Orsós Elemér
    2021 augusztus 9
    11:07 de.

    csak, hogy mindenki képben lehessen:

    az általad objektívnek nevezett szócikkben a Magyar Nemzet (az egyik, Simicskától lenyúlt, legvadabb orbán-szócső) cikke az Ökotársról a hivatkozási alap ;

    „Ez a szakasz nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szakaszban szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye” -írja a Wiki a szócikkben

    A lap utolsó módosítása: 2021. augusztus 4., 14:27

    és legvégül csak, hogy mindenki képben lehessen: a doktorminiszterelnökúr nem tűri, hogy olyan, őt nem támogató civilek juthassak tőle függetlenül támogatáshoz, akiknek a kiszárítása így tovább tartana.
    Olyan nincs, hogy valamilyen pénzbeli támogatásból ő ne nyúlhassa le a magáét. És ha ezt az adományozó meg akarja akadályozni, feljelentéssel fenyegetőzik (de az nem zavarja, hogy nincs az adományozó felett hatóság) és toporzékolva követeli a neki JÁRÓ részt.
    (ahogy a HVG fórumán valaki találóan megjegyezte: a betörő feljelentést tesz a rendőrségen, hogy akit kirabolni szándékozott az megváltoztatta a riasztója biztonsági kódját)

    Elemér, az objektívnek látszani próbáló szent-álarcod alól kilóg a valódi, a fideszt imádó kollaboránsé.
    Tudjuk, hogy a (hozzád hasonló) Igaz Magyar Ember a kis tolvajt kivégezné, de a nagy rablót tiszteli, mert az ÜGYES! és emiatt reménykedik, hogy némi baksis leesik neki is a rablott cuccból.

  • Az,hogy a hazai és kinti Soros bérenc ellenzék mit lefetyel ugye teljesen mellékes…..
    Mellesleg nem csak Orbán ellen dolgoznak (nyíltan alaptalanul vádaskodnak) hanem az egész nép ellen,ebből nem is csinálnak titkot,és persze egymást is módszeresen írtják,,,,,
    Na ezek után nem kell félni a normális többségnek a következő választásokon!
    erről ennyit!

  • „Vihar a biliben….!” Alaposabban utána néztem, s pontosítok: Ronaldo pillanatnyilag kétszer többet ér a mi „norvég alapunk”-nál, Messi pedig háromszor…. Simay úr, aki tényleg egy jó fej, hogy miért száll le a nadirba ? Talán mert uborka-szezon van…-gábor-

  • Netherworldi Proserpina
    2021 augusztus 10
    12:50 de.

    „Oszinte meglep, hogy kormanyok kozotti targyalasokat egy kormany es egy Nem Kormany Szervezet kozott bonyolit le.”
    Hogy is van az, amikor valaki szarva között megtalálja a fordított tőgyet?
    Szerintem menj vissza Outland-re és beszélgess inkább az orkokkal, démonokkal 🙂

  • Boda Marcsi
    2021 augusztus 10
    6:54 de.

    Az, hogy a Kaletán szocializálódott gyermekvédő Fidesz hívei mit lefetyelnek igazán indifferens.
    Igaz ugyan, hogy Orbán a teljes összeget kukázta, de ne is zavarjon. Igaz. Gondolom az nincs a napidíjadban, hogy azzal is foglalkozz.

  • D.Bernstein,

    Lehet, hogy kis pénz. Bár szerintem elnéztél egy nagyságrendet. Viszont Orbánnak és strómanjainak láthatóan minden fillér számít.
    Amit nem ők tesznek zsebre.

  • Boda Marcsi,

    Tényleg. A maláj strómanról már megkaptad az eligazítást? Téged is felvisz egy kőrre?

  • Tüske Zsófia
    2021 augusztus 10
    1:46 de.

    Orsós az álobjektív..

    Öszeverődött itt mindenféle senkiházi diktatúrapárti seggfej.
    És megint ezek kezdik vinni a prímet.

    Elég szomorú.
    És undorító is ahogy pofátlankodnak egy nem nekik szóló oldalon.

  • D.Bernstein
    2021 augusztus 10
    7:54 de.

    Választhatsz :

    TE vagy idióta vagy, de lehet hogy csak féleszű.
    Tessék választani, ízlés szerint .

  • Neandervölgyi Pro-Pina
    2021 augusztus 10
    12:50 de.

    Elég nagy büszmeségeket írtál (megint)
    De már mexoktuk tőled az efféléket. Folytasd.

  • Boda Marcsi
    2021 augusztus 10
    6:54 de.

    10 millióból nem egészen két millió az nem az egész NÉP.

    (És még ez hazudja magát képzett számviteli szakembernek
    Két egésszámot sem tud kivonni egymásból.Sorosról meg nem tud semmit de mocskolja mert megmondták neki hogy mocskolja.)

  • szvsz szerint meg kellene szüntetni NGO -kat és azt a szokásukat, hogy idegen államok belügyeibe bele dumáljanak a célállam belpolitikáját megváltoztatandó!

    aprópénzek bevetésével {gumicsont} mindenki maraggyon otthon a saját kedves és bájos valamint különbejáratú belpolitikájával és a jó édes anyukájával foglalkozzon ne egy tőle

    [azaz a széklelőhejétől több ezer tengeri mérföldnyire elterülő]

    független állam: kivel, mikor és hogyan mit csinál!

    tudom, most lesz szó gyemokrácíjáról amit még senki sohasem látott, mej ojan mint a hoztam is valamit meg nem is de az márpedig ojan lesz amijennek én {azaz NGO} akarom

    hadd élvezze mindenki a saját maga képességei által létrehozott akármit és annak tapsoljon ne pedig annak, hogy a „soros hüje” betilcsa a zeperfagyit, mert az nem elég LGBTQNZ/X… ahogy kies USA ban egyetem kertyében lebontottak egy hatalmas sziklát (SIC) és elszállították, mert a szikla rasszista… és most már meg akarják ismertetni a kölkekkel oskolában „a” történelmet, mert amit eddig azon a disciplinán okítottak az teljesen fehéremberesch

    és még tudok rajtuk röhögni!

  • Amig Magyarorszag lakossaga keptelen a sajat eletenek iranyitasara, hat valaki fo-kolomposnak szukseges azt tenni.

    De a kerdesem az olvasokhoz, a cikk alanyan, hogy miert a kis Norvegia adakozik penzeket europa-szerte????

    Mit adakoznak a buszke, mindentudo es mindenhato magyarok a vilagnak???

    S talan Norvegia is erdemelhetne valamit tolluk????

    Miert a magyar a koldus es alamizsnaert sirankozo nemzet ???

  • BODA MARCSI 8/10, 6;43 de

    Persze ugyan azt allitotta a pesti polgarmesteri valasztas elott is, s mi tortent.

    A vilag valtozik,s a magyarok is valtoznak, senki nem hajlando visszafele haladni!
    Mag ha az nem tetszo is lenne tobbeknek.

    Orban ideje , gondolkodasa es cselekedeti is valosagban es elvileg is lejart!

    De ki lehtne az egyedulli akit a tobbseg elfogadhatna????

    Senki nem lathato a hataron, talan csak Karacsony????

    Ha csak valaki „fekete-barany” elo-nem-lep a sotetsegbol.

  • D.Bernstein
    2021 augusztus 10
    7:54 de.

    “Vihar a biliben….!” Alaposabban utána néztem, s pontosítok: Ronaldo pillanatnyilag kétszer többet ér a mi “norvég alapunk”-nál, Messi pedig háromszor…. Simay úr, aki tényleg egy jó fej, hogy miért száll le a nadirba ? Talán mert uborka-szezon van…-gábor-

    **********************************************

    ANNYIRA NAGYMENŐ ez a Bráner-stein,
    hogy mit neki 77 Milliárd Forint.
    Mikor annál még valami Ronaldó is többet ér. Neki.

    (A 77 Mrd Ft. a legszegényebb rétegek felemelkedését szolgálta volna, amiről valahogy a nagy stadion és palota építések mellett mindig megfeledkezik Magyarország „családbarát” Kormánya)

    Idézek a Népszava.hu ról :

    Orbánék tárgyalnának, de a norvégok LEZÁRTÁK AZ ÜGYET.
    „Magyarország számára TÖBBÉ NEM ELÉRHETŐEK a Norvég Alap
    2014-2021 .-es forrásai” nyilatkozta a Népszava megkeresésére a Norvég Külügyminisztérium illetékese.

    Ismétlem : Ennek a régebben Che nevet viselő álzsidónak csak egy bili gyerekszar az a -per pill- 77 milliárd Forint, amit azért utasított el Orbán Viktor Nagyúr, mert nem ő „oszthatja” széjjel. (Értsd: nem oda megy ahová ő szeretné.)
    És akor még nem beszéltünk a következő hét éves időszak Norvég Alapból származó hazánknak szánt pénzeivel.
    Majd megkapják más legatyásodott országok.Norvégiának mindegy.

    A norvégok azt is kijelentették hogy ezek a pénzek nem „járandóságok” hanem ADOMÁNYOK .

    Még annyit:
    MA A LEGMAGASABB ÉLETSZÍNVONAL EBBEN A NAPRENDSZERBEN
    Norvégiában található. Maximális szociális háló satöbbi satöbbi.

    Itt fenntebb egy baromarcú barom emiatt valami kommunistáknak aposztrofálta Norvégiát.Szerinte az bűn ha egy országban nem ellopja a Kormány a közpénzeket,hanem a jólétet preferálja.

    Az ilyen baromarcú barom szerint az a kívánatos ha az emberek nagyrésze mélyszegénységben él és emiatt egy tányér félig megrohadt káposztáscvekkedliért is a diktatúrára szavaznak.Mert azt sem tudják szerencsétlenek hogy mi az.

  • Netherworldi Proserpina

    D.Bernstein
    2021 augusztus 10
    7:54 de. hozzaszolasodban irod:

    “Vihar a biliben….!”

    Igen, olvasgatvan az itt megjeleno cikkeket, azok nagyobbik resze alproblema, vagy nem problema, illetve surun nem igaz.

    Azt hiszem azonban, hogy itt nem az osszeg erdekes, hanem a norveg kommunistak gesztusa, ami utan Magyarorszag – barmelyik valamire is valo – miniszterelnokenek ki kene tiltania az orszagbol a szoban forgo NGO-t es megszuntetni minden kapcsolatot Norvegiaval.

    Ilyesmi diplomaciaban nem letezhet, hacsak valaki fel nem akarja rugni az addigi megallapodasokat.

    Szerencsere egy pozitiv oldala van ennek is: A valasztok erre is fognak emlekezni jovore, es majd elgondolkodnak, hogy vajon Magyarorszagnak egy helytartotanacsra van-e szuksege (ellenzek), vagy egy magyar kormanyra (Fidesz-KDNP), ami Magyarorszag erdekeit vedi?

  • Lehetne, h csak akkora lenne a Norvég Alap! De akkor azért az aprópénzzért miért ment le már megint o1g vaddisznóba?
    Barstain! Hát nem lopott még eleget?!
    Te mondd meg! Válaszolj!

    Boda gondolatmentes reakciója már megzápult, mint gazdája!
    Ráadásul olyan semmitmondó, hogy bármelyik írásra küldhette volna…. Tényleg ennyire primitív a magyar?
    Egy közepes képességű majom többre képes!

    (Különben összesen 2-3 különböző nevű támogatása van felénk is a norvégoknak ezen szándékból, nemcsak a Norvèg Alap! A Wikip tényleg jól leírta, illetve alapot adott az utána olvasáshoz!)

    Boda féle reakcióra:
    A jovo evi valasztasok, ha lesznek egyaltalan, akkor azt is el fogja csalni o1g, ahogy 2018-ban is.
    Így indifferens, hogy lesznek -e!
    Félni?
    Igen! A népharagtól, a lincshangulattól retteghet o1g!
    Ha nem ma, akkor holnap, vagy holnap után úgyis bekövetkezik!
    Belökik a tömeg közepébe, majd meglátjuk, hogy a nép milyen véget szán neki!
    Jogosan retteg! A sok-1000milliárd elrablásàval sem élvezheti felhőtlenül az életet, mert mindig csak egy törpe szűkölő rágcsáló rettegő nyomora lesz a sajátja az utolsó napjáig!
    Boda! Vágd az istenìtett diktátorod centijét!
    Csak egy kis görcs nárcisztikus szociopata! Az volt, az is marad rövid maradék nyomorult életében!

  • Tüske Zsófiának a szomszédból.
    „Dr. László Imrének köszönettel, hogy legalább jelezte megőrzési szándékát. ”
    Ezt nem gondolnám az új-budai polgi hibáztatásának 🙂
    S igen: az egykori bútorgyáros valamikori kastélyának a helye és parkja is veszélyeztetett. Csak oda pocsék a közlekedés.

  • Legyunkm oszitek magyarok, ha az elvarhato lehetne?
    De az nmem orban bune, hogy az ostoba magyarokat vakra rabolja, ill. onzosegevel az egesz nezetet templomm-egereve teszi!!!!

    Akik meg tobb eves felvilagositasuk ellenere sem kepesk felfogni, hogy barmi tarsdalaom amely nemzeti ossz-jovedelmenek felet az allam-burokracia hizlalasar kolti annak lakosssai soha nem valanak toke-kepesse, csak orokre templom egerei maradnak.

    Ma magyaroszag a nyugati auto-ipar joboltabol nem ehes.

    De amint annak erdekei valtozik, vagy mash0ol olcsobban dolgozzokat talal, egy millio magayr-jelenleg-dolgozo munkanelkillivel,valahat.

    S amig magyarorszagb lakosssag tike-keptelen, befekteteseik nem letezo a nemzet kozgazdasagat a sjat zsbeikbol mukodtetni.

    Na de azt meg az itteni kb. egytucat mindent-tudok is tagadnak es elleneznek.

    A kerdes valoban, megerdemelnek a magyarok a Teremto-irgalmat??????

    Ne feledd; minden bun megbocsajthato, de az ostobasag az orokke-valo!!!!!!!

  • Netherworldi Proserpina

    O1G666
    2021 augusztus 10
    4:12 du.

    Van egy ismerosom, aki eloszeretettel olvasgatja a rasszista, antiszemita irodalmat, es nez a temaba vago videokat az interneten.

    Legutobb azt textelte nekem, hogy „Amig minden zsido ki nem lesz irtva a vilagon, nem lesz beke. Mindet ki kell irtani.”

    A te stilusod kisertetiesen hasonlit ehhez, es ismerve az illetot, akirol irtam ezt, tudom, hogy o is szeret abrandozni politikusok megbuktatasarol, egyesek nem termeszetes halalarol… stb.
    O szegeny annyira becsavarodott mar ebbe, hogy kepes egy zsidonak ilyet irni.
    Nalad is latok jeleket, mar maga nev valasztas is sokat mond rolad, de aztan amiket irsz…!
    Latott teged mostanaban pszihiater?

    Ezt nem neked irom, hanem a blog faltoro kosanak:
    Mi van, nem vagy eleg eber? Mar masodszor probalom, hogy betartod-e a szavad…

  • Andrew_w
    Sajnos nem tévedtem. 70 millió EURO-ról van szó mindössze, amit ha beszorzunk 355-el az bizony csak 25 milliárd forint. Ami persze nem kis pénz, de államközi szinten bagatell. (Széles Gábornak, Dobrevéknek, Csehéknek, Lőrincznek ez nyilván nevetséges, nekem sajnos nem… ) -gábor-

  • ferenct, 2021 augusztus 10, 11:55 de.
    “Hallgattassék meg a másik fél” – írod, amivel rászedtél, de hát meg is érdemeltem … 🙁
    A cikk önmagáért beszél, kár lenne bármit hozzáfűzni:

    „Összefoglalva: talán a fent leírt történetből érthető, hogy a norvég kormány által fizetett, Magyarországnak járó pénz civilekre eső része felett a Soros-hálózat diszponált, amelyik már évekkel a nyílt küzdelem előtt készült a harcra, sőt provokálta azt. Így a jelenlegi helyzet nem jelent mást, mint azt, hogy a hazug norvégokat pórázon rángatja Soros, hogy a továbbiakban is érvényesítse az akaratát olyan ügyben, amihez semmi köze nincs.
    A szerző újságíró”

    Valamiért az egyik régijó Örkény egyperces jutott erről az eszembe:
    Özvegy Varsányiné hozott anyagból patkányirtást vállal.

  • Geyza, 2021 augusztus 10, 10:31 de.

    🙂 🙂 🙂 – Szerencsém, hogy nem kávéztam! – 🙂 🙂 🙂

  • Geyza
    2021 augusztus 10
    2:23 du.

    ja, hát van, akinél a focistánál és az ő vagyonánál kezdődik az alapértelmezett ember.
    És így az a négy-ötmillió, aki ez alatt a színvonal alatt tengődik, az nem is számít.
    Hogy orbán úgy kezeli a norvég alapot, mint az ő személyes járandóságát, azon nem kell csodálkozni. Két évig kapott Soros Györgytől egy akkori átlagfizetés duplájára rúgó ösztöndíjat, amiből kiválóan élt szaporodó családjával együtt, valamiféle plusz szellemi teljesítményt mégsem volt képes összehozni, sem ő, sem barátja, Kövér elvtárs. A jogi szakvizsgával mindketten adósak maradtak.
    Hogy miképpen köszöntre meg a mentoruknak (aki nem csak őt, de (K)Áder Jánost, Deutsch Tompikát, Németh Zsoltot, Szájer Józsefet, a történelemhamisító Schmidt Máriát, Kósa Lajost, Habonyt, Hörcsik Richárdot, aki majdnem a legmozgékonyabb református lelkész, a legnagyobb tankoló, tavaly január és idén április közt 3,6 milliót költött benzinre. Vagyis havonta átlagosan 225 ezret, de volt 289 ezres hónapja is.Ennyi pénzből háromszor kerülhette volna meg a Földet az Egyenlítő mentén,
    ez az összeg majdnem 10 ezer liter üzemanyagra elég.
    Nos, tételezzük fel, hogy orbán rájött a mentoruk gyalázatos machinációira, és emiatt gyalázza mind a mai napig azt, aki a fidesz és alapító tagjai köszönhetik mai helyzetüket, de valahogy egyikükben sem volt meg a leghalványabb szándék sem arra, hogy a méltatlanná vált mentornak erkölcsi felháborodásuk következtében visszafizesse a támogatást.
    Jótett helyébe rosszat várj – a veszett kutyával is előfordul, hogy megharapja azt a kezet, aki jó ideig etette.
    Nos, a norvégok civil-szervezeteknek juttatott támogatásáról is azt gondolta, az neki és cinkosainak jár, mint minden ADOMÁNY. Ha nem akarják adni szépszerével, majd fegyvert fognak és megszerzik.

  • Netherworldi Proserpina
    2021 augusztus 10
    2:31 du.

    norvég kommunisták, mi? 😀
    „A valasztok erre is fognak emlekezni jovore, es majd elgondolkodnak, hogy vajon Magyarorszagnak egy helytartotanacsra van-e szuksege (ellenzek), vagy egy magyar kormanyra (Fidesz-KDNP), ami Magyarorszag erdekeit vedi?”

    mármint Magyarország miféle érdekeit? Olyanokat, mint Belarusban, orbán jóbarátja, a MINDIG nagy többséggel megválasztott Lukasenka, aki Putyin támogatásával hencegett és harmadik világháború kirobbantásával fenyegetőzött?

  • Andrew_s
    2021 augusztus 11
    5:27 de.
    feltehetőleg az is sorra kerül majd, ha a saját lábon álló királylány és az ő férje érdeklődése Sopron és a Fertő-tó ledarálásával már nem lesz leterhelve. Magyarországon csak az nincs ellopva, ami légnemű. Iparművészeti Múzeum – kipipálva. Nemzeti Könyvtár – kipipálva, az már jó kezekben van a Tökös Tőkés Titkára fennhatósága alatt. Hogy a Schmidt-kastélyra még nem vetettek szemet, az merőben csak a véletlen művének tekinthető. Tán Schmidt asszony majd a Terror házához csatolja, örökösödési alapon.

  • O1G666
    2021 augusztus 10
    4:12 du.

    sajnos attól tartok, hogy a hosszútűrő magyarok inkább önként süllyednek jobbágysorba, semmint egymáson kívül az ÜGYES-nek tekintett nagy rablóknak menjenek neki. Orbán jól tudja, hogy mindenkinek megvan a maga ára: kinek öt kiló krumpli, kinek egy lówellness Kisvárdán, kinek néhány elmozdíthatatlan kurátori státusz a lenyúlt egyetemeken. A nemzetközi körözés alatt álló Hernádi több ilyenből is húz némi sápot.
    A maradék lúzer meg, aki nem lett beárazva meg ügyesen egymásnak van ugrasztva, hogy eleget tegyen a magyarok legendás széthúzási hírnevének.

  • Tüske Zsófia
    2021 augusztus 12
    5:19 de.

    Zsófi, tájékozóggy! a világban szana szerte… a minden demokráciák főlegvárában erőteljes lépések történnek Orbán, Lukashenko, Xi, Putyin másolására és erre nagyon jó alkalom a lambda variáns bedobása a tanszerek árai a tavaji országos összeg + $4.500.000.000 és minden amit a CNN mutatott az üzletekben az méjdincsájna azaz kies usa elmondhattya magáról, hogy Kínai Egybesűlt Államok Észak Ámerikai lehányvállalata és közben mexüntetik a matematika, írás, olvasás, fizika értékjegyeket azaz bárki a második általános oskolából a Harwardra kerülhet és fél év alatt kaphat PhD-t rasszizmusból

    jobb megismerni dolgokat és látni mint asszinni

  • SzundiM.

    A szerző nem újságíró, „csak” cikkíró, ezt írja.

    „…A Soros György által alapított és fenntartott Open Society Foun­dations (OSF) adományozói szervezet munkatársaival éveken át szoros kapcsolatot ápoltam, ennek során szereztem benyomásokat a Norvég Civil Alap (NCA) hátteréről. 2009-ben ösztöndíjasként dolgoztam az OSF-nek…”

    Semmi meglepi-:)

  • Netherworldi Proserpina

    Bendeguz79
    2021 augusztus 11
    2:43 du. hozzaszolasodban irtad:

    ” De az nmem orban bune, hogy az ostoba magyarokat vakra rabolja, ill. onzosegevel az egesz nezetet templomm-egereve teszi!!!!

    Akik meg tobb eves felvilagositasuk ellenere sem kepesk felfogni, hogy barmi tarsdalaom amely nemzeti ossz-jovedelmenek felet az allam-burokracia hizlalasar kolti annak lakosssai soha nem valanak toke-kepesse, csak orokre templom egerei maradnak. ”

    Felreteve, hogy csupan az ellenzeki propagandat nyomod holmi allitolagos rablasokrol, erdekelne a velemenyed az amerikai allamrol. Ugye az USA-ban elsz?
    Hogy csak egy tundi-bundi aprosagot emlitsek: Amig az amerikai allam adohivatala behajt egy dollart, 97 centet kolt a behajtasra.
    Ettol vagytok ti ott a templom egerei? Avagy besegit a katonai kiadas is, es hogy az orszag fele segelyeken el?
    Hany trilliot fogtok meg kolcsonadni magatoknak a semmibol?

    Tüske Zsófia
    2021 augusztus 12
    5:19 de.

    Netherworldi Proserpina
    2021 augusztus 10
    2:31 du. hozzaszolasodban irtad:

    ” norvég kommunisták, mi? 😀

    mármint Magyarország miféle érdekeit? Olyanokat, mint Belarusban, orbán jóbarátja, a MINDIG nagy többséggel megválasztott Lukasenka, aki Putyin támogatásával hencegett és harmadik világháború kirobbantásával fenyegetőzött? ”

    Igen, a norveg kommunistakrol volt szo. De nem kell izgulni, igazabol es szokas szerint, csak a globalistak szekeret toljak. De szemfenyvesztesnek jo, hogy a valodi komcsiknak orgazmusuk lehessen.

    Magyarorszagnak gazdasagi erdekei vannak. Fel kell fejlodni egy bizonyos termelesi szintre, illetve ugy kell intezni dolgokat hogy minel tobb penz jojjon be az allamkasszaba idegen orszagokbol. Mint pl. a balkani vasutvonal Magyarorszagra valo epitese, vagy a gazvezetek.

    Ez szemben van azzal a korabbi magyar miniszterelnoki kijelentessel, hogy „kerem, innen el is lehet menni”.
    Ugy ertette, hogy miutan bebiztositotta magat anyagilag, o es az elvtarsai kiarultak az orszagok fillerekert, kozolte az alattvalokkal, hogy mehetnek Nyugat-Europaba wc-t pucolni, vagy mosogatni.
    Vannak – elsosorban es meglepo modon kommunistak – akiknek ez utobbi tetszik, de vannak akiknek inkabb az tetszene ha otthon maradhatnanak es ott elhetnenek meg olyan szinten mint Nyugat-Europaban. (Bar ez utobbi is kezd elegge ketseges lenni, romlik a szinvonal ott is.)

    Ne haragudj, de butasagokkal, mint pl. az allitolagos legjobb barat, mas orszagok vezetoi mit mondanak stb… nem foglalkozom. Mas tema, nem ide vag.

  • Netherworldi Proserpina
    2021 augusztus 11
    2:56 du.
    O1G666
    2021 augusztus 10
    4:12 du.

    te mint az ógörög mitológia termékenység, tavasz azaz újjászületés {risorgimento = αναζωπύρωση} istennője -végre – abbahagyhatnád azt a beteges szokást amit a geyza és barátnője a gyurcsinéni űznek itt csúcsra járatva, hogy márpedig a zsidók, engedelmeddel vagy anélkül a zsidó egy a több mint 452 létező emberváltozatból és semmiféle másban nem különbözik a többitől, mint a törzs nevében, equivale!!!

    „Van egy ismerosom, aki eloszeretettel olvasgatja a rasszista, antiszemita irodalmat, es nez a temaba vago videokat az interneten.

    O szegeny annyira becsavarodott mar ebbe, hogy kepes egy zsidonak ilyet irni.”

    az ismerősöd egy segghüje de a seggségének ti vagytok az okai a kiválasztoccságotokkal meg hogy a ti lúdtalpatok sokkal jobban sajog, mint az enyém

    [szerte a világban élvén és alkotván asszimilálódtam követve a mondást azon a földön ahová érkezel élj úgy ahogy ott látod hogy élnek]

    és ez a béke és a siker záloga

  • Netherworldi Proserpina
    2021 augusztus 11
    2:56 du.

    akartam kérdezni a „netherworldi” az a kőkorszakra inszinuál?

  • 2021 augusztus 11 2:56 du.

    Azért a diktátorok bukása és a holokauszt közé
    egyenlőségjelet tenni igen elvakult elszántságra vall (és még
    túlságosan is udvariasan fogalmaztam). Nekem például nagyon
    emlékezetes és megnyugtató látvány volt annak idején a kárpátok
    géniuszának és a kémiai tudományok doktorának látványa a fal
    előtt; nem rontott a karácsonyi hangulaton.

  • Netherworldi Proserpina
    2021 augusztus 11
    2:56 du.

    ugye nem vagy egy kis duci?
    nickedből adódóan a

    Willendorfi Vénusz lehecc? Proserpina előtt 16547 évvel

  • TUSKE ZSOFIA 8/12. 5;11 de

    ” majd fegyverrel megszerziki.”

    Magyarorszag fegyverrel????

    Oh come on Ms.Tuske.

    Inkabb remelne talan hgoy a Roman Boy Scott azt nem olvasna, mert a Romanok meglatasa,hogy Romani nygati hatara a Ferto-tonal van.
    S a Szerbek is a Balaton-t velik jogos eszaki hataruknak.

  • PROSPERINA;

    Tagadhatalanul Maganak az olvasassal es ertelmezesssel van problemaja.

    Ha valoban olvasta volna a US IRS’s evi koltsegveteset azt nyiltan lathatna.

    De meg valotlan es gyuloletes allitasaban is belathatta volna hogy az evi 4 trillios koltsegvetes 97%-t kolti csupan adoszedesre, alig maradhatna mas kiadasokra.

    Mint pl. a Maga allitott nemzetvedelemi kiadasokra.

    Ami valoban minimalis minen mas nemzetek koktsegveteseihez aranyitva.

    760 billio a 22 trillios kozgazdasahabol, es a 4 trillios szovetsegi-kormany kiadasabol az alig borra-valo, fokent az Orosz es Kina koltsegeihez.

    Persze a Covid jatavany mindent befolyasolt es annak segito-koltsege mar is 2 triilioba kerult.

    A Congresszus most szavazott meg 4.5 trillios „infrastructure” kiadast, ami a hidaktol az ovodakig meno koltsegek.

    S a Biden adminisztracio jovo-evi koltsegvetesaet 6 trilliora tervezi.

    Ketsegtelenul a bankok a penz arat majdnem a nullara leszallitottak, hogy nagyobb osszegu kolcsonok felvetelere serkentsek a szovetsegi allamtol ,minden egyeneket.
    Maskent a bankoknak nincsen jovedelemeik!!!!

    De vajon miert Orban istenuk a Norvegoktol remeli az alamizsnat ????

    Ketsegtelenul mert keptelen tobb penzt kicsikarni a dolgozo magyaroktol.

    Aminek nagyreszet a KMH olvasonak postazza evi 14 es 14 honapos zsiros fizetesekkent.
    Talan Maga is reszesse annak?

    Miert nem inkabb fizet magasabb adokat imadott elvtarsanak???

    Nem irta hogy mifele „ellenzek”nek velne engem???

    De a hulkyesegeket allandoan elitelem!!!!!!!

  • Miklós bá’
    2021 augusztus 12
    4:25 du.

    a Pleistocén korszak után manapság a Holocén korszak van már 11700 éve azaz a holo ban semmi újdonság nincs{SIC}; lejárt lemez…,

    majd lesz másik korszak: bitcoincén vagy mamucén attól függően igaza lesz e a foxnyuszi szuperintelligens női hölgy kommentátorának, ak szerint az usa ban kitörni láccik a cucilizmusz és hogy az rettenetes, meg borzasztó és szörnyű [ugye minden terra incógnita danger] mert akkó’ lehet, hogy a következő kort bidéncén nek fogják aposztrofálni?

    mókás, vidám percek itt tőlem délre az óriáskerék már forog és a cruise ship garnizonok is újra viszik a sok munkanélkülit már megnyitottak 10 000 000+ új munkahejet és a kóbor kutya sem érdeklődik gazdaság van!!! és a tőzsde számai naponta többször is változnak és minden idióta aki arra figyel az meg van ettől rettenve meg a napi SARS számok a „kéz” {inglish= case} ről lábra és hogy fogy a ICU ágy pedig Icu nem is akar aludni… és most kábúl is van (mások szerint KABUL nak kell írni) és a nyugati nagyköveccségek költöznek boldogabb vadászmezőkre

    nekem a holocén teccik nagyon ojan holo(SIC)

    üdv.

  • Netherworldi Proserpina
    2021 augusztus 12
    2:01 du.

    Sok sok (szó)…Nulla tartalom.

    Ennyit szoktál locsogni a valós életben is,
    vagy csak minket „tüntetsz” ki végtelen semmitmondásaiddal ?

  • Rodeo:

    Csodáélozok rajtad:
    minden takonyra rábux, akár a gyöngytyúk.
    Csak írogathassad az álhumorral felturbózott okosságaidat.

  • Rodeo :
    Pontosabban nem csodálkozok.
    Nálad ez a természetes.

  • Tüske Zsófia:

    Bernstein-kérdés:
    Mit vártál egy álzsidótól aki
    Che Guervarát tekinti példaképének ?
    (Ha valaki a „Che” nevet választja itt nick-névnek,
    akkor ez teljesen egyértalmű.)

  • Előző hozzászólásomból kimaradt egy fontos szó: aljas.
    Úgyhogy az inkriminált részlet helyesen: „igen elvakult és
    aljas elszántságra vall”.

    Amúgy pedig: A Kubatov-trollok egyik „fegyvere” a
    bőbeszédűség, a sokoldalú objektív tájékozottság látszatának
    keltése jól hangzó szlogenek, frázisok szinte tudományos
    köntösbe csomagolásával. Ha ez nem jön be, a hozzászólót
    egzisztenciájában próbálják megfogni. Ha bejön, jó. Ha ez nem
    jön be, jön a szárnyas ló, „oszt jó napot”.

  • Rodeo11
    2021 augusztus 12
    2:20 du.

    Nem ismered a Warcraft világát 🙂
    Nem véletlenül küldtem el orkozni 🙂

  • Netherworldi Proserpina

    Korabban nem ment el, vagy kivagtak… ki tudja? Megprobalom megint.

    Rodeo11 2021 augusztus 12 2:06 du. hozzaszolasodban irod

    “ te mint az ógörög mitológia termékenység, tavasz azaz újjászületés {risorgimento = αναζωπύρωση} istennője “

    Na nem teljesen. En a kesobbi Proserpina vagyok, akit elrabolt az alvilag (pokol) istene, es akit majd kiszabadit az anyukaja (meg ha atmenetileg is). Es valoban, a Proserpina a gorog Perszepone romai valtozata, de romai, nem gorog.
    Szabadulni szeretnek a pokolbol, ahol vagyok, a netherworld a poklot jelenti.

    “ az ismerősöd egy segghüje de a seggségének ti vagytok az okai a kiválasztoccságotokkal meg hogy a ti lúdtalpatok sokkal jobban sajog, mint az enyém [szerte a világban élvén és alkotván asszimilálódtam követve a mondást azon a földön ahová érkezel élj úgy ahogy ott látod hogy élnek] és ez a béke és a siker záloga “

    Latszik, hogy nem ismered a zsido vallast eleg melyen, ami nem baj es nem is furcsa, mert miert is erdekelne…
    De epp ez vezet felreertesekhez. A kivalasztas a zsido vallasban nem azt jelenti, hogy ubermenschek vagyunk. Mindossze az allitolagosan isteni torvenyek betartasara lettek az oseink kivalasztva (amibe speciel en nem egyeztem bele).
    Lehet persze vitatkozni, hogy a “papok nemzete” nem jelent-e ennel tobbet, de mivel az egesz butasag engem nem igazan erdekel, es a legvallasosabb zsidok sem fogjak fel a kivalasztast ubermenschkent.
    Ha jol remlik az egyik “profeta” meg olyat is irt, hogy mi vagyunk a “feny az ejszakaban”, azaz a “vilag vilagossaga”, amit aztan a keresztenyek atvettek, es ok lettek a vilag vilagossaga (Mate 5:14, Janos 1:4, 8:12)

    A masik, amit emlitesz, miszerint ahova mesz “élj úgy ahogy ott látod hogy élnek”. Nalunk erre vonatkozo “parancs” valahol a Jeremias konyveben van, aki valami olyasmit irt, hogy “amelyik varosba kerultok annak torvenyeit tartsatok be”, es ezt aztan parancsnak vettek az oseink, meg akkor is ha epp a Jeremias altal irott Deuteronomy konyben vagy otszor vagyon irva, hogy a mozesi konyekben talalhato torvenyekhez nem szabad hozzaadni es elvenni beloluk. De hat ugye adaptalodni kellett az uj szituaciohoz. Tehat ebben is tevedsz; a hazát ado orszag torvenyeit be kell a zsidoknak tartaniuk.

    Az asszimilacio kerdese mar mas. Ahhoz, hogy a zsido vallas es nep fennmaradjon kellettek olyanok, akik komolyan vettek a vallast es a nepi hovatartozasukat is. Masok, a jelentos tobbseg azonban asszimilalodott. Ma a legtobb europai es eszak-amerikai zsido ferfi nem-zsido not vesz felesegul. Ezen holgyek kozul nehany beter a zsido vallas valamelyik valtozataba, csak azert, hogy a gyerekuk majd zsidonak szamitson. Ezen gyerekeknek messze tobbsege nem fogja tartani se a vallast, se a nephez valo tartozasat, ahogy eddig se tettek a korabbi korokban.
    Amiota van irott tortenelem tudjuk, hogy a zsidok orommel hagytak ott a vallasukat es asszimilalodtak masokhoz, ami miatt elofordulhat, hogy neked is van nehany zsido szarmazasu osod.
    Tudom, hogy a mai globalista vilagban a legujabb sikk, a mania az, hogy mindenki felejtse el a nemzetet, a nyelvet, rugja fel a csaladjat, es mindenki keveredjen mindenkivel, es ennek a csodas otletnek vannak zsido kovetoi is, nem is keves, de akinek fontos a vallasa (a Sabbat, Kasrut, unnepek), az nem fog asszimilalodni.
    Ezt meg kene ertenie mindenkinek, hiszen ha nincs a vallasnak tagja, akkor vallas sincs.

  • Netherworldi Proserpina

    Bendeguz, Bendeguz, Bendeguz!

    Mitol van nektek ott a tokeletes demokracia es szabadsag hazajaban a vilag legnagyobb adossaga?

    Orbannak, sot Magyarorszagnak semmi szuksege arra a par million eurora a norvegoktol. Itt nem az osszeg a problema, de ha eloszor nem ertetted, amikor irtam, akkor most sem ertened.

    Rodeo11;

    Most lebuktattal. Valoban willendorfi Venusz is vagyok. 🙂

  • Andrew_s
    2021 augusztus 13
    9:17 du.

    nem ismerem

    lófaszt sohasem. plííííííííííízzz

    kösz

  • Netherworldi Proserpina

    Bendeguz,

    Most kiprobalok egy videot csak a kedvedert, ami egy prominens amerikai zsido altal adott interju.

    https://www.youtube.com/watch?v=YSpo1AHOutM

    Ha atmegy a cenzuran jo, ha nem, meginkabb igazam van.

  • ˙

    Ez a kis megtagadott „morzsa” is bizonyítja,

    hogy a Camorra mennyi potyatőkét zsebelt be

    az annyira gyűlölt EurópaiUnió kf.alapjaiból

    🙁

  • Netherworldi Proserpina
    2021 augusztus 12
    2:01 du.

    „Igen, a norveg kommunistakrol volt szo.”
    kellemes szombat reggeli kacarászást okozott ez a mondat.
    Nos, a norvégok kommunisták, de a kínaiak nem? És Magyarországnak az lenne a gazdasági érdeke, hogy gigahiteleket vegyenek fel Kínától és az oroszoktól – természetesen az ideológiát teljesen félretéve? Kb olyan végkifejlettel, ami szerencsétlen Montenegrót érte a kínai hitelből épített autópályája kapcsán, ami el sem készült, de a kínai elvtársak már most földet foglalhatnak le, ha Montenegro nem tudja a hitelt törleszteni?

    Balkáni vasútvonal lenne a gazdasági fejlődés záloga?

    „Nos, a szerződés szerint ez 2 078 636 973 dollár, azaz mostani árfolyamon mintegy 590 milliárd forint.
    Szijártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (nettó 525 milliárd forint plusz 10 százalék tartalék keret, illetve a beruházás 85 százalékát fedező kínai hitel költségeivel együtt 750 milliárd forint) említett.”

    no és akkor a kínai NEM KOMCSI, de hitel miféle robbanásszerű fejlődést hozna az országnak?
    A NEM KOMMUNISTA Kína számára kínai hitelből ajándékba épített Fudan egyetemről, mely bevallottan a Kínai Kommunista Párt ideológiáját oktatná elsőként Európában, megfeledkeztél.
    „Azt tavaly jelentették be, hogy a sanghaji Fudan Egyetem 2024-ben Budapesten nyitná meg az első önálló európai kampuszát. A most kiszivárgott előterjesztés szerint a beruházáshoz 100 milliárd forintot a magyar állam közvetlenül biztosítana, 450 milliárdot pedig Kína hitelezne, vagyis a beruházás egymaga drágább volna, mint amennyi pénzt a kormány 2019-ben a magyar felsőoktatásra összesen adott. A hitelt teljes egészében a magyar állam fizetné vissza egy vagyonkezelő alapítványán keresztül. Az építkezésre a Kínai Állami Építőmérnöki Vállalat tett ajánlatot. A terv szerint kínai munkások végeznék a munkákat.”

    Keicsókolom, te, Magyarország gazdasági fejlődését olyannyira szem előtt tartó fideszes elvtárs, aki a norvégokat lekommunistázná, és a civileknek adandó támogatását ideológiai alapon utasítaná el, de a Kína felé történő súlyos eladósodásnál nagyvonalúan átlépne, Magyarország gazdasági érdekeire hivatkozva, teljesen hülyének nézel minket?
    Vagy az orbántól kapott baksisért adnád el az országot?
    És ennek fényében van képed azt állítani, hogy az a 800 ezer körüli magyar, aki az EU-ba távozott tisztességes pénzért és szabályozott munkaidőben, bejelentve és legálisan dolgozik, az mind mosogat és wc-t pucol? És a magyar munkavállalókat majd a kínai projektekben tisztességes bérért alkalmazva fogják boldoggá tenni?
    Ezt a nettó baromságot a Boda-féle fidesz-hívő nyuggerek, meg tóthpéter készséggel elhiszik neked, de úgy 80 IQ felett, munkából élő emberrel nem tudod megetetni.
    Magyarországon mindig voltak (bőséggel) olyanok, akik változó összegért elárulták a többieket. Hát te is egy vagy ezek közül.

  • Geyza
    2021 augusztus 13
    2:42 du.
    sok-sok szó, de nem nulla tartalom, sajna. ez az egyén habozás nélkül győz meg arról, (kicsi baksisért) hogy a kínai kommunista ideológiának eladósodni jobb, mint a lekommunistázott norvégoktól a civileknek szánt vissza nem fizetendő támogatást elfogadni.

  • Rodeo11
    2021 augusztus 12
    10:30 de.

    tájékozódom, persze. és tapasztalom, hogy az emberi természet most és mindörökké, minden rendszerben ugyanaz. Legyen az rabszolgatartó társadalom, vagy kvázi-demokrácia.
    (egyben azért tévedsz: a kínaiak a világelsők a PISA teszteknél. A szokott szorgalmukkal tanulnak és egyre többet tudnak is. Az ilyen egyre jobban elhülyülő országokat meg, ahol azt hirdetik ezek az orbán-lakájok,hogy az a gazdasági érdekünk, hogy eladósodjunk nekik, meg szépen kifosztják. Így jártunk.)

  • ferenct
    2021 augusztus 12
    1:09 du.
    soztán? nem talál ma egyetlen olyan ősfideszest sem, aki ne ápolt volna szoros kapcsolatot a Soros-alapítvánnyal. Még Csurka is kért tőle ösztöndíjat, de azt Soros megvétózta, azzal az indokkal, hogy ő nem keresztény, neki nem kötelező a megbocsátás. Így az évtizedeken át nyíltan zsidózó zsírtáltos, aki egy zsidónál kuncsorgott támogatásért, hoppon maradt.

  • Tüske Zsófia
    2021 augusztus 10
    1:46 de.

    Nagyon ügyes vagy, ha még a Wikipediában is találtál rám terhelő vonatkozásokat, pedig eddig jelentéktelen senkinek hittem magam! 😀

  • Rodeo11
    2021 augusztus 10
    11:34 de.

    ENNYI!!!!

  • Andrew_s
    2021 augusztus 11
    5:27 de.

    A kiscelli Schmidt kastély egy legalább akkora csoda mint az OPNI volt, mocskosul nem szeretném, ha ez is hasonló sorsra jutna! Elvileg a hagyatékozó ezt is hasonló meghagyásokkal hagyta az államra, azért is nem tudnak most mit kezdeni vele, mert KIZÁRÓLAGOSAN CSAK az eredetileg funkcionáló közhasznosítást kötötték ki szigorúan az adományozók!

  • Orsós Elemér
    2021 augusztus 14
    5:34 de.
    a wiki nem hiteles forrás, időnként igen durva tévedések/csúsztatások/hazugságok vannak benne, a szócikk szerkesztőjétől függően. Később ezeket azért kijavíthatják, de ez nem minden esetben történik meg.

    Az ördög mindig a részletekben lakozik.
    De nyugodj meg, ettől te még lehetsz jelentéktelen senki.

  • Netherworldi Proserpina
    2021 augusztus 13
    10:46 du.

    akkó’ mondhatom e, hogy Kis Duci?

    szóval (és schlagwortokban) vallás nélkül nagyon jól megvagyok, végletekig nem vagyok rasszista annyira, hogy az némejek – felfuvalkodott – idétlenített identitását már karcolja… holott a nyelv és a hagyományok az IDENTITÁSUNK hordozói nem szüxéges hozzá a vallás nyögvenyelős kényszere amit én dafke zé grósz nem tartok be

  • A Gorog alvilagbol menekulni probalo Prosperinana (mivel onmaga henceget alnevenek eredetevel!)

    Ha valoban az az allitott zsido lenne talan tudna sajat kerdesere valaszt nyujtani?

    A demokratikus rendszer, az emberiseg korlatlan lehetosege biztositja mindenki gazdasagi elohaladasanak lehetoseget!

    S penz befektetes-nelkul az nem leheto.
    Azert valik szuksegess a kolcsonok ill. befekteteseket lehetove tenni, s azok a bankarok.

    De mi lenne ma meg Magyarorszag is mind az oriasi kolcsonok nelkul az Andrasi, Baros, stbk. altal kezdemnytezett kolcsonok altali befektetesek hianyaban??????

    Minden amit ma buszken mutogatnak a turistaknak ottan azok a XIX szazadi kolcsonokbol lettek lehetok.

    Azon kolcsonok hianyaval Budapest ma is szalmatetos hazak es saros foldes utccak lennnek.

    De a kerdesem az alvilag istenojenek imadojahoz, hogy tudna megnevezni csak egyettlen felfedezeset, technologiai inovaciot amit a Maguk imadott Marxista szoccialis rendszere jovedelmezett egy evszazados veres probalkozasai alatt????

    Sot Kinai elvtarsai, no meg a Viet Namiak is csak amodon fejlodnek.
    Sot a II.V.H. utan is a „Marshall segely” nem egy fel trillios US adomanybol teremtett egy modern Europat es Japant?
    Hasonloan Del Korea esete is!
    Lenne hajlnado a ket Koreak lakossaiknak az eletszinvonalait hasonlitani?????????
    Nem is emliytve a csoro Cubaiak es Venezuellaiak helyzetet.

    Ha azt nem kepes ertelmezni, jobb ha marad a gorog alvilagban!!!!!!!

    P.S.
    Maradok a bizonyitott tenyek adatainal, s barmi YT-n egyenek alatal terjesztett maganvelemnyeknek semmi jelentosege nem letezik.

  • Tüske Zsófia
    2021 augusztus 14
    4:15 de.

    Zsófi félreértettél, én a kies, magát a világ legeslegesleg -jének képzelő usá{-t}- ban nem lesznek érdemjegyek

    (azt tudom régóta, hogy a kisz kínai PISA ban is világelső, tehát nem is fogadná örökbe sőt lehányvállalatának sem a kies usát)

    kuncogom ki; bár mosojalbumnak sem jók, most identitásuk kutatásában eltévedtek, el is veszítették és mire találnak valamit addigra már nem lesz senki akire rá lehetne oktrojálni délamerika meg most megvalósíttya a Monroe Doktrínát miszerint ők az usa hátsó udvara tehát kijöttek a tyúkudvarból és mennek befelé a marhaistállón át a konyhakertbe…, ettől az usa néhány politikusa sikítófrászt kapott mások meg {magántöke SIC} vadiúj zsebeket varratnak a mellényükre az új profit elhejezésére… sok tréfa és móka meg vidámság uralja őket néhányan könnyesre röhögik magukat attól ami manapság van
    most azzal vannak elfoglalva, hogy hogyan legyen jövőjük és az mennyibe fog kerülni $-ban és ha addig sikerül valami demokratikusan: itt a semmi fogd meg jól -t kiókumlálni és még marad egy híd ami nem dől össze magától és a fogyasztói árak még nem érik el a csillagtalan égboltot akkó’ lesz …senkisemtuggyami(SIC)

    ez a mai friss kiskáténak álcázott brosúrám

  • Tüske

    Mellé beszélsz.
    Mindenki tudja, hogy G. Soros ténykedésének vannak jó- és rossz vonatkozásai.
    A jók: amiket felsoroltál (egyebek mellett)
    A nem jók: Klf Soros által nem kedvelt(!) társadalmak erőszakos átalakításának a kísérletei (nem sorolom de, ha akarod)

    Az OSI egyértelműen a rosszemlékű bolseveik kommunizmus 2.0 más eszközökkel. Olyan, mint a keresztények (további egyházak) mennybéli paradicsomának ígérete, de ez még odébb van-:)

  • Miklós bá’
    2021 augusztus 13
    4:57 du.

    Hazzay Lámpa és tsai.

    Az mondjuk kétségtelen hogy a nagydumás áltörténész
    nem sokra ment a szófosásával. Jól kiröhögtük.
    Mondjuk..elég hősisen viselte hehehe.
    Láttunk mi már hisztériába
    esett trollt is itt.

  • Geyza
    2021 augusztus 13
    2:52 du.

    mint „látom” azért olvasgatod, tudni sohasem késő

  • Tüske Zsófia
    2021 augusztus 14
    3:41 de.

    Ez a Neandervölgyi Elő-3.14-csa csak
    egy moncskos fél-náci troll.
    Aki az áltudományos köntöséről azt képzeli
    hogy csodatévő láthatatlanná tevő köpeny az.
    Dehát kijött a a valós énje: A büdös fasiszta félnáci disznóé.

    Nem csoda hogy a félművelt félkegyelmű félzsidó hazugsággépel kezdenek összeborulni.
    Fél-náci a fél-nácit félszavakból is…

    Mindig jönnek ide ilyenek.Hogy majd
    ők „rendet tesznek a hülye libernyákok közt.”
    Aztán pofára esnek ezerrel.

  • Tüske Zsófia
    2021 augusztus 14
    3:46 de.

    Naja.
    Ha az ember olvassa ezt a patkányt, olyan érzete támad mintha a „Magyarnemzet” c. böccegödröt tanulmányozná.
    Vagy a totál-náci „888” -at.

  • Tüske Zsófia
    2021 augusztus 14
    3:46 de.

    Egybként jut eszembe:

    Már Slapaj (vagy valamelyik hasonszőrű ámde felejthető nevű kamerádja ) is megpróbáélozott ennek az alávaló k<nai mocsokságnak a reklámozásával, hogy majd milyen jó mérnököket fognak ottan képezni a Haza épülésére.

    Úgytűnik ki van adva
    ezeknek a patkányoknak a mindenáron
    való erőltetett agitprop* nyomatása !
    Csakúgy mint a Rákosi.rendszer idején.

    *Agitprop:
    Agitációs Propaganda. A Rákosi rendszer
    idején alkalmazott agresszív megdumálási módszer.
    Ezzel a módszerrel próbáltak mindenkit megdumálni.
    Az emberek végighallgatták mert tartottak az
    elutasítás esetén várható retorzióktól.

  • Netherworldi Proserpina
    2021 augusztus 14
    2:48 de.

    Neked kisanyám SOHA nincs „igazad”
    mert netto hazugságokat terjesztesz itten.

  • Netherworldi Proserpina

    Tüske Zsófia 2021 augusztus 14 3:41 de. hozzaszolasodban irtad:

    “ Nos, a norvégok kommunisták, de a kínaiak nem? “

    Nem is tudod mennyire kozel allsz az igazsaghoz. A kinaiak tobbsegenek annyira tetszik a kommunizmus, mint nekem tetszett annak idejen, ugyanakkor a Fenyesseges Nyugaton (Norvegiat beleertve) az unatkozo uj generaciot mar egesz jol sikerult agymosni a bator eszmevel. Mar a milliardosok is kommunistak. 😊

    De nem ez a lenyeg, te is csak azert emlited, mert melle akarsz beszelni.

    “ És Magyarországnak az lenne a gazdasági érdeke, hogy gigahiteleket vegyenek fel Kínától és az oroszoktól – természetesen az ideológiát teljesen félretéve? “

    Nem tudom hany eves vagy, de talan erdemes lenne egy Churchill idezettel kezdeni, amikoris egy hozzad hasonlo – raadasul meglepo modon politikust – embert vilagositott fel mondvan: “Anglianak nincsenek baratai, Anglianak csak erdekei vannak.” (Valahogy igy hangzott el, csak angolul.)
    Na most: Amikor kolcsont vesznek fel emberek akkor nem azt nezik, hogy sarga-e a kolcsonado ember, vagy fekete, vagy hogy milyen szepen tudja a csardast jarni, hanem azt, hogy ki adja a legkedvezobb hitelt.
    Errol tenyleg nem tudtal, vagy csak annyira vakon gyulolsz bizonyos embereket, hogy minden mas megszunik szamodra, amikor ezekrol az emberekrol van szo?

    “ Balkáni vasútvonal lenne a gazdasági fejlődés záloga? “

    Mar megint butaskodsz. En nem emeltem ki egyetlen beruhazast sem “zalogkent”. Tobb beruhazas egyutt fogja jelenteni a felzarkozast.

    A Fudan egyetemen pedig mernokoket es tudosokat fognak kepezni, nem lesz partfoiskola, barmennyire is szeretned.

    “… a civileknek adandó támogatását ideológiai alapon utasítaná el, “

    Nem ideologiai alapon, hanem politikai alapon. Ezek nem civil szervezetek, ezek bizonyos orszagok kormanyai altal fizetett hivatasos felforgatok.

    “ Magyarország gazdasági érdekeire hivatkozva, teljesen hülyének nézel minket? “

    Hidd el, hogy erre semmi szukseg nincs.
    A Nyugat-Europaban dolgozo magyarok messze tobbsege minimumberert dolgozik, mikozben 6-8-an berelnek egy lakast. Menj el es nezd meg oket.

    “ Magyarországon mindig voltak (bőséggel) olyanok, akik változó összegért elárulták a többieket. “

    Ebben egyetertunk.

    Kostoltal mar roasted seaweed-et? Meglepoen finom.

  • Netherworldi Proserpina

    Rodeo11
    2021 augusztus 13
    2:00 du. hozzaszolasodban irtad:

    ” … és most kábúl is van (mások szerint KABUL nak kell írni) és a nyugati nagyköveccségek költöznek boldogabb vadászmezőkre ”

    Az a tortenetben a legszebb, hogy mindossze 2 trillio dollart koltottek Afgira. (Trillio angolosan.)

    Mivel a toled kicsit delebbre fekvok ritkan szoktak jot tenni masokkal, sot, meg amikor joemberkednek is alaposan meg kell nezni mit is akarnak valojaban, most azon elmelkedem, hogy vajon mi kesztette oket erre a lepesre?
    Van mar eleg makjuk? Vagy ujra kellenek nekik valamire a Tall Ibanok, vagy valami mas fennkolt celbol teszik ezt?

  • Szánalmas tz a szegény Boda. Úgy látszik a megszállástól könnyebben szabadul egy nemzet, mint a megszállottságtól
    Tudja kedves Naccsasasszony, vannak a világon felelősségteljes gazdag emberek, akik a vagyonuk egy részét arra költik, hogy tauljon a plebs, és vegyen részt a saját soesa alakításában.
    A szappanoperákon kupálódottaknak persze jobban imponál, ha a Kedves Vzetők csodás tájakon, jachtokon feszítenek luxuscsajok társaságában. Netán valamelyik nemzeti műemléket kaparják maguk alá. Talán azt gondolják: magasabbnak látszanak e talapzattal.
    De töbnyire megszédülnek a magasban, és előbb-utóbb nagyon pofára esnek.

  • Tüske Zsófia
    2021 augusztus 14
    10:13 de.

    A wiki elvileg hiteles forrás, de néha a fősodornak nem tetsző részeket kénytelenek a csúnya izmusokra hivatkozók utasítására átkozmetikázni! Nekem is tűntek el már hirtelen 10 éve itt szerzett ismereteim vagy csak ellenkező megítélésűre korrigálódtak, ami nem biztos hogy, a relativ vagy megrendelt igazságra szakosodott és a fennmaradhatóságáért meghunyászkodó wiki sara! 😀
    Azért annak örülök hogy, senkiként nem kerültem fel ennek a „kétes hitelességű” kalendáriumnak a névsorába, mert így nem kell esetleg valami másoknak nem tetsző botlásomért farokbehúzva meakulpázó világkörleveleket gyártanom! 😀

  • ferenct
    2021 augusztus 14
    12:06 du.
    mellé te beszélsz, sajnálom.
    szeretném, ha konkretizálnád, miképpen óhajtotta Soros erőszakosan átalakítani a társadalmat. Lehetőleg objektív hivatkozást rakj ide, de ne a prostisrácoktól vagy az orbán hátsójából kibeszélő valamelyik site-ról.
    Azért azon mosolygok, hogy az kedvedre való, hogy Soros kitömte pénzzel a fideszeseket. 😀
    Nem tudom, mire gondolsz, amikor OSI-t és holmi bolseviki kommunizmust emlegetsz.
    De az minden valószínűség szerint elkerülte a figyelmedet, hogy ezek a soros-támogatott káderecskék mind az MSZMP-s káderek gyermekei, de nem egy közülük (Kövér elvtárs példának okáért) már ifjan is ennek a pártnak a tagja volt.És ha már a társadalmi változásokat emlegeted, amit Soros erőszakosan akart megváltoztatni, az általa támogatott fidesz-kormány elég sikeresen lökött vissza úgy 120 évvel a mélyszegénységbe, iskolázatlanságba, a szociális ellátás hiányába.

  • Netherworldi Proserpina
    2021 augusztus 14
    9:05 du.

    hogy a geyza is tépje ettől {IS} a haját: nem aggódok a tálibok miatt, azok már hetekkel ezelőtt kirájként fogadtatván részei a Nagy Sejem Útnak,

    [sőt India is partnerük]

    déli szomszédaim meg a csinnbummcirkusz bruhaha {SIC};

    mióta a SZU nem létezik azaz nem tuggya nekik megnyerni a IIVH-t azóta egyetlen harci marcit sem nyertek meg kizárólag nagyzsebű bűvészekként távoznak, a kisnyúltól a fakauriig minden elfér benne mivel a cilynder kalap kiment a divaból és béjzból sapkában vizet sem lehet mert jukas, hogy a hordójának a fejzettye szellőzön, mert tele van nagynyomású gőzzel, azután léte alkonyán prosztata gongyai vannak, a női hölgyeknek botox -ot ajánlanak a frencsfrájz mellé… ja kifelejtettem mégis nyertek Tó Kínnyában az Olim Piát az uccsó napon egy senkit nem érdeklő labdajátékkal, és elkornyikálták a Néjsönel Ant Hem et… de már készülnek a Mars ra csak még azt kell eldönteniök, hogy a marshoz mejik lábukat tegyék előre… lehet e, hogy kitör a világbéke?

  • ferenct
    2021 augusztus 14
    12:06 du.

    Tüske Zsófia
    2021 augusztus 14
    4:22 de.

    Szerintem mindkettőtöknek leesne az álla ha észrevennétek hogy, nem Soros György a jéghegy csúcsa, szerintem ő csak egy rosszul álcázott szóvívő és stróman, persze nem ingyen vagy jószívűségből! 😀

  • Netherworldi Proserpina
    2021 augusztus 13
    10:46 du.

    a Word multilanguage változatát kell használnod amejben az alkalmazott nyelveket klikkelve tudod váltani és ahhoz a Word höz beállítani mindegyik nyelvre az aláhúzást vagy/és korrekciót és akkó’ műxik de nyelvváltáskor át kell tenned a default language et egy másik kattintással ez -ha jól tudom – semmijen okostelón nem opció, desktopra jó!

  • Netherworldi Proserpina
    2021 augusztus 14
    9:05 du.

    Nagyon jó kérdések, de ezek már -a jószeműeket megbélyegző- konteovád határait súrolják, ha valaki köntörfalazás nélkül kipakol rájuk! 😀
    (Én már többször voltam ezért feketeseggű! 😀 )

  • Netherworldi Proserpina
    2021 augusztus 14
    7:54 du.

    tetszik nekem, amikor megpróbálsz lukat beszélni a felyembe Kína ideológiai elkötelezettségéről, hogy nem is kommunisták, á dehogy, ők jó elvtársak én meg ne higgyek semmiféle deklarációnak, csak neked 😀 😀
    nos, akkor lássuk a tényeket:
    „A Kínai Kommunista Párt (KKP) a Kínai Népköztársaság kormányzó pártja. A világ egyik legnagyobb pártja: az alapszervezetek száma 3,5 millió, tagjainak száma 89 millió.
    Kína legfontosabb politikai szervezete a Kínai Kommunista Párt, amelynek vezető szerepét a jelenleg hatályos alkotmány preambuluma is rögzíti. A KKP gyakorlatilag a hatalom kizárólagos birtokosa, s bár a KNK-ban hivatalosan „többpártrendszer” van, a többi politikai párt jelentéktelen bábszervezetnek mondható.”

    nos, és itt van a Fudan egyetemről is valami:
    „2019 decemberében a Fudan Egyetem alapító okiratából törölve lett az „akadémiai függetlenség és gondolatszabadság” kifejezés, ugyanakkor abban kötelezettséget vállaltak a „kommunista párt iránymutatásának követésére” és az alapvető szocialista értékek betartására, kimondva, hogy a Fudan Egyetemnek fel kell vérteznie oktatóinak és diákjainak elméjét Hszi Csin-ping új korszakú kínai szocialista ideológiájával. A döntés ellen a Fudan campusán tüntetést tartottak.”
    nos, ők a mi szövetségeseink és nem, nem kommunisták, mert a norvégok azok (vagy ha igen, hát ők jó kommunisták, mert a mi barátaink)

    Más: „Na most: Amikor kolcsont vesznek fel emberek akkor nem azt nezik, hogy sarga-e a kolcsonado ember, vagy fekete, vagy hogy milyen szepen tudja a csardast jarni, hanem azt, hogy ki adja a legkedvezobb hitelt.”

    Jó banki üzletkötő lenne belőled, aki bárkit be tudna palizni egy kedvezőtlen konstrukcióra.

    Mert erre faragott rá az a majdnem kétmillió honfitársunk is, aki volt annyira elővigyázatlan, hogy bedőlt a kedvezőnek tűnő devizahitel-felvételnek, hogy aztán az árfolyamváltozás következtében tömegesen tönkremenjenek. (A devizaalapú jelzáloghiteleket átlagosan 160 forint körüli árfolyamon vették fel Magyarországon, manapság a frankárfolyam 315 forint körül jár).
    Úgyhogy ha te valakit palira akarnál venni akár a kommunista jelentése és felismerése terén, akár a Rendkívül Előnyös Kínai Htelek megítélésében, akkor keressél valami nyeretlen kétévest, ne engem próbálj győzködni, hogy a kínai elvtársaid tisztességes és jó emberek.

  • Geyza
    2021 augusztus 14
    2:00 du. (életkori sajátosságokból kifolyólag tudom mi az agitprop. – itt is akad belőlük néhány)

  • GEYZA 8/14, 1;30 du megjegyzesere a mar lezart „Tiszyelt Biden Ur” cimu cikken.

    Soha nem allitottam itten, sem veltem hogy Joe Biden „bolcs-ember” lett volna.

    Csupan azt jelezetem, hogy sikeres politikus es nem gazember.

    Sikeres mert egyetemi vegzettsege ota, ami legalabb 50 esztendo, sikereskedett politiki palyafutasaban.

    Nem gazembernek velheto, mert soha, semmi szegyenletes kalamajkaban nem bonyolodott bele mint majdnem minden mas politikusok az eveken at.

    Persze a korulmenyek alapjan a „rock and the hard place” kozott van.
    Probalaja a lehetoket kovetni, ami nem garancia semmi ellen.

    Lehetne jobb megoldasokat talalnia?
    Az is nagyon kerdeses, mert mindent csak a jovo bizonyit majd.

  • Netherworldi Proserpina

    Rodeo11
    2021 augusztus 14
    10:30 de. irod a hozzaszolasodban:

    ” akkó’ mondhatom e, hogy Kis Duci? ”

    Szolasszabadsag van. 🙂

    „… a nyelv és a hagyományok az IDENTITÁSUNK hordozói nem szüxéges hozzá a vallás nyögvenyelős kényszere amit én dafke zé grósz nem tartok be ”

    Nagyon helyes. Hala az Istennek a vallasok nem kotelezoek. 🙂
    En csak arra probaltam ravilagitani, hogy miert nem asszimilalodik a zsidosag egy resze.

  • talalom
    2021 augusztus 15
    3:33 de.

    A hegytetőn dagonyázó ember aprónak és jelentéktelennek látja az alant futkározókat. És azok is őt…

    /Idézet Murpy Törv.K.c.örökzöldből,nem szószerint.Rég olvastam már./

  • Netherworldi Proserpina
    2021 augusztus 13
    10:46 du.

    tehát ha az előzőt megcsináltad csekkeld le van e ijen a rendszeredben és ha installálni kell akkor kövesd ezeket a lépéseket

    nem elég amit fentebb írtam attól függően mejik Office od van és hogy Microsoft vagy Apple rendszered van
    https://support.microsoft.com/en-gb/office/language-accessory-pack-for-office-82ee1236-0f9a-45ee-9c72-05b026ee809f?ocmsassetid=fx010211366&ui=en-us&rs=en-gb&ad=gb
    nyisd meg ezt és keresd meg azt a nyelvet amit akarsz lehet sokat is de lépésenként és akkor megjeleni a W File alatt a language ami esetleg a Help ben található és akkor installálnod kell

  • Netherworldi Proserpina
    2021 augusztus 13
    10:46 du.
    még valami: azt is ki kell derítened, hogy a magyar supported arra a rendszerre ami neked van én nem veszem meg a 365 ös office-t bérelni lehet csak annyit nem ér meg hogy aláhúzogassa és kicserélje a hibáimat inkább átolvasom elküldés előtt

  • Tudod Géza, nem nagyon – nagyon nem – kedvelem a cinikusokat, akik egy látványos poénért a felmenőjüket is eladják. Tudom, hogy népszerűek – mint pl. itthon a Puzsér, aki még az ostoba gőgjével is tetézi a beletörődés ragacsos hálóját.

  • Ha az ilyeneken múlik, még mindig a fákon ugrálnánk, merthogy az egyensúlyt két lábon megtartani nehéz. Pláne, ha hiányzik a gerinc sziárd támasza is.

  • Netherworldi Proserpina

    Rodeo11
    2021 augusztus 15
    10:30 de. hozzaszolasodban kerdezted.

    „… lehet e, hogy kitör a világbéke? ”

    Ettol az egytol nem tartok.

    Koszi a tanacsot a Word-hoz, desktopon hasznalom, megprobalom megkeresni.

    Orsós Elemér
    2021 augusztus 15
    11:05 de. hozzaszolasodban irtad:

    ” Nagyon jó kérdések, de ezek már -a jószeműeket megbélyegző- konteovád határait súrolják … ”

    Valoban, vannak konspiracios elmeletek, es aztan vannak konspiracios gyakorlatok.
    Ez egyszeru: Vajon miert van minden orszagnak kemszolgalata es kemelharitasa, ha nincs konspiracio?

  • Netherworldi Proserpina

    Tüske Zsófia
    2021 augusztus 15
    11:05 de. hozzaszolasodban irod:

    „… nos, akkor lássuk a tényeket:
    “A Kínai Kommunista Párt (KKP) a Kínai Népköztársaság kormányzó pártja. ”

    Te tenyleg ugy ertelmezted amit irtam a kinai emberekrol, hogy nem hallottam meg a kinai kommunista partrol?

    „” “2019 decemberében a Fudan Egyetem alapító okiratából törölve lett az „akadémiai függetlenség és gondolatszabadság” kifejezés, „”

    Legyen ugy, hogy ez valoban igy van Kinaban. Magyarorszagra ezt nem importalhatjak es ezt te is jol tudod.

    ” Mert erre faragott rá az a majdnem kétmillió honfitársunk is, aki volt annyira elővigyázatlan, hogy bedőlt a kedvezőnek tűnő devizahitel-felvételnek…”

    Ennek mi koze van a temahoz?

    Nem akarlak gyozkodni teged, abbol amiket irsz latszik, hogy a gyulolet teljesen elvakitott.

  • Netherworldi Proserpina

    Rodeo11

    Köszönöm megint. Végre tudok ékezetekkel írni. A Word-ön belül a Review-be kell belemenni és a Language alatt kinyíló ablakban a Set Proofing Langauge alatt kiválasztani a magyart. Igy kijavítja a hibákat.

  • Orsós Elelmér
    (aug. 15)

    Tudom, hogy Soros csak a jéghegy csúcsa

    Fenntartom továbbra is:
    Soros Nyílt Társadalom Alapítványa a már egyszer megbukott rossz emlékű bolseviki kommunizmus 2.0 verziója más eszközökkel (világ uralomra való törekvés). Ez ugyan olyan koraszülött társadalmi kísérlet, mint volt a bunkó bolsevikoké.
    Soros nem tanul!

  • Netherworldi Proserpina:
    „csak remelni merem, hogy annyira osszerugjak a port az Orbanek es a norveg kommunistak, hogy Magyarorszag nem vesz tobbe mergezo halat Norvegiatol. Ez jol jonne a magyar nepnek.”

    Alig van, amiben mi ketten egyetértünk, de ebben igen.
    A hal probléma helytálló, de a balti halak se kevésbé fertőzöttek. Azt viszont én is csak nagyon haloványan merem remélni, hogy a Magyaroszág által egymilliárd USD értékben megvásárlandó az amerikai Raytheon Technologies által gyártott AMRAAM rakétarendszerekhez – melyekhez csak magukat a rakétákat gyártják az amerikaiak, a teljes vezérlőberendezéseket a norvég Kongsberg Defence and Aerospace AS cégtől kell(ene)Magyarországnak megvásárolnia, a norvégok egyetlen darabot, egyetlen kis csavart sem lesznek hajlandóak a magyarok részére szállítani. És valóban, igaza van, ez nagyon jól jönne a magyar népnek.
    A jelenlegi magyar politika kormányzat által irányított magyar haderő részére én még vizipisztolyt se lennék hajlandó szállítani.

  • Orsós Elemér:
    „Soros György a jéghegy csúcsa, szerintem ő csak egy rosszul álcázott szóvívő és stróman, persze nem ingyen vagy jószívűségből!”

    Orsós úr, Önnek mint mindig, most is igaz van. Mivel rokonszenves ember, igy – persze, szigorúan kettőnk között – elárulom Önnek, hogy valóban, Soros György az én szóvívőm és strómanom, valóban nem ingyen, de nem kér túl sokat, a mellényzsebemből havonta kifizetem. 🙂 🙂

  • Orsós Elemér (Tüske Zsófiának):
    „Nagyon ügyes vagy, ha még a Wikipediában is találtál rám terhelő vonatkozásokat, pedig eddig jelentéktelen senkinek hittem magam!”

    Orsós úr, gratulálok, igaza volt!

  • Orsós Elemér
    2021 augusztus 15
    10:13 de.
    ha a wikin olyat állítasz, ami a „fősodorral szembemegy” akkor azt illik hiteles hivatkozásokkal alátámasztani.
    Az nem egy vélemény-nyilvánító fórum, ahol lehet sorozatosan hülyeségeket meggyőződéssel hirdetni. (mint pl. a Soros mögött álló háttérhatalmat, igaz?)

  • A TUSKE ZSOFIA es a Prosoerina kozotti vitara;

    Ms.Tuske meglepoen oszinten es vilagosan jelezte, hogy mind a Kinai allami Banak altali „kolcsonok” valojaban vilahszerte u.n. „kolcson csapda”-nak bizonyultak.

    Csupan mert az volt az eredeti culjuk.

    S tagadhatalanul, a Magyar Devizia kolcsonok is teljes ertelemtlensegen alapozott kihasznalasa volt a tomegeknek.

    Sot elkepzelhetelen az hogy Magyarorszag penzugyi hatosagai azt meg-engedtek .

    A Swajci Frank a vilag leg-ertekallob penzjegye, s kozben a Forint erteke esett mint ko.

    S annak alapjan a csovar magyar kolcsonfelvevok sokszorosaval fizettek vissza a devizia kolcsonoket.

    De a leg-megdobbentobb azon, hogy senki nem volt a bortonbe dobva azert az oriasi csalasert.

    Mert a tudatos es tervezett csalas az bun-cselekedet vilagszerte. !!!!!!!!

    Mi alapon lett Magyaroszag kivetel?