Mikor csalódtunk Karácsonyban?

2022 július 3 4:01 de.49 hozzászólás

Karácsony Gergely megnyilatkozásával most sokan foglalkoznak. Kár is lenne kilógni a sorból. Lehetne nyílt levelet írni. Karácsony Gergely nyilván nem olvasná. Legfeljebb valamelyik „még indult” osztályú sajtófigyelője. Lehetne méltatni a választásokban betöltött szerepét. Utólag ezt is sokan megteszik. Teszem hozzá: olyanok is, akik korábban szügyig belemerültek, teljes erejükkel beleálltak a főpolgármester által manipulált előválasztás eredményének védelmébe. Nekik nyilván van tükrük. Beszéljék meg azzal.

Egy azonban biztos. A fővárosban nem az ellenzéket, hanem Karácsony Gergelyt minősítették a szavazásokkal. Egyszerűen azért, mert az emberek többsége számára főpolgármester ellenzéki léte jelenti az ellenzéket. Lehetne mondani, hogy a választásoknál is így volt, de ez nem igaz. A választások kapcsán volt egy jól-rosszul szervezett országos kampány. Ez óhatatlanul kihatott az Orbán Viktor által amúgy is büntetett főváros általános attitűdjére. Az időközi választásokon azonban ez az országos felhajtás, hátszél hiányzik. Marad az ellenzék budapesti arca. Még akkor is, ha olyan párt képviseletében tolja, amely párt támogatottsága a hibahatárok körül mozog.

Márpedig Karácsony Gergely, mint főpolgármester, és szigorúan magánvéleményként, már akkor elvesztette az arcát, és akasztotta vállfára a gerincét, amikor egyáltalán elvállalta a miniszterelnök-jelöltséget. Ahogy már akkor is írtam: „Budapest szinte biztosan bukta a főpolgármestert az előválasztások során. Ha Karácsony Gergelyt, a jelenleg nem létező, választási párt, a jelenleg nem létező, pártlistájának első helyén miniszterelnöknek jelölik, akkor azért. Mert nem lehet egyszerre miniszterelnök, illetve Budapest polgármestere. Ha az előválasztások során kiesik a jelöltségből, akkor pedig a morális helyzete lehet tovább tarthatatlan. Elvégre egyszer már semmibe vette a rá szavazókat. Azokat különösen, akik esetleg csak Tarlós ellenében, és orrcsipesszel adták rá a voksukat. Miközben viseli a bukott jelölt bélyegét is.”

Az, hogy a fenti hatást, a bukottság érzését azzal próbálta enyhíteni, hogy a Fidesznek második legkényelmesebb jelöltet nyomta előre, az nem különösebben emeli Karácsony fényét. Amitől még lehetne hatékony polgármestere a fővárosnak. Akár az ellenzék arcaként. Ahogy Demszkyt lehetett annak idején szeretni, nem szeretni, de a főváros működőképességét, a mindennapi működőképességét aligha lehet tagadni. Még akkor is, ha távolság szépítő hatásával is számolok. Még akkor is, ha biztosan van sokaknak, nekem is, olyan emléke, amikor nem igazán tudta szeretni a budapesti vezetést. De ne demszkyzzünk. Régen volt. Szerencsére Tarlós is, akinek sikerült elérnie, hogy vele szemben bárkit megválasztottak volna. Még Karácsonyt is. Az ellenzék fővárosi arcaként.

Márpedig, ha az ellenzék budapesti arcaként megnyilvánuló koncepciótlanság, közéleti ostobaság, városvezetési káoszkép háttere előtt nézzük, akkor az ellenzéki jelöltek szereplése tulajdonképpen pozitív. Mert volt aki elment, és rájuk szavazott. Mert a fővárosban a főpolgármester, mint az ellenzék arca legfeljebb az otthon-maradást támogatta. Azt, hogy aki nem akar a Fidesz-re szavazni, inkább el se menjen. Igen, tudom. Nem vagyok érdekelt annyiban, hogy nem az érintett körzetekben lakom. De abban az esetben, ha nálunk lett volna szavazás, és nem valaki olyan a jelölt, akinek karizmája, szaktudása jól ismert, aligha tudom magam rábeszélni a szavazásra. S igen, az ellenzéket sok szempontból a belső meghasonlás jellemzi. Ezt lehet belső vitaként aposztrofálni, de ez nem vita. Még csak nem is veszekedés. Ez a „nyuszi ül a reflektorfényben”.

A pótcselekvéses vita pedig legfeljebb akörül folyik, hogy kit vakít jobban. Holott lehet, hogy elég lenne a helyére tenni a pártokat és politikusait. A pártokat oda, ahova a támogatottságuk alapján sorolható. A politikusait pedig ezzel súlyozva. Talán még Karácsony Gergely arca is összemenne kicsit, ha nem a farkak egyikének hihetné magát. Amelyik a saját hite szerint bőszen csóválja a kutyát. Talán még az is előfordulhat, hogy hobbi-biciklistából főpolgármesterré evolválódik. Ideje lenne.

49 hozzászólás

  • Naná, hogy nem értek egyet.
    Karácsony Gergely nem „hagyta magát jelölni”, hanem az előválasztáson kapott magas támogatottságot. Ráadásul erről le is mondott: Márki Zay javára. (Ami szerintem baromi rossz kompromisszum volt.)
    Karácsony azt jól látta, hogy a mögötte álló MSzP-PM koalíció kevés lesz a kormányzáshoz. Azt viszont rosszul mérte föl – az ellenzék nagyobbik részével együtt -, hogy vannak Fidesz-ből kiábrándult szavazók. Nincsenek,mert a Fidesz, mint párt kb. 1994 óta nem létezik – Orbán Viktor imakör van. Márpedig miért pártolnának egy jóval haloványabb másolathoz? Vannak ennek hagyományai: az első olajválság (1972) előtt felmérések mutatták: Magyarországon akkor is nagy fölénnyel győzne Kádár János és az MSzMP, ha szabad választások lennének.
    A Főkolompost és tettestársait csak nagyon határozott, erős politikával lehet megszorítani. (Ami nem irányítatlan hőbörgést jelent.) Főként azért, mert az áprilisi felhatalmazás óta nyílttá, erőteljessé vált a valódi szándék: a jogállam semmibevétele, nyílt parancsuralom bevezetése, ahol a parlament csak bokréta a zsarnokság kalapján.Ebben sokat segít a tetteseknek a háború: vész idején mindenki – baloldali, szabadelvű is – hajlamos az erősebbnek látszó védernyője alá húzódni. A Főkolompos csak kihasználja a helyzetet – április óta gyakorlatilag rendeleti kormányzás zajlik, mindenféle parlamenti ellenőrzés nélkül.
    Lehet mindezért az ellenzéket okolni- csak nem méltányos.

  • Sose bírtam a baloldali és a liberális nézeteket. Mások miért csalódtak benne, nem tudom. Csak annyit érzékelek, hogy a szocializmusban szocializálódott 15 éve mély nyomokat hagyott benne, s amiktől képtelen megszabadulni. Írhattam volna, hogy a jobboldalnak a baloldal hasznos hülyéje, de ezt mégse.

  • Ilyen súlyosat mégsem írok róla.

  • Succubus Lilith

    ” Teszem hozzá: olyanok is, akik korábban szügyig belemerültek, teljes erejükkel beleálltak a főpolgármester által manipulált előválasztás eredményének védelmébe. ”

    Ugyanmar Endre, az „amerikabol jottem, mestersegem cimere porszivougynok”-nek kellett indulnia, mert jott arrol a bizonyos helyrol az ukasz. Annak Karacsony sem mondhat ellent.
    Oszinten szolva jobban is jart a Gyurcsany ferjevel egyutt, mert igy nem ok egtek le megint.

    De miert nem irtal a mehlegelokrol? Sot, most mar birkakat is akarnak legeltetni a fovarosban. Na meg ott a hid esete, ami tobbe kerul es kevesebbet lesz elvegezve mint korabban tervezve. Lehetne meg folytatni.
    Most mar csak az hianyzik, hogy az emberek dobaljak ki az ablakon az etelmaradekjaikat a disznoknak. Bar jobb ha nem adok otleteket e kivalo varosvezetesnek.

  • Szerintem teljesen folosleges es celatalan a valasztas eredmenyeivel egyaltalan foglalkozni, es meg ertelmetlenebb az ellenzek velt felelosseget firtatni. Demokratikus es ertelmezheto valasztasokat csak demokratikus es atlathato korulomenyek kozott lehet komolyan venni. Magyarorszagon ma egyik sem adott. Korlatlanul hazudozo, teljes mediafolennyel rendelkezo, a fekek es egyensulyok rendszeret evek ota felszamolo es kizarolag a mertektelen propagandara epulo valasztasi nyereseg semmit sem jelent. Eszak Koraban is vannak valasztasok, de senki sem veszi oket komolyan, meg a nyertesek sem. Ugyanez a helyzet ma Magyarorszagon. A valasztasoknak egyetlen kezzelfoghato uzenete van: Orban rendszere nem demokracia, es tobbe nem levalthato demorkatikus modszerekkel. Hogy vegulis hogy lesz elvaltva, azt mindenkinek a kepzeletere bizom, de szep nem lesz az biztos….

  • Orsós Elemér

    „A pótcselekvéses vita pedig legfeljebb akörül folyik, hogy kit vakít jobban. Holott lehet, hogy elég lenne a helyére tenni a pártokat és politikusait. A pártokat oda, ahova a támogatottságuk alapján sorolható. A politikusait pedig ezzel súlyozva. Talán még Karácsony Gergely arca is összemenne kicsit, ha nem a farkak egyikének hihetné magát. Amelyik a saját hite szerint bőszen csóválja a kutyát. Talán még az is előfordulhat, hogy hobbi-biciklistából főpolgármesterré evolválódik. Ideje lenne.”

    Ez a lényeg, a megélhetési politizálást valóban megélhetésivé kéne tenni, azaz olyan főállásúvá, ahol nem a jelenlétet vagy igazolt távollétet fizetik hanem a pozitiv aktivitást és az eredményességet is!!! Én speciel herótot kapok attól a bűntetlen lézengéstől ami a magyar parlamentben is folyik milliókért, miközben ugyanezek egy melóst halálra dolgoztatnának éhbérért!!! És akkor ilyen példamutatással az alsóbb szintű közigazgatást is gatyába lehetne rázni!!! És lészen akkor ittend is Dél-Korea 2.0!!!

  • talalom
    2022 július 3
    6:42 de.
    khmmmmm….

    „Karácsony Gergely nem “hagyta magát jelölni”,”
    Akkor önjelölt volt? Ahhoz ugyanis, hogy valaki második helyen végezzen egy versenybe, ahhoz be kell nevezni a versenybe. Vagy hagyni, hogy benevezzék.

    Második lett. Ami nem nulla támogatottság, de nem is indok, hogy a harmadikat tolja előre valaki. Amúgy sem tisztességes, ha egy versenyen a 2. és 3. helyen álló a vezető hátba-lövésével gondol nyerni, és erre szövetkezik. Lehet, hogy Te nem, de én még emlékszem az MZP féle árulózásra, gyurcsányozásra.
    S igen, az ellenzék tehet arról, hogy ebben a helyzetben nem azt mondta: abba maradtunk, hogy 3-an lesznek a 2. fordulóban. Tehát K.G. pinyóba le, és Jakab előrelép. Az ellenzék tehát demózta: a saját játékszabályait sem tartja be feltétlenül.

  • Kadar Imre
    2022 július 3
    11:29 de.

    Lehet, hogy a CNN média-csatornái (és annak vazalussai) mellett valami másba is érdemes lenne belenézni, belehallgatni, belolvasni?
    Persze, mindenkinek a maga szive-joga hogy mivel hülyiti magát
    Aztán persze van a vallás is – mármint hogy amiben hisz, azt vallja

  • a fenti
    Gabriel
    2022 július 4
    7:37 du.
    bejegyzésem utolsá mondatát éppen javitva véletlenül elküldtem

    az utolsó mondat hekyesen igy hangzik:

    „és kocsmai szinten viselkednek, mint az itteni pincébe járó hiveik nagyrésze is teszi, sárral dobálódznak egymásra is”

  • Succubus Lilith

    Kadar Imre 2022 július 3 11:29 de.

    Nagyon jo volt a hozzaszolasod. Minel tobb ilyet kerunk, nehogy veletlenul le lehessen valtani Orbant es a Fideszt!
    De lehetne fokozni is: „A Zorban milyatt van aszaly, mert meg az eso is elkeruli Magyarorszagot banataban.”

  • Aki talan a jelen fopolgarmesterrel ,ill. tevekenysegevel nem lenne megelegedve, hat a kovetkezo valsztason szavhatna valaki masra.

    A „nem engedte magat jelolni” a bizonyiteka annak hogy az u.n. parlamenti rendszer remesen messze all a demokratikus rendszer letetol.

    Hiszen akkor az illetonek lenne szuksege a sajat hatarozata lapjan a versenybe lepni, es hasonloan barki masoknak is.
    Nem is emlitve hogy a valasztasi lapon lenni szukseges az u.n. „write in” vonalanak is, hogy barki valaszto mast is jeleolhetne, sot meg onmagat is. Az am a SZABAD VALASZTAS, a DEMOKRATIKUS MODSZER.

    Vajon lenne a szerzo es mas hozzaszollok megelegedettek azzal??????????

  • Nem elterelni a figyelmet a cikk alanyatol, de igazan halasan vennem ha a kedves foszerkeszto engedhetne reagalnom elozo cikkekben tett megjegyzeere.
    Fopkent a Lilithke kivallo „vissza kerdeseire”.

    Valaszkent ohajtanam figyelemukbe hozni, hogy ha a USA barkit is „megtamadot” volan valaha is aggressziokent, terulethodito, bekebelezesi celokkal, kerem ertesitdssen a hozzaszollo azon!!!!

    Puerto Rico, St.John, St.Thomas, St.Croix es Pacific Samoa US protectorate” alatt leteznek.
    Nem US ingatlan tulkajdonok, sem teruleteik, hanem csupan US vedelme alatt leteznek.

    Mind onallo, fuggetlen es onkormantzati tarsadalmak a leg-demokratikusabb modon.
    Puerto Ricco lakossag hatarozataik alapjan folyamodott US tagsgank,de a US Congressus visszautasitotta azt.

    Tagadhatalan hogy a US fizetett arannyal minden letezo jelen teruleteiert.
    Ugy a Luisiannia ( ami az egesz Mississipitol nyugatra levo terulet volt),Majd a Gadsen ( delnyugati teruletek) , Califirnia, Alaska minden negyzetcentimereieert.

    A Lilthke feltett allitasaira a tagadhatalan teny hogy sem Koreat, sem Vietnamot, sem Iraqot, sem Libiat, sem Afghanistant, semmi mas fuggetlen nemzet teruletet soha nem tamadta meg fegyveres agresszioaltal, soha semmi hoditasi, bekebelezesi celja mint a mai orosz katonai agresszio Ukrajna ellen NEM tortent soha.

    Az 1812-es haborut Anglia ellen, a US Congressus alkotmanyos modon deklaralt, ami diplomacia uton sikertlen volt.
    Azt mar itten tobbszor tettem fel kerdesben, de nemasag lett a valasz.

    Az tagadhatalan hogy tobb politikai baklovesket kovettek a politikusok.
    Mint pl. Koreai fesziget eszaki-felenet Sztalin ajandekava tette Truman.Aki egy hadi-hatalomma valtoztatta eszak-koreat, s 4 evvel kesobb millioshadakkal lerohanta del koreat, elfoglalva annak 90%-at.

    Hasonloan hogy habar ellenezte Franciak vissza-foglalasat Indo-kinanak, de ellenzeset feladta amikor DeGaull Sztalainnal valo szovetkezesetvel fenyegetett.

    Nem is emlitve hogy Ho nagy US barat volt amig az nem tortent.
    Sot a US Alkotmanyat szorol-szora masolta a sajat nemzetenek alkotmanyav remelni.
    Az indo-kina terulet kerdeset nemzetkozi szerzzodesben lett megalapitva, persze Moszkva azt nem engedte valora valni a lakossag szabad hatarozata altal.
    A haboru Moszkva hetareozta volt, mint a jelen verontasok is.

    Iraq megszalta Kuwait-ot, ha arra a hozzaszollo mem emlekezne.
    Majd Sadddam kemia fegyverekkel pusztitotta Iraq lakosssagt.
    Katonai kozbelepes az ENSz hatarozata es jovahagyasa alapjan toirtent. De ki mas lett volna hajlando kozbelepni?

    Lybiaban nem volt US katonai beavatkozas kerem!!!!
    Lybia lakosssaag lazadt fel a diktator ellen es megsemmisitttek.

    Afhansitanban Ben Laden aposa, Mula Omar, a Taliban vezere visszautasitotta a torvenyes eljarast Al Quaida ellen.
    Semmi hoditas, sem ingatlanterulket szerzse enem tortent, mint volt evszazadokon at a Moszvaiak tettei, akik a kis saros-falubol kozel a fel-vilagot meghoditottak eroszakkkal.
    Igen, 11 orai idotavolsag kozel a felvilag.
    Nem is emlitve tobb mint 120 onallo-nyelvu nemzetisegeket meghoditva szamoltak fel ma mint „orosz” nemzetisegge kenyszeritve.

    Szerbia eseteben a NATO lepett fel Malosshevich fascista tomegpusztito tettei ellen.
    Maskent Maloshewits a Balatonig sem alt volna meg.
    De mieret voltak keptelenek azt maguk az europai NATO tagok intezni?

  • Egyre veszélyesebb dolog milliárdosnak lenni Vlagyimir Vlagyimirovicsnál (is? 🙂

    Újabb orosz milliárdos halt meg furcsa körülmények között: a 61 éves Jurij Voronovra kedd délután találtak rá a szentpétervári villájának medencéjében. Fejlövés végzett vele, a helyszínen megtalálták a gyilkos fegyvert is..
    Voronov már legalább a hetedik olyan orosz milliárdos, aki váratlanul, rejtélyesen halt meg, és többen is kötődtek a Gazpromhoz, hárman pedig ugyanarra laktak Szentpétervár luxusnegyedében.
    https://444.hu/2022/07/06/ujabb-orosz-milliardos-halt-meg-fejlovessel-talaltak-ra-a-villaja-medencejeben

    Vajon mikor indul be ez folyamat a hazai Olig Acháknál?

  • Orsós Elemér

    Kadar Imre
    2022 július 3
    11:29 de

    Nagyon sajnos hogy, Orbán még mindig sokkal európéerebb mint bármelyik eus csúcscsicska, akik kiszolgáltatják Európát -főleg a mértékadóbbakat- globalistáéknak baksisért vagy bűnvádi védelmük fejében! 🙁
    (Ilyen Újhelyi István és Cseh Katalin nevű EU-ba akkreditált hivatásos hazaárulókról már meg sem merek ellenpéldálózva megnyikkanni!)

  • Persze tudósnak lenni sem egy életbiztositás Vlagyimiréknál:
    (Ismét egy pompás hirek a putyin és a hazai tsz-elnök hivőknek)

    A Novaja Gazeta szerint a putyini években harmincnál több tudóst tartóztattak le, s indult ellenük vizsgálat, kerültek hosszú évekre börtönbe „kémkedés és hazaárulás” vádjával.
    https://nepszava.hu/3162396_veszelyes-hivatas-tudosnak-lenni-oroszorszagban

    Az orosz parlament alsóháza szerdán olyan törvényjavaslatot fogadott el, amely súlyos börtönbüntetést helyez kilátásba az „Oroszország biztonságát veszélyeztető nyilvános felszólalásokkal” szemben.
    https://nepszava.hu/3162573_oroszorszag-kimondott-szo-het-ev-borton

    Hát van még hova fejlődni elvtársak a hazai illiberalitásban, de a mi csavaros eszű, isteni tsz-elnökünk hamarosan utoléri sőt el is fogja hagyni Vlagyimirovics rencerét a szakadék felé rohanásában.

    Végül egy kis bejátszás a Közszolgálat és hamis hírek – cimmel
    (rezsicsökkentés hivőknek kár is megnézni 🙂

  • BENDEGUZ
    2022 július 6
    1:27 du.
    grizi ez már olyan pofátlan ferdítés, ami azt jelenti önmagadat múltad felül…
    hazudós vagy! MSM!!!

  • @Elemér, 2022 július 6, 5:42 du.

    Nem mintha valaki is megkérdőjelezné európér és csúcscsicska szakértelmedet drága Elemér, de azért ha vennéd a fáradtságot és szolgáltatnál némi elfogadható, netán esetleg megbizható bizonyitékot „Újhelyi István és Cseh Katalin nevű EU-ba akkreditált hivatásos hazaárulókról” az talán valamennyire hitelesithetné a szokásosan (bayerzsóti/spöttle-elvtársáltal) megalapozott véleményedet. Előre is köszönettel.
    Persze csakha nem találod rangon alúlinak …

  • A vilag emberisege tagadhatatlanul a korlatlan lehetsegeiket ohajtja, a kozossegek szamara a KOZVETLEN DEMOCRACIA az eggyettlen remenyuk.

    Az u.n. „Parlamenti rendszer” az uralokodok alcazott lehetosegeit biztositjaa teljes hatalmuk gyakorlasara.

    Mikor lennenek hajlandok azt a magyarok felfogni????

    Mint a kozmondas; a ‘szokas a legerosebb uralokodo’, a felfogas igen lassan halad, sajnos!

  • Vajon mifel „orszag ” az ahol a szabadkifejezes a vilag leg-nagyobb orszaganak a „biztonsagat femyegeti”?????

    Remes felelmben elhetnek annak polgarai?

    De az Ukrajna elleni agresszio ellenzeseert a Duma eletfogytiglani borton buntetest hozott.

    Hat vajon milyen nepszeru lehet az a haboru testvernepuket fegyveres erokkel megtamadni es polgarait pusztitani, de meg annak emlitese is a gyilkossagnal erosebben bunteteve.

  • Igazan kivancsi lennek, sot nagyon szertnem olvasni, hogy az itteni hozzAszollok mit ohajtananak Magayroszag-kozigazgatasi ugyeben?

    Senki nem hajlando belatni hogy az u.n. Parlamenti rendszer egy alcazasa a regi „absolutizmus”-nak.

    A „Kozvetlen democtacia” javaslat-estere meg reagalni sem hajlando senki.

    Tisztan veheto hogy tobben a regi Moszkvai diktatura modszereit ohajtjak ismet. De azt senki nem hajlandpo bevallani nyiltan.
    Vajon miert nem ?????????????????

    Hat valoban mi az amit a hozzaszollok tobsege ohajtana, vagy remelne.
    Pontosan kerem, nem felerevezeto hatarozoszavakat,sem osi-ostoba szloganokat ertelmek nelkul!!!!

    Igen kivancsi lennek, hogy valoban mit ohajtananak valojaban.

  • BENDEGUZ
    2022 július 7
    3:45 du.

    Bár pont semmi köze ehhez a cikkhez annak, amit írsz, ezzel még együtt lehetne élni.
    De amúgy a féligazságok tárházát adtad elő.
    Mondanám, hogy fejtsd ki. De nem szeretnélek ezzel büntetni.
    pl. ezzel kezdhetnéd: „Senki nem hajlando belatni hogy az u.n. Parlamenti rendszer egy alcazasa a regi “absolutizmus”-nak.”

    Ami részben igaz, nagyrészt nem. illetve nem úgy.
    Fejtsd ki. Ha pedig nem, akkor ne másold felelőtlenül a trolltartód ötleteid. Csak azt, amit értesz is.

  • Orsós Elemér

    SzundiMandi
    2022 július 7
    2:26 du.

    Semmi probléma: tessél méltóztatni utána nézni hogy, kik kérnek legtöbb eus bűntető szankciókat Magyarország ellen! Olyan lelkesek fentebb kiemelt szélső baloldali agent provocateurjaink hogy, időnként még a legvérengzőbb eus csicskákat is lefőzik, miközben eus diplomácia védettségüket kihasználva, ugyanazon szabályokat megkerülve ugyanúgy gyarapítják milliárdjaikat, mint akik ellen statáriális vérbíróságot követelnek! 😀
    (Mellesleg, aki nálam rangon alúlibb, az híd alatt lakik! 😀 )

  • Orsós Elemér

    BENDEGUZ
    2022 július 7
    3:01 du.

    Kedves Bendeguz, mi az oka annak hogy, te folyamatosan figyelmen kívül hagyod az okozatot kiváltó előzményeket?

  • Elsoben, koszonetemet ohajtom kifejezni a foszerkesztonek hogy engedte valaszomat sokkal elobbi cikkre valaszo;lni.

    RODEO:
    Ha „hazugsag” vagy vaLotlANSAG LETT VOLNA SORAIM, MIERT NERM CAFOLOD MEG TENYEKKEL????

    ANDY:
    KEPES LENNEL EGYSZER A „TROLLMESTER” BEKEPzELTSEGEDTOL MEGSZABADULNI? s TENYEKET ALLITANI?

    De mit velnel „feligazsagnak”, s akkor miert nem vagy kepes sem hajlaNDO A teljes igazsagot KOZOLNI MINDENKIVEL ITTEN?????

    ELEMER;
    OK, de mi mi volt az „okozatot kivalto elozmeny”????
    NE REJTEJEKET HANEM TENYEKET ADJAL!!!!

    En az emeberi gyarlosagot, ,onzest es ostobasagot velem az „elozmenyeket okozo”-nak.
    Amig ti „pufajkasok” mindeg csak a multat ohajtjatok ismetelni.
    Vajon miert nem egy jobb, iagASAgosabb, boldogabb, szabadabb jovot minden emberileny szamara vilagszerte??????

    Hajlando lennel ara oszointen reagalni?????

  • Vannak akikm „facebook” kozleseket kzolnek, amit SOHA nem nyitok-ki, mert azon a lapon bar-ki idiota kozolhet barmi ertelmetlensegeket, mert a szerzo csupan a „kattintasok’ sokait remeli.

    De kjozolt NEPSZAVA sorait mindeg olvasom egesszeben, sot igen elvezzem latni, hogy a sajto-szabadsag valojaban gyakorolva van a NEPSZAVA reporterei alatal, sot igen ertelemesen, oszinten es reszrehajlaSok nelkul, minden alanyon.

    Talan tanulhatnanak a magyarok abbbol?!!!!

    Vajon miert oly-remesen ellenzitek az oszzinte, szabad, korlatlan meglatasok es velemenyek kozleseit?

    A korlatozhatalan emberi jogok mindenki leg-elso celja lehetne, ha annak lehetoseget es eredemnyenek a kovetkezmnyeit baltnatok!

    Vajon miert-ne, Magyarok ?

  • Rodeo11:
    „grizi ez már olyan pofátlan ferdítés, ami azt jelenti önmagadat múltad felül… hazudós vagy!”

    Gondolom, ez a megállapítás Mr Bendeguz 2022 július 6 1:27 du.-i megszólalására vonatkozik.
    Tévedés, hogy Mr Bendeguz ottani állításaival önmagát múlta felül. Nem felülmúlta, hanem alulmúlta. Neki általában a leghalványabb fogalma sincs arról, amiről éppen fecseg, ergo nem „hazudozik”; a hivatkozott megszólalásában azonban – nyilvánvalóan jobb tudomása ellenére – sorozatosan kontrafaktuális állításokat tesz, állításainak igazságértéke messze-messze az egykori Pravda, Izvesztija és Neues Deutschland átlagos igazságérték-szintje alatt marad.

    Másfelöl viszont hadd dícsérjem Mr Bendeguz néhány észrevételét. Magam is hajlok arra a nézetre, hogy az ún. „képviseleti demokrácia” mint olyan, nem demokrácia, a demokrácia csakis ún „közvetlen demokráciában” létezhet.
    Más kérdés, hogy közvetlen demokrácia tartósan nem igen lehetséges az ókori Athénnél jelentősen nagyobb, modern társadalmakban. (Athén csúcspontján, az i.e. V.szd-ban
    a polisnak kb. 40-45.000 fős lakossága volt, ha ebből
    levonjuk a nőket, gyermekeket, a rabszolgákat, az idegeneket, a periokosokat és metaoikosokat, stb., marad kb. max. 4-5000 teljes jogu athéni polgár, akinek – elvben – joga volt a népgyúlésen megjelenni, javaslatot tenni és szavazni. Természetesen ezeknek csak a töredéke jelent meg. Az ásatások során előkerült előre kitöltött ostrakonok azt a feltevést látszanak alátámasztani, hogy legalábbis a fontos cserépszvazások alkalmával a szavazatvásárlások nem számítottak kivételesnek.

    Végül egy szubjektív álláspont: én szeretnék -e
    egy, a régi athénihoz hasonló közvetlen demokráciában élni? Nem, semmiképpen sem. Hogy miért nem? További hosszas fejtegetés helyett hadd hivatkozzak csak a Benjamin Constant „The Liberty of Ancients Compared with that of Moderns” c. művében kifejtettekre.

    Egyet kell értemen Bendeguz urral abban is, hogy a mai magyar parlamentális demokrácia egyfajta tényleges abszolútizmus fedőneve. Egyetértek, ám nagyobb bajnak tartom, hogy nem valamiféle „fevilágosult abszolutizmust”
    takar (amely a mai magyar társadalom számára legalább pár évtizedeg valószínűleg szükséges és hasznos lenne), hanem egy „felvilágosulatlan abszolutizmust”.

    Természetesen legalább Arisztotelész óta tudjuk, hogy a közvetlen demokráciának megvan az a kellemetlen tulajdonsága, hogy hajlamos türaniává alakulni, illetve a Stagirita szrint történyszereűn azzá alakul. Azt is, ha nem is Arisztotelésztől, de tudom, hogy a „felvilágosult abszolútizmus” egy nemzedékváltás vagy még rövedebb idő alatt könnyen felvilágosulatlan önkényuralommá alakulhat.
    Hát igen. De nem lehet, és nem is szükséges, hogy minden problémát ez a nemzedék oldjon meg, kell valami megoldandót hagyni a következő nemzedékek számára is.

    No, legalábbis egy időre végre ismét távozom, addig jó szórakozást a hölgyeknek és uraknak.

  • Kővendég
    2022 július 8
    7:59 du.

    köszönettel, egyetértéssel kiemelve tőled: „az athén-i demokrácia” nem demokrácia, hanem fasizmus kultúrával álcázva, mert az agórák és a népünnepek, Olympia, a későbbi észak amerikában kialakult fasizmustól minőségben különböznek… nem volt woke culture és senkinek sem jutott eszébe elkapni azt aki a Tajgetoszról leesett és utána nagypofájú úszóbajnokot csinálni belőle

    még egyszer:
    NAGY KÖSZÖNET CSODÁLATOS SORAIDÉRT

  • BENDEGUZ
    2022 július 8
    4:28 du.

    Állítottál valamit. Megkértelek, hogy fejtsd ki. Kifejtetted? Nem. Ha kettőnk közül ezek után valaki nem állított tényeket, de inkább semmit, az Te vagy.

    Ja, és pont az ilyen viselkedés utal arra, hogy troll tetszel lenni. De a kifejtéssel ezt is cáfolhatod egy kicsit.

  • Kővendég
    2022 július 8
    7:59 du.

    A „demokrácia” egy képlékeny fogalom. Mint arra Te is rámutatsz, az athéni demokrácia valójában egy cenzusos demokrácia volt. Nem kicsit, hanem nagyon.
    A demokrácia hatásfoka tehát arányfüggő és létszámfüggő is. A személyes hatásfoka pedig hierarchia-függő.
    Annak, akinek nagy a tényleges döntéstől a hierarchikus távolsága, annak valójában teljesen mindegy, hogy király, elnök, Orbán, vagy parlament hoz törvényeket.
    Miközben a „közvetlen demokrácia” kellően nagy elemszámnál vagy spontán átalakul képviseleti demokráciává, vagy átmegy anarchisztikus rendszerbe és döntésképtelenné válik.
    Gondolatkísérletként: tegyük fel, hogy a Föld egy állammá alakul 9 milliárd emberrel (addigra lesz 25 milliárd is, de legyen 9). A diverz előfordulásban élő 9 milliárd embernél miként oldanád meg a közvetlen demokráciát. Nem elméletben, hanem a gyakorlatban, és úgy, hogy egy időhatáros döntést ne az univerzum ujjászületésekor sikerüljön eldönteni.

  • Succubus Lilith

    BENDEGUZ 2022 július 6 1:27 du.

    ” Valaszkent ohajtanam figyelemukbe hozni, hogy ha a USA barkit is “megtamadot” volan valaha is aggressziokent, terulethodito, bekebelezesi celokkal, kerem ertesitdssen a hozzaszollo azon!!!! ”

    Bendeguz, nem vagy te veletlen azonos a Geyzaval, es azert irz ilyen hulyen, hogy ne tunjon fel stilusbol?
    Aze’ kerdem, mert itt haborukrol volt szo altalaban. Sejtelmeim szerint az nem nagyon boldogitja azt a nehany szazezer iraki civil halottat akiket ugy bombaztak halalra, hogy utana beultetett az USA egy babkormanyt, es kesobb kivonult – legalabbis allitolag.
    Te tenyleg azt hiszed, hogy civileket szabad, sot talan meg elonyos is lemeszarolni, ha aztan nem foglaljuk el azt az orszagot vegkepp, csak egy babkormany utjan kiszipolyozzuk?
    Ugyanez Libia, Sziria es tobb orszag eseteben.
    Tehat ha holnap Kina es Oroszorszag letarolja atombombakkal az USA-t, es mindenki meghal, viszont nem foglaljak el a teruletet, akkor minden rendben van?
    Latott mostanaban elmeorvos?

    ” Tagadhatalan hogy a US fizetett arannyal minden letezo jelen teruleteiert. ”

    Jessszzz! A „nagylelku” USA megtamadta annak idejen Mexicot es atvett egy egesz szep nagy teruletet. Caulifloweriara fajt a foguk az arany miatt. Aztan a nagy mennyisegu arany ertekenek a toredeket odaadtak a mexikoi kormanynak. Es ezt te valamifele pozitiv dolognak allitod be. Mi artott meg neked?

  • Succubus Lilith

    Kővendég 2022 július 8 7:59 du.

    Erdekes, amit irsz, azonban van egy olyan gyanum, hogy demokracia sohasem letezett igazan, kiveve talan amikor egy-egy orszagban elkezdodott a „dili”.
    De lathatoan mindenhol, ahol valamilyen formaban kiprobaltak elobb-utobb kaoszhoz vezetett, es a vegefele mar csak demokracianak hivtak, de egy szuk klikk vezetett. Kesobb meg is untak demokraciasdit jatszani es jott az uj rendszer, egy uralkodoval.

    Most ezt a vegefelet latom az USA-ban is, ahol mar annyira pofatlanul valasztjak meg az elnokot, hogy lathatoan akar egy tolgyfa is lehetne elnok naluk, annak sincs semmi koze az orszag iranyitasahoz.
    Varhato, hogy hamarosan valaki uralkodo lesz arrafele is, a Bendeguz nagy oromere.

  • Andrew_s
    2022 július 9
    4:49 du.
    Bandi, abban messzemenően egyetértek eme soraiddal, amiben a demokrácia képlékenységéről teszel említést ami az én kacifántos elmémben azt jelenti, hogy soha sehol sem létezett de igény lenne rá!!!
    tisztázzuk újra:
    démosz = nép; krácia = hatalom!!!

    azaz mindabban amit te is és Kővendég is elemez azt jelenti a második a cél és az első le van sz…va!
    mármint a „demokráciák”-ban vagyis amelyek önmagukat mint madárijesztőt annak neveznek de halovány lila gőzük sincs a tartalmáról ÉS EBBEN EGYETÉRTEK!

    volt anno az átkosban érdekes próbálkozás és definíciói is voltak
    demokratikus centralizmus
    ez azzal járt az én személyes tapasztalatom szerint, hogy én mint választott vezető rendszeresen a legmagasabb „szint”-re hívattam be hogy ott direktben elmondjam és máskor évenként többszörös látogatással meglátogattak „onnan” és a helyszínen néztek körül meghallgatva azokat akiket meglátogattak…
    namost ez déli szomszédomnál is előfordul, de a „mi” esetünkben változások keletkeztek ezekből az ismeretekből ugyanakkor a déli szomszédom, mint Főlegvár {Fülig Jimmy}
    a demokráciához sohasem!!! de sokat tépik a szájukat a hatalom meg önjáró!
    és ennek jól látható az eredménye
    itt pár hete választások voltak és a részvétel siralmas volt és most az folytathattya üzelmeit akit sohasem kellett volna megválasztani, azaz elérték a céljukat(SIC) szabad a gazda és annyit korrumpálják egymást amennyit nem szégyellnek és teljesen szégyentelen és pofátlan alakok

  • a helyzet fokozódik

  • Valasz tobbek valasziara;

    KOVENDEG;
    Ha tortenelmi tudasodat ohajtottad volna mutatni az rendben lehetne, de remsen felre vetted a kerdest, mert az „Athheni demokracia” korlatozott, ill.kivaltsagos demokracia volt.

    Csupan az ingatlan es rabszolgatulajdonosok-nak volt a jogaik, nem a lakosssaag jogai.
    Ugy mint minden diktatorok jogai is barmi nevek alatt.

    A kozvetlen democracia MINDENKI jogait, serthetelen jogait garantalaja, s minden lehetoseg mindenki reszere biztositva.

    Probalajatok mar azt figyelembe venni, s ne felrebeszelni mindenfele szelszoseges ostobasagokkal osszekeverni!!!!

    De mint mar kerdeztem nem csak fentebb, hanem mar sokszor, hogy mit, mifele tarsadalmi eletmoodot ohajtanatok?????

    Miert azon nema mard mindeg mindenki?
    Senki nem tudna kifejezni hogy valoban mit ohajtana????

    Lilithke es masok valaszaira.
    A haboru az emberiseg LEG-KEGYETLENEBB csel;ekedetei MINDEG, kiveve barkit is.
    De a lkerdest amit tettem fel, hogy mikor menmt a US haboruba mint imadodtt elevtarsaitok (Napoleon,Hitler,Stalin,stbk) csupan masok meghoditasaert, es hazajuk bekebelezeseert????????

    Miert senki nem adott valaszt arra???
    Ketsegtelenul tobbsegeitek dicsoiti Putin jelen eggresszive hodito-celu Ukrajnaiak elleni kegyetlensegeit es gyilkossagait!!! De valoban miert ??????

    RODEOnak es LILTHkenek nem tetszik hogy a vilag masik oldalan valami nemzetek lakossai nem RODEO es LILTHke ohajai alapjan tettek hatarozataikat.
    Na az am igazn ostosag es remesen valotlansag barkitol is azt meg almodni is.
    De miert nem a sajat lehetosegeiket, inkabb lehetetlensegeiket hozttak fel peldanak s remenyuk miert nem a lehetoseguk a sajat szabad hatarozataikat megvalositani????

    Ohhh, miert nem lenne Putin elvtarsatok hajlando Ukrajnat aranyert megvasarolni, a pusztitasok es tomeggyilkosagok helyett???

    Miert minden csak egyoldaluan megy a magyarok fejeben?
    S mikor lenne Magyarorszag fizetni a Karpatmedence-ert???
    („What’s for the goose is for the gender”)

  • A cikk alanyan.
    A nemzeti Szocializmus neve alatt pusztitottak oket mert „zsidok” voltak.
    A nemzetkozi szocialistak meg pusztitottak oket mert kapitalistak voltak.

    De valoban mi volt a bunuk amiert csak a gyulolet es pusztitas lett a sorsuk.
    Csupan az hogy kepessegeik es szorgalmuk, na meg ba megtakaritot penzeik, rokonaik es eggyuttmokodoik alatli penzekbol bor-gyarakat es mas jelkentos ipari fewjlodest okoztak magyarorszagon.

    Az valojaban a nemzet iparosodasat, jovedelmet es a lakosssag letlehetosegeit elomozditva tette lehetove, s azt vettek a leg begbocsnjathatalan bunnek az ottaniak, zert pusztitottak mindeg.

    S az amit keptelenk vagytok maig sem belatni, sot tobben ugyanakkor „zsido”-szarmazasu-nak allitjak magukat.

    Vajon mikor lennetek hajlandok belatni hogy az elmaradott gondolkodasaitoknak az elso oka?!

  • Valasz tobbek val

    A kozvetlen democracia MINDENKI jogait, serthetelen jogait garantalaja, s minden lehetoseg mindenki reszere biztositva.

    Probalajatok mar azt figyelembe venni, s ne felrebeszelni mindenfele szelszoseges ostobasagokkal osszekeverni!!!!

    De mint mar kerdeztem nem csak fentebb, hanem mar sokszor, hogy mit, mifele tarsadalmi eletmoodot ohajtanatok?????

    Miert azon nema mard mindeg mindenki?
    Senki nem tudna kifejezni hogy valoban mit ohajtana????

    Lilithke es masok valaszaira.
    A haboru az emberiseg LEG-KEGYETLENEBB csel;ekedetei MINDEG, kiveve barkit is.
    De a lkerdest amit tettem fel, hogy mikor menmt a US haboruba mint imadodtt elevtarsaitok (Napoleon,Hitler,Stalin,stbk) csupan masok meghoditasaert, es hazajuk bekebelezeseert????????

    Miert senki nem adott valaszt arra???
    Ketsegtelenul tobbsegeitek dicsoiti Putin jelen eggresszive hodito-celu Ukrajnaiak elleni kegyetlensegeit es gyilkossagait!!! De valoban miert ??????

    RODEOnak es LILTHkenek nem tetszik hogy a vilag masik oldalan valami nemzetek lakossai nem RODEO es LILTHke ohajai alapjan tettek hatarozataikat.
    Na az am igazn ostosag es remesen valotlansag barkitol is azt meg almodni is.
    De miert nem a sajat lehetosegeiket, inkabb lehetetlensegeiket hozttak fel peldanak s remenyuk miert nem a lehetoseguk a sajat szabad hatarozataikat megvalositani????

    Ohhh, miert nem lenne Putin elvtarsatok hajlando Ukrajnat aranyert megvasarolni, a pusztitasok es tomeggyilkosagok helyett???

    Miert minden csak egyoldaluan megy a magyarok fejeben?
    S mikor lenne Magyarorszag fizetni a Karpatmedence-ert???
    („What’s for the goose is for the gender”)

    OK Pestiek, csalodtatok Karacsony polgarmestersegen??????

    Karacsony teljesiti kotelezetseget, velenem, hogy amikor majd ideje jon talan az allamvezetesi pozicioert is probalkozni fog.

    Csupan varja „idejet” annak es persze Orban elszurasanak napjat.
    Tehat karacsony egy igen logikusan gondolkodo inteligens politikus, s nem „hatalom-ehes” senkihazi.

    Talan az a nagy meglepetes az itteni diktaturat eheseknek?

    Hat nem ostobasag az amit remeltetek?????

  • Én akkor amikor idiótikus módon elzáratta a fél Nagykörutat az autók forgalma elől.

    A balfék kerékpárosok kedvéért.

    Félreértés ne essék : nem vok a bringások ellen,
    de nem ez a megoldás !

    Irdatlan dugók és üres közlekedési sávo, melyeken néha megjelenik egy két biciklista.

    Európai módon kellett volna megoldani:
    a totálisan kihasználatlan járdából levenni a kerékpárutat.
    Csakhát az ugyebár macerás, meg pénzbe is kerül.

    A buszsávokat sem helyeslem. de ez mindenen túlmegy.

    A legfaszább az egészben az, hogy az autók adójából építik és tartják fenn az aszfaltozott utakat. Állítólag.

  • Geyza
    2022 július 11
    8:17 du.

    zöldre is van festve?
    mert most ez a divat, jön egy kisebbség de kurva hangosan ordibál a jogaiért
    amit azután elvesznek a többségtől hadd élvezze, most te is „élvezed” €-ban ott bruxelles környékén még sokkal betegebbek, de már nem találják a gyógyszert… € és $ pariba került ma, az € léte óta először, a HUF meg megboldogúl? demokrácia van zölden ha bele is dögöltök… koporsó sincs mert elfogyott

  • Orsós Elemér

    Izraeli
    2022 július 10
    10:11 de.

    Nos ippeg ezért nem vagyok hajlandó a fővárosba csak olyan címekre bemenni, amik föld alatt is megközelíthetők, pedig 35 évig a Nagy körúttól 150 méterre laktam! 😀

  • Bendeguz

    „”Karacsony teljesiti kotelezetseget, velenem, hogy amikor majd ideje jon talan az allamvezetesi pozicioert is probalkozni fog.

    Csupan varja “idejet” annak es persze Orban elszurasanak napjat.
    Tehat karacsony egy igen logikusan gondolkodo inteligens politikus, s nem “hatalom-ehes” senkihazi.””

    Nagyon jó amit mondasz
    legyen igazad

  • BENDEGUZ
    2022 július 11
    3:43 du.

    minden sora igaz ennek hozzászólásodnak amit ebben leirtál
    egyfolytában erröl beszélek én is

  • Lilithke;

    A Maga tortrenelmi ertelmei alapjan a USA „mgtamadta Mexicot” csak hogy arany darabopkat adhasson Maxiconak.
    Nagyszeru, de sikertelen probalkozasa a tortenelem hamisisitasaval.

    Persze 2 evvel miutan California USA lett aranyat talaltak, s tomegek rohantak californiaba.

    10 millito fizettet arany Dollarokkal A ‘Luisisna Purchase’-ert, 10 milliot a Gadsen purchase-ert, 10 milliot Californiaert, 10 milliot Alaskaert.

    Persze a Spanyolok aranyfedezetet Stalin az 1930-as polgarhaboru idejen ravette a Spanyol kommunistakat hogy aranyfedezetuket vigyek Moszkvaba „megorzes celjabol” Mikor a Franco csapatai Madrid kozeleben jottek.

    520+ tonna aranyat szallitotT AZ NDKV mOSZKVABA.
    sTALIN EGY NAGY PARTY-T TARTOTT AZ ARANY ERKEZESEKOR, S TETTE A MEGJKEGYZESET, HOGY „AKKOR FOGJAK A sPANYOLOK LATNI AZ ARANYUJKAT AMIKOR A FULUKET”
    aZ EGY Orosz kozmondas, mert senki nem lathatja a sajat fulet.

    Egy gramm sem jutott vissza Madridba soha !!!!!!!

    P.S. A US dollar akkor 12 dollar volt onz-kent (1oz.kb.33 gramm).

  • Orsós Elemér

    Geyza
    2022 július 11
    8:17 du.

    Kötelezni kéne a vezetői engedélye megszerzésére és kizárólag a saját kocsijával való belvárosi közlekedésre! 😀 Oszt akkor kiváncsi lennék hogy, hálaadó imába foglaná-e a budapesti közlekedés -polgárpukkasztó- megreformálóit! 😀

  • BENDEGUZ
    2022 július 11
    3:53 du.

    grizi, kérdeztél én válaszolok, nem úgy mint te
    namost én azt válaszolom neked, hogy az 1848-as Forradalom és szabadságharc Kossuth, Széchenyi, Kölcsey, Görgey, Petőfi, Arany, Deák Ferenc eszméit tartom magaménak,

    (BRICS sikerrel próbálkozik ugyanabba az irányba 5+ milliárd [neked billió] vidám ember)

    mert mindenekelőtt SZABADSÁGOT AKAROK,

    a demokráciát neked adom közvetlen és közvetett hazug álnok és soha semmit sem megoldó ökörséget!!!

    MINDERRE A MAI ESEMÉNYEK MUTATNAK RÁ VILLÁMFÉNYBEN, és ne is próbáld körbehazudni!

    de te csak hazudjál nyugodtan a papír és a NET elbírja, legföllebb jól pofánröhöglek.
    ________________________________________

  • Orsós Elemér

    BENDEGUZ
    2022 július 8
    4:28 du
    „ELEMER;
    OK, de mi mi volt az “okozatot kivalto elozmeny”????
    NE REJTEJEKET HANEM TENYEKET ADJAL!!!!”

    Kedves Bendeguz nézz utána hogy, mi történt 8 év alatt a Dombasban, mi indokolta a kiközösítő nyelvtörvényeket és a kisebbségek államszervezési, önigazgatási hivatalokból való kipaterolását, már ha egyáltalán hozzájuthatsz ilyen felettébb intim értesülésekhez! 😀

  • LILITH;
    A US Iraq lakossagat nem bombazta, allitasa szerint!
    Sot meg a hosszu elszlado Saddam Republikanus hadait sem Kuwaitbol, csupan a had-oszlop elso es utolso kocsijait.
    S a karonasaga elszaladt a sivatagba.

    RODEO; OK, de mi lenne a „szabadsag” neked?
    Utallod az egyeni jogokat, a demokratikus onhatarozatok lehetosegeit a lakossag altal.
    S mi volt az Kossuth-odnak????

    Mind a szomszedos nepek (Szlovakia, Horvathorszag, Szlovenia, Erdely,stb.stb. leigazasa es haduzenet Ausztria ellen a 200 ezer-fos hadserege szervezesevel. Hm??????

    Az 100%-os esztelenseg volt, s tortenelem bizonyotitta azt, tehat NEM az en elekpzelesem!!!!!!

    Magyaroszagnak az Ausztriaval es minden fejlett nemzetekkel valo egyuttmukodesre lett volna szuksege.
    Azt Deak es tarsai tisztan lattak es 1868-ban jo-iranyban fordultak, sajnos az 1914-es haboru azt lehetetlenne tette.

  • Igen Elemer, az adatok bizonyitjak hogy Putin elvtarsada a Donbas, Luhansk es hason;lo tertuleteken az ottani oroszlakossagot szervezte meg onallo-orszagot, ill. Oroszorszaghoz valo csatlakozasukat tamogatta, penzelte, s ma fegyveres erokkel probalja megvalositani.

    De nem igen sikereskedik, az Ukran erok elonyokben alanak a US segitsegevel,.
    Az orosz hadak remes pusztitasokat szenvednek, felszereleseik igen ocskak es alakmatlanok.

    Ma van kozolve ( A Yahoo News) egy ororsz ottanharcolo katona cell-phone beszlegetese felesegevel Oroszban, leadta az „elbujhatatlansagaikat”.
    A US „guided ammunition” eredmenyei alatal.

    Nem is emlitve hogy Putin elvtarsatok elekpzelete Kiev gyors meghoditasat, de az kudarcot valott.
    Ma csupan a Donbass es Luhansk meghoditasat remeli.
    De nagyon eselyes am az is hogy az orosz lakossagnak elege van a haboruibol, s talan majd kozbelephetnek.

    A Donbas es Luhansk-ban, Putin allitasa alapjan az Ukranok vannak KISEBBSEG-ben.

    De miert nem lehetne egyenlo es elzalogosithatalan joga MINDENKINEK egyenloen, barmi szarmazasu es nemzetiseginek is velne magat??????
    Arra is lenne velemenye valakinek????

    Na de a tobbi hozzaszolloknak;
    Mikor lennetek hajlandok oszinten megirni itten fenti kerdesemre, hogy valojaban mifele politikai, gazdasagi, tarsadalmi rendszert ohajatnatok????????????????????

    Ertve a regi Stalinista es barmi masfele diktaturaktol elteroen!!!!!

    Igen szeretnem azt mar a sok eves kerdeseim es remenyeim alapjan egyszer olvasni valakitol!!!!!!
    (Nem csak a Kossuth ostobasagaira valo hivatkozasokat!!!!!!)

    Remelhetnem talan,hogy valaki kepes lenne inteligensen es ocsarkodasok hianyaval azt egyszer bevallani itten.
    Tul sok lenne azt remelnem?????

  • Ma a USA-ban a Demokrata Part nyiltan keres remenykjedot a 2024-es elnoki pozicira.
    S az ugy tunik hogy Gavin Newsom, California jelen kormanyzoja lelhetne, aki fiatal, jo-megjelenesu ferfi, igen kepes, energetikus es nagyon ugy mutatakozik hogy nem csak hajlando de ketsegtelenul terve a part elso jelotljeve valni.
    Persze sok viz fog fefolyni meg addig es sok masok is probalkoznak majd azzal.

    De Gavin Nesom tobbekben Karacsony-ra valo parhuzamot mutat.

    Na hat mit latnanak az itteni pufajkasok abban visszautasithatonak?????

  • Rodeo11
    2022 július 13
    9:28 de.

    Hogy is irta:

    „….
    „Hol tanultam ezeket?
    Egy bagoly beszélte,
    Amidőn egy vészes éjjel
    Egy odúban háltam véle.

    Ki vagyok? sehonnai,
    Se országom, se hazám,
    Valamely vándormadár
    Lehetett az ősapám.

    Járok-kelek a világban,
    Ma itt vagyok, holnap ott,
    És akinek tetszik, annak
    Emelek csak kalapot.

    Minél többet éhezem és fázom,
    Annál több az örömem,
    Mert annál szebb lesz jövendőm,
    Minél rútabb jelenem.

    …..”

    rád bizom a megfejtést