Előre!

2022 január 10 10:02 de.51 hozzászólás

Most, hogy a magyar kormány legújabb szlogenjéről – Magyarország előre megy, nem hátra – kiderült, hogy nem saját szerzemény, mondhatjuk úgy, idegen ötletből alkották meg a Fidesz kreatívjai, érdemes felfejteni e mondás eredetét. A legközelebbi ismert felmenő a brit Munkáspárt, az ő programjukban volt olvasható még 2005-ben, hogy Britain Forward not Back. A szálak azonban egészen Vlagyimir Iljics Leninig vezetnek.

A brit Munkáspárt, a hazájában nagy népszerűségnek örvendő NDK-s diktátortól, Erich Honeckertől örökölte a nagyszerű, minden fideszes szívét megdobogtató szlogent. A keletnémet nép nagy vezére, az NDK mindenható ura, a kommunista párt főtitkára, 1989. október 7-én mondta híres beszédében, hogy Vorwärts immer, rückwärts nimmer! (Mindig előre, sosem hátra!). Sajnos, Honecker is plagizált, igaz ő legalább tiszta forrásból, a magyar nép nagy vezérétől, egyenesen Rákosi Mátyástól nyúlta le az ötletet.

Utóbbi ugyan kopasz volt és köpcös, de még ezzel együtt sem volt akkora koponya, hogy egy ilyen veretes magvasság magától eszébe jusson. Kénytelen volt Leninhez fordulni. Nem hiába: a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győztes vezére, Vlagyimir Iljics 1922-ben interjút adott a Manchester Guardian című brit lap újságírójának. A hosszú polgárháború után döcögve beinduló szovjet iparról mondta Lenin, hogy „Oroszország előre megy, nem hátra”. Igaz, ő hozzátette, hogy „lassan és szakaszosan”, de Orbán emberei ez utóbbi mondatot már nem olvasták.

Eddig tudtuk visszamenőleg felfejteni a mondás eredetét. Ha azonban alaposan utánanéznénk, az is kiderülhetne, hogy Lenin sem a saját hasára ütött, amikor ezt kitalálta, hanem Marxnál olvasta. A Tőke című művével ismertté vált gondolkodó, egy mélyszegénységben élő, angliai mosónőtől hallotta ezt a mondatot, aki ugyan nem a népre gondolt – Magyarországra még annyira sem, mert azt sem tudta, hogy létezik ilyen ország –, hanem a mosóteknőjére, ami állandóan csúszkált a mosókonyha kövezetén. Amikor a kihívott szakember megkérdezte tőle, hogy mi a baj, azt mondta neki, hogy állandóan elmozdul, előre megy, nem hátra. Mire a mester beleköpött a tenyerébe, munkához látott, és rövid három óra alatt végzett is a teknő javításával.

Ezt megelőzően Kézai Simon posztolt arról, hogy a magyarok, miközben a kalandozásnak nevezett hadjárataikkal fél Európát feldúlták és kirabolták – a férfiakat megölték, a nőket előbb megbecstelenítették – a harcmodorukra jellemző hátrafelé nyilazás közben gyakorta kiáltották, hogy előre, nem hátra. Ezzel az ellenséget akarták megzavarni, akik csak azt látták, hogy a nyíllal hadakozó vitézek előrefelé száguldanak lovaikkal, miközben hátrafelé lövöldöznek. Ezzel azonban sajnos nemcsak az ellent, de saját magukat is megtévesztették, mert egy idő után már egyikük sem tudta, hogy a ló megy előre, vagy a nyílvessző. Ennél korábbról nincsenek ismereteink. A cro-magnoni ember még analfabéta volt, ha tudott volna írni, akkor bizonyára ennél értelmesebb szöveget vésett volna fel a barlang falára.

Jó, Marx, a kalandozó magyarok és a cromagnoni ember csak vicc volt. A többi példa viszont tény, mint ahogy az is, hogy a jeles mondást Cseh Tamás – Bereményi Géza szövegével – is megénekelte a 424-es mozdonyról szóló dalban. „Ó, az én papám fűtő, /ó, az én papám fűt, /sivít a fekete mozdony, /mert az én papám fűti…Ó, van nekem fénykép, /kinéz tolatás közben, /előre, sohase hátra, /barátja állomásfőnök, /Előre, sohase hátra, / de jó, hogy nem vagyok árva.”

51 hozzászólás

  • Orsós Elemér

    Kedves Szerző, ilyen alant idézett -rencerváltás előtti, alapos előkáderezéshez kötött- tanulmányi és szakmai előélettel Ön szerint lehet-e bárki hiteles orbán és rencerének bírálója, amikor lehet hogy, ugyanazon kisz szemenáriumon köpködhették az imperialista-kolonialista-monopolista rothadó kapitalizmust, majd a lelkesedésért megérdemelt VIT-en mákonyosan együtt énekelhették az avanti popolót és az internacionálét:

    „1970-1975 között a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem ipar szakán tanult. 1975-1977 között elvégezte a MÚOSZ Újságíró Iskolát. 1975-1978 között a Közgazdász munkatársa volt. 1978-1980 között a Központi Sajtószolgálatnál dolgozott. 1978-1983 között a Neoprimitív együttes tagja volt. 1980-1990 között a Lúdas Matyi újságírója volt. ” (idézet a köztudottam nem semleges, hanem balra elfogultatott Wikipediaból)

    Ezek után ne haragudjon, ha megkérdőjelezem Ön irányában az orbán rendszer -szerintem- irigységből motivált hitelesnek vélt fricskázását, ami főleg a kimaradt, de túl mohó -szdsz-esre átalakult- kebelhaverokra jellemző! 😀

  • Elemér!

    Azt kéred számon a szerzőtől, hogy miért született bele Rákosi rendszerébe? Azt kéred számon rajta, miért nem választott másik ideológiai alapú iskolát az általad kiemeltek helyett? Te miféle iskolába jártál? Volt választási lehetőséged?

  • Petya, kihagytad az
    Avanti poppolo-t

  • Orsós Elemér

    Miklós bá’
    2022 január 10
    2:13 du.

    Igazad van, de nem ez a lényeg, hanem az hogy, nem kéne nagyon megjátszania az antikommunistát, mert ő is a kádár rendszert alaposan meglovagolva jutott el az akkori -jobb esetben lehet hogy kényszerű- lojális tapsoncból a mai -most már vidáman gyakorolható- rettenthetelen csúnyán visszamutagatóba, tehát csak halkan mondja bagoly a verébnek hogy nagyfejű, mert ha a „rendszerváltás”(egypárt két oldalra szakadása) után szerencsésebben helyezkedik, akkor most nem kellene irigykednie a volt kebelhaverjaira, akik nagy távlatokban ugyanazok még Bródy János szerint is!

  • Auróra Borealis

    Orsós Elemér!
    jan.10. 12:10

    Húúúú mecccsoda bátorság! Hurrá!

    De Talán mégse a Szerzőt kéne …..szogatni, hanem a leírt konkrétumait. Ám mivel OE képtelen azoknak a közelébe mégcsak szagolni is,hát az újságírót próbálja élve felboncolni ahelyett, hogy pl.az általa idézetteken időzne el kissé alaposabban…

    Megtehette volna,hogy Orbán tagadhatatlan,Rákositól elcsaklizott és óriásplakátokon propagált szlogenjét vette volna a védelmébe. Hisz”itt az idő”,v.itt lenne az ideje, hogy végre bizonyítsátok, Fid SS-sek hogy Orbanisztán Kormányzóság – a NER – télleg’ nem hátrafelé halad. Nem a lépten-nyomon bennfentes hirdető felületeken, harsogóan . r e t r o g r á d , illiberális és antidemokratikus, végülis tömeggyilkos Horthyéra bűneit kívánja visszacsinányi’… Nem azokat szándékszik megismételni és újrázni, hanem egy valóban ” előre haladó”, demokratikus köztársaság [melyet Orbán már 89-90-ben is a képünkbe hazudott] építőköveit rakosgatja egymásra… Hogy számukra, a FidSS számára: fékek és ellensúlyok és a hatalmi ágak szigorú szétválasztása valóban egy szent és megközelíthetetlen tabu… –

    Ha ezeket tudná bizonyítani Elemér kolléga, akkor mondhatná,hogy Orbanisztán igenis „előre és nem hátra” megy 😀 és Föld S-nek nincs igaza…

    Pedig egy ilyen bölcselőtől szívesen vennénk egy kis filozófia leckét. De talán még kiváló szerzőnk is,aki cikkében nem tett mást, > csak . i d é z e t t, n e m . pedig . o d á z o t t <…

    AB

  • Orsós
    Eli
    12:10

    A mai magyar közgazdászok 99 %-a és számos külföldi kollégájuk szerezte a magyar Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen a diplomáját.

    Remélem, nem az egyébként jó-hírű egyetem nevét tartottad kipécézésre alkalmasnak arra, hogy egyes előítéletektől és kényszerképzetektől terhelt jobboldali olvasók szent kezeit hajlítsad tenmagad felé. Azokét, akik e világhírű névadónak már csak neve láttán is azonnali hideglelést kapnak – szegények…

    Ők se tényeken próbálnak vitázni, de szívesebben dobálóznak sárral ugyanúgy,mint ahogy gondolkodás helyett néha te is így teszel.

    Ugyanez az egyetem még ma is 10’000 körüli hallgatói létszámával Budapesti Corvinus néven folytatja a MKKE haladó hagyományát öregbítve. Megjegyzem, hogy csak egy paraszthajszálon múlott, hogy a Fide-ss-NER annak haladó(!) hagyományaitól rettegve az Univerzitást nem nyelte el szőröstül-bőröstül, pedig a hatalmas épület mindig jól jött volna nekik egy-egy Tiborcz, v. Mészáros rablókaland számára uniós ingyenpénzből, vagy valami fiktív, csillogó sportcsarnok, v. mija…sznak…

    Minden esetre, a névadó embernagyságú ülő bronzszobrát, az aulából, azt kipaterolták, nehogy a sok aktualitás hatására még megelevenedjen és még ott kísértsen az alias Dimitrov téren 😀

  • Miklós bá’,
    mindenkinek volt választási lehetősége,hajlama és pillanatnyi tisztességes érvényesülni akarása szerint.14 évesen lettem ipari tanuló,16 évesen kaptam meg a szakmunkás bizonyítványt.20 évesen otthagytam a kupoldát és szakérettségivel(is)a kezemben állítólag nagyon jó szerszámkészítő lettem.65 éves koromban mentem nyugdíjba,amelyből mai napig is TISZTESSÉGESEN megélünk. Nem uszítottam senki ellen és véleményemet is csak szórakozásból írogatom,meg esetleg gondolatvilágom frissen tartása céljából. … Vasvári Nusi,aki a t.szerzőnek kolleginája volt a Ludas Matyinál, ha a holokauszt nem szakította volna el (Donkanyar) unokabátyámtól,rokonom lett volna.Tudomásom szerint tisztességes emberi ember volt.Szóval:Nem is a szakmán múlik a tisztesség!

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Rodeo11
    10.4.33

    Ki az a Petya? Ja hogy Föld.S.! Mert Ó Elemér, az nem hagyta ki.

    Csak azt nem értem, hogy az olasz nép (a popolo) előre lépése

    miért is csípi azt a mindig is igazságüldöző csőrét?

  • Orsós Elemér

    Cukihara
    2022 január 11
    3:35 de.

    Tapasztalataim szerint sem a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemre, sem a MÚOSZ Újságíró Iskolába, sem a Lúdas Matyihoz nem juthatott be akárki, a Központi Sajtószolgálathoz meg főleg nem!

    (Nem akarok kajánkodni, nem is tartozik ide, de sokan örülhetnek mint majom a farkának mindkét oldalon annak hogy, a bennfentesek átlátszó tömeges tartózkodásukkal leszavazták a parlamentben 2013-ban Schiffer András ügynöktörvény javaslatát és evvel végső pofont adtak még egy szánalmasan jelképes számokérésnek is! Szerintem szerzőnk is örül ennek!)

  • Nem, „Nem is a „szakman mulik a tisztesseg !”

    Hanem az erkolcsi magatartason, vagy mondhato az is hogy minden egyen sajat characteren.
    Ugy a koldus mint a kiraly, vagy inkabb part-titkar, is
    lehet tisztesseges vagy gazember.

    Persze nagyon felteheto, hogy vajon mi vezethette volna egy hodito-rablo-egyseg vezetojeve barki tisztesseges egyent ???

  • Orsós Elemér
    2022 január 10
    6:35 du.

    Sőt! Még Bródy is ugyanaz. Ugyanaz a Bródy, aki a szabadságról krákogott, de az első között szólta le a szabad zenehallgatást, és tartotta a markát. 3 évig Artisjus-elnökként. Viszont valószínűleg a kétséges feledés homálya fogja borítani azt az „üldözöttséget”, ami lehetőséget adott koncertezésre.

    Anno, amikor divat volt ellenállóvá és belülről bomlasztóvá válni, akkor az egyik legtisztességesebb társaságnak tartottam azokat, akik MSZMP-tagok maradtak. Nem azért, mert egyet értettem velük (sosem voltam párt-tag), hanem mert legalább nem sz..ták telibe a saját énjüket, és akasztották ki száradni a gerincüket.

  • Ez az előre nem hátra sem rosszabb szöveg, mint az MZP féle felfelé. Tekintettel arra, hogy a magyar közélet, beleértve MZP színvonalát is latrinamélyen van. Márpedig a latrinából felfele leginkább egy fenékben lehet kikötni.
    Sokaknak meg is felel ez. Ahogy Hofi mondta: „Te, a magyar ember ilyen: nem találja a helyét, ha nem szaros a szája.”

  • Andrew_s
    2022 január 11
    6:43 du.
    ez bródyjános?

    neki csak pénztárcája volt nagy, és süket dumája de nem volt egyedűl sokat röhögtem ezeken {isch}
    zenéje??? volt???

  • Orsós Elemér
    11:43

    Ez így nem igaz… Bizonyítékot kérnék… Nem elég a „szerintem”, mint kibúvó a bizonyítási kényszer alól.

    Ti if.Antall Józsefetek az „antivilágban” volt múzeumigazgató 1 sima történelemtanári diplomával. Márpedig vezető állás(!) az úgynevezett >párthatáskörben< volt rendszeresítve. Ez esetben mégis figyelmen kívül hagyták idősb Antall József horthysta húsosfazék és BM államtitkár igencsak kétes fontos a Kamaenyec-Podolszkij-i tömeggyilkosságban is… Ha ennek ellenére mégis a maga vallotta "történész" lett volna a "fiú", akkor is összeomlik az állításod egy kivételezett rétegről, hisz éppen Antallék az akkori terminológia szerint osztályidegennek számítottak…

    Egyelőre még mindig a
    FidSS-esek akadályozzák
    a III/III besúgó akták
    irattári felszabadítását.

    Kissé sötét gondolkodásod, amikor Föld S-t így a FidSS-be kategorizálod. Ez már rögeszmés skizofréniára vall.

  • EGY ELŐRE !!!

    A legfrissebb hír: Orbanisztán Banánköztárság Kormányzója

    >AZ ÖSSZES EDDIGI JÁRVÁNYÜGYI KORMÁNYINTÉZKEDÉSÉT TITKOSÍTOTTA<

    Vajh mi titkolni valójuk van 40˙000 ÁLDOZATUK nyilvánvaló kárán?
    ˙

    – "Isten áldd meg a magyart!" 🙁

  • ˙

    „10 ÉVRE TITKOS AZ OPERATÍV TÖRZS ANYAGA” MIÉRT IS ?!

    CSAK BŰNÖZŐK TITKOLÓZNAK, AKIKNEK „VAJ VAN A FÜLE MÖGÖTT”

    AZOK,AKIK A PANDÉMIA ELSŐ PERCÉTŐL A „HADD HULLJON A FÉRGESE”

    ELVET VALLVA HAGYTA MAGÁRA A MAGYAROKAT.

  • Sajnalom Magyarok, de mind a sirankozasok nem hoznak am semmifele valtozast.

    Senki nem fog rohanva jonni es cuclizni meg pelankazni a Magyarokat!!!!!

    Amig a magyaroki keptelenek vagy nem hajlnadok felfogni hogy felelosek a sajat tetteik, vagy inkabb a sajat tetteik hioanyossaganak figyelemen es betoltesen!!!!!

    Lustasag,sem trehanysag , sem eroszakos kegyetlensegek nem fog megoldast jelenteni szamotokra SOHA !

    Csupan az elazalogosithatalan egyeni-jogok lehetosege es a demokratiklus tarsdalmi modszerek alakamlmazasa teheti lehetove hogy Magyarorszag, vagy barmely tarsadalom lakosssai hatarozhatnanak a sajat eletuk iranyitasaban.

    Semmi mas lehetoseg, semi idegen hodito katonai hatalom, barmi diktatura azon nem valtoztathat,az csupan a pusztitas modszere lehet.

    Na de abban a magyaroknak remelehetoleg lett-volna eleguk. NEM??????????

    Azt talan meg a leg-buzgobb es felrevezetett volt part-munkassai is belethatjak manapsag?!

    De hat miert kovetni az esztelenseget es a bizonyitott pusztito modszerek elveit es remenyeit?????????????????

    Nem lenne ideje belatni a tagadhatalant es jozanul elni?

  • Orsós Elemér

    Andrew_s
    2022 január 11
    6:43 du.

    „Anno, amikor divat volt ellenállóvá és belülről bomlasztóvá válni, akkor az egyik legtisztességesebb társaságnak tartottam azokat, akik MSZMP-tagok maradtak. Nem azért, mert egyet értettem velük (sosem voltam párt-tag), hanem mert legalább nem sz..ták telibe a saját énjüket, és akasztották ki száradni a gerincüket.”

    Nagyon egyetértek és ezért helyeseltem anno Rátesi Margitkának(Talalom), amikor azt „merészelte” mondani itt sokak megrökönyödésére hogy, a reformkommunisták sokkal jobban megcsinálták volna a rendszerváltást, mert ők valószínű nem kótyavetyélték volna el azokat a jól bevált és hasznos szociális, gazdasági és kultúrális -még a fejlett és civilizált nyugat felé is mutogatható- pozitivumokat, amiket a hatalomra került „vadkapitalisták” iziben -haszontalan kommunista csökevénynek könyvelve- jó kis magánzsebbe való baksisért az addig lerohadtkapitalistázott felvásárlóknak átjátszottak!

  • ˙

    Bendegúz79
    01.11.4:14

    Kár, hogy nem címezte meg ezt a kommentjét sem… Gondolom Orsós olvtársnak szánta.

    Osztom a véleményét. Nem a szakma, hanem a morál számít !

  • TEVES ANDREW_S.

    A magyaroknak NEM „szaros a szajuk”, csupan a felfogasuk es sokak gondolkodasai!!!

    Zay Peter vagy barki mas ottani remelkedo nyujtja tisztan elveinek, ill. remelheto felfogasainak a tartalmat?????

    Vajon miert nem kepes azt felfogni a lakossag, sot meg Andre_s sem?!

    Vagy csupan ocska szloganokat hirdetnek MIND ????

    Miert nem vadolod azokat akik keptelenek felfogni a valosagos lehetoseget a valotlan maszlagok igeretei kozott!!!!!!

    Magyarorszag jovojet csupan az orszag lakossaganak a felfogasai, celjai es tettei fogja es kepes valtozztatni.

    SENKI es SEMMI MAS NEM teheti azt, es nEM fogja azt tenni, NE is almodozz azon!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  • ELEMER;

    Persze hogy a majom orul a farkanak hasznalataert, hiszen a farka jelentosebb szamukra mint mind a negy labuk!!!!!

  • GYURI10;

    Bizonyara megkoszonheted azt ORBAN VIKTOR-nak, mert OV adminisztracioja kuldi szamodra a havi jovedelmet a lakossagtol kizsarolt ado-osszegekbol!

    Igen, tudom mit valaszolnal, DE amit Te befizettel az evdizedek folyaman a Tarsadalmi Biztositasi adoddal annak teljes osszeget visszakaptad meg nyugdijazasod elso eveben!!!!!!
    Nem is emlitve, hogy azt a penzt meg annak-idejen Rakosi, Kadar adminisztracioi elkoltottek majdnem azonnal.

    Ha abban ketelkednel, kerlek nezz-utanna es szamitsad azt ki onmagad, mielott azt tagadni probalnal!!!!!!!

  • Igen csodallom, hogy senkit nem osztonzott, sem buzditott valaszolni a 2022, Januar 11, 4;14 du hozzzaszollasom, utolso mondata, inkabb kerdese.

    Bizonyara fejen utotte a szeget a part-titkarok onerzeteben?!

  • Dübois
    11:17

    Orbán a „hadd hulljon a férgese” alapon elhullott – nagyrészt nyugdíjas negyvenezrek – hátrahagyott öregségi nyugellátási . h a g y a t é k á t . mindjárt átirányította a jótékonysági kategóriába. Az elmúlt egy év alatt a Vezér ezt tudva-tudván, ELŐRE ígérhetett a kiszámított és várható covid-áldozatok medvebőrére. Ez be is jött neki, hisz az odavesztett fertőzöttek járvány előtti tervszerű(!), több-százmilliárdos pénztömeg járandóságuk a halálukkal az Orbán személyes, kampány-céljaira szabadult fel.
    Mint minden rendes Godfather*, hát ő is fosztogatva osztogat.
    ˙

    .

    * A Kresztapa c. film-trilógia után: don Corleone = don Orbanini

  • ELŐRE EFFTASSAK !

  • Orsós Elemér

    Bendeguz79
    2022 január 12
    11:32 de.

    Szerintem MZP mindkét oldal hasznos idiótája, csak az a talány hogy, április 5-én kinek nyújta be majd a számláját. Az a gyanum hogy, most MZP-nek ugyanaz a szerepe mint ami Victoria Nulandnak volt a Majdanon, csak ő nem sütemény osztogatással álcázza magát, mert az már elavult.

  • Tüske Zsófia

    Orsós Elemér
    2022 január 10
    6:35 du.

    érdekes módon, Elemér, neked sem Káslernek a JATÉ-n betöltött össz-hallgatói párttitkár szerepe, sem Kövér elvtársnak és a párttitkár-kölyök Orbánnak a múltbéli szerepével nincs gondod, csak csupán azzal, hogy a szerző a szociban diplomázott.
    Ha „megtért”, czestochowai zarándoklatokra jár, és időben vett fel a veresre más színű gúnyát, az a te szemedben rendben van.Lényeg, hogy azt mondja, amit te gondolsz, hogy ki-mi volt előtte az már nem számít. Miért nem tanultál te is? 1962 után már nem monitorozták a felmenőket, és munkahelyi ajánlással bárki,aki megfelelt a felvételin, továbbtanulhatott, legfeljebb estin. Lehetnél ma kiemelt nyugdíjas, a továbbtanuláshoz nem kellett párttagság.

  • Tüske Zsófia

    Bendeguz79
    2022 január 12
    11:19 de.
    Egyetértek, ebben teljesen igaza van. De a magyarok sem önvizsgálatot nem szeretnek tartani, mit is toltak el, sem a felelősséget nem vállalják semmiért. Mindig egyszerűbb másra mutogatni, ha valami nem sikerül, mint azt mondani.És emiatt megy a siránkozás folyamatosan., hibáztam, tanulok belőle legközelebb majd másként csinálom. Na de itt mindenki tökéletes, az egész nép is, a világon a legkiválóbb, csak a csúnya gonoszok nyomnak minket.

  • ˙

    Minden állítás valódisága ellenőrzésére alkalmas fórum a LAKMUSZ című portál.

  • Tüske Zsófia

    Cukihara
    2022 január 12
    3:32 de.
    Az Országos Orvostörténeti Könyvtár és Múzeum csak a nevében volt műzeum, igaziból egy közepesnél kisebb könyvtár volt, ahol még a rendszerváltozás után húsz évvel sem volt sem online katalógus, igaz, olvasó sem. Így a történelemből szerzett egyetemi diploma még sok is volt a feladat ellátásához. A könyvtárak a múltban sokszor voltak nevezetes, de valamiért hajótörött emberek megélhetését biztosító helyek: elég csak Kosztolányi Ádámra, Karinthy Gáborra gondolni. Antall a papájának köszönhette ezt, mert nem kívánták tanárként alkalmazni. És olyan is lett a rendszerváltást követő néhány év, amíg ő és megbízható barátai kormányoztak. na de legalább voltak, akik elégtételt követelhettek, mert a szociban „elnyomták” őket.

  • Bendegúz
    11. 4:14
    írjahogy

    „Nem a szakmán múlik a tisztesség…,hanem az erkölcsi magatartáson, vagy mondható, az egyén saját karakterén. Úgy a koldus, a király vagy a párttitkár is lehet tisztességes, vagy gazember…”

    Véleményem szerint az utóbbi mondatból kimaradt az egyén szociális helyzetének az ő „karakterére” ható tényezők hatása, mely dilemma igenis döntő és meghatározó az egyén egész erkölcsi magatartásában.

    Ugyebár éhezve és a szabadban, avagy hajléktalan szállón nehéz bölcsnek lenni és annak is maradni, pláne mint akik felülről lefelé könnyen tekintik szemlélik a társadalmat, mint ahogy ez az anyagi jólétben sőt, luxusban élő társadalmi kisebbségnek ez mégis megadatik.

    Tehát az elsőszámú, példamutatás és erkölcsi magatartás – tegyük fel, demokratikus eszközökkel – attól a gazdag osztálytól követelhető meg, melynek e törekvéshez – ha van ilyenje neki – nem állnak útjában úgymond’ objektív adottságok, az egzisztenciáját fékező és elemi, szociális akadályok, vagy mondjuk ki, diszkriminatív intézkedések, mint az a hierarchia piramis alsóbb lépcsőfokain lent . t a r t o t t . többségnek isteni elrendeltetésként adatott meg.

    A helyes erkölcsi törekvés tehát,a reformátorok és a Nagy Francia Forradalom által hirdetett
    „minden ember szabadnak és jogokban egyenlőnek született” erkölcsi alapállásból kiindulva, nem csupán elvi, illetve szóbeli hirdetése, de annak gyakorlati alakalmazása és szigorú beépítése is a törvénykezés és élet minden szintjébe, hogy a végcél a GDP elosztás, az ahhoz hozzáadott egyéni munka . a r á n y á b a n . történjék…

    Üdv’
    FORTIMBRAS

  • SchumackerLady

    ˙
    Az alábbi 24.hu hírben betekinthetünk
    a Nemzeti Együttműködés 😀 Rendszere
    hétköznapjaiba abba, hogy miként terelnek be értékes vagyonokat a végrehajtó „kamarai” szervezet jogi karámjába,ill.kamarájába* egy közönséges parkolási kihágás ürügyén, amely aztán Völner igazságügyi államtitkárnak úgy „fizet, mint a katonatiszt” – 5-milliókat alkalmanként… Arról még nem tudunk, hogy Völner abból hová és mennyit volt köteles továbbítani…

    Erre a módszerre egyébként Vitézi Tamás,az így talán véletlen kifosztott FidSS őskövület is néhány hete már utalt rá az ominózus felhívásában.Persze a N.E.R-arisztokrata nagyvállalkozó ugyanúgy van ezzel, mint anno Rákosi-pajtás idejében a hívők, amikor azt mondogatták, hogy természetesen a Vezér minderről nem tud semmit…

    Már csak azt nem értem, akkor Vitézy miért nem ment el panaszra a neki szegről-végről rokona Orbán elvtárshoz… Vagy lehet, hogy mégis fölmemt a Karmelitába és csak ezért, azaz a rokoni kapcsolat miatt bukhatott le Völner államtitkár ?

    Nézzük meg ezt a rendkívül izgalmas korrupciós krimit!

    https://24.hu/kozelet/2022/01/13/vegrehajto-m-eszter-arveres-parkolasi-birsag/
    .

    .
    * Kamara találó, több-értelmű szó:
    – Hideg helyiség a lakásban, éléskamra.
    – Királyi 🙂 kincstár.
    – Korporatív szakmai testület.(ld.még Korporativizmus [Wiki] !)

    Utóirat
    Az utóbbi napokban hasonló összefüggésben sok szó esik Kereskedelmi és Iparkamara és a Gránit Bank orbáni megvételével szoros kapcsolatban is…

  • SchumackerLady

    Érdemes még ugyanott, a 24hu-n videón megnézni Bíró Ica rendőri segédlettel történt megrázó kilakoltatását ugynazon – az immár előzetesben lévő – végrehajtó által…

  • Orsós Elemér

    Tüske Zsófia
    2022 január 13
    2:44 de.

    Káslert, Kövért és Orbánt hál’ Istennek nem eszi itt a fene!

  • Orsós Elemér

    Tüske Zsófia
    2022 január 13
    2:51 de.

    Úgy beszélsz a magyarokról mintha Te felsőbbrendű nyugatnémet lennél! 😀

  • Egy kis magyar történelmi lecke.Végén a nagy EMBERMENTŐ idősebb antall józsef államtitkár úr levelével,mellyel megvédeni igyekszik a magyarság”fajtisztaságát”.
    http://nol.hu/belfold/ember-az-embertelensegben-1473687

  • Orsós Elemér

    SchumackerLady
    2022 január 13
    9:46 de.

    No azért mielőtt még nagy népi hőst vagy mártírt csinálnál szegény nyomorgó kis Icuskából:

    https://pestihirlap.hu/2020/09/18/harmadszorra-kell-koltoznie-biro-icanak-harom-ingatlanjabol-csak-egy-maradt/

    A devizahitellel átvert kilakoltatottak 99%-a nem a harmadik vagy ki tudja hányadik lakásába költözik, hanem sajnos a híd alá!
    Szegény Icuska miatt most majdnem annyi százdarabos papirzsebkendők telesírtam, mint anno Korda Györgyért amikor azon kesergett szívfacsaróan hogy, milyen kevés a nyugdíja, pedig volt szerencsém mind a négy kőoroszlános luxusvilláját látni, azt meg már nem is firtatom mennyi jogdíj csurran be neki havonta! Oszt azt már meg sem merem kérdezni hogy, ugyan már hágy három-négy gyermekes család kilakoltatásához vonult ki a nagyon szolidáris média!

  • Tüske Zsófia
    2022 január 13
    2:51 de.

    Ha már ilyen jól egyet vagytok értve, akkor meséld el, hogy a műnyelvtörő troll beírásának mi köze van ahhoz,amit írtam? Ja, semmi.
    Egyébként meg jó fej vagy, mert gyakorlatilag cizelláltabban de leírod, amit Hofi kicsit nyersen fogalmazott meg. De amit Bende elvtárs ki kért magának. De különben egyet értesz az előtted szólóval. Tiszta pártaktíva-ülés.

    MZP-ről pedig eddig megtudtuk:
    – kurzuskatolikus, illetve decibelkeresztény;
    – pártolja a határon túliak szavazati jogát;
    – pártolja a versenyellenes „rezsicsökkentést”, magyarul az állami beavatkozást;
    – politikai erő, az ami a lába közt van – a gyermekteleneknek meg coki;
    – leváltja az ellenzéket;
    – semmi tényszerű programja nincs, csak ígéretei;
    – nem kicsit antiszemita;

    Tehát valójában Orbán „programkával” szlogenjeivel kampányol. Ha kicsit celofánba is csomagolja a rothadó kutyagumit. Iagzi mély szellemiségű politikus. Mint írtam: latrinamély.

  • ˙

    A 1944.március 19.után a”Florian Geyer SS-Division” Margarethe nevezetű hadműveletét* követően az első, történetesen FidSS hadosztály, mely újra megkísérli a Budai Vár teljes bevételét mégpedig a Ligetprojekt nevű megtévesztő segédhadművelet keretében, erőszakos kizsarolásokkal így szabaddá tett várbéli épületek kizárólagos FidSS birtokká tételével koncentrálják erőiket az ország legendás történelmi középpontjába…

    E tudatos, és ismétlem, koncentrált hatalmi centralizáció keretében n e m c s a k államhivatalokat és irodákat tuszkolnak be – műemléki előírásokat is semmibe véve – középkori épületekbe, d e az ötvenes-hatvanas években, az újjáépített vári miliőben kialakított és még ma is lakott . s z o c i á l i s . célú . b é r l a k á s o k a t . „ügyes” cselvetésekkel, és kizsarolt feltételekkel teszik,tették az évente többszázmilliós fizetéseket zsebrevágó Orbanista martalócok martalékává, illetve így sajátítanak ki számukra filléres lakhatást közvetlen
    a V e z é r közelében az Ő lábai elé…

    Ilyenek . t ö b b e k . közt Rákay Philippe udvari főhazug és nagyotmondó, Bayer Zsolt vezető ordenáré-hangadó, szélsőjobbos tematikus a FidSS 5. számú tagkönyvének büszke tulajdonosa, vagy Palkovics László gátlástalan úthenger-technológus MTA-és egyetem felszámolója, sumáktechnikai minister, a C E U kipaterolója és a . F U D A N . hazai propagátor betelepítője…

    A Karmelita Tánc-és Várszínház lakója is azt vallja, amit az ő nagy lelki rokona és példaképe:a szintén vezér Adolf bácsi, hogy
    „csak nem gondolják, hogy a nehéz időkben mellettem álló bajtársakat (Kameradokat) majd magukra hagyom?!”. Amit akkor mondott, mikor egy még korai magánbeszélgetés során ráolvasták, hogy az SA-s kollégák intézkedés címén lopnak és fosztogatnak… Tehát már ő is szabadrablás jogát hirdette.

    A Vár FidSS ostroma és a harc folytatódik.
    A Budai Vár harcos Védői pedig az Önkormányzat és a lakosság által választott Várkerületi polgármester..
    ˙

    .
    * Margarethe hadművelet: a német szövetséges bevonulása a Várba

  • Tüske Zsófia
    22.I.13.3:01
    ˙

    Köszönöm a kiegészítést. Azt azonban meg kell jegyeznem, hogy

    ifj Antall József tanított abban az „őket agyonüldöző”

    rendszerben, mégpedig a menő Eötvös József Gimnáziumban. Mitöbb

    ,ugyanott a hatvanas években több csoport osztályfőnöke is volt.

    volt. Az tény, hogy történelemtanári tevékenysége nem lehetett

    objektív, amit az is bizonyít, hogy később miniszterelnöki

    minőségében is erősen hajlamos volt történelemhamisításra.

    Például, amikor különös tekintettel apja súlyos érintettségére,

    az ügyet, mint a magyar holokauszt főpróbáját kerekperec

    tagadta, sőt történelemtanári diplomájával sőt miniszterelnöki

    hatalmával is visszaélve a legszívesebben elásta volna a

    Kamenyec-Podolszkíji tömegvérengzésnek még a tényét is, mely

    hamisításért Ő minden szalmaszálat akkor meg is mozgatott, hogy

    megakadályozza annak a kánonba vételét…

    Megjegyzem, ez a koncepció tök’egybevág Orbán 44. márc.19-es

    fiktív határvonalával, amely tagadja a horthysta ellenforradalom

    25-éves fajgyűlölő politikájának tömegdeportálásokba torkolló

    gyilkos antiszemita cunamiját, miközben viszont a magyar állam

    szervezte holokauszt . b ű n é t . egyedül a német szövetségesre

    igyekszik ma is ráterelni. – Csak úgy, mint nagy elődje.
    ˙

    .

    Irodalom:
    Szirtes Zoltán: Temetetlen halottaink Kőrösmező 1941.
    [részben a szerző és Antall J. levelezésével…]
    ˙

    .
    Utóirat:
    Antall az elegancia kedvéért a végzettségét „történészként” hirdette, úgy mégiscsak más, pedig ha úgy lett volna az még jobban cáfolná az „üldöztek minket” legenda valódiságát.

  • „A disznó viccek gyűjteménye” szerzőjének egy kis szellemi felfrissítés: „….Mi vesszünk el ne a haza, ELŐRE !”) Kár volt elfelejtenie… Tisztelettel B.Gábor

  • Bendeguc79,
    1956-ban jöttem el végleg Turuliából.Még nem töltöttem be a 20. életévemet.Próbáld meg kiszámítani a kopott agyaddal,hogy 17-19 éves koromig mennyi adót fizettem és kaphatok-e nyögdíjat az Orbán kormánytól.
    Bendeguz79
    2022 január 12
    11:46 de.
    GYURI10;

    „Bizonyara megkoszonheted azt ORBAN VIKTOR-nak, mert OV adminisztracioja kuldi szamodra a havi jovedelmet a lakossagtol kizsarolt ado-osszegekbol!”

    Íme a baromságod egy része.Nem tehetsz róla.Nálatok nagyon drága az orvosi költség és a gyógyszerek is látom,hogy elgurulnak.

  • Tüske Zsófia
    2022 január 13
    2:44 de.

    „Más szemében a szálkát, saját szemében a gerendát.. sem.”

    Hát ilyen ez az Elemér.
    Akárcsak a többi helyi Hungarofáraó-hívő.

  • SchumackerLady

    Cukihara
    1.14.8:18
    utsó’bek.

    Írja, hogy Antall Józsefenek ez a „koncepciója tök egybevág Orbán 44’márc.19-es fiktív” v ö r ö s . v o n a l á v a l , amit a Vezér a Holokausztban való aktív magyar részvétel tagadására agyalt ki. 🙂

    Ehhez magam annyit tennék hozzá, hogy e koncepció nem csupán „egybevág”, de tökéletesen minden részletében meg is felel az orbáni demagógia követelményeinek, ami azzal magyarázható, hogy Orbán mint tanítvány, Antall József halálos ágyánál sokat beszélgetett a magát bölcs történésznek aposztrofáló amúgy hallgatag neohorthysta középiskolai tanár pezidentminiszterrel.

    A miniszterelnök az ifjú és törleszkedő karrieristát nagy valószínűséggel kioktatta Kamenyec-Podolszkíj >számukra tarthatatlan< . c o r p u s . d e l i c t i . szerepéről Horthymagyarország Holokausztban vállalt . a k t í v . történelmi, azaz gyakorlati . s z e r e p é t . illetően.

    Ennek érdekében "az öreg" javasolhatta a történelem átírását hatalmi szóval egy német megszállás előtti, és egy azutáni szakaszra, ahol az első etapban bár még önálló Magyarországról beszélhetnénk viszont, hogy a blöff hihető is legyen, ahhoz örökre el kell . f e l e j t e t n i . a . t ö m e g e k k e l, vagyis a világgal:

    1./ellenforradalmi 25év Soá-ra készülő szerves evolúcióját és

    2./ Kamenyec-Podolszkíj (= Kőrösmező) iszonyatos vérfoltját.

    Orbán e fikciós március 19-i vörös vonalával tagadva a mostmár letagadhatatlant, végülis "Ágnes asszony"szerepet visz, cipel magával – miközben a fals dátumhoz ragaszkodva építi át és vissza Budapestet a Horthyéra háború előtti képére, helyre állítva gyilkos emlékműveket és ócska giccses 48-as szoborcsoportokat is. Végsősoron és nem is tagadva, hogy az ellenforradalom véres rongyát próbálja tényeket elferdítve, elhallgatva és tagadva fehérre mosni, ha kell még cafatokban is de tisztára sikálni…

    "…Mocsok esett lepedőmön,
    Ki kell a vérfoltot vennem!
    Jaj, ha e szenny ott maradna,
    Hová kéne akkor lennem!…" [Arany János:Ágnes asszony;részlet]

    Üdv: Sch 🙁

  • Auróra Borealis

    Cukihara 8:18

    Orbanini a történelem hamisító szemléletét és gyakorlatát tükrözi többekközte a legeklatánsabb törekvése és bűntette az úgynevezett VERITAS INTÉZET létrehozása, amely úgymond tudományos, valójában koncepciózus fikciók és fakenews-ok tömegét ontja a félrevezetendő ifjuság és más egyszerű állampolgárok szabályos átveréscsatornáiba – persze állami költségen.

  • Auróra Borealis

    Ui4:35höz

    Még annyit, hogy az általad szóba hozott k á n o n b a v é t e l miatt hívtam fel a figyelmet a „VERITAS” ferdítő és hazugsággyár állami létrehozására. Na az aztán a 25 éves ellenforradalom szócsöve és a retrográd történelemoktatás eszmei irányítója.

  • Cukihara
    2022 január 14
    8:18 de.

    Antall J. jr. tudhatóan nem volt ellenálló (talán csak a spenótnak), és a kutya sem üldözte.
    Viszont alighanem sosem fog kiderülni, hogy milyen háttéralkuk mellett mit vitt tudatosan a sírba arról, hogy ki, mit, miért kapott a koncból, ami az ország tönkretételéből jutott.

  • ˙

    Tiszteld apádat s anyádat?

    Jézus is csak haladt valamerre, amikor nyilvánosság előtt megtagadta a családját (Mk.3.31-35) előre vagy hátra.
    Vajh ez fajta tagadás szolgálta a hátramozdulás irányát, vagy előre vitt, azt kéne eldöntenünk:

    Idézet:”Amikor anyja és rokonai odaértek [a Gecsemáné kerthez], beküldtek érte, s hívatták. Sokan ültek körülötte, szóltak neki: „Anyád és testvéreid kint vannak és keresnek”. Ő így válaszolt: „ki az én anyám és kik az én testvéreim?!” Aztán végig hordozta a tekintetét a körülötte ülőkön s csak ennyit mondott: „Ezek az én anyám és testvéreim !”

    Márpedig e mondat ellentmond a mózesi törvények/ Tízparancsolat a Dekalógus ama kitételének, miszerint:
    a”Tiszteld apádat,anyádat azért,hogy meghosszabbodjanak napjaid a Földön, amit az Örökkévaló a te Istened adott neked.” Ami itt fejlődéselméleti szempontból a tagadás-tagadásában, nyer egy új – fogjuk rá – keresztényi formát s ami rendjén is lenne, HA Jézus már az Olajfák hegyén nem tett volna hűségfogadalmat a Tóra, illetve a zsidó Törvény szigorúbb érvényesítése mellett, tudniillik „a legkisebb vesszőtől az iótáig…stb”
    a Mt.5.17-ben és csakis az abban foglaltak szerint.

    Ráadásképp’Jézus ott azt a Máriát tagadta meg, akit azóta az egyház lényegét tekintve istenné koronázott, és pl.a magyar hívek az ősmagyar Boldogasszony anyakultuszból egyházi használatra transzformált SzÜzanyaként(sic) imádnak.

    Vagyis Jézus gyakorlatilag „egy istenanyát” helyez tartalék-állományba. Az a Jézus, akinek az elhivatottságát tegyük hozzá, már az első perctől fogva az egész családja valóban nem is vett komolyan mi több, azt kétségbe vonva, valóban aggódott a férfi lelki épségéért is. Tehát, a „szent család” nemhogy hinne, de inkább kételkedik őbenne …

    Tudjuk, hogy hasonló magánéleti körülmények, otthoni légkör stb. gyakran fokozzák a küldetéstudatos személy – különösen férfiak – hivatástudatához köthető furcsa, mondhatnók dacból fakadó magatartását…

    Ave !

  • SchumackerLady
    22.01.16. 4:15

    Cukiharának címezett e kommentedben helyesen sorolod a Horthy restauráció Orbán által alattomban újra kultivált relikviáit.
    Azonban egyet kifelejtettél, aminek a lelkük bugyraiban horthysták legutóbb december 15-én itt a KMH lapjain kelt cikkünk nyomán is örvendezhettek, mely ömlengő művére a buzgó cikkíró akár a . „hozsanna néked Horthyéra” . táblát is kitűzhette volna a felsorolt politikai okoknál fogva éppen újjá-épülőfélben lévő, az ellenforradalmi rendszer egyik fő támaszát, szimbólumát és anno személyi utánpótlását képező Ludovika Tisztképző Akadémiáról (laktanyáról) készült opuszára.
    Csak ennyit akartam mondani.

    Helló: KB.

  • PS

    Még annyit, hogy a Ludovika „fejlesztése”

    szimbolizálja, hirdeti hogy a Orbanisztán

    Magyarországa NEM ELŐRE HANEM HÁTRA HALAD.

  • KORDON BLUED
    2022 január 16
    10:30 de.

    ez a saga aminek sosincs uccsó fejezete és én {szerényen}
    a „legújabb múltunk” -ként szoktam aposztrofálni és világméretű divat dömping