Szolidaritás Ukrajnával — Tüntetés és gyertyagyújtás Ottawában

2022 február 25 11:41 de.195 hozzászólás

Két tervezett hétvégi demonstrációról érkezett hír a KMH-hoz, amelyek során kanadai civilek fejeznek ki szolidaritást a megtámadott Ukrajnával. Az első demonstráció egy gyertyagyújtás lesz 2022. február 26-án este 7 órakor, az Ukrán Nagykövetség előtt (310 Somerset St West, Ottawa). A gyertyagyújtást Roshene Lawson, egy helyi római katolikus káplán szervezi. A szervező hozza a gyertyákat.

Vasárnap, február 27-én délután 2 órától az Ukrán-Kanadai Kongresszus (Ukrainian Canadian Congress) szervez tüntetést az Orosz Nagykövetség elé, „Álljunk ki Ukrajna mellett” címmel. A cím: 285 Charlotte Street, Ottawa. „Mutassuk meg Kanadának és a világnak, hogy egységesen kiállunk Ukrajna mellett, és támogatjuk őt ebben a nehéz időszakban. Együtt határozott üzenetet küldhetünk, hogy Oroszország invázióját meg kell állítani, és nem tűrjük, hogy a demokráciát és a nemzetközi jogot fenyegető fenyegetésük megálljt parancsoljon”–írják a szervezők.

„Ez a provokálatlan és kegyetlen háború, amelyet Oroszország Ukrajnára szabadított, olyan gonoszság, amelyre a második világháború óta nem volt példa Európában. A szabad világ erőforrásait Ukrajna szabadságának védelmére kell felhasználni. Ha Putyin sikerrel jár az Ukrajna elleni támadással, a szabadság fénye Európában egy generációra kialudhat”–mondta Alexandra Chyczij, a Kongresszus elnöke.

„Az ukrán-kanadai közösség mély csodálatát fejezi ki az ukrán fegyveres erők bátor férfi és női tagjai iránt, akik ma Ukrajnát védik a gyáva és bűnöző orosz ellenséggel szemben. Az oroszok célzottan civileket támadnak, háborús bűnöket követnek el, és az ukrán nép elpusztítására törekszenek”-áll a Ukrainian Canadian Congress angol nyelvű közleményében.

195 hozzászólás

  • Gyertya IDE….és Gyertya ODA…
    Az egész „háboru” az USA és Putyin pengeváltása, minek hátterében a PÉNZ van, irdatlan nagy pénz!!! Hogy kitől vegyen az EU gázt, az oroszoktól csővezetéken, vagy az amerikaiaktól LNG hajókon…
    A szenvedő a szegény ukrán nép, melyet évek óta iszonyúan korrumpált vezetések vezetgetnek, felváltva… Könnyü megjósolni, hogy napokon (vagy órákon) belül a két fél leül tárgyalni, s Ukrajna ismét kinyilvánitja „semlegességét…

  • D.Bernstein
    2022 február 25
    12:33 du.

    Buta maga jóasszony.
    Mars vissza a főzőkanál mellé.
    Valamint törődjön a kölykével, amíg maga itt
    löki az okosságokat, szegény pára hempereg a szaros pelenkában.

  • Ahgy nézem a képsorokat a CNN , a France24 és az NTV24-hírcsatornákon, visszaköszön az a rettenetes rombolás amit ezek a ruszkik a tankjaikkal Szíriában vittek véghez.

    A szír városok gyakorlatilag úgy néztek ki mint Berlin a háború végén.

    Szörnyű amint Kievben a 10 emeletes lakótömbök homlokzatát szétverik gépágyú-tűzzel és a kimenekült lakók nézik a lakásaik romjait, a leszakadt erkélyeket, az éktelen lukakat az ablakok helyén.
    A földön meg bokáig ér a törmelék.

    A ruszkk ugylátszik csak ehhez értenek igazán (a lopáson kívül):
    Mások otthonainak, lakásainak és javainak az elpusztításához!

  • Bevágtak egy egy snittet a német NTV-be, valamelyik ruszki propaganda TV-adóról :

    Putyin, a férfiak királya (jéghokizik búvárkodik karate-mester is vadászgéppel jár messzebbre , igaz hogy kétülésesben mert azért pilóta-szakszolgálatija nincs ) szóval a következőket nyilatkozta ki :

    „A háborúról Amerika tehet, ő, (mármint putyin) egyszerűen nem tehetett mást mint támadott.”

    Ezt mondta anno Hitler is mikor annektálta Csehszlovákiát :

    „A csehek maguk tehetnek az egésszről.Nem volt neki (mármint Hitlernek) más választása.”

  • MSNBC kora hajnali adásában

    {más nincs csak a rettenetes háború ami már 36 órája fojik}
    az egyik hölgyemény frissen manikűrözve, és ondolálva a legújabb divat szerint öltözve:

    MINT VILÁGPOLITIKAI GURU előadta

    [többek között de hasonlóakat],

    hogy azért a németek igazán visszaállíthatnák a nukleáris erőműveiket, és más energiaforrásokat alakítanának ki

    {érdekes módon nem ajánlotta USA LNG-t, mert – esetleg – tudhatja, hogy USA 2021 es-teljes LNG termelése 65,82 % -ka a NS2 kapacitásának, és el van adva évekre előre, és nincs új lelőhej, nincs fogadó kikötő, nincs megfelelő mennyiségű hajó ha NS2-t akarná kiváltani szüksége lenne több mint 400000 hajóra ami jelenleg nincs neki}

    és azt is, hogy semmit se vegyen és a többi €-s ország is Ukrajna mezőgazdasági termelésének kiesésével a Francia és a Lengyel mazőgazdaság jut előnyökhöz a nemzetközi piacokon!

    ezek a tüntetők is békések de sokkal békésebbek mint a kanadai állampolgárok akik nincsenek megelégedve a jelenlegi demokráciával Kanadában igaz az is nem látták el őket gyertyával sem csak husángokkal és harci ménekkel!!!

    nem megyek semmijen tüntetésre mert lusta vagyok és nem akarok náthás lenni a nagy hideg téli szélviharban, fő az egészség!

  • Uncle Sam és a Szibériai Medve farokméregetése közepette szerencsétlen Ukrajna szív, mint a torkos borz.

  • Nézem mindkettő, legnagyobb német állami hírtelevíziót az NTV.-t és az N-24-et.

    Utóbbin kettő érdekességet láttam:

    Mutattak egy ukrán-magyar határátkelőt.
    Az út gyakorlatilag üres volt ! Két hátizsákos ember jött rajta.

    Máeik, hogy egy snittet vágtak be Putyin legújabb köz-megnyilatkozásából.
    A mindig öntelt, kiegyensúlyozottnak látszó Nagyember körül vibrált a levegő !
    Láthatólag valami nem stimmelt nála.
    Remélem ez még fokozódni fog.
    Remélem ömlik a Nyugat haditechnikája Ukrajnába és remélem hogy csak az ottani emberek hősiességén és kitartásán fog múlni hogy kevesebben bár de sokkal jobb fegyverekkel szétzúzzák az elnyomót.

    Putyin most arra szólítja fel az ukrán fegyveres erőket hogy katonai puccsal döntsék meg Zelenszkijt .

  • A remény hal meg utolsóként!
    Sajnos a másik oldal a választásokkor rossz lapot húzott.

  • Ontario államban betiltották az orosz vodkát

    „Ontario népe mindig is kiáll a zsarnokság és az elnyomás ellen. Ennek értelmében utasítom az Ontariói Szeszesital Testületet. hogy távolítson el minden Oroszországban gyártott terméket a polcokról” – jelentette be a kanadai állam pénzügyminisztere, Peter Bethlenfalvy.

    mar inni sem lehet rendesen . lol lol.

  • Veszélyes idők ezek a szabad világ számára! Ébresztő emberek!

    Ez az önimádó, sunyi Putin rettegve fekszik és rettegve ébred a liberális, demokrata elmék terjedésének félelmébe.
    Valahogy tudatára kellene adni ennek a pszichopata, zsarnok kis takonynak, hogy mi nem arra lettünk teremtve, hogy vadállatként éljünk, hanem arra, hogy erényt, érdemet, és tudást az értelemmel együttesen keressük.

  • ferenct
    2022 február 25
    2:47 du.

    A szibériai medve oda is csapta a farkát… összevissza csapkod vele.

    Két napja mintha még valami „békefenntartásról” beszélt (felvételről) Putyin, és két egykori keleti ukrán megyének a feléből kiszakadt, szakadár terület „békéjének” megvédéséről.

    Erre éppen most zárja körül Kijevet, elfoglalta a csernobili atomerőművet, Nyugat Ukrajnában, pedig közvetleb a Moldovai határ mellett végig tanyázik, illetve a Fekete-tengeren cirkál és öl meg védteleneket sorra.

    Ja és mindennek tetejében a korábbi minszki egyezményeket semmisnek veszi ez a 22 év teljhatalomban megbolondult KGB-s őrült fickó.

    Asszem a farokméregetésnél ez azért már jóval túl haladottabb agresszió.

  • ferenct
    2022 február 25
    2:47 du.

    Eszed mint egy marék molylepkének.
    Vagy már mondtam ?

  • akarki
    2022 február 25
    5:25 du.

    Jajjh de szöjnyű !
    Mi lessz moszt szegén ontajiói embejekkel ojosz-vodka nélkül?
    Túlélik e capászt ?

  • Geyza

    jo lesz majd a Finlandia is, csak az dragabb mint a Stolichnaya.Megyek holnap hatha kapok meg orosz vodkat, a pult alol. Megkerdezem az eladot hogy miert nincs orosz vodka ? Kivancsi vagyok, mit fog mondani.

  • Kéjza
    25.1:56

    Ruszkik így, ruszkik úgy. Te se tudod hol is állsz gyakorlatilag az életed megmentőivel. Amikor Berlin romjait hozod fel, bizonyítja, hogy meg vagy keveredve te szegény. Röhejes.

  • Még a vak is látja, hogy ennek a Ruszki inváziónak a célja a kijevi kormány hadi erőszakkal való megváltoztatása, egy bábkormány felállítása, amely biztosítja, hogy Ukrajna Oroszország befolyási övezetében maradjon.

    Putyin, ki rettegve fekszik és rettegve ébred a liberális, demokrata elmék terjedésének félelmétől azt hiszi, hogy ha egyszerűen elfoglalja Kijev-et, fölállít egy báb kormányt, problémái megszünnek.
    Nagy tévedés!
    Tudvalevő, hogy alacsony, pici emberkék Napóleon-komplexusban, nagyzási hóbortban szenvednek, bizalmatlanok másokkal szemben és genetikailag hajlamosak a paranoiára.
    A Nyugati szabad világ egy óriás, amely igaz, hogy az utóbbi időkben egy kicsit elszunyókált, de Putyinnak köszönhetően kezd felébredni.
    A nyugati szabad világnak hatalmas gazdasági túlsúlya van a versenyképtelen ruszkikkal szemben. Ehhez ha hozzáadjuk, hogy a NATO-nak kétszer annyi katonája van, mint Oroszországnak, seggdugasz Putyinka rezsimje ennek következtében valószínűleg elszigeteltségbe, gazdasági stagnálásba és politikai zavarodottságába fog szétbomlani.

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Géyza

    Meccsoda fogalmazás; ruszkik. Képtelen vagy objektív lenni. Tanácstalanul vergődsz, mint partra vetett hal…
    Oszt az úgymond’ „ruszkik” után a jenki pusztításokról mikor adsz majd ehhez hasonló élvezetes helyszíni beszámolót ?

    Vedd tudomásul, ez nem „nemzeti” kategória, hanem olyan gazdasági összefüggések koordinációja, mint N. A . T. O . és U.S.a, azon belül is leginkább a Katonai-Gazdasági-Komplexum (lásd:Eisenhower Doktrina)* fogalma, amely már évek óta fenyeget, provokál a puffer zóna fölfegyverzésével, illetve szükség esetén orosz határok közvetlen katonai megszállásával.

    30 évvel ez előtt még bemesélhették, hogy két idológiai pólus szembenállása stb. az ok..De ma már Oroszország, mint ugyancsak egy szintén tőkés oligarchia már úgyszintén rendelkezik a Katonai-Gazdasági-Komplexum szervezetével**, akárcsak az U.S.. a régi hidegháború idején. A fegyvergyártás privát, „maszek” é r d e k e l t s é g e i már náluk is a leghangosabb katonapolitika formáló erő, különösen ha a N . A . T . O . korábbi, a SzU összeomlásakor tett ünnepélyes ígéreteivel szemben, MA egyre mélyebben diffundál be a kelet-Európai térség puffer zóna, eddig békés régióiba, ugyancsak szép csábító ígéretekkel. Lengyel és a balti államokban már gyakorlatilag bent is van. És épp tegnap ígértek be Magyarországnak 1000 jenki katonát, valamint csábító édességként Ukrajnát és Grúziát is szívesen látott új tagokként aposztrofálta Stol ten berg…
    Na, erre jött válaszul a NATO-aspiráns Ukrajna tegnapi megszállása, mert országa védelmében ezt egy józan államfő sem engedheti meg…

    Mint Aesopus; A farkas és a bárányban: „Csak a jobblábam hadd tegyem be… stb.stb.stb.” Egyes birkák pedig még be is hívják, mely közvetlen veszélyforrássá érő, beért helyzetet nem tűrhet el egy geopolitikai tényező, abban integráns és legitim, sőt nagyhatalmi eleme, az Oroszországi Föderáció.
    ˙

    .

    * A SzU megszűnése irtózatos gondot okozott a Katonai-Gazdasági-Komplexum mindent átszövő hálózatának, ill. az U s gazdaságnak mely reménysugár „felvirágoztatása” minden kormányzat – színezettől függetlenül – a maga legfontosabb politikai kötelességének tekint. A számukra a’ merikát gazdaságilag fenntartó egyetlen komoly gazdasági, fix piacot, gyártót,vevőt és eladót biztosító alappotenciál 30 éve most először látszik önmagát utolérni csakis egy új hidegháború reményében… 🙁

    ** Eisenhower a’merikai elnök, a II.VH. győztes tábornoka, a Katonai-Gazdasági-Komplexum fogalmát többesszámban használta, vagyis állította, hogy létrejötte szükségszerűen szinte bármely tőkés ország demokráciáját is veszélyebe sodorhatja. Én még annyit, hogy a világbékét legalább annyira.

  • Geyza 02.25,1:48
    T: A végfokméretezéstől a demenciáig
    Tapasztalom, hogy Géza bácsi fő problémája – sajnos – már a pelenkázással kapcsolatos. Van még pár kifőzött gyolcs darabom és popsi kenőcsöm, szivesen kisegitem a környezetét!
    -dóra-

  • Nyilvánvaló annak aki nem csak néz, de lát is:
    Az oroszok és az amerikaiak befolyási övezeteik miatt van háború a szomszédunknak.

  • Kedves idejárók,
    ha nehezetekre is esik,de NE csináljatok a KMH-ból 1956-os szabadeurópa rádiót.Aki nem csak uszítani akar,fogjon fegyvert és menjen oda harcolni.A kényelmes fotelban nem fair a huszárkodás. Erről a témáról volna sok írnivalóm,de minek és kiért.A 20.század történelmét Ti is ismeritek.A fiatalokat még be lehet etetni.Az idősebb generációból csak az etetők kukorékolnak és uszítanak.
    1 millió 300 ezer kanadai ukránból,hányan jelentkeztek már katonai szolgálatra?A nyugati technológiák által kifejlesztett modern fegyverekkel jó lesz,ha Amerika önmagát megvédi majd.Ne pazarolják a náci-kollaboránsok hazáira!

  • Orsós Elemér

    Erre volt elég a majdani 2014-es Victoria Nuland és a kijevi jenki nagykövet által szemérmetlenül a tetthelyen végrehajtott „putyini nácizmustól megmentő” puccs és a „projektbe” fektetett 5 milliárd „szamaritánus” dollár az amúny is csőd szélén álló jobb sorsra érdemes országnak! Az eltelt 8 év a beigért kánaán helyett a fél nap alatt ukránosított, idegenből rájuk sózott „független szakértői” kormányok felvirágoztatása helyett csak a belső ellentétek szítását és nyomorból való 5-10 milliós eltántorgást eredményezték, mely mostanra alattomosan kiprovokált háborút generált, úgy hogy három legyet ütöttek vele egy csapásra: nincstelen földönfutóvá tettek 40 millió csúnyán átvert ukránt, a kikényszerített háborúval meggyengítették a csak katonailag rivális oroszokat és kettészakítva saját függő csatlósaikká tették a európai fejlett mintademokráciákat úgy hogy, ezzel már egy potenciális rivális kipipálva! Ezt az önpusztítást még teljesen magukra hagyva sem lettek volna tehetségesek elérni az ukránok! Közben az amúgy mindig nagyon sajnálkozó fősodor média nem a valódi áldozatokat siratja! Ennyi!

  • legyen velük szolidáris az akinek 7 anyja van! meg a szolidarnoszty, egyék meg amit főztek!!!

  • D.Bernstein
    2022 február 26
    3:48 de.

    Foglalkozz a kölyköddel.
    Ha egyáltalán van neked.

    Mert véleményem szerint csak kijátszottad
    ezt a „kártyát” hogy szimpátiát keltsél vele magad iránt
    azért hogy utána mint szimpatikus „édesanyuka” jobban
    hasba tudjad dumálni azokat akik nem veszik észre hogy csak a Kreml szócsöve vagy.

    Kár hogy többszörösen elszóltad magadat. Hol valami Dénes vagy, hol meg dóra. Kisbetűvel hehe.De néha Che (Guevara) is vagy . Meg még ki tudja ki.
    Amúgy meg úgy veszem észre időnként jelentősen változik a stílusod. Következésképpen több személy használja ezt a nicket.

    Amit legútóbb öklendeztél ide, idézek belőle egy szót :

    ….” háború „…. (ÍGY IDÖZEJELEK KÖZÖTT ÍRTAD)
    a Kreml-beli benzinkutas,
    bizony tovaris Putyin szavait idézi :
    „Tovább folytatjuk Belarussziával a hadgyakorlatunkat”

    Vagyis sugallod a hazugságokat, Háború idézőjelben.
    Csak a gaz kapitalisták fújják fel, szó sincs ilyesmiről.

    Igaz kedves Che ?

  • „tisztelthölgyeimésuraim”
    2022 február 26
    3:25 de.

    Miért mit mondjak. Svédeket nem mondhatok rájuk.
    Meg rühellem is őket. Úgy tűnik biológiailag képtelenek az igazmondásra. Gyakorlatilag mindig vagy mellébeszélnek, vagy nem mondanak meg egészen egyszerű dolgokt, vagy símán hazudnak.

    Tapaszalatból beszélek.
    Persze vannak kirívó ellentétek is.
    Olyannal is találkoztam, de nem jellemző.

    Ha a kezedbe veszel egy szovjet műszaki leírást,
    nem fogod megérteni elsőre de harmadikra sem.Gyakorlatilag
    titkolják a működés lényegét vagy mikéntjét.
    Szakértői a mellébeszélésnek.

  • ferenct
    2022 február 26
    6:07 de.

    Kilenc (9) esetből tízszer (10x)
    lennék inkább az USA befolyási övezetében mint
    ezeknek a vadállat ruszkiknak a parancsuralmi rendszerében

  • Hullanak a ruszkik Ukrajnában, mint ősszel a legyek.

    https://nepszava.hu/3147982_ukrajna-holttestek-oroszorszag-voroskereszt

    Dehát mindegy..van náluk ember-anyag, elég.

  • Pityi Palkó
    2022 február 26
    2:12 de.

    alapvető gazdaságpolitikai ismeretek hiányában majd saccperkábé egy hét múlva mást fox látni! mivel most sem látsz mást, mint a MSM rablómeséjét

  • Úgy tűnik, hátrahagyják a hulláikat.
    Had bíbelődjön velük az ellenség, nomeg jön a meleg, hátha lesz egy jó kis dögvész miattuk.Az csak használ a megszállóknak.
    Ki lehet fosztani a gazdátlanul maradt otthonokat.
    (Mondjuk, annélkül is ki lehet.)

    Azért az USA hadereje nem szokta ott hagyni a halottait.
    Hacsak pici lehetőség van, elviszik őket a harcok színhelyéről.
    Ha kell, nagy nehézségek árán is. EZ is az egyik lényeges eltérés a ruszkik meg a Nyugat gondolkozása között.

  • hol van az RCMP és a SWAT team hogy rendet csináljon és hogy nbe zavarjék a köznyugalmat és a bevásárlókat, az mégsem mehet, hogy idegen ország ügynökei rendzavarásba kevereggyenek! rájuk kell úszítani ezt a szép új alhejettes pótfőrendőrt és ordibálni velük!!! csak úgy a demokrácia szent nevében

  • Ezek szerint jól értékeltem a német hírtelevízióban látott Putyin-snittet.
    Amin reszketett körötte a levegő, meg a feje is : ))))))

    https://nepszava.hu/3147988_putyin-haboru-ukrajna-oroszorszag

    Később a CNN -en is lejátszották ezt a kis videot.

    Tán elbaxta a háborúját ?
    (Villámháborúnak gondolta, Hitler után szabadon, de meglehet nem úgy alakul a dolog.)

  • Most olvasom a CNN-en hogy a ruszkik nehéz infraelhárító rakétákat hoznak.

    Ugyanis már kettő nagydarab szállító gépüket lőtték le az ukránok, gondolom vállról indíthatóval.

    Ezek a repülőgép hajtóművének a hőjére is rá irányítodnak, a forró kiáramló gázokról már nem is beszélve.

    Valószínűleg valami USA cucc lehet ha nem hatnak ellene a fedélzetről kilőhető „infra-fáklyaák”.

    Feltételezem a nehéz infraelhárító hülye rakétáik akkora tüzeket okoznak mintha egy olajtartály égne.És reménykednek benne hogy az majd eltéríti (talán) a vállról indíthatókat.

  • 2022. február 24. egy korszak végére és egy másik kezdetére fog emlékezni. Mindannyian jobban szeretnénk, ha nem igaz, de így van. Ez egy olyan valóság, amelyet a kényelmes nyugati társadalmainkban el kell ismerni, és meg kell érteni. Azt is tudnunk kell, hogy még több lesz és ezért egy körültekintő, 24/7 éberségre lesz szükségünk. Mindnyájunk figyelmébe:Ukrajna ma nemcsak saját függetlenségéért, hanem a Nyugat szabadságjogaiért és elveiért is küzd.

    Ezért a mi érdekünkben áll támogatni Ukrajnát, megbüntetni Oroszországot, megerősíteni a fronton lévő országokat, és felkészülni egy hosszú és kiszámíthatatlan konfrontációra.

  • Gyakorlatilag világfelháborodás van.
    Putyin azt hitte azért könyörögnek neki Mr. Bidennel az élen hogy ne támadja meg Ukrajnát, mert a Nyugat meggyengült.
    Pedig nem ! Sajna ő csak az erő nyelvén ért, a szépszót nem érti.

    Most, ahogy nézem a különféle Világhíradókat, olyan érzésem van mintha az Egri Csillagokat olvasnám:
    Mindenhonnan érkezik a segítség Zelenszkijnek.
    A csehek párezer gépfegyvert..a németek 5000 rohamsisakot és tankelhárítórakétákat, továbbá a teljes megmaradt keletnémet tűzérséget küldik. A dánok 500 páncélöklöt meg gépfegyvereket. Az USA nagy hirtelenjében 350 millió dollárt küld. A hollandok valami légelhárítórakétákat .És mindenki küld lőszert..sok lőszert.
    (Lehet hogy nem ebben a sorrendben, de nem ez a lényeg.Hanem az hogy mindenki segíti őket az agresszor ellen csak mi nem)
    Csak így hirtelenjében ennyi, de mások is segítenek.

    Orbánt is megszólaltatták, annyit mondott hogy ” mi magyarok kimaradunk ebből”
    Általában sokat foglalkoznak Magyarország viselt dolgaival.

    Az USA azt ajánlotta Zelenszkijnek hogy ha kell, kimenekíti.
    A válasz: „Most nekem lőszer kell, nem kerék”

    Valami nem stimmel az oroszoknál mert bejelentették hogy a Csecsen területi haderőt elhozzák és bevetik Ukrajnában, ahol már eddig is majdnem 300 000 orosz katona van körben.Azokról viszont tudható hogy echte gyilkosok. Amit Csecsenföldön műveltek, az nem mindennapi aljasság volt.

    A beígért orosz-ellenes szankciók listájának nincs vége.
    Még a norvégok is bejelentették hogy nem síelnek semmiféle versenyen oroszokkal. A Forma-1 nagydijjuk is oda lett.
    De ez csak a jéghegy csúcsa.Orosz sportolók tüntetnek a háború ellen. Oroszok állnak az utcán ilyen táblákkal :
    ” Orosz vagyok és nem akarom a háborút” Moszkvában robbantás volt valami pályaudvaron.

    Ami a lényeg : Ki fogják zárni Oroszországot a SWIFT rendszerből. Vagyis nem lehet utána pénzt utalni vagy utaltatni oda, vagy onnan.

    Ez totális csődöt okozhat náluk. Kénytelenek lesznek a leányvállalataik között kisbőröndben szállítani a pénzt, mint holmi maffiózók. Hiszen azok is. Csakhát nem lehet készpénzt nagyobb mennyiségben átvinni más országokba.Viszont az ÖSSZES környező ország elzárta a légterét az orosz repülőgépektől. És senki nem fogja használni az orosz légteret sem.Így magángépeken sem nagyon vihetnek készpénzt, csak akkora kerülővel hogy már nem éri meg.

    De szélesebb rétegekben is kínossá válik: SEMMIT nem vásárolhatnak például az EBAY-on vagy bárhol, hacsak nem borítékban küldik el a pénzt. Sok kereskedő már nem fogadja el az ilyesmit.

    Szóval…azthiszem ilyesmire nem számított a nálánál majdnem nagyobb és méregdrága Harley-Davidsonon feszítő Kreml-beli benzinkutas. Apropó motoros önfényező film: A képeken látható többi motorosról világosan lerí hogy ruszki nácik. Az ilyeneket messziről felismerni .

    És beugrott nekem egy pár évvel ezelőtti eseménysor: Németországban valami náci megmozdulás volt és ezek a baromarcú ruszki motoros csirkefogók bejelentették hogy vagy százotvenen oda gurulnak, bátorítást nyújtandó a német kamerádoknak.A hivatalos indoklása a gurulásnak: „Németország turisztikai látványosságainak a megcsodálása”.

    Emlékeim szerint a Merkel kormány ezen egészen megdöbbent.
    Most jöttem rá hogy az is Putyin egyik szarkeverése volt az EU ellen.
    Végül persze nem jöhettek.Akkor meg olyan hangokat lehetett hallani hogy Németországban csorbulnak a szabadságjogok.
    Diktatúra van. Ennyi tellik ki a mocsok náciktól. Hazudozás és bajkeverés.

  • D.Bernstein
    2022 február 26
    3:48 de.

    Eleinte nem értettem mit akartál
    ezzel a „végfokméretezés” be vagy kiszólással.
    De rájöttem.
    Elmondom hát mindenkinek, hátha ők sem értették:
    A hatvanas-hetvenes években jelentek meg a hazai piacon a minősíthetetlenül gyengus germánium-tranzisztorok. Ezek szovjet licenszből, vagy német koppintásból utángyártottak voltak.

    A rossz jellemzőik miatt gondosan meg kellett tervezni ezeket, másképpen rosszul szóltak, sőt tönkre is mentek. A legolcsóbb is mai pénzben 2-3 ezer Forint volt. De láttam az Amatőrboltban 70 ezer forintos példányt is (mai pénzben számolva)

    Namármost emiatt a korabeli szaklapok tele voltak ilyen tranzisztoros végerősítő (szakzsargonban „végfok” ) számításokkal.
    Nekem ez szerencsére kimaradt, én már csak integrált áramkörös (chip) erősítőket gyártottam sorozatban. Azokat meg nem kellett „méretezni” : ))

    Namármost , ha mindezeket összevetjük Bernstein kollega / kollegina (nem gívándd dőrlendő) magáról elmondott adataival, akkor világosan kitűnik hogy hazudott magáról.

    Mert kérem ha mondjuk 1967-ben, a germánium tranzisztorok hazai fénykorában 16 éves volt és ujságkihordás révén volt pénze rájuk, valamint önképző módon tervezgette is a nyamvadt erősítőcskéjét, akkor ma testvérek között is kb 70 évesnek kell lennie. Tahát ha nő akkor ritkábban szüldöshetett tavaly vagy tavaly előtt, ha meg nem nő akkor ugyebár.. hehehehehe

  • Szerintem Putin -t az oroszok fogjak megbuktatni.szerintem mar szervezdeknek
    Medvegyed -ek a hatterben. Egy Hrustov tipusu puccsot latok a hatterben. Az osszes orosz oligarhanak (vagy marhanak) aki NYeuropaban el, nagyon nem tetszik a mostani helyzet. Sajnos mas megoldast nem igazan latok a haboru befejezesere. Holnap es is elmegyek, az ukran szimpatizans tuntetesre.Ottawa utan ez mas lesz, gondolom.

  • Orsós Elemér

    Dombas miért nem = Kosovo???
    Ha ezt az egyszerű kérdést nem lehet normálisan, egyértelműen és konzekvensen elmagyarázni, akkor büdös nagy gazemberség esete forog fenn!!! Vagy csodálatos kettősmérce!!! Kinek az érdeke???

  • akarki
    2022 február 27
    12:37 de.

    vigyázz az RCMP -vel és a SWAT -tal szvsz a megoldás puccs kijevben és a nyugati „tanácsadók” kifüstölése vagy felfüstölése, ha csak megiszol egy jófajta Tim Hortons-t az egész dili hejett az is jobb {majd meséld el mijen volt, mert én sohasem ittam ojat az utóbbi 35 évben} mint a rideg szélben megfázni és náthát kapni pláne nem lehet orosz vodkát kapni {a szmirnoff az orosz vagy migrács?} hogy az kikezelje kalapkúrával… várj egy pár napot… a nyugat megúnja a migrács áradatot és visszaviszik őket csippek nem lesznek

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Geyza nemzettestvér !
    2022.02.26.8:34

    A napokban már többször is „védelmedbe vetted” csecsen testvéreidet Te, aki a muszlimokat ugyanitt, ezeken a lapokon már ezerszer nevezted „rongyfejűeknek” – Ja hogy az a szeretet jele volt irántuk a Dubrovka szinházi túszokért…

    Ugyan a muzulmánok most már ugyanabban a gondolatvilágon belül már nem is rongyfejűek, mint korábban nem is oly rég, még azoknak számítottak ??? Vajh miért is nem ? Illetve, mostmár szereted a rongyfejűeket ? Nem vagy következetes. Borzasztó lehet ez a korlátoltságból fakadó többarcúság…

    Geyza, éppenséggel véletlenül nem te is disszociatív identitás-zavarral küszködöl mint angyali nevű, amazóniai haverod akiben,
    tehozzád hasonlóan egy testben szintén még a náladénál is több, egymástól gyökeresen eltérő én lakozik… – Tudod miről beszélek…

    S akkor ezt az önellentmondást már nem először tetézed meg ezekkel az indifferens, már mániákus, és fölöttébb zagyva „műszaki” tirádáiddal, mint valami bizonyító igazság flastromokkal, amelyeknek ráadásul az adott, aktuális témában se füle, se farka, csak fölöslegesen növelik az itteni kollektív hangzavart… – Hacsak nem éppen ez a célod. Akkor „ügyes”…

    Nem kellene írás előtt pityóka helyett inkább tintával feltöltekezned ? 🙂

  • Orsós Elemér
    2022 február 27
    6:14 de.

    Elemér, a NATO már oszlásnak indult idáig bűzlik, most csipptelenítésen és aksi hiányon megy át és a Stoltenberget is elfelejtették felhúzni {tudod mint Hoffmann ban Olympiát} és már csak a régi lemezt teszi fel nagyon karcos…,
    mist dodekaéderben valami bokáig érő monszún fújdogál és heptagaramok -at rajzolnak és megídézik de mindig a Kiskrampusz ugrik elő röhögve én meg olasz espresso t Delongi val habosra és hátradőlve

  • Engem,Minket akkor is a Szovjet Hadsereg szabadított fel 1945. Január 18.-án. És ezért még ma is hálával tartozok nekik.
    Az ukrán frontvonal,de nem a náci einsatzgruppen „harcos”katonái mentették meg az életünket.Ukrajna a II.VH veszteseihez tartozik. Az,hogy Szovjet köztársaságot csináltak belőle az Oroszok,még nem tette őket vezeklő angyalokká a népem ellen elkövetett bűneikért, rablógyilkosságaikért.Minden kutyát utoléri a dér.Akinek pedig nem tetszik a véleményem,nagy sajnálatomra,nem lesz a barátom.

  • Henry Kissinger az „euromajdan” után:

    „… ha a nyugati külpolitika célja nem az ország (Ukrajna) két részének megbékítése és az, hogy Ukrajna híd legyen az oroszok és Európa közt, hanem az a stratégiai cél, hogy a nyugati részt a keleti orosz blokkal szemben egyoldalúan támogatva még inkább sarokba szorítsák Moszkvát, annak nagyon hamar tragikus következményei lesznek. Igaza lett.

  • Voronyezs:

    A Szovjetúnió múlhatatlan érdeme (és ezer köszönet érte) hogy leverte a Hitlerájt (hathatós USA segítséggel persze.Annélkül nem tudni hogyan sikerült volna véges idő alatt) , mégha kényszerűségből is. Mert Sztálin kb pont annyira kedvelte Hitlert mint Mr.Trump Putyint. Bízott benne.A Mein Kampf-ban leírtak ellenére.
    (Mily fura fintora a történelemnek).

    A Szovjetúniónak és a Vörös Hadseregnek ÓRIÁSI volt az ázsiója akkor a Világban !

    Aztán Sztálin és bandája tettei miat ez gyorsan szerte is foszlott.

    Az én életemet ugyan nem a Vörös Hadsereg mentette meg, mert jóval a Háború után születtem.A fateromat meg az USA fegyveres ereje szabadította ki a haláltáborból.

    Kedves Voronyezs. Hittem a korabeli propagandának, egészen a Peresztrojkáig, amikor is Gorbacsov beismerte az ukrajnai népirtás.

    Akkor azt mondtam magamnak és a barátaimnak:
    „Kell a fenének egy olyan rendszer, ami csak embermilliók halála révén tud fennt maradni”.Mindamellett megtartottam baloldali nézeteimet és elkötelezettségemet.Bár kissé módosítottam a liberális demokrácia irányába.

    Megtették ez mások is.Például a Vietnami Népköztársaság pártkongresszusán valamikor ’88 körül bejelentették hogy mivel a marxi közgadaságtudomány nem hozta meg a várt fellendülést az országnak és nyomorban maradtak az állampolgárok, más megoldást kell találniuk.
    És ma Vietnám várományosa az ujabb „ázsiai kis tigris” jelzőnek

  • Ausztália bejelentette hogy együtt kíván működni a NATO val, Ukrajna megsegítésén.

    Franciaország bejelentette hogy üzemanyagot ad Ukrajnának, a harcjárművekhez. És persze fegyvereket.

    A német Erfurt csúcstechnikás rakéta-hordozó korvett irányt vett a Fekete tengerre, az ottani USA vezette csapásmérő flottába.

    Kijevben a civilek fegyvert fogtak a ruszki betolakodók ellen.

    Harkovból kikergették a ruszkikat.

    Az USA stratégiai felderítése jelezte hogy a ruszkik 250 közepes hatótávolságú rakétához (értsd atomtöltetű rakéta) való kilövő állványt telepített Ukrajna köré.

    Ukrajna weblapot létesített az elesett orosz katonák adataival azért hogy a családtagok tudjanak tájékozódni,ugyanis a putyini hazug álmédia idáig csak 1 (egy) orosz katona elestét ismerte be a 3500 helyett.

    (Összehasonlításképpen : Mikor az USA leverte a véreskezű állig felfegyverzett bagdadi mészárost, a hadjárat során 1000 embert veszített.Abból 350-et úgy, hogy TELJESEN VÉLETLENÜL egy terület-fegyver -SCUD rakéta, amivel csak max egy községet lehet eltalálni de ez ennél a rakétánál nem számított mert harcászati atomtöltet hordozására fabrikálták ezeket a ruszkik, de persze Irak „csak” hagyományos tölteket tett rájuk- szóval egy ilyen elavult szar ráesett egy szaud-arábiai hotelre, amiben amerikai katonák laktak.Az esélye ennek kb akkora volt mint a Lottó-négyesnek.)

    Putyin a háború első négy napján majdnem 4000 katonát veszített. Nem csoda hogy remeg a feje és idegesen ugrál a szemöldöke neki : DDDD

    Véleményem szerint, el fogja veszíteni az önkontrollt és eldurrant egy nukit. Ezzel vége is lesz Ruszkiországnak vagy 100 évre. Senki még csak szóbaállni sem fog velük, nemhogy üzletelni. Adja Isten hogy ne így legyen.

    Ja és Putyint kirúgták a Nemzetközi Cselgáncs-szövetségből, ahol valami tiszteletbeli alelnök vagy mifene volt.

  • Orsós Elemér
    2022 február 27
    6:14 de.

    Valami „Donyecki Népköztársaág” az vagy mifene.Putyin fabrikálta azért, hogy Ukrajna ne tudjon jóminőségű köszenet bányászni és exportálni,
    így Európa kénytelen legyen orosz energia-hordozókat vásárolni tőle, a ” Kreml-beli benzinkutastól”

  • akarki
    2022 február 27
    12:37 de.

    Ne légy naív.
    Egy ilyen diktátort nem lehet megbuktatni, csak katonai erővel.

    Putyinnak különben is az volt mindig az egyik jelszava az oligarchiái felé:
    -Zsírosodjatok, élvezzétek a gazdagság minden örömét.
    DE A POLITIKÁBÓL MARADJATOK KI és akkor nem lesz bántódásdotok.

    Lásd : egy nagyon nagymenö orosz üzletember (most nem jut eszembe, talán agy olajmágnás) börtönben rohadt el mert politikusi reményeket kezdett dédelgetni.És mindenét elvették. Természetesen.

  • Geyza
    2022 február 26
    8:50 de.
    „Úgy tűnik, hátrahagyják a hulláikat.
    Azért az USA hadereje nem szokta ott hagyni a halottait.” —————————————————————– Ebben igazad van.Afganisztánban az élő amerikai állampolgárokat hagyták ott ezerszámra,a barbár gyilkosok kénye-kedvére.Még ma sem tudjuk mi lett a sorsuk azoknak a menekülni akaróknak,akiket az utolsó evakuáló repülőgépek szárnyairól dobáltak le indulás előtt…Legalább is ezt láttuk a T.V.-ben. Sajnos,egyik sem jobb a Deákné vásznánál.Mindegyik olyan békét csinál,hogy kő kövön nem marad!Saját életünk védelmével foglalkozzunk és a gyűlölködést hagyjuk a patkányvonalon menekültek utódainak.Ők az érdekeltek.

  • Orsós Elemér
    2022 február 26
    7:31 de.

    Elemér, hejzetképed hangyányi kiegészítésre szorul {legalábbis szerintem}
    a következő napokban, hetekben a térdigérő buborékos passzátszél elfújja a vérszagot és

    mindenféle szemek előtt különféle jelek {$,Ł, Rbl, ¥, …} fogják eltakarni a tisztánlátást!

    valamint „MENE, MENE, TEKEL, UPHARSIN” {magyarul:

    „MENE, Isten megszámlálta királyságod napjait, és véget vetett annak;

    TEKEL, megmérettek… és hiányosnak találtattak; és

    „UPHARSIN”, a te királyságod fel van osztva és a médeknek és perzsáknak adják.}

    ide – némi – fantáziával mai neveket kell hejettesíteni, nyugodtan rádbízom ezt!

    a rendszer meg szankciózva {szankció= más vagyonának pofátlan elrablása} és meghozza „eredményét”

    emléxel e arra a teherszállító hajóra ami téves navigáció miatt {volt széljárás is???} keresztbe állt a Szuezi csatornán?

    és arra is mennyi erőfeszítésbe tellett {nem ¥-ba!} ott a normális forgalom hejreállítása?

    most böszmébb tutajok lebegnek a mocsáron, krokogyílok és piranhak ússzák körűl és a kormányos megvakult!

    sokan a partról próbálják szemlélni mások menekülnének a mocsáron át de …

    én meg szemlélődök!

  • Geyza, 02,26. 8:55
    Géza bácsi! Gyenge, iszonyú gyenge… Meg kellene egyszer méretnie az IQ-ját.
    Csak hogy megnyugodjon: KANDÓ-ban érettségiztem. És ÖN ??
    -d-

  • Geyza
    2022 február 27
    9:00 de.

    és azt is tudod, mi lesz holnap?

    mint írád a világ nyugati fele {benne az összes „Ojan”-nal}
    békét akar, ezért küld {15 szörösen túlárazott} fegyvereket a yukiknak? azok meg koktélokat gyártanak és ülnek az utcasarkon várva a részeg bácsira, hogy az igyon belőle, még eddig a CNN ijet nem mutatott, ojat igen, ahol a kredenc kiborúlt mert sok nem az utcán robbant fel a házifőzött!!!

    vidám percek te hogyan fogyasztod a fegyverlevest és a tankpörköltet? késsel villával vagy csak kanállal?

  • Geyza
    2022 február 27
    9:00 de.

    namost elzengenéd e ide, hogy mi köze van az €-nak és a többieknek, beleértve kies déli szomszédaimat is az egész bagdadi kalifa, vietnami bambuszkalap, és strandpapucs, ukrajna, bjelorúsz, lybia, jugoszlávia, yemen, szomália, afganisztán, belügyeihez?

    valamint {ez matematika és fizika!!!}

    ha, az adott összes fósszilis energiahordozók lelőhejei fel vannak fedezve azaz nincs több!!! akkor ha ennek 35% {USQUE} kiesik, mert most megszankciózzák tövig!!!

    akkor lesz e elég:

    szél, árapáj, napelemes, geotermikus energia ahhoz a termeléshez, ami nélkül a jelenlegi kapitalizmus életképtelen

    és máris a csippek miatti termeléskiesés miatt zokognak, meg az „e” autók töltéséhez sincs elég hálózati elektromos energia, és az infláció spírálban emelkedik már a csillagos égbe bele kezd eltűnni…

    szóval hogyan is lesz ez mondjuk: 2022 szeptember 11-én?

    elmesélnéd? no nem nekem, hanem az eccségsugarú olvasónak a KMH kedves olvasótársaimnak, {valószínű nagyon üdítőleg fog rájuk hatni anal izélésed}

  • Az EU tegye internationális körözött bűnöző alá Putyint és ragasszon a világ minden lámpavasára és villanypóznárája Putyin pacekjával “Wanted dead or alive” plakátokat .
    ‘Nincs semmiféle földi ok, amiért ezt az eltorzult kis gyáva gyilkost meg kellene hagyni, hogy továbbra is globális zűrzavart és nyomorúságot okozzon. Bukása áldás lenne a világ számára. És mégis, a múltbeli formán ez valószínűleg nem fog megtörténni hamarosan. Túl fogja élni, még akkor is, ha megszámlálhatatlan ezrek pusztulnak el. Miért? Mert hagytuk. A nyugat bűnrészes Putyin zsarnokságában. Mindig is az volt.’
    (Guardian)

  • D.Bernstein
    2022 február 27
    3:47 du.

    Hát akkor elég öreg lehetsz, mert a Kandón csak a Világháború előtt lehetett érettségizni.

    Utána már villamosipari technikum lett később pedig műszaki főiskola.

    Ezek szerint megvagy akár 78 éves is, legjobb esetben.
    Kár érted : DDDDD . Nyugodj békében. És fald a Kormányszart.

  • Rodeo11
    2022 február 27
    1:45 du.

    Látom…Google a jóbarátod.
    Ez helyes dolog. Csak így tovább !

  • gyuri10
    2022 február 27
    11:41 de.

    Botsedli, de nem nagyon tudok odfigyelni a csapongó gondolataidra, valahogy jobban leköti a figyelmemet az hogy éppen kitörni készül a III Világháború, egy eszement törpe nagyzási hóbortja miatt.

  • Rodeo11, Geyza,

    ahogy a „nagyvezir” mondta szankciokkal, meg nem tantoritottak el diktatort. lasd Saddam,Kadhafi,Ben Ladan, stb.
    Putinnak marad Kina,India, egy kicsit Saud Arabia, egy kicsit Izrael. Ezzel jo ideig elhuzza.
    Apropo a Smirnoff vodka a legszarabb es a legolcsobb vodka itt , en csak koktelba tudom meginni. Mondjuk tegnap ettem egy nagyon finom orosz csokit azt sajnalnam, ha nem lehetne kapni.
    Geyza,
    Amikor majd kiutasitjak az oligarchakat pl. Angliabol, akkor majd fognak foglalkozni politikaval.
    Lehet hogy naiv vagyok, de akkor hogy ert veget Romanov, Hruscsov, Gorbacsov,
    Jelcin hatalma ???

  • Geyza
    2022 február 27
    6:42 du.

    és felmutattad tudásod, ejha!
    az energiaárak emelkedéséhez lélegzetet sem kapsz?

    nem voltál te maszek kém anno a „zűrös” alkotásaid révén?
    gyanús vagy nekem! túl „simán” mentek a dolgaid!

    dehát ijenre is szüxég van

  • Pityi Palkó
    2022 február 27
    5:57 du.

    Ahogyan viszatekintek az eddigi ténykedéseire, tisztára mintha Hitlert látnám.
    Megspékelve az eröltetett „Énvagyokazoroszférfiakeleje” imázsépítésével.

  • Gyuri:
    Kétségtelen.
    És ma is sok a náci Ukrajnában,
    akárcsak Magyarországon.A Nyugat meg szemet húny fölötte.
    De sajnos most eggyel magasabb szintre gördült a Történelem
    kereke.Ukrajna nélkül a ruszkik közvetlenül
    fenyegethetik a hazámat.

    Gondolj vissza a hatvanhetes háborúra.
    Nem volt Izraelnek határa a ruszkikkal, mégis majdnem pusztaságot csináltak belőle.

    Engedelmeddel FÉLEK ,
    csakúgy mint egész Európa !
    Egy láthatólag bomlott elme, akinek
    atomfegyverek vannak a kezében !

    A támadásuk nyilvánvalóan elakadt.
    Most Putyin a famulusai előtti „arcvesztést”
    nem engedheti meg magának, mert ő az „oroszférfiakeleje” !
    Tehát bármi áron gyözelmet kell kicsikarnia.

    Itt tartunk ma, ’22_02_28 -adikán,

  • Gyuri:
    Végre kimondták azt, amin napok óta rágódok:

    „De a legrosszabb, hogy egyre többen gondolhatják úgy világszerte: igaza volt Zelenszkijnek, amikor arról beszélt, hogy hiba volt megválni az atomfegyverektől.”

    /New York Times/

    Izraelnek, szerencséjére már ’67-ben voltak atomfegyverei.
    Ukrajnának most nincsenek, mert önként átadták őket valamikor a kilencvenes évek elején a ruszkiknak, Bizonyítandó hogy nem ellenségei a Nyugatnak. Ez most súlyosan visszaüt.

  • Orsós Elemér

    Geyza
    2022 február 26
    8:35 du.

    Nem gondolod hogy, ez a -mindkét oldali- nagyon jóságos fegyver adakozás most sem a békét, hanem a háború szándékos eszkalálását, sőt az újabb világháború kiprovokálását generálja? Kinek van erre egetverően szüksége?

  • Geyza,
    nemzeti alapon nincsenek véletlen szerencsék.A dolgokat felső szinten irányítják.Írod,hogy FÉLSZ?Én is,de ennél többet nem tehetek.Hidd el Nekem is van mitől és kiktől félni.Azonban egész életemben sportoltam(is).Football nyelven,csak annyit,hogy ezt is ki fogjuk bekkelni.Mint már előbbiekben egyszer írtam Neked: A remény hal meg utoljára!

  • Orsós Elemér
    2022 február 28
    5:10 de.

    Például annak akinek a házába belelőttek Kievben úgy, hogy három és fél emelet eltűnt a toronyépület egyk szegletén.

    Most ezek az emberek fegyvert vételeztek és ruszkikra vadásznak.

  • Rodeo11
    2022 február 28
    2:16 de.

    Ezt viccnek szántad?Már lejárt kb 90 éve.

    Amikor Hitlert pátyolgatták nehogy nagyobb kalamajka keletkezzen.

    Dehát..tudjuk..régebben nehezményezted a náci Németország USA általi megszállását, mert mily szemét dolog az.
    Lerohanni egy független országot.

    Ezt bírtad itt leírni.

  • karkia
    2022 február 27
    8:12 du.

    az „eltakarítottak” kivétel nélkül {listád nem teljes +zelenszkiy} CIA készítmények!!!
    olvasd amit Elemérnek írtam, az árakról az, hogy ki marad az oroszoknak? nagyon hiányos a listád…

    az összes megdemokráciázott ország vele van még ha hallgatólagosan is + aki létezni sem tud nélküle a kabuki színház nem műxik, és a harakiri meg igen

  • Törpeputyin valasztasi csalassal, hazugsagaradattal tomte tele a netet! A Youtube-ot!
    Azt allitotta, h
    – a baloldal!? M.Z.P. katonakat akar kuldeni az ukran haboruba!
    Inkabb mondhatnañk, h o1g szeretne putyin oldalan!

    – le akarja allitani az atomeromuvet, az olcso energiat!
    Ezzel szemben o1g akar olyan Paks2-t eppitetni, amelyevtizedekig veszteseget, adossagot termel!

    -fegyvereket akar kuldeni az ukranoknak! Ez meg lehetne is igaz, amivel szemben o1g azt mondta, h nekunk csak annyi fegyverunk van, ami a katonainknak eleg!
    Akkor viszont o1g hazudik, v fegyvernepper!
    Ugyanis tizedannyi katona sincs, mint a cocalista idoben, es akkor meg pluszban m-zarolt fegyver es loszerraktaraink is voltak !
    Hova tette o1g az orszagunk fegyvereit, loszereit?!
    Fegyvernepperkent veszelyeztette a biztonsagunkat?
    Kin keresztul adta el, mennyiert?

    A Hadugyi bizottsagban is ra kell ezekre kerdezni!

    A kozeli atomhaborut 1hete 1 %-ra tettem. Ma 30-50%!

    Egyre nagyobb az eselye, mert Ukrajnat nem hagyjak magara mostmar vilagszerte!
    Putyinnak akkora ciki es bukas lenne, ha nemgyozne, h vegso esetben beveti az atomot! Akar mas orszagokkal szemben is!
    Emeli a tetet, mert, ha nemgyoz, akkor o bukik es minden osszeharacsolt vagyonat is veszti! Ugy, mint o1g!
    Tehat a tet neki barmit meger!
    Ha o bukik, doljon ossze minden – alapon!

    Ukrajna atadta Oraszorszagnak az osszes atomfegyveret, mert orarszorszag egyezmenyben garantalta Ukrajna szuverenitasat es hatarainak serthetetlenseget!
    Ezt rugta fel putyin!

    (Azert az is jo, h eddig nem volt atomfegyvere, mert korabban olyan nagy volt a korrupcio, h azok roviden a terroristakhoz kerultek volna!)
    Viszont most atomtamadasnak vannak kiteve, amely ellen semmit sem tudnak tenni!
    Sot! A NATO SEM! Csak nezni,mert nem avatkozhatnak be, ha nem akarnak vilaghaborut! Ukrajnat kenytelen lesznek bealdozni, vegignezni szornyu felegeteset!
    Es csak szerencsenk, ha Mo es a nyugat nem kap nehanyat!

  • putyint tenyleg csak kis esellyel belulrol lehet megbuktatni, ahogy o1g-t is!
    De barki feltetelezne, h o1g-t belulrol megbuktatnak?
    Megtorolna meg a gondolatkiserletet is!
    Putyint meg megnehezebb lenne! Hatvanyozottan!
    Csak ezt latom atommentes lehetosegnek, esetleg, ha Ukrajna kapitulalna, amire nem latok eselyt jelenleg!
    Csak neadjisten, ha a keleti fronton korbezarjak az ukran haderot, ami az orszag 60-70%-os ereje, es ott vagy lerakatjak a fegyvert, v verengzes, meszarlas lesz!

  • Nakéremszépen.
    A mai nap eredményei, az én olvasatomban :

    Genosse Putyin az eddigi regnálása alatt annyi szemétséget követett el a szomszédos kis országok , az Európai Únió és az USA ellen, hogy a lista kilógna még a garázsajtómon is.

    Semmit nem tudtak ellene tenni. A legnagyobb büntetés az volt hogy ki lettek tiltva a NATO csúcsértekezleteiről, Grúzia lerohanása miatt.De Putyin ezen is csak kedélyesen röhögött.

    Kölnben a menekültekre fogható molesztálási balhé pár éve Szilveszterkor. Egészen felháborító dolog volt.

    Az egész világ hazugságokkal való elárasztása az államilag finanszírozott Szentpétervári Internetes Hazugsággyár által.
    Hogy csak párat említsek. Már oda jutottunk, hogy SEMMI INFÓT nem lehetett keresni a NET-en, mert egyből feljött 10-15 ruszkik által de angol nyelven feltett oldal és a saját szájukíze szerint dumálták az ember hasába azt amire kiváncsi volt.Amerikai vadászgépekről, délamerikai politikai rendszerekről, mindenről.Mindegy volt nekik, csak ők irányíthassák a közgondolkozást.

    Az USA megadta az Internet nevű pompás játékszert, ezek a geci ruszkik meg csatateret csináltak belőle.

    Most, a békés Ukrajna pofátlan és aljas lerohanása volt az utolsó csepp a pohárban. A gyufa a puskaporos hordóba.

    Mr. Biden megmondta előre : „Ne támadj kisember, mert olyan szankciók jönnek amiket még nem láttál”.
    Putyin válasza :”únom a hisztériát”.
    Azonban szerintem Mr. Biden sem számított arra ami történt:

    A Világ majdnem összes országa egyszere , egyöntetűen és lelkesen rázúdult Ruszkiországra. Ilyet még nem láttam.

    A fontosabbakat nem is említem, csak egyet :
    a Rubel két nap alatt ÖSZ-SZE OM-LOTT az EUROVAL és a DOLLÁRRAL szemben.Az USA Nemzeti bankja pedig kitiltott minden orosz Dollár-tranzakciót.

    Már ott tartanak hogy pl. a norvég síelők nem hajlandóak egy pályán mutatkozni oroszokkal, minden orosz vagy oroszérdekeltségű sportrendezvényt lmondott mindenki, orosz gépek nem repülhetik át az egész EU légterét és még rengeteg más országét sem, stb..stb..

    Ezek már nem szankciók hanem kollektív eltiprás.Kigolyózás.
    Biden megmondta előre, de a Kreml törpéje csak röhögött kedélyesen.

    Aztán most, hogy elkadt az átgondolatlan és pökhendi „villámháborúja” , ujabb hadoszlopot indított Kiev felé :
    ez már nem 3 mérfőld hosszú hanem 27 kilóméteres.

    Közben a CNN riporterei de az USA stratégiai műholdas felderítése is rájött hogy sok jármű használhatatlan.
    Úgy tűnik a ruszki armadának súlyos logisztikai és ellátási problémái vannak.

    A német NTV bemutatta hosszas kísérőszöveggel, hogy kúrják szanaszét a német precíziós fegyverek az orosz hazugsággyár által „HOCHMODERN” -nek kikiáltott új orosz harci helikoptereket meg rakéta-állásokat.

    Amelyek kiválóak lehetnek
    valami szabadcsapatok ellen, de nem állják meg a helyüket
    a NATO szuperfegyverzetével szemben.Természetesen.)

    Orosz „precíziós ” fegyver:
    eltalál egy toronyházat és elpusztít benne három emeletnyi saroklakást.

    USA precíziós fegyver (30 evvel ezelőttről) :
    úgy bontották le Kadhafi titkosrendőrségének az épületét egy utcában, hogy a mellette álló épületben csak pár ablaka tört be.

    Ez itt a különbség kérem.

  • „tisztelthölgyeimésuraim”
    2022 február 27
    7:44 de.

    1
    nem vagyok a testvéred.

    2
    nem vettem védelmembe a csecsenaket akik lehet hogy neked a testvéreid de nekem nem

    3 Ruszkiország rémtetteinek a hírei bejárták anno a Földkerekséget. Szarom le hogy rongyfejűek voltak az áldozatok.
    Áldozatai voltak egy véreskezű diktátornak és itt a pont.

  • 70 (hetven) darab harci repülőgépet kap Ukrajna, melyek Lengyelország területéról (is) működhetnek.

    /Ukrán Feketetengeri Flotta /

    Éjjel jöttek a képsorok :
    Putyin Harkovban LAKÓTELEPEKET ÁGYÚZTAT !!!!!!

    Ma reggel Zelenszkij remegő hangon jelentette be hogy az orosz hadsereg Harkovban a civilek ellen visel háborút.

    De nincs ebben semmi meglepő.Ezt csinálták eddig mindenhol ahová csak betették a lábukat az utóbbi 15 évben.
    Eddig győzni tudtak a ruszki gyilkosok.Kérdés most mi lesz.

  • A franciák, akik mindenből viccet csinálnak:

    A karikatúra egyik felében a kép teljes magasságában áll Zelenszkij mint egy hatalmas szobor.Előtte a hasáig erő óriási kupac, kiégett harcjárműroncsokból.Ennek a tetején apró, felismerhetetlen alak ugrál (a Tudjukki) és egy listát ráz Zelenszkij orra előtt, aki közömbösen néz le rá.

    /A kép a „France24” angolnyelvű hírtelevízión jelent meg./

    Mondjuk..a franciák megengedhetik maguknak az ilyesmit.Ők az elsők között álltak ki Zelenszkij mellett és irdatlan fegyver meg más segélyeket küldtek neki.Amíg a németek finnyáskodtak hogyhát háborús övezetbe nem küldenek fegyvereket.
    Csak aztán százezres tömegtüntetések lettek Németország-szerte, mire megváltoztatták az álláspontjukat.

  • Mától Kanadában az internet cenzúrázva van,

  • Geyza

    Csak halkan szólok – nem a békére kellene inkább úszitani?
    Nagyon be lettél már gözölve – vérszagra gyül az éji vad? vagy mi van

    a komédiás alapitott egy „idegen-légiót” – biztos francia mintára – nem számit a kor se
    vidd magaddal a bartust is, hogy nehogy elveszitsd a támpontot

  • Olvasva a legelso hozzaszollast, eskudni mertem volna hogy a „regi Rodeo” irta, amig a hozzaszollo-nevet nem vettem figyelembe, s az igazan megdobbentett.

    Putin egy provokalatlan-aggressziot kovet el.

    Egy teljesen fuggetlen konfliktus a USA es NATO nelkulli eseten.

    De nem mondhato hogy nem tette-volna kartyait Putin az asztalra, mert tisztan kijelnetette hogy minden celja a volt Szoviet Unio felelesztese.

    De meg en sem hittem volna hogy a Donetc es kornyekenel tobbet ohajtott volna bekebelezni.

    De meg Hitler sem bombazata Becset 1938 Marciusabban amikor Ausztriat elfoglalta, hanem szepen bemesirozott hadserege.

    Meg Nikita is visszrendelte a T-2 bombazoit amig meg Romania felett repultek Pested bombazni 56-ban.

    De ez meg alig a haboru kezdete, s az Ukranok nagyon hajlandok harcolni hazajukert es szabadsagukert.

    Adolof Putin hadserege mar is par kostolot kapott nehol az utakon, Kyevet csak raketakkal pusztitja.

    GEYZA; az orosz csapatok mozgo kremetoriumokat is visznek magukkal.
    Putin vigyazik hogy az orosz-lakossag ne lassa az aldozataikat majd.

    Persze minden azon mulik hogy mennyi anyagi-segitseget kapnak majd az Ukranok.

    Mar is 600,000 menekult a nyugati szomszedos orszagokban, milliokat saccolnak a kovetkezo hetekbewn menekulni.

  • Mar parnapja csodalkoztam,hogy az orosz hadsereg miert nem vonult be Kyevbe, s miert csak raketakkal lovi a varost tavolrol.

    Percekkel, ezelott olvasva a Yahoo-News-ban, hogy az orosz katonak megadjak magukat az ukranoknak harcok-nelkul.

    Tehat az orosz katonai vezetok saccoltak azt elore meg ha nem is Putin.
    Eros az orosz lakossag ellenzese ennek az agresszive haborunak, lenne majd Adfolf Putin bukasa a haboru eredmenye????

    Sajnalom nehany KMH olvasok, tudom hogy enhenyan remelik Putin hadai Petre is juthatnanak.Hm??????

  • Geyza
    2022 március 1
    3:41 de.
    70 (hetven) darab harci repülőgépet kap Ukrajna, melyek Lengyelország területéról (is) működhetnek.
    tegnapi hír: Stoltenberg Warsóba utazott erre a hírre ,és megtiltotta a lengyeleknek, hogy egyetlen gépet is fel engeggyenek szállni lengyel repülőtérről, mert {Stoltenberg NATO főtitkár} szerinte a NATO nem képes semmit sem tenni
    mas SOTE van Washington ban ott lesz szó sokmindenről

    tájékozóggy… és utána írjál hüjeségeket

  • Miért ne tüntettek volna százezres tömegek az ukránok mellett. Ez is egyfajta hála a hűséges kollaborálásért.Mellettünk sehol, senki nem tüntetett.A Dánokon kívül senki be sem fogadott.Nagyon nagy tisztelet és hála annak a kis %-nyi EMBERNEK,akik a”világ igazai”címet is megkapták.Magyar EMBEREK is voltak közöttük.
    Ukránokról nem hallottunk.Lehet azért,mert előlük is kellett menteni az akkori üldözötteket?!
    Az UNO már odáig pimaszodott,hogy rákérdeztek Izraelre:miért ne fogadnánk be ukrán menekülteket.Ismerve a nem túlzottan régi történelmet,megint csak a bábolnai Plébános úr szavait idézhetem: „Hát a lovam f…a nem kéne?”

  • Gyuri10:
    Nem akarok kellemetlenkedni és csak halkan mondom, nehogy az idejáró nemzetközi büdösnácik, akik végsősoron Putyin pénzén élősködnek a Társadalom nyakán nehogy rikoltozni kezdjenek:

    Nos tehát tiszteleted tárgya, a Kreml-beli töpörödött benzinkutas, 3 rakétát lövetett a kievi Holocaust központba.

    (Nem egyet, hármat.Tehát véletlenről szó sem lehet.)

    Tudod..ott ahol fel vannak (voltak) írva az áldozatok nevei.
    Közöttük Zelenszkij néhány felmenöé is, akiket elégetetettt
    az az ember,akinek a Mein Kampfja ott áll a belarusz diktátor hivatali asztala mögött található könyvespolcon.

    Jópár éve egy szemfüles fotoóelemző derítette ki egy, a Lukasenkával készített és leközölt riportfilmből. Most ez a patkány atomfegyvereket telepíttet az országába a másikkal.

  • HEHEHEhehehhehe…
    https://nepszava.hu/3148482_hacker-oroszorszag-muhold-anonymous-kiberhaboru

    (Van egy kis sajtóhuba a cikk elején majd észreveszitek)

  • Ellene lehetett a Kreml urának az hogy Ukrajnában csecsemők születnek, mert rakétát lövetett a Kijevi Szülészetbe.

  • Geyza
    2022 március 1
    4:34 de.

    /Ehhez a bejegyzésemhez még hozzáírok egy gondolatot/

    Írom hogy németországban százezres tömegtüntetések voltak Ukrajna mellett.

    Azóta Kölnben volt egy 250 ezres tömegtüntetés is.

    Magyország nem ad semmit Ukrajnának,
    a magyarok meg nemhogy tüntetnének miatta,
    hanem még örülnek neki.

    Mert kell az nekünk is majd.
    Ezt mondta valami állami guru legutóbb.

  • Néhány szemelvény délelőttről,
    a France24 angolnyelvű adásából

    Moszkvában tüntetés volt a Kreml politikája ellen.
    Lehettek vagy hatvanan.
    A Putyinkutya ruszki rendőrök
    egy idős szemüveges orosz hölgyet fogtak el,
    inzultálták és hurcolták a zsupkocsihoz. Biztosan rabosítani akarták a nagymamát. A két policáj egyenként kétszer akkora volt mint a mamka. Tehették mert többen
    voltak mint a tüntetők.

    A másik viszont tetszett:
    Ugyanitt kettő állig drabális rendőr üldözött egy vékony sísapkás leányzót, aki sokkal fürgébb volt náluk..
    Az egyikük megbotlott (talán a gumibotjában ?) és
    akkor esett a járdán mint egy télikabát.
    Átbucskázott a fején.Biztosan aranyhallá akart változni hehe.
    Gondolta talán akkor a leány visszajön,kézbeveszi,
    megcsókolja és így békakirályfivá alakulhat.

    Spoanyolország bejelentette
    hogy „Katonai vasakat” (Military Hardwers) küld Ukrajnának.
    Így fogalmaztak.Hogy aztán ez mit jelent, csak találgathatjuk.
    Lehet hogy jóféle toledői pengéket küldenek?
    ( Bár ezt azé’ nem hinném ).

  • Geyza
    2022 március 1
    4:34 de.

    németek fojtatás a mondandódhoz: bezárják az €-ban lévő összes BMW gyárat, mint szankció és ez csak a kezdet, mi lesz még?

  • Úgy tűnik a ruszki armada hat nap alatt halottban, sebesültben és technikában legalább kettő hadosztálynyi vesztesegéet könyvelhet el magának.

    Az sok.Nagyon sok. Hat nap alatt.
    Az ukránok veszteségeiről idáig nincs adat.

    Amerikaiak mondják a rohadék hadoszlopuk analizása alapján hogy láthatólag kevés az üzemenyag, az élelmiszer és el van hanyagolva a technika.

    Az ukrán légierő meg mintha vadászna a tartálykocsikra.

  • Rodeo túl sokat foglakozol velem,
    „Apukám csak nem hogy bejövök neked?”

    /Ezt ugyan Gyurcsány addresszálta Orbánnak,de a szitu ugyanaz./

    Vedd észre hogy leszarla..pontosabban lese : DDD

  • Bendeguz79
    2022 március 1
    2:53 du.

    Ez a barom bevetette a vákuum-bombát is,
    amit pedig tilt a Hágai Egyezmény !!!
    A ruszkik is aláírták !!!

    Tegnap este láttam, csak félszemmel:
    Egy baszott-hatalmas láng tört az égre s egy olyasmi gombafelhő ami atomrobbabtáskor szokott kialakulni…baszki majdnem elejtette a borospoharamat !!!!!!

    Aztán ma olvasom a nepszava.hu .-n hogy az vákumbomba volt.
    Nagyon régen az USA találta ki , de be lett tiltva,

    Putyin olyan mint Hitler : neki a nemzetközi szerződések csak papírronygyok.

    Kievbe meg azért nem tudott „bemasírozni” mert széjjelcseszték a haderejét az ukránok, Most egy irdatlan armada (65 kilométer hosszú) indult Oroszhonból Kiev alá, de olvasom hogy a végén már elégé akadozik a felvonulásuk. Eleinte még csak 27 kilométeres volt de kissé széjjel terültek.

  • Kicsit utánanéztem milyen körülmények között adták vissza ’94-ben az ukránok Oroszországnak az atomfegyvereiket :

    A Budapesti Négyhatalmi Szerződés keretein belül !!!

    Vagyis hogy Nagybritanniának, az USA.-nak és Oroszországnak garantálnia kell Ukrajna területi sérthetetlenségét.

    Putyin olyan mint Hitler. Papírrongynak tekinti az államközi szerződéseket.

    Most várom hogy az USA és Nagybritannia elszánja magát a szerződésben vállalt kötelezettségeinek a teljesítésére.

    (Tartok tőle ezt hiába várom…)

  • Bendeguz79
    2022 március 1
    3:08 du.

    Geyza
    2022 március 1
    4:44 du.

    grizi és a geyza, tele vagyok a híradásaitokkal, hát most tudom meg tőletek, hogy megbukott a putyin és bandája, mér a hóhér is fenui a bárdját, Óh borzalom végre béke lesz {na hol is?}

    közben bele – bele kukkantok a CNn- híradásaiba

    {na jó, bevallom, a többi MSM is!}

    és nézem az általuk leközölt katonai hejzetről szóló

    {nem az időjárás!!!}

    szóló színes térképeket,

    teljesen úgy tűnik ezek alapján

    {mert ugye geyza ma nem kaptam fénypostát szeméjesen putyintól, mással volt elfoglalva, tehát a CNN-re hagyatkoztam!!!}

    MINDEZEK ALAPJÁN SZÁMOMRA ÚGY TŰNIK,

    hogy jól szervezett stratégiailag és taktikailag is jól kivitelezett terv valósúl meg és az élőanyag veszteséget a minimumra szoríttya{SIC} a CNN összesen 4 yuki halottról tud beszámolni

    és katonai rendőrségi, hadiraktár, kommunikációs és egyéb infrastruktúra van megsemmisítve semmi mást a CNn sem meg a többiek sem tudnak mutatni, és azok a képek amiket mutatnak már min. 4 naposak és lagalább 500 szor bejátszották… azaz nincs más…

    a többit rátok bízom arra azért kíváncsi lennék {az itteni tv-k nem fogják murtatni} hogy Iraq és Lybia, Szíria, Afganisztán, Szerbia, Horvátország, Nicaragua, Bolívia, Perú, Mexico, stb mire fog szavazni az ENSZ közgyűlésén mert a USA ENSZ nagykövete mondott egy beszédet de az összes többit nem közvetítik tehát majd kitalálnak róluk mindenfélét

    a szankciók is jól műxenek az € már teljesen tönkre is van téve 677123 munkaképtelen yuki menekült akik nem akarnak a szabaccságukért harcolni hanem ingyen akarnak élni mások nyakán most betették a kaput

    majd azért írjál a spanyol vasakról nekem van itthon egy elég közepes minőségű a 12 rétegű Damaskusz -i pengéhez képest

  • Rodeo11
    2022 március 1
    8:17 du.

    Jut eszembe..hogy megkérdjem
    tőled mert te mindent (jobban) tudsz :

    A NATO főtitkár mikor érkezik Magyarországra,
    hogy megtiltsa Orbánnak azt, hogy semmibe vegye a NATO
    és az EU azon határozatát miszerint mi, NATO fegyvereket
    szállítunk ill. átengedjük ezeket a szállítmányokat a területeinken?

    És mikor érkezik a NATO Törökörszágba, hogy megtiltsa az ottani putyinbarát diktátornak, hogy a NATO hadihajóinak a mozgását akadályozza a Boszporus-szorosban?

    Ezt mond meg te mocskos Putyinkutya.
    Illetve ne mondd meg, mert most senki nem kíváncsi a szemétkedéseidre. Leszámítva azokat akiket lepénzelt a Kreml-beli benzinkutas. Mint pl. tégedet is.

  • Rodeo írod :

    „…németek fojtatás a mondandódhoz….

    Te tanyasi irástudatlan tahó tanuld meg a elipszilon használatát

  • Gabriel:
    Náladnál véreszájúbb alakot ritkán láttam.
    De folytasd csak. Engem igazán nem zavar..

  • Rodeo:

    Írod ” Kanadában cenzúrázzák az Internetet”

    Nagyon helyes.
    Le kell róla baszni a Putyinkutyák fake-news oldalait.
    Ne juthassanak ezek a mocsadékok szóhoz a Nemzetközi Térben.
    Pofázzanak csak a saját elbutult alattvalóikhoz.
    Azok boldogan falnak gondolkodás nélkül minden kormányszart.

  • https://nepszava.hu/3148572_ukrajna-tamadas-oroszorszag-haboru

    Ezek szerint tehát Mr Biden JÓ DÁTUMOT JELÖLT MEG a ruszki támadás kezdetének.

    Csak épp valami miatt halasztottak három napot.

    BRAVO CIA ! Szép munka volt.

  • Orsós Elemér

    Mekkora fanatizálás vagy kényszerítés kell testvérek ilyetén gyilkos összeugrasztásához?!

  • Orsós Elemér
    2022 március 2
    1:57 du.

    nem kell ehhez nagy fantázia
    csak nézd meg a Geyza valakit…
    már lihegve harcol
    Igaz hogy jó volt beinditásnak azok az események, amelyek ott Juharfák földjén kezdödtek … onnantól kezdte tele irta lapokat…
    addig csak röviden tömören, bárki akinek eltérö véleménye volt azt csak röviden lenázistázta, fasisztázta

    na de most!?
    csak adj a kezébe egy pufajkát és egy ak47-et
    kezdte azzal hogy erdélyben, kárpátalján magyarul beszélö „magyarevö” magyar-áruló emberszabásuak élnek – tehát már nemhogy nem testvérnép hanem elpusztitandó magyaráruló haramianép, akiknek a haláláért nem kár, se fattyaikért –
    innentöl márcsak a gépkarabély hiányzik a kezéböl bár amennyire beszari inkább repülö alkalmatosságról tüzelne a vérszerinti rokanaira is

    tehát a szemed elött zajlott le a „fejlödés” – persze a zigóta valahol ott volt –
    nem véletlenül voltak képesek „szabadon” kiömleni belöle valahol feljebb az alábbi szavak:

    „te tanyasi irástudatlan tahó…”

    Van mitöl félni Elemér …

  • Gabriel
    2022 március 1
    2:00 du.

    Jut is eszembe:
    Mi probléma öreg ??!!

    Csak nemhogy hascsikarásod támad ha elmondom arról az emberről és viselt dolgairól a véleményemet,
    akinek a tömeggyilkosságokhoz felhasznált
    harci helikopterein meg a repülőgépein ÖTÁGÚ VÖRÖS CSILLAG a felségjel még mindig ??

    (Igaz hogy csak bitorolja.Mint a Kína által kitartott töneggyilkos Pol-Potista vöröskhmerek Kambodzsában.Míg a Vietnámi Néphadsereg széjjel nem verte őket.)

  • Orsós Elemér
    2022 március 2
    1:57 du.

    Ez nagyon szemét duma volt.
    Magad is tudod.

  • Hát..kérem..sok ruszki politikai bűnöző nem teheti ki a lábát az országából, ha ez lezárul :

    https://nepszava.hu/3148599_mar-38-orszag-fordult-a-hagai-nemzetkozi-buntetobirosaghoz

  • Geyza
    2022 március 2
    12:36 du.

    mit gondolsz mi lesz kiírva a német gazdaság kriptájára?

    szvsz: az a gáz, hogy nincs gáz mert kifingott a NATRIX -on át a szankciókon lovagolva!!!
    másik kérdésem hozzád, mit fognak csinálni az elkobzott
    superyachtokkal és superpalace okkal, ki fog oda beköltözni és elvitorlázni ??? az olajárak jövő hétre $150,00+ lesz/barrell enként mivel töltöd a Trabantodat?

  • Orsós Elemér
    2022 március 2
    1:57 du.

    Elemér ha nekem ijen tesóim lennének inkább árvának születnék…könnyű Katát táncba vinni addig amíg nem törik el a bokája, mert nem tud a tűsarkakon hipp hoppolni… most van a „jajjdenemesztababaruhátakartam”

  • Orsós Elemér

    Pont a jóléttől, a genderideológiától és a gyámolított (ál)liberalizmustól elpuhult EU-nak elferdül reakciója a háborús uszítással és fegyverek nagylelkű ajándékozásával való béke teremtés! Nooooormáááális?????? A nevető harmadiknak meg ötszörösére emelkedett a papirpelenka és papirzsebkendő fogyasztása, mert nem tudja visszatartani profitörömének nedveit!!!!

  • Kiderült mit jelentent a spanyolok küldeményére használt
    „Molitary Hardwer” kifejezés:

    Gránátvetőket és gépfegyvereket küldtek Zelenszkijnek.

    Németország 2700 (kétezerhétszáz) darab légelháritó rakétát küldött. Gondolom ezek alacsonyantámadó harcigépek és gőleg helikopterek ellen jók.

    Ha csak minden tizedik célba talál , az is akkora pusztítás amit Oroszhon évekig nem fog zudni kiheverni. Főleg most hogy még gázt sem tudnak eladni. Lehet hogy nem jól értelmeztem, de mintha ők maguk zárták volna el a gázcsapot.

    Fázni fogunk jövőre, ez kétségtelen.
    De eljön a perc amikor Putyin, de inkább az utódja könyörögni fog hogy Európa vegyen tőle gázt.

  • * Sajtóhubáimat kéretik megfelelően értelmezni.
    Itt most hajnali féltizenegy van és még csak a második kávémon vok túl. Tán emiatt lehet…

  • Orsós Elemér
    2022 március 3
    4:18 de.

    Elemér

    ezzel az egy mondatoddal kenterbe verted az itt lihegö összes nagy „együttérzö” valójában titkon kárörömben fetrengö senkiházit, beleértve emeritikusokat, meg meritikusokat – elöl-hátul Phd-val – akiknek az agya nem elég arra, hogy annyi csepp értelem beleférjen, amit itt elmondtál

  • Geyza
    2022 március 3
    4:25 de.

    USA stratéga épp most elemezte a CNN ben, hogy a légvédelmi szerkentyűk földi csapatok ellen haszontalanok, mert nincs repülőgéptámadás és a másik rakéta ajándék is hatástalan, nem csak gázos hejzet van hanem gáztalan is mert a gáz áramlási irányát is változtatják… de most nagy üzletet kötött az ABNB mivel most nagyhírtelen lett túrizmus {1000000+} ők adnak szállást €-ban kíváló üzleti érzéket mutat! és a marketing is ingyen van nekik

  • Orsós Elemér

    Geyza
    2022 március 2
    5:23 du.

    Ugyan már, a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság legalább annyira független és következetes világszervezet mint az ENSZ, aki már 2569 szigorú utolsó figyelmeztetést adott Izraelnek amiért meg meri védeni érdekeit! 😀

  • Geyza
    2022 március 2
    5:23 du.
    5 perce kaptam hírt:

    az Elemér által betett vídejó Zelenszkiy -je azonnal tárgyalni akar Putyin -nal

    nem tudod mit akar neki mondani?

  • Orsós , Rodeo, Hexa, meg mittoménmégki:
    Botsedli de nincs rátok időm.

  • Megtudtuk milyen „gránátvetőket” küldtek a spanyolok Zelenszkijnek:

    Tankelhárító fegyverekről van szó.
    Meg géppuskákat sok löszerrel.

  • Kanada 35 % vámmal sujtja a Belarus és Orosz behozatalt.

    Hozzányúltak au oroszok egyik legjobb üzletéhez, a Rosszkozmosz szolgáltatásaihoz* :

    Egy műholdas szolgáltató vállalat többé nem indíttatja a holdjait Bajkonurból

    Az az angol biztosítótársaság amelyiknél biztosítani lehet a fellövendő satellitákat, nem biztosítja*** többé az orosz hordozókkal fellőtt műholdakat.

    * Oroszország űrszolgáltatásai: Az oroszok igen jól belejöttek a Földkörüli pályára állítás mesterségébe, a Szojuz** hordozóval. Bérmunkában a legutóbbi időkig pl. amerikai űrhajósokoat vittek fel a Nemzetközire, amióta leállította a Space Shuttle.-t a NASA.

    *** Műholdak biztosítása: Az oroszok startjaihoz, mivel 100 start közül csak kb 10 hiúsult meg, (elpusztult a műhold ) relatíve kevés biztosítási díjat kellett fizetnie a műhold gazdájának. A francia Ariane például sokkal roszabb arányt mondhat magáénak, ezért nagyobbak a biztosítási költségek.

    ** Szojuz Hordozó: Kicsit meszebbről kezdem:
    Az orosz első atombomba kereken 1 tonnát nyomott.
    Sztálin kiadta az ukázt, olyan rakétát kell mindenáron (költség nem számít alapon) elkészíteni, ami az 1 tonnás terhet képes az USA fölé vinni ballisztikus pályán.

    El is készült 1-2 év alatt,(vagy több, erre nincs adat) és mindjárt gyártottak belőle vagy ezret. Ez volt az „R1” rakéta.

    Csakhogy közben az atombombagyártók sem tétlenkedtek és mire meglett a hordozó, negyedrészére csökkent a robbanüfej tömege.
    Így a rakéták momentán feleslegessé váltak.

    Ezzel a hordozóval tették pályára ’58 ban a Szputnyik-1 .-et
    tekintve hogy ami 1 tonnát elvisz az USA.-ig, az kb 50 kilót felemel Földkörüli pályáig.
    Aztán ráépítettek egy plusz fokozatot és azzal juttatták orbitális pályára a nagy holdjaikat és később Jurij Gagarint .
    (Hogy hány robban fel a próbák során, az örök titok marad. De szerintam az USA közröhejt keltő próbálkozásainál minima-kalkula ötször, ha nem tizszer több meghiusult startjuk lehetett.)

    Ezekkel a parancsra kifejlesztett hordozókkal
    lett (eleinte) „űrnagyhatalom” a Szovjetúnió.Aztán később csúnyán lemaradt.

    A Szojúz hordozó azóta is úgy néz ki, az alakja szerintem közismert. Mára ugyan kissé elavult de eléggé megbízhatónak számít még ma is.

  • Geyza
    2022 március 2
    5:19 du.

    Sajnálatos módon az ötágu vöröscsillag még sok más helyen is felségjelzés
    van ahol a sarlo-kalapács is

    de nem erröl beszélünk, ha nem tünt volna fel …
    Hanem hogy talán valami eljusson abba a keményfejü picike agyacskádba – elmagyarazom:

    Kölök-koromban iskolában, grundon, sportklubban .. szóval a legtöbb közösségi helyen jónéhányszor szembetaláltam magam egy-egy a gyengébbekkel kakaskodó nagyvalakikkel (behemótokkal)
    idáig még semmi ujdonság, nem?
    Amiröl kevesen szoktak szót ejteni, hogy minden esetben gyorsan elötermett mindig valami hös, aki fáradhatatlanul uszitotta a gyengébb kölköt a “nagy” ellen, hogy közben jót röhöghessen a kis szerencsétlenen – akit egyre jobban elagyabugyált persze a másik
    Ami mindig megfigyelhetö volt, hogy ilyenkor egyre többen akadtak, akik rálicitálva még inkább tovább buzditották
    Ilyenkor én hogy vége legyen a “bulinak” odamentem, jól lekentem egy nagy taslit a fö úszitónak, aztán lefékeztem az “erös” kakaskodó gyereket

    persze sokaknak nagy bánatot okozott hogy ilyentén módon a SHOW ELFOGYOTT, ez okból ez soha nem okozott valami nagy népszerüséget nekem, de leszartam … akkor is

  • Geyza
    2022 március 3
    4:27 de.

    és hányadik üveg stolichnaja-n?
    a rohambili a rohamkéssel meg melletted, nem?
    csak meg ne vágd a nyelvedet vele

  • Orsós Elemér 2022 március 3 4:18 de.

    Mondd Orsós, te teljesen megvadúltál? Te itt naponta bebizonyítod, hogy valami nálad, tudod ott fönt, nincs rendben. Az EU, a NATO és az Egyesült Államok a mi biztonságunk garanciája, ezért állunk ki az Egyesült Államokkal, amikor olyan nyugati értékeket, mint a demokráciát és a szabadságot megkérdőjelezik.
    Sajnálom, hogy te is egy lélekölő fertőben nőttél föl, ahol gyenge karakterű, gyáva és jellemtelen, gondolkozni képtelen, elbutított emberek egy fasiszta, kolhozrendszerre alapozott társadalom után vágyódnak.

  • Azthittem már nincs lejjebb,
    de tévedtem: mindig van lejjebb és még lejjebb !

    A Rodeo nevű idejáró nagydarab szar gazdája
    akinek a hazug propagandáját terjeszti kéretlenül
    Európa legnagyobb atomerőművébe belelövetett ágyúkkal !!!

    https://nepszava.hu/3148764_ukrajna-tamadas-oroszorszag-putyin-atomeromu

    Ma megnéztem Venezuela
    caracasi székhelyű satellit TV-jének az adását.
    (Kuba és Nicaragua is támotatja ezt a
    Telesur nevű szenny-csatornát.)

    Másról sem volt szó harsányan,
    mint hogy Putyin harcot folytat az
    ukrán neonáci terroral és ultranacionalizmussal szemben.

    Mindezt
    -véleményem szerint egy stúdióban felvett , statisztákkal eljátszatott –
    idétlen „fáklyás náci SS gyűlés” képsoraival alátámasztva és egy olyan hatalmas lakótömbével aminek a közepébe
    láthatólag BELE KOPÍROZTAK egy ,
    a tetejéig érő óriás-plakátot az ukrán neonácik jelképeivel.

    A lerombolt, módszeresen végiggéppuskázott,
    leszakdt erkélyű és kitört ablakú kibelezett 10 emeletes szalagházakról és otthonokról nem voltak képek.

    Ráadásul a nemzetközi,
    ukrán zászlók alatt történő tüntetéseket úgy
    állították be mintha ukrán neonáci megmozdulásai lennének.

    Mondcsak te szardarabka Rodeo :
    nem szégyelled a mocskos pofádat?
    Ezek mellett kampányolsz itt és még
    kitudja hány másik oldalon, miféle nevek alatt ??!
    Milyen ember vagy te ???!!

    A Putyini hazugsággyárak azt terjesztik hogy az elfogott hős orosz katonákat megkínozzák.

    Ezzel ellentétben Ukrajna elengedi azokat az orosz hadifoglyokat, akikért eljön a mamájuk !

  • Gabriel:

    Rodeoval társalogj,
    ő a hozzád illó partner.
    Tudod pajtás nekem jó gyomrom van,
    de tőled azért még én is hányingert kapok.

  • Geyza
    2022 március 2
    3:29 de.

    „Nos tehát tiszteleted tárgya, a Kreml-beli töpörödött benzinkutas, 3 rakétát lövetett a kievi Holocaust központba.”
    Facke News!
    Geyza,
    számomra és számunkra teljesen megbízható,állami szinten kiküldött media tudósítóink értesítése szerint ez egy szemenszedett hazugság.Ezzel akarják Izraelt bevonni a demenciás táborba.Primitívék Minket is hülyének néznek!Egyébként,nekem senki és semmi nem tiszteletem tárgya.Kizárólag a saját érdekeink számítanak!(Fúj,micsoda egoizmus!)Questo la tutto.Mondják olaszul .

  • Geyza
    2022 március 3
    6:39 du.

    mivel az orosz vodka be van tiltva Kanadában nem tudom minek megy fel az ára 78%-kal, mert ugye a vám + új haszon!!! a kanadai vásár ló vesz de mit?
    te tudod? és akkó’ mi van a szankciókkal

    sznkció+extra vám + extra haszon = 500% áremelkedés kanadában, lehet, hogy a Maruszja babákat izélik meg a kanadai hivatalnokok?

    mennyi gond és tréfa?

  • Geyza,
    Ukrajnát nem tartom náci országnak,akkor sem,ha tudjuk,hogy sok neonáci rohassza a levegőt és egy ártatlanokat gyilkoló nép utódai.Magyarországon,Németországban,Amerikában,Kanadában sőt az arab „szabadságharcosok”között sincs belőlük hiány.Nem drukkolok az oroszoknak,de az ukrán gyilkosokról elnevezett kievi utcanevek hallatán Rád bízom érzelmeim kiértékelését. Gondolom,hogy Te sem ezért csíped őket.Nem az ukrán nácik szeretete miatt gyűlölöd a „ruszkikat”.1956 miatt meg is értelek,de én már hála az Úrnak,nem vagyok odatartozó. Nekem a Katjúsa annyi,mint a Kalinka maja vagy a sirokka sztrana maja radnajá.Szeretném,hogy mindez így is maradjon!

  • Pityi Palkó
    2022 március 4
    1:50 de.

    Erröl amint itt fentebb írtál – semmiféle kekeckedés okán, hanem csak nem értvén hogy a „”hely”” alatt mit értesz – kicsit pontosítva?

    „…Sajnálom, hogy te is egy lélekölő fertőben nőttél föl, ahol gyenge karakterű, gyáva és jellemtelen, gondolkozni képtelen, elbutított emberek egy fasiszta, kolhozrendszerre alapozott társadalom után vágyódnak…”

    mert ha arra a kádári idökre gondolsz, tökéletes…
    A DK-szekta, …

    csak a cimzések sokszor elég kétségesek – már akikhez szól

  • D.Bernstein
    2022 február 26
    3:48 de.

    Igazán örvendetes hogy
    az állítólagos gyerekedet
    a kb 50 évvel ezelőtti pólyázási
    (kifőzött gyolcs HAHA) módszerekkel
    ápolod (ápoltad anno ?) ami nem csoda hiszen
    te abban a korban „szocializálódtál”. Viszont a rég
    lejárt szavatosságú popsikrémet kend a hajadra.Ha van neked : ))

  • Pityi Palkó
    2022 március 4
    1:50 de.

    a kolhoz az USA és Kanada mezőgazdasági termelésének alappillérei!!! igaz valami szép nevet adtak neki: közös vállalkozás, cooperativa stb…

    hol van demokrácia a Föld nevű bojgón?

  • Geyza
    2022 március 4
    4:31 de.
    ijen hosszan ennyi hazug maszlagot, ez már a CNN dilinyósain is túltesz… te a duododecaeder -től közvetlenül kapod ezeket mint anna a nagy négernek a rémálmainak legújabb kisbrosúráját? az ellenkezője sem igaz annak amit írsz!!!

  • Orsós Elemér

    Pityi Palkó
    2022 március 4
    1:50 de.

    AZ EU, a NATO és az USA a Demokrácia, a Szabadság és a Szuverenitás garanciája??? 😀 😀 😀
    (Megyek, mert sajnos ettől az aranyköpéstől gatyát kell cserélnem és lezuhanyoznom!)

  • Nem tudom mit használnak az ukránok, de egyes községek határaiban egészen elképesztő roncstelepeket lehet látni ruszki harcjárművekből.

    Ott rozsdásodnak, van olyan hogy a kibelezett gép motorja hengerfej nélkül jópár méterre van a kettétépett páncélostól, miközben a löveg kókadtan lóg lefelé mint egy impotens ló szerszáma.És ott szomorkodnak a csendesen szállingózó hó alatt.
    A jóemberek meg fényképezik őket.

    Zelenszkij szerint közel 10 000 orosz katona esett eddig el a háború (Bráner kollegina/kollega nem gívándd dőrlenttő ez csak „háború” , így, idézőjelben ) nyolc napja alatt.

    Inkább neki hiszek mint az igazmondásra biológiailag alkalmatlan Putyini álhír-szolgálatnak.

    Csak összehasonlításképpen :
    Az afganisztáni háborújuk 10 éve (3650 napja) alatt összesen veszítettek kb 26000 katonát.

    Hogyha most meghalt közel 10000 orosz katona, akkor a sebesültek száma elérheti akár a 100 000 .-et is.
    Ez szokott lenni az arány.

    Az ukrán hadsereg veszteségeiről nincs adat de Zelenszkij szerint eddig a ruszkik meggyilkoltak 2000 ukrán civilt.

    Putyin mostmár úgy néz ki az íróasztala mögött, úgy gubbaszt ott mint egy óriási pók a hálója közepén.

    Nem véletlen hogy tárgyalásokra hívták az ukránokat.
    Valósznűleg csúnyán beléjük rugdoshattak.

    A hatalmas hadoszlopuk elakadt. Napok óta nem mozdul.
    Az Brit Védelmi Minisztérium elemzői szerint erről az ukrán ellenállók, a rossz műszaki állapot, a katonák totális morális leromlottsága és az ellátás hiányosságai lehetnek. (Üzemanyag, élelmiszer és főleg hogy nem tudják miért vannak ott.)

    Meg talán az hogy Putyin belátta csak puszulás várna a méregdrága harceszközeire.

    Ezért mostmár teljesen átvették Hitler módszerét :
    A felperzselt föld taktikáját.
    És mivel besült a „villámháború” bejelentették az új harcmodort az ukrán fegyveres erők ellen: „Lassú anihiláció”

    A FIDESZ-báb Origo jajveszékel hogy az ukránok úgymond „brutálisan” semmisítik meg az orosz hadfelszereléseket.

    Biztosan az évek óta folyó ruszki internetes megtévesztőhadjárat szerint „a legújabb orosz hadfelszerelés ellen alkalmatlan” USA meg német eszközökkel hehehehe

  • Gyuri10-nek!
    Abbahagytam a KMH fórumán való kommentelést, sőt többé-kevésbé a fórum olvasgatását is (időfecsérlés), ezt kivételesen küldöm, és kizárólag neked, hiszen (mint Geyza írta is) a KMH fórumának kommentelői közül mást nyilván nem érdekel, de téged talán igen:

    https://www.amazon.ca/Pogroms-Ukraine-1918-19-Prelude-Holocaust/dp/1783747447

  • A dolgok úgy fordulnak, hogy takony Putyin nem nyerhet. Egyetlen ruszki támogatású báb kormánynak sem lenne legitimitása ahhoz, hogy Ukrajnát irányíthassa. A hős ukrán védők már ma pszichológiai hatást gyakoroltak az orosz csapatokra – a barom ruszkik nem fogják bírni és megengedni maguknak, hogy a végtelenségig elfoglalják Ukrajnát. Ott már mocsár van és még nagyobb mocsár lesz belőle.
    Egy ilyen forgatókönyv arra emlékeztetne, ahogyan a szovjet csapatok képesek voltak kitartani a német csapatok ellen olyan lerombolt városok romjain, mint Sztálingrád a második világháború idején.

  • Rodeio

    ugyan nem a Geyza nevü feltüzelt vénséges harcikecske véleménye miatt, mert az semmit sem ér, de ezt a videót NEKED SZÁNOM:
    majd holnap nézd meg, rövid

    https://youtu.be/S5tiqkZKJ0I

    persze ha mások is, akik rákeresnek a People’s Convoy mibenlétére elgondolkozhatnának …..

  • Az ukrán katonák hidakat robbantottak fel, hogy megállítsák az előrenyomuló orosz szárazföldi csapatokat. Pilótái és légvédelme megakadályozták, hogy orosz vadászgépek hódítsák meg az eget. És egy csapat hozzáértő ukrán kiberharcos mindeddig legyőzi Moszkvát az információs háborúban, inspirálva ezzel a hazai és külföldi támogatást.

    ‘Sok katonai elemző meglepetésére az ukrán csapatok a vártnál erősebb ellenállást fejtenek ki a ruszki erőkkel szemben felfelé és lefelé csatavonalakon egy Texas méretű országban, és olyan találékonysággal és kreativitással harcolnak, amely amerikai elemzők szerint megakadályozzák a ruszkik további területi agresszióját hetekre vagy hónapokra.'(Friday, March 4, 2022, The New York Times).

  • https://nepszava.hu/3148861_ukrajna-atomfegyver-oroszorszag-haboru

    „A Colt erősebb az ászpókernél”…./Jones Mottója./

  • *Rosszul írtam a Murphy idézet szerzőjét:
    Kanada Bill Jones mottója…természetesen.

    Mindenesetzre mutatja hogy Ukrajna ÓRIÁSI hibát követett el mikor másokra hagyta a saját védelmét.

    Most Nagybritannia és az USA arra sem hajlandó hogy repülési tilalmi zónát biztosítson neki, hogy a légikalóz ruszkik ne tudják esetleg bombázni a többi 14 atomerőművét.
    Merthogy nem akarnak összeütközni a ruszkival.

    Ha a Világot elárasztja a lebombázott atomerőművekből kikerülő törmelék és rádióaktív por, az jobb lesz ?

    Az én hazám kormánya -ellentétben a többi országéval- ezt az aljas támadást is szó nélkül hagyta,Ez már az emberiség elleni támadásnak is minősíthető.

    Csak kevésen múlt hogy nem egy Fukusimai méretű katasztrófa következett be.

    Ezt nem én találom ki, az Orbán kormány VOLT Paks II bővítéséért felelős kormánybiztos mondta aki a BME.-n atomtechnikát ad elő.

  • Egy kicsit reszletesebben a kialakult haborurol. 1 percig nem vedem az oroszokat, mert megvedik ok magukat.
    1. Az impotens Nato es Eu nezik az esemenyeket. Kikuldenek 1-2 tudositot , hu de nagy a baj, mi pedig nezzuk a tv-ben. Ennyi.Tenyleg nincs mas strategia?
    2. Szankciok. Iran, Kuba ellen hany evtizede van szankcio ? Mit ertek el vele? Kubarol tudok irni mert ott tobbszor is jartam. Ruhelik az amcsikat, a lakossag szegeny mint a templom egere, Castro mar reg nincs, szankcio maradt. Mas megolda nincs ? Idem lesz az oroszokkal is.
    3. Hany ukran hallt meg a haboruban ? 500-600 ? Ha az oroszok nagyon akarnak percenkent lenne 500 halott. Persze nem vedem, minden embereletert kar, de ne dramatizaljuk a helyzetett.Rengeteg epulet romokban, szornyuseg. Sri Lanka a cunami alatt 2 ora alatt 100 ezer ember hallt meg. Az a tragedia.
    4. Fegyverosztas Ukrajnaban. Haboru utan hanyan fogjak visszaadni a fegyvert ? Az Usa-ban „kulturaja” van a fegyverviselesnek. Majdnem mindenkinek van, en meg nem lattam hogy valaki elovette volna(pedig sokszor vagyok az Usa -ban). Majd az ukranok a haboru utan.
    5.a haboru kitorese ota, volt lehetosegem, oroszokkal es ukranokkal is beszeljek. persze mindenki eliteli a haborut, meg az ittenni oroszok is. Vannak azert reszletkerdesek amik fontosak. Pl. egy Odessai ukran es egy Lviv ukran ha talakozik tobb mint valoszinu hogy oroszul fognak beszelni, mert annyira kulonbozik az ukran nyelv a 2 helyen. 10 ukran Tv adobol legalabb 3 orosz nyelven beszel.Az oroszok helyzete Ukrajnaban. Persze beszelhetunk a karpataljai magyarok helyzeterol is.
    Meg rengeteg ilyen „furcsasag” -ol beszeltek.
    Ismetlem ellenzem a haborut, semmi indok nincs a haborura. Csak kisebb nagyobb „furcsasagok”amit csak akkor ertesz meg .
    Anno a zsido-palesztin helyzetet is igy ertettem meg. Yasser es Adam itt Kanadaban haverok voltak, es azon viccelodtek, hogy ott ilyen nincs.Ebbol a szempontbol,Kanada nagyon jo terapia a nacionalizmus, nacizmus, stb ellen.

  • Kővendég,
    hálásan köszönöm a küldeményedet.Nagy részét ismerem,de még sokkal nagyobbat nem.Az oroszok nem háborút viselnek az ukránok ellen, hanem a körzetüket nácitlanítani akarják és már el is kezdték a patkányirtást.Ha csak annyi ukránt irtanak ki,amennyi zsidót gyilkoltak meg az ukránok,a szimmetria még mindig nincs betartva.A meggyilkoltak utódai sem születhettek meg.Sok generáció maradt ki.Tudod,a kerék most forog egy kicsit. Lehet,hogy kegyetlen vagyok,de ha lenne egy olyan testrészem, amelyik az ukránoknak akár”humanitáris”segítséget nyújtana, rögtön befeküdnék a kórházba és kioperáltatnám. A családom egy része Harkovból a másik része Kovnából menekült a 19.század elején a pogromok elől.Szóval,most ott tartok,hogy elfogytak a telesírt zsebkendőim a demjanjukok népéért aggódásom miatt.
    —————————————————-

  • Pityi Palkó
    2022 március 4
    11:14 du.
    „Az ukrán katonák hidakat robbantottak fel, hogy megállítsák az előrenyomuló orosz szárazföldi csapatokat.”
    —————————————————————
    Lehet,hogy ezt a német náci testvéreiktől tanulták? Ha emlékezetem nem csal,mintha ugyan ezt csinálták volna Budapest hídjaival a német és magyar nyilas különítmények is, amikor éppen nem voltak elfoglalva zsidó asszonyok és gyerekek Dunába lövésével.A férfiak már régen a szenthaza védelmében munkaszolgálatosként mentek a Don-kanyar aknamezőire,vagy az eichmann féle halálmarsban meneteltek a Mautchauseni haláltábor felé,az ukrán táborőrök karmaiba.Ismerős a téma?

  • gyuri10
    2022 március 4
    12:08 du.

    Sok igazság lehet abban amit mondasz.

    De a holokauszt-áldozat felmenőktől származó Zelenszkij azt mondta :

    „Ha mi elesünk, elesik Európa is”

    És ebben szintén sok igazság van.

    Azt is vedd figyelembe hogy 2000 óta Putyin támogatja a nemzetközi nácizmust.
    (véleményem szerint titkos csatornákon támogatta az ukránt is, a zavarkeltés miat meghogy alkalomadtán
    legyen neki „casus belli”-je a háborúhoz. Miszerint hogy ő harcol az ukrán neonácik ellen.)

    Pillanatnyilag az Ukrán Hadsereg
    ( tudom..sok ultranacionalistával a soraiban)
    az egyetlen visszatartó erő az orosz áradattól.

    Orbán és pártja most nem szavazta meg azt az ellenzéki parlamenti előterjesztést hogy Magyországot ( a magyar népet) CSAKIS NÉPSZAVAZÁS RÉVÉN lehessen „kivezetni” a NATO-ból és az Európai Únióból.

    Vagyis bármelyik napon, ha a helyzet úgy alakul, a nagy kibaszott ruszki érdekszférában találhatjuk magunkat.

    Érted már hogy mitől vok kissé ideges ?

  • Rodeo te istenverte Kreml-ügynök:

    Ha én hazudok akkor hazudik a sok német, a 2 francia állami hírszolgálat is, a CNN is, a Blomberg is,tekintve hogy azokból nyerem az értesüléseimet.

    Meg az egyetlen megmaradt hazai papíralapú demokratikus újság, a Népszava is.

    Csak a pöcs Maduró-féle szenny-csatorna nem hazudik.

    Te patkány.

  • Gabriel:
    Azért csak kibújt a szög a zsákjából.
    Vagyis derül kifelé ki is vagy te valójában.

    Sokan mondták itt nekem, de nem akartam elhinni.

    TE aranyapám itten mocskolod az ötágú vörös csillagot,
    de ahhoz tapsikálsz a pufók kezecskéiddel hogy azok a légikalózk akik ilyen jelképeket bitorolnak a gépeik oldalán,
    ártatlan civilek otthonait belezik ki a rohadt bombáikkal meg rakétáikkal.

    Merthogy az Ukrán Fegyveres Erőkkel láthatóan nem bírnak.

    TE aranyoskám egy kibaszott nácicsíra vagy, csakúgy mint Rodeo barátod. Odavaló vagy melléje, a kispadra.

  • Orsós Elemér

    Végre egy jó ötlet és jó, biztonságos helyszín ahol befolyásolás mentesen tárgyalhatnak a békéről:
    https://neokohn.hu/2022/03/05/bennett-varatlanul-moszkvaba-repult/

  • Annak ellenére, hogy a Kremlin össze-vissza hazudozik az ukrajnai „különleges hadművelet” körül, az elleni tiltakozások egyre nagyobb lendületet kapnak.

    „Igen, valóban heves viták folynak – mondta Dmitrij Peszkov, Putyin szóvivője – „Sokan támogatják az elnököt, és vannak, akik teljesen félreértik a történések lényegét.”

    Ez nem háború. Sem invázió. Sem támadás. Ilyen elnevezések törvénybe ütköznek. Az áldozatok száma is hivatalos államtitok.
    (Dmitrij Peszkov)

  • Végre kimondták…

    a német N-24 satellit-TV szalagcimei között olvasom hogy
    Nagybritannia szerint a ruszki „taktika” ugyanaz mint Szíriában.

    Vagyis szétlőni az emberek otthonait, a polgári infrastruktúrát.

    Ennyi tellik ki a Hágai Hadviselésre Vonatkozó Egyezményeket papírrongynak tekintő Putyintól és a demoralizált hordájától.

    Finnország bejelentette hogy Vaskupola légvédelmi rendszereket akar venni Izraeltől.

    Németország bejelentette hogy jelentősen növeli a védelmi kiadásait.

    Eddig 3000 amerikai háborús veterán jelntkezett az Ukrán Fegyveres Erőkhöz, mire Putyin tovarisssch összeszarta magát*.
    Elkezdett fenyegetőzni hogy azok „nem katonák hanem zsoldosok”
    és majd megnézhetik magikat ha esetleg fogságba esnek.

    Vagyis ismételt, mostmár előre beígért megsértése a Hágai Hadviselésre Vonatkozó Egyezményeknek…akárcsak anno Hitler.

    *Összeszarta magát.
    Putyin genosse attól a felvetett ötlettől is összeszarta magát, hogy ESETLEG a NATO egy repülési tilalmi zónát hoz létre Ukrajna felett. Pontosan érzékeli hogy abban a percben ha ez létrejönne (nem fog) elveszítené az évek óta harsány hangon szuper-frankónak beharangozott légierejét.

    Láttam éjjel egy pár másodperces videót, szintén a Német TV-n:
    (Okostelefonnal vehette fel egy valaki, az egész másfél másodperc alatt zajlott le.)
    Valami orosz légiharcjármű repül be igen alacsonyan és gyorsan a kép balszélén.A talajról hirtelen egy ember-vastagságú sűrű füstcsóva vágódik a légijármű felé és keresztezi a pályáját.
    Ekkor a légijármű eltűnik egy aranyszínű szilaj villanásban, majd tűzgömbbé alakul át ami belecsapódik a talajba.

    Pár napja a németek bemutatták a vállról indítható légiharc-rakétájukat, meg egy rommá lőtt,szétesett
    „Putyini Csoda-Csatakoptert” amiről évek óta az volt olvasható a NET-en ( „hála” a Szentpétervári Hazugsággyárnak )
    hogy a NATO által elpusztíthatatlan,
    olyan „elektronikus védelme” van neki.

  • akarki
    2022 március 5
    4:29 de.

    azt a hírt kapom, hogy alig lehet a magyar autópájákon közlekedni a sok milliós értékű Jaguár, Porsche, Mercedes menekülő yukiktól… demokratikusan nyugatra tartanak, perzsabundában és pannofixban

  • Egészen elképesztő..

    https://444.hu/2022/03/06/mi-van-a-hires-orosz-legierovel

    Naa..csak mert 15 éve azt hallom-látom-olvasom a ruszkik által megszállt NETEN (csak az utóbbi két évben mellőzöm a Youtube-n folyó ruszki-propagandát ) hogy miképpen fogják például fejlett technikai eszközeikkel elpusztítani mondjuk az USA védelmi kapacitását, stb.

    A legfaszább 15 perces trükkfilm a következő volt, amin azonnyomban akkorát röhögtem hogy még a whiskym is kiborult :

    Négy OSKOSH kamion betér a sztráda melletti erdőbe és összeáll kereszt alakban, a vezetőfülkével ellentétesen.

    A kaminok automatikusan összeállnak egy hatalmas drónná.A motorháztetők fölé propellerek kerülnek.

    Középen leengedődik egy rácsos szerkezet, benne egy baszott nagy automatikus vezérlésű gépágyúval meg kamerákkal.

    Az egész miskulancia a négy sofőr (magasan képzett katonák, amerikai soföröknek öltözve) talajról végzett távvezérlésével
    felemelkedik a fák fölé. Onnan a kamerák már látják az erdőn túl az USA Légierejének a bázisát. Kb 200 darab
    F 117 lopakodo meg egy rakás B-2 gubbaszt ott szerencsétlenül. Azokat módszeresen, távvezérelve szanaszéjjel lövik.

    Ennyi.

    A Putyini önámító hazugsághadjárat picinyke eleme.

    Most meg kiderül ha kis ellenállással találkoznak, nekik annyi.
    Maradnak a 10 emeletes sorházak. Azokat belezik ki a rohadt lövegeikkel.Meg a menekülni kívánó „testvéri ukrán népet”

    Mostmár sorra jönnek a hírek hogy ágyűtúzzel akadályozzák meg a civilek menekülését.

  • Orsós Elemér

    Szégyenszemre módosítanom kell múltkori Kasszandra jóslatomat:
    a lepacsizás második áldozatának Venezuela igérkezik, Tajvan csak a harmadik lesz:
    https://mandiner.hu/cikk/20220306_kulfold_venezuela_oroszorszag_maduro_usa_haboru

  • Orsós Elemér

    Rodeo11
    2022 március 4
    11:52 de.

    A Sztolicsnaja vodka csak azoknak okoz kiesést, akik raktárban hagyják porosodni, az exportör azért már megkapta a pénzét! Azért én az ügyes embargózókat sem féltem, mert van annyi eszük hogy, Finnlandiára átcimkézve még extra haszonnal meg tudnak szabadulni tőle! 😀

  • Orsós Elemér
    2022 március 6
    8:42 de.

    Elemér én nem olvasok mandinert sem és egyetlen geyza által preferáltat sem! !!
    az a hír van UDSA -ból!!! az USA legfelsőbb vezetése titkos delegációt menesztett Venezuelába hogy tárgyaljon Maduro val {aki szerintük nem elnök, mert szerintük a Juan Guaido de aszt meg a kóbor kutya sem ismeri Venezuelában}

    hogy: {ne ess le a székről! !!} aggyon el nekik olajat, mert nincs elég olajuk, bármennyit megfizetnek érte mert most Putyin a gonosz és attól ugye csak az USA 20,3% behozatalát tudnák megkapni ha az ukránok nem akadájoznák az exportot most az USA ban az egy évvel ezelőtti $2,12/gallon üzemanyag árak $7,24 -nél tartanak mert ami nincs az a legdrágább… de ha kedved van röhögni olvassál bartust meg geyzát azok ojan tréfásak

  • Orsós Elemér
    2022 március 6
    8:42 de.

    Nemtom mit ir a Mandiner mert nem olvasom.

    De Tajvannak iszonyű hadereje volt és van is.

    Továbbá -(lehet hogy tévedek) de az USA.-nak van valami törvénye Tajvan megvédésére.

    Amugy meg egészen a legutóbbi időkig a Délkinai Tengeren hadgyakorlatozott az USA atomcsapásra képes egyik hadiflottájával az összes ottani ország, beleértve Vietnámot is.

  • Orsós Elemér
    2022 március 6
    8:42 de.

    hadd kombináljam össze a te szavaidat és az én általam frissen kapott híreket!!! {USA eredetű mind, kormányforrás!!!}

    a USA LNG-je max capacitáson 2021 ben a Nord Stream 2 kapacitásának 65,82%-ka és nincs több cseppfojósító kikötő és légneműsítő fogadó kikötő sem a VILÁGBAN SEHOL amivel bármi többet mozgatni lehetne, és hatalmas beruházás egy túlárazott termékért ami bármej pillanatban fölöslegessé válhat!!!
    a TELJES USA LNG TERMELÉS HOSSZÚ ÉVEKRE LE VAN SZERZŐDVE ÉS NEM EURÓPÁBA!!!

    nincs eladó olaj és a lezárt USA kutak újra kiaknázása horribilis költségeket generálna és az üzemanyag és energia árak tovább gyűrűznének az égig!!! {már most is – szinte – megfizethetetlen}

    az infláció szépen állandóan, lassacskán felfelé mozgó spírálban van és ez begyűrűzik a nyugati piacokra is >>>

    {A VILÁG PIACAINAK 45+% -KA FÜGGETLEN A $-TÓL ÉS A SZANKCIÓK HATÁSÁRA AZ OROSZ NEMZETI BANK RUBELBEN TÖRLESZTI A TARTOZÁSAIT ÉS ABBAN FOGAD EL FIZETÉSEKET MÉG ÚGY IS, HOGY DEFAULTOLT!}

    hogy ne foglalkozzak a geyza szentéletű hírforrásaival amejek ha panaszkodni kell akkor a rohadt ruszkik leromboltak mindent és elfoglaltak mindent de amikor NEMZETI HŐSKÉNT AKARNAK MEGJELENNI, AKKOR: A PUTYIN MÁR HÁGÁBAN ÜL, HOGY MEGHÁGJÁK

    a többit az eccségsugarú néző/olvasó majd szétválogattya ha megtalálja a térképen Yuk Rajnát??? Záhonyt, Vásárosnaményt?

    mindent offshore ra telepítettek most vissza akarják telepíteni KRUMPLEE habzó szájjal!!!! de akkor :

    #1. nincs hozzá szakember
    #2. nincs hová
    #3. senki sem tuggya megfizetni
    #4. az usa egészségbiztosítók $ billiókban mérnék a hasznukat
    amire nincs fogyasztói fedezet azaz minden beteg belepusztulna a lábizzadásába is

    de a LÉNYEG MOST: a világ teljes energia piaca zárt, nincs több, azt kell elosztani ami van, de az meg el van adva évekre előre, tehát??? EZ IS EGY GAZDASÁGI TÚLÉLÉSÉRT FOJÓ HÁBORÚ ÉS A NYUGAT VESZTÉSRE ÁLL {pláne ha ojanok mint a Borrell és a von Leyden még élnek??? de minek + scholz barebck}

    majd ha be engedi {haha} akkó írjál még add át gyuri10 nek üdvözletemet +kővendégnek

  • Geyza
    2022 március 6
    8:31 de.

    Meg a menekülni kívánó “testvéri ukrán népet”.
    ——————————————————–
    Merem írni,hogy Kedves barátom Geyza,
    ilyen testvéri népe legyen a patkány vonalon menekült 1.300.000 Kanadába menekült ukrán náci-ivadékoknak.
    Ezen kívül még csak annyit,hogy az általatok vaskupolának becézett,pontos fordításban VAS-ÖKÖL,senki részére nem eladó! Bárhonnan is hallottad vagy láttál róla műsort még a Finneknek sem.Biztonsági technológiánkat nem árusítjuk ki a legjobb barátainknak sem.Nem vagyok biztos a szórendben,de Machiavelli mondását erősen agyunkba véste a történelem:”Ellenségeidet kezeld úgy,hogy valaha még barátaid lehetnek.Barátaidat pedig úgy,hogy akár már holnap is ellenségeiddé válhatnak!”
    Ismerős a téma?–Nekem az első mondat jobban tetszik!–(nem az ukrán gyilkosok népével kapcsolatban.)
    Ha tudsz pókerozni,akkor tudod,hogy a lapokat mell-közelben kell tartani.

  • Geyza,
    lehet,hogy a Zelenszkij elődei közül voltak holokauszt áldozatok,de ő maga úgy zsidó,mint ahogyan én vagyok római katolikus.Nem azért,mert keresztény ukrán felesége van így aztán a gyerekei sem zsidók.De nem is ez a lényeg!A kutya ott lett eltemetve,hogy jóval a patkányirtó akció kezdete előtt kellett volna bejelentenie,hogy Ukrajna nem csatlakozik a NATO-hoz.Ezt egy „zsidó”ésszel rendelkezőnek akkor is tudnia kellett volna,ha valójában csak egy színpadi-komikus.(magyarul:bohóc.)Egyébként vállalom,hogy ha ez a bohóc zsidó,akkor én vagyok a dalai láma!

  • Rodeo,
    Az ukranok majd ellepik NYEuropat. Szerintem biztos jobban fognak integralodni mint a sziriaiak, afganok, szomaliaiak, stb.
    Mostanaban, eleg sok targyilagos dok. filmet nezek a kialakult helyzetrol. Nagyon komplex, de az oroszok haborujat viszont semmi nem indokja . Megertem az allaspontjukat, de sokkal okosabban is csinalhattak volna.Ebbol a haborubol gyoztesen sosem jonnek ki.
    En mit csinaltam volna Putin helyett:
    1. mivel Ukrajna nagy % fugg az orosz gazdasagtol, meg kemenyebben (tudom probalkoztak) kellett volna az erdekeket ervenyesiteni.
    2. Rengeteg pro-orosz olimarha van Ukrajnaban. Ezekel targyalni.
    3. ukran nyelvtorveny elfogadasa utan,egy kis cirkuszt csinalni.
    4. Lejarato kampanyt inditani Zelensky ellen. Ha nem megy, akkor megkerdezzuk a Orban elvtarat hogy kell ezt csinalni.
    Garantaltan mukodott volna. Igy egy jo ideig elszigetelodnek.

  • Geyza
    2022 március 6
    8:31 de.

    namost ez nem 24 franc sem BBC sem DW, sem bartus!!!

    Vinitsia északnyugat Yuki katonai bázias mexünt, mert becsapódott oda sokminden most látom a CNN-n!!!
    a yuki harci légierő 98%-ka harcképtelenné téve és a yuki hadiipari létesítmények szép sorban megsemmisülnek …,

    oroszok felszólították a dolgozókat mennyenek haza illetve maraggyanak otthon nem akarják bántani azokat csak a gyárat!

    ma USA zöld fényt adott Lengyeleknek arra, hogy a saját harci gépeiket eljuttassák yukiba és ha a lengyelek megteszik

    {remélhetőleg nem, mert az herce hurcával járna még a meneülttáborok is veszéjbe kerülnének???},

    akkor azok a gépek még a lengyel reptereken meg lesznek semmisítve illetve nincs katonai reptér ahová le tudnának szállni yukiban!

    USA felajánlotta lengyeleknek hogy vegyenek F-35 -ösöket a MIG -29-esek hejett jó pénzért,

    mert ugye a yuki pilóták mást nem tudnak repülni csak orosz gépeket és

    mekkora nagy üzlet, a Blinken már érzi a nagy üzlet szagát is!!! ZÖLD FÉNYT ADOTT RÁ!!!

    és lőn demokrácia meg bevétel kiadás nélkül sok sok profit,
    közben ha sikerül USA nak megállapodni Maduro kormányával olajeladásban akkor olaj is lesz USA ban, ha nem akkor kismacska… majd nézz ennek utána és ellenőrizd le azokon a hírcsatornáidon amejek sohasem hazudnak ROFL

  • Geyza,
    utána néztem a történelemnek egy keveset.Tudod mi az,hogy die selbe dreck?Az egyik eb a másik kutya.Az egyetlen probléma,hogy mindegyik szálljon le a magas lóról és hagyják nyugodtan forogni a világ kerekeit.Ezt kellene túlélni,mint a fáraót és a saját külön-bejáratú idiótáinkat.Akikből,ha csak egy lenne az is több a kelleténél.”Sajnos kimeríthetetlen mennyiségű utánpótlás van belőlük.”(más témában,de Churchilltől idézve)

  • Gyuri10 2022 március 5 9:28 de.

    Kedves Gyurkám hidd el, hogy veled vagyok az Ukrajnával kapcsolatos történelmi antiszemitizmusa miatt. Igen, e téma nagyon is ismerős és én itt a KMH oldalain többszörösem közzétettem, hogy II vh-ban a keresztény magyar társadalom egy aljas, megbocsáthatatlan bűnt követett el a zsidó honfitársai ellen. Magyarok, magyarok ellen ! Egy olyan személynek mint pl. Te aki ezekben az időkben hajszoltatott és komoly veszélynek volt kitéve, nehéz felejteni.

    Na de itt van Labish Becker rabbi, az Agudath Israel of America, az ultraortodox zsidó csoportok ernyőszervezetének ügyvezető igazgatója több mint 2 millió dollárt gyűjtött Ukrajna számára az orosz invázió óta. Azt mondta, hogy a zsidó Volodimir Zelenszkij elnök „ukrán nemzeti hősként” felbukkanása „büszkeség az emberek számára” a háború zord hírei közepette.

    https://www.nytimes.com/2022/03/04/nyregion/ukraine-new-york-jews.html?searchResultPosition=1

    Mit szólsz hozzá?

  • Tüske Zsófia

    Rodeo11
    2022 március 6
    7:20 de.
    nem tudom, te kitől és honnan kapod „azt a hírt” de azt ajánlom talán próbálj más csatornákról informálódni. Mert ugyanez volt a vád, amikor a harmadik világból és Szíriából menekültek a háború elől az emberek. „Csak fiatal férfiak jönnek, vannak okostelefonjaik, ezek mind terroristák, meg kell tagadni tőlük a segítséget” mondta világ szégyenére a Magyar Katolikus Karitász magyar feje, Écsy Gábor „atya”, és a kisujját sem mozdította értük, s veszed át te is ezt a kedves és igen emberséges narratívát. Mindenesetre megnézhetnéd esetleg a magyar civileknek a menekülők segítését dokumentáló képeket is.
    Mert, ha annyira tejjel-mézzel folyó Kánaán Ukrajna, hogy mindenki Porschékban menekül, nem értem, te mit keresel Kanadában és nem a hajdani hazádtól Keletre költöztél. Gondolom, talán véletlenül s kényszerből vagy mazochista hajlamaid miatt választottad új hazádnak Kanadát.

  • Tüske Zsófia

    gyuri10
    2022 március 5
    9:23 de.

    igen, az a „helyes” megoldás, ha hetven-nyolcvan évvel ezelőtt elkövetett bűnök miatt az egész, ma élő civil lakosságot hagyjuk segítség nélkül elpusztulni, hiszen a szovjetektől jön a felszabadítás, igaz?

  • Rodeo11
    2022 március 6
    7:20 de.

    A Kreml álhíreit továbbítod ?

    Te kettősügynök patkány.

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Gyuri10
    & Geyza

    Az itt többször emlgetett Kijevi Holokauszt Emlékmű – amelyet, mint kiderült nem is ért találat(!) – nem más, mint a Baby Yar nevezetű, a megszálló Wermacht* által kivégzőhelynek kijelölt, azóta betemetett szurdok-szakadék helyén épült kis méretű emlékhely, sírkő, ahol hirtelenjében Kijev akkori 250-ezres zsidó lakosságából 1941. szeptemberében [Kamenyec Podolszk után 1 hónappal!] 33˙000 nőt, gyereket, és öregembert végeztek ki, mindössze másfél nap leforgása alatt a einsatzgruppen A-és B, valamint a Wermacht és kollaboráns ukrán segítőik** kézi lőfegyverekkel.

    * A legnagyobb számú tömegmészárlás, amit a Wermacht hajtott végre, ennek az a jelentősége, hogy eleve cáfolja a Wermacht állítólagos emberségességéről szóló tarthatatlan mítoszt…

    ** A segédhóhérok közül szorgalmával különösen kitűnt a Bukovinai(!) Kurin nevű Petro Voinovszkij vezette ukrán nacionalista (= náci) szövetség, amely elsősorban az áldozatok városból terelését hóhéraik elé és az akció logisztikai feladatait látta el. Mindennek az aljas kollaborációnak nem is lenne jeletősége, ha az ukránok 1991-ben ennek a hóhérnak nem emelnek szobrot – ha jól tudom – Kijevben !

  • Tüske Zsófia
    2022 március 7
    2:27 de.

    én sem – mint Gábriel – árulom el a forrásaimat, és hozzáteszem, hogy

    tőled abszolút bizonyossággal soha sem informálódok!!!

    ismétlem: a yukik egyék meg amit főztek!!! de egyedűl és ne csámcsogjanak, mert undorom van attól is

    {meg sok mindenféle más ájtatos, képmutató, aljas mószerolástól amit a geyza rólam regél attól kövérre fogok hízni a röhögéstől}

    ha – esetleg – arrajársz, súgd meg a yukiknak a kóbor kutyát sem érdeklik a „sorsuk” a nyugaton, mert azok el vannak foglalva azzal, hogyan éljék túl a saját maguk gerjeszette seggséget

    {reménytelen vagyok, hogy nem tanulnak belőle, „ők” már régen nem azok a világ kultúrájának bölcsői akinek hiszik magukat, mert ez már kőbölcső és az utódaik is abból a kőbölcsőből esnek fejre vagy pofára, csak súgok neked, hátha?}

    és abban a pillanatban amint a hollétemet és az általad feltételezett „miért ottomat” kezded firtatni az egész amit írsz … na jó nem mondom ki, mert nagyon csúnya lenne… mindazonáltal azt írsz amit akarsz

  • Tüske Zsófia
    2022 március 7
    2:27 de.

    Zsófi, neked a megszólítás nélküli -ben a Kovács Zoli által berakott vídejót kellene tanulmányoznod!!! {CNN kivitelben}
    annak angol címe: State of the Union {újmagyarúl: egységben a kétség avagy az Egszégsugarú Rablómese Mai Állapottya}

    a többit belekommentáltam a geyzába ugyanott, ajánlanám figyelmedbe, tenulságúl, az maradt a felejthetetlen élményem amikor a Szenátus Többségi Elnöke Chuck Schumer idő előtt többször is felpattant és vastapsolni kezdett, megelőzve ezzel a teljes Kongresszust és Szenátust amejek feléllva vastapsolták a… beszédet… én anno – mint apró gyermek -ijen alkalmakkor pattogatott kukoricát és forró páros virslit kaptam mustárral és friss kenyérrel meg bambit, mert én is tapsoltam… ezek ott az egységesben sehol sincsenek hozzánk képest {igaz a szónok nálunk tök kopasz volt}

  • „tisztelthölgyeimésuraim”
    2022 március 7
    6:37 de.

    Neked akkor sem hiszek ha 10 tanú vallomásával próbálsz valamit igazolni

  • Tüske Zsófia
    2022 március 7
    2:27 de.

    Most talán megérti a Világ hogy miért menekültek az emberek Szíriából.

    Láttam -fura véletlen folytán egy orosz által feltett- filmet anno a Youtuben :

    Gyakorlatilag ugyanezt művelték ott is mint Ukrajnában a rohadt tankjaikkal.

    Írtam is akkoriban itt hogy a Szír nagyvárosok kb úgy néznek ki mint Berlin a második világháború végén.

    És most ismétlődik ugyanaz, Európa közepén.

    Putyin ezt úgy aposztrofálja hogy
    ” csak elvtársi-baráti segítséget adunk a szomszéd népeknek, akiket megtévesztett az aljas amerikai propaganda”.

    Érdekes kis részletre figyeltem fel negyedikén,éjszaka:

    Mostanában Putyin lett a „világsztár” rengeteg TV-adón lökik azokat a kis videokat melyeken így vagy úgy de szerepel.

    Most olyat láttam amin azért kicsit elcsodálkoztam:

    A kisnagyember lökte a hallgatóságnak a süketet,
    (valami riport-filmecske lehetett az Orosz TV-ből,
    ami kikerült a Nemzetközi Térbe)
    és a következőket lehetett a film végén
    jól érthetőan kihallani
    a sűrű orosz szövegeléséből „…mozsety tovarissi”….

    Itt aztán nagy hirtelen letekerték a hangot, a „Tovarissi” utolsó két hangját már csak sejteni lehetett.

    És mégis..a film adásba került ! Lehet hogy véletlenül, de lehet hogy szándékosan.Ki érti az orosz mélylélek rejtelmeit?

    Azért az különös hogy a Világ legnagyobb és leg gátlástalanabb , nemzetközi nácizmust pénzelő diktátora „elvtársainak” nevezi a körülötte lévőket.

  • Kis hozzászólás az itt mocskolódö Ti-Hö-És-Ur kollegához vagy kolleginához (mindegy) meg a „famulusaihoz” :

    A háború második napján a ruszkik bejelentették hogy átdobják Csecsenfőldról az ott szolgáló harceddzett alakulataikat.
    (Biztos már látták a a katonai fiaskó elöjeleit.)

    Írtam is akkor hogy azok képzett gyilkosok, akik a muszlim környezetben szocializálódtak. Ottan nem elengedik a hadifoglyokat ha a mamájuk értük jön,mint Ukrajnában legalábbis eddig, hanem kiherélik megcsonkítják őket. Más világ.

    Aztán csend lett a téma körül. Mondhatni kussban voltak a ruszkik.

    Tegnap aztán értesültem mi történt :

    Az AMERIKAI KATONAI IPARI KOMPLEXUM éltal gyártott GLoBÁLIS ELEKTRONIKUS FELDERÍTŐ RENDSZER által, ( ha összeadjuk ez jópárezer tonna elektronikus áramkört, precíziós gépegységet műszereket, óriási optikákat jelent, de közvetlenül nem alkalmasak élet kioltására, viszont hatékonyabb bármely gépfegyvernél amiket bármilyen kis szar államocska tud már gyártani.)

    Nos tehát ennek a Rendszernek (nagybetűvel írom) az adatait
    1 órán belül továbbítja az USA Zelenszkijnek.

    A Csecsenföldi kontinges parancsnoka egy Kadirjev nevű főtiszt volt. (Azért írom hogy „volt” mert már nem az.Momentán nincs meg az alakulat)

    Egyetlen hőstettet hajtotak végre Ukrán földön: széjjel tiportak lánctalpassal egy postakocsit, a halottakat meg sebesülteket otthagyták az árok szélén.

    Viszont az Ukrán Erők PONTOSAN TUDTÁK hol és mikor esedékes a beérkezésük, hála az USA KATONAI IPARI KOMPLEXUMÁNAK !

    Ott már várták a gyilkos hordát és széjjeltépték őket.

    Ennyi.

    Most s ruszkik Szíriából próbálnak újoncokat besorozni az ötágú piros csillagos sapkáik alá.
    (A csillagot csak bitorolják.Ruszkiország ma a világ legnagyobb imperielista hatalma.)

  • akarki
    2022 március 6
    12:35 du.

    Te vak vagy ??

    Nem látod kik jönnek?

    Nők és gyerekek ! Meg öregek !

    A férfiak kikísérik a szeretteiket a vonathoz és mennek vissza harcolni !

    Nem képzeled hogy ezek a menekültek itt akarnak maradni

  • Rodeo11
    2022 március 6
    5:26 du.

    Te egy akkora mocskos patkány vagy, hogy már attól is hánynom kell ha meglátom hogy a nevemet leírod.

    Csak nem képzeled hogy elolvasom a hazudozásaidat, amiket a Kreml utasításai értelmében propagálsz itten ?

    Ma a Világból tiltogatják kifelé* a hozzád hasonló ruszkibérenc álhírterjesztőket.

    Csodálkozok hogy te még terjesztheted a bűzt.

    *Orosz fake-news oldalak kitiltogatása:
    Most már minden Eu és USA satellit TV csarotnán sűrűn figyelmeztetik az embereket hogy fokozódik a Szentpétervári Hazugsággyár aktivitása. Ne higgyenek olyan „hírrforrásnak” ami nem ellenőrizhető.

    Rodeo itt elpofázott olyan dolgokat amit állítólag a CNN- n olvasott, ami szóba sem jött a CNN TV adásaiban.

    Pedig 24.-e óta egész nap mennek a hírek nálam, elmondom hogyan:

    Van három satellit vevőm 3 parabolával.
    1 kiszolgálja az alagsorban lévő laboromat és gépműhelyemet,
    a második a földszintet, a harmadik pedig az emeleti televíziókat. Egyszerre nézem a France24-et, váltogatva a CNN-t meg a Sky-News-t és váltogatva a német NTV-t meg N-24 et.

    Bármelyik helyiségbe lépek be, a napi hírek mennek.
    Tekintve hogy kissé ideges vagyok amiatt hogy a ruszkik esetleg betolhatják magukat a hazámba (is).

    Amikről itten ez a Rodeo pofázik, szóba sem jött egyiken sem.

  • Kijevi Holokauszt-memorial szétlövése:

    A kijevi főrabbi beszélt róla élőben.
    Biztosan hazudott.

  • Kijevben van egy elképesztően hatalmas kőből faragott Menóra-szobor.

    Akkora mint egy kisebb családi ház. Az épségben van, legalábbis nem jött hír hogy szétlőtték volna.Itt látható :

    https://hu.euronews.com/2022/01/26/babij-jar-tomegsirjanal-emlekeztek-az-aldozatokra-a-holokauszt-nemzetkozi-emleknapjan

    Ezt be is mutatták akkor, amikor közölték hogy a Memorialt szétlőtték az oroszok.

  • Tüske Zsófia
    2022 március 7
    2:37 de.

    Félreértettél.Én nem akarom az ukránokat elpusztítani.Hagyni kell őket a mű-zsidó elnökükkel együtt vagy nélküle az Oroszok pusztítsák az antiszemita patkányokat!Mitőlünk pedig önerőből is megdögölhetnek a világ összes náciszimpatizánsával egy órán belül. Humanitáris segélyt adjon nekik,akinek Shanghai hastáncosnő volt a mamája.
    (Nem is túlzottan) Kedves T.Zsófia,ha védeni akarod az ukrán elvbarátaidat,fogjál fegyvert vagy küldd oda harcolni a legközelebbi családtagjaidat.Nem tudom és nem is érdekel,hol élsz,de remélem elég kényelmes a fotelod,ahonnan hősies,uszító, huszárkodó tanácsokat adhatsz a veled egyszínen elmélkedő (nem) gondolkodóknak.Ajánlom nektek Kárpátalját.Ott nem találkozhattok zsidókkal csak antiszemita elvbarátaitokkal.Az einsatzgruppennel együtt kiirtotta őket az ukrán testvérnéped.Ha Nekem nem hiszel kérdezdmeg a valaha idejáró,de azóta eltűnt Kulcsár testvért!

  • „tisztelthölgyeimésuraim”
    2022 március 7
    6:37 de.

    Úgylátom neked a Kurucinfó a jó barátod…hja a szélsőjobb meg a szélsőbal valahol mindig összeér…

  • Geyza,
    felvilágosításként merem ajánlani Neked,feltétlen elolvasandó okulásra és igazolásként,hogy mindössze csak a kerék forog.Minden golyóért kár,ami mellé megy!
    „tisztelthölgyeimésuraim”
    2022 március 7
    6:37 de.
    Gyuri10
    & Geyza

  • Orsós Elemér

    akarki
    2022 március 6
    12:35 du.

    Kedves Uram, én meg azt mondom hogy, egyszerűen soha nem kellett volna senkinek Ukrajna belügyeibe beavatkoznia és akkor „ki hogy ahogy vet úgy arat”!

  • Geyza
    2022 március 7
    10:33 de.

    nekem egy tv -m van és van hozzá távirányítóm, azzal egy gombnyomással bármejik USA hírtv azonnal!!!

    én nem akarlak megcáfolni, minek???
    annyit mondok amit szintén a Pentagon szóvívője – bizonyos leköszönt admirális – mondott; térképekkel illusztrálva:

    {ő azt is mondta, hogy az oroszok frusztráltak, vesztésre állnak mert 20000 jól felszerelt nemzetközi brigád vár bevetésre Lengyelországból Yuk Rajnába

    [ezeket a CIA már 6 hónapja intenzív felkészülésben tartja bármikori bevetésre]

    ahol a Yuk Rajnaiak hejett fognak harcolni mert a Yuk Rajnaiak eddig semmiféle sikert nem értek el, a térképeken a piros foltok és piros sárga csíkos foltok fojamatosan növekednek ezek Yuk Rajna stratégiailag legfontosabb területei és objektumai amiket az orosz csapatok két frusztrálódás között elfoglaltak}

    az összes többi rablómese!!!

    és mellőzöm az egész ügy VILÁGGAZDASÁGI VONATKOZÁSAIT, BÁR EGYETÉRTEK MONTECUCCOLIVAL ABBAN, HOGY MI KELL A HÁBORÚHOZ: PÉNZ, PÉNZ, PÉNZ

    a többit a 3 tányérantennád segítségével fejtsd meg !

    {nincs picture in picture rendszered egyik tv -den sem? én P&P -vel egy képernyőn nézem az összeset egyszerre}

    annyiban tök egyetértek veled, hogy a hejzet messze nem rózsás {ROFL}

  • Auróra Borealis

    tisztelthölgyeim’
    2022.márc.07.6:37
    Ajánlva,KulcsárZ.
    szerzőtársunknak:

    Hogy a díszes galéria mégis együtt legyen, egy másik fasiszta gyülekezet is részt vett az
    u k r á n – m a g y a r – c s e h s z l o v á k – l e n g y e l
    a Kárpátaljas történelmi harci cselekmények alakulásában 1938-39-ben. Ez az ukrán viszonylag kisszámú félkatonai politikai alakulat többekközt a S z i c s – L ö v é s z e k . szeparatista – fasiszta csürhéje volt.

    E kivétel nélkül szélsőséges náci alakulatok, többször össze is csaptak… A Szics Lövészek hadi-tudománya a két másik náci* nációval a horthysta és lengyel pilsudkysta alakulatokkal méretett meg a Kárpátok csillogó bércein. Úgy, hogy történetesen a két ébredőnáci, hiper-nacionalizálódó nemzet hadai több csata megvívása közepette ukrán-náci hadifoglyokat is ejtettek, kik közül kb. kétszázat a szimbolikus Vereckei (hágó) magyar emlékműve közelében pár-száz m-re. v é g e z t e k . k

    Lengyel-magyar egyet akar:

    Az „ukrán hazafiak” . t ö m e g s í r j a . égbekiáltó mementóként ott a „szorosban” ma és mindörökké hirdeti minden
    . n e m z e t i . s o v i n i z m u s . meddő értelmetlenségét …

    .

    *A románokkal együtt négy ország, végülis
    v i l á g n é z e t i l e g . a z o n o s
    „önkéntes” harcoló felei egymással, vagy
    egymás ellen folytatott harcai 38-39-ben.

  • Gyuri már mebbocsáss de nekem per pillanat marginális problémám hogy mi történt az épülőfélben lévő Memorial hatalmas tömbjével, amiben -tudomásom szerint-kezdték begyűjteni a Holokauszt tárgyi emlékekit ukrán állami segédlettel.

    Most inkább foglalkoztat az, (ha érdekel téged az ilyesmi)
    hogy a Kreml elborult agyú ámde
    saját magát az „Oroszférfiakeleje” címre pozicionált ura mivel nem tud „arcvesztés nélkül” kikeveredni ebből a TOTÁLISAN ELBASZOTT* háborúból, hogy mentse az orosz lakoság jó 50 százaléka előtti imázsát, taktikai atomfegyver bevetését is megkockáztathatja. Ez komám nemcsak az én véleményem, egyre többet beszélnek róla. Nekem spec. a negyedik napon jutott eszembe, mikor Putyin úgy jelent meg a kamerák előtt hogy reszketett körötte a levegő, meg remegett a feje is. És nem tudott uralkodni a szemöldöke ugrálásán. Ötödik napon derült ki az USA felederítése révén hogy nem képesek katonai sikereket elérni. Akkor kezdték el lőni a lakónegyedeket és kezdtek bevetni tiltott tömegpuszt1tó fegyvereket.

    Valahogy jobban érdekel a saját sorsom mint egy félig kész épület körülötti náci hazugságkampány, csakhogy felmenthessék a Kreml Urát az alól hogy szétlövette. A lakótömbők szétlövetése sokkal nagyobb bűntett.

  • Orsós Elemér
    2022 március 7
    2:43 du.

    Neked tényleg ennyire csökött az agyad,
    vagy csak fested magadat ?

    Ukrajna belügyeiba azzal „avatkoztak” be, hogy az USA és Nagybritannia nem teljesítette vállalt kötelezettségét Oroszországgal szemben, hogy garantálják Ukrajna területi sérthetetlenségét.
    (Cserébe azért, hogy Ukrajna lemondott a világ harmadik legnagyobb atom-arzenáljáról)

    Akkor kellett volna Oroszországgal szemben úgy fellépni, ahogy most.

    És nem alakult volna ki ez a helyzet.

    Továbbá ha a Hungarófáraó nem blokkolja állandóan
    (szavazatszedési céljai érdekében) Ukrajna NATO csatlakozását.

    Feltudod ezeket a tényeket fogni, vagy tyúkeszű makacssággal fogod ismételgetni a butaságaidat ?

  • Geyza,
    úgy gondolom,Nekünk már azért sem szabad semmilyen segítséget adni a hős ukrán népnek,hogy nehogy megsértsük dicső nemzeti önérzetüket.Lehet,hogy el se fogadnának a zsidó nép hazájától egy szelet kenyeret sem.Harci eszközökkel és katonákkal pedig segítse őket a malche móvesz. A „Ruszkik” haragját nem szeretném kivívni. Különösen nem patkánysimogatói érdem éremmel és egy új Baby Yar tervező nép érdekében.Rajtad és főként elveiden kissé csodálkozok különösen,ha figyelembe veszem népi hovatartozásodat.Erre csak ivritül tudok egy mondást,ami mindenkire vonatkozhat.Ha van kivel fordítasd le:דמו בראשו.A Tórában leírtak eddig soha nem voltak tévesek!Ez után sem lesznek.

  • Tüske Zsófia

    Rodeo11
    2022 március 7
    8:43 de.

    hát, így jártál.

  • Tüske Zsófia

    gyuri10
    2022 február 27
    7:58 de

    ha téged az oroszok szabadítottak fel (kétségtelenül) akkor már a zsidók elleni orosz pogromokat is az ukránok követték el?

  • Tüske Zsófia

    Geyza
    2022 március 7
    9:58 de.

    dehogy érti. ami itt olvasható, az bizonyítja, hogy Kertész Ákosnak igaza volt abban, hogy a magyarok [többségében] genetikailag kódolt alattvalók. Még akkor is, ha bárhova vetődnek a világban.

  • Tüske Zsófia
    2022 március 8
    9:36 de.

    Bocs, hogy beleszólok a vitátokba, de olvass utána hogy mik törtentek a XIX század folyamán ukrán területeken
    Miért voltak a tömeges áttelepülések elöbb Galaiciába valamint lett és litván területekre – és kárpataljai és erdelyi területekre

    sajnos hogy aztán ennek a horthy-korban milyen folytatásai lettek arról meg nem kell beszéljünk

    És azt is tudjuk hogy mitöl volt olyan „dicsöséges” a hitleri-egységek menetelése azokon a kérdéses ukrán területeken

  • Orsós Elemér

    Geyza
    2022 március 8
    4:48 de.

    Ukrajnának soha nem volt saját atom arzenálja, mint ahogy szuverén Ukrajna sem volt! No akkor a bevallott 5 milliárdos „projekt” mi volt, ha nem beavatkozás?

  • Tüske Zsófia,
    gondolom értelmezési zavaraid nincsenek.Ebből csak arra lehet következtetni,hogy valamilyen”furcsa”okból kifolyólag,direkt kevered össze a tepsit a popsival.Elég kellemetlen szagokat áraszt a hozzáállásod!

  • Geyza,
    előző cikkhez szóló beírásom már nem jelenhetett meg.Szeretném itt tudomásodra adni,hogy a”vaskupola”pontosan lefordítva:”vas- ököl”.Senki számára nem eladó!Csak a mi háborúinkban kapható és
    kizárólag ellenségeink részére.Élesben!

  • Rodeo11
    2022 március 6
    7:20 de.

    Múlt héten órákat autóztam Pesten és Budán.
    Láttam a Kerepesi úton egy (1) darab ukrán rendszámú kis kopottas Hondát, benne egy sráccal és egy idős hölggyel.

    Ma egész délután motoroztam (tekintettel a kellemes időre)
    Pesten és láttam is egy (1) darab ukrán rendszámú mikrobuszt.

    Én komám megértem hogy csóró kis senki létedre ácsingózol a Porschék meg Merdzsók után és tudat alatt dűhít tégedet
    hogy esetleg holmi menekülteknek lehet ilyenjük,
    de nem kellene a vágyálmaidat ide ilyen formában kivetíteni.

    Pláne hogy nyilvánvalóan hazudsz. Mint általában.

  • Gabriel
    2022 március 8
    2:01 du.

    Nincs „bocs” , Neszójjábe.
    Főleg hogy halvány lila fingásod sincs
    a történelemről.Ezt már nemegyszer sikerült
    itten bebizonyítanod.Csak acsarkodsz és mocskolódsz
    miközben a véreskezű diktátorokat tekinted példaképnek.

    Csakúgy mint Rodeo barátod,
    aki a kínai-álkomcsik ill. a Kreml
    (tudod : az a giccses épület aminek egyik semmiresem
    jó tornyán pofátlanul még mindig ott tartják a Nemzetközi Munkásmozgalom ötágú vörös csillagát ) urának a fenekéből
    nyeli azt a bűzhödt matériát amit aztán
    emésztőrendszerének felső kloákáján
    keresztül kiürít magából.

  • Tüske Zsófia
    2022 március 8
    9:23 de.

    Zsófi, valójában nem akartam semmit sem mondani neked ezek után! de most kaptam egy ötletet
    Bryce Mitchell USA Arkansas -ból elmondja hejettem!
    ő egy vidéki farmer aki két kezi munkájából él 25 éves és az az álma, hogy nagy világhírű boxoló lesz amihez a teljes felszerelése egy hatalmas faág aminek a két végére két nagy téglát akaszt és emelgeti

    te meg csak fojtasd amit csinálsz, a világ – hálistennek – nem ojan!!!

  • Tüske Zsófia
    03. 08. 9:36

    „Akkor már az orosz pogromokat is az ukránok követték el ?”

    Igen! A helyzet az, hogy a pogrom háborús bűncselekmények többségét a ma Ukrajnába sorolt területeken követték el. Ez pedig arra enged következtetni, hogy az ott élő ortodox- keresztény elkövetők többsége alighanem magát ukránnak valló identitás volt, amit statisztikák is alátámasztanak.

    Az én szeretett XIX.századi nagyanyám szerint, ők – vagyis mi – egy pogrom „jóvoltából Oroszországból” már szépszülői időszakban menekültek Magyarországra.

    Irodalmi példaként fogadd el például a Tóbiás a tejesember [Hegedűs a háztetőn] Anatevka faluját, amely éppenséggel Kijev mellett, ill. ma már belül, terült el. Vagy pedig vedd figyelembe mondjuk Marc Chagall „Kék ház” c. fantasztikus korképét, ahol egy omladozó zsidó viskó hátterében szintén Kijev „száz” hagymakupolás keresztény székesegyház pöffeszkedve nehezedik rá a zsidó gettó-negyedre, mely „idill” éppúgy illenék rá Vityebszkre, a mester szülővárosára is…

    Ennek ellenére, a terület az-időtájt, lévén cári domínium, a pogromokat a korabeli zsidó szájhagyomány is orosznak mondja, amely az eltelt rövid másfél-száz év alatt már tényként vésődött a hitsorsos köztudatba. Holott, ha igaznak tekintjük és elfogadjuk a szerintük „különálló” ukrán nemzeti lét-realitást, akkor viszont azt is el kell fogadnunk, hogy ezek a pogromnak nevezett tömeggyilkos lincselések bizony többségében „az ukránok” számláját terhelik. – Tehát azok szorosan véve inntől már nem is orosz cselekményt hordoznak…

    Ergo, az üldözött népesség emlékezetében az esetleges, cári felbujtó származásra tekintet nélkül, az orosz arisztokrata és a tettleges elkövető ukrán paraszt egybeolvad, azaz nem tesz közöttük különbséget, számára ukrán és orosz szavak szintjén itt egyre-megy.

    Üdv !
    Pácem .et
    circenses

  • Pityi Palkó
    2022 március 6
    8:17 du.
    Soha nem gondoltam,hogy azért,mert valaki(vagy senki)zsidónak született,már nem lehet barom vagy csak egy közönséges áruló. Sajnos nem ez az első.Jó lenne,ha utolsóként könyvelhetnénk el.

  • TüskeZs
    utóirat

    Az is tény, hogy a . c á r i . titkosszolgálat – az Ohrana – a maga-kiagyalta Cionbölcsei jkv-e c. fikciós . u s z u l m á n y a nagy mértékben járult hozzá az akkori ukrajnai pogromok megtörténtéhez, ami nem változtat a lincselő ukránok bűnösségének tényállásán…

  • butella,
    hozzánk az Ukrajnából menekülő zsidók jöhetnek,teljes jogon bevándorlókként.(Sajnos)Még ilyen miniszterünk is van.Persze ez egy más téma,csak megemlítem,a bevándorlók jogainak igazolására. A nem zsidó menekülőknek ajánlhatok Európában minimum 15 államot
    + a Vatikánt is akik gondoskodhatnak a pogrom-vitézek utódairól. Elsőkként említeném a volt Wehrmacht és SS-ek utódait.Utána jöhet a többi,nácikkal kollaboráló csicskásállam is,akik most össze- csinálták magukat a Putyintól.Sajnos Nekünk egyéb gondjaink is vannak,mint a zsebkendő könnyesítés.Ezt meghagyjuk a TÜSKE ZSÓFIA néninek(vagy bácsinak. Die selbe!)