A Remény meghal és nincs feltámadás

2022 április 6 1:55 du.106 hozzászólás

Április első hétvégéjének is vége, hóval, esővel és szavazással együtt. Vártuk, hátha… Hiszen ez a 21. század, és Magyarország Európában van, vagy Eurázsiában? De ezt az országot én már nem ismerem fel. A nyelvét beszélem, de a mai kultúrája olyan idegen számomra, mintha kínai lenne. Biztos, hogy még Magyarországnak hívják?

A gyász szakaszain megyünk keresztül már éveken, évtizedeken keresztül. Már azt sem tudjuk, hogy amit gyászolunk, az létezett-e valaha, vagy csak egy remény volt, ami megfogant és azután elvetélt. Azt érezzük, hogy még ennyi idő után is fogamzásra hajlamosak vagyunk, tán túlságosan is gyorsan. Az utolsó elvetélés után megint elfelejtjük bevenni a fogamzásgátlót és persze azonnal becsúszik a véletlenke: a reménység!

La mort de Casagema / Picasso

Pedig a jelenlegi helyzetben nincs semmi okunk reménykedni. Ugyanazok a figurák lépik ugyanazokat a lépéseket a politikai sakktáblán. Az elmúlt harmincnégy évben szépen megtanultak táncolni úgy, hogy minél többen megmaradjanak a táblán. Mindegy, hogy melyik a fehér és melyik a fekete. Nincsenek saját eszközeik, ugyanúgy beszélnek és ugyanazt teszik. Igazából semmi sem különbözteti meg őket egymástól, amikor kritizálásra vagy egymás hibáztatására kerül a sor, ők soha nem hibásak, az élet megy tovább.

Ahhoz, hogy a rendszer megváltozzon, hogy egy kiszámítható, tisztességes kormány kerüljön megválasztásra, bizony nagy Mea Culpa körmeneteket kell tenni. Először is egy tiszta arcra van szükség, aki még nem szennyezte saját hírnevét sárból pocsolyába és vissza. Mert még így is ott lesz a múlt terhe a vállain, még akkor is, ha nem ő pakolta meg a zsákokat!

Mint a télapó, aki nem jött december 6-án, és utódjának, aki a következő télapó akar lenni, akkor most júliusban kell kiosztania a téli ajándékokat, bizony jobb azokat a zsákokat egyenként kipakolni és a csomagok átadásánál egyenként minden érdekeltnek bevallani, hogy valójában mi is történt. Elsőként, amikor vállalja a felelősséget, csak akkor megy át az első vezetési vizsgán. Aztán amikor felfedi, hogy ami megtörtént, miért és hogyan történhetett és hogyan fogja ő ezt megakadályozni a jövőben, ez a második vizsga. A harmadik pedig az, amikor önmaga is előáll egy szilárd átlátható programmal. Mint a télapó, aki fogad egy másik rénszarvas fogatot is, hogyha az első elakadna, aztán pedig épít egy modernebb internetes postai hálózatot, ahol minden egyes kérés válaszra talál, aztán megbizonyosodik arról is, hogy mindenki megkapja azt, amire szüksége van.

De az a valóságban bizony hosszú idő és addig az ellenfelet kezelni kell. De nem az ő régi stílusukban!

Az országban mindenki beszél magyarul, de senki sem beszél érthetően. A kommunikáció még a kétévesek szintjét sem éri el Magyarországon. “Akarom! Kell! Az enyém!” A kommunikációban üzeneteket cserélünk, amik nagyon egyszerűen csak két vagy három féleképpen fejeződnek ki. Szükségleteket és érzéseket fejeznek ki azzal, hogy kérem és köszönöm. Persze szinte soha nem ezekkel a szavakkal.

Mindenkinek vannak szükségleteik és igényeik, és sokszor heves érzésekkel fejezik ki azokat. És jó, ha meghallgatjuk, mert akkor minket is viszont meg fognak hallgatni, még ha nem is azonnal.

Lehet, hogy csak az ország és a saját házuk biztonságát féltik, de ezt csak megbélyegzéssel, kritizálással, hibáztatással tudják csak kifejezni. A komcsik, a ballibsik, beengedik a turbánosokat, ki tudja, mit fognak csinálni a feleségeinkkel! Nomeg: A gyerekeink miattatok fognak nemet váltani, igen!

Röviden: Csak biztonságos környezetre van a családunknak szüksége!

Szóval ez az, ami nem fog működni, ha mi mások akarunk lenni. Mi nem nácizhatunk, nem mondhatjuk azt, hogy miattatok mennek külföldre a gyerekeink.

A gyerekeink azért mennek külföldre, mert magasabb életszínvonalon szeretnének élni. Minden embernek más és más az igénye, és mások a közrejátszó okai is, ami miatt döntést hoz. De nem háríthatjuk át a döntésünk következményének a terhét a másikra, vagyis nem hibáztathatunk. Mérlegeltünk, és erre jutottunk. Nincs legjobb, van, amikor két rossz között lehet csak választani.

Ez a fajta kommunikáció az, ami hosszú távon nyerhet az ellenzéknek. És miért?

Itt a két meghatározás:

Az erőszakos kommunikáció lényegében korlátozza a szabadságot, a szükségletek elismerését elutasítja, a személy értékét alábecsüli, az együttérzés értékét csökkenti.

Az erőszakos kommunikáció az elmúlt nyolcezer év uralkodói és elnyomó társadalom nyelvezete, függetlenül attól, hogy milyen emberi nyelven szólaljanak meg.

Az Erőszakmentes kommunikáció javítja az érzések és szükségletek közötti kapcsolat megértését, elősegíti az egyenlőséget és együttérzést teremt azáltal, hogy hozzájárul saját magunk és mások jólétéhez.

Amikor az érzéseinket és szükségleteinket megértjük és azok összhangban vannak, egyenlőek vagyunk, együttérzőek, ezzel hozzájárulunk magunk és mások jólétéhez. Ehhez kell egy újfajta gondolkodás, amikor elismerem, hogy a másik is olyan, mint én, és mi többet adunk ki, mint a létszámunk önmagában.

Én nem vagyok hajlandó beállni az elnyomó, uralkodni és fölényeskedni vágyók és azoknak szurkolók táborába! Lehet, hogy nyolcezer év beidegződését kell megváltoztatnunk, de mi vagyunk többen! Évezredek óta próbálja a tömeg hallatni a szavát, most már anyanyelvtől függetlenül is határozottan és félreérthetetlenül elválaszthatja magát az erőszakos és elnyomó kisebbségtől!

Ez egy olyan nyelv, amit magyarul lehet megtanulni és mézes madzaggal lehet a másikat a helyére tenni.

Itt az emberek százezreihez szólunk, őket mentjük, aki még menthető. Nekik jár az empátia, nekik vannak alapvető szükségleteik, családjuk, nekik van igényük arra, hogy meghallgassák és ne kritizálják.

Petényi Judit vagyok, született humanista, a határozott-erőszakmentes kommunikáció (assertive non-violent communication) szószólója, a Let Your Genius Emerge (Hagyd, hogy megjelenjen a zsenialitásod) podcast szerkesztője és a HumanlyGenius.com website szerkesztője. 2022. január 4.-e óta él ez az adás és most kezdtem meg a tavaszi kommunikációs sorozatot.

Furcsán érzem magam az utóbbi időben. Olyan, mintha egy másik bolygóról jöttem volna, és keresem a saját felebarátaimat. Szinte az az érzésem, hogy nevet kéne változtatnom és illegalitásba mennem, hogy onnan szervezkedhessem, hátha úgy könnyebb lenne. De várjunk csak! Hiszen részben ezt is tettem!

Az angol podcast háziasszonya Julia Bright, ő az, aki az első évadban bemutatta a sorozatot. Volt szó a szükségleteink felépítéséről, a depresszióról és annak történetéről, és az önuralomról.
A tavasz kezdetével új évad kezdődött, most keddenként a kommunikáció a téma, csütörtökönként pedig az alapszükségleteket fedezzük fel újra.

Miért van szükség erre? Azért, mert a hatásos kommunikációhoz jó, ha ismerjük a szükségleteinket és tudatában vagyunk az érzéseinknek. Ebből kiindulva már kevésbé tudnak minket félrevezetni és egyre tudatosabbá válhatunk. Lehet, hogy lassan fel is nőhetünk , mint emberi faj, Homo sapiens, vagyis Bölcs emberekké válhatunk. Mindegyikünk, akik megtanultunk járni, beszélni, ennél sokkal többre is képesek vagyunk. Először is megtanulhatunk magunkkal és egymással úgy beszélni, hogy annak pozitív hatását, mint a mindennapi napsugár és D vitamin dózisunkat, vagy az oxigént, vagy a vizet magától értetődőnek vesszük, és a jó szó és majd napi normává válik.

Itt vagyok két nappal a választások után és mégsem tudom feladni! Tessék: magyarul írok és reménykedem, hogy lesz, aki elolvassa és lesz, aki meghallgat, és lesz, aki egyetért, és lesz aki folytatja velem az utat, vagy én vele, mindegy.

Az angol nyelvű podcast elérhető az összes nagyobb platformon (Apple, Spotify, Google, Amazon)
Vagy az alábbi linken: https://letyourgeniusemerge.buzzsprout.com/

Petényi Judit 

106 hozzászólás

  • Judit, az ugye neked nem újdonság, hogy a katolikus liturgia gyászmiséje betűről betűre azonos az ünnepi misével egy hiátus-sal:
    a GYÁSZMISÉBŐL HIÁNYZIK A CREDO

    ez ijen eccerű, nem hinni kell, hanem tenni és az most sem történt meg, az, hogy a Szent Sírt 3 nappal a temetés után nyitva és üresen találták nem jelent semmi mást, hogy a múlt azaz a hulla eltűnt…
    nem temetni kell {india ebben nagy: nincs temető elégetik} hanemújat építeni, de az az „új” a kóbor kutya pejslijét sem izgatta fel, semmi nyálcsorgatás, hanem köpködés lett
    TANULNI KELL AZ ELVESZETT MÚLTBÓL

    addig is tedd fel a lemezjátszódra Kodály Felszállott a páva- és hallgasd meg többször … esetleg Bartók Concerto {a Kékszakállút nem merem ajánlani neked túl „sok” lenne}

    de azért élet most is van, senki sem követett el harakirit de eltünt a történelem sújjesztőjében, dobjunk rá néhány rögöt

  • utolsó reagálásom rá – ennek a cikknek kérdésére a választ megadom lent!
    idézem: „…Biztos, hogy még Magyarországnak hívják?…”
    Országgyűlési választás és népszavazás – 2022
    Feldolgozottság
    23:58
    98.96%
    Listás eredmények
    FIDESZ-KDNP 54,18%
    DK-JOBBIK-LMP-MSZP-MOMENTUM-PÁRBESZÉD 34,22%
    MI HAZÁNK 6,03%
    MKKP 3,22%
    RÉSZLETES EREDMÉNYEK
    Feldolgozottság 2022.04.07. 00:58 szavazás
    Szavazott 67,33% 5.333.818 fő — nem szavazott : 2 millió 588399-fő
    összesen tehát:
    7922217 fő szavazó
    onnen: https://24.hu/app/orszaggyulesi-valasztas-2022/?content=referendum&subContent=results&dataType=country
    https://contextus.hu/orban-viktor-vlagyimir-putyin-ajanlat-orosz-ukran-haboru/
    a wiki vele szemben közli: részvétel: 69.54% megjelent: 5241029 fő 7 536 306 jogosult fő feldolgozottsága 98.96 %
    megjegyzem: index kevéssel több mint 8 millió jogosultat leközöl… határozott megállapításom, még EGYFORMÁN SEM TUDNAK HAZUDNI – az ilyen esetekben amikor a tanú vagy gyanúsított ellentmondásba esik figyelmen kívül hagyja, sőt ellene fordítva szigorúbb büntetést ró ki rá! csak a szavazásnál közli az érvénytelen szavazatokat a választásnál nem – ez nonszensz…
    2018-ban volt az össz szavazó 8312173 fő részvétel 70,22 % ezt azért volt fontos, hogy közöljem 4 év alatt eltűnt 775867 ember! meghaltak – valóban volt és most is lett exodus – ki tudja? KFT.HUNGÁRIA HELYETT KFT.ORSZÁG A NEVE !
    azt látni, hogy Budapest enklávé lett 2022. 04.07.-i hír:

  • Remény, Remény, Remény, Remény, Remény, Remény!

    Kedves tanárnő, Petényi Judit!

    Az embernek mindig reménykednie kell. Ez az élet legnagyobb ajándéka és tüzelője. A remény. Én mindig is reménykedem. Én bízok abban, hogy lassan de biztosan jön az emberiség aranykorszaka !

    A dolgozatodhoz; Mivel a tekintélyelvű uralkodók egyre szemtelenebbek és merészebbek lesznek, nekünk, mint liberális szellemű egyéneknek sokkal nyomatékosabban és hatékonyabban kell munkálkodnunk, hogy minél több híveket tudjunk toborozzni az EU szellemi egység gondolatához. Ez az egység rendkívül fontos amelyet a világ legtöbb országa tanúsított Oroszország független nemzet elleni támadása és a nemzetközi jog megsértése ellen.
    Énszerintem az Ukrajna elleni háború nemcsak a biztonsági rendet, hanem a demokráciát is kihívás elé állítja világszerte. Ezt a kihívást tanulatlan, félrevezetett, politikailag tájékozotlan Magyar emberek nem képesek fölfogni; így egy fasiszta, kolhozrendszerre alapozott társadalom után vágyódnak, ahol az egyén szabadsága semmibe van véve.

    Kérdés: hogyan használja fel a radikális jobboldal az érzelmeket politikai haszonszerzésre azok az egyénekkel szemben, akik hajlamosak arra, hogy mindennapi életükben szégyent, megaláztatást és haragot éreznek; hogyan vonzódhat ez a társadalmi réteg a radikális-jobboldali retorikájához?
    Ha nem találunk erre feleletet és hallgatunk vagy közönyösséget mutatunk ebben a kérdésben rejlő bármi apró részletében, az csakis a diltátorok javára fog szolgálni.

    Sürgős dolgunk megnyerő, liberális szellemű tanárok alkalmazására, akik érzékelik a korabeli trendeket, rendelkeznek megfelelő tudással, képesek gondolkodni, türelmesek és szívesen meggyőznek másokat, és határozottak anélkül, hogy makacskodnának; liberális szellemű pedagógusokra kik nem csak tudják de értik is a nevelés módját; kik a radikális jobboldali szavazók mélyen gyökerező frusztrációihoz és sérelmeihez tudnak nyúlni és megtanítani őket, hogyan viszonyuljanak hazájukhoz, annak történelméhez és politikájához.

  • „Az elnyomó, uralkodni vágyó és fölényeskedők eszközeivel nem lehet demokráciát alkotni és a tömeget, a népet megérteni.” – olvasom egy másik írás hozzászólásában.

    Nemcsak otthon, hanem itt is számtalan jelét lehetett tapasztalni a várható hatalmas vereségnek. Elég volt hozzá olvasni Geyza és Göllner kommentjeit.

  • A szovjet gyártmányú, barna bakelitből
    készült, damillal fel hurattyúzott* brácsa aranykezű bajnokából hirtelen hittudós lett : ) ))

    *Hurattyú: Hegeda-húr, Á La Salamon művészúr

  • Judit Petényi

    Rodeo11 kedves, a válaszodból látom, hogy nem értettél meg. Így a bejegyzéseden keresztül rámutathatok a kommunikációs zavarokra, ami miatt nem jutunk előbbre.
    Az erőszakos nyelv, a lekezelés és fölényeskedés példáinak sorozatait mutatod be. Kioktatsz, prédikálsz, kritizálsz, tanácsokat osztogatsz és kiértékelsz úgy, hogy nem is ismersz.
    Közöttünk csak a magyar nyelv a közös, de nem a vallásunk, a zenei ízlésünk és másegyebünk. Sajnos a túlnyomó többség csak ezen az erőszakos közös nyelven képes gondolkodni, amivel támadásra védekezés és támadás jön és a harc örök. Erre számít a hatalom. Ez semmivel sem különbözik az ellenfél beszédétől, mert senki nem tanított még másra.
    Pityi Palkó, köszönöm a megértést. Az oktatatásban és egészségügyben dolgozók azok, akik terjeszteni tudnák a megértő és humánus gondolkodást, hogy idővel egy újabb nemzedék értetlenül nézze a régi rendszert.
    warrior , így van. Köszönöm, hogy elovasta az írásomat.

  • Szeretném biztosítani Petényi Juditot, hogy Magyarország Európában van. Több mint ezer éve.Ön pedig Kanadában él, gondolom legalább 30 éve. A magyar kultúrához valószinüleg akkor sem volt sok köze, amikor mégg ITTHON élt. Mint született(!) humanista biztosan keményen ostorozott már Kanadában az őslakosság brutális kiirtása miatt, és mint a kommunikáció szószólója már más országokat is nyilván porba döngölt tudásával. (Gondolok pl. az utóbbi idők kanadai választásaira..)
    Szépen kérem, legközelebbi szenvelgései publikálása előtt látogasson már Haza, legalább egy ki időre. Tovább pallérozhatná magyar nyelvtudását is … és találkozhatna egy öntudatos büszke dolgos nemzettel !

  • „A remény hal meg utoljára”

  • D.Bernstein
    2022 április 7
    12:46 du.

    Szerinted ezer éve, a Honfoglalásnak elnevezett
    rablóhadjáratok idején mi lett a Kárpát medence eredeti lakóival?

    A mostani , ruszkik általi
    brutális ukrajnai földfoglalási próbálkozások
    lehettek csak hasonlóak azokhoz a tömegvérengzésekhez
    amikről úgy zengedeztek mint valamiféle dicsőségről.

  • ferenct
    2022 április 7
    1:16 du.

    Ma hal a reményhal

  • Először a szupé,
    aztán sültek,
    a reményhal meg utoljára.

  • Judit Petényi

    D.Bernstein: Hadd köszönjem meg, hogy további példákat mutatott az erőszakos kommunikációra. Kioktatással kezdte, aztán találgatással folytatta. Bár nem ismer, mégis kitalált egy történetet rólam, és ezt szinte tényként adja tovább. Tanácsokat osztogat és bírálja a magyar tudásomat és az ismereteimet.
    Mindezt a teljes ismeretlenség homályában teszi, mert ilyen környezetben nőtt fel és megszokta, hogy mielőtt magába rúgnak, ön üt vagy rúg először.
    Nem megyek bele a játékába és nem magyarázkodom, nem védekezem. Bizonyos vagyok abban, hogy a határozott, egyenrangúak közötti kommunikáció szókincsét és nyelvtanát sem ismeri, és ezért bizony idegenül hangzik minden, amit írok. De ez nem azért van, mert nem tudok magyarul. Ez azért van, mert Ön csak az erőszak nyelvén tud beszélni.
    Dolgos magyarok százezrei robotolnak közmunkásként havi ötvenezer forintért, amiről senki nem beszél, mert a minimum bér az nem ötvenezer. De ezeknek az embereknek be kell érniük ennyivel Magyarországon, amikor heti negyven órát dolgoznak, anélkül, hogy a legalapvetőbb szükségleteiket ki tudnák elégíteni. Ezeknek az embereknek van szükségük arra, hogy egyenrangúakként és tisztelettel beszéljenek velük és róluk. Erről szól a cikk.

  • De most meghalt!

  • Kedves Judit Petényi,
    Sok mindennel lehetne vitatkozni, de csak kiragadok.
    „Mi nem nácizhatunk, nem mondhatjuk azt, hogy miattatok mennek külföldre a gyerekeink. A gyerekeink azért mennek külföldre, mert magasabb életszínvonalon szeretnének élni. ”

    A felelős megjelölése, ismertsége esetén megnevezése nem nácizás. Egy adott társadalomban, a társadalom vezetéséért felelősnek felelőssége van az adott berendezkedés „komfortosságában”. Jó lenne azt mondani, hogy én találtam ki, de nem. A társadalmi szerződés meghatározása (ha nem is szóhasználatilag), Holbachnál már megtalálható, és ő a kimeneküléssel kapcsolatban ír olyasmit, hogy az a társadalom, amelyik nem képes megfelelő életet, kilátást biztosítani, az nem kérheti számon a kimenekülést (ez nála az öngyilkosság, de a kivándorlás is lehet egy kis halál).

    A gazdasági exodus kormányának felelőssége ebben megáll. A tagjai, vezetése ismert. Tehát a „miattuk” értelmezhető. Ha nem így lenne, akkor egy gyilkos vádlóját is nevezhetné bárki nácinak. Holott, ha „A” beleszúrja a kést „B”-be, akkor lehet ugyan asszertíven körbeírni, hogy a halál oka szívmegállás, de attól még a felelős mégis az, aki átszúrta az artériát.

    „Először is egy tiszta arcra van szükség, aki még nem szennyezte saját hírnevét sárból pocsolyába és vissza. ”
    Ez nagyjából az a messianisztikus vágyálom, ami felszínre dobta pl. MZP-t, aki első lendületből bevállalta a savas kezelést (gerincmentesítést) a vélt, illetve várható hatalom reményében. De: eltekintve a legendák hőseitől, ilyen nem igazán fordul elő a való életben. Az emberek a lehető legritkábban újszülöttként kerülnek be az operatív hatalomba. Azt követően folyamatosan szennyeződik. Ki jobban, ki kevésbé. A hatalomhoz közel vagy annak várományosaként inkább jobban. Egy lakatlan szigeten inkább kevésbé. De még ott is előfordulhat, hogy elcsente egy madár tojását, és ezzel gyilkossá vált. Amúgy, ha nem tévedek túl nagyot ez a bűntelenek és képzettek koncepciója már Platon korában is megbukott. A valóság inkább a szenny-egyensúly. Mi az a mocsok, amit a pártolói még elviselnek annyira, hogy az adott figura még szeplőtelennek látszik. Lehet, hogy nagyon messziről, de akkor is. Ha túl sok a mocsok, akkor „rossz a király”, akit hajlamosak lecserélni a „jó királyra” (limit alatti mocsoktartalom). Amikor egy-egy fázisváltásnál kiderül, hogy aszinkron az egyén mocsokmérője a környezetéhez képest, akkor jön a bukás. Addig, amíg a környezete megbocsát, addig újrakalibrálható.

    S ehhez nem kell okvetlenül erőszak a tehetséges politikus anélkül is célba ér. Mert ahogy Terminus első polgármestere, a feledhetetlen Salvor Hardin, is mondta: „Violence is the last refuge of the incompetent.”

  • Judith Kopácsi

    Öntudatos, büszke, dolgos nemzet? Dr. Berstein, gyorsan menjél szemészetre, mert szerintem nagyon nem jól látsz! Én ugyanis a gyülölködök, szenvtelenek seregét látom csupán. No meg a vidéken a szegény milliókat, akik jobbhijján az árkot kapirgálják éhbérért.

  • Judith Kopácsi, rég járhattál magyarországi falvakban, mert milliók nem kapirgálják az árkokat. Manapság többnyire így történik:
    http://www.youtube.com/watch?v=HrvdNoszEG8

  • Judith Kopácsi
    2022 április 7
    7:42 du.

    Meg a polgármester szőlejét.Állampénzen.Ez ám a buli !

  • Judit Petényi

    Andrew_s: You got it!
    Pontosan! Az utolsó sora mindent elmond. A tiszta arc nem azt jelenti, hogy nem hibázott, és nem koszolta be magát a napi munkában, hanem azt, hogy tudta, hogy hogyan tartsa magát tisztán, minden nap mosakodva, úgy beszéljen, hogy ne legyen a múlt piszka a gatyájában, ahogy itt néhányan szeretik megfogalmazni.
    A türelem demokráciát terem(t).

  • Judit, távolbalátó szemeddel csak azt látod, amit AKARSZ ! Ezért is ütött be most ez a megalázó vereségtek…
    Jut eszembe egy régi vicc, édesapám mesélte: Az 50-es évek elején Budapesten volt egy orvosi Kongresszus. Ott vita kerekedett egy francia és egy szovjet professzor között, hogy ki találta fel a röntgensugaras kezelést. A francia hiába erősködött C.Röntgen mellett, a szovjet lemosta a pályáról. Előadta, hogy talált a moszkvai akadémiai könyvtárban egy többszázéves iratot, mely szerint egy bizonyos Olga Lepisinszkája nevű anyós volt a felfedező, aki igy y tette helyre a kikapós menyét: ÁTLÁTOK rajtad te büdös Q.rva ! -d/d-

  • Orsós Elemér

    Judith Kopácsi
    2022 április 7
    7:42 du.

    „Öntudatos, büszke, dolgos nemzet?”

    Igen, egy olyan jég hátán is megélő, sikertelen kiírtásoktól megedződött, aki még a lakóinak harmadát érintő devizahitel nevű összeesküvést is túl tudott élni(velem együtt) amibe sok nyugati elkényeztetett civilizált belegebedt volna! Ha másra nem is, de a makacs túlélő képességünkre biztos hogy büszkék lehetünk! Legalábbis akik még vakmerően itthon maradtunk!

  • Orsós Elemér
    2022 április 8
    1:09 du.

    Minden rossz, a kormány, a gazdaság, minden.
    Akkor miért vagy még itt
    Kalandvágyból.

  • „Lehet, hogy nyolcezer év beidegződését kell megváltoztatnunk, de mi vagyunk többen!”
    🙂 Ezek a libsik matekból is gyengék. 🙂

  • Bránstein neked még van bőr az orcádon
    idejárni, azok után hogy (nyilván a Kreml utasítására)
    idézőjelbe tetted a HÁBORÚ szót ? Cinikus ruszkibérenc vagy.

  • Mai hír:

    április 9., szombat 11:49
    Az orosz parlament megtorlással fenyegeti a Youtube-ot

    Orosz tisztviselők azzal vádolják a Youtube-ot, hogy letiltotta az orosz parlament alsóházának csatornáját. Az orosz parlament megtorlásra figyelmeztetett, írja a BBC.

    Vjacseszlav Volodin, az orosz parlament alsóházának (Duma) vezetője „az oroszok jogainak” megsértésével vádolja Washingtont, Maria Zakharova, a külügyminisztérium szóvivője szerint pedig „a YouTube megpecsételte a sorsát”.

    „Az Egyesült Államok monopóliumot akar szerezni az információk terjesztésében” – mondta Volodin a Telegramon. – „Ezt nem engedhetjük meg.”

    Az AFP újságírói megerősítették, hogy az oldal elérhetetlen. Moszkva szerint a Duma csatornájának több mint 145 000 előfizetője van, itt közvetítik többek között a parlamenti vitákat.

    /Forrás : 444/

    Miért?
    Mit fognak csinálni?
    Régi szokásukhoz híven bele lőnek ágyúval?
    Szerencsétlen balfaszok. Még mindig azthiszuik övék a világ
    és náluk van a Bölcsek Köve, Pedig nem…

  • Orsós Elemér

    Andrew_s
    2022 április 8
    5:22 du.

    Mert szeretem az emberpróbáló kihívásokat!

  • A szerintem nagyszerű Kőszeg Ferenc talán utolsó blogbejegyzése az átlátszón – nagyon tanulságos 🙁
    A blogger búcsúja: „Nincsen remény! nincsen remény!”

  • charlie,

    Azért szövegértelmezésben nem vagy jó.
    Ráadásul a szarkazmusból sem ismered a kazmust.

  • Judit Petényi
    2022 április 8
    10:25 de.

    Azért persze utolsó sor előtt is van szöveg 🙂
    Alkalmasint így kapásból nem ugrik be, hogy a türelem hol termett demokráciát. Bármikor is.

  • Judit Petényi

    Andrew_s: És a türelmetlenség? Marx is csak diktatúrában tudott gondolkodni. Az is erőszak, ami további erőszakot vonz. Mi fogja ezt a kört megállítani? Egy pici türelemmel megtudjuk, kinek mire van feltétlenül szüksége, hogy könnyebben tudjunk azután asztalhoz ülni.

  • Geyza, 2022 április 9, 1:57 du.

    Sajnos a belinkelt cikk mellé el kell olvasni a Bartus által hivatkozott eredeti nterjút is MZP-vel. Sajnos az interjú nem arról szól amit Laci próbál belemagyarázni. Nem akarom védeni MZP-t, rengeteget hibázott de az interjúban elhangzottak nekem jobban elfogadhatóak mint Bartus Laci interpretációja. Tényleg nagyon sajnálom mert B. Laci barátom valahol, de valahogy nagyon belegabalyodott a MZP iránti gyűlöletbe 🙁 és olyan elvtelenül nyal a DK felé mintha nem lenne holnap 🙁
    Pedig pont Ferink a garancia arra a hazai politikában, hogy a vezérlő tábornok még sokáig fog basáskodni a megvezetett népen!
    Aki nem hiszi járjon utána …. 🙂

    https://24.hu/belfold/2022/04/08/marki-zay-peter-interju-valasztas-2022-vereseg-orban-viktor/

  • Orsós Elemér

    A Zelenszkij-féle demokratikus álomország a többi egymással versengő, szamaritánus béke követelő kibic után újabb, most brit humanitárius segélyt kap a háborús károk egyhítésére és a háború mielőbbi befejezésének serkentésére 120 barab páncélozott harcjármű formájában! Oszt akkor ezt a sok hosszú lejáratú segélyt miből fogják majd visszafizetni, tán a helyreállítási munkák hasznából vagy egy kis csernozjom, esetlen az egész ország lekanyarításával? Valami mocskosul nem százas ott Ukrajnában, egyáltalán valódi ukránok és valódi oroszok harcolnak ott vagy csak felbérelt, jelmezekbe öltöztetett zsoldosok? És mi lehet a végcél, egy idilli internacionalista összeborulás az oroszok vagy az öngyilkosságban kollaboráló Európa akolba terelése, esetleg mindkettő mert, úgy a tökéletes? Kinek származik ebből a kiprovokált gusztustalan szélhámosságból haszna?

  • Andrew 6:26, a matekban nincs szövegértelmezés, legalábbis a magunkfajtáknál.
    Juditunknál ha nem jön ki a matek akkor meghajlítja a valóságot: „kell egy újfajta gondolkodás, amikor elismerem, hogy a másik is olyan, mint én,(???) és mi többet adunk ki, mint a létszámunk önmagában” 🙂
    Szerintem a te kalibereddel ne védd ezt a sületlenséget…

  • SzundiMandi
    2022 április 9
    8:53 du.

    Naja.
    Tudható hogy az éremnek
    (ebben az esetben) van egy harmadik oldala is.
    Mindenesetre akárhogyan is történt,nekem erős hányingerem
    van ettől az egésztől ami itt zajlott.(Zaylott ? )

    Emlékezz vissza :
    Mindig mondtam , „A Jobbikkal SOHA”.
    Mindenesetre elmentem szavazni és az Ellenzéki Összefogásra
    adtam a voksomat de túl nagy reményeket nem fűztem az egészhez.

    Talán az lett volna a jó megoldás
    ha a választás után alakítanak az ellenzéki pártok
    valamiféle koalíciót.

  • charlie
    2022 április 10
    8:36 de.

    Nektek , náciknak, nem „Juditunk” van
    hanem gyilkos eszméitek.Amelyek a mostani ukrajnai
    emberiség elleni bűntettekben mutatják meg ördögi pofázmányukat.

  • Orsós Elemér
    2022 április 10
    3:46 de.

    Ki ne felejtsed a Anglia által most
    átadandó HADIHAJÓK ELLENI HARCI RAKÉTA RENDSZEREKET se !!

    Tudom hogy neked ez nem jó hír,
    de hamarosan (a kezelők kiképzése után) vége
    lesz az emberirtó ruszkik Fekete Tengeti Flottájának
    a partoktól messziről való civil-gyilkolási gyakorlatának.

    tudod pajtás, olyan ez mint a kovboj-filmekben:
    Jön a rosszfiú egy nagy puskával és elkezdi terrorizálni
    a falu lakóit.
    Aztán egyszer csak megérkezik valaki egy még nagyobb puskával..

  • Most nézem a német TV-ben:
    Több német városban néhány száz fős
    Putyin melletti tünteséket szerveztek cári kétfejü
    sasos gyűlöletes ruszki zászlókkal meg kézi hangosbeszélőkkel.

    Nyilván a Kreml keze tette be
    megint a lábát Németországba, mint már eddig annyiszor.

    Mi lesz a Kreml-beli Sátán
    következő „húzása” ? Valami ott
    élő ruszki kisebbség révén kikiáltatja
    a „Majna-menti Népköztársaságot” vagy mit ??!

    És ha ez valakinek nem tetszik.
    azt jogos fajvédelemből jól leatombombázza ?

  • Orsós Elemér
    2022 április 10
    3:46 de.

    na, de Elemér? ijeneket?
    azért, ha nekem ijen álmaim lennének, azonnal felébrednék és magamba borítanék egy kupica jófajtát…

    a kérdésed tökéletesebb nem is lehetne!

    válaszaim:
    #1./quid pro quo…;

    #2./cui prodest

    a #2-nak itt tőlem lakik a feje amit a lába között hord, és kígyózik… sőt tekereg Hyerióonimus Bosch tudott ijen lényeket festeni, ábrázolatja tökéletes!

    az a tipikus politikai hejzet alakult ki amejben a farka csóválja az ebet amej csak ugat és a karaván meg halad és röhögve hátranéz: ezt meg csak Juan Miró tudná tolla élére tenni ugye Barcelona főterén a hatalmas szobor mindent el is mond az aktuális nemzetközi hejzetről

    tegnapi hír {felröppent} Kína feni a kiskését {már egészen nukleáris}

    sok minden más is lesz még az osztrák kancellár titkos kijevi útját nem tudtam megfejteni, lehet, hogy sok sok évvel ezelőtt elveszített valamit arrajártában és most próbálja megkeresni?

    figyuzz: a Levante egyre békésebbé válik MBS egyre szélesebben vigyorog, mialatt a Maghreb-ben békétlenkedések amire majd a soxorosára emelt orosz gabona export vámok és a kieső idei Yuk Rajna-i betakarítás nagy hatással lesz és ma a gallok is döntenek… a németek már fel vannak döntve

  • Orsós Elemér
    2022 április 10
    3:46 de.

    Elemér, ugye tudod, hogy a latin „brutus” az alapvetően „seggbutát” jelent {azon túl, hogy durvát is}
    és akkor nekem van egy kérdésem Bojo-hoz aki szintén titokban túristáskodott Kijevben és volt neki idegenvezetője is, szóval a kérdésem neki:
    é Tu brute? {mintha nem mennének elég „olajozottan” a dolgai?}

  • Orsós Elemér
    2022 április 10
    3:46 de.
    Van azért még ott a földben némi vasérc, meg miegyéb, meg lehet új adónemeket kitalálni. Valóban nem százas, ha egy bohóc lehet miniszterelnök, aki most végighaknizza a világot és éppen kiárulja az országát elavult fegyverek után kuncsorogva. Egyszerű a válasz, mindenkinek, akinek elavult, selejtezésre váró fegyverei van, és azoknak, akik fegyverek a gyártásából és értékesítéséből élnek – most lehet az elavult, kiselejtezettek helyére az újabbakat eladni. És lehet megint – mert ugye ezek 99%-ban állami megrendelések – új költségvetési fejezetben fegyvert vásárolni(meg jutalékot felvenni, esetleg részvényeken nyerni). Ennyike.

  • Judit Petényi
    2022 április 9
    8:11 du.
    Ó én türelmesen várom, hogy hogy egy kb. 1-1.5 flekknyi szövegből ne csak az utolsó mondatról essen szó. Marx-szal, türelmesen majd utána foglalkozom. S annak elkerülésére, hogy újabb terelés legyen a válasz, elkerülöm a véleményem kifejtését az asszertivitásról.

  • Orsós Elemér
    2022 április 10
    3:46 de.

    Ugyan ugy gondoltam, hogy tényleg nem fecsérlem az idömet tovább az arra alkalmatlan elemekkel való hiábavaló vitákra – hiszen ez itt nem más, mint az egykori pártállam egy másik MARADÉK gangjának a fóruma. (na nem az orbános – az is az, de csak az egyik)

    Csak egy mazochista tett, önmagunk büntetése ok nélkül és értelmetlenül a velük való vita – náluk a fü kék és kész ….
    Vagytok egy-ketten akik ellenálltok, vagy hösiesen próbáljátok a magyarázni, hogy a fü zöld – ezt lehet becsülni is, de méginkább az oroszlán szentenciáját mélységesen elfogadni – bizony önmagunk büntetése ha az arra nem érdemesek miatt magamat bosszantom
    Küldök Neked egy bejegyzést, csak azért hogy tudd majd, hogy voltak akik tudták az igazságot – és majd amennyiben tuléljük azt ami következik – ebben az ügyben ne vádoljuk majd magunkat, hogy mennyire tévedtünk…
    talán majd utóbb minden napvilágra kerül, egyszer … valamikor
    innen:
    https://www.facebook.com/janos.toth.9843/videos/1695568364119310
    Van egy másik felvétel is – ahol bevonulnak az ukrán karhatalmisták, vagy valami ilyesmi, még azon a napon, miután oroszék el …., (valszinü ugyanezek) de az akkori felvételeken senki halott mincs
    ez innen letöltve:
    https://www.facebook.com/roman.marianna/videos/531018458450140
    idöben az elözö felvétel ez után a felvétel után készült, vagyis ez utóbbi történt elöbb

  • namost kedves drága aranyos Mó de Rátor…
    miért hagyod rajta a moderációs izét? radírozd ki vagy engedd be… már mexotam

  • Orsós Elemér

    ptg028
    2022 április 10
    3:12 du.

    77 éve nem volt egy tisztességes világháború ami az előnytelenül megváltozott gazdasági erőviszonyokat ismét újvilági mederbe terelhetné és ez kurva bosszantó lehet!

  • Orsós Elemér

    Gabriel
    2022 április 10
    8:16 du.

    Azt vettem észre hogy, én is reménytelen vagyok nem csak az ellenlábasaim! 😀

  • Ki gondolta volna..
    milyen hatékony a Kreml propagandája..
    Itt is tobzódnak azok, akik az elavult és áporodott
    Hitlert a friss és fiatalos Putyinra cserélik le.

    Csak mellékesen:
    Már tejed a világban a keserű tréfa:
    Putyin nem más mint Hitler és Sztálin szerelemgyereke.

  • Gabriel, az önjelölt
    társadalomtudós szerint
    a liberálisok, demokraták
    és baloldaliak a Pártállam fattyai.

    Mindezt megtetézve
    undorító ömlengéssel és
    fárasztó unalmas önsajnálattal.
    Há’ minnyá lesírom a jakóm hajtókáját : ) ))

  • Geyza
    2022 április 11
    2:12 du.

    egy szókimondó cikkben a labanc kancellár moszkvában a rezidenciáján meglátogatta minden oroszok elnökét és utána a nemzetközi sajtnak azt nyilatkozta: kemény egy dolog volt, egy hozzászóló vigyorogva megkérdezte: kancellár és ezek után még le tud ülni? {te nagymenő vagy az átvitt értelmezésekben?}
    közben usa ki akarja segíteni €-t a gázból amibe belegázolta és ezért vesz saját magának 40% orosz gázt és azt fogja €-nak mentőcsomagban elküldeni még vörös keresztek is lesznek a csomagon és a németek nem csak 27 csillagot fognak látni
    ezt nevezem barátságnak és szolidaritásnak meg demokráciának, hogy mennyi lesz rajta a profit marzs az barátok között nem jellemző megkérdezni meg nem is ildomos, közben usa fojtatja a fegyverszállítmányait oroszoknak mert különben mi lenne a Lockheed Martin -nal és a Raytheon -nal?

    te tudod?

  • Kolompar Jozsi

    Nagyon ugy nez ki, hogy a haboru nyertese az Uj Tengely lesz. Aki figyeli az esemenyeket tudja kik alkotjak az Uj Tengelyt.

    Viszont a jelenlegi vilagpenz bedol, tarthatatlan allapotok lesznek az USA-ban, valoszinu polgarhaboruba torkollva. Ez Kanadat is nagyban be fogja folyasolni.

    Felteve, hogy tuleljuk a katasztrofat, ami Eszak-Amerikat eri, mit gondoltok milyen lesz az uj vilag Kanadaban az Uj Tengely vezetese mellett?

  • Gabriel – Rodeo11 – Orsós

    3 kellemetlen, tébolydába való, visszataszító fráter!

    (A skizofréniát olyan gondolatok vagy tapasztalatok jellemzik, amelyek látszólag nem érintkeznek a valósággal, rendezetlen beszéd vagy viselkedés; kezelésük általában egész életen át tartó, és gyakran gyógyszerek, pszichoterápia és összehangolt speciális, mint pl., naponta egy nádpálcával jól elverni a meztelen feneküket, ellátási szolgáltatások kombinációját foglalja magában.)

  • Rodeo11
    2022 április 10
    12:06 du.

    Fenntartom azt a véleményem a háborúról, amit korábban írtam. Putyin egy csirkefogó, és egy háborús tömeggyilkos. DE.
    Úgy volt ezzel, mint az egyszeri öreg prosti. Vagy indított volna háborút 8 év viszonylagos csend után, vagy nem. Ám alig várta, hogy provokálják. Biden a beígért fegyverekkel megtette neki ezt a szívességet.
    Szintén érthető okból. Kilövik az afganisztánban felszabadult raktárkészletet. Ahogy most az angolok, csehek is viszik oda a selejtezési maradékot. Amellett piaca támadt a nem túl jó minőségű amerikai butánnak, és persze a majdani újjáépítés megfinanszírozása is olyan pénz,amiért érdemes lehet lehajolni.

    A megkötözve tarkón lőtt, a pincékben agyonvert embernek és családjának ez borzalmas. A képek is azok. De a képeken levők az állami vezetőknek csak statisztikai adatok, és a képek csak kommunikációs eszközök.

    Nem véletlenül próbáltam artikulálni, hogy ez nem videojáték. Mert a fórumokat olvasva ez a statisztika/kommunikáció azzal jár, hogy az emberek zömének egyfajta háborús szappanopera. Jól megszakértik — Távolról, jót szörnyűlködnek — távolról. Mint amikor megnézik a napi horror-t, aztán mennek a közértbe kenyérért és lépnek.

    Állami szinteken meg csörög a kassza.

  • Orsós Elemér
    2022 április 11
    1:05 du.

    A Világháború meg lett hirdetve, csak te nem figyeltél:

    A Kreml tömeggyilkos ura
    (Csecsenföld, Szíria és mostmár Ukrajna is)
    meghirdette már jó pár évvel ezelőtt , idézem :
    „Vissza fogom szorítani a NATO határait az 1998.-as
    évnek megfelelő állapotra. Magyarország viszont 1999-ben
    csatlakozott a NATO-hoz. MOST JÖTT EL ANNAK A PERCE HOGY
    ÉRTELMET NYERJEN A NATO CSATLAKOZÁSUNK !!!!!!

    Erre mi történik?
    Magyarország már jó előre
    gyáván behódol a ruszkinak.
    NEM ÉRZITEKK HOGY BUDAPESTBŐL IS
    MARIUPOLT CSINÁLNA az a bomlott elméjű
    gyilkos, akinek félig eladtátok az országot.

  • Andrew_s
    2022 április 12
    1:56 de.

    hja… óh borzalom

    bagoj mongya verébnek és nagy a pofája, de már nem sokáig, nagyon unalmas amit a nyugat művel!!!

  • Orsós Elemér
    2022 április 11
    1:19 du.

    Engedd meg, hogy ellentmondjak – Te miért lennél az?
    Mindössze egy olyan közegben próbálsz kitartani a józan álláspontjaid és érveid mellett, amelyet felületes, elöitéletekkel és sablanos félismeretekkel rendelkezök részegek dominálnak?
    A maguktól megrészegedett, beképzelt, kivagyi személyektöl mi mást várhatsz el?
    Aztán jelenleg még meg is élik a választások vereségtudatát
    Meccsvesztések után a fradisok vagy az ujpestiek is szétszokták verni a fél várost, ilyenkor jobb volt nem megközeliteni egy ilyen huligánbandát
    Azok persze a lumpenelemek – a prosztojok csöcseléke
    Miböl gondolod, hogy az ELIT CSÖCSELÉKE MÁS?

    Egyik ilyen – aki magával meghasonlott – merthogy amugy antikommunistaként aposztrofálja magát, de foggal-körömmel védi a progresszistának nevezett neokommunista doutrinákat és az azokat vallókat, terjesztöket – a neked irottakért máris lefasisztáz

    Nekem személy szerint ugyan annyit sem árt, mint ha egy hangya megcsipked – de sajnos ezek azok akiken keresztül a globalista világelit nevetve éri el a célját

    Igenis egyetértek azzal, hogy egy bármilyen magyar kormány Szerbiával (is) és minden más szomszéddal békét próbáljon ápolni
    Igenis, hogy semmilyen háboru nem a köznép háboruja, még akkor sem, ha ugymond a haza védelme a tét, amennyiben a békét tárgyalással el lehetett volna rendezni
    (csak zárójelben jegyzem fel Erdély esetét, hogy maradjunk testközelben, persze ez is csak azoknak példa, akiknek van értelmük és látásuk)
    És Ukrajna esetében IGENIS EZ TÉNY
    SEMMI MÁST NEM KÖVETELT A PUTYIN VEZETTE OROSZBIRODALOM, MINTHOGY GARANTÁLJÁK A SEMLEGESSÉGET ÉS ISMERJÉK EL A SZAKADÁR ÁLLAMOKAT – AHOL 80% A NÉPESSÉGNEK OROSZ VOLT

    Hogy 8 éve nem irja a az a csufondáros nemzetkozi „demokratikus sajtó” hogy igazábol mi folyt ezalatt az idö alatt Donbasszban?
    Arról nem irt – irt viszont minden másról, aminek ha a fele igaz lett volna legalább …
    De nem is számitott – ez a háburu a következö „nagy huzás” volt azok részéröl, akik egy „Uj világrend” alapjait készitik elö – azt lépték meg ami könnyebb volt – lehetett volna Taiwan is az „esemény” magával Kinával szemben – de ez logikusabb volt; addig fenyegetni a medvét, mig az ugy nem érzi, hogy védelemböl támadnia kell
    És mindez a „fejlett nyugati világ” majdnem kellös közepén
    Jól sakkoztak – az egyszerü köznép „szolidaritására” és a millió fotelharcos szimpátájára feltétlen lehetett számitani

    Háboru van Orsós Elemér – igazi
    Ugyanugy, mint 1914 nyarán – amikor a vén bolond Ferencz Józsefet háboruba ösztökélték a szomszédos Szerbiával Bosznia-Hercegovina okán

    Aminek ki itta meg a levét?
    A magyarok
    Akik a háborut akarták azok meg mosták kezeiket – végitélkeztek, legyaláztak
    Csak néztünk mint a moziban, hogy hát mi délre indultunk el megkeresni egy akkori Bin-Ladent, mitöl lettünk mi egy világháboru kirobbantói tölunk északra, nyugatra, keletre – egész európában?
    Már irtam, megkaptuk a hortyt a nyakunkba, akik meg mindjárt találtak okozókat is persze, mostmár belül a saját nemzeten, hisz máshol hol kereshették már? – had ne ismételjem magam sokadszorra
    Ha igazán lenne itt ezeken a lapokon történész, akkor látná ezt, nem attól lenne especialista, hogy annak igazát hazudni, hogy hogyan lehet egy végre valahára befejezett háboru után, még egyszer – mostmár totális vereséggel járó és ujabb ezrek, tizezrek értelmetlen legyilkolására uszitani egy ujabb, mostmár teljesen értelmetlen háboruban

    Most ugyanez történik dettó Ukrajnában – szóltam
    Innentöl az események felgyorsulnak – nem tudom mi lesz, de a lapokat leosztották
    csók a család

    p.s.
    komolyan gondoltam

  • Kolompar Jozsi
    2022 április 11
    9:50 du.

    na, de Józsi!!!
    tengej? én még ijen tengejt nem esztergáltam soha, pedig
    érdekes munka de fából nem lehet vastengejt esztergálni, és ha a siklócsapágyba való edzett csap alumíniumból van és külön darab a tengejtől down under? hát tréfás dolgok lesznek

    és mit akarnak a tengejen forgatni? és ki fogja tekergetni?
    én aszondom nekik: ne tekergessétek… dolgozzatok rablómesétől gyomorrontást lehet kapni

  • Putyin towárisch emberes Holdraszállást vizionál pár éven belül.
    Tekintve hogy -szerinte- a fejlett űrtechnológiák terén kétségtelen előnyük van mind az USA-val, mind pedig az Európai Űrügynökséggel szemben.

    Ehhez képest kb 10 éve próbálkoznak letenni a Marsra egy automatikus szondát, de eleddig nem sikerült nekik.
    A kínaiaknak elsőre sikerült.
    Márpedig nem nevezném a kínaiakat vezető „űrhatalomnak”.

  • Nagyon jó cikk Judit. Én pontosan értem, hogy miről beszélsz és mint NLP professional, nagyon is hasonló pályán futunk.
    Ha hibát kell találnom, az az, hogy rigbe szálltál Bersteinnel.
    Amit írsz – én tudom, hogy igaz – de ő nagyon gyenge közönség rá… Na ez milyen agresszív kommunikációnak??

    Én leírom, hogy bár mivel eléggé kétségbeesetten figyeltem az elmúlt éveket az ellenzéki oldalról, muszáj tovább lépni.
    Tölgyessy a Partizánon nagy segítség volt múlt héten és bár nyílván nem lehet Torockaival se teljesen egyetérteni, de mindenesetre kijózanító őt is megnézni a Partizánon. A kettő nekem nagyon jól kiegészíti egymást.

  • Geyza
    2022 április 12
    5:39 de.

    Szerintem ez jól hangzik, de ezzel vége is.
    „NEM ÉRZITEKK HOGY BUDAPESTBŐL IS
    MARIUPOLT CSINÁLNA az a bomlott elméjű
    gyilkos,”
    Nem. S nem azért mert Orbán nem adta volna el egy tál zakuszkáért az országot. S szerintem nem csak a felét, hanem azzal,hogy egy birodalmak közti skanzent csinált az országból, gyakorlatilag az egészet. S azért sem Putyin annyira jó fej lenne.
    Egyszerűen azért, mert szerintem ezt a területet mindkét hatalmi centrum magasról leszarja. Ezért is volt baromság MZP elfuserált szövege ahelyett, hogy beszorította, védekezésre kényszerítette volna Orbán, és magát hozta védekezési kényszerbe.
    Magyarország egyszerűen lekerült a stratégiai térképről. Nem most, hanem már jó ideje. Valamikor a 80-as évek végére szerintem. A török időkben, még játsztt a viziút Bécs felé. A 2. vh.-ban még volt némi stratégiai jelentősége, ha már nem is sok a szabad útnak.
    Ma mi a fészkes fenéért akarna itt háborúzni bárki? A jelenlegi arzenált figyelembe véve még lőtérnek is kicsi. Azon kívül vannak remekül kimerült bányáink, egy kivénhedő atomreaktor (ami, ha eldurran, akkor Budapest is múlt idővé válik), némi hegyvidék, amit megszállás esetén nehéz tartani, de ami még sielésre is alkalmatlan. Termőterület Ukrajnában több van, és ahhoz, hogy ideérjenek azt már megszállták.
    Miközben egy közepes gyorsan repülő múzeumi tárgy is 40 perc alatt átrepüli ezt az egészet (próbálva), és egy komolyabb repülő bombának annyi sem kell, hogy az addigra megszállt Ukrajnából elérje akár Párizst is.
    Max a 8 millió rabszolga érné meg, de azt is bukja, ha megöli előtte.

  • Andrew_s
    2022 április 12
    1:56 de.

    azt olvasom a német sajtóban, 12 Apr 2022 7:03 p.m,

    beköszöntött a valóság, ridegen Húsvét a Szabad Világban 2022.

    jegyrendszer a teutonoknál!!!
    és padlássöprés, beszolgáltatás!!! hová fejlődik a szar ha habosra kavarják…, kifogyott a gáz a tározókból és már csak híg fing van! de az is a napi világpiaci áron + büntető kamat

    India elküldte a süsüséket melegebb éghajlatra azzal kapcsolatban hogy mit vegyen és kitől és hogyan legyen a kül- és belpolitikája…,

    a süsü meg {blinking unstoppable} néz ki a fejibűűűűűűűl mint Paff a bűvös sárkány

  • Orsós Elemér

    Kolompar Jozsi
    2022 április 11
    9:50 du.

    Engedelmeddel: befolyásolni fogja. Bocsi! A többi szerintem 100 %-ban stimmel!

  • Orsós Elemér

    Pityi Palkó
    2022 április 12
    1:19 de.

    „Gabriel – Rodeo11 – Orsós

    3 kellemetlen, tébolydába való, visszataszító fráter!”

    Minden relativ: én hasonlókat gondolok -udvariasságból kimondatlanul- a Veled együttgondolkodókról, viszont -veled ellentétben- nem haraggal, hanem elnéző sajnálkozással! 😀

  • Geyza
    2022 április 12
    5:39 de.

    1160 an azaz egy egész zászlóalj Zelenszkiy Admirális és Bidén marshall seregéből feltétel nélkül megadták magukat, miután a saját főnökeik még ivó vizet sem juttattak nekik és pocsojákból ittak, és a fegyverhiány megoldása: szerezzetek az ellenségtől
    a másik 1000+ be van kerítve vídejók erről a neten keringenek

    jól halad Mariupol ban a megoldás Május 9 a GYőzelem Napja

  • Andrew_s
    2022 április 12
    1:56 de.
    ma éjszakai friss:

    1160 an azaz egy egész zászlóalj
    Zelenszkiy Admirális {de mivel tengerészgyalogosok ezért a zelenszkiy Ellentengernagy azaz Dafke See Groß} és
    Bidén marshall seregéből
    feltétel nélkül megadták magukat, miután a saját főnökeik még ivó vizet sem juttattak nekik és pocsojákból ittak, és a fegyverhiány megoldása: szerezzetek az ellenségtől
    a másik 1000+ be van kerítve vídejók erről a neten keringenek {bennem műxik a kérdés a sokmilliárd értékű fegyverküldemény mejik fekete piacon kering?}

    jól halad Mariupol ban a megoldás Május 9 a Győzelem Napja

  • Andrew_s
    2022 április 12
    5:57 du.

    Lehet hogy igazad van a „stratégiai térképpel” kapcsolatban,
    csak egy dolgot ne feledj el:
    A Kreml bomlott agyú ura nem a józan ész szabályai szerint „játszik”

    Elvek mentén gyilkol.Az elv pedig az,
    hogy vissza kell állítani a régi Szovjetúnió
    fényét, dicsőségét és befolyását.Hatalmi érdekszféráját.

  • Rodeo11
    2022 április 13
    6:18 de.

    Én kisbarátom megértem az idiótikus hurráoptimizmusodat
    (kettő (2) hónap alatt elfoglalt egy egész ruszki hadseregcsoport egy közepes várost, amit egy tengerészgyalogos ezred illetve az Azov Regiment védett, gyakorlatilag utánpótlás nélkül,

    Csakhogy engedelmeddel az általad beadott hír egyfelől nem teljesen egyezik az orosz hírszolgálat által kiadott közleménnyel, másrészről meg majd akkor hiszem el ha az Ukrán Védelmi Minisztérium ill. a Pentagon is megerősíti.

    Tekintve hogy a ruszki hírszolgálat EDDIG MINDENBEN HAZUDOTT
    a világnak de főleg a saját lakosságának.

    Miért pont most ne hazudnának?

    Az Ukrán Védelmi Minisztérium az a hírt adta ki
    hogy a 36.-ik Tengerészgyalogos ezred (már ami megmaradt belőle az elszánt és hősies ellenállás után) kitört a gyűrűből és csatlakozott az Azov regimenthez.

    De te csak mantrázzad a Kreml propagandáját.
    Kis moszkovita patkány.

  • A ket holgyek (Bernstein es Kopacsi) allitasara ha regalhatnek?!

    a oszinten, hova lettek,ill. mi let a „Karpatmedence” os-lakival?
    Mi let sorsuk a „bator leventek” kardjai alatal?

    S mibol vene hogy a mai Canad nevu nemzet, mely cask a Hudson Bay szorme valllat vadaszterulekent letezett annakidejen „kipusztitottak” volna barkit is a hodok mellett?

    S hogy ma magyarorszagon a videkieg miert cask az „arkok kaparasaal” kepesek foglalkozni?

    szeretett Rakosi elvtarsaik, a mindenhato Sztalain tetteit kovetve kipusztitottak a Magyar foldmuves osztalyt, foldmuveloket, a kolhozaik (tsz-ek)kenyszeritesevel.

    Ma az egy generacio amelynek halavany dunsztja nem letezik a gazdalkodason.
    De a magayar mezogazdasag nem cask emlekezetek, de a ma is letezo adatok alapjan jelentos exportot es nemzeti jovedelmet hozott akkor a nemzetnek.

    P.S.
    Aki olvassa RODEO sorait, lehetetlenseg nem ismerni a holgyet,kivulrol-beleulrol.
    Sot meg testimegjeleneset is kozli (a tarka macska).

    De hangsulyoznom szukseges, hogy RODEO hozzaszollasai az utobi idokben jelentosen valtozott,ill. jelentosen korlatozotabb.

    A „budos Q-va” megnevezes a derek alatti utes volt am !!!!

    Andrew_s;
    Tisztan Andy vadolja Biden-t mert segitseget nyujt Ukrajnanak, s Rus-Putin tomegpusztito es hodito tettei, amely teljes provokatlan agresszio.
    Az egesz vilag Ukrajna tamogatoja.

    S Putin keptelen volt felfogni hogy az Orosz agresszio ami serkent europai-nemzeteket a vedelmi szovetesgeket alakitani, csatlakozni, mint a NATO.

  • Ezt, ami a következőkben olvasható, már több részletben és cikk alá beírtam, így, egybeszedve viszont csak ide teszem be. Aztán… majd kiderül, érdemes-e egyáltalán ilyesmivel foglalkozni. Mert a politika is egy szakma, vannak szabályai, meg kell tanulni, gyakorlattal szert kell tenni azokra a fogásokra, amik nélkül nem űzhető, szakma, amit tanulni és gyakorolni kell, nem illik, hanem kötelezően végig kell menni a kurzusain, adottság, rátermettség, beszédkészség és rengeteg segítség szükséges hozzá (érts ez alatt bármit és bármennyit, nem részletezem). Ahogy a sportban is, a tehetség önmagában nem elég, ha meg tehetségtelen valaki, akkor hiába szorgalmas, egy szintnél tovább nem juthat, ha meg a tehetség nem párosul szorgalommal és kitartással, az eredmény ugyanaz. Viszont ha mindkét dolog (tehetség + szorgalom) találkozik, akkor már csak szerencse kell és jó időzítés.
    MZP esetében – dudva filozófusi véleményem szerint – egyik dolog sem egyezett, tehetség, szorgalom, kitartás és szerencse eléggé el nem ítélhető módon hiányos volt. És bár ma ezek az alapadottságok általában hiányoznak a magukat politikusnak tartó botcsináltákból, a józan paraszti észnek ellensúlyoznia kellene az önkontroll hiányát.
    A nagy elődöket tanulmányozva pedig szert lehet tenni olyan tömegbefolyásolási ismeretekre, mely ismeretek elsajátítva alkalmassá tesznek a vezetésre (Marx, korai bolsevik Lenin, Trockij, majd Castro, később amerikai média guruk, oxfordi politológiai képzés és Orbán-féle fidesz szervezeti háló 2002-től – polgári körök, fidelitas, békamenet, politikai ellenállás szervezése, média használat és uralom, közbeszéd tematizálás, vita helyett terelés stb.). Ezek mind–mind hasznos előtanulmányok, amennyiben ezeket nem önimádó felületesek sajátítják el, vagy képzelik elsajátítottnak az ezekben leírt és a gyakorlatban már bevált módszereket.
    Ami viszont a távoli jövőig tartó következő időszak vezérmotívuma kell legyen az a – jobbtól tanulni sose késő és nem is megalázó elv alkalmazása, de a legfontosabb, az utánpótlás nevelés és a helyes káderpolitika (HR a mai nevén).

  • Orsós Elemér

    Geyza
    2022 április 13
    10:12 de.

    Ez komoly, tényleg ezek a hőseid:

    https://hu.abcdef.wiki/wiki/Azov_Battalion

  • Orsos:
    Nekem nem a hőseim, pontosan tudom kik az Azov Regiment.
    Most mindenesetre életüket adják Európáért.

    A TE „hősőd” viszont, Putyin eddig

    elhajtott Ukrajnából a Távolkeletre meg kitudja hová
    400 000 embert rabszolgának,

    elüldözött 9 millió embert az otthonából

    legyilkolt kb 30 000 embert csak úgy úri kedvtelésből

    Elpusztított virágzó nagy és kisvárosokat

    elrabolt kb 2000 (vagy több) kisgyereket és eladta őket

    kifosztotta a megszállt városok lakosságátamit nem tudtak elvinni azt elpusztították

    felrobbantotta az összes kórházat a hadszintéren beleértve szülőotthonokat és terhesgondozókat is

    Rakétával lőtte az atomerőműveket

    Tiltott fegyvereket be
    POLGÁRI célpontok ellen, tömeggyilkolási célzattal:
    a: Foszforbombákat
    b: Vákuum-bombákat
    c: fürtös-bombákat
    d: mérgesgázt (Egyelőre még nem halálosakat de annak is eljön az ideje.Mint Szíriában.)

    Szóval csak annyit mondhatok neked amit a Kígyószigetiek mondtak az „oroszhadihajóvagyok”-nak. De nem ismétlem mg úgyis mindenki tudja.

  • ptg028
    2022 április 13
    2:46 du.

    „…A politika szakma…”

    Akkor talán meg kellene tanulni pávatánc helyett.

  • Orsós Elemér
    2022 április 13
    5:28 du.

    Elemér, ha beeengedi olvasod ha nem …?

    szóval
    amit én látok: ez a háború 8 + év hosszas és keserves „munkájával” lett összehozva, az aki kirobbantotta {SIC} annak az az érdeke, hogy fojtatódjon kituggya meddig, mert a fegyverkereskedelem az egyetlen hasznavehető importbevétele! + haszon a tönkrement € amej, mint egy bolond búgócsiga pörög a saját tengeje körül saját inerciájától, és a fékekből hiányzik a hydraulika „olaj”

    ezzel egy versenytárs kiesik a világpiacról, maradna az AUKUS de az meg becsődölt, következésképpen a NATO fenntartása egy jó esernyő eltakarandó, hogy ki is búgatja a búgócsigát…?

    közben € sikítófrászban rikoltozza, hogy az mégsem lehet, hogy a szankciói mint mikor a fagyi visszanyal…

    a CIS és a BRICS egyre vidámabbak és kuncognak, nekik nincs szükségük a demokráciákra sőt anélkül még jobb is nekik sem $-ra sem €-ra nincs szüxégük!!! lévén nekik sajátjuk.

    {észrevetted? Szaúdi Arábia tartós békét és baráti gazdasági együttműködési egyezményt írt alá Yemennel, usa 48 órán belül már támaszpontot rittyent Yemen partjai közelében!}

    a már unalomig ismert háborús retorika rá van bízva a médiákra bár azok hitele alaposan megtépázódott a C-19+Omikron kapcsán a nemzetközben, de még vannak akik bekapják

    én nem … €-ban hosszú hideg tél lesz már idén nyáron, bár Szijjártó aszon’ta, hogy készek Rubellal fizetni bármit amire szüxégük van! tehát nektek lesz!

    hogy mi lesz yuk rajnával azt csak néhány ojan sejti aki kavarja, és naponta változik a stratégia a taktika mellékes!!!

    a világ meg inflálódik amig valami kiskölök nem jön egy gombostűvel és ki nem pukkasztja?

  • ptg028, minden szavad helyes, azonban kimaradt egy fontos dolog, a hazudozásra való képesség. Demokráciában nincs felelősségvállalás a hatalmi tettekért – hisz a nép a hibás, aki megválasztott – ezért a z elit bármit bármiről bármennyit hazudozhat, legfeljebb kiábrándulnak belőle, és mehet vissza tanácsadónak. Valahol olvastam, hogy a mesterséges intelligencia kép és hangelemzése olyan szintű, hogy kizárt a hazudozás. A nemzetvédelemnél használják is napi szinten, de sajnos a politika világába nem engedik be a nagyon demokraták.

  • Kolompar Jozsi
    2022 április 11
    9:50 du.

    Azt gondoljuk hogy nemcsak a kérdéseidben hazudsz,
    hanem az állításaid is tömény hazudozások.

  • ptg028
    2022 április 13
    2:46 du.

    Nem érdemes, ne foglalkozz vele.

    Kérd el az oldal tulajától (in privatin)
    a másik náci Kreml-patkány emiljét
    és boldogítsátok egymást magatokközt.

  • Orsós :

    Előző felsorolásomhoz most érkezett egy kiegészítés:

    A megszálló orosz haderő gázálarcokat osztat a

    az Ukrán Földet tipró gyilkosainak.

  • Rodeo11
    2022 április 13
    6:47 de.

    Azóta van hír arról is, hogy Z szerint a tengerészgyalogosok nem megadták magukat, hanem kitörtek az ostromlott városból.
    Arról nem nyilatkozott Kijev, hogy eközben hány civilt evakuáltak magukkal.
    Márpedig egy katona nem arra szokott esküdözni, hogy ő akkora hős legyen, hogy mentse a bőrét mindenek előtt.

    Mint írtam elébb: szemétkupacok hajigálnak rohadt lőszert egymásnak, meg szemrehányást egy nagy pocsolya két oldaláról.

  • Azta…
    Mariupolban irtják a
    ruszkit ahogy csak bírják
    És úgy tűnik nagyon bírják..

    https://www.nepszava.hu/3153734_ukrajna-oroszorszag-haboru-mariupol-azovstal-gyar

  • A „magát megadó többezer ukrán tengerészgyalogos”
    (Á La Orosz Védelmi Minisztérium) a propaganda-filmen egy kb nyolcvan nem meghatározható identitású katonábő állt, akik egy autóbusz irányába haladtak feltartott kézzel, majd beszálltak.

    Andrew :
    amit fenntebb írtál az aljas, undorító és nem is igaz.

  • Andrew_s
    2022 április 15
    1:55 de.

    kettőnk között csak egy picike az eltérés!!!!

    én sohasem olvasok „Z”-től „???”-ket sem

    kellemes Húsvéti Ünnepeket

  • Andrew_s
    2022 április 15
    1:55 de.

    húsvéti ajándék €-ból nyersen vidám percek

    nem ídézek semmit belőle olvasd töményen
    mijen tanácsokat adnak € politikusok az ő bűbájos és elvarázsolt népüknek abból az alkalomból, hogy?

    hogyan bosszancsuk putyint {és üde fingszag terjeng €-ban}

  • Geyza
    2022 április 15
    11:57 de.

    navegare necesse es
    agamemnon { a görög “Z”}- nak sokkal több hajója volt mégis kitolatott a lerombolt Trója alól pedig neki is volt Trójai Falova csak a kengyelt veszítette el

  • Geyza
    2022 április 15
    11:57 de.

    a Mariupol-t védő orosz tankokon lévő „Z” az Dafke See Groß yuksi viceadmirális?

  • Geyza
    2022 április 15
    11:57 de.

    Nyerő Benő

    a nemzetközi versenyben ki tud jobban „fékezni”

    {of the fakenews even more fake fake news}

    te a nyerő kategóriába tartozol, csak így tovább elsűjjedt a Titanic?

  • Újabb ruszkigenerálist nyírtak ki
    Ne hisztizz Rodeo inkább szomorkodj.. : ) ))

    Ja jut eszembe:
    A Finn Öbölbe négy (4) NATO hadihajó végez őrjáratozást
    (Amióta a Kreml bomlott agyú ura „katonai válaszlépésekkel”
    fenyegette meg Finnországot az esetleges NATO csatlakozása miatt)
    és a Fekete Tenger nyugati térségében ismét őrjáratozik
    egy E3 Sentry (Google a barátod)

    Továbbá a most felvonult ruszki hadoszlopot intenzíven pusztítják az ukránok, drónok által irányított 155 mm -es nehéztűzérséggel.(Ezek a lövegek 20-30 Km távolságig igen pontosak ha irányítják őket)

    Ja igen.
    Megérkeztek Ukrajnába az USA által adott 4-4 darab tűzérségi elektronikus lövedék-röppálya bemérő rendszerek.
    (Múltkor részleteztem mik ezek és mire jók)

    A 17 darab orosz gyártású Mi17 „Hip” csapatszállító/támadó helikopter is úton van.

    Az USA-nak hogy hogy nem, de volt ilyen orosz helikoptere, 17 darab.Afganisztánnak szánták mert úgy gondolták megérdemli, de aztán kiderült hogy mégsem érdemli meg.Mert lepasszolták volna mindet a talibánoknak.

    Eleinte az USA Védelmi minisztériuma nem akarta odaadni Zelenszkijnek, de Zelenszkij azt mondta hogy de azok akkor is kellenek neki. Mire odaadták neki.. : ) ))

  • Geyza
    2022 április 16
    4:20 de.

    mindez azt is jelenti, hogy te már győztél?

    de a „Z” mikor győz? már annyi és ojan fájintos kacabajkája van, hogy egész €-t szét tudná barmolni, de valahogy ez nem úgy alakul? és ha már ijen jól informált vagy azt is tudod, ki fizeti ezt a csinnbummcirkuszt? a nagydob puffog és a csörgősipka csilingel … mikor lesz a Nagy Hatalmas Yuk Rajnai Győzelem? {hja, és ki fogja győzni… nyállal?}

  • Geyza
    2022 április 16
    4:20 de.

    azt hallottam {a verebek csiripelik itt a juharfákon}, hogy
    „azok” a szállítmányok nem szoktak célba érkezni, valami fatális esemény közbe szokott esni a szlovákok szállítmánya gallyra ment a többi meg különféle bokrokba már a hangyák és a cserebogarak bele is költöztek és eszi a fene meg a rozsda és a feledés pora lepi, ott Alsókülső Kőbányán ezt még nem tudhatod fel kellene hívnod MI6-ot a kis piros tárcsás telefonodon?

  • Geyza
    2022 április 14
    1:46 du.

    Nos kedves Geyza, ezért kell a ruszkiknak Ukrajnában gázálarc:

    https://www.veteranstoday.com/2022/04/15/ukraine-as-a-us-military-biological-test-site/

  • Talán sajnos csak a kommentelők közül egyedül Geyza veszi komolyan az ukrajnai borzalmas eseményeket ami talán segít könnyeben megérteni a magyar zsidóság melletti totális szolidalidáshiányt Hunniában a 2. VH. előtt – alatt valamint a szenvedéseikkel szembeni általános közömbösséget, mondhatni utálatot.
    Változott-e azóta valami? 🙁

    Csak azt kívánom az itteni retró – pártkatonáknak, hogy amikor neadjisten szeretteiket erőszakolják, kínozzák és gyilkolják az általuk most oly nagyra becsült putyin-legények majd akkor is emlékezzenek meg a mostani cinikus nagypofájúságaikról és a mi éri meg nekünk jobban kalkulációikról!

  • Kolompar Jozsi

    Melyik orszag fogja az orosz gazt suttyomban arulni Nyugat-Europanak, Magyarorszag, vagy az USA?

    Ha Magyarorszag lesz hany percen belul fogjak eszrevenni a brusszeli elvtarsak, hogy Magyarorszagon minden a leheto legnagyobb rendben van a jogallamisag teren?

  • Gabriel – Rodeo11 – Orsós

    3 kellemetlen, tébolydába való, visszataszító fráter!

  • Rodeo11
    2022 április 16
    9:48 de.

    Azért Boris Johnson által adott
    de USA által kitalált Harpoon egész jól
    elsűlyesztette azt a kalózhajót : )) ) Bárki bármit is mond.Szerintem nem Neptunokkal pusztították el azt a dögöt.

    Az eset kapcsán ilyesféle
    kommenteket lehet olvasni NET-szerte :

    -Köszönjük Ukrajna
    -Putin legújabb tengeralattjárója 🙂
    -Már pont ideje volt azt a hajót leküldeni

    Ez a félkegyelmű Rodeo azt képzeli
    a nyugati fegyver-szállítmányokat „az út szélén hagyják”
    hogy mindenki megcsodálhassa „jé milyen szép rakéták”

    Te féleszű idióta:
    Hát KOMOLYAN azt képzeled
    hogy még a ruszkik által épített
    és pontosan ismert helyű raktárakban tárolják?
    Ekkora egy barmot : ) ))

    Szinte bizonyos hogy azokba a raktárakba nagy, lepányvázott
    kamionok érkeznek, aztán kisvártatva távoznak.
    Had jelentsék a rohadék ruszki spionok a mobiltelefonjaikon hogy ott vannak a NATO szállítmányai….a nagy semmi hehehe
    MErt azok a kamionok inkább kifelé hozzák azt amit nem akarnak kitenni a ruszkik pusztításainak.

    Az ilyen háborúk a totális megtévesztésen alapulnak és ebben láthatólag sehol sincsenek a ruszkik.

    Már erősen pusztitják az ukránok a mostani kb 20 kilométeres hadoszlopjukat is.

    Drónok határozzák meg a célpontokat és messzehordó ágyúkkal csinálnak a nagydarab ruszki szarokból apróbb darabka szarokat…A bennük lévő gyerek-megerőszakoló fosztogató gyilkos bandával együtt.

    Ma megérkezett Biden első, 800 millió Dolláros szállítmánya:
    11 db Mi17 helikopter,
    18 db 155mm tarackágyú 40 000 darab hozzávaló munícióval,
    a 4-4 db elektronikus röppálya-meghatározó rendszer,
    200 db PSzH ,(felfegyverzett raj-szállító könnyűpáncélos)
    300 db Switchblade öngyilkos tankellenes drón,
    Etc..Etc..

    Mr Biden még ad 750 millió Dolláros fegyversegélyt meg még ami kell.

    Az EU ad 2 milliárd Euros fegyverszállítmányt.

    Az angolok , csehek, franciák, szlovákok, lengyelek, németek, mindenki ad mindenfélét.

    Pusztítják a ruszkit tiszta erőből.

    Putyin már sivalkodik Bidennél hogy hagyja abba az ukránok fegyverrel való támogatását.

  • Orsós Elemér
    2022 április 16
    10:29 de.

    Ne terhelj a náci-ízű oldalaiddal

    Csak annyit:

    Irak
    (Oroszok által kitartott Vegyész Ali aki lesavazta a kurdokat)

    Sziria
    (Oroszok ill Asszád mustárgázos támadásai)

    Mariupol
    Valamilyen harcigáz bevetése a tengerészgyalogosok ellen.
    (Akik most egyesültek az Azov regimenttel és még miniog tartják Mariupolban a Vasgyárat)

    Anglia :
    Novicsok Navalnij ellen,meg valami plutoniumos gyilkosság is.
    Putyin gazdád parancsára.

    Úgyhogy pajtás húzzál el a csába a fake-jaiddal együtt,köffike

  • SzundiMandi
    2022 április 16
    4:35 du.

    Ezeknek a helyi náciknak
    meg fél-náciknak a gazdája már nyíltan fenyegetőzik
    atomfegyverek bevetésével, ha nem az lesz amit ő akar.

    Ilyen a náci mentalitás :
    képtelenek beletörődni abba
    hogy nem csak ők vannak a világon.

    És aki máshogyan képzeli el a saját életét, azt agyonverik.

  • Rodeo11
    2022 április 16
    7:05 de.

    Mond csak.
    TE meghibbantál?
    Szed már össze magad..

  • Szteem csak mese habbal
    hogy az USA meg más messzebbről
    érkező hadi-szállítmányokat leteszik
    Lengyelországban és közúton szállítják tovább.
    Ez -hogy úgymondjam- „parasztvakítás”

    Mint szoktam volt említeni,
    itt, a fejem felett (ahol lakok)
    mennek Nyugat-Kelet és vissza irányban
    a nehéz négy hajtóműves katonai szállítógépek.
    Így volt ez Afganisztánkor és az Irak elleni háborúban
    továbbá az Iszlám Állam elleni hadviseléskor is.
    Miért pont most lenne másképpen? Mikor
    Biden vagy Boris Johnson bejelent
    valamit, akkor két-három
    nap múlva tele lesz az
    ég kondenzcsíkkal.

    És mivel az én NATO tag
    hazám (bizonyos Árvalányhajland)
    nem enged NATO szárazföldi hadiszállitmányokat
    áthaladni, így nyilvánvaló hogy egyenesen ukrán repterekre
    viszik a fegyvereket.Természetesen kellően biztosított útvonalakon, vadászgépkísérettel.Minden eshetőségre.
    Nem tudok elképzelni más megoldást erre.
    Lehet hogy nem így van,
    de szerintem de.

    Ezt alátámasztja a tegnapi hír amit ide be is írtam:
    egy E3 Sentry (Google a barátod) őrjáratozik
    Ukrajna nyugati határvidékén.

    Egy ilyen gép nem hogy egy ország,
    de egész Európa légiforgalmát képes ellenörizni.
    Vagyis a KREML vadállatjai képtelenek kárt tenni a légiszállítmányokban.Akármekkora sebességgel és akármilyen magasságon is próbálkoznának, akármivel is.

  • Geyza
    2022 április 16
    4:20 de.

    bár neked teljesen mindegy, hogy mejik nyelven nem beszélsz! azért a Brian Kilmeade: One Nation című csodálatosát ajánlom mert mintha csak téged hallanálak, bár őneki irodalmi stílusa van nem úgy mint neked akinek nincs stílusa egyáltalán, nagy tanúlságúl szolgálhatna neked mindaz amit egy egész órán át elővezet, biblikus!

  • SzundiMandi
    2022 április 16
    4:35 du.

    Lehet hogy megintcsak hülyeség amit írok,
    de hetek óta, amióta a Kreml bomlott agyú ura
    rázza az atombombáit, azon gondolkodok mi van akkor
    ha az ukránok anno mégiscsak „eldugtak”
    egynehány atomcsemegét a
    nehezebb napokra.

    Most olvasom a 444.hu .n a következő nyilatkozatot
    Olekszij Aresztovicstól, az ukrán államfő tanácsadójától:

    „Ha Oroszország atomfegyvert vetne be Ukrajnában, a háború azonnal átterjedne orosz területekre is”

    Az elnöki tanácsadó a Fejgin Live állandó vendégeként így fogalmazott:

    „Ettől csak még inkább bevadulnánk, ezt garantálom.
    Nem ijednénk meg, ellenkezőleg, arról nem is beszélve, hogy attól a pillanattól tényleg nem lenne értelme semmilyen különbségtételnek arról, hogy van a Kreml, és vannak az oroszok, és a kettő nem ugyanaz.”

    Magyarán:
    onnantől nem érdekelné az Ukrán vezetést hogy „ártatlan” oroszok hamvadnak el (esetleg)

    Ez azért már igen súlyos, tekintve hogy az ukránoktól
    nem szoktuk meg a fenyegetőzést.
    Ők láthatólag a tettek emberei.

  • Geyza
    2022 április 16
    4:20 de.
    SzundiMandi
    2022 április 16
    4:35 du.

    Isten hangja!!! szerencsétlenek!

  • 6000 + jelenlevő nem szokott tévedni

  • SzundiMandi
    2022 április 16
    4:35 du.
    Isten jelen van! és szól hozzánk!!! van aki érti?

  • Egy polgár kiment cigizni a háza elé.
    Odament hozzá egy ruSSki katona hogy mutassa a papírjait.
    Aztán se szó se beszéd lelőtte.Mert véletlenül
    Navalnij – nak hívták.

    Egyébként meg itt egy pár napos hír :

    https://444.hu/2022/04/13/szumiban-is-talaltak-megkinzott-kivegzett-polgarokat

  • Geyza
    2022 április 5
    4:22 du.
    Aranyos Gézukám !
    Mindig szeretem amikor magadról beszélsz.Ezekből rájövök , hogy te nem is magyar vagy , csak HAZÁNKban élő valahonnan származó.
    Gyuriferibácsinak jó éltanulója vagy ! pontosan tartod utasításait,hogyan kell kommunikálni a, a másikról álhíreket kelteni ,elmondani azt amit te csinálsz , te vagy —úgy,hogy azt a másikra értsék — minél többször mondani — annál inkább elhiszik a másikról!!Bravó!!!
    Képességeid eddig terjednek !!
    Gyuriferibácsinak se kellettél !!! ezért dühöngsz!
    Minél öregebb vagy , annál dühösebb !
    hiába 90 évesen már ilyen az ember ! Ilyen???
    üdvözletével

  • toth péter
    2022 április 18
    5:05 de.

    Ma különösen unalmas vagy…folytasd.