Nem tudjuk, hogy milyenek a kommunista idők, Magyarországon ugyanis nem voltak ilyenek

2023 március 5 1:49 du.98 hozzászólás

Ezúttal a Magyar Orvosi Kamara, pontosabban, annak vezetősége húzta ki a gyufát Orbán Viktor kormányánál. Nem az orvosokkal van bajuk, mondta Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár, hanem a kamara vezetésével. Le is kommunistázta őket, ahogy kell, szerinte működésük a kommunista időket idézi.

Nem tudjuk, hogy milyenek a kommunista idők, Magyarországon ugyanis nem voltak ilyenek. Még talán leginkább a sokat emlegetett ötvenes évek hajaz erre, de az is inkább szocializmus volt, igaz, annak elég durva változata. Kommunizmus soha nem volt Magyarországon, dolgozó népünk legjobbjai az egypártrendszer „legfényesebb” éveiben is csupán a szocializmus alapjainak lerakásán munkálkodtak. Kommunisták persze voltak, és ma is akadnak szép számmal. Azok például, akik Thürmer Gyula pártjára szoktak szavazni – mindezidáig fölöslegesen és reménytelenül, mert a Munkáspárt eddig legföljebb látogatóként jutott be a parlamentbe.

És vannak a bolsevikok, elsősorban a Fidesz soraiban. A Fidesz ugyanis bolsevik párt, minden ismérv adott, hogy annak nevezhessük. Évtizedek óta ugyanaz a vezető áll a Párt élén, a vezetőség is alig változik, a régi, alapító atyák többsége ma is ott található a vezér közelében. A Pártban fegyelem van, kibeszélés nincs, ha mégis, annak szakítás a vége. Most látszólag úgy tesznek, mintha a svéd és a finn NATO-tagság kapcsán vitatkoznának, ám ezt nem kell komolyan venni, szemfényvesztés csak a nyilvánosság felé, szép magyar kifejezéssel: parasztvakítás.

A Fideszben ugyanis csak az van, amit Orbán akar és mond. A szimpatizánsokat az sem zavarja, hogy a Vezér gyakran mást mond, mint évekkel ezelőtt. Amikor mást mond, gondolják a hívek, azt is ő mondja, tehát olyan, mintha most is ugyanazt mondaná. Néhány évvel ezelőtt még arról szónokolt, hogy bár az olaj Keletről jön, a szabadság mindig Nyugatról érkezik, ma már nemigen emlékeznek az ilyen és ehhez hasonló a mondatokra.

A bolsevikség egyik fő ismérve, hogy mindig kell egy ellenség, aki ellen lehet hergelni a népet, mert akkor az addig sem a saját bajaival lesz elfoglalva. A Párt mindig talál ellenségeket a magyaroknak. Le is győzte mindet: kipaterolta az IMF-et, elűzte az oligarchákat (a saját tehetősei azért maradhattak, sőt, még jól is jártak), aztán jött Soros, és a migránsokkal is jó sokáig lehetett riogatni az embereket. Mindeközben a Párt megküzdött a filozófusokkal – veszélyes népség, szerencsére sikerült megfékezni a tobzódásukat – később a kockás inges tanárok váltak ellenséggé, és mindenki, aki szemüveges, városi, de főleg budapesti.

2022 óta megint a tanárok ellen harcol a Párt, az új esztendőben, pedig még egy frontot nyitott: megtalálta ellenségnek a Magyar Orvosi Kamarát.

És akkor a szakadatlan és harcos békevágyról még nem is beszéltünk. Arról, hogy rajtuk kívül mindenki a háború pártján áll, egyedül ők akarnak békét. Putyin nevét ki sem ejtik, mintha a háború kirobbantója, százezrek halálának és milliók szenvedésének okozója nem is létezne. Csak ellenség van, és a határtalan békevágy.

Utóbbi a Fideszben majdnem olyan erős, mint a pénz és a hatalom szeretete.

98 hozzászólás

  • hát, Péter én ezen zokogva röhögök
    O1G és csatolt korifeusai gyengécske másolatai USA mai politikai felállásának O1G még nem tudott 58 évig szenátor lenni és házelnök sem, de igyexik! az egypártrendszer is sokkal jobban műxik USA ban és onnan a buzikat exportálják és nagykövetnek nevezik azokat és azok szivárványossá azaz színessé akarják változtatni azt a dög unalmat, miszerint rend van és a sok € és USA által elsinkófált tagsági díjak a sok bélyeget sem győzik ragasztani a tagkönyvekbe: € tagság, KISZ tagság, ENSZ tagság, NATO tagság, Visegrádi 4 -ek tagság csupa tagok egyre nagyobb és egyre jobban leng mint a pejparipáé csak nem annyira kackiás!
    USA nak nem lehet baja a Világbankkal meg IMF -fel mert az saját készítménye Ali baba és 40 rabló működteti egészen jól és van egy hatalmas pénzmosoda is Jukrajnának nevezik amit most még bombáznak is hogy a menekültek miatt kilakoltassák az őslakosságot az erdőbe vagy a telefonfülkébe

    egyébként Péter te tudod mijen a szocializmus? mert ha nem kérdezd meg a @Succubus Lillith-két őneki ebben hatalmas ismeret anyaga is van és szereti lengetni

    a világ mostanság egyre jobban kavarog és nehéz tájékozódni pláne nekem nincs is GPS hozzáférésem csak iránytűm {igaz az flottul műxik}

    arról nem írtál ki kitől és mennyit lop és hogyan és mejik résztvevő kapja a köcsögöt? ez –azért– érdekelne
    megvárom amíg mások is elhintik és akkor lesz mai napra szóló szent evangyéljom… is!
    ________________________________________

  • Majd minnyá gyönnek
    a helyi, ide „akkreditált” nácik
    és szépen megmagyarázzák hogy az nem úgy van.

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    `

    = E i n . V o l k , e i n . F ü h r e r !

    (egy nép, egy vezér)

  • Orok haboruban all o1g a bekeert!
    Merthogy o egy nagyon bekeszereto emberke! Karddal tamad minden vedtelen tanarra, orvosra, filozofusra, az idos Soros Gyorgyre es persze vad, vergozosen habzoszaju brusszeli burokratakra (persze igy sajat magara es a sajat kepviseloire is)!
    A fegyveres testuletekre nem, mert azokat megveszi a penzunkbol, hiszen ellenunk veti be szukseg eseten.

    Bator hazafi (patriota) ez az o1g!

    Ceruzaval, tollal, kretaval es sztetoszkoppal tamadtak a hazaarulo briganti hordak a szegeny bekaszereto o1g-re! Vesszenek!
    Eljen a Part! Eljen az istenkiraly nemzetmento nemzeti hosunk O1G!
    (P.s. nem tudom, kinel kell jelentkezzem propagandafizetesert? Ha szukseges, meg keresek az 50-es evekbol dicsoito frazisokat….)

  • Érdemes talán a „bolsevik” kifejezésről kicsit beszélni. Sokan a kommunista nézetekkel azonosítják – holott nem erről van szó. Az orosz szó maga – bolyse – többség-et jelent. Az Összoroszorzági Kommunista Párt az 1922-es kongresszusán két részre szakadt. A többségi elvet valló OK(b)P-re, és a kisebbségi (mensevikek) pártra. Érdemes néhány szót ejteni a többség-kisebbség kérdéséről. 1922-ben a bolsevikok KEVESEBBEN voltak, mint a mensevikek. A többségi elv tehát nem azt jelenti, hogy személyükben többen vannak az elv hívei, hanem azt: szerintük ők képviselik a többség, a nép érdekeit. Ez a Fideszre biztosan áll, hiszen örökké a „többségről papolnak, miközben a szavazók 30 valahány százaléka szavazott rájuk. A szavazati jogúak, de nem szavazók létszámát nem is tekintve.
    A többségi elvű bolsevik pártoknak van egy, szinte törvényszerű velejárójuk: a vezérkultusz. Kétségtelen: a személyiségeknek nagy szerepük van a politikai ajánlat elfogadtatásában. De nagyon nem mindegy, hogy ez a személyiség megfellebbezhetetlen orákulumként áll egy párt élén, vagy képes érvek, igények, javaslatok befogadására.
    A korlátlan, ellenőrizetlen hatalom veszélyes üzem – nemcsak a vezetettekre, a hatalom birtokosaira is.(Pláne ilyen vészterhes időkben.)

  • Zoltán Groska

    Gratulálok, jó összefoglaló.

  • Orsós Elemér

    Nem a „kommunista időkről” kellene rugózni, hanem a hippokratészi eskü betartásáról és betarthatóságáról, mert mindkettővel gondok vannak! Azon kívül még meg lehetne kérdőjelezni az összes(nem csak orvosi) KÖTELEZŐ kamarai tagságot is, mert nem tűnik egyik sem demokratikusnak, liberálisnak meg főleg nem, hasonlatosan a maffiaszerűen működő szakszervezetekhez!

  • talalom
    2023 március 6
    6:13 de.

    kedves Margitka!
    a „большой” és az ebből képzett: большевик nagyon jól kifejezik amit te (is és én is) állítunk, azok akik a többség érdekeiért tesznek.
    emlékeimből és mai napig szerzett tapasztalataimból azt állítom, hogy a szocializmusban a bolsevizmus működik és a kapitalizmusban pedig nem, az a világtörténelem legnagyobb perverzitásaként és tévedéseként örökre mensevik és ma már mensevik -nek sem nevezném, hanem:

    крошечная малость (elenyésző pirinyóság)

    és a mostani háborúból

    [a Duma egyik korifeusa javasolta: jelentsük is be!]

    az derült ki számomra, hogy a béke követei nem bolsevikok, hanem mensevikek!

    egyszer minden kötél elszakad, és Petőfi szavai zengenek a harci kürtök kíséretében, mert:
    a becsületemet, a bölcsességemet, a javaimat, az életemet meg kell védenem és ahhoz áldozatra van szüxég, mert mindezekből csak egy van nekem is, de annak is aki el akarja rabolni fegyverrel!

    {O1G erős hadsereget csinált az USA & € seggfejei ellenében,
    mert a harci Gong eccer meg lesz konditva és Robespierre utódjának már lesz elég kosara a guillotin-ok alá, mert a bolsevikok ellátják azzal is}

    nem kell tűrni, és mint birkák vagy csirkék önként a mások hatalmának és jólétének érdekeiért életemet adni, NEM…

    és nem kiáltok békét mint Génovában Simón Boccanegra, hanem Guerra, guerra, guerra mint Norma és druídái, és Pollione Proconsul máglyára élve!

    elég volt!

  • O1G.66
    2023 március 6
    4:53 de.

    Hehe

  • A foximaxin (Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem) végzettek tipikus szövege a „Kommunizmus soha nem volt Magyarországon, dolgozó népünk legjobbjai az egypártrendszer „legfényesebb” éveiben is csupán a szocializmus alapjainak lerakásán munkálkodtak.”

    Mindössze az egyetlen tűrt és támogatott párt „jeles” tagjai irányították az országot. A párt tagjai voltak a kommunisták annak ellenére, hogy 1956 október végétől az „új” pártjuk neve továbbra sem tartalmazta a kommunista szót. Előtte MDP (Magyar Dolgozók Pártja) volt a kommunista állampárt neve.

  • Talalom
    3.6.6:13

    Egyetértve mondataiddal, a bolsevizmusról még annyit, hogy a hatalom pragmatista megragadása sem tartozott soha a marxi alapelvek közé.

    Márpedig az 1917-es októberi felkelés a frontról megtért, parasztokból lett katona-százezrek szociális elégedetlenségét tekintette a proletár-forradalmi korszak szükségszerű eljöttének.

    Holott Marx és Engels „szocialista” forradalmat csak akkor és úgy tekinti forradalminak, ha a kapitalizmus [az akkor adottnál] jóval magasabb fokán >dolgoztatott< munkásosztály, mint társadalmi osztály(!), tudatosan ébred rá, ismeri fel saját kiszolgáltatott helyzetét…

    Itt tehát bolsevik részről egy sarkalatos törvényszerűség figyelmen kívül hagyása történt, mely autoriter döntés a történelmi léptékkel mérve ismert végzetes következményeket vont maga után a "forradalom" további sorsát illetően. Történt ez annak ellenére, hogy Lenin ezt a tévedést fölismerve, hamarosan visszaadott gyárakat és vállalatokat a tőkés tulajdonosaiknak [ld. N E P korszak]. És hiába figyelmeztetett Sztálin despotikus és autoriter jellemére is, a kocka már 17-ben el volt vetve…

  • „Amikor mást mond, gondolják a hívek, azt is ő mondja.” 😀

    Pl
    „Ne mi kapjuk a legtöbbet.” [Sárazsdány dűlő Kft]
    – „Nem taggyűlés volt” [Sárazsdány dűlő Kft]

    „Le a rendőr állammal” [Batthyány örökmécses 1989.]
    – Momentumosok letartóztatása játékbolti tüzijáték használata miatt egy Országház előtti tüntetésen

    „Hazudik a kormány.” [1991. parlamenti hozzászólás]
    – „Beszüntetjük a kormányüléseken a jegyzőkönyvvezetést.”[1998.]

    „Mi sohasem vetemednénk arra, hogy beléfojtsuk a szót a másként gondolkodókba.”
    – „Boldog karácsonyt!(csend)” [Parlamenti válasz az őt kérdező -Szabó Tímea képviselő asszonynak]
    – Várady András juhász és pgm.jelölt váratlan közlekedési halála Felcsúton.
    – Gyurcsány Ferenc ellen állami eszközökkel is elkövetett permanens és szinte tökéletes . k a r a k t e r g y i l k o s s á g.

    STB

  • Sokaig ugy tunt hogy a socialista rendszer LEGnagyobb hazugsaga volt a FOLDREFORM.

    Mert nem csak hogy NEM nyujtottak foldet a foldnelkulli parasztsagnak, hanem minden talpalatnyi-foldkjeiket is elrabolta a rendszeruk.

    Persze a masodik leg-nagyobb hazugsag, legalabb is annak probalkozasa, hogy nem volt „szocializmus”, nem volt „kommunizmus”, sem ahoz hasonlo semmi neven letezo kegyetlen rendszer.

    Probalnak azt allitani a rendszeruk kb. 95-100 millio vilagszerti aldozatainak?!

    A LEG-nagyobb hazugsagok kozze tartozik az az allitas hogy Lenin part-egysege a TOBBSEGBEN lett volna.

    A valaosaga annak az hogy partja csak 175 kepviselot, amig az u.n. FORRADALMI SZOCIALISTA PART, Kerensky partjanak 415 kepviseloje volt a Dumaban ,amlekezetem alapjan.

    De a LEG-NAGYOBB amit hazudnak mindeg az elvtarsak hogy Oroszban, ertve a Czari hatalmat, nem volt szabad politikai versenyzese a lakossagnak.

    A tagadhatalan teny, hogy szabadon letezhettek, versenyezhettek a czari hatalom elleneben, sot annak megsemmisitesenek celjabol is..

    Amit csupan az „ELVTARSAK” torltek el, s megtagdtak a lakossagnak vilagszerte ahol hatalmat raboltak sajat szamukra.

    Sot a teny, hogy a czari-oroszorszagban, a szocialistaknak es mas ellenzekeknek is korlatlan szabad lehetoseguk volt a hatalomert versenyezni.
    Valojaban, NEM volt szukseg a verontasra ottan a hatalomert!!!

    Vajon mikor es hol nyujtanank azon lehetoseget a lakossagnak az „elvtarsak”????????

    Amit maguk a szocialairtak vilagszerte megtagadtak a nepeknek.

    Talan az az elso oka keptelensegeiknek ma is vilagszerte, nem csupan a gazdasai pusztitasaik eredmeneyi?

    Na azon mit velnenek az itteni „elvtarsak”??????

  • Mifele „20 csalad”-rol almodoztok ti???

    A USA lakossagnak, a 340 millionak, 46%-a KAPITALISTA jovedlmeik es tulajdonak alapjan.

    Persze a „regi gazdagok” igen hamar elszegnyednek nehany generacio utan.
    Mikor hallottal mar a Rockefellerekrol, Astorokrol, de meg a Kennedyekrol , stb-krol?

    S a mai GYORS billiomosok a kepzett fiatal „TECH” kepzettek.

    Az otleteik es nem a KEZI-MUNKAIK alapjan.
    Az valtozott ,de az vilagszerte am, a technika elohaladsasa altal, s itten az „azsiai-szarmazasuak” a legsikeresebbek.

    De vajon miert imadott Putin-otoknak csupan a fegyveres haditas-altali rablas a lehetosege????

    Csupan mert elmaradottak , ostobak es lustak mint a kutya,
    pont mint ti itten!!!!!!!

  • Orsós Elemér

    Dubois
    2023 március 7
    6:01 de.

    „Gyurcsány Ferenc ellen állami eszközökkel is elkövetett permanens és szinte tökéletes . k a r a k t e r g y i l k o s s á g.”

    Azt a karaktergyilkosságot először Medgyessy Péter szemtelen megpuccolásával, majd az öntelt, óvatlan őszödi teljesen valósághű igazságbeszédével provokálta ki maga ellen, de a tegnapi begerjedt és majdnem beteljesedett parlamenti szexjelenetével koronázta meg az eddigi sikeres karakteröngyilkosságait! 😀 Mellesleg a balga MSZP is leginkább neki köszönheti csúfos bukását, mert ha akkor nem védelmezik körömszakadtáig, hanem őt lapátra téve -legalább őszintének látszó- önkritikát gyakorolnak, akkor a még fele ennyire átverésekből tapasztalt választók azt akár jó pontnak is vehették volna és még most is vidáman ficánkolhatnának a többi lelkes európai öngyilkos sorozatszankciózóval! 😀 Naszóval: nehogymár Gyurcsány és -nagy ívben lefosott mundérját védelmező- pártja szándékos karaktergyilkosság ártatlan mártírja legyen! 😀 A többi stimmel!

  • warrior
    2023 március 7
    1:56 de.

    valami kimaradt szösszenetedből!
    ez ma világtendencia, mert nehogy már –akár te is– azt mondd, hogy az usa vetésforgó jellegű egypárt-jánusarccal négyévenkénti csinnbumm-cirkusza az a demokrácia halványlila változata? és szerte a magát ordítozva felsőbbrendűnek kikiáltó „nyugat” ne nyomná el az egyetlen szerintük lehetséges és ő általuk hírdetett „ÍÍÍ-gazságot” mint most éppen MSNBC-n a 2021-diki Jan 6 bolhacirkuszról szóló sirámok bemutatja a vídeót és azt mondja nem az van a vídeón mint amit ő mond és nem szakad rá a mennyezet

    ne bántsd a magyarokat kezdők ebben és kicsiben játszanak és ráadásul áldozatai vagyunk Ali baba és a 40 rabló napi tevékenységének bár a „password”-öt már elloptuk és mi is tudjuk: szezám tárulj de nem tudunk odamenni, mert nagy tömeg van előttünk és mind lopni akar és tőlünk!

    ugye?

  • Dubois
    2023 március 7
    6:01 de.

    én itt „we the north” azaz északra a világ eszeitől, szépségétől és erejétől másképpen látjuk {na jó, lehet egyedül maradok?} tehát
    én azt látom innen egy csodálatos távcsővel, hogy a magyarország ellenzéke hazaáruló, nem ellenzék!
    mert aki

    {ezen az „aki”-n még meditálok, mert undorító és bűzhödt hiénák azok nem „akik”!}

    bele akarja a honfitársait{???} egy háborúba taszajtani amibe ő maga nem menne a közelébe sem és meg akarja fosztatni jogos részesedsétől az € közös ből az nem ellenzék hanem ellenség!!! és azt meg le kell lőni, puskával!

    már nagyon régen nem olvasok zamatos ellenzéki hangzatokat mert kiütéseket kaptam tőlük és sok minden mással sem értek egyet amit a hatalom elkövet, de összességében az országban béke van, a veszteségek ellenére {ti is bekaptátok a C-19+omicron csalit és a szankciókból is kikaptátok -ha kevesebbet is- azt amit egyáltalán nem kellett volna mégis volt nyugdíj emelés, az árakat is megizélik {itt kies we the north ban ez sem jellemző bár valakik most éppen parlamenti interpellációban beszámoltatják a nagy élelmiszer kereskedelmi konglomerátumokat, hogy ugyan mondják már meg honnan van az a nagy hatalmas extra profitjuk amikor mindenki a csőd szélén lebeg és a részvényeseiket is kielégítik{SIC} ezt O1G elvonta és nem ellopta hanem lett belőle valami gazdasági eredmény és a barátaim nem Bahmutba hanem Bahrein be utaznak kéjutazásra évente …

    szóval???

  • SchumackerLady

    „A Pártban fegyelem van, kibeszélés nincs…”

    Hát persze! Ezzel a Cikk egy alapigazságot érint.

    Tudniillik az olyan szervezet, párt, melynek tagjai a párt belügyeit, vagy annak minősülő ügyeit kilocsogja és kifecsegi, az nem felel meg egy hétköznapi . s z e r v e z e t . alapvető ismérveinek; a közös célnak és közös cselekvésnek sem…

    Lássuk be: sajnos e „tartsd a szádat” szabállyal ezek az ún.”fiataldemokraták” 😀 maffia kötelékben szilárdan béklyózza meg hű tagjaik mocskos kezeit és alattvalóságát…

  • BENDEGUZ
    2023 március 7
    2:11 du.

    +++
    BENDEGUZ
    2023 március 7
    2:38 du.

    grizi, már megint nagyot segítettél a reggelim utáni emésztésben, reng a hasam a röhögéstől!

    szóval a cári rendszert a Rockefellerek és Rotschildok buktatták meg nagy adag pénzügyi támogatást nyújtva a mozgalmaknak amely mozgalmakat a saját usájukban nem engedtek meg, a sarki rendőr lelőtte ha sokat ugrált {mai napig lásd Jan 6-diki események amitől beszartak}
    az a kevés pénz nem volt elég igazi forradalomra nem is az volt a cél, csak az első színes forradalmak egyike regime change mert a Cár ellenállt nekik, kellett bomlasztani … félig sikerült mert mint kiderült hüjék is ahhoz amit megálmodtak! és nem ismerik a történelmet amelyben egy Napóleon már a sárban húzta a belit kifelé vérző fejjel… sikertelenség teljes mai napig (de esse mondd meg senkinek mert akikkel te társalox azok nem hinnék el)

    namost a usa 333 millió lakójából 27,5% munkaképes és ebből 10% fegyveres testületek tagja jó pénzért amíg el nem veszíti egyik tagját mert akkor mint „tagtalan”-t hajléktalanná {a te nyelveden: homless-é} teszik! ez a jutalom a hazaffhyschágért!

    tehát a számok a 77,21 millió ból 46% (ez a te számadatod) kapitalista azaz kifosztya a többieket akik neki dolgoznak? ez eddig tiszta? mert ugye miből van a Zuckerberg nek milliárdos (na jó nálad billiomos) vagyonkája?

    és akkor van magas alapkamat amit állandóan emelget a FED, és a 8+% -kos infláció és hogy nincs szállítás mert a vonatok kisiklanak és az autóutak meg tele vannak lejárt aksival álló elektronyos ótókkal és a szamaras szekerek sem tudnak haladni!

    most vídejókat néz a nép és veszexenek rajta hogy az amit látnak az most az amit látnak vagy ez csak nightmare?
    most a Foxnews a fekete seggű de McCarthy nyílvánosságra hozta a 40000 órás felvételeket elég lesz a Tucker Carlsson nak egy pár évig minden este kabaré

    a többi Kínában Pártkongresszus is van és aszon’ták az elnöködnek hogy hátrább az agarakkal mert most a sárkány éve lesz a következő 200 évben

    ettől a Kongjesszus sikító frászt kapott és mivel tönkretettétek az €-t assem tud közreműködni a megmentésetekben a Scholz nem tudom mit vitt haza a négyszemköszti tárgyalásáról de erősen titkolja

    szóval most akkor hogyan is a 850 katonai támaszpont kölcségeit ki fogja állni és a sok madárijesztő amivel fel vannak szerelve merre riogattya a kányákat?

    elmesélnéd, grizi

    nagyon mókás maradtál, mit szecc?

    (mint most Grúziában amit a grúz kormány szépen szétvert)

  • Succubus Lilith

    Az orvosi kamarak szerte a Fenyesseges Nyugaton (es sejtelmem szerint mindenhol mashol is) a legsotetebb kommunista modszerekkel mukodnek. Ebben igaza van a magyar kormanynak.
    Lesz is meg ebbol nagy baj, mert akkor, amikor az orszagoknak le kell mondaniuk mar arrol is, hogy maguk dontsek el mikor van naluk jarvany (azt majd 10 000 km tavolsagbol megteszik nekik) es hogy hogyan kell az ellen a kepzeletbeli jarvany ellen „harcolni” akkor a magyar allam kis huzasat esetleg rossz szemmel nezik majd Washingtonban. No es amikor a 20/20 vision megromlik Washingtonban, akkor hamarosan Brusszelben is mindenki kancsal lesz es olyanokat is lat, amik nincsenek.

  • Succubus Lilith

    talalom 2023 március 6 6:13 de.

    Nem emlexem biztosan ki mondta, de meg Magyarorszagon hallottam, hogy egy alkalommal a dumaban a mensevikek megsertodetek valamin es tuntetoleg kivonultak a terembol, mire az addigi kisebbseg kikialtotta magat tobbsegge.
    Allitolag igy szuletett a bolsevikok remuralma.

    .
    KORDON BLUED 2023 március 7 3:55 de.

    „Márpedig az 1917-es októberi felkelés a frontról megtért, parasztokból lett katona-százezrek…”

    Csak azt felejtetted ki, hogy a Japanba kerult orosz hadifoglyokat az amerikai elvtarsak mar 1904-tol, de legkesobb 1905-tol megtanitottak a marxizmus gyonyoreire. Es, miutan mar kivulrol fujtak a hulyeseget hazaengedtek oket.

    „… Lenin ezt a tévedést fölismerve, hamarosan visszaadott gyárakat és vállalatokat a tőkés tulajdonosaiknak…”

    Nagyon szepen magyaraztad meg miert hagyta Lenin elvtars a megbizoi kezeben a gyarakat. Kar, hogy nincs senki aki el tudna szomoritani, mert majd’ meghalok a rohogestol. 🙂

  • Succubus Lilith

    BENDEGUZ 2023 március 7 2:11 du.

    “Sokaig ugy tunt hogy a socialista rendszer LEGnagyobb hazugsaga volt a FOLDREFORM.”

    Valamivel kellett hulyiteniuk az elvtarsaknak a parasztsagot is a tomeggyilkossagok megkezdese elott. De mar akkor tudtak, hogy egy foldbirtokos (barmilyen kicsi is az a fold) automatikusan burzsujja valik, az neki a sajat biznice, olyasmi meg egy igazi cuculizmusban nem letezhet.

    Orsós Elemér 2023 március 7 4:18 du.

    “…a tegnapi begerjedt és majdnem beteljesedett parlamenti szexjelenetével koronázta meg az eddigi sikeres karakteröngyilkosságait!”

    Ahogy neztem ezt a csodas kepet, foleg hatulrol, nekem ugy tunt, hogy Franci azert tekerte ki a kezet ennyire a csajnak, hogy a fulebe sugott szovegenek nyomatekot adjon. Valoszinu azt sughatta neki, hogy “matol azt csinalsz amit en mondok neked”.

  • Succubus Lilith

    Ródeo11 2023 március 2 7:14 du.

    “te vagy a melós aki létrehozza és nem kap belőle csak finomfőzeléket feltét nélkül és hálhat az uccán
    …te hogy vagy ezzel mikor Einstein-t is lehüjézed?”

    Te hol lattad, hogy lehulyeztem az Einsteint?

    Maximum csak teged lehetne lehulyezni, amikor azt irod, hogy a munkas egyedul hozza letre amit letrehoz. Legutobb, amikor foglalkoztam ilyesmivel ugy tunt nekem, hogy a tulaj epitette a gyarat es vette meg a gepeket, valamint az alapanyagokat a sajat penzebol, valamint o vezeti a gyarat. De lehet, hogy tevedek, es a munkas imadkozik Marx elvtarshoz es minden csak ugy magatol odarepul.

    .
    Orsós Elemér 2023 március 3 3:55 de.

    “… Itt minden normális ember Ukrajna függetlenségét szeretné…”

    Haaaat, merem remelni, hogy meg normalis vagyok, de en ellenzem Ukrajna fuggetlenseget. Ukrajna eltunese biztositana Magyarorszag ellatasat olajjal, gazzal es meg ki tudja mivel, ami kell.
    Arrol nem is beszelve, hogy ha csak 1 cm2 marad meg Ukrajnabol, az egesz ujra fog kezdodni. Jobb ha az idetlen nacik eltunnek a francba.
    A Bendeguz majd alairja nekik a bevandorlashoz szukseges szponzor-papirokat, o kedveli a nacikat.

    .
    Vögelein 2023 március 3 3:56 de.

    “2. A vita azon folyik, hogy a tőkés jobboldal, vagy a munkásérdekű baloldal…”

    Tokes jobboldal? Raadasul “munkaserdeku” baloldal? A politikai jobb es bal demokraciat tetelez fel. A tokes sosem volt jobboldali, hanem baloldali. A jobboldali a regi, feudalis rendszer hiveibol verbuvalodott. Amit te baloldalnak hivsz az egy rakas szerencsetlen, nacikbol, komcsikbol, szocialistakbol es anarchistakbol osszejott rablogyilkossagra keszulo banda, a democracia ellensegei. Hogyan lehetnenek ok barmelyik oldalon is, vagy akar kozepen?
    Az eredeti es valodi baloldalt a „tokesek” tettek ki.
    Ma mar persze semmi kulonbseg a ketto kozott… na jo, talan az, hogy a komcsit jatszo politikusok sokkal tobbet lopnak.

  • Succubus Lilith

    Elfelejtettem az elozohoz odairni, hogy ez meg a masik, lezart cikkben irtakra valasz. Ez is:

    Geyza 2023 március 3 7:56 de.

    “https://444.hu/tldr/2023/03/02/netanjahu-koalicios-partnereit-ha-nem-izraeli-zsidok-lennenek-mindenki-neonacinak-nevezne”

    Csak nem a globalista, S. Gyuri bacsi altal penzelt 444-et olvasgatod? Ki hinne! 😊
    Te, mindjart az elejen ezt talaltam:

    “A hatalomba ismét visszalavírozó Benjamin Netanjahu antidemokratikus igazságügyi reformmal próbál elébe vágni az ellene folyó eljárásoknak.”

    Mar regota nem olvasom az izraeli hireket, mert csak idegesitett a sok benazas, de annyira meg emlexem, hogy amerikai mintara Izraelben is egy eletre valasztjak meg a legfelsobb birosag tagjait. De nem kovetve az amerikai peldat, amikor kozuluk az egyik komcsit jatszo gazember vegre eldobja a kanalat, akkor nem a miniszterelnok, vagy a parlament valasztja meg az uj tagot, hanem a mar evtizedek ota ott lebzselo tagok.
    Tudod, ez minden normalis embernek azt jelenti, hogy a komcsik (igazabol globalistak) egymast valogatjak be a gittegyletbe, aztan jon nekik az ukasz “kulfoldrol” es lenyegeben egyetlen miniszterelnok, vagy kormany sem tud erdemlegesen lepni, mert elgancsoljak oket az elvtarsak.

    Az ide iro hitetlenkedo elvtarsaknak, akik nem hiszik, hogy a komcsik es a globalistak egy kovet fujnak meg uzennem, hogy: “Hat nem erdekes???” A lengyelek azert nem kapjak meg a penzt az EU-tol, mert kipateroltak a regi, komcsi rendszerbol ott rekedt birokat, es akiket azota bevalasztottak. Ugyanigy vedik a magyar, korrupt globalista birokat is kivulrol, sot a magyar birok kozul nehany be is jar kvaterkazni az amerikai nagykovetsegre. Most Izrael van a soron, mert az izraelieknek eleguk lett abbol, hogy ez a senkik altal meg nem valasztott patkany-banda allam legyen az allamban. Na es kik vedik a komcsi birokat megint? Gee, csak nem az amerikai globalistak?

    .
    Bendeguz kis hazajanak penzugyi helyzete:

  • Orsós Elemér
    márc.7.4:18du

    Sajnos sok igazságod van abban amit itt lefektettél. Viszont nem mártíromságról van szó, mert mártírt, ha valaki, hát azt éppen Orbán faragott belőle. Azonban valamire mégis felhívnám a figyelmet, mert jómagam a cikk azon kérdésére adtam 1 példát arra, amikor nagyon szellemesen ezt mondja:
    ” … Ha [Orbán] mást is mond, [hívei számára] azt is csak Ő mondja …”

    Példának okáért egy, még a rendszerváltást megelőző Orbán video nyilatkozat, ahol már akkor, 35 éve((!) egy autó hátsó ülésén fejti ki, hogy ő mennyire gyűlöli „ezt a Gyurcsányt”… Tehát mégse mellékes az, hogy Führerünk még hatalomba se kerül, amikor már kijelöli az első-számú ellenségét, mely rögeszméjétől mind a mai napig meg nem szabadul, és szó szerint bármi eszközzel ennek a gyűlölete kielégítését szolgálja. Koholja és táplálja az ő sötét táborának fejébe is… A kezdetek kezdetén anyagilag szerényebb, néptribun szerepben, 17 év hatalomban konkrétan állami pénz-eszközöket igénybe véve hajszolja, űzi ezt a személyes fixa-ideáját…

    Épp tegnapi Klubrádió (You-Tube) délutáni Fórum egyik betelefonálója számította ki, hogy „Orbán a mi adópénzünkből” a harminc év alatt erre a gyurcsányozásra” uszkve, de legalább Kétezermilliárdot költött el. És ebben még nincs ott az őt a szarból kirántó Soros György ellen nyilas stílusú propagandával folytatott galád hajszája. 🙁

    UI.:
    Jajj! Most jövök rá, hogy ez esetben a Führer már 35 éve is ugyanazt teszi, amit mond, még mindig Gyurcsány Ferencet simföli

  • `

    Dubois
    7.6:01

    A minap egy külf.lapnak adott interjujában kijelentette, hogy

    „Engem megpróbál a világ a célljaimról lebeszélni, de én nem hagyom magam”…

    Hát nem egy hitleri alkat ?!

    Orbán, bár igaz, egy echte hitleri jellem. Viszont . n e m . ugyanazokkal a diktátori módszerekkel gyilkol* és dolgozik mint hnagy elődei, a chilei Pinocet, a manilai Marcos, vagy a kubai Batista, minthogy számára ennek módszernek egyelőre nem jött el az ideje.

    Épp ezért ő a törvényes eszközök . l á t s z a t á v a l . vív élet-halál harcot politikai ellenfelei ellen az általad ismertetett lejárató, ám bármikor törvényesnek mondható karaktergyilkos és más tönkretevő módszerekkel operálva…

    Ezek azért és attól látszólagosak, mint bármely más banánköztársaság törvényei, mert a törvényeket és rendeleteket ő is nap-mint nap változtatgatja, vagy agyalja ki még újabb furmányos reguláit. Tudniillik a törvényeket így visszaenőleg is, igazítja hozzá napi eseményekhez és hirtelen jött eseményekhez ahogy változtatja Ő a szándékait is. Néha egyik napról másikra, máskor csak péntekről hétfőre, nehogy valakinek méi még felszólamlással lassítsa a >törvényességi mágiát<… Ez az orbáni törvényesség tényleges világa.

    Szóljon a javára, hogy az ő felfogásában a törvényesség pusztán szójáték kérdése, tehát rugalmasan, adott gyakorlati, vagy elméleti problémára csak blöffszerűen ki kell gyorsan találni egy-egy talpraesett, hangzatosan praktikus kifejezést. Az se fontos, hogy a cserépszavazó tömeg azt is bevegye, azok úgyis csak a zsák krumpli és a XIII.havi baksisért igazán hálásak a Vezérüknek.
    `

    *nem… gyilkol: Ez alól kivétel Néhai Várady András,a bátor felcsúti juhász, polgármester jelölt halála a választás előtti éjszakán.

  • Ródeo11
    2023 március 7
    4:30 du.

    Az USA demokráciáját NEM a „vetésforgó jellegű egypárt-jánusarccal négyévenkénti csinnbumm-cirkusza” jelenti.

  • Succubus Lilith
    2023 március 8
    9:33 du.
    Ródeo11 2023 március 2 7:14 du.

    „a tulaj epitette a gyarat es vette meg a gepeket, valamint az alapanyagokat a sajat penzebol, valamint o vezeti a gyarat. De lehet, hogy tevedek, es a munkas imadkozik Marx elvtarshoz es minden csak ugy magatol odarepul.”

    mindez halott érték!!!

    {és azonnal csökkenni kezd az értéke amint felépíti és berakja a raktárba a holt tőkét}

    a belerakott élőmunka nélkül, de ez közgazdaságtan, amihez te nem értesz

    {nincs kapitalista és szocialista közgáz csak közgáz van … jobb ha tőlem tudod}

    igyál valami jófajta erőset az segít ennek a kezelésében … is

  • warrior
    2023 március 9
    5:05 de.
    ha essem akkor nincs is

  • Orsós Elemér

    warrior
    2023 március 9
    5:05 de.

    Szerintem meg DE, mert sikerült a választóikat a „panem et circenses” című juvenalesi demokrácia elfogadására devalválni, ami olyan sikeres lett, hogy még Szathmári Sándor(lásd Kazohinia) és egyetlen támogatója, Karinthy Frigyes is tapsolna most nekik! 😀
    (Mellesleg a mi 4 évenkénti cim-bum cirkuszunk sem olyan hiteles mint amit Szamóca, Bukfenc és Porondmester produkáltak a gyerekek szórakoztatására az 50-es, 60-as években!)

  • Orsós Elemér

    Dubois
    2023 március 9
    3:12 de.

    „Példának okáért egy, még a rendszerváltást megelőző Orbán video nyilatkozat, ahol már akkor, 35 éve((!) egy autó hátsó ülésén fejti ki, hogy ő mennyire gyűlöli “ezt a Gyurcsányt”

    Nos lehet, hogy a két, még tojáshéjas fenekű tehetséges vátesz KISZ-titkár már akkor előrelátóan rivalizált! 😀

  • Succubus L.
    03.08.9:33/3.

    „Az eredeti baloldalt tőkések tették ki.”- Állítod.

    Amennyiben a polgári forradalmárok tőkéseknek mondhatók, azaz volt gyáruk, bankjuk, amely a tőke ismérveinek megfelel, akkor igaz. Azonban a munkásosztály melynek egyetlen „”tőkéje”” tagjai, az egyes dolgozó, ill. munkás (személyes) munkaereje, amelyet, ha tud áruba bocsáthat, úgymond’ „piaci” áron, nem akárhol, és nem is bármikor, csak amit és ahogy gazdája megenged (diktál) neki.

    Na meg az hablaty, hogy a globalizmus baloldali összeesküvés nagy ismereti zavarra vall… Nevetséges.
    Hiszen a globalizmus csakis a tőke, a nagyvállalatok – azelőtt csak imperializmusnak nevezett – immár az egész földgolyót beterítő tehát globális gazdasági és/illetve hatalmi fundamentalizmusa, és annak folyományai amely távoli országok dolgozóinak penny-s bérére települve éri el a maga gigantikus extraprofitját, tehát alapvető célját.
    Hacsak, észbontó összeesküvés-elméleted arra nem vonatkozik,hogy a a tőke ezzel az expanzív térfoglalásával az addig falusi milliós tömegeket, azaz egyre nagyobb népességet hoz (a)”világ proletárjai” helyzetébe, mely hosszútávú társadalmi változás valahol a távoli jövőben(!) tényleg baloldali érdeket jelent.

    – Egy régebbi kérdésedre, hogy a kisiparos, kiskereskedő és a szolgáltató kit is zsákmányol ki, a válaszom most is az, hogy amennyiben (egyedül) maga és kis családja dolgozik a vállalkozásban akkor senkit, legfeljebb önmagát.
    (Erre egyébként ezt ugyanígy Bendegúznak már évekkel ez előtt megválaszoltam.)

  • Ps

    A mukás munkaerején felül a szaktudása is ott van a felkínált „munkaerő áruban”…

  • Succubus Lilith

    Ródeo11 2023 március 8 10:42 de.

    “szóval a cári rendszert a Rockefellerek és Rotschildok buktatták meg nagy adag pénzügyi támogatást nyújtva a mozgalmaknak amely mozgalmakat a saját usájukban nem engedtek meg…”

    Abban egyetertunk, hogy az USA gazdagjai buktattak meg a cari rendszert Oroszorszagban, de a Rotschild-ban tevedsz. A Rockefeller es a Morgan csalad co-produkciojaban zajlott le a dolog.
    Abban is tevedsz, hogy nem engedtek meg a komcsikat tobzodni az USA-ban. Mar az 1900-as evek elejen megszalltak az amerikai komcsik az osszes egyetemet, allami poziciokat …stb…

    .
    Ródeo11 2023 március 2 7:14 du. (Az elozo cikkbol)

    ““Ehhez meg annyit, hogy amiota az ember-allat tarsadalmakat hozott letre, a munka kozos erdek. Ha szerinted egy olyan idiota, mint Marx szerint a munkasnak nem erdeke a munka, akkor sej-haj, legyen vidam elet, lopjunk-roboljunk-gyilkoljunk. Ha mindenki azt teszi minden bizonnyal eljo a Kanaan.”” (Ezt en irtam meg, te az alantid valaszoltad.)

    “ezzel én —ha megengeded— tökéletesen egyetértek, megjegyzésem:”

    Mivel ertesz egyet? Hogy a munka kozos erdek, vagy hogy lopjon-gyilkoljon mindenki es abbol lesz a jo elet?
    Kisse pongyolan irsz.

    “én vagyok a tőkés aki elviszi a hasznot és

    “te vagy a melós aki létrehozza és nem kap belőle csak finomfőzeléket feltét nélkül és hálhat az uccán ahogy József Attila mondá vala”

    Maganyban mar megbeszeltuk, legalabbis nagyjabol. A “te vagy a melós aki létrehozza” szinten erosen felreertheto, en erre irtam, hogy szerinted “a munkas egyedul hozza letre amit letrehoz”. Ha nem azt ertetted alatta, hanem, hogy a munkas is reszt vesz a termelesben, akkor jo, csak meg kene tanulnod egyertelmuen fogalmazni. Az meg nem erv erre, hogy a befektetore es a munkasra egyarant szukseg van, es mindketto fugg a masiktol. Ezt tudjuk. Az a lenyeg, hogy a “gonosz burzsuj” is reszt vesz a termelesben, barmennyire is volt hulye Marx elvtars.

    Aztan a masik marhasag: Jozsef Attila a munkanelkuliekrol irt. A Horthy rendszerben a melos nem aludt az utcan. A munkanelkuliek egy resze alkoholista munkakerulo volt, akikbol aztan kivalo kommunistak lettek, a masik resze meg valoban nem talalt munkat… koszonhetoen Trianonnak es az azt letrehozo globalista uraknak. Kozuluk sok aludt az utcan.

    “ehhez te hogyan “V”iszonyúlc?”

    Ugy viszonyulok, ahogy fenn irtam: Butasagokat irkalsz.

  • Vögelein
    2023 március 10
    9:57 de.
    remélem @Succubus művésznő „megválaszol” téged (is, mert engem már leválaszolt)

    nagyon érdekes és a valóság nagyon nagy darabját tartalmazza elemzésed!
    kimarad valami és az a tőzsde valamint annak szerepe…
    emléxel-e Madoff -ra és 2008 -ra valamint az ahhoz vezető „útra”?

    ugyanez ma {az azóta eltelt teljes időben már a Madoff tárgyalás alatt is!} x^12 coefficiens-sel hozott létre krypto currency, és egyéb kitalációkat, és azt aminek nem leheccséges árát meghatározni, a tőzsde beárazta [lásd 2008 as „beárazást”:

    „becsomagoltak hetet havat package-okba és azokat forgalmazták, ez ma is a fenti coefficiens-sel műxik!

    ezt pragmatikus gazdasági rendszerek felismerték és nem alkalmazzák viszont a zsenik Janet Jellen és főnöke a 46-dik USA elnök még meg is emelték a hatványkitevőt már 12 hejett 16 felett járnak
    ami semmi kevesebbet nem jelent, mint a világban keringő valuták és értékpapírok egy sokkal nagyobb lufi mint a Csájna Balloon amit lelőttek és ezt nem lövik le de ki fog durranni még idén(!), azaz papírokon megjelenő „érték” és a valós érték között a x^16 -on különbség van és nincs az a Szentháromság ami akár teljes erőbedobással is meg tudná menteni a G7+-t azaz a:
    „NYUGATOT”
    egy példa. usa kölcségvetésében $856 000 000 000 a hadikiadás mindez $-ban, de a piacon nincs áru amit be lehetne csomagolni és elküldeni Ukrajnába [áru: lövedékek és lövő eszközök, guruló vagy és repülő …]
    tehát Klicskó elvtárs Kijev parancsnoka {na jó polgármester} bejelentette:

    elvtársak itt a vég, mert mire ideér ami nincs addigra nem lesz hová és nem lesz kinek küldeni
    a lufihoz hypersonic rakéta viszi a gombostűt és már fel is lőtték!

    Succubus vitázik Marx-szal [meg vele de ki vagyok én?]

    mialatt Lockheed Martin beárazta mennyire van neki szüxége $-ban hogy tovább csinálja amit eddig de abból csak 3.17 darab Abrams és 12.08 darab F-35 és hasonlovak készülnek ami Zselé nek és csipi csupi csapattyának 3 órára és a fél fogára sem elég…
    persze zselé állandóan győz ha még győzi bár megint nem szerepelhet az Oscar -ok átadásán és ez lelki gyötrelmeket okoz neki…, nekem is

    várom @Succubus sorait ha ideérnek és a tiedet legfőképpen

  • Külhoni sötétség!
    Akik az ELVTÁRS szót kipécézettek számára sértő jelzőnek szánják:
    `

    Kossuth Lajos a ceglédi beszédében megszólításként használta.

    Jókai Mór is különböző regényeiben és írásaiban 12 alakalommal használta.

    Táncsics Mihály 1848.(!!!)áprilisában a Munkások Újsága c.lapban egy cikkében használta az Elvtársak kifejezést. Nocsak! Ezek-és ti szerintetek a 48-as forradalom 1 kommunista forradalom volt. 😀

    És, hogy labda még kerekebb legyen az a Petőfi/Petrovics Sándor ilyet mert leírni már 1846-ban :
    > Pirosló arccal és piros zászlókkal, ( 🙁 )
    És a zászlókon eme szent jelszóval:
    „Világszabadság!” < ( 🙁 )
    (A vers végén egyszer még meg is ismétli e "szörnyű" szót.) Csak nem egy internacionalista [sőt globalista] "elvtárs" lett volna már a büszke nemzet csillaga is…? Jajjjjj !!! ))) 😀 (((

  • Succubus
    Rodeo 11
    03.9.5:27

    Én is hozzászölnék ahhoz, hogy Schub Kubus szerint:

    „A tulaj építette a gyárat, vette meg a gépeket, valamint az alapanyagokat a saját pénzéből és ő vezeti a gyárat is…”

    1.) Többségében nem épíTette, legföljebb épíTTette, de ez csak szavakon lovaglás lenne, bár a ez a műveltető ige változat hatalmas különbséget takar, mégpedig azt, hogy a tőkés az mindig a másokéval veri a csalánt.

    2.) Tudniillik, ami a „saját”pénzét illeti, ott visszamehetünk az alapkérdéshez, hogy mielőtt az úgymond „Ő pénze” – korábbi profitjövedelme – működő (teát beruházható) tőke állapotába konvertálódna, előtte többekközt még ki kellett sajátítsa az azt kitermelő munkásaInak az egyéni munkaerejét, azaz azt az értéktöbbletet amelyből ez az adott, immár mobilis értéktöbblet létrejöhetett. Ebből következőleg ez a pénztömeg, csak tőkés jogfogalmak szerint az ővé, de hasonló magánügyletben, azaz magánjogilag már nem lehetne az övé. Mert, ha ad abszurdum, egy általa foglalkoztatott művész versének,v. zenemű alkotásának a 80 %-át tenné a magáévá, egy szerzőjogi perben ezt a profitját biztosan elvesztené. Gondoljunk bele, hogy ennek mennyire analógiája a munkás, v. dolgozó munkája értékének az elsajátítása. Csak egy megfelelő jogrendszer és talpraesett szakszervezet kell hozzá, a javából… Ergo ezen, és az igazságosság alapján a kizsákmányolásból származó pénz >nem saját<, legfeljebb birtokolt idegen tulajdon.
    3. Az pedig, hogy a tőkés munkájával vezeti a gyárat, az az is számvitelileg kimutatható munkateljesítmény alapján elszámolható tétel sőt, ki is szokták fizetni a menedzsmentnek, még ha a tulajdonosi kör tagja, akkor is, mert a profit elszámolása az egy másik "számlán" zajlik. Másfelől a társasági tulajdon, ill. a profit részesedése is megosztva jelentkezik a tőkés csoport tagjai között.
    Ergo, mind ennek megfelelően a kizsákmányolás mértéke is [persze nem kimutatva] oszlik meg a részvényesek között, talán a döntő részvénypakett arányában, ahogy már tőkés körökben igazságos… 😀 .

    Utószó:
    Az egyes munkásból kitermelt . é r t é k t ö b b l e t . soha nem egynként kerül kiemelésre – mert azt el sem ismerik – hanem mindig tömeges kimutatás révén összvállalati nyereség, azaz profit formájában kimutatva. butella

  • hexadodekaéder

    Tisztelt Vögelein 9:57

    Írod, hogy
    „a munkásosztály tagjainak az egyetlen tőkéje az egyes munkás, vagy dogozó személyes munkaereje, illetve szaktudása…”

    E mondatodnak a legfontosabb és . t ö r t é n e l m i . szava, illetve megállapítása az a . s z e m é l y e s . jelző, amely valahol az egész meddőnek látszó osztályharcot egy reménytelennek tűnő küzdelembe béklyózza bele.

    A munkás szinte . t á r s t a l a n s á g b a n . lebeg egy munkaerő piacnak becézett rabszolga-világpiacon, ahol az egyénnek . s z e r v e z e t t s é g . h i á n y á b a n . egymagában, m a g á n y o s a n . kell a falat kenyérért is helytállva megküzdenie.

    Teszi pediglen ezt az éppen tulajdonosi mundért viselő, ám valójában az egész, legmagasabban szervezett és az állami megahatalommal bíró és eggyé vált, vagyis „globális” tömböt alkotó multinacionális . n a g y t ő k é v e l . kialakult egyoldalú jogi függőségbe zárva…

  • 1990 előtt tudtuk, kitől kell tartanunk. Most „csak” félünk … „oszt’ jó napot!”

  • Succubus Lilith
    2023 március 10
    2:56 du.
    személyeskedésbe torkolló hisztériád és az azzal járó tárgyi ismeretek teljes hiánya miatt ez az anyagod vitára méltatlan, etimológiából te nem adhacc senkinek leckét, mert magad sem tudod a korrekteket
    most az SVB tegnapi és az FTX korábbi csőggye után mindaz amiről te bibliai meséket gyártasz már érvénytelen is és Marx megint ott röhög valahol ahová „ti” sohasem fogtok jutni!

    igyál valami jóízűt és tanuljál közgazdaságtant alapfokon, ha én ezt javasolhatom neked, aki mindent jobban tud!

    üdv…

    ugye még sohasem készítettél el egy vándorköszörűs könyvelését?
    a Ganz – Mávag-éba bele sem mernél vágni!

  • Orsós Elemér

    Vögelein
    2023 március 10
    10:00 de.

    Ez a „munkaerő árú” sajnos telitalálat, mert már -CSAK KIFEJEZETTEN „munkaerő”(nem ember vagy munkás!) kiközvetítő, azaz magyarul rabszolga bérbeadó inproduktiv cégek is vidáman működnek a tőkés munkáltatók nagy örömére, mert ezáltal nekik még a bér- és az automatice vele járó költségekkel(pl. munkavédelem) és jogos bérkövetelésekkel sem kell bajlódniuk!

  • Orsós Elemér

    hexadodekaéder
    2023 március 11
    12:53 du.

    Igen, szerintem teljesen reálisan látod, én is úgy vélem, hogy szépen kezdünk a jobbányi megváltoztathatatlan kiszolgáltatottság felé „fejlődni”! DE, namármost mi lehetne ebből a békés kiút, mert békétlent tucatnyit lehetne találni?! Az „ez a harc lesz a végső” 150 éve kitalált alternatívát szívesen kihagynám!

  • Succubus Lilith

    Ródeo11 2023 március 9 5:27 du.

    Szokas szerint mellebeszelsz, vagy tenyleg abszolut nem ertesz a temahoz. Az teljesen mindegy amit ide irtal abbol a szempontbol, hogy a termelesben a “burzsuj” is reszt vesz.

    .
    Ródeo11 2023 március 10 9:04 du.

    ‘“ kimarad valami és az a tőzsde valamint annak szerepe…
    emléxel-e Madoff -ra és 2008 -ra valamint az ahhoz vezető “útra”? ””

    Ha a Madoff a tozsden baszta volna el masok penzet meg talan nem is kerult volna bortonbe. De nem… o csak siman lenyulta es ugyesen eltuntette valahova.

    De abban egyetertunk, hogy a tozsde mai formaja nagyon rossz. Meg kene regulazni, de az egy azonnali osszeomlashoz vezetne. Tehat nem fog megtortenni.

    .
    Vögelein 2023 március 10 9:57 de.

    “Amennyiben a polgári forradalmárok tőkéseknek mondhatók…”

    Hehe… Persze hogy az angol es a Francia polgari “forradalmak” “forradalmarai” nem az ugynevezett “tokesek” voltak. A gazdag mindig hagyja az agymosott szegeny embert harcolni a gazdag erdekeiert. Es a hasznalhato idiota megy is orommel, buszken es dalolva.
    Ez lathato most is, ahogy az agymosott szocialista, kommunista, anarchista vagy eppen naci ugyanezt csinalja, es ugyanazok erdekeiert kesz akar meghalni is.
    Valaki kell a globalista urnak, aki harcolni fog helyette. Az igazan muvelt szellemi elit, a kozeposztalybeli, es mas, sajat biznicekkel rendelkezok nem fognak kuzdeni a globalista ur korlatlan hatalmaert, csak az agymosott muciologusok es a munkanelkuliek, valamint nehany felrevezetett munkas. Mas meg egyszeruen nincs!
    Nem tudom mit nem ertesz ebben, es miert nehez eszrevenned hogy a Fenyesseges Nyugaton mar joforman csak komcsi(t jatszo) politikusok vannak. Azt se latod, hogy minden milliardos komcsinak adja ki magat? Vajon miert?

    Probald mar meg elfelejteni azt a sok marhasagot a proletarokrol es tokesekrol es gondolkozz a sajat fejeddel.
    A szocialistanak hazudott rendszer ugyanugy “kapitalista”, a hulyeket ugyanugy be tudjak palizni, mint korabban, es aztan lesz annyi rabszolgahajcsar, ami eleg a sok beetetett rabszolgat kordaban tartani. Ezt a csodas uj global-rabszolga tarsadalmat hulyekkel el lehet erni vilagszerte, es ebben igazuk is van a globalista uraknak. Figyelj oda Hariri elvtars otleteire ez ugyben…

    Jo tudni, hogy legalabb azt erted, hogy az egymagaban dolgozo kisiparos senkit sem zsakmanyol ki. 😊

  • Succubus Lilith

    Havasi Kürt 2023 március 11 4:37 de.

    “… Petőfi/Petrovics Sándor ilyet mert leírni már 1846-ban :”

    Onkentelenul is mondtal egy mouthful-t.

    .
    Szatmári 2023 március 11 6:49 de.

    Nem akarlak elszontyolitani, de vagyont lehet orokolni is, sot meg lotton is lehet nyerni, vagy pl. lehet irni egy csodas computer programot, amit 1 milliard ember megvesz, mert jol sikerult, es ha csak 2 dollart keresek darabjan mar 2 milliard dollarom van es senkit se “zsakmanyoltam” ki kozben. De lehet irni jo zenet is, konyvet is… sok modja van annak manapsag, hogy valaki meggazdagodjon.
    Es aztan ha azt a penzt befektetem valami kezzelfoghatonak a gyartasaba akkor nehogy mar egy marxizmuson agymosott rablogyilkos hajlamu idiota munkasom kijelentse, hogy “einstand, a gyar az enyem”!
    De meg akkor is, ha mar a nagyapam is gyartulajdonos volt, akkor sincs egyetlen elmebetegnek sem joga elvenni tolem azt, ami az enyem. Ne engem okoljon azert, mert nem gazdag csaladba szuletett.
    Az, hogy az enyem az enyem nem “tokes jogfogalom” hanem normalis emberi jog. Hol allsz meg a lopasban? Hany embert kell meglopnod es legyilkolnod mielott boldog leszel?

  • Vögelein
    3.10.9:57

    Ebből az írásodból arra kell következtessünk,hogy a munkásosztály már nem hazájában, nemzeti feltételek között, hanem világszerte megtelepült multi nagytőke lábnyomában egyre csak bővül bár, letekintettel a szuper-alacsony, pl.ázsiai bérre, lehet hogy a hazai (nyugati) munkalehetőségek éppen ezáltal szűkülnek, illetve nő a munkanélküliség.
    Ezzel azt szeretném mondani, hogy ellentétben a szkeptikusokkal, na munkásosztály dolgozói létszáma nem történelmileg általában csökken, hanem csak a magasabb bérszinvonalú nyugati „gazda” az elvett hazai munkalehetőséget telepíti át a saját termelőeszközeivel együtt pl. a távolkeleti occó bérre.
    Hiába, ez a fejlődés törvényszerű útja. Végül is növekszik a létszám.

  • Orsós Elemér
    2023 március 9
    6:29 du.

    Google: demokrácia.

  • Succubus Lilith
    2023 március 12
    3:55 de.

    Madoff-nak Ponzi-ja volt és nincs ezzel egyedül az USA is egy nagy hatalmas Ponzi! a tőzsde mindenképpen be volt vonva mert a tőzsde a bűvész cilindere amibe betáplál konfettit és kirántya a kisnyulat, kismacskát vagy a csődöt!

    most az jött divatba, hogy emberek {még vannak emberek nemcsak komcsik és félrevezetett proletárok} kiveszik a betéttyeiket a bankból, ezzel mexüntetik a bankot…;

    tegnap USA állam átvette a tulajdonosi szerepet {már 2023-as Oscar-ra nem jelölik emiatt} és az a remény van, hogy tud kölcsönöket fojósítani a fojósón??? de a sok szankció miatt a nyugati bankok sikítófrászt kapnak mert az „elszankcionált” betétekért
    létükkel fizetnek: Svájc vért izzadva zokog hogy viszik el tőle a betéteket és újak sem érkeznek, mert ha el lehet szankcionálni bárki pénzét bármikor akkor oda ugye nem megy többé még Ponzi pénz sem és akkor a beruházó a te általad: „áldott legyen a neve és a lábnyoma is” tőkések nem tudnak venni semmit azaz a melós magára marad és magának termel mint a vándorköszörűs… ugye te assem értetted meg, amikor másik olvtársunk említé vala nekednek, hogy hiába nyerted a lottón vagy váltál luxuskurvából hercegnővé {meganmarkel???} és a nyilatkozataidat árulod Oprah nál jó pénzért ha nincs aki befizet a rra a kábeltévére akkor levesznek a műsorról és lesz rajta Will Smith akit örökre eltiltottak mert 1 percig világhírűbb akart lenni most indulhat a Muppetshow-n a kopasz feleségével, [bizonyosan túl drága lett volna egy Alonzs paróka a némbernek mert egy kopasz nőnél már csak egy lefosott kilóméterkő szebb]

    szóval a kommunista Rockefeller és a Madoff most hogy is vannak ebben a zavarosban???
    kipukkad a lufi és akkor nem marad más a világban mint az egyetlen értékhordozó az emberi munka {olvass végre Marx III. kötetet} az összes többi Ponzi alapú cetli amire nagyon nagy számokat írtak de azok a számok nem jelentenek semmit sem és ezt most az USA tuggya a legjobban mert az államkötvényeit a széntüzelésű sparhet jében használhattya gyújtósnak ha még marad neki szene? pedig mijen kommunista az istenadta?

    namost szerény kérdés egy ijen tudatlantól, mint én: aki nem kommunista az mijen a te definíciód szerint?
    (mert ha jól értem neked mindenki kommunista akinek van pénze és akinek nincs az meg hüje… vagy ha nem így van akkor hogyan van?)

    egyetlen lövés nélkül győzelemre áll az a nagy tömeg amej nem kommunista mert nem nyugati… most mi lesz a kommenyistákkal? lesz még sok Mauzóleum?

  • Orsós Elemér
    2023 március 9
    6:29 du.

    „Google: demokrácia.”

    OKÉ, viszont a Google hosszú történelmi és filozófiai levezetéséből végeredményként sajnos mára csak ezt a lesúlytó konklúziót tudom elfogadni a megtapasztalásaim megerősítésének hatására:

    „Oswald Spengler úgy vélte, hogy a parlamentáris demokrácia a sajtó által megalkotott illúzió, mely valójában a tőke uralmát szolgálja.[42] „A kétségbeesett harcban, amelyet a világmegváltók és a szabadság megszállottjai a pénz hatalma ellen is folytatnak, az a tragikomikus, hogy ezzel éppen a pénz hatalmát erősítik”; „Egy régi típusú demokrata ma nem sajtószabadságot, hanem a sajtótól való szabadságot követelne.”

  • Havasi Kürt
    2023 március 11
    4:37 de.

    Neked kb. annyi a közöd Petőfihez,
    mint a kínai kommunista pártnak a kommunista eszmékhez.
    Ugyanis Petőfi, ha nem is tudatosan, de mégiscsak
    vallotta a kommunista eszméket,
    de te csak egy náci rongy
    vagy. Sajnálom pajtás,
    evvan..bocsika.

  • Succubus Lilith

    Dubois 2023 március 12 7:58 de.

    „… munkásosztály dolgozói létszáma nem történelmileg általában csökken, hanem csak a magasabb bérszinvonalú nyugati “gazda” az elvett hazai munkalehetőséget telepíti át…”

    Abban a vilagban, ahol a sok hackable animal (korabban emberkent ismert faj) nagyobbik resze kiirtando, mert csak teliszarja a vilagot (Hariri elvtarstol) valoban nevetseges azon abrandozni, hogy a „munkasosztaly” szama novexik.
    (Persze, amikor 3 milliardrol 7.5 millardra nott a hackable allatok szama, akkor nyilvanvaloan nott a munkasok szama is.)

    Raadasul az elvtarsad ugy kepzeli ezt el, hogy mielott a globalista gyarat nyitott egy azsiai, vagy afrikai orszagban az ott eloknek a szajukba repult a sultgalamb, eletukben soha nem dolgoztak azelott. Akkor valtak csak munkassa, amikor a globalista elvtars ott megjelent.

  • Succubus
    12.3:58/I.

    Hát persze. Szomjúság oltására néha elég 1 korty víz is. 🙂

  • Succubusch lilith
    2023.márc.12. 3:58
    Nekem címzett reakciód az első bekezdésében tényleg mondasz valamit.
    Bizony így, ritka szerencsével is lehet alaptőkére szert tenni. De mégis ide tartozik, ha az eképp’ mondjuk rá, megszerzett zsozsóból vesz egy kész gyárat, üzemet, könyvelőirodát, zöddséges bolt hálózatot alkalmazottastul foglalkoztató, ill. termék előállító,v. gazdasági értékesítő céget, amely tulképpen. jogfolytonos folytatójává válik egy már korábban is >munka-kontra-tőke jogviszonynak<, termelő vállalkozásnak.

    Lillith! Szemléletedben először is a szubjektív megközelítés a "baj". Vagyis nálad nem a dolgozó és tőkés igazságtalansága számít, és főleg nem a polgári felfogás szerinti igazságosság érvényesülése, hanem a saját egyéni, sérelemnek vélt képzeteid, ahol nincs apelláta, mert ott az ÉN dominál mindenek felett. Ami . t a l á n . a te objektív helyzetedből adódó – fogjuk rá, természetes – önvédelemmel magyarázható. Tod', a lét és a tudat esete.
    A Földtekén nem létezik magántulajdon segélykiáltásánál hangosabb üvöltés… Viszont a bérmunkás "a gépe", a munkapad, a számítógép mellett csak hallgasson! 😀 Mert ugyancsak nem létezik az a jog és gazdsági rendszer amely a sok-milliárd bérmunkás tényleges érdekét tenné a mérlegre, azzal az egy-két millió cég-tulajéval szemben.

    Íly körülmények között pedig az, hogy a közeli jövőben bármiféle tőke (termelőeszköz) kisajátítás történne, minek aggódva adtad hangját, annak az esélye manapság egyenlő a nullával. Nincs okod aggodalomra. Mert ha tehát valóban tulaj lennél, mint azt fvehemens ellépésed látszata jelzi, hát semmi félnivalód tőle. Addig még a tőkésség egyre több szélességi és hosszúsági körben kvitelezte, kiépítő globalizmusnak is tök' ki kéne forrnia magát feltéve, hogy az identitásában szintén multi' 😀 Mars Hadisten is ezt akarja és idejekorán nem falja fel nemcsak a saját rendszerét – vele a saját fajtáját is – itt, a mi közös globális Glóbuszunkon.

    Csak úgy mellesleg, ezek a multinacionális óriások úgy en bloc, globalice, államosítás nélkül teremtik meg a nemzeti, kis és középvállalkozások, hazai munkahelyek lassú(?) sorvadását, majd felszívódását is.

    Bocs' mégegy:
    Mérges kirohanások helyett inkább gondolkozz el, a "szerzói jogra" vonatkozó példán…!

    Csakazértis Üdvözlettel 🙂 : szatmári

  • Utószó:
    Szerző joghoz vedd hozzá a szabadalmi jog oly természetesnek vett etikai hátterét is…

    Másrészt, te lehet magadból kiindulva, folyton az irigységen húzódzkodol, mikor ennek a témának nem is ez a centruma, hanem sokkal inkább az, hogy az egyik ember – lehet, hogy irigységből? – elveszi egy másik ember munkatermékét. Ráadásul a jogrendszerre
    támaszkodva mindezt rejtve teszi.

    Pl. elképzelhető e, hogy egy szántogató paraszt földjén odamegy a másik, hogy mostantól a megtermett búzád 80%-a az enyém. ugye nem. Marxék ezért állították, hogy a középkori paraszt(jobbágy) relatíve szabadabb volt a munkásnál. Ott a kötelező beadás és úrbéri visszonyok állandóak és mértékükben hosszú távon azonosak voltak.

    Viszont a melós a tőkés vállaltnál óránként, naponta v. havonta megtermelte munkadarab (munkaérték) esetében a tőkési munkaszerződés rejtett, vagy fel sem tüntetett kitételei alapján ez nemcsak mindennapos, de az alacsony munkás-öntudatot kihasználva ez a svindli. Ismétlem, svindli mégpedig a rejtett sőt ki nem mondott feltételek és azok nem részletezett ellenszolgáltatásai miatt, amire „joggal” mondhatnók, hogy aki nem tud a betűk mögött is olvasni, az nézze meg magát és minek írta alá… A válasz többekközt: azért pl hogy csak megkapja a munkát, ill. a munkahelyet. Ez kényszerbe hozás, tehát elvileg érvénytelen szerződés jogi abszolútum, de ki veszi e kis momentumot isészre.

  • A LENIN 1920-21-es NEP-jen vitazopkhoz.

    Az is tasgadhatalan b izonyiteka lett hogy a Marxizmus,Leniismus, s barmi neven nevezett ostobasagok lehetelenne tettek a gazdasagi lehetoseget ugy a rovid-tavon, mint a hossu (73 eves) tavon az eroszakkal kenyszeritett rendresz formajaban is.

    De a SZABAD-GAZDALKODAS, amit Leninm NET-je is bizonyitott hogy mukodott meg nekik is, meg egy ev-alatt is, s vilagszerte mindeg mindenutt.

    Nem csoda hogy Petofi „VILEGSZABADSAG-nak kilatotta.

    De vajon azt az itteniek miert ellenzik??????????????

  • ,Lillike
    3.12.3:55

    Micsoda egy őrült, értelmetlen és demagóg, szikrázva fröcsögő kiborulás ez részedről.

    Hisz amit ide, a képernyőre b..sztál az éppen fordítva igaz.

    M e r t . csak az zsákmányolhat ki másokat, akinek tulajdona, tehát gazdasági előnye létezik ehhez. Ahhoz pedig többféleképpen is hozzá lehet jutni, amit kár is magyarázni, mert lakva ismerni meg a társat” és mindenki az úgymond’ „szabadpiac” forgatagában keresi az ellenfelét, v. ellenségét. A munkaerő-piacot is úgy szervezi a tőkés-állam, hogy lehetőleg még a dolgozó munkásnak is legyen konkurenciája, aki a munkanélküliség Damoklész kardját suhogtatja a többiek feje fölött… Ki van ez kérem találva.
    .
    A kizsákmányolás pedig mem jószándék, vcagy gonoszság kérdése, hamem a tőkés termelési mód szükségszerű velejárója, mely nélkül nem is létezne, illetve nem az volna, amit a történelem neki szánt. Ahol már csak aza a kérdés, hogy de meddig még?

    Kedves Succubus Lilit! Félreérted a vita tárgyát is. Nem „gazdaGságról”, mint egy rossz, érdemről, az irigység tárgyáról folyik a vita, hanem arról a gazdasági előnyről, illetve . k a p o t t . e l s ő b b s é g r ő l, amelyet a termelőeszköz tulajdonosa visel a már eleve vele született, tehát a . h e n d i k e p p e l . induló . m u n k á s s a l . és családjával szemben.

    Ez a készen . k a p o t t . elsőbbség, vagyis az égbőlpottyant sűltgalamb-profit ill. álló és forgótőke privilégiumait pedig a kapitalista leszármazottai is teljesen érdemtelenül élvezik, miközben jobbra-balra fennen hirdetik azt, hogy ők mennyire rászolgáltak az >élet rendjének< e jogos adományára, amit tőkének neveznek, "hogy míg a nép küzd fárad izzad,
    pihenjen ő árnyék alatt"…/Petőfi/

  • szatmári
    2023 március 13
    8:32 de.

    sokat kuncogok @Succubus kísértetünk személyeskedésén! nála ez „objektivitás” két leheccséges háttere lehet:
    #1.: elsinkófálták a tőkés tulajdonát;
    #2.: sohasem sikerült neki ijenre szert tennie és „nagyon” szeretne legalább egyet, hogy szeméjesen elbaltázza,

    mindez azért, hogy utána elmondhassa: mindenki kommenyista csak én nem és ezért van velem kibaltázva

    ez az a kategória amit te úgy jellemzel, hogy sem a sorok megett sem a sorokban nem tud „olvasni” azaz arra lett „nevelve” hogy át lehessen vágni a palánkon mint azt a bizonyosat

    mostanában (mint olvashatod @geyza-nál Bakkkmuttt a téma már texas Alsókiserdősi Lehellet asszonyság is hallott róla csak aszt nem tuggya hol van és miért hírhedt)

    de most kies déli szomszédom a lexebb, legdemokratikusabb, legerősebb, legokosabb egyetlen lövés nélkül mászik bele a bankok lövészárkába és a nagy esőzés meg elönti az árkot, azaz kiönti az ürgéket azokra meg vár a Csőd!!!

    1937 kutyafüle sem volt ehhez képest de tegnap volt Oscar és kitüntették Nyavalynyij elvtársat aki küzd, de most le van láncolva, mint Prométheusz és azt énekli csasztuskában, hogy:
    „putyint fogtam nem ereszt”

    és a világ forog, hiába próbálkoznak egyesek, még ha mégakkora f….k is van?
    én most Lavazza-ból espresso val ünneplem

  • Az „elvtarsak”-hoz, akik nem emlekeznenek sem tudnak hogy mi is lett volna az a „Marx-izmus”, „Kommunizmus”, „Szocializmus’, vagy barmi-neven nevezett kegyetlen tikdaturajuk felvilagszerte, hat talan elmelkedhetnenek a kovetkezo kerdesemen.

    Elsoben, egy kis bevezetes.

    Floridaban ,az 1983 karacsonyi hideg-hullam remes karokat okozott az orszag eszaki-reszeben a CITRUS-iparnak.(Az u.n. I-4 corridortol eszakra)

    Sokan kezdtek ujja-ultetni ultetmenyeiket, de az 1985-os ismetelt hideg-hullam kiabranditotta azokat, s mivel mar fold-ingatlanok tul dragava valtak agrar-hasznalatra, egy New York-i ingatlan kereskedo levelben kezdte arusitani a telkeket olcso elo-fizetessel es alacsony havi torlesztessel.

    De epitesz veje kozbelepett;’apuka ne add-el a foldeket, mi majd tervezett kozossegeket fogunk epiteni’.

    Ugy kezdodott a „VILLAGES Inc.” Floridaban.
    Ma, harom megyet is tul tesz, kb. 200,000+ lakossokkal.

    A jelentosege annak az ,hogy az ottani lakosok, szerzodeseikben feladtak a demokracia alapjan biztositott jogaikat a kozvetlen kozossegi ugyeikben.

    Mindent a „VILLAGES Inc.” intez, s nagyon kivalloan am.

    Nem talalnal egy arva falevelet az utakon, cigi-csutkat a vasarlohelyek parkolin, egy arva fu-szalat ami nem lenne manikurozva minden aldott reggel mielott a kozlekedes kedodik, vagy a szoko-kutak vizei nem ragyognanak a Floridai napsutesben mint a gyemant.

    A Villages lakoi „MENYORSZAG”-nak velik, de kozvetlen helyi-ugyeik hatarozatat atadtak egy szervezetnek.
    Tehat azon alanyon a DEMOCRACIA nem letezik szamukra.

    Az persze NEM szocialaizmus, semmi mas neve nem letezik, de vajon az elvtarsak azt minek velnek, vagy neveznek???????

  • Lilith

    szeretném ismételni, hogy szivemböl megvetek mindenkit aki valaha is aláirt bármilyen bejelentési, feljelentési, vagyis bármilyen ügynöki megállapodást – továbbá sem embernek sem állatnak nem tartom (utóbbiakat nem hasonlitanám az ilyen aljadékokhoz)
    Akik a mult rendszerben attól jutottak elörébb hogy embertársaikat bemocskolták, akik a mai rendszerben ezt folytatják – akár itt ezen a hasábokon, akár máshol a világban – nincs velük miröl szót váltani

    Elemér

    figyelj oda – vannak akik ma is csak erre apellálnak – illetve nem birnak a szokástól szabadulni – de leginkább nem is akarnak
    Persze vannak olyanok akik gyárilag nyomurult aljasok

    https://fb.watch/je_XrDHVQB/

  • Koszi GEYZA!

    A Neposzava egyetlen sora tobb valosagot es jozanabb adatokat nyujt mint az itteni elvtarsak osszes hozzaszollasai.

    Tagadhatalan, hogy Putin agressioja totalis kudarcot ert-el mar is, es minden vonalon.

    ( Mind a Szoviet tankok szerncsetlen Iragi legenysege tapasztalt 30+ evvel ezelott.)

    Putin-nak a leg-jobb javaslat ha az emeleti-irodajanak az ablakan-at tavozik, de minel elobb, mert oligarchias haverjai fogjak maskent eltavolitani, ami persze nem lessz elviselheto Putin szamara.

  • SZATMARI:

    A „munkaszerzodes” csupan az alkotmanyosan garantalt alapon mukodheto, az u.n. SZABAD ALKUDOZAS JOGA.

    Amikor a munkasok es a munka-ado nem tudnak megeggyezni a munka szerzodesiken, teljes joguk a STRAJKolas, amit alapveto joguk ved.

    Vajon miert soha, sehol, nem letezett az mind a Marxista tarsadalmakban?????????????????????

    De semmifel egyeni jogok sem , soha, sehol, sot ma sem, eggyetlen Marx-ista, Social-ista, Castro-ista, Mao-ista, Maduro-ista tarsadalmakban sem??????????????????????

    De MIERT NEM ???????????????????????????????????????????????

  • csumi geyza zelenszkijekbol FASAIRTOT csinal putler=hitler

  • BENDEGUZ
    2023 március 13
    11:31 de.

    grizi amit itt (is) elkövecc, az történelem hamisítás

    1968 tól Magyarországon „szabad volt a gazda” és önként alakítottak Village People Inc.-t, amihez az állam a szerény eszközeivel támogatást nyújtott

    és lett sokféle változata de két alapvető: az egyik állami gazdaság ahol a tulajdonos az állam és a management volt a Village People-é, és a TSZCS ahol minden magánkézben illetve a Village People kommenyista (cuculusta ahogy Succubus Lillith Fő Kísértetünk mondaná)

    és ojan eredményesekké váltak, hogy a Régen Tép nevű usa csepürágóból avanzsált elnökcsocsó, és margaret tecser a brexit előggyében mini elnök avagy biliacél léjdi idegzsábát kaptak láttán és azonnal el kezdték lebontani a berlini falat, hogy a demokrácia beszivárgásának elháruljon minden akadája, és tönkre tegyék ami volt és lett ami van O1G és csipi csupi csapattya, akivel Tucker Carlsson nagyon jó baráti viszonyba keveredett, sőt!

    erről te mit tucc, grizi lelkem… vagy ez a tudás fájának gyümölcse és a Szentháromság tilcsa neked annak fogyasztását?

  • Orsós Elemér

    jas abba
    2023 március 13
    1:41 du.

    Annyira azért nem hülye még „putler=hitler” sem, neki sokkal ínycsiklandóbb lenne egy kalitkában csicseregve! Ezért aztán nem valószínű, hogy fasirtot akarna csinálni belőle, annál inkább a meztelen igazság kiderülhetőségétől vakarózó gazdi, pont mind L. H. Oswald esetében, akinek még annyi időt(2 nap) sem hagytak, hogy rájöjjön mibe keveredett vagy keverték!

  • BENDEGUZ
    2023 március 13
    11:47 de.

    Tele a Youtube azzal,
    hogy az USA valami elképesztően
    nagyszabású nehézfegyver-felhalmozásba kezdett
    Keleteurópában. Páncélozott lövészjárművek ezrei,
    Abramsok és más tankok százai sorakoznak fel.Meg légvédelmi
    járművek is. Továbbá stratégiai bombázók járőröznek
    Moszkovinia* határaitól 16 kilométerre.
    Mert azért az nem úgy van hogy a kis Kreml-beli gnóm majd megfenyegeti a Világot azzal hogy elfoglalja Európát és a „nyakuknál fogva rángatják ítélőszék elé a bűnös európai vezetőket” és még kell neki Alaszka is meg valami 200 évvel ezelőtt holmi oroszok által alapított város is valahol Arizonában vagy hol, mert ezek nélkül nem tud Moszkovinia terjeszkedni Amerika nyugati partján.

    * Moszkovinia
    Zelenszkij kormánya javasolja nemzetközileg
    az Orosz Birodalom visszanevezését az eredeti titulusára.
    Az „Orosz Birodalom” csak kb 300 éves, Nagy Péter cár nevezte el ennek, előtte csak mint Moszkvai Királyságként volt ismert.
    Nagyjából onnantól kezdtek leigázni más népeket, országokat.

    Most úgytűnik vége az orosz birodalomnak. Egyszer minden rohadt hódítónak befellegzik.

  • Orsós Elemér
    2023 március 13
    4:23 du.
    De szép is az (látványnak)
    mikor egy tőmagyar (rólad beszélek)
    hirtelen belebújik a hódító Putyin rottyantójába.

  • nem tudom magyar vereim de ez a vilag NEM NORMALIS igaz 1945 utan se volt de de akkor FIATAL VOILTAM

  • az usa GDP-je sokkal nagyoibb mint a putler/hitlere es a kinaiake DE ABBAN AZ USA GDP-ben a netflix sorozatok ios benne vannak uraim es holgyeim mig kina robotol es az orosz most ki-verzik azaz harcol

  • Geyza
    2023 március 13
    5:25 du.

    információid nem teljesek

    szokásodhoz híven!

    usa vezérürü nyilatkozta hogy az orosz hyperszónikus ellen nincs védelem
    a másik hadiguru meg aszongya ha mindent elküldünk zselének akkor itthon ki fogja megvédeni a hazát

    a harmadik hadi guru meg aszongya, hogy a zselé és a bidén elvtárs szerelme rövid életűvé vált, mert
    a Mennyei Birodalom III. Xi Császár ehéten Moszkvába repül de tegnap békét csináltak csájna brokerage-dzsel Szaúd és Perzsák között és III. Xi fel is kívánnya híni zselét moszkvából és mondani neki valami olyasmit, hogy pá kis aranyom pá most eloszlatlak pá
    a népszava cikke meg a zselé propaganda osztáján készült és már nem is érvényes
    e hét végén zselé vitustáncot fog járni mert kapott új kábítószert

  • Succubus Lilith

    Ródeo11 2023 március 12 8:45 de.

    Leírod itt a jelenlegi helyzetet, mintha a polgári társadalom erre lett volna megcsinalva. De nem erre lett, csak ez lett belole, mert mint mar irtam vala, elobb-utobb minden rendszer korruptta valik. Minden bizonnyal emlexel mennyire lett korrupt a magyar “epitjuk a szocializmust” nevu akarmi is, pedig csak ropke 45 eve volt ra (ha 45-tol szamoljuk).

    Tulzasba viszed a lelkesedesedet a legutobbi napokban bekovetkezett dolgok miatt, mikozben ugy latszik nehany dolgot teljesen elfelejtettel. Pl. Biden elvtars es elcsapata mar a megvalasztasa masnapjan elkezdte tonkretenni az USA-t. Ez teljesen szandekos volt, es azota is ugyanolyan utemben megy a szandekos rongalas. Ebben volt minden: A kikotok lezarasa, az emberek bezarasa es a kozeposztaly tonkretetele, szandekos elelmiszer es gyogyszerhiany generalas, aztan kiderult, hogy a penzmosoda a Bahamakon csak penzmosoda… most eppen a bankokat fingatjak ki, es akkor meg nem is emlitettem az orosz maci bosszantasat es a szankciokat. No es ennek meg nincs vege.
    Az a baj veled, hogy az Istennek se (bocsanat, Marxnak se) latod be, hogy ez szandekos, es nem a “kapitalizmus” hibaibol es “buneibol” ered. Hogy mi az ur/elvtarsak celja, vagy mik a celjaik azt csak talalgatni lehet, de ha WEF “ideologusaira” hallgatunk, akkor csak remelni lehet, hogy nem az(ok).
    De a lenyeg az lenne minden marxizmuson elbutult ember szamara, hogy a polgari tarsadalmat nem muszaj szandekosan tonkretenni, es ha hagyjak normalisan mukodni felülről, akkor egesz jol mukodik. Ha nincs nemzetkozi szarkeveres, megalomanía, vilaghatalmi torekves, globalizmus ez a rendszer nagyon is elheto.
    Ez utobbit mar parszor leirtam neked, de vagy nem tudod elolvasni, vagy nem erdekel, vagy nem erted. Ezert ebben a temaban tobbe nem irok, mert lathatoan nagyon megartott a marxizmus-leninizmus es a vilagnezetunk alapjai annak idejen. 😊

    “… te assem értetted meg, amikor másik olvtársunk említé vala nekednek, hogy hiába nyerted a lottón … ha nincs aki befizet arra a kábeltévére akkor levesznek a műsorról és lesz rajta Will Smith akit örökre eltiltottak mert 1 percig világhírűbb akart lenni most indulhat a Muppetshow-n a kopasz feleségével”

    Feltetelezve, hogy mit is akartal ezzel az ertelmetlen zoldseggel mondani, mar irtam korabban, hogy a gyartulajdonos is ugyanugy ra van szorulva a munkasaira, ahogy a munkasok a gyartulajdonosra. De a tema ott az volt, hogy szerinted a tulaj semmit sem csinal.

    “szóval a kommunista Rockefeller és a Madoff most hogy is vannak ebben a zavarosban???”

    A Madoff husol hacsak ki nem engedtek stikliben, vagy esetleg megepsteineltek azota, a Rockefeller-t meg felhivhatnad es megkerdezhetned hogy miert penzeli a BLM-et, az Antifa nevu naci gittegyletet es a tobbit.
    Azzal meg hiaba gunyolodsz, hogy a milliardosok manapsag komcsik, mert minden hulye tudja, hogy csak jatszak a komcsit.
    Aki nem komcsi, szoci, naci, fasiszta, annak nem artott meg valami az elete soran. Ha mas baja sincs, akkor normalis ember. Attol senki sem hulye, hogy nincs penze. Viszont a marxizmus lathatoan megartott sok embernek.

  • Succubus Lilith

    Orsós Elemér 2023 március 12 12:31 du.

    “Oswald Spengler úgy vélte, hogy a parlamentáris demokrácia a sajtó által megalkotott illúzió, mely valójában a tőke uralmát szolgálja.[42] „A kétségbeesett harcban, amelyet a világmegváltók és a szabadság megszállottjai a pénz hatalma ellen is folytatnak, az a tragikomikus, hogy ezzel éppen a pénz hatalmát erősítik”; „Egy régi típusú demokrata ma nem sajtószabadságot, hanem a sajtótól való szabadságot követelne.”

    Van benne valami! Csak azt nem vette eszre, hogy mindez szandekos, a harc pedig csak esti mese a hulyegyerekeknek.

    .
    Geyza 2023 március 12 12:47 du.

    “Havasi Kürt
    … de te csak egy náci rongy vagy.”

    Hehe, latod-latod Havasi Kurt, most mar te is naci vagy. 😊

    .
    szatmári 2023 március 13 7:45 de.

    „„Szemléletedben először is a szubjektív megközelítés a „baj”. Vagyis nálad nem a dolgozó és tőkés igazságtalansága számít…””

    Ezt mar korábban megbeszéltük. Az igazságtalanság, amiról te beszelsz képzeletbeli. Ha meg tudod határozni, hogy akar csak egy varosban mennyi lenne az összes gyár, üzem, vállalkozás munkásainak az igazságos (teljes, „kizsákmányolás mentes”) bére, akkor lenne értelme ezen vitázni. Meg inkább komplikált a dolog ha egy egész országra, vagy az egész világra nézve szeretned ezt meghatározni. Lehetetlen. Továbbá, mi van, ha nem a „jogos” fizetésüket tartom vissza, hanem az elkészült áru összköltségére teszek néhány %-ot?
    Ha nincs igazságtalanság teljesen jogos a felháborodás, hogy néhány örült szerint a rablógyilkosság megengedett.

    Az, hogy az Oroszországban történt tömeges rablógyilkosságoknak nincs ma esélyük nem sokat jelent. Amig vannak olyanok, akik szerint ez jogos, addig van ok az aggodalomra.

    Abban egyetértünk, hogy az a fajta globalizmus amit ma latunk életveszélyes az emberiségre nézve. Mert lehetne, de nem igy.

    szatmári 2023 március 13 8:32 de.

    „Szerző joghoz vedd hozzá a szabadalmi jog oly természetesnek vett etikai hátterét is…”

    Lényegében ugyanaz a kettő. Egyik se ér szart se.

    „…az egyik ember – lehet, hogy irigységből? – elveszi egy másik ember munkatermékét.”

    Azt nem lehet elvenni, ami soha nem volt az ove.

    „Pl. elképzelhető e, hogy egy szántogató paraszt földjén odamegy a másik, hogy mostantól a megtermett búzád 80%-a az enyém.”

    Rossz pelda. A szantofoldet vagy berli a paraszt, vagy az ove. A magot o vette meg, vagy termelte meg az elozo evben, az is az ove volt.

  • Succubus Lilith

    Geyza 2023 március 13 8:52 de.

    „Érdemes elolvasni.
    https://nepszava.hu/3187439_ukrajna-oroszorszag-haboru-bahmut-fegyverszallitas-harckocsi”

    Most igazat szóltál Geyza. Jokat lehet rajta röhögni.
    Eszembe juttatott egy regi csehszlovak filmet, ha jol remlik az elso vilagbajnoksag idejebol, amikor is egy rendor, vagy katonatiszt magyarazza a Monarchia hadseregenek szegyenletes kudarcat. Egy fiatal fiu megkerdi a tiszttol, hogy: „De hat ha nyerunk, akkor miert vonulunk vissza”, mire a valasz: „Rugalmasan elszakadunk az ellensegtol, hogy aztan ujra tamadhassunk.”

    .
    SchumackerLady 2023 március 13 11:14 de.

    “Micsoda egy őrült, értelmetlen és demagóg, szikrázva fröcsögő kiborulás ez részedről.”

    Olvasd el amit a Szatmarinak irtam.

    .
    Gabriel 2023 március 13 11:44 de.

    „Akik a mult rendszerben attól jutottak elörébb hogy embertársaikat bemocskolták, akik a mai rendszerben ezt folytatják – akár itt ezen a hasábokon, akár máshol a világban – nincs velük miröl szót váltani”

    Nem art nekik is tudni arról, hogy hülyeségekben hisznek. Be soha nem fogjak vallani, de legalább tudnak róla. Tudod, az egy életen át való tanulásnak az a végső célja, hogy jól művelt hullánk legyen a végén. 😊

    .
    BENDEGUZ 2023 március 13 11:57 de.

    „Amikor a munkasok es a munka-ado nem tudnak megeggyezni a munka szerzodesiken, teljes joguk a STRAJKolas, amit alapveto joguk ved.
    Vajon miert soha, sehol, nem letezett az mind a Marxista tarsadalmakban?????????????????????”

    Hogy kerdezhetsz ilyet? Azokban az orszagokban a munkasoosztaly elcsapata bassza el az orszag gazdasagat, es mivel ok mindent tudnak, ugyanakkor korrupciotol is teljesen mentesek, a cakcervezetnek csak az a feladata ott, hogy vallalati uduloket epitsen, amiben aztan az igazgato, fokonyvelo es partitkar elvtarsak udultethetik a nyugati rokonaikat.
    Ennyit sem tudsz? 😊

  • jas abba
    2023 március 13
    6:45 du.

    ja s’abba
    szóval gazdaság élhetőségi mutatója PPP és sohasem a GDP mert az hazudik jól elkaptad a netflix kontyát de Oscar, és a többiek, meg Hóly Wudy termékei és MLS, NBA, MLB, NHL, Rhí Anna, és a többi celebek is benne vannak és Pentagon, NSA, CIA, FBI Kongjesszus, Senatus, Elnök és csipi csupi pincsijei meg a Buttigieg… és azt is elfelejted, hogy a GDP-be x^15 kel számolják a kőccséget hogy legyen miből korrumpálni és sinkófálni

    a többiek köszönik szépen megvannak, és azt szokták mondani hogy íme még egy rakás kóbor kutya az útszélen ami az elhaladó karavánt ugattya

    S’ne hadd abba!

  • Succubus Lilith
    2023 március 13
    7:29 du.

    Lili … ez nagyon fárasztó, polgári társadalom mint ojan az a te fantazmagóriád, soha sehol sem létezett és nem is fog létezni,

    hogy én mijen iskolákba jártam arról neked nem lehet tudomásod tehát ha hüjeségeket fox rám az a te hüjeségedből fakad… a Bidén cuci és csipi csupi csapattya azért teheti amit tesz, mert a körülmények a kapitalizmusban erre adottak, dehát az összes elnökcuci is ugyanaszt tette és fogja tenni, ha a ketyere túléli ezt a ciklust?

    nagyon hosszan írsz, fárasztó és tele van a fixa ideáiddal és összekeversz hetet havat
    de maraggyunk ennyiben

    megjegyzésem a Mennyei Birodalom III. Xi Császár és Furfangos Nyesztyerka a Kremlben és az egyre nagyobbá cseperedő csatolt „Béketábor” mindazt amit te is fantáziálsz úgy tekintik mint a kóbor kutyák ugatását az elhaladó karaván mellől

    fogadunk? egy gallon Ballentines-ban? én azt állítom, hogy nagy pityergés lesz valahol és a másikak meg röhögve figyelik két pohárka vodka felhörpintése között meg ha ráérnek, mert kurvasok dolguk van a kapitalista imperializmus dísztemetését készítik, a drapériák is készek, a gyertyák is és már a koporsó méretek is listázva vannak

  • BENDEGÚZ
    3.13.11:08

    Lehetséges, hogy „Petőfi VILÁGSZABADSÁGA”(sic) a magántőke

    világszabadságára, azaz a GLOBALIZMUSRA utalt volna?

    Vagyis arra, hogy a tőkének a Föld bármely munkásnépét joga van

    bármi alacsony, a hazai (anyanemzet) átlagbére századáért is

    penny, cent, vagy filléres szinten dolgoztatni?

    – Azok meg legyenek boldogok, hogy van nekik napi 12 órás

    munkájuk, amit ráadásul még ők is választhattak maguknak 😀 .

  • Orsós Elemér

    Geyza
    2023 március 13
    5:25 du.

    Én csak megpróbálok tárgyilagosnak maradni, amit persze egy kis „elfogulatlan jóindulattal” tényleg lehet Putyin seggnyalásnak vádolni! 😀

  • Szubsucc Lili 13.7:33

    A szerzői és szabadalmi jogról úgy általában általában állapítod meg, hogy mint mondod „egyik se ér szart se”…

    Na most akkor képzelheted, mert e kijelentésed ezt támasztja alá, hogy mit érhet a tőkés és munkás egyoldalú jogviszonyát kifejező munkaszerződés, annak jogereje…

    Amúgy jómagam a szerzói,ill.szabadalmi jogot éppen példa gyanánt a munkás-tulaj munkaszerződések erkölcstelen, egyoldalú mivoltával nyomatékosítottam…

  • Orsós Elemér

    Succubus Lilith
    2023 március 13
    7:37 du.

    „Érdemes elolvasni.
    https://nepszava.hu/3187439_ukrajna-oroszorszag-haboru-bahmut-fegyverszallitas-harckocsi”

    Nagyon szép, tanulságos, de felettébb egysíkú cikk, ami nem vesz figyelembe egy pár jelentéktelen részletkérdést, például:
    -vajon bele mertek volna kezdeni az „ukránok” 8 év alattomos nyugati fegyver és soviviszta felzárkóztatás valamint reménykeltő, garanciás bíztatás nélkül csak saját erőből ebbe a kívülről busásan táplált proxi háborúba?
    – vajon a békét feltételező minszki megállapodások kölcsönös betartása kinek lett volna ráfizetéses és miért?
    – vajon tudják-e a háborúba tereltek, hogy már nem is a saját földjüket védelmezik?
    – vajon mennyi ideig tudnák tartani magukat „az ukránok” akárcsak 2 hónap teljes civilizáltnyugati „humanitárius fegyver segély” megvonás esetén?
    -vajon tudják-e az „agyon- és reálisan” tájékoztatott, hurráoptimista nyugati kisemberek, hogy ez az ukrán „honvédő háború” csakis az ő „segélyeikből” üzemel és azokat felvett hitelként majd saját maguknak kell a plusz adóikból visszafizetni, sőt még a helyreállítás nagylelkű átvállalását is már előre elrendelte nekik a kibicneksemmisemdrága EU?
    Naszóval kinek is a profitáló háborúja ez, mert sem nem az elvérző háburús feleké, sem nem a legfőbb finanszírozó, nyakát önként a hurokba dugó, saját szankcióitól legatyásodó EU-é?! Én sajnos kajánul röhögni és elégedetten kezet dörzsölni csak rajtuk kívüli harmadikokat vélek naiv rácsodálkozással felfedezni!

  • geyzi,
    nem lesz számotokra még templom kupola sem!Ma aktuális:erre varrhatsz kakárdát. Mi újság a táborőr tachríchemje körül?Kaddist nem kell mondanod a náci haláltáborok őrei után.

  • Érdemes elolvasni mire képesek a Rodeo-fajtájúak ha kialakul valamiféle szennyes hinterlandjuk:

    https://nepszava.hu/3187890_szalasi-fenyegetes-dk

  • Succubus Lilith
    2023 március 13
    7:37 du.

    Röhögj csak idióta brácsás,
    de azért valahogy le ne hegedáljad a zakód hajtókáját.
    Elég ha a cincogásod miatt a hallgatóság rádhányik. : ).. : ))

  • Orsós Elemér
    2023 március 14
    5:21 de.

    Menten magamra borítom a whiskymet.
    A röhögés okán…te és a tárgyilagosság…

  • Ródeo11
    2023 március 13
    6:53 du.

    te még hiszel a mesékben?

  • hehe a féleszű hazudozós idejáró nácik…
    Hazudnak nappal, hazudnak álmukban és a kettő között eltervezik hogy másnap miket hazudozzanak össze.

    Ezek után elvárnák a NATO tól meg az USA-tól és Angliától hogy majd a Facebokkon meg más idiótáknak fenntartott helyeken számoljon be a haderejük és a fegyverzetük VALÓS állapotáról……a marhák heheheeehehehe

  • Jichak Perlmutter

    Rodeo 11
    3.13.9:40

    Bocsánat a közbeszólásért, de a polgári társadalom (rendszer) létének kerek-perec tagadása, olyan mint egy csillag letagadása az égi rendszerből. Ez azontúl, hogy céltalan makacskodás, még akadályt is gördít az objektív történelemszemlélet gyakorlása elé is olyan „józan” vitapartner esetében, aki legalább hajlandó a párbeszédre… Ha tagadsz is egy történelmi kategóriát, attól az még vígan fungál neki szánt frontokon, mert ez nem egyéni kívánság hanem szükségszerűség és törvényszerűség függvénye.

    Márpedig a polgári társadalom ugyanolyan eleme, nélkülözhetetlen fogaskereke a történelem gépezetének, mint az ősközösség, a rabszolgatartás, de különösen a hűbériség, mellyel szemben
    bizony egyedül a városi polgárság vette föl a az ideológiai harcot. Folyamatos küzdelme során olyan csodás eszményeket alkotott meg, mint a Felvilágosodás és a polgári szabadság, testvériség és egyenlőség jelszavai, szükségszerűen magában hordozva, hirdetve és követelve a szabad költözködés és szabad vállalkozás eszményét, mint a becsületes polgár mentalitásának az alapköveit, melyek akkor még e történelmi szembenállás tétét képezték, és lássuk be, márcsak szavak szintjén képezik még ma is.

    Az, hogy létrejötte során a gyakorlat és persze elsősorban az önzés eltorzította a forradalom egykori valódi és őszinte fennköltségét, arról már a termelőerők fejlődése és az idő mindent szépet átalakító, elkorrodáló kegyetlensége tehet. Azonban a feudális béklyók, vagyis az abszolutizmus szétverésének pár-száz esztendeje alatt, mert teljesen mindmáig sem sikerült a burzsoázia (polgárság )a tudományra támaszkodva mégiscsak megalkotta az ipari forradalmat a gyáriparral együtt, a polgári jogrendszert, és bármi fájó is, de szükségszerűen a munkásságot egy addig nem létező történelmi tényezővé vagyis osztállyá kovácsolta, mely ha kívánják, ha nem, e „negyedik rendnek” minden lépésével már akkor is és ma is számolniuk kell…

    Márpedig ez utóbbi tényező determinálja nemcsak a saját, de a a burzsoáziával együtt az egész polgári társadalom (a burzsoázia) helyzetének a további alakulását…

    Tegyük hozzá, hogy a történelem folyamán minden osztály leteszi a maga garasát, és a sokesélyes idő kérdése, hogy egy adott uralkodó osztály meddig hány évszázadig viheti a prímet attól függően, hogy mennyi ideig dominál még az Ő ideológiája, ill. mikor avulnak el az eszményképei.* Amikor ez az erkölcsi és technológiai avulás bekövetkezik, akkor léphet fel a soron következő, addig totál elnyomott osztály.

    * Pl: Nemzet, szabadság-testvériség-egyenlőség, ideológiai eszmények melyeket éppen a burzsoázia járatott-és járat le ma is nap-mint nap, de alaposan… Ezért érzed te is úgy, hogy „””polgári társadalom””, mint olyan nem is létezik, mely föltevésből csak annyi az igazság, hogy az mégis van, de 2-300 éves pillanatnyi állapotában csak olyan, amilyennek te látod, hogy valami, ami megtagadja saját eszményeit, ugyanis más osztályokat kizsákmányol.
    `

    Utóirat:
    Rodeo! miközben ezt írtam, mint mindig szólt nálam a Klasszikrádió csatornája, s egyszercsak Daniel Barenboim vezényletével a Chicagoi Szimfónikusok és Énekkar lenyűgöző előadásában fölzendült a La Marseilliaise komplet Hector Berliozi feldolgozásban. Azt hiszem ennél méltóbb kisérőzenére nem is számíthattam volna kontextusában elsősorban a Nagy Francia forradalmat közvetlen érintő témában.
    Próbáld kérlek a YuuTube-on meghallgatni…

  • gyuri10
    2023 március 14
    5:19 du.

    Tettél virágot a Szálasi „emlékműre” ?
    Ne is tagadd öregem : )))
    Amennyire nyalsz az utóbbi pár évben a hungarónáciknak, még erre is képes vagy. Közben meg a hazád ( na azért ez talán túlzás. Neked Izrael nem a hazád, csak egy hely ahová menekültél az ötvenhatban itthon elkövetett rémtetteid miatt ) szét hullik.

    Pedig kár érte. Az álom (álmunk) szertefoszlik 75 év után egy hatalommániás öregember miatt aki az izraeli törvények szerint elítélt politikai bűnözőkkel és azok náci jellegű pártocskáival állt össze hogy „uralkodhassék”.

  • Geyza
    2023 március 14
    6:50 du.

    nem hiszek, de a mese mindig tanulságos,
    szerencsétlen AUKUS, NATO, € egy petárda nélkül tudjátok meg, hogy amikor $ portörlésre sem alkalmassá leve mert durva papírból van és amit lehet érte kapni azt meg nem akarják megkapni de már bekapták

    minden világégés egy rossz hejen és rosszkor meggyújtott gyufával kezdődött a Mennyei Birodalom Császára és Furfangos Nyesztyerka már behűttette a pezsgőt hogy mikor a Kreml-ben koccintanak már a zselé a lánctalpakra lesz kenyve

  • O1G666;
    3/16,4;53 de;
    De azt nem csak hangoztatnod hanem gyakorolnod kellene inkabb!

    Rodeo,3/8,10;42;
    Persze hogy a Nemet bankok ,azert vittek Lenin-t es 75 tarsait Oroszba, s ugy m a Wall Street-i bankok (Trockuj-t penzeltek a hadsereg megalapitasara) es igyekeztek elsoknek lenni a haboru utan a penzeik befekteteseiert, mert tagadhatalan volt az hogy az elmaradt Orosz birodalomnak a haboru utani iparosodasa elmardhatalan volt.

    Hasonloan igyekeztek mind az europai bankok is a USA-ban elsoknek lenni a Polgarhaboru utan kolcsoneiket nyujtani?

    De mi fenet latnatok abban elitelhetonek?

    S miert a rablast, eroszakot velitek magaSZTALT TETTEKNEK????

    De nem azert gyilkoltak Uljanov elvtarsaid is, amit ti itten mind magasztaltok.

  • Orsós Elemér

    Geyza
    2023 március 14
    6:54 du.

    „Ezek után elvárnák a NATO tól meg az USA-tól és Angliától hogy majd a Facebokkon meg más idiótáknak fenntartott helyeken számoljon be a haderejük és a fegyverzetük VALÓS állapotáról……a marhák heheheeehehehe”

    Szerinted ki a bánatot érdekelne, ha nem kifejezetten önfelkent világcsendőri erőszakoskodásokra és hanyatló hegemóniájuk kétségbeesett megtartására pocsékolnák a -fenyegetettség nélkül- fegyverekre fecsérelt fedezetlen százmilliárdjaikat, hanem inkább élelmiszer segélyekre, legalább az általuk alaposan kiszipojozott volt gyarmataikban vagy demokrácia exporttal újgyarmatosított országaikban? 😀

  • RPODEO;
    Uram Isten,letezne valami amit megertenel ugy magyar mint angol nyelven is????

    A „Villages Inc.” nem egy kolhoz, hanem Florida egyik leg-kivalobb tervezett lako-resze.

    Ma kb. 50 merfoldre attol minden letezo foldeket vasrol fel, s az arakat nem le-alkudozva, hanem eppen ellenkezoleg, felfele-alkudozva, hogy a kovetkezonek nem lehet lehetosege barmi aron sem hozzajutni.
    S nem csak az eszakiak, hanem a vilag-minden reszerol a befektetok ozonlenek, mert az ingatlan Floridaban a leg-kivalobb befektetes mindenek folott.
    Az arany ma mar tavol esett a befektetes-erteketol.

    Vajon miert Rodeo es tarsai nem alakitanak KOMMUN-jaikat vagy kolhozikat, ami ma szabadon leheto meg Kistarcsan is.

  • Geyza
    2023 március 14
    6:50 du.

    nem hiszek, de a mese mindig tanulságos,
    szerencsétlen AUKUS, NATO, € egy petárda nélkül tudjátok meg, hogy amikor $ portörlésre sem alkalmassá leve mert durva papírból van és amit lehet érte kapni azt meg nem akarják megkapni de már bekapták
    ami most a Credit Suisse és a többi pénzügyi kituggyakik magukkal rántyák a többieket (bár az sem világos ki kit rángat és hová a demokráciáékban?) a tizedik csomag szankció ami összességében 11000 + egyedi szankció most megoldott egy nagy problémát! FIGYUZZ:
    a Mennyei Birodalom és Furfangos Nyesztyerka fő’ggye, a perzsák, és még 35+ állam annyira meg vannak szankcionálva, hogy a demokráciák teljes és azonnali monetáris csőggye még akkor sem érintheti őket, ha önmaguk –öngyilkosként—ezt akarnák!
    [hja és 3 napos óceánosdit is összehíttak holnaptól]
    A hadijelentéseket NYT, WSJ, WP, … ből olvasd azok egy ideje bevallják, {miért hítta fel Augustin hidegverejtékkel a hátán is Shojgu-t? És Miley a Geraszimov-ot… egy drón? Dehát volt lufivadászat is 10 napig és nem találják a sok $125 000 000 000 értéket amit zselének küldtek és a zselé hisztériás rohamot kapott amikor Kevin Mc Carthy aszon’ta neki: most és a közeli évtizedekben nem érek rád!

    minden világégés egy rossz hejen és rosszkor meggyújtott gyufával kezdődött a Mennyei Birodalom Császára és Furfangos Nyesztyerka már behűttette a pezsgőt hogy mikor a Kreml-ben koccintanak már a zselé a lánctalpakra lesz kenyve

  • Jichak Perlmutter
    2023 március 15
    11:12 de.

    számomra {ez szeméjes hüjeségem???} a polgári társadalom kapitalista annak összes kvintesszenciájával

    Berlioz minden mennyiségben és Barenboim –ugye– aki egy zsebibaba zseni
    én most a „polgári kapitalizmus” pénzügyi canossa járását figyelem, éppen ideje, már régóta esedékes hogy kiderüljenek valós értékek és a deriváltakat lenullázzák

    ezt most déli szomszédaim virágoztattyák fel és már –najónemindegyik— 2008 ra hajazónak pedig szvsz 2008 ehhez képest kismiska és hajmásipéterpitykepál mert ugye aki nem AUKUS+G7 azok már nem használják a $-t sem €-t sem és röhögnek

    közben lufi meg drón és hogyan bakkmuttyunk ma többet, mint tegnap vidám St Patrick Day sok szesszel hogy másnap Katzenjämmer

    üdv… kösz a berlioz-ért… a többit túlélem

  • BENDEGUZ
    2023 március 15
    2:51 du.

    grizi, to ojan mértékben vagy hüje, hogy azt már az OPNI legkíválóbbjai sem tudnák kijavítani!
    a Village People az TSZCS, KFT, Áruforgalmi Közös Vállalkozás amit a cuculuzmusz talált ki, és ezek előnyére törvénnyel szabájozott is!
    ti annak csak ócska másolatára vagytok képesek, pláne az ingatlanok árának a felverésével ami a kapitalizmuszban is köztörvényes gazdasági bűntett nehéz vasban és hosszú börtönévekben mérhető ha van még törvény és nemcsak a szabad rablás dívik?

    magam részéről Florida azon kevés területek közé tartozik amit sohasem látogattam, kimaradt, túl sok a grizi és azok nagyon kártékonyak ám!
    de ismerem belülről a kapitalizmusz-t sokféle deriváltyában, és mint különböző szintű gazdasági vezető {közöttük: manager} meglehetősen jól megértett képzetem is van róla… nem egy lehánynevelde..
    de grizinek való…

    mindig „ojan” vidám perceket szerzel a hejessíráschy hibáiddal

  • Orsós Elemér
    2023 március 15
    2:46 du.

    Hijjnye komám de ismerősek a „fuvallataid”.
    Mintha valamiféle régi vállalati politikai fejtágítást olvasnék.
    Látom öreg, anno jól beléd verték a frankót. Hja a Béketábor hehe

  • Ródeo11
    2023 március 15
    8:31 du.

    Hát ezt talán mondd a Népköztársaságiaknak.
    Hogy ne sivalkodjanak már annyit az AUKUS miatt.
    Ki lettek paterolva Ausztráliából és ezen
    nem segít az idiótikus
    kerdcsörtetésük sem

    Az ember azt gondolná, nagyfíúk, fel tudják dolgozni.
    De persze nem …

  • Jichak Perlmutter
    2023 március 15
    11:12 de.

    Nálad az öt * * * * * : ))

  • Ródeo11
    2023 március 15
    8:31 du.

    Sok-sok hónappal ezelőtt kitettem ide egy NATO-infó szivárogtatást, hogy a keleteurópai ruszki-gyűlölő országok Ukrajnának fogják adni a meglévő rengeteg MIG-29 harcigépeiket.

    Erre ez a fityfiritty Kreml-bérenc kis szófosógép elkezdett sipákolni (pont úgy ahogy akkor a Kreml bubifrizurás szóvivője tette)hogy az nem úgy lesz és ráadásul idézte itten a NATO főtitkárát***, aki tagadta a dolgot.

    Most viszont, minekutána megtörtén az ukrán pilóták típus-átképzése* Lengyelországban, megkapták az első négy harcigépet és a többit is szállítani fogják a lengyelek meg szlovákok.

    ***NATO Főtitkár mondásai
    Amikor Magyarország nyomulni kezdett a NATO-ba (a ruszki fenyegetések miatt) az akkori NATO főtitkár „lehűtötte” a kedélyeket, mondván hogy ahhoz még sok-sok év kell Mo.-nak.

    Aztán történt hogy az akkori szoci kormány kisegítette az USA.-t egy légitámaszpont átadásával, ami nagyon kellett neki a félnáci Milosevics-rendszer leveréséhez.

    Pár hónappal később már NATO tag volt Magyarország…
    Mert kérem a NATO-ban nem az történik amit a súlytalan adminisztrátora, a főtitkár mond, hanem amit az USA akar.
    És ez így is van rendjén.

    *Ukrán pilóták típus-átképzése
    Azt hallom folyton innen-onnan, hogy az USA-ban
    néhány ukrán pilóta vendégeskedik, hogy felmérjék a képességeiket.
    Egyenlőre csak szimulátoron repülik az F16-ost, aztán majd meglátják… (mármint a kiképzők. Hogy lehet e afféle gyorsított átképzéssel igazi harcimarcikat faragni belőlük ?)

  • VOROPNYEZS 3/14, 5;19 de;

    Ebredj mar fel egyszer, s avalosagon, ne a reg bedoglott elkepzeleseken ragodj!!!!

    Az a keletiek remes atka, mint Putin is, csupan a gazembersgen, rablason kepozekli el nemzetenek lehetoseget.

    Ha csak egy pici esze is lenne belathatna oroszorszag korlatlan lehetosget, ugy a termeszeti kincsek, mint a lakossag kepessege es szorgalama altal a vilag egyik leg-jelentosebb nemzete lehetne.

    Persze azt keptelenek felfogni elmaradt gondolkodasauk altal, csupan a hoditas a pusztitasaik es gyilkolassagaik ismeteli mindeg.
    Azert mardtak hatra mindeg, s majd a jovoben is.

    Tudna valaki is emliteni csak eggyetlen Orosz felfedezeset, technikai elohaladsukat a vilagemberisegenek szamara?

    Oh, bocsanat, mind a pufalykasok azt gyulolik.
    Hat mi masra is lehettek volna kepesek?