A tüntetés, ami nincs

2022 augusztus 3 8:28 de.70 hozzászólás

Orbán Viktor legutóbbi, fajelméleti fejtegetése a miniszterelnöki retorikában mindenképpen vízválasztó. Nem azért, mert korábban nem lehetett az antiszemitizmus, az idegengyűlölet, vagy egy portás-effektusos kisebbrendűségi komplexus mindenkit lenéző retorikai fordulatait fellelni a mikrofon-megragadások némely alkalmai esetében. Sokkal inkább azért, mert a nemzetközileg elismert magyar határon kívül történt, és ettől függetlenül, egy nemzetközi biztosíték-kiverés is társul hozzá. Joggal.

Erről a kivert biztosítékról sok fele lehet olvasni. Amiről nem lehet olvasni, az az, hogy ezrek, százezrek mentek volna ki a magyar városok utcáira. Ennek az országot átitató anti-humanizmustól az általános fásultságig sok oka lehet. Az egyes embereknél. De nem a szervezeteknél. Erről, pontosabban arról, hogy még az ellenzéki politikában érdekeltnek gondolt pártok sem szólították ki az utcára a velük szimpatizálókat, a hétköznapi fasizmust elítélőket, mindenkinek meg lehet a maga véleménye. Az enyém például az, hogy a korábbi szervezések lekonyuló részvételei nyomán beárazták a kudarcot. Aminek nem az az oka, hogy mindenki a kebelére ölelné Orbán Viktort, és kormányát. Ezt sokan meghagyják a Hegedűs Zsuzsához hasonló, gerinc nélkül könnyedén, és ingatagon hajladozó sleppnek. Ahogy a Fidesz népszerűsége a legutóbbi mérések alapján csökkent is az utóbbi idők politikája nyomán. Azonban ez a bizonytalanok számának a növekedésével járt csupán.

Ami mögött személy szerint erős deficitet érzek a meggyőző-képességben az ellenzék részéről. Amiben nyilván nem kis része van, illetve lehet annak, hogy az tömegek meggyőzéséhez az „orbántakaroggy” mottóval meghirdetett közös ökölrázás, mint kínálat kevés. Nem mindenkinek, de a tömegeknek a jelek szerint kevés. Ugyanúgy kevés, ahogy a rétegtüntetések azon kínálata is kevés volt, és maradt, ami a „mit nem akarunk” kántálásában merült ki. Ahogy a tömegeknek nem kommunikálható alternatíva hiánya megbuktatta a tanártüntetéseket is annak idején. Szinte törvényszerűen. S minél zártabb körű érdekeltségi klub a szervező, minél emelkedettebbnek öndefiniálják magukat a szervezők, annál kevésbé valószínű, hogy kiterjedt szolidaritást váltson ki a szinte kizárólag negatív üzenet. Mondjuk, százezres részvételi számokkal.

Ennek látszólag semmi köze a pártokhoz.

De csak látszólag. Mert amiatt, hogy a pártok saját meggyőző ereje nem túl nagy, előszeretettel repülnek rá a spontán szerveződő rétegtüntetésekre. Nem véletlen, hogy a szervezők sokszor kérik, hogy a pártok hagyják őket békén. Mert a pártok megjelenése nem növeli, hanem csökkenti a tüntetések erejét. Nem lenne ez törvényszerű, de ez van. Nem kis részben. szerintem, pont azért, amit emlegettem. Hiányoznak a bizonytalanokat is megszólítani képes pozitív üzenetek. Ha pedig esetleg meg is jelennek, azt legtöbbször csak a párthoz, a pártot pedig a pártelnökhöz, lehet csak kötni. Márpedig egy vezérelvű ellenzék már a 2014 -es választásokra készülve, 2013. augusztusában sem volt alternatívája a vezérelvű Fidesznek. Amikor egyébként azt is igyekeztem megfogalmazni, hogy mire lehetne szükség egy választási győzelemhez:

Világos, mindenki számára elfogadható, közös platformról támogatható politikai és gazdasági program;
-Az előbb említett program világos, az átlagemberek szintjén is mindenki számára érthető kommunikációja;
-Az emberek meggyőzése arról, hogy az Orbán kormányt nem csak technikailag lehet, de hosszú távon is érdemes leváltani;
-Az előző pont teljesülése esetén az emberek meggyőzése arról, hogy a megvalósításhoz el kell menniük szavazni;

Amelyhez természetesen egy, az adott program egyes pontjaihoz rendelhető, az adott pont tekintetében hiteles felelős is dukálna. Ezek összességét árnyékkormánynak hívhatjuk. Hívhatnánk, ha lenne. Publikusan. Mert lehet, hogy van, de nem tudjuk. Lehet, hogy van, de nem tudjuk kikből áll. Márpedig innentől valójában háttérmutyit sejtet minden olyan kijelentés, hogy „hidd el kedves tömegegység, ki ott maradsz otthon, hogy van ám ilyenünk, meg elképzelésünk, aztán majd meglátod, ha úgy gondoljuk”. Ezekből, a háttérmutyikból, lássuk be, az Orbán-kormány kritikán alul jól teljesít. Túl jól. Namármost! Bizonytalanék felől nézve, tehát van egy vezérelvű megközelítéssel operáló, közérthető program nélküli, az annak megvalósításában pedig maszatoló ellenzék. Egy, ezekben a paraméterekben töretlenül túl jól teljesítő kormánnyal szemben. Aki azt hiszi, hogy ezzel tömegeket lehet meggyőzni, az rossz szeren van. Aki azt hiszi, hogy ezzel tömegek szólíthatók az utcára, az egy másik moziban ül. Lábával a langyos vízben. Aki pedig ellenzéki közönségszervezőként ennek fényében csak a rózsaszín hurráoptimizmust hajlandó képviselni, kommunikálni, az vagy csak magát csapja be, vagy a környezetét, a közönségét is.

S akkor vissza is kanyarodtunk a keretbe. A magyar egyházak jelentős részéből ki sem nézem, hogy egy xenofób, fajelméleti fejtegetésre szembenyilatkozzanak Orbánnal. Ami nem jelenti azt, hogy számos pap, lelkész, vagy egyszerű hívő ne lenne emberségből jeles. Hiszen annak idején nem egy keresztény mentette a zsidókat, vagy istápolta a menekülteket. ahogy Iványi Gáborék is segítik az elesetteket. Nem is tetszenek a regnáló hatalomnak. De a szervezeti ellenállás kapcsán elég csak emlékezni Erdő Péter hosszúnyelvdíjas csaholására a menekültválság idején. Esetleg arra, hogy a reformátusok egyik lelkésze, publikáltan komoly egyházi ellenállás nélkül avatott Horthy-fétist. De tömegtüntetések szervezése talán nem is egyházi feladat. A saját hurráoptimizmusukba temetett aktivistákon túl is gondolkodni képes pártvezetők esetében pedig teljesen megértem, hogy a jelen megszólítási képességek mérlegelésével inkább nem is próbálkoznak. Egy, a Párbeszéd pár emberes monstre-akciójához hasonló mozgósítási képesség röhejes lenne, százezreket pedig kétségesen tudnának kiszólítani az utcára. Azért vagyok annyira optimista, hogy még megélem, amikor a kínálati eltérés nem csak a vezér személyében kínál alternatívát. Esetleg vezért sem. Csak vezetőt. Felelőst.

 

70 hozzászólás

  • Andrew, nem érted a demokráciát: „Csak vezetőt. Felelőst.” 🙂
    A demokrácia lényege a felelősségre vonhatatlanság és a háttérhatalmasságok bábszínháza, lásd a fődemokrata Bident.

  • Bandi, a cikkről jut eszembe nem tudom te tudsz e erre emlékezni?
    a Nemzeti előtti sarkon, a Blahán a kerek hírdető oszlop mellett a rikkancs {ez még a kis duci kiskopasz idején}
    a napi híreket kiemelve a napi és többi lapokból: teljes hangerővel:
    „megszűnt a nyomor!”

    akkor még volt humor, most csak MZP és ellenzéki rémálmok maradtak?

  • charlie, a példáddal egy baj van. Az USA aligha tekinthető demokráciának a szó klasszikus értelmében. Az elektori-prezidenciális rendszere alig különbözik a kínai oligarchikus vezérválasztástól. Csak a vesztes hangadóit nem ássák el élve.

  • Rodeo11,
    A blog mottójában nem vicc az utalás a sorok közére. Bár a köpcös (R.M) korszakában nem éltem.Azért még én is egy kettős-hármas értelmezési szintben nőttem fel.
    Amúgy Kellérben vagy a tudottan beépült Komlósban több humorérzék volt ehhez is, mint az egész magyar politikai gyimgyomban összesen. A nevettető ugyanis szerintem nem azonos a nevetségessel

  • Bandi? az élet ilyen is lehet???

  • Succubus Lilith

    Endre, nem unalmas meg a gumicsont?

  • Turóczi Béla István

    A jelenlegi teljes ellenzéket nullázni kell, mert alkalmatlanok. Majd, ha valaki(k) megszervezi(k), hogy legalább 100 ezren tüntessenek, álljanak ki a Staatsführer rendszere ellen, akkor beszélhetünk valódi „ellenzékről”. Ettől nagyon messze vagyunk. Gyurcsánynak meg be kellene látni, hogy a Fidesz őt használja vonatkozási (un. mumus) pontnak. Ebből, a jelenlegi fideszes média nagyon erőteljes és hatékony munkája mellett nincs kiút. Ki kell lépni, Gyurcsány Ferenc (meg a többiek is) alkalmatlan(ok) az ellenzék összefogására. Majd, ha jelentkezik egy pozitív, orbánszerű figura, aki nem a saját presztizsét akarja növelni, és az ugyanolyan „hétköznapi” módon tud kommunikálni a „nép” felé, talán előre léphetünk, nem hátra.
    Ötvenhatos műegyetemistaként, szomorúan konstatálom a kilátástalanságot. De hát, én már 85 éves vagyok, és nincs akikkel együtt száguldana, vívna, ujjongana a lelkem:
    Véreim, magyar emberek. (Ady: „Csák Máté földjén” után szabadon). Csak az unokáimat sajnálom!

  • Nem csalódtam – megy a „Lássuk Uramisten mire megyünk ketten?” (Magyar mondás, miszerint a jégesőben a gazda bunkót ragad és csépelni kezdi a termést.) Ez egyébként kedvenc szórakozása az úgymond „független”-eknek. (Többnyire a tényektől függetlenek.)
    A program-mánia se ismeretlen – úgy látszik még mindig nem viszi paripán vágtató futár szattyánbőr kötésben Andrews lábai elé minden párt programját – hátha hajlandó végre valamelyikbe belelapozni.
    Tényleg süketen és vakon él valami erdő mélyén, hogy még áprilisban se jutott el hozzá az ellenzéki összefogás közös álláspontja a legfontosabb kérdésekben?Vagy kizárólag m1-t néz, Kossuth rádiót hallgat.
    Persze, nekem is volt vitám az összefogás néhány megnyilvánulásával. (Koalíciónál ez természetes – csak a Fideszhez hasonló pártok nyírják ki első lépésben a saját oldalon lévő konkurenciát – ahogy Rákosi is csinálta 47-48-ban. (A Főkolompos és tettestársai 2002 után.)

  • Persze a cikk szerzoje nema maradt hogy mifele „faj”-t, vagy fajokat ellenez imadott miniszterelnoke????

    VAGY TALAn ki egyen ellen tehettett volna alkotmany vagy torveny-ellenes megkulomboztetest „faj”-a alapjan??????

  • mindeközben:

    Segítsünk Zsótinak!

    Bár minek, hiszen próbáltunk – én magam is megtettem – mikor szóltunk, hogy: „demens vén gazembernek” nevezni Őszentségét nem éppen comme il faut , vagy hogy a műveletlen sötét bunkóság biztos jele „viktoriánus Robinson” –ról értekezni

    Nem, eszem ágában sincs az egész förmedvényt – szóval szokásos Bayer-iáziánust – felemlegetni. Csupán egy kirohanását ragadom ki. „Segítsünk Lakatos Márknak!” című alkotásában feltett kérdésére válaszolok. A „mérhetetlenül frusztrált szegény, s mivel frusztrált, hát aljas is és gonosz ” Lakatos Márk stylist egy megjegyzése kapcsán vetette fel: „hogy a fenébe jön ide a lélegeztetőgép?”.
    Nos a stylist és médiaszemélyiség a TikTokon reagált a rezsicsökkentés augusztus 1-jén életbe lépett félig-megszüntetésére, felvetvén a kérdést, hogy „mennyibe fog mindez majd nekünk kerülni?”. Amire válaszolt is: „Annyiba, mint a marha olcsó lélegeztetőgép!”.
    Ami persze erős alul-becslés, de igen jól mutat rá a dolgok lényegére. Igen frappánsan mutat rá Orbánia, s benne személy szerint a derék külügyérünk mentalitására, arra hogyan reagálnak a felmerült problémákra. Hic & nunc nem emlékeztetek a több mint 15ezer feleséges, zömében használhatatlan és a piaci ár többszöröséért beszerzett berendezés történetére.
    Csupán megjegyzem, hogy ismert tény – maga sem tagadta: „annyit kérnek az oroszok a gázért, amennyit akarnak, kifizetjük” – hogy Orbánék a piaci árnál sokkal többért szerzik be a ruszkiktól az energiahordozókat!
    Poén nincs? De van! „Féléves mélypontra estek az olajárak csütörtök délután a növekvő recessziós félelmek miatt” – írta meg az MTI a Reuters hírügynökségre hivatkozva!!!

  • BENDEGUZ

    Élöben halgathattad volna ott a szomszédból(Dallasból) Orbán CPAC megnyitóbeszédét.
    kérdéseidre magától az illetékestöl meghallgathatod a válaszokat

    De még bizton megtalálod a YouTube-n, ha nem követted éköben
    Nem mellekélem ide, mert a „progresssista” demokratikus cenzura kivágja
    (mintahogy el is hangzott)

  • Bendegúz! Tényleg nem érted? Amúgy Orbán – mint a laposföld nívők – hisz a fajelméletben. De az antiszemitizmussal megégette párszor a száját. Azóta óvatos. Magyarországon egyébként nincs sok híve az antiszemitizmusnak – csak hangosak. Sokkal veszélyesebb a cigányellenesség. Amit Orbánék felhasználnak a délről-keletről érkező arab,szír, meg más népek menekültjeivel.
    Most egy kicsit megzavarta a szoftvert az orosz-ukrán háború. Nem kérdés: a bombázások harcok elől menekülőnek menedéket kell adni – gondoljon bárki bármit a háború okairól, okozóiról.
    De gondold meg!Eddig 800ezer-1 millió menekült érkezett. Nem egyszerű ellátni őket a rommá vert magyar gazdaságban. De segítenek a civilek, a lakosság, az EU. A magyar nép többsége szolidáris – nem náci. Az ukránok többsége meg nem akar itt maradni: tovább szeretne menni Európába, Amerikába. A másik oldalon is megindult a menekülés: az oroszok főként Moldáviában – azon keresztül Romániában keresnek oltalmat.
    Nehéz próba előtt áll az ún. civilizált világ. Nyomasztó érzés.

  • Mégvalami: a nép nem rasszista uszítani kell ahhoz, hogy nekimenjen a szomszédjának. Proli környezetben nőttem föl (Józsefváros). De csak arról az iskolatársunkról tudtuk, hogy cigány, akinek az apja Nyugaton zenélt. Neki volt először rágója, meg működő golyóstolla…
    Külső jegyek lapján egyszerűen nem tudtam megkülönböztetni cigányt, zsidót. Már felnőtt voltam, amikor a szerkesztőségben beszélgettünk, és az egyik kolléganőm elmesélte, hogy tudtak kimenekülni az óbudai téglagyárból az anyukájával. 44-es születésű, akkor csecsemő volt. A anyukája kioldalazva a tömegből, egy közeli házba kéredzkedett be, vízért. A háziak (magyarok!)segítettek nekik lelépni – bár nem sokáig. KZ-be kerültek, de már nagyon közel volt a front, megúszták. (Mérnök édesapja nem került haza a munkaszolgálatból.)
    Én meg nagy szemeket meresztettem: hogy kerültetek a téglagyárba? Hülye vagy? A nevem – magyarosított neve van -, meg nézd meg az orrom!
    Nem büszkeség, nem is szégyen: az inkább, hogy 90 óta megtanultam felismerni a rasszjegyeket.

  • Succubus Lilith

    Turóczi Béla István 2022 augusztus 4 7:54 de.

    ” A jelenlegi teljes ellenzéket nullázni kell, mert alkalmatlanok. ”

    Igaz.

    De amig ilyeneket irnak a jelenlegi ellenzek tagjai:
    „… álljanak ki a Staatsführer rendszere ellen …” addig el lehet elore konyvelni, hogy az uj ellenzeknek jobb ha meg sem alakul, mert minden normalis ember hulyenek fogja nezi oket.

    Esetleg ha nem lenne vilagos: Az ilyen idiota tulzasok, es a sok hazugsag miatt van a jelenlegi magyar ellenzek a padlon.

  • ad talalom 2022 augusztus 5 5:19 de.
    Azt írod, hogy: „Eddig 800ezer-1 millió menekült érkezett. Nem egyszerű ellátni őket a rommá vert magyar gazdaságban.”!
    A mondat első fele is erős túlzás a legtúlzóbb becslések sem számolnak 600ezernél többel, mármint olyan személy, aki Ukrajnából érkezett menekültként direkt vagy kerülővel.
    Azonban ezek közül összesen – még a kettős polgárokat is számolva – pár 10ezer az, aki itt is maradt! Ezek ellátására Orbánék egy buznyákot sem költöttek, sőt jelentős bevételeket tettek zsebre! =))

  • Gabrielnek mega kitmég érdekel ami bülbülszavú tsz-elnökünk amint kioktatja a tutiból a republikánusokat. Jó szórakozást hozzá … 🙂

    https://telex.hu/zacc/2022/08/05/orban-cpac-beszed-ures-terem-telthaz-felhaz

    https://na.eventscloud.com/website/34479/speakers/
    https://www.conservative.org/cpacnow/

    Ittami büszkeségünk kicsit súritve, aztán dagadjon a kebel.. 🙂

  • talalom
    2022 augusztus 4
    8:21 de.

    Várom a futárt. Szattyán nem kell. De ahogy elnézem a lozungokon, az unalomig ismert pótcselekvőkön kívül hozzád se vittek mást. Mert Bajnai fehér könyve óta valahogy még a realitásoktervezett vázlatának közös kompromisszum-gyanuját sem sikerült felmutani. Neked sem.

  • BENDEGUZ
    2022 augusztus 4
    3:48 du.

    Te milyen fajokat ellenzel. S a kecskét is megkérdezted, hogy ő kíván-e Téged?

  • Succubus Lilith
    2022 augusztus 4
    4:37 de.

    A Te féléd elől járhatnátok a jó példával és a bokátok lefoss..tól az örömtől, amikor vezéretek fasiszta szövegekkel kedveskedik nektek, nyilaskáknak.

  • hexadodekaéder

    RodeoXI.
    8.4.5:57
    kismagyar
    fajvédőknek
    zárolt komm.
    kérdéseire:

    Hogy sajnos a fehérgalléros és nyakkendős bűnöket az elfásult közvélemény már elnézőleg ítéli meg, az mégcsak hagyján. Csakhogy úgy látszik nemcsak ott, azaz tőled délre, de idehaza is, az ellenőrizetlen és fékezetlen, nem független vádhatóság, nem is független ítélethozó, de nem is független végrehajtó szervezetek csak a „fizikai” bűncselekményekkel szemben lépnek fel oly szigorúan, mert azok láthatóak a dicső plebsz előtt. Ennek a rendszernek (ld a hivatkozott cikk vitáját), mély >érdekeltségi< okait kell feltételeznünk és keresnünk…

    A Wall Street-i 200 éves(!), elegant trükökk pedig a plebsz előtt ügyes bűvésztrükökként – mint pl. az általános társadalmi kizsákmányolás, vagy a hadipari gazdasági komplexum viselt dolgai – továbbra is szinte(!) láthatatlanok, mert ez így lett anno kitalálva. Gondoljuk csak végig, van csak "köztörvényes", de és másról már nem is hallunk… Ha a pénztáros kivesz a kasszából 100 dollárt, az bűn, de ha a cég tulajdonosa évi ezer dollárokat csal el a munkás zsebéből, az mégcsak nem is látható. A könyvelésben nem is jelentkezik már csak mint p r o f i t – az összes dolgozóé legfeljebb . e g y . összegben amit a gyáriparosok szövetsége majd elismeréssel konstatál… 😀

    A vallási parancsolatok ott már el vannak felejtve, azt fejtse meg a pap, ugyanúgy mint a középkorban, akiknek persze esze ágában sincs ezeket leleplezni. Ők csak leplezésben érdekeltek.

    Ergo marad az üzleti alapon tartott sajtó, ill. a média, amely viszont nem meri vagy nem hajlandó feltárni a kapitalizmus rejtegetnivalóit, zárt tokjában tartja azt a rejtett óraszerkezetet, amely így ellenőrizetlenül is csodásan működik, a mutatók legalábbis úgy mutatják. (Szándékos az úgy, és nem az azt.)

    A dolog persze nem teljesen kilátástalan, azonban egyelőre korai megoldásról beszélni. Békés megoldást csak egy tökéletes jogrend tudná rendbeszedni, persze nem végleg – történelmileg egy-két száz év, viszont addig a szakszervezetek és a civil szervezeteké a lépéskényszer… Addig a Wall Street-i mágusok, a bookmakerek kezében az egész földi sakktábla…
    ˙
    Ápropó Wall Street; hogy a cikk fő kérdésénél maradjunk. A Wall Street sem amerikai, s mégcsak nem is angol találmány, hanem Holland eredetű. Tehát szimbolikus utcanév. Ezzel is csak azt kívánom hangsúlyozni, hogy a dolgokat n e m . n e m z e t e k, hanem a világgazdaság ebben egységes . t u l a j d o n o s i . rétege alakítja és szabályozza. Ők azok akik megmondják a tuttit, hogy kik is a bűnös "útonállók", illetve melyek a megbocsátható bűnök és melyek nem.
    Geldmann regirt die Welt. – Tulajdonos fogja a kormányt…

    "dodó" ))) 😀 ((( – 🙁 –

  • Hexadodekaéder
    2022.08.07.1:11

    Elnézést, de hozzá kell szólnom a kettőtök párbeszédéhez, mégpedig azt alátámasztandó.

    Mi sem bizonyítja jobban, hogy az imperializmus nemzeti égisze alatt nem nemzetek -pláne nem fajok – közötti torzsalkodás, hanem a tőkés világ újrafelosztásáért folyó gazdasági és területi küzdelem zajlott és zajlik. Ennek legeklatánsabb példája a kf. „”Kelet-Indiai Társaság(ok)”” létrehozása, és állam az államban alapon e . m a g á n . részvénytársaságok létrehozása és működtetése. Ahol ez a (pl.brit) magántársaság n a g y o b b . m a g á n h a d s e r e g g e l . rendelkezett, mint maga a Brit Birodalom.
    Tehát Dél-Afrika szvannáin sem „fajok” vívták a harcaikat egymással, hanem tőkés vállakozások csaptak össze egymással a gyémánt és aranymezők, valamint az ott ingyen dolgoztatott „fekete-bőrű munkásosztály” saját igába hajtásáért, főleg angol és az ellenük lázongó másik gyarmatosítók, a holland-búr telepes szerencselovagok. Attól, hogy mindketten fehérbőrt viseltek, mindkettő a saját elnyomásába óhajtotta vonni a zulu lakosságot.

    Mindehhez megjegyezném, hogy ma sem nemzetek, v. fajok harca zajlik, hanem gazdaságimperialista tőkés magánérdekek vívják harcaikat és felfoirgató prpagandáikat.

  • Tüntetés, ami nincs. Százezres tüntetés(ek) valóban nincs(enek), és nem is lesznek. Ahogyan távolodunk 1990-től, ilyen nagyságrendű tüntetések nem lesznek. És ez nem az ellenzék hibája, még csak Gyurcsányé sem.

    Egyszerűen halad tovább a magyar társadalom fejlődése, akár jó, akár rossz irányban. A történelmet nem lehet leállítani, csak utólag elemezni.

    A magyarok európai történelme a honfoglalással kezdődött, és I. István koronázásával vert gyökeret. Elindult egy fejlődési folyamat, amit befolyásoltak más országok népei. Egykori ellenségeinkkel ma békességben élünk. Legalábbis látszólag.

    1990-ben döntöttünk, hogy folytatjuk hagyományainkat, amit sokan elleneztek, és ideig-óráig meg is akadályozták annak ellenére, hogy nem állították vissza az össznépi társadalmi tulajdont. Mára kérdésként csupán annyi maradt, hogy a társadalmi fejlődésünk iránya folytatódik, vagy visszakanyarodik a 2010 előttihez.

  • A hírblokkoló kikapcsolásával látom a jobboldali sáv hirdetéseit, köztük egy Népszava cikk ajánlását. A cikk szerzője Lendvai Ildikó, volt országgyűlési (MSZP) képviselő.

    Aggódik. Az ország sorsáért. Aggodalmát írhatta volna akár 45 évvel ezelőtt is. Akkor indultunk el a gazdasági csőd felé. 1978-ban bekövetkezett a „népgazdasági helyzet” nagyfokú romlása. A szemléletmód, a politika, nagymértékben járult hozzá az ország nagymértékű eladósodásához. Ebben az időszakban már tagja volt Lendvai Ildikó az MSZMP-nek. De nem látta a fától az erdőt. A KISZ KB kulturális osztályán dolgozott. Most meg riogat. Lemeze a B oldalon forog, a nóta vége felé.

  • Voronyezs
    2022 augusztus 8
    4:25 de.
    olvastad e Matas Maldeikis litván képviselő megfenyegette az oroszokat és kínát (a mongolokat)egyszerre, hogy megsemmisíti őket, ha sokat ugrálnak, mert mi az neki, nem teszem ide a képét de egy tanulmány lehetne az OPNI ban

  • OK andy, megosztanad velemnyedet hogy mit velsz „demokracia”-nak????

    Pejingben igen egyszeruen megy am.
    Csupan a partvezetoseg altal kinevezett nehany BT tagok jovahagyasa a hatarozat, amit Xi elvtars elore meg-hatarozott.

    De vajon MIERT ellenzed azt hogy minden lakos szabaDON , barkit, nevszerint, egyenileg, sot meg on-maga nevet is beirhatja ,A SaJAT DONTESE ALPAJAN VALSZTHAT MEG minden pozicikra a leg-alapvetobb kis-falu minden ugyek fweleleosegrevonhato intezoit,s a szovetsegi kormany minden hivatalanak betoltesere is?????

  • Orsós Elemér

    csak velem képesek szórakozni azok akik a jövö nemzedékét kellett volna tanitani – a gyerekeket

    helyette elkotelezett seggnyaló csicskások, akik nemhogy oktatással nem foglalkoznak zsebükben pedagógus diplomával, hanem gyalázkodnak, parasztoznak, cigányoznak
    merthogy semmi másra nem képesek – mint pedagógusok csödöt mondtak, kiderült hogy szakmailag egy nagy nullák

    Gyümölcséröl ismerszik meg a fa – mondták volt a régiek

    honnan tudnának a szakmájukban is inkompetens valakik bármi értelmes véleményt formálni más kérdésekben?
    Ugye?

  • Voronyezs
    2022 augusztus 8
    4:25 de.

    hexadodekaéder
    2022 augusztus 7
    1:11 du.
    RodeoXI.
    8.4.5:57
    kismagyar
    fajvédőknek
    zárolt komm.
    kérdéseire:

    sok mindent szerettem volna még mondani, de „ez” BINGO!
    kösz, Dodi

  • BENDEGUZ
    2022 augusztus 8
    2:16 du.

    Te vagy azt nem tudod, hogy mit írtál, amire válaszoltam, vagy olvasni nem tudsz.
    C-variáns. Közösen használtok egy nick-et páran ott a troll-csapatban és nem beszéltek egymással.
    Mi köze a fajoknak, mint ember, kecske, stb. a demokráciához?
    Már többször kértem, hogy a trolltartóddal beszéld már meg,. hogy mentsen fel, mert helybe mész a pofonokért így. vagy mentek.

  • Succubus Lilith

    Gabriel 2022 augusztus 8 2:20 du.

    A kommunista csecsemokbol lett magyar ellenzek szegyene, hogy ma ez az egyetlen epkezlab ellenzeki politikus.
    Gondolom az lehet az elsodleges oka, hogy ot nem Brusszelbol iranyitgatjak.
    De most erdekes napok jonnek a magyaroknak odahaza azaltal, hogy ukran testvereink lezartak az olajvezeteket. Ebbol nem tudom hogyan fog kimaszni a Fidesz.

    Tovabbi erdekesseg, hogy a Fenyesseges Nyugat meg mindig nem fizette ki a lengyeleket se, pedig aztan ha valakik teptek a szajukat Putyin ellen, akkor ok igazan jol csinaltak. Es megse.

    Hozzatennem meg, hogy Kanadaban is erdekes napok jonnek, azon belul itt Albertaban is, mert a Kinat imado Partunk es Kormanyunk le akarja zaratni az albertai olajmezoket is. Erdekes lesz…

  • Succubus Lilith

    Voronyezs 2022 augusztus 8 4:25 de.

    ” Mi sem bizonyítja jobban, hogy az imperializmus nemzeti égisze alatt nem nemzetek -pláne nem fajok – közötti torzsalkodás, hanem a tőkés világ újrafelosztásáért folyó gazdasági és területi küzdelem zajlott és zajlik. ”

    Az imperializmussal meg csak egyetertenek, mert a globalizmus lenyegeben imperializmus.

    Abban is van valami, hogy a ket vilaghaboruban (es sok mas egyeb haboruban) gyilkolaszo katonak nem a sajat erdekukben harcoltak, bar ezen lehet vitatkozni, mert legalabbis az USA-ban a haborubol szarmazo fellendules a legtobb embernek nyitott valamifele lehetoseget. Legalabbis egy darabig. Most ezt bontjak le az urak hasznalva az elvtarsakat.

    De azt hiszem abban amit irtal az a legnagyobb hiba, hogy szerinted a gazdag egyenek kozotti versenges ma is zajlik.
    En maskepp latom. Nekem ugy tunik, hogy belattak Amerika urai, hogy mas nemzetek gazdagjait is be kell vonni a tervbe, es bar meg kell osztozkodni a koncon, az egyseges globalis hatalom biztositja mindegyik fel szamara az „ezereves birodalmat”, azaz gazdasagilag (nem politikailag) felosztjak a vilagot egymas kozott es onnantol fogva nem kell felni a konkurrenciatol.

    Ennek persze ugyanaz lesz a veszte, mint a cuculizmusnak, miszerint ha nincs verseny, nincs miert gondolkodni jobb es jobb termekek gyartasarol, a fejlodes megszunik, helyette pangas es erdektelenseg jon.
    Nem is beszelve a hatalmas rabszolga-osztalyrol, amelynek semmi erdeke nem fuzodik ahhoz, hogy szorgalmas legyen, hogy gondolkozzon valami jobb megoldason.

  • Succubus Lilith
    2022 augusztus 9
    11:56 du.

    Succubus Lilith
    2022 augusztus 10
    12:12 de.

    USA-nak + € + Canada nincs pénze, most kavarják de nem jön össze!

    amit írsz arról, hogy szerinted be…szott a szocializmus az imperializmusba és most érdektelenség???
    az érdekes megjegyzés, a rabszolgának semmiféle érdeke sem fűződik sem a jobb, sem a több, sem a hatékonyabb, sem a gazdaságosabb gazdasághoz mert tőle elrabolják és profitkészítésnek hívják…

    és mehet a foodbank ba meg a jó a idös anyukájába… már ott tart a kanadai csoda, hogy a vállalkozó elvtársak nem építenek elegendő rablóprofitért sem laknivalót, ugyanakkor azt látom, hogy itt a közelben egy családi ház helyén felhúztak 58 townhouse-ot amik elkeltek de 13 hónap elteltével ki van téve: for sale menekülnek a városból, mindegy hová csak onnan el
    Alberta meg egy perverz provincia annyira hülyék, hogy az egyik legelső állásajánlatomat onnan azért nem tudtam betölteni {már keresték a lakásomat is Edmontonban}, mert a szakszervezet addig tépte a bagólesőjét, hogy a tulaj inkább csődbe vitte az egész ketyerét; ezzel 10000 ember munkája mexünt ripsz ropsz

    de most a MOL hiába ajánlotta fel, hogy kifizeti a tranzit díjat yukik nem is válaszoltak el vannak foglalva a győzelemmel és jobb pelenkákat keresnek a világpiacon közben a nagy yuki gabona export nagyrészt 95%-ban állati takarmány és sem egyiptom sem lebanon nem vette át mert 5 hónapja késnek és azóta vettek máshonnan az afrikai éhezőknek meg nem küldenek semmit most ezek a megtöltött teherhajók mint Bolygó Hollqandi kikötőt keresnek hátha el lehet sózni

  • Gabriel
    2022 augusztus 8
    2:20 du.

    Tanulságos életkép egy méltánytalanul túlfizetett munkahelyről, melyet ha a mélyen alulfizetet egyszeri melósok is leutánozhatnának, akkor még a mostani béka segge alatt sem lehetnénk! Mellesleg a nagymellényű megélhetési hordószónoknak is sajnos maximálisan igaza van!

  • Succubus Lilith

    Rodeo11 irta vala:

    ” az érdekes megjegyzés, a rabszolgának semmiféle érdeke sem fűződik sem a jobb, sem a több, sem a hatékonyabb, sem a gazdaságosabb gazdasághoz ”

    Ezt mondom en is. Amikor kialakulnak a vilagmeretu monopoliumok vege szakad annak a rendszernek, amit eddig ismertunk. Nem lesz szukseg kozeposztalyra sem, marad egy szuk roppant gazdag reteg, egy 10-15%-nyi rabszolgahajcsar, a tobbi pedig rabszolga. Egyik kasztba sem lehet bejutni kivulrol, oda szuletni kell majd, mint a csiganak a strada jobb oldalara.

    ” és mehet a foodbank ba meg a jó a idös anyukájába… már ott tart a kanadai csoda, hogy a vállalkozó elvtársak nem építenek elegendő rablóprofitért sem laknivalót, ugyanakkor azt látom, hogy itt a közelben egy családi ház helyén felhúztak 58 townhouse-ot amik elkeltek de 13 hónap elteltével ki van téve: for sale menekülnek a városból, mindegy hová csak onnan el ”

    Partunk es Kormanyunk bolcsen kormanyoz. En a magam reszerol mindennel egyet is ertek. Kulonben meg ezt a nevetseges, illetve inkabb siralmas nyugdijat sem kapnam.

    De, Ti, szupermen oltarilyoiak es kebeki csodak, tikek valasztottatok meg ezeket, panaszkodjatok tehat sajat magatoknak. 🙂
    Oh ja… es ne izgulj, nemsokara foodbank se lesz.

    ” Alberta meg egy perverz provincia annyira hülyék, hogy az egyik legelső állásajánlatomat onnan azért nem tudtam betölteni {már keresték a lakásomat is Edmontonban}, mert a szakszervezet addig tépte a bagólesőjét, hogy a tulaj inkább csődbe vitte az egész ketyerét; ezzel 10000 ember munkája mexünt ripsz ropsz ”

    Ez erdekelne melyebben is, ha lehet. Az egyik, hogy mitol perverz az egesz provincia csupan azert, mert bizonyos cakcervezeti idiotak elkergetnek egy-egy ceget, hogy aztan a melosok a 30-40 dollaros oraber helyett dolgozhassanak 15-ert? Mar aki talal munkat…
    A masik meg, hogy itt Edmontonban tizezer embert foglalkoztato ceg???? Melyik volt az?

    Miutan 85-ben idejottunk az elso munkahelyemhez fele vezetve, es aztan hazafele is lattam egy rahedli idiotat a husgyar elott hozongeni, akik akkor lettek marhara mergesek, amikor beintett nekik a cakcervezeti karmester. Azelott minden rendben volt.
    Meg buszokat is gyujtogattak hatalmas mergukben… de nem ragozom tovabb a csocselek mukodeset. Lenyeg, hogy valaki valahol fizetett azert, hogy a gyartulajdonost tonkrevagjak, aki aztan le is zarta az uzemet, eladta az akkor meg tulajdonaban levo Edmonton Oilers (NHL) hockey csapatot es elkoltozott Caulifloweriaba.
    De tudtommal ez az egyetlen nagyobb gyar, aminek a lezarasa ily modon tortent. Kivancsi lennek, melyik gyar alkalmazott itt valaha is 10 000 embert.

  • Andrew_s
    2022 augusztus 9
    4:58 du.

    grizi helyett, az „ilyen időkben” erre van szüksége az embernek, magyarázatra nem szorúl!

  • Succubus Lilith
    2022 augusztus 10
    12:12 de.

    Ez csak külsö látszat
    marmint a megegyezés

    hol volt megegyezés valaha is a hatalomért?
    gondolj csak a párizsra, ahol a gullitone-t emberiességi okokból inventálta egy baloldali érzelmu orvos, hogy mást ne mondjak
    merthogy az elvtársak nyakazták egymást nyakló nélkül?
    ugyan már nem abból állt a története az összes szocialista/kommunista rezsimnek hogy irtották egymást a hatalomért?
    Akár Kádár miért is végeztette ki Nagy Imrét? ès a vele szimpatizánsokat?

    és egy percre sem lankadtak – merthogy a sötétben bujkáló ellenség nem aludt, vagy Te nem éltél soha ilyen rezsimben?
    Néha idöközben odafigyeltek valamennyire az „uralkodó” proletárokra is, akik amugy nem gyöztek magukon uralkodni
    Meg rettegni – a magyar gulyáskommunizmus az igaz hogy a vége felé egyre lazább lett … na de mi lett az ára?

    Gondolod, hogy az egymással amugy halálos versenyben lévö globalisták is „majd aludni fognak”
    Nem gáncsolják egymást ott ahol tudják?

    Az ember, tudod a humanoid faj akivel a bibi van

    Ezek a balosok itt is ebben a „keleti” aluljáróban (kmh) arról gyözködnek, hogy mert hogy attól hogy valaki alkalmazott, az „jó ember” – aki meg a vállalkozó az a farkas, haramia …
    pedig maguk a haramiák, gondolom egész életüket a kollégáikkal való intrikálással tölthették – egyébként hogyan lennének képesek számukra amugy ismeretlen embereket is folyamatosan intrikálni, sározni, gyalázni, uszitani egymás ellen?

  • Succubus Lilith
    2022 augusztus 10
    3:44 du.

    1985-ben én még az Indiai óceán kies vidékein Mauricius, Reunion faltam az osztrigát reggelire whyskey-vel és jégbehűtött ananász kockákkal, nem tudom mit élveztetek abban az időben Albertában. Józsi bátyám sokkal korábban mesélt, mint fanyűvő akit azután a saját maga által jobbsorsra ítélt világa visszavezetett Érdligetre.
    Alberta megérdemel benneteket de ti rablógazdálkodtok és szövetségi szubvencióból élitek Jason Kenney & tsai vadúl de bután rendszerét… be kellene temetni a nyílt színi bányákat, erdősíteni és nem a kristálytiszta természetes folyóvizekkel kátrányt mosni hogy azután az overhead mínusz profit negatív revenue-t hozzon létre de olyan csövezni, pedig nincs is {vagy van???} csőipar Albertirtsák -on… a többi maradjon az én pillanatnyi felvillanó emlékem [ik, ix, iks>>> a csuklás avatarjai a röhögéstől mert ez a tömény röhögény]

    egyébként bízom benne, hátha? te is?

  • TALALOM;

    eGY ORSZAG, S BARMELY NEMZET IS LENNE AZ, AMELYNEK LAKOSSAInak fele automobil tulajdonos az nem igen lehet nevezheto „rommavert gazdasag”-nak.

    Persze a 6 millio Ukran menekult az Orosz hadsereg pusztitaSAI ELEOL.
    De a kerdes hogy Orban elvtars miert nem folyamodik {Putin „illiberalis elvyarsahoz az azonnalli fegyveres invazio es hadainak a visszavonasat??????

    De altalaban miert panaszkodnak, hiszen Orban a magyar KOMSOMOL tanitvanay, barmit is emlegetne, de l;enyegeben a reg-tanultakat gyakorolja ma is, s az a maguk leg-elso problemainak az okozoja!!!!

    KaDAR ELVTARSANAK A LEGKIVALOBB TANITVANYA, MINT VOLT RAKOSI STALINNAK.

    Vajon miert nem hajlandopk belatni azt ????

  • Succubus Lilith

    Nem ertelek teged Rodeo. Miert vagy oda az ilyen feudalis posvanyban keletkezett zenekert (vagy eppen mas, fuj-fuj kapitalista-tokes zeneert)?

    Neked ilyeneket kene nezned:

    https://www.youtube.com/watch?v=0VIBFAFnaZ8

    Mellesleg, nemsokara Kanadaban is ilyen lesz a TV fomusora. 🙂

  • Succubus Lilith

    Erdekes dolgok mennek itt. Megjelennek hozzaszolasok, aztan eltunnek… (Nemtom az alabbi mennyire fog atszaladni a cenzin, valoszinu sehogy.)

    Gabriel 2022 augusztus 11 7:02 de.

    ” Ez csak külsö látszat
    marmint a megegyezés ”

    Ami a jakobinusokat es annak elv-gyermeket, a komcsikat illeti, persze hogy tudok a modszereikrol.
    Nemregiben irtam is, hogy szerintem Sztalin nem szenvedett uldozesi maniaban, egyszeruen csak ismerte az elvtarsait, ahol az elv a hatalomvagy volt. Ha nem irtja oket, o kerult volna sorra.

    „” Gondolod, hogy az egymással amugy halálos versenyben lévö globalisták is “majd aludni fognak”
    Nem gáncsolják egymást ott ahol tudják? „”

    Erre en is gondoltam, mar csak azert is, mert a politikaban nincsenek baratok es testverek, csak ideig-oraig tarto szovetsegek. Pl. 56-ban hirtelen „testverneppe” valt az angol, francia es az izraeli, hogy aztan 3 honap mulva az elozo ketto ujra kigyot-bekat kiabaljan Izraelre.

    Tehat nagy a valoszinusege, hogy a szent cel elerese utan majd az erosebb megprobalja kiszoritani a gyengebbet, de egyelore ugy nez ki, hogy nagyon szovetkeznek az urakbol lett elvtarsak.

    Persze az is kerdes, hogy az orosz politika mennyire tudja ezt megakadalyozni. Egyelore a BRICS orszagok letrehozasa ugy tunik veget vet a globalista almoknak (pedig mar ugy szerettem volna, hogy semmim se legyen, mindent berelhessek, es boldog legyek) de en nem feltem a globalista ur-elvtarsakat sem.

    A masik kerdes a nepirtasi szandek: Vajon a kinai es indiai (hogy csak kettot emlitsek) milliardosok atlatnak-e a szitan, vagy hajlandok lesznek masok kedveert legyengiteni sajat haza’ikat, hogy aztan meg vedekezni se tudjanak, amikor kiderul, hogy oket igazabol nem vettek bele a deal-be?

    Tovabba nagyon gyanus nekem ez a feher ember elleni propaganda hadjarat. Ugyan tudom, hogy sok fehert vettek fel ehhez, de vajon kik vettek fel oket?

  • Christopher Ádám

    Csak hogy öntsünk tiszta vizet a pohárba …. ismételten
    nyilvánvalóan próbáltuk már többször értelmezni, hogy mit jelent a szólásszabadság gyakorlása egy magánkiadvány hasábjain, ami fórumot biztosít különféle vélemények megjelenetisére
    természetesen felelös szerkesztö/laptulajdonos szabadon meghatározhat bárminemü profilt amelyet felvállal – szabadon és korlátozás nélkül
    beletartozik az emberi szabadságjogokba
    deklarálhatja az általa akceptált nézeteket – kereteket szabhat a megjelentethetö vélemények

    Ezt ugy hivják hogy szerkesztöi állásfoglalás
    ami lehet bármi, ami tetszik, nyilván szabadon – csak le kell irni
    hogy ne kerülgessük a forró-kását én becsatolnám ide az „egyetemes emberi jogoknak” a strasszburgi testület által elfogadott verzióját magyar forditásban

    Csak hogy tudjuk, hogy amikor az egyetemes jogok betartasáról beszélünk mit értsünk alatta, és mi az ami kivül esik rajta
    (nyilván amit nem tartalmaz)

    Na most beszéljünk arról, hogy mit jelent egyenes gerinccel kiállni olyan mellett amit állitunk magunk gyakorlatáról
    mert ugy vannak egyesek, akik sokszor felemlegetik ugyan – minden esetben mások vonatkozásában természetesen – olyan képzettársitási megjegyzésekkel, mint hernyó, féreg, csiga …. stb
    lelkük rajta … nyilván mindenkinek az adatott, ami kijutott

    Na de hagyjuk ezt a mocsaras területet – beszéljünk egyenesen és
    tisztázzuk, hogy a vélemény-szabadság korlátaiba mi fér bele
    aztán akkor a censurat talán még müködtetni sem szükséges – hisz ki az a hülyegyerek aki arra vetemedik, hogy szórakozásból próbálgassa hogy mi férhet át a tü fokán …

    itt a Nyilatkozat az alábbiakban
    (természetesen, ha közzé kivántatik tenni)

    https://www.coe.int/hu/web/compass/the-universal-declaration-of-human-rights-full-version-?fbclid=IwAR1NqeIiqdlaTRBzWxAxqeBawA2qu9KIzChdj_7FcFn_qOkPJcrs_UdodKk

  • Succubus Lilith
    2022 augusztus 11
    4:50 du.

    tudásom szerint „ez” történelmi jelenség már a bibliában is az éppen hatalmon lévő nek szóltak a kürtök és azóta is (a Star Wars ban is a Walkűrök lovaglása van a vadászgépek és bombázók aláfestéséhez) egyes „művelt egyedek” a mai fiatalság azaz a jövő zenéje:

    nekem azt is mondták mikor az eredetit lejátszottam, hogy mennyire hasonlít a Starwars-hoz

    én szelektálok, a tv -hez ragyogó, könnyen használható távirányító is van, valamint
    több száz darabos CD/DVD gyűjteményem a megfelelő
    minőségi lejátszó rendszerekkel

  • bendeguz
    2022 augusztus 11
    4:05 du.

    grizi,
    téged Krypto -val vagy a 2 bites Coin -nal kompenzálnak a tartótisztjeid?
    teljesen kryptai agnosztikus lettél

  • Subkuss Lilly
    22.07.27.12:52
    datációval írja
    FERENC PÁPA KANADAI LÁTOGATÁSA c.cikk alatt:

    „Derék, globalista Pápánk bocsánatot kért azért, mert annak idején segíteni próbáltak az indián gyerekeknek.”

    Korlátolt – sajnos így kell minősítenem – Lillythünk nem olvashatta a Kanadai Magyar Hírlapban pár éve éppen a Katolikus Anyaszent Egyház által az őslakosság gyermekei számára a múlt és a XIX. században alapított, még ma is működő internátusokban feltárt . t ö m e g s í r o k r ó l . közölt őszinte tudósításokat és az ezek alatt megjelent felháborodott hangvételű kommentáradatot.

    Ha tudniillik olvasta volna ezeket a cikkeket, akkor nem ír ide ekkora kétszeres marhaságot, amely egyszer azért kegyeletsértő hülyeség és tolakodás . t ö b b s z á z . meggyilkolt úgymond’ „”indián”” gyermek és családjával szemben, akik talán ilyformán már ki is halhattak.

    Másrészt hülyeség azért is, mert Ferenc Pápa ezzel a csak egyelőre lerótt, rangjának és valódi emberségének megfelelő köteles bocsánatkérésével vonta le a sokszáz éve esedékes egyházi konzekvenciát, mely az amerikai őslakosság felé már mások által is időszerű kötelesség lenne.

    Harmadszor irtózatos tájékozatlanságára vall, a Katolikus Egyház vezetőjét úgymond’ „globalistának” titulálni akkor, amikor ez a fajta általánosító, katolikus szó jelentése az . e g y e t e m e s , s ha úgy tetszik bizony a vallási szervezet politikaföldrajzi értelemben vett globalitásra vonatkozó és kifejezett igényét tükrözi. Ebben az értelemben az Egyház az említett t ö m e g e s . g y e r m e k g y i l k o s s á g o t . a szegregált őslakosság ellen is ebben a minőségében követte el, melynek fejében nemcsak, hogy bocsánatkérés, de az adott kanadai őslakos közösségnek még kárpótlás is kijárna…
    Micsoda cinizmus hát Lillythnek az a kijelentése, hogy az „Egyház eképp próbált segíteni az indián gyerekeken”
    Lillyth biztosan úgy gondolja, hogy így – Jézus szavaival -eképp segítette őket át a „mennyeknek országába”… 🙁

    ÉS még egy: Lillyth a szentíráshoz hű egyházfőt ugyan melyik értelemben és miért tarthatja, v. állítja be „globalistának”?

    1. A fenti – az egyház úgymond’ – deklarált és istentől származtatott mindenhatóságából kiindulva ?
    v.
    2. A mai konzervatívok (régiesen: reakció) által a baloldalra oktrojált általános munkásszolidaritás „globalizmusa” értelmében ?
    v.
    3. Az expanzív nemzetközi tőke, tehát a gazdaságiimperializmus globalizmusával azonosított, szociálisan érzékeny, jezsuitát ?
    ˙

    .

    PS
    A tőke tején feltáplált nemzetközi jobboldali reakció szereti az általa fogant törvényszerű gazdasági jelenségeket – mint pl globalizmus is – az ellenoldalnak tekintett bal, v. liberális oldalra rákenni, ill. rátestálni, hogy mint itt fent is, a globalizmus valóban hálátlan ódiumát is majd azok vigyék el.

  • A TOZSDE nem Hollandok altali kereskedelmi befektetesi modszer, hiszen meg az osi babiloni tarsadalom kezdeten is ismert es alkalmazott volt.
    Nem is emlitve a gogogoket ,romaiakat,na meg az egyptomiakat,stb.
    Csupan a technikai modszerrek fejlodtek a mukodeseiben.

    De miert ellenzitek a vilag-nemzetkozi kereskedlmet???

    Annelkul maig is az okorszekekenel lennetek, s lenne a vilag is.`

    De ha olyremesen ellenzitek a nemzetkozi kereskedelmet, hat miert nem allitjatok vissza a VAS-FUGGONYT?????

    Azt bizonyara Putin elvtarsatok orommel venne, mint ismet meghoditani hadakkal Magyarorsagot is.

    P.S.
    Eszak Amerikaban az u.n. indian gyermekeket segitokeszsegbol iskolaztata a tarsadalom, hogy egyenlo lehetosgeket elvezhessenek, nem csak az uaw-uwa tancolas, vadaszas modjan elniuk.

    Atkozodtok hogy ‘nem volt egyenlo kepesseguk’ s aztan meg hogy ‘kegyetlen kenyszer’ alapuva lett a segitsegeik.

    De mit tett imadott Moszkvai elvtarsaitok tbb mint 120+ fuggetlen, onazllo nemzetisegekkel melyek ma amr nem letezhetnek csak mint „orosz” polgarok?

    S a „kizsakmanyolas” allitasan, mindenutt az ehberkert kenyeszeritve a dolgozok es alapveto elelmiszer hianyokkal elve ahol a szeretetb rendszeretek kenyszeritve lett a alkossagra.

    Marx, Lenin,Stalin, stb. voltak a vilag LEGnagyobb globalistai!!!!
    Vajon miert maradtal nema azon ????????

  • LILITH;

    Barmivel is allitja hogy mivel szuletett, vagy mifele eszkoze lenne, de valami ertelmezesi problemai vannak.

    Mint pl. az allitott ascioperosis allitasaval hogy azt a tej es tejtermekekbeben levo calcium okozza.
    Sot csatolt is egy web-lapot cikkevel, DE a kozolt web-lap NEM allitotta, sem bizonyitotta hogy az valosag lenne, csupan hogy ‘vannak akik azt velik’.
    Persze azok eggyike maga Lilith nevu barmivel szuletett egyen is.

    Masik.
    Minden adat bizonyitja hogy az emberi-leny kepessege nem volt primitive, csupan a korulmenyei ev-ezredekkel ezelott.
    Vajon miota van maganbak computere es okos-cell-telephonja ?

    Mind az nem mbizonyitja magacska elmaradottsagat, azt csupan meglatasai es velemnyeinek kinyilvanitasa mutatja.

    Na de az nem a Teremtes hibaja, hanem az Istentelensegek eltanultjai.

  • Succubus Lilith

    Miklós bá’ 2022 augusztus 11 11:31 de.

    ” Értem én a gondodat. Általában úgy van, hogy ami lehetetlen – (ki tudja ezt megítélni?) -, az nincs. Ami meg nincs, az nem biztos, hogy a jövőben lehetetlen. ”

    Altalaban statisztikailag szoktak kimutatni, hogy mi a lehetetlen. Amikor az elso os-sejt kialakulasarol lenne szo, azaz csak arrol, hogy a szukseges molekulak osszealljanak a megfelelo sorrendben, ki lett mutatva, hogy az statisztikailag lehetetlen. Ehhez hozzajarul az eletellenes kornyezet, pl. az ozonreteg hianya abban a geologiai korban, amikor az elso sejtek allitolag kialakultak.
    Persze ettol, meg kepzeletben minden lehetseges. 🙂

    ” Szóval: legalább mondj egy harmadikat! ”

    Mirol?

    ” (A Bibliával meg mi a gondod? ”

    Csak annyi, hogy kicsit onellentmondasos, teli van hibakkal, felesleges ismetelesekkel, mikozben reszletekbe nem bocsatkozik. Valamint kisse tul antropomorf ez a Torah-ban olvashato Isten. Az meg hagyjan, hogy van arca, keze, es egyuttal o a „haboru embere” is, leginkabb azon csodalkozom, hogy surun meregbe gurul es minimum egyszer meg is gondolta magat. Ez szamomra furcsa, hiszen allitolag o ismeri a jovot is. Ha tudja, hogy valami meg fog tortenni, miert lesz olyan mergeske? Es ha irotta az izraelitakat a sivatagban pusztan azert mert feltek, hogy nincs mit enni es inni, akkor most miert nem irtja azokat a zsidokat, akik nagy ivben belesz..nak az egeszbe, sot meg a tetejebe sok mas egyeb bunt is elkovetnek?

    ” Ilyenkor szoktam néha megkérdezni: Hol volt Jézus, hol volt Mohamed, mikor Mózes már rég’ a hóna alá csapta a kőtáblákat? ”

    Ez hit kerdese. Ami a Keresztenyseget illeti en is csodalkozom, mert Jezus monda’, hogy nem azert jott, hogy eltorolje a torvenyeket, hanem, hogy betoltse azokat. A keresztenyeknek Jezust kellene kovetniuk, ergo, be kene tartsak a Torah torvenyeit. De meg a sajat Uj-Szovetseguk keveske torvenyeit sem tartjak be, pl. emlekeztetnem itt keresztenyeket a jo kis veres hurkara… Pedig valahol az Apostolok Cselekedeteiben (10-es, vagy 15-os fejezet) meg lett nekik is tiltva a ver fogyasztasa. (Lehetne errol meg sokat irni, de…)

    Az iszlammal kapcsolatban – szinten hit kerdese – meg kell erteni, hogy szerintuk Abraham, Mozes, es az osszes profeta, illetve hirnok (messenger) muslim volt. (Minden hirnok profeta, de nem minden profeta hirnok az iszlamban.)
    Az iszlam szerint Mozes kapott az Istentol egy bizonyos irast, ami nem ugyanaz, ami ma a Koran (es a Hadit). Valami mas volt, nem tudjuk mi volt az, csak az bizonyos, hogy a zsidok az evszazadok soran tettek kozza, vettek el belole… ami kulonben meg is latszik a Torah-n.
    Ugyanigy, Jezus is kapott valami irast az Istentol, de az sem az volt, amit ma latunk az Uj-Szovetsegben. A keresztenyek is alakitgattak rajta, amirol manapsag tudjuk, hogy teny. (Pl. Mark utolso fejezete.)

    Remelem ez kielegiti a kivancsisagodat.

  • Succubus Lilith

    Voronyezs 2022 augusztus 12 3:39 de.

    “ Korlátolt – sajnos így kell minősítenem – Lillythünk nem olvashatta a Kanadai Magyar Hírlapban pár éve éppen a Katolikus Anyaszent Egyház által az őslakosság gyermekei számára a múlt és a XIX. században alapított, még ma is működő internátusokban feltárt . t ö m e g s í r o k r ó l . közölt őszinte tudósításokat és az ezek alatt megjelent felháborodott hangvételű kommentáradatot. ”

    Nem akarlak minositeni teged, mert amikor en minositenek az nem megy at a cenzuran. No es megtetted te azt sajat magad.
    De fel kellene hivnom a figyelmedet arra az apro korulmenyre, hogy ebben a temaban nem csak egyszer irtam. Ha olvastad volna mindet, vagy vetted volna a faradtsagot es utanaolvasol az allitolagos tomegsiroknak, akkor most nem minositetted volna magadat.

    “ Másrészt hülyeség azért is, mert Ferenc Pápa ezzel a csak egyelőre lerótt, rangjának és valódi emberségének megfelelő köteles bocsánatkérésével vonta le a sokszáz éve esedékes egyházi konzekvenciát, mely az amerikai őslakosság felé már mások által is időszerű kötelesség lenne. ”

    Altalanossagban ezzel ugy-ahogy egyet is ertenek, csak sajnos ez a jelenlegi Papa a leheto legrosszabb helyre jott bocsanatot kerni. Kanadaban ugyanis nem tortentek tomeggyilkossagok, az USA-ban es delebbre annal inkabb. Miert nem oda ment?
    O, mint argentinai, es mint katolikus Papa, csak ismeri a tortenelmet Del-Amerikanak es az Egyhaznak, nem? Vajon miert nem azert kert bocsanatot a Papa, hogy a valladolid-i vita utan kiadott bullat az akkori Papa ket ev utan visszavonta? (Az a bulla “emberi lelket adott” az indianoknak, ami azt jelentette, hogy nem szabad gyilkolaszni oket.) De minden bizonnyal hallott a csodas kis encomienda-rol is, azert miert nem kert bocsanatot? Miert itt Kanadaban hazudozik, lejaratva vele a Katolikus vallast?
    Itt “csak” a szokasos oszd meg uralkodj elv alapjan megosztottak az indanokat a franciak es az angolok annak idejen, es haboruztattak oket egymassal.
    Mellesleg, van itt ket rovid cikk, remelem tudsz angolul. (Megeri elolvasni, a valladolid-i vitaban a Debate reszben sok erdekes dolgot emlit Sepulveda elvtars, talan meg tanulsz is belole valamit arrol, hogy miert kellett segiteni az indianoknak.)
    https://en.wikipedia.org/wiki/Valladolid_debate
    https://en.wikipedia.org/wiki/Encomienda

    Megegyszer: Az Egyhaz itt Kanadaban valoban segiteni akart az arva es a borzalmas korulmenyek kozott elo Indian gyerekeknek. Ez nem cinizmus. Tomeggyilkossagok azokban az iskolakban nem tortentek.
    Sajnalatos, es egyben lesujto velemenyt formal rolad az, hogy felulsz a ma divatos keresztenyellenes gyulolet-propagandanak, anelkul hogy utanaolvasnal annak, hogy mi igaz ebbol es mi nem.

    ““ Harmadszor irtózatos tájékozatlanságára vall, a Katolikus Egyház vezetőjét úgymond’ “globalistának” titulálni ””

    Ugy latszik mindent szajba kell ragni ma neked: Akit a globalistak valasztottak meg Papanak, mert o maga kommunista, azaz “szociálisan érzékeny” 😊 (mert szokas szerint megint a csurhet hasznaljak a globalistak) az egy globalista Papa.

  • úgy tűnik, mjobb nem reagálni az itt beírtakra… ha nem engedi be a Cenz Ura, kontraszelekció műxiben!

  • Lillyth
    13. 1:36

    Légy oly kedves nevezd meg a BÍBOROSI TESTÜLET azon tagjait akiket a te fogalmaid szerint, az egyházi egyetemességet leszámítva globalistáknak tartasz.

    Csak megjegyezném, hogy II.Jánospált, de a Hitlerjugend tojásból kipattant XVI.Benedeket is ez a testület választotta pápává. Tehát nincs ebben az állításodban némi elletmondás ?

    Fantasztikus újszerűséget olvasok ki az utolsó bekezdésedből, ahol megállapítod, hogy „az argentin pápa* szociálisan érzékeny, tehát kommunista” ergo – e beszédedből az az én következtetésem – Jézus is egy kommunista volt. Bár utóbbi márcsak azért is sántít, mert a paraboláiban ő, bár valami megfoghatatlan szegényeket (+ gazdagokat is) gyakran emleget, az igazi szegények, a rabszolgák(!) felszabadításáért egy szalmaszálat odébb nem tett. (Mi több,Pál és az Apcsel.szájából:”urukkal szemben szigorú engedelmességre” kötelezte őket, mely tényről a pápisták jó nagyokat hallgatnak…)
    De mitadIsten? Ad egy szociálisan érzékeny Jezsuita-ferencest, aki névadójához is méltón komolyan veszi a Bibliát, és szeretettel fordul a szegényekhez, miközben idézőjelbe teszi a gazdagok felszíni szokásait, úrhatnámságaikat, és érzéketlenségüket a szegénység iránt, amit olyasféle jótékony adakozással próbálnak palástolni. Valószínűleg tisztában is van a tőkés kizsákmányolás lényegével, de ezt tudtommal még így nem mondhatta ki…

    És a szerinted szociálisan ennyire érzékeny emberek ennek megfelelően – ilyen római pápa is – kommunistaként aposztrofálhatóak… Minden estre meglepő és bíztató fordulat, melyből az következik, hogy a szociálisan közömbös emberek viszont mégiscsak cinikus, önző, jobboldali konzervatívok, akik saját lényegüket tekintve nem többek a sarcos feudális nemességnél, akik magasabb társadalmi szintjüket csak „gazdagságuknak”, esteleg tőkéjüknek és az ebben a miliőben determinált „öntudatuknak” köszönhetik, illetve eszerint élik meg. Döntéseiket és tetteiket ezek a tényezők határozzák meg.

    Szegényember onnan, fentről átvett nézetrendszere esetén: hamis, vagy betáplált öntudatról beszélünk, ami inkább lélektani, mint lét-beli meghatározottságra utal. Ez a csoport, vagy réteg a csőcselék, vagy a lumpenproletárság arnycsapata.

    Mellesleg egy pápa esetében, őtőle már eleve elvárás a szociális érzékenység, amitől Ő még nem mondható kommunistának, de globalistának is csak a politikai katolicizmus okán – ami Nícea óta szintén adott – azaz egyháza dekralált(!) egyetemessége folytán a globális méretű hatalmi lélek-háló.

    Tehát az ő globakizmusa nem a . g l o b á l i s . t ő k e . t e r e m t e t t e . igazi, gyakorlati globalizmusa, amely anyagi hatalmával már automatice, biztatás nélkül is és szükségszerűen szővi át, vagy be az egész Glóbust, s hoz létre ezáltal új, s mégújabb munkás-városokat, vidékekeket,ergo . o b j e k t í v . f o l y a m a t k é n t .egyre növeli véle a . g l o b á l i s . p r o l e t a r i á t u s . létszámát és teszi nemzetközivé, sőt planetárissá munkásosztályt.

    Azt véletlenül sem gondolnám, talán te sem, hogy Ferenc Pápa részese volna ennek az . o b j e k t í v . világfolyamatnak, viszont azt igen, hogy Ő, az ő főnökének megfelelve, mérsékelt konzervatív jezsuitaként igenis tiszta szívből érez együtt a globális kapitalizmus kárvallottjaival, amitől még nem vált kommunistává. Annak ugyanis lennének egyéb feltételei is, viszont az már egy másik lapra tartozna. 🙂

    *Tudtommal Ferenc olasz család sarja.

  • Succubus Lilith
    2022 augusztus 13
    1:36 de.

    ez a magát voronyezs (volt mozgalmi neve) titulus alatt jegyzö volt besugó és mozgalmár nem illet meg semmilyen minösítés
    minösiteni csak azt lehet aminek van valami hozzáadott értéke
    ennek maximum elvett „értéke” van
    a teremtés során megkapott általános emberi értékeket mind mind igyekezett hiány nélkül lefaragni magáról, amit most látsz belöle az egy igazi vörös militáns elvtárs

    Valahogy a legnagyobb jóindulattal sem tudom felfogni sem, nemhogy megérteni, hogy ez a fajta szörnyedvények, hogyan képesek ilyet leiirni, és aláirni:

    „”…Korlátolt – sajnos így kell minősítenem – Lillythünk nem olvashatta a Kanadai Magyar Hírlapban pár éve éppen a Katolikus Anyaszent Egyház által az őslakosság gyermekei számára a múlt és a XIX. században alapított, még ma is működő internátusokban feltárt . t ö m e g s í r o k r ó l . közölt őszinte tudósításokat és az ezek alatt megjelent felháborodott hangvételű kommentáradatot…”

    merthogy itt – a mondjuk ki nyugodtan, nem túl nagy népszerüségi indexxel biró fórumon, – ahol nagy jóindulattal össze bírsz szedni két tucat kádárista militánst, néhány liberálist, és néha egy-két konzervativ elveket követö hozzászólót – szóval az itteni hozzászólások okán egyszerüen deklarálja, hogy a téma nemzetközelig eldöntött – a történesek természetesen és minden kétséget kizáróan feltártak és abszolut bizonyitottak – az ö voronyezesi értelmezése szerint
    akiröl amugy fogalmunk sincs hogy ki a jó fene, mégcsak halvány sejtéseket sem enged meg ez ügyben …
    Nyilvánvalóan – ezt már csak mint egyéni kajánkodást engedem meg – jó is igen alapos okból kifolyólag bujkál az elvtárs a teljes sötétségben
    szóval ezek utánt kedves Lilith – neked pofaalapállás – nem tudod, hogy öföelvtársi fötitkársági megbizott kiadta a vonatkozó dekrétumot?
    Csak nem kételkedni merészelsz – és a kapitalista utat választod – te sötétben bujkáló ösellensége a proletáriatus gyözedelmes csapatának?
    Menekülj, mig jó a dolgod – ezt ott fel fogják jegyezni a lajtsromodra, amikor majd ott a tájékodon „az elvtársak hekyreállitják a nép abszolut uralmát”
    Nem lesz ott szabad terepe az ilyen linkócziknak, a sorból kilengöknek.
    Nem tudod még?
    Már rám is felhivták az egyes megbizottak a figyelmet és lajtstromoztak. Tekintettel arra a reményre, hogy hamarosan a „Dicsöséges Forradalmi Proletárság és Környezet Mentö” vöröshadsereg egységei ideérnek az amazonasi öserdö „megvédésére” – és akkor majd itt (el-) le-számolnak velem, természetesen a „megfelelö” módon

    Na de hát mit tudhatsz Te mint kisszerencsétlen, aki ott kies Atlantában tengeted életed, hogy mi történik ott?
    Még kévésbé én, aki szintén jó negyedszázada itt élek, hogy mi történik itt
    Hogy hogyan merészelsz Te magadról ilyesmit elképzelni is, hogy Te tudhatsz arról valamit??!!
    Melyik munkásörségi dekrétumban, Párthatározatban olvastál olyasmit, hogy Neked van szólásjogod?
    Te csak magadon próbálj uralkodni, ne tedd próbára az elvtársak jóindlatu türelmét és eddigelé elnézö magatartását …

  • Ádám Cristopher
    Főszerkesztő Úr!

    Kérem a fenti vita eldöntése végett a magam, ill. Succubus Lilith és a többi olvasó számára is a szíves segítségét
    >a kanadai bentlakásos egyházi intézményekben történt visszaélések és tömeges gyermekhalálokkal< összefüggő botrányról szóló korábbi Kanadai Magyar Hírlapban megjelent több . c i k k e i . címét, illetve dátumait megjelölni szíveskedjék.
    Nem tudva ezek pontos címeit bárhol kerestem, nem találtam…

    Előre is megköszönve fáradozását 🙂 :

    Voronyezs

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Bendegúz
    8.12:2:55
    + Ró dejó,
    + Találom
    + Szubkub

    Érdekes kedves 79., hogy Ön is és Szubkubus is mindig szubjektív vágányra terelik a szót s mi bármennyire igyekszünk is a dolgok objektív végét megragadni maguk így keverik a szót.

    Maga azt írja többször is, hogy „akkor” mi (ti.Talalom, v. Rodeo, vagy én ) miért nem megyünk át, valami autoriteriába, és miért nem élünk ott ?”

    Képtelenek felfogni, hogy történelmileg mi ide, vagy oda tartozunk ahol élünk és az, hogy ismerjük és felismerjük a gazdasági és politikai rendszer törvényszerű, teszemazt visszáságait, még nem azt jelenti, hogy nem a beleszületett, v. választott hazánkban kívánnánk élni! A maguk effajta csűrés-csavarása nem más, mint i g a z i . é r v e k . h í j á n . hamis – nem ide tartozó – szavak, vágyak hazug, és demagóg felvonultatása…

    Egyébként is a világ különböző szegletén még a kapitalizmus sem mutat egyforma képet és színvonalat Nem véletlen, hogy a migráció is mindig a fejletlen felől áramlik a fejlettebb felé. Pontosan úgy mint ahogy a biológiában az ozmótikus nyomás is műküdik, ahol mindig a hígabb oldat áramlik a sűrűbb, a töményebb-be ill. felé… Ez hajtja pl. a fákban a nedvek áramlását gyökér és lombozat között.

    Szunkubus aszongya Rodeónak, hogy neki a „wagneri feudális posvány” helyett a mellékelt link kínai esztrád muzsikáját kéne hallgatnia. Ez Lillith korlátolt látásmódja, annak tükre. Mert hasonló helyzetben Őt a saját felkészültsége csupán erre a hozzáállásra predesztinálná…

    Az ilyen autark megoldások, különben se felelhetnek meg a felszólított illető objektív körülményeinek. Pl, hogy valaki más országba menjen lakni, még az sem akarat kérdése, mint ahogy az se, hogy akarok e olyan országban élni ahol a profitgazdaság fő hajtóereje a dolgozó munka kizsákmányolása… És nem egyedül rajta múlik a választás lehetősége.

    Ha Rodeo Wagnert szereti, és az ő muzsikáját kívánja, akkor semmi nem veszi rá Őt egy idelinkelt „úgymond könnyűzene”, hogy azt hallgassa. Egyébként mint megfigyeltem neki kész, kikristályosodott zenei kultúrája van és volt is, amely emlékezetem szerint a népszerű „nyugati” beat, rock és más hasonló zajmusicra is allergiás… 😀 Akkor most miért éppen ez előbbieket pocsékul utánzó, esztrád kópiát kéne Rodeonak szeretnie..?

    Amikor pl elmondom, hogy „a profit kizsákmányolás eredménye”, azzal nem azt mondom és nem állítom, hogy aki profitból él, azt mingyá fő is kék akasztani. Dehogy! Adott történelmi szakaszban – ki tudja még meddig – mint objektív adottsággal . k e l l . a tőkével – amely mindig munka és kizsákmányolás eredménye – kell viszonylag békésen együtt-élnünk.

    Amikor egy kutató, mikroszkóp alatt kimutatja egy kórság okozóját, akkor ő sem veszi a kalapját, és nem megy el más országba, hanem a kórokozót vizsgálva tovább von le tudományos következtetéseket, nem tekintve a kutatását lezártnak sőt, megpróbálja a medicina megoldása felé lépéseket tenni.

    Szó, mi szó, a kapitalizmus a történelem színpadán még korántsem futotta ki magát, még vannak szép feladatai is…(!)
    Amikor mi itt pl. e fórumon megállapításokat teszünk és teóriákat állítunk fel egyáltalán nem a magunk személyes sorsáról, és érzéseiről, de inkább döntünk, vagy szeretnénk gondoskodni, ill. majdani utódaink jövőjét elfogadhatóan rendezgetni. Már a szó is számít… Ezért járunk ide a KMH-ra.

    Ma Los Angelesben, ahol pl.tilos a hajléktalanság több-százezer(!!!) ember él fedél nélkül, ahol mindössze egy-két önkéntes orvos, vagy nővér járja utcákat segítő szándékkal.
    Kérdés: ehhez az arányhoz ugyan mennyire járul hozzá a rendszer és a tőkekivitel,ill.a más országokban történő bérmunkáztatás?

    Üdv kedves mindnyájatoknak:

    Voronyezs
    ˙

    Utóirat
    Nem állítottam, hogy a tőzsdét a hollandok találták volna fel. Csak azt közöltem, hogy mivel „a pénznek nincs szaga” a tőzsdei árak állása egyáltalán n e m . n e m z e t i, hanem abszolúte internacionális szinteken dőlnek el. Ennek semmi köze se hazához, s pláne nem a nemzethez. A Wall Street elnevezés és egyes épületei is az akkor még holland „New Amsterdam” nevű, városkából (ma New York) származik 😀 .
    ˙

    +1
    Bendegúz uram ! kérem twistelettel, hogy bárkinek ír megszólítást,kommentet,reakciót; méltóztassék az adott
    dokumentumot, kommentet, stb megnevezni, de datálni is.
    Külön kutatást igényel! az, hogy a nagyságosúr mire is
    válaszolt ???? 🙁

  • Rodeio!

    Nemrég érdeklödtél a brazil hozzáállásról ejrópa ügyben

    külösebb kommentár nélkül álljon itt a brazil gazdasági miniszter (ministro da economia) héten tett nyilatkozata, mikor fagatták a francia kollégájaval ejtett párbeszédjéröl:

    https://www.youtube.com/watch?v=fpJ8geaxbkg

    aztán eme másik pamfletto pedig a brazil-CNN röl, amely üstökösként élte meg napjait brazilban

    hatalmas csinnadratával, tömérdek pénzzel tavaly utjára inditották, és itt a beszámoló a porrá hullásáról a brazil légkörben
    arra figyelj, amit maga komentátor megjegyez:
    „ugylátszik a braziloknak sokkal élesebb a látása világról, mint az amcsi népeknek”
    én teszem hozzá, ha a Cens Ura birja cérnával, hogy ugy ne is tegyünk emlitést az öntelt, maguktól hasraesett „müvelt” nyugataikról
    amugy külön érdemes röhögni, amikor eme világot kormányozó igényekkel fellépö csatorna (itt megbukott) képviselöjének az elnök nyilatkozik – egy sima kis Lanchonet-ben éppen pasztelt zabálva, ki is mondva hogy „não sou preocupado pelo popularidade”
    hát ennyi …
    (ki tudja hogy éppen sapka van-e rajtam? és azért … de meglátjuk, reméljük a kicsinyes bosszuszomján felülkerekedik – ó hatalmas cens uraság!)

  • Succubus Lilith

    BENDEGUZ 2022 augusztus 12 3:03 du.

    ” Barmivel is allitja hogy mivel szuletett, vagy mifele eszkoze lenne, de valami ertelmezesi problemai vannak. ”

    Aha… ez milyen nyelven lett irva?

    ” Mint pl. az allitott ascioperosis allitasaval hogy azt a tej es tejtermekekbeben levo calcium okozza. ”

    „ascioperosis”??? Az osteoporosis-ra gondoltal? Mi van, no szpick inglisz, es „ne beszelni madzsaromat”? Milyen nyelven tudsz?
    Senki nem allitotta, hogy a tejben levo kalcium okozza a csontritkulast. A kalcium biztos nem, valami mas. Talan a savo, vagy annak valamelyik alkatresze. Vegulis a savo majdnem olyan, mintha vizeletet innank.

    ” Vajon miota van maganbak computere es okos-cell-telephonja ?
    Mind az nem mbizonyitja magacska elmaradottsagat, azt csupan meglatasai es velemnyeinek kinyilvanitasa mutatja.”

    Mirol irsz?????

    ” Na de az nem a Teremtes hibaja, hanem az Istentelensegek eltanultjai. ”

    Szinten: Mirol irsz?
    Mi lott teged?

  • Succubus Lilith

    BezzegHuz, talaltam neked egy cikket:

    https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC5868414/

    Nehez tudni ugyan, hogy mit is jelent pontosan a whey supplement, de erdekes, hogy megemelte a vizeletben levo kalcium mennyiseget. Meg kell magyarazzam ez mit jelenthet?
    A lenyeg:

    ” …ten days of a 45g whey supplement to ten days of a 45 g maltodextrin control. Urine nitrogen (UN), calcium (UCa), UU and bone turnover markers were measured at days 0, 7, and 10. … UN/urinary creatinine (UCreat) rose from 12.3 ± 1.7 g/g (99.6 ± 13.8 mmol/mmol) to 16.8 ± 2.2 g/g (135.5 ± 17.8 mmol/mmol) with whey supplementation but did not change with maltodextrin. Whey supplementation caused UCa to rise by 4.76 ± 1.84 mg (1.19 ± 0.46 mmol) without a change in bone turnover markers. „

  • hexadodekaéder

    S. Lillith
    08.11.4:30
    másfélezer
    éves sport
    zároltcikk
    alattkésve
    Ajánl79nek

    Ti, szubjektív idealisták a tudomány eredményeiből mindig csak azokat mazsolázzátok ki, amelyek a kutatások pillanatnyi állásától függően éppen megfelelnek az épp aktuális hitbéli álláspontjaitok hiedelmeinek.

    Kezdjük midjárt a végén, a relativitással, amelyről ti szeretitek azt állítani, hogy az módszer, miközben az a modern tudomány egyik sarkalatos törvénye. Ti pedig erre hivatkozva állítjátok, hogy „lámcsak ez is bizonyítja, hogy minden relatív”, miközben annak semmi köze ehhez. Csupán a szavakon lovagolás.

    Aztán az ún. ősrobbanás elméletbe mint mentőövbe kapaszkodva állítjátok, hogy nolám íme a „felsőbb” teremtés abszolút bizonyítéka, miközben az anyag annak előtti állapota sem lehetett a semmi… 😀

    Kezdetekben pedig, kétezer évig ill. a repülés feltalálása előtt a Mennyek Országát az égben, a felhők közé, vagy fölé képzeltétek azaz oda helyeztétek.

    Aztán, hogy – az ember – pár esztendő alatt meghódította az eget, kiagyaltátok, hogy az a remélt felsőbb égi hatalom, mindenütt, és mindenben ott és benne van, még a kövekben is…

    Ám a kőzetek vizsgálata során elég kényelmetlen megtapasztalás lehetett, illetve volt hívő párák számára a még a tengerszint feletti nyolcezer méteres alpesek szikláiban is, a tektonikus mozgás következtében oda „feltolódott” tengerfenék millió-éves tengeri lények élethű fosszíliáinak felhőszint feletti jelenléte.

    Aztán az a Földet, a naprendszert is elhagyni, sőt más bolygókon leszállni képes űreszközeink gyakorlati használata próbára teszi még a ti nézeteitek határtalan rugalmasságát is, hogy hovatovább Isten és az ő trónusa?

    A biológiai evolúcióval kapcsolatos itt fenti csűrés-csavarástok is, csak a szavakkal való játéktok, már túltesz nemcsak hol-mi vásári tenyérjós érvrendszerén de minden józan észen és megfontoláson, a tudományosság egyezményes elvárásain pedig végleg…

  • Voronyezs
    2022 augusztus 13
    11:27 de.

    Minden ideológiai bakugrásaid
    ellenére tégedet egy értelmes embernek tartalak.

    Ezért csodálkozok azon,
    hogy leállsz vitázni a féligmeddig náci
    Rodeoval, aki ezzel a Scarabeus vagy miféle
    női név alatt is firkál itten agymenéseket vég nélkül.

  • “tisztelthölgyeimésuraim”
    2022 augusztus 13
    1:37 du.
    tisztelt hölgyeket és urakat tisztelő,
    (Rossini Il barbiere di Sevilla Figaro) nálam a Dodi (már már) egy hatalmas dícséret, ne vedd sértésnek

  • Lilith

    Ha az ilyen szemléletü személyek, mint alias vorenyezs és tsai. nem nyernének permanensen ujra és ujra teret az állami hierchiában, most nagyon jót röhögnék a „folyamodványán”
    mármint hogy idézett cikkeket magától a föszerkesztötöl akarja, és az ahhoz társitott hozzászólásokat

    ez a voronyezsi valaki (érzésem szerint valóban több név alatt szerepel ráadásul, támogató hozzászólásoknak szinlelve a multiplikált regisztrációját) –
    szóval ez az alak arra ugyan képtelennek mutatja magát, hogy visszakeressen nemrég megejtett cikkeket, de viszont arra felhatalmazottnak vindikálja magát, hogy mint „véglegesitett” tényállasokat deklarálja azokat
    persze magunk között, valószinüsithetö, hogy ez esetben is csal, merthogy pontosan tudja mindezt ökelme, csak skandallumot akar faragni, hogy annál nagyobb legyen a felhajtás, és a folyamodvány alapján, már elöre hitelesitést szerezzen be
    Innentöl már lehet is hivni az AVH-s elvtársakat (mai nevén TEK-es fiuk)
    Igy manipuláltak, hazudtak, intrikáltak, – ez volt az életük – és ma is ilyenek ezek a személyiségek
    Igy jutottak el akár miniszteri bársonyszékig, egyetemi katedrákig, … POZICIÓKBA
    ez az az elhiresült kontraszelekciós folyamat – mert ez a fajta ugyan semmit sem tud szakmailag, de hajszálpontosan tudja, érzi, hogy hol, mikor, kiknek kell kényében-kedvében járni az elömenetel érdekében
    Igy müködik az ugynevezett „szocialista” társadalmi berendezkedés, a hierarchia is!
    természetesen minden más vertikálisan (kizáralogason alá- és fölérendeltségi viszonyban) megszervezett társadalom is!

    magam a hetvenes években ha nem ismertem volna meg ifjan – szinte kölökként – azt a visszataszitó behemót államgépezetet, amely 99%-ban impotensek és inkopetensek tömegéböl volt összegyurva – hajszál-pontosan ilyen voronyezsi figurákból, ismétlem: bizony röhögnék
    de igy csak sirni lehet

    mert most pontosan ezek térhóditását láthatod az „egységesült” ejrópai nagytanács hasonlóan felépülö bürökratikus vizfeje által
    és nincs semmi ami ezt megállithatja
    nem tudom, hogy a nagy tengeren túl, ott felétek mi járja, de ami idelátszik, abból nem sok jót lehet várni

  • hexadodekaéder
    2022 augusztus 14
    6:56 de.
    Dodi
    a Big Bang az = Isten képzet Einsteinnel fekete borsozva
    én eccer leírtam, hogy a szentháromság ott a ki tuggya hol a semmi kellős közepén zsugáznak és fogadásokat kötnek, hogy talán sikerül átvágni Lucifert a palánkon (még palánk sem volt) mert ugye négyen voltak Santa trinidad + Lucifer (luce latin= a fény) ez a három sötét alak ott az örök sötétségben tapogatózva a Luci Ferkó meg az örökélet almafájára tekeredve a bölcsesség almáját zabálva hatsányan röhög

    a többi relatív és most kaptam 2 cikket origótól, hogy tudósék megtalálták csak azt nem tudni hol van és mennyire az „Origó” tól na jó nem földi években mert Föld sem volt akkor amikor … hanem centimáterben Descartes derékszögű koordináta rendszerben

    so9ha senki sem válaszolt!

  • Hexendodeka/ Lilith és ’79
    08.14.6:56

    Jól látod, hogy L’és’79 szubjektív idealisták, azaz olyan gyermeteg vitatkozók, akik a szalmaszálat is mentőövként használnák, csak a gyermekkorukban beléjük nevelt hitvilági-tételeknek legalább a látszat igazsága megmaradjon. Számukra az se baj, hogy bizonyítékaik látszólagosak és hamisak is…

    Az effajta konzervatív, hitükben elfogultakat, mint a fenti a tudományelmélet . k r e a c i o n i s t á k-ként, avayg az i n t e l l i g e n s . t e r v e z e t t s é g . h í v e i -ként említi. Ők azok, akik mindenáron és inkorrekt eszközökkel is ragaszkodnak egy felsőbb szellem által létrehozott világhoz…

    Ilyen, fent tapasztalt elfogult ragaszkodásuk a teremtő szellemhez, valamint a tudomány nagyszerű eredményeinek a tagadása, vagy nyilvános lekicsinylése annak érdekében, hogy a többi olvasót megrendítsék a disciplina amúgy kétségtelen és gyors haladásába vetett meggyőződésében.

    Ilyen akció például Bendegúz azon próbálkozása, amikor kijelenti miszerint nincs átmenet faj és faj („nincs félig majom, és félig ember csontváz”, mondja) között s hogy ilyen korpuszokat még a tudomány sem talált…

    El kell keserítsük 79. urat, hogy átmeneteket már maga Darwin is fölfedezett. Ebben a kérdésben külön köteteket képeznek a galapagosi pintyek >helyfüggőá t m e n e t e k < és a mégtöbb differenciát, mutációt megerősítő tényezők a felfedezése fajok között. A genetika tudománya kimutatja átmeneti fejlődés során kialakult génmutációk, markerek jelenlétét is eddig csupán vizuális jegyek, tapasztalatok alapján megkülönböztetett fajok között. Így pl kimutatták, hogy a természetes szelekció során átmenti állapotot a hibrid létrejötte képviseli, amely a galapagosi Darwin-pintyek 2015-ös genom vizsgálata során is bizonyítást nyert. Tudniillik, az Uppsalai és a Princetoni egyetemek kutató csoportjai kimutatták azt a gént, segítségével azt a folyamatot amely elvezetett a csőr(ök) egy-egy változatához.

    S ha már itt tartunk ma minden emberi genom tartalmazza azt a genetikai markert, amely az Afrikai Nagyhasadékban föllelt első emberi maradványban is már megvolt.

    Ja meg még egy: az ember (pl: 79.v. Lilith) és a csimpánz génjei közti különbség – pontosabban egyezésük – mindössze 99,4 % .

    Hát nem fantasztikusan reális ??? 😀

    Brunszvik

  • Succubus Lilith

    Voronyezs 2022 augusztus 13 11:11 de.

    ” Légy oly kedves nevezd meg a BÍBOROSI TESTÜLET azon tagjait akiket a te fogalmaid szerint, az egyházi egyetemességet leszámítva globalistáknak tartasz. ”

    Hehe… direkt nyitva hagytam ezt, mert tudtam, hogy ezt meg fogod kerdezni. 🙂
    A valasz ra: Jorge Mario Bergoglio ugyanugy lett megvalasztva Papanak, mint Joe Biden amerikai elnoknek. No es ugyanazok altal. Ha nem tudod, kik es hogyan valasztottak meg Biden-t, nezz utana az interneten.

    Ha a 2. Janos Pal valoban „hitlerjugend” csaladbol szarmazott, akkor egyaltalan nincs ellentmondas. A nacikat is a globalistak segitettek hatalomba Nemetorszagban. Tudod, kellett egy jopofa kis haboru, mert kozben Sztalin elvtars „elfajzott”. 🙂

    „” ahol megállapítod, hogy “az argentin pápa* szociálisan érzékeny, tehát kommunista” „”

    Nem azert komcsi mert cocjalisan „erzekeny”. A cocjalisan erzekenyt toled masoltam be, mert majd beszartam rohogestol, amikor elolvastam.
    Bergoglio elvtars azert komcsi, mert fiatal koraban abban az iranyban muveltette magat egy boliviai komcsi no altal.

  • Succubus Lilith

    Gabriel 2022 augusztus 13 11:18 de.

    ” ez a magát voronyezs (volt mozgalmi neve) titulus alatt jegyzö volt besugó és mozgalmár nem illet meg semmilyen minösítés ”

    Nem minositek senkit aki nem packazik velem es normalisan ir. Az ilyen szandekosan „felreertok” es krix-kraxokat irok, mint pl. a BezzegGuz neha kihuzzak belolem, de amugy ha valaki normalisan ir en is ugyanugy valaszolok.

    „… szóval az itteni hozzászólások okán egyszerüen deklarálja, hogy a téma nemzetközelig eldöntött – a történesek természetesen és minden kétséget kizáróan feltártak és abszolut bizonyitottak …”

    Miert, talan a Marxizmus es Leninizmus nem az abszolut igazsag? 🙂 (Ertsd; minel nagyobb butasagrol, vagy hazugsagrol van, az a bizonyos annal igazabb a szamukra.)

    „” “Dicsöséges Forradalmi Proletárság és Környezet Mentö” vöröshadsereg egységei ideérnek az amazonasi öserdö “megvédésére” – és akkor majd itt (el-) le-számolnak velem, természetesen a “megfelelö” módon „”

    Sajnos erre eleg nagy lenne az esely, ha most nem menne az orosz-ukran haboru. Mert tudod a kanadai felszantotta a Priarie-t, keleten kivagtak az erdoket es szantofoldek lettek a helyukon. Ugyanez az USA-ban. Europaban csak az erdoket irtottak ki ebbol a celbol.
    Viszont nektek tilos, mert meg konkurrenciat tamasztanatok a jo kis amerikai genetikailag kiherelt szemetre. 🙂
    Ugyhogy most ti vagytok a Tudo. (Ha jol remlik volt egy ilyen Rejto figura.)
    Ezen a Tudon is jokat rohogok, mert az oserdei fak evi novekedese nem kot le annyit szenet, mint ha mondjuk evente ketszer vetnek es aratnak kukroicat. Csak ezt nem szabad elarulni a Tudos halaknak, mert meg a vegen sirbva fakadnak, amikor rajonnek, hogy felre vannak vezetve baromsagokkal.

    ” … ott kies Atlantában tengeted életed … ”

    Alberta, de mindegy. 🙂

  • Succubus Lilith

    Geyza 2022 augusztus 14 7:23 de.

    De jo, hogy latlak itt megint! Mar aggodtam, hogy nem erzed jol magad. Remelem minden rendben.

    Udv;
    Miki

  • Succubus Lilith

    Gabriel 2022 augusztus 14 9:06 de.

    ” Igy jutottak el akár miniszteri bársonyszékig, egyetemi katedrákig, … POZICIÓKBA ”

    Itt nem ertenek egyet veled. A Horthy rendszerben megbizhato alkoholistanak es hivatasos munkakerulonek kellett lennie az illetonek ha be akart lepni a komejnista partba. Ez a rakosi-rennccerben automatikusan berepitette oket a barsonyszekekbe.
    Kesobb aztan elvegeztek a partfoiskolat is, amit apam bunkokepzonek hivott.
    Persze, apammal sem ertek egyet (Allah nyugosztalja), mert o felreertette az okot es az okozatot. Nem azert voltak bunkok, mert elvegeztek a partfoiskolat, hanem azert vegeztek el, mert egyreszt butak es lustak voltak, masreszt bunkok is. Legalabbis a tobbseg. 🙂

    ” és nincs semmi ami ezt megállithatja
    nem tudom, hogy a nagy tengeren túl, ott felétek mi járja, de ami idelátszik, abból nem sok jót lehet várni ”

    Detto ugyanaz itt is. Csak azt nem tudjuk eldonteni meg, hogy ez mar nacizmus, vagy fasizmus-e.

  • Succubus Lilith

    BrunszvikTeri 2022 augusztus 14 2:11 du.

    ” El kell keserítsük 79. urat, hogy átmeneteket már maga Darwin is fölfedezett. ”

    Nem tudom ki az a „79. ur”, de a galapagosi pintyek semmifele atmenetet nem kepeznek. Egy teljesen kifejlett fajrol, es alfajokrol van szo.
    Ha evoluciorol beszelunk az „atmenet” azt jelentene a madar eseteben, hogy vagy felig hullo meg, vagy mar felig emlos allat. Ilyen nincs a fossziliak kozott.
    Amikor mindegyik valtozat madar marad, akkor nem tortent se evolucio, se devolucio.

    ” Hát nem fantasztikusan reális ??? 😀 ”

    Dehogynem. Csak az az egy aprocska baja ennek, hogy mindaz amit felsoroltal hasonlosag. Es mint megbeszeltuk, a hasonlosag bizonyitja a teremtest.

  • KEDVES CHRISTOPHER ÁDÁM
    2022. 08. 14. 8:05 🙂

    Köszönöm a gyors és komplett válaszát. 🙂

    Rendkívül fontos, hogy az olvasók tájékozottak legyenek arról is, amit inkorrekt erők az itteni kommentek ürügye alatt próbálnak a fejükbe pumpálni.

    Ilyen téma a kanadai internátusokban elkövetett tragikus genocidium története is, amit a jobboldali igyekszik bagatellizálni, v. méginkább ignorálni. Ennek során az ilyen kommentelők nem szégyellik a történelmileg végre biblikus öntudatra ébredt egyházfőnek még az emberi arcát is lejáratni, tekintélyét és lépéseit hazugságokkal aláásni, kétségbevonva az egyházi bocsánatkérés történelmi és hitbéli indokoltságát.

    E mellékelt linkek, ha a felforgatók egyáltalán elolvassák ezeket, de legalább mások számára is megmutatják az igazság valódi arcát.

    Köszönöm!
    Voronyezs
    ˙

    Technikai utószó:
    A kérdéses cikkeket keresőszó hiányában voltam képtelen kikeresni.

  • T.Geyza
    14. 7:23

    Sajnos kényteleneek vagyunk „ganajtúrókkal” is foglalkozni tekintettel arra, hogy ezt az oldalt még mindig nemcsak ők olvassák. – Vannak tapasztalatlan fiatalok is.
    És itt a lényeg az, hogy főleg ők ismerjék meg és vigyék majd tovább a valóságot…

    Üdv’: Voronyezs

  • ˙

    MINDENKINEK
    de Különösen az itt elszaporodott bigott apologéták figyelmébe:

    Cristopher Adam 2022.augusztus 14. de. 8 ó 05-ös komment je !

    Ferenc Pápa kanadi bocsánatkérő útja okáról.