A magyar jobboldal és a nők

2021 december 28 12:51 du.18 hozzászólás

Novák Katalin lemondott a miniszterségről, mert mint mondta, az államelnökké választásig hátra lévő időben az előtte álló feladatra kíván koncentrálni. Előbb azonban még a TV2 Mokka című reggeli műsorában elmondta, hogy miként érzi magát azután, hogy előző nap bejelentették: őt jelöli a Fidesz a köztársasági elnöki posztra.

„Azt persze tudtam, hogy ez azt jelenti, én lehetek Magyarország első, női köztársasági elnöke, ami önmagában is egy édes teher és felelősség, illetve van egy elképzelésem arról, hogy egy köztársasági elnöknek mi a feladata az ország első polgáraként, és mérlegeltem, hogy fel tudok-e nőni a feladathoz.”

Pachmann Péter műsorvezető kérdésére, miszerint, mit szól az ellenzéki oldalról érkezett reakciókhoz, Novák Katalin azt válaszolta, hogy neki „ezekből a reakciókból az derül ki, hogy a baloldali politikusok nem tisztelik a nőket. Ennyi!”

Pachmann műsorvezető nem tartotta munkaköri kötelességének, hogy rákérdezzen: a ma még miniszterként funkcionáló leendő államelnök honnan vette, hogy a baloldali politikusok nem tisztelik a nőket. Arra még gondolni sem merünk, de nem is akarunk, hogy Novák asszonyság netán az ujjából szopta ezt az okosságot, de azért jó lett volna, ha néhány konkrét példát is megemlít ezzel kapcsolatban. Eddig ugyanis leginkább arról lehetett hallani, hogy a jobboldali politikusok és közéleti szereplők nézik le a nőket, beszélnek velük/róluk tiszteletlenül, sőt, nem egy esetben tahó stílusban.

Hogy csak a legutóbbi esetet idézzük: a hajdúnánási önkormányzat képviselő testületének december 16-i ülésén eredetileg zárt napirendi pontként tárgyaltak volna egy közbeszerzéssel kapcsolatos vizsgálati jelentésről szóló előterjesztést, ám a szocialista Bódi Judit kezdeményezésére a nyílttá tételről döntöttek. Amikor ennek ellenére, Szólláth Tibor fideszes polgármester zárt ülésként jelentette be az előterjesztés tárgyalását, Bódi Judit felhívta a figyelmét arra, hogy korábban már megszavazták a nyílt ülést. A polgármester ekkor – nyilván a női nem iránti tisztelete jeléül – a következőképpen reagált: „Van egy feleségem és van egy lányom is, ismerem ezeket a hisztis napokat, nehéz”.

Amikor Bódi Judit kikérte a teremben ülő nők nevében, a polgármester még tetézni tudta tahóságát: „Bocsánat, én nem a jelenlévő nőkről beszélek, én önről beszélek. Ezen a napon végighisztizi a testületi ülést. Ne haragudjon, tudom, hogy vannak ilyen dolgok, de ez van.” A polgármester később sem jött le a szerről, az ülés egy további szakaszában közölte, „Úgy látom, hogy ez egy nehéz nap önnek is, képviselő asszony, vannak ilyen napok, hölgyeknél ez nehezebb.”

Nyilván ez az epizód elkerülte Novák miniszter asszonyság figyelmét, s Pachmann műsorvezető sem ismerte a történetet, különben bizonyára szóvá tették volna.

Egy évvel ezelőtt, 2020. decemberében Bencsik András azt mondta a Hír TV Sajtóklub című műsorában Szabó Tímeáról, hogy „amilyen ronda, olyan gonosz”. Tudjuk be ezt Bencsik írói munkásságának, és vegyük úgy, hogy polgári megfogalmazás volt, a jobboldali sajtóra jellemző morális fölénnyel megfejelve. Van ilyen egyébként: nem jön be neki a Párbeszéd politikusa, istenem, nem vagyunk egyformák. Bencsiknek bizonyára a Novák Katalin típusú nők tetszenek, ami egyébként igen helyénvaló, lévén utóbbi hölgy miniszter, ráadásul egy magát kereszténynek és konzervatívnak hazudó, családbarát kormányban.

Még sokan emlékszünk arra, amikor Kövér házelnök 2015-ben azt mondta a Fidesz kongresszusán, hogy „azt szeretnénk, ha a lányaink az önmegvalósítás csúcsának azt tartanák, ha unokákat szülnének nekünk.” Így, királyi többesben elővezetve. Rögtön magunk elé is képzeltük az országot, amelyet lányaink teleszültek Kövér-unokákkal. Ám a lányok – hiába a nemes cél és a veretes megfogalmazás – nem kezdtek el szakmányban szülni, a házelnök mondatai nem fogantak meg a magyar ugaron.

A macsó bunkóság nem új vonulat a Fideszben és holdudvarában, mások is megfogalmaztak hasonló nézeteket. Kovács Ákossal például azért bontott szerződést a Magyar Telekom 2016 decemberében, mert a Fidesz-közeli énekes azt mondta, hogy a nőknek nem az a dolguk, hogy annyit keressenek, mint a férfiak.

Ezek az 1-sel kezdődő személyi számú fideszes figurák feltehetőleg odahaza is így beszélnek a szeretteikkel, anyjukkal, feleségükkel, barátnőjükkel, lánygyermekükkel. Merthogy közülük került ki a párját ritkító vak komondoros Balogh, a nőket a konyhába és a szülőszobába száműző Varga, a felesége helyett örömlányoknak örömet szerző Borkai, de említhetnénk a nemzetközi botránnyá dagadó csínyt, a család szentségét egy brüsszeli melegpartin megtestesítő Szájer József esetét is.

Végezetül megjegyeznénk, hogy szemben Novák Katalin állításával – nem kell a nőket tisztelni. A férfiakat sem. Nagyon sok olyan nő van, aki megérdemli a tiszteletet, de nem azért, mert nő, hanem, mert tetteivel, munkásságával, életvitelével példaként szolgálhat másoknak, és kiérdemelte, hogy nagyra tartsuk őt. (A férfiakkal hasonló a helyzet).

Lassan mondjuk, hogy Novák Katalin is megértse: nagyon sok olyan nő (és férfi) van, akik méltók a tiszteletre. És vannak olyanok is, akik nem. Ennyi.

18 hozzászólás

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    ˙
    A konzervatív nőtisztelet szent jegyében Orbán – Hazánk frivol csődöre és kereszteslovagja – a tévé nagy-nyilvánossága előtt, egy alkalommal az egyik udvari csepűrágójával* karöltve, nagy hangon ezt gajdolta:

    „Jó estét kívánok,
    Megjöttek a fehérvári huszárok.

    Jöttek, láttak, győztek,
    S o k . k i s l á n y t . m e g l ő t t e k.

    Jó estét kívánok,
    Megjöttek a fehérvári huszárok.”
    ˙

    .

    * Ez esetben Nemcsak Károlyról van szó.

  • Orsós Elemér

    Ez szép volt!

  • Orsós Elemér
    2021 december 29
    5:59 de.

    Tehát már hiányzott a munició a Te löporos szatyrodból is?
    Akkor most kaptál ujabbakat.
    Szépeket

  • Orsós Elemér

    Kedves Kartársak, boldog új évet kívánok!!!

  • ˙

    Íme régi, magyar nőkről – édesanyákról és nagymamákról – szóló szelíd nemzeti bölcsességek :

    „P é n z . o l v a s v a , a s s z o n y . v e r v e . j ó.”

    „A k k o r . j ó .az. a n y ó s , h a .már. p o r h a n y ó s .”

    A kérdés:
    Akkó’, most ezek a mélykonzervatív nép(i)ítéletek vajh csak
    j o b b o l d a l i a k, avagy egyszerűen . m a g y a r o k?

    DG 🙁

  • SchumackerLady

    Kedves Olv’-és
    Kommenttársak!

    E fenti remek cikk és kommentjei mellé mintegy kerek egységet, feltétlen javaslom a KMH Katóka új ruhája (XII.22.) című szintén kitűnő karcolat és vonatkozó cugehőrjei újra olvasását. 😀
    BUÉK!

  • Ezt is megértem, hogy töröltek tőlem hozzászólást! Földes Péternek tettem fel kérdést a nő-tiszteletéről…. Ez van! -g-

  • OK, egyetértek: tisztelni kell a nőket – bár szerintem inkább az Embert, legyen bármelyik nemhez tartozó. Ez még feltehetőleg abból az időből származik, amikor fizikai erejénél fogva a férfi tudott kaját szerezni az utódoknak, és elzavarni a ragadozót a közelükbol. Nyilván sokszáz évig tanultuk azt is, hogy a nőt is meg kell védeni, hogy gyáltalán lehessen gyermek, és az fel is nőhessen.

  • (Bocs, elugrott.) Újabb száz éveknek kellett eltelniük, hogy ez a védelem kötelező tiszteletté váljék, ami szerintem korunk legálságosabb, hamis lózungja. Azt sugallja: szegény gyengébb is, butább is- dehát nélküle nincs utód.
    Persze sokan átesnek a ló tulsó oldalára, és épp a férfiakat tartják butábbnak, gyengébbnek.
    zerintem ideje lenne megkapaszkodnunk a képletes paripa hátán, és elismernünk: nem vagyunk egyformák. Hálistennek – teszem hozzá.
    Sose vártam el a páromtól, hogy mosogasson el – űgyse tud rendesen -, de azt igenis elvártam, hogy vacsorázzon meg önállóan, ha nem vagyok otthon. Ne akarjon éhsn halni egy teli fridzsider meg egy nyitott közért mellett…Nem bántam, ha a gyereket hóttmocskosan kellett kihúzni a Trabi alól, ahol kettesben „szerelték” a szegény roncsot. De attól a falnak mentem, ha a srácot hagyta üvölteni a szobában, miközben valami rettentő fontos dolgon ügyködött. Főzéskor meg mellettem sündörgött: Anyu majd szívszélhűdést kapott, amikor meglátta, hogy a négyéves fiú rendes, éles kiskéssel próbálja megszabadítani a krumplit a héjától.(Nem is érte soha háztartási baleset.)
    Nem azt mondom, hogy tökéletesen neveltem – bár nekem ma is nagyon jó fiam. Szangvinikus, hamar felcsttanó, gyakran igazságtalanul kiabáló természetét nem lehet megfékezni. (Ezért is tisztelem, becsülöm a menyemet, aki elviseli.)
    KB így értettem azt, hogy milyen szerencse, hogy nem vagyunk egyformák…

    Csak azt akartam alátámasztani: nem vagyunk egyformák – és ez nem baj – aadottág.

  • Orsós Elemér

    talalom
    2022 január 1
    11:41 de.

    „Nem azt mondom, hogy tökéletesen neveltem – bár nekem ma is nagyon jó fiam. Szangvinikus, hamar felcsttanó, gyakran igazságtalanul kiabáló természetét nem lehet megfékezni. (Ezért is tisztelem, becsülöm a menyemet, aki elviseli.)”

    Nekem pont ilyen Nejem van! Áldja meg a Jóisten! 😀
    (Kössz hogy, újra megjelentél!)

  • Orsós Elemér

    Na így legyen ötösöm! Már egy hónapja megjósoltam hogy, ez a jóember Dobrev Klárikának megcsinált -szerintem ügyesen közösen koreografált- ajándék, aki most -sok könyörgés után- szerényen újra színre fog lépni a baloldal megmentőjeként! MZP meg angolosan -ám abrakkal jól megtömve- majd visszasomfordál az Újvilágba!

    https://mandiner.hu/

  • Orsós Elemér

    Orsós Elemér
    2022 január 2
    6:58 du.

    Elnézést, ez a jó link! (Persze annak ellenére hogy az efogult Mandiner merészelt ilyet közölni.)

    https://mandiner.hu/cikk/20220102_marki_zay_peter_belfold_koronavirus_nyugdijasok_real_pr

  • Orsóskám!

    A Mandiner Orbán, vagyis a . K E S M A . egyik kedvenc ölebe.

    Ezt bíróságon úgy jellemzik mint : E L F O G U L T . T A N Ú !!

    KESMA=Orbanisztán Egyesített Á L L A M I . Média Nehéztűzérsége

    Vedd má’ észre, hogy cinkelt kártyával játszol !

    Ha az MTI-t idéznéd az meg az összes lőporgyára -a Nap-hegyen…

    -Onnan süt a sötétség,légvonalba 1km a Vár,a Karmelita kolostor

  • Adalék a cikk címéhez!

    A következő verssorokat aligha írhatta jobboldali anya:
    ˙

    „Fiam, ez öreg reszkető sorokban

    én sírok, ki méhemben hordtalak

    ki eggyé tettem órát,napot,éjet,

    hogy etesselek, hogy dajkáljalak,

    hús a húsomból, vér a véremből,

    hogy emelhetnél te akkor kezet,

    ha én zokogom, sikoltom feléd:

    Ne lőj,fiam,mert én is ott leszek!”
    ˙

    (Várnai Zseni: 1914.
    Katonafiamnak – részlet)

  • D.Bernstein
    2022 január 1
    7:23 de.

    Nála ez ugy müködik, hogy ami nem illik a PB dogmáiba, az megy a levesbe – sokszor a baba is vele együtt. Ezt igy szokták a szocialista rezsimekben
    Mit csodálkozol?
    Velem is megesett

  • Találom

    nagyon is igaz minden szavad, a befejezés is; – nem vagyunk egyformák

    és jó hogy irsz, azt jelenti hogy jobb egészségben vagy

    Legyen ez az év egy boldogsággal teli év

    És felbátorodva szavaidon, hogy ne tekintsük a nöket „gyengébb nemnek” (ami számomra mindig is egyértelmü volt, persze olyan fizikai körülmények, helyzetek esetében ahol szükséges volt viszont nem felejtettem el, hogy a nö az NÖ – egyébként a zember azt is feltudja mérni amennyiben szorult bele pici emberi érzes, mikor a másik macsó is segitségre szorul)

    Viszont vitákban – ugye a fizikai képesség nem sokat számit – söt, néha …. rsrsrsrs !!

    Ezért ujra elmondom, hogy a vagdalkozástól ami erröl a nögyületetröl folyik az országban, kiráz a hideg (bár egy hosszabb értekezésem itten erröl nyilvan az iró kivánságára a cenz ura által lefolyt a csatornán)
    Dehát – többek között ez is – jónéhány politikus számára semmi más mint egy jó kis téma, amivel támadni lehet bárkit, vagy épp a forditja: ki- és fel lehet használni, merthogy el lehet játszani az áldozatot

    De hagyjuk ezt, mikor lesz boldogsággal teli az év?
    Ha teli van szeretettel, békességgel, egészséggel – ezt kivánom Neked!

  • Gabriel
    2022 január 3
    7:30 du.

    te még hiszel a twít ben? mert onnan is…; bár ott nincs lavór, de van: kicsuklakb+habeledögleszis és ez demokráciáéknél van semmi cuciliszmusz meg „csájnaver”

    le vagy maradva néhány brosúrával és nem kaptad meg a legfrissebb kiskátédat sem, twíteljél nekik, hogy ne legyenek ijen trehányak

  • Orsós Elemér

    Cukihara
    2022 január 3
    10:43 de.

    Mint fentebb írám, valóban fideszelfogult a Mandiner, de szerinted a baloldal örül MZP -szerintem szándékos- és nekik egyáltalán sem kedvező „ügyetlenkedéseinek”? A „cinkelt kártya” maga MZP, de hogy kié az még nem egyértelmű!