MZP üzenetei

2021 november 14 10:42 de.93 hozzászólás

Volt egyszer egy ellenzéki összefogás. Könnyen lehet, hogy hamarosan ez fog szerepelni azt követően, hogy Márki-Zay Péter (továbbiakban MZP) végképp leszerepel. Egyelőre ugyan még azt olvasom, hogy Dobrev Klára is kiáll az összefogás, és ezzel a nevezett egyed mellett. Tudom, tudom. Úgy szokták emlegetni, hogy az ellenzék miniszterelnök jelöltje. Nekem viszont egyre inkább úgy tűnik, hogy vagy sík hülye, vagy sokkal inkább a Fidesz jelöltje. Az ellenzéknek.

Nem. Nem állítanám, hogy a legszimpatikusabb jelölt volt. De kétségtelen, hogy nem kávézni kell vele. Szerencsére. Így aztán akár esélye is lett volna, hogy elérje legalább azt a szintet, ahol az ember ugyan vállvonogatva, de leadja egy olyan listára a voksot, melyen szerepel. Aztán jöttek az ámokfutás futamai. A két előválasztási forduló között már egész elszabadultan. Amikor Karácsony Gergellyel, a másik csigagerinc-díjassal összefogva nekiálltak személyre szabni az előzetes megállapodásokat az előválasztásról. Aminek azért csak ott volt az a sorok közti üzenete is, amelynek szemléleti megfelelőjét Orbán Viktornál is látjuk. Nem tetszik a játékszabály, mert annak alapján nem vagyok Isten? Hát átszabjuk. Oszt jónapot.

Ez az átszabás nem sikerült teljesen, és kérdőjelekkel kísérve ugyan, de azért csak sikerült az első helyen végeznie MZP-nek. Olyan kijelentésekkel, és gesztusokkal kísérve, amelyek kevés pártolót hoztak valószínűleg ahhoz képest, ahány potenciális választót elidegeníthetett. Az emberek jó része ugyanis nem igazán szereti, ha akár csak közvetve leárulózzák. Pusztán azért, mert a véleménye, és ezzel a szavazata nem azonos azzal, akinek ideiglenesen nagyobb hordó jutott. Az már csak hab volt a tortán, hogy MZP már az egész ellenzék leváltásáról is hadovált. Amit alighanem félkézzel, vagy szemöldökráncolással gondolt megvalósítani.

Miközben folyamatosan azt hangsúlyozza, hogy mekkora keresztény. Párhuzamosan azzal, hogy gyakorlatilag politikai erényként emlegeti a gyermekei számát. Bár, ha kellő prüdériával szemléljük a bősz keresztényi önmegtartóztatásokat, akkor ezek szerint hétszer hált a nejével. Ha viszont ez igaz, akkor nem büszkélkedik, hanem panaszkodik tulajdonképpen. Miközben nem tartozik rám természetesen. Ahogy másra sem. Onnantól, hogy magára csukja a lakásajtót, semmi. Ameddig nem ön-, és közveszélyes valaki. S igen. Legyen büszke a gyermekeire. Mint ember. Azokra az eredményekre, amiket már elértek az életben, illetve el fognak érni a jövőben. De ne a darabszámukra legyen politikailag büszke. Mert akkor nem egy büszke apa, hanem egy számító politikus.

De erre a vonulatra mégiscsak Brüsszelben tette fel a koronát. No, nem azzal, hogy össznépi látogatásokat tett. Lelke rajta. Viszont eközben időt szakított arra, hogy meglátogassa az ereszt, amin Szájer József menekült. Közben persze mondott ő olyanokat is, hogy a Fidesz melegei nyíltan vállalhatják majd nemi identitásukat. Hogy akkor miért kellett elmennie az ereszhez? Talán azért, mert a nagy népi fügyizmusban szenvedő tahók szemében ez olyan jópofa ötletnek tűnt. Igazi, nem diszkrimináló keresztényként mondjuk odahívhatta volna Szájert is a gesztusra. Esetleg bekopogtathatott volna abba az ominózus lakásba. Már csak azért is, mert a gesztus amúgy éppen egy meleg ember kifigurázásáról szólt. A háta mögött. Amolyan karaktergyilkos módon. Mintha csak a Fidesz tervezte volna.

S ez akkor is igaz, ha Szájer alaptörvénye úgy álszent, ahogy van. De egy dolog Szájer a politikus, és megint más dolog Szájer, az adott pillanatban bepánikolt, talán nem is teljesen intakt szellemi erővel bíró ember. Politikusként rühellje tőlem MZP is, ha akarja. De egy meleg ember kárára gesztust gyakorolni nemigazán keresztényi. Illetve ez utóbbit nem tudom, mert azt hiszem megrekedtem valahol Jézus tanításainál, és nem fejlődtem tovább a decibelkereszténység útját követve. Viszont emberileg ez a gesztus egyszerűen undorító volt MZP-től. Mint embertől. Ami alkalmasint éppen egy cáfolati gesztus is volt a részéről.

Ugyanakkor, ha sebtében összeszedjük MZP eddigi gesztusait, mondatait, akkor politikai erény, hogy nem impotens, és van hét gyereke. A gyermekteleneknek tehát annyi. Mindenki vállalhatja a nemi identitását, de jobban teszi, ha nem vállalja, mert ki tudja, mikor támad kedve MZP-nek, vagy hit-testvéreinek politikai gúnyt űzni belőle. Miközben állandóan hangoztatja, hogy milyen konzervatív keresztény. Mármint MZP. Ami óhatatlanul felveti, hogy akkor hogyan viszonyul a zsidókhoz, buddhistákhoz, ateistákhoz, és a többiekhez. Mert egy ország miniszterelnöke ne gesztust gyakoroljon azzal, hogy elviseli, netán megvédi mindezeket. Mármint akkor, ha tényleg az ország határain belül élő polgárok miniszterelnöke. S nem csak a keresztény-fundamentalista, több-gyermekes, és heteroszexuális egyedek hatalomvágyó vezére. Mert ilyen, inkább komplexusos suttyónak tűnő, vezér már van egy. Éppen hatalomban. Miközben nem éppen szimpatikus kurzusok alapozódtak a történelem során a különböző fundamentalizmusokra, hitelvi hatalom-megmondásokra.

Viszont a jövőben igyekszem nem foglalkozni MZP-vel. Egyrészt dicsérni egyelőre nincs miért. Másrészt meg minek? A messiásvárókat nem zavarja. Harmadrészt pedig azért is, mert van egy szint, amit nem szeretnék elérni, és MZP egyre inkább túl mélyen, szinte Orbán szintjén, lesz ahhoz, hogy érdemes legyen követni.

93 hozzászólás

  • Sajnos teljesen egyetértek. Azt mondanám innen szép nyerni, de már abban se hiszek, hogy szép lesz.
    Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.

  • Sajnos ez egy melyen irracionalis, szemlyeskedo es minden objektiv alapot nelkulozo iras ezert nem tudom komolyan venni. Fogalmam sincs mi indokolhatja ezt a szintu ellenszenvet, de mindenestre magasabb szinvonalat vartam volna a Kanadai Magyar Hirlaptol.

  • Kedves Simay István!
    Pontosítsunk, ha kérhetem!
    1) Az ellenzéki pártok összefogása végül is először eredményezte a Fidesz leváltásának reményét. Már ha jól csinálják, amit ezután kell.
    2) Dobrev Klára nyilván azért nyilatkozta, hogy MZP-re szavaz, mert az ellenzéki összefogás ebben egyezett meg és Klára tartja a szavát.(Végre van egy ilyen politikusunk is!)
    3) Tegyk fel (vagy inkább reméljük), hogy a 2022-eg O.Gy. választást az elenzéki összefogás nyeri meg. Azt ugyan nem tudom, hogy ki lesz akkor az államelnök, de MILYEN PÁRT ELNÖKÉT kéri fel majd kormány alakításra, ha MZP mögött semmilyen párt nem áll?
    4)Ezzel vajon miért nem foglalkozik eszméletlen sörgősséggel az Összefogás?
    5) Végül, de egyáltalán nem utolső sorban MZP NEM A KERESZTÉNYSÉGÉT, hanem a katolikusságát hangsúlyozza és hirdeti. Márpedig több keresztény (vagy keresztyén) egyház létezik nálunk. Az ökumené szellemében barátságban és szeretetben, de e tiszta és jelenleg nyugodt tó vizét végképp nem kellene felkavarni.Horribile dictu, esetleg az Iványi Gábor vezette, valódi krisztusi életet élő egyházat is végre rehabilitálni.
    6) No és végül: MINDEN JÓRAVALÓ EMBERNEK ELEGE VAN A GYŰLÖLET-POLITIKÁBÓL és helyette ccsalásoktól mentes,tisztességesen megfizetett munkára és békés polgári életre vágyik. A NER ennek épp az ellenkezője.Előbb utóbb ilyen kormánya kell, hogy legyen Magyarországnak.

  • Nos M.Z-,Karácsony és Klárika (lecsúszott ellenzék) elmehetnek a fenébe, meg az EU is,de azért nagyon jó,hogy Brüsszelben is bemutatták az “El..tuk” filmet és nagy sikerrel,így sok kinti félre tájkoztatott ember is láthatta,megtudhatta a valóságot,mind
    1956,ról ,mind 2006-ról!!!!!!!!!!!! Na erről röviden ennyit!!!!!!!!!!!

  • MZP a demokratikus ellenzék Vonája!

  • Christopher Adam

    “elmehetnek a fenébe, meg az EU is, de azért nagyon jó, hogy Brüsszel” [küldi a pénzt].

    Azt hittem, hogy így végződik B.M. mondata.

  • Orsós Elemér

    Presbiter
    2021 november 14
    12:07 du.

    1. Ez csak egy -ellenzék ellenzéke nélküli- csonka reprezentativ felmérés volt.
    2. Akkor még nem tudta vagy elbizakodottságában rosszul számolta ki hogy, Karácsony gáláns(felelőtlen) visszalépése orcára esését fogja okozni.
    3. Elvileg csak a legerősebb párt jelöltjét nevezheti ki, tehát a pártonkívüli MZP szóba sem jöhet.
    4. Már lepacsizták hátba veregetéssel, majd szivélyes felsegítéssel.
    5. Iványi Gábor ippeg most tért át körülmetéléssel és ajándékba kapott új zsidó névvel kereszténynek mondott szektájából, tehát a krisztusi életet nem gyakorolhatja.
    6. ÁMEN!

  • Christopher Adam
    2021 november 14
    12:56 du.

    a BM {nem a belügyminisztérium} nagyon ért hozzá {majd még gondolkodok rajta mihez is?}

    nála már “csak” a MZP ért …{na hogy mihez? a szarkeverésen kívűl?} jobban…

    mit lehet várni egy ijen alaktól?

    már megint rossz volt a választás ott ahol választották a Juan Guaido-kat… “ezek” sohasem tanulnak?

  • Igen Ádám,de ugye a lényeget nem fogta fel,vagy csak nem akarta….Amúgy az utolsó mondatom továbbra is fenntartom,és ugye az EU-tól jár a pénz ugyanúgy mint más országoknak?!!!!!!!!!!!!
    Szomorú,hogy ennyire igazságtalan!!!!!!!!!!!!! A ” volt” hazájával szemben!!!!!!
    EZ MÁR AZ ELLENZÉKISÉGEN IS TÚLMEGY!!!!

  • ad Orsós/Presbiter
    Iványi Gábor idősödő férfi. (Párdon: “1”) Ilyen korban a körülmetélt férfiak hetekig is kínlódnak a művelet után. (Erről a szovjet/orosz bevándorlók tudnának mesélni….) -g-

  • Joe Carr
    2021 november 14
    11:31 de.
    Ez egy meglehetősen racionális, ám szemlyes véleményt tükröző ás ezért óhatatlanul szubjektív írás. Szíved joga nem venni komolyan, mert az a Te személyes véleményed.
    Természetesen nekiállhatsz cáfolni, hogy MZP meglátogatta az ereszt. Nekiállhatsz kétségbe vonni, hogy politikai tartalmú szövegeiben hivatkozott a fene nagy kereszténységére és a gyermekeire. Azért előtte hallgasd végig a beszédeit.
    Amikor ezzel megvagy, akkor írhatsz egy szerinted magas színvonalú válaszcikket. Mi tart vissza?

  • Elég putri dolog slapajnak lenni, már három M-ZP “eseményen” lehettem jelen…
    – Nem vádolható azzal, hogy mindig ugyanazt hajtogatja, mindig mást mond ugyanarról, és mindig másokat sérteget…
    – A DK-sok szerint egy poltikai hajléktalan, aki, mit a bolondgomba, messze elkerülendő…
    – De itt, van és tolja ezerrel…

  • Presbiter
    2021 november 14
    12:07 du.

    Nem tudom mit szerettél volna pontosítani a listáddal, mert az írás nem igazán ezekről szól szerintem, de azért fussunk rajta végig
    “1) Az ellenzéki pártok összefogása végül is először eredményezte a Fidesz leváltásának reményét. ” Ezt senki sem vitatta. Visszaolvasható, hogy a cikkekben sem. Az, hogy a megvalósítás miként alakult az elég szomorú. Különösen, hogy MZP először felborította az előre lefektetett szabályokat, majd belesz..t a közepébe és most boldogan ugrál a kupac tetején. Ezért nem kell leülni galambokkal sakkozni.

    “2) Dobrev Klára nyilván azért nyilatkozta, hogy MZP-re szavaz, mert az ellenzéki összefogás ebben egyezett meg és Klára tartja a szavát.(Végre van egy ilyen politikusunk is!)”
    S mert a pártok között patthelyzet alakult ki, nem is igen tehet már mást. Mindamellett a szimpatizáns nem azonos a párttaggal. Pl. Találom esetében lehet, hogy a párt irányvonala kötelező (nem tudom, mert nem vagyok egyiknek sem a tagja), de a választók jelentős része szimpátia alapján szavaz, vagy marad otthon. Pont tesz nagy ívben a pártvezérek háttéralkujára. Egyébként meg hiába akarod tisztességesen lefutni a maratont, ha hátulról a csapattagok géppuskával lőnek (ld. a DK-ra szavazók árulózása, MZP gyurcsányozása is)

    “3) Tegyk fel (vagy inkább reméljük), hogy a 2022-eg O.Gy. választást az elenzéki összefogás nyeri meg.”
    Tegyük. bár ez, hála MZP-nek egy egyre kétségesebb gondolatkísérlet. Nem lévén választási párt, de még bejelentett pártszövetség sem, a kérdésedben egyet értünk. MZP egy személyes kockázat nélküli elszabadult hajóágyú jelenleg. Ő nyerhet egy fidesz-strigulát, de nem veszít semmit. Az ellenzék meg szinte mindent. Alkalmasint az MZP mögött álló pártok közül a Momentum talán megugorja a parlamenti küszöböt, és az MSZP is. A Párbeszéd és az LMP jelenleg a kerekítési hiba pártjai. Pártszövetség, választási párt nem lévén, mennek a levesbe MZP mögül.
    “4)Ezzel vajon miért nem foglalkozik eszméletlen sörgősséggel az Összefogás?”
    Jó kérdés. Találom talán tudja a választ a DK-ból. De az sem kizárt, hogy hagyják MZP-t leesni magától. Ezzel ugyan kivégzik a jelenlegi ellenzéket, de azért pár fűtött képviselói helyet kaphatnak. De nem tudom.

    5) Végül, de egyáltalán nem utolső sorban MZP NEM A KERESZTÉNYSÉGÉT, hanem a katolikusságát hangsúlyozza ”
    Azért a katolikusok is egy keresztényi csoportosulás 🙂 De ha ezt komolyan vesszük, akkor a lista kibővülhet a többiekkel.

    “6) No és végül: MINDEN JÓRAVALÓ EMBERNEK ELEGE VAN A GYŰLÖLET-POLITIKÁBÓL ”
    Vagy mégsem. Tegyük fel,hogy MZP nem idióta (szerintem nem az). Ha nem lenne keresett árucikk a gyűlöletkeltés a programhirdetés helyett, akkor valószínűleg nem próbálkozna vele. Az egy más kérdés, hogy ebben Orbán rutinja nagyobb.

  • Göllner András

    Kedves Endre

    Nem szeretnélek megbántani, de ez az írásod, enyhén szólva, (most Lányi András egy korábban festett ágyából nézve) egy eléggé slampos futam volt. Ne sértődj meg kérlek, mert akkor nem tudom mit fogok csinálni. Hol is kezdjem…

    A vizit ahhoz a bizonyos Brüsszeli ereszhez igenis jogos mindazok részéről akik tiszteletben tartják a jogállamiság szellemiségét. Én is megnézném ha arra vinne utam, és nem azért mert azon egy magyar meleg mászott le, hanem azért mert azon a magyar alaptörvény kovácsa közlekedett, és tette mind azt nem annak érdekben hogy kiálljon melegsége mellett, hanem azért, hogy megmutassa hogyan szarik a Belga testvéreinek védelmére kialakított belga, és európai joggrendszerre, mely óvni óhajtja őket mind a Covid 19 néven cirkáló vírus ellen. Én szerintem ezt az ereszt az EU-nak és a Belga fővárosnak egy táblával kellene ellátmnia , hogy a városban járó, kelő polgárok szembesülhessenek azzal milyen utakon járnak a magyar jogalkotók Orbán Viktor kézi-vezérlésa alatt a 21 század derekán.

    Az hogy Márki Zajra szavazott a magyar ellenzéki összefogás többsége hadd ne legyen egy Hódmezővásárhelyi katolikus fiú orrára varrva. A franciák már megmondták hogy mi van: Mösziő padonlő, mádám tűri. Nem lehetne egy kicsit másként fúrni a zajba ? Másként belenézni abba az alagútba amelyben a magyar demokrácia járkál manapság?

  • Andrew_s
    2021 november 14
    4:05 du.

    fogaggyunk egy pohár nagyon jófajta szeszben, hogy a FIDEXKFT marad, valamijen formai változáson is át fog esni és hatalmas vigyorral, marad!

    Magyarországon nincs vevő a demokráciára! azaz ezzel a gumicsonttal sem lehet semmijen változást létrehozatni, bármennyire is kívánatos lenne azok szerint akiknek lófasz közük sincs a magyar belügyekhez és az elmúlt 75+ év élő tapasztalatai megmutatták a magyarországi lakóknak, hogy, ha ügyesek, {és azok!!!} akkor kalákában szépen meg tuggyák oldani az anyagi gongyukat, a szellemire meg ott van a hálószoba meg az imamalom és a higgyünk jobban a Mammonban mert abból meg lehet élni és a házat téglából építi és cserépteteje van és nem ázik be a demokrácia ugyanerre alkalmatlan trójai falónak álcázott gumicsont!

    MZP az innen a távolból jó nagy rálátásom van egy 13-dik senki akinek csak és kizárólag arra nincsen egy árva terve sem, ami a magyarokat érdekli: fojamatosan jobbá tett élet, vidámság, kellemes családi együttlét, abban a boldogság és a világ viharaitól távolmaradni {nem is enge’tte be a viharosokat a határon és az egy nagy tette volt+++} kis szex, jó pia, kaja {minél jobban árt, annál jobb}

    és nem érdekli sem a Szájer csatornamászása {érdekes müdon e’sse lehetett eladni Magyarországon, pedig MSM kurvára tó’tta, a kóbor kutyát sem érdekelte, Rozi néni jobb pletyiket tud a kanos szomszéd pistikéről és a marcsiről akivel üzekednek, meg, hogy mijen formában csinálja a csirkebecsináltat}

    ez a “fejletlenség” szépen kialakult és egészséges; mindenki nagy sikítófrászára aki be próbálja tó’ni a demokrácia izét amirő Magyarországon {sem} senkinek halovány lila fogalmas sincs azaz nem érdeklődik iránta…
    MZP halála születése előtt! {peniglen mennyire vajú’ttak vele “ott”}

  • Göllner András
    2021 november 14
    4:05 du.

    Nem bántottál meg, de szerintem nincs is igazad. Ereszügyben biztosan nem.
    Azon az ereszen ott és akkor egy bepánikolt meleg mászott le szerintem. Az, hogy “civilben” kicsoda, azon nem vitatkozunk. Azon sem, hogy a magyar alaptörvény, és a kormány egy álszent fércmű.
    Annak fényében pedig, hogy MZP rendszeresen a hitével és családapaságával házal különösen világos a gesztusa. Szerintem.
    De nem kell egyet értenünk.
    Az, hogy Te magánemberként elmész-e ereszt nézegetni, és ezt irigységből, vagy rosszallásból teszed, az ebből a szempontból indifferens. Ha MZP magánemberként elmegy és megnézi az sem érdekelt volna a kutyát sem. Ő viszont rászervezett egy politikai heppeninget. Happen!

    Az egy más kérdés, hogy ki és miért szavazott, és hogy jött ki ilyen számban MZP támogatottsága. Erről meg van a magam véleménye, de nem tudom bizonyítani. Viszont régóta ismert, hogy Magyarország kis ország. Nekünk csőcselékből, politikai kóklerekből, stb. is csak 1-1 készlet van.

  • Göllner András
    2021 november 14
    4:05 du.

    próbálom röviden:
    a Föld nevű bojgón több, mint 6000000000 ember él demokrácia nélkül, a többiek mást csinálnak, mint eme sok embör, és néhány analfabuta a többiekből assziszi, hogy tuggya mi az a demokrácia {átveri önmagát} és sokat dumálnak róla, miközben az életük lejár, mint a vekker és vesztegzárakat kapnak, bírósági tárgyalások nélkül tömegesen feltöltik a börtönöket, bemagyarázzák nekik, hogy ez már a vég kezdete, de ha… akkó pont ők nem! és közben Messiás {vagy annak megfelelője} várás van, mert önmaguktól már reményük sincs, de nagyon sokat dumálnak hüjeségeket {ez nem mindig volt így, de mitadisten létrejött lassanként és a béka már majdnem teljesen meg is főtt}

    ereszcsatornával nem lehet feltölteni a Demokrácia Nagy Múzeumát {sem} mert ami nem létezik annak múzeuma sem lehet.

    az írás {eme cikk} nagyon jó, lefesti a NIHIL-t ami csak a nihilben festhető, jó pemzlije van!

  • Végre sikerült teljesen egyetérteni kedves komment társunkkal aki azt írja: “Elég putri dolog slapajnak lenni….” – azért talán kifizetődő lehet! 🙂

  • Göllner András

    @ Andrew-s

    Valóban magánügy ez az egész ami közögynek láttatja magát. Ez a mostani játszma se a csatornaművekről szól, de a Márki Zayról se. Engem nem a gombfocisták trükkjei, cselei hanem egy kijátszott, évszázadok óta átvert nép testi lelki és szellemi állapota érdekel. Van aki inkább alúlról mint felűlről csinálja. Hódmezővásárhely? Mi? Kikérem magamnak! A hódok se a mezőn, hanem a vízben csinálják. A neoavantgardisták számára a nagy durranások sem a szinpadon, hanem a közönség soraiban, a nézők fejében zajlanak. Engem például nem az érdekel, hogyen mozgatja lábfejét a Dzsudzsák, hanem az hogy miért hozza ez lázba, örjöngésbe, netán rasszista üvöltözésbe a száz ezreket fenn a lelátókon, a képernyők előtt, vagy akár az ágyban, Mezőtúrón (sicc). Számomra nem a Mária az érdekes hanem az, hogy mért pont Ő, ‘s nem az a szegény kis migráns prosti, a Magdolna, lett a magyarok és Márki Zay Nagy Asszonya. Érted? Ennyi. Túl van tárgyalva. Ez is csak magánügy. Vasárnap este van. Mit mongyak ezek után Néked Endrú? Azt, hogy sonkára vágyok?

  • Andrew_s
    2021 november 14
    5:10 du.

    majd a cenz ura eldönti

    mindig van remény, mert a remény halhatatlan

    https://www.youtube.com/watch?v=OWBigPI5Un4

    onnan Saskatchwan -ból 6-dik gyermekként a VILÁGHÍR LEGTETEJÉRE

  • Azt nem tudom, hogy MZP hódmezővásárhelyi fiú-e – most a polgármestere e városkának.
    A vele kapcsolatos fenntartásaimról már írtam, és akko úgy véltem: rá kell szavazni, mert a Főkolomposnál és bandájánál minden jobb.
    Az azóta történtek viszont megerősítették a gyanúimat. T. Göllner Úr! MZP nem egy “vidéki fiú” – hanem egy orbitális tahó, amilyen belvárosokban is bőven tenyészik. Úgy tudni,évtizedekig élt az USA-ban, ahol sikeres üzletember volt.
    Ahogy én látom, valószínűleg az ún.multi level marketing bizniszben aratott sikereket – annak alapszabálya a tudatos hálózatépítés. Ez rendben is van, magam is próbálkoztam ezzel a kilencvenes évek elején.
    csakhogy az mlm szisztémában mindenféle módszer megengedett, sőt kívánatos -erőszak, zsarolás, hazugság. Magyarországon az Amway nevű cég terjesztetteígy a tisztítószereit,és azügynökelső parancsolata a feltétlen hit volt a szer csodatévő erejében, amit főként más szerek silányságával igazoltak.
    Ez az eresz-ügy a szememben ótvaros, gusztustalan tahóság.A magyar ellenzéknk, ha valamit ad magára,sürgsen el kell feletenie ezt az alakot.

  • Kedves Endre!

    Nem hinném, hogy bárki kétségbe vonná a jogod, hogy ne kedveld MZP-t vagy azt várná el tőled, hogy kövesd sőt dicsérd. 🙂
    Azért a jelen írásod szerintem sajnos szokatlanul telített túlzásokkal és előítéletes prognózisokkal (mint pl. “Mindenki vállalhatja a nemi identitását, de jobban teszi, ha nem vállalja, mert ki tudja, mikor támad kedve MZP-nek, vagy hit-testvéreinek politikai gúnyt űzni belőle.”)
    Mivel már többször megírtad szerintem mindannyian megértettük, hogy csalódott vagy az előválasztás eredménye miatt, de vajon mit kéne most csinálni? Legyen egy új előválasztás? Vagy hagyjuk az egészet nyerjen a főni megint kétharmaddal amíg nem válik teljesen fehér vagy vörös oroszországgá Mo?

    Azért azt remélem nem gondolod komolyan, hogy MZP nem különbözik a magasságos most éppen 17-edszerre pártfőnixnek újraválasztott mijóviktorunktól. (Lopott, smúzolt családtagjainak, haverjainak Hódmezővásárhelyen valamit MZP?)
    Amint hasonló turpisságokról tudósítasz MZP-vel kapcsolatban is mint amit ma olvastam a főfőni által személyesen kinevezett “független” nmhh főméltóságos asszony végkielégítéséről, szívesen egyetértek veled.
    (Ha még emlékszünk rá 10 éve 98%-os adót vetettek ki az akkori 2 milliós végkielégítésekre, ami persze még véletlenül sem járt a taktikai lemondásokra!)

    Addig azért személy szerint én megvárnám míg MZP vagy felnő a feladathoz vagy lenullázza saját magát. Nem kéne a slapaj féléknek a gyűlölködő, [email protected]ő akcióihoz alapot, muníciót nyújtani (csak tanácsolom). Amúgy meg természetesen úgyis azt csinálsz amit akarsz.

    “Bruttó 61,6 millió forintot kapott végkielégítés és kártalanítás jogcímen Karas Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), illetve a Médiatanács október 31-i hatállyal lemondott elnöke a 24.hu számítása szerint. A nettó lelépési pénz így 40 964 000 forint.”
    https://24.hu/belfold/2021/11/15/karas-monika-nmhh-asz-vegkielegites-kartalanitas/

  • Tüske Zsófia

    Andrew_s
    2021 november 14
    4:05 du.

    pontosítanék, a 3) ponthoz: Márki-Zay 2018-ban a választások körül indított mozgalma, a Mindenki Magyarországa néven alakult párttá.
    https://mindenkimagyarorszaga.hu/#
    “Meggyőződéssel valljuk: nem az fontos, hogy ki melyik oldalról jön, hanem az, hogy mindannyian egy becsületes, tisztességes Magyarországot akarunk, amely valóban Mindenki Magyarországa lesz.”
    Itt van róluk egy cikk: https://magyarnarancs.hu/belpol/kinottek-magukat-243367
    Aki kíváncsi volt, hogyan volt képes MZP az ismeretlenségből legyőzni a mindig is fideszes Vásárosnaményban Lázár Jánost és korrupt bandáját, az követhette a tevékenységét, mert heti online beszámolókat tett közzé a polgármesteri hivatalból. A fidesz őket is sújtotta elvonásokkal, a korábbi giga-adósság megfizetési kötelezettségével, de MZP megnyerte az adóhatóságtól kirúgott szakértőt, Horváth Andrást, – aki korábban az áfacsalások leleplezéséről és zöld mappájáról vált ismertté – hogy világítsa át az önkormányzati közbeszerzéseket, amelyekről a városban már korábban mindenféle mendemondák keringtek, de a részleteket jószerivel senki nem ismerte.”
    Tehát, aki akarta és kíváncsi volt rá, az tájékozódhatott MZP céljairól és eredményeiről is.
    És az ellenzéki pártszövetségnek tavaly december óta alakul a programja is.
    https://www.napi.hu/magyar-gazdasag/keszul-a-kozos-ellenzeki-kormanyprogram.738716.html

  • Tüske Zsófia

    Andrew_s
    2021 november 14
    5:10 du.

    hogy Bodának nem jön le MZP üzenete, azon nem csodálkozom.
    De hogy az értelmesebb nem érti, miért ment el MZP brüsszeli bemutatkozása alkalmával meglátogatni az ereszt, amelyen lecsúszott a fidesz frakció vezetőjének nem csak a gatyája, hanem a hitele is, azon csodálkozom.
    Mert ha valaki egyszerűen csak homoszexuális, az valóban a magánügy körébe tartozik. De ha ezt egy olyan politikai párt alapító tagjaként teszi, amelyik éppen akkor hozott törvényt még a kiváló, de homoszexuális írók műveinek az iskolai irodalomórákon való megemlítése ellen, az bizony jelkép-értékű az illető törvénytiszteletére.
    Szájer szexuális identitása érdektelen. De ha a hazai uralkodó szélsőjobb homofób és álszent politikájának képviselőjeként teszi ezt, már nem az.
    MZP a katolikusságát ellenpontnak állította a fidesz-körök kvázi-kereszténységére, valamint ezért hangsúlyozta sok gyermekét is.
    Valami Patyomkin-értékrend helyett mutatott egy hitelest.
    Hogy mi lesz belőle, az a jövő zenéje. 2018-ban, amikor vitte a polgármesteri címet, sokan egy-két hónapot jósoltak neki, mert ismerték Lázár és orbán aljas húzásait. A jóslataik nem jöttek be. Talán itt az ideje, hogy Magyarországon alakuljon a felszalámizott jobboldali pártok helyett egy hitelesebb.

  • Ugye senki nem gondolja komolyan, még Göllner sem, hogy az Alaptörvényt kizárólag egyedül gondolta ki és fogalmazta meg Szájer?

    Amúgy elfogadható a cikkíró “papírra vetett” bírálati gondolatai Márki-Zay Péterrel szemben. A Fideszben örömtüzeket gyújtanak egy-egy megnyilatkozása után.

  • Christopher Adaam

    “Brüsszel” (helyesen: Bizottság) nem ajándékot küld Magyarországnak!

    Amit küldenie kell: Az EU Alaptörvényben (nem klf csűrés-csavarások ill. értelmezések szerint) rögzített kötelessége.

    ps: Az Alaptörvényt meg lehet változtatni természetesen, de ehhez 27 tagállama parlamentjének ratifikációja szükséges – előzetesen.

  • Göllner András

    @ Szundi és Tüske

    Nagyszerű fogások…finom volt mind a három. 🙂

  • Tüske Zsófia
    2021 november 15
    3:54 de.

    A közölt linkeden hol olvasható, hogy párttá alakultak?
    Amúgy MZP tudottan egy teljes ellenzéki támogatottság segítségével volt képes polgármesterré válni.

    Alkalmasint eszembe sem jutott, éppen a róla tudható véleménye alapján, rá szavazni.

  • Csak mellékesen…..megjegyzem,hogy Orbán Viktor üzente!!!!!hogy
    2022.februárban kifizetik a teljes(4 heti!!!)13-ik havi
    nyugdíjat!! /amit Flető anno etetésként adott…,majd elvette!/ Orbán a TV-ben személyesen közölte,és ujság is megírta!
    Más:
    Mellesleg Kari Geri nem üzent semmit,de azt sok tagadás után bevallotta,hogy árulják a patinás ( müemlék) Városházát….!
    Na ezek után az emberek egy kicsit elgondolkoznak……!
    ezek tények,amin nincs mit vitatkozni!

  • A fenti véleményem, ugyan nem kapcsolódik a cikkhez,de gondoltam
    megírom és remélhetöleg meg is jelenik,mivel a legjobb modoromban
    írtam!

  • Göllner András
    2021 november 14
    10:49 du.

    Magdolnával a zsidó vallás-szakadás bukott volna egy generációt. Pedig lehet, hogy többet tudott a világról, mint a megerőszakolt másik.
    Azért, ha majd az alkoholod hemoglobinszintje megemelkedik, majd meséld el mit szerettél volna írni valójában.
    Bár megértelek. Egy jó ír whiskey nekem is jól esne. Mondjuk a Corg feletti dombon álló évszázados kocsmában. Ha még megvan….

  • SzundiMandi
    2021 november 15
    2:13 de.

    MZP biztos különbözik a Pannon Géniusztól. Jó eséllyel mások a méretei. Talán nem is paranoid skizofrén (vagy jobb gyógyszert szed). Nincs is országos hatalom a kezében (de az igénye láthatóan már megvan rá).
    Viszont a jelenlegi teljesítménye és viselkedése alapján szintén egy monomán, korántsem morálbajnoknak tűnő figura.Csak a fundamentalizmusának a koordinátái másutt vannak.

    De mert a saját nagyzolása szerint akkorát senki sem tud nyerni, mint ő, és annyira nem tud megszólítani tömegeket, mint ő, igazán semmiség, ha egy-két ember nem szavaz rá. Hiszen most már a határon túliak szavazati jogára is letette a voksát. Tehát igazán nem okozhat gondot annak a négy milla szavazatnak az összeszedése, ami a minimum 3 millához kellene egy biztos győzelem érdekében.
    Az ennek érdekében tett “erőfeszítéseiből” azt már láttuk, hogy hogy tud százezreket elbukni, elidegeníteni. Már csak azt kellene látni, hogy nem a kb. 1,8 milla ellenzéki biztos szavazót hogy lehet otthon-maradásra bírni, hanem hogy miként szólítaná meg a 30% otthonmaradó felét.

  • Göllner A.

    A világra rátekinteni Tüske Zsófia nézöpontjából IS, kicsit hasonlatos IRVING-hez, tudod: “Garp szerint a világ…”
    Látod, milyen egyszerüen helyére volt képes tenni az “értelmezhetetlennek tünö valamit”

    Barátilag, igen majdnem kizárólag csak Neked, ajánlanám hogy néha, egyszer-egyszer megpróbálnál egy-egy más nézöpontot IS felvenni.
    Az itteni pincebeliek nagy többségének nem szivesen javallanék ilyet, – Isten ments még a gondolattól is! – hiszen jól látható módon nagyon kevesen értenék meg miröl van szó.

    Tudod látni valamit több nézöpontból az nemcsak egy épitész számára lenne kötelezö, hanem sokkal inkább kötelezövé tenném azok számára, akik merik magukról állitani, hogy társadalmi kérdésekkel foglalatoskodnak.
    Ne is beszéljünk politikusokról, akik – legalábbis szerintük – népek, népcsoportok érdekében tevékenykednek….

    Sajnos a primitivségük elsö lépése pont abban nyilvánul meg, hogy képtelenek valamit több látószögböl (perspektivából) LÁTNI, ELEMEZNI, ÉRTELMEZNI!
    Egy csoport is többszereplös, “AHÁNY HÁZ, ANNYI SZOKÁS” – HÁT AKKOR EGY ORSZÁG NÉPESSÉGE!
    Hallgatom az értelmi-korlátoltakat, ahogy sipákolják, “… milyen szörnyüséges, hogy van egy ember, aki többféleképpen bir értelmezni egy összetett dolgot …! (MZP)
    Bizony, a szüklátókörüen (csölátás) és prekoncepciókban (doktrinákban) gondolkodók számára ez szornyüséges, megbocsátathatalan vétek.
    Hisz amit a pártiskolákban az agyukba vertek, bizony mindazzal ellenkezik….

    Van itt olyan is, aki nem átallja Espinóza képével aposztrofálni magát, bár a valóságban inkább szerette volna valami pártvezér kökolosszusát arcképének – igy köhányónak (bocs: kövágónak) titulálja magát.
    Sokszor érvel a nagy filózófushoz hasonlóan – de többre nem bír jutni.
    Már ez is nagy szó persze, ha mint papagáj betanulja mindazt amit egy ekkora elme megirt, azzal bizony “a közéletben mint közszereplö” már érvenyesülni is bír.
    Csak akkor van bajban, ha valami ujat kellene alkotni.
    Ahhoz ki kellene mennie a “csöböl” amiböl kifele néz, és váltazotas nézöpontböl körbejárnia a tárgyat (ne adj Isten, a világot – szellemi értelemben).
    Bocs, mindez nem személyeskedés irányában – mert személy nélküli az illetö valaki – pont ezért kiváló példaalany.
    Tudom, hisz teszteltem, sokszor próbáltam rávezetni, hogy-ha egy elemet, egy AXIÓMÁT megváltoztatunk egy Axióma-rendszerben – akkor az egész rendszer mássá válik.
    Nem értette meg soha, tehát nem érti miért irta filózifiai alapmüvét Espinóza Euklédeszi mintára, axiómákba szedve.
    Az axióma rendszer elemei filozófiai értelemben NÉZÖPONTOK – amelyek a kiindulási alapok:
    VAGYIS KÖZMEGEGYEZÉSSEL VALAHOGY IGY FOGADJUK EL ÖKET.
    Ha közmegegyezés változik, változik az AXIÓMA-RENDSZER.
    MUTÁLÓDIK A GÉNJE (sicc!)

    Ezért merészelem pofátlanul leirni koromra való tekintettel, hogy aki nem képes mutációra, az kiöregedett – ideje lejárt… ennyi – (kigyót békát lehet kiabálni, de a világ mindez mellet simán elmegy)
    Családja, barátai szeretgethetik, tisztelhetik, becsülhetik – SÖT KÖTELESEK! – DE AZ ÉLET CSATAMEZEJÉN HELYE NINCS!
    Tüske Zsófink is sokszor harcos mint egy valódi Amazon, de képes keresni a dolgok sokszinüségét, látószögeit, amelyet kevesen mernek. (Hisz kényelmesebb begubózni – aztán onnan ki fele kiabálni ugyanazt a rég megavasodott lejárt szöveget)
    Egy-két személy képes megujulásra mindössze, sajnos a nagy többség képtelen rá – diploma ide, vagy oda, az ezen nem segít.
    Na nem csak itt a pincében – jaj dehogy! Ha csak itt lenne így!?

    A NAGYVILÁGBAN BIZONY – “mert szük az az ösvény, amely életre visz, kevesen járnak azon..”
    Bizony kedves “KIÉRDEMESÜLT” tanár uram – a “meritókat” tekintetbe véve remélem maradhatunk az arra érdemesnél ….

  • Rodeo11
    2021 november 14
    11:27 du.

    Nekünk Krahács, Mohács és Wotan kell. Egyszerre lehetőleg. Egyébként meg a klasszikus demokráciáról is tudjuk (by Athén), hogy nagyjából nyomokban tartalmazott csak demokráciának látszó zárványokat.
    A klasszikus görög kultúrának meg olyan gyermekvédelmi szakszavakat köszönhetünk, mint a pornó (a mindenre kapható, a hierarchia legalján levő, legtöbbször adósság fejében eladott kislányokból lett pornai nyomán), és a pederasztia (melynek kapcsán komoly elmék elmélkedtek azon, hogy a 12 éves vagy a 14 éves kisfiú-e az igazi)

    (Ezt az utóbbi bekezdést töröld Chris, ha gondolod)

  • Az elovalszatasok idejen tettem fel a fogadas lehetoseget penzben, hogy Zay Peter lessz magyarorszag kovetkezo minister-elnoke.

    Senki nem volt hajlando sem bator az ellen foghadni!!!!

    Simaim cikke tisztan bizonyitja ogy miert senki nem merte azt tenni.

    Zay Peter a Fidesz jeloltje, sa parlament a szukseges tobbsegevel PM-nek fogja kinevezni!!!!!!

    Persze ha cask valami csodallatos villam-csapas kozbe-nem jatszana!

    Mimd az itteni sok bru-ha-ha cask meleg-levego szennyezese lett!

    Remleve Boda Marcsi nem fogja magat halalra nevetni avalasztas utan???!!!!

  • Ms.Tuske;

    Barmwely tarsadalom amely a kozgazdasagnak felet az allm-burokracia hizlalasara kolti annak semi lehetosege sikeres allam-gazdasagi program letrwehozasara!!!!!!

    Amig a lakosssai koke-keptelenek, ill. amig az allmahatalmuk a lakossaik sajat befektetesei altal nem kepes a sajat kozgazdasagat fenntartani, minden oltan “program” csupan a nemzet gazdasagi tonkretett biztositja.

    egyszerubben: minden “program” penzbe kerul, s ki kepes azt fizetni amig a lakossag az adofizetesuk lehetosegeert dolgozik.

    Csupan a kulkfoldi , nyugati auto uzemek befektyetesebol elnek.

    De barmely percben mas nemzet job lehetoseget mutat aoknak ,azonnak moda-koltoznek es ott termelnek.

    Amig nemzetuk gazdasagi onallosgat keptelenek biztositani masok (nyugati befektetok) erdekein fuggenek!!!!!!!!!

    Almodozasok azt soha nem valtoztatja!!!!!!!!

  • Honnan vette ez a Zay Peter a “Mark-i” elonevet ??????

    Csodalva hogy nem a “Nagyabanyai” lett!

    A magyaroknak a cimzetesseg ismet a fejukbe ment, mint a vallas ??????

    De vteljesen nemak mardnak mindenki elzalogosithatlan valas-szbadsaganak a biztositasan.
    Hmmmmm?????

    Igerte a PM jeloltje az egYeni jogokat korlatozo “SARKALATOS TORVENYEK” AZONNALI MEGSEMMISETET????

    Fogadnek hogy arra bagot sem forditanak!!!!!!!!

  • Rodeio

    a beteges hazugságaid, degenerált elemzéseid között hallgassad kicsikét ezt itt alább:
    – mindig eredeti forrásokért reklamálsz, hát akkor hallgassad:

    https://twitter.com/eltorotv/status/1460341836241768448?s=20

  • Kdvves Zsófi! Én meg azt nem értem, miért nem érted, hogy sokunknak nem tetszett az ereszlátogatás. síármi is volt a szándék, a következmény mégis elég lehangoló volt: Na, ott iszkolt a b…zi!
    Ez nekem akkor is gusztustalan, ha az illetőt nem szívelem, mert tönkrevágta a magyar alkotmányosságot.
    A másik rossz jel, ami ara utal, hogy képzeli MZP az összefogást. A hírek nem említik, Dobrev részt vett volna a programokon: holott évek óta az EU parlament képviselője, és egyik alelnöke. Ez ugyan nem nagyon kiemelkedő státusz – úgy tudom minden nemzetnek van EU parlamenti alelnöke -, de talán mégis az lett volna kézenfekvőő, hogy az elmélileg szövetségsse kalauolja Büsszelben. Ehelyett azon buzgólkodott, hogy tudna a homályos hátterű és indíttatású “mozgalma” a néppártból kirúgott fidesz helyére furakodni.
    Ez nem egy széles látókörű politikus, hanem egy kisstílű, hiú, öntelt és bunkó hímegyed.

  • Azzsal a ronda NER-rel kapcsolatban a homofób Orbán a Kongresszusukon így magyarázgatott: “Az apa férfi, az anya nő, a gyerekeket pedig hagyják az LMBTQ-sok békében, – de azért a lelkes férfiaik nyugodtan szülhetnek még gyereket, ha akarnak…! “-g-

  • Andrew_s
    2021 november 15
    2:36 du.

    kösz, szerencsére már túl voltam a reggeli kávén {Chris kösz, hogy az uccsó mondatot is beengetted}

  • D.Bernstein
    2021 november 16
    3:32 de.

    szvsz igaza van! bár itt a déli szomszédomnál a közlekedésügyi miniszter úrfiú, a fiúbaráttyával közösen mentek 3 havi anyaságira, teljes a… az akármi! és ez csak a kezdet

  • Bendeguz79
    2021 november 15
    3:40 du.

    grizi, egyelőre műxik, nem úgy mint nálatok ahol vita van a vitáról és most éppen viharos inflációs tél várható sok hullással…

  • Bernstein! OV-nak bicskanyitogató a “humora” – és nem is vicces. Aki örökké a sliccek körül, meg a szoknyák alatt matat, annak valami baj van a nemi életével. Az ilyen fusztrált alakok aztán sokmindenre képesek, mert örökké elégtételt akarnak venni másokon a saját impotenciájukért, vagy éppen promiszkuitásukért. Szánalmas alakok.

  • Kutatók egy csoportja 5 majmot zárt be egy ketrecbe.
    Középre egy létrát helyeztek, majd annak tetejére banánt.
    Amikor az egyik majom felmászott a létrán a banánért, a kutatók egy vödör vizet zúdítottak a másik négy majom nyakába.
    Minden alkalommal amikor egy majom megpróbált felmászni a létrán,
    leöntötték a többieket hideg vízzel.
    Hamarosan meg is tanulták a majmok, hogy aki fel mer indulni a létrán,
    azt meg kell akadályozni, le kell onnan verni, mert ha nem, jön a hidegzuhany az égből.
    Nem sok idő kellett rá, hogy egyik majom se próbálkozzon felmászni a létrán.
    Banán ide, banán oda…
    Ezek után a tudósok lecserélték az egyik majmot egy újra.
    Az új majom természetesen rögtön elindult a létrán, de a többi majom leverte, pedig már nem is kaptak hidegzuhanyt.
    Az új majom persze nem értette, hogy miért kapja a verést, de pár alkalom után megtanulta, hogy a létrán nem megyünk fel.
    Ezután lecseréltek még egy majmot és ugyanez történt.
    Elindult a létrán és rögtön kapott is érte…
    Ami furcsa, hogy az előző új majom is részt vett a verésben, holott nem tudta, a miértjét, hiszen ő sosem kapott vizet a nyakába.
    A harmadik, negyedik és végül az ötödik majommal is megismétlődött ugyanez a történet. Most már nincs senki az eredeti 5 majomból.
    Senki nem tudja, miért nem lehet felmászni arra a létrára.
    Senki nem érti, miért nem lehet elindulni a banánért.
    Mégsem másznak fel érte.
    Miért?
    Ha megkérdeznénk őket és tudnának beszélni, valószínűleg ezt válaszolnák:
    Nem tudom.
    Egyszerűen errefelé így működnek a dolgok.
    Mert ez mindig így volt és ezt így kell csinálni.
    Lehet, hogy épp feltesszük a kérdést önmagunknak: miért tesszük folyton azt, amit általában teszünk, amikor léteznek más utak, más megoldások is.
    Milyen irányba fejlődünk, ha mindig csak a régi, kitaposott utat követjük?
    Ki mondta azt hogy ez így jó?
    Ki döntötte el?
    Létezik egy másik világ a mi kis világunkon kívül…
    Jobb, szebb? Nem tudjuk.
    Miért? Mert nem merjük megkérdezni, miért is nem lehet felmászni azért a csábító banánért.
    Csak ülünk lenn a létra alatt és valódi ok nélkül megtámadunk bárkit, aki meg merészeli kérdőjelezni a “törvényt”…
    És még mindig ülünk a létra alatt…
    Csak ülünk egy létra alatt.

  • Lehet nemszeretni MZp-t, de ÉRDEMES! Illetve csak akkor, ha vérmentes forradalmat akartok!

    Pártkoalicionak adhat megbizast az allamelnok! Nem miniszterelnok jeloltnek! Majd a teljes Parlamentnek kell szavaznia a miniszterelnok szemelyerol!
    Akar kisebbsegi kormanyzasra is adhat megbizast, igy, ha pl. O1g alul maradna, neki! A Parlament igy nem szavazna meg, de o1g atmenetileg is maradna kormanyzati pozicioban ugyvivoi kormanyzassal, igy 3 honappal kesobbi voksolasra kozpenzosztogatassal megvasarolna a szavazatokat, ill.annyit csalna, h azon bosegesen fidesztobbseg jojjon ki!
    Szerintem csak a kemenytökű forradalom tudja levaltani kókemeny eljarasok mellett bebortonozve, vallatva buntarsaival, igy azok beismernenek minden aprosagot is!
    Emlekezzetek Csaucseszkura! Hatekony leszamolas volt!

  • Mzp-t nem kell szeretni, nem kell Himnuszt, örömodat irni rola es enekelni!
    Ő csak az ellenzek kozos jeloltje! Egyeduli bekes, demokratikus megoldas, h o1g-t ne koncoljak fel ido elott!
    Ha a jobbikos jelolt lett volna a kozos jelolt, akkor ora is szavaznek a vernelkuli kormanyvaltas erdekeben!
    Ha az Ördög lenne az erre alkalmas jelolt, akkor ra szavaznek, es nem azt méricskelnem, hogy vörös es hosszu a farka, ami szinten nemtetszik azon kivul, hogy a szarva leginkabb egy méretes görbe szexualis segédeszkozre hasonlít, amik inkabb Bodat izgatjak fel felpezsdite szereny pokhalos igenyeit es szűk kepzeloerejet.

  • .
    Tehat a véres forradalmi atmenet helyett szerintem mindenki erdeke az, ha nem finnyogunk, hanem a legkisebb rosszat – ha ugy tetszik – a meg legkisebb jot valasztjuk!

    Nekem ennek erdekeben Magyarorszagon 10millio o1g-nel jobb jeloltem van! Az EU-n belulrol akar 300millio mas jeloltet el tudonek fogadni Mo miniszterelnoki posztjara!
    O1g mar bizonyitottan hazaarulo koztorvenyes maffiozo a halozataval! Senki mas nincs ilyen rossz! Azert is kell/ kellett volna elfogadtatni azt a nemzetkozi gyakorlatot, h ne lehessen senki 2 cikloson tul miniszterelnok, allamelnok!

  • Boda Marcsi
    2021 november 15
    1:30 du.

    Te futóbolond.

    Nem Gyurcsány vette el hanem Bajnai.És csak IDEIGLENESEN !!
    Tudod..éppen volt valami kis Világválság-féleség.

    Meg kellett húzni a nadrágszíjjat,
    mert amint Bajnai mondta
    “itt most nem az a kérdés hogy adunk 13.ik havi nyugdíjat, hanemhogy egyáltalán tudunk e majd adni nyugdíjat ?
    Mert ha nem tudjuk elkerülnio az államcsődőt, akkor nem lesz sem nyugdíj sem tömegközlekedés sem közellátás..

    Ehhez képest imádottjaid,
    akik szerint Magyarország “dübörög”
    b..szták visszadni a 13.ik havi nyugdijat.
    Momentán szépen ellopták !

    Tégedet te idióta, 11 év alat kb 1 millió Forinttal károsítottak meg, de lehet hogy jóval többel.

    És nem csak a 13.-ik havi nyugdíj miatt.

    A pénzed stadionokban, palotákban, nagybirtokokban és határontúliak zsebében van.

    Te idióta.

  • Tüske Zsófia – “De hogy az értelmesebb nem érti, miért ment el MZP brüsszeli bemutatkozása alkalmával meglátogatni az ereszt, amelyen lecsúszott a fidesz frakció vezetőjének nem csak a gatyája, hanem a hitele is, azon csodálkozom….” (2021.nov.15.4:11)

    ———————————

    Részemről pontosan értem, sőt egyetértek mindazzal amit Szájerrel kapcsolatosan mindkét hozzászólásodban írtál, kivéve az ereszlátogatást!
    Mikor a híradóban láttam és az a neten olvastam az erről szóló beszámolót, első hallásra/látásra meghökkentem, aztán végig gondolva a dolgokat ezután is kiakadtam egy hangyányit, így nagy valószínűség szerint én sem tartozom az értelmesebbek közé.

    Személy szerint ugyan különválasztanám Szájer magánéleti és a köz /hivatali dolgait, de a jelen helyzetben belátom, hogy esetében már nem lehet, mert olyan mélyen egybeforrt az ő fideszhű- alkotmányozó tevékenysége a kvázi magánéletével, hogy az már alighanem elválaszthatatlan, egyik a másikat szövi át.Teljesen hitelét vesztett ember, aki totálisan lenullázta magát, és ezt szerintem ő is pontosan tudja.

    De miért van/volt szükség ezek után egy ereszes látogatásra MZP részéről a brüsszeli bemutatkozó látogatás alkalmával? Egy ereszt szerintem mindenki el tud képzelni, sőt az ott történteket is, ám amikor erre kihegyezve a dolgokat erkölcsi fölénye tudatában újra feleleveníti, hogy miről is híresült el az az eresz, az már sokkal inkább kontraproduktív, semmint “emlékeztető” hatással bír! Egy kicsit olyan nekem, mint amikor egy elejtett vad tetemén ugrálnának, azzal a különbséggel, hogy ezt a “vadat” még csak nem is MZP ejtette el, hanem magamagát nyírta ki a delikvens. Nem sajnálom Szájert, hisz felnőtt ember létére pontosan tudta az eltelt évek, sőt évtizedek alatt, hogy mit művel és miért – de a minimális korrektség szerintem neki is járna, miután tudomásunkra jutottak az eresz körüli történések, nyugvópontra juthatnánk végre ezt illetően. Hiszen nem az a lényeg, hogy hogyan, és hol akart meglépni a razzia alkalmával, nem az eresz itt a főszereplő, felesleges hát ráirányítani a reflektort – ami meg hozzá kapcsolódik, azaz a drog, meg a függelem megsértése súlyos járvány idején, a bort iszik és vizet prédikál jól példázható esete, az sajnos az eresz megismerése nélkül is létezik!

    Igen, miként Andrew is írta, magán emberként elmehet, kíváncsiságból megnézheti és még alkalomadtán baráti körben el is mesélheti, megbeszélhetik : ha ezt a vele tartó Kész Zoltánnal programjukká teszik és megtekintik a “híres ereszt”nosza tegyék! De a brüsszeli sűrű napirendek közé beiktatni mint egy penzumot amit teljesítettek, és erre felhívni a hazaikat figyelmét, én nagyon ízléstelennek, és egyben önhitt magamutogatásnak tartom. Sok minden eszembe jutott még ezzel kapcsolatban(is) amit most nem írok le egyrészt mert már késésben vagyok, másrészt meg nem megyek a dolgok elébe, hát kivárom a végét, mint hogy mást nem tehetek!

  • Tüske Zsófia

    itt van egy friss Márki-Zay Péter interjú, ítélje meg kik-ki maga, ellenszenves-e vagy rokonszenves az, amit mond.

    https://www.blikk.hu/aktualis/politika/marki-zay-peter-miniszterelnok-jelolt-interju/r4gkffv?fbclid=IwAR2ULPG1hCDZvn0D4TMjw1lsrqgc65bejVhVuTrI3ub9uyA6rGXsTiBKpCs

    Margit: nem követeltem, hogy szimpatizálj az ereszlátogatással. És itt nem a buzi iszkolásán volt a hangsúly, hanem a vizet prédikál, bort iszik mentalitáson, ami a fidesz álszent képmutatására jellemző.
    MZP-vel sem muszáj szimpatizálnod.

  • Andrew_s
    2021 november 15
    1:28 du.

    igazad van, az MMM-t egyesületnek és nem pártnak jegyezték be 2018-ban.
    Én 2018-ban egy választás előtti tüntetésen hallottam beszélni, attól kezdve figyeltem a hódmezővásárhelyi tudósításait és amit hallottam, azt tetszett.

  • Bendeguz79
    2021 november 15
    3:52 du.
    Márki-Zay nevéről ezt írja a wiki:
    A család nevét elsőként idősebb dr. sarkadi Márki-Zay Lajos (1885–1962) országgyűlési gyorsíró viselte,[11] akit anyai nagybátyja, sarkadi dr. Márki János (1854–1925) kormányfőtanácsos, királyi közjegyző, idősebb Márki János (1812–1892)[12] sarkadi uradalmi tiszttartó és nemes Zay Julianna (1817–1876)[13] fia fogadott örökbe.[14] Az örökbefogadási szerződés értelmében Zay Lajos és utódai 1917. június 15-én nyertek nemességet és kaptak minisztériumi engedélyt a „sarkadi” előnév és a Márki-Zay kettős vezetéknév használatára

  • gábrielzinho & a Zo1g666 bölcselmei…

    MZP-nek nincs programja {de van: hatalomra akar kerülni} ezért mind az 5 majom meg fogja választani bár nekem a 3 bölcs majom szimpatikusabb, de kinek az 5 kinek a 3 majom.

    és aszt fogják kapni amit az 5 majom: hideg vizet vödörszámra majd semmit, viszont azok a majmok akik a kísérletet csinálják harsányan vihognak, ahogy aszt a majmok szokták, akik majmolnak bőszen onnan ahol láttyák: a Z€jj€jj€ {is} így műxik de ezzel nincs egyedűl {SIC},

    ha a BÖLCS EMBEREK NEM MARADNAK TÖBBEN, AHOGY MA ERŐSEN TÖBBSÉGBEN VANNAK, akkó’ szépen kialakul Planet of the apes… de ez nem lesz!

    arról persze nem szól a kísérlet, ha az összes átbaszott majmot lecserélik, akkor a kísérlet dugájába dől… és most ez éppen fojamatában láccik, ÉS A LULÁK ISMÉT GYŐZNI FOGNAK, MERT EZ A NORMÁLIS VÁLTÁS

    {és akkó remény van arra is, hogy a FÖLD tüdeje az amazoni őserdő megújúl}

  • TALALOM;

    ZAY pETER nem ELT “EVTIZEDEKIG” a USA-ban!!!!!!!
    Parevet elt canadaban majd atment a us-ba ahol elt 2008-2009-ig. az alig egy esztendo.

    S “door to door salesman” volt, ami mar nem letezo a keso 50-es evektol.

    Door to dorr slaeman, aki hazrol hazhoz megy arulni , mint a regi “kucseber”.

    Fogadok hogy azt meg a XII. keruleti cipeszek sem tudjak hogy mi volt!!!!!!!!

    Probalja olvasni Zay Peter biojat a Wikipedian!!!!!

  • Tüske Zsófia
    2021 november 17
    9:51 de.

    Zsófi, elolvastam, kár volt! semmi ojat nem mondott amire én a gazdaság intenzifikálására kíváncsi lennék, ezzel nincs alapja arra, hogy életszínvonalat emeljen az egész egy üres rablómese, nagyon USA hangzású

  • Olvasva az allenzeki hozzaszollasokat, duplazom a fogadasomat, hogy a magyar ParlAMENT A JOVOEVI VALASZTASOK EREDMENYE ALAPJAN ORBAN VIKTORT NEVEZI KI kOZTARSASAGI ELNOKNEK ES ZAY PETERT MEG MINISZTERELNOKNEK.

    Persze senki mas nem szavazhat egyikre sem, csupan a partok nevei alatti korben egy nagy X-et tehetnek.

    Na de az elegendo a magyaroknak mint “demokracia”.

    Ami az Alkotmanyukat illethetne, miert senki nem is gondolna egy Alkotmanyos Bizotsag kozvetlen valasztasan, amely tervezzhetne nemi alkotmany-javaslATOKAT, SOT TOBBET IS, AMIN AZTAN A LAKOSSAG korlatlan szavazatavil hatarozhatna hogy mit ohajtana?????

    Tul bonyodalmas lenne az ????????

    Hiszen Gulganyin sem Stalin NEM fognak feltamadni ugy sem!!!!

  • Az EU “Felzarkopzasi penz-adomany” persze NEM ajandek!!!!!

    Hanem kozzvetlen lekenyerezes!!!!

    Az EU allitja hogy azt az elohaladasuk eleresere nyujtjak.
    De valoban a nyugati cegek termekeinek a vasarlasara osztokelik mind a keleti nepeket.

    Mint mindeg a termelo serkenti a vasarlokat elsoben NEM iparosodni, hogy tovabba kenyszeritve legyenek a fejletebb nemzetek termekeit vasarolni.

    Igazi “gyarmat-elmelet” valaosaga az.

    Kelet europa mindeg a PIAC volt a fejletebb ipari nemzetek gazdagodasanak a lehetosegere.

    Na meg a nyersanyag biztositasa az ‘anyaorszag’ szamara.

    Manapsag meg az olcso-kezdo munkassag biztositasat is garantalja az.

  • Orsós Elemér

    O1G666
    2021 november 16
    3:34-3:40 du.

    “Emlekezzetek Csaucseszkura! Hatekony leszamolas volt!”

    Ugyan már milyen leszámolás volt az? Csaucseszku az utolsó előtti percig csak átverésnek hitte! Jogosan! Viszont MZP-ről nem lehet tudni(csak sejteni) hogy kicsoda, a másodvonalas puccsista Iliesckuval ellentétben.
    Kedves Uram, ha keménytökű forradalomra vágyik emigráljon Dél-Amerikába, mert itt -rendszerváltás híján- maximum csak puccsra van lehetőség! 😀

  • Besancon:
    “magánemberként elmehet, kíváncsiságból megnézheti és még alkalomadtán baráti körben el is mesélheti, megbeszélhetik : ha ezt a vele tartó Kész Zoltánnal programjukká teszik és megtekintik a “híres ereszt”nosza tegyék!”

    Kedves Besacon! MZP tőlem akár napi nyolcórás műszakban teljesítménybérben folyamatosan fel- és lemászhat azon a híres ereszen, nem érdekel. Ám az a körülmény, hogy Kész Zoltán úr
    az ő politikai jobbkeze, s legjobb politikai barátai közé tartozik, számomra – nem személyes, hanem politikai okból – legalábbis erősen kétségessé teszi, hogy majd MZP-re szavazok -e?

  • Orsós Elemér

    Tüske Zsófia
    2021 november 17
    9:51 de.

    Kedves Zsófia, ha az ábra szerint igaz és szavatartó ember -ami fehér holló a hatalmi körökben- akkor ideális lehetne, viszont nagy veszélyben van, mert mindkét oldal érdekköreibe beletenyerel! Sajnos viszont még ráadásnak ott van a párton kivülisége miatti kiszolgáltatottsága is, amit szerintem már most alattomban bekalkuláltak!

  • Tüske Zsófi

    az általad belinkelt cikkröl:

    Tökéletes ember nincs a földön (kivéve ha szocialista, mert az mind az)

    Csak imádkozni lehet, hogy valahogy valami Isteni csoda folytán ez az ember Magyarország miniszterelnöke lehessen
    (legalább 4 éven át)

  • Orsós Elemér
    2021 november 17
    1:34 du.

    Hát nem úgy nézett ki
    a filmfelvételeken, amiket anno
    a TV-ben láthattunk , ahogy tárgyalták az ügyét.

    Nagyon is tisztában volt
    a szintén halálra rémült tekintetű
    feleségével együtt hogy mi fog következni.

  • Tüske Zsófia
    2021 november 17
    10:08 de.

    Hehehe uraknak sok nevük és nőjük van.
    Csóróknak kevesebb.

  • Rodeo11
    2021 november 17
    12:10 du.

    Amiket meg te szoktál ide zrittyenteni,
    amolyan 1952-es magyarországi propaganda-ízű szemét

    Leszámítva azt a baromságodat,
    miszerint azon sipákoltál hogy merte az USA
    megszállni a Háború végén szegény ártatlan Németországot.

  • Rodeiioooo

    köszönet az öszinte szinvallásod miatt ….
    meg egyben az “ujbaloldali” “””gondolkodás(sic)”””!?? bemutatása, premier-plán öszinte leleplezése ügyében;
    Ezt irod:

    “”arról persze nem szól a kísérlet, ha az összes átbaszott majmot lecserélik, akkor a kísérlet dugájába dől… és most ez éppen fojamatában láccik,….”

    Tudom persze, hogy a gondolatkisérletek megértésére, filozófia következtetésre barmely u.n. baloldali “gondolkodó”(sic) képtelen,
    Ettöl lesz baloldali … (a “korlátolt” szó helyett a baloldali jelzöt helyettesitik be maguk vonatkozásában) (tudom én; – ugy homályosan az agyuk valamilyen baloldali részecskéjében valami felvillan… hmmmm)

    Rövid félmondatoddal azonban most megvilágosodottan kifejtetted:
    hogy
    1. a népesség, a lakosság – vagyis a TÁRSADALOM EGÉSZE HELYETT – csak annak egy kis szükkörének a helyzete érdekel
    2. a társadalmat mint egészet fel sem birod fogni, mint ahogy ezek a szocialista kretének, Te magad sem.

    A majmok a kisérlet folyamán le lettek cserélve – modelezve ahogy a társadalom is folyamatában cserélödik
    (születnek-meghalnak a delikvensek) – szimulálása annak, ahogy a társadalmi szokásokhoz, az elavult, idétlen “közgondolkodáshoz” a kretének mégis mindenáron ragaszkodnak
    (persze tudjuk hogy te nem vagy sem szociológus, sem filozófus, megkevésbe pszichológus – csak egy pofázó)
    azt az alakot meg akiröl beszélsz, bizony a pöcegödörböl rántották vissza – ujra fénylö stanicliba csomagolják – mert ez kell a szocialista (baloldali) értelmiségnek, ezt imádják, ehhez ragaszkodnak – körülbelül ugy értelmi, mint erkölcsi szinten ez az ideáljuk – én sajnos már régóta tudom minimum egy fél-évszazada

  • Fenntihez:

    Kezembe került az 1952.-edik évi bekötött Rádiotechnika szaklap-sorozat.
    (Amatőrők, hiradástechnikai dolgozók rádiósok szaklapja..a fejléc szerint.És tényleg !)

    Namármost mind a 12 példányban másfél oldalas politikai seggnyalások voltak interpretálva,szovjet barátaink felé.
    “Szovjetúnió, a rádió hazája” címmel

    Idézek pár baromságot ezek közül, ha eszembe jutnak fel fel röhögök..
    (1956 után természetesen a VALÓSÁGOT tanították ezekről a dolgokról)

    1
    A rádiót 1902 ben az orosz Popov találta fel.

    2
    A tranzisztort már 1925-ben egy szovjet rádió-amatőr dolgozta ki valami állam rádió-laboratóriumban ahvá tehetsége miatt vették fel. Csak éppen nem szabadalmaztatta, hanem ÁTADTA A VILÁGNAK EZT A CSODÁT. Nyugaton meg persze üzletileg készítik, az igazi feltaláló nevének elhallgatásával.

    2
    A televíziót a Szovjetúnióban találták fel.

    3
    A színes televíziózás alapelveit, amikkel az USA-ban gyártják a színes TV-ket, már 1922-ben javasolták szovjet tudósok.

    4
    A magnetron elnevezésű elektroncsövet, ami a radarberendezések legfontosabb alkatrésze, a Szovjetúnióban fejlesztették tökéletesre.

    És így tovább–és így tovább heheheheheheeeheh

  • Orsós Elemér

    Bendeguz79
    2021 november 17
    12:23 du.

    Kedves Bendeguz, lehet hogy rosszul okoskodok, de szerintem kizárt dolog MZP miniszterelnöksége, mert ezt a titulust a nyertes pártok a képviselőik közül választják és Ő nem párttag, viszont a köztársasági elnökségre elvileg lehet esélye, mert “Bármely 35. életévét betöltött, választójoggal rendelkező magyar állampolgár lehet köztársasági elnök*” akit az Országgyűlés megválaszt! Viszont ha rosszul tudom ezeket a dolgokat, akkor bárkitől helyreigazítást szívesen elfogadok!

    *https://2010-2014.kormany.hu/hu/mo/a-koztarsasagi-elnok

  • Orsós Elemér

    Gabriel
    2021 november 17
    1:01 du.

    “Már többször leirtam, hogy a “NÁZI=Nazionalista””

    Engedj meg egy kis korrekciót az ordasra devalvált nacionalizmus védelmében:

    “A Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (németül Nationalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei Loudspeaker.svg kiejtése✩, röviden: NSDAP) német politikai párt, amely 1933 és 1945 között vezette Németországot. A náci (Nazi) kifejezés a német „Nationalsozialist” (nemzetiszocialista) szó rövidített alakjából származik.”
    Idézet a Wikipediából

  • O1G666
    2021 november 16
    3:34 du.

    Csau jó példa, illetve mégsem. Annyiban jó példa, hogy a hatalom koncentrációjának egy bizonyos fokán valóban csak egy belső puccsal lehet megdönteni. Id. Niku bukásához kb. annyi köze volt a népnek, hogy biztosított egyfajta statisztériát a történtekhez.

    De annyiban mégsem jó példa, mert, ha Orbánt egy belső puccs dönti meg és saját kérésére túladagolják a skizógyógyszert, akkor nem fog mondani semmit senkiről.

    Úgyhogy mégis jó példa Csau, mert valószínűleg pont ezért lőtték olyan gyorsan agyon. Mielőtt mesélne a puccs végrehajtóiról.

  • Tüske Zsófia
    2021 november 17
    10:05 de.

    Biztos nem vagy egyedül akiknek tetszik ez a kérdéses H2 értékkel bíró eresz-figuráns.
    Nekem speciel nem, és egyre kevésbé.

  • Rodeo11
    2021 november 16
    9:37 de.

    Pedig a leírtak igazak. Anno ezért röhögtem sírva-sikítva, amikor a mára már szinte elfeledett Hoffmann, a Rózsa a görög kultúra iskolai mintaként való emlegetésével mesélt az oktatásról. Mert rájöttem, hogy a nacs’szasszonynak lila ködös gőze nincs arról, hogy miről beszél.

  • Bendeguz79
    TALALOM;

    Többet élt az USA-ban, mint egy évet, de az igaz, hogy 2004-ben ment ki Kanadába és 2009-be jött haza. Így cakk-pakk 5 éve volt arrafelé.
    A Wikipédia oldal.
    https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1rki-Zay_P%C3%A9ter
    Amúgy azért is érdekes, mert közszemlére teszi a teljes leszármazási listáját. Ez anno, még a ’40-es években sem volt divat. Az emberek összeszedték, hogy őket ne szedjék össze a nyilasok. De nem tacepaózták ki általában.

    Még jó, hogy egy szerény, visszafogott politikus. Viszont ennek fényében már értem, hogy miért tekinti politikai tényezőnek, hogy van hét gyereke.
    Egy szerencsétlen komplexusos porszívóügynök. Sajnálom. Mint embert. Viszont szavazzon rá a szociális ellátó-hálózat.

  • Gabriel, 2021 november 17, 1:01 du.

    Ezt egy lezart cikk kapcsan irom, mert mar vagy nem fert bele a Geyzanak szant szerelmes levelem, vagy Czenzi-zve lett. 🙂

    Eloszor is a Geyza nem azert masolgatja be ugyanazt sokadszorra, amire te gondolsz, hanem azert mert … tudod az emeleten vannak problemak. Tul zajos a felette elo lako. Talan o a Zalyos Marki. 🙂
    (Ez is ki lesz Czenzizve, de nem baj.)

    Attol tartok, hogy a nezetkulonbseg kozottunk arrol, hogy mi a kulonbseg a nacizmus es a komejnizmus kozott csupan abbol adodik, hogy melyikunknek mi fontosabb a ket patkanyrendszert vizsgalva.
    En elsosorban azt nezem, hogy mindketto elnyomo es embertelen. Az hogy a sajat orszaganak akar jot (rosszul), vagy csak siman a globalista megbizoit akarja kielegiteni, szamomra is fontos, de masodlagos kerdes.
    Bocsanat, most nem azt irtam, hogy “mint az internacionalista munkasmozgalom elharcosa kuzd a proletar vilaghatalomert”, de hat aki valoban azt akarna, azt hamar elinteznek, mint veszelyes idiotat.
    Jobb nem hinni a Marxizmusban, csak kiszolgalni a gazdit. Legalabbis, ha hosszu, bekes nyugdijas eveket tervezgetsz magadnak. 🙂

    Az uzeneted tobbi reszevel 100%-ig egyetertek, sot meg fokozhatnam is, de itt nem lehet,

  • Ugye mára érthető, miért lett lecserélve az előválasztás nyertese, Karácsony Gergely?

  • Orsós Elemér

    Azt akarod mondani óvatosan, hogy a “Názi” szó abból a marxista teórián alapuló szocialista (munkáspárti – vagyis proletárdiktaturát hirdetö program vagy progromból) származik, ami a NSDAP meghirdetett programjaként szerepelt??
    Marxot az Adolf kicsit megspékelte egy kis lutheránus zsidógyülölö kecsuppal, a tradicionális római zsidógyülölettel, aztán a marxi teóriát – ami a “zsidó-mentalitás”, hit exterminálását tekintette a HITE (PROGRAMJA) ALAPJÁUL – fizikai megoldásként nekilátott kivitelezni.
    Én kimondom NYILTAN!
    Arra bátorkodtam felhivni a figyelmet, hogy más szocialista-vezér (hóhér) is általában nazionalista nézeteket képviselt – nem volt ezzel “német Nemzet Vezére” egyedül.

    A Joszif-ot csak azért nem tekintik (nem mondják) nazionalistának (Názi-nak) mert egy több mint 100 népet meghóditott birodalom élén állt – amely pozicióból már könnyen hazudthatta a világ pofájába az INTERNAZIONALISTA álruhát magára.
    Merthogy mindazok amugy karddal, puskával, ágyukkal a szovjet birodalom kötelékébe kényszeritett népek a proganda szerint valamennyien térdenállva könyöregve, önként és dalolva kivánták öt, a minden oroszok atyját, a gruz Dzsugasvilit, a megkérdöjelezhetetlen VEZÉRNEK fogadták be szivükbe és lekükbe. (tudod, ahogy a kárpátaljai magyarok is)
    A Cárok utódját és legföképpen a “HALLHATATLAN” Vlagyimir Uljanovét, aki ma is ott büdösödik a Krasznaja Plosagy-on.
    Az império részbeni felosztása (megcsonkitása) miatt tekintenek ma is a Birodalomban Gorbacsovra mint hazaárulóra, és nemcsak a birodalom hivei (szovjet kommunisták), hanem velük egyetemben szinte valamenyi “szocialista” (marxista/kommunista) teóritikus is, a világ minden táján. Nem mellesleg huzta meg magát az USA-ban, egyetlen hely, ahol a (volt)KGB-s kivégzöknek nehézséget jelent az exterminilása.

  • Zaphyr Czenzi
    2021 november 18
    8:34 du.

    Fentebb már Orsós Elemérnek ecseteltem a “különbséget” ami majdnem nincs. (Nazi=komejnista)
    Ha csaknem a az egykori NSDAP programot valami abszolut egyedi tekintenénk.
    De sajnos nem lehet, merthogy valóságosan az a program is teljes valójában marxista tanok alapján állt, abban gyökerezett.
    Szocialista Munkáspárt – az volt valójában is – és a neve is az volt.

    Adolf megmagyarázta a különbséget Joszif és – a szavaival élve, – az “ö szocializmusa” között:
    Azt irta: a szovjetek Pártja 100%-osan mindent az állam tulajdonába és igazgatásába terel, a németek szocialista pártja részben megtartja a magántulajdont, az olyanokat, amelyek feltétlen loyalitása a kormányhoz biztositott. A német szocialista Párt csakis a kizárólagos igazgatást valósitja meg.

    ((Csak vakok számára, zárójelben – lásd ma: Kinai állam))

    Hogy a globalista világhatalommal a végsö érdekeik abszolut ellentétesek az nyilvánvaló.
    Csakhogy az “odavezetö út” (megvalósitás eszközei) nagyon is közösek, ez is nyilvánvaló – na ezért az “összefogás” vagy összemosódás területeit kivülröl csak az tudja megkülönbeztetni, akinek szeme van rá.

    Ezért olvashatod itt is, a világ médiáiban, az egyetemi közleményekben “mint baloldali értékeket” a valójában valóságos fasiszta szólamokat, tanokat.

  • Geyza
    2021 november 18
    2:23 du.

    A másik cikknél irottakra válaszul:
    Kételkedem benne, hogy mohamedán – válaszolok, mert ugy tünik froclizni akar, nekem meg nincs mit takargatni
    összemosásról meg szó sincs, bocs

    Amugy Vámbéri Ármin is mohamedán lett

  • Zaphyr Czenzi
    2021 november 18
    8:34 du.

    Jobb lenne szépapám ha a szerelmedet másnak vallanád meg !
    Én a hölgyekhez vonzódok.
    A magadfajta hazudós muzulmán disznóktól undorom van.

  • andy;

    Velhetoen vallasossaga alapjan veszi elonyrenerk a 7 gyermekeit.

    De minden sympatiam a felesegenek jar, mert mint a mondas ‘mindeg terhesen es mezitlab volt’ szegeny holgy.

    Nagyszeru a “nagy csalad”, de a Fold mar is tul-nepesedve van es a termeszet bosszujat vilagszwerte tagadhatalanul tapasztalja az egesz emberiseg!!!!!!

  • Ha valoban Marki Peter az “ellenzek jeloltje” is, az azt jelenti hogy 99%-os gyozelemmel lessz majd Magyarorszag miniszter-elnokje!!!!!

    De annak alapjan lenne majd hajlando kinevezni nemely “ellenzeket” barmi kormany poziciokba???????

    Mert azokat ottan senki nem valaszthatja mint mi itten Floridaban.

  • “Mindenki Magyarorszaga” part vagy tarsasag, de nem a Moszkvai mintara utanzott az u.n. “All Russia Part” utanzasa?????

    Tagadhatalanul egy kaptafara huzva tunik.
    De miert nem merne elveit egy politikai part alatt mukodtetni?????

  • Kővendég
    2021 november 17
    1:47 du.

    Kedves Kővendég ! – Nem ismerem igazán K.Z.-t, sőt, hogy őszinte legyek semennyire, annyit tudok róla, hogy a 2014-es időközi választás ( Veszprém 1.körzet) alkalmával nagy megbecsülés övezte, miután valamennyi ellenzéki párt beállt mögé, és így sikerült megnyernie a Navracsics uram távozása miatt megüresedett parlamenti mandátumot. Szurkoltunk neki rendesen annak idején, és örültünk, amikor – függetlenként – beült az ellenzék soraiba, ám 2018-ban már nem sikerült hoznia a körzetét, akkor a fideszes jelölt nyert.

    Az az utalás azonban amit vele kapcsolatban tettél, felkeltette az érdeklődésem, és egy kicsit utána olvastam – nem nyerte el a szimpátiámat, és ezt annak alapján mondom, amit a “hitvallásaival” kapcsolatosan megfogalmazott, pl a konzervativizmusa, vagy a radikalizmusa egyes elemeiről, amelyekben vannak számomra elég elfogadhatatlan gondolatok is. Sőt, olyanok is amelyek épp és pont annak mondanak ellent, melyeket ma MZP képvisel.

    Nem tudom ezeket az Mindenki Magyarországa Mozgalom tagja ill. vezetőjeként hogyan egyeztetik össze, hiszen K.Z. nyilatkozata szerint nem ért egyet az általános választójoggal (sem) mert “mindaddig amíg egy nem adózó szavazata egyezik az adózóéval addig csak demagógia és populizmus uralja a politikai kultúrát és kulturálatlanságot”
    Ennek a “nemadózásnak” sarkalatos pontja pl a határon túliak, ukránok stb szavazata – na, már most MZP nem csak, hogy egyetért a határon túliak szavazatával, hanem egyenesen “bővítené” a jogaikat, hogy hogyan és mivel az kérdés!

    És mi van azokkal a hazai állampolgárokkal, akik ugyan átmenetileg elveszítették a munkájukat, nincs rendszeres és adózott jövedelmük, viszont az áfát minden kiló kenyér, tej, stb valamennyi termék után megfizetik, valamint a 25 év alattiak szavazati jogát is megkérdőjelezzük miután a jövő évtől nem adóznak? És az egyetemisták, főiskolások, háztartásbeliek, vagy a négy gyermeket felmutatni tudó anyák, akik eleve adómentességet kaptak? K.Z. elképzelései szerint az ő szavazati joguk nem állítható párhuzamba az adózó állampolgárokéval, netán választások előtt igazolást kell kérni mindenkinek az adó státuszáról, hogy vajon itt élő, törvénytisztelő magyar állampolgárként kiérdemelte- e a szavazás lehetőségét?

    K.Z.nem hisz az esélyegyenlőségben sem – mint írta, olyan nincs hogy mindenki “egyenlő” mert ezt már egyszer próbáltuk, és nem jött be – ezzel szemben úgy gondolom, hogy az emberek vélt vagy valós “egyenlősége” nem azonos az esélyegyenlőséggel – de nem tudom, ezt valójában hogy gondolta K. Z..
    Az előválasztást megelőzően volt az egyik kereskedelmi adón Voks 22. címmel egy vitaműsor féle, három meghívottal, az egyik K.Z., ott pl kifejezetten nem volt szimpatikus az állásfoglalása több ügyben sem, bár tény, hogy esetenként volt, hogy egyet is értettem. Miután azonban MZP közvetlen munkatársa, és mint magad is írod alighanem a jobbkeze, hát valamelyiküknek előbb utóbb muszáj majd a nézetein módosítani, mert így nem igazán egyeztethetők össze! De hát várjuk ki a végét!🙂

  • Orsós Elemér

    Gabriel
    2021 november 19
    6:30 de.

    “Orsós Elemér

    Azt akarod mondani óvatosan, hogy a “Názi” szó abból a marxista teórián alapuló szocialista (munkáspárti – vagyis proletárdiktaturát hirdetö program vagy p(r)ogromból) származik, ami a NSDAP meghirdetett programjaként szerepelt??”

    Pontosan! Szerintem a náci nem nacionalista, hanem soviniszta, annak ellenére hogy, a kettőt sokan szándékosan összemossák hogy, a patrióta nemzeti törekvéseket és önazonosságot, a közös nyelvhez és kultúrához való egészséges ösztönös ragaszkodást bűnös szándéknak minősítsék, ami szerintük legfőbb akadálya a komformista globalizációnak vagy internacionalizmusnak, azaz a közös nyájba terelésnek!

  • Orsós Elemér

    Geyza
    2021 november 18
    2:28 du.

    Emlékezz csak vissza hogy, a tárgyalásán gúnyosan röhögcsélt és szitkozódott, a páni beszarást már csak a kivégző osztag előtt gyakorolta, mert baromira ismerősek voltak neki a bírái, akiket egyébbként egyszer sem mutattak, nehogy a tévék előtt ülő nagyközönség idő előtt rájöjjön a turpisságra.

  • Bendeguz79
    2021 november 19
    12:35 du.

    grizi, még jól vagy? nem érzel “ojan” furcsa nyomást ott a nyakadon lévő csontüregben?

    aszongya a fáma, hogy életéért aggódva egy Jan 6-diki tüntető Bjelorúsziába menekült, ahol azonnal mekkapta a menedékjogot, és megbánta, hogy előtte a demokratikus Ukrajnába menekült, mert ott üldözni keszték…

    MZP Magyarországon generálhat hasonszőrű dolgokat .. hogy néhányan felmásznak, mások le akarják rángatni és heveny ordítozás… és lehet, hogy Magyarországon is a média halálra fog ítélni bárkit akinek nem teccik a pofázmánya még a bírósági tárgyalás kezdete előtt és a bizonyítékok ismerete nélkül pusztán pofára?

    nem támogatom… de legyen szabaccság! az nagyon fontos, legfőképpen a hüjeségtől kellene mexabadulni, az a legfontosabb!

    majd a Cenz Ura eldönti, hogy feldönti e avagy nem?

  • Gabriel
    2021 november 19
    7:07 de.

    már megint félrebeszélsz! a fordítottya sem igaz, de akkor sem ha alulról felfelé olvasom, de gyorsan “átmentem” rajta, mint a Harris közön… a világ nem aszerint alakul, ahogy te itt is oktrojálod az avitt, félremagyarázásaidat… de én most is átláttam a szitán… a majmaid hiába ugricsáltak rikoltozva

  • Orsós E
    14.2:04

    Bölcsességei 5. pontban írja, hogy:

    “Iványi G. körülmetéléssel a krisztusi életet nem gyakorolhatja”.

    Mán megbocsásson kedevesElemér, de a “Kr.után” már jóval később latinul Krisztusnak “átkeresztelt” a zsidók messiah-ja, azaz az úgymond’ megváltójuk, vagyis állítólag Dávidra visszavezetve teljesen legitim királyuk a 300 évvel később összeszedett új szövetségnek nevezett iratgyűjteményben:
    1.”A templomban”szabályosan bemutatott és >körülmetélt< zsidó József fia Jézus [lásd: Lk.2.22-38. és Lk.1.59.];
    2. A . T ö r v é n y . iránti teljes . h ű s é g é r ő l . biztosította az erre rákérdező követőit, az Olajfák-hegyén. [lásd: Mt.5.17-19]. Ha pedig egy krisztus bármire esküt tesz, az biztos úgy is lesz. Tehát nem fogja törvényt megmásítani, még egy ióta, de egy vessző erejéig se, azaz nem alapított semmiféle új vallást, azt csak egy rá hivatkozó római szélhámos tette, Kr-után jó 40 évvel fogott bele a Tóra nyilvános ignorálásába…

    A kohnklúzió:
    Akkor pedig Iványinak miféle törvényes akadálya volna is visszatérnie Jézus zsidó-hűségéhez. ?

  • Jichak Perlmutter

    Te Gejza

    Neked gábriel 17.1:01-éhez csak ennyi a hozzáfűznivalód ?!

    Félsz tőle mi ?! 🙁 Nincsenek érveid, csak hogy mohamedán, meg rongyfejű, stb. A pasas extreme nácizmusához pedig soha egy Qva szavad, annyi nincs. Megmérettettél… Többet ártasz, mint használsz…

  • warrior
    2021 november 19
    6:22 de.

    Ugye mára érthető, miért lett lecserélve az előválasztás nyertese, Karácsony Gergely?

    ——————————-
    Nem tudom, hogy érted a cserét, de Karácsony Gergely nem volt az előválasztás nyertese semmilyen tekintetben sem, így lecserélni sem lehetett. Az első forduló után a második helyen állt, lehetősége lett volna “megmérkőzni” az első Dobrevvel és a harmadik MZP vel, de nem tette – alapos megdolgozás után visszalépett a harmadik helyen álló MZP “kérésére” és javára. Ezt persze a szavazói még nem voltak kötelesek elfogadni, mint ahogy nem is igazán tették, mert kb 190 ezren nem mentek el szavazni a második fordulóban azok közül akik az elsőben részt vettek, ezek jó része alighanem Karácsony szavazó volt. Jött viszont 220 ezer “lelkes fiatal” akik az első fordulóban még nem mutatkoztak, és akik MZP mellett voksoltak, így sikerült a harmadik helyről az elsőre ugrania MZP- nek.
    Ebből is láthatod, hogy Magyaro. a lehetőségek hazája !

  • Orsós Elemér

    Voronyezs
    2021 november 20
    4:03 de.

    “Bölcsességei 5. pontban írja, hogy:

    “Iványi G. körülmetéléssel a krisztusi életet nem gyakorolhatja”.”

    Nem ezt írtam, ez egy kiragadás a szöveg környezetből, ezért így hamis felvetés!

    “A kohnklúzió:
    Akkor pedig Iványinak miféle törvényes akadálya volna is visszatérnie Jézus zsidó-hűségéhez. ?

    Egyrészt nem Jézus zsidó-hűsége a lényeg, hanem az eddig keresztény Iványié, másrészről a megoldást nem tudhatom, mert sem vallási jogtudós, sem annyira hülye nem vagyok hogy, mindenhez értsek! 😀

  • Jichak Perlmutter
    2021 november 20
    4:22 de.

    Ahogy a Geyza a Gyurit szokta nácizni, rólad is feltételezhetö, hogy ha rajtad mulna már Jeruzsálemet rég az arabok kezébe adtad volna bocsánatért esdekelve, Izráel többi részzét meg a HAMASZ prédájába juttatnád
    Kiszegeznétek a vöröscsillagot az Emlékezés Falára, a Vatikán Bestája meg ott trónolhatna egy vadiuj székeszegyházban a nagy mecsettel szemben
    És éjjel és nappal az internazionále dallamai szólnának a hangosbeszélöböl

    Kibujt a rozsdás görbeszeg a zsákból
    Követni próbálod a “nagy tanítód” Heschel Marx Levi Mordechai fiának utját népe árulásában. Akiröl ugyan nem tudni, hogy a mólé járt el brit milá-ja ügyében, vagy valaki más. Mindenesetre az anyja maga is rabbik leszármazottaként elvégezhette volna az aktust, (még a kitérése elött volt mindez) ahogy abban az idöben még szokásban volt.

    A dicstelen, de annál inkább megalapozott okokból való KITÉRÉS emberünknél fejileg és lelkileg jóvátehetelen károkot okozott, nem tudni esetedben mire tippelhetünk.
    Mindenesetre ami a kórt végleg elrendezte nála az az örült igyekezet hogy találjon NEM vallási alapokon is kellö “tudományos érvet” a zsidóság, mint etnikum, teljes felszámolására – amelyet feltehetöleg az após megnyerése iránti igyekezete diktálhatott –
    Na ugye egy Vesthalleni bárónö férjeként, lutheránusabbnak kellett mutatkoznia Luther Mártontól, a valódi zsidógyülölötöl.

    És benned mit és kit tisztelhetünk végtére?

    Sok hálátlan látta már meg a napvilágot, akik megtagadták a Teremtöt és Izráel elárulójává váltak.

  • Voronyezs
    2021 november 20
    4:03 de.

    magam részéről lefitymálom ezeket a dolgokat, kellemes bulvárhírek: a semmi körüljárása, jelentőséget adni a lényegtelennek és nem venni tudomást a tényleg fontos dolgokról… de ti tuggyátok… közben arról szépen hallgattok {vagy még rosszabb nem is tuggyátok} hogy MZP -vel a csöbörből vödörbe esés tipikus esettye forga fenn… az országnak egy sokkal erősebb gazdaságra lenne szüxége, némi saját műszaki és oktatási fejlesztésre és nem arra a süket rablómesére ami MZP körül habosra van keverve… amit őróla tudni az semmi és amit nem tudni az ellene szól, azért nem tudni mert “arra” és csakis arra képtelen dumafranci