Magyarország — mint állam — kiüresedett

2022 április 3 11:14 du.91 hozzászólás

A választások éjszakája Magyarországon a Fidesz számára a lehető legjobb volt, Márki-Zay Péter Együtt Magyarországért szövetsége számára pedig a lehető legrosszabbnak bizonyult. Nemcsak a Fidesz vitorlázott győzelemre. Meglehetősen szerencsés módon a Mi Hazánk nevű oltásellenes, kemény jobboldali kispártnak sikerült átlépnie a parlamenti képviselethez szükséges minimális 5 százalékos küszöböt. Ezt egyetlen közvélemény-kutató sem jósolta meg a választás utolsó heteiben. Én azt mondom, hogy a Mi Hazánk azért bizonyul hasznosnak a Fidesz számára, mert a kormányzó rezsim most egy szélsőjobboldali mumusra mutathat, és visszatérhet ahhoz a stratégiához, amit egykor a Jobbikkal szemben alkalmazott, hogy meggyőzze az embereket arról, hogy csak Orbán Viktor mozgalmára szavazva lehet távol tartani a szélsőségeseket. Persze mindenki akinek van esze és tudása tudja, hogy Orbán Viktor pártja a szélsőségesek – és az oligarchák – otthona.

A végleges eredményekre – nevezetesen a levélszavazatokra és a külföldi diplomáciai képviseleteken leadott szavazatokra – még várnunk kell néhány napot. De a mostani eredmények  teljesen egyértelműek:

  • Fidesz-KDNP: 53% (135 mandátum)
  • Együtt Magyarországért: 35% (56 mandátum)
  • Mi Hazánk: 6% (7 mandátum)
  • Német kisebbség: -% (1 mandátum)

Márki-Zay úr a budapesti Városligetben tartott beszédében elismerte vereségét. “Én is ugyanolyan lesújtott vagyok, mint mindenki más, nem akarom titkolni a csalódottságomat – soha nem gondoltuk, hogy ez lesz az eredmény. Nincs más lehetőség” – mondta. “Elismerjük a Fidesz győzelmét. Nem vitatjuk, hogy a Fidesz nyerte ezt a választást. De azt sokan vitatják, hogy ez egy demokratikus és szabad választás volt” – tette hozzá.

És valóban nem volt az. Nemcsak a választókörzetek átrajzolásáról van szó, hanem a Fidesz felé torzuló masszív média-egyenlőtlenségről, a kenőpénzekről és a Fidesz klientúrájáról – azokról az emberekről, akiknek a megélhetése és anyagi vagyona a rezsimtől függ. Magyarország, mint állam, kiüresedett. Van a Fidesz, pontosabban van Orbán Viktor és kevés más. Ellenzéki politikusok például ritkán jelennek meg az adófizetők által finanszírozott közszolgálati televízióban – egy olyan platformon, amely nem más, mint a Fidesz pártpropagandájának közvetítője.

Az ellenzéki politikusok, aktivisták és választók elszántan és óvatos optimizmussal álltak az urnák elé. Az Együtt Magyarországért pártjainak is sikerült az üzenetet megtartaniuk, és elkerülni minden nagyobb botlást vagy belharcot, annak ellenére, hogy a választási koalíció politikai sokszínűsége példátlan volt. Tizenkét éven keresztül gyakran hangoztatták, hogy az ellenzék csak teljes összefogással tudja leváltani a Fidesz-rezsimet. Végül ez az egység – a Jobbiktól egészen a Demokratikus Koalícióig – megvalósult. És végül nem ért el semmit. A Fidesz ugyanolyan domináns, mint eddig – és most már egy politikailag hasznos harmadik párt is van a parlamentben.

Az ellenzéki oldalon egyesek dühösen fogadták a Medián közvélemény-kutatásának eredményét – a felmérés 10 százalékos Fidesz-győzelmet mutatott. A végeredmény persze sokkal rosszabb.

Az elkövetkező hetekben, hónapokban az ellenzéki sorokban gyökeret fog verni az az érzés, hogy a Fidesz normális, demokratikus eszközökkel nem távolítható el a hatalomból. Felmerül a kérdés, hogy eljött-e végre az ideje, hogy a teljes ellenzék bojkottálja a parlamentet és a rezsimet – így mutatva az Európai Uniónak, milyen pártállammá vált Magyarország.

91 hozzászólás

  • Természetesen normális demokráciában a teljes ellenzék bojkottálná a parlamentet és a rezsimet mivel soha egyik diktatúrát sem lehet(ett) választásokon legyőzni.

    Persze előremegynemhátraországban be fognak menni a parlamentbe az ellenzéki pártok képviselői (csodálkoznék, ha valaki mégsem!) most emelték a fizetésüket kb. 2 millióra havonta.

    MZP-nek már akkor elveszett minden esélye a győzelemre amikor kijelentette, hogy az összefogás tagjait sem fogja engedni lopni – hát milyen politikus az ilyen? 🙁

  • Gratulálok a idejáró propagandistáknak, hogy immár 144 kiváló nemzetvédő bajtársuk került előremegyország parlamentjébe.

  • Talán új szemüvegen keresztül kellene vizsgálni a történteket. A választókat sose szabad hibáztatni, amelyik országban nincsenek politikai alapú bírósági eljárások, nincsenek pártok betiltva, és még a kommunistáknak is van pártja.

    A propagandát se lehet hibáztatni, hiszen az ország teljes területén kitűnően működnek az okostelefonok, az internet. S bizony, vidéken is sokan használják ezeket az eszközöket.

    Pont ezek miatt láthatták-hallhatták videófelvételeken Márki-Zay Pétert, aki maga is indított csatornát a legnépszerűbb videómegosztó oldalon. És túl sok nem tetszőt hallhattak tőle, amiket visszaolvashattak kormányközeli honlapokon is, amik megingatták azt a sztereotípiát, hogy hazudnak.

    Talán ismét végig kellene gondolni Magyarország történelmi múltját, nagyjából 200 év távlatából. Meg kellene nézni, milyen hatások érték a magyar társadalmat, hogyan viselkedtek állampolgárai. A közelmúlt történelméből főleg azt kellene vizslatni, mennyire volt társadalmilag elfogadott egy kikényszerített államforma a megszálló szovjet hadsereg árnyékában.

    Választói akarat eredményét láthatjuk a fönti parlamenti patkóban. Ez az akarat nemzeti, polgári és keresztény, ami ellenáll minden más változtatási kísérletnek. Diktatúráról majd akkor kezdhetünk beszélni, ha politikai rendszabályokat hoznak korlátozásokkal, tiltásokkal.

  • Vízió nélkül, közösségépítés nélkül nem lehet győzni, gyönyörű győzelem ez a nemzetben gondolkodók számára.
    A Mi Hazánk remek ötletekkel segíti majd a fertőző liberális zárványok felkutatását.

  • Bocs, de a oarlament bojkotálását nem tartom jó ötletnek. Megvalósulna a Főkolompos legszebb álma: a ner rendszere hézagmentesen zár,nemhogy ellenzék, még ellenzők se létezek. Az ellenzéki pártoknak kötelességük hallatni a hangjukat annak a pár millió szavazónak az érdekében, akik rájuk szavaztak.

  • Bartus Laci már hetek óta megmondta hogy ez fog bekövetkezni.
    Szóval nem nagy újdonság…

  • Kiváncsi lnnék Neocsárli kire szavazott.
    A Jobbikra ? Vagy a másik nácikra ?
    Dilemma lehetett neki hehehehe

  • warrior
    2022 április 4
    2:35 de.

    Amit írsz annak kb a fele egyszerű náci propaganda-anyag

  • Talalom:

    Nincs más lehetőség :
    csakis a Parlament bojkottja
    Bartus Laci már évek óta szorgalmazza,
    persze hiába.A mindenkori ellenzék Orbán kezéből csócsálja a pénzt

  • Na mindegy,
    Orbán ide. Orbán oda,
    Eu gyűlölet ide, NATO gyűlölet oda,
    hála a Nagyilág segítségének és az ukrán nép
    kitartásának, a tömeggyilkos ruszkik már nincsenek
    abban a helyzetben hogy puskalövés nélkül megszálhassák
    a Hazámat.Mostmár, ha az eddigiek miatt ki is rúgják Mo.-t
    a NATO ból, akkor sem kell tartani attól ami Buchában,
    Mariupolban Irpinyben türtént. Ukrán ujságíró mondja
    hogy azok a rémtettek amik a ruszkik kiüzése
    után kerültek nyilvánosságra,
    csak a jéghegy csúcsa.

  • SzundiMandi
    2022 április 4
    1:45 de.

    hehehehe

  • Pénzcentrum.hu

    “…a honatyák alapbére havi bruttó 1,3 millió forint, de bizottsági, és egyéb tisztségekkel ez bőven 2 millió fölé is kúszhat. Emelkedett a vidéki képviselők albérlet-támogatása is”

    Van még kérdése, Piroska?

  • ojan jó tudni, hogy KMH-n csak a geysa olvasható… ő ugyanis mindent jobban tud

  • Göllner András

    @ Chritopher

    Én a magyar államot másként ábrázolnám. Az nem kiüresedett hanem újfent megerősítve, a gonosz varázslók, szemfényvesztők, csirketolvajok kormányzása alatt osztogat és fosztogat. Hogy meddig lesz képes folytatni ezt a sorozatos tömegmészárlást az emberek fejében, gondolatvilágában, az a magyar emberek tűrőképességétől függ, illetve attól, hogyan végzik a dolgukat az átvertekkel szolidáris lázadók, forradalmárok odahaza és kinn a nagyvilágban.

  • A lehetséges eredmények közül a legrosszabb született meg, tetézve a nácik képviseletével.

    Le lehet húzni a Parlamentáris demokrácia rolóját, egyetlen akarat fog érvényesülni még inkább.

  • ferenct
    2022 április 4
    8:40 de.

    /Géjjza sűrűn bólogat. Kérdés? Az nincs./

  • A “Parflamaenti allam-rendszer” a lakossag alatal gyakoroplt demokratikus rendszer 180 fokos ellenkezoje.

    Hiszen mindeg, minden diktaturaknbak, ura;lmaknak letezett barmi-neven nevezett “parlamentje”.
    Nem cask a romai csaszaroknak, de Hitler es Stalain uralamank is letezett valami npszerunek hangzo engedelmeskedo alattvaloi.

    Az egyedulli demokratikusnak velheto modszer amikor a meghatarozott kepviselo-keruletek egyenlo-szamu lakospokat, a lakosssai alatal korlatlanul valasztott egyen, aki korlatlanul barki is lehet.

    Es amikor egy hatalmon levo rendszer ezetojet az altala meghatarozott es kijeloltek hataroznak meg ,az barminek is lnne nevezve, de az mindeg egy lacazott es hazog allamhatalom!!!!!

    Na ,HA kerdezhetnem az olvasopkat, vajon miert elleneznek az egyenlo lakossu kepviselokeruletek letet es hogy minden keruletben barki (kiveve elitelt bunozoket es idegen allampolgarokat)szabadon verse nyezhetni , s cask a tobbseg szavazatott nyert egyen lehtne a kerulet kepviseloje.

    Persze hasonloan ugy az allmfot (ahol az letezne), kormanyfot, sot kormany minden vezeto tagajat a lakosssag szabad es korlatlan hatarozata alatal lehetonek lenni?

    Hiszen az az egyedulli kozvetlen demokratikus [email protected]!

    Mi mas lehetne demokratikusnak nevezheto??????

    U.i.
    Persze barki ugy valasztott egyen is lehet am ostoba es elkovethet ostobasagokat, az is a szabad tarsadalamk demokratikus lehetosege.

  • Orsós Elemér

    ferenct
    2022 április 4
    8:40 de.

    Az extra husosfazék megszerzése a lényeg, ha az már megvan, akkor ki nem szarja le a hülye beszavazót!?

  • Tehat Orban hatalma erosodott, Zay Peter sikertelen lett.

    Saccolasom tevesnek bizonyult, amint veltem a tavolrol, hogyb talan Zay Peti valami fris-otleteket jelentett volna.

    De meg azt a par kepviseloi nyereseget is a baloldal fizette meg.Ill. a bal-oldaltol vesztett szavazatok voltak.

    Tehat a KMH sikertelen let par esztendos ellenzeki hirdeteseivel.

    Na de meg Orban Viktor sem orokkevalo, ki lehet majd az utoda, ha az barmikor is tortenne??????

  • charlie
    2022 április 4
    3:40 de.

    Hogy lehet úgy közösséget építeni, hogy egyébként orrba – szájba és korlátlan közpénzzel megtámogadva mindenhol azzal találkozik az ember, hogy ezek mind hülyék, alkalmatlanok, barmok, állatok… míg a másikról meg csak a jót harsogják. Ha kinyitom a facebook-ot a megafon szarjai jönnek azonnal, ha kinyitom a Youtube-ot a megafon fos dolgai jönnek, ha kinyotom a TV-t ott is, ha utazom egyet a plakátokon is.

    Próbáljuk elképzelni nem azt, hogy kiegyensúlyozott a tájékoztatás és a költések is egyenlőek, hanem egyik napról a másikra ez a hengerlő propagandagépezet hirtelen a másikokról kezd csak pozitívat adni, és Orbánékról pedig a létező összes negatívat. Még csak nem is kéne videót vágni, akkor az MZP nyer legalább ugyanennyire.

    Ha olyan ügyes és tökös a Fidesz miért nem sportszerű, és egyenlő feltételeket teremt? Így nem egy nagy kunszt legyőzni egy Ferrarival a Trabantot négyévente.

  • A “censor” talan mukodni fog amikor kattintom majd hozzaszollasom kuldeset, mert a szerzo, foszerkeszto cikkenek utolso mondata megdobbentonek tunik.

    Az hogy egy autokrata PM nem tavolithato el,ill, nem legyozheto demokratuikus modszerrel.

    Sajnalom Mr Adam, de csupan demokratikus modszerrel valtoztathato egy autokrata allam-rendszer, egy demokratikus allamrendszert ohajto es remelo tarsadalomban.

    Remlnem,hogy nem a Puitin fele modszerre hivatkozott a foszerkeszto.

    Na de Ukrajna elleni Orosz haboru a kezdetetol ugy mutatkozik hogy az Ukran-nep fog a gyoztes lenni.

    Csupan mert a demokratikus allamrendszer lehetosegenek leteert , s minden egyen korlatozzhatalansaganak lehetosegeert harcolnak.

  • Bendeguz79
    2022 április 4
    10:52 de.

    grizi az USA elector-ai azok mejik kategória, és USA ban mijen a válszatási rendszer, ha egy képviselő 35 – 45 évig is képviselő lehet a szenátorokat is beleértve lásd a Schumer meg a pelosi de mondhatnék másokat is

    mesélj grizi ojan jókat lehet rajtad röhögni

  • HunCanada
    2022 április 4
    11:12 de.

    Azért a Youtube egy
    kicsit “trükkösködött” tegnap : ) ))
    Egész nap, nem túl sűrűn (mondhatni normálisan)
    jobbára az Ellenzék kampány-klippjei jöttek. Urnazárás
    után meg igen sűrűn a Kormányszar
    kezdett el dőlni éjfélig.

    Végülis…teljesítették a megbízásokat, nem ?

  • Bendeguz79
    2022 április 4
    10:58 de.

    Orbán nem erősödött,
    mert már eddig is teljhatalommal bírt.
    Viszont -Bartuslaci szerint- sokkal nagyobbak
    lettek volna az Ellenzék esélyei ha Márki Zay
    kb két hétig meg sem szólal.

  • Azthallom viszont
    hogy a külföldön élő hazánkfiai
    körében 11 a 79 hez volt a szavazási arány az Ellenzék javára.

    Putyin máris gratulált Orbánnak,
    azzal tetézve hogy “reméli tovább fejlődnek a kapcsolataik”

  • ….s mindez annak dacára történt, hogy a kormányváltók az utolsó két napban másfél mililó (személyre cimzett)illegális adatbázisból szármaó, SMS-t küldtek szét, külföldről(!)rossz magyarsággal, Köves Slomóól a családom két tagjáig…
    Ilyen választási csalást még kevés helyen pipáltak !!!
    A rideg valóság: Kormányváltás helyett az ellenzék váltotta le önmagát. Gyurcsány bujdokol…

  • Sajnos tökéletesen egyet kell értenem Schilling Árpád mai posztjával:
    „Ez az egész rettenetes. Olyan mintha ránk tolatott volna egy kamion. Miközben ezer és ezer önkéntes dolgozott hősiesen, éjjel-nappal, fizettség nélkül, pusztán hazaszeretetből, szolidaritásból, a magyarok jövőjéért és becsületéért aggódva. Kimondhatatlanul fáj, hogy látom a kétségbeesést azok arcán, akik mindent, de mindent megtettek azért, hogy Magyarország legalább egy centit emelkedjen a mocsárból.
    Kiemelte azonban, hogy méltatlan dolog Márki-Zay Pétert magára hagyni, méltatlan a vele szemben tanúsított részvétlenség. A rendező úgy fogalmazott, Márki-Zay nem árult zsákbamacskát, elmondta amit gondol, ami miatt számára nem is volt kifejezetten szimpatikus, azonban elfogadta az érveit és a sokaság támogatását. Az előválasztást pedig történelmi tettnek nevezte. Ezt követően azonban jelezte, a parlamenti munka továbbra is „kesztyűsbábok bohókás világtalálkozójára” fog emlékeztetni.
    Márki-Zay becsülettel beleadott mindent, és még hallgatott is másokra, időnként még bocsánatot is kért, ami lássuk be ritka erény. Akik őt elárulják, azok magukról állítanak ki szegénységi bizonyítványt. Nem volt meglepő, hogy Gyurcsány és Jakab képviselő urak jeleskedtek elsőként a szardobálásban. Ezzel be is mutatták, hogy mit gondolnak a bajtársiasságról. Jakab úrnak, aki konkrétan taccsra tette a (számomra továbbra sem szimpatikus) pártját, talán ezen kellene inkább gondolkodnia. Gyurcsány úr pedig… Mit lehet róla még mondani? Ő bizony tolni fogja tovább. Ő pont addig lesz a magyar politika állandó szereplője, amíg Orbán.
    Schilling ezért arra kért mindenkit, hogy az Orbán-kormány részéről érkező lejárató mocskolódás ellenében védje meg az ellenzéki miniszterelnök-jelöltet. Hozzátette, példát kell mutatni becsületből, ha már a kormányzat becstelen, embertelen és gyűlölködő. Zárásképpen történelmi bűnnek nevezte, hogy sikerült magyarok millióit a hazájukért harcoló ukrán nép ellen uszítani, akárcsak korábban a menekültek, a hajléktalan emberek és a nem heteroszexuális emberek ellen. Ez szerinte „az Orbánt választó milliók lelkén sajnos ugyanúgy fog száradni, mint a mostani miniszterelnökén.”
    https://nepszava.hu/3152470_schilling-arpad-valasztas-marki-zay-gyurcsany-jakab-orban

  • Geyza
    2022 április 4
    11:45 de.

    geysa, azon kívűl, hogy bartuslacizol mi lett volna a teendő egy elsöprő ellenzéki győzelemhez?

    azt már hallom hetek óta, hogy az akármijen OV és bandája, de mi jó volt / van az ellenzékben? és miért nem nyertek…

  • Bendeguz79
    2022 április 4
    11:13 de.

    Bendegúz sajnos Ön már nem érti a magyar nyelvet, így nem érti CA sorait sem. Vagy direkt viszi bele a cinizmusát.

    Nyilván demokratikus mód kellene leváltani, de így nem lehet, éppen azért mert a putyini modell-t vette át a PM jó sok éve.
    Tehát marad ez a fos.

  • Bendeguz79
    2022 április 4
    10:58 de.

    Hogy ki lehet majd az utóda?

    Mivel mindent a családja és a gyerekkori barátai közt oszt meg, így gyaníthatóan II. Orbán lesz az uralkodó, vagy LöLő, vagy Tibocz és Ráchel együtt, őket már úgy is kiküldte tárgyalni Bahrein-be tárgyalni gáz és olajügyben korábban is. Ilyen ez a kis középázsiai autokrácia, csak valahogy 1000 éve eltévedtünk és idáig kalandozták magukat véletlenül őseink.

  • Geyza
    2022 április 4
    11:45 de.

    Naja, kb mint a köztévében olyan arányban jött ellenzéki – egyébként az is silány – reklám. Szóval kb olyan arányban, mint ahogy 4 évente 5 percet kapott az ellenzék az MTVA-ban.

    🙂

  • HunCanada 3:40
    Közösségépítésben példamutató volt a régi Jobbikunk, pénz nélkül, de vonzó vízióval, az elitet leszarva második politikai erőt építettünk, médiában a kurucinfo olyan népszerű lett, hogy be kellett tiltani.
    A Fidesz polgári vízióval, fillérekből, országszerte polgári köröket alkotott, és a mai napig üzemelteti.
    Most a Mi hazánk járja ezt az utat, meglátod sikeres lesz ez is.
    A baloldal sose szeretett dolgozni a sikerért, nyafogás, szitkozódás, kifogáskeresés megy csak, az előremutató gondolatait meg szétlopkodják a tehetségesebbek.
    Nektek annyi, csak azért vagytok életben tartva, hogy a társadalom ijesztgetése veletek megtörténhessen.

  • charlie
    2022 április 4
    2:51 du.

    Legalább ne hazudnál ekkorát : “…pénz nélkül…”

    Putyin vagy nyolc éve kijelentette :
    -Magyarországon nekem természetes szövetségesem a Jobbik.

    Mostanra kiderült hogy Putyin pénzelte a világ összes istenverte náci mozgalmát. így tehát benneteket is.

    Ennek szerencsére vége.A mocskos Kreml-beli nácikat levágta magárül a Nagyvilág.

    Már csak akkor kaphatnak / kaphattok tőle pénzt, ha valami aluljáróban a cipősdobozban odaadja a titkos-futár.
    Hacsak le nem bukik Ukrajna, vagy az IGAZI NATO határainál vele.

    Repülével nem jöhet ! Csakhogy tudd.
    Nincs légtér mifelénk ahová beteheti a keze a lábát.

  • Az apokalipszis-szerű barbarizmus Bucha-beli képei szikrát jelentettek a globális felhördülésre.

  • Egy végtelenül szépséges
    és végtelenül fiatal amerikai lány,
    aki a Nemzetközi Emberi Jogok Tanácsának a szóvivője
    miközben alig tudott uralkodni magán a Bucha-beli képek után,
    azt közölte hogy a Testület dolgozik azon,
    hogy felfüggesszék benne
    Ruszkiország tagságát.

  • Orsós Elemér

    charlie
    2022 április 4
    2:51 du.

    Kedves Charlie, én még emlékszem milyen nagy elbizakodottsággal jósoltál a 2018-as választások előtt kormányzási mérleg nyelve funkciót a Jobbiknak, nem kéne megint ebbe a hibába esned! Ezt abszolut párton kívüliként javaslom! (Mellesleg szerintem a kurucinfo soha nem volt a Jobbiké, arra mindig csak hivatkozhattatok, mert az hízelgett a médium hasonló beállítottságú gazdájának!)

  • Orsós Elemér

    SzundiMandi
    2022 április 4
    11:55 de.

    Kedves SzundiMandi, emlékezz vissza hogy, amikor a Karácsony Gergely általi gáláns trükkel Dobrev Klárát kiütették a nyeregből, már akkor megmondtam hogy Márki-Zay lesz a bűnbak! Na biztos nem azért mert ilyen kurva okos vagyok, hanem azért mert látszott hogy, igazándiból ez az okos hölgy előre megérezhette az esélytelenséget, amit az is bizonyít hogy, ügyesen inkább a rizikó mentesebb és nyugisabb nyugdíjas EU tisztséget választotta, ahonnét még a majdnem filigrán testalkatú Gál Kinga is dupla súllyal érkezett haza a vasárnap esti diadal üvöltésre!

  • Hadházi Ákos mai posztja nagyon megszívlelendő!

    “… Az Országgyűlés alakuló – a választások eredményét hitelesítő – ülésén csak akkor szabad részt venni, ha az ellenzék garanciákat kap arra, hogy visszakapja ellenőrző szerepét (például konszenzusos közmédia vezető, ellenzéki javaslatra kötelezően felálló parlamenti vizsgálóbizottságok, a képviselők szabad belépési jogának visszaállítása a közintézményekbe stb.). Ameddig erre sor nem kerül, addig a bizottsági tisztségekről megállapodni nem szabad!
    Aki az imént említett jogosítványok biztosítása nélkül a parlamentben külön fizetéssel járó tisztséget vállal (jegyző, alelnök, bizottsági elnök stb.), az hajlandó elvállalni a díszletellenzéki szerepét, és lemond a közös kiállás, érdekérvényesítés politikájáról.
    Ki kell mondani: aki interpellálgatni, az elcsalt választáson hatalmat kapott kormány törvényjavaslatairól vitatkozgatni ugyanúgy kollaboráció lenne, mint ahogy Putyin parlamenti “ellenzékének” munkája is csak Putyin hatalmának legitimálására elég. ” – Korrekt!

  • Aha…kissé összeszarták magukat
    a bér-gojjjostollak.

    De ezt az ócska dumát..
    Ezek képtelenek kimondani az
    igazságot,még a ruszki barbarizmus árnyékában is.

    https://444.hu/2022/04/04/a-karpataljai-magyar-kulturalis-szovetseg-bizik-abban-hogy-a-magyar-kormany-tovabbra-is-a-nato-es-az-eu-donteseivel-osszhangban-segiti-ukrajnat

    Mit segített eddig?
    Hogy kinevezte Brüsszel mellett ellenségnek ?

  • Chris, megpróbálom megérteni mit miért moderálsz ki vagy be, de eddig tök sikertelenül… ha nem engedjük be vitára az akármit akkor nincs vita, csak valakik papagájkommandója amire én nem vagyok vevő

    összes tiszteletemmel ezt meg kellett írnom kockáztatva, hogy ez sem jelenik meg

  • @Elemér!
    Engedd meg, hogy gratuláljak örömödhöz és a megnyert választásotokhoz Erdős Virág régi, de talán ismét nagyon aktuális zenés versével – Hol (avagy még egy mondat a zsarnokságról). Csak, hogy el ne felejtsd mihez is adtad oda oly nagy nekibuzdulással magad. 🙁

  • Talán itt elérhető:

  • Weiss Benammi

    Adam, te osszekevered az USA-t Magyarorszaggal.
    Ha valasztasi csalasrol abrandozol, akkor figyelmedbe ajanlanam a bideni modszert.
    Tudod azt, amit a ven hulye mar elore is kotyogott.

    Veletek az a baj, hogy abszolut nem latjatok, hogy nem a magyarok tobbsegevel van a baj, hanem veletek. Kifogast kerestek, ahelyett hogy magatokba szallnatok es kiertekelnetek miert nez titeket alkalmatlannak mindenre kb 2,5 millio magyar.

  • Elemér,2:51, sajnos jól emlékszel. Néha a vágyaink és a valóság nem fedi egymást, de sebaj, valami szépért érdemes a jövőben is küzdeni.
    A kurucinfo működése a nemzetben gondolkozók sajátja (és tényleg nem a Jobbiké), ha nem lenne kimagasló a látogatottsága, már rég csak rétegmédiaként üzemelne – lásd hunhir.info, Nemzeti tv, vagy Szentkorona rádió – függetlenül a tulaj óhajától. A Jobbik pártreklám megrendelései a kurucinfo legnagyobb bevételei voltak 2010-től a néppártosodásig.

  • Orsós Elemér

    SzundiMandi
    2022 április 4
    6:14 du.

    A jó Hadházi Ákos úr vehetné a fáradtságot visszalapozni az eddig regnált MSZP kormányok ellenzéki együttműködésének engedtetéséről, mert speciel olyan miniszterelnök is volt aki még a Magyar Nemzet nevű ujságot -az akkor még baloldali média többség ellenére- is letiltotta, nem beszélve az összes ellenzéki javaslatról, ezért nem ártana ha saját oldalával is példálózgatna, mert semmivel sem külömbek, egyszóval ők is tipikus, tehát gátlástalan politikusok! Nemmellesleg “ugyanazok”! 😀 (Remélem ez az “ugyanazok” mantrázása senkit nem idegesít, mert a “demokratikus ellenzék” egyik koszorús költőjének a találó, zseniális megállapítása! 😀 )

  • Orsós Elemér

    SzundiMandi
    2022 április 4
    9:01 du.

    Megvallom elmentem szavazni, de kurvára nem örülök egy ilyen -jó alternatíva nélküli- kényszervoksolásnak! 🙁 Szerinted eredményes kormányzást tudott volna produkálni ez a 6 már jóelőre csak a poziciókon civakodni tudó -fele megélhetési- párt? Azonkívül pedig ha most nem próbálkoznak egy ilyen antagonisztikus koalicióval, akkor leglább annyi hasznunk lehetett volna, hogy egy pár önhibájából leamortizálódot most már végre süllyesztőbe kerülhetett volna, mint mondjuk a Jobbik és az MSZP esetleg mág a Párbeszéd is!

  • Orsós Elemér

    charlie
    2022 április 5
    3:03 de.

    Remélem, azért nem haragszol?! 😀

  • Egy Orsósra sosem tudnék haragudni.. 🙂

  • charlie
    2022 április 5
    3:03 de.

    Neocsárli :

    A Kurucinfóról többször
    bebizonyították hogy szándékosan és
    aljasul hazudozik.Be is tiltották de mindig
    megtalálja ott Amerikában a gyanútlan szervert amiről folytathatja a gátlástalan lélek-rombolást.

    A Szentkoronarádióból meg gyakorlatilag szennyvíz dől.

    De te ne is törődj semmivel, fogyasszad tovább.
    Jóegészséget hozzá : ) ))

  • Nincs is annál szebb
    mint amikor az ilyen Csárli-szerű senkik
    idejárnak reklámozni a mocskos hír-szennycsatornáikat.

    Ezzel szembeköpik azt a csendes közönséget,
    akik azért járnak ide mert undorodnak attól a mocsoktól
    ami a Kurucinfoból és a Szentkoronarádióból meg társaiból dől.

  • Orsós Elemér

    charlie
    2022 április 5
    1:33 du.

    Köszönöm szépen! De az építő kritikát -mégha az durva is- én is köszönettel elvárom, mert nem szeretnék hülyén meghalni! 😀
    (Gyári hibám hogy, szeretek mindenből -a tragédiát kivéve- vidámságot kihozni, ezzel tudon a drága nejemet is sokszor a saját hülyeségeim elodázására engesztelni! Még szerencse hogy kiváló a humorérzéke, mert már legalább tiz humortalan elvált volna tőlem! :D)

  • Érdekes : ez a cikk is úgy beszél a hazánkról , mintha a választási eredmények mögött nem is lennének emberek!
    Csak olyanok amiket a “”Messiás” miniszterelnök jelölt határozott meg!!
    Az utolsó bekezdésben foglaltak megegyeznek azokkal amit “” Ildikónéni “” írt írásában !!!
    Talán fegyveres felkelést akartnak provokálni ??? ezek az első jelzések ???
    És akkor mindenkit név szerint elővesznek akik a fideszre szavaztak ??? Mi fog rájuk várni ??? Mint a volt miniszterelnökre . vagy ami a sok tízezer internáltra ?? Kik is azok akik mindenáron meg akarják ragadni a hatalmat ???
    1918,és 1945 után közvetlenül , minden párt kiszorítása és csak baloldali párt lehetett , vagy olyat,mint 56 után volt?magyarok legyilkolása árán is megszerezni a “”” demokratikus”” hatalmat ???
    Vagy netán behívnák — most az”” ámerikai hadsereget “”– ideiglenesen 40 évre , hogy “” demokratikus” rendszer legyen ???
    6 + 1 + 1 = nyolc párt lesz a parlamentben — csak nem a “””””demokratikusak “”” nyertek !!!
    De azért ne feledjük el , hogy a “” demokratikus “””oldal összebútorozott a “” nácik “” egyik felével !!!
    A “”” Mi Hazánk ” a ” náci ” jobbik szétszakadása után a jobbikból jött létre !!! Nem a Fidesz szervezte __ bár most megint szeretnék rájuk tolni , mint régebben az mszp gyuriferibácsi mszp segédletével !!! Ez nem sikerült — ezért úgy döntöttek ,hogy inkább önmagukba olvasztják őket !!!
    Lehet ,hogy a Mi Hazánknak is ez lesz a vége !!! A bennük lévő jobbik segédletével őket is beszippantja a sokszínűség ???
    Űdvözlettel.

  • toth péter
    2022 április 5
    4:02 du.

    “…úgy beszél a hazánkról , mintha….”

    HAZÁNK ??!
    Hol van neked “Hazánk” ?
    utolsó csatlósai voltatok 1945-ben is a náciknak,
    de úgytűnik most is. É-Koreával karöltve.

    Kiárusitanád a Hazát egy marék szotyiért te csirkefogó.

  • Péter 4:02, “Lehet ,hogy a Mi Hazánknak is ez lesz a vége !!!”
    ……………..
    Akármilyen pártmozgás lehet ha a belső értékháztartásod stabil, van erőd ezt tovább adni, példát mutatni, magad köré közösséget szervezni. Semmilyen árulás vagy kudarc nem veheti el ezután a kedved, hisz a magunkfajták IS “különös anyagból vannak gyúrva”
    🙂

  • Göllner András
    2022 április 4
    9:53 de.
    Tanár elvtárs,
    uszítsál kicsit keményebben.Hátha sikerül egy új forradalmi vérontást kieszközölni.

  • Weiss Benammi
    2022 április 4
    9:40 du.

    Ismerős a stílusod. És undorító is.

  • gyuri10
    2022 április 6
    6:16 de.

    A vérontást per pillanat az csinálja
    akit feltételek nélkül imádolsz.

  • RODEO;
    Minden polgar, ill. minden polgar aki registralt szavazni csupan egy szavazatot jelent, barkire is szavazzna barmi poziciora, sot a maga nevet is beirhatja barmi poziciora.

    NEM partokra szavazhat melyeknek a vezetoi dontenek mindenen, meg azon is hogy kit neceznek ki “kepviselonek a “valasztas utan”.
    Emlekeznel, Gyurcsany egy hettel a valasztas utan hatarozott hogy felesege lenne az EU lepviselo, s nem maga.

    Persze a USA-ban csupan az elnok (chief executive) pozicioja korlatozzva az Alkotmany alatal ket term-re.

    Kepviselok, Senatorok, tobb mas pozicikban is, ismet valaszthatok amig a kepviseletett valasztoi megelegedettek munkajaval.

    Talan te , vagy az europaiak azt nem ohatnak?
    Csupan a szavazoi donthetnek, nem a hoher.

  • Rodeo;
    Egy szavazo=egy szvazat.
    Barkire szavazhat, nem partokra, hanem akit ohajt, sot meg az onmaga nevet is beirhatja, persze igen sok beirasra vann szuksege nyerni.
    S az elnok 9Chief execuitive) kivetelevel barkit ismet valastZhat, hat mi abban az ellenxzeked?
    Amig a valsztoi megelegedettek munkajaval, kepviseletesukkel hat miert nem szavazhatnanak rea?
    Az a szabad demokratikus modszerek alapjan levo valasztas!!!!!

    Nem gondolnad hogy amodon a FIDESZ is erosodott meg ha csak par kepviseleti elonyokkel is.

    HUN Canada;
    De hogy nem, “erosodott”, tobben szavaztak ma partjara mint a multban.
    Taan talalhato annak oka hogy ma a magyarok jobb eletet el;veznek mint barmikor is multukban.
    Ahol a lakosssag kozel felenek van a sajat automobilja, az elet nem igen lehet panaszkodas oka!!!

    Az hogy Orban autokrata az sem ujdonsag ottan.
    Hiszen az volt eletmodjuk a teremtes elso nap[jatol, meg Hunor es Magor elott is de sok kegyetlenseggel am, mimnt a 20-ik zazadban.

    GYURIO:

    Megelegedett lakossag NEM lazad sem gondol forradalomra.
    Amig kepes egy ujabb kocsit vasarolni nem lehet megelegedetlen a lakossag.

    A kormanyt a magyar mindeg szidta (meg az Istent), de mint Jefferson latta es irta a US alapitoleveleben ; “Evils are more sufferable…”
    A totalis megelegedetlenseg okozza a harcokat, lasd mint Ukrajna eseteben,vagy a Magyarok eseteben 1956-ban.

    GEYZA;
    Amig a magyarok megelegedettek egy autokrata rendszerrel valtozni semmi nem fog, tehat jelentektelen hogy ki lenne a kovetkezo autokrata!
    Ketsegtelenuk, egy masik autokrata, neve jelentektelen, csupan a cselekedetei szamit mindeg.

  • Egy jókora pofon a kínainak:

    A Pentagon 95 millió USD
    értékben Patriot rendszereket ad Tajvannak.
    Csak amiatt nehogy az eszükbe jusson bármi is a háború árnyékában.Amekkora mocskok, máris halászgatnak a zavarosban.

  • Geyza,
    én nem “imádolok”senkit,még a forradalomra uszító tanaradat sem. A többiben legyen Neked igazad!

  • Geyza,
    nálatok előbb lesz a nép lecserélve,mint a kormány,de ki a sápadt félszemű törököt érdekli a ti gondotok?

  • Geyza
    2022 április 6
    11:01 de.

    az összesen usque 12 darab alighasznált “patriot” ismerve a Pentagon árstruktúráját, és akkor a délkóreai preemptív sikojokat nem is említetted pedig az északi szomszédjuk kedves vezetője úgy röhög, mint egy Buddha…, nopersze ballisztikusan

  • Mai gyorshírek:
    „Sosem láttam még ennyi halottat” – mondta a fotós, aki elsőként érkezett Bucsába
    https://444.hu/2022/04/06/sosem-lattam-meg-ennyi-halottat-mondta-a-fotos-aki-elsokent-erkezett-bucsaba

    Megvan a Fidesz-KDNP 136. mandátuma is! 🙂
    Az újabb mandátum a határon túlról érkező levélszavazatokból jött össze. – (ezek azok a szavazatok, amelyeket az NVI saját bevallása szerint sem tud garantálni, hogy valósak.)

    Békeharcosunk máris új rendeletet hozott: Sok felvételi többletpontot ér a katonáskodás
    Megjelent a Magyar Közlönyben az az Orbán Viktor miniszterelnök által jegyzett rendelet, amely módosítja a felsőoktatási felvételi eljárást, pontosítja, hogy szeptembertől hány többletpontot ér, ha a fiatal az egyetem előtt önkéntes tartalékos katonának áll.
    https://24.hu/belfold/2022/04/06/felveteli-tobbletpont-katonakodas-kozlony/

  • Göllner András

    @ Gyuri10

    Mit akarsz már megin’ te kis görény?

  • Orsós Elemér

    SzundiMandi
    2022 április 6
    8:58 du.

    Régen a párttitkár fia kapott töbletpontokat, most meg a patriótáé.

  • Orsós Elemér

    SzundiMandi
    2022 április 6
    8:58 du.

    “Mai gyorshírek:
    „Sosem láttam még ennyi halottat” – mondta a fotós, aki elsőként érkezett Bucsába”

    Csak az a kérdés hogy, az oroszok kivonulása után hány nappal volt első, mert Anatolij Fedoruk bucsai polgármester egy videoüzenetben az orosz kivonulást követő napon megerősítette, hogy a városban nem tartózkodik orosz katona, de arról nem tett említést -pedig biztos ráharapott volna- hogy az utcán talált-e lelőtt, megkötözött kezű helyieket. Persze az is elképzelhető hogy, állítólag az oroszok azért adtak kivonulás előtt humanitásius csomagokat, hogy azzal csalják oda a leendő áldozataikat.
    Az is gyanus, hogy a bucsai orosz háborús bűnökről szóló hírek csak a negyedik napon jelentek meg, amikor az ukrán SzBU tisztjei és az ukrán televízió képviselői megérkeztek a városba.
    Elnézés a megkérdőjelezhetőségért és hogy egy dezinformációs dramaturgia valószínűségéről képzelődök! Sajnos a dombaszi tömegsírok önmerénylő áldozatai című teoriában sem tudok meggyőzöttem hinni!

  • Újra hallatott magáről az új katonai-gazdasági szupertengely*

    Bejelentették hogy gyártani kívánják a hiperszónikus rakétákat.
    Mert nyilván megtetszett nekik. : ) ))

    Előzmények:
    Pár éve a ruszki azzal ejtette rémületbe
    a nyugati világot
    (legalábbis a Szt.Pétervári hazugsággyár által nyomatott végtelen sok propagandában)
    hogy új csodafegyverük van:
    a hiperszonikus, atomfegyver hordozására is alkalmas rakéta
    mely 12 000 Km/h sebessége miatt a meglévő (Patriot) elhárító rendszerekkel úgymond “sebezhetetlen”

    Nyilván az NATO kíváncsi volt ezekre
    és addig addig provokálták a nemzetközi sajtóban
    a pökhendi és óriási egoval (hatalmas mellénnyel)
    rendelkező Putyint azzal hogy Ukrajnában már kifogytak a fejlett fegyverekből és már csak elavult, “buta bombáik” maradtak második világháború-szerű támadásokra, mígnem az idióta Kreml-beli szerencsétlen fasz bevetette ezeket Lwiv melletti, a háboru menetét nem befolyásoló célpontok ellen melyek értéke meg sem közelítette egy egy ilyen rakéta árát.

    Azért hogy megmutassa ki is ő.

    Kettőt lőttek ki, melyek repülési paramétereit rögzítették az
    az Ukrán Fegyveres Erők,(az USA által, a célpontok köré telepített) elektronikus hadviselési alegységei.

    Utána még kilőttek hatot, nyilván hogy reklámot csináljanak azért hogy a szerencsétlen hülye diktatúrák vegyenek ilyen fegyvereket tőlük mert lám milyen precízek.

    Ebből a hatból aztán kettót mindjárt le is löttek az ukránok,
    (Vagy akárkik, akik kezelik az elektronikai hadviselési rendszereket Nyugatukrajnában)

    Azóta nem hallunk ilyen támadásokról.

    *új katonai-gazdasági szupertengely
    Előzmények:
    Kína megpróbálta gazdaságilag gyarmatosítani Ausztráliát, mint oly sok országot a Glóbuszon.

    (Mondják hogy az Afrikában,
    a korrupt vezetők által Kínának eladott
    országokban a kíniak által létrehozott apartheidhez
    képest a régi délafrikai apartheid csak
    népünnepély volt fáklyás felvonulással)

    Ausztrália egy darabig tűrte a kínai zsrolást, aztán egy szép napon végét vetette ennek. Kirakták az ötágú csillagos sárgákat a francba.
    Mire Kína KATONAI LÉPÉSEKKEL KEZDTE FENYEGETNI AUSZTRÁLIÁT
    (Csakúgy mint anno a japánok)

    Erre válaszképpen Ausztrália lemondta a franciáknál gyártandő tizenvalahány dizelüzemű tengeralattjárót
    amitől a franciák elkezdtek sírdogálni a Világsajtőban)
    és nagyhirtelen összeálltak az USA-val és Angliával
    NYOLC DARAB ATOMTENGERALATTJÁRÓ GYÁRTÁSÁRA ami Ausztrál gyárakban történik meg, USA tervek alapján és angol segítséggel, létrhozva egy katonai szövetséget is.

    Vagyis megalakult egy új katonai-gazdasági szupertengely, elképesztő tudományos, gazdasági és anyagi háttérrel, kimeríthetelen tartalékokkal és emberi erővel.

    Momentán végre Ausztrália
    elnyeri azt a státuszt amiről Ukrajna
    oly könnyedén és könnyelműen lemondott :
    VILÁGHATALOMMÁ VÁLIK !

    Kína persze elkezdett sivalkodni hogy idézem :
    “Az USA megintcsak azon dolgozik hogy aláássa a térség békéjét”

    Ahogy nézem a kínaiak álságos
    és hazug propagandáját, mindig a Második Világháború
    előtti japán hazudozás-özön jut eszembe.
    Csak azt még akkor bevette a Világ,
    (Pearl Harbourig) de ma már ez nem fog menni.

    Most, hiprszónikus rakétákat (is) fognak gyártani.
    Csak úgy mellékesen.

    Asszem ez végét is veti a ruszkik álmainak,
    hogy jópénzért majd értékesítik a sajátjaikat fűnek-fának..

  • Most olvasom hogy
    a ruszki megint bepróbálkozott,
    igaz nem hiperszónikus fegyverrel csak 3
    “cirkálórakétával” ami tulajdonképpen egy önjárő
    sugárhajtású bomba, de az Ukrán Légvédelem mindhármat lelőtte.

  • Putyinland nem tagja többé
    az ENSZ Emberjogi Testületének.
    Csodák csodájára Árvalányhajland is a kizárásra szavazott.

    24 ország küldötte ellene szavazott.
    Legalább tudjuk hány országban vannak hatalmon
    a KREML által támogatott nácik, fasiszták és diktátorok.

  • Orsós Elemér

    Geyza
    2022 április 7
    1:09 du.

    Kedves Geyza, nem akarok kötekedni veled, de még utoljára mond meg nekem hogy, miért az a legkézenfekvőbb megoldás hogy, ha valaki nem akar önként -magát kellően bevazelinozva- befeküdni a követelőző alá, akkor az erősebb kutya mindenhonnan kiközösítteti vagy eltapostatja?

  • Göllner András
    2022 április 7
    12:15 de.
    @ Gyuri10

    “Mit akarsz már megin’ te kis görény?”
    ————————————————————-
    Már megint azt hiszed,hogy a szüléd vagyok?Látom jól berúgtál a sok lábvíz ivástól.

  • Geyza
    2022 április 7
    1:09 du.

    nem lesz hiányérzetük és megtakarítanak egy csomó pénzt meg időt…

    majd a bennmaradottak elosztyák az emberi jogokat, tudod, mint Okos Kata a Mátyás kirájnak: hoztam is valamit meg nem is… ijenek ezek az emberi jogok… hogyan fogják akkor megaszondani nekik? telefont nem veszik fel, e-mail a spam filter mögé kerül a többiből már régen megszabadultak, nem tudják őket fertőzni

  • Orsós Elemér
    2022 április 7
    5:28 du.

    Botsedli de nekem ilyen beszélgetésekre nincs időm…

  • Rodeo11
    2022 április 8
    1:42 de.

    Joffan akkó

  • Mai rámhír :
    Egy menekülőkkel teli vasútállomásra kettő kazettás töltetű (TILTOTT FEGYVER) rakétát lőttek ki a vadállat ruszkik.
    Közel 100 ember meghalt, köztük sok a gyerek.

    Donbas-ban AZ ÖSSZES KÓRHÁZAT elpusztították a vadállat ruszkik.
    Abban a régióban, ahol nagy összecsapás várható.

    Ezek nem emberek..ezek a barbároknál is rosszabbak.

    Ráadásul a saját fajtájukat gyilkolják abban a régióban.

    A NET-en megtalálták fényképpel együtt az egyik legaljasabb ruszki fegyveres hóhért.(Erőszakolás, rablás,emberek nyelvének a kitépése, lefejezás van a lajstromán)
    A képről egy pökhendi kerek pofájú távolkeleti pofa néz le.
    írtak neki emailt hogy nem szégyelli magát a tettei miatt ?

    A válasz :
    -Most megyek vissza a frontra.Ha megtalállak, megbaszlak és lefejezlek benneteket.

  • Úgy hallom az UNO nevű sóhivatal kezd oszlásnak indulni.Mi lesz az eddig odajáró ingyenélőkkel,akiknek az odajárás és szavaz- gatyázás a szakmája?Elmennek kapálni?De melyik általuk elítélt és agyon figyelmeztetett ország ad ehhez földet.Budapesten a Ferdinánd híd Váci úti sarkán volt a Sóhivatal,ameddig azt is benyelte a Westend komplex.Mostanság már a palesztínok is csak a Westendnél siránkozhatnak a cúna iszrail ellen.Az emberi jogarokat meg majd elosszák egymás között a különböző bohócok.

  • Orsós Elemér

    gyuri10
    2022 április 8
    10:05 de.

    “Úgy hallom az UNO nevű sóhivatal kezd oszlásnak indulni.Mi lesz az eddig odajáró ingyenélőkkel,akiknek az odajárás és szavaz- gatyázás a szakmája?”

    Hazajönnek -de minek?- lefogyni arra a súlyra, ami a kiküldetésük elött még normálisnak látszott! (Példának okádjunk a két hiperaktiv Újhelyi Pisti és -a most már söröshordó/lónyi- Gál Kinga is úgy kipofásodott ott kint mint egy kölyök gólya!)

  • Azon a vasárnapon, amikor a civilizált világ a bucsai mészárlás hírét próbálta feldolgozni – a Kijiv elővárosát visszafoglaló ukrán csapatok megkínzott, megcsonkított, megerőszakolt, hátulról fejbe lőtt civilek, gyermekek, nők, férfiak holttesteinek százait találták az utcákon, udvarokban, pincékben –, Orbán Viktor győzelmi beszédében erről egy szót sem szólt. Ehelyett a legyőzött ellenfelek sorában említette az ukrán elnököt, kedélyesen, röhögcsélve. Mindezt a Béke és biztonság feliratú pulpituson.

    “Az újabb választási vereség hatása katasztrofális, az országromboló politika négy évig folytatódhat. Bebetonozódik a gazdaságunk alacsony képzettségű dolgozók foglalkoztatására épülő szerkezete, a nemzetközi versenyben helytállni képtelen vállalatok szerény jövedelemtermelő képessége. A süllyedő tendencia visszafordítása, de még a megállítása is egyre kilátástalanabb, hiszen az oktatási rendszer ehhez szükséges átalakítása csak évtizedes távlatban lesz képes ennek lehetőségét biztosítani. Folytatódik a társadalom szétszakítása, a politizálás iránt nem érdeklő, az ehhez szükséges informálódástól elzárt emberek számának növekedése, ami az irányváltást egyre inkább csak egy drasztikus életszínvonal-romlás következményeként teszi lehetővé.”

    “A katasztrofális helyzetet egy módon lehet fokozni: ha az ellenzéki pártok, pártpolitikusok továbbra sem képesek egységesen fellépni, hanem nyilvánosan folytatják egymás közti vitáikat. Egy diktatórikus rendszerben semmi szükség nincs az ellenzékben hat külön pártra, hat pártelnökre, hat pártelnökségre, akik és amelyek a mindennapi életben könnyen szembeállíthatók egymással. És nincs semmi szükség azokra az arcokra, akik az elmúlt időszak sorozatos kudarcaiban szerepet vállaltak, és képtelenek voltak az ország érdekeit a maguk és a pártjuk elé helyezni. Sőt a magukat baloldalinak tartó emberek is elgondolkodhatnának azon, hogy mennyiben szolgálja nyilvános megszólalásuk a NER leváltását.”
    https://www.es.hu/cikk/2022-04-08/gegesy-ferenc/harom-valasztas-negy-vereseg.html

    Kaczynski: Ha Orbán nem látja, mi történt Bucsában, akkor szemorvoshoz kéne fordulnia
    Ha ez így folytatódik, nem fogunk tudni úgy együttműködni [Magyarországgal], ahogy eddig.
    https://24.hu/kulfold/2022/04/08/orosz-ukran-haboru-kaczyinski-orban-bucsa-lengyelorszag-magyarorszag/

    Rakétatalálat ért egy civilek evakuálásra használt donyecki vasútállomást, legalább 50 ember, köztük gyerekek haltak meg
    https://24.hu/kulfold/2022/04/08/orosz-ukran-haboru-percrol-percre-elo-aprilis-8-zelenszkij/

    15 nyugati civil szervezet, köztük az Amnesty International és a Human Rights Watch oroszországi irodáját záratja be az orosz igazságügyi miniszter.
    https://hvg.hu/vilag/20220408_Oroszorszag_15_emberi_jogi_szervezet_irodajat_zaratja_be

  • SzundiMandi
    2022 április 8
    9:09 du.

    kibukott a lóláb!!! bagoj mondja verébnek, hogy nagyfejű!!!
    a II.VH célja nem jött be, Sztálin ellenállt, a mai németek semmiben sem különböznek a XIX.-XX-dik századi németektől, csak, most zőccségesek és találtak “szöveccségest”
    a végcél ugyanaz mint 82 évvel ezelőtt, de most sem jön össze, nem tudom mi lesz de “az” nem!!! emlékezzél Napóleon ra amint húzta a belit a sztyeppén!

  • Kolompar Jozsi

    Orsós Elemér
    2022 április 8
    5:57 du.

    “… (Példának okádjunk a két hiperaktiv Újhelyi Pisti és -a most már söröshordó/lónyi- Gál Kinga is úgy kipofásodott ott kint mint egy kölyök gólya!) ”

    Tul sok hormonnokkal eloallitott “hust” ettek. A legjobb megoldas most hogy kapjanak 3-3 elixir injekciot, es nehany honapon belul garantaltan lefogynak.

    Csak azt nem tudom a Geyza nevunek mit lehetne beadni? (Mert hallottam rola, hogy harapos is.) Hasznalhat barmi is neki?

  • Kolompar Jozsi
    2022 április 9
    9:22 du.

    Van valami probléma? Mi a probléma?
    Nincs itt szerintem semmi probléma.
    Adjál be magadnak nyugtatót:Olvasd a Mein Kampfot : ) ))

    Ha nem tudsz olvasni,
    vagy szöveget értelmezni,itt van neked
    Neocsárli.Az majd szívesen segít,ismeri fejből is.

  • Rodeo11
    2022 április 9
    7:50 du.

    Tudjuk azt is hogy
    véleményedszerint”pofátlanságvoltazUSA-tólazis
    hogy a HáborúvégénmegszálltaNémetországot”
    mert “milyendologazmegszállniegyfüggetlenországot”
    Te patakány…

  • SzundiMandi
    2022 április 8
    9:09 du.

    Majd az lesz az érdekes mikor szeptember végén
    eldugulnak a brüsszeli pénzcsapok.
    Kilépni sem tud majd, mert vége a putyini “lélegeztetőgépnek” még a reményének is .

    Nehéz idők fognak jönni ha nem változtat.

    Közben meg az EU átmeneti nehézségek után közösen megoldja a gázproblémát. Csak nehogy kihagyjanak minket, amire szép esély van. Ha ez megvalósul, Ukrajna ELSŐ DOLGA AZ LESZ hogy a Barátság Kőolajvezetéknek még a HELYÉT IS SÓVAL HINTIK BE !!
    Utána magbaszhattyuk a Rubellel való fizetési hajlandóságot a gázéert.
    Vagyis Orb kétfelől is seggbe lesz k…va

  • Olvasom itt az IDIÓTIKUSAN LENÉZŐ
    megnyilvánulásokat az ENSZ Emberjogi Tanácsáról.

    Csak egy a baj ezzel:
    Ha a Nemzetközi Bíróságon (az Emberjogi Tanács ajánlásai alapján) kimondják hogy Ororszország nápirtást
    követett el, akkor mebbaszhattya Putyin az országának
    külföldi bankokban lévő és egyenlőre befagyasztott milliárdjait
    melyek Oroszország nemzeti tartlákainak kb a háromnegyedét képezik. Mert bizony azokból fogják ujjáépíteni a lerombolt nagyvárosokat és pótolni az elpusztított-elrabolt
    egyéb javakat.Az emberek “nem vagyoni jellegű”
    kártérítéséről már ne is beszéljünk.

    Mert baßßátok meg kedves okoskodók,az nem úgy van hogy
    “bemegyünk valahová, rombolunk gyilkolunk fosztogatunk,
    aztán a cehhet majd másvalaki állja”

    Szaal..úgytűnik Putyin
    hosszú évtizedekre lenullázta az országát.
    Tekintve a sohasem látott gazdasági ellenintézkedéseket.

    Dehát..magára vessen.
    Mr. Biden előre megmondta :
    “Ne támadj kisember, mert olyan
    szankciók jönnek amilyeneket még senki nem látott.”

    Putyin egy vállrándítással intézte el a dolgot:
    “Únom a hisztériát” mondta.

  • Geyza
    2022 április 10
    10:16 de.
    szövetségesek amint szimbiózisban várnak a megfelelő időre de “valahogy” az az idő sohasem jövell

    de te azért csak brekegjél

  • SzundiMandi
    2022 április 8
    9:09 du.

    Zelenszki és miden nyugati uszító kebelbarátja halálosan meg van sértődve attól hogy, Orbán elismeri és elitéli a bucsai vérengzést ugyanakkor mindezek ellenére nemzetközi független vizsgáló bizottság kinevezését javasolja a bűntett elkövetőjének kinyomozására és bizonyítására, mert mindkét háborús győztes az ellenfelére testálja a gazemberséget! Oszt ugyan miért is kell rettegni egy független vizsgáló bizottságtól? Eztetet jó lenne ha elmagyaráznád, ilyen kitételektől miért kell nácizni, ha minden világos és egyértelmű? Azért mert nem az?

  • Geyza
    2022 április 10
    10:25 de.
    ez is egy nagyon érdekes elemzésed! € tegnapelőtt nyilatkozta, hogy 2024 végéig nincs megoldása az energia szükségletének orosztól független kielégítésére
    az € forrásokkal mi lesz ősszel nem tudni de valószínű addigra az € fog eldugulni!
    ma esti USA hírcsatornán Bloomberg elemezte, hogy a Rubel még ijen erős sohasem volt, és a tendencia erősödést mutat!
    az, hogy mit loptak el az oroszoktól a tolvajok az majd vita téma lesz később kamatostúl!
    yuk rajna nem fogja beszántani és sóval behinteni a Barátság vezetéket, mert az neki hatalmas bevétel amit nem tud mással pótolni, azaz öngyilkosság lenne!

    a többi általad ide betolt érdekességről majd máskor… de azt hiszem a forrásaid rosszak!

  • Geyza
    2022 április 10
    10:42 de.

    egészséges lenne, ha az agresszorok mind bíróság elé állnának {hogy mijen bíróság lenne az? USA nem ismeri el a Hága-i nemzetközit , nem is tagja tehát???}
    azok akik Iraq, Irán, Yemen, Szomália, Szíria, Afganisztán, Lybia, Cuba, Nicaragua, Colombia {a lista nem teljes} teljes életét szétbarmolják a mai napig azok vagyonát kinek adja “a” bíróság?

    ki lesz a bíró? és mi lesz a zsűrivel? a G7 az egy gittegylet, a G19 ugyanúgy, a 5eyes meg bohócok, mijen hatalmuk van?

    tönkremenni szép csendben?
    ennek a hisztériának is hamarosan vége szakad mert a gazdasági mutató számok €-ban és USA -ban lehangolóak
    az 50+ hónapja fojamatos Covig-19+variánsai hisztéria mellé -mivel nem érte el azt a célt amire kitatlálták,- most van zelenszkiy a hisztérika ezzel most az a közönség amej ezeket a propaganda műsorokat nézi és hallgatja, olvassa bambán les ki a fejbűl, hogy akkor a Púúúúút’n az okozója az USA € inflációjának mijen hatalma lehet neki? és hogy a nincs a polcokon az is miatta van
    eddigi usque $2800000000000 el lett költve és eredménye csak a fojtatás költik tovább és harsognak
    és akkor itt vagy te harsogásoddal ami hamisan szól…

  • igen kedves Cenz Ura

    most ezzel a kettővel mi a bajod? semmi valótlan nincs bennük, sőt sordino ra vettem…, a geysa hadovája csípi a szememet és nem vagyok vele egyedül