Novák Katalin – Orbán az úr, és annak első prófétája

2022 május 29 9:33 de.66 hozzászólás

Tudom, tudom. Beiktatták időközben Novák Katalint köztársasági elnöknek. Olvastam, hogy városlezárás, mise, eskű. Ahogy kell. Elvégre egy falusi előljárónak is kijár egy kis főútfoglalás, meg egy kiemelt dobogón elmondott beszéd a köznek.

Gyakorlatilag részletkérdés. Pusztán annyi történt, hogy Orbán Viktor egy alá-íródeákot lecserélt egy aláírás-szakos titkárnőre. Ez szinte szóra sem lenne érdemes. A bajok mindig ott kezdődnek, ha a szimpla háttérmutyi nyilvános felszopásba megy át. Ami egyébként szinte biztos jele a személyi kultusznak.

Novák Katalin kommunikációja is átesett ezen az evolúción. Az erdélyi Magyarlapádon mondott pár napja beszédet, amit a Maszol.ro tett közzé a Facebook-n, s amelyben van egy szóra külön érdemes kitétel is. Ami szerint a köztársaság nélküli elnöki feladatát, mint a Városi Kurir is kiemeli, magától az Úristentől kapta. Ami egy kicsit sajátos értelmezése annak, hogy gyakorlatilag Orbán Viktor szemelte ki a feladatra és az Országgyűléstől kapta a mandátumát.

Az, hogy egy, a magyar határokon túli templom avatásán hivatalos a magyar köztársasági elnök, de ezt megelőzően a román kollegája nem tartja érdemesnek találkozni vele, az legfeljebb jelzés-értékű. Ha nem hívta meg, akkor az is, de ha a hazai külpolitikai apparátus gondolja ilyen nagy ívben leszarni Klaus Werner Iohannis-t, az még inkább. Még akkor is, ha megszületett a kommunikációs fedőszöveg arról, hogy magánlátogatáson vesz részt. Magánlátogatáson viszont nézzen múzeumokat, áztassa a lábát. Míg akkor, ha a feladata forrását is felemelgető templomavatást tart, akkor az nem is annyira magánlátogatás.

Különösen olyan kísérő-zöngék közepette, amelyek miatt a román külügy hivatalosan is tiltakozást gondolt benyújtani. Ráadásul egy Facebook-bejegyzés kapcsán. Amiben Novák Katalin, talán a parlamenti decibel-magyaroknak gondolt gesztust gyakorolni. Talán azért, mert elfelejtették kellően tudatosítani benne, hogy a pozíciója már túlnőtt azon, ami az Orbán előtti térdelést, és annak Istenkénti imádatát jelenti.

Miközben a beszédeiben adós maradt azzal, hogy Orbánt tényleg az Úristennek tekinti-e, vagy csak az úr prófétájának? Pedig jó lenne tudni. Függetlenül attól, hogy Novák Katalin, valószínűleg, így is, meg amúgy is hű szolgája marad.

66 hozzászólás

  • Szégyen és gyalázat, ahogy ez a disznófejű O1G tevékenykedik. Az ő korrupció formái változatosak – magukban foglalják a vesztegetést, a zsarolást, a cimborizmust, a parochializmust és még ki tudja miféle kulisszák mögötti másokkal való üzérkedéseit az életbe maradásáért.
    Egy tipikus, komcsik bölcsőjében nevelkedett takony!

  • Succbus Lilith

    Endre, azon kivul, hogy megprobalod lekicsinyleni a magyar politikusokat, volt valami ertelme is az irasodnak?

  • A magyar jogrendben nem túl erős a köztársasági elnök jogosítványa. Bár tud kellemetlenkedni a kormánynak, ha nagyon akar. Novák Katalinról ez nem nagyon képzelhető el, legalább is addig, amíg Orbánnak és Viktornak hívják a kormányfőt. Akkor vétette észre magát, amikor évekkel ezelőtt egy hatalmas, sárga klipsszel a fülében jelent meg, amin Orbán neve díszelgett. Családügyi államtitkárként tűrte, hogy Magyarországon olyan családtámogatási rendszer alakuljon ki, ami a tehetős családokat támogatja, míg a rászorulók érjék be valami „jótékony” aprópénzzel. Amúgy kellemes jelenség, nem túl csúnya, nem túl szép, diplomái, nyelvtudása valósak. Nekem olyan stréber osztályelsőnek tűnik, aki készségesen szalad vizes szivacsért, és csak akkor árulkodik, ha nagyon muszáj.
    Kinevezése abba a sorba illik, ami 12 év arcoskodása után a konszolidáció szándékát mutatja, és pl. Navracsics reaktiválása is ebbe az irányba mutat. Bár a háború és a gazdasági zűrök nem kedveznek a nyugodt időknek – ezért aztán az egész miskulancia tetején ott ül Pintér belügyér, és figyel. Mindenkit – az élet egyre nagyobb szeletére felügyel. Pl. az oktatásra, ahol renitens tanárok rendetlenkednek. Legalábbis Pintér szerint olyan nem létezik, hogy polgári engedetlenség – lázítás, meg uszítás van. Nincs is nagy visszhangja annak az egyharmadnyi tanárnak, aki nemcsak a napszámot kevesli, hanem a srácok jövőjét is félti. Minek ez a felhajtás: a népnek elég, ha tudja: álljon az eresz alá, ha esik az eső.

  • Andrew_s

    A hitböl csak te (és a marxisták) csináltok olyan nagy skandallumot – persze akik a marxista tanok emlöin nevelkedtek, azoknak milyen nagy szörnyüség minden ami más amiben marx szerint a halálig hinni kell (Sztalin, Pol-Pot és a diszes társai vonala)

    Vagy imkább ez a cikk is semmi más mint szenzációhajhászás
    (és a gyülölködés ébren tartása – nehogy aludjunk elvtársak mert az ellenség beteszi a lábát!)
    Ez a nö pedig a DK-s B32 szektor (fradihuligánok) éppen aktuális gyülöletfala – akit köpködni kell, amig minden szektahivö nem gyülöli és utálja kellöen

    Ez itt alant pedig a brazil elnök egy spontán imája egy látogató csoporttal közösen, reggelente mindennap munkába menet megáll a „Paláció Planaltó” mellett (elnöki rezidencia) egy spontán beszélgetésre

    https://youtu.be/lDip-ahrIMQ

  • Pityi Palkó
    2022 május 30
    1:46 de.

    Putyinizmus.
    Azt kinehagyd !

  • Succbus Lilith
    2022 május 30
    3:44 de.

    Miért?
    Szerinted nagyok?
    Horn Gyalu.Az igen.Ő még politikus volt.
    És persze Göncz Árpi bácsi is. De ezek ???!

  • Orsós Elemér

    Pityi Palkó
    2022 május 30
    1:46 de.

    És a -hál’ Istennek néhai- SZDSZ hatásos kormánybuktató ténykedéseit minek minősíted? 😀

  • Gábriel, mivel még mindig adós vagy a korábbi velem kapcsolatos hazugságaid alátámasztásával, a Te kognitív disszonanciád érdekel a legkevésbé.
    De, ha most mégis csökkent, akkor ezt humanista küldetésnek tekintem.
    Azért írkálj szorgosan. Kár lenne, ha bármi is beléd szorulna.

  • RODEIO

    Ezt az alanti riportot neked ajánlanám

    A fasiszta diktátorok tudod már ilyenek – gögösek, könyörtelenek, a népet magas ivböl sz..ják le
    Arany rolexekkel villognak, milliós öltönyökben, gyémánt gombtükkel az ingjukban jelennek meg, ahol a riporter maximum jelenthet

    Somma, egy kis ízelitö arról, hogy egy fasiszta, názista elnök hogy viselkedik nyilvánosan
    Márminthogy fasiszta-nazista a világ „mértékadó” hirportáljai szerint, mint a CNN, DW, Times és a többi francia, angol, német, amerikai szemét szerint

    Ezen lapok nem balszerencsés tulajdonosai (multimilliárdosok) milliárdokat tesznek zsebre az amerikai fegyverlobbi jelenlegi bábkormányától és a brüsszeli bürökrácia pénzcsatornáiból a propaganda hadjáratra, hogy az Eus kormányok az antidemokratikus, autoriter, agresszív Oroszország helyett olyan morálisan kifogástalan demokráciáktól szerezzék be az olajat, mint Szaúd-Arábia, Katar, Omán (ahol nem kis részben a nyugati olajlobbi a résztulajdonos a helyi sejkekkel)
    Szóval az amerikai olajlobbitól
    Kár hogy a lóláb ennyire kilátszik; eus nagy ukrán-mentö országoknak ez a nyakig eladósodott tengertuli haramia csak 10 trillió dollárral tartozik
    Mi ez a bagatell összeg neki! 10 000 000 000 000 US$
    Mennyi olajat és palagázt lehet majd atfuvarozni a tengeren!
    (csak zárójelben neked mint kanadainak – most ezentul ti lesztek a hitelezök, ott. Jó szerencsét!)

    Amig a Dékás fiuk a magyar elnök-nön köszörülik a nyelveküt (bár inkább az a bajuk, hogy nem tehetik – jól lenne már nekik szólni, hogy más felesége)
    Na az igért riport:

    https://youtu.be/3gmEDe6_1W0

  • Jaj, Gábriel! Engem hívőnek neveltek, saját jogon lettem materialista. Amúgy tőlem nyugodtan hihet bárki mindenféle földöntúliban, feltéve, ha nem teszi kötelezővé. Azzal a Marx beakadásoddal meg úgy csinálsz, mintha én pl. únos untalan az inkvizíciót, meg az autdafékat hánynám az istenhívők szemére.

  • Ja, amúgy Marx nem hitet fabrikált, hanem egy lehetséges társadalomszervezési módot dolgozott ki.

  • Gabriel
    2022 május 31
    4:58 de.

    témát más szemszögből {nem vitatva állításodat} vizsgálva, meglehetősen infrastruktúra ígényes kis kaland, valamint a max „kirobbantható” demokratikus molekulák mennyisége is meglehetősen véges, a teljes trilliárdoskáim 2021-es termelése 65,87% -ka a Nordstream „-nek {az 1 est most hagyjuk pihenni}
    azaz kell fagyasztó kapacitás {jelenleg 100%-ban le van kötve, szerződött mennyiségre} kell a megemelt €-nak összességében szüxéges mennyisághez
    usque 40000 új hajó {tervezése, legyártása és annak ideje és költségei}
    valamint a meglévé spanyol és holland fogadókészség 25 szörösére növelése,

    és mindennek idő és költség vonulata!!!

    sokat akar a szarka a de nem bírja a farka {én itt nem csak J.B. meglehetősen puhájára gondolok}

    azaz ez A LEGÚJABB TITANIC AMIBEN €+USA+BREXIT járják a kánkánt

    a diktatúráék meg köszönik jól vannak, és nem veszik fel a telefont

  • Gabriel
    2022 május 31
    4:58 de.

    az én kis krampuszom birizgál még az előzőek alatt:

    ki küldi, mit küld és kinek?

    az egész marketing tébolyda még Krump Lee elvtárs {a putyinbérenc} alatt megbukott,

    erről is lehet majd a Moszfilm Stúdióban {hólivudi sem lesz akkor már}
    romantikus Titanic -os bécsi keringőkkel, krinolinban és paszományban francia négyest járnak, amint a jéghegy hejett az infláció hatalmas hullámai maguk alá temetik mint egy tsunami, de a zene szól tovább

    az € és a USA, brexit vezetői most mutatják meg a világnak, hogy virslievő versenybe bele is lehet fulladni, és mijen randa lila hullákká válnak {brexiték számozzák a fákat az erdőkben}

    a világ meg megkönnyebbűl és már nem lesz transgender probléma sem…

    mókás percek ezek

  • Geyza
    2022 május 30
    3:21 du.

    pityinek súgd meg!!!

    elemzik különféleképpen, hogy a „green deal”
    az mivé teszi a usa-t?

    vannak hangok amik a Titanic hoz hasonlíttyák;
    € detto;

    lengyel, bolgár, finn, holland, dán >>> gáz kikapcsolva MA!

    2022. május 31. 17:57

    Henry Kissinger arra próbálja figyelmeztetni a nyugatiakat, hogy kifutnak az idejükből az Oroszországért folytatott harcban
    Ha az ukrajnai konfliktus akut szakasza hosszadalmasnak bizonyul, ami most valószínűnek tűnik, akkor az alapvető túlélés arra kényszeríti Oroszországot, hogy megszakítsa kapcsolatait a Nyugathoz kötődő Európával.

  • talalom
    2022 május 31
    8:02 de.

    Ja, jó benne hinni… megvallani …

    és ráadásul tüzzel vassal, kötéllel terjeszteni – vagy ennyien hazudnak? (persze ha az egykori áldozatokra senki sem emlékezne?! – akkor könnyebb lenne, nem?)
    És aki nem kollaborált – annak milyen elömenetele lehetett?
    Ez is csak olyan álomféle volt, nem?

  • Orsós Elemér

    Gabriel
    2022 május 31
    4:58 de.

    Szerény magánvéleményem tömören az úgynevezett „embargó” lényegéről:
    Valaki távolból perverzen röhög a csodálatosan önfeladásra butított EU(főleg a legcivilizáltabb „elitjének”) könnyű bekebelezésén, amin csak egy-két butának látszó -szerintük még lépesmézes Marshall madzagra is méltatlan- papironrettenetesensajnáltvalójábanalaposankihasznált keleti blokkos kódis tud magában szörnyűlködni, de őalantassága is csak titokban a lakása legkisebb helyiségében, nehogy a stratégiai partnerek észrevegyék a kikövetelt feltétlen lojalitásának elbizonytalanodását!

  • Succubus Lilith

    Na meg egyet a cenzuranak:

    Geyza 2022 május 30 3:23 du.

    ” Miért? Szerinted nagyok?
    Horn Gyalu.Az igen.Ő még politikus volt. ”

    Ebben egyetertunk.
    Viszont Orban szemelyeben vegre van megint egy allamferfia Magyarorszagnak.

    ” És persze Göncz Árpi bácsi is. ”

    Haaaaat politizalni politizalt, meg tudott is ugyesen helyezkedni, na meg el is kovetett nehany huncutsagot, de en inkabb bunozonek tartanam otetetet.
    Persze neked mint liberalisnak az osszes komcsi politikus tetszik. Ez ertheto. 🙂

  • Andrew, a régmúlt magyarellenes szervilizmusát felejtsd már el, érdemes a magyaroknak jót akarókkal találkozni, nem pedig az ellenérdekeltekkel, lásd pl. Iohannis.

  • Margit néni, a materializmus is HIT, a kommunizmus, a reinkarnáció és a laposföld vagy ufóhívőké is az. Kívánom, hogy lassan az út végéhez érve megvilágosodj, és ne a vallásosság elleni dac munkáljon benned. Családi, Domonkos-rendi jó barátunk az Uzsokiban segít békében eltávozni a nagyon betegeknek, mindenki, aki tudatánál van, kéri a vele való beszélgetést.

  • talalom
    2022 május 31
    8:00 de.

    Nem akarnálak piszkálni,
    de nem értem miért látod értelmét
    annak, hogy ezzel az alja-mocsok hazugsággóccal,
    ezzel a szarrrházzy náci Gabriellel ember módjára vitázzál ?

  • Orsós Elemér
    2022 május 31
    6:36 du.
    Gabriel
    2022 május 31
    4:58 de.
    azt Nagy Hatalmas Politikai Javaslatot hallottátok-e Ursula-tól? miszerint:

    nem adjuk fel azonnal az orosz fósszilis energiahordozók importját, mert akkor a Gonosz Putyin kiviszi ugyanezeket a világpiacra, és ott sokkal magasabb árért el tudja adni, és ezzel nem jöhet létre az € Commissió Leghőbb Vágya:
    Tönkretenni az Oroszokat…

    Ursula arról nem szól, hogy kitől és mennyiért tud € ugyanezt beszerezni és FŐLEG AZT, HOGY MIKOR?
    addig gyertyagyújtás esténlént mert az romantikus, amikor a birkafaggyú is elfogy akkor marad az avar és szárított marha és lótrágya ha még lesz akkor elég marha és ló? {a marhában bizonyos vagyok, mert Ursula marad}

  • Succubus Lilith

    talalom 2022 május 31 8:02 de.

    “Ja, amúgy Marx nem hitet fabrikált, hanem egy lehetséges társadalomszervezési módot dolgozott ki.”

    Kedves Margitka, az is hit. Hinni kell benne, mert egy elmelet. Meghozza nagyon buta elmelet, tehat sokkal tobb hitre van szuksege a kovetojenek. 😊

    .
    Rodeo11 2022 május 31 10:43 de.

    “ a világ meg megkönnyebbűl és már nem lesz transgender probléma sem… ”

    Dehogynem. Csak az lesz!
    Nekem mighty suspicious, hogy ezek a mondvacsinalt „problemak” olyan ugyesen vannak tolva, hogy az aldozat azt hiszi mindez az o erdekeben zajlik. Pl. a ZUSA-ban az abortusz kerdese. Gyakorlatilag a negereket irtjak vele, csak a holgyemenyek nem veszik eszre.
    A transatlantic cable meg aze’ ilyen hosszu, hogy ne tudjanak a homosexualisok kozott levo elmebetegek szaporodni. Lehetne ezt fokozni, de most rakott krumplit fozok.

    .
    Rodeo11 2022 május 31 2:32 du.

    “ lengyel, bolgár, finn, holland, dán >>> gáz kikapcsolva MA! ”

    Nem baj, majd veszik Magyarorszagtol. Remelem Orban jol megemeli az arat.

    .
    Orsós Elemér 2022 május 31 6:36 du.

    ““ Valaki távolból perverzen röhög a csodálatosan önfeladásra butított EU(főleg a legcivilizáltabb “elitjének”) könnyű bekebelezésén, amin csak egy-két butának látszó -szerintük még lépesmézes Marshall madzagra is méltatlan- papironrettenetesensajnáltvalójábanalaposankihasznált keleti blokkos kódis tud magában szörnyűlködni, de őalantassága is csak titokban a lakása legkisebb helyiségében, nehogy a stratégiai partnerek észrevegyék a kikövetelt feltétlen lojalitásának elbizonytalanodását! ””

    Nekem voltak mar olyan sejteseim, hogy a 3 “Nagy” (USA, Oroszorszag es Kina) osszefogtak, hogy kivegezzek Europat.
    De inkabb az valoszinu, hogy csak az USA ugyeskedik szokasa szerint megint. Ebben az esetben pedig remelem, hogy Putyin atyuska tudja ki az igazi ellensege.

  • Succubus Lilith
    2022 május 31
    8:41 du.

    Bocsika de ilyen szardarabkákkal, mint amilyen te is vagy barátom, nem kommunikálok. De ugye nem baj ?

  • Mikor a magyarországi politikai hirekről olvasok az önök lapjában azt hiszem hogy a cikkiró titokbam a Gyurcsány. A hangulat olyan ahogy itt a Trudeau beszél és (le)kezeli a Kanadai embereket akik merészelnek vele nem egyet érteni. Honnan van ez a féktelen gyűlölet a mai kormánnyal szemben? Az ott élő régi (öreg) ismerőseim közül sokan lélekben még mindig a Kádár korszkban élnek, de ők is elismerik hogy manapság az élet, bár nincs nehézség nélkül, sokkal jobb mint a Gyurcsány alatt volt. És a Gyurcsány saját bevallása szerint ők is hazudtak reggel, éjjel meg este.

  • Joe
    2022 június 1
    7:41 du.

    Igen. A Kádár-korszak kétségtelenül jelen van. Nem hiába mondta anno Orbán, hogy neki nem a rendszerrel, hanem Kádár személyével volt gondja. Azóta beleült ugyanabba a székbe. Úgyhogy ez a gondja is megoldódott.

    Nem hiába vezeti egy bolsevik parlament kormányát

  • Succubus Lilith
    2022 május 31
    8:41 du.

    Azért egy politikust, akin végig lehet pipálni a paranoid skizofrénia nem kis tünetegyüttesét, és haladó zsebhokibajnok, nem neveznék államférfinek.
    https://www.webbeteg.hu/cikkek/psziches/228/milyen-tunetekkel-jar-a-skizofrenia

  • charlie
    2022 június 1
    2:51 de.

    Remélem Te tudod, hogy mit akartál írni. Mert a szövegedből nem derül ki.

    Még a Talalomnak írtból sem.
    Bár annyi kétségtelen, hogy a hit egy kognitív folyamat ott, ahol a közvetlen inger-tapasztalat és a direkt dedukció véget ér.
    Ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy Istenben, az ősrobbanásban, az Isten által vezényelt ősrobbanásban, vagy a Mátrix-ban hisz valaki.

  • Succubus Lilith
    2022 június 1
    6:12 du.
    talalom 2022 május 31 8:02 de.

    „“Ja, amúgy Marx nem hitet fabrikált, hanem egy lehetséges társadalomszervezési módot dolgozott ki.”

    Kedves Margitka, az is hit. Hinni kell benne, mert egy elmelet. Meghozza nagyon buta elmelet, tehat sokkal tobb hitre van szuksege a kovetojenek.”
    írád vala !
    namost a vita kedvéért, de hogy ne magamat és hitemet hozzam ide a „buta” ellenében, tegnap Greg Gutfeld USA talk show-ban aszon’ta, hogy:
    a DNC és hithű brigádja azaz a liberálisok ordibálnak mindenfélét ELON MUSK-ra, mert az valós termékekben valós értéket termel és az alkalmazottainak is megmondta, hogy ha dumálni akarnak meg a social media-n akarnak csüggeni akkor az ő vállalkozásaiban nekik nincs hejük…

    NAMOST MARX azt mondja {sok minden más bölcs dolog mellett} A Tőke-ben, hogy kizárólag az emberi munka hoz létre értéket azaz minden derivált az – szerinte is meg egyetértésemmel – értéktelen infláció generáló selejtes gazdasági tényező!

    a többi is benne van Das Kapital -ban!

  • Joe
    2022 június 1
    7:41 du.

    Ne forgasd ki Gyurcsány szavait
    és azt is tedd hozzá hogy amig a Gyurcsány
    kormánya volt hatalmon addig hétről hétre ment lefelé a benzinár, hétről hétre erősödött a Forint, annyira
    hogy nyugati bankokban jobban váltották
    Dollárra vagy Euróra mint hazai bankokban,
    továbbá az élelmiszerárak stagnáltak.

    Kéretik fröcskölődés előtt
    ezeket a TÉNYEKET figyelembe venni köffike.

    Ezenkívül pedig nem látom h
    ogy itt bal liberális kommentelés folyna.

    Per Pill itt szélsőjbbos nácik és Putyinhívö sarlós-kalapácsos szélsőballerek vannak, akik dettó szívből gyűlölik a Gyurcsányt.

    Láss , ne csak nézz : .. : ) ))

  • Rodeo11
    2022 június 2
    5:19 de.

    Még egy ilyen bejegyzésed és neked is el kell majd küldjem a „puncijó análfabatka” értelmezö magyarazátot
    Tudod, ezt itt alant

    https://photos.app.goo.gl/5TrUr8ALjnU5jLyU7

    Succubus Lilith nem a kapitálispista kérdéskörhöz füzött megjegyzést, hanem a HIT kérdéséhez

    Elon Musk meg nem a gyártószalagon dolgozókra tette megjegyzését, hanem a irodákban csücsülö, amugy kreativ feladatokkal megbizott személyekröl, akik a facebookoznak meg tweetereznek meló helyett
    A gyártó csarnokokban amugy elég nehéz már bármi melóst találni, robotok dolgoznak
    Vagy azok is ki vannak zsigerelve marx után szabadon?
    A tanulság; – ne a „halottam valakitöl” cimzetü mesékre alapozzunk véleményt

    Amugy ismered rég a tézisemet, amit marx elég aljasul próbált eladni mint maga kitalálmányát – a kommunizmus – az két helyen müködött és mükszik
    1 Izraelben a kibucokban
    2 az amazonasi öserdökben

    a többi merö hazugság – és gyülöletre való uszitás (vagyis Luci Ferié a szín)

  • Succubus Lilith

    Geyza 2022 június 1 7:23 du.

    ” Bocsika de ilyen szardarabkákkal, mint amilyen te is vagy barátom, nem kommunikálok. De ugye nem baj ? ”

    Nem az a baj, hanem az, hogy nem tanultad a Talmudot. Annak ellenere is hogy egyes esetekben elegge specialis logikat alkalmaz a Talmud, legalabb megismerhetted volna az alapveto logikat.
    Akkor nem irnad valakinek azt, hogy veled „nem kommunikalok”, amig kommunikalsz vele.

    .
    Andew_s 2022 június 2 4:45 de.

    ” Azért egy politikust, akin végig lehet pipálni a paranoid skizofrénia nem kis tünetegyüttesét, és haladó zsebhokibajnok, nem neveznék államférfinek. ”

    A zsebhokirol nem tudok, de minden bizonnyal neked vannak ra bizonyitekaid, kulonben nem irnad.

    A kulonfele skizofreniak tuneteit elegge jol imserem, mert egy kedves, aranyos ismerosomnek is van ilyesmije, na meg irok egy konyvet is, amiben ez a betegseg is szerepel.

    Ugyan nem nezem meg minden beszedet az Orbannak, es Kanadaban elve nincs is lehetosegem, hogy szemelyesen talalkozzak vele, de ahogy igy elnezem egyetlen egy tunetet sem mutatja a skizofrenianak.
    Te melyik tunetekre gondoltal?

  • Succubus Lilith

    Rodeo11 2022 június 2 5:19 de.

    ” NAMOST MARX azt mondja {sok minden más bölcs dolog mellett} A Tőke-ben, hogy kizárólag az emberi munka hoz létre értéket azaz minden derivált az – szerinte is meg egyetértésemmel – értéktelen infláció generáló selejtes gazdasági tényező! ”

    Tul azon, hogy az Isten (vagy a termeszet) is tud erteket letrehozni (arany, ezust, obszidian…stb) Marx elvtars ebbeli megallapitasa kb. olyan forradalmi, mintha en most az mondanam, hogy felfedeztem: A kutyaknak negy labuk van!!!

    Ez viszont nem teljesen vilagos:
    ” azaz minden derivált … értéktelen infláció generáló selejtes gazdasági tényező! ”

    Nem vilagos nekem, hogy mi az a „minden derivalt”?

    Mindenesetre, most az orrod elott latod mi megy a ZUSA-ban, a vilag legjobb orszagaban (Kanada utan), ahol meg egy 3 eves is latja, hogy a valsagot mestersegesen generaljak valakik.

    Ez mindig is igy ment. Nem azert van valsag, es inflacio mert ez egy polgari tarsadalom, hanem mert egyesek kicsit tul kapzsik es korruptak.
    Ott van meg az is, hogy a gazdag mindig is szerette a szegenyt szegenynek tartani, es amikor tudjak, hogy tul sok penz gyult ossze kulonfele megtakaritasokban, akkor azt rendszerint ugy veszik el a polgaroktol, hogy generalnak egy jopofa kis valsagot.
    Ez nem a rendszer, hanem korrupt emberek hibaja.

  • Orsós Elemér

    Geyza
    2022 június 2
    5:33 de.

    „Joe
    2022 június 1
    7:41 du.

    Ne forgasd ki Gyurcsány szavait
    és azt is tedd hozzá hogy amig a Gyurcsány
    kormánya volt hatalmon addig hétről hétre ment lefelé a benzinár, hétről hétre erősödött a Forint, annyira
    hogy nyugati bankokban jobban váltották
    Dollárra vagy Euróra mint hazai bankokban,
    továbbá az élelmiszerárak stagnáltak.”

    Te meg azt ne felejtsd el hogy, azokat a „jótéteményeket” azokból a kedvező kamatú, de szigorú politikai árúkapcsolásos IMF hitelekből szponzorálta, amik visszafizetését -mintegy szándékos ki…zásként- a következő balfaszra testálta, aki viszont revansbosszúként kedvezőtlenebb kamatú, de diktátumok nélküli hitelekre cserélte majd kiegyenlítette! 😀

  • Succubus Lilith
    2022 június 3
    12:05 de.

    – Megalapozatlan küldetéstudat – „Hangok is megmondták”
    – Üldöztetéses téveszmék – Harc minden bozót ellen
    – Akaratlan túl, illetve alulmozgások – Tickelő videok (keress rá a neten), illetve gumiarcú bambulások (detto keres rá)

    Még nemzetközi fogadásokon, sajtóeseményeken is zsebredugott kézzel látható számos alkalommal.

    De akár igazad is lehet. Nem zsebhoki és nem parano-skizo.
    Lhete, hogy egyszerűen csak egy szociopata bunkó. Minden mentő körülmény nélkül.

  • Gabriel
    2022 június 2
    9:28 du.

    most mondta Musk, hogy -10% munkaerő azaz a twítelőket kirúgta!
    megjegyzem – bár berzenkedsz – hogy én nem kommunizmusról, hanem termelési formákról merengtem és merengek és az álatal előadott forma hatékony mint az látszik ott, ahol rend van a társadalomban és nem a demagográcia fejetlensége… de izgalmas lenne ezt itt részleteiben anál izélni, hátha mások is kedvet kapnak?

  • Andrew_s
    2022 június 3
    6:33 de.

    Bandi, mivel a nemzetközi helyzet fokozódik nincs egyedűl a paranoid skizofréniájával, és – egyelőre – még €-ban is a leghumánusabb szarházi, a többiekről nem beszélek túl közel vannak, igaz már megint lezárták itt a déli határainkat C-19 ürügyén

    de addig jó amíg a kenőpénzt a műtét után itt tőlem délre AK-15-tel foganatosítja a delinkvens…

    itt We the North most megbuktattunk két pártvezetőt és egy pártot kiejtettünk a parlamentből pediga csak borsózöldek akartak lenni nem sötétzöldek, mint a teutonok akik most készülnek valamire ha bele is döglenek elhatározásuk végzetes!

    {de kaptak hozzá lelki ballasztot az atlanti pocsolya innenső oldaláról}

    olvastad, hogy kanadai és kínai vadászpilóták miket mutogatnak egymásnak amikor közel repülnek egymáshoz Taiwan felett?

  • Succubus Lilith
    2022 június 3
    12:19 de.

    a kis krampuszom bökdös, kérdezzelek meg, melyik Marx tétel hazugság és miért… útálhatod, abba nekem nincs beleszólásom

    itt tőlünk délre sokan kezdik felfedezni tágranyílt szemekkel, hogy ha valós értéket termelnek alkotó munkával abból mindig valami egészséges eredmény lesz és nem lesz infláció…
    ugye Krump Lee volt USA elnökbajnok megvámolta a kínai importot {és mint már írám vala} ezzel hatalmas inflációs hullámot indított be ami most már Jaimy Dimond JP Morgan CEO szerint hurrikánná vált

  • Rodeo11
    2022 június 3
    7:50 de.

    Az egyik oldala a dolognak, hogy attól, mert valaki paranoid, még akár üldözhetik is. De Orbánt legfeljebb a saját don-jai, királycsinálói üldözik.
    Az erőforrásválság meg világszintű.
    Az embargós sufnituning, meg marhaság. ld. http://kanadaihirlap.com/2022/06/03/conteo-avagy-az-embargo-alulnezetben/

  • Andrew_s
    2022 június 3
    10:43 de.
    újdonság:

    Raja Krishnamoorthi (D-Illinois) amerikai kongresszusi képviselő sürgette a Biden-adminisztrációt, hogy fontolja meg Magyarország szankcionálását, mert vonakodik jóváhagyni az orosz olaj uniós tilalmát.

    ezt más néven területen kívüliségnek nevezik, azaz jogtalanság {mint az összes szankció ami semmi más mint útonállás}

    Peter Navarro aki Krump Lee tanácsadója volt most a szövetségi bíróság ülnökei engedetlenségért elitélték, mert azt mondta az önfelkent Jan 6 bizottságnak, hogy ő törvénytelennek tartja annak létét

    most megy a kavarás mert el kell takarni
    a napi akármit

  • RODEIO

    Fentebb S. Lilith-et böködöd, hogy ö irja le, melyik marxi „tétel” hazugság és még magyarázatot is akarsz
    Marx a kommunista kiáltványon és a „Töke” 1-es kiadásán kivül nem sok mindent hozott össze, csak ujságokban ostorozott mindenki más irományát, mint ahogy a Geysa kartársa itten
    Azt viszont egész életében megállithatatlanul

    Mindezekben semmi olyan tételt nem találtam, amelyet
    1 vagy mások nem irtak volna meg (amenyiben éppen valami igazat vetett papirra)
    2 vagy igaz lenne, ha maga vont volna le valamiböl konkluziót

    Egyszerübb lenne, ha leirnád, hogy mit tartasz igaznak – és akkor elmendjuk hogy miért
    1 vagy marhaság
    2 vagy aljas hazugság

    Engels – aki kapitálista volt az elsö vonalból (az egyik leggazdagabb) – es amugy ipari termelést folytatott, annyira, hogy ipari gépeket és berendezéseket gyártottak)
    na ö irta össze, hogy a kapitalizmus a világ legaljasabb rendszere

    (zárójel: ugy sejtem, hogy zavarta a konkurrencia)

    Szerintem tul kéne neked ezen már lépni
    hagyd ezt a csalánárusoknak
    Látod, hogy már a sajátjukat IS verik vele

  • Succubus Lilith

    Fontos megjegyezni, hogy a hősi eszmét a gazdag ügyvédi családból származó Marx és az iparos („kapitalista”) Engels alapította. (Ez azonban nem jelenti azt, hogy a 44 szobás otthonukba 42 hajléktalant beengednének.)
    Azota is minél gazdagabb valaki annál kommunistább. Ezen a furcsaságon majd gondolkozz el, ha lesz időd.

    A marxizmus végül is nem más, mint a jó öreg uszítás ember és ember között, azaz, az oszd meg és uralkodj elve. Mint a rasszizmus vagy a törzsiség. (Azt is láthatod manapság, az orrod előtt zajlik, hogy mire a rasszizmus eltűnt az USA-ban, néhány idiótát leszámítva, az elmúlt években gyorsan újra fellángoltak a szenvedélyek mesterséges uszitás által.)

    Aztán:

    1., Történelmi materializmus; a történelem alapvető változásai mögött az uralkodó és az elnyomott osztályok közötti gazdasági harc áll, amely a strukturális átalakulások gyökere.

    Marhaság. Mar eleve feltetelezi, hogy az allitolagos osztaly-nelkuli oskozossegi tarsadalomban kulonvalt a nepesseg es a 80 %-a kovetelte, hogy beloluk csinaljanak rabszolgat.
    A rabszolgatarto tarsadalmak egesz maskepp mukodtek, mint azt a marxista torteneszek irjak. A szamuk tobbnyire annyira kicsi volt, hogy meg osztalynak se nagyon lehetett oket hivni. Nezz utana, nem tudok errol itt most tobbet irni.
    A kozepkorban levo nehany parasztfelkeles sem tekintheto osztalyharcnak.

    2., Marx azt állította, hogy az ember természetét csak gazdasági és társadalmi viszonyainak összefüggésében lehet megérteni.

    Ez egy kapitalis baromsag. Az emberi termeszetnek vajmi keves koze van a tarsadalmi viszonyoknak. Tobbsegeben veleszuletett.

    Marx amellett érvelt, hogy a vallásos hit eredetének megértése nem elegendő a vallásos hit felszámolása felé való elmozduláshoz; ehelyett kijelentette, hogy a vallásos hitet az alapjául szolgáló társadalmi és gazdasági struktúra szülte, és hogy ennek átalakítása a vallás felszámolásának szükséges előfeltétele.

    Ez is egy kapitalis baromsag. Raadasul nem pontosan vilagos miert volt neki ennyire fontos a vallasok felszamolasa.

    Ennyit most. Lenne meg boven…

  • Succubus Lilith

    Rodeo11 2022 június 3 8:09 de.

    ” a kis krampuszom bökdös, kérdezzelek meg, melyik Marx tétel hazugság és miért… útálhatod, abba nekem nincs beleszólásom

    itt tőlünk délre sokan kezdik felfedezni tágranyílt szemekkel, hogy ha valós értéket termelnek alkotó munkával abból mindig valami egészséges eredmény lesz és nem lesz infláció… ”

    (Az elobbit is erre irtam.)

    Haaaat, eddig is, amikor az emberek termeltek, akkor valos erteket allitottak elo. Az inflacio, mint irtam, mestersegesen generalt.

    ” ugye Krump Lee volt USA elnökbajnok megvámolta a kínai importot {és mint már írám vala} ezzel hatalmas inflációs hullámot indított be ami most már Jaimy Dimond JP Morgan CEO szerint hurrikánná vált ”

    Rosszul emlexel erre. A Trump alatt egesz jol kezdett helyre razodni az USA gazdasaga, es az egyik oka epp az, hogy vedovamokat vetett ki.

  • Succubus Lilith

    Andrew_s 2022 június 3 6:33 de.

    „” – Megalapozatlan küldetéstudat – “Hangok is megmondták”
    – Üldöztetéses téveszmék – Harc minden bozót ellen
    – Akaratlan túl, illetve alulmozgások – Tickelő videok (keress rá a neten), illetve gumiarcú bambulások (detto keres rá)

    Még nemzetközi fogadásokon, sajtóeseményeken is zsebredugott kézzel látható számos alkalommal. „”

    Nem veletlen az a problema, hogy vakon gyulolod ot es ezert barmifele tulzasra is kepes vagy?

    Honnan tudod, hogy kuldetestudata van?

    Az uldoztetesben van valami, hiszen rengeteg nyugati korrupt es hazaarulo politikus egyhuzamban tamadja ot. Nem is beszelve az otthoniakrol. 🙂

    Abban igazad van, hogy a body language -e nem jo. Zavart tipusu, aki nem szeret szerepelni nagy tomeg elott, es ezert tobbek kozott nem tud mit kezdeni a kezevel. Ezert teszi oket zsebre.

  • Gabriel
    2022 június 3
    4:16 du.

    még sokkal rövidebben de kiegészítésképpen
    Elon Musk pontosan ezeket a problémákat oldja meg de a profitshare nála is marad nagy részben az övé mert az egész rendszert nem lehet egy fecske nem csinál nyarat
    Krump Lee egy seggfej volt és maradt
    pontosan az „eredményei” miatt

  • hexadodekaéder

    ˙

    K ö z t á r s a s á g i . e l n ö k n e k . lenni HIVATÁS.

    Nincsen az a magán-utazás,ahol egy államfő ne eme minőségében

    jelenne meg bárhol.Különösen igaz e tétel egy TEMPLOM AVATÁSRA.

    Mit szóna Szaudarábia királya,ha pl Nagytekintélyű Miasszonyunk

    mint „magán turista” mondjuk a Kába-kő tőszomszédságában avatna

    egy keresztény templomot… ? 😀

    – Amit a FidSS politikusok már két évtizede művelnek az túltesz

    a pofátlan háborús. p r o v o k á c i ó . kategórián.

    A románok türelme végtelen.

    Katalinka, aki csak szavakban háború-ellenes, beállt kollégái

    nemzetközi gyakorlatába, hogy a saját vallásáról is bizonyítsa,

    hogy a Magyar Református Egyház sem különb, mint

    m e g r e f o r m á l t . p o l i t i k a i . k a t o l i c i z

    m u s .

  • Gábriél

    „Engels, aki kapitalista volt”

    – Darvin pedig istenhívő keresztény volt.

    ÉS ??? És akkó mi vótt ???

    Okoska! Az új gondolatok és eszmék mindig megelőzik a korukat.

    (Idézd azt a mondatát ahol ezt a „legaljasabb”szót használta?)

    A helyet is (könyv oldalszám) légyszíves.

    Marx és Engels is objektíve kezelték a fennálló történelmi

    helyzetet, mint biológus a petricsészét, és természetesen nem

    rendeztek hisztériakampányt – mint te a szúk látóköröd által –

    bármely, pillanatnyilag megváltoztathatatlan, objektív

    állapot láttán.

    Marxék csak feltárták a létező kapitalizmus, T Ő K E és M U N K

    A anatagonisztikus(!) ellentmondásait, melyek gyógyszerét nem,

    vagy rá nagyon távoli célként utalva, csak nagy vonalakban,

    laza keretek között és határidők nélkül(!) jelölték meg.

    Egyedül a fejlett imperialista kapitalizmus szakaszát – melyet

    mára már globalizmus néven emleget az egész világ – a tőke

    expanzív természetéből és számításokból kiindulva, egyik

    lépcsőfokként jelölték a jövő kapitalizmusának egy fejlettebb

    szakaszát, mely a mai működése alapján is egy tökéletes

    tudományos részfelismerésnek bizonyul.

    Az ő munkásságuk a legjelentősebb útmutató tényező, a magántőke

    és azt szolgáló tőkés állam, valamint a munkásságot képviselő

    szakszervezetek között eddig már egyáltalán létrejött

    pillanatnyi szociális kiegyezések és milliónyi részlet

    engedmény létrejöttében…

    Utóhang:
    Sajnos te képtelen vagy konkrétumok de főleg indulatok nélkül érvelni.

  • Gabriel
    2022 június 3
    4:16 du.

    Jobb lenne ha nem hazudoznál rólam.
    Meg úgy általában jobb lenne ha eltakarítanád magadat oda ahová ide szalajtódtál : a Putyin rákos végbelébe, Te patkány.

  • Sumackaer vagy kiafene vagy:
    Látom a lezárult topicban hogy
    csak nem bírod ki hogy ne osszad nekem
    a hülye vállalati szemináriumokon tanult gennyes dumáidatt.
    Most írhatnám válaszképpen a sztenderd szöveget, hogy kivel társalogj de inkább nem teszem. Elégedj meg annyival hogy gondolatban lehánytalak : ) ))

  • Succubus Lilith
    2022 június 3
    12:05 de.

    Hát ha neked az a „kommunikáció” hogy időnként beléd rugdosok párat : ) )

    tudod mit? még le is köplek.
    Ha neked ez örömöt okoz.

  • málnaszőr
    2022 június 4
    10:24 de.

    Gabriel csak egy echte szóforgató n áci.
    Sok értelme nincs a vele való társalgásnak.
    Vagy hazudik vagy mellébeszél .

  • hexadodekaéder
    2022 június 4
    9:15 de.

    Na igen.
    Szerény véleményem a következő:
    Ha Ukraine kitolja magából a ruSSkit mint a szart,
    akkor esély van arra hogy befogadják a NATO-ba, minket meg kiraknak.

    Ebben a pillanatban körbe leszünk véve olyan népekkel akik akár egy kanál vízben is szívesen megfolytanának minket, az elmúlt 12 év történései okán.

    Akkor aztán megnézhetjük magunkat.
    Remélem az ukránok gyöznek, de amit fenntebb vázoltam mégsem következik be.

  • Succubus Lilith
    2022 június 3
    6:55 du.

    Ne hazudj.

    A saját szememmel láttam a France24-English sat tévén a következőt, ami a legutóbbi EU csúcson lett felvéve :

    Hungarofáraó bevonulván, az alul elálló zakója egy pillanatra látni engedte a lógó ingét. De nem is ez a baj.Előfordulhat bárkinél.(Nála mondjuk rendszer lett az ilyen slendriánságból)

    Azonban miközben parolázni kezdett néhány jólöltözött brüsszelitával, folyamatosan nyalogatta az ajkait , a másik kezével pedig bele- bele nyúlkált a szájába. Erre nem lehet mit mondani !!

    A mozgássorozat oka nem világos, de szerintem de : ) )))

    A felvételt legalább ötször egymásután leadta a France-24.

    Hogy minden kedves néző Európa-szerte alaposan megcsodálhassa a Világ önjelőlt illib urát.És lelkesedhessen érte hehehehhehe

  • Succubus Lilith
    2022 június 3
    6:42 du.

    Az Emberiséget meg néhány ősember alapította meg.
    Azok meg eredetileg majmok voltak.
    Sakkó mivan ? Te idióta : ) ))

  • Succubus Lilith
    2022 június 3
    6:49 du.
    a kis krampuszom azt súgja a fülembe, hogy a védővámok inflációt okoznak és öngyilkosság
    és egyetlen USA offshore vállalkozás sem telepűlt vissza,

  • Succubus Lilith
    2022 június 3
    12:05 de.

    Pompásan beigazolódott hogy Piyi Palkónak igaza van :
    TE azonos vagy Rodeoval a neonáci szardarabkával.
    Úgyan már többször lebuktál, igaz csak áttételesen.
    De most itt a valós bizonyíték tőled:

    „Ugyan nem nezem meg minden beszedet az Orbannak, es Kanadaban elve nincs is lehetosegem, hogy szemelyesen talalkozzak vele, de ahogy igy elnezem egyetlen egy tunetet sem mutatja a skizofrenianak.Te melyik tunetekre gondoltal?”

    Na csak azért megt kb. két hete még valahol Magyarországon éltél, amint írtad.

    Patkány vagy az is maradtál. Magaddal társalogsz itt. Nem szégyenled magadat ? Te szarházzy.

  • Rodeo11 = Succubus Lilith = Zaphyr Czenzi = Harangozo Karcsika es Marcika stb., stb., stb., stb.,…………….
    ……fönt áll, hogy ezek a multiplex zavarban élő különböző személyiségek nem tudnak egymás létezéséről, de lehet az is, hogy az egyik tudja a másik vagy többi személyiség létezését, azonban a másik vagy a többi nem tud az egyikről és így átjárnak egymáshoz cirkuszolni.
    Magányos, nyomorult, sértett emberek számára a fröcsögés lelki terápia – ennek az örökösen itt lebzselő, szerencsétlen alaknak mindig van valami olyasfajta olvashatatlan mondanivalója, amibe igyekszik, csupán bosszantásból, mindenkit hülyének nézni, beleértve a KMH-ot is!

  • Geyza
    2022 június 4
    11:33 de.
    Pityi Palkó
    2022 június 4
    6:50 du.

    veletek ellentétben mi megértjük engem, és nincs kisebbségi érzetünk sem…
    mókás percek a hisztériátok…

    egyébként Geysha csak neked: semmi sem úgy lesz ahogy beképzeled mert nem úgy van ahogy hazudod!

    ti vagytok a töltöttkáposztámban a bürke

  • Succubus Lilith

    hexadodekaéder 2022 június 4 9:15 de.

    „” Különösen igaz e tétel egy TEMPLOM AVATÁSRA. Mit szóna Szaudarábia királya,ha pl Nagytekintélyű Miasszonyunk mint “magán turista” mondjuk a Kába-kő tőszomszédságában avatna egy keresztény templomot… ? 😀
    – Amit a FidSS politikusok már két évtizede művelnek az túltesz a pofátlan háborús. p r o v o k á c i ó . kategórián. „”

    Jol ertem? Szerinted provokal azzal, hogy egy muszlim tobbsegu orszagban templomot avat?

    .
    Geyza 2022 június 4 11:06 de.

    „” Hát ha neked az a “kommunikáció” hogy időnként beléd rugdosok párat : ) )
    tudod mit? még le is köplek.Ha neked ez örömöt okoz. „”

    Tehat hajnalban amikor megjelenik a mellkasodon Succubus te azt almodod, hogy belerugsz, es lekopod Succubust…
    Furcsa eset vagy, mert amikor valaki vegre kikerul a paralizalt allapotbol, akkor teljesen felebred es rajon, hogy az egesz csak egy rossz alom volt. Te viszont ugy latszik egyhuzamban szundikalsz, rugi-bugizol es kopkodsz. Remelem senki sem alszik melletted.

    .
    Geyza:

    ” Akkor aztán megnézhetjük magunkat. ”

    Te mar most is.

    .
    Geyza 2022 június 4 11:24 de.

    ” Az Emberiséget meg néhány ősember alapította meg. Azok meg eredetileg majmok voltak. Sakkó mivan ? Te idióta : ) )) ”

    Haaaaat, ha nem tudnam jobban, a hozzaszolasaidbol el is hinnem, hogy az oseid majmok voltak.
    Viszont az en oseimet az Isten teremtette.

    .
    Geyza 2022 június 4 11:33 de.

    ” Pompásan beigazolódott hogy Piyi Palkónak igaza van: TE azonos vagy Rodeoval a neonáci szardarabkával. …
    De most itt a valós bizonyíték tőled:

    Na csak azért megt kb. két hete még valahol Magyarországon éltél, amint írtad. ”

    🙂 🙂
    Minden nap felviditasz itt mindannyiunkat a „felfedezeseiddel”, es egyeb „bolcsessegekkel”.
    Kar, hogy nem emlexem arra, hogy azt irtam volna Magyarorszagon elek, de ez egy cseppet sem zavarjon teged.
    Raadasul mar azt is bevallottam neked toredelemesen, hogy en vagyok a Geyza is.
    Ki legyek meg?
    Viszont a Pityi Palko enednek is megmondhatnad mindezt, mert o is allandoan elfelejti a vallomasomat es egyhuzamban felfedez, mint Edison.

  • Succubus Lilith

    Rodeo11 2022 június 4 11:26 de.

    ” a kis krampuszom azt súgja a fülembe, hogy a védővámok inflációt okoznak és öngyilkosság és egyetlen USA offshore vállalkozás sem telepűlt vissza,”

    Kedves Rodeo (en)

    Rudg ki azt a kis krampuszt es vegyel fel helyette egy masikat.

    Csak gondolj bele a kanadai helyzetbe.

    Elotte a magyarorszagiak kedveert: A NAFTA elodje, a Canada–United States Free Trade Agreement 1988 lett alairva, kesobb lett belole NAFTA – Eszak-Amerikai Szabad Cserekereskedelmi Egyezmeny. Amikor ervenybe lepett epp Vancouverben lebzseltem, ahol a Tsawwassen nevu kis felsziget deli csucskeben van egy amerikai exclave, a Point Roberts. Mivel Kanadaban minden rohadt draga atmentunk Point Roberts-be es vettem ott egy gallon vorosbort. Mikor jottunk vissza Kanadaba, vamot meg kulonfele adokat akartak velem fizettetni, hogy ketszer annyiba kerult volna, mintha Kanadaban vettem volna.
    Megemlitettem a holgynek a szabad cserekereskedelmi egyezmenyt, mire kedvetlenul azt valaszolta, hogy „mondd ezt meg a BC Liquor Board-nak.”
    Gondolom mar tobben is reklamaltak miatta.

    Tehat a „szabad”, azaz „ingyenes” kereskedelem csak a milliardos uraknak van kitalalva, ha atmec az USA-ba mint atlagpolgar, veszel valamit, aztan jossz vissza minden ott vett dologert fizetned kell a hataron. (Mellesleg amig Trail-ben laktunk hetente at is jartunk a legkozelebbi kis amerikai faluba, mert voltak dolgok amik meg a vam es adok megfizetese utan is fele annyiba kerultek mint British Columbia-ban.)

    Namost, kedves Rodeo … azota eltelt 34 ev.
    1988-ban bementem a Superstore-ba es 100 dollarnyi ertekkel telepakoltam a hatalmas bevasarlokocsijukat, amiben meg volt papir-pelenka is, ami huzos arban volt akkor is. Ami elelmiszert akkor felpakoltunnk eleg volt minimum ket hetre.
    Mast ne mondjak egy fagyasztott csirke egy dollar volt.

    Ma mennyit tudsz venni 100 dollarbol? Ugyanaz, ami akkor 100 dollar volt kb. 400 lenne most.

    Tehat akkor magyarazd meg nekem, hogy a NAFTA a vamok megszuntetesevel hogyan akadalyozta meg az inflaciot?
    Mit mondott errol Marx elvtars? 🙂

  • Succubus Lilith
    2022 június 6
    2:29 de.
    Rodeo11 2022 június 4 11:26 de.

    „Rudg ki azt a kis krampuszt es vegyel fel helyette egy masikat.”

    Kis Krampuszom marad>
    tehát a védővámokat te, mint vevő a beérkeztető országban {KANADA} FIZETTED,

    azaz amit mondok, az hajszál pontosan igaz, te is azt igazolod,

    azaz nem USA fizette helyetted a védővámot, mint eladó, hanem te mint vevő a fogadó országban!!!
    INCOTERMS pontosan ezt és így szabályozza!!!

    NAFTA ide vagy oda, a vámot a vevő fizeti, {Vancouver Licor Boardaz egy „kedves” pofátlan útonálló}

    azaz ebben az esetben te Vancouver ben és nem a kispalapittyalsó i kis sziget eladója!!!

    ugye?
    kösz, beleigazoltál!!!

  • Orsós Elemér

    Succubus Lilith
    2022 június 6
    2:29 de.

    Gyanítom hogy ez a mostani kényszerített „embargó” a csodálatosnak előre vetített TTIP szemtelen európai lepeticiózásának a bosszúja, ami még az eredeti -kézdörzsölős- kereskedelmi vágyálomnál is károsabb, természetesen csak Európára!

  • Tévedések elkerülése végett, a vámot mindig a vevő fizeti – ez a kapitalizmus feltalálása(ipari forradalom)óta így van és nem a szállító. Tehát egy öntökönszúrás a védővámok emelése, mert ha valami nincs és be kell szerezni kívülről, akkor a vámmal(amit a szállítással és mindennel emelt eladási árra vetnek ki) terhelt árat a végfelhasználó fogja megfizetni(csak az alkalmazó állam jár jól a vámbevételei mindenhatárontúli emelkedése miatt), ebben semmi büntetése nincs az exportáló kárkinek – maximum annyi, hogy akkor nem fogják tudni a vásárló országban eladni az ára miatt. De addigra már máshol(pl. Indiában, Kínában és Afrikában) simán találnak piacot a már most is 20%-al olcsóbb Ural típusúra, mert a Brent adja az alapárat. Szóval ez az egész valóban csak az €-i szövetségi rendszerbe tömörülteket sújtja, süsü röhög a markába, fegyvert a yukiknak, a szar palagázukat, meg az otthon lassan eladhatatlan olajukat €-nak tudja eladni mérhetetlen mennyiségekben(és az ezekhez szükséges feldolgozási és szállítási technológiát is). Szóval hogy is van az a cui prodest ?

  • Succubus Lilith

    Cukihara 2022 június 5 10:08 de.

    (Egy masik cikk kapcsan.)

    ” – Azt hiszem nemcsak ebben a két városban, de abban az egész USA nevű “földre-szállt mennyországban” minden település tele van velük.

    a szerencsétlen számkivetett, utcai drogfogyasztóknak se csak a dílerek okozzák a szörnyű, ördögi szenvedélyüket és szenvedésüket abban a földi pokolban hanem az az egész hamis – valójában álliberális – szabadság …”

    Igy van!!! Sot, szerintem ennel sokkal rosszabb a helyzet. Nekem ugy tunik ez partunk es kormanyunk szandekos iranyelve, de nem megyek bele melyebben, mert akkor mar nem turi a nyomdafesteket.

    .
    Orsós Elemér 2022 június 6 6:05 du.

    „” Gyanítom hogy ez a mostani kényszerített “embargó” a csodálatosnak előre vetített TTIP szemtelen európai lepeticiózásának a bosszúja …””

    En azt hiszem a nemletezo amerikai hatterhatalom most egyszerre tobb legyet csap agyon. Amit mondasz az valoszinu az egyik ok.
    En arra gyanaxom, hogy abban remenykednek az U.- O. haboru ki fog szelesedni, es majd lehet fegyvereket eladni, majd kesobb kolcsonoket adni a helyreallitashoz… valamint elerik azt is, hogy nem jon letre a nemet-orosz-kinai „szentszovetseg”.
    E szent cel erdekeben azt se banjak, ha a sajat feszkuk lerohad, ugyanugy, ahogy azt 1929-41-ig is tettek. Mert ha naluk valsag van, akkor mindenhol mashol is.

  • Succubus Lilith

    Rodeo11 2022 június 6 9:36 de.

    Kedves Rodeo (aki en vagyok)!

    Remelem nem banod, hogy szeretek magammal vitatkozni! 🙂

    Eloszoris felhivnam a figyelmedet, hogy veletlenul nem valaszoltal erre a kerdesemre: ” Tehat akkor magyarazd meg nekem, hogy a NAFTA a vamok megszuntetesevel hogyan akadalyozta meg az inflaciot? ”
    Szeretnem tudni mit gondolsz errol?

    Nehany tevedesedrol:

    ” tehát a védővámokat te, mint vevő a beérkeztető országban {KANADA} FIZETTED, ”

    Nem, az a kereskedo fizeti, aki behozza az arut. Ha Kanadarol van szo: Ha kanadai a kereskedo, akkor tobbnyire a kanadai kereskedo fizeti, ha kulfoldi, akkor a kulfoldi kereskedo fizeti a vamot.

    De most ugorjunk vissza egy kicsit a tortenelembe, mert akkor latjuk, hogy a regi szep idokben nem volt kereseti ado. Alig volt inflacio, meg a joval kisebb GDP mellett is jol eltek az emberek, kiveve, amikor nekialltak haboruzni egymassal.
    Az USA-ban a kereseti adot az elso vilaghaborura hivatkozva hoztak be ideiglenesen, amit aztan el is toroltek egy rovid idore, majd megint behoztak ideiglenesen, most mar kb. 100 eve. 🙂
    Korabban az allam a vamokbol elt. Voltak persze mas egyeb bevetelei is, de a vam volt a bevetel legnagyobb resze.

    A vamnak az a lenyege, hogy vedje a gyengebb orszag gazdasagat. A vam megszuntetese csak az erosebb gazdasaggal rendelkezo orszag erdeke. Kanada eseteben azert szuntetik meg a vamot, mert tonkre akarjak tenni a kanadai gazdasagot, ugy, hogy a mas orszagokban rabszolgaberbol elok altal eloallitott olcso bovlijukat el tudjak itt sozni. (Arrol meg ne is beszeljunk, hogy te ezt a rabszolgatarto vezerelvet tamogatod, amikor a vamok ellen vagy.)
    Ez hosszu tavon azt jelenti, hogy olcso bovliert kivandorol Kanadabol az osszes termeszeti kincs, az allam hatalmas kolcsonokkel tudja csak fenntartani az orszagot, novexik a munkanelkuliseg es ado, majd a vegen jon a teljes osszeomlas.
    Ha lenne vam es vele egyutt normalis kanadai gazdasag, es nem lenne ez az uj fajta „rabszolgapiac”, akkor mar eleve nem erne meg az ur/elvtarsaknak, hogy barmi olyat is behozzanak, amit a kanadai ipar es mezogazdasag is meg tud termelni. Pl. a szallitasi koltseg es a vam… A kanadai termek joval olcsobb lenne.

    “ azaz amit mondok, az hajszál pontosan igaz, te is azt igazolod, ”

    Valamit felreertesz. Te azt allitod lenyegeben, hogy a gonosz kereskedo a vamot majd felszamitja a termek araban, es atharitja a kanadai vevokre.
    Na es hogy 10-20-50-szeres aron arulja a bovlit. (Ez utobbi igaz is, de ez kapzsisag, ezt meg lehet tenni a kanadai termekekkel is – meg is teszik – ezert aztan semmi koze a vamhoz, vagy annak hianyahoz.)

    Viszont nagystiluen atsiklasz afelett, hogy a vedovam mar eleve megakadalyozna a kereskedot abban, hogy behozzon olyan termeket, amit megtermel a kanadai gazdasag is.

    Meg annyit, hogy amig van vam az allam hatalmas osszegekhez jut. Ha nincs vedovam az allam kenytelen mas forrasokbol penzhez jutni, mint pl. kereseti ado, GST, egeszsegugyi ado, kulon ado a cigire, benzinre, alkoholra, kulonfele regisztraciok, levego ado, fing ado …stb… ami aztan valoban inflaciohoz, az allam eladosozottsagahoz es elszegenyesedeshez vezet.

    Ha neked az utobbi 34 NAFTA ev beigazolta a marxi tezisedet, akkor kar ezen vitatkozni.

  • Succubus Lilith
    2022 június 7
    8:51 du.
    Rodeo11 2022 június 6 9:36 de.
    Kedves Rodeo (aki en vagyok)!
    Remelem nem banod, hogy szeretek magammal vitatkozni! 🙂
    Eloszoris felhivnam a figyelmedet, hogy veletlenul nem valaszoltal erre a kerdesemre: ” Tehat akkor magyarazd meg nekem, hogy a NAFTA a vamok megszuntetesevel hogyan akadalyozta meg az inflaciot? ”
    Szeretnem tudni mit gondolsz errol?

    Ródeo>succubus

    A NAFTA nem akadályozott meg inflációt (sem) viszont offshore az extraprofit érdekében tehátinflációt generál!!!
    ________________________________________

    Nehany tevedesedrol:
    ” tehát a védővámokat te, mint vevő a beérkeztető országban {KANADA} FIZETTED, ”
    Nem, az a kereskedo fizeti, aki behozza az arut. Ha Kanadarol van szo: Ha kanadai a kereskedo, akkor tobbnyire a kanadai kereskedo fizeti, ha kulfoldi, akkor a kulfoldi kereskedo fizeti a vamot.
    Ródeo>succubus
    Azaz bármelyik kereskedő (importőr) kifizeti, majd malaszttal teljessé teszi és átháríttya a vásárlóra! Ha ennek alapján nem lehet eladni az árút, mert a kóbor kutya sem érdeklődik akkor a kereskedő (importőr) bukja az egészet és a vásárlónak nem lesz ez az árúja, de ha létszüxéglet akkor bármi áron meg fogja venni azaz az importőr nyer az üzleten és a vásárló veszít az infláció miatt de lesz valamije amire nagy szüxége van!
    ________________________________________

    De most ugorjunk vissza egy kicsit a tortenelembe, mert akkor latjuk, hogy a regi szep idokben nem volt kereseti ado. Alig volt inflacio, meg a joval kisebb GDP mellett is jol eltek az emberek, kiveve, amikor nekialltak haboruzni egymassal.
    Az USA-ban a kereseti adot az elso vilaghaborura hivatkozva hoztak be ideiglenesen, amit aztan el is toroltek egy rovid idore, majd megint behoztak ideiglenesen, most mar kb. 100 eve. 🙂
    Korabban az allam a vamokbol elt. Voltak persze mas egyeb bevetelei is, de a vam volt a bevetel legnagyobb resze.
    Ródeó>succubus

    NE KEVERD ÖSSZE A KERESETI ADÓT A VÁMMAL
    ________________________________________

    A vamnak az a lenyege, hogy vedje a gyengebb orszag gazdasagat. A vam megszuntetese csak az erosebb gazdasaggal rendelkezo orszag erdeke. Kanada eseteben azert szuntetik meg a vamot, mert tonkre akarjak tenni a kanadai gazdasagot, ugy, hogy a mas orszagokban rabszolgaberbol elok altal eloallitott olcso bovlijukat el tudjak itt sozni. (Arrol meg ne is beszeljunk, hogy te ezt a rabszolgatarto vezerelvet tamogatod, amikor a vamok ellen vagy.)
    Ez hosszu tavon azt jelenti, hogy olcso bovliert kivandorol Kanadabol az osszes termeszeti kincs, az allam hatalmas kolcsonokkel tudja csak fenntartani az orszagot, novexik a munkanelkuliseg es ado, majd a vegen jon a teljes osszeomlas.
    Ha lenne vam es vele egyutt normalis kanadai gazdasag, es nem lenne ez az uj fajta “rabszolgapiac”, akkor mar eleve nem erne meg az ur/elvtarsaknak, hogy barmi olyat is behozzanak, amit a kanadai ipar es mezogazdasag is meg tud termelni. Pl. a szallitasi koltseg es a vam… A kanadai termek joval olcsobb lenne.

    Ródeó >succubus
    EZ A KAPITÁLISTAPISTASÁG PROFITTERMELÉSI METÓDUSA ÉA ANNAK EREDMÉNYE ÖSSZEKEVERED A HETET A HAVVAL
    ________________________________________

    “ azaz amit mondok, az hajszál pontosan igaz, te is azt igazolod, ”
    Valamit felreertesz. Te azt allitod lenyegeben, hogy a gonosz kereskedo a vamot majd felszamitja a termek araban, es atharitja a kanadai vevokre.
    Na es hogy 10-20-50-szeres aron arulja a bovlit. (Ez utobbi igaz is, de ez kapzsisag, ezt meg lehet tenni a kanadai termekekkel is – meg is teszik – ezert aztan semmi koze a vamhoz, vagy annak hianyahoz.)
    Viszont nagystiluen atsiklasz afelett, hogy a vedovam mar eleve megakadalyozna a kereskedot abban, hogy behozzon olyan termeket, amit megtermel a kanadai gazdasag is.
    Ródeó>succubus
    TE A PROFITTERMELÉST KAPZSISÁGGÁ MINŐSÍTED, HOLOTT A PROFITTERMELÉS A KAPITÁLISTAPISTASÁG LÉNYEGE AZ NEM ÉRDEKES, HOGY FIZIKAI ÁRÚ NEM IS LÉTEZIK, MINT A TŐZSDE ÉS AZ ABBAN DERIVÁLT ÉRTÉKPAPÍROK KERESKEDELME AZAZ ÖSSZEKEVERED A SZEZONT A FAZONNAL
    ________________________________________

    Meg annyit, hogy amig van vam az allam hatalmas osszegekhez jut. Ha nincs vedovam az allam kenytelen mas forrasokbol penzhez jutni, mint pl. kereseti ado, GST, egeszsegugyi ado, kulon ado a cigire, benzinre, alkoholra, kulonfele regisztraciok, levego ado, fing ado …stb… ami aztan valoban inflaciohoz, az allam eladosozottsagahoz es elszegenyesedeshez vezet.
    Ródeó>succubus
    ATTÓL, HOGY EZEK A NYALÁNKSÁGOK AMIKET TE ITT EMLÍTESZ ÉS A VÁMOK FELETT AZ ÁLLAM ALKALMAZ A SAJÁT BEVÉTELEINEK NÖVELÉSÉRE: ATTÓL INFLÁCIÓ VAN ÉS MARAD!!!
    ________________________________________

    Ha neked az utobbi 34 NAFTA ev beigazolta a marxi tezisedet, akkor kar ezen vitatkozni.
    Ródeó>succubus
    Te egyáltalán egy árva sort sem ismersz Marx-ból???

    MINDEZ IGAZOLJA MARX-OT

  • Succubus Lilith

    Rodeo11 2022 június 8 4:47 du.

    ” A NAFTA nem akadályozott meg inflációt (sem) viszont offshore az extraprofit érdekében tehátinflációt generál!!! ”

    Az offshore general inflaciot ez igaz, de free trade nelkul sokkal nehezebben lehetne offshore-ozni is, hogy igy szep magyarsaggal fejezzem ki magam.

    Itt az a baj – szerintem – hogy a korabbi hatalmas bevetel (a vambol) eltunt, amit kereseti es mas adok tucatjaival kell potolni. De pl. a kereseti adot pont azok kerulik el, akik a legtobbet fizetnenek, ha nem lennenek kiskapuk, vagy mar eleve nem lennenek adomentesek.
    A sok csoro, minimumberbol elo kanadai meg nem, vagy alig fizet adot.
    Jonnek a soha ki nem fizetheto kolcsonok es vele az inflacio.

    A tobbibe nem megyek bele mert csak korbejarunk. Ha elsore nem ment, masodjara sem fog. 🙂