A ház, ami soha nem volt Göncz Árpádé

2022 november 17 9:34 de.109 hozzászólás

Megvan Göncz Árpád egykori villájának új tulajdonosa. Kiderült, kié lett Göncz Árpád vagyonokért elárverezett egykori villája.

Ilyen és ehhez hasonló címekkel adta tudtul a magyar sajtó, hogy elkelt a Vérhalom tér 7/b alatt található épület. A ház, a hangzatos címekkel ellentétben, soha nem volt Göncz Árpádé. A volt köztársasági elnök visszavonulása után haláláig feleségével együtt benne lakott, de a villa sohasem volt az övé.

A villa, mostani eladásáig, jó ideje a magyar államé volt. Onnan tudom, hogy egy időben mintegy két éven át a közvetlen szomszédságában laktam. A ház a rendszerváltozás előtt – így a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján is – a magyar állam vendégházaként működött. Nem az első kategóriás baráti elvtársakat, mint például Leonyid Iljics Brezsnyev elvtársat szállásolták el az épületben, hanem többnyire másodvonalbeli politikusokat, afrikai törzsfőnököket, s ha jól emlékszem, budapesti látogatásakor Arafat is ott lakott.
Amikor jó volt az idő, a villa kertjében tartották a fogadásokat. Olyan ételeket és italokat szolgáltak fel, amilyeneket az egyszerű állampolgárok legföljebb a színes képeslapokban, vagy ritka nyugati utazásaink alkalmával láthattak.

Mi, a szomszédos ház lakói többnyire már egy nappal a illusztris látogatók érkezése előtt tudtuk, hogy nagy ember érkezik. Ilyenkor ugyanis éber emberek kutatták át a kertünket, a környékről elzavarták az ott parkoló gépkocsikat, nekem is máshol kellett megállnom az akkor viszonylag menőnek számító Daciámmal. Azt viszont nem tiltották meg, hogy az erkélyről bámészkodjunk és ily módon megtudjuk, mi történik ezen a fontos helyen.

Ennyit röviden a Vérhalom tér 7/b sz. házról. Ami, a mostani sajtócímekkel ellentétben, soha nem volt Göncz Árpádé.

109 hozzászólás

  • Igen furcsan tunik a cikk minden allitassa, kiveve hogy a szerzo sorai alapjan bevalva ‘nagyobb kutya’ volt mint ghondoltuk volna egy Ludas Matyi dolgozojakent.

    De az epeulet az allam-tulajdona volt, hat hogyan es ki alatal lehetett volna „elearverezve”????????

    Vajon kinek nem fizette volna a Magyar allam barmi koteleseget?

  • Sajnos az „Allatatlakoltatas” cimu cikk lezarult 79 hozzaszollasokkal.

    A vilagegyetem keletkezesenek es a Foldonlevo szerves-elet atalakulasanak a vitaja igen erdekesse, s nehanyhozzaszollasokkal tagadhatalanul erdekees sot ertelmes alannya is valt.

    Talan szuklseges, s remelve leheto is lenne annak vitajan egy teljes rovatot letrehozni.

    Mert iegn sok hozzaszollasokra, melyek valaszok voltak megjegyzeseimre, ohajtanek reagalni , de mas alanyokat vitazni mas cikkek soraiban talan helytelen lenne.
    Persze a foszerkeszto hatarozata lenne a donto azon.

  • Vezeto-rangu politikusok rendszerint a kormanyaik kovetsegen szalnak meg, alacsonyabb-ranguak meg a hotelokban.

    Vajon miert szallasolta volna a kulfoldi politikusokat ,sot meg a nem-politikai-ranguakat is, mint „torzsfonokoket” a magyar-lakosssag koltsegere a magyar-allam?

  • BENDEGUZ
    2022 november 17
    2:18 du.

    grizi, kivételesen egyetértek és én is kérem Cenz Nagyérdemű Urát, hogy adjon rá egy pár hetet, hadd sziporkázzunk még egy kicsit, mivel a Göncz papa lakóhelye engem nem érdekel…, sokfelé látogattam ott a káderdűlőben egyik szebb mint a másik, protokoll és üzleti érdek vendégház az legalább jó és biztonságos is…

  • Rodeio / Bendeguz
    l
    meg még ez is egy info

    https://fb.watch/gTOAkSvOsZ/

  • Gabriel
    2022 november 18
    6:14 du.
    na, most jól leleplezted… a vasorrú bábát, ez az „újságírócska egy nagy v…g pénzt kapott ezért, használja gyógyszerre!!!
    enélkül azaz lobby-zás nélkül nincs kapitalizmus és meglehetősen jól működött, ezzel az „újságíróval” szemben én arra emléxek harsányan röhögve, amikor a Margaret Thatcher ellátogatott a Nagyvásárcsarnokba és az egyik kofa megkínálta Foie de gras -val {saját zsírjában sült libamáj, kósher} egy akkora libamájból szelve, amekkorát Ő Miniszterelnököcskéje életében nem látott

    a hideg őrület kapta el és a sikító frász

    valamint ahogy Hargita motorvonat Ezüstnyílként száguldott Argentínában mindenki nagy örömére, és az Ikarus 200 as ból egy adagot egy neppernek eladott a MOGÜRT $78000 darabját FOB Csepel kikötő és azon 50+%-os profit volt, a nepper meg eladta Venezuelának amely ugyanezlrt CIF Caracas $178000-et fizetett darabonként mindenki ki volt elégítve

    de ha van, küldjél még ilyen seggségeket, a mai világ ennél sokkal rosszabb csak már vannak Bentley -k is a pesti utcán???

    neked milyened van? ott Floripában?

  • BENDEEGÚZ79

    Ez úton. k ö s z ö n ö m . meg hogy a 11.7. 12:10 Stephen Jay Gouldra felhívta a figyelmünket akinek életrajzát a Wikipédiában elolvasva egy remek, népszerű evolúció specialsta rengeteg magas (USA) kitüntetésben is részesült Harward-egyetemi . p r o f e s s z o r t . ismerhettem meg… Ígérem, hogy nagyszámú munkájának is utána fogok olvasni.

    Egyben . e l n é z é s t . kérek nov. 14-i 3:49 alatti kommentem azon részéért, ahol kétségbe vontam jólértesültségét a kiváló t u d ó s munkásságát illetően…

    Csak annyit jegyeznék meg, hogy a levont tanulságaival viszont nem érthetek egyet.

    Üdvözlettel: Cukihara

  • ha kicsit is tudnának a tisztelt urak a számokkal bánni(nem elvtársak, de valamiben mégis elv társak), akkor kiszámolhatnák, hogy a szerencsétlen és 90-ben köztársasági elnökké választott egykori börtönviseltnek milyen módon lehetett közel 35 milliónyi forintja, ami akkoriban kb. ennek a háznak volt az értéke és ha már ezen a vonalon gondolkodunk, akkor a következő elnökök miből vásárolták volna meg és tették volna rezidenciaképessé az általuk választott épületeket, szóval agarakat visszaparancsolni, a józan parasztit elővenni és ha mindezt sikerült végrehajtani, lehet a tükör előtt állva köpködni. Kedves ner társaslények(lények … ? vicc ) én anno a Pusztaszeri úton, nem messze a Vérhalom tértől laktam a Vend utca sarkán 85-ig és már akkor sem tudta az egyszerű dolgozó megfizetni arrafelé a lakásokat, nemhogy a házakat… szóval csak tessék nyugodtan koncepcionálni, kutyaugatás úgy sem hallatszik az égig

  • Orsós Elemér

    Gabriel
    2022 november 18
    6:14 du.

    Sajnos ez mind titkos gondolatban sokunknak anno kimondhatatlan sejtés volt, de még szerence, hogy nem hallatszott ki, mert ha rájönnek sokan kaptunk volna statáriális „balesetet”! Ilyen katasztrófális összegre azért még rémálmaimban sem gondoltam! (Ezt azért elmentem, mert szerintem hamarosan el fog tünni a netről!)

  • Orsós Elemér

    Kedves Szerző, valójában hová akar kilyukadni?
    (Két szűzhártya menetel a sivatagban, Kérdi az egyik: -mégis hová megyünk? -nem tudom, de majd csak kilyukadunk valahol- mondá a másik.)

  • Barabásné Amália

    Vajon most kié? Miért kelett eladni? Csak nem megtetszett valamelyik főúrnak!

  • Rodeio

    persze aki ért angolul az is hallgathatja

    https://fb.watch/gWydcP7f0o/

  • Cukihara
    2022 november 19
    10:33 de.
    van egy cuki gondolatom, ha a zöldek minden rémálmát megvalósítják
    Sharm el Sheik ben tartott Csinnbummcirkusz Világszám-on, akkor a következő ugyanijet hogyan hozzák össze repülőgépek és yachtok nélkül, és hogyan lesz teherszállítás az ország- és víziutakon egy 60 tonnás pótkocsis kamionra mekkora napelemet kell szerelni ami kiadja az 500LE-t?
    és az egész hadiipar a tankok, a repülőgépanyahajók, B-52 es repülő erődök napelemmel meddig és milyen magasra fognak tudnak szállni és meddig maradnak ott abban a magasságban

    ezeket az alakokat ott mind kötelezően beíratnám:

    Felsőfokú Kiscsoportos Óvodai Szuper Egyetemre, ahol beléjük verném a 2*2=4 -et és azt az alapvető ismeretanyagot miszerint a Japánban ma is használt zéró káros anyag kibocsájtó széntüzelésű erőművekben (ez a technológia 100+ éve egyetemi tantárgy), milyen folyamatok is zajlanak és ha elégetem az éghető szénmonoxidot és minden egyéb még éghetőt mielőtt az akármi kimegy a kéményen akkor mi lesz kémiai kiscsoportos Óvodai Egyetemi Disziplina szerint és a Természet által létrehozott Élet a Földön hogyan tudna létezni széndioxid nélkül???

    mit gondolsz mit mondana a Justin Trudeau, hogy álarcban szép az élet és abban jó a Világszabadságért Küzdeni Lyuk Rajnában?

  • Szabó Lörincz:

  • TUDNIILLIK
    GÖNCZ ÁRPÁD 2022-ben LENNE 100 ÉVES

    A Göncz Árpád emlékhely egy III.kerületi hatalmas, v.100-lakásos IKV bérházban, a megválasztása előtti utolsó bérlakásában üzemel, mely amúgy Óbudán, a római polgárvárosi amphiteatrum mellett magasodik bőven affölé…

    Megjegyzés:

    Általános fiúiskolás koromban írtunk egy dolgozatot AZ ÉN HÁZAM címmel, amelyben a saját(!) otthonának érzett bérlemény – árenda – és annak közvetlen környékét örökítettünk meg szebbnél szebb hasonlatokkal.
    Minden osztálytársam szeretett sajátjaként aposztrofálta a pesti bérkaszárnyát is ahol dolgozó szüleivel lakott. Senkinek nem jutott eszébe,mások tulajdonaként éreztetni az akkor éppen köztulajdon, korábban még háziúr* tulajdonát képező bérkaszárnyákat.
    Ezt nevezzük úgy, hogy lokálpatriotizmus. A pesti Pál utcai fiúk, Molnár Ferenc leghazafiasabb világhírű regénye is e patetikus „tulajdonosi” érzést festi meg magasztos formában.
    ˙

    .
    * „…úgy szabadulsz, ha kényedül
    nem raksz magadnak olyan házat,
    melybe háziúr települ.”…
    /József Attila: Eszmélet – részlet/

  • Noszticzius Judit

    😯😯😯😯😯😯😯‼️‼️‼️‼️‼️

  • CUKIHARA;

    Nagyon sok kepzett es magasrabecsulet egyenek nevcsorat talalhatja a Wikiopedian.

    De hasonloan mint a Maga velemenye is valtozok mert mindenki joga amit itten erossen hirdetek, vallani es kovetni barmit is a sajat hatarozataik alapjan.

    Persze az evolucio eseten a tenyek-hianyaban lenyelni ellenbizonyitott dolgokat kicsit furcsa.
    HA csak az illeto nem vallasos-hittel kovetne azt.
    Ketsegtelenul Maga meglatasa abba esik.

    De mint a masik cikken az egyik hozzaszollo felhozta Mendelejev elemek piriodukus soroztanak listazasat.
    Persze Mendelejev es Lottermeyer ugyanazon idoben, egymastol-kulon a letezzo elemek rendszeret allapitottak meg.

    A hangsuly a RENDSZER-en van, mert mint a vilagon minden fizikai, kemiai, biologiai RENDSZEREK a vilagegyetem alaptorvenyei alatal meghatarozott es valtozzhatalan-modon mukodnek.

    Mint Gregory Mendel gyakorlatai-alapjan rajott a fajok genetikai oroklesnek torvenyere. Azt matematikailag bizonyitotta, DE el-sem-tudta kepzelni hogy miert volt az ugy, amig Crick es Watson feltartak a DNA titkait.

    A fajok, barmi faj valtozasa mas fajja az elerhetetlen, nem csak hogy hosszuidokon at veletlenul, de meg genetikai-sebeszet atal sem leheto az.

    Habar az manapsag tortenik vilagszerete celzott erdekekbol.
    Sot par-napja hogy a USFDA jovahagyta a eheto-HUS kesziteset azon modon. De semmifele elofaj letrejotte nem tortenik amodon.

    Nem is emlitve, hogy vilagszerte ma sertes-hus, alacsonyabb es egeszsegesebb cholesterol tartlamu zsiradekokat produkal a LAZACC DNA-jebol genetikai sebeszettel atultetett DNA-juk alatal.
    De a sertesek mind csak disznok maradtak az altal is.

    Ha az Maganak nem elegendo bizonyitek hogy faj „A”, faj „B”-ve valtoztatasa lehetelen barmi termeszetes, de meg Hamupipoke meseje alatal sem, hat talan Maga hajlando lenne megvasarolni meg a Brooklyn hidat is.

  • Minden tarsadalaom nyujt valami luxusos elohelyet vezetoik szamara.
    Az Orosz oligarchok a Kremln-t meg egy harom billio-dollaros osszegu kastelyt epitettek Putin uruk szamara a Cremiaban, helikopter leszalloterrel a teraszon es a pincejeben ket jegkorong palyaval.
    A tobbi elkepzelheto luxusokat talalhatod a web-en.

    Remelnem a magyarok azt nem kovetik majd!!!!

  • Ketsegtelenul, ugy a Magyar Narancs mint a Nepszava is elkepzelhetetlen es nagyban elhihetetlen hireket kozol.

    Ertve hogy azok csak ottan tortenhetok, megdobbentok a kozolt hirek nagyresze!!!!

  • Gabriel
    2022 november 20
    9:00 du.

    nincs értelme megnéznem!!!
    ki lett cenzúrázva az amit a másik kettőre írtam, minek fárasszam magam holmi f.búk csicsergéssel?
    azért remélem jól vagy Floripában?

  • Voronyezs
    2022 november 21
    3:11 de.
    egyetértésem mértékletes, mert a Pál Utcai Fiúk alapvetően nem a gangos házakról szól, hanem ‘az’ emberről, és hogyan lehet geréb-bé válni „A GRUNDON”; ha nem vagy szívvel lélekkel Nemecsek Ernő {utóbbi nagy hiánycikk}manapság van Omicron és „Π”; persze nem „Щ”-ba!!!
    de a gittegyletek divatosakká váltak pedig Cecyl Northcott Parkinson törvényeinek egyikében azt mondta, hogy az a committée amelynek 21 tagja van vagy több az mindenféle munkára képtelen, és ami 9 tagnál több az még különféleképpen képes dönteni de általában a döntéseik a felborulás tipikus esetjeivé válnak

    üdv innen a Nagy Pocsolyán Túli Grund -ról

  • Noszticzius Judit
    2022 november 21
    11:35 de.

    ebben haza és hazaárulás van meg amit háború hozhat
    https://www.youtube.com/watch?v=GlrHlToyBlc
    ennél emberibb???
    igen van Verdi Ernani…

  • Voronyezs
    2022 november 21
    3:11 de.

    térdre, imához!!!
    https://www.youtube.com/watch?v=6dg0YblteWk

    ehhez nem tudok kommentet!

  • BENDEGUZ
    2022 november 21
    12:09 du.

    grizi csak neked!!!

  • Bendegúz79.
    11.21.11:52

    Nagyon helytelennek, mi több sportszerűtlennek tartom, hogy Ön éppen az, aki tényeket hiányol nem hivatkozik cáfolata adott – megjelölt tárgya dátum és időpontja szerinti – komment példájára, hanem általánosságokkal ostorozza a vitapartner célpontját azért, hogy ne csak ő, de még a többi ártatlan olvasó se értse, hogy tulajdonképp Ön miről is beszél és éppen akkor mit is cáfol…

    S ugyan mit is akar elérni ezzel a stílussal? Csakis azt,hogy a független külső szemlélő lehetőségét kizárja a tájékozódás információs választékából vagyis azt, hogy ne legyen képes önálló, objektiv következtetés levonására. Ezért beszél mellé s mi több, blöfföl *. Pedig a KMH nem pókerparti, hanem békés eszmecsere terepe, ahol eszmék méretnek meg…

    Erre ITT már többen felhívták a Maga figyelmét is, hogy szíveskedjék a korrekt vita dialektikus szabályai szerint „játszani” és ismétlem, nem blöffölni *!

    Mint pl.az a mondata is tipikus blöff *, ahol kijelenti, hogy:

    „Persze az evolúció esetében a tények hiányában lenyelni ellenbizonyított dolgokat kicsit furcsa”, mert ez hazug tényállítás.

    Blöff * azért is mert éppenséggel jómagam annyi példával éltem az „Állatátköltöztetés” c. cikk alatt is, amit Maga és még Lilllithhh kolléga/nő/ is csak légbőlkapott – magyarul halandzsákkal – blöffökkel fölpumpált, így nagy ellenfélnek mutatkozó ócska mimikrivel próbálják ellensúlyozni a bigott, avitt és kopottas álláspontjukat az evolúciót illetően, illetve tagadni annak a létezését.

    – Apropó evolúció 😀 : teszik ezt Önök aképpen, mint az az ausztráliai galléros agáma amely, hogy nagyobbnak és erősebbnek lássék a való és ártalmatlan önmagánál, blöffölve * fölfújja és kiszínezi gallérnak becézett nyaki bőr-lebernyegét, hogy legalább a vélelmezett ellenségei megijedjenek tőle…
    `

    `
    * B l ö f f [Wiki-szótár,stb.szerint]: megtévesztő magatartás; félrevezető, elképesztő, vagy megfélemlítő célú tett, alaptalan magabiztossággal, erővel kérkedő, nagyhangú kijelentés, vagy ilyen viselkedés.

  • Voronyezs
    2022 november 21
    3:11 de.
    BENDEGUZ
    2022 november 21
    12:09 du.
    grizi,

    ha a szöveg nem lenne érthető?
    Székely a mennyei békéről és az emberben való örök hitről énekel,
    Cappuccilli a mint Simón Boccanegra a a külső és belső ellenség által felkavart egymást ölni vágyó felkavart népre szól rá üvöltve {gridando}
    é vo gridando pace, é vo gridando amor = békét üvöltök és emberi szeretet követelek mintha Verdi látta volna Lyuk Rajnai Zselé által keltett {az operában Paolo Albiani nak hívják}
    és később az olaszok által annyira rettegett átok hatását hozza létre:
    kiordítja Paolo gyere ide: átkozd meg a békét megtörőket ez egyúttal halálos ítélet is

  • Succubus Lilith

    BENDEGUZ 2022 november 17 2:18 du.

    ” Talan szuklseges, s remelve leheto is lenne annak vitajan egy teljes rovatot letrehozni. ”

    Felesleges. Olyanokkal nem lehet vitazni, akik nem hajlandok megvizsgalni a legfontosabb kerdeseket, helyette olyan butasagokkal probalnak operalni, mint a balnak kepzeletbeli hatso laba, amit ugy lattak meg lelki szemeikkel, hogy talaltak egy kis csontot az allatban egy hatso uszonyhoz.

    De aze’ jo szerencset hozza. 🙂

    .
    Orsós Elemér 2022 november 19 6:45 du.
    Gabriel 2022 november 18 6:14 du.

    ” Ilyen katasztrófális összegre azért még rémálmaimban sem gondoltam! ”

    A Boros Imre es a Bogar Laszlo ezt mar tobbszor is megvitattak, sot, ha jol emlexem magasabb szamot emlegettek.
    Annyi azert lemaradt, hogy a hiany egy jelentos reszet nem a magyar, hanem a szovjet ur/elvtarsak termeltek.

  • Talán ezzel az aláfestestö zenével igazán értelmezhetö a fenti cikk
    Mivelhogy nem kevesen nem igazán értik hogy hová és mikor – akkor most itt kilukadunk

    https://youtu.be/X3-7-DZ0XXU

  • Rodeio

    egy kis csemege

  • Succubus Lilith

    Gabriel 2022 november 20 9:00 du.

    https://fb.watch/gWydcP7f0o/

    Eletem legnagyobb meglepetese lenne, ha akar egy hajuk szala is meggorbulne. Jobban meg lennek lepve, mint akkor, amikor rajottem, hogy en egy ferfi testben csapdaba esett noi demon vagyok! 🙂

    .
    Ródeo11 2022 november 20 9:58 du.

    ” … Sharm el Sheik ben tartott Csinnbummcirkusz Világszám-on, akkor a következő ugyanijet hogyan hozzák össze repülőgépek és yachtok nélkül…”

    Ok sem gondoljak komolyan azt, amit mondanak. De most eppen roppant fontos lett tonkretenni nehany biznicet es vagy orszagot, es most addig fognak evente 20 ezrevel ropkodni a vilag legdragabb udulohelyeire, amig az osszes oromlany nemi szervet ki nem probaljak, vagy amig a kivant cegek, vagy orszagok tonkre nem mennek.
    Az sem gond, hogy az elpuffogtatott uzemanyag energiaja eleg lenne tiszta vizet adni egy-egy kisebb afrikai orszag lakossaganak. De csak klimaxvaltozasra, es 20 000 csirkefogora van penz.

    ” és hogyan lesz teherszállítás az ország- és víziutakon egy 60 tonnás pótkocsis kamion…
    és az egész hadiipar a tankok, a repülőgépanyahajók, … ”

    A szep uj vilagbol – hogy egy klasszikust idezzek Y.H. monogrammal – el lesznek tuntetve azok a haszontalanok, akik csak zabalnak es teleszarjak es fingjak a vilagot, de semmi praktikus celra nem jok.
    Ez azt is jelenti, hogy mindenki egyet fog erteni mindennel, csak kell meg vagy 30 pandemia, es hogy nem lesznek orszaghatarok. Sot! Egyes kontinensek, mint pl. Afrika gyakorlatilag el fog neptelenedni, kitalalnak valami nevet neki, mert „Nemzeti” Park nem lehet (talan a Fold Oroksege Terulet) es csak turistakent mehetsz majd oda, ahol meg megtartanak nehany hotelt. Persze csak akkor, hogy a beletartozol az „elitbe”.

    Viszont jogod lesz a munkahoz, no es persze kotelezo is lesz. 🙂

  • Rodeio

    ezt akartam

  • BENDEGÚZ79

    Ilyen . b l ö f f . az Ön részéről például a nov.21. 11:52-es kommentjének utolsó bekezdésében . k i f e j t e t t .

    > „A”faj „B”-fajjá . változ t a t ása . lehetetlenségének <
    témájában nekem címzett . k o h o l m á n y a . is.

    Holott jómagam itt is csak a fajok . t e r m é s z e t b e n . történt más fajjá alakulása tartalom témakörében, példákkal is illusztrálva(!) ismertettem a szilárd álláspontomat.

    Ezekben a . b i z o n y í t o t t a n . evolúciós mutációs történésekben eszem ágában nem volt a "mesterséges hús", vagy a bármi más biológiai anyag kommerciális átalakítását ismertetni, vagy csak összefüggésbe is hozni élő szervezetek szerves, önműködően bekövetkező s így átörökített átalakulásaival. Épp' ellenkezőleg. A . h a n g s ú l y t . mindig tudatos beavatkozás nélküli objektív, azaz . s p o n t á n . környezeti . b e h a t á s o k , illetve ilyen folyamatok következményeire helyeztem.
    `
    Tehát itt: az ön sanda blöffölési trükkje,vagyis h a m i s . t a n ú s á g t é t e l e . ez esetben például a változása ige, műveltető módba [a "tat"rag beépítésével] áthelyezésével történt értelmi megváltoztatás.

    Kérem Önt, hogy csak konkrét szövegrész alapján vitatkozzék és ne fiktív fantazmagóriák és tartalmi átalakítások trükkjeivel…

    Cukihara

  • Orsós Elemér

    Gabriel
    2022 november 20
    11:08 du.

    Gyönyörű vers, kár hogy egyre aktuálisabb! 🙁

  • Succubus Lilith

  • A kivaltsagosak lakonegyede a „nepi-demokraciaban”, a „dolgozo-nep-allamaban”, hm ????

  • RODEO;

    A Foldon egyetlen eleoleny amely pusztit mindent es celzatosan meg a sajat emberifajat is az maga az emberiseg.

    Persze mindenki ohaja a jobb elet, ami egyre tobb energia felhasznalast kovetel.

    Emlitetted a szen-tartalamanak eltavolitasat a kibocsajtott CO2-bol.
    Ami igen egyszeru, de senki nem hajlando azt gyakaorolni.

    A carbon (szen) lecsapodik a vizben.
    Tehat HA nem magas kemenyeken at a felhokbe pumpalnak az CO2-t, hanem a vizbe, akkor az H2O+CO2=H2CO3

    Ahoz meszet adva H2CO3=H2O+CaCO3

    Leonteni a vizet a CaCO3 a marah-etetotelepek vasaroljak annak 90%-t, mert a marhak nem kepesek a gabonat (kukoricat) emeszteni annelkul.

    Igen azt meg a harmadik elemiben tanitottak annak idejen Magyarorszagon, arra en is emlekszem erossen.

    Na most megyek elvezni a Guacamola-t!!!!

  • A Napkoztarsasag megszunese utan, 1990-ben mentem Magyarorszagra valojaban csak kivancsisagbol am.

    Remesen megdobbentonek tunt ,kulonosen Budapesten, persze orszagszerte is, hogy a varos mi remesen elhanyagolt allapotat mutatta minden fovarosi epeuleteken.

    Megdobbento volt latni a volt Grassalkowics palota minden emelete, a pincetol kezdve feltakolva az osszeomlast megeleozni.

    S nem hogy epulet-szerkezeti fa-anyagaokkal, hanem kivagott fakkal volt feltakolva, csupan az agak voltak levagva, a fa-kerge a fakon.

    Na de amikor semminek nem volt gazdaja kozel felevszazadon at, hat az tortenik mindennel.

    A nagy hir volt akkor Budapesten, hogy egy hazaspart eletet-vesztette a jardan egy le-esett balkoni alatal.

    Na es persze az allamhatalom emelte a tej-arat, s a minisztere-elvtars orakon at a radioban emlegette hogy milyen kivallo a magyar-tej, es onmaga is menyit iszik abbol.

  • Well VORONYEZS; Ahol a lakossag kozel felenek a sajat automobilja letezik es az elelmiszerek 30%-a a szemetbe megy az bizonyara egyre nagyobb aranyban kepes a sajat lakohazat is tulajdonozni.

    De vajon miert nem volt az elerheto az altalatok magasztalt „nep-allamaban”, az allam-monopol-kapitalizmusban ????

  • Gabriel
    2022 november 23
    12:21 de.
    kár érte… dehát van aki szereti… én nem fogyasztok ilyesmit… a Bécsi Opera Nagy Magyar Verdi Quartett-ja: Rőzler Endre, Basilides Mária, Osváth Júlia és Svéd Sándor nak volt a jelszava: az sohasem árt, ha egy operaénekesnek van hangja

  • hexadodekaéder

    Szubkubus
    Lillit
    23.12:03

    Cukihara itt fent az evolúció bemutatásával együtt remekül kifejtette a blöffőlő emberszabásúak természetrajzát.
    Köszönöm hogy a saját magatartásod példájával támasztod ezt alá.

    Tudniillik, amikor azt írod, hogy
    „helyette olyan >butaságokkal< próbálnak operálni, mint a bálnák képzeletbeli hátsó lába, amit úgy láttak meg lelki szemeikkel,hogy találtak egy kis csontot az állatban a hátsó uszonyhoz."
    Én pedig asszondom neked, hogy ne hordd annyira magasan az orrod, mert még hasra esel… Ajánlom elolvasni a blöff Wikiszótárban ismertetett, tökélesen rád illő meghatározását (Cukihara 22.3:10 *alatt).

    Idesüss hát zsenikém!:

    Wikipédia/Cetek evolúciója/Csontváz-evolúció [idézet]:

    "A ma élő cetek hátsó lábai teljesen eltűntek az evolúció során, azok csökevényei csak testen belül találhatók meg. Genetikai okból egyes egyedeknél néha [még mindig] megjelennek a hátsó lábak (atavizmus). A mai ceteknél a hátsó lábak csontjai kezdetleges formában [,de] kialakulnak, azonban úgy is maradnak és [természetesen] soha nem fejlődnek ki teljesen."
    Forrás: Creative Commons

    Mindehhez még néhány gondolat:
    – Ez a tudományos munka kihangsúlyozza, hogy a ma élő ceteknél, tehát/de! a régen élt ceteknek még kívül volt lábuk, amelyeket följebb még fajtánként is részletez.
    – Ergo, az a halandzsád, ahol valami kis csontocskáról fecsegsz, így abszolúte megbukott.

    Sajnálom!

  • hexadodekaéder

    PS

    Bocs, még annyit, hogy a fenti idézetek nemcsak tudatlanságodról, de mérhetetlen cinizmussal párosuló nagyképűségről is árulkodnak.

  • ELEMÉR

    érdekes, nemcsak én szajkózom – bár csak megközelitöleg – de a Boros Imre mintha majdnem ugyanazt mondaná mint amiket én szoktam irni

    P.S.
    tényleg Elemérnek küldeném, és a tények ugye nem cenzurándóak?

  • BENDEGUZ
    2022 november 23
    11:19 de.
    grizi, hazudsz!
    a dolgozók java részének volt lehetősége saját ingatlanra sőt hétvégi telkekre is, voltak és vannak akik nem akarják ennek terheit viselni és a bérlet jobb nekik, ami meglehetősen elfogadható áron hozzáférhető lett ugye nálatok nem voltak világháborúk és nem kellett a romokból kikászálódva újat építeni és a romosakat kijavítani
    majd ha túléltek két világháborút {egy-két hurrikán kis rombolás ahhoz képest} akkor dumáljál hülyeséget

  • Gabriel
    2022 november 23
    12:26 de.
    Rikács Panni teljesen apokaliptikus… a légzéstechnikája sem az igazi bár ha lenne hangja akkor némi légzéstechnikával nem lenne ennyire apoklitikakis és miért pont ezt gondoltad?

  • Succubus Lilith

    Cukihara 2022 november 22 3:10 de.

    “… amit Maga és még Lilllithhh kolléga/nő/ is csak légbőlkapott – magyarul halandzsákkal – blöffökkel fölpumpált, így nagy ellenfélnek mutatkozó ócska mimikrivel próbálják ellensúlyozni a bigott, avitt és kopottas álláspontjukat az evolúciót illetően, illetve tagadni annak a létezését. ”

    Nem mindig olvasom Bendeguz testver irasat, mert a billentyuzeten csardast jarva gepel, es soxor nehez megfejteni mit akart irni, de en a magam reszerol felhivtam a figyelmet arra a korulmenyre, hogy az evolucioval akad nehany problema.
    Mindossze annyit akartam kerni a barmilyen zoldseget hivoktol, hogy nezzenek utana annak amit kijelentettem.

    Mindezt azert, mert korabban mar megvitattuk ezt a temat es akkor is csak a kulsosegekkel voltak a barmit elhivok elfoglalva, akik mellesleg azert hisznek el barmit, mert valamiert zavarja oket az istentudat. Talan az a baj, hogy Istennel van lelkiismeret, nem engedett a rablogyilkossag, szeretetre ker, stb. Kommunistaknal az ilyesmik talan mar bunnek is szamitanak.

    Tehat megismetlem, es meg adok is hozza:

    1., A lassu evolucio (eredeti darwini otlet) lehetetlen, es a fossziliak nem bizonyitjak ezt.
    2., A gyors evolucio (revolucio) sem lehetseges.
    3., Az evolucio kivalto oka ismeretlen. Kiveve, ha ezt az “evoluciot” az Isten maga okozta. Azaz teremtett.
    4., Az elso elet Foldon valo spontan megjelenese, kialakulasa a jelenlegi ismereteink es elmeleteink szerint lehetetlen. Statisztikailag 0 esely van arra, hogy egy “oslevesbol” kialakulhasson rendkivul ellenseges kornyezetben csak egyetlen feherje, es akkor hol van meg az, hogy ezeknek a megfelelo sorrendbe kell osszeallniuk es csak ugy hobortbol kialakitani egy vedoburkot maguk korul. Mindezt ugy, hogy szaporodni is tudjanak. Ez mar a statisztikailag minusz mezoben van, es akkor meg nem is szamitottuk bele azt, hogy az ozonreteg hianya es egyeb kulso erok masodperceken belul elpusztitottak volna. A lehetetlen pedig lehetetlen egy orokkevalosagon at is.

    Meg hozzatennem, hogy lehetne beszelgetni a szimbiozisokrol is, arrol is, hogy az evolucio egyetlen “bizonyiteka” a hasonlosag, ami a Teremtest bizonyitja, lehetne beszelgetni a fizikai, kemiai, biologiai torvenyekrol, amelyek matematikailag leirhatok, es fel lehetne tenni a kerdest, hogy ezeket (termeszeti, matematikai torvenyeket) hogyan hozta letre az ontudtalan ter es anyag. De ehhez kicsit szelesebb latokorunek, elfogulatlannak, eloiteletektol mentesnek kene lenni, amit nem segitenek elo a partfoiskolan tanultak.
    No es ha mar itt tartunk nem artana az sem, ha a barmiben hivok kicsit utananeznenek a tudomany tortenelmenek is, es kicsit alaposabban megvizsgalnak azt a sok, erdekes, egymasraepulo elmeletet fizikaban, csillagszatban es geologiaban, mert pl. ha csak egy newtoni elmeletet kihuzunk a kartyavar aljabol, miszerint minden test kepzeletbeli gravitacioja azonnal hat minden mas testre a vilagegyetemben, akkor az egesz kartyavar szepen osszedol. De lehetne beszelgetni az abszolut kormeghatarozasrol, a paleomagneses meresekrol es meg sok minden masrol, amirol a barmiben hivok csak annyit tudnak, amennyit a szajukba ragtak.

    De mivel a barmiben hivok nem kivancsiak a tudasukat boviteni, es amikor az allitolagos evoluciorol van szo csak a hasonlosagokon lovagolnak, mar eleve tudtam, hogy erdemi vita itt nem alakulhat ki. A tema kulonben is hatalmas, tehat csak ismetelni tudom magam: Ha akad a barmiben hivok kozott oszinten erdeklodo, az tud maganak talalni epp eleg irodalmat az interneten, amivel felvilagosithatja magat.

    Kellemes tanulast!

  • Gabriel
    2022 november 23
    12:26 de.
    nem tudom, hogy a Cenz naccságos Ura be e engedi{???},

    de ez a liba körülbelül egy kalap szart ér, zusammen!!!

  • Gabriel
    2022 november 23
    12:26 de.
    ez zene !!!

  • ha még belefér punk ok után szabadon???

  • Succubus Lilith

  • Végignéztem a kommenteket.

    Legfőképpen azok pofáznak,
    aki ellen Árpi Bácsi mindig is felemelte a szavát.

    (Némelyik több álnéven is, hogy soknak látszódjon.)

  • Gabriel
    2022 november 23
    1:52 du.
    igen, ki van fosztva! az € pont azért jött létre!

    az önálló és prosperáló magyar Népgazdaság gyarmattá lett degradálva és kapott fényességes bs-t olcsó munkaerő kívánalmakkal de a magyar életképes fajta ugyanúgy mint a Furfangos Nyesztyerka és juszt sem fagy meg

    te hogy vagy Floripában, dehát Brazília maradjon a brazilok ügye

  • Succubus Lilith
    2022 november 23
    3:18 du.

    amint látom, a te általad teremtett teremtő egy selejtes képződmény és még kártyavárat sem képes építeni, de mivel az élet vidáman létezik és a teremtetted meg nem található

    {én még a stelázsi megett is megnéztem}
    hát bele vagy gabalyodva az elméletedbe mint kismacska a gombolyagba

    kössél inkább sálat

  • Succubus Lilith
    2022 november 23
    3:18 du.

    Miért akarsz vitázni?
    Kivel?
    marxi HITTAN doktrináin nevelkedett valakikkel, akik mindezt tudománynak akarják elismertetni
    amikor a szovjet fegyverek és katonacsizmák fedezetében a leghüségesebb párthivökkel telerakták az egykori Tudományos Akadémiát és megkérdöjelezhetetlenül diktáltak a „tanokat” akkor minden okés volt számukra
    Most ugyan más tipusi idiótákkal próbálják telenyomni a ‘tudomány” fellegvárát – vagyis semmit se változik

    tudósok, akikkel te vitatkozni szeretnél aztán végképp nem ilyen helyeken leledzenek.

    Amellett, hogy magyarország még mindig bövelkedik tudományos gondolkodókban, de azok közül keveseknek van esélye a nemzetközi porondra lépni

  • Ródeo11
    2022 november 23
    2:44 du.

    merthogy valóban megérett a világ az apokaliptikus eseményekre

    ez a ma zenéje

  • Orsós Elemér

    Gabriel
    2022 november 23
    1:52 du.

    Szerinted a sok hasonló benfentes közül miért csak Boros és Bogár meri kinyitni a pofáját?

  • Succubus Lilith
    2022 november 23
    3:18 du.

    tudom ez nem neked való a te botfüledhez dehát mások is meghallgathatják
    nem akármi egy nagyon fiatal Abbado La Scala di Milan „ad a testének”
    zenei humor és a történet nagyon hajaz a mai € parlamenti dumapartikra
    https://www.youtube.com/watch?v=gW1wC0q4_3k

    én Crown Royal lal hígítva szeretem

    majd gondold meg mit is teremtettél, nehogy ráessen a lábadra

  • Succubus Lilith

    Ródeo11 2022 november 23 11:41 de.

    ” az sohasem árt, ha egy operaénekesnek van hangja ”

    Hozzatennem, hogy jo es eros hangja. Mar lassan 50 eve, hogy a noverem 18 evesen jelentkezett egyszerre a pecsi operhazba enekesnonek es a pecsi foiskolara is magyar-enek szakra. Mindegyik helyre felvettek es a foiskolat valasztotta. Mikor kerdeztem tole, hogy miert nem az operat valasztotta, azt mondta, hogy gyenge a hangja.
    Ezt egesz addig nem ertettem, amig egyszer itt Kanadaban ugy hozta a sors, hogy az 5 draga gyermekemmel egy kicsit uvoltoznon kellett. Nehany orara ugy berekedtem, hogy alig birtam beszelni. 🙂
    Ugy latszik ezt a gyenge hangot mindketten orokoltuk valamelyik osunktol.

    .
    hexadodekaéder 2022 november 23 1:12 du.

    „” Wikipédia/Cetek evolúciója/Csontváz-evolúció [idézet]:

    „A ma élő cetek hátsó lábai teljesen eltűntek az evolúció során, azok csökevényei csak testen belül találhatók meg. Genetikai okból egyes egyedeknél néha [még mindig] megjelennek a hátsó lábak (atavizmus). A mai ceteknél a hátsó lábak csontjai kezdetleges formában [,de] kialakulnak, azonban úgy is maradnak és [természetesen] soha nem fejlődnek ki teljesen.” „”

    Mint bizonyara tudod, nagyra ertekelem az ures kijelenteseket, meg ha a Wikipediatol is jon. Azonban meg mindig maradtunk a hasonlosagoknal, amelyek persze feltunoek. A halak uszonyai tobbek kozott mozgasra is vannak, igy nem tul nehez arra asszocialni, hogy ezek a szarazfoldi allatok vegtagjainak felelnek meg, illetve azokra hasonlitanak.
    De hat ez sajnos nem bizonyitek az allitolagos evoluciora.

    Mint irtam tegnap: Kellemes tanulast!

  • Succubus Lilith

    Gabriel 2022 november 23 1:52 du.

    Erdekes, en is gondolkodtam tegnap, hogy bekuldom ezt.

    .
    Ródeo11 2022 november 23 2:03 du.

    ” a dolgozók java részének volt lehetősége saját ingatlanra sőt hétvégi telkekre is … ”

    Neha el kell gondolkodnom azon, hogy vajon te melyik komejnista Magyarorszagon eltel. Mert en csak egyrol tudok.
    Volt egy a Marson is?

    Vagy kiket akarsz itt megteveszteni? A kobor apacakat? Azoknak volt ingatlanuk es meg + ez-az, akik betegre loptak magukat, illetve kiralyi premiumokat es nyeresegreszesedeseket kaptak.

  • Geyza
    2022 november 24
    7:21 de.
    nocsak, leporolták a geyzust? és betekintett, hogy ellenőrizze, hogyan mernek mások is mást mondani, mint amit az ő brosúrájából ide szokott tologatni a teljes érdektelenség közepette

  • Rodeio

    Bár nem szeretsz hallgatni facebook videót – mivel az igazságot csak ott hallgatod – egyelöre – nem sokára ott sem.
    azért hallgassd ezt a venezuelánát
    bosta!!!

    https://www.facebook.com/100080318061049/videos/675284814333959

  • Elemér

    erröl beszéltem régebben többször, amiért a csalánárustól kezdve a rodeióig bezárólag az összes komcsi marxista tagadott, élükön a a zsidóságát amugy hisztériásan megtagadó kövágóval, és a többi marxista hivö hasonlóan gyalázatos egyedeivel, akik a zsidóság szégyenei – viszont amikor bármilyen elönyt szagolnak, rögtön olyan zsidók lesznek, hogy csak ugy durran! Addig viszont szidják gyalázzák Izraelt, Jeruzsálemet, a Teremtöt – az ENSZ-nek a palesztin/muszlim lobbijának lekötelezett csicskásai
    Csak azért, hogy a globalisták által kilóra megvett, lefizetett uniós senkiháziak malmára hajtsák a vizet (Soros, Rotchild és a többiek)

    https://fb.watch/h0V1tmkxfh/

  • Succubus Lilith
    2022 november 24
    9:03 du.
    ezzel bevallottad, hogy még beszélni sem tudsz!
    a légzéstechnika minden és az emberi test rezonanciája, aki torokból akar beszélni {a teljes USA + canada műveletlenjei} az halálosan bereked még gégerákot is lehet így kapni
    Példa:

    Elisabeth Schwarzkopf és Renée Fleming akiknek pacsirtányi hangjuk van de meg tanultak énekelni és be tudják zengeni az egész Operaházat

    {ellenpélda: Birgit Nilsson Astrid Varnay Joan Sutherland, Maria Callas, Osváth Júlia Toscanini kedvenc Grófnője a Figaró házasságában Salzburgban.., ők eleve megfelelő sínus üregekkel születtek és van volt légzéstechnikájuk… Nilsson mondta Sir Georg Solti nak egy Götterdämmerung -280 perc zene- felvétel után… akár újra is kezdhetnénk}

    lányod szerencsétlen, sajnálom hulla fáradtan menni haza egy borzalmas ordítozás után az nem akármi
    dehát a tudatlanság nem felmentés hülyeség ellen

  • Gabriel
    2022 november 25
    3:24 du.
    +succubus Lilike
    engem hiába… én átéltem amiről írok!!! tehát amit ti írtok az a ti saját szar életetek tükre, sajnállak??? dehogy ilyenek vagytok és ez a sorsotok
    és hogy én mit tartok művészetnek és művészeti értéknek az nem vitatéma

    te felmutatsz valamit és én nem érdeklődök… ezt dobta neked a kocka

    még csak nem is sajnálom

    miattatok lett Antall Józsi és az összes mai korifeus mert … és akkor hazaszeretetről és magyar kultúráról???

    az jó, hogy ti ketten, meg a grizi egy követ fújtok az a kőnek is jó meg mind a hármótoknak magam részéről lesajnálom és mellőzöm

    ugye nem lősz le ha találkoznánk?

  • Gabriel
    2022 november 24
    12:13 du.mondád:
    „merthogy valóban megérett a világ az apokaliptikus eseményekre ez a ma zenéje”
    namost, nem tudom Cenz Nagyrabecsült Ura hogyan viszonyul mindehhez?
    de: ez nem a ma zenéje, ezt néhány rohadt seggfej akarja letolni a többi seggfej torkán akik -persze- megérdemlik!!!
    a világ nem érett meg semmire sem, csak a néhány guru önfelkent seggfej dumál seggségeket és sokan az ismeretek teljes hiányában elfogadják… è tu Brute?
    KMH -n is vannak ilyenek!!!
    mint kérdém itt fenn?
    ay, hogy egy nina hagen zsidó endékás hangtalan seggfej ordító egér mit rikoltozik az számomra smafú

  • Succubus Lilith

    Ródeo11 2022 november 24 10:52 de.

    Tanulnod kell vitakulturat is.

    .
    Gabriel 2022 november 24 12:11 du.

    ” Miért akarsz vitázni?
    Kivel? ”

    Nem nagyon akartam vitazni errol, mert egyreszt tudom, hogy nem tanultak meg eleget a temaban az urak es holgyek, masreszt nehezen tudnek 10-20 mondatba osszesuriteni nehanyezer oldalnyi anyagot, tehat arra kertem az urakat es holgyeket, hogy tanuljanak. 🙂

    .
    Gabriel 2022 november 24 12:13 du.

    ” merthogy valóban megérett a világ az apokaliptikus eseményekre ”

    Igen, van ez a kisoreg, Lipszis Apókának hivjak, azaz kulfuldiesen Apoka Lipszis-nek. Van is szo az egyik videlyoban rola, merhogy 10% novekedes helyett (amit mar Apokanak tulajdonitanak) 40%-os novekedes van az amerikai biztositotarsagagok szerint. Jelen esetben nem a profitjukrol van szo, hanem az elhalalozasok szamarol.

  • Orsós Elemér
    2022 november 24
    1:45 du.

    Itt a brazilok ezt ugy szokták mondani, hogy:
    „talán mert: há sem rabo prezo …”
    „a farka nincs beragadva”

    Bizony rengetegszer elmondtuk mi egymásközt, hogy az „ellenzék” (föleg az undoritó gyurcsányfajzat) ugyanolyan „kenyerespajtás” a rablásban, mint az orbanfajzatok
    nem rémlik az u.n. kerekasztal? Ahol megállapodtak a váltórablógazdálkodásban?
    Csak hogy az orbán két ciklus után elfelejtette (2018-ban váltani kellett volna)
    ugyanugy mint ahogy itt volt brazilban – a rablóvezér Lula nem elégedett meg a neki kijáró két ciklussal 2010-ben, hanem azt csinálta mint a Putyin, odaultette a bábját, aztán ez az idö elégséges volt, hogy lecseréljen mindenkit (biróság, alkotmánybirósag, ügyészek, katonaság és leginkább az oktatás) a saját embereire
    ugyhogy hiába sikerült rábizonyitani számtalan rablást – a végén kihozták még a börtönböl is – és most cserébe a fagyi visszanyalt
    Ugyan elnököt csináltak belöle most ujra, de nem csak a farka ragadt benn, hanem a feje is azoknak a seggében akiknek most a bábja lesz
    hiszen akármikor ujra rács mögé dughatják ujra, ha nem ugy viselkedik majd, ahogy diktálják

    Akár még majd valami hasonló az Orbánnal is megtörténhet a jövöben
    Bár én már most azt gondolom, hogy a Pintér az igazi vezér
    Nem véletlen a „szuperminisztersége” hisz már azt csinál amit akar
    És a sok bunkó magyar még mindig ott tart, hogy orbánozik
    persze a sok brazil is hasonlóképpen öli egymást

    a sok önnönmaga „nagyságától” elszállt elitista idióta bunkó fajzat, akik tudósoknak képzelik magukat, mert betéve fujják a ma már progresszista ideológiára átkeresztelt marxista hittant (ami nem más mint fasiszta/kommunista doktrina) adja ritmust (huzza a köcsögdudát) – terjesztik a gyülöletvallását minden eszközzel, a megosztást, az egymásra úszítást – a nép meg beveszi
    persze ezért nyilván megkapják a kiérdemelt megsimogatását a buksijuknak – bár idönként az asztal alatt beléjük rugnak, de hát azért is hálásak – hiszen a gazdi bakancsa volt
    Hálásnak kell lenni a sok szponzor-pénzért, amelyet eléjük vetnek, meg a jól hangzó egyetemi cimeket, kitüntetéseket – ilyenkor nyilván dagad a keblük

  • Gabriel
    2022 november 25
    3:24 du.
    +succubus Lilike
    kedves Cenz Ura engedd ezt be, lécci?
    szóval, az én családom szűkebb és bővebb {egészen ijafijanapamasszonyig} sohasem dolgoztak szervezett munkahelyen, mint eszterga vagy fakereplő… de mindegyik dolgozott és kereskedtek… függönyöket horgoltak és női ruhákat varrtak és én is mint kiskrambó elkísértem őket vidékre ahol eladták amit termeltek {mindez 1948-1962} és mindegyiknek volt legalább 800 négszögöles hétvégi telke ahol őszibarackot szőlőt és epret termeltek és vidáman megvoltak közben Budapesten a XIV. ;XI.; III.;XVI. stb kerületekben öröklakásuk volt amit vettek vagy családi házuk …
    hogy te és a succubus hogyan éltetek nem tudom mert azt amit nem írtatok le nem tudhatom, de szar életetek lehetett és a vidéki rokonaink akikhez én nyári szünetben utaztam és maradtam azok kis falukban nagy szántófölddel és borpincével szőlőhegyi telkekkel jól megvoltak és ezek azok között akiket a rendszer elnyomott???

    mit csináltatok ti? hogy ennyire szar volt nektek?

  • Succubus Lilith

    Orsós Elemér 2022 november 24 1:45 du.

    ” Szerinted a sok hasonló benfentes közül miért csak Boros és Bogár meri kinyitni a pofáját? ”

    Szerintem azert, mert nekik nincs vaj a fejukon.

    .
    Gabriel 2022 november 24 9:19 du.

    https://fb.watch/g-TU–Pz5W/

    Koszi, ezen jokat rohogtem. Mintha a Duce-t hallgatnam, csak magyarul. 🙂

  • Succubus Lilith
    2022 november 24
    9:03 du.

    Ha már arról ejtünk szót, hogy a teremtmények (egyedek) szinte valamennyien hasonló jegyek szerint kerülnek felépitésre, ami nagyon jól konstatálható az embrió-fejlödés során, mivel az embrió átmegy valamennyi fejlettségi fokozaton, amire megérkezik ahová tartozik – az bizony igenis jelentheti a teremtés (creation) fokozatait.

    Nyilván most a véredennyel rendelkezö egyedekröl beszélek

    Merthogy például a rovarok vagy más lények nyilván egy más (eltérö) creaciós (tervezési/gyártási) metódust reprezentálnak – ahhoz is megvannak az „átmeneti gyártási sémák”

    Ma már ehhez nem szükségeltetik olyan nagy magyarázkodás, csak gondolkodó és intelligens lenynek kell lenni, hogy valaki meglássa a „tervezési” sémákat.

    Persze nyilván a marxista hittudomány nem sokat segít a gonolkodási készség és képesség kifejlödésében a csak azt ismerö és praktikáló személyek esetén.

    Nem ragoznám túl, mivel nem szeretnék ideákat prezentálni számukra, hátha a végén még olvassák amit Neked írok
    Ezek mindenre képesek, hiszen a konspiráció a lételemük, ezért mindenhol keresik a lehetöséget hogy valamibe belekeverjenek, bármi hazug váddal rádtámadhassanak.
    Hamis képmutatással folyamatosan azt keresik, hogy hol ejthetnek csapdába, minden igyekezetük arról szól, hogy törbecsaljanak.
    Azt hiszed, hogy lehet velük beszélgetni, eszmét cserélni?
    A feladatuk az volt és ma sem más, minthogy a pártideológiával szembemenöket kinyirják – az „ellenséget” megsemmisitsék
    Ezért van az, hogyha valamelyikuk zsidó háttérböl származik, jobban gyülöli a zsidóságot, mint bármely goj.
    Mert marx szerint a zsidó létet kell eltüntetni a földröl, mert minden bajnak ez az oka.

  • Succubus Lilith

    Ezt a zenet kedveloknek, no es Bendeguz testvernek is kuldom:

    https://www.youtube.com/shorts/-QNCEo12jiU

  • Rodeo11
    11.21.6:50

    Egyetértve leírtjaiddal, annyit fűznék hozzá mondandódhoz, hogy Barabás, Leszik, Kolnai, Boka, Geréb, Weiss, Nemecsek, Csónakos, meg a többiek – még a Vörösingesek is – biz’ „gangos házakban” laktak, melyeket a korabeli háziurak húztak föl az ő szüleiknek, hogy két műszak között legyen hol meghúzniuk magukat.
    Persze sok bérkaszárnya akkoriban kínált egész szintre kiterjedő polgári lakosztályt is, ahol közepes, vagy kisvállalkozók sőt, vidékről nagyvárosba fölszorult dzsentrik élték mindennapjaikat és a maradék egzisztenciájukat … Ezekben nyilván nem közös WC, vagy lenti, udvari kút, v. budi nyújtotta a lakhelyi luxust. Azonban a nagy többségnek sosrszerűen mégiscsak ahhoz kellett alkalmazkodnia.
    A romantikát szolgáló grundokat viszont a szükség, illetve a véletlen produkálta, mégpedig a beépítetlen telkeken.
    Ilyen volt a Mária-és Pál utca sarkán fekvő – Mi Grundunk – is, ahol emlékszünk, amikor a regény végén az Öreg-tót Bokának sajnálattal bejelentve meséli, hogy aznap járt ott egy mérnökember felmérni egy újabb bérkaszárnya lehetőségét…
    …És a Szemklinikával szemben még ma is, mint egy örök mementó áll a Pál u.2., Nemecsekék és Pásztorok harcait megörökítő hatalmas gangos bérkaszárnya. Hiába; ha én arra járok, elérzékenyülve nézve föl rá, csak mindig megbámulom…

  • Rodeo11
    21.11:34

    A világ legszebb és legmélyebb bassz-baritonja !!! Csodálatos.

    Csak annyit a felvételhez, hogy a zenét – helyesen: – a Budapesti Filharmonikus Zenekar adta magyarul, az Állami Operaház zenekara.

  • Succubus Lilith
    2022 november 25
    9:01 du.
    Ródeo11 2022 november 24 10:52 de.

    Tanulnod kell vitakulturat is.

    de nem tőled!!! és miért, ha szabad kérdenem? fenntartom amit írtam mert képtelen vagy cáfolni!

  • Gabriel
    2022 november 25
    11:53 du.
    ezzel már a grizi sem ért egyet! akkora!

    te is teremtettél magadnak egy teremtőt azután selejtesre sikeredett és nincs! versenyben a Lili vel aki ha nincsenek ellenérvei mexértődik és vitakultúráról zokog, hogy az ő cizellátumát el sem olvasom, ugyanúgy, mint a tiedet!!!
    ami nincs az nincs olyan nehéz ezt megérteni?

  • Voronyezs
    2022 november 26
    8:34 de.
    egyetértésem!
    de, azért emeltem ki a „GRUND”-ot mert én jelképesen alkalmazom, mint a: „NAGY JÁTÉKTÉR” amiben a felnőni vágyó ifjúság is játszik… és ennek részei a fiúk és a színfalak (= gangos házak+)

  • Voronyezs
    2022 november 26
    8:51 de.

    EZ AJÁNDÉK, NEKED

  • Succubus Lilith

    Gabriel 2022 november 25 9:06 du.

    ” … a rablóvezér Lula …
    Ugyan elnököt csináltak belöle most ujra, de nem csak a farka ragadt benn, hanem a feje is azoknak a seggében akiknek most a bábja lesz hiszen akármikor ujra rács mögé dughatják ujra, ha nem ugy viselkedik majd, ahogy diktálják …”

    Meg jo hogy a Lula elvtars nevet odetetted ele, kulonben meg azt hinnem, hogy az EU vezetosegerol irtal. 🙂

    .
    Ródeo11 2022 november 25 9:10 du.

    „… a vidéki rokonaink akikhez én nyári szünetben utaztam és maradtam azok kis falukban nagy szántófölddel és borpincével szőlőhegyi telkekkel jól megvoltak… ”

    Kis falu es nagy szantofold… Na, hat itt kernem masok segitseget, de nekem ugy remlik, hogy a legnagyobb terulet amit egy csalad megvehetett 50 hold volt. Persze, ha 2 eves korodban vittek oda, ez is „nagy” szantofoldnek tunhetett.

    ” mit csináltatok ti? hogy ennyire szar volt nektek? ”

    Mar megint be akarod bizonyitani, hogy buta vagy. En nem magamrol, hanem a magyarsag kb 90-95%-arol irtam, akik panellakasokban elve parizert es kenyeret zabaltak 40 even at.
    Legalabbis a szerencsesebbje, voltak akik sokkal rosszabb helyzetben voltak.
    Volt itt egy magyar csalad, amelyik kb. ket evvel korabban jottek hozzam kepest, ok egy sufniban laktak Magyarorszagon mielott kimentek Ausztriaba.
    Meseld a butasagaidat azoknak, akik nem ott szulettek es nottek fel.

  • Succubus Lilith

    Gabriel 2022 november 25 11:53 du.

    ” az embrió átmegy valamennyi fejlettségi fokozaton, amire megérkezik ahová tartozik – az bizony igenis jelentheti a teremtés (creation) fokozatait. ”

    Igy van! Gondolom te a Bibliaban hiszel, en nem, de meg amikor a Bibliaban hittem sem gondoltam, hogy a Teremtes szo szerint a ma mert 6 nap ideje soran ment vegbe.
    Azt pedig hatarozottan lehet ertekelni a Torah-t iro zsido „profetaktol”, hogy eszrevettek a Teremtes fazisokban ment vegbe. (Ezek zsenik voltak a sajat korukban, de van irodalmi oka is annak, hogy zseniknek nezhetjuk oket.)

    Ugyan ket kulonbozo teremtesi sorozatot adtak meg, es nem biztos, hogy barmelyik modon is elkepzelheto lenne, de a maguk koraban ez akkor is jelentos felismeres volt. Ugy nez ki akarva-akaratlanul is megfigyeltek bizonyos kovuleteket. Persze lehet, hogy ez mar egy tobbezer eves megfigyeles eredmenye volt akkor, es csak orokoltek a tudast.

    „” A feladatuk az volt és ma sem más, minthogy a pártideológiával szembemenöket kinyirják – az “ellenséget” megsemmisitsék „”

    Sajnos errefele, meg ahogy elnezem Braziliban is sikerul hiveket talalniuk. Volt ott nalatok mar vagy 10-15 (talan 20) eve (???) egy volt bolgar kommunistanak a kislanya, akit megvalasztottak a brazilok elnoknek. Az sem tunt fel nekik, hogy a kommunista apuka milliardos, mint ahogy az FTX kapcsan sem tunt fel a sok idiota kapzsi baromnak, hogy egy amerikai a Bahamakon uzletel nemletezo penzzel es a cege egy 3. orszagban van bejegyezve. De haaaaaat… nagy az Isten allatkertje…
    Na, szoval ez a kis komcsi(t jatszo) bolgar apukatol szarmazo brazil elnokno aztan eleg szepen elintezte Braziliat.
    Kesobb jott ez a Lula, lecsuktak, majd kiengedtek, es most a sok hulye megint ra szavazott. Tenyleg ennyi hulye van Braziliaban is, vagy nalatok is bajdeni modszerrel megy a szavazas?

    De amugy mar teljesen mindegy, oreg vagyok, a gyerekeim hamarosan meg fognak halni az unokammal egyutt, csak azt sajnalom, hogy nem rohoghetek majd azon, amikor a forradalom felfalja a csemeteit. Pedig azt megneznem annak ellenere is nem szep dolog a karorom.

    ” Ezért van az, hogyha valamelyikuk zsidó háttérböl származik, jobban gyülöli a zsidóságot, mint bármely goj.
    Mert marx szerint a zsidó létet kell eltüntetni a földröl, mert minden bajnak ez az oka. ”

    Marxnak csak azert voltak utba a zsidok, mert akkor meg kozel fele vallasos lehetett. O is a tolarencia jegyeben ki szeretett volna irtani mindenkit, aki nem ertett vele egyet 100%-ig.
    Ezek a mai szerencsetlenek pedig csak jatszak – bar szerintem Marx es Engels is azt tette – jo penzert barmilyen szerepet eljatszanak.
    Nezd az amerikai milliardosokat, minel tobb a penzuk annal kommunistabbak. 🙂
    (Na es ez sem tunik fel egyik elvtarsanak sem… legalabbis allitolag.)

  • Orsós Elemér

    Gabriel
    2022 november 24
    9:19 du.

    Ez felért egy emberkínzással, D E nem baj, mert örökké emlékezetben kell tartani! (Mellesleg nagy kár,hogy nem 40-150 évvel ezelőtt nyilatkoztatta, mert akkor még nekrológ sem maradt volna utána!)

  • Orsós Elemér

    Gabriel
    2022 november 25
    4:03 du.

    Hííínye, ezt MELONI mikor mondta és mi az hogy még mindig él???

  • Ródeo11
    2022 november 25
    6:12 du.

    „miattatok lett Antall Józsi és az összes mai korifeus mert … és akkor hazaszeretetről és magyar kultúráról???”

    Sajnos meg kell arra kérjelek, hogy Antall Józsira ne hivatkozz, mert 3 újvilági eligazítás után lett egy polilikai senkiből miniszterelnök, de amikor rájött az átverésére és -szerintem élénken- apellált, akkor meg hirtelen halálos beteg lett!!(Persze ez a sejtésem soha nem fog beigazolódni!)

  • Gabriel
    2022 november 25
    9:06 du.

    „Bár én már most azt gondolom, hogy a Pintér az igazi vezér
    Nem véletlen a “szuperminisztersége” hisz már azt csinál amit akarÉs a sok bunkó magyar még mindig ott tart, hogy orbánozik
    persze a sok brazil is hasonlóképpen öli egymást”

    Nos én is úgy gondolom, hogy Pintérrel telibe találtál, mert a közös múltú bandából ő tűnik a legfirnyákosabbnak avval, hogy szerintem az első adandó alkalommal szemfülesen begyűjtötte a többi bandatag komromitáló iratait és most ő őrzi a titkos trezor kulcsokat, ezért tudja túlélni az összes álbal és áljobboldali tettestársát! 😀

  • Succubus Lilith
    2022 november 25
    9:23 du.

    „Szerintem azert, mert nekik nincs vaj a fejukon.”

    Már hogyne lenne, csak az övék más lojalitási elbírálás alá esik! 😀

  • Orsós Elemér
    2022 november 27
    9:55 de.

    nem véletlenül fasisztázták mára választások alatt – és mielött kormányt alakitott rikácsoltak vele, hogy orbánnal szóba ne merjen állni

  • Lilith

    „”Ezek a mai szerencsetlenek pedig csak jatszak – bar szerintem Marx es Engels is azt tette – jo penzert barmilyen szerepet eljatszanak.
    Nezd az amerikai milliardosokat, minel tobb a penzuk annal kommunistabbak. 🙂
    (Na es ez sem tunik fel egyik elvtarsanak sem… legalabbis allitolag.)”””

    Hozzászólásaimban kezdetekben én is ilyeneket irogattam és ismételtem a mindenféle hájjal és „PhD”-val megkent itteni szerencsétlen hüséges ebeknek

    Tapasztaltam, hogy nagyon is tisztában vannak vele, hogy – „mitöl döglik a légy”
    Na de hát azokból az asztal alá lehulló morzsákból, lerágott csontokból is böségesen degeszre tudják hizlalani magukat

    Nekik ez számit – azért vicsorognak a tömegekre és éltetik a gazdikat

    Rodeio csak azt hiszi, hogy a „szépséges” békes gyerekkora a komcsiknak volt köszonhetö
    korára való tekintettel ennek nonszenszeiröl nem kivánnám gyözködni

    Nem tudatosult benne, hogy a paraziták tömegét a nekem cimzetten ecsetelt gazdálkodási móddal nem lehetett eltartani
    Voltak sokan (vagyis kevesen) akiknek az általa leirt formán sikerült átevickélni a rendszert.

    Hozzátenném, hogy magam is évente 1 kamion almát exportáltam közösen a nagybátyámmal – természetesen a rendszer közvetitö-hálózatán keresztül
    A kapott ára elég volt arra, hogy éppen kifizethettük a termelés kölcségeit

  • Lilith

    még valamit

    „”Tenyleg ennyi hulye van Braziliaban is, vagy nalatok is bajdeni modszerrel megy a szavazas?””

    Sajnos braziliában számszerint effektiven több szakszervezeti egység letezik, mint a világban eggyüttvéve máshol
    A dolgozók kötelezöen fizeti a tagdijakat, a szervezeteknek pedig részletes beszámolát (mérleget) nem kell presentálniuk, hogy a pénzt mire költötték
    Milliók élnek a szakszervezetekböl igy mint „rendes” munkavállalók
    A bünözés, a korrupció mind részesedést fizet a baloldali pártoknak – cserébe büntetlenség van
    Sok dolgot tudnék még mondani, hosszu …

    A választások teljesen elektonizáltak (szavazógépek vannak), amelyben leadott szavazatokat egyedül a Választási biróságnak van joga megszervezni, megszámolni és utólag ellenörizni, jóváhagyni – AUDITÁLNI
    És arra hivatkozással, hogy a szavazatok titkosak … nincs semmi mód bármit is megállapitani utólag – a szavazatokat a „számlálas” után kitörlik
    Mint ahogy Sztálin atyjuk mondta, nem az a fontos, hogy ki és mit szavaz, hanem, hogy ki számolja..,
    A választási biróság tagjai az amugy legfelsö birósági tagok (Supremo Corte) – akiket az elnökök neveznek ki, tagságuk a kihalásig, 80 éves korig tart.
    A Lula-Dilma korszak 16 évig tartott, ma csakis az ö embereik ülnek a székekben, rádásul egyikük se volt biró sohasem, a part egykori „jószolgalatokat tett” ügyvédei

    A bajdeni ugy „nagyon kezdö” volt ehhez képest

  • Succubus Lilith
    2022 november 27
    5:53 de.
    Gabriel 2022 november 25 11:53 du.
    Ídézlek: kiemelések tőlem!

    ” az embrió átmegy valamennyi fejlettségi fokozaton, amire megérkezik ahová tartozik – az bizony igenis jelentheti a teremtés (creation) fokozatait. ”

    ehhez @Ródeó11 megj.:

    azaz megáll akkor a fejlődés! tehát az evolúciót meggyilkoltad és, te még mindig egysejtű lennél?

    „Igy van!
    Ugyan ket kulonbozo teremtesi sorozatot adtak meg, es nem biztos, hogy barmelyik modon is elkepzelheto lenne,… Ugy nez ki akarva-akaratlanul is megfigyeltek bizonyos kovuleteket. Persze lehet, hogy ez mar egy tobbezer eves megfigyeles eredmenye volt akkor, es csak orokoltek a tudast…

    ehhez @Ródeó11 megj.: kövületeket vizsgálva mikroszkóp alatt megtalálni a nagymamájukat, a kétsejtű amőbát?

    “” A feladatuk az volt és ma sem más, minthogy a pártideológiával szembemenöket kinyirják – az “ellenséget” megsemmisitsék “”

    ehhez @Ródeó11 megj.: azaz semmiféle különbséget nem találsz a különféle társadalmi formátumok között, egyremegy… teljesen mindegy melyikben éltetek szarúl? {eddig jól értem? ha nem, egészíts ki}

    „csak azt sajnalom, hogy nem rohoghetek majd azon, amikor a forradalom felfalja a csemeteit.”

    megoldottátok a világ problémáit, már csak Lyukralyna gondjai várnak rátok (ne késsetek, nagyon hiányolnak!)

    {@R11 megj.: én már kinőttem az amőba korszakomból}

  • Orsós Elemér
    2022 november 27
    10:20 de.
    Elemér ezt a szokásukat nem hagyták abba és sokfelé alkalmazzák a világban de mindenhol találnak „antalljózsikat”

    az eredmény látható

  • Succubus Lilith

    Ródeo11 2022 november 24 7:13 du.

    ” tudom ez nem neked való a te botfüledhez …”
    ” … majd gondold meg mit is teremtettél, nehogy ráessen a lábadra ”

    .
    Ródeo11 2022 november 26 4:06 du.

    ” Tanulnod kell vitakulturat is. ” (Ez tolem.)

    ” … és miért, ha szabad kérdenem? ”

    Szabad, sot jo is hogy kerded, mert ez legalabb mutatja, hogy halvany gozod nincs arrol miket irkalsz ossze-vissza.

    Mar irtam korabban, hogy ures kijelentesekkel es bugyuta gunyolodassal nem foglalkozom. Nezd meg miket irtal, es gondolj bele, hogy ha neked ilyen stilusban irnanak, te probalnal-e normalis stilusban valaszolni az illetonek?
    A kolcsonos hulyezeshez en meg mar eleg oreg vagyok.

    ” fenntartom amit írtam mert képtelen vagy cáfolni! ”

    Ugyan nem tudom mire gondoltal, mert gondolatolvaso sem vagyok, de nem az baj, hogy lehetetlen valaszolni a gunyolodasaidra, hanem csak egyszeruen nem vagyok hajlando ilyen stilusban vitatkozni semmirol sem.

    Tovabba, a tudomanyokrol irt hozzaszolasaidbol latszik, hogy ezen a teren megragadtal a kozepiskolas fokon. Ha valami extrat esetleg tudsz, azt a partfoiskolan nyomattak beled a dialektikus materializmus orakon, es a legkevesebb kritika nelkul ismetelgeted azt a butasagot, amit beledvertek. Soha eletedben nem neztel annak utana, hogy az a sok szep elmelet honnan es miert jott, es hogy van-e egyaltalan szukseg rajuk, vagy hogy helytalloak-e.

    Az is latszik a gunyolodasaidbol, hogy keptelen vagy valtani, keptelen vagy belekepzelni magad egy masik rendszerbe, nem tudsz meg egy pillantra sem elvonatkoztatni a megszokott, kepzeletbeli vilagodtol.
    Hogy meg is ertsd: A palinkat vedelo nem erti meg, hogy a sört vedelő mit szeret olyan nagyon a sörön, es soha meg sem probalja a masik agyrombolo merget.

  • Succubus Lilith

    Visszajelzes jott errol: „… csak azt sajnalom, hogy nem rohoghetek majd azon, amikor a forradalom felfalja a csemeteit.”

    Ezt ugye en irtam, es a forradalmat „forradalom”-kent kellett volna irjam, mert maris felreertette valaki.

    A Forr A Dalom egy vers, amit en irtam mar vagy 10 eve, es lenyegeben egy guny-csasztuska arrol, hogy az ugynevezett „forradalmak” csak a nem tul tehetsegeseknek valok (hogy finoman fogalmazzak), az olyanoknak akik imadjak masok szamara kikaparni a gesztenyet a parazsbol, az eletuk aran is.

    Mas szavakkal en sosem hittem a „forradalmakban”, szerintem mind felulrol volt iranyitva, es tipikus peldai a hasznalhato idiotak felhasznalasara.

  • Succubus Lilith
    2022 november 27
    7:16 du.
    ez nem vitakultúra, hanem agyficam…
    mivel be vagy gyepesedve neked már csak a gyomírtó hiányozhat??? hogy én mit és hol tanultam arról neked halovány lila fingod sincs tehát abban maradok -a magam részéről- veled felesleges mert bármiről ugyanazt az agyficamot ismétled, mint egy kereplő és én már régen nem járok faluvégi búcsúba sem!

  • Succubus Lilith
    2022 november 27
    7:16 du.

    + mindenki hasonszőrű akinek nem inge ne vegye magára!

    azaz ti Marx tanainak eklatáns igazolásai vagytok: „…a lét meghatározza a tudatot…” amit itt hajtogatsz és göngyölsz meg pannírozol a KMH-n az a már itt fenn is és általam hangoztatott valóság lelepleződése bennetek: szar élet szar ideológia;
    és az inkvizíció 21-dik századi változatai is vagytok… el nem tudod képzelni a vasárnap délutáni hittanórákon tanultakat ide nyomni mint süket az ajtót? mekkorákat röhögök ezeken a nyögeteiden, persze cizelláltan

    szikológus látott már?

  • Succubus Lilith
    2022 november 27
    7:16 du.
    Succubus Lilith
    2022 november 27
    7:16 du.

    .
    Ródeo11 2022 november 26 4:06 du.

    ” Tanulnod kell vitakulturat is. ” (Ez tolem.)

    ” … és miért, ha szabad kérdenem? ”

    Szabad, sot jo is hogy kerded, mert ez legalabb mutatja, hogy halvany gozod nincs arrol miket irkalsz ossze-vissza.
    {mondod te aki önmagadat sem érted}

    Mar irtam korabban, hogy ures kijelentesekkel es bugyuta gunyolodassal nem foglalkozom. ..; te probalnal-e normalis stilusban valaszolni az illetonek? meg vagy sértődve? kezeltesd!

    én normális stílusban válaszoltam neked, azt, mondtam, hogy tömény hülyeségnek tartom amit írtál,

    mondd? te nem vagy Puzsér Róbert kanadai mimikrije?

  • Succubus Lilith
    2022 november 27
    7:16 du.
    gyermekkori barátom, olvasván azt mondta -szerinte- nem érdemes galambbal sakkozni, tehát a továbbiakban beletermtem a Löwenbräu-t a nagy korsómba azután kiteremtem belőle Luzitánok és Uruk vívják nagy csatájukat gömbölyű labda kergetésével és én luzitán vagyok

  • RODEO;

    Gabriel NEM Floridaban, hanem Brazilban el, legalabb is allitasasi alapjan.

  • LILiTH es mindaz EVOLUCIO hivoinek;

    Az mar tudomanyosan bizonyitva a „Miller-Urey es kesobb az OBO tudomanytos ellenvizsasgalatok alatal ,hogy az „oslevesben” e feloldott elemek altal a termesztes modon NEM lehetet leheto egyetlen AMINO-ACID letrelotte.

    A vizsgalat bizonyitotta hogy az a lombikban leheto volt, de csupan nehany amino-sav-ak jottek letere.
    A feherje alapulasar nem kevesebb mint 44 amino-sav-szukseges.

    Miert;

    Mert amint az atrhmosfererhoz ertekezett azonnal minden alapanyagok szetestek az elemekikre.

    De az „os-levesb-idejen a Fold athmosferaja sokkal magasabb oxugen tartalmu volt.
    Tehat az sokkal erosebben lehetelen lett volna.

    Masik.

    A feherje alalkulasara az am,ino-savaknak MIND Bal-oldaliaknak kell lenniuk.
    S a kiserlet alatt mind egyenlo jobb es bal oldaluak voltak az amino savak.

    S a feherje alakulasra a cukornak meg JOBB -oldaluaknak kell lenniuk.

    Tehat az os-levesi feltetel lehetelen lett.
    A kiserlet a University of Chicago Biologiai teruleten 1953 tortent. Az „Obo experimkent 1963-ban ismetelve azt bizonyitotta.
    Keresesd az adatokat „Miller-Jury experiment” neven.

  • CUKIHARRA;

    Sajnalom, de keptelen lennek a Maga vallasaval megeggyezni az Evolucio elven, ugy a gradual mint a gyors elveken is.

    A MUTACIO, kerem keresse fel annak tartalmat a weben.

    A mutacio a sejtek ujja-alakulkalasnak, ill. ujja keszitesenek alkalmavasl tortent hibas utanozas.
    Pedrsze aldva vagyunk mert vannak JAVITO-DNA-k is, ami kijavitsa a nemi korlatozott hibakat.
    De amint azt a hibak tulhaladjak az csupan a halaos RAKOKat okozzak.
    Az orvoestudomany, ma 4500 szerves, ill halaltokozop mutacikat veadol azon rakok eredeteert.

    KONYORGOM, keresse fel az adatgokat az orvostudopmany soraiban!!

    De ha Mga elhiszi hogy a majmok elvesztettek ket (2) Chromossom-jaikat es emberilenyekke alakultak az alatal, hat ki lenne a Maga elodei???

    Tudja mi a DAWN SYNDROME ????

    Sajnalatosan gyermekek szuletnek azzal , akin 47 chromossomm-al szuletnek.
    Azok sajnos NEM elorehaladott emberilenyek, hanem furcsas arckifejezesekkel es remes fizikai es szellemi fogyatekossagokkal, egysen eri-el a felnott kort.

    Oriasi cspas ugy azon gydermekeknek mint szuleiknek es csladtagjaiknak is.

    Talan csodalkozna hogy a szumnyogoknak 6 chromossomjai vannak.
    SPENOT-NAK MEG 12,
    MACSKA 38
    EGER 40
    EMBER 46
    DOHANY -KRUMPLI, SUNDISZNO 48
    SZAmoca 56
    kecske ,boleny 60
    lo 64
    medve 74
    kutyak 78
    pulyka 80
    fa-eper 308
    kek-lepke 448

    Na kerem , melyik a felsobbrendo leny es melyik eredt melyikbol?

    Adhat am halat valaminek hogy Maga es remelve csaladjaban senki nem szuletett 47 chromossommal!!!~!

    Igen, hust keszitenek ma ugy mint emberi-szerveket es testreszeket az egyen sajat DNA-jeikkbol.
    Devsemmifwele modern ujj-fajt nem leteho am , csupan a „Pro-creation” alatal.

    Oh, igen , a CLON-ing csupan nostenyeket produkal, de meg az sem evolucio!!!!!!(Az Uj-szovetseg iroi azt meg akkor nem tudtak!)

  • RODEO;
    Az en javaslatom volt egyszer a foszerkesztohoz, hogy zraj le a cikket amikor 24-vagy 48 0ran belul semmi hozzaszollas nem erkezik.
    Sot javasoltam azt a hozzaszollok szavazatira is tenni a dontes celjabol, na de a demokratikus modszer javasla sem igen nepszeru itten.

    Vannak cikkek melyek igen nagy ews hosszu vitatkat produkal, s van amely semmi hozzaszollasokat.
    Azok presze ertesito sorok es nem vita-alanyokra leheto.
    Talan ugy a wolrdpress koltseget is csooknethetne a KMH.

  • Valami FORR ma Iranban.

    Az Irani foci-cspat minden tagja visszaUTASITOTTA TISZTELNI NEMZETI HYMNUSZUKAT aNGLIABAN.

    Az AYATOLAH kHOMENI unokaj-huga vilagszerti foplyamodvanyaban forduklt a vilag minden nemzeteihez hogy tagadjak meg a Mulah-k rendszerenek a lehetosegeit.

    Egy lenyzo halal okozta azt, akit az „erkolcsi-rendorseg” halara vert mert a JIHAB-jat nem az eloirt-modon viselte.
    Azota forrong a Perzsa lakossag, tuntenek es sokakat lottek hallar a rendorseg az utccakon.

    Talan ez alkalommal az elnyomas, az eroszak a megfelemlites nem fog gyozedelmeskedni.

    SZABADSAGOT AZ IRANI NEPNEK, KORlATOZHATALAN EMBERI JOGAIKAT, LEHETOSEGEIKET, KOZVETLEN DEMOKRACIAT AZ IRANI NEPNEK IS.
    A VILAG-EMBERISEGENEK AZT KOVETLENI SZUKSEGES.

    MINDANNYIAN TESTVEREK VAVGYUNK!!!!!!!!!!!

    LE A DIKTATURAKKAL !!!!!!!!

  • Gabriel
    2022 november 27
    3:27 du.

    csalódtam benned!

  • Bendeguz
    2022 november 28
    3:56 du.

    + az összes többi ami ma született!

    grizi, sohasem írtam, hogy Gábriel Floridában élne!

    én Floripa-t emlegettem, amely egy csodálatos Brazil város teljes nevén Flórianopolis!!! ennyit geográfiai tudásodról!

    itt te és mások az evolúciót tagadjátok, de eleddig hiába! EVOLÚCIÓ VAN teremtés meg sohasem volt és nem is lesz, mert valami hiányzik hozzá és az a TEREMTŐ

    egyet sohasem fogtok megérteni {sokkal többet, de a nemlétben már nem lesz lehetőségetek korrigálni}, azt, hogy

    van egy „anyag”: tehetetlen {van neki inerciája} és mozog sem megállítani sem megszüntetni nem lehet de mozgásából következően bármilyen formátumot képes létrehozni a végtelen térben és

    a sohasem létezett időben mert értelmetlen „időt” {ember akarja mérni meddig is él?} kitalálni az sincs…
    a többi agyficam és add át szeretetteljes baráti üdvözletemet a többi Puzsérróbertnek veletek lenne tele a „tér” de mások is {mint én} aspirálnak

    ne válaszolj… sőt a sorstársaidat is arra kérem, hanyagoljatok, galambbal nem érdemes sakkozni

  • Bendeguz
    2022 november 28
    3:56 du.

    „Valami FORR ma Iranban.”

    Ja, ja, de még az is lehet, hogy csak a leginycsiklandóbb teheráni export tavasz generáltatik ottan megintcsak „spontán” a fű alatt, de az a gyanúm, hogy ez is olyan véget fog érni, mint a kazahsztáni majdankisérlet vagy mint a nektek hűséges Reza Pahlavi visszarestaurálási kisérlete! Na, de halál komolyan és válaszra epedve kérdem: azt azért megsúghatnád, hogy miért van Nektek annyira útban Irán, leszámítva azt, hogy a másokra híttérítetlen belpolitikájukhoz természetesen semmi közötök!? Nem tartotok a sok kéretlen tavaszaitok bosszúból való -szintén spontán- revans előfordulhatóságától?

  • Succubus Lilith

    Gabriel 2022 november 27 3:27 du.

    ” Hozzátenném, hogy magam is évente 1 kamion almát exportáltam közösen a nagybátyámmal – természetesen a rendszer közvetitö-hálózatán keresztül
    A kapott ára elég volt arra, hogy éppen kifizethettük a termelés kölcségeit ”

    Igen, akadt nehany ember szinte minden megyeben, aki valahogy kibekkelte a TSZ-esitest, es a haztaji adott annyi extrat, hogy a napi 8 oras gyari munka mellett egesz jol megelt.
    Sot, ahol 10 eves koromtol iperedtem volt egy maszek elelmiszer boltos csalad, oregek voltak mar mikor odakerultem. Ok meg a Rakosi korszakban is maszekok maradhattak – valamiert.
    De a tobbseg meztelen seggel „uralkodott”.

    .
    Gabriel 2022 november 27 3:48 du.

    ” Sajnos braziliában számszerint effektiven több szakszervezeti egység letezik, mint a világban eggyüttvéve máshol ”

    ” Mint ahogy Sztálin atyjuk mondta, nem az a fontos, hogy ki és mit szavaz, hanem, hogy ki számolja.., ”

    Erdekes, de nekem mar regota az volt az erzesem, hogy minel „jobb”, „megbizhatobb” es „tokeletesebb” egy „demokracia” annal inkabb muxik a sztalini elv alapjan. 🙂
    Ez a 4, vagy 8 evenkenti cserelgetes is azokra az orszagokra a legjellemzobb, ahol minden rendben van a jogallamisaggal es a demokraciaval is. 🙂

    Par eve jokat mulattam a skotok referenduman, most meg mar ki sem irhatjak a referendumot – hiszen a jogallamisag mintapeldajat latjuk ott is.

  • Succubus Lilith

    Ródeo11 2022 november 28 1:17 du.

    ” meg vagy sértődve? ”

    Nezd, vannak dolgok, amik valoban viccesek.

    Itt van peldaul a tarsadalomtudomany (aranylag uj magyar neven muciologia) ami csak azoknak tudomany, akik elvegeztek azt, es a butasaguknal es rosszindulatuknal mar csak a kuldetestudatuk nagyobb, es szeretnenek a tarsadalommal is „mernokoskodni”. (Hasonlit a SJW es a Gender „szakokra”.)
    Amikor valaki ebben a temaban mesel hatalmas butasagokat en is szoktam jokat nevetgelni, sot meg gunyolodni is. De mivel ez nem tudomany, hanem emberi (vagy satani) aljassag, azt hiszem ez megengedheto.

    Vagy amikor a Geyza Magyarorszagrol „adja a levegot” a Bendeguz meg Floridabol tromfol ra, es egyikuk sem hajlando elolvasni az igazi hireket, akkor ugye megint lehet viccelodni.

    De a termeszettudomanyok annak ellenere is valodi tudomanyok, hogy az elvtarsak kisse letertek a helyes utrol. Elsosorban azert fordultak rossz iranyba, mert mindenaron ki akarjak zarni Istent a kepbol, es ez a hatartalan erolkodes lassan mar onmagaban teljesen tudomanytalanna teszi mindazt a sok zoldseget, amit osszehordanak.

    De a lenyeg, hogy valodi tudmanyrol csak akkor van ertelme vitazni, ha a partner is ismeri a reszleteket, es az ismerethianyat nem ures kijelentesekkel, es bugyuta gunyolodassal probalja palastolni.
    A megnyilvanulasaidbol pedig latszik, hogy kozepiskolas szinten vagy ezen a teren.

    Kuldj egy szep Bach videot, es ird hozza, hogy „ez magyarazza meg a vilag letet (vagy az evoluciot), csak te a botfuleddel nem ertheted meg”.
    Ebben jo vagy. 🙂

  • Succubus Lilith
    2022 november 28
    10:40 du.
    röhögény vagy!
    a „tételed” a kiscsoportos óvodai szintet sem üti meg, még a gügyögést is tanulod

    de lelked rajta, tőled sohasem fogok tanulni: hol is van istened, mert ugye a tied , sajátod, hazavitted és őrzöd köcsögben leagyagozva!