Az igazságnak és a szeretetnek

2022 április 30 2:36 du.18 hozzászólás

 Sajnálatos módon csak rövid ideig, mindössze egy hónapig, május 29-ig lesz látható a Műcsarnokban a 2021-ben elhunyt festőművész, Olescher Tamás műveiből válogatott kiállítás. Nem volt könnyű élete. Művészi pályája kezdetén a magyar uderground élet ismert alakjaként, az aczéli „három T” közül kettő, a tűrt és a tiltott határán próbált valamit létrehozni.

A hetvenes évek nonfiguratív avantgárdjától indulva jutott el a hagyományos szimbólumokkal övezett, természetelvűen ábrázoló festészetig. Olescher Tamás azonban, mintha csak magától értetődő, szerves fejlődésként járta volna be ezt a szokatlan utat. Egyszerre volt festő, díszlettervező, performer, zenész, video művész és népművelő. Művelődési házakban dolgozott, a dzsesszt és a kísérleti komolyzenét avantgárd képzőművészeti kiállítások bemutatásával, performanszokkal kapcsolta össze. Ez a fajta összművészeti szemlélet élete végéig elkísérte. Akkor is benne munkált, amikor már a zenét többé-kevésbé hátrahagyva, főként festőművészként és galériavezetőként volt jelen a magyar művészeti közéletben. Munkája mind kilátástalanabb harccá vált számára, ezért 1980-ban Nyugat-Németországba költözött.

 Frankfurtban letelepedve, performanszait ott a video művészet, díszlettervezés, a tánc és a kortárs zene összekapcsolásával bővítette – mondta róla Szegő György, a Műcsarnok igazgatója. Kiállításai egyszerre voltak színházi előadások és koncertek. Később, 1988-tól – már újra itthon – fordult a népművészet és a multimédia felé, tizenöt év alatt több mint száz bemutatót tartott. Az új évezredben – festőként – egyéni hangú művészetet formált, amit a szakralitás, a meditáció élménye ihletett. Festőként mélyen megélte a keresztény ikonográfia és keleti vallások jelképeinek tartalmát. A szeretet az örömhír, a harmónia képeit a hit próbatételeként fogalmazta meg. Galériavezetői munkásságában 1995-től haláláig, a szeretet és az elhivatottság vezérlete. A Vízivárosi Galéria kiállítássorozata a jelenkori magyar művészetbe vetett hit ékes bizonysága. Csak remélni tudjuk, hogy példájának hatása hosszan velünk marad.

 Olescher Tamásnak már 1991-ben volt egy megjelenése – a Goethe Intézettel közös rendezésben – a Műcsarnokban, mondta el a megnyitón dr. Keserű Katalin, Széchenyi-díjas művészettörténész. Az NSZK Kulturális és Tájékoztató Központja korábban is segítette bemutatkozását itthon, az Óbudai Művelődési Központban, 1988-ban. Akkoriban ezt írták róla: „nem akar a sikeres műészi kényszerpályákon mozgó világába keveredni. Munkáiból hiányzik is az a jellegzetes agresszivitás, amivel be akarjuk verekedni magunkat valahová.” Naivnak, az Egésszel, a növekedésszerű kiteljesedéssel összefüggésben értelmezte munkáit. Mások szerint viszont: „Olescher mostanában nem az új formák teremtése felé keresi festészetének útját, hanem visszafelé, az eredet felé, a festőanyag festészetelőttes állapota felé.”  Mindkét észrevételre látunk példát ezen a kiállításon is – főleg az első teremben. Az összpontosítás – mint minden más a földön – kétoldalú: a centrum a világ közepe, mely a művész. első két, itt látható képe szerint eleve kettős – női és férfi keresése nem ellenkezik az Egész fogalmával. A Hamvas Bélát olvasó és a pontról szóló teóriáját ismerő, valószínűleg rendszeresen meditáló Olescher Alfától Omegáig sorozata egy különös, letisztult formából építkezik: lehet ez egy kettős Buddha-forma négyszerezése – a 4 világtáj felé irányulva – és egybefoglalása egyetlen formába, mégpedig a síkművészet szőnyegszerűségével. Előbbire utalna a Lópár lelet kislóval című korábbi (talán Óbudán más címmel kiállított) képe, melynek szélein a kettősségekből formált egységek, mint Elemek jelennek meg – ez monogramként is feltűnik a képei sarkaiban. Olescher Természetkeresztnek nevezte a sorozat főmotívumát. A kiterjedés négy irányba már megteremti a maga geometrikus megfelelőit is (a négyzet, hozzá még a kör és az ellipszis, a háromszög és lekerekített formája) a teljesség világos megjelenítése, mely végigkíséri festészetét. Csakúgy, mint a „festészetelőtti” anyaghasználat: az arányos, formátlan mindenség értelmében. A formát pedig – akár geometrikus, akár saját Olescher a maga Multimediális Színházában – és egyidejűleg képeken is – a 90-es években az ősi rítusok – a Stonehenge, majd a magyar ünnepi évkör – szerint alakította. Úgy is, hogy a Hamvas által megkülönböztetett mágikust, mámorost-imaginatívot, örvénylőt-idézőt összeegyeztette az orfikus fegyelmezettséggel, kiegyensúlyozottsággal, kristályszerűséggel.  A képein megjelenő és megkapó „természetet”, mely ezt a kettősséget magában hordja, talán össze is lehet kötni a hazatérésével. Amint a Párizsból-Stockholmból ugyanakkor visszaköltöző Konkoly Gyula művészetének alapja azóta is a nagybányai festészet. Jóllehet a látást vonzó és érzelmekre ható virágos világ Olescher Tamásnál először népművészetként mutatkozott meg a „túl a modernen, előre a tradícióba, az egyénből a közösségbe” jelszavával. Az a lüktető, élő középpont, melyet a képein megtalált és újra meg újra látható; a közösségteremtő és megváltó keresztény vallás, a teremtés egyetemes hiteként jelenik meg. A burjánzó természet színei és a kötött, népművészeti formái egyaránt a Jelenlétet érzékeltetik és ez – a népművészet jeleinek megelevenítése – teszi átélhetővé a hit és a vallás ismert, és Olescher által személyesen, naiv módon megformált jeleit is.

18 hozzászólás

  • Harangozo Karcsika es Marcika

    Ez egy honapig ki lesz allitva????????????????????
    Es nem szegyelli magat, hogy dilettans hulyek penzere palyazik?

  • Harangozo Karcsika es Marcika
    2022 április 30
    10:07 du.

    Te most a „kultúrcsőszt” alakítod?
    Ahhoz (is) gyengus vagy !

  • Ennek a patkánynak az a feladata itt hogy a névtelenség
    homályából annulálja a cikkeket és azok szerzőit.
    Ez afféle „náci tempó”…

  • Harangozo Karcsika es Marcika

    Geyza 2022 május 1 4:25 du.

    „” Ennek a patkánynak az a feladata itt hogy a névtelenség homályából annulálja a cikkeket és azok szerzőit. Ez afféle “náci tempó”… „”

    Geyza kedves, felesleges volt bemutatkoznod, ismer itt teged mindenki nagyon jol.

  • Geyza
    2022 május 5
    9:44 de.

    senki sem kérte, hogy bárki kiálljon „a ruszkik ellen vagy mellett”
    a jelenleg fojó hatalmas szájtépés Ursula von den Leyden és tsai vezetésével a teljes orosz olajembargóról oda vezetett, hogy kiderült, nincs több olaj kibányászva mint amennyit manapság kitermelnek, tehát mind az északi tengeri, mind az usa olaj ára felment $110+/barrel az OPEC árai ennél magasabbak és tegnap ET20:05 -i hír szerint nem emelik a termelést… a többit deriváld és fesd be hupi lilára

  • Erről a k……et
    reklámkampányról,
    amelyet már egyéb
    oldalakon is volt
    szrencsétlenségem
    látni e PRfotókat

    – Méghogy Horthy tudott e a Holokausztról(?!) az abszolúte nem kérdés, hisz Horthysztán egyelőre a Kamenyec Podolszki 20-ezerrel m á r 1941-ben belekezdett a nagymagyar genocídiumba.

    Tehát a Fővezér nemcsak, hogy tudott róla, de mint kormányzó államfő tevőlegesen is, annak legfőbb szervezőjeként vett részt a kollektív mészárlásban.

    Másfelől amikor, 1919-ben az ANTANT, mint megszálló erő őt ültette bele egy jól kifundált kormányzói székbe, Horthy azonnal beindította azt a katonai, ideológiai, és fasiszta-náci propaganda – nacionalista – gyilkológépezetet, amely szinte nyílegyenest vezetett nemcsak Kőrösmező, de az ő frappáns ellenforradalma 1944-45-ös véres végjátékához is.

    Tudniillik egy állam nem attól lesz fasiszta, ha annak nevezi magát, hanem attól, amit elvi ideológiai működése érdekében ezért a gyakorlatban is megtesz. Márpedig az ellenforradalmat, ő nyugodtan elnevezhette volna nemzetiszocialista mozgalomnak is, akár mint Hitler – a későbbi fegyvertárs – ezt nyíltan meg is tette.

    Horthy 25 évig – kissé kifinomultabb módszerekkel bár, de – ugyanazt művelte, amit a német Führer, Goebbels, Gőring és a többi csirkefogó is, vagy a Pinocet, a Peron, de a Marcos is…

    …Hogy Horthy leállította a deportálásokat ?
    Először is leállítani márcsak azt lehet,ami már működik. Éppen elég az,hogy példás szervezettséggel ( ez Eichmann elismerése) funkcionál:

    1./ Addigra a teljes vidéki – értsd alatta a budapesti agglomerációt is – benne a Hitlertől kapott, ún. hazatért tartományokat – az előbb „törvényesen” kifosztott, majd begyűjtött és mélyen megalázott zsidóságával együtt transzferálta őket a fegyverbarát szövetséges, német megsemmisítő lágerek hálózatába.

    2./ Mikor ezzel végülis leállt, a kocka már nemhogy el volt vetve, de meg is állt az akkor legrosszabb opciónál; az ország és a saját hatalma várható elvesztésénél.
    Ekkor írta híres-hírhedt könyörgő levelét Sztálinnak, aki e megalázkodás fejében a németbarát, ámde büszke magyar földesurat sőt, a „legfőbb magyar hadurat” kimentette a Háborús Bűnösök Nemzetközi Bírósága csoportjából…

    Irodalom: Fortepan fotók 1940-1945.

  • Határozott és visszavonhatatlan véleményem van,de nem írom ide,mert nem keresek ellenséget sem barátot.Annyi barátunk van, hogy ellenségre már nincs is szükségünk.

  • T.Cikkíró
    és Főszer.!

    Elnézést kérek a cikk szerzőjétől, de mivel ő hozzájárult, a cikkhez csatolt u n d o r í t ó – más orgánumokban is forgó – becsapós reklámblokk leközléséhez, jómagam kénytelen voltam kommentemben a cikk esetleges értékeitől teljesen eltekinteni.

    Minden esetre a T. cikkíró úr az egyébként tőle megszokott besímuló stílusától eltérően legalább most, a főszerkesztő felé megemlíthetné e bornírt egészségügyi undormány elleni messzemenő tiltakozását.

    Cukihara

  • Utóirat:

    Érdekes, hogy míg a cikk illusztrációiból egyetlen egy sem volt látható, míg „reklám” felirattal egy relatívizáló horthysta . b e c s a l i . fotók és cikk keverve förtelmesnél förtelmesebb, színes intim-fotókkal, mint „egészségügyi felvilágosító” reklám… 🙁

  • Harangozo K es M
    2022 május 2
    6:07 du.

    Én megértelek hogy kellemetlen a kritika,
    de majd mexokod. Nagy fiú/leány vagy már, megoldod.
    Ha meg nem, akkor megszöksz.Legalábis ezzel a hülye nevedel.
    Mert akkora szerencsénk nincs nekünk itten hogy örökre távol maradj. Biztosan mazó vagy hehehe szereted ha rugdosnak.

  • Rodeo11
    2022 május 6
    12:50 de.

    Olyan..kótyagosnak tűnsz.
    Nemcsak a brácsán kevered össze a hurattyúkat*,
    de a dátumokat is.Megártott tán a 100 napos kinai büdöstojá?

    *Salamon művész úrtól

  • Megint „viharos” lehetett
    a Csernoje More ,mert az új zászlóshajójuk,
    bizonyos „Admiral Makarov” dettó lángokban áll.Hát..
    ezek a viharok.: ))Bár,a képek szerint nyugodt volt a tenger.

  • Nagyon hullik a
    férgese..izé..a tábornokok.
    Ha ez így megy tovább, előbb utóbb
    elérkezhetnek a „szinguláris ponthoz” Onnantól
    havonta több generális fog felfordulni mint kiskatona.

  • Geyza
    2022 május 6
    5:22 du.

    néha tényleg kótyagos az ember fia, pláne ha geysát olvas {de minek?}
    hajók úsznak azután elsűllyednek, de nem mind, Furfangos Nyesztyerka megoldja!
    yuk rajna már győzött, ez tuti!!! te is azt mondod, meg „a” Z generalissimus és saját maga szárnysegédje, akkó’ nem lehet ebben tévedés!!!
    éljen a demokratikus, gazdag és bölcs Yuk Rajna virágozzék és rügyezzen, nem tudod mikor lesz béke arrafelé?

    nem akarod abbahagyni a Nagy Győzelem és Hat Almás… szóval… én még várok egy picinyt, és Fidel-ek,
    ojan jó fidel ő kém van… neked ???

  • Geyza
    2022 május 6
    5:22 du.
    tudod …??? tehejetted Birgit Nilsson-t és Franco Corelli -t hallgatok élőben Puccini Turandot-ban!!!
    sajnállak… nincs link

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Cikkíró uram!
    Komolyan mondja?
    (ezt alulról a negyedik sorban?)

    „…a közösségteremtő és megváltó keresztény vallás…”

    Óh igen. Vegyük csak példaként a véres „Szent Bertalan éjt”1572. vagy a Harmic-éves Háborút 1616-1648-ig. Avagy a vallás megváltó mivoltának bizonyítására Jacque de Molay, Jean D’arc, Giordano Bruno, esetleg a mi Dózsa Györgyünk messianisztikus máglyahalálát is, melyek megváltóbbak voltak az ominózus pápai „búcsúcéduláknál” is amelyek még Luthernél is végképp kivágták a biztosítékot…

    Esetleg soroljuk még ebbe a közösségteremtő 😀 gondolatkörbe, a Róma, Bizánc feszült ellentétét mindmáig jelképező;

    „a Baltitenger melletti Stettintől az Adria melletti Triesztig”

    egymásnak feszülő és feszt farkasszemet néző homo-uzion és homo-iúzion hitvallások, az ún.ortodox és a katolikus irányzat határmenti, ezerszám „őrtemplomainak”, méginkább . v i l á g m e g o s z t ó . szándékát. (Ez ugyanaz, mint mikor India és Pakisztán – két atomhatalom – kapujában felcsicsázott hindu és mohamedán katonák gyűlöletes pillantások közepette a lábukat is oda-oda csapkodva nagyfenekedve, erőfitogtatva kakaskodnak egymással.)

    Arról már nem is beszélve, hogy . s z e n t . Ágostonjuk a zsidókat csak úgy simán Káin leszármazottaiként megbélyegezve alapozta meg antijudaista – szekunder vallási alapú – a későbbi antropológiai antiszemitizmus további több-mint másfélezer évét, egészen a Holokausztig, és sajnos nem bezárólag…

    Na persze, prozelita Révayéknál mindezt a mesét nyilván csupán a keresztényi közösségformáló megváltás jegyében látják oly belnyugvó, bárgyú és megváltó beletörődéssel…

    „thu”

  • Geyza
    2022 május 7
    11:40 de.
    ha ez is mint a trójai háború elhúzódik

    {tudod: agganyisztány, iraq, szíria, lybia, meg a többi elvetélt színeske forradalmak szerte a világban}

    akkor majd megint kiderül, hogy beborul!

    a kígyó szigetet nem sikerült visszafoglalni még USA+UK intel kézi irányítással sem, pedig Z mint zseniális stratagema és taktikus szeméjesen rendelte el és most csönd van de geysa másképpen tudja?

  • Rodeo11
    2022 május 9
    3:02 du.

    Te mostan abban a tévhitben vagy hogy társalogsz velem?
    Tudod..olyan ember, aki ad magára valamit is, szarba nem nyúl bele még egy szép öngyújtóért sem, továbbá veled sem nagyon áll szóba.