Kertész Ákos: 1932 – 2022

2022 december 23 10:41 de.18 hozzászólás

Meghalt Montreálban Kertész Ákos, kanadai magyar Kossuth díjas író. 2012-ben menekült Kanadába feleségével Évával együtt, miután antiszemita támadásoknak volt kitéve Magyarországon az Amerikai Népszavában megjelent, vitát indító publicisztikája után. Számos kanadai magyar hozzájárulása segített abban, hogy a kanadai hatóságok végül elfogadták menedékkérelmét. Montreálban és Ottawában személyesen is kapcsolatba került Ákos olyan kisebb kanadai magyar körökkel, amelyek szintén felszólaltak a 2010 óta kiépült magyarországi autoriter, korrupt és kirekesztő rendszer ellen.

Kertész Ákos 1932. július 18-án, Budapesten született, a Holokausztot gyerekként élte túl. Dramaturgként, forgatókönyv- és dialógusírójaként dolgozott csaknem harminc éven keresztül. Első regénye, a Sikátor, 1965-ben jelent meg. Legnagyobb irodalmi sikere azonban az 1971-ben Makra című regény volt.

A József Attila-díjat megkapta 1972-ben és 1974-ben is, a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét 1992-ben ítélték neki oda. Később megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét is, 2008-ban pedig Kossuth-díjas lett.

Montreálban és Ottawában több alkalommal előadást tartott kulturális és közéleti témákról, a KMH-ban is megjelentek írásai és egy ideig az egykori Ottawai Magyar Rádióban rendszeres rovata volt.

Nyudodjék békében, Ákos!

Tags:

18 hozzászólás

  • Rodeio

    Az énekes nem fog tetszeni
    Képzetlen hang, amatör zene

    De besorolható az ujvilág kezdetleges születésébe
    Tudod fájdalmak között történik a csoda – ujszülött jön a világra

    https://fb.watch/hBUhicPI-P/

  • Büszke vagyok arra, hogy Ákos bácsi itt a KMH.-n az írta nekem, hogy ” Geyza, te vagy az én emberem.
    (A Karinthy ismeretem miatt )

    Itt található a bejegyzés:
    https://epa.oszk.hu/00800/00843/00143/27/dalban-uzent-az-orban-kormany-a-kulhoni-magyaroknak/index.html

    Vannak értékek, melyek ugyan kézbe nem vehetőek, de az ember mégis őrizgeti és időnként felidézi magában.

  • Most, hogy elment Kertész Ákos, érdemes elolvasni egy irását 2014-böl

    A kanadai kivándorlása után rótta papirra mint egy sors-krónikát, amellyel 1000%-ban azonosulni tudok.

    Üzenet amely ma aktuálisabb az aktuálisnál
    Nem tulajdonitanék jelentöséget a médiának ahol megjelent – inkább ez is csak alátámasztja a leirt a szavakat, gondolatokat – amelyeket inkább éles vésökkel illenék köbe vésni

    Kertész Ákos: A hamis zsidó önkép
    2014. október 21. kedd 1:49

    https://web.archive.org/web/20141023202703/http://nepszava.com/2014/10/velemeny/kertesz-akos-a-hamis-zsido-onkep.html

  • Succubus Lilith

    Chris,

    Sikerult egy mouthful-t irnod:

    „… 2012-ben menekült Kanadába feleségével Évával együtt, miután antiszemita támadásoknak volt kitéve Magyarországon…”

    Ebben csak az nem igaz, hogy menekult, es hogy „antiszemita” tamadasoknak volt kiteve.
    De Kanada es Magyarorszag stimmel, ami aze’ nem tul rossz. 🙂

  • Chris, csatlakozom a soraidhoz és hálás vagyok hogy megismerhettem őt személyesen a jóvoltotokból. Elég lehangoló látni hogy sokan az online médiában ilyenkor is előjöjjenek a nem kérdezett, alaptalan véleményükkel.

  • Miklos Banfi
    2022 december 23
    10:00 du.

    Akkor eddig ketten vagyunk

  • Orsós Elemér

    Gabriel
    2022 december 23
    5:52 du.

    Ez valóban egy csodálatos, ám túlzottan önmarcangoló önkritika, viszont a „magyarokról” alkotott ominózus „véleménye” annyira túlzó, hogy akár valamilyen személyes sérelem kollektiv kiterjesztésének is tűnhet, egy szóval a gyűjtőnévvel magyarnak nevezett mindenféle szempontból heterogén népet hamisan en block genetikailag alattvalónak bélyegzett, pedig csak -teljesen jogosan- a mindenkori szélkakas vízfejet kellett volna és akkor senkinek nem tűnt volna beteges magyar gyűlölőnek!

  • Succubus Lilith

    Kedves Gabriel!

    Nem olvastam vegig, mert amit ide idezek mar onmagaban mutatja a szellemi szinvonalat:

    „Mintha az egész euro-amerikai civilizált világra életveszélyes iszlám terrorizmusért, a minden „hitetlent” moszlimmá téríteni, és aki nem tér meg, azt legyilkolni akaró dzsihádért egyedül Izrael volna a felelős. Mintha a tömeggyilkos terrorista merénylet, mely röhögve játszotta ki az USA teljes titkosszolgálatát és védelmi rendszerét, nem az iszlám szélsőségben rejlő globális veszedelemre figyelmeztetett volna.”

    Nos, az valoban igaz, hogy egyes muszlimok terror akcioiert nem Izrael a felelos. En inkabb az USA-t, UK-t es Frankhont neveznem meg. Ugyanis ezek a „civilizaltak” gyilkoltak le kozel egy millio arabot Iraktol Libiaig az utobbi par evtized soran.

    Termeszetesen ezek a muszlim arabok butuskak, meg nem jutott el a tudatukig, hogy mindez az o erdekukben tortent. Minel tobb van kiirtva kozuluk annal tobb hely jut a maradeknak. Micsoda hulye banda, ennyit sem tud megerteni, nem igaz?
    Viszont ezek a „hulyek” ugy vannak vele, hogy kolcson kenyer visszajar, es a maguk lehetosegei szerint ugykodnek.

    A masik abszolut butasag ebben a par mondatban az, hogy az iroja a vallasban latja a problemat. Nagyon nem tetszhetett neki az Iszlam. Ugy nezem teljesen meg volt gyozodve, hogy ezek az arabok azert robbantgatnak, keselnek …stb…, mert ok muszlimok. De nem, ok sem vallasi, hanem politikai okokbol gyilkolasznak, ahogy az IRA sem azert olte a skotokat Irorszagban, mert azok protestansok.
    Persze a mai ateista, komcsi, vallasokat gyulolo propagandistaknak a vallast kell megtalalniuk minden negativ, vagy negativnak bemutatott dolog mogott, ugyanakkor a politikat teljesen el kell felejteniuk.

    Az is tevedes, hogy az iszlam minden mas vallasut be akar teriteni az Iszlamba. Ez meg a vadabb korokban sem volt igaz. Ki ne tudna arrol, hogy a muszlim hadvezer es helytarto ketsegbeesetten irt levelet a Kalifajanak Egyiptombol, hogy ha igy mennek a dolgok tovabb lassan minden kufar beter az Iszlamba Egyiptomban, ami borzalmas lenne.

    Ez egyuttal azt is mutatja, hogy Propaganda Akos azon benyogese, hogy „és aki nem tér meg, azt legyilkolni” is butasag, vagy hazugsag (attol fuggoen mennyire ismerte a temat).

    Es aztan a vege:
    ” Mintha a tömeggyilkos terrorista merénylet … nem az iszlám szélsőségben… ”
    Az Iszlamban nincs szelsoseg, mert lenyegeben csak egy iszlam van. Vannak ertelmezesi kulonbsegek neha, de azokban elobb-utobb megegyeznek. Valamint tobb muszlimma valt nep megorizte korabbi szokasainak egy reszet, ami sajnos nehany esetben az Iszlammal ellentetes butsaghoz vezet, mint pl. amit az afganok muvelnek a noikkel. Aztan ott van meg a politikai okbol keletkezett szetvalas a szunni es siak kozott, de mindegyik ugyanazt a konyvet hasznalja, es csak minimalis „koreografiai” kulonbsegek leteznek koztuk.

    Olyan vitak vannak, hogy szabad-e a muszlimnak miszticizmussal foglalkoznia, vagy nem, es ebbol kifolyolag akad nehany szekta, de ez nem hogy valami eroszakos szelsoseget jelentene, hanem inkabb az ellenkezojet.

    Amit egyes muszlimok muvelnek nem szuksegszeruen az Iszlamot mutatja be, ahogy egyes keresztenyek tetteit sem lehet rafogni a Bibliara.

    Ettol fuggetlenul lehet, hogy a cikk tobbi resze meg ertelmes is volt, de nekem ennyi eleg volt azt megallapitani, hogy Akos batyank nem tudta hogy mirol beszel.

  • Minden tiszteletem Kertész Ákos írói munkásságért.
    Béke poraira!

    Kertész esetében is igaz: Aki szelet vet, az vihart arat.

  • Igen, de kikre hivatkozott Kertesz Akos „..a moslek-zabalok” kifejezesevel?

  • Orsós Elemér

    BENDEGUZ
    2022 december 27
    12:02 du.

    „Igen, de kikre hivatkozott Kertesz Akos “..a moslek-zabalok” kifejezesevel?”

    Tessék, döntsd el:

    https://www.nepszava.com/2011/08/velemeny/kertesz-akos-nyilt-levele-az-amerikai-nepszavahoz.html

  • ELEMER:

    Kikre hivatkozott Kertesz Akos „A Moslek Zabalok…”

    Elemer, ketsgtel;enul azokra akik zabaltak a Magyarorszaon letezo rendszer „moslek’-at!!!!

    HaT KI MASOKRa hovatkozhatott volna K.A.????

  • Sajat kutatasomaot vegeztem a Kertesz Akos allaspontjanak meghatarozasan, mert amiket itten olvastam rola, az mind igen szelszoseges meglatasokat mutatott.

    De sajnalattaL KELL MEGJEGYEZNEM HOGY A SAJAT KUTATASAIM SEM HJOZZTAK EGYVONALU DONTO MEGHATAROZHATO meglatast.

    S mivel ma mar csak a nehai Kertesz Akosrol irunk, hat nem, kedvelem kritikakent adni meglatasomat.

    de sajnos az hogy mind amiket olvastam Tolle, nem nyujtott egy meghatarozott allaspontot ami Kertesz Akos valodi meglatasat bizonyitotta volna.

    Szamomra ugy tunt, hogy K.A. csupan azert „kiabalt” hogy valaki halja kiabalasat.
    Mert igazn ide-oda kiabalt am, egy meghatarozott egyeni allaspontja hianyaban.

    Na de mondhato lenne az az itteni nehany hozzaszollok eseteben is. Sajnos.

    Talan az igen jellemzo a magyarokra, azert tortenelmuk oly remesen zavaros volt ezer-even at, s maig sen jutottak sehova.

  • Succubus Lilith

    BENDEGUZ 2022 december 27 12:02 du.

    „” Igen, de kikre hivatkozott Kertesz Akos “..a moslek-zabalok” kifejezesevel? „”

    Tobbek kozott rad is.

  • Rodeio

    Teneked, sajnos a népek nem értik meg (nem véletlen, hogy mily könnyedén lehet manipulálni a tömegeket

    Szóval egy kellemes ujabb évet kivánok mégegyszer

    https://youtu.be/yXsG5B0jJkU

  • Gabriel
    2022 december 31
    7:20 du.
    VÁLASZOM abban a beszólásomban van amit: @mennyből az angyalba Cenz Ura nem negedett be neked volt címezve

    BBUÉK

    fénypostával elküldtem, nyisd ki az ablakot

  • Auróra Borealis

    `

    Mr Bendegúz nem érti „a moslék zabálókat”. Hát tessék, ha érti a magas költészetet, íme József Attilától hivatkozás gyanánt:

    …”Láttam a boldogságot én,
    lágy volt, szőke és másfél mázsa.
    Az udvar szigorú gyöpén
    imbolygott göndör mosolygása.
    Ledőlt a puha langy tócsába,
    hunyorgott, röffent még felém –
    ma is látom míly tétovázva
    babarált pihéi közt a fény.” … [J.A.: Eszmélet /1933./]
    `

    ˙

    Ui:
    Nem tehetek róla, de erről a versszakról nekem, mint jelképes jelenség, még új köztársasági elnökünk Novák Katalin jut az eszembe… 😀

  • Orsós Elemér

    BENDEGUZ
    2022 december 29
    2:00 du.

    Egyezzünk meg abban hogy, Kertész Ákos ex catedra en block általánosított, mert C S A K a benfentesek és a lekenyerezettek zabálták a „rendszer moslékot”, a betapasztott szájú, szignifikáns megtűrt halandó meg „eszi, nem eszi nem kap mást” ha élni akart! Ha tárgyilagosak akarunk lenni, akkor a kezdetben alantas prolimunkára kárhoztatott szocialista realista író is a rendszermoslékzabáló kollaborációjáért kapott kitüntetéseket((még utólag is)), ezért sokkal nagyobb önkritikával kellett volna rendelkeznie!