Rétvári a forgatókönyvről?

2021 október 10 9:30 de.29 hozzászólás

Az ellenzéki előválasztás lassan nyugvópontra jut. Nem azért, mert annyira sikeres, hanem azért, mert az első fordulóban lemaradt önjelölt messiások szép csendben kinyírták egymást. Karácsony Gergely bejelentette lemondását, míg Márki-Zay Péter egyre közelebb kerül ahhoz, hogy végérvényesen kiírja magát a politikai közéletből.

Ez utóbbiban lehet szerepe annak, hogy egy belső karaktergyilkosság egyik lépéseként, a Fidesz jól bevált módszertanát követve egy régi, két évnél régebbi, interjú kiragadott részleteit kezdik páran lobogtatni. Akik között, gondolom, egy sincs, aki a Fidesz 2006-os akciója, illetve gyurcsányozós kirohanásai nyomán azt reklamálnák, hogy az egykori beszédből csak mondatokat ragadtak ki. Ugyanakkor hajlamos vagyok Oszkó Péterrel is egyet érteni, hogy Márki-Zay Péter megnyilatkozásai ettől függetlenül is egyre kínosabbak. Miközben az az érzésem, hogy az egész kialakult helyzetben van valami groteszk. S nem azért, mert nem kellene esetleg hegymozgató erőt tulajdonítani egy modell-értékkel alig, közjogi szereppel pedig alig sem bíró előválasztás fordulóinak.

Sokkal inkább azért, mert akkor, ha megpróbáljuk a helyén kezelni a kérdést, akkor is megbicsaklik a történet. Az előválasztásnak nagyon is helye lenne akkor, ha alkalmas lenne egy választói preferenciasorrend kialakítására. Azzal, hogy a választáson egységesen, egy politikai entitásként megjelenő ellenzéki blokk közös listáján ki, illetve milyen sorrendben jelenjen meg. Ehhez nyilvánvalóan az kellene, az kellett volna, hogy az egyes fordulókon ugyanaz a szereplő-gárda vegyen részt. Akik, az első forduló tanulságait mérlegelve a második forduló eredményeivel ezt a sorrendet végleges formában tudják megalkottatni a választókkal. Ezzel szemben azt tapaszthattuk, hogy két, az első fordulón kevesebb szavazatot szerzett jelölt először összeszövetkezett a harmadik kilökésére a pályáról. Majd azt követően, hogy ez nem aratott osztatlan helyeslést elkezdték egymást lökdösni a homokozóban.

Igen kérem. Nem a vezető harmadikkal közös koalíciós előegyeztetésbe kezdtek, hanem elindultak kézen fogva a politikai önmegsemmisítés felé. Amolyan szövetséget alkotva, hogy ki tud még nagyobb kárt tenni a politikai közéletben. Nagyjából azt a receptet követve, hogy miközben az önkormányzati választáson annak idején rá voksolókat cserbe hagyó fő-polgármester, illetve az egyre kevésbé vállalható polgármester elvonul, még bemennek a porcelán-boltba egy-egy baseball-ütővel. Fura, de ez az önjelölt messiásosdi, amelynek során nem a regnáló hatalomgyakorlót, hanem egymást akarják leváltani, szinte kísértetiesen hasonlít arra, amikor Botka annak idején, 2017-ben, inkább Gyurcsányt akarta leváltani, mint Orbánt.

Arról sem feledkezve meg, hogy a Fidesz részéről Gulyás, noha később elnézést kért, forgatókönyvet, előre tervezett játékot emlegetett. Elszólta volna magát? Aztán ott van a fideszes „stop-kampány”, melynek során a regnáló hatalom gyűjt aláírást az ellenzék ellen. Ezt most egy Rétvári Bence nevű Facebook-profil segíthet helyre tenni. Ahol ez olvasható: „STOP Gyurcsány! STOP Karácsony! Karácsonyt megállítottuk, a munka fele elvégezve. De mi nem végzünk félmunkát!”

Felvetve azt a kérdést, hogy ez a Rétvári Bence az a Rétvári Bence? Ha pedig igen, akkor lehet, hogy elszólás arra nézve, hogy Márki-Zay Péter kinek a kottájából játszik?

29 hozzászólás

  • Molnár György

    Még hogy nem végeznek fél munkát…. hát féleszűek tudnak mást…?

  • Mag vagyunk mi áldva ezekkel…

  • T. Szerző korábbi munkáit ismerve, úgy viselkedik, mint az egyszeri gazda, akinek villám sebesítette meg a tehenét. Kapával ment szegény jószágnak, hogy: Lássuk Uramisten, mire megyünk ketten! Ennek érdekében “egyéni”módon értékeli a tényeket.
    1. Bizony nagyon sikeresnek lehet nevezni azt az akciót, ami 633 ezer embert mozgatott meg: főképp a közmédia teljes elhallgtása, és az ellenzéki pártok ignorálása mellett.
    2. Nem nevezném “önjelölt messiásnak” azokat, akik mindegyike 150-200 ezer szavazatot kapott – szabályzott és ellenőrzött körülmények között.
    3. Persze, hogy készült forgatókönyyv. Aki már életében szervezett családi ebédnél jelentősebb eseményt, tudja: nemhogy százezrekhez, de még száz fős konferenciákhoz is kell forgatókönyv. Az előválasztáson pedig több ezer (!) társadalmi munkában dolgozó segítő feladatait kellett meghatározni, koordinálni. Ennek eszköze a forgatókönyv.
    4. Naná, hogy voltak – és lesznek is – egymás közti viták. A magyar ellenzék nem egyforma birkanyáj, ami megy a Főkolompos és tettestársai után, akár a szakadékba is.
    Tisztelt Molnár György! Kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét…

  • Orsós Elemér

    Valóban! Kész cirkusz az egész, oldalaktól függetlenül, hatalomért(pénzért!) nyüszítő pártoknak az illuzórikus -mert valódi még nem sikerült- demokráciára és a népfelségre való aljas hivatkozásával! Arra a “demokráciának” csúfolt kényszerítésre hivatkoznak, amit a pártok bérlistás -tehát nem a népnek lekötelezett- pénz és hataloméhes nyertes individualista alkalmazottai hatalomra jutva sorozatosan maguk javára fordítanak! Ennél még az a kicsinyesen szarrágó svájci, a demokráciára legjobban hasonlító véglet is ezerszer jobb, amiben minden piszlicsáré ügyet csak országos népszavazással mernek -VALÓBAN DEMOKRATIKUSAN- a démosz által eldöntetni!
    (És most még nagyon finoman fogalmaztam, a politikusok szokásos biológiai rendszerbe sorolása nélkül! 😀 )

  • Nagyon ide illik a remek György Péter mai fész kommentje:

    “Kedves Népem!
    Eddig az minősült a hazának ártani szándékozó ősgonosznak, aki nem a Fideszhez és legfőképp nem Orbán Viktorhoz igazodott.
    Régi, szép, békés és meghitt idők!
    Mára viszont már az lett a hazának ártani szándékozó ősgonosz, aki nem arra előszavaz, akire én.
    Kedves Népem!
    Gondolj arra, hogy akit most mindennek elmondasz, s akinek a választóit sértegeted, könnyen előfordulhat, hogy tavasszal a földig alázott, gyalázott és sértegetett mellé kell majd állnod, meg a földig alázott, gyalázott és sértegetett szavazói mellé, mert alakulhat úgy is. Ugyanis, minthogy ketten maradtak, vagy így, vagy úgy fog alakulni. De bárhogy is alakuljon, az esélyeket tekintve pillanatnyilag ötven százalék ide, ötven százalék oda, következésképp annak a százaléknak, amely most ténylegesen alulmarad, tavasszal majd ide kell szavaznia. Vagy oda.
    Közben nincsenek biztos és megrendíthetetlen érvek, nincsenek jó mérések, nincsenek megbízható számok. Kár úgy tenni, mintha az én kijelentésem ab ovo igaz lenne, a másiké ab ovo hamis: bizonyíthatatlan érzésekről, emóciókról, indulatokról, vágyakról, hitekről van szó, emitt is, amott is. Lehet érvelni a magam megérzése mellett, de hiba és bűn a másikat és a másik szavazótáborát ugyanilyen zsigeri alapon legyalulni.
    Meggyőződésem, hogy ha a magyar választók többsége véget akar vetni az Orbán-érának, mert elege van belőle, akkor ezt megteszi, vezesse azt a listát bárki is. És ha a magyar választók többsége nem akar véget vetni az Orbán-érának, mert jól érzi magát benne, ahogy az elmúlt időszakban ez megesett, akkor maradni fog Orbán és Semjén, Rogán és Gulyás, Szijjártó és Varga Judit, Mészáros Lőrinc és Ráhel, Tiborcz és L. Simon, Demeter Szilárd és Schmidt Mária, az ötös számú párttagkönyv tulajdonosa és az első számú párttagkönyv tulajdonosa, ott fenn, az elnöki pulpituson, Kásler és a Magyarságkutató Intézet, az egyetemi alapítványok és a pályázatokon örökkön-örökké győztesek, az álszenteskedők és a kereszténységet emlegető újpogányok és újbarbárok, a pandémiából is busásan meggazdagodók és magánzsebre üzletelők, továbbá nem csak a fél Balaton lesz lenyúlva, hanem a maradék is.
    Kedves Népem!
    Emitt jakobinus dühkitörést olvasok, amely szerint csak akkor lesz ebben az országban érdemleges változás, ha kipusztul végre a „régi nemzedék”. Biztosan így van, az öregeket lelövik, ugye, de ehhez legalább azt kellene bizonyítani szegény jakobinusainknak, hogy az öregek mind „retrográdok”, a fiatalok ellenben mind „progresszívak”. Meg azt, hogy progresszívnek lenni biztosan dicséretes dolog-e, s retrográdnak lenni biztosan elítélendő-e. Amúgy pedig – ha jók az emlékeim – a rendszerváltás pillanatában is volt egy teljesen új, fiatal, „szeplőtelen” korosztály, egy hatalmas ígéret, ami aztán nem teljesült be. Épp ellenkezőleg.
    Szóval Kedves Népem, ballagjatok el voksolni, mindenki a maga meggyőződése szerint, s ne baszogassa senki az ellenoldalt, mert valójában nem emitt van az ellenoldal, hanem amott van, azt kell(ene) leváltani és elzavarni. Menjünk szavazni, úgy, ahogy vagyunk, hiszen – jó esetben – a szavazás végeredménye egy egzaktnak tekinthető számmal szolgálhat majd. S miután egyikünk farzsebében sincs ott a mindentudás kézikönyve, s miután egyikünk sem lát a jövőbe, emócióinkkal, hitünkkel, meggyőződésünkkel kell odaballagni, s választani.
    S ne feledjétek: ha a többség el akarja zavarni őket, akkor el fogja zavarni, ha nem, lehet bárki a lista élén, akkor maradni fognak.
    És még valami: akárhogy is végződjék az előválasztás, egyértelmű bizonyíték híján ne jöjjünk elő azzal, hogy hát persze, mert valakik jól megtrollkodták ezt az egészet. Ha bárki megtrollkodná, abban mi magunk (valamennyien) benne vagyunk.
    És bárhogy alakuljon a tavaszi választás, az ott született döntésben mi magunk (valamennyien) benne leszünk.
    Szóval ne lőjük ki se a fiatalokat, se az öregeket, se az okosokat, se a butácskábbakat, se a mi szektánkat, se a másik szektáját, se a megmondó embereket, se a néma indiánokat, se a nőket, se a melegeket, se a romákat, se a zsidókat, se a kalauzokat, se a virágkötőket, ha másért nem, hát mert annyival több voks jut azokkal szemben, akik ellenében most választani indulunk.
    Ezt ne felejtsétek el, Kedves Népem! Azt, hogy ellenük szavazunk, s nem magunk ellen. Őket akarjuk seggbe rúgni, s nem magunkat tökön szúrni.
    Ez utóbbit hagyjuk meg a professzionális, permanens, szűnni nem akaró, meggyőződéses öntökön rúgóknak. Mert fogadjuk el kellő eleganciával és empátiával: ők meg így szeretik.”

    Minek nekünk ellenség mikor olyen jó barátaink vannak? 🙂

  • talalom
    2021 október 10
    2:48 du.

    A tanmese szölősgazdáról és botról szól. Csak szólok.Ami a becsípődéseket illeti:
    1/ A 633 ezer ember tényleg sok. Viszont jórészt azok a pártokra bármikor szavazni akarók mentek el, akik békaesőben is elmennének. Az írás különben nem erről szól, de azért egy kommentet biztos megért, ha köze sincs a leírtakhoz. De ha már idecibáltad, akkor megjegyezném, hogy MZP-re a kisebbségük szavazott.
    2/ Lehet, hogy igazad van. Ez a két falusi suttyó csak vezér akart lenni messiást azok a politikai vakegerek látnak bennük, akik Puklitól kezdve mindenkiben a Nagy Megoldót akarták látni eddig is.
    3/ Köszönöm a családi ebédes hasonlatot. Legutóbb magam hoztam ilyet, amikor azért morogtál velem, hogy nincs tényleges közös választási párt és program. Lassan terjednek a hasonlatok, de azért lassan,mint egy legutóbbi esetben is emlegettem, Neked is feltűnik ezek szerint, hogy bajok vannak, és nagyok ezzel a közöstelen közössel. Ja, és a forgatókönyv egészen más szövegösszefüggésben szerepel a szövegben. de ez igazán kár lenne, ha zavarna.
    4/ Épeszű politikai mozgalom előbb egyeztet, és aztán kér támogatást. Nem azért, mert hiba a vita, hanem azért, mert a támogatást valamiHEZ lehet kérni. A szavaz rám,és majd megmondom mit fogok tenni vele az legfeljebb hitelvű, vezérelvű támogatást kaphat. Na ez az a 8% A másik 2, milla embert ezzel nem lehet urnához hívni. Max. az ellenzék öntemetésének urnájához.

  • Jaj Orsós! A demokrácia tartalma néhány száz éve átalakult, és legnagyobb erénye, hogy folymatosan változik. Sőt. A fogalmat meghonosító görög városállamokban ssm a NÉP (demos) szavazott – csak a szabadok. Sok helyen még vagyoni cenzus is létezett. Tehát SZÁMBELI KISEBBSÉG döntötte el, ki legyen Athén vagy Spárta vezetője, nem a NÉP.
    Csak sokszáz évvel később, a XVII.-XVIII. század folyamán került elő a népfelség elve, ami az 1790-es években, a Nagy Fraaancia Forradalomban nyert polgárjogot. (Átmenetileg, mert a napóleoni császárság azért keményen hátsón billentette a “nép” jogait.)
    Miután már régóta nem párezer fős közösségekben kell döntenünk, egyszerűen technikai okokból nem váltható le a képviseleti mokrácia a közvetlenre. Tehát a társsadalmi csoportok érdekei, elvei a képviseleti demokrácián keresztül kapnak hangot, érvényesülési lehetőséget. Folyamatos egyeztetések, kompromiiszumok során.
    EZ A DEMOKRATIKUS POLITIKA – nem a másokon való uralgás.

  • ˙

    Szundi Mandi ok.11. 12:24-i
    GYÖRGY PÉTER-recenziójához:
    ˙

    Ez a beszéd !!!

    Belső vitáink TÉTJE csak . A . Z S A R N O K . kirúgása lehet.

    🙂
    ˙

    KÖSZ’ a remek idézetért!

  • Margitka írta, hogy sajnos pillanatnyilag nem egészen egészséges, pihennie kellene pár hetet.
    Az előválasztási bohózat két lehetséges végkifejlete:
    1./ Márki-Zay győz, s akkor nincs baloldali miniszterelnök jelölt (nem kis blamázs…)
    2./ Dobrev Klára győz, ami ugyancsak blamázs, mert bolgár,-magyar kettős állampolgárságu, s a Fidesz elkezdheti skandálni az 1957-es “forradalmi” jelszót: “Kádár Apró Dögei

  • Lári-fári!

    2022-ben vagy Gyurcsány nyer, vagy Orbán.
    Nincs több opció.

  • 1. Sajnálom Andrews, hogy ennyire nem érted, miről írtam. Bizonyára én fogalmaztam ponttlanul. Majd igyekszem.
    2. György Péter mondandója meglepett, mert eddigi közírásai alapán felelősen gondolkoó értelmiséginek hatott.
    A fent idézett szöveg azonban egy megfáradt, szekptikus – ha nem cinikus – ember képét idézte föl, aki meglehetős lenézéssl kezeli NÉP-ét.
    Meg amúgy az elveket, nézeteket is – ami egy esztétától azért minimum furcsa.

  • Vajon mi enne a valsztas eredmenye HA a valszto-lapon letezzhetne a ” NONE OF THE ABOVE” ( a “fentiek egyike sem”) vagy a nyilt vonal barki nevenek bejegyzesere????

    S hogy mit latok a leg-erdekesebbenek, az hogy egyetlen hozzaszollo sem volt kepes vagy hajlando semi felvilagosito adatot nyijtani egyetlen kandidatuson sem.

    A Bolgar holgy nagyszuleire igen jol emlekszem, persze azok nem is elnek mar ma, de a holgy igen megnyero megjelkenesu.
    Sajnos hogy senki nem tud megjegyzest tenni politikai kepessege es hozzalasan.

    Gyurcsany oszinte bevallasara mindenki emlekszik az ejjel-nappal-i hazugsagan.

    Tannenbaum allitolag meggoldolta magat.

    Zay-os Peti ketsegtelenul a leg Fidesze-sebb.

    Talan csupan a vagot-farku-kutya part marad talan a lehetoseg???

    Na de mind az teljesen jelentektelen, hiszen az ossz-szavazatok szazalekai alapjan a partverek osztozkodnak a kepviselok kijelosesen akik majd valsztjak a kovetkezo miniszterelnokot.

    Tehat mind ez itten teljesen BS!!!!

  • Orsós Elemér

    talalom
    2021 október 11
    8:05 de.

    “Jaj Orsós! A demokrácia tartalma néhány száz éve átalakult, és legnagyobb erénye, hogy folymatosan változik.”

    Ááá, szóval gyurma! És mindenki formálhatja vagy csak az egyenlőbbek?

    Tudod TE hogy, annak az 1789-es “mintademokráciának” a lelkén hány tizezer ember élete szárad? (És nem csak kiválságos arisztokratáké!)

  • Orsós Elemér

    ferenct
    2021 október 12
    5:57 de.

    És a gázembargós Putyin a hibás mindezért!

  • ferenct
    2021 október 12
    5:57 de.

    Istenem..és még ez a jóember tarja magát “értelmiségi”.-nek..

  • D.Bernstein
    2021 október 12
    3:50 de.

    Az “előválasztási bohózat két lehetséges végkifejletéhez” hogy jön Margitka állítólagos gyengélkedése?
    Van a kettő között összefüggés, és ha igen mi az?
    Ám ha már a kérdéseknél tartunk, azt is kifejthetnéd, mi összefüggés van Dobrev Klára származása és a Fidesz által majdan skandált forradalmi jelszó között? Ugyanis a mert szócskát illesztetted a mondanivalód közepébe, mintegy következtetésként! Egy másodpercig se legyenek kétségeid, hogy a Fidesz a létező legnagyobb baromságot és címeres ökörséget is képes lesz kitalálni és kiabálni – bár lehet, hogy az általad javasolt “elméncség” épp nem fog eszükbe jutni, de nem aggódom, van ott még ahol ez is volt…!
    Dobrev Klára egyébként magyar állampolgár – valamennyi életrajzi adata szerint, és ő már csak tudja! Édesapja valóban a bolgár származású Dobrev Péter, az ismeretség és a házasság Apró Piroskával egy szófiai külszolgálat alkalmával köttetett így Klára is itt született. Később hazajövet, már a gyermekkorát is itthon töltötte, magyar az anyanyelve, magyar iskolákba járt, a magyar törvények szerint élt és él, házasodott, és adózik – valamennyi állampolgári joga és kötelezettsége Magyarországhoz köti. Egyébként ha bolgár – magyar állampolgár lenne, abban sem lenne semmi dehonesztáló, kivéve ha valaki úgy akarja sugallni, mint pl most te is teszed!
    Utoljára ilyesmit a megboldogult Figyelőtől olvastam aki Liu Shaolin Sándor harmadik aranyérme alkalmával sem értette, hogy miért kell “nekünk” egy “kínai versenyzőt” indítanunk gyorskorcsolyában, “hát nincs elég magyar tehetség?” – kérdezte! Túl azon, hogy tényleg nem volt más hozzáfogható tehetség akkor – L.S. Sándor magyar állampolgár. Apja valóban kínai származású, ( itt tanuló diák volt ) anyja magyar, a fiú Budapesten született, és itt is élt és ha jól tudom most is itt él – bár ennek ma már nincs semmi jelentősége.

  • Kedves Orsós Elemér! ÉS??? MINDEN forradalmi – azaz robbanásszerű – társadalmi változás erőszakkal is jár. Éppen ezért kellene elkerülni, és a polgári többparti demokrácia politikai eszközeivel – parlament, többpártrendszer, választás stb. – befolyásolni a társadalom változásait. A politikai eszközök sokkal kdvezőbbek a NÉP számára – mellesleg eredményesebbek is.
    Például Svédország. Ki tudna felidézni svéd forradalmat??? Svédország a mai napig királyság, váltakozó előjelű, bár többnyire szociáldemokrata kormányokkal.Mégis, ki cserélné el a svéd életszínvonalat pl. az örökké forraalmaskodó lengyellel?
    És nemcsak az életszínvonalat, hanem a fejlettségi szintet. Nemcsak a termelésben, hanem a társadalmi szolgáltatásokban: államigazgatás, oktatás, egészségügy, szociálpolitika…

  • Lenne valaki hajlando ertesiteni a kulfoldi ostoba olvasokat, hogy Magyarorszagon az u.n. “elovalasztasok” a ZART vagy a NYILT elovalasztasok.

    Ertve hogy csupan a regisztralt part-valaszto polgarok, vagy mindenki szavazhat korlatlanul minden part jeloltjei kozott?????????

  • Besancon
    2021 október 13
    12:11 du.

    De az ilyen hazudós propaganda-ágenseknek,
    mint ez nem tusni miféle kiféle keféle Bránerstein
    az pl. mitse’ számít hogy négyévente százezrével jönnek a Fáraó hívására külföldiek ide szavazni.
    Olyanok, akik még a magyar nyelvet is csak alig-alig beszélik.
    Levélben is szavazhatnak az idegenek, ugyanakkor a megélhetés miatt külföldre kényszerült VALÓDI MAGYAR ÁLLAMPOLGÁROK szavazását oly mértékben megnehezítették és el lehetetlenítik, hogy nagyrészül szarik az egészre inkább.

    Ezeket a magyarul annyira amennyire tudó senkiket ” határon túli magyarok”-nak aposztrofálják, de szerintem csak haszonleső senkik.
    Akik a baksiséert még az anyjukat is eladnák.

  • Okt.14, 4;52 d.e. hozzaszollasaban “talalom” tanubizonyitekot tett, hogy kezd logikusan gondolkodni.

    Remlehetoen azt minden alanyra egyenloen es oszinten alkalmazna?

  • Orsós Elemér
    2021 október 12
    1:19 du.

    Kedveled a Parteingenossét mi ??!

    Egy igazi férrrrffi.

    Vadászgéppel jár Szocsiba vizisíelni, miután kijött a karate-eddzéséről.

    Ilyen kell a népnek !! Egy igazi harcos !
    Nem ám afféle öszhajú békés emberek.
    Mint pl.az USA -ban.

  • ORSOS 10/12, 1;13 du

    A Francia Forradsalaom a ”
    demokracia” szo hianyaval de sokk verontasokkal tortent, hiszen az indito celja a bosszusag es kegyetlenseg volt a kituzott celja.

    Az adatok alpjan, 50 ezert emeberileny fejet szeleteltek le, s a vegerdemnye csupan egy masik, sot Europa-szerti veresebb diktaturat-hozott letre.

    Sot a “nap-kiraly” az az Luis XIV semmi kegyetlenseget NEM kovettte el.
    Allitolag tul sokat koltott az amerikaik Anglia ellenes tamogatasan, ami gazdasagi hianyokatokoztt otthon.

    P.S.
    “Forradalom” a fordulat-ot jelenti. Mint a motor “revolution”-ja. az “RPM”= Revolution Per Minute”

  • Geyza
    2021 október 14
    11:25 de.

    te meg játtszál csippcsippcsókát, az meg neked való, persze ha van repzajod akkó’ más

  • Tüske Zsófia

    Bendeguz79
    2021 október 14
    11:17 de.
    az előválasztás nyílt és azt a vcélt szolgálja, hogy a 2022-es választáson az ellenzéknek csak egyetlen jelöltje álljon szemben a fideszes jelölttel szemben.
    Az előválasztás a sok párt jelöltje között akar választani, a legtöbb szavazatot elérőt indítja.
    Az előválasztás nyílt, lakcímkártyával lehet szavazni: első körben a lakóhely szerint, mert az az ellenzék parlamenti képviselőjét is kijelölte. A második alkalom már a miniszterelnök-jelölt személyét jelölné ki. Erre már az országban bárhol felállított szavazóponton lehet szavazni mindenkinek, akinek állandó magyar lakcímkártyája van

  • Orsós Elemér

    Bendeguz79
    2021 október 14
    11:31 de.

    Én lényegesen több áldozatról tudok, de ez lényegtelen, mert ez sokak szerint bagatell(szerintem meg nem), elengedhetetlen, leírható veszteség volt, ezért is felesleges kitérni rá!

  • Orsós Elemér

    Bendeguz79
    2021 október 14
    11:31 de.

    Én lényegesen több áldozatról tudok, de ez lényegtelen, mert ez sokak szerint bagatell(szerintem meg nem), elengedhetetlen, leírható veszteség volt, ezért is felesleges szerintük külön kitérni rá! Még a Wikipedia becslései szerint is 2-3 százezerre tehető a forradalmi terror és a forradalom mellékhajtásaiból eredő áldozatok száma!!!

    “A terror nem más, mint gyors, szigorú és hajthatatlan igazságtétel, ezért tehát voltaképpen az erény megnyilvánulása”
    – Maximilien de Robespierre-

  • Volt az 250 ezer is.
    A hülye jakobimusok..jól elcseszték..hja a hatalommánia.

    Példabeszéd :

    Mit szólt ki a sorból Danton Robes Pierre-nek,
    útban a gilloutine felé:
    -Követni fogsz…

  • 8, avagy akárhány százalék ide- vagy oda, mindenkinek ajánlott

    szórakozás a Márky-Zay- Hollik fid-SS fő-Goebbels 1 órás

    vitájának a megtekintése, v. meghallgatása. Aki ezek után Márki

    -Zayt bármiért is kárhoztatná az nem képes rájönni arra, hogy ez

    csak egy előválasztás, melynek az egyetlen tétje nem a két

    miniszterelnökjelölt DK és MZP egymás kikészítése,hanem egyelőre

    a . h a t o l d a l ú . e l l e n z é k i . ö s s z e f o g á s

    g y ő z e l e m r e . juttatása Orbán fasizmusával szemben:

    Ennek javasolt és egyszerű előhívása a Google felhőből:
    ˙

    Google –> Márki-Zay Péter vitája Hollik Istvánnal <– 🙂

  • Geyza

    Nem a király személyét, hanem 2000 éves hatalmát támadták.

    A forradalom szükségszerű eleme a történelemnek, amelybe a bekeveredő gyakran súlyos emberi hibák világviszonylatban mérve csupán apró epizódok.

    – Lajosok lefejezése nyitotta meg a kaput a modern kapitalizmus, mint rendszer előtt, mert az törölte el a hűbéri kiváltságokat.

    Ti. csak gyökeresen új rendszert hozó vihar lehet forradalmi, de nem az egyéni karrierizmusok felszínen sodort sötét hordaléka…